welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Whataya want from me?
Eric Crawford
Yesterday at 18:51
Városháza
Grace Kendra Handrick
Yesterday at 12:11
Grimm
Timur Theodor Volkov
18.11.17 0:33
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Crystal Haynes
 
Drake Combton
 
Lyna Frei
 
Ifj. Jack Daniels
 
Daisy McFly
 
Zachary M. Boild
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Eldugott, belső részek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 22.10.13 8:46

Nem kapok választ. Semmilyet sem. A fejem majd szétrobban a vörös ködtől. Összefonom a mellkasom előtt a karom. Talán mázli is, hogy nem kapok választ. Lehet, hogy még idegesebb lennék. Ami tulajdonképpen félsz. De látom, hogy nincs értelme hadakoznom velük. Az ajtó masszív, én fizikailag pedig … szétszabdalt. Az ajtó győzne velem szemben.
A hangra pislogok, majd kiesik a szemem. Hogyne emlékeznék a hangra. Hozzávágom a vizet tulajdonképpen.
-Azt ne mondd, hogy te adtad nekik az ötletet, kit hozzanak. – bökök mutatóujjal az ajtóra, majd ellököm magam a faltól. A vörös köd még jobban rám telepszik. ~Ilyen nincs!~
-Tudom. – vonok vállat. – De attól még kiadhatom a mérgem. – vagyis a félelmemet.
Ha nem adnám ki, akkor lenne nemulass. Akkor hoznék nyilvánvalóan rossz döntéseket. Az egyik legrosszabbat, ami majdnem az életembe került, éppen akkor hoztam meg. Azóta inkább kirakom magamból. Csak nem a kórházban, mert akkor engem raknak ki. Felveszem a dobozt és térdeplő ülésben ülök le mellé.
-Jobb lenne, ha nem izegnél annyit. Még a stukkered sem nyomhat. – cinikus visszavágás.
-És akkor mi van? Én nem lehetek dühös? Csak a kedves, cukor doki bácsi? – fakadok ki, aztán lenyugszom. Beindul a fék, amit a páciensek váltanak ki. Tény, hogy ők is csak egy ideig, mert az önsajnálatnak is vannak határai. Csak most éppen én sajnálom magam.
-Nem láttam az arcukat. – az övét viszont igen. Az üggyel kapcsolatban azonban falba ütközök mindig. Utálom, ha hülyére vesznek. Megnézem kissé alaposabban Sidet. Egyáltalán nem úgy fest, mint a múltkor. Nőt bántani. Nem tartom őket gyengének, még ő is simán lenyomott, stukker nélkül. Egyszerűen nem ezt érdemlik. Senki se érdemli. Sosem szerettem az erőszakot.
-Kis mázli? Kétlem. Sokkal több kell. – most először, a cinikus kérdés után cseng félelem a hangomban.
-Nem, nem akarom tudni, hogy kerültél ide és kik ezek. Minél kevesebbet tudok, annál jobb nekem és az édes álmaimnak. – tartom felé a kezem elutasítóan.
Az orvos azonban csakhamar átveszi a helyét bennem ismételten, nem az érdekel, hogy velem mi van.
-Mondd meg, hol fáj nagyon. Sorrendben. – nyitom ki a ládát.
És csoda, jobban felszerelt, mint egy elsősegély doboz. Felhúzom a kesztyűt, előtte azonban elmarom az egyik csuklóját és a karórámra tekintek.
-Ez kezdetnek jó.
Nekilátok az említett fájdalomgócoknak. Pech, ha ruha alatt van, csak nem nekem. Az emberi test engem teljesen másként érdekel. Funkciót, regenerációt és működést látok benne.
-Szabaddá kéne tenni, hogy hozzáférjek. Ha kell, segítek.
Sorban haladok, alaposan megnézve.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 22.10.13 10:13

Oké, nem mondhatnám, hogy meglep, hogy a víz majdhogynem rajtam csattan, talán csak kicsit véti el, de még így is távol gurul az üveg, én pedig most tuti, hogy nem fogok utána kúszni. Nem vagyok benne biztos, hogy direkt hibázta el, lehet hogy ha raja múlik és nem ideges ennyire, akkor arra hajt, hogy tényleg telibe kapjon.
- Na persze, direkt személyleírást adtam és miután itt vagyok bent, és nem épp barátian bántak velem, hallgattak volna rám... Ne légy marha! - megrázom a fejem, ami most nem jó ötlet. Jobb lenne mozdulatlanul maradni, mert így csak sokkal jobban fáj minden egyes porcikám. De mégis ilyet feltételezni? Rendben, bűnözőnek néz, de akkor is sértő a feltételezés, hogy direkt keverek bajba mást is magamon kívül. Még csak azt se én akartam, hogy orvost hozzanak, az nekem csak rossz, tovább bírom fizikailag.
- Csak nehogy rossz néven vegyék, hogy ennyire visszaszólogatsz. - úgy érzem nem érti a helyzet komolyságát. Tényleg nagy baja lehet abból, ha túl sokat beszél, és ha nagyon visszaugat. Ezeknek nem jelenet gondot mást szerezni helyette, egy pillanatig sem. A következő szavakra viszont képtelen vagyok visszafogni egy mosolyt.
- Látom, haragtartó típus vagy... - komolyan még el is nevetném magam, ha az most nem lenne fájdalmas. Ezért csak marad a mosoly. Már-már szó szerint murisnak mondanám, ahogy a doki viselkedik, tényleg nagyon felkapta a vizet, ez látszik. Azért hallgatok rá és leállok a kísérleteimmel, hogy kicsit feljebb tornásszam magam normális ülő helyzetbe. Most ez is elég, nem kell túlzásba esni.
- Jól van na, lehetsz dühös, csak nem érsz célt vele. - teszem még hozzá mostmár egy fokkal visszafogottabban, sőt talán még egy pillanatra a nyugtató zsaru hang is előbújik belőlem, de ezt sokáig nem szabad felszínen tartani. Az viszont határozottan jó hír, hogy nem látta az arcukat, akkor tényleg van esélye arra, hogy életben marad. E téren én most nem számítok, legalábbis ezzel a résszel igyekszem nem foglalkozni. Végre megérzem a hangjában, hogy fél. Ebben eddig is biztos voltam, csak persze be nem ismerte volna.
- Van egy biztosabb módszer is, hogy megúszd, de... ahhoz össze kellene dolgoznunk. - vetem fel szinte suttogva, de nem mondom tovább és nem is fogom feszegetni, ha nem akarja. Nem várom én el tőle, hogy hősködjön, de ha egyszer tisztában van vele, hogy nem száz százalék, hogy simán kijut innen... az ő dolga. Azt nem is akarom neki felvázolni, hogy miért vagyok itt, neki sem lenne jó, ha bajba kerülne és ez nem is az a hely, ami alkalmas arra, hogy kikotyogjak bármit is. Úgy fest végül csak sikerül leküzdenie a félelmet és a dühöt, vagy pontosan mi is keveredik benne.
- A hátam, azt hiszem az a legrosszabb, a többi ahhoz képest szinte semmi. - jó ez persze így nem teljesen igaz, mert van még elég sok fájdalmas zúzódásom, égések a karomon és a felrepedt szemöldök se túl kellemes. Gondolkodás nélkül próbálom levenni a felsőmet. Felszisszenek, és akármennyire is igyekszem nem megy egyelőre, hogy egy szintnél feljebb emeljem a karom. Hagyom, hogy segítsen, és előrébb is dőlök, hogy megnézhesse a hátam. Zavarban nem vagyok, a szégyenlősségből már rég kinőttem és most egyáltalán nem annak van itt a helye. Annyit biztosan érzek, hogy rémesen fáj a hátam, de csak halványan rémlik, hogy pontosan mi is történt vele. Biztos hogy elég nagy felületen hiányzik a bőr.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 22.10.13 20:47

Csak képet vágok a marhára. Az vagyok. Vagy balfácán? Mindegy. Akár hazudhat is nekem a nő. Nem ismerem. Azt viszont elfelejtettem a fizika törvényéből, hogy kerek testek gurulnak. Nem így terveztem.
-Ja, mert azt is megkérdezték előtte tőlem, hogy bocsi, eljönnél velünk? – veszek egy nagy levegőt és visszanyelem a többi szépet.
-Az éppen haragos és a haragtartó között óriási a különbség. A haragtartásra nem pazarolok időt. Fölös nyűg.
Ha mindent a rossz oldaláról közelítenék meg, már rég megfulladtam volna a saját keserűségemben.
-És ha éppen nem az a célom, amire te gondolsz? – egyelőre csak a dühömet adom ki, hogy utána logikusan tudjak gondolkodni azon, hogyan tovább. Látszik, hogy nem ismer engem, mint ahogy én sem őt. A kis változásra figyelek. Ezt a finom kihallást muszáj volt begyakorolnom, sosem volt velem született képesség. A páciensek testtartása és hanghordozása sok mindent elmond.
Éppen a víz felé hajolok, amikor elér a suttogás. A szemeibe tekintek egy pillanatra.
-Pocsék golyóálló mellény vagyok, most közlöm. – jelezve, hogy felejtse el, hogy maga elé rántson, mint védőfal. Azonban beugrik más is, szöget üt a fejembe a helyzet, ez látszódik is rajtam. De inkább még megtartom magamnak.
Por alakban keresek gyulladáscsökkentőt, fájdalom és lázcsillapító félét, mielőtt nekikezdenék. Az üveg vizet még nem adom neki, hanem előtte beleszórom és feloldom.
-Nem kell mindet meginnod, ha a negyede megy, már az is jó. – átnyújtom neki a palackot.
-Oké, akkor majd én. – lehámozom a ruhát, megnézem.
Nem szép látvány, láttam rosszabbat is. Bár éppen a bőrhöz nem értek annyira.
-A hátadon lejött a bőr. Fertőtlenítem és ellátom. – szokásom elmondani, hogy éppen mit teszek. Ha ébren van a páciens azért, ha nem, akkor meg azért, mert általában másokkal együtt vagyok és senki sem született gondolatolvasó.
-Ez rohadtul csípni fog. – de már öntöm is a fertőtlenítőt a sebre, hogy reakció ideje se legyen. Mire az agyhoz eljutna az információ, addigra már tulajdonképpen jó nagy részén túl vagyok. Gyorsan, pontosan dolgozok.
-És hogyan gondolod az összedolgozást? – kérdezem halkan. Nem vagyok annyira hülye, hogy hangosan kérdezzem, de nem is bízom benne. Miután megvan, bekötöm a hátát.
-Karod vagy a vállad nem oké? – a víz ivásáról meg tudom állapítani, mennyire sérült, ez is egy teszt volt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 22.10.13 21:32

Nem akarok én megint nagyon a lelkébe gázolni a marhával, de jó ég, ne legyen már annyira elszállva magától, hogy direkt őt kérem, hogy elássanak, főleg mert nagyon nem vagyok alkupozícióban, ezt a hülye is láthatja rajtam. Nem valami sérült vagyok egy balhéjukból, akkor nem lenne bezárva az ajtó. Ennyi logikát elvárok egy orvostól, mégis csak durva iskolákat végzett nem?
- Jól van na... nyugi! - tudom én, hogy az ideges emberekre nem pont a nyugi a legjobb recept, mert attól csak még jobban kiakadnak, de már tényleg kezdem unni a zsörtölődését, meg a folyamatos idegeskedést. Lassan igenis elfogadhatná, hogy szarban van és kész, a nyavalygástól nem lesz jobb, és attól sem, ha engem baszogat folyamatosan.
- Ahhoz képest nagyon megragadt benned az a pisztolyos incidens. - szökik fel kicsit a szemöldököm, hiszen ő hozta fel a témát. Abból nagyon is úgy tűnt, hogy nem lépett túl egy könnyen a legutóbbi szintén nem túl kellemes találkozásunkon. Hát jól van, nem szólok mostmár, ha neki könnyebb, ha dühöng, akkor tegye csak bátran, nem gond, amíg nem csinál vele nagyobb bajt nekünk.
- Jó ég... tényleg üldözési mániás vagy, legutóbb sem bántottalak... rémlik? - mondom továbbra is határozottan halkan. Tuti, hogy nem öletnék meg egy civilt... lehetőség szerint senkit sem, csak ha nincs más lehetőség, de az biztos, hogy én előbb hagyom itt a fogam, mint a doki. Nekem amúgy is édes mindegy, és ennyi azért van bennem. Persze ő ezt nem tudhatja, de jó lenne, ha legalább ez eddigiek alapján nem feltételezni ilyesmit. Jelenleg egyébként is ő van jobb kondiban. A vizet közben átveszem.
- Kösz. - bököm ki azért, na nem mintha önszántából látna el, nem sok választása van, de... mégis kikívánkozott. Felhajtom a víz majdnem felét. Most ennyi megy le, ez is lassan, mert totálisan ki volt száradva a torkom. Az elmúlt jó pár órában nem jutottam semmiféle folyadékhoz. A felsőm levétele egyedül nem megy, de miután segít előrehajolok, hogy megnézhesse. Sejtem én, hogy nem néz ki jól és azt is, hogy fájni fog a kezelése. Összeszorítom a fogam, de teljesen így sem maradok néma, annyira én se vagyok durva, főleg jelen állapotomban. Visszafogott nyögés, amikor a fertőtlenítő a hátamra kerül.
- Ne mondd, hogy nem élvezted... - szűröm a szavakat. Nem ellene szól, most tényleg nem, egyszerűen csak valamivel igyekszem elvonni a saját figyelmemet és ez most egy ilyen hülye megjegyzésben merült ki. Mondjuk úgy, hogy a legutóbbi esethez képest most ő van lépéselőnyben, nagyon is. Viszont úgy fest, hogy legalább valamelyest hajlik rá, hogy megpróbáljunk kijutni innen... bár nem hiszem, hogy teljes mértékben megbízna bennem, és ezt meg is értem.
- Meg kéne nézned mi van ebben a dobozban, bármi, ami alkalmas kábításra, vagy... gyúlékony. Nincs nálunk fegyver, de puszta kézzel semmi esélyünk. - ez tény, úgyhogy csak akkor juthatunk ki innen, ha valamilyen úton módon sikerül okosabbnak lennünk a behemótoknál. A vizet direkt a bal kezemmel ittam, bár nem tudom mennyire figyelt mindenre legutóbb, hogy jobb kézzel fogtam a pisztolyt.
- A jobb vállam, elég szépen kicsavarták, van rá esély, hogy kiugrott a helyéről, de... nem mondanám biztosra. - vagy fogalmazzunk úgy, hogy szeretném, ha nem így lenne. Fáj, és nem is megy az, hogy emelgessem a karomat, de nem értékelném, ha most itt helyben kéne visszarántani, bár attól félek, hogy szükség lesz mindkét kezemre a kijutáshoz.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 23.10.13 15:00

A nyugira csak felvonom a szemöldököm és ciccentek egyet, de annyiban hagyom. A dühömet kezdem lassan kiadni, így majd tudok figyelni arra is, amire kell.
-Attól, hogy nem vagyok haragtartó, még emlékezhetek rá. – nem értem, mit nem ért az egészen. De inkább hagyom, mert a puskaporos hangulat hamar fellángolna bennem.
-Kérlek. – félig automatikus válasz. Azért egy kösz nagy szó most. Legalább modor van benne.
-Ha élvezném, elmekórtani eset lennék. Ha állandóan azon rinyálnék, hogy kinek mi fáj, amikor vágom, akkor szikét se vennék a kezembe. – felelek eléggé hideg hangon, miközben dolgozok a hátán, gyorsan. Persze, mindenki dobozol, én sem vagyok mentes ettől. Az előttem lévőre is szép skatulyát húztam rá, és a szerint is kezelem. Így könnyebb.
-Rendben. Ha elláttalak, akkor átkutatom. – jó elgondolás. De feltételezem, a többieknek is van eszük, mit raknak be. Bár nem biztos, hogy értenek az anyagokhoz, amik benne vannak.
A kezeim a jobb vállára kúsznak, finoman tapintom végig.
-Meg tudod mozgatni az ujjad? – láttam végül is, hogy tudja emelni, de lehet ott más gond is. Kezeim úgy mozognak, hogy ha valóban kiment a válla, hirtelen vissza tudjam rántani.
Ahogy válaszol, máris a helyére rántom a vállát. Egyedül így nehéz, ahhoz előtte jól ki kéne masszírozni, de erre most nem sok időt adnának. Arrébb húzódok, tudom, hogy ehhez kis idő várakozás kell. Nem a helyretétel a fájdalmas, hanem az utána következő kis idő, amikor az izmok és inak ismét a helyükre kerülnek.
-Ha van még valami, akkor ellátom.
Ha nincs, akkor a dobozban keresgélni kezdek, mint eszköz. A gyógyszerek éghetőek, de szembe fújva eléggé irritálók, bár arra inkább a sebhintőport tudnám javasolni. Ki tudja, mire reagálnak a kemikáliával szemben a szaruhártyák. Fáslit keresek, az olló is kellene, de azt persze, nem találok. Mint ahogy injekciós tűt sem találok. Nagyszerű. A nagy semmi. A fertőtlenítő szert pedig elhasználtam.
-Csak ezek vannak. – pakolom ki a doboz másik felére, amit megfelelőnek találok. – Ha találsz még benne megfelelőt… mik a terveid? - fordítom felé. Leveszem közben a kesztyűt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 23.10.13 20:46

Nem kötök jobban bele, rendben van emlékezhet, és gondolom szépen be is skatulyázott ennek hála. Végülis valahol ez is érthető, szóval egy szavam sem lehet, én is így tennék a helyében, de most mégis arra lesz szükség, hogy összefogjunk, ha élve ki akar jutni innen. Azért azt csak megköszönöm, hogy ellát, bár sok választása nincs, de mégis csak ismerem még a jó modort, nem halt ki belőlem teljesen a normális ember, csak egy időre helyet adott másnak, amire jelenleg szükségem van..
- Jól van na... fel tudsz te engedni néha? - jó, igaz, hogy ezt nem itt kéne elvárnom tőle, de valahogy olyannak tűnik, aki igazából képtelen kikapcsolni, csak folyton a melójának él, vagy mondjuk otthon... alszik. Még azt is nehezen tudnám elképzelni róla, hogy van valami nője vagy bármi. Totál hihetetlen lenne. Bár sejtelmem sincs, hogy így hogy a francban elégíti ki az alapvető szükségleteit, mégis csak pasiból van. No mindegy, most nem pont ezen kéne agyalni és a fájdalom hamar ki is tisztítja az agyam. Nem a legkellemesebb, ha a hátadat kezelik, amiről nagy felületen hiányzik a bőr.
- Igen, az megy, csak nem nagyon tudom feljebb emelni a karom egy szintnél. - az ujjaim nagyjából tényleg működnek, ezt meg is mutatom neki. Nem nagyon várom ezt az egész karhelyretevés dolgot, nem ez lesz ma a kedvenc eseményem... bár azt hiszem a mai nap úgy általában nem lesz a kedvencem. Nem mondom, hogy életem legrosszabb napja, mert azt a régi telefonhívást semmi sem tudja e téren überelni. Összeszorítom a szám, ahogy elindul a vállamban a cikázó fájdalom. Nem tudom visszafogni az időnként feltörő nyögéseket, de igyekszem minimálisra szorítani. Végülis zsaru vagyok, ezt is kezelnem kell, erre is kiképeztek és egyébként is elég szép állóképességgel, fájdalomtűréssel rendelkezem.
- Ennyi, a többi majd.. rendbe jön. - vagy nem, ezzel most nem foglalkozom annyira, nem lenne értelme. Egyszerűen megpróbálok minden pocsék érzéstől elvonatkoztatni, és csak azzal foglalkozni, hogy jutunk ki innen.
- A fásli is jó lehet, nyakra, szemre, megkötözni. - veszem magamhoz. - Négyen vannak, vagy ha egy kevés szerencsénk van Jay lelépett, amíg úgyse tud mit kezdeni velem, de számoljunk a legrosszabbal. Első körben szólsz, hogy kész vagy, és megpróbálunk legalább kettőt elkapni hátulról... aztán meglátjuk. - kár lenne pontos tervet kidolgozni, jó eséllyel elég nagy mennyiségű improvizáció lesz benne, hiszen azt se tudjuk hányan vannak, sikerül-e szerezni tőlük fegyver, vagy bármi. Alkalmazkodni kell a helyzethez.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 24.10.13 22:22

A kérdésre meglepően gyorsan válaszolok. Számomra nagyon természetes a válasz, ezért is gyors a reakcióm
-Igen, műtét közben. – akkor a neuronok csak úgy pörögnek, dolgoznak, elemükben vannak, mint az ujjaim. Az életem és a munkám, egy és ugyanaz. Nem fog számítani, hogy talán évek múlva belefásulok, egyelőre nem érzem így. Nekem így teljesen megfelel. Ebben viszont valóban klinikai eset vagyok: munkafüggő és tökéletességmániás. „Szenvedélybetegség”, amit még jutalmaznak is. Csak szervezetem nem. Tudom, hogy előbb-utóbb vissza fog ütni a huszonnégy órázás, ügyeletek, feszült műtétek, a stressz. Egyelőre élvezem.
-És te? Tudsz kedves is lenni néha? – riposzt. Egy újabb. Nem tudom elképzelni, ahogy éppen kedvesen mosolyog valakire és szívéből dicsér valakit. A sündisznó lenne rá a legjobb kifejezés, bár most én sem tudok magamra más jelzőt adni.
Figyelem, ahogy az ujjait mozgatja és a választ. Ennek függvényében meg is teszem, amit szükséges.
- Te tudod. – de azért még gyorsan rápillantok a gondnak vélt helyekre. – Ha ennyi elég, akkor rendben.
A pakolás közben döbbenten kapom oda a fejem.
-Négyen? – még eggyel is alig bírok el. Orvosként éppen a test védelméért esküdtem fel, és verekedni sem tudok. Nagyot sóhajtok. Még is csak az életemről van szó.
-Rendben. – muszáj vagyok ennyire bízni benne. Nem repesek az örömtől, de a nem örömöm nem lehet gátja a kiszabadulásomnak. Életben maradásomnak.
Visszapakolom, ami nem kell, hogy azért a látszólagos súly meglegyen és hogy be van zárva a doboz. Az ajtóhoz megyek és ököllel ütök rajta hármat.
-Kész vagyok, örülhetnek, életben fog maradni. – izgulok, de még nem eléggé. A dobozt nem teszem le, van is eszemben. És várakozok. Feszülten. Fogalmam sincs, mit kéne tennem, lopva a másikra pillantok. Arcomon még nem látszódik, csak a kezemben szorongatott doboz szokatlan. Ha tenni kell, lépni kell, megteszem. Nem vagyok jó bunyós. Mindig az eszemmel nyertem csatát, sosem az öklömmel.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 25.10.13 13:54

Önkéntelenül is felszökik a szemöldököm a válasza hallatán. Tehát lényegében csak a munkája van és semmi más. Nem lep meg, de ezt így kimondva hallani mégis csak... hát nem is tudom, én aztán nem mondhatok semmit rá, hiszen az én életemben sincs más már évek óta csak a szinte rögeszmés nyomozás, de ennek meg van az oka. Ha nem végzik ki a szüleimet, akkor egészen normális életem lenne. A sors fintora, hogy egyébként én is orvos lennék, de nem ilyen, nem ennyire munkamániás, hiszen amikor még az orvosira jártam szórakoztam is sokat, nem csak a tanulás töltötte ki az életem.
- Műtét közben. Az a jó igaz? A beteg legalább nem dumál vissza. - nem is tudom, sokkal jobban kedveltem mindig is azokat a dokikat, akiknek kapcsolatuk van a betegekkel, a sebészekre pedig ez egyáltalán nem mondható el. Nem is tudom, hogyan közli a hozzátartozókkal, ha nem jött össze a műtét, de kétlem, hogy túl sok együttérzés szorul bele. Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy kellemetlenebb neki maga a kudarc, a sikertelenség, mint az, hogy valaki ebbe belehalt.
- Ha van rá okom. Jobban éreznéd magad, ha kedves lennék? Ebben a helyzetben az nem egyszerű, egyébként sem hiszem, hogy jobban járnál egy törékeny nővel, aki nyavalyog, hogy túl sok a kosz. - tudok én kedves lenni, csak keveseknek mutatom meg azt az oldalamat és ahogy telik az idő, ahogy egyre jobban elmerülök a káoszba, ami kezd kialakulni körülöttem egyre nehezebben megy. A sérüléseimet ellátja és ez most elég, a durvábbakat kell helyre tenni, a többi majd... ellesz. Nincs most idő amúgy sem arra, hogy túl sok időt pazaroljunk mindenre.
- Igen, négyen. - látom azért, hogy nincs a toppon, sok neki ennyi, és meg is értem. Orvos, nem arra képezték ki, hogy nekimenjen másoknak, vagy az életét kockáztassa. - Menni fog... nem sokára már otthon iszogathatsz egy üveg sört a kanapédon, vagy amit csinálni szoktál. - igyekszem elkapni a tekintetét, és egy kicsit megnyugtatni. Tényleg tudok én kedves is lenni, bár nem mosolygok most sem, ez inkább csak a sima zsaru duma. Ahhoz, hogy bekerülj a keményebb részlegre, az FBI-hoz elég sok mindent meg kell tanulni és ebből a pszichológia sem maradt ki, legalább egy alap szinten. Nem lenne jó, ha a doki bepánikolna, vagy mit tudom én. Tényleg mindent megteszek, hogy kikerüljön innen élve. Megvárom, amíg feláll és én is feltornászom magam. Nem kell nekem plusz felszerelés, legalább egy pisztolyt kell szereznem, ennyi. Minden gyorsan fog lejátszódni és nagyon remélem, hogy a doki feltalálja majd magát, legalább valamelyest. Az ajtó mellett húzódom oda a felhoz, és amint nyílik máris vetődöm. Azt hiszem tényleg nem számítottak ilyesmire, hiszen ájultan hoztak be. Az életösztön, az akaraterő néha tényleg olyasmit is ki tud hozni az emberből, amire senki sem számít. Természetesen a belépő fickó kezében ott a pisztoly... remek, elég hülyék! Az adrenalin utolsó lökete energiát ad, hogy máris csapjak, egyenesen a csuklójára és pillanatok múlva már kifordíthassam a kezéből a fegyvert.
Nem vagyok a toppon, de sokkal jobban érzem magam és szinte még plusz erővel is eltölt a kezemben lévő hű barát. Gyorsan kibiztosítom és a pasasra fogom. Mögötte már ott a másik és persze, hogy nem megy ez ilyen egyszerűen. Lő... a golyó pedig súrol, de én nem tévesztek. Most nem számít semmi, tökéletes célzással kapom el a mellkasát. Pillanatok múlva már el is dől. Mindjárt jön a hármaska.
- Tessék szépen leülni. - Davidnek csak intek, kötözze meg a csuklóját legalább, aztán már rázárhatjuk az ajtót. Nincs sok időnk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 26.10.13 10:04

Nem túlzottan figyelem a másik arcreakcióját. Nem foglalkozom azzal, hogy kinek mi a véleménye rólam, a munkámról. Bár akkor éppen nem szájalnék vele. Vagyis de. A munkám a mindenem.
-Vannak felkészítő és kontroll vizsgálatok, konzultáció és a műtét után is tud szájalni a páciens. Sokan félnek a műtéttől, vannak, akik ájultan kerülnek be, mert olyan rossz állapotban vannak.
A páciens is van, amikor felelős azért, hogy odáig jutott. Azokat nem tudom sajnálni, de csak azokat, akik valóban tudatosan teszik. Legjobban a gyerekek nem tehetnek arról, hogy oda jutottak.
-A kedvesség mióta egyenlő a nyavalygással és a gyengeséggel? – teljesen kiesik a szemem a válaszától. Hol élt eddig ez a nő? Akkor anyám és a rehabos Pam is az. Meg apám. A balesetem után minden vitát kerültek, és csakis kedvességgel vettek körbe. Soha nem lehetek elég hálás nekik ezért.
-Kösz. De nem megnyugtatásra van szükségem. Hanem tettekre. Legyünk túl rajta.
Furcsa ez a nő. Ez nem egy szokásos utcai harcos dumája. Nem, mintha ismernék… vagyis ismerek, kerülnek be hozzánk, és ők nem ilyenek voltak. Látszódik is rajtam némi furcsállás, de annyiban hagyom. Most nem akarok ezzel foglalkozni.
Hátrébb lépek, ahogy kinyílik az ajtó, legyen elég hely, de be is tudjam csapni, ha úgy hozza a dolog. A nőre tekintek előtte, nyelek egyet és a dobozt a kezemben szorongatom, mintha tudnám, mihez kezdek vele.
A belépő egyből megszabadul a fegyvertől, de mögötte ott van a másik én viszont nem tudok vele foglalkozni. Annyira már nyitva az ajtó, hogy az ösztöneim bekapcsoljanak. Ismerem az izmok és inak működését. Máris nyúlok az alkar csuklóhoz közeli részénél, belenyomom a hüvelykujjam, ami elég fájdalmas tud lenni és a vállig is fel tud sugározni, majd akár a kulcscsontig is, ha jól kapom el. Berántom, és a térdemet is felemelem, hogy a feje találkozzon vele. Nehéz bal lábbal dolgoznom, az a támaszték. Az első lövés a térdem felemelésénél hangzik el, teljesen lefagyok, de addigra már lendül az ipse felém, ahogy megrántottam. Nem sikerül fejbe találni, csak halántékon. Ekkor jön a következő lövés, döbbenten látom, ahogy a másik ipse összerogy.
- Erről nem volt szó. – hihetetlenkedek.
Elindulnék a mellkason lőtthöz. Orvos vagyok, tök mindegy, hogy ki az illető. Az intés azonban némileg meghozza a józan eszem. Vagyis inkább az életösztönnel rendelkezőt. Hátul kötöm össze a fazon csuklóit, azt nem nagyon fogja tudni kibogozni. Lábát is összekötöm, ha van rá idő, még utánunk jön. Nem tudok verekedni.
-És most merre? – az ajtó becsukása után a mellkason lőtthöz lépek és meg akarom nézni. Ha van idő és semmi nem jött közbe. A kezem nem remeg, az sosem szokott, ha erről van szó. Az adrenalin pedig fűt, teljesen kisöpri belőlem a hezitálást.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 26.10.13 14:34

Ennyi már bőven leesett abból, ahogy viselkedett legutóbb is, és amiket most mondott. A munka a mindene és ha kicsit is belekötnék, tuti hogy se perc alatt kiakadna. Ezért most annyira nem is teszem meg, maximum egy picit.
- Nem a kérdésre válaszoltál, akkor is az a jobb, ha műtesz, ha csendben vannak. Nem tudnál elképzelni valami háziorvosnak, akinek az a dolga, hogy nap mint nap szemtől-szembe találkozzon a betegekkel. - ezt tényleg így gondolom. Lehet, hogy van konzultáció, meg beszélni kell családtagokkal, de nehezen hiszem el, hogy azt a részt szereti. Inkább csak eltűri, vagy elviseli, mert mondjuk nincs más választás, de ennyi.
- Mégis... komolyan kedvességet vársz tőlem? Eddig még nem futottunk össze olyan helyen, ami erre alkalmas lenne. - tudom, hogy kiforgattam a szavait és nem is gondoltam komolyan, amit mondtam, csak épp nem értem, hogy miért kellene kedvesnek lennem. Kétlem, hogy ha legutóbb a kórházban kedvesen mosolygok rá, akkor nem jelenti azt a golyót, vagy most nem akad ki és idegeskedik annyit, ha cuki mosollyal próbálom levenni a lábáról. Egyébként sem az a típus vagyok és nem látom értelmét. Amikor a szüleim meghaltak szó szerint idegesített egy idő után a sok együtt érző tekintet. Sejtelmük se volt róla, hogy min megyek át, csak próbáltak úgy tenni, mintha tudnák. Nevetséges.
- Hát ezért nem vagyok kedves... - forgatom a szemem, amikor egy picit próbálok máshogy állni hozzá, megnyugtatni, hogy csökkenjen az idegessége, és egyből visszavág. Ha nem fognám vissza magam, akkor csúnyábbat mondanék neki, ebben biztos vagyok. Mindegy, csak megrántom a vállam és megrázom a fejem. Az ő dolga, akkor csináljuk, nem fogom én feleslegesen ápolgatni a lelkét. Elfoglalom a helyem és remélem, hogy lesz benne elég improvizációs készség, hiszen ezt nem lehet előre megtervezni, lévén mások is benne lesznek a játékban, akiknek előre nem ismerjük a reakcióját. Nem szórakozok, miután fegyver kerül a kezembe használom is. Eszem ágában sincs visszafogni magam, hiszen a másik is majdnem simán eltalált, és azért ilyenkor könnyen elborul az ember agya. A megjegyzésre csak szúrósan pillantok a dokira.
- Jobban szeretnéd, ha a te mellkasodban lenne az a golyó? - jó ég, nem értem, hogy minek ez az egész. Csak tegye a dolgát. Én sem szeretem ezt... nem szokásom ölni, de van, amikor nincs más út. Nem tudjuk mindegyiket egyszerűen leszerelni, megkötözni és annyira nem vagyok jó állapotban, hogy könnyedén megoldjam itt az egészet egy dokival az oldalamon, akitől a fene se tudja mire számíthat, nem omlik-e össze... vagy valami. Megvágom, amíg elkészül és tényleg értetlenkedve nézek rá, amikor a meglőtt pasihoz lép.
- Tudod ugye, hogy ő simán kinyírt volna téged? - a pasi egyébként már most is vért köhög fel, kétlem, hogy túl sok mindent tudna kezdeni vele.
- Erre... gyerünk szépen. - álljon fel és menjünk tovább, ha kell én rángatom fel, amúgy se lenne értelme egy félhullával húznia az időt. Na persze mint mindig most sem olyan egyszerű semmi sem. Furcsállom, hogy a másik kettő nem került elő. Hallom, hogy odakint kerekek hangja csikordul. Remélem, hogy valaki épp most lépett le, bár az már kellemetlenebb, hogy nem lesz kocsink... ha csak egy volt nekik. Irány a kijárat. Tudom, hogy merre hoztak be, de a szemem még így is megakad a széken, ahol az elmúlt jó pár órát eltöltöttem, amikor áthaladunk azon a nem túl kellemes szobán. Nem szórakoztak a takarítással, és ha jól sejtem később se fognak. És ekkor dördül a következő lövés. A golyó egyenesen a lábamban áll meg, a vádlimban, amitől azonnal megroggyanok, de már fordulok is és a közben magát leheletnyit feltornászó mellkason lőtt pasasra célzok. Gondolkodás nélkül repítek egy újabb folyót felé, ezúttal tisztán a homlokára célozva. Felszisszenek, ahogy megroggyan a térdem.
- Talán átkutathattad volna... a rohadt életéért való aggódás helyett. - apró pisztoly hullik a földre a pasas kezéből, ha jól sejtem a bokájára volt szíjazva. Remek, mínusz egy lágy, képtelen vagyok ráállni.
- Vedd fel a pisztolyát, tudod használni? - sejtelmem sincs, hogy mikor adja be a kulcsot a szervezetem az eddigi megpróbáltatások után, szóval nem értékelném ha most nekiállna óckozni. Ha kell, akkor egyedül fog lelépni innen, ahhoz pedig meg kell védenie magát.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 27.10.13 8:40

Már értem, mire akar kilyukadni.
-Ezért nem háziorvos lettem. Ez is figyelmesség. Megkímélem őket. – logikus levezetés, normális hangnemben.
Igaza van, mint ahogy én sem azért vagyok ilyen orvos, amilyen. Lehettem volna rehabos is. Hamar vége lenne a kezeléseknek, mert elmenekülnek a hideg logikámtól és szenvtelenségemtől. Azt viszont tudom, tapasztaltam, hogy az emberek és a környezetük is hozzájárulhatott a betegséghez. Mivel nem vagyok lélekmanó, a lélekmanókra bízom mindezt.
A következő szavakra hideg acélként pendül bennem az érzelem. Éppen az ilyen kedvességeket kerülöm messzire. Ezeket a dolgokat sosem tudtam érteni.
-Akkor a temetésem megfelelő hely lesz. – vágom rá olyan hideg hangon, hogy még a perzselő olaj is megfagyna. Ami képtelenség, de pont az egyik (vagy a másik) nagyon is érzékeny oldalon érte a helyzet.
-Kedvesség és sablon nyugtatás között van különbség. Legalább már ketten nem tudunk kedvesek lenni. – irónikus hangszín? Nincs. Tényszerű közlés inkább.
A kérdésre nem válaszolok. Nem mondanám, hogy az orvos legyűri bennem az élni akarást. Csupán feleslegesnek tartom. Naiv burokban nőttem fel, két év rehab ide vagy oda. Az sem tudott soha kiborítani, hogy gyerekkoromban kicsúfolnak, mert keleti arcvonásaim vannak. Sosem verekedtem. Amíg ők az igazgatói előtt büntetésért ültek, addig én a dicséreteimet vettem át, a győzelmeimért.
A következő kérdésre a szemeibe tekintek. Inkább méltatlankodás és sértettség van benne. Csöndben maradok. Elindulok vele, de még vetek a fekvőre egy pillantást. Szomorúsággal benne. Nincs kedvem itt hagyni. Orvos vagyok és itt hagyok egy sérültet. A bambulásom egyrészt noszogatást eredményez, másrészt eszemben sem volt, hogy át kéne kutatni a másikat. A környezet sem tud lefoglalni, mindenesetre eléggé visszataszító hely. A két lövésre is későn reagálok. Döbbenten fordulok meg.
A megroggyanásra elkapom a derekánál, felhúzom. Kicsit sokkot kaptam.
-Talán szólhattál volna. Orvos vagyok. – felelem tömören.
-Nem tudok fegyvert használni. – ismételt kurta válasz. Elvenni sem akarom. Mégis, ha segítettem a nőnek nekitámaszkodni valaminek, akkor odalépek a fekvőhöz és felveszem a fegyvert. A nő kezébe nyomom, akár akarja, akár nem.
-Menjünk. Tudsz menni? – egyvalami látszódik azért rajtam. Az a sokk, még mindig tart. Igyekszem, ha nem is tudatosan, de legyűrni magamban. Sosem hagyhattam, hogy az érzelmeim vezéreljenek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 27.10.13 21:33

Bár ez nálam ritka alkalom, de mégis elmosolyodom végül, amikor megérti, amit mondok és nem másra válaszol, mint előzőleg.
- Jogos. - bólintok végül egy aprót, mondhatni igazat adok neki, ami azért esetemben elég ritka alkalom, szóval most ossza szépen be egy időre. Bár erősen kétlem, hogy bármikor is felmerülne bennem, hogy még túl sokszor összefutna velem, legalábbis ha rajta múlik, akkor tuti nem művelne ilyesmit, hiszen az eddigi találkozásaink nem voltak valami kellemesek, pedig egészen normális is tudok lenni, ha nincs golyó a vállamban, vagy lenyúzva a bőr a fél hátamról és a többiről még nem is beszéltem.
- A temetéseden? És még komolyan is mondod... - megcsóválom a fejem kicsit felhúzott szemöldökkel. Igazán nem értem a fickót, mi a fene visz rá valakit arra, hogy így álljon a világhoz, vagy bármihez? Mert nekem meg van rá az okom, az tény, de, hogy neki mi lehet... vagy akad, aki így születik, ennyire távolságtartónak?
- A sablon nyugtatás is nyugtatás... én legalább megpróbáltam. - ezt tartom is, mert ő aztán egyszer se próbált meg kedves lenni, csak egy kicsit sem, vagy megnyugtatni, mielőtt visszarántott a karom. Őszintén szólva nem lennék a betege, mert még egy halálos kórt is olyan higgadt közönnyel adna a tudtomra, hogy tuti, hogy inkább azt kívánnám, most öljön meg, minthogy elemezgetni kezdje, hány százalékom van a túlélésre. Lehet, hogy én sem vagyok kedves, és ő sem, de én akkor is inkább heves vagyok, mint sem ennyire hideg és tényszerű. Arról már nem is beszélve, hogy ennyi erővel az ő orvosi hozzáállása is sablon, hiszen most sem a mellkason lőtt pasas életéért aggódik, hanem csak a dolgát akarja elvégezni, megmenteni, mert azt... kell. Nevetséges! Nem is foglalkozom ezzel inkább, tovább indul...nék, amikor meghallom az újabb lövést, és sikeresen megszerzem a következő sérülésemet. Csodás nap... igazán csodás... Persze az első reakciómmal máris őt hibáztatom, ami igazán nem fair, de jelen helyzetben ez nem nagyon érdekel. Inkább nem válaszolok, próbálok magamra koncentrálni, hogy egyáltalán talpon maradjak, amiben felettébb sokat segít, hogy elkap. Rohadtul utálom, ha gyengének tűnök, ezért megtartom magam, egyelőre persze fél lábon.
- Csak meg kell húzni a ravaszt... ki akarsz jutni innen nem? Ha én nem tudok, akkor erre szükséged lesz? - igenis vissza nyomom a kezébe. Amúgy is ki van biztosítva, totál nem bonyolult ráfogni valakire és meghúzni azt a kis kallantyút. Nálam van egy pisztoly, nincs szükség másikra, amikor egyelőre még abban sem vagyok biztos, hogy menni tudok, vagy hogy mikor kerül a testem újra sokkos állapotba, hiszen az utóbbi órákban nem kevés vért veszítettem. Látom azért, hogy próbálkozik, egyben tartani magát. El is várom, ha már folyton olyan rohadt higgadt és céltudatos, akkor most is tegye meg szépen.
- Megyünk... megoldom. - nem igazán kellemes ráállni a lábamra, azaz nem is megy, inkább csak valami bicegés félét tudok produkálni, elég rendes mennyiségű vért hagyva magam mögött. Sejtelmem sincs, hogy a másik kettő hol lehet, lehet hogy mindketten elhúztak? Elérjük az ajtót, ahol végre meg tudok támaszkodni legalább a falban. Egyre rosszabbul vagyok, de megígértem a dokinak, hogy kiviszem innen, akkor így is lesz, mindegy, hogy mi az ára.
- Húzódjon hátrébb. - intek neki, egyrészt ne legyen útban, másrészt ne essen baja, ha mégsem húztak el mindketten. Nyitom az ajtót, és a fegyvert magam előtt tartva pillantok ki a sötétbe. Nem sok fény van odakint, távolabb van valami kósza lámpa, és egy kocsi áll az épület előtt. Nem látok benne senkit. Előre indulok, és csak akkor intek Dave-nek, amikor láthatóan semmi sem történik. Talán tényleg mázlink van.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 28.10.13 23:52

Elég hatalmasat sóhajtok. Számomra teljesen egyértelmű, hogy a nem kedves kategória a viselkedése felém. Vagyis… ha úgy veszem, egész jól elbeszélgetünk most. Furcsa. Így a sóhaj utáni feltételezett beszéd elmarad. Elég gáz, ha ezt kell megállapítanom. Nekem jó így az életem, ahogy van. Nem kopognak rám éjjel, hogy fú, gyere buli van, amikor én éppen pihenni szeretnék. Szeretem magam beosztani az időmet. Az életemet.
-Ez igaz. – legalább tett valamit. Nagyjából olyan, mint én. Ebben egyezünk. Hosszú idő vezetett arra, hogy a páciensekkel valóban beszélgetni és együtt érezni kezdjek. Nehéz volt beismernem, hogy magam miatt tettem mindezt. Nem akartam arra az időszakra emlékezni, amikor először az életemért, azután pedig a teljes értékű életért küzdöttem. Megalázó volt az akkori élményeim szerint.
-Egy önjelölt mártír. – nem veszem el a fegyvert, felőlem a földre is eshet. Nem fogom használni.
Nem fogom hagyni, hogy itt hagyjam a fogam, de ezt nem más élete árán teszem. Még az övén sem. Főleg! Az övén nem. Furcsa visszhang kondul a fejemben. Már megint az az érzés, amit a kórházban éreztem. ~A fenébe! Ébredj már fel!~ Nem vonzalom ez, amit érez, oltárira nem az. De nem is az ellenkezője. Tisztelet. Úrég! Gondolatban a fejem fogom. ~Vissza a földre!~
-Együtt megyünk ki. Ha kinyíratod magad, megfojtalak. – azzal lehajolok, és ha tudok tépni anyagot a nadrágjából vagy az én ingemből, akkor jó szorosan megkötöm a lövés felett a lábánál. Minél kevesebb vért veszít, annál jobb. A kiborulásom megszűnik.
Hátrébb húzódok, de nem kezd el kalapálni a szívem, pedig nagyon izgulok. Valami fegyver mégiscsak kellene. Találok egy vascsövet, az megfelelő lesz. Magamhoz szorítom, hogy nem üssem semminek. Elindulok az intésre, egész jól látok ilyen helyzetben is. Remélhetőleg van kocsi vagy motor, és megpattanhatunk. Már csak azt kéne tudni, merre is az arra.
Figyelek a hangokra, zajokra, miközben kutatok a szememmel is. Csak legyünk már kint. Ha viszont négyen voltak, akkor még vannak ketten. Ha a jármű közelébe eljutunk, megnézem, van-e benne kulcs. Sokan kényelmesek, még nyitva is hagyják a kocsijukat. Kész agyrém, kocsit kötök el. Még ha tőlük, akkor is. Jelzem a nőnek, hogy látok kulcsot. Ez mázli vagy sem, nem tudom. Nem látom, hogy villogna benne a riasztó, megpróbálom kinyitni és a vezető ülés felé orientálódni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 29.10.13 14:15

A végén még kezdünk bizonyos dolgokban egyetérteni, egészen meglepő, bár ha jobban belegondolok van abban valami, hogy valamelyest hasonlítunk, maximum az okok mások. Én is finoman szólva munkamániás vagyok, főleg ha azt az apró tényt nézzük, hogy az életemet szó szerint nem tölti ki más, mint az, hogy elkapjam az én személyes mumusomat. Igazság szerint nálam a kikapcsolódás már jó rég teljesen kimaradt a szórásból, az utóbbi egy évben pedig végképp. Mindegy, én választottam, az viszont tény, hogy ebben a szorult helyzetben egész normálisan lehet beszélni a dokival, bár mindettől függetlenül néhol rendkívül zavaró, amit mondd. Mindegy, nem az én dolgom, hogy éli az életét, viszont én akkor is megpróbáltam megnyugtatni kicsit, mégha nem is teljes átéléssel. Ezt legalább ismerje be.
- Na látod. - rántom meg a vállam, ami most újfent nem jó ötlet, mert csak húzódik tőle a nem létező bőr, vagy annak a helye a hátamon. Mázli, hogy túl sok helyen fáj még máshol, így nem tudok erre az egyre koncentrálni. Az viszont nagyon nem tetszik, hogy nem akarja felvenni a pisztolyt. Attól hogy orvos még meghúzhatja a ravaszt, ha arra van szükség. Inkább beledöglik ebbe az egészbe, mint hogy esetleg lelőjön valakit, ha úgy hozza a sors. Elhúzom a szám, amikor csak nem hajlandó elvenni, így csak a nadrágomba csúsztatom szépen a derekamhoz, akkor ez lesz a tartalék, kézbe bőven elég a másik.
- Nem vagyok mártír, csupán számolok minden lehetőséggel. - meg aztán mégis csak zsaru vagyok, az a dolgom, azt tanultam, hogy a civileknek kell elsősorban kijutni, főleg ebben az esetben, ahol rám pályáztak, tehát neki nem kell itt hagyni a fogát. Persze csökönyös, ahogy eddig is, ez szinte már meg sem lep. Végül csak sóhajtok egyet és bólintok, sőt az utolsó kommentjére még egy halvány mosoly is megjelenik a szám szegletében.
- Tudod, hogy az már hullagyalázásnak számít? - az az apró mosoly, ami az arcomon játszik jelzi, hogy viccelek csak természetesen. A nadrágom is minden bizonnyal szakad könnyedén, hiszen ki van lyukasztva a vádlimnál a golyó által, el tudja tehát kötni a sebet, amit egész jól viselek, csak a fogaimat szorítom össze, hogy ne szisszenjek fel időnként. Kemény csaj vagyok... bírom. Az megmosolyogtat, hogy egy szimpla vascsövet vesz magához, nem hiszem hogy sok mindenre menne vele, ha a másik fél pisztolyt használ, ha csak nincs szuper ereje, hogy félreüsse a golyókat, de ezt kétlem.
Kifelé indulunk, elég csendes odakint minden, lehet hogy a két másik pasi tényleg lelépett és akkor simán el tudunk húzni. Értékelném a helyzetet, őszintén nem szeretnék egy újabb golyót valahova a testembe, mostanában már kezd ebből sok lenni. Amíg ő megnézi a kocsit, addig nem marad más, mint hogy fedezem, ami jelen esetben nem sokat ér, mert ha valaki fedezékből lőne ránk... oké, nem kell mindig a legrosszabbal számolni igaz?
- Tempósan... - nekidőlök a kocsi oldalának, amíg ő kinyitja végre a vezetői oldalon. Benne van a kulcs, ami egy újabb jó pont és ekkor dörren a következő lövés. Fentről jön, ezt hamar kiszúrom, az épület tetejéről, de csak egy pisztoly és túl nagy a távolság, hogy rendesen célozhasson. Csak az első lámpák egyikbe megy ki, viszont mostmár tényleg ideje lenne gyorsan lelépni, mert még mindig lehet az illetőnek mázlija. Viszonozom a tüzet, és csak akkor szállok be a kocsiba, amikor már beindult a motor. Annyi esze csak van a tetőn lévőnek, hogy ő sem kockáztatja, hogy egy kósza golyó telibe kapja.
- A kórház még mindig nem a legjobb barátom tudod igaz? - tisztában vagyok vele, hogy golyó van a lábamban, és több sérülésem is van, amit rendesen el kellene látni, de akkor sem akarok bemenni a kórházba. A pisztoly még most is a jobb kezemben pihen az ölemben, de legalább már végre ülhetek. Szó szerint lüktet a lábam, és időnként néhány elhanyagolható pillanatra elsötétedik a világ. Ő vezet, de figyelek rá, ameddig tudok, nem fogom hagyni, hogy bevigyen...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 29.10.13 22:22

Kétkedve rátekintek.
-Ahha. Én meg Joe vagyok. – annyiban hagyom, a szájhősködés helyett inkább cselekszem, mert érzem, hogy az egy dolog, kimért és érzelmileg nagyon is kontrollált tudok lenni, de ha ez záros időn belül nem ér véget, összeomlok. Nem vagyok betoji alak, de nekem annyira szokatlan mindez és meredek, hogy ki akarok szállni ebből végre.
Mondanék még valamit a hullagyalázára, ahogy rápillantok közben, meglátom a mosolyt, az ég felé fordítom a tekintetem, majd megrázom a fejem halványan és sóhajtok egyet.
A sürgetésre nem is figyelek, annyira koncentrálok arra, hogy a kocsihoz elérjek, bejussak és el is indítsam. Ha mindig csak a feladatra figyelek, akkor nem fogok összeomlani. Azt figyelem, ami éppen előttem van tennivaló. Éppen ezért a golyóra sem figyelek, csak későn. A széttörő lámpa egyik darabja viszont eltalál, halántékon. Nem nagy seb, de ahhoz elég, hogy a fejsérülés jellegzetes jegyeit mutassa: ömleni kezd a vér. Hiába kevés, elég ahhoz, hogy rövid időn belül zavarjon a látásban.
-A rohadt életbe! – nem maradt bennem a tárgy, de sebzésnek éppen elég volt. Pedig látni is kéne. Azért még lapulva maradok és úgy nyitom ki az ajtót is. Nem szólal meg riasztó, de az már mindegy, hogy van-e. Bemászok lapulva és beindítom a motort. Működik. Hagyom, hogy bemásszon ő is a kocsiba és elindulok, kijárat felé, nem érdekel, milyen kapu van vagy nincs. Most nagyon jól jön a motoros múltam, biztos kézzel vezetem a kormányt és az egy szem lámpával is átlátom a terepet. Amennyire szükséges. A bukkanókat, kátyúkat barátomként üdvözlöm és kerülöm ki, hogy minél előbb kikerüljek innen. Fél lámpával rizikós, hogy zsaruk akadjanak ránk. Ezért az utat is meg kell választani, de előbb azt kéne tudnom, hol is vagyok. Eltelik kis idő, mire rájövök, merre az arra.
-Mert a dokik igen? – még mindig feszült vagyok. – Hozzám megyünk. Ellátlak és sosem találkoztunk. – a zsebkendő még ki fog tartani egy ideig, az én hidegvérem kevésbé. Nagyon ott kell lenni műtéteknél és nem ilyen helyzetekhez szoktam. Mégis ki kéne kapcsolni valahogy a pánikgombot.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 30.10.13 13:56

Fel nem foghatom miért nem képes átvenni a pisztolyt és miért kell megpróbálnom meggyőzni, hogy ez lenne a jó megoldás... nem akarom én direkt itt hagyni a fogam, de akkor is jó, ha mindennel számol az ember. Mégsem képes felfogni, inkább csak továbbra is visszatámad, pedig már egy-egy mondata egészen elfogadható volt. Az viszont tuti, hogy most az a legfőbb, hogy kijussunk innen, úgyhogy nem fogom én ezt tovább feszegetni. Legyen akkor ahogy akarja, menjen csak vascsővel azok ellen, akik ha nincs szerencséje durvább fegyverrel próbálják átlyuggatni a testét odakint. Látom, hogy nincs a legjobban. Érthető, nem ehhez van szokva, nekem azért jóval könnyebb, még így golyóval a lábamban is.
A kocsit legalább könnyen el tudjuk kötni, legalábbis nagyon úgy néz ki az elején, amíg aztán az egyik lámpának annyi nem lesz. Az már ennél jóval kellemetlenebb, hogy jelenleg egyedül a doki tud vezetni, és mégis ő kap egy szilánkot. Felületi sérülés, de akkor is elég csúnyán vérzik. Felszisszenek, de tartom a fegyveremet és időnként megsorozom a tetőt, hogy az aki ott van, ne nagyon akarja újra kidugni a fejét és lövéssel megpróbálkozni. Remélem, hogy David meg tudja oldani a helyzetet, összekapja szépen magát még utoljára és rátapos a gázra, amint a kocsiban vagyunk. Úgy fest, hogy még bírja és még össze sem omlott... a végén meg büszke leszek rá. Civilhez képes egész szép teljesítményt hozott eddig, a kezdeti kis kiakadása után persze, de az elnézhető. Viszont a kórház tényleg nem lenne a legjobb választás, amit sejt is remélem.
- Van egy doki, akivel néha még szimpatizálok is, amikor épp nem morog folyamatosan mindenen. - egyszerűen csak próbálom oldani a feszültséget, mert nem jönne jól ha mit tudom én beájulna itt nekem, amikor ő ül a volánnál. Legalább a célig jussunk el, aztán már kidőlhet nekem, de az tuti, hogy nem nagyon tudnám elvezetni jelenleg a kocsit, a lábam erre pont nem alkalmas. - Jól van. Addig is mesélj nekem a legutóbbi esetedről. - furcsa lehet a kérdés, de egyszerűen csak megpróbálom a figyelmét elterelni arról, hogy éppenséggel most jutottunk ki egy nem épp kellemes helyzetből, és hogy minden bizonnyal elég közel van már az összeomláshoz. Olyan téma kell, amit szeret, talán ha megpróbálja felidézni a legutóbbi műtétet, vagy mit tudom én, egy kicsit abba a nyugodt állapotba képzeli magát, és az rá is pozitívan hat. Én pedig addig is próbálok ébren maradni, ami őszintén szólva egyre nehezebb. Na nem az a gond, hogy mondjuk mindjárt elalszom, sokkal inkább az, hogy elájulok. Elég sok vért veszítettem és most is lüktető fájdalommal jelzi a lábam, hogy kezdeni kéne valamit. Egyszerűen megpróbálom ezeket a jelzéseket kizárni és nem engedni saját magamnak, akkor sem, ha az eddig erőt adó adrenalin szépen lassan kezd oszlani.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 31.10.13 0:26

Eldobom a vascsövet, már nincs értelme szorongatnom, és különben is, szükségem van a két kezemre. Inkább hagyom most, hogy a vér a szemembe folyjon, kell a két kezem. Pont a legjobb helyen kapott el. Egy kicsit arrébb és nincs bal szemem. A fájdalom eljut az agyamig, felráz és egyben besokkol. Nem hagyhatom, hogy leblokkoljak és utat adjak félelemnek. A lélegzetvételem csak egy hajszálnyit változik, ahogy ismét átveszem az irányítást az érzelmeim felett.
-Ezért hív meg biztos a doki a házadba. Csak vigyázz, mert nem jó vendéglátó. – bár mosolyt nem tudok elengedni és a hangom sem mutatja, a csípőből riposzt egy kicsit lazított a feszültségemen. Egy kicsit.
Meredten figyelem az utat, néha muszáj megtörölnöm a bal arcom, lassan majd csendesednie kell a vérzésnek, bár a folytonos törölgetés nem ezt segíti.
-Ha nincs jól, akkor is viszlek. – vetem oda tömören. Nem fogom elölről elkezdeni a kakaskodást. Viszem, és kész. Ha elbírok addig menni. Ahogy észreveszem, hogy nem követnek, sőt, már a nagyobb útra is kikanyarodok, majd a város megfelelő része felé a házamhoz, nem csak, hogy a feszültségem enged, de a kontrol is. Muszáj kibírnom, tartanom kell magam.
-Egy őrült stukkert fogott rám és helyre kellett hoznom a vállát. A másikat. – humoromnál vagyok, továbbra sem a kedvesebbnél. Nem tudok figyelni a beszélgetésre, az útra és egyben féken tartva a pánikot, a kimerültséget. Közben azonban érzékelem, hogy a másiknál nem stimmel valami. Még jobban a gázra taposok, nagyon nem érdekel a kanyarodás finomítása. Itt ritkán járnak zsaruk. Nem a házam előtt állok meg, hanem a másik utcában. Ott mindig más autók parkolnak, talán nem lesz feltűnő. A lábam viszont nehezen engedelmeskedik elsőnek, hogy kilépjek a kocsiból. Nagyszerű, még csak ez hiányzik, még zuhanjak is össze a kimerültségtől.
-Ez nem a házam, arrébb van. Két perc és ott vagyunk.
Nem tudom, hogy fogunk eljutni a házig. A lábam akadozik kiszálláskor, meg kell támaszkodnom. Viszont sietnem kell, mert az a láblövés nem volt szép. Minél előbb el kell látni. Igen, most nem adhatom fel, még van tennivalóm. Ebbe kapaszkodom és pakolom össze az összeomlás veszélyét, ami ott lóg a fejem felett.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 31.10.13 12:19

Ha értelmesebb állapotban lennék akkor legalább neki segíthetnék, ha más nem hát hátulról, hiszen egyébként pont a másik oldalon találta el az a kis szilánk. Pocsék dolog, hogy az ember ennyire sérülékeny, de az mégis figyelemre méltó, hogy az adrenalin milyen szépen fel tud spannolni bárkit. Csak akkor van baj, ha ürülni kezd... mint ahogy esetemben is történik. Akármennyire is igyekszem még ép ésszel bírni ezt az egészet egyre nehezebben megy, főleg ahogy ülő helyzetbe kerülök és próbál a szervezetem lenyugodni, no meg kidőlni, hogy valamiféle gyógyító mechanizmus aktiválódhasson. Viszont még így is képes vagyok egy kicsit elviccelni a helyzetet, amikor az orvosokat említi.
- Sajnálatos módon nem válogathatok és hívhatok egy másikat. - én azért meg tudok ejteni egy mosolyt, ha nem is a leghatározottabbat, és látszik a fáradtság is az arcomon, bár ezt most nem hinném, hogy figyeli. Annak kell örülni, hogy irányban tudja tartani a kocsit, és gond nélkül eljutunk majd remélhetőleg a célig. Kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen fickónak milyen a lakása, vagy háza... minden bizonnyal minden tökéletes rendben található, és nem lesz sehol egy porszem, vagy félredobott ruha. Simán el tudom képzelni, hogy nő létemre ez e pasi simán leköröz rend tekintetében. Újabb kis visszavágást eszközöl, ami már meg sem lep, egyébként sem várhatom el, hogy vidoran örömködjön csak, mert kijutottunk. Kíváncsi vagyok mikor áll be nála az a bizonyos sokk, és vajon miben nyilvánul majd meg. A válaszára felszökik a szemöldököm... tényleg mindenen morog csak.
- Oké, értem a célzást, befogom. - úgy gondoltam, hogy ez segít neki legalább egy kicsit, de ezek szerint tévedtem. Ha úgy jobb, ha csendben maradunk, akkor legyen így. Akkor csak nézek ki az ablakon, ami viszont nekem nem tesz túl jót, mert nem foglalom le a fejem, így csak egyre inkább érzem, hogy ez a pocsék gyenge állapot kezd eluralkodni rajtam. Időnként megrebben a szemem, de erőltetem magam, hogy ébren maradjak. Menni fog... remélem. Erre távolabb áll meg a céltól, igazán remek. Nyitom én is az ajtót, el se nagyon jut hozzám, hogy neki sem megy tökéletesen most a kiszállás. Baromi jó, ha most omlik nekem össze.
- Két perc laza séta... meg se kottyan. - mondom, miközben kinyitom az ajtót és pár pillanatig szemezek az alattam elterülő betonnal. Nagy levegő és kilép, oké, a jó lábam nagyjából tart, még csak meg se roggyan, eddig rendben vagyunk, viszont amikor a másikra állok rá az azonnal megcsuklik. Az ajtóban vagyok kénytelen megkapaszkodni, hogy ne zuhanjak el azonnal. Oldalra pillantok, hogy a doki hogy áll, vagy egyáltalán áll-e még a lábán.
- Nem szívesen ismerem be, de... soknak tűnik az a két perc. - továbbra is a nyitott ajtón támaszkodom fél lábon állva. Azt hiszem a bicegés sem menne most, az is csoda, hogy képes vagyok még talpon maradni, nem pedig hogy még távolságokat is megtegyek és eljussak a házáig ebben az állapotban.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 01.11.13 15:21

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Eldugott belsőrészek - A horrorisztikus éjszaka 24.11.13 12:45

Ez az éjszaka nem olyan volt mint a többi. Vagyis úgy indult de lehetetlenül lett vége. Kezdjük is el a történetet. Járőrözök egyedül az éjszakában mint mindig. Autómból egy ismerős arcot pillantok meg. De nem baráti arcot. Ez Dean Skolasztika Kizzy a körözött bűnöző aki már hónapok óta kicsúszik a kezeink közül. Beindítom a rendőrautóm motorját és már kezdődik is az üldözés. Kinyitom kocsim ablakát és kiüvöltök rajta. Állj meg kölyök, nekem erre nincs időm! de ő erre csak jobban gázra nyomott. Végül a régi elhagyatott gyárépületnél állt le. Valószínűleg kifogyott a benzinje. Na mind egy legalább az üldözésnek vége. Legalábbis az autósüldözésnek.  Amin megállok egy civilt látok meg a gyár előtt. Uram én Tom Zecance rendőrtiszt vagyok és felszólítom önt arra, hogy menjen haza. Nem szerencsés itt lenni egyedül ilyen későn. Mondom a civilnek félmosollyal az arcomon. De ez engem nem izgat. Mihelyt közöltem ezt vele már rohantam is be a sötétségbe. Zseblámpámat bekapcsolva jártam a folyosókat. Furcsa hangokat hallottam mintha több ember lenne itt. Gyerek sírást és jajveszékelést hallottam mindenhonnan. Ez megőrjít! Dean búj elő! Te is tudod, hogy ennek a gyárnak csak egy bejárata van és onnan te már nem mész ki! Kiabáltam az ürességbe. Mikor zseblámpámmal rávilágítok a falra eltűnő árnyékokat látok elrohanni. Beljebb megyek az épületkomplexumban de a Dean fiút nem találom sehol! Végül már én is elvesztettem a tájékozódást a helyen, és semmi kedvem itt tölteni az estémet! Most már nem az a cél, hogy elkapjam, hanem az, hogy kijussak! Az ő segítségére is szükségem lesz ez ügyben. De ezek a sikítások és sírások! Az őréletbe kergetnek... Ide az életbe nem fogok bejönni soha többet! Már egy órája vagyok ezen a helyen és sehol a kijárat. Ez hihetetlen! Pár perc múlva vér nyomokat találok a padlón ami egy csontvázhoz vezet. Ijedtemben hátra esek és elájulok. Mikor felébredek a Dean fiú van mellettem és nem úgy néz ki mintha bántani akarna. Leülök és tárgyalni kezdek vele. Figyelj. Erre az estére ássuk el a csatabárdot és próbáljunk meg kijutni. Egyedül sosem sikerülne, nem gondolod?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
182
Join date :
2013. Jul. 07.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 24.11.13 13:39




Tom & Rhys & Skoli



Veszélyes nekem ilyenkor kint sétálgatni, most mégis valami erre a késztetésre vitt. Zsebre dugott kezekkel mászkálok, és úgy vizslatom a környéket. Nem is emlékszem arra, hogy valaha voltam-e már kint így nappal. Mindenesetre a napszemüvegem elég jó minőségű, ahhoz, hogy ezt az erős fényt is szűrje nekem. Kicsit talán hunyorgok is mögötte, bár ezt nem láthatják azok, akik szembe jönnek velem. Némelyik nőnek egy sármosabb mosolyt küldök, mikor elhaladok mellette. Van amelyik után vissza is nézek, de talán ezt nem kellett volna. Egy járőrt pillantok meg, aki egyből észrevett pechemre, így muszáj elkötnöm egy kocsit. Bár futás közben azon gondolkozok, hogy az túl hosszú idő, mire kinyitom és beindítom, így az egyszerűbb megoldást választom. Az éppen pirosnál álló autósor elejéhez futok, ott pedig kinyitom a vezetőülést, behúzok egyet a férfinak, majd kirángatom az autóból. Jó erőben vagyok, hiába lihegek a menekülés miatt. Bepattanok, majd már indulok is, így a keresztforgalmat megbénítom, mikor dudálva és fékezve keresztbeállnak, hogy ne ütközzenek velem. Nem egy mai járgányt sikerült kifognom, de talán ez is elég. Amint mellém ér az autó, felhúzom a szemöldökömet. Ránézésre egyidősek lehetünk, még is utcai huligánnak néz.
- Azt hiszed ilyen könnyen feladom magam? Kölyök meg a nénikéd… – Szólok vissza neki nem túl barátságosan, mert a lelkembe gázolt ezzel a megszólítással. 25 vagyok és kölyöknek neveztek, ch… Hát az agyamat eldobom. Ezen forrongva, veszem észre, hogy kezd kiürülni, de még időben sikerül bekanyarodnom egy elhagyatott gyárépülethez. Kipattanva – nem törődve a formaságokkal, hogy be kéne csukni az ajtót -, rohanok be az épületbe. Jól ismerem a helyet, ugyanolyan, mint az én bázisom, így könnyedén elbújok.


Megforgatom a szemeimet a rejtekhelyemről, de eszem ágában sincs megszólalni. Még csak az kéne, hogy megtaláljon. Túl sok minden a tét, hogy most ezen csússzak el. Azért halkan mégis követem, kíváncsi vagyok, hogy merre megy, és hogy a nyomomra bukkan-e. Kicsit félelmetes ez a hely, a homály, az alig beszűrődő fény miatt. Mivel már megszoktam, hogy hasonló patkány lyukakban kell bujdokolnom, ezért ez fel sem tűnik. Mivel már akkor kimehettem volna, mikor bejött, így még élvezetesebb a játék. Látom, ahogy hirtelen hanyatt vágja magát, bár azt nem, hogy miért, de amíg eszméletlen addig odaosonok hozzá. Egyből a bilincséhez nyúlok és rákattintom a csuklóira. Aztán jöhet a pisztolya, ami már nálam is van. Felállok és már meg is teszek két lépést, mikor megtorpanok. Sóhajtva visszamegyek hozzá, nem hagyom itt, pedig megtehetném. Tudom még nagyon megüthetem ez miatt a bokám, de azzal, hogy nálam a fegyvere, ő meg megvan bilincselve, nekem kedvez a helyzet. Megvárom, míg magához tér, majd amit mond, azon elnevetve magamat megcsóválom a fejemet.
- Ismerem ezeket az elhagyatott épületeket. Már akkor leléphettem volna, mikor beljebb jöttél. De talán egy szívességért vagy inkább áldozat cserében segítek kijutni! – Tisztázom a feltételeket, felőlem maradhat itt megbilincselve, egy kicsit sem érdekel a sorsa. Még mindig nem tudja, hogy ki is vagyok valójában, hogy engem nem olyan könnyű elkapni és mindenkin átgázolok, hogy mentsem az irhámat.
- Na, benne vagy? – Sürgetem kicsit a válasszal, mert azért annyira nem érek rá, hogy megvárjam a lemenő napot. Még rengeteg dolgom van és azzal, hogy megfuttatott, így elkönyvelem magamnak a mai napos testedzést. A pisztolyát forgatom a kezemben, nem a legjobb típus, én ennél jobbat tudok szerezni, sőt az enyém is jobb ennél, de megfélemlítésre jó lesz.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 29.11.13 23:03

Las Vegas. Éjjel. Elhagyatott gyártelep. Opium és Kevin mellett állok, a kutyám borzolja  a bundáját és morog, nem tetszik neki a hely. Kevin bocsánatkérően néz rám. Én csak megforgatom a szemeim, és zseblámpát nyomok a srác kezébe, a kocsit lezártam, és úgy 400 méterre innen hagytuk magunk mögött. Kevin kisöccse Brandon bajba került, és szólt a bátyjának, hogy jöjjön érte, Kevin meg hozzám futott, hogy se kocsija nincs se elég erős haverok akikkel kihozhatná a hülye kistesóját a bandából, ahol bajba keveredett.  Emiatt hoztam magammal Opiumot is, egy ekkora eb, amekkora ő, és a kiképzésével hasznosabb, mint egy vascső.
Egy csapat tizenéves kölyök között vágunk át percekkel később, nem nagyon tetszik nekik, hogy ott vagyunk, és a kutyától is berzenkednek, nem csoda, Opium tisztes agyarakkal rendelkezik.
- Keressük meg az öcséd, és húzzunk innen, de nekem is lesz hozzá pár keresetlen szavam… - dörmögöm az orrom alatt, ahogy keresztülvágunk a kölykök között, van itt minden lopott holmitól kezdve, a könnyűdrogig minden, a legdurvább mikor egy tizenöt éves forma lány libben elénk, bájait villantva, nem messze tőlünk egy másik egy pár hetes csecsemővel bíbelődik. A lány kezébe nyomok némi pénzt, és közlöm vele, inkább egyen valamit, mert a csontjai is zörögnek, azzal ott hagyjuk ezt a társaságot és megyünk tovább egy verekedő csoport irányába.
Húsz perccel később, pár srác szipog, akik kaptak néhány pofont, néhányuk a kutya miatt kuporog, még Kevin az öccsét pofozza fel, hogyan is keveredhetett ilyen baromságba bele. Végül megállítom a lovászomat, hogy az öccsét itt már elegen elgyepálták, inkább vigye innen a gyereket jegelje le a képét.
Aztán ott hagyjuk a társaságot, és elindulunk innen kifelé. Egyenesen megyünk tovább, kikerülve abból a részből ahol a gyerekek voltak. Viszont a kutyám szagot fog, és csaholva jelzi, hogy van valami a közelben ami igen csak borzolja az idegeit. Elindulok a nyomában, Kevinnek és az öccsének pedig hátraszólok, hogy várjanak meg a kocsinál. Felkattintom a zseblámpát.
Néhány perc múlva két alakot pillantok meg a földön ülve, mögöttük egy csontvázat, amit a kutyám bőszen morog.
- csodálatos! – Morgom az orrom alatt, majd jobban ránézek a két fickóra, a stukkert is észreveszem. – Oké, mi már itt sem vagyunk, csak folytassátok! – szólalok meg.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 07.02.14 17:25

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
94
Join date :
2013. Jan. 15.
Age :
28
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 20.11.14 9:48

Lara Dawson


Miért a remény hal meg utoljára? Mert ő a gyilkos. Az én esetemben inkább engem illetne a gyilkos kifejezés. Nem, inkább azt érzem, hogy a táplálék lánc tetején vagyok, egy igazi ragadozó lakozik bennem. Én vagyok az áldozataim végzete, ez pedig olyan hatalom érzetet ad, amit fel sem foghatna az egyszerű ember elméje. Na igen, az emberek sok mindent képtelenek felfogni. Hogy miért? Mert így biztonságban érzik magukat. Naivak. Én velük ellentétben... Mindössze gyilkolok puszta élvezetből. Nem tudnám megmagyarázni, hogy ilyenkor mit érzek, nem is lehetne szavakba önteni milyen érzés látni az áldozat szemében kialudni a fényt. Az a sok vér, ami mindent elborít... Imádom a látványt, valahogy megrészegít a vörös nedű, ami a legújabb áldozatomból származik. Eleinte még számon tartottam mennyi ember halt meg általam, de mára már megtanultam, hogy a számok mit sem számítanak. Ha egy ember életét is elveszem akkor is gyilkos vagyok, ha tízét elveszem szintén gyilkosnak számítok, de hány hulla után vagyok szörnyeteg számba véve? Majd a rendőrök eldöntik, ha a nyomomra bukkannak, de eddig sikeresen kikerültem a látókörükből. Ezek szerint jó vagyok a gyilkolásban, nem nehéz, mindössze nem kell magad után nyomokat hagyni, ahogy szemtanút sem. Dohos penészszag töltött be a helységet, lefogadom a rágcsálók is kedvelik ezt a helyet, talán mire megtalálják a hullát addigra le is lesz rágva az áldozat arca, vagy fene sem tudja mi lesz addig vele, elvégre eléggé elhagyatott ez a hely, pár hajléktalanon kívül nem hinném, hogy bárki is erre tévedne. A józan eszem azt mondja ideje távozni, de egy másik hang a fejemben arra kényszerít, hogy maradjak tovább, élvezkedjek a látványban. Minden egyes holtest elevenen él az emlékeimben, mindenre tisztán emlékszem, de mégis az ölés élvezete éltet. Mikor úgy éreztem itt az idő, menni kell megfordultam, ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Először meglepődtem, mégsem rémisztett meg a tudat, hogy most lebuktam. Megőriztem hideg véremet, szótlanul kezdtem el lassan sétálni a nő felé. Nem terveztem egy estére két hullát, de mit is tehetnék? Látta az arcomat, kockázatos lenne életben hagynom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
165
Join date :
2014. May. 28.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek 30.11.14 22:31

Charles & Lara



Hideg van és szorosan magam köré húzom a kabátomat, ahogy a magas sarkúmban az elhagyatott gyárépület felé lépkedek. Csak tudnám, miért pont erre az isten háta mögötti, borzalmas helyre szervezte a találkánkat az ügyfelem? Mindig is egy fura fickó volt, fura szexuális aberrációkkal, ezen már meg sem kéne lepődnöm. De hát fizet eleget azért, hogy akár kikötőzős szado-mazót is vállaljak vele egy ilyen koszos, sötét, lepukkant helyen. Különben nem is lennék itt. Nem szeretem az ilyen helyeket. Valami sötét balsejtelemmel tölt el ez az egész, ahogy egyre beljebb haladok az elhagyatott, sötét épületben. Nem vagyok ijedős alkat, de most valahogy mégis kiráz tőle a hideg. És nemcsak azért, mert fázom. Szeretnék visszafordulni, mégsem teszem, bármennyire riaszt is az atmoszféra. A cipőm sarkainak kopogása viszonylag nagy zajt ver fel az üresen kongó épületben. Aztán végre megpillantok valakit. Először nem látom tisztán, így megörülök, hogy végre megvan az ügyfelem és neki is állhatunk végre a dolognak. Már éppen oda is szólnék neki, ám ahogy közelebb érek, egészen mást találok, mint amire számítottam. Valójában ugyanis nem egy embert látok, hanem kettőt. És ebből az egyik halott. Még a sötétben is látom az alatta elterülő vértócsát. A másik ott áll, kezében egy késsel. Aligha félreérthető helyzet. Aztán ahogy ez az alak észrevesz és felém fordul, már tudom, hogy bajban vagyok. Nem kicsiben. Fiatal fickó, kifejezéstelen arccal. De ahogy megindul felém, rögtön tudom, nem szabad megvárnom, hogy ideérjen. Aligha érné be annyival, ha megígérem, hogy úgy teszek, mintha nem láttam volna semmit. Meg nem is érne sokat, bármit is mondanék. A szemén már látom az elhatározást. Az egyetlen dolgot teszem hát, amit bármely ösztönlény tenne. Futásnak eredek az ellenkező irányba. Az életemért.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Eldugott, belső részek

Vissza az elejére Go down

Eldugott, belső részek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Similar topics

-
» Eldugott, belső részek
» Kenshiro Mirubi
» Báb alkatrészek
» [Küldetés] Csibészek
» Pokoltűz Klub Belső Kör

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Külváros :: Magánterület: Elhagyott gyárépület-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához