welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Shadowhunters FRPG
Vendég
14.10.17 12:26
Gimnázium
Saige Hannigan
05.10.17 14:47
Happy birthday
Michael Quenell
04.10.17 12:09
Cassidy & Mason
Mason Nicolson
04.10.17 10:39
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (450)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Simon Whitlock
 
Benjamin Tate Hunter
 
Mason Nicolson
 
Leslie Shay Hastings
 
Holden Samuels
 
Emily Hastings
 
Derick Stackhouse
 
Zooey A. Benedict
 
Rebekah Walker
 
Austin Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Autumn Park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Autumn Park 05.02.13 1:38


₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 16.02.13 20:37

Nick Lane & Connie Swan



Gyönyörű reggel volt. A napsütés kedvére járta be a még kissé hűvös tavaszias telet, a szél csak enyhén lengedezett, mégis magával hozta a friss, megújulás ígéretét. Korán volt még... a tavaszhoz, a reggeli rádióadás szerint mégis kellemes nap ígérkezett, talán éppen ezért is kértem az aggódó Swann szülőket, hogy próbáljuk.. valami kellemesebb helyen megbeszélni azt az első találkozót, ne egy rideg, személytelen rendelőben. Connie.. nem egyszerű lány volt. Sőt, egészen biztos voltam benne, hogy teljesen összetett, és habár rendelkezésemre állt számtalan megfogalmazvány és lelet, az ember mégis szívesebben hisz a saját szemének. Már a park felé tartottam. Az Autumn park.. úgy gondoltam ott lehet a legkellemesebb, semmi stresszor, minden tökéletes.. kellemes szökőkutak és mini-vízesések, ami a víz folytonosságát és enyhe zakatolását tekintve még előnyünkre is válhat, mindent nyugalmassá tehet. Két szorongó embert láttam. A távolból.. ott álltak nem messze, és bár innen még nem láttam bele a szemekbe, de tisztában voltam vele, hogy ha majd közelebb érek, bennük mit is láthatok. Félelmet... Minden szülő fél, hisz akiről szó van még gyerek! A legféltettebb kincs, az ember egy egész életműve és határtalan szeretetének ténye, akiért sokan odaadnának akár egy teljes életet. Igen, jól ismertem ezt a pillantást. Az érzést még sosem, de tisztában voltam a reményekkel.. a bizalommal.. és "jobb"-ba vetett hit lehetőségével, amiket rendszerint azok a szemek kértek tőlem. De egy dolgot már megtanultam. Nem vagyok... Isten. Ezért csak egy kedves mosoly.. teljes odaadás és figyelem... és mindent megtettem, ami csak megtehettem. Egy jobb jövő reményében...

A két szempár ugyanezeket a válaszokat szorgalmazta. Néhány rövid gondolat, szóváltás.. rögzítjük a tényeket, és a következő nagy sóhajjal csak egy utolsó mosoly feléjük, egy reményteljes, és lassú léptekkel közelítem meg azt az asztalt és a padot ahol Connie üldögél, beleveszve a anyag alkotta képekbe, amit nem tudom.. ő, vagy valaki előtte karcolt bele az asztallap fájába.

- Gyönyörűek.. - engedek meg egy egész halk, egy cseppet sem tolakodó, vagy támadó hangot vele szemben, és bár azokat a karcolásokat normál, emberi szem talán nem nevezné gyönyörűnek, mégis valamit kifejeznek. Félelmet.. fájdalmat.. kirekesztettséget... vagy valami teljesen mást amit mélyen elfed az elme rejteke, mégis valahogy kikívánkozik.

Vártam. Egy lépést sem tettem közelebb, csak belekapaszkodott az asztallal szemben fekvő pad háttámlájába a kezem, és onnan figyeltem a lányt csak kedvesen.. érdeklődve.. és várva arra, hogy vajon felemeli e a fejét abból amit olyan elmélyülten tanulmányoz, és rám figyel e. Ha nem... akkor egészen másfelől kell közelítenem...


A hozzászólást Nick Lane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 17.02.13 20:01-kor.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 17.02.13 16:37


A mai egy kicsivel másabb reggel volt, mint a mindennapos, jól megszokottak a Swan családban. Persze, most is szerepet kapott a tíz órakor történő reggeli, amin mindenkinek pontosan kell megjelennie, frissen, üdén, megmosakodva, lehetőleg nem hálóruhában, utána elkezdődött a fürdőszobákért való versengés, amiből Connie ismét nem vette ki a részét. A mai nappal azonban minden megváltozott. A szülei indulásra kötelezték, ő pedig -a betegsége ellenére-, akárcsak egy szófogadó gyerek -vagyis, jobb szó erre inkább az engedelmeskedő, érzelemmentes robot-, teljesítette nevelőszülei kérését. Megértette, hogy orvoshoz kell mennie, ahogyan azt is, hogy ezennel nem a frusztráló, fehér falú rendelőben kell majd ülnie, és hogy nem is Dr. Larson fogja a mai naptól kezdve "gondját viselni", hanem másvalaki. A kocsi úton a parkig végig azt csinálta, amit mindig is szokott, ha mozgó járműbe kerül. Vékony, csontos, aprónak tűnő mutatóujjával absztrakt, vagy éppen olyan formákat rajzolgatott az üvegre, amiket a fejében motoszkáló hangok is diktáltak. Mindent pontról pontra, precízen, részletesen csinált. Nem merte megkockáztatni, hogy akárcsak egy hiba is keletkezzen a formákba. Nem akarta, hogy megbüntessék a hangok. Egyedül ez az egy dolog, amitől retteg, hiszen annyi bántalom, sérelem -nem csak lelkileg, de fizikailag is-, érte már az előző családnál, hogy szinte már akkor is összehúzza magát és megremeg, ha valaki csak meg akarja simogatni. És bár nem adja látható jelét, de legbelül őrjöng, kétségbeesetten segítségért kiált, mégse hallja meg senki. Mindig egyedül van, és egyedül is marad, ameddig csak él, hiszen senki nem lát bele a fejébe, nem tudják, hogy az Ő világában mi megy végbe. Amivel eredménytelenül be akarja vezetni a kívülállókat a világába, az agyába, azzal soha nem jár sikerrel. A szülei értékelik a festményeit -már egészen hozzászoktak azokhoz, amiket vászonra szokott vinni-, de soha nem jut el hozzájuk a mondanivalója. Ez az, amikor tényleg nem értik meg az embert és egyedül van!
Alig tíz perce, hogy elmentek a szülei, és engedelmesen, egy helyben ülve vár a férfira, neki máris óráknak tűnik, mégsem unatkozik. Ahhoz túlságosan is belemerült már a padba mások által belekarcolt emberek mintáiba. Hol egy szó rajzolódik ki, hol pedig valami furcsa, általa nem ismert alakzat. A haját az itt tartózkodása alatt már összekócolta a szél.
Pár másodperces késés az, amivel felkapja a fejét a valahonnan mellőle érkező férfi hangra, ami most furcsa, de nem ijeszti meg. A hangok elhallgattak. Egy halálosan nyugodt, mégis kifürkészhetetlen mosoly az, amit első lépésként küld a férfi felé, majd egyszerűen csak arrébb csúszik a padon, és egy aprót biccent fejével a mellette lévő hely felé. Szeretné, ha leülne. Ha ez megtörténik, akkor egyszerűen csak zavartalanul tanulmányozni kezdi oldalra billentett fejjel az orvos arcát, vonásait, hogy jól a fejébe véssen mindent. Azt a kifejezést, ami az arcáról tükröződik, az orrát, szemét, száját. Mondani mégsem mond semmit, nem tud mit. Mintha nem lennének önálló gondolatai, pedig vannak, de azokat nem mondhatja el senkinek. Tudja, hogy akkor megbüntetnék, így hát... vár... vár arra, hogy először Nick lépjen.


A következő jobb lesz, ígérem! Embarassed
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 19.02.13 22:41

Mások számára fura.. gyönyörű lány. Ez a kép fogad ott, a pad túloldalán, és nekem eszemben sincs csak könyörtelenül berontani az idillinek tetsző képbe, talán ezért is van hogy csak óvatos léptekkel közelítek, vele szemben, és hangtalanul helyezve rá a kezem a vele szemközti pad hátára, csak enyhén fürkésző szemekkel figyelek. Megfigyelek? Igen, valami olyasmi… A testtartást.. a körülményeket.. mindent ami árulkodó lehet és alátámasztja a korábban a kezemben szereplő iratokat.

Mégis idővel megszólalok. Nem csak nézelődni jöttem, és fontos a nyitás.. irányomba, amiről még semmit se tudhatok, talán pont ezért is van hogy óvatos vagyok, de egy percig sem mutatok határozatlanságot ahogy támadást sem, csupán érdeklődő kedvességet. Hiszen így is van. Mélyen érdekel minden egyes betegem, és még ha mások engem elemezve azt is mondanák mindez a múltam terhe, egyszerűen nem érdekel. Vannak olyan dolgok amikkel én sem törődhetek, egyszerűen csak megyek.. előre.. az általam és számomra kijelölt úton, ahová vezet az életem, és én hajlamos vagyok engedelmeskedni is neki.
Mosolyog… mégis végtelen szomorúságot tükröznek azok a bátorságot tanúsító szemek, és én egy hasonló bátorító mosollyal jutalmazva lépek közelebb amint maga mellé biccent, és nem törődve azzal hogy az előttem feszítő pad közelebb, inkább megkerülöm az asztalt, és oda ülök le, mellé.

- Nick Lane vagyok. – beszélek, csak a körülményekhez képest alkalmasint lehalkított erőséggel, és továbbra sem eresztve a korábbi mosolyomat, csak nézek hol a szemeibe, hol csak úgy az arcára, hogy meg ne ijesszem. - Ha minden igaz, az új orvosod. - mosolygok újfent, de nemigen érzem szükségesnek többet. Egy szót se szól. És én nem is hibáztatom érte, érzem ahogy felmér és hagyom is kedvére, hogy ismerkedjen velem, már az is nagy szó hogy maga mellé engedett, ha csak a hozzá hasonló pácienseim előzetesét nézem, a többség ritkán ennyire.. nyitott.. vagy éppen befogadó az új emberre. És az ő esetében ez örömmel tölt el.

- Azok.. a te munkáid..? – mutatok csak lassan megmozdulva az előtte sorakozó képekre, csak egy pillanatra tévedve arra a szemem, de azután nem is töltök el ott sok időt és visszatérek a szemeibe. Ha majd azt mondja az övéi, akkor majd kedvemre megnézem őket.

/nekem tetszett, ne parázz! Wink /
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 05.03.13 20:01



Kissé különös számára, hogy ezennel nem egy fehérre meszelt, párszor pár méteres kis szobában kell várnia az orvosára, hogy aztán megkezdődhessen a hosszas faggatózás, amitől mindig feszélyezve érzi magát. A gyenge, mégis ragyogó napsugarak, és a friss szellő egyértelműen a tavasz ígéretét hozzák magukkal. A természet lassan, de biztosan újra éled hosszas téli álmából. Különösképpen szeret ilyenkor kint ülni, elmerengeni a tájon -már amikor elég nyugta van a hangoktól, és azok lehetőséget adnak erre-, megfigyelni embereket, mégsem érzi magát még az ilyen, vagy ehhez hasonló idilli, nyugodt környezetben se biztonságban. Valami feszengőm frusztráló érzés, hogy bármikor, bárki rátámadhat, mindig ott motoszkál benne, és ha csak egy kis fenyegetés érzete is támad, akkor -a jó mélyen nyugvó-, jelző receptorai azonnal működésbe lépnek, és nem fél kárt tenni semmiben, és senkiben. Az ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetekben természetesen a hangok azok, amik vezérlik. Normál esetben soha nem lenne képes bántani senkit. Túlságosan is fél az agressziótól ahhoz, hogy ő maga is alkalmazza.
A szél bohókásan a szemébe fúj néhány vékony, szőke hajtincset rendezetlen hajából, amikor megjelenik mellette az idegen férfi, akit elmerengő, visszafogott mosollyal az arcán kezd el tanulmányozni, szinte már-már vesébe látó szemekkel. Szeretne elsősorban megbizonyosodni arról, hogy biztos, hogy jó ember-e. Érez némi bizonytalanságot a férfi részéről, mindezt azonban erősen elnyomja az az önzetlenség, és rokonszenv, ami még rengeteg más pozitív tulajdonsággal együtt áramlik Nickből. Tudja, hogy mellette nincs félni valója, ő nem fogja bántani. Ezért is ragaszkodik ahhoz, hogy mellé üljön. Nem zavarja a férfi közelsége, a hangok ezennel félrevonultak. Ki tudja, hogy meddig? Ameddig azonban nyugta lehet tőlük, bátorkodik tovább Dr. Lane alakját tanulmányozni. Mintha csak jól az emlékezetébe akarná vésni, hogy legközelebb is emlékezzen rá. Mindez a nyugodt, gondtalan vizslatás azonban csak addig tart, ameddig el nem jut a kissé még mindig zavaros tudatig egy kérdés, mire összeráncolja szemöldökeit, picit oldalra biccenti a fejét, cseresznye alakú ajkaival pedig csücsöríteni kezd. Nem nehéz kérdés, egyáltalán, Ő mégis egy pillanat alatt összezavarodik. Rikító kékjei idegesen kezdenek el cikázni a férfi, és a padba karcolt formák közt, mintha időre menne a válaszadása, és bármit veszíthetne azzal, ha pár másodpercen belül nem reagál a kérdésre. Kezei ekkor már görcsösen szorongatják a padnak a szélét, mindezt olyan erősen, hogy ujjbegyei már-már belefehérednek. Ugyanebben az időben kezdetét veszi a nyugtalan mocorgás, de mikor a hangok ismét elvonulnak, egy szempillantást alatt olyan nyugodttá válik, mint amilyen ezelőtt is volt, és mosolyogva megrázza a fejét, ezzel adva választ a kérdésre. Ennyivel azonban nem fejezte be. Múlhatatlan vágyat érez arra, hogy megmutasson valami számára igen csak fontos dolgot a férfinak, amit nem mellesleg ő csinált. Kihajolva a pad széléhez, nyúl az asztal oldalához döntött se kicsi, se nagy festővászonért, amin egy korábbi, nem egészen szokványos alkotása látható. Egy szempillantást alatt fellelkesült kisgyerekké válik, aki már alig várja, hogy véleménnyel illessék a munkáját. Ameddig türelmesen vár valamiféle reakcióra, izgatottan összekulcsolja apró kezeit maga előtt az asztalon, mindvégig a férfi arcát figyelve.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 08.04.13 2:43

Nem várt fordulat, hogy megijesztem. Tudhatnám, hogy minden egyes tünet... úgy értve iromány arról tanúskodik, hogy igen nehéz.. eset, mégis lassú tartással hátrálva vonulok kissé vissza, hogy előtérbe engedjem amikor már a szemei óvatosságra intenek. Mocorog... Nyugtalan. Pillantásom a pad szélét szorongató kezeire téved, de talán csak egyetlen pillanatra hogy aztán újra visszatérjek a megfeszült arcára előttem.

- Semmi baj.. - suttogom csak egész halkan, talán meg se hallotta, de talán épp ez az oka, hogy a következő pillanatban a dolgok parancsszerűen változnak meg. Valóban... Nehéz eset. Ezt már biztosan tudom, nehezebb, mint eddig bármelyik amellyel dolgom volt. Gondolkodóba esek. Hogy hibáztam volna? Nem, nemigen. A kapcsolatteremtés az elsődleges cél, és habár a skizofrénia inkább pszichiátriai mint pszichológiai eset, olykor kisegítve a kezelés az alany számára sokkal kellemesebbé tehető. Voltak már jó eredmények. Ritkán.. de voltak. És ahogy eddig sosem, most sem adom fel.

A felhők lassan elvonulnak, teret hódít a mosolygó dér, és a lány már kevesebb zavarral megtűzve néz a szemeibe, amikor megrázza a fejét. Visszamosolygok. Nem kényszerítem semmire sem, mégis csak a nyitás jeleivel megtűzdelve hajol oldalra le és lassan húz elő egy mappa rejtekéből egy képet. Hogy mindent értek? Hát persze, hogy mindent értek.

- Megnézhetem!? - kérdezem az előzőkhöz hasonlatosan kedvesen, semmire sem kényszerítem, csak ha bólint és átadja a lapot, veszem át és vizsgálom meg tüzetesebben.
Szép! Már amennyire szépnek egy megtört elme segélykérő lehelete némi művészi éllel megtűzve szép lehet, de igen is tetszett. Maga a kép. Beszédes. Csak lassan, tapogatózva követi végig a szemem, magába falva a színeket de sokkal inkább odabenn volt az a valami ami dolgozott. Hogy mit árulhat el nekem...

- Ügyes kezed van... - vonul fel újra az arcomon a korábbi szikrázó mosolyom, de nem örömteljes csak elismerő hisz minden egyes négyzetcentiméterét elismerem. - Tehetséges.. - vizsgálom továbbra is a kezeimben feszítő képet, és ha még mindig engem néz, csak ekkor engedem le lassan elterülni az asztalon, hogy utána újra a szemeibe nézhessek.

- Elárulod nekem a neved? - kérdezem újabb kedvességgel, a mosolyom nem tágít, de egy pillanatig sem ugyanolyan széles, és ha nem kapnék választ lassan vezetem el róla a tekintetem, rá a szemben fekvő zöldre, rá a szélre, és a távolban csobogó víz tükrére, hogy újfent elmosolyodjak.

- Szeretek itt.. annyira nyugalmas. - szívom a tüdőmbe a levegő illatát, hisz valóban, édes. Valami korai virág nyílhat a környéken és pont ez az az illat, amiért szerettem erre járni meginni a kávém minden reggel. - Neked is tetszik? - fordulok ismét rá a szemeire és csak remélhetem hogy végre hallom is a hangját. Ha nem.. más módszerekhez kell folyamodjak. Meglátjuk. Mindenesetre én reménykedem..
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 15.06.13 21:14

A fejében morajló hangok egy röpke másodperc alatt összezavarják, és míg eleinte egészen közvetlenül viselkedett az újdonsült orvosával szemben –már amennyire egy-egy elejtett, bátortalan és már már szinte ijesztően nyugodt mosoly annak számít-, most úgy húzódik ki a pad legszélére –minél távolabb Dr.Lanetől-, mintha a férfi legalábbis rosszat akarna neki, vagy éppen halálosan megfenyegette volna. A tudatalattija persze szeretne felülkerekedni az agyát, gondolatait uraló bestiákon, és szeretne nyitottabbá válni a férfi irányába, de ameddig a fejében lakozó démonok több és nagyobb energiával bírnak, mint az igazi, közvetlen, bájos kislány oldala, addig Connie teljesen tehetetlen, és csak annyit tehet, hogy szót fogad bestiái által adott utasításoknak. Az a tapasztalata, hogy minél engedelmeskedőbb, annál hamarabb békén hagyják. Olyan ez, mint amikor egy gyereket édességgel vesztegetnek meg a szülei. „Minél hamarabb végzel a takarítással, annál hamarabb megkaphatod a jutalmadat”.
Félénken –vagy inkább félve?-, nyöszörögni kezd vékonyka hangján, amikor az orvos igyekszik megnyugvásra késztetni. A férfi szavainak nem tud hinni –hiszen az orvosok is mindig ilyenekkel nyugtatgatták az ijesztő vizsgálatok előtt-, de amikor végre ráveszi magát, hogy a zöld gyepről inkább Dr.Lane arcára, szemeire irányítsa rémült tekintetét, azonnal tudja, hogy nem kell tovább tartania Nicktől. A férfi szürkéskék árnyalatú íriszei –amik egyben megbabonázzák, ugyanakkor felfoghatatlanul hamar meg is nyugtatják-, azt sugallják, hogy engedje a pszichológusnak, hogy a bizalmába férkőzzön. Hosszú hosszú percekbe telik, ameddig a fejében lakozó mumusok visszavonulnak, és Connie is képes lesz arra, hogy újra közelebb csússzon Nickhez, miközben egy termetesebb vászon is előkerül, amin egyik alkotása szerepel.
Az, hogy megmerte mutatni a férfinak a festményt, hatalmas előrelépés volt a részéről. Olyan gonddal őrizgeti, és takargatja ugyanis ezeket a képeket a kíváncsi szemek elől, mintha a megcsonkított kis élete múlna rajta. Az ilyen festményeket ugyanis mindig akkor készíti, amikor a démonjai eluralkodnak rajta. Szinte ők diktálják, hogy milyen színeket használhat, milyen ecsettel dolgozhat, és hogy mit festhet le. Nem akarja, hogy megtudják, hogy bárkinek is megmerte mutatni. Akkor megbüntetnék… Most mégsem támadnak kétségei azzal kapcsolatban, hogy talán vissza kéne kérnie a festményét. Inkább csak közelebb tolja a férfihoz, és mereven fürkészi annak vizsgálódó arckifejezését. Valamiért úgy érzi, hogy Nick tud segíteni rajta, és hogy megtudná védeni, ha előtörnének a rosszakarói a fejéből.
Értetlen arckifejezéssel kezd el pillázni sűrűn a két kis tenyerére, amikor Dr.Lane Connie kezét említi. Ki-be nyitogatja az ökleit felváltva, mint a pár hónapos csecsemők, amikor felfedezik, hogy manipulálni tudják a környezetüket, és hogy mennyi mindenre képesek már. Miután alaposan –összeráncolt homlokkal-, megvizsgálgatta saját kezeit, bátran –mégis rettentő óvatosan-, nyúl Nick egyik kezéért, és azt is ugyanúgy, ugyanolyan tüzetesen átnézhesse, mint előbb az övét is. A férfi keze nagyobb és erősebb az övénél. Talán a bőre színe is sötétebb lehet egy picit, mégis érdekli. Először csak annyit tesz, hogy összeméri Dr.Lane tenyerével a sajátját. Megdöbbenten, eltátott szájjal veszi észre a méretkülönbséget, aztán elveszi tenyerét Nickétől, és a férfi kezét saját arcához húzza, hogy érezze, mennyire puha és finom a bőre, az érintése.
-Ügyes kezed van… - Hangzik fel az ittlétük óta először a vékony, bátortalan hang, miután elengedte a férfi kezét. Talán egy kicsit még zavarba is jött, bár ezt még maga Conne sem tudná biztosra megmondani. A némileg összeszedett magabiztossága azonban csak addig tart, ameddig a férfi meg nem kérdezi tőle, hogy hogy hívják. A nevelőotthonban a türelmetlenebb nevelőnők sűrűn szólították olyan „neveken”, amik szégyenteljesek, a régi családjában pedig általában a „pokolfajzat” volt a legelterjedtebb megnevezés, ha Connieról volt szó.
-Nem tudom… - Hebegi végül hosszas tanácstalan gondolkodás után, majd szégyenkezve lehajtja a fejét, és az ölében lévő kezeit kezdi el nézni. Ügyes keze van.
-Azt hiszem… - Böki ki, és állja a nyugalmas tekintetet, majd a férfit utánozva ő is beleszippant a levegőbe.

// nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy így megvárakoztattalak!! :/ Sad //
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 01.08.13 18:12

Egészen.. újszerű tapasztalat és reakció. Mégsem mozdulok egy talpalatnyit sem. Pontosabban nem állok ellen, csak együttműködve hagyom, hogy a gyermeki kis szőke lány, kedvére és a saját tempójában előre lépve vizsgálgassa a kezemet. Nem állok ellen. Egyetlen pillanatig sem. Együttműködés.. Hiszen ezen múlik minden. A bizalom.. A bizalom nagy úr, szinte a legfontosabb dolog az életben, nyomában a szeretet és a béke. Ez a sérülékeny kicsi lány, olykor mindet mellőzte és erős a gyanúm hogy ami ösztönözte nem a szabad akarat.
Meglepődve tapasztalom amikor a kommunikáció működik a kislány között. A tenyerem az arcán, a szemem viszont egy pillanatig sem ereszti az övét, csak lágyan, kellemesen.. figyelem. Az arcom nem rezdül, csupán jótékony mosollyal tölti meg a képet, és a jóindulat sugallatával igyekszem a partnere lenni mindenben. És ekkor hallom meg azt a vékonyka hangot.
Kellemes meglepetés. Győzelem, de még senki sem nyert háborút, még nagyon messze a vége, és én csak továbbra is figyelem.. közeledem.. apró lépéseket megtéve, először is a nevével.
Nem fogalmazhatnám sikernek. Pontosabban a megindult kommunikáció megléte mégiscsak biztató tünet, de elkeserítő a dolog ismérve miszerint a zavar erősen roncsolta az énképet. Mégis csak egy pont. Egy kiindulási és bár láttam a reakcióiban a megjelent feszültséget, mégsem éreztem szükségesnek a helyzetet tovább feszíteni.
Ezért is térek rá a környezetre. Igen kellemes.. megnyugtató, szívetmelengetően békés és teljes és talán.. talán megnyugtatólag hat a kislányra is itt mellettem. Ekkor találnak a szemeim a várakozó szülőkre a távolban, mire egy könnyed biccentéssel jelzem, hogy nem lesz baj, megindult a kapcsolat.

- Sokat festesz..? - térek aztán mégis valami másra előttem, a szemem a képen, vizsgálom, részletezem, a szám mégis tovább beszél - És mindegyik ilyen.. gyönyörű.. (?)- kérdezem de csak egész finom a hangsúly, lágy.. kedvesen természetes, egy pillanatig se akarnám hogy visszazárjon újra, vagy egy-egy megjelenő szavam újabb feszültséget gerjesszen. Mert megvan az esélye. Az ilyen szintű skizofréniában a változás akár pillanatszerű is lehet. Én mégis próbálom megtartani a kapcsolatot. Ha szükséges.. akár foggal.. körömmel is.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 03.12.13 23:54

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 28.12.13 21:00

Őszintén fogalmam sincs, hogy mi lesz, vagy mi legyen. Ez az egész egyszerűen mára sok volt. Igazán csodás karácsony mondhatom. Nem arról van szó, hogy azt hittem, hogy a családom nélkül az első ünnep rendkívül szép és boldog lesz, de azért erre se gondoltam egy pillanatig sem. Oké, én akartam pont ma lelépni, mert eddig agyaltam rajta, hogy igaza van-e az orvosnak, de úgy voltam vele, hogy Danny majd segít, majd ad tanácsot, sőt talán legbelül azt hittem, hogy marasztal. Nem akarta, hogy végezzek magammal, akkor azt hittem talán azt sem akarja, hogy elmenjek, de megint baromi nagyon tévedtem. Az a talán sokkal közelebb volt a nemhez, mint az igenhez, csak egy kósza szó volt, nem pedig ígéret, és nekem így is kellett volna ezt felfognom, az én butaságom, hogy értelmetlen vágyakban ringattam magam, mégha nem is mondtam ki ezt nyíltan, de mégis erre gondoltam titkon. Hogy vagyok neki elég fontos ahhoz, hogy azt mondja, ne menjek el, de... megint olyan nagyot tévedtem. Most pedig fogalmam sincs, hogy mi legyen. Hűvös van, sőt lassan már inkább hidegnek mondanám az időt, én mégis minimum fél órája ülök egy padon a parkban, a lámpa alatt, csak hogy ne a sötétben legyek. Érdekel, hogy ez esetleg nem biztonságos, hogy éjszaka egy parkban bárki beleköthet az emberbe? Baromira hidegen hagy, amúgy se tudom, hogy mennyire leszek képes egyedül magamat valami értelmes szintre hozni. A táskámat nem néztem meg egyelőre, hogy megtaláljam a tárcáját, a pénzt, no meg a szálloda címét. Amúgy se hiszem, hogy oda mennék, nem... majd keresek magamnak valamit, ha rásikerült venni a lábaimat, hogy megmozduljanak. Egyelőre ez még nem megy, de legalább már annyit elértem, hogy nem sírok, csak szimplán a szemem vörös most is a dörzsöléstől, de az a gyér lámpafénynél meg alig-alig látszik, nem olyan vészes. Újra és újra összehúzom magamon kicsit a kabátot, mintha attól hirtelen melegebb lenne. Azt hallottam, hogy ha hagyod, hogy a tested kihűljön az az egyik legkellemesebb halál, csak fázol, elalszol lassan és nem kelsz fel többé. Nem fáj... nincs semmi, ami igazán elriasztaná az embert, elég lenne csak elfeküdni itt, és megvárni, amíg bekövetkezik. Vagy... megpróbálhatom valahogy összeszedni magam, és talpra állni... valahogy. De az első megoldás mégis sokkal könnyebbnek tűnik, a második az nehéz, azzal meg kellenek küzdeni, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az nekem menne. Trixi fáradtan fekszik mellettem a padon, azt hiszem mostanra ő is elfáradt rendesen, érthető, ezzel én is így vagyok, és neki még csak kabátja sincs, nem csoda, ha szorosan a lábam mellett pihen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 28.12.13 22:13

Az egész hetet azzal töltöttem, hogy belakjam a lakosztáyt, és valóban hihető legyen, hogy ott lakik is valaki. Rendszeresen borotvaszőrt felejtettem a mosdóban, ledobáltam a vizes törölközőt az ágy alá, és még hasonló pasis, link dolgokat. Ám mellette ritkamód rendmániás vagyok, mondhatnánk megrögzötten kényszeres, a szabályok tartják egyben az életemet, így nagyon nehéz átlépnem a szeméten, a rendetlenségen. A rejtett kamerákat viszont egészen ügyesen sikerült elhelyeznem, még Dannyék lakosztályában is, amikor pár pillanatom volt, a délamerikai takarítónő félig nyitva hagyta jó szokása szerint, amíg trécselt a kolleginával, én pedig pókember stílusban ereszkedtem le az egyik válaszfal mögül, hogy dobjam be a mágneses poloskát. És most mit látok? Nem igazán figyeltem meg a köztük zajló szócsatát, végülis nem az ügyhöz tartozik, de a távozását látom. Na ne már... egy célpont akkor jó célpont, ha következetes, helyhez kötött, és most minden borul. Hogy a jó francban lehet innentől megközelíteni? A személyem is, és ahol lakom, rá fogja emlékeztetni, és ezt nagyon kerülni kéne. Nézzük a jó oldalát. Egyedül van, nem kell befurakodnom az életébe, lehetek gáláns lovag, de mégis, a túlzott kötődésvágyam riasztót fúj, ez gáncsoskodás lenne. Egy pár napig csak figyelnem kéne, kinyírni azokat, akik rá vadásznak, ám Mr. Donovan ellentmondást nem tűrően adta tudtomra, ennél jobb alkalom nem lesz, tapadjak rá. Néha nem komálom őt, de hát ez van, ő a nagymester, teszem, amit mond. Úgyhogy gyorsan kirámolom a fontosabb gyanukellékeket, nem biztos, hogy visszajövök ide. A telefont leteszem, morgolódok egyet, aztán hagyom menni. Nem szabad, hogy azonnal lépjek, még megijedne, hogy valami perverz vagyok. Bár már ez sem tuti. Annyira össze van törve a szerencsétlen, hogy komolyan erőt kell vennem magamon, hogy hideg, és józan tudjak maradni, a sajnálat, amely máskor emberibbé tesz, most rossz hatással van rám. Totálisan azt látom, hogy amit tenni akarok vele, az nem bűntetés, megváltás lenne neki. Felsóhajtok, nem, még egy bérgyilkosnak is lehetnek dilemmái. Ha állandóan fagyosan cselekednék, az igazi motivációkat sem tudnám mérlegelni, megbízhatatlanná válnék. Amikor már kellőképpen szét van már fagyva, akkor közelebb gurulok, leállítom a motort, és kilépek a fekete BMW-ből.
- Sajnálom, fél füllel hallottam valamit, talán papírvékonyak a falak, de nem úgy tűntél, mint aki tudja, hogy merre menjen. – Kezdek vele, és a hátam mögé rejtem fekete bőrkesztyűs kezeimet. Ezt persze nem vettem le. Barom! A tekintetem bátorító, most így is érzem, nem kell még meghalnia. Nem itt, nem így.
- Nem is ismerjük egymást, de hadd ajánljak fel legalább egy meleg alvóhelyet. Egy ismerősöm a külvárosban lakik, elutazott hónapokra, és én fizetem a bejárónőt. Ha gondolod, megalhatsz ott ma éjszakára, aztán meglátod. – Közelebb lépek, és leülök a padra. A kutya felé nyúlok, hátul levettem a kesztyűt. Remélem, hogy nem harap meg, nem lenne igéretes kezdet. Szerencsém van talán, meg sem moccan, csak tűri. – Ez itt már kocka a hidegtől, akkor nyilván te is. Különben meg mire jók a szomszédok? – Hosszabb tincseim a szememben hullnak, most nem vagyok üzletemberes, pedig öltöny van rajtam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 29.12.13 10:40

Igazán csodás a karácsony, hát nem pont így terveztem pár héttel ezelőtt, bár akkor még épp kórházban voltam, szóval... a franc se tudja van-e értelme bármit is előre tervezni, van hogy két naponta teljesen megváltozik valamiről a véleménye, vagy olyan szinten újra padlóra küld az élet, mint még soha az előtt, bár ez már lassan lehetetlen, mert nem tudom, hogy van-e egyáltalán lejjebb. Az is lehet, hogy már elértem a mélypontot, csak időnként felkukkantok a felszínre, csak megmutatja nekem a sors, hogy mi az, ami másoknak kijár, de nekem már soha az életben, aztán újra teljes erővel visszanyom a víz alá, hogy azért ne reménykedjek túlságosan sokáig. A padon viszont tényleg kezdek lassan átfagyni, este van és határozottan hűvös, én pedig nem tudom rászánni magam, hogy megmozduljak és keressek valami szállást estére. Lehet, hogy tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha itt maradnék és egyszerűen csak hagynám, hogy kihűljek. Az tényleg olyan békés és nyugis nem? Miért nem volt képes rá Danny, hogy hagyja, hogy akkor este vége legyen ennek az egész szenvedésnek? Utálom érte, hogy nem engedett elmenni, így viszont gond nélkül, sőt ő tette ki a szűrömet... vagyis utálnom kéne érte, valahogy muszáj!
Alig fogom fel, hogy a kocsi nem messzire tőlem áll meg. Igazából még az se zavarna, ha épp most akarna valaki elrabolni, hogy végül egy árok szélére dobjon majd oda reggel kibelezve, vagy mit tudom én. Ezért is nem figyelek, csak végül az ismerősnek tűnő hang az, ami kizökkent. Először nem tudom hová tenni, csak amikor rá emelem a tekintetemet, vagyis a vörösre sírt szemeimet, akkor körvonalazódik, hogy ez a pasas az áruházból. Jah... amikor azon agyaltam, hogy mit adjak Danny-nek karácsonyra, az is csak hülye időpazarlás lett volna, semmi több. Most fogom csak fel, abból, amit mondd mennyire kiabálhattam. Eléggé lehallatszott ezek szerint.
- Sajnálom, én nem akartam megzavarni az estédet, főleg karácsonykor. - biztosan van jobb dolga is, hogy azzal foglalkozzon, hogy egy hülye kis csaj az emeletről a parkban fagy meg, vagy sem. Nem is tudom, hogy miért van most itt. Lehet, hogy valami üzleti bankettre tart és közben megállt, mert látta, hogy szét fogok fagyni a padon? De akkor is biztosan dolga van, és nem velem kéne foglalkoznia, amikor épp hogy meg kéne próbálnom egyedül lábra állni, na nem mintha úgy tűnne, hogy ez megy is. Határozottan meglepetten nézek rá a következő szavak hallatán.
- De hát nem félsz, hogy... nem tudom, kirabolom az ismerősöd házát? Nekem elég egy motel, vagy valami. - bár nem hiszem, hogy épp az a jó ötlet, ha karácsonykor próbálom végigjárni a helyi moteleket, hogy találok-e egyáltalán valahol szobát. Ezért végül csak egy aprót bólintok, Trixi felé pillantva, aki láthatóan tényleg eléggé ki van ahhoz, hogy ne moccanjon meg. Amúgy se egy agresszív kutya, csak Danny-vel volt mindig ilyen, de vele is főként, mert érezte a rossz szándékot. - De... köszönöm, azt hiszem jó lenne. - nincs egyelőre erőm arra, hogy most keressek magamnak valami helyet, talán így lesz a legegyszerűbb. Csak igazán nem akarom őt sem feltartani, ha már kedves és ilyesmit ajánl fel, így szinte ismeretlenül, mert hát hiába vagyunk szomszédok, ismeretlenek is.
- Nem mondom, hogy melegem van. - eresztek meg egy határozottan gyenge mosolyt, vagy inkább csak mosolyszerűséget, de végül csak felállok. - Tudod az is elég, ha megmondod a címet és kerítek egy...buszt. - biztosan dolga van, ha nem is a család, mert azt mondta hogy nem velük karácsonyozik, attól még lehet bármi más, én pedig igazán nem akarom feltartani. Bár hogy a busznak mennyire realitása van karácsony este... nagyjából semmi.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 31.12.13 11:35

Kiszállok az autóból, amit észre sem vett, és közelebb lépek, hogy leüljek. Egyszer találkoztunk összesen, bízom benne, hogy jó benyomást tudtam tenni elsőre, ebben tényleg jó vagyok. A kutya nincsen harapós kedvében, de nem áldozok rá pár simogatásnál többet, túlzásba sem kell vinni. Végigfuttatom tekintetemet az átfagyott kettősön, és szánakozást érzek. Sok eltévelyedett lélekkel találkoztam, azoknál szerencsejáték függőség, féltékenység, ezekhez hasonló belülről fakadó gond vitte a rossz útra őket. Míg ez a lány mások hibájából tart itt, mondhatni ártatlan. Abban legalábbis, ami elindította az úton, azóta már rengeteg hülyeséget csinált. Nagyon is kétséges, hogy a főnök milyen módon szeretne majd vele kapcsolatba lépni, épitkezni. Sok motivációját ismerem az elmúlt évek tapasztalatait leszűrve, ám mivel mint embert, nem ismerem, bármikor okozhat meglepetéseket. Illetve ezúttal még hasonló is az elképzelésünk, megismerni ezt a lányt, a továbbiakat még én sem tudom. Leülök tehát, és hagyok pár pillanatnyi szünetet, hogy ne érezze megalázónak, hogy milyen helyzetben van, én meg segítenék. Biztosan kiröhögne, legalábbis kínjában, ha tudná, hogy mivel foglalkozom. Na de egy bérgyilkos is lehet szubjektív, ő most egy érző lény, ez alapján itélem meg, nem Valentino, vagy éppen a cafka Kelsey tettei alapján. Máris mentegetőzik, pedig neki aztán nem kellene.
- Josephine, erre aztán nincsen szükség, nem azért vagyok itt, hogy felelősségre vonjalak. – Félmosolyra húzódik a szám. Egyátalán nem vagyok angyal, karácsonyi meg főképp nem, ám abban nem is tévedhetne nagyobbat, hogy jobb dolgom is van ennél ilyenkor. Dehogy van, jelenleg ő a küldetésem, itt vagyok, mert itt kell lennem ebben a pillanatban. Azok, akik azt teszik, amit én, azok számára nincsen ünnepnap, nincsen magánélet. Tesszük a dolgunkat, mint az a legendás játékbeli 47-es. De a hajamat nem fogom leborotválni. Az tabu. Az öltöny, nyakkendő, bőrkesztyű és hangtompítós pisztoly stimmel.
- Mert pont úgy festesz, mint valami besurranó tolvaj. – Rázom meg a fejemet, másrészt azért ma éjszakára már nem fogom szem elől téveszteni, kint maradok a kocsiban, vagy a kanapén, tök mindegy, ahogy neki megfelel. Motelről ne is álmodjon, kapnék is a fejemre, ha most szem elől tévesztenénk. Felállok, nincs értelme, hogy további percekig itt fagyoskodjon, a végén még rosszul lesz a hidegtől. A végén mégiscsak bólint, és indulna, mosolyt is villant, ez már megfelelő kezdet.
- Fenét. A busz különben is csak kettőig járt. Karácsony van. – Előreindulok, kinyitom az ajtót, aztán ha beszállt, én is megteszem a vezető oldalon, majd a hátsó ülésről egy termosz meleg, de nem égetően forró teát emelek ki, adom a kezébe. – Extracukros, extracitromos. Mindig van nálam ebben a szar időben. Mindjárt ott vagyunk. – Indítom be a gyújtást, és taposok bele a gázba, egyátalán nincsen forgalom, csak száguldunk végig a városon a zöld övezet felé. A ház történetesen az enyém, bár totálisan nem használom, annyit vagyok úton, de gépesítve van, és ha nagy ritkán felmegyek, nagytakarítást végzek. Kert nem tartozik hozzá, azt nem tudnám gondozni, teljesen lebetonoztam, és csak egy kosárpalánk tartozik a kocsibejáróhoz. Előhalászom a kulcsokat, és a kezébe nyomom. – A hűtőben találsz valami fagyasztott makarónit, a mikróval jó lesz. Kutyakeksszel sajnos nem tudok szolgálni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 31.12.13 21:04

Az a helyzet, hogy nálam már pár kedves szó is elég, hogy valakit a bizalmamba fogadjak. Tudom, hogy ez rossz taktika és inkább naivitásra mutat rá, mint sem túl sok észre, de... ha egyszer valaki annyira egyedül van már egy ideje, mint én, akkor tényleg képes egyetlen mosolyba is belelátni bármit. Ezért is nem gyanakszom igazából semmire sem vele kapcsolatban, no meg Trixi is barátságosan viselkedik, vagy inkább csak már kockára van fagyva? A jó ég tudja, meg hát neki sincs valamiféle emberismerő radarja, hogy csak úgy megállapítsa, ha valaki hátsó szándékkal közeledik a gazdájához. Ha egyértelműen fenyegetne, akkor úgy hiszem nem ülne mellettem ilyen nyugodtan a kutyám, de így egy hangja sincs. No meg vágyik már valami meleg helyre, mint ahogy én is, annak ellenére, hogy az is megfordult a fejemben, hogy talán jobb lenne egyszerűen csak itt maradni és kihűlni, az nem valami durva halál. Ezért végül csak engedek a fickónak és még egy halvány mosolyt is az arcomra varázsolok, amikor a segítségét ajánlja fel így szinte ismeretlenül. Az azért nem olyan durva dolog, hogy egyszer együtt ebédeltünk, meg az alsó szomszédom volt egy ideig, de egész szimpatikus, szóval adhatok egy esélyt, hogy ne itt töltsem az éjszakát egy padon, vagy egy motelben.
- Inkább csak Josie... ez így olyan hivatalos. - javítom ki szinte azonnal. Nem is tudom a teljes nevem szokatlan, túlságosan szokatlan, sose szólított így senki, maximum a suliban a tanárok, vagy apu, ha valami rosszat csináltam, de olyankor általában a vezetéknevemet is hozzá csapta, főleg akkor ha valami nagyobb bajba sikerült keveredni. Bár persze a legnagyobb baj odahaza maximum az volt, hogy nem mentem haza időben és beleittam Scott sörébe... szóval ha most látná, hogy miket művelek, vagy műveltem nem is tudom, hogy milyen megszólítással hordana le a lábamból, hogy nem vagyok normális. Talán tényleg nem vagyok, de a haláluk baromira eltört bennem valamit és nem egyszerű csak úgy talpra állni, no meg hirtelen felnőni egyik napról a másikra.
- Nem tudhatod, a besurranó tolvajoknak sincs a fejére írva, hogy azok. - rántom meg picit a vállam. Nem hiszem, hogy egy tolvajról azért azonnal megállapítható, hogy mivel foglalkozik. Szerintem a legtöbbek esetén azért ez nem egyértelmű, ahol meg igen, azokat jó eséllyel baromi hamar dutyiba vágják. Bár tény, hogy nem vagyok tolvaj, habár... próbálkoztam ilyesmivel is. Keserédes emlék az az este... hiszen pont a miatt nem sikerült azóta se elválnunk Danny-vel, mert akkor este megpróbáltam lenyúlni a tárcáját, és elég csúnyán lerendezett ahhoz, hogy a nővérem utána rászálljon kicsit. Aztán már persze ment az oda-vissza bosszúhadjárat, én pedig megint csak maradtam két tűz között, ez már lassan általános lesz.
- Oh, ez igaz. - bólintok egy aprót. Tényleg nincs már busz, akkor legyen, utána indulok. A kocsi tény, hogy sokkal kényelmesebb, ezért végül csak elfoglalom az anyós ülést. A legtöbben hülyének néznének, hogy simán beszállok egy szinte vadidegen kocsijába, de ha egyszer már úgyis mindegy? Van veszteni valóm? Na ugye... - Köszönöm, ez most jól fog jönni. - Trixi persze az ölembe fészkeli magát, a cuccaimat meg azért még előtte hátra, vagy a csomagtartóba beegyensúlyozzuk. Nem tudom mennyire van messze az a ház, de a termosz legalább egy kicsit melengeti a kezem és a fűtés is hamar beindul. A pár korty pedig végképp sokat segít. Ez azért tényleg kellett, csak nem belez ki az után, hogy segített, meg teát adott igaz? Annak már semmi értelme se lenne. Amikor megérkezünk ki is kászálódok és csak pislogok párat a kapott kulcsokra.
- Én... tényleg köszönöm szépen. És akkor te most még hazakocsikázol, vagy van valami karácsonyi programod? - az mindig olyan rossz, ha valaki karácsonykor egyedül van, akkor is, ha én úgy hagytam ott Danny-t, vagyis... ez az ő döntése volt, nem az enyém, ő tette ki a szűrömet, megérdemli! De egy ilyen rendes fickó furcsa, ha egyedül tölti az ünnepeket, vagy talán tényleg olyan sokat dolgozik, hogy nincs ideje ismerkedni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 01.01.14 14:44

Helyzet kérdése, hogy ki hogyan reagál az udvariasságomra. Merthogy az vagyok, személytől függetlenül. Valahogy az ragadt rám, hogy ha megbízható, következetes vagyok, akkor azt finom stílusban teszem, nem pedig alpárian. Főleg, hogy a bennfentes körökbe csakis úriemberként tudok bejutni, így már a részemmé vált, hogy odafigyelek. Az más kérdés, hogy az áldozataimmal való kapcsolattartásban alapvető a bizalom kialakítása, amit csakis gondviseléssel tudok megalapozni. Sajnálatos, hogy ha ez a lány bennem már ilyen korán megbízik, mik történhettek eddig vele, hiszen valóban rém naív. Végülis ez is csak egy munka, továbbra is katonának vallom magam, afféle kémnek, aki az országa hírszerzésének dolgozik, csak most másféle játékban vagyok jelen. A gyilkosságokhoz nem érzem, hogy a lelkemet kéne adnom, úgy veszem, hogy részei az életemnek, semmi több. Nem tudom, hogy a leányzónál van-e valami poggyász, gurulós bőrönd, ha látok nála ilyesmit, akkor azonnal átveszem, és a csomagtartóba helyezem. A bmw a szívem csücske, golyóálló az üvege, eletromos sötétítő van benne, szóval igazán nekem való járgány, ebbe tudom most besegíteni a riadt őzikét.
- Az meg valahogy olyan... kislányos. A Josephine olyan szép, szinte irodalmi. – Hunyorítva mosolygok, és hozzáfűzöm. – Mit szólsz valami másféle megszólításhoz? Sephine? De maradhat a Josie is, ha már nagyon megszoktad. – Nem az a cél, hogy most egy teljesen új személyiséget kelljen hozzá megszemélyesíteni, viszont ez talán alkalmat adhat arra is, hogy ha nagyon a fiatal sráchoz köti a becézést, akkor rám nem kell negatívan tekintenie. Meg talán azzal is tudom magyarázni, hogy az én nevem is hasonló, azért ne vicceljük túl a dolgot.
- Azért ennyi tapasztalatom van már, elhiheted. - Nevetem el magamat, ezzel még igazat is mondok. Nekünk is vannak mackósaink, igen rosszaarcúak, bár kétségkívül nem azok a zsebtolvajok, azok tényleg inkább ártatlan kinézetű simliskék. De betörni biztosan nem őket küldjük, hanem a nagydarabokat, akik képesek akár szekrényeket is cipelni. A lányból ezt nagy jóindulattal sem nézném ki. Különben pedig nem féltem tőle a lakást, nem igazán kötődök tárgyakhoz, az álcám szerint a tulaj pedig csak az alap használati dolgokat tartotta meg, amikért én vállalom felelősséget, ha kirabolják, az csak az én hibám lesz.
Bepattan mellém, és elkezd inni. A város tehát már kissé kihalt, ilyenkor a legtöbbek a szeretteikkel vannak, két magányos lélek suhan csak át közöttük, az egyik menekül, ha nem is szó szerint, a másik pedig csak kiváncsi. Nem tart sokáig, amíg a célhoz érünk, az igazán gazdagok övezete ez, még Las Vegason belül is. A ház falai szépen fehérre vannak meszelve, kétszintes, belül lépcső vezet felfelé. Amerikai konyhás, hatalmas nappalival, plazmatévével. Egzotikus pálmaszerű növényeket is hozattam, valahogy teljesebbek lesznek tőlük a belső terek. Lelassítok, és járatom még a motort, hogy válaszoljak a kérdésre, én sem döntöttem el, hogy most hogyan tovább.
- Haza? A szállodát inkább alkalmi jelleggel használom, annyit vagyok úton. Nem vonz, hogy visszamenjek. Talán maradok itt a kocsiban, hátul van egy beépített DVD lejátszó, majd megnézek egy filmet. Ha kell valami, akkor tudjál szólni, mégse legyél egyedül, biztosan fel vagy zaklatva a veszekedéstől. Menj csak. – Finoman nemet intek, semmi más egyéb dolgom nincsen, viszont nem is ismer annyira, hogy máris velem töltsön egy estét, még ha külön szobában is. Nem akarom, hogy a szikrája is felmerüljön, hogy ártani akarok neki.
- Fedezd fel nyugodtan, és próbálj megnyugodni, itt leszek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 02.01.14 10:02

Lehetséges, hogy egy kicsit lehetnék gyanakvóbb, de az a nagy helyzet, hogy akinek amúgy is mindegy, annak nem kell folyamatosan félnie attól, hogy mások mit tehetnek vele nem? Én is így vagyok ezzel, nem számítana most az sem, ha ez a fickó el akarna tenni láb alól, hiszen eleve megfordult a fejemben, hogy itt maradok a padon, hátha sikerül csak úgy nyugisan kihűlni és fájdalom nélkül távozni a francba. Mert talán az lenne a legjobb, bár persze nem épp jó életfelfogás, ha pár hetente felmerül bennem, hogy nem kéne-e véget vetni mindennek, miközben még csak tizennyolc vagyok, de nem hiszem, hogy ez igazán a kortól függ.
- Tudod... igazából még szinte kislány vagyok, nem mondanám magam érett felnőttnek, szóval tökéletes lesz a Josie is. Úgy is mindegy. - rántom meg kicsit a vállam. Nem igazán gondolkodom mindenféle távlati dolgokban, mint a jövő, és ezt már valahogy tényleg megszoktam. Furcsa lenne egy másik név és a teljes nevemet se szívesen hallgatnám folyamatosan. Egyrészt hosszú, másrészt tényleg túl felnőttek és túlságosan... irodalmias is ahogyan fogalmazott, én pedig cseppet sem érzem magam valami csöpögős lányregény szereplőjének. Az én életem sokkal inkább dráma, aminek valahogy esélytelen, hogy pozitív kimenetele legyen, a könyveknek pedig azért valamelyest csak felfelé szokott ívelni a vége, legalább részben. No persze vannak kivételek, lehet hogy én is ide tartozom, ha az életem egy könyvben lenne leírva.
- Honnan? A pénztárca gyárba gyakran lógnak be tolvajok? - emlékszem ám, bár nem erre akartam direkt célozni, csak eszembe jutott, hogy ezt mesélte. De attól még tényleg nem tudom, hogy ezt honnan vette, mert hogy nem olyan egyértelmű nekem az, hogy tudja ki lehet tolvaj és ki nem, ahhoz ismernie kéne... sötét alakokat nem? Legalábbis egy üzletembernek csak úgy kisujjból miért lenne fogalma róla, hogy ki a tolvaj, meg ki nem? De nem is hiszem, hogy most ez a legfontosabb, inkább beülök a kocsiba és irány valami melegebb hely, ahol alhatok, vagy álomba sírhatom magam, vagy... valami. Bár már azt sem tudom, hogy képes lennék-e sírni, abból már elege sikerült az utóbbi pár órában, egy idő után csak elfogynak az ember könnyei nem? Azért az jó lenne. Úgy érzem, hogy a szüleim halála óta már túlságosan sokat itattam az egereket, egyszer igazán vége lehetne.
Lassan viszont megérkezünk a házhoz, ami azért nem valami kis egyszerű darab ez már kívülről is látszik. Egy egész kicsit emlékeztet a házunkra, ezért is volt jobb Danny-nél lakni. Az egy lakás, egész más, mint a mi családi házunk odahaza. Amit lassan remélem, hogy tényleg sikerül eladni, és akkor egy ideig tényleg nem lesz gondom a pénzre. Persze felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz később, ha most azt az összeget felélem, de... mint már említettem nem sokat foglalkozom a későbbel.
- Ez nem lehet valami kellemes, ha nincs egy fix hely az életedben. - húzom el kicsit a számat, de azért az együttérzés is látszik az arcomon. Nem irigylem, hogy ilyen életet él, egyáltalán nem lehet kellemes, folyton úton lenni, és nem élni igazán sehol, azért az otthon mégis csak fontos mindenkinek, habár nekem sincs, szóval... fogjam be, igaz? Azon viszont határozottan meglepődöm, amit mondd. Hogy alszik a kocsiban kényelmetlenül, engem meg ide hozott? Az azért igazán nem lenne fair, és nem is akarom hagyni, hogy így legyen, ezért rázom meg a fejem mielőtt még kiszállnék a kocsiból.
- Nem, ezt így nem fogadom el, nem lenne igazságos, hogy én bent alszom kényelmesen, te meg a kocsiban nyomorogsz. Vagy a szálloda, vagy pedig akkor... elég nagy ez a ház nem? - tuti, hogy van elég szoba ahhoz, hogy az egyikben ő aludjon, a másikban meg én, vagy ha más nem, akkor van egy kanapé, meg egy nappali, vagy valami. És ehhez mindenképpen ragaszkodom, nem fogom hagyni, hogy kint aludjon, akkor se, ha ez egy menő járgány, és talán nem annyira kényelmetlen. Meg sem moccanok, amíg nem mond olyan választ, amit hajlandó vagyok elfogadni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 03.01.14 20:24

- Még szinte? – Fordulok oldalt még vezetés közben, és cinkosan megrándul a szemem széle, mintha mosoly bújkálna annak ráncai közt. – Az ember nem is biztos, hogy tudatában van annak, mikor nőtt fel. – Elhallgatok, tuti nincsen szüksége most karácsonyi szentbeszédekhez. Valóban ha nagyon belegondolok, próbál kapaszkodni abba a gyermeklétbe, amelyből idejekorán kiszakadt, ellenben már akkor is felnőttkorú lenne, ha nem tették volna koravénné a drámai események. Különben is, mindenki annyi, amennyinek érzi magát. Ha kicsi maradna, akkor nem fogom idősíteni. Ha jobban érzi magát a megszokott nevével, nem ellenkezem.
- Miért, csak ott futhat össze az ember tolvajokkal? – Dobom vissza rejtélyeskedve a labdát, hiszen üzletemberként valóban nem az utcákat járom, de ismerem a dörgést, tudom, hogy akinek vagyona van, annak érdemes lépéseket tenni annak megóvása érdekében, óhatatlan, hogy életében egyszer minden harácsoló nagykutyára valaki pisztolyt szegez, s az életét kínálja a felhalmozott értékekért cserébe. Igazából nehéz egyensúlyban tartani, hogy mi az amit igazán el tudok mondani Josie-nak, hiszen az üzletmber álcám, s a bérgyilkos létem között vannak ugyan hasonlóságok, de magától értetődő, hogy ami számomra nyilvánvaló, egy befektetőnek koránt sem biztos. A lány ugyan nem ért a pénzügyekhez, amennyire én tudom, tehát nem attól kell félnem, ha a pénzügyi jártasságaimat kérdőjelezi meg. Sokkal inkább azt, amit azon felül tudok, ott eshet meglepetésbe. Lassan megérkezünk, de még nem szállunk ki, indulhat a búcsúzkodás. Fogalmam sincsen, hogyan fogja magát érezni, hiszen ezzel a kaszinótulajjal amolyan ellentmondásosnak éltem meg a kapcsolatát, és pont karácsonykor válnak szét. Igen, itt voltam segítőkész angyalként, de ettől lehet, hogy összezavarodik, kilátástalannak ítéli meg az életét. Nem, biztosan nem hagyom szemtávolságon kívül.
- Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy minden kezdet nehéz. Megszoktam már, csak ritkán gondolok az állandóságra. Majd talán egyszer. – Vallom be, ez rám is igaz, egyenlőre még a szabadság, fiatalság még fontosabb az értékrendemben, néha, nyári fesztiválokat elnézve tűnödöm azon, a családokat elnézve, hogy ha beteg leszek, akkor majd csengetek valami inasnak? Félmosollyal reagálom le, hogy együttérző. Nehéz, pokoli nehéz lesz ártanom neki, buzgón remélem, hogy a végén szépen elengedjük, és mehetnek kéz a kézben a Danny fiúval. Naplemente, meg minden. Kicsit álmodozó alkat vagyok, majd a főnök hideg vizet locsol az arcomba. Ismét meglep, a végén még én fogok lobbizni a klánban, hogy hagyjuk már futni, mert nem érdemel rossz sorsot.
- Igazságos? De... neked most rossz, ki kéne pihenned magad. Olyan nehéz elfogadni, ha valaki egy kicsit kárpótolni akar? – Csóválom a fejemet, és felhorkantva szállok ki én is, mert a végén tényleg nem megy a házba. Kicsit dörmögök, valahol meg jól esik a viszontgesztus.
- Hát jó, körbevezetlek, aztán nekem irány a kanapé. – Haladok mögötte, elektronikusan lezárva az autót, miután kivettem, és hozom a csomagjait. Megvárom, hogy kinyissa az ajtót, és világosságot kapcsoljon, egy előszobába jutunk, ahol van néhány papucs, én avatatlan szemmel keresgélek, és egy kb. jót felveszek. Teljesen véletlenül azt, amit amúgy is szoktam itt hordani, Josie majd feltalálja magát.
- Ennél már? -Indulok el laffogva a konyha felé, meglazítom a nyakkendőmet, míg aktatáskámat a fal mellett teszem le.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 04.01.14 9:25

- Igen még szinte, hivatalosan még nem is ihatnék alkoholt nem? - tehát papíron még nem számítok igazán felnőttnek és nem is érzem úgy magam. Egy felnőtt elvileg törődik a döntései következményeivel, én pedig az utóbbi időben mindent csak elszúrtam, többször is megpróbáltam végezni magammal, amiből egy majdnem sikerült is. Kicsit sem vagyok beszámítható, mint amilyennek egy felnőttnek lennie kéne és nem tudom kezelni az életemet, mint ami elvárható lenne attól, aki már nem gyerek. És... nem is akarok más lenni, nem vagyok még kész arra, hogy hirtelen ne legyek már gyerek, hiszen egyszerűen egyik napról a másikra várták el ezt tőlem, ami pedig egyszerűen... nem megy. - Az ember néha csak rákényszerül, hogy felnőjön, akkor is, ha nem alkalmas még rá. - teszem aztán hozzá halkan, hiszen én is így érzem. Muszáj lenne, miközben nekem ez még nem megy. Egyedül kéne boldogulnom, egyedül irányítani az életemet, miközben képtelen vagyok rá, és kellene mellém olyan, aki segít. Ezért is volt olyan rémes érzés, hogy Danny egyszerűen csak kidobott, mert így aztán végképp egyedül maradtam, még akkor is, ha az egyetlen személy, aki eddig mellettem volna nem mondható tökéletes jelleműnek. De hát ki az? Én is kicsapongó vagyok.
- Nem tudom, csak... azt gondolná az ember, hogy azok tudják milyen egy tolvaj, akik... tudod, akik olyan körökben forognak. - vagy ez téves felfogás? Valahogy én mégis ezt hiszem, hogy aki sötét körökben forog, az tudja tényleges, hogy milyenek is a sötét alakok, amúgy maximum csak tippelhet, de ő valahogy olyan határozottan fogalmazott, mintha tényleg tudná, hogy mi fán terem egy tolvaj. Igazából nem mondom azonnal, hogy fura a fickó, de... na ő tényleg felnőtt. Sokszor olyan komolyan beszél, amire én valahogy most úgy érzem, hogy soha nem lennék képes. Bár persze benne van a pakliban, hogy idősebb nálam nem is kevéssel, ha jól emlékszem az alapján, amit mondott, meg azért az sem véletlen, hogy üzletember, ahhoz azért elég sok komolyságra van szükség, hogy valaki egy egész céget elvezessen.
- Igen, ebben tökéletesen egyetértünk. - bólintok egy aprót. Tényleg minden kezdet nehéz, ezzel nem tudnék vitatkozni. Én magam is úgy gondolom, hogy szinte már lehetetlen. Őszintén szólva nem is tudnék neki erre valami értelmeset mondani, hogy majd jobb lesz, vagy ha nagyon akarja akkor idővel majd az élete is rendbe jön, mert ezt mondhatnám magamnak is és ha egyszer nem hiszek benne... akkor minek? Nem lenne értelme abban tanácsot adni valakinek, aki amúgy is sokkal határozottabb és értelmesebb nálam, amiben úgyis ő az, aki sokkal hozzáértőbb. Neki nincs szétcsúszva az élete, az enyém meg határozottan igen, akkor egy árva szavam se lehet, hogy én méltassam az életét.
- Nem a kárpótlást nehéz elfogadni, de pont azért nem érezném így jól magam, mert segítesz, aztán meg te nyomorogsz a kocsidban. - ezt tényleg nem akarom, szóval nem vagyok hajlandó megmoccanni addig, amíg nem jön velem. Biztos van másik szoba, vagy kanapé, elég nagynak tűnik ez a ház, lesz hely ahol aludhat, engem pedig tényleg nem fog zavarni.
- Jól van, ezt így el tudom fogadni. - mosolyodom el végül és indulok meg befelé. Igazából most még a bőröndömet sem kell feltétlenül becipelni, nem kell annyira átöltözni, elalszom így, aztán reggel majd szépen keresek egy motelt, vagy valami hasonlót, ahol addig ellehetek, amíg nem találom ki, hogy mi legyen, vagy legalább azt, hogyan tűnhetek el a városból úgy, mintha soha itt se jártam volna. Úgyse hagytam senkiben olyan mély nyomot, hogy eltűnjön a hiányom nem? A cipőmet persze leveszem és egy méretre kb. stimmelő papucsot keresek magamnak, de igazából a nélkül is elleszek.
- Azt hiszem... ha lemegy a torkomon pár falat annak a gyomrom örülne. - kimaradt a vacsi, pedig én akartam főzni, csak aztán elkezdtem pakolni, aztán meg Danny kidobott, szóval az egész eléggé elmaradt, az ebéd pedig már baromi régen volt, és akkor se sikerült túl sok ételt magamba juttatni az amúgy is pocsék hangulat miatt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 04.01.14 20:25

Finoman felnevetek, ez huszonegyes korhatár enyhén nevetséges, addigra van, hogy az ember gyereket szül, de még nem ihatott alkoholt? Ki tartja ezt be, de úgy igazából? Alig hiszem, hogy van ilyen ember, legalábbis Las Vegasban. Abban tényleg igaza van, hogy csak él bele a nagyvilágba, ettől azonban próbál másokkal törődni, jólelkű, így összességében egy elkallódott fiatal nőről van szó. Igazán kér érte. Mivel ugyanúgy vonatkoznak rá a törvények, mintha három gyermekes családanya lenne, akinek van munkája, adóbevallása, hiszen az állam és a kormányzat nem azt nézi, hogy egyébéként mit csinál.
- Lehet, hogy mindenki életében az a felnőtt szint, amikor rákényszerül, hogy komoly döntéseket hozzon, az teszi alkalmassá a továbblépésre. – Vélekedek, de nem akarom ráerőltetni, neki úgy jobb, hogy még próbál lazán viselkedni, más kérdés, hogy már csak azért élhet így, mert mások megóvják. Most éppen én. De haragudni meg nem lehet rá, annyira törékeny, esendő.
- Látod nem is vagy olyan kislány, mint hiszed. – Mosolyodom el, és jelzem, hogy igaza van. Nem akarok most itt hazudozni neki, de mégse kéne mindent az orrára kötni. – Elég legyen annyi, hogy mint minden üzletnek, ennek is van sötét oldala, volt már alkalmam tolvajt látni, ismerni. Így megfelel? – Nem akarom leugatni, de jobb neki, ha minél kevesebbet tud rólam, ennek nyomán a beszélgetéseinket olyan csapásvonakon kell teregeltnem, hogy megmaradjak a szemében kb. rendes embernek. Próbálok azért nem teljesen komolyan beszélni, mert az a cél, hogy egy hullámhosszon legyen, ne az, hogy a nagyapját lássa bennem.
- Néha azért rámtör, hogy furcsa átnézni a szomszédba, ahol éppen a karácsonyi pulykát vágják fel a nagy asztal körül... – Húzom el a számat, tényleg így van. Vadkapitalista vagyok, csak én nem a pénzért csinálom, bírom ezt az életstílust, de nem a nap huszonnégy órájában, ez viszont ilyen, nincsen kiszállás, időnként még egy adott szerepből sem. Nem tudom azt mondani, hogy ma pihenek, és önmagam vagyok, hiszen bármikor hívhatnak, hogy menni kell, vagy ha éppen vagy vagyok épülve, akkor nem lehet azt mondani, hogy most nincsen hozzá kedvem. Akkor és ott az vagyok, akinek lennem kell.
- Oh, ne hidd kérlek, hogy én aztán rohadt okos vagyok, és ki akarlak oktatni. Nem is igazán ismerlek, csak általánosságban mondom, jó? – Kérdezem bizonytalanra váltva, végülis nem akarok egy klisek köpő robot alakjában tetszelegni. Kiszállok vele együtt, hogy kb. azonos szinte emelkedjünk, és ne utasítsa vissza az ajánlatot, majd befelé tartunk. A házban jó meleg van, nem fullasztóan, ám a fűtés remekül üzemel. A karácsonyra jellemző illat itt egyátalán nem fellelhető, még fám sincsen, de így legalább hiteles, hogy csak vigyázok az ingatlanra.
Bent bárhova leheti a bőröndöt, de gondolom csak minimális dolgokat akar kipakolni, pizsama, fogkefe, papucs. Felkapcsolom a villanyt a konyhai részlegen, és benyomom a tévét, hogy legalább valami háttérzaj legyen. Afféle limonádé szappanopera megy, de bármikor átkapcsolhatja, ha nézne mást. Leülök az egyik bárszékre, azért kiszolgálni nem fogom, nekem elég lesz most egy kávé is, éhes nem vagyok.
- A kutyának találsz egy konzervet abban a szekrényben. – Mutatok fel az egyik kinyithatósra. – A tulajnak van egy dándogja, amit magával vitt. – Nos, ez persze nem igaz, én vettem, mert volt egy olyan érzésem, hogy egyszer még kikötünk itt, a konzerv pedig eláll, ha nem bontjuk fel. – Korai kérdezni, mit is terveztél innentől? Van ötleted?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 05.01.14 15:08

Tény, hogy nem sokan tartják be a korhatárt, de attól még van és valamilyen szinten csak okkal találták ki. Talán jogos, hogy addig még nem mondható valaki tényleg önállónak, hogy döntéseket tudjon hozni, én még kicsit sem érzem úgy, hogy alkalmas lennék erre. A legtöbb döntésem legalábbis egyáltalán nem hozott semmit jót, az utóbbi időben pedig főleg, de nincs senki, aki átvállalja ezt tőlem és innentől ő döntsön mindenben, nekem pedig ne kelljen. Milyen szép is lenne... erre vannak az embernek a szülei, csak ugye nekem már nincsenek. Bárcsak felébrednék egyszer, hogy minden, ami történt csak egy pocsék rémálom volt, és igazából meg se történt ez az egész. Mindenki él és virul békében, én pedig maximum verejtékben fürödve ébredek majd fel.
- Nem biztos, hogy attól, hogy kénytelen az ember komoly döntéseket hozni, jól is hozza meg őket... ez a legnagyobb gond. - rántom meg kicsit a vállam, mert hát így van szerintem. Kénytelen vagyok mostanában komoly döntéseket hozni, de ez hol jó nekem? Sehol igaz? Nem sikerült jót kihozni az életemből, tehát igazán nem kéne, hogy ilyen hatalom legyen a kezemben, még másokat is sikerül bajba kevernem vele folyton.
- Persze, amúgy sem az én dolgom. - eresztek meg egy apró mosolyt. Nem hiszem, hogy bele kéne kötnöm, hol lát tolvajt, meg hol nem. Tuti, hogy oka van annak, hogy tudja milyen egy igazi tolvaj, én pedig elhiszem, hogy így van, bár persze azt hiszem a ténylegesen jó bűnözőről külsőre nem rí le, hogy az. Ha egyszerűen csak az utcán láttam volna Timet teljesen normális külsővel, öltönyben, akkor tuti, hogy nem az ugrott volna be elsőre, hogy minden bizonnyal egy szadista gyilkos, aki gond nélkül lemészárol, vagy kínoz meg bárkit. Azért megnyugtató, hogy nem élvezi annyira a magányt. Bár azt hiszem ezen csak ő tudna változtatni senki más nem. Vagy egyszerűen csak nem olyan nagy a késztetés benne még mások felé, mint ami ahhoz kellene, hogy változtasson.
- Csak rajtad múlik, hogy lesz-e neked is karácsonyi pulyka az asztalodon. - apró vállrántás azért dukál, ezzel jelezve, hogy amúgy semmi közöm hozzá, meg nincs is beleszólásom, hogy mit tesz az életével. Egyébként is kifejtettem, hogy nem vagyok valami nagy szám, ami az élettapasztalatot, meg a komolyságot illeti, szóval az a legegyszerűbb, ha befogom a számat, főleg mert rám is él, hogy akkor tudok változtatni az életemen, ha akarok, csak az itt a nehézség, hogy nem tudom, hogy lenne-e rá erőm, meg kitartásom. Néha van egy kis fellángolás, de aztán úgyis megint jól beletapos a földbe a sors, és akkor meg minek kínlódni? A szavaira már nem mondok mást, hiszen tényleg nem ismer annyira, hogy beleszólhasson az életembe, én legalábbis ebben a hitben élek. A bőrönd végülis kikerül a kocsiból, neki van igaza, azért kell pár cucc, csak lusta voltam magamtól szórakozni vele. A papucs hamar a lábamra kerül, majd beljebb lépve kissé bizonytalanul állok meg. Új helyen mindig nehezebb ismerkedni a környezettel, én legalábbis mindig így vagyok vele.
- Akkor ez mázli. - mosolyodom el és már kerítem is elő a konzervet Trixinek, aztán már csak a táskámat kell feltúrnom a tálja miatt. Vicces, mert amikor pakoltam ez volt az első, amit eltettem, aztán persze a többit már Danny megoldotta, amikor összepakolta a cuccaimat. Ezért is van, hogy nem nagyon tudom, mi merre van és kutakodás közben sikerül belefutnom a pénztárcájába. Egy pillanatra le is fagyok és ennek hála az utolsó kérdésekre már egyáltalán nem sikerül válaszolni, annyira blokkolt a rendszer, igazából meg sem hallom, csak maradok ott a bőrönd mellett guggolva szorongatva a pénztárcát.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 07.01.14 20:48

Felkapcsolom immár a nappali fényt is, nehogy átessünk mondjuk a dohányzóasztalon, tehát innentől a lakásnak a központi részét is bevilágítja a lámpák sugara. A tévét minimálisra halkítom, és csak fél szemmel pillantok időnként oda a BBC-n magyarázó hiradósra. Már az is elég, ha tudatalatt szívom be a híreket, ha valami komolyról lenne szó, az informátorok úgyis szólnának időben. Kipillantok az utcára, és észreveszem, hogy egy kék furgon áll meg tőlünk nem messze, két házzal arrébb, ám ahelyett, hogy beállna az autófeljáróra, simán leparkol az utcán. Tehát nem helyiek, innentől egyértelmű, hogy Timothy emberei végig követtek minket. Na majd éjszaka, ha a lány álomra hajtotta a fejét, kiosonok hátul, és a körmükre nézek.
- Hát nem a hibáinkból tanulunk? Lehet, hogy nem szűrtél volna le tanulságokat, nem erősödtél volna meg, ha nem mész át sok mindenen. – Simítok végig az államon, láthatóan általánosságban beszélek, más kérdés, hogy kb. ismerem a sztoriját, amely még rám is érvényes. Ha hagytam volna magam lenyomni az unalomba, akkor most vidéki parasztfiú lennék. Afféle meg nem valósult Luke Skywalker. Így az ábrándozó fiú kilépett a reflektorba, és levadászta, aki nem volt számára szimpatikus. Leültem a bárszékre, viszont innen nem érem el a nescafét, úgyhogy mégiscsak győz a koffeinfüggőség, felállok, és keverek magamnak instant porból, gondolom Josie-nak nem szükséges, ha jól sejtem a teát fogja kortyolgatni.
- Nem vagyok olyan szentéletű, mint amilyennek gondolsz, de hát manapság ki az? – Révedek el, tudom, hogy nem az ő dolga, viszont egy jólelkű embernek mellébeszélni nem túl jó érzés. A hamisakat átejtem, amikor csak kell, így viszont sokszor előtör belőlem a saját, eredeti jellemem. Talán más módját kéne találnom a megfigyelésnek, mert így vagy ellentmondásba fogok keveredni, vagy lelkiismeretfurdalásom lesz a hazugságok miatt.
Talán az lenne a legjobb, ha szépen sűrűn nézném a telefonomat, majd végül valami halaszthatlanra hivatkozva elhúznék. De nem, nem jó! Akkor mi lesz a furgonnal? Basszus! Kicsit elkalandoztam az utolsó másodpercekben, ezért a válaszára, amellyel vállránt, lemondóan sandítok csak rá.
- Ha csak rajtam múlik, akkor nem lesz. Volt ugyan már lehetőségem, de a családi idil helyett karácsonykor rendszerint valami hülye helyzetbe keveredek, úgyhogy már meg sem próbálok ismerkedni, kinek lenne hozzám türelme? – Viszonzom a vállrántását, őt nem nézem le, mert fiatal, igaz, én tizenkilenc éves koromban már tartottam valahova, de hát nem vagyunk egyformák. A mosoly ellenben kiül az arcomra, bár alig ismertük meg még egymást hivatalosan, máris milyen komoly témák merültek fel. Talán mert mindketten tudjuk, hogy az élet rövid, tartalmasan kell átvészelni, nem pedig pazarolni. Nem szaporítom a szót, már így is sok általánosságot mondtam, nem arra van szükséges, hogy egy újdonsült ismerőstől is tanácskosarat kapjon. Ha majd arra vágyik, biztosan megnyílik. A kávém némi forróvízzel elkészül, és már a számban is érzem a zamatát. Nem igazán ütős, inkább kakaószerű, főleg, hogy a vízzel higítás silány utánzata a tejjel valónak. A leányzó már eteti is a kutyust, ezt finom meghatódottsággal figyelem. A kisállat olyan ártatlan, nem vétkes a világ sötét dolgaiban, Josie pedig gyerekként kezeli, valahol igaza is van. Olyan társ, amely önzetlenül hűséges. Nagyon elhallgatott, vajon mit szorongat? Meresztem a szememet, és egy tárcát pillantok meg kicsiny ökleiben. Nem az övé? Máskülönben miért szorongatná ennyire? Jobbnak látom, ha nem kérdezek bele.
- Megmutatom a szobádat, a teljes felső szint a tiéd. – Mormolom, és ha ha úgy látja, hogy tud még várni egy keveset a tészta, akkor bevárom őt. Amíg a kutyus eszik, addig felmászunk a lépcsőn, és egy folyosóra jutunk. – A végén a két ajtó a fürdő, és a mosdó, a vendégszoba pedig balról az első. Én most még elintézek pár telefont, érezd magad otthon, reggel addig maradsz, amíg jól esik. – Búcsúzom végül el, és lesétálva felkapom a bőrdzsekit, majd kilépek a ház elé.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 09.01.14 10:05

Én értem, hogy segíteni akar, tanácsokkal és... ő az idősebb, tehát ez teljesen jogos is, de attól még most, épp ma biztos, hogy nem leszek képes megfogadni őket. Túl sok volt nekem ez a mai nap és egyelőre még fogalmam sincs, hogy mi lesz holnap. Még nem tudom hova tenni a dolgokat, hogy Danny végül mégis vett fát karácsonyra, de aztán... kidobott. Szerintem senkitől sem várható el, hogy igazán jól tudja átgondolni az életét, ha ennyire zavaros nap áll a háta mögött. Őszintén szólva leginkább aludni vágyom, nem arra, hogy komoly döntéseket hozzak. Azt, ha tehetném még sokáig nem akarnék, csak épp nincs választási lehetőségem, ez a legrosszabb benne.
- Nem erősödtem meg. - rázom meg a fejem. Nem tudok erre mást mondani, nem érzem úgy, hogy megerősödtem volna azok miatt, amiken átmentem, sőt csak egyre gyengébbnek érzem magam minél többet veszítek. Azzal, hogy elvették tőlem a családomat sokáig semminek se éreztem magam, és ezen nem sokat segített, ahogy a nővérem viselkedett, vagy ahogy az életem alakult a továbbiakban. Ne mondja nekem senki, hogy a viselkedésem erős jellemre utal, hiszen csak azért vagyok életben, mert mázlim van, vagy... pont mert nem vagyok elég erős és ügyes még ahhoz sem, hogy végezzek magammal.
- Talán inkább úgy mondanám, hogy ebben a városban ki az? De... azért csak akadnak hébe-hóba. - nem akarom azt hinni, hogy tényleg nincs senki, aki rendes lenne, az azt jelentené, hogy a világ olyan, amilyenben egy ideje élnem kell, pedig előtte egészen más volt. Olyan ez az egész, mintha az, ahol eddig éltem hirtelen megszűnt volna létezni és bedobtak volna egy koszos gödörbe, ahonnan nem lehet kimászni és ahol nincs semmi pozitív és csak nagyon ritkán szűrődik le a fény. Nem szabad elhinnem, hogy a gödrön túl nincs semmi más, mert akkor... akkor tényleg képtelen leszek valaha is talpra állni.
- Hülye helyzetbe, mint ez? - eresztek meg egy fáradt mosolyt? Most sem velem kéne foglalkoznia, egy ismeretlen lánnyal, aki szerencsétlen módon pont karácsonykor maradt fedél nélkül. Tehetne mást, ez csak rajta múlik, de ha úgy dönt, hogy mással foglalkozik, akkor az nem az én hibám. Ahogy tudom azért sok üzletembernek nem fér bele az életébe más, mint ami jutott, meg hát mi értelme néha 1-1 napra úgy tenni, mintha minden más lenne, egy ünnep miatt, aztán meg ugyanazt tenni újra napról-napra. Nem hasonulhat meg a ember rövid időre, a változás csak akkor változás, ha hosszabb ideig tart és van valami célja is. Kár is erre szót fecsérelni, inkább maximum iszom valamit és persze Trixinek nem árt ennie, csak az etetőtálját kellene elővenni... na itt van a legnagyobb probléma, hogy a bőrönd feltúrása közben beleakad a kezem a pénztárcába. Egyszerűen nem is tudom, sokkol, blokkol minden funkciót és nem tudok mit kezdeni vele. Persze egyszerű a magyarázat, azért adta... a főztöm miatt, de akkor sem tudom ezt elhinni. Ha kicsit sem vagyok fontos, akkor miért akarna legalább ennyivel is segíteni? De akkor miért küldött el... hogy volt képes rá? Összeszorítom a számat, és végül egyszerűen csak visszaejtem és előszedem Trixi tálját, hogy ehessen.
- Rendben, köszönöm és remélem, hogy tényleg nem okozok ezzel gondot. - nem az ő háza, nehogy baja legyen belőle. Majd óvatos legyek, hogy ne tegyek kárt semmiben és minél kevésbé látsszon meg, hogy itt jártunk. A végén még azért egy apró mosolyt igyekszem az arcomra varázsolni, aztán biccentek és ő már el is tűnik lefelé a lépcsőn. Trixi pillanatok múlva kerül elő, és már ugrik is fel mellém az ágyra. Legalább ő van nekem, azt hiszem nélküle végképp nem tudnám ezt elviselni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 09.01.14 12:43

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
17
Join date :
2015. Mar. 05.
Age :
30
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 10.03.15 16:07


Michael & Josie & Mona


- Most nem tudok bemenni, próbáljátok megoldani és sietek miután Josie-t felvettem. – sóhajtok bele a telefonomba, mielőtt bemennék az óvodába. Mostanában nem sok időm volt az egyetlen hercegnőmre, ami miatt haragszik is rám egy kicsit és jogosan teszi. Ezért tetveztem úgy a délutánomat, hogy miután kihoztam az oviból ne legyen már semmi dolgom. Erre ez történik! Néha, komolyan nem tudom elhinni mennyire nem értenek a dolgokhoz a körülöttem lévő emberek, de a kislányom boldogsága most sokkal fontosabb.
A kávézó meg ráér, majd később, estefelé benézünk miután eltöltöttünk pár játékos órát. Igen, nekem is és neki is jól fog esni ez az anya lánya program, aminek első állomása az óvodától nem messze lévő játszótér lesz. Innen megyünk majd tovább, természetesen mindezt gyalog tesszük meg, hogy mire hazaérünk rendesen kifáradjon s már egyből aludhasson a kis energiabomba.
- Sziasztok. – köszönök oda a többi anyukának, akik hamarabb értek ide és már a gyerekeik ruháit pakolják össze, pár szóváltás után pedig benézek az ajtón, hogy integetve magamra vonjam Josie figyelmét.
Mikor meglát, hatalmas mosollyal az arcán fut ki hozzám, és veti magát a karjaimba. Én pedig felkapom és megpörgetem egy kicsit, majd megpuszilom. Istenem! Hogy lehet valaki ennyire aprócska és mégis ennyire erős? Olyan bűbájos egy kishölgyemény lesz belőle, ha felnő, hiszen már most is az.
- Na, megyünk? Meglepetésem van. – teszem le a földre és megfogva az aprócska kezecskét megyünk a szekrényéhez, hogy kivegyünk belőle a dolgokat.
- Micsoda? – kérdezi csillogó szemekkel miközben leül a padra, és elkezdi kicsatolni a cipőjét. Hogy mekkora lett ez a gyerek! Mindig elcsodálkozok rajta.
- Majd megtudod, ha odaértünk. Anyának ma nem kell bemennie, ezért elmegyünk a játszótérre, jó? – nézek le rá mosolyogva, majd miután kiszedtem a hátizsákját megkeresem a takaróját és már segítek is neki a kinti ruha felvevésében.
- Jó, de… kapok cukort? – gondolhattam volna! A kis édesszájú mindig csak a cukorkára gondol, meg a csokoládéra, pedig nem ebből áll ki a rendes étkezés.
Miután felöltözött gyorsan elköszön az óvónőktől, majd a kezét nyújtva indulunk el a kocsihoz, hogy betegyük a táskáját. S alig 15 perccel később már a játszótér felé tartunk, hogy hintázhasson és játszhassunk.
- És jó voltál ma? Elfelejtettem megkérdezni Emma nénitől. – kérdezem meg tőle mikor már egy ideje már csendben van, de mielőtt meghallgathatnám, a válaszát megint el kezd csörögni a telefonom. – Egy perc kicsim, felveszem és átmegyünk a másik oldalra a játszani. – a telefonom után kapok, hogy felvegyem és az egyik alkalmazottammal beszéljek, aki nem tudja, merre találja az üres blokkokat.
A játszótér nincs messze tőlünk, az út másik oldalán van és szerencsére az út is csak két sávos, nem több. Az átjáró is a közelben van, ezért gondoltam úgy, hogy gyorsan felveszem a csörgő készüléket, addig Josie úgy sem megy sehová.
Viszont nem volt honnan tudnom, hogy a kislányom kalandos kedvében van, s míg én a telefonomon beszélek addig nekivág a távolságnak, hogy hamarabb odaérhessen a parkba.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
202
Join date :
2013. Jan. 12.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park 10.03.15 18:07

Monique & Michael




Mivel kora reggel általában nem érek rá, így kénytelen vagyok a délutáni órákban élni a lehetőségemmel és, ha nem vagyok totálisan lestrapálva ilyenkor kocogni indulok Daisy legnagyobb örömére, hiszen ilyenkor Ő is megmozgathatja elzsibbadt végtagjait. Talán Daisy semmit sem szeret jobban, mint szabadon futni. Néha már bűntudatom van, azért mert néha alig van időm foglalkozni vele, de ha szabadnapos vagyok, azaz semmi dolgom sincs, akkor minden nap játszunk egy-két órát, addig is kikapcsolódok. Most viszont teszünk egy felfrissítő körutat az egyik közeli parkban, mert megígértem és nem akarom egész álló nap, sőt napokig azokba a csalódott kiskutya szemekbe nézni. Hm, nem is maradt el a várt reakció, alig tudtam ráadni a nyakörvet, mivel addig is Ő már pajkosan ugrándozott. Kisebb nehézségek árán, de rácsatoltam a nyakörvet és elindultunk a parkba. Amint odaértünk szinte már követelőzve ugrált körbe, hogy vegyem le és szabadítsam már meg a póráztól.
- Na, futás! - Daisy még soha sem bántott senkit sem. Ellenkezőleg, inkább csak mindennél jobban szeret játszani, mindenre kíváncsi és hihetetlenül szemfüles. Leültem az egyik közeli padra. Szeretek ide kijönni, gondolkodni, néha a kis srácokkal játszani, ha nem vagyok fáradt. Most viszont egy aranyos kislány vetette ki rám a hálóját azzal az édes kis mosolyával. Integettem neki és visszamosolyogtam rá, a következő másodpercek pedig olyan gyorsan pörögtek, hogy őszintén szólva fogalmam sincs hogy értem oda időben, még mielőtt a kocsi elütötte volna, mert hiába taposott a sofőr a fékre, a kocsi kerekei szenvedve próbáltak megállni, de nem bírtak, mivel a kislány egyik pillanatról a másikra szaladt ki az úttestre.
- Hé, kicsi lány! - Az egyetlen szerencse azt hiszem, hogy egy út menti padot szemeltem ki magamnak és még időben kaptam fel az úttestről és ugrottam félre vele az egyre közeledő kocsi elöl. Védelmezőn szorítottam még mindig a karjaimba miközben végiggurultunk az aszfalton.
- Minden rendben? Jól vagy.? Fáj valami? - Emeltem feljebb az arcát, hogy lássam, de azt hiszem szerencsére csak megrémült, de azt nem csak Ő. Mivel még mindig nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy feltudjak állni, még mindig az elmúlt másodpercek hatása alatt vagyok.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Autumn Park

Vissza az elejére Go down

Autumn Park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Hullócsillag Park
» Central Park, Manhattan
» -= Park =-
» Karakter bazár - Játékosok keresik
» Smaragd Park

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Város :: Belváros :: Egyéb helyszínek-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához