welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Lyna Frei
 
Jennifer Ariadne Lively
 
Austin Dawson
 
Logan Whitmore
 
Crystal Haynes
 
Emily Hastings
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Eldugott, belső részek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Eldugott, belső részek 24.03.13 4:51


Hogy mi érdekes lehet erre? Talán a magány ígérete. Ha erre jársz és nem akarod hogy lássanak más szemek, csak ülj le az egyik sarokba, és hallgasd ahogy még ma is visszacseng az egykori zene. Vagy csak képzelődsz? Még az is meglehet. A hely nagy.. csendes, egykor ezernyi emberrel tele, de ma csak elhagyott. Nincs itt senki más csak Te! De vajon biztos ez?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 16.06.13 13:56


Bayle & Flynn

[...Egyelőre, még az utcán..]

Már öt perce kopogtattam a kormányt, többféle elgémberedésből lökve át magam egy másik pozitúrába. Igen, nem is kérdés: Bayle-t várom. Ez a nő komolyan lassan az agyamra megy.
Tekintetem már nem is a házat figyelte, hanem a szélvédőn át kúszó végtelen, tengerként elnyúló flasztert, melyet a kormos, sötét ég alól csupán egy-két pislákoló, homályos lámpafény engedett láttatni. Legalábbis addig, míg lassacskán a szürkült felhők rá nem kezdtek az égi áldásra, és apró, folyamként alázúduló, könnyed esőre nem kezdtek. Íriszeim még mindig az üveget kutatták, követve a rajta alácsorgó cseppek iránytalan, tetszőleges mozgását. A percek pedig fojtogató lassúsággal teltek, szinte állt az idő. Néha átpillantottam a mereven álló számjelző panelre, mely erősen állította: még mindig éjfél múlt hét perccel. Ha más nem, ezek alapján már biztos, hogy hét egész perce Zoe-ra várok. Remek...
Mély sóhaj szakadt fel a tüdőmből, ahogy fejemet hátra csaptam a fejtámlához, semleges tekintettel kutatva az autó plafonját.
Jól van... tökéletes elhatározásra jutottam. Ha óra tízre nem tolja ki a csinos fenekét, kurvaisten, hogy itt hagyom a picsába! Aztán hisztizhet, érdekel is engem!?
Nyűglődve löktem végül el a hátamat az üléstől, ezúttal már a homlokomat borítva bele a kormányba, némelyik ujjammal már csak ösztönösen is nyomorgatva az arcomat, halántékomat.
- Megölöm... - dünnyögtem magam elé, kiszakítva magam a rám települő csendből. Fejemet kissé oldalra fordítottam, megkeresve a bejárati ajtó masszív testét. És láám! Végre kit látnak szemeim? Kedvem lett volna megszívatni, és mihelyst a kocsihoz lép, rányomni a gázra, hogy szentségelhessen egy kört, de végül letettem róla. Megvártam, míg felrántja az ajtót, és a maga heves mozdulataival bevágódik mellém.
- Késtél... Megint. - rá se néztem, csak caccogva elhúztam a számat, majd indítottam is be a motort. A kerekek pedig felcsikordultak, sietősen válva el az út padkájától.
- Ezt neked hoztam. Aztán ne szállj el tőle. Nem mintha megérdemelnéd... - dobtam át az ölébe egy csomag M&M-st, majd fordultam is le a következő sarkon.
Csendes éjszakának tűnt a mai, sehol semmi... Pedig Vegas kevésbé sem híres a kietlen utcáiról. Esetleg a kertvárosi részen, de még ott se jellemző... Talán épp ez volt benne a furcsa. Mindenesetre, egyelőre nem foglalkoztam ilyesmivel, egyébként is túl fáradtnak éreztem magam... mindenhez.
Persze, néhány perc harlemi csendet követően, amiben főként a sóhajok, és egyéb fújtatások játszottak szerepet, épp beakartam nyomni a rádiót, hogy ha más nem, némi ütemtelen zene jusson a hallójárataimnak. Persze, erről is lemondhattam, ugyanis, miként az ujjam a gombhoz simult, máris megszólalt a szolgálati rádió; jobban mondva Jill recsegős hangja. "Srácok, merre vagytok? Helyzet van!" - hangzott szinte már érdektelen dallam a hangjából, kicsit türelmetlenül...
- Ódepontjókor... Faszom már... Beszélj vele, hogy mi ennyire sürgős... - morrantam fel, ahogy feljebb váltottam a sebességet, kicsit gyorsabb tempóra ítélve az alattunk vonagló Volvo-t.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 16.06.13 22:38



Zediach vs Mildred




Nagyjából képtelenség péntek este bébisintért keresni és találni. Nagyjából mindenki aki szóba jöhet élt fiatalsága adta lehetőségeivel és eltűnt az éjszaka sűrűjében. És persze Owent nem hívhattam megint. Hogy nézne ki? Havonta, majdnem hetente hívom. Meg kell őriznem a látszatot, hogy remekül bírom egyedül is. Mert bírom. Csak még bele kell edződni.
Szóval az utolsó, a legeslegutolsó mentsváramat döntöm le éppen.
- Anyu... - sóhajtottam bele a telefonba megkönnyebbülten. A kötelező körök lefutása nálunk alapból egy óra minimummal kezdődik. Csak miután végigbeszéltük egymás és a többi családtag életnének legkínosabb momentumait kezdhettem el a tárgyra térni.
Az órámra pillantva viszont kezdek kifutni az időből. Fél tizenkettő, és Ben még mindig a Tom és Jerry bűvkörébe esve bámulja a képernyőt. A fenébe is, hogy pont ma kellett maratont rendezniük a mesecsatornásoknak is.
Negyven van. Háromnegyed. Ötven... Silas pedig bármelyik percben megérkezhet. Anyám pedig sehol. Vagy eltévedt a városban (hihetetlen, de sikerül neki, pedig már harminc éve itt lakik) vagy csak elfelejtette, hogy egy szem lánya most, éjnek idején segítségre szorul... igen, édesanyám határozottan nem evilági teremtés, de ha azt nézzük, eleget tett szülői kötelességeinek, és úgy-ahogy emberré nevelt mindhármunkat. Már ennyivel is többet tett le az asztalra nálam, szóval nincs okom puffogni, de most igazán...igazán hatalmas szükségem lenne az odafigyelésére.
Éjfél előtt négy és fél perccel aztán csak befutott. Én pedig kezdhettem készülni. Oh igen, én is késni fogok. És Silas nyilván nyafogni fog ezért, de ő is várakoztatott már meg, sőt nemegyszer a szabadnapomon rugdalt ki otthonról, tehát ennyit még megengedhetek magamnak.
Pár perc késéssel aztán kirongyoltam a lakásból, le a lépcsőn, be egyenesen Mr Tökéletes kocsijába.
- Ne hisztizz, teljesen úgy csinálsz, mint aki nem szokott késni... - láncoltam magam köré a biztonsági övet, pont mikor elgurultunk a lakás előtt. Csak remélni tudtam, hogy nem égetik porrá az utcát.
- Nahát! M&M's. Ráadásul mogyorós! - vigyorodtam el mikor szemrevételeztem a zacsit amit az ölembe dobott. - És még szülinapom sincs. Nocsak, Flynn, ez rendes tőled. - bontogattam ki a csomagocskát. - Hm? - kínáltam felé, az ablakon kibámulva. Még a végén meggyőz arról, hogy mégsem teljesen reménytelen eset. Pár hónap és meg is kedveljük egymást. Bár ha tíz hónap alatt csak idáig jutottunk el, akkor heteknél tovább kell erre várni. Viszont ha azt nézzük, a jó dolgok időigényesek. Már csak az a kérdés, hogy Silas ilyen "jó dolog-e".
A csokimat ropogtatva szemlélődtem, mikor megreccsent a rádió. Nem mintha kínos lett volna a csönd, de...jó egy kicsit talán mégis. Általában a beszélgetéseink nyugodtan kezdődnek, de a harmadik szó után csipkelődni kezdünk és ez átmegy egy olyan élces vitába, ami másra nem jó, csak a fogcsattogtatásra. Az eddigi társaimmal ilyen gond sosem volt. Sőt, általában mindegyikkel nagyon hamar megtaláltam a közös hangot. Család-gyerek, focimeccsek, akármin el tudtam velük rágódni, de Silas... Silas egészen más tészta. Alig tudok róla valamit, és ez viszont igaz. Nem tudok teljes mértékben megbízni, mégis muszáj, hiszen a társa vagyok, ezen az életünk is múlhat. De valami nem engedi hogy nyugodtan maradjak mellette.
Meglepetten rezzentem össze a rádió géphangjára. - Mesélj Jill...- sóhajtottam fel és elpakoltam az édességet. - Aha. Szóval a városon kívül...ismeretlen bejelentők, női sikítozást hallottak az egyik gyárépületből. - homlok ráncolva írtam fel a címet. Őszintén szólva egy hangyányit mindig is szkeptikus voltam az ismeretlen bejelentőkkel szemben. Akárki lehetett, akárki, akárkimért fontosnak tarthatja, hogy a neve ne kerüljön bele semmilyen formában egyetlen rendőrségi aktába. Drogosok, korábban elítéltek...egy szemtanú szavahihetősége ez alapján nagyon megkérdőjelezhető.
- Szóval állítólag a második szintről hallották a sikítozást. Akármi lehet...- kamasz hülyítés, téves vagy akár halálosan komoly riasztás is. Én azért a legrosszabból indultam ki. - Mi a terv? - kérdeztem mikor lefékeztünk az ormótlan épület előtt. Ritka rusnya negyede ez Las Vegasnak, bár gyerekkoromban, imádtam ezeket az elhagyatott helyeket.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 17.06.13 18:00

Kelletlenül forgattam meg a szemeimet szavai hallatán. Nem, nem állítanám, hogy én sohasem késtem. Viszont, az is biztos, hogy fele annyit sem, mint ő, mióta együtt dolgozunk. Mindenesetre szóvá már nem tettem. Sem kedvem, sem idegrendszerem nem volt hozzá, így jobbnak láttam egyszerűen csak az ölébe dobni az M&M's-t. Addig is csöndben van, míg rágcsálja...
- Így is mondhatjuk. - reagáltam le egyszerűen, némi halovány fintoros-vigyorral, miszerint: rendes volnék. Addig jó, míg ő így gondolja. A több meg már mit számít?
Ahogy felém nyújtotta a zacsit, csak legyintettem egyet kinyújtott, összezárt ujjaimmal, jelezvén: nem kérek. Egyrészt, mert már kajáltam, másrészt, most nem is kívántam az édességet. Egye csak meg, mint mondtam: addig is arra koncentrál.
Ellenben, ahogy a szolgálati rádió felharsogott - marha nagy örömömre -, mégiscsak jobbnak láttam, ha beszél, főleg mert rohadtul nem volt hangulatom Jillhez. Meg egyébként is vezetek...
Csak félfüllel hallgattam a beszélgetést, olykor pofákat is vágva mellé. Remek, már megint ismeretlen bejelentők, hogy én ennek mennyire örülök!
- Remélem, kivételesen lesz is értelme kimennünk... - húztam oldalra a számat, ahogy lekanyarodtam a fő útról, hogy a külvárost célozzam meg.
Az út egészen rövidnek bizonyult, és a megadott cím is idejekorán vágott képen mindkettőnket. Hosszú gyárépület, vaskos, magas téglafalak szegélyezte romok, törött ablakok.. Tiszta idilli!
- Bemegyünk. - válaszoltam elfojtott, rekedtes hangon, ahogy lábammal kilöktem az ajtót, és két pillantást követően már ki is szálltam a kocsiból. Megvártam míg Zoe is így tesz, majd egyszerűen rápittyentettem a zárakra, és megkerülve az autót, a társam mellé lépdeltem. Tekintetem az épületet fürkészte, így kis híján sikerült beleroncsolnom Bayle-be, de még időben lefékeztem.
- Szóval, második emelet? - vezettem át végül rá íriszeimet, kissé eldöntött fejtartással. - Pöpec... Választhatsz. Mész elől, vagy fedezel? Ha gondolod, feldobhatok egy ötvencentest is, ha nem tudsz dönteni. - böktem vállon a sajátommal, halkan kacagva fel, majd hamarost vissza is építettem komoly, márványos vonásaimat.
- Lassan menjünk. Lehetőleg ne állj meg cipőt kötni, most csekkold be, hogy a helyükön vannak-e a fűzök. - húztam egy kicsit az agyát, ahogy már indultam is meg befelé, a gyárak oldaláról közelítve meg a hátsó bejáratot. Csupán a fejemmel intettem neki, hogy kövessen, majd, amennyiben kitalálta, hogy melyik poszt kedvezőbb ma számára, úgy vagy elé, vagy mögé zárkóztam fel.
- Aztán, igyekezz életben maradni, ha lehet. Na sipirc! - löktem meg egy kicsit, háta mentén, és amennyiben elindult, úgy én is nekivetődtem az épület gyomrának.
Sötét volt. Mállóan ködös fény pislákolt odafentről, mintha elemlámpa fény lett volna. Foszlányos hangok is átszűrődtek a repedező falakon, az omló vakolat alól.
- Lehet, mégis csak megérte eljönnünk. - suttogtam csupán, majd végleg csendbe burkolózva haladtam tovább, fel a roskadozó lépcsőkön, a poros padlólapon. Igyekeztem néma árnyék lenni, semmi több, egyszerre figyelve magam elé, Bayle-re, és arra, hogy az egyes lécek, ne nyikorduljanak fel tompa lépteim alatt.
Már az első, és második szint között jártunk, épp a fordulóban tapostuk a fokokat, mikor a hangok erősödni kezdtek, szinte már egész jól kivettem egy-két szót, hörgést... Igazán beleillett az egész egy kicseszett horror filmbe. Valaki volt fenn, és erős gyanúm volt rá, hogy nincs egyedül... Összerágtam az állkapcsomat, és éles pillantást vetettem Zoe-ra...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 18.06.13 21:25

Összehúzott szemekkel meredtem rá egy darabig. "Így is mondhatjuk". Sok mindent sejtet ez a félmondat, sok olyasmit az eszembe juttathat, aminek esetleg nem örülök. De sóhajtva hagytam magára ezt a mellék vágányt és merültem bele a csoki módszeres felfalásába.
- Mindig van értelme kimennünk. -válaszoltam csendesen, kibámulva az ablakon. Még akkor is ha csak piti dologról van szó. Ha nem is igazi a vészhelyzet. Jobb félni mint megijedni, jobb a békesség. Ki tudja mit találunk ott, minek vethetünk véget, mi az, amit csírájában elfojthatunk csak azzal, hogy kimentünk. Ez bizonyos nyugalmat ad az embereknek, mert bár rengeteget kritizálják a rend őreit, mégis csak nélkülünk mégsem lenne olyan nyugodt az álma a tisztességes állampolgárnak.
Némán bámultam fel a gyárépületre. Nehéz elképzelni, hogy ezek a helyek, régen munkahelyet adtak az embereknek, aztán a magamféle egyszeri gyerekek játszóterévé váltak, kísértethistóriák fő színterévé, majd pedig akármilyen borzalmakat befogadó kínkamrává lettek. Kába sóhajjal léptem ki a kocsiból, és léptem Silas mellé.
- Igen. -bólintottam csendesen, de tekintetem végig az épület rozsdás, romos lényét fürkészte. Fene se tudja mi vár ott ránk. Nem vattacukorgép és vurstli az is biztos. - Elöl megyek. Hátha lepuffantanak, hogy jól induljon a napod. - vigyorodtam el, és a fegyverem biztosítva elindultam előre. Jó azért hiába vannak közöttünk konfliktusok, szép számmal, nehezen hiszem, hogy örülne ha egy golyót elkapnék. Mondjuk nem tudom...furcsa, ambivalens gondolataim vannak vele kapcsolatban. Néha érzem, hogy legszívesebben kilökne a kocsiból, de néha...ne, nincs néha. Általában így érzem.
- Nem vagyok amatőr Flynn. - forgattam meg a szemeim. - Inkább vigyázz nehogy lepuffantsanak. Nincs kedvem gyászjelentést írni. - megint. Hiába ez a munka ezzel jár. Silast pedig ha lehetne megtartanám. Vagy normális körülmények között veszteném el. Mondjuk ha mást utalnának ki mellém vagy mellé, őt áthelyeznék...áh álom-álom.
Szótlanul osontam fel Flynn előtt a lépcsőkön, a folyosókon vágva át. Korhadt deszkák, üvegcserepek, rozsda és acél, mindenütt. A lépcsőfordulóban aztán mindketten megtorpantunk. Nagyot nyelve viszonoztam pillantását és válasz nélkül indultam tovább. Ohh ez nagyon nyomasztó. Sejtem, hogy olyasmivel fogunk most találkozni, amit nem szívesen tennénk ki az ablakba mi sem.
Ahogy közelebb és közelebb értünk a teremből egyre hangosabban szűrődtek a hörgésszerű sóhajok, a női elgyötört sikolyok, recsegés, és megint a nyöszörgés. A bejárat előtt jópár mérettel megtorpantam, s vetettem még egy pillantást rá, egy fejbillentéssel jelezve, hogy a következő másodpercekben tervezek bejutni. És megindultam. Mivel az ajtókat leszaggatták korábban, nem volt mit betörni, és már a nyelvemen volt, hogy elkiáltsam magam: rendőrség! hogy legyen valami más ami felhívja ránk az illető figyelmét, ám a torkomra forrt a szó. Földbegyökerezett lábbal bámultam az ürgét, ahogy szerencsétlen lányon vonaglik, vérfoltos rongyok között.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 19.06.13 18:30

Szorosan zárkóztam fel Zoe mögé, ahogy egész hamar eldöntötte, melyik poszt szimpatikusabb a számára. Nem firtattam, nem ágáltam ellene, ahogy előzetes szavait se vettem magamra. Semmi sem számított, csakhogy mindketten élve kijöjjünk ebből a kócerájból. Az agyam minduntalan kattogott, az érfalaimban a vér is meghűlt, miként egyre feljebb és feljebb araszoltunk, cserepeken, törött ablaküvegeken át.
A fény pedig erősödött, akárcsak a hörgő, fojtogató hangok is, melyek olykor sikollyá torzultak, olykor pedig erős zihálásba kezdtek. Jégcsapok gördültek alá a hátamon, a fülem mögötti bőr pedig egész érezhetően kezdett el pattogni, ahogy már több foszlányos mondatot is sikerült kivennem a fátyolos köd, zsongó szavak közül.
Arcom grimaszba fordult, és az éles pillantásomat követően csak biccentettem egyet Bayle felé. Haladjunk! Ám kérnem sem kellett, hiszen értette a dolgát... Nesztelen léptei lassacskán elfogytak alóla, miként az utolsó lépcsőfokot is elhagytuk. Nem volt megállás, nem volt akadékoskodás.
Már tudtam mi fog következni, és kisvártatva ennek Zoe is jelét adta. Nagyobbat kényszerültem nyelni, majd egy röpke szemlesütéssel - pislogással - jeleztem, egyet értek. Vagy most törünk rá a fickóra, vagy soha. Ez tiszta sor volt.
A szívem magasabb pulzusszámra ugrott, a torkomban pedig apró gócok jelezték az adrenalin felszökését, miként a társam megindult, lendületesen törve át a nem létező ajtó korhos gerendáit.
Úgy követtem, mintha eleven árnyéka volnék, mintha egy lennék vele, talán még a légvételem is szabályosan egyezett az övével. Mégis... ahogy megtorpant, bennakadt szavakat nyelve le, muszáj voltam cselekedni.
A látvány epét forgató volt, gyomorsavat képző, mely lassacskán felszaladt a torkomig. Megvető, szikrázó pillantásom a nőn vonagló, torzult arcú fickóra futott, szinte égettem a tarkóját.
Karom lendületesen emelte fel az ujjaim között erősen szorongatott Berettát, egyetlen mozdulattal biztosítva azt ki.
- Vége a mókának! - csattantam fel harsányan, mely során a pasas megrezzent, majd automatikusan vetette hátra rám pillantását. Szája szélére kísérteties beteg vigyor futott fel, miként görcsösen maró ujjai a meggyötört lány hajába kaptak.
- Ez kell?! Ezt akarod?! Hát vedd el! - szavai recsegtek, pillantásában földöntúli, észt vesztett fények cikáztak, ahogy előrántva a fegyverét a nő fejéhez szegezte.
Túlpörgött bennem az indulat, a késztetés, hogy lépjek, ám a következő pillanatban már újra tervezett, és bár az áldozatát nem engedte el - még csak ki sem rántotta magát belőle... -, a pisztoly csövét egyenesen Bayle felé irányította.
- Átgondoltam. Inkább én veszem el a tiédet! - éles kacaj, formátlan hangfoszlányok peregtek le szájáról, de már nem várt... A pillanat tört része alatt húzta meg a ravaszt, vágyó tekintettel követve annak útját, remegő feszültséggel várva, hogy a golyó áthasítsa Zoe mellkasát.
Annyira ösztönösen cselekedtem, hogy esélyem se volt józanul mérlegelni. Az események futótűzként indultak be, én pedig már azon kaptam magam, hogy valami irdatlan gyorsasággal lendülök a társam felé. A levegő marni kezdte az arcomat, ahogy karjaim egy félszívdobbanás alatt ragadták meg Bayle vállát, és már löktem - tepertem - is le a földre.
Aztán éles, idegeket tépő fájdalom rázta át a testemet, miként már a mocskos, poros aszfalton hevertem, félig-meddig Zoe-t fedve el.
Íriszeimben lángok csaptak fel, miként az égető, tüzes érzés több ízben is átjárt. Mély lélegzetemet egy újabb követte, ahogy élénk tekintetem megkereste Zoe-ét.
- Szedd le! - csupán suttogtam, szaggatottan hulltak alá szavaim, ahogy újra és újra megszívtam a fogamat. - Gyerünk, Bayle! - rivalltam rá, és már gördültem is le róla. Csak néhány másodpercünk volt, nem több, míg a fickó fültépő, sátáni röhögése szaggatta át a szoba málló falait.
Csak félig ültem fel, iramos tempóban, amennyiben Zoe elindult. Kevésbé nagy örömmel konstatáltam, hogy bizony a Berettát tartó karomból szivárgó vérfolyam kezdi el átnedvesíteni az ingemet. Mégsem tudtam most ezzel foglalkozni... Minden figyelmem és érzékem a társamra, és az erőszaktevőre irányult. Jobb híján a másik kezemmel nyaltam fel a stukkeremet, majd emeltem is fel, ha netán Zoe nem érne célt...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 19.06.13 20:58

Nem is tudom miért blokkoltam le. Egyszerűen csak minden gondolatot kiszippantottak a fejemből, üresre, makulátlanul tisztára pucolva agyam fiókjait, minden négyzetcentijét, gondosan ügyelve arra, hogy a legrejtettebb gondolatok se meneküljenek meg. Szemeim csak itták magukba a látványt, megtöltve elmémet az új és borzalmas élménnyel, kicserélve mindent ami jó vagy kellemes erre, a földi poklok legrémesebbjére.
„Vége a mókának”. Silas hangja megkongatta a tudatomba kapaszkodó utolsó kis idegvégződés vészharangját, és visszarántott a földre, vissza a jelenbe, a valóságba. Nem lenne teteje, ha csak szoborként ácsorognék, döbbenettől némán. Nem ezért vagyok itt, és az istenért elmúltak már az újonc éveim!
Megráztam a fejem, és az áldozatra szegeztem a pillantásom. Élt még, de csak alig. Nyöszörgésre futotta erejéből, arcának egyik fele feldagadt, elcsúfítva vonásait. Hogy kerülhetett ilyen helyzetbe?
Pisztolyom mereven a férfira szegeztem. Sajnos addig nem lőhetek, amíg nem fenyeget minket közvetlen veszély, azonban legszívesebben totálba lekapnám. Nem lelem élvezetem a lövöldözésekben, de vannak esetek, amikor elszalad velem a ló és hagyom hogy az igazságérzet uralkodjon a józan ész felett. Hogy is nevezik ezt? Owen mondott rá egy remek jelzőt… Oh igen. Önbíráskodás.
Az elkövetőt elnézve nem tűnt túl labilisnak, egyik percről a másikra tervezett újra, csapongott a gondolatai között. Alig jutott el hozzám a tény, hogy egyik másodpercről a másikra, én lettem a célpontja. Időm sem volt elugrani, szóval ha ezen múlt volna, ha nem is holtan de súlyos sérüléssel zuhantam volna a földre. Láttam is magam előtt. Vért köhögve káromkodok párat és aztán annyi. Legjobban mégis Ben aggasztott. Ha történik velem valami, nyilván Owen veszi magához, de minden egyes nap azon voltam, hogy ez ne fordulhasson elő. Mégis most az én reakció képtelenségem sodort veszélybe. Hogy lehet ez?
De szerencsére nem rajtam múlt. Silas ott volt. Szerencsére. Tényleg, igazán, tíz hónap után most először gondolok rá hálával. Nem mintha nem kerültünk volna hasonló helyzetbe, de mindig megtudtam oldani egyedül is. Most nem ment. Mázlim van, hogy ő helyettem is jelen volt.
Persze, mindennek van egy ára. Az én golyómat ő kapta be, és bár legelső ösztönömnek engedve hozzá fordultam volna, hogy ellenőrizzem rendben van-e, parancsa megállított. Gépiesen, szinte akaratlanul pattantam fel és a fegyverem után kapva indultam meg.
Az elkövetőben is volt annyi életösztön, hogy ezután nem maradt az ágyon, sőt kiindult az ajtón, és kihasználva, hogy amíg mi mint a tekebábúk eldőlünk, egy másik bejáraton kicsattogott. Utána léptem, de csak addig, amíg eleresztettem pár lövést. A szemem sarkából láttam, hogy sikerült célt érnie egy golyónak, de nem is foglalkoztam vele. Szinte azonnal sarkon fordultam, és visszarohantam a helyszínre. Visszafogva magam, Silas helyett, először a nőhöz léptem. Kioldoztam a kezeit, és a pulzusát ellenőrizve megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Elájult. Valami normálisabb pózba rendeztem, az egyik, lepedőként funkcionáló rongydarabbal áttakartam, szegény testét.
Aztán tárcsáztam a központot. Mentőt kértem. Két személy. Az egyik rendőr. Igen. Siessenek. Percek kérdése.
Nem törődve Silas esetleges tiltakozásával végül hozzá léptem. Leguggoltam mellé, és az ing szakadását tovább növelve szemügyre vettem a sebét. – Jól vagy? – kérdeztem csendesen, aggódva fürkészve az arcát, majd ismét a sérülést. – Amit az előbb tettél… - kezdtem bele halkan. Nem tudtam mit mondjak. Persze azt nyilván sejtettem, mit illene, mit kell, de annyira elfuseráltnak tűnik most. – Köszönöm. – sóhajtottam végül. Nem tudom mit reagál, vagy hogyan. Nem hiszem, hogy örül a helyzetnek. Ki örülne? És ezzel most nem csak az oktalan sérülésére célzok. Rendőri kötelességem lett volna leszerelni a támadót, de mégis inkább visszajöttem. Miért? Azért basszus kulcs, mert valaki, merő véletlenségből ott volt helyettem is és a nekem szánt golyó elé vetette magát. Had legyen fontosabb most az egyszer az ő épsége és a lányé.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 19.06.13 21:38

Feszülten peregtek a percek, ahogy a kín is erősen szaggatni kezdte a testemet. Mégsem engedtem le a fegyvert, noha elsütni már nem volt időm. Egyrészt, mert túl gyorsan, túl hirtelen történő mozgássorozatok vetültek szemem elé, másrészt, már Bayle is bőségesen előttem volt. Őt pedig - még ha tagadom is - a legkevésbé sem akarnám holtan látni. Pláne nem az én elcseszett lövésem végett.
Kicsit szaggatott sóhajt hallattam, ahogy Zoe eltűnt a látókörömből, üldözőbe véve a menekülésbe kezdő férfit. Utána kéne mennem, igen. Kéne... De egyelőre annál többre nem voltam képes, minthogy pár métert előre kússzak az ájult nő felé. Tömény, erős színezetű vércsíkot vonszoltam magam után, szinte teher volt minden mozdulat, minden átkozott centiméter, amit megtettem.
Arcom több helyen meg-megrándult, szemhéjaim pedig összeszorultak a fájdalom súlya alatt. Nem volt finom, szó se róla... Hogy is lehetne? Minden erőmmel azon voltam, hogy felálljak, hogy képes legyek a társam után indulni, és fedezni.
Már majdnem elértem a szaggatott ,rúgókban gazdag matracig, amikor tompa lövés csattant a dobhártyámba. Pillantásom hirtelen vált riattá, ahogy fejem ösztönösen rándult a valaha volt ajtó irányába.
- Bayle! - kiáltottam fel, mondhatni ingerülten - lappangó aggodalommal hangomban.
Csak szűrtem a levegőt, éreztem ahogy a fejem zsongani kezd a fájdalomtól, mégis tartottam magam, mint egy kicseszett betonoszlop. Talán blokkoltam a lehetséges sokkot, amit a szervezetem élt - volna - át. Nem tudom... Már ez sem érdekelt. Csak, hogy tudjam: Zoe egyben van.
Végül néhány szívdobbanást követően már hallottam a lépcsőkön doboló talpak erős zakatolását, egybeforrva a halk, alig életképes szuszogással, ami a balomról áramolt felém. Ujjaim ismét a Berettára szorultak, erőszakosan, indulatosan emelve azt fel az ajtó felé. Nem lehettem biztos benne, hogy Bayle fogja átlépni...
Mégis, mihelyt kirajzolódott előttem alakjának körvonala, termetének, testének jellegzetes arányai, fáradtan leejtettem a stukkert, rátámaszkodva a még ép karomra.
- Hol van az a gyökér? - kérdeztem kissé nyökögve, ahogy a nő mellett lefékezett, majd normális pozitúrába pakolta. Még a telefonbeszélgetésbe se pofáztam bele, ám ahogy végül mellém guggolt, nem tudtam befogni a számat.
- Ne velem foglalkozz! - csattantam fel, noha kevésbé sem tudtam annyi erőt belevinni, mint akartam. Aztán csak hagytam, hagy tépkedje az ingemet, íriszeimmel követve ujjai járást. Egészen addig, míg kérdése nem ért el a fülemig, a tudatomig. Ezt követően lassan, monotonan emeltem rá kék tekintetemet.
- Megmaradok... - sziszegtem némi flegma hanghordozással. Noha, azzal már nem számoltam, hogy köszönetet fog mondani, mégis... ahogy ajkairól leperegtek a szavak, eleinte kisimult a bőr az arcomon, tekintetem pedig forrón kapaszkodott az övébe, míg végül újra elővettem az "imádott", márványos mimikámat, tekintetemet.
- Ne köszönd. Ez a dolgom. A társam vagy. - vontam volna vállat, de halott ötlet volt, ugyanis máris beleállt a fájdalom a felkaromba, ahogy csak megpróbáltam rámozdítani.
- Elkaptad? - váltottam témát, szinte már sietősen, és csak remélni mertem, hogy nem engedte el a jómadarunkat.
Eközben kicsit feljebb tornásztam magam, már amennyire al ehetőségeim engedték, lassacskán felkúszva a matrac szélére, közvetlenül az ájult nő mellé. Ép karom felé indult, csuklójára simítva ujjaimat.
Számoltam...
Egy... kettő... három...
Mintha az idő visszafelé járt volna, annyira lassú és gyenge volt a pulzus. Tekintetem ezúttal már a megroncsolt arcot pásztázta, mely több helyen eltorzult, megdagadt, halovány. hol pedig erősebb vércsíkok övezték. A nyakát kár megemlítenem... többszörös ujjnyomok tarkították kék-lilás színekkel... szörnyű volt.
- Mikor érnek ki a mentősök? - vetettem át tekintetemet Bayle-re, időközben letépve az ingem ujját vállból. Ezt persze hangosabb ordítás követte, ahogy a textil egy része kiszakadt a húsomból.
- Kötözd el, kérlek. - dobtam át a leszaggatott ingujjat Zoe-nak, felé tartva a még mindig erősen vérző felkaromat.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 19.06.13 23:34

Nevemet meghallva torpantam meg a folyosón. Egy darabig, pár erőtlen lépés erejéig követtem még a pasast, de végleg megálltam. Nem tudtam hová kapjak hirtelen. Az adrenalin hajtott, hogy üldözzem, az utolsó lélegzetéig üldözzem a tettest, és ne hagyjam menekülni, azonban ott volt a másik oldal is. Valamivel erősebb mint a mellékvesém termelte hormon, vérembe áramló lüktető ereje. Halkan, szinte kétségbeesetten nyögtem fel. Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam visszatérni magamhoz, tudatomra erőltetni a nyugalmat, a józanságot. Elvenni a hatalmat a pániktól.
Sápadtan visszaindultam. 
Egy beretta csöve, a vérben úszó, zilált Silas fogadott. Kérdésére nem válaszoltam. Kerestem a szavakat, de csak nem jöttek. Időt akartam nyerni.  Nem bántam meg, de akkor is. Máshogy gondolkodom mint ő. Habár az tény, és elfogadott hogy az áldozat az első. Elrendezgettem a nőt, telefonáltam és csak aztán nyitottam szóra a számat.
- Meglőttem. De elmenekült. - suttogtam halkan,  a kiáltására ügyet se vetve folytattam ami elkezdtem. - Ne próbálj meg hősködni. Most egy kicsit ne! Legyen elég az előbbi...- vágtam hozzá indulatosan. "Ne velem foglalkozz" vicces vagy Silas. - Ha én nem, hát ki foglalkozna veled? - tettem hozzá halkabban, aránylag kedvesen is. Nem rossz értelemben gondolom ezt. De társak vagyunk. Annak kellene lennünk. És a dolgunk az, hogy vigyázunk a másikra. Most csak én vagyok itt neki, velem kell megelégednie. 
A sérülést meglátva, felszisszentem. Ez így elég ronda, de csak nem halálos. Persze, hogy nem. Túléli. Megmarad. Ő mondta és hiszek neki, mert másképp nem is lehetne. - Helyes. - eresztettem meg egy halvány mosolyféleséget, biztatásképen. Tekintetem az övét kereste, és kezem önkéntelenül lendült arca felé,hogy homlokáról lesimítsam azokat a szokott ráncokat, amik mindig ott ülnek a vonásain. Az a szokott, komoly arckifejezés. Az a "van egy világom, de hogy oda senkit nem engedek be, az hétszentség" attitűd. Ah, néha bosszant. 
- De megteszem. Nem tudom mi történt. Miért nem tudtam reagálni. Az én hibám volt. - vallottam be halkan, szinte suttogva, hogy csak ő hallja, bár nem is volt már itt aki kihallgathatta volna a beszélgetésünket. Hülyének érzem magam, és ez zavar. Mint egy újonc. Ők is jobban jelen vannak. 
Finoman végig simítottam a karján, a seb mentén. Ezt a golyót nekem kellett volna kapnom. 
- Öt, tíz perc. Állítólag. De esélyes, hogy több. Eléggé kint vagyunk a városból. - válaszoltam, és meglepetten meredtem a műveletre, ahogy letépte magáról az inget. - Ha  szólsz megteszem én is. Akkor nem szenvedsz ennyire. - dorgáltam meg, feddő hangsúllyal, elvéve tőle a rongyot. Leültem mellé, és finoman áthurkoltam válla körül az ingdarabot. - Ez fájni fog. -jegyeztem meg, mielőtt erős, szoros csomóra húzom az anyagot.  - Csak el ne ájulj nekem. - jegyeztem meg halkan, magamnak. A telefonomra néztem. Egy óra múlt. Ez csodálatos. Alig kezdődött el a műszak és már teljesen le vagyunk amortizálódva.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 21.06.13 20:48

Lemondó sóhaj hagyta el a torkomat, miként közölte, a fickó elmenekült. Kedvem lett volna erőteljesen a padlóba csapni egyet, ököléllel, hogy a korhadt falapok egymást követően törjenek alattam darabjaikra. Persze, több okból is elvetettem az ötletet. Főként a karom miatt... Kétlem, hogy egy harmatfingnyi párna pehelynél többet tudnék vele ütni. Mindegy... mert se így, se úgy nem segítene ezen már semmi se.
Vontatott arckifejezéssel pislogtam Bayle-re, ahogy hangja tudatosult elmémbe. Szemeim kissé elkomorultak, majd csak megingattam a fejemet kedvetlenül.
- Miért kéne, hogy bárki is foglalkozzon velem? - kérdeztem vissza vállat vonva, most komolyan úgy csinál, mintha bárkire is szükségem volna? Mert nincs... sosem volt.
Persze, ahogy már azt kezdte ecsetelni, hogy nem érti hogyan is történhetett meg, hogy lefagyott, csak egy gúnyos képet vágtam, lesütött pillantással kezdve el feltornászni magam a nő mellé.
- Mert összefostad a bokádat. Ennyi. - kacagtam fel szárazan, hiszen a fájdalom attól még nem került el, hogy szívtam Zoe vérét. Sőt, ami azt illeti egyre erősebben hasogatott a kín, és már a gyengülés első jeleit is éreztem. Mind a mozgásom, mind pedig a légzésem hanyatlásba kezdett, miként épp a nő pulzusát igyekeztem felmérni.
- Nem szabadott volna futni hagynod. Te is tudod! - rivalltam rá, noha csak nyomatékosan, kevésbé sem hangosan. Erőm se volt ez utóbbihoz, hogy őszinte legyek...
Persze, nem hibáztattam, a dolgát végezte így is, és amibe jelenleg kerültünk az tény, hogy egy nagy rakás fos, de nem azon múlott, hogy ő milyen gyorsan reagál. Kivételesen nem.
- Remélem nem lesz több... - már a mentősök kiérkezési rekordja. - Sok vért vesztett, szinte... alig él. - dünnyögtem az orrom alatt, tekintetemmel egy jó ideig a szuszogó, leamortizált lányt fürkészve. Csak ezt követően téptem le az ingem ujját, hogy azt átadva Bayle-nek lekötözze a felkaromból alácsorgó, folytonos vér útját.
- Szard már le. Nagyobb gondunk is van ennél. - puffogtam egy kicsit, majd csupán egy erőszakosabb arcjátékkal jeleztem felé: csinálja már! Bánom is én, ha fájni fog. Így is olyan éles, tépő kín járja át testem minden szegletét, hogy egy plusz dózis már szart se ér.
Noha, kétségtelen: ahogy rászorította a textilt, ösztönösen szisszentem fel, vonásaim pedig gyötrőn rajzolódtak át arra a pár másodpercre.
- Ájulni? Ugyan már... Ilyen könnyen nem élvezheted ki a helyzetet. - kacagtam fel, még mindig elhalón, ahogy tovább feszegettem a határokat. Végül kissé előrébb dőltem ültemben, egyik könyökömmel rátámaszkodva a térdemre, míg másik karomat elhagyatottan dobtam le a matracra. Kicsit, mintha a fáradtság is kezdett volna rajtam úrrá lenni, és ha nem hallom meg néhány perc múlva a mentősök jellegzetes szirénáját, talán tényleg eldőlök, mint egy kicseszett villanyoszlop.
A zajokat pedig újabbak váltották fel, ezúttal trappoló, sietős léptek zengték be a kormos épületet.
Aztán minden olyan gyorsan történt, ahogy a három fickó betoppant, majd gépies, gyors mozdulatokkal kezdtek el rendezkedni. a nőt egész hamar hordágyra fektették, majd már vitték is le a lépcsőn, míg az egyik felénk lépdelve próbálkozott a noszogatás, és érvelés nemes útjára lépni.
- Be kell vinnünk. - morzsolta el rekedtes baritonján a szavakat, ahogy elém magasodva hajolt bele a személyes terembe. Pillantásom laposan kúszott fel a borostás, széles arcra, kicsit oldalra is döntöttem a fejemet.
- Majd a társam be visz. Magunk foglalkozzanak a lánnyal. - jelentettem ki teljes határozottsággal, majd Bayle-re pillantottam. - Remélem, még aktív a jogsid. - vigyorodtam el végre, noha eléggé vérszegényen, miközben lassan emelkedni kezdtem. A mentős srác csak biccentett egyet, majd már indult is el lefelé, hogy mihamarabb elindulhassanak az ájult nővel.
- Utálom ezt mondani, de muszáj rád csüngnöm. - azzal meg sem várva a reakcióját támaszkodtam rá Zoe-ra, karjaim tarkója mögött tekeregtek át nyakán. - Szarban lennél, ha most lábon lőtt volna... - magyaráztam szórakozottan, legalábbis próbálkoztam. De az erőm egyre kevesebbnek bizonyult, így a tervezett nevetésem is csupán egy-két halk hörgésbe fúlt el.
Amennyiben pedig nem akadékoskodott, úgy lassacskán elindultunk mi is, lefelé a lépcsőn, mely minden egyes lépést követően felsikított, recsegett, itt-ott talán még meg is repedt alattunk.
- Hmm... ezt el tudnám viselni. - szagoltam bele a hajába, szemtelenül, noha nyilván tisztában volt vele, hogy megint csak szívatom. Dehátmostna... Ez az egyik legjobb elfoglaltságom!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 22.06.13 0:15

- Miért ne? - válaszoltam homlok ráncolva. Nem, most sem és amúgy sem akartok szinte soha belemenni az ilyesmibe, mert gyakran, általában, tehát mindig megbánom ha ilyen beszélgetésre kerül a sor, tehát most is elkerülném ha lehet, de Silas...ah egyszerűen megfejthetetlen ez az ember. - És a fenébe már, ne most kezd el nekem sajnálni és sajnáltatni magad. - legszívesebben vállon bokszoltam volna. Azonban a jelenlegi helyzetben, kétlem, hogy a kívánt hatást érném el vele. Meg aztán szadista sem vagyok. Mármint igen, de annyira mégsem.
Makacs egy dög. Teljesen meg van róla győződve, hogy neki tökéletes egyedül, és hogy így van rendjén. Nem ismerem, nem ismerhetem jól ezt az embert, de mégis. Kinek lenne jó egy szál magában? Legékesebb példa rá a mostani.
Halványan elmosolyodtam a megjegyzésére. Visszavágni sem volt kedvem. Tudtam, hogy igaza volt, még akkor is ha a szavai szarul estek. Nem azért mert ő mondta, hanem mert, most az egyszer a közepébe talált. És ezzel én sem vitatkozhatok.
Mély levegőt vettem, hogy legyűrjem vele a felgyülemlő haragot. Mi a fenéért húzza a húrt? Legszívesebben felpofoznám. Tényleg. Erősen, csattanósan. Vállból, lendülettel. Hogy az ütés visszhangja sokáig dobogjon közöttünk, hogy a tenyerem körvonala, sőt az ujjlenyomatom is élesen kirajzolódjon az arcán. Oh, édes vágyálom...majd legközelebb. Lehunytam a szemem és elűztem a kedves gondolatot. - Nem tudom te hogy reagáltál volna, ha teszem azt engem puffantanak le. - válaszoltam egyszerűen. - Habár rólad simán eltudnám képzelni, hogy ott hagysz elvérezni. De semmi baj. Megértettelek volna, igazán. - legyintettem egykedvűen, némi gúnnyal a hangomban. Legelőször a legrosszabbat tudom elgondolni róla. Persze rácáfolhat a szélsőséges véleményemre de legalább csak kellemesen csalódok benne. Mondjuk erre csak a mai napon volt példa. Nem, nem az M&M's-re gondolok, bár az is...viszont az előbbi. Oh, ki kell találnom neki valamit. Vagy legalább valamivel hálásabban viselkedni, de nem engedi, egyszerűen felhúz és az indulat beszél belőlem...
Ide fognak érni. De csak magamban jelentettem ki. Tekintetem követte az övét, arcvonásaim elenyhültek, ahogy a lányra néztem. Még egészen fiatal. Életerős, életvidám lehetett. Volt. De ezután orvostól, orvosig járkálás és rengeteg pszichomókus vár majd rá.
- Hát ahogy érzed...- sóhajtva, a legártatlanabbul kötöztem úgy meg, hogy a minimálisnál jobban fájjon neki. Mondtam, hogy szadista vagyok.
- Mert élvezném ha a te kivérzett tetemed felett kéne őrködnöm. Bár az igaz, hogy a csöndet tudnám élvezni, de mennyire. - mosolyodtam el vágyódón. Nem kéne még az ő megjegyzéseivel is törődni, visszavágni, mérgesnek lenni. Egy félórás pihenő. Habár tényleg jobb most ez, mint ha a saját hülyeségemen kellene rágódnom. Inkább foglalkozok most vele, mint magammal. - Elég rossz színben vagy...sőt. - jegyeztem meg azért halkan. Csak úgy. Viszont hál Istennek megjöttek a mentősök is. Nem is kellett sokat várnunk.
Némileg megkönnyebbültem. A lány és Silas jó kezekben van már. Semmi borzalom nem jöhet közben, mindenki életben marad és úgy egyáltalán. Viszont a katartikus happy end érzés most elmaradt.
Főleg, hogy Silas kijelenti, én majd szépen elviszem a kórházig. Bólintottam. Igaza van, a lány az első, és bár ő is ramatyul néz ki...nem hiszem hogy nagyobb gondja lesz a nyafogásnál. Vagy annál, ha megunom kilököm az ajtón.
Megjegyzésére megforgattam a szemeim üregükben. Ha nem sérült volna le...
- Mások a fél karjukat odaadnák a lehetőségért. - gondolkodtam el egy perce, és aztán elvigyorodtam. - Ja, bocs...neked már mindegy...- fogtam meg a belém kapaszkodó karját fél kézzel, a másikkal meg átkaroltam az oldalát, hogy támaszkodni tudjon. - Az is csak neked lett volna kínos. A sok fánk miatt így alig bírlak megtartani... – súgtam neki halkan, egy vigyort elfojtva, miközben így is, egymás hegyén-hátán botorkáltunk át a folyosón.
Minden lépésre odafigyelve, nehogy pofára zuhanjunk, másztunk lefelé a lépcsőn. Silasra meg a külvilágra alig figyelve haladtak a perceim. Ezért is dermedtem meg döbbenten a szaglászására. – Te most…most megszagoltad a hajam? – horkantam fel, furcsa kis vigyorral az arcomon. – Hát, pedig ne szokj hozzá túlságosan…- tettem hozzá kissé gúnyosan. Tudom, hogy csak szórakozik és a vérveszteség az agyára húzódott, viszont ez akkor is fura volt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 22.06.13 12:14

Rá hagytam. Minden okfejtését, találgatását, és kissé arrogánsnak tűnő szavait. Kár lett volna szóval illetnem, legalábbis jelenleg. Tekintve, hogy tényleg nem voltam túl jó állapotban, habár... éltünk már szarabbat is.
Egyébiránt, nem. Nem hagytam volna ott, de biztos, hogy másként rendezem a soraimat. De kár erről is felesleges szócséplést indítani. Gondoljon amit akar, amúgy se hatja meg jóformán semmilyen ellenreakcióm.
Keserű pillantással kerestem az övét, miután elszakadtam a megroncsolt, ájult női arctól.
- Legalább kapnál egy új társat, akivel jobban kijönnél. Meggondolandó! - húztam negédes vigyorra számat, noha szavaim inkább gúnyosak voltak, talán kissé nehezen is ejtettem el őket. Nem tudom... Mindenesetre bármennyire is kívánkozott volna belőlem, hogy tovább és tovább szívjam a vérét, jelenleg nem ment. Már nem... Tompa dobok zaja vetült fel dobhártyámba, ahogy a véráramom üteme erősen jelezte, egészen lelassul. Nem volt kedvemre való, nyilván... Noha, amint a mentősök megérkeztek, kicsit talán rendeződtem belül. Mellkasom puhán, szinte alig emelkedett meg egy-egy légvételnél.
- Voltam már szarabbul is. - mosolyodtam el ezúttal már őszintébben, és mihelyst felálltam, valóban kénytelen voltam belé karolni, hiszen az erő is mint olyan, egyelőre csak elméleti síkon létezett. Legalábbis bennem... Mindenesetre a fokokat igyekeztem stabilan venni, és nem teljes súlyommal Zoe-ra támaszkodni. Persze, akarva-akaratlanul is megesett, hogy néha nagyobb tömeggel nyomtam el őt, mint akartam... Sebaj. Lesz ez még így sem. Már csak abban reménykedem, hogy idővel nem áll szándékában mindezt felemlegetni, mert biztos vagyok benne, hogy abból is egy laza vitázás lesz.
- Kac-kac. Marha vicces itt valaki. Mellesleg... csak halkan megjegyzem: nincs ebben semmi lehetőség. Sőt... Elég kis nyeszlett vagy hozzá, hogy még egy valaki pluszban rajtad csüngjön, rajtam kívül. - jó-jó, azért még maradt bennem némi cinizmus, ez már fél siker! Legalábbis nekem... ő már nyilván kevésbé szórakozott az elhangzottakon.
- Egyébként meg felesleges magad ennyire sokra tartanod. Még öltözködni se tudsz. - csíptem két ujjam közé felsője szélét, majd rántottam meg, hogy az visszacsapódjon rá.
Ami pedig a hajszaglászást illeti... Még egy jó pont. Nekem, újfent. Hiszen, a reakciójáért már megérte megtennem!
- Meg ám... Csak nem... Zavar? - kacagtam fel eléggé elhalón, ahogy már a kijárati hátsó kapu felé araszoltunk. - Nem is áll szándékomban hozzá szokni. Mivel mosod a hajad? Kerozinnal? - utaltam itt arra, hogy nem épp kedvemre való az illata, vagyis... igyekeztem ezt elhitetni vele, és tovább csipkelődni vele. Egyébiránt, csak magamban megemlítve a dolgot: kifejezetten is finom illata van. Elég nagy baj ez, de hát mindegy.
A kocsiig már csak pár méter volt, addig pedig egészen elcsendesültem. Noha, nem volt épp az egyik legjobb ötletem, mert a szemhéjaim olyan erővel kezdtek el lecsukódni, mintha csak egy mázsa homokzsák nyomná el őket.
- Bal zseb. - szólaltam meg a Volvo mellett lefékezve, fél testemmel Bayle felé fordulva, felé lökve a csípőmet. Már... a zseb miatt. - A kulcs. - tettem még hozzá mély baritonnal, olykor meg-meg szívva a fogamat a fájdalomtól. Félig-meddig az autónak támaszkodtam, hideg tetejére pedig önkénytelenül is ráhajtottam a homlokomat.
- Kérek egy sört! - nyögtem fel, hirtelen felindulásból, arcomat kivájva a kocsiból, pislogó íriszekkel keresve meg Zoe alakját. Amennyiben pedig már sikerrel kinyitotta az ajtókat, úgy némileg esetlen, koordinálatlan mozgással dobtam be magam az anyósülésre.
- Szóval, álljunk meg egy kocsmánál. - adtam ki kívánalmaimat, habár, már most biztos voltam benne, hogy elsőként leugat, aztán tuti, hogy nem állunk meg sehol se, maximum a kórháznál...
Kicsit lejjebb csúsztam ültembe, így fejem is csak némileg látszott ki az ülésből, ahogyan én is csak nagyjából láttam a külváros falait.
- Álmos vagyok... énekelj. - nyüszögtem némi helyezkedést követően, és erős gyanúm volt rá, hogy a vér időközben már az agyamból is kifolyt...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 22.06.13 14:14

- Persze, pont amikor kezdtelek megszokni. Ugyan már...- legyintettem halványan mosolyogva. Nem kívántam neki a halált, és tudom, hogy ez fordítva is igaz. Utálni sem utáljuk egymást...illetve én személy szerint csak idegborzolóan bosszantónak gondolom, de ő is valami hasonló véleménnyel lehet rólam. És hogy lecserélném-e valaki másra? Nem hiszem. Ezután, komolyan kételkedem benne. A fenébe. Ha nem vállalja be helyettem azt a golyót, most nem kezdem el kedvelni sem. Így nehéz a vérét szipolyozni, bár nem lehetetlen, hiszen állandóan ad rá valami okot.
- Nos valóban. - bukdácsoltunk lefelé a lépcsőn. - De így is két személyt cipelek le. Téged meg azt a marha nagy egódat. - fintorodtam el, és lélekben készültem a visszavágására. Ami nem is váratott magára. Mély levegő. Végignéztem magamon. - Most mi bajod van? -motyogtam a felsőm szemlélve. Szeretem ezt a blúzt. A kék jó. - Nem öltözhetek kisestélyibe, és nem húzhatok magas sarkút járőrözni. De rajtad is lenne mit csiszolni ha már itt tartunk. - engedtem el a karját egy pillanatra, és böktem hasfalon. Persze nincs bajom az alkatával, mert ha azt nézzük valóban irigylésre méltó...mármint a többi rendőrhöz képest, akik kismama szerű pocakot eresztettek a sörtől.
- Nem zavart. Nincs okom idegeskedni, hiszen úgyis csak az agyadra ment a vérveszteség. - forgattam meg a szemem. Vagy csak szórakozni akar, az én kontómra. De miért érzem azt, hogy őt jóval nehezebben tudnám zavarba hozni, mint ő engem? Talán mert így van. De sikerülne...igazán. Viszont nem most teszek rá próbát. –Neeem. Fagyállóval. De érdekes ötlet, hogy kipróbáljam. Köszi a tippet. – mosolyodtam el hangyányi iróniával a hangomban. Azonban amint alkalom adódott rá, tehát mikor nem figyelt, beleszimatoltam a hajamba. Remek. Semmi baja nincs. Elégedett mosoly kúszott az ajkamra. Silas, Silas…
- Komolyan kérlek, hogy ne ess össze Silas. Nem sokára leülhetsz…- szusszantottam halkan a fülébe, és valóban, meg is érkeztünk.  Homlokráncolva túrtam bele a zsebébe és kutattam ki a kulcsot benne. Frappáns.
Az ajtó nyitva, óvatosan segítettem be rajta Silas botorkáló alakját az anyósülésre. – Jó. Ha kiengedtek a kórházból meghívlak egy sörre. – ültem be mellé fáradtan. – De csak ha túlélted és nem véreztél el itt nekem. – gyújtottam be a motor és hajtottam ki a gyártelepről. – Szeretnél szirénát is? – vigyorodtam el, olyan hangsúllyal, ahogy egy ötéveshez beszél az ember, de nem néztem rá, az utat figyeltem. Nehogy most keveredjünk balesetbe vagy valami. Igen, tudom hogy a társadalom nagyon kritikus a nőkkel vezetés terén…sőt, én még rendőr is vagyok…és ráadásul szőke is, így triplán diszkriminált, de ha valamit, hát vezetni tudok. Tizenkét éves koromban kezdtem, mikor a bátyám indíttatására elkötöttük apu kocsiját. Szóval nem kell a pánik, tudok vezetni.
Az utcát figyelve, halványan elmosolyodtam és oldalra pillantottam. Ez aranyos volt. De amint ráébredtem a gondolatra, hirtelen ráztam meg a fejem is, hogy az emléke is kihulljon onnan.  
- Felejtsd el. –horkantam fel, de bekapcsoltam a rádiót, amit az előbb nem sikerült. – Az altatódal amúgy sem használna. El ne aludj nekem. – nyúltam oldalra, hogy megnyomkodjam kicsit az arcát. Elájul és bár a kórháznál nyilván segítenek de akkor is csak heccelném magam vele. És nem sokára oda is értünk.
A kocsiból kiszállva, azonnal jött pár fehérbe öltöztetett orvos, akik az ajtót kivágva, azonnal a kezelésbe vették Silas-t. Hordágyra fektették, és vitték is. Gondolom műteni, kiügyeskedni a golyót a karjából, meg úgy általában is, életben tartani.
Én pedig leültem a műtő előtti folyosón várakozó székek egyikére, telefonáltam anyámnak, hogy tovább maradok majd, mint mondtam, de nem bánta. Szereztem egy automatás zaccos löttyöt és vártam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 23.06.13 12:43

Jókat kacagtam Bayle szavain, ahogy lefelé haladtunk a lépcsőfokokon.
- Jah, még a vonaton is plusz helyjegyet kell vennem neki. - röhögtem tovább, bőszen helyeselve az egómat illető kijelentésre. Habár, ez így azért nem igaz. Nem sok egoizmus szorult belém, csupán egy faszkalap vagyok - többnyire.
- Nekem semmi bajom nincs. A tükrödben viszont biztos akad... - ráztam meg a fejemet szórakozottan, hiszen csak szívtam a vérét. Semmi kivetni való nem volt a megjelenésében, sőt. Ami azt illeti még pasis szerelésben is képes jól kinézni. Átkos női alkat...
- Ha nem zavart, majd bepróbálom újra... - csettintettem egyet a nyelvemmel, ahogy végre megéreztem a kinti, friss levegő ízét a torkomon. Kicsit feljebb is élénkültem, noha ez az állapot nem tartott sokáig. Tényleg sok vért veszthettem, mert az éjszakai "árnyak" is csupán homályos ködrétegként látszódtak szemeim előtt.
- Nem szeretnék... - már összeesni. Pedig, azért nem álltam tőle messze. Rohadtul fáradtnak éreztem magam, és ezen az se változtatott, miután bekerültem a kocsiba. Jó, ez elég nyilvánvaló is volt, hiszen izomból lejjebb csúsztam a széken, ami már egy fél alvó pózt kitett.
- De én most! Most akarom a sört! - morrantam fel, de már egészen esetlenül, ahogy végül egy lemondó sóhaj kíséretében megvilágosodtam: nem kapok ma már sört. Szomorú, de talán nem is baj...
- Isten ments... - nyöszögtem csupán, noha elég határozottan ágáltam a szirénát illetően. Hagyjuk ezt, nem kell a feltűnés. Ennél jobban már úgy sem tudok elvérezni, vagy egy olyan érzésem... Aztán ki tudja. Lehet most láttam utoljára Bayle-t...
És akkor még nem hogy a sört, de még az éneklést is megfossza tőlem, hát ilyet! Durcásan próbáltam elfordulni tőle, tekintetemet kivetve az ablakon át. Nem sok kellett hozzá, hogy elaludjak, de már szavakkal nem illettem a megszólalást. Ha nem, hát nem.
- Gonosz vagy... - morzsoltam el suttogva a szavakat, noha nem azért, mert nem akartam, hogy meghallja... Egyszerűen több hangerőre már nem volt energiám.
Talán épp bealudtam, vagy csak félálomba merültem, mikor a fejem ívesen koppant az ablaküvegen, ahogy Zoe lefékezett. Nem igazán fogtam fel mi történik, ahogy azt se, hogy már kisegítettek a kocsiból, és hordágyba zsúfoltak. Csak forgott a világ, a fülembe pedig tompa zajok duruzsoltak.
Fénycsíkok, zümmögő hangfoszlányok, aztán tényleg bekábultam...

// Köszönöm a játékot! *-* //
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 01.08.13 13:33

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 05.08.13 17:11

Nem tudom, hogy mióta vagyok itt és azt sem, hogy hányadika van. Arra emlékszem, hogy a parkolóházba mentem a kocsimhoz és éppen telefonáltam azt hiszem céges ügyben. Sikeresen eljutottam a kocsimig és be is szálltam, azt hinné az ember, hogy a kocsijában már biztonságban van és ott nem bánthatja senki erre azt éreztem, hogy valaki egy pisztolyt nyom a tarkómnak és mély morgó hangon utasított, hogy ne tegyek meggondolatlanságot és csak vezessek egyenesen amíg nem mond mást. Nem tudom, még is, hogy a büdös fenébe sikerült bejutnia az autómba úgy, hogy nem vettem észre, de mindegy, is ezért a rossz közvilágítást okolom leginkább. A lényegen nem változtat, hogy éppen elraboltak, ami elé kellemetlen és egyben bosszantó is, nem tudok túl sok mindent tenni. Arra figyelek, hogy ne bosszantsam fel őket, így talán van némi esélyem rá, hogy életben maradjak. Egyenlőre én még nem hallhatok meg, előbb bosszút kell állnom az apámon és ha már ott vagyok akkor anyámat is tönkre teszem. Addig én nem hallhatok meg amíg a sorsomat be nem teljesítettem. Ha máshogyan nem is, de akkor minimum kísértetként fogom a láncaimat csörgetni, de annyiban nem hagyom a dolgot. Végre megtaláltam a tökéletes embert is arra, hogy apámat és a társait eltegye ez utamból, a cél előtt nem akarok eltávozni. Azt sem tartom kizártnak, hogy ez apám műve, hogy megszabaduljon tőlem. Mindent kinézek abból a szemétládából, de ha az ő keze van a dologban akkor nem adom meg neki azt az örömet, hogy idő előtt kipurcanok. Tudom, hogy fél tőlem, de ezt csak saját magának köszönheti, nem kellett volna kezet emelnie rám és olyan durván. A szüleim tettek engem ilyen érzéketlen szörnyeteggé, jobban jártam mellettük, ha nem érzek semmit különben már régen a diliházban lennék, vagy rosszabb. A kitartásomnak köszönhetően jutottam el ilyen messze és nem hagyom most el magam.
Az emberrabló utasításait követve mentem az úton, láttam, hogy elhagyjuk a várost, egyre jobban ritkultak az épületek. Egy darabig tudtam, hogy merre járunk, de egy idő után meg kellett állnom és akkor összekötözték a kezemet és a lábamat bekötötték a szememet és attól kezdve csak tippelni tudok, hogy mi történt. Azt hiszem a kocsi csomagtartójába raktak és egy ismeretlen épülethez vittek. Próbáltam a hangok alapján kitalálni, hogy merre járhatunk. Annyit sikerült kiderítenem, hogy átmentünk egy hídon, mert hallottam a folyó hangját. Aztán nem sokkal utána megálltunk és egy régi romos épületben vették le a szememről a kötést. Egy koszos matracra löktek majd egy telefont nyomtak a fülemhez, Gavin hangját hallottam. Néhány papírt elém nyomtak, gondolom azt kell felolvasnom.

- Gavin, tedd azt amit mondanak különben megölnek...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 05.08.13 20:34



Nincs is jobb érzés annál, mikor az ember felriad valamire, aztán ránéz az órájára és nyugodt szívvel veszi tudomásul, hogy " te jó ég, van még két órám aludni ". Nem is kell ennél jobb érzés egy nap folyamán. Nem is volt más, csak annyi, hogy átforduljak a másik oldalamra és élvezzem, ahogy a kora hajnali nap beszivárog a két sütétítő között keletkezett vékonyka kis részen, hogy aztán mély álomba szenderüljek.
Egészen addig, míg meg nem érkezik az első telefonhívás, ami semmi jót nem sejtet. A telefon vadul csörög, zörög és zaktolt az éjjeliszekrényen, hozzá-hozzá koccintva magát a fém alapú éjjelilámpához, mely a kelleténél is idegesítőbb hangon tudatta velem, hogy jobb volna felvenni, mielőtt valamelyikről lekopik a zománc vagy a festék. Nem is volt több türelmem, hogy hallgassam az idegesítő csörgést, így máris felkaptam a telefont, miből Dina kétségbeesett hangja köszöntött. Nem is voltszükségem ennél jobb ébresztőre, már pattantam is ki az ágyból, mintha legalábbis felgyújtották volna alattam. A kérdéseimre már nem válaszolt, mivel azonnal kinyomták a készüléket, de szerencsére voltak annyira eszementek, hogy ne ismeretlen számról hívjanak. Visszahívva Timet, tájékoztattak róla, hogy jobban járnék, ha most azonnal odamennék, különben "kibelezik" a lányt. Tisztában vagyok vele, hogy nem lenne elég merszük ezt megtenni, épp ezért voltam olyan bátor, hogy estére hagytam az akciót...

És most, nagyjából tizenkét óra elteltével itt vagyok a megadott helyen, egy ezer évesnek tűnő, lepukkant gyárépület előtt, ahol szorgosan töltöm meg a glockokat golyóval, egy esetleges kereszttűz reményében. Pár késsel is fel vagyok szerelve a jobb ügy érdekében. Nem tartok attól, hogy ne merném használni őket, elvégre gyilkos lettem nem? Nem az érdekem, hogy Tim életben van, és tanulhatott volna az elmúlt hónapokból, mikor megannyiszor megfenyegettem, hogy ha akárcsak egy újjal is hozzáér olyan emberekhez, akikhez nekem közöm van, akkor anélkül fogom kiherélni, hogy leütném vagy elaltatnám. Ordítson csak a fájdalomtól, engem nem érdekel sőt, még élvezni is fogom.
Viszont jelen esetben úgy néz ki, hogy nagyon is élvezi, hogy a beosztottja vagyok és úgy táncolok, ahogy ő fütyül. Igaz ez koránt sincs így, mindig úgy dolgozok ahogy azt én jónak látom. Ha ő azt mondja, hogy láncot vagy kötelet használjak, én akkor is maradok egy hangtompítós fegyvernél. Nem kockáztatok, cselekszek. És ez állítom, így lesz ma is.
Amint belököm magam előtt a súlyos, rozsda ette vaskaput, már vágtatok is fel a lépcsőn az emeletre, ahol sejtem, Dinát és az összes vadbarmot, akik képesek voltak kockáztatni az életüket velem szemben.
- Na mi van őstulkok? Remélem tisztában vagytok vele, hogy kihívtátok magatok ellen a sorsot... - jegyzem meg gúnyosan, ahogy végigmérem az összes, hájas seggű rohadékot.
Tekintetem akaratlanul is a mocskos matracon kuporgó Dinán akad meg, s máris érzem a végtelen dühöt, ami átjárja a testemet.


A hozzászólást Gavin William Erskine összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 06.08.13 0:03-kor.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 05.08.13 23:08

Soha életemben nem sírtam és most sem szándékozom elkezdeni, elismerem egy kicsit kétségbe estem, de túlzottan nem hat meg a dolog. Egy cseppet dühös vagyok a történtek miatt és picit össze vagyok zavarodva. Ezek az érzelmek felváltva tombolnak bennem. De nem adom meg nekik azt az örömet, hogy lássák min megyek keresztül ezért hiába is terrorizálnak nem reagálok semmire, hűvösen és távolságtartóan viselkedem velük. Nem fogok könyörögni az életemért, tisztában vagyok vele, hogy mit sem használ, ha meg akarnak ölni akkor úgy is megfognak, tök mindegy. Inkább méltóságteljesen viselem az egészet, csak azt nem értem, hogy miért pont Gavint hívták, és mondjuk nem az apámat. Ez kezd egyre gyanúsabb lenni, hiszen én nem vagyok neki senkije, még csak a szeretője sem vagyok egyenlőre nem állunk semmilyen bizalmas viszonyban. Annyi, hogy felbéreltem, hogy ölje meg az apámat és tüntesse el az útból az esetleges örökösöket, na meg ott a közös vállalkozásunk, de ennyi. A többi dolgához nekem semmi közöm, általában ezért sem akartam jobban belefolyni a dolgaiba, de úgy látszik még is sikerült valamilyen szinten. Csak tudnám, hogy kinek a tyúkszemére lépett rá az a barom. Az a legbosszantóbb, hogy én fekszem itt megkötözve kipeckelt szájjal és nem valaki más, tudnám miért engem találtak meg. Mindegy is az oka nem is számít, a lényeg, hogy ezért még drágán megfizetnek, ha kell saját kézzel fojtom meg őket, de ezt nem hagyom annyiban. Már csak az a kérdés, hogy Gavin mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy kiszabaduljak. Legalább is nagyon remélem, hogy akar valamit csinálni és nem hagy itt megdögleni. Már csak azért sem mert különben nem kapja meg tőlem a pénzét amit az apám megölése után kapna. Ebben reménykedem, az érzelmeire nem apellálok, mert gőzöm sincsen, hogy mit érez irántam, szerintem semmit, csak munkatársak vagyunk és ez minden.
Hallom ahogyan a fogva tartóim arról diskurálnak, hogy milyen jó nő vagyok és sajnálnák, ha ki kellene végezniük, de bárhogyan is minden esetre tesznek velem egy kört. Ebben a pillanatban azért kicsit megrémültem, igaz anyám sokkal rosszabb pasiknak is dobott már oda, de ez azért még is csak más. Mivel túl sok mindent nem tudok tenni annak az érdekében, hogy megakadályozzam, ezért az esélytelenek nyugalmával vártam, látszólag. A fal felé fordított kezemmel pedig próbáltam valahogyan kiszabadulni a kötés szorítása alól. Nem nagyon mocoroghattam, mert azt észrevették volna, így óvatos mozdulatokkal igyekeztem kiügyeskedni magamat. Mondjuk az utána lévőkre nem volt tervem, de ez még mindig jobb mint a másik verzió. Tudtam, hogy akkor kerül rám sor amint befejezik a kártyapartit. A legrosszabb az egészben a várakozás, és ekkor hallottam meg egy cipő kopogását, azt hittem a megbízó az, de ehelyett Gavin jelent meg az ajtóban. Soha életemben nem örültem még neki ennyire mint most. Mivel be van kötve a szám ezért nem tudtam neki szólni, hogy hátulról jön valaki, de mivel rám nézett ezért valahogyan próbáltam neki jelezni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 06.08.13 0:02


Nem estem kétségbe akkor, mikor érkezett a telefonhívás, és Dina hangján szólt hozzám az az illető, akire amúgy vágytam. Tudtommal megmondtam nekik, hogy ne játszanak velem, mivel ők fogják a rövidebbet húzni, de ők nem fogadták meg ezt a tanácsomat. Hát, őszintén sajnálom, de ezzel csak maguknak ásták meg a sírjukat... ohh, ha most jobban belegondolok, talán tényleg ezt fogom csinálni. Mint a régi "szép" időkben. Kiállítom őket az éjszakába, mindegyik kezébe nyomok egy kicseszett ásót, hogy azok után, hogy elkészülnek, egyesével lőjem bele őket csak, hogy ne élvezzék annyira a készenlétet. Megérdemelnék. Nagyon is...
De nem ilyen utat fogok választani. Most nem!
Bakancsom határozott koppanásokkal jelzi a közeledtemet, s amint belépek a helyiségbe, meghallom azt a hangzavart, amivel engem "köszöntenek".
- Ó, nézzétek, itt megjött a szépfiú... látod aranyom? Megjött a felmentő sereg. Csak nehogy aztán a nyárson végezze. Bízz benne, reméld, hogy jól csinálja a dolgát, máskülönben - ezzel hüvelykujjával jelzi a nyaklevágós óhaját. Szememet forgatva, drámaian sóhajtok egyet.
- Tudtam én, hogy jó alanyt fogtunk ki magunknak srácok. Már csak az a kérdés, hogy hogy fogja megvédeni a nő és a saját becsületét is egyedül? - emeli ismét rám a tekintetét, nekem pedig semmi hozzászólásom nincs, csak állok elmerengve, a fejemet ingatva. Ezeket a vadparasztokat. Komolyan mondom, azt is élveznék, ha itt verném ki magamnak. Ismerem Tim embereit. Nagyok, erőteljesek és kemények, de annyi eszük van, mint egy zsák szárított molylepkének. És azzal, ha valaki hülye, lehet akármilyen erős, semmi logikája nincs, így gyakorlatilag nekem kedvez ez a szereposztás. Hülyék egy normálisnak mondható ellen.
De csak, hogy ne érje szó a házam táját, máris visszavágnak, mintha gondolatolvasók lennének.
- De drága fiam. Azt hittem, hogy ennél te sokkal okosabb vagy. Azt hiszed, hogy egyedül fel tudod venni mi ötünk ellen a harcot? Mert én nem vagyok benne biztos.
- Én is azt hittem, hogy okosabbak vagytok. Most árultátok el, hogy öten vagytok, nem négyen és az egyik hülye mamlasz itt áll mögöttem egy hang tompított pisztollyal a kezében. Valószínűleg meg van töltve a tár, sőt, még biztosítva is van. Nehogy bármit is a véletlenre bízzatok - amint ezeket kimondom, már érzem is a csövet a hátamba mélyedni. A nagydarab gyerek határozottan vágja bele a gerincembe, de jelenleg ez még csak nem is érdekel. Könnyen letudnám szerelni, elég lenne egy gyors mozdulatot tennem, de nem akarom elrontani a hangulatot, nem vágok bele rögtön a közepébe, inkább húzom az időt. A bökésnek hála el is indulok előre Dina és a többi f*sz felé.
- Amúgy ami a csajt illeti. Öljétek csak meg... nekem aztán nem kell - vonok vállat flegma gesztussal, mire a vadbarmok szemöldöke rögtön a homlokuk közepén köt ki.
- Mi van?
- Jól hallottad. Nem miatta jöttem. Elégtételt akarok venni, elvégre megígértétek, hogy nem nyúltok azokhoz, akikkel kapcsolataim vannak. Megszegtétek a szabályt - fordulok úgy, hogy háttal legyek Dinának, a nagydarab barmok pedig velem szembe. A pisztoly már nem a hátamhoz van szorítva, hanem a fejemhez, így lehetővé teszik nekem azt, hogy a nadrágom övbújtatójára csatolt tokból, alig észrevehetően kiügyeskedjek egy kést, amit rögtön Dina ölébe elé is ejtek, közben pedig megállás nélkül pofázok, hogy ne tűnjön fel nekik a gyors magánakcióm.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 06.08.13 16:59

Végighallgatom a párbeszédet Gavin és az ostoba izomagyak között és egyből felmértem, hogy semmi esélyük ellene. Ismerem Gavint már egy ideje és tudom, hogy a szakmájában ő a legjobb, nem is dolgoztatnék vele ha nem így lenne, mivel elég kényes ügyben kértem fel. Csodálkozom is, hogy azok a bunkók így alábecsülik őt, ezek szerint nem ismerik olyan jól, mint én.
Szerencsére Gavin megérti, hogy mit akarok neki jelezni, de az is lehet, hogy magától jött rá, hogy mi készül ellene a lényeg, hogy megérezte a hátában a hangtompítós fegyvert. Eleinte azt hittem, hogy Gavin leveri a fegyveres pasit, de helyette nekem fordított hátat ezzel szembefordulva a fegyveres mamlasszal. Először nem tudtam mire vélni a dolgot, de aztán rájöttem, hogy egy kést akar nekem adni, láttam az éle csillogását a kezében. Tetszett a terve csak egy baj volt vele, hogy hátul van összekötve a kezem a lábammal egyetemben és teljesen kicsavart pózban fekszem, de nem gond ügyes kislány vagyok meg tudom oldani. Így talán még jobb is mert senki nem látja, hogy a háttérben én éppen próbálok kiszabadulni. Az ölembe ejtette a kést, én pedig az ölemből az ágyra ejtettem és egy óvatos mozdulattal elé feküdtem így a hátam mögé került a kés és így a kezembe tudom venni. Tudtam, hogy nem szórakozhatok sokat, de szerencsére rólam Gavinre terelődött a figyelem így rám senki sem figyelt, ezek komolyan idióták.
Elkezdtem a késsel elnyesni a kötelet, de azt is jó lenne tudni, hogy Gavinnek mi a terve ha én kiszabadítottam magamat a béklyóim alól. Sajnálatos módon nem vagyok gondolat olvasó és gyakorlatom sincsen az ilyen helyzetekre mivel nem túl gyakran keveredem bele.
Egy pillanatra megállt a kezemben a kés amikor Gavin azt mondta, hogy nyugodtan belezzenek ki, nem érdekli ha kibeleznek, őt az sem érdekli, csak mivel üzleti kapcsolatban áll velem ezért menti meg az életemet, remélem csak tréfál, de legalább is nem gondolja komolyan, ezt azért jó lesz vele mielőbb tisztázni. Mindegy próbálok nem tudomást venni a körülöttem zajló beszélgetésről, közben érzem, hogy csak egy vágás választ el attól, hogy ismét szabad legyek, ennek úgy is nyoma marad, na hurrá. Azonban arra lettem figyelmes, hogy az egyik engem bámul, az ütő is megáll bennem, ha most észreveszi, hogy mi van, mindkettőnknek reszeltek. Közömbösen bámulok vissza rá, szerencsétlenségemre nem figyeltem és ezért nem tudom, hogy a beszélgetés miatt kerültem szóba és azért néz rám vagy csak szimplán legelteti rajtam a szemét. Érzem, hogy a szívem gyorsabban ver és ezáltal a pulzusszámom is megemelkedik, de még is nyugodtságot erőltetek magamra, mintha nem folyna a hátam mögött semmi. Túlságosan lebíztam magamat és ez akár a vesztünket is okozhatja. Egy darabig bámult majd Gavinre fordította a tekintetét, és én sikeresen elvágtam a kötelet, már csak arra várok, hogy Gavin jelezzen vagy tegyen valamit amibe esetleg én is be tudok szállni. Jártas vagyok egy két küzdősportban, igaz a balett volt a fő hobbim, de egy majommal talán még én is elbánok. Lehet, hogy nagydarabok, de én okosabb vagyok náluk és a harc nem csak azon múlik, hogy ki a nagyobb darab, hanem az is fontos, hogy ki ismeri jobban az emberi anatómiát.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 06.08.13 18:13




Mind ahányszor összetűzésbe keveredek velük, annyiszor jut eszembe, hogy egy rakás barommal van dolgom, akik lehet, hogy akkorák mint egy kétajtós szekrény de, hogy annyi eszük sincs mint egy két éves kisgyereknek, az is biztos. Nem is értem, hogy Tim miért alkalmaz ekkora barmokat. Ha már valaki ilyen téren mozog, akkor annyi esze lehetne, hogy jobb emberekkel veszi körül magát. Még azt is simán kinézem belőlük, hogy képesek lennének elárulni őt. Vagy ami még viccesebb lenne... saját kezűleg lőnék le, mert véletlenségből a ravaszon maradna a kezük. Szánalmasak, annyi biztos főleg azok után, amiket most elnyekegtek itt nekem. Mintha egy halom tinédzserrel lenne dolgom.
Amint kiejtem a kezemből a kést, hogy Dina megoldja vele az ügyes bajos kis dolgait, már fordulok is, hogy ezennel ne én, hanem ők álljanak neki háttal. Nem venném jó néven, ha a próbálkozása közepette kispéciznék maguknak és egymás után lőnének le minket. Mondjuk ha azt vesszük, engem semmilyen körülmények között nem nyírnának ki. Túl nagy veszteség lennék, elvégre hónapok óta én vagyok az, aki pesztrálja ezeket a f*szokat, valamint írtja azokat az embereket, akiknek a neve papírban van adva.
- Te szeged meg állandóan a szabályt, Gavin! Nem ölöd meg azokat akiket kellene, csak kicsit fejbe koppintod őket, vagy épp fordítva. Nem azokat fenyíted be akiket kéne, hanem azokat kinyírod. Hol is van ebben a ráció?
- Nem fogom feleslegesen nyirbálni az embereket, már ne is haragudjatok! És ezt szerintem megmondtam már az elején is. Nem gyilkos vagyok, hanem fejvadász! Nyilván nem a három éves kisgyerekeket fogom felakasztani, akiknek kibaszottul semmi közük egyes dolgokhoz... attól még, hogy XY lánya vagy fia, én nem ölöm meg őket. Azért lehetne logikus látásmódotok is barmok! - emelem meg a hangom, s ahogy az egyik kipattintja a pillangókésének pengéjét, elvigyorodok.
- Azzal a kis fogpiszkálóval akarjátok kiszúrni a szemem? - biccentek az említett kés felé, majd szemügyre veszem Dinát, hogy hol tart.
- Jó lenne, ha nem járna ilyen sokat a szád, öcsi!
- Igen, én is ezt szeretném ... - nem tűröm sokáig, soha nem is volt meg a kellő türelmem ahhoz, hogy olyanokkal pofázzak, akik azt nem érdemlik meg.
Egy gyors mozdulattal rántom elő az övemre erősített tokból a vaskos pengéjűre edzett kést, amit egy határozott mozdulattal az egyik pasas felé hajítok, s legnagyobb szerencsétlenségemre, a penge a szívében ér célt. Mindig is utáltam, hogy ilyen b*szottul pontos vagyok, ha hajigálni vagy lőni kell.
Először őszinte meglepettség csillan Tim tekintetében, és remélem tisztában van azzal, hogy most kivel húzott ujjat. Mindig is jobb voltam azoknál akiket alkalmazott, csak azt hiszi, hogy mivel tíz-húsz-harminc év van közöttünk, engem pesztrálni kell, mint egy rossz gyereket. Végül csak valamiféle atyai arckifejezés ül meg az arcán, ahogy végignéz először a szívéből vérző társán, majd rajtam.
- Felnőttél, kicsi Gavin?!
- Felnőttem! Igen, felnőttem, mert kénytelen voltam! És már most többet éltem meg, mint te a mocskos életed eddig eltöltött évei alatt! Mit gondolsz? Attól még, hogy te alkalmaztál, mert kuncsorogtál nálam, könyörögtél, hogy segítsek neked, te vagy az atya úristen? Hogy uralkodhatsz felettem? Mert rohadtul nem! - rivallok rá. Igazából csak húzni akarom az időt, miközben úgy keringek előttük mint egy vadállat az áldozata körül. Igyekszek őket úgy fordítani, hogy fel se tűnjön nekik a magát éppen kigubancoló lány.
- Mit gondolsz "nagyfőnök"? Sokáig akarod még húzni az agyamat? - biccentek felé, s amint feltűnik, hogy az egyik barom kiszúrja magának Dina próbálkozását és felé irányítja a pisztoly csövét, én azzal a lendülettel mozdulok felé, és lököm el a kezét, minek hála a pisztoly elsül. A hangos durranás egy pillanatra elbizonytalanít, és azzal, hogy a plafon felől hallom a következő puffanást, mélyet sóhajtva nyugtázom, hogy a golyó célt ér, szerencsére nem egy emberben. Mondjuk az oldalamba nyilalló szúrás tanúbizonyságot ad rá, hogy súrolta a bordám környékét, de nem vészes.
Amint ez a három-négy másodperc megingás elillan, már rántom is elő a glockomat, hogy a pasas combjába lőjek egyet, amint az megindul Dina felé.
- Menj át a másik szobába és torlaszold el az ajtót! - ordítok rá a lányra, miközben elkapom Tim másik emberének grabancát is, hogy annak fejét hozzácsapva egy másikéhoz, az úgy dőljön el, mint aki megmerevedett.
- Te kis...
- Ott maradsz! - sózok rá egy jókorát kézfejem élével az ádámcsutkájára, mire hangos hörgő, karattyoló hang tör fel belőle. Undorító, mégis élvezettel tölt el.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 06.08.13 19:47

Miközben próbáltam elvágni a fogságban tartó köteleimet valamilyen szintem hallom a beszélgetést, néhány foszlány el is jut az agyamig, de ha kikérdeznének belőle nem tudnám felmondani a tananyagot. Amit én leszűrtem belőle az az volt, hogy kicsapták a farkukat az asztalra és méregették, hogy kinek hosszabb. Remek, és én ebbe a párviadalba kerültem bele akaratlanul is, nem értem miért kell mindig egy nő is az ilyen párharcokba. Mint amikor King-Kong majom elrabolja a gyönyörű nőt és a torony tetejére viszi,á na valami hasonlót éreztem én is. Áldozatául estem a férfiak hiúsági párharcának és ez egyáltalán nem tetszik. Most komolyan azon vitatkoznak, hogy ki a faszább gyerek? Elképesztő, hogy a férfiak mennyire óvodás módon tudnak viselkedni ha hatalomról van szó. Egy valami azonban megüti a fülemet, mégpedig az, hogy Gavin valaki más alkaalmázásában is áll. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem csak nekem dolgozik, de azt gondoltam, hogy azok ilyen egyszeri munkák. Megy elintézi amit kell megkapja a pénzt aztán már megy is. Lehet még is el kellene beszélgetnünk a viselt dolgairól, legalább azért, hogy tudjam legközelebb miért akarnak kinyírni egy szó nélkül.
Azután arra eszméltem, hogy kezdenek eldurvulni a dolgok, ugyan is előkerültek a kések aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy Gavin valakinek a szívébe állít egy pengét. Még sosem láttam dolgozni, de meg kell mondanom, hogy nagyon ügyes, kevés olyan ember van aki így képes bánni a fegyverekkel, minden elismerésem az övé.
Sikeresen kiszabadultam, de ennek bizony ára volt, csak későn vettem észre, hogy egy pisztoly csövével nézek farkas szemet. Azt hittem, hogy akkor és ott meghalok, de Gavin nem hagyott magamra és a pasasra ugrott, hogy eltérítse a pisztoly csövét a fejemtől. Ezután teljesen összefolytak az események a szemem előtt és mindenki egymásnak esett pontosabban Gavinnek, de ahogy sikerült kivennem, rendesen állta a sarat habár az oldalánál egy aprócska vérfolt jelent meg. Azt hiszem rám ripakodott, hogy azonnal tűnjek el valamerre. Nem láttam értelmét, hogy hősködjek, nem én vagyok a Csodanő ezáltal nincs golyóálló karperecem amit egész egyszerűen magam elé tartva eltérítem a felém repülő lövedékeket, ezért engedelmeskedtem a szavának. Remélem nem szokik hozzá, mert többé nem fogok szót fogadni neki. Magam alá kaptam a virgácsaimat és mint akinek rakéták vannak a lábában és az ajtó felé rohantam, de nem jutottam ki rajta. Az egyik fazon a hajamnál fogva húzott magához és az izzadt büdös testéhes nyomott, undorító a testszaga feltalálták már erre a dezodort ha nem tudná, egy hét sem lesz elég, hogy lemossam magamról ezt a testszagot. Ugyan akkor nem ez a fő bajom jelen pillanatban, hanem az ismét fejemhez szegeződő fegyver ami ha elsül akkor az agyvelőmet a falra keni, de én élve vagyok gyönyörű! Így nem lehet nyitott koporsós temetésem ahogy terveztem és a zárt koporsóról tudni fogják, hogy mit jelent. Francba, ezt megszívtam! Sejtem, hogy mire megy ki ez az egész, le akarják állítani Gavint, hogy úgy táncoljon ahogy ők fütyülnek. Hát lehet, hogy most az egyszer bejön a számításuk, de akkor nem az a Gavin lenne akit megismertem. Remélem van valami terve, ha már miatta vagyok ekkora slamasztikában, mert ha nem akkor nekem kell cselekednem, mint általában.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 06.08.13 20:27




Mindig is utáltam a felesleges szócsatákat, de ha nincs más, akkor kénytelen vagyok arra a rohadt nagy pofámra hagyatkozni valamint arra, hogy keresztbe húzhatják a számításaimat és koránt se az a manőverem fog érvényesülni, ami először tervbe volt véve. Szóval nézzük a medvét!
Amint elhalkulunk mi emberek, máris érvényesülni látszanak a fegyverek, így a suhogás, majd a hang, ami az embert arra emlékezteti, hogy a kés gyorsan szeli át a levegőt, és úgy áll bele az emberbe, hogy az kettéhasított egy, vagy több csontot. Szívesen vágtam volna bele úgy, hogy a nyakáról leválasztom a fejét, de jelenleg a lehető legnagyobb felületi pontot kerestem meg, ami nem más, mint a mellkasa. A kellemetlen hangzású szörcsögésből rögtön az jut eszembe, hogy a penge a szívében ért célt. És, ha ez még nem elég, még a pisztolyok is előkerülnek, hogy azokkal fitogtassuk erőinket.
Az első golyó a plafonba fúródik, miután súrolta az oldalamat, de erre most jelenleg nincs időnk. Nem foglalkozhatok magammal, mikor Dina élete veszélyben forog.
A gond csak az, hogy a felszólításomat nem csak ő, de ezek a vadbarmok is hallják, és van amelyik elég fürgén tud mozogni ahhoz, hogy utolérje a lányt és a hajánál fogva visszarántsa.
Az általam combon lőtt barom a nyakam után kap, mikor megindulnék a Dina vs. Nagy Dagadt Disznó páros felé, s magához rántva belerúg a térhajlatomba, hogy aztán úgy essek össze mint egy forró nyári melegben, sokat güriző, ájuldozó vénasszony. Hátamat megfeszítve tűröm, ahogy alkarja a torkomat nyomja, szorítja. Meg van rá az esély, hogy hosszú távon ez halálos lesz, de emberek?! Ki hallott már arról, hogy Gavin feladja? Szerintem nem sokan.
Már rántanám elő a kést a helyéről, mikor a pisztoly csöve kibiztosított állapotban a fejemhez kerül.
- Jól van, jól van! Engedjétek el a lányt! Neki ehhez semmi köze!
- Nincs szólás szabadság, Gavin - törli meg a vérző orrát Tim.
- Veszélyes vagy fiam, és ezt mindenki tudja. De irányítható is, ha valaki olyan embernek az élete függ tőled, aki fontos neked. Mert hidd el, látjuk rajtad. A véredet adnád a lányért. Sőt, talán még a szívedet is, ha megfelel minden orvosi követelménynek - magyarázza egy kést pörgetve az ujjai között. Lassan, komótosan sétál oda Dinához, és érinti hozzá a kés pengéjét az arcához, és simít végig a hegyével egészen a melle vonaláig, hogy aztán egy hirtelen mozdulattal kivágja fölsőjének elejét. Megelégelve a lány megaláztatását, morogva, szikrákat szóró szemekkel állnék fel, de egy nagydarab néger mamlasz jókora gyomorszájasba részesít, minek hála szánalmas állat módjára ereszkedek négykézlábra, fulladozva, köhögve.
- Fontos neked a lány és az önértékelése igaz? Mi lesz, ha a kicsikét itt előtted elégítenénk ki, ha már te nem teszed meg? Hisz olyan szemrevaló lány. Szép pár lennétek Gavin. De te még csak nem is élsz a lehetőséggel...
- Hagyd őt... békén! - és oje! Kihúzva egy újabb kés-pisztoly kombót a helyükről, a kést beleállítom a mögöttem ácsorgó barom lábába, míg a pisztolyt aktiválva, igaz kockára téve vele Dina testi épségét, pontosan főbe lövöm vele azt a hülyét, aki őt fogságban tartja. A golyó pont a halántékán váj menetet magának, és köt ki a mögöttük lévő falban. És ezzel én állok nyerésre! Kettő halott, kettő megsérült... persze az élők közül még hepciáskodni fognak, de Tim amint érzi a vesztét, felkapja a nyúlcipőt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 06.08.13 22:10

Bárki aki ismer megmondottja, hogy nem vagyok az a pánokolós fajta, de most kezdek egy kicsit kétségbe esni, azért ez én hidegvéremnek is van határa és annak ott ért véget, hogy az arcomba vágtak egy stukkert ami egy szemvillanás alatt ah falra freskót festene az agyvelőmből. Döbbentem hallgatom végig a beszélgetést, nem tudom mit gondoljak ezek után, de nincs is időm gondolkodni, próbálom menteni a menthetőt.
- Nézzék nem tudom, hogy kik maguk és mit akarnak tőlem, de Gavinnel nincs köztünk semmi, csak cégtársak vagyunk és ez minden, nem érzünk egymás iránt semmit.
Próbálok nyugodtságot erőltetni a hangomra, de a fejemhez szorított hangtompítós pisztoly nem segít abban, hogy higgadtnak tűnjek. Ráadásul az egyik még késsel is hadonászik felém, nagyszerű. Még valami? A katonák által használt harci arzenált még nem lóbálták az orrom előtt.
Az a kés azonban vészesen közeledett az arcomhoz és el is érte azt, a hegyét végighúzta az arcomon egészen a mellemig ahol a késsel levágta a felsőm elejét. A felsőm gyenge anyaga nyöszörögve engedelmeskedett az éles fém hasításának és láttatni engedte a dús keblemet amit most már csak a melltartóm takart. Érzem, hogy közben a sebből kibuggyan a vér, forró volt és nedves. A gravitációnak engedelmeskedve végigfolyt az arcomon majd végig a mellem között a ruhám anyaga pedig magába szívta az édes nedűt.

- Ez egy Kasmir pulóver volt te tudatlan bunkó.
Förmedtem rá a késes pasasra, fogalma sincs milyen drága egy ilyen pulóver és ráadásul nehéz is hozzájutni. Azonban akkor elszállt a mérgem a pulcsim miatt amikor a fazon arról hadovált, hogy Gavin előtt fognak kefélni velem, természetesen az arcomra nem ült ki semmi, de legbelül féltem és eszembe juttatta a gyermekkoromat amikor az anyám kényszerített ugyan erre. Végül is a szituáció hasonló csak most az emberek mások, ha akkor túléltem most is túl fogom, de azért szeretném elkerülni ha lehet. Azon meg csak pillázok, hogy azt ecseteli, hogy mi szép pár lennénk, ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Jó, hogy néha csipkelődünk egymással ilyen téren, de ez most véresen komoly, és Gavin sem tiltakozik, úgy tűnik ez a mai este a meglepetések éjszakája.
Gavin hősködni próbált és amikor a védelmemre kel hasba rúgják, szegény összeesik, mint egy zsák krumpli.

-Gavin!
Hangosan kiáltottam és szerettem volna odamenni hozzá, hogy megnézzem jól van-e vagy valami, de a nagydarab fickó visszarántott és emlékeztetett rá, hogy egyenlőre az ő fogságában vagyok. Ekkor Gavin egy olyan dolgot tett amin teljesen meghűltem, olyan pontossággal röpített golyót a mögöttem álló fazonba mintha csak valamilyen radar lenne a szeme helyén. Teljesen lefagytam és megmerevedtem, sajnos ez a tétovázásom pont elég volt arra, hogy a késes fickó mögém álljon a torkomnak szegezze a kést és elkezdjen kifelé vonszolni a szobából amíg Gavint lefoglalták. Próbáltam neki szólni, de az ipse a kezével fogta be a számat, tehetetlenségemben hátramenetben mentem vele, szinte maga előtt vonszolt. Ekkor untam meg az áldozat szerepét és megharaptam a kezét, amint levegőhöz jutottamat torkom szakadtából kiabáltam majd ráléptem a lábára és belerúgtam a térdébe majd a gyomorszájába vertem, majd hátra sem nézve futottam. Azonban itt még nem ért véget mivel hallottam, hogy kibiztosította a hátam mögött a fegyvert és egyenesen rám szegezi azt a kurv* fegyvert, már megint az az átkozott csúzli. Annyit éreztem, hogy a hátam mögé lép és bevonszol egy másik helységbe.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 06.08.13 23:13



Nem tetszik az, ahogy Timék játszanak. Egy ideje meggyűlik velük a bajom, és minden szarért képesek harapni csak, hogy általában ők azok, akik pórul járnak és én vagyok az, aki nevethet. Most nem tudom, hogy mi lesz ennek a játéknak a kimenetele, elvégre öt az egy ellen nem túl szép arány. Viszont ha azt vesszük, hogy gyorsabb, okosabb és persze képzettebb is vagyok ezeknél, akkor némi karcolással, de megúszhatom a dolgot.
Komoly tekintettel hallgatom végig amit Dina mond, és bár nem reménykedek benne, hogy bármit is elér vele, egy kis időt mégis csak tud nyerni nekem ahhoz, hogy kitaláljak valamit. Gyorsan vág az agyam nem vitás, de jelenleg nem elég gyorsan. Olyan emberrel fenyegetnek, aki bár csak munkatársam, mégis közöm van hozzá. Ilyenkor pedig még én is besokallok, vagy ha így érthetőbb, akkor beparázok. És itt nem a pénzről van szó, hogy nem kapnám meg a jussomat Dinától.
Izzó szemekkel nézem végig, ahogy a kés a lány arcához ér, majd a melléig egy vékony vonalban felhasítja a bőrét.
Az agyam csak akkor durran el, mikor megemlítik, hogy itt fogják őt a szemem láttára megerőszakolni csak, hogy megalázzák őt is és engem is. A gond csak az, hogy én ezt nem fogom hagyni, és az életem árán is kijuttatom innen.
Az, ahogy a nagydarab tuskó hasba rúg, nem megfogalmazható dolgokat keringet meg a fejemben. Ha most nekiállnék szitkozódni, biztos, hogy egy filmben is két percig tartana a sípolás. De mivel jelenleg köpni, nyelni se tudok, felesleges megpróbálkozni vele. Helyette várok az első adandó alkalomig, és már cselekszek is. Látom Dina arcán a döbbenetet, mikor a golyó eléri a férfi fejét, hogy kidíszítse mögöttük a mocskos, fehér alapú falat. Tim persze rögtön lép az ügy érdekében és már fogja is a nyakához a kést, hogy aztán elhurcolhassa. Én egy ideig még küszködök a felállással, mivel a levegő úgy szorult belém, mintha satuval szorítanák a mellkasomat, de végül van elég erőm ahhoz, hogy botladozva bár, de elinduljak a másik helyiség felé.
- Tmi! - ordítok a férfi után, de már messzebb járnak. Egy pillanatra lelassítok, hogy szusszanjak egyet, és csak akkor haladok tovább, mikor hallom kattanni a fegyvert, ami jelzi, kibiztosították.
- A picsába! - morgom, jelentem nem csak egyedül. A két pasas rögtön, mintha a visszhangjaim lennének, ők is káromkodnak egyet. Pofátlanul idegesítőek.
- Fiúk... szerintem húzzatok innen jó? De ha megszeretnétek halni, mi lenne, ha nem kergetőznénk, helyette megállnátok előttem és egy-egy golyót kapnátok fejbe? Hamar meglennénk ígérem.
- A-a! Nem így csináljuk Gav. Nem szórakozunk tovább!
- Nem is! - rohamozom meg az egyiket olyan lendülettel, hogy hangos csörömpölések kíséretében bukunk át a már amúgy is hiányos, de javában még ép, vaskeretes ablakon. Remélem Dina kitart még egy ideig. Csak találjon ki valamit, én azon leszek, hogy siessek.
A tűzlétrára bucskázva, a pasas alatt állapodok meg, és nyögök fel, ahogy az rám esik. Egy nagydarab üvegcserepet vesz kézbe, hogy azzal indítson ellenem támadást, s bár eléggé lelassultam, mégis képes vagyok vele tartani az iramot, így megelőzve őt, egy lehullott vasrudat vágok a mellkasába pont akkor, mikor ezt ő is megteszi az üvegcseréppel. Egyszerre morranunk fel és folytok el egy kiáltást lévén, hogy neki már nincs sok ideje hátra, tőle nem várhatom el a duettet. Lelökve magamról, tompa, undorító puffanással gurul le a tűzlétráról, és ér földet nagyjából három-négy méterrel alattunk a gyár aszfaltos hátsóudvarán. Csillagokat látva fordulok át a jobb oldalamra, hogy kiguvadó szemekkel húzzam ki magamból a jókora üvegcserepet és ezzel együtt ragadjam meg a pisztolyomat, hogy fejbe küldjem a hiányos ablakon kihajoló négust. A vére esőként záporozik rám, de nincs túl sok időm magammal foglalkozni, már mászok is be nagy nehézségek árán a néger holtteste mellett. Csodálatos éjszakánk van, mondanom se kell. Érzem, ahogy a ragacsos vérem eláztatja a pólóm oldalát, de addig nem fogok ezzel törődni, míg nyakon nem csípem Timet.
Megszaporázva a lépteimet, meg is hallom a kis kettőst, így belökve magam előtt az ajtót, már csattogok is be hozzájuk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek

Vissza az elejére Go down

Eldugott, belső részek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Similar topics

-
» Eldugott, belső részek
» Kenshiro Mirubi
» Báb alkatrészek
» [Küldetés] Csibészek
» Pokoltűz Klub Belső Kör

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Külváros :: Magánterület: Elhagyott gyárépület-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához