welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Timur Theodor Volkov
Yesterday at 0:33
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Rebekah Walker
 
Lyna Frei
 
Zachary M. Boild
 
Jennifer Ariadne Lively
 
Austin Dawson
 
Logan Whitmore
 
Crystal Haynes
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 06.04.13 23:10

Utálom a kib*szott meglepetéseket! Főleg akkor, ha a meglepetés ajándékot jelent. Minden normális ember szeret ajándékot kapni, szeretik tudni, hogy gondolnak rájuk, én viszont ezt utálom. Minden nyavalyás ajándék csak amolyan "könyöradomány". Még úgy is, hogy akitől kapom, abba fülig bele vagyok zúgva. Kicsit sem örülök neki, amikor Roxy beállít egy adag, vadonatúj ruhával. Két farmer és két egész drágának kinéző felsővel. Ráadásul az egyik egy ing? Mit kezdjek én vele?! Legszívesebben becsapnám előtte az ajtóm. Talán jobban járna, mint azzal, hogy nyitva hagyom és állok előtte, mint egy robbanni készülő bomba. Egyáltalán nem mondhatni, hogy örülök neki. Legalábbis a ruháknak. Neki nagyon is, csak... ez az apróság nem kellett volna. Nagyon nem.
Amint behívom és becsukom mögötte az ajtót, már ki is csúszik a számon egy nem túl szép megjegyzés, és itt nincs megállás, csak jönnek a szavak és végül kiabálva próbálom megértetni vele, hogy ezt baromira nem kellett volna. Hogy nem kell sem adomány, sem a sajnálata. Semmilyen szinten. Hogy végül hogy a jó fenébe kötünk ki a matracomon, teljesen egymásba feledkezve? Na ez egy nagyon jó kérdés. Soha nem tudom, hogy jutunk idáig, mégis mindennek ez a vége. Annyira nincs ellenemre, de néha nem lenne rossz dolog, ha nem csak félretolnánk mindent és elraktároznánk későbbre, hanem meg is beszélnénk.
A második - vagy talán harmadik? - menet végén kifulladva és teljes elégedettséggel fekszek mellette, félig átkarolva és magamhoz húzva, miközben a plafont bámulom. Nem tudom, mit mondhatnék neki, pedig tudom, hogy kellene... valamit. Általában szeretem ezt a nyugalmat, csendet, ami ilyenkor van, de most zavar. Talán azért, mert kezdenek felhalmozódni a dolgok az életemben és én nem tudom meddig bírok még velük.
- Sajnálom, hogy kiabáltam. De tényleg nem kellett volna ruhákat venned nekem - beszélek továbbra is a repedezett mennyezetet bámulva. Nem akarom elvenni a tekintetem arról a kis pókról, ami éppen a repedés mentél halad előre. Na nem mintha annyira érdekes lenne, csak ha kevesebb figyelmet szentelek a beszélgetésnek, kevesebb az esély arra, hogy újra elveszítem a fejem. - Ne csináld többet, oké? Nem akarok ilyesmit... semmit... Ha kell valami, megszerzem magamnak - bólintok aprót és végre oldalra fordítom a fejem, majd lassan elmosolyodok.
A mai veszekedést leszámítva hozzá tudnék szokni ehhez az újonnan kialakult rendszerhez. Minden egyes nap itt vagyunk ketten, teljesen megfeledkezve a világról, csak egymással törődve. Tényleg tetszik ez az életmód. Szeretem, amikor épphogy végzek egy idegesítő és egyáltalán nem kellemes melóval és ő itt vár az ajtóm előtt. Vagy én ülök a matracomon, a falnak döntve a hátam és vágyakozva nézek magam elé. Minden percben azt várom, hogy halljam a lépteit és én kirohanhassak elé, hogy felkapjam és ölben hozzam be. Imádom... egészen olyan, mint egy... normális élet.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 07.04.13 0:24

Már akkor fel voltam részben készülve egy idegbeteg, őrült kirohanásra David részéről, amikor ma délután úgy döntöttem, hogy a nem túl busás fizetésem egy részét rá fogom elkölteni, még pedig új göncökre. Nem szoktam én ám csak úgy, ok nélkül, és puszta szívfacsaró kedvességből Vöröskeresztet játszani, de a tudat, hogy alig van ruhája, és hogy abból a pénzből, amit fizetnek neki, megélni is alig tud, elég ok volt arra, hogy végre lépjek az ügy érdekében. Ennyivel különben is jövök neki azok után, amiket eddig értem tett! Na, persze azt nem fogom tudni talán soha megbocsájtani neki, hogy múltkor akkora szarba kevert minket, de ameddig nincs mindenhova az arcképünk kiplakátolva "Wanted!" feliratokkal, addig nem kell hogy tele legyen a gatyánk. Kisebb gyomorgörccsel baktattam le ide az alagsorba, végig azt mondogatva magamnak, hogy akármi is van, akármennyire hangosan is elfog kezdeni őrjöngeni az új, neki szánt ruhák láttán, nem fogok neki bemosni egyet, és a tökeit sem fogom lecsavarni a helyükről.
Aztán persze becsapott a ménkő, és már nem volt megállás. Ő ordított, amit nem tűrtem szó nélkül, és én is rákezdtem. Remek! Egész biztos, hogy az egész roskadozó, vékony falú tákolmány hallotta, hogy kemény négy ruhadarabon megy az üvöltözés, és abban is biztos vagyok, hogy azt is hallották az itt lakók, ami a tombolásunk után következett a matracán.
Lihegve -és elgondolkodva azon, hogy mégis, hogy a viharban tudunk mi mindig ugyanott kikötni egy-egy veszekedés végén, vagy akár annak kellős közepén-, kiterülve kezdem el bámulni a plafont, miközben hagyom, hogy félig-meddig magához húzzon. Már ez a bensőségesnek nevezhető tett sem zavar a részéről úgy, mint ahogy eleinte is piszkálta a csőrömet. Annyira beidegződött ez az egész szex utáni összebújósdi már mind a kettőnkbe, hogy az lenne a fura, ha nem hiányolnánk a "dolgok" után egymás közelségét. Nem tudom mit mondhatnék. Csak azt tudom, hogy már megint a könnyebb módszert választottuk és, hogy ez hosszútávon nem lesz kifizetendő. Megrázva a fejem -hogy kiszakadjak gondolataim közül-, harapom be alsó ajkam, fejemet felé fordítva, amikor megszólal.
-Nem gáz! Gondoltam, hogy nem fogom megúszni egy köszönöm-mel... - Némi sértettség is felfedezhető hangomban, amint őszintén, nem kertelve kimondom, amit gondolok, meg is vonva a vállam.
-Nem értem, hogy miért nem engeded, hogy néha én is a kedvedben járjak, úgy ahogy Te is szoktál az enyémben. - Sóhajtom, így húzódva kicsit arrébb tőle, de csak annyira, hogy a hasamra tudjak fordulni, így nézve le rá.
-Nem értelek... Miért vagy mostanában feszültebb? Minden kis szaros, jelentéktelen dologtól azonnal robbansz. - Nézek le a szemeibe félre biggyesztett szájjal, így várva választ kérdéseimre.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 07.04.13 13:15

Szinte észre sem veszem, hogy egyre többet kérek tőle bocsánatot, adok neki igazat, és ez egyre könnyebben megy. Úgy látszik, mióta rájöttem, hogy beleszerettem, túlzottan könnyen hagyom neki, hogy az legyen, amit ő szeretne. Hogy úgy irányítson, ahogy jónak látja... de azért még küzdök! Még szép, hogy! Csak megtanultam, hogy mi kell ahhoz, hogy ne kelljenek heteket külön töltenünk, szenvedve a másik hiányától.
- Mert ez más. Nekem lehet. Az... természetes, hogy a... - nőmnek? Nem, ezt jobb, ha nem mondom ki. - szóval neked veszek valamit... meg ilyesmi. De fordítva nincs rendben. Ez amolyan... férfi dolog - húzódik mosolyra a szám. Kimondom azt az egyetlen okot, amit nem tud megcáfolni semmivel. Férfi dolog és kész. Vita vége. Ebbe nem tud belekötni.
A mosoly viszont nem sokáig tart. Ha az nem lenne elég ok, hogy elhúzódik - még ha ez nem is nagy távolságot jelent -, az már bőven sok, hogy felteszi a jackpot kérdést. Miért kell egyből a lényegbe trafálni? Minden egyes alkalommal?! Hülye lennék válaszolni a kérdésére. Őszintén meg pláne. Nem hiányzik nekem egy újabb vita. Főleg olyan, aminél nem lenne ott a békülés. Egy "kisebb" gyilkosságot nem hiszem, hogy csak úgy elnézne nekem. Plusz ha azt elmondanám, már minden mást is el kellene... Neem.
Talán túl sokáig habozok, de idő kell, amíg elszakítom a pillantásom az övéből, és egy mozdulattal fölé kerekedek. Az ajkaiba suttogom, hogy "semmi" és a kezem lassan, de annál érezhetőbben végigcsúsztatom a testén. A tekintetét kerülöm, ezen kívül viszont abban a pár, rövid másodpercben mindent megteszek - mégis igazából szinte semmit -, hogy elfelejtessem vele a kérdést. Aztán mintha semmi sem történt volna, már fel is kelek a matracról és szó nélkül kezdek kutakodni az új ruháim után. Inkább ez, mint a kérdezz-felelek játék. Csakhogy fogalmam sincs, hova kerültek a ruhák a veszekedés után.
- Megvagytok! - kiáltok fel, ahogy megpillantom a kupacot és most kivételesen tényleg örülök nekik.
Persze, hogy az ing akad először a kezembe. Fogalmam sincs, mikor volt ilyesmi rajtam utoljára. Valamikor gyerekként talán... nem tudom. Apám biztos nem adott rám ilyet soha és saját magamtól sem vettem volna fel. De most igen. Nem kicsit bénázok a gombokkal és ahogy a végén áll a helyzet elcsúsztam eggyel.
- Oké, nem számít - morgom az orrom alatt csak kicsit idegesen és próbálok nem úgy állni ott, mint egy rakás szerencsétlenség. - Szóval szerezzek egy nyakkendőt és jöhet a romantikus vacsora? - kérdezem inkább szenvedéssel teli, mint őszinte mosollyal, de valahol élvezem a helyzetet. Úgysem lesz semmi a vacsorából. Ő nem az a fajta... azt hiszem. - Meg talán az egyik nadrág sem árt... meg zokni... meg cipő... - sorolom, majd megjátszott csalódottsággal ülök vissza a matracra.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 07.04.13 15:07

Akármennyire is próbálom megfejteni, egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy mégis mi a franc részéről ez az egész állandó feszültség, amin már az ordibálás, és lassan a szex sem fog semmit segíteni, hiszen akárhogyan is nézzük, most is legalább annyira feszült, mint amilyen azelőtt is volt, hogy elkezdet volna velem torkaszakadtából ordítani, vagy egymásnak estünk volna a matracán, olyan hévvel, hogy ha az lehetséges lenne, képesek lettünk volna az összes menetet ruhában lezavarni. Így is jóformán csak a fölösleges ruhadarabok kerültek le, az olyanok, amik tényleg akadályozhatnak, mint például az alsó ruhaneműk. A pólóm, melltartóm és a zoknim még mindig rajtam van...
-Ez hülye példa lesz, de... akkor... ezt értsem úgy, hogy ha mondjuk egy nő házassági évforduló alkalmából ajándékot vesz a férjének, az abnormális dolog? -Teszem fel költői kérdésemet félig felvont szemöldökkel. Nem várok én ám erre választ! Egyszerűen csak azt akarom, hogy végre gondolkodjon kicsit el azon, hogy mennyire jogos az, hogy időközönként leüvölti a fejem, amikor valami olyat teszek érte, amiért cserébe egy egyszerű köszönömnek sokkal jobban örülnék. Ha meg ennyire a büszkeségébe gázolok azzal, hogy költöttem rá, akkor mondjon annyit, hogy nem kell. Még az is sokkal jobban esne, mint a megszokott idegbeteg reakciója. Továbbra sem engedem el kékjeit, némán fogva tartom őket választ követelő tekintetemmel, összepréselt ajkakkal. Fogalmam sincs miért számít ez annyira sokat, de tudni akarom már végre, hogy mi az, amiért ennyire paprikás a kedve állandóan, ráadásul mostanság egyre többet és többet. Ha így folytatja tovább, tuti, hogy megszakítom azt a jó szokásomat, hogy beugrok hozzá mindennap meló után egy pár órára, amiből olykor több nap is sikerül...
-Te mocsok! - Vigyorodom el pajzánul, amikor végül hosszas feszült, néma percek után cselekszik, és hátra döntve, felém kerekedik. A csókot továbbra is vigyorogva, de viszonzom, és amikor vége is szakad, akkor sem engedem túl messzire az ajkait, fogaimmal belecsípek alsó ajkába, kiélvezve, ahogy keze bejárja a testemet. Valami azonban feltűnik. És ez a valami nem más, mint az, hogy kerüli a tekintetem. Ettől azonnal idegessé válok, és már koránt sincs kedvem annyira hozzá, mint amennyire pár másodperccel ezelőtt is volt. Csalódottan, szikrákat szóró szemekkel nézek utána, mikor felkel, hogy megkeresse a ruháit, amikre igazából halványlila gőzöm sincs, hogy most mi a f*nak van szüksége.. Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy magára veszi az inget, és bénán ügyködni kezd a gombokkal.
-Romantikus vacsora? Persze, hintóval akarok menni, és kifejezetten csak a Hiltonba! - Jelentem ki -hangomba nem kevés gúnyos, cinizmussal teli élt csempészve-, ahogy feltérdelek, és odakúszok hozzá négykézláb, úgy ülve le mögé, hogy hátulról át tudjam fogni lábaimmal, így ő is kényelmesen nekem tud dőlni. Kezeimmel előre nyúlok, így futtatva őket fel mellkasán.
-Tereled a témát, tehát van valami, amit nem akarsz elmondani. Vagy csak megint bizalmatlan vagy velem, és folytatódnak a hazugságok? Mert, ha igen, időben szólj, hogy legyen időm lelépni... - Suttogom hátulról a fülébe, nagyon is komolyan beszélve.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 07.04.13 16:30

Amikor csak beleköt az egyszerű, de tökéletes magyarázatomba, annyira, de annyira szeretnék azonnal visszakérdezni. Mégis várok egy kicsit és átgondolom, hogy megéri-e kockáztatni, mert elég valószínű, hogy ez kiveri nála a biztosítékot. Túl gyorsan eldöntöm: megéri.
- Talán házasságon jár az eszed? Ki a szerencsés fickó? Ezért vetted az inget? Hogy el tudja én is menni kiöltözni, mint valami úri fiú? - vigyorgok, mint aki az év poénját mondta és lélekben már felkészültem, hogy azonnal nekem dob valamit. Még szerencse, hogy semmi ártalmas tárgy nincs a közelben.
Ezután viszont már nem kockáztatok. Amikor felteszi a nagy kérdést és lefagy a mosoly az arcomról, a legegyszerűbb módszert választom. Eszemben sincs részletezni, hogy miért vagyok feszült és ideges. Inkább cselekszek és nagy, megjátszott mosollyal kerülök fölé.
Persze, hogy mocsok vagyok! Egy szemét állat, de ez így van rendjén. Le sem tagadhatnám, hogy valahol élvezem. Élvezem, hogy tudom, mik a gyenge pontjai, mik azok, amikkel el tudod feledtetni vele a kérdést. Csak most mégsem megy tökéletesen. Hiába kívánom és vágyik rá minden porcikám, nem vagyok kész még egy menetre. Ezzel az egész, a fejemben kavargó gondolathurrikánnal nem. Másik dologgal próbálkozok, csakhogy nem úgy tűnik, hogy maradéktalanul beválik.
- Hilton? Arra még várnod kell. De ha oda be lehet szökni... - húzódik vigyorra a szám. - Te elkötsz egy limuzint, már úgyis profi vagy, én beszöktetlek... megoldható - tervezek el mindent, de jól tudom, hogy az egészből semmi nem lesz. Soha.
Mégis, ahogy érzem a közelségét, hátradöntve a fejem nézek rá egészen addig, amíg át nem ölel és nem lesz túl kényelmes a kialakult helyzet. Bármilyen furcsa is, csak az, hogy itt van mögöttem és érzem a bőrömön a simogatást jobban ellazít, mint a szex vagy bármi más. Sokkal könnyebben szabadul meg a gondolataimtól anélkül, hogy baromságokat beszélnék. Ettől függetlenül amikor elég magasra ér, elkapom az egyik kezét és egy gyengéd csókot nyomok a kézfejére és még utána is ott tartom az enyémben. Imádom ezt a nyugalmat... de persze, hogy el kell mindent rontania!
- Miért nem tudod csak úgy hagyni ezt a témát...? - kérdezem, de nem várok választ. A kezét viszont ezzel egy időben engedem kicsúszni az enyémből. - Bízok benned, csak tudom, hogy erről nem akarsz hallani. Én is szeretném elfelejteni és el is fogom. Ha nem kérdezgetsz folyton - beszélek, továbbra és szépen kerülve az egyetlen "jó" megoldást. Nem fogom neki bevallani, hogy megöltem valakit. Nem fogok mindent még jobban elb*szni!
- Csak ne akarj mindent tudni, és ne akarj megmenteni! - csúszik ki kissé ingerültebben a folytatás és mielőtt észbe kapnék, már el is húzódok tőle és azzal a mozdulattal fordulok felé. - Csak... ne, oké? Csak... gyere ide egy csókra és felejtsük el!- kérem már sokkal nyugodtabb hangon, de a kezem remegése, amit próbálok elrejteni, nem arról árulkodik, hogy rendben vagyok.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 07.04.13 17:19

Kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem az idióta, poénnak szánt kérdései hallatán. Legszívesebben most azonnal bemosnék neki egy szépet a jobb szeme alá, hogy észhez térjen, és ezzel bevésse a kicsi kis agyacskájába, hogy ha kényszerítenek, se fogok hozzámenni senkihez. Egy olyan férfi nincs, aki megérdemelné, hogy felvegyem a nevét, és kiöltözzek érte puccos, csicsás menyasszonyi ruhába, hogy aztán úgy éljek mellette örökre, mint egy megbélyegzett, lélegző tárgy. Mégsem tudok sokáig haragudni rá. Egy perc se telik el, máris hozzáhasonlóan vigyorgok, mint egy idióta, és ezennel engedem neki, hogy fölém kerekedjen, és azt csináljon velem, amit csak akar. Az élvezetek sora azonban még azelőtt félbeszakad, hogy igazán elkezdődhetne. Úgy tűnik, hogy jelen esetben nem csak én vagyok az, aki az idegességének megoldhatatlan rejtélye miatt nem tud annyira ellazulni, hogy pár örömteli percet, vagy órát áldozzon a másikért. Mindez bosszantó, és egyben roppantul lehangoló is, arról pedig már ne is beszéljünk, hogy mennyire böki a csőrömet az, hogy látom, hogy rohadtul semmi sincs rendben nála, és hogy ő mégis minden erejével azon van, hogy megjátssza a gondtalan pasit. Átlátok rajta! Már nagyon is jól... Ezért is nem akadályozom meg, amikor parlagon hagy, és számomra teljesen értetlen okokból kifolyólag öltözködni kezd. Kicsivel később aztán persze mindenre fény derül, csak éppen nem arra, amit tudni akarok.
-Abban a szállodában olyan biztonsági őrök vannak, hogy ha rajtakapnak, vagy kiderül, hogy belógtál, nem szabadulsz élve... - Vonok vállat, mintha valami piti kis dologról lenne szó. De végtére is, nem kell aggódnunk, és féltenünk a bőrünket. Nem fogunk mi oda belógni. Sőt, ha rajtam múlik, többet máshova sem. Nem kockáztatom még egyszer az állásomat, és a szabadságomat pár luxus óráért cserébe valami gazdag villában! Mivel ezt a tehetetlenségét már nem bírom tovább nézni, hamar úgy döntök, hogy teszek az ügy érdekében, és kicsikarom belőle az igazságot. Szó nélkül osonok mögé, és helyezkedem el, így ölelve át hátulról mellkasánál fogva. Szemétség, de kihasználom pillanatnyi gyengeségét, és egy perc alatt, lelkiismeret furdalás nélkül választás elé állítom.
-Komoly dolognak tűnik, a komoly dolgokat pedig az ember nem felejti csak el úgy... - Szűröm fogaim közt a szavakat, és nem várom meg, míg ő elengedi a kezem, én vagyok az, aki véget vet az érintésnek.
-Mi az, hogy ne akarjalak megmenteni? Mi ez az egész David? - Kérdezem felháborodottan, ugyanakkor teljesen összezavarodva, bosszúsan nézve a szemeibe, amikor mélabúsan, a világ összes fájdalmával az arcán, és hangjában felém fordul. Szám szinte remeg, ahogy összepréselem, hogy nehogy valami olyat mondjak, amit megbánhatok, aztán csak megrázom a fejem, és lemondóan sóhajtva eltávolodom tőle, felkúszva a falhoz a matracon, hátamat neki vetve, és rágyújtva egy szálra, ami éppen a kezem ügyébe akad.
-Inkább hagyjuk! Hagyjuk ezt az egész szarságot! - Fújom ki a füstöt, és már állok is fel -az égő cigit továbbra is a számban tartva-, hogy megkeresve az alsóneműmet és nadrágomat, elkezdhessem őket magamra venni, hogy minél hamarabb leléphessek innen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 07.04.13 17:59

Hiába élveztem annyira, hogy láthatom az arcát a házasság említésekor, percek múlva már sehol sincs a jókedv és nyugodtság. Viccelődök, igen. Ő belemegy a játékba és folytatja, de amilyen feszült vagyok nem élvezem igazán. Ezért is adom fel túl hamar a nagy tervet és hagyom egyetlen szó nélkül az újabb mondatát a szállodáról. Könnyedén, gondolkodás nélkül megkockáztatnám, hogy oda beszökjünk, ha csak én lehetnék az, akit a végén okolnak. De vele... az ő, normális életét már nem kockáztatnám.
A következő pillanatban viszont ez az egész tervezgetés semmivé válik és a győzködés után újabb robbanóponthoz közeledek. Épphogy sikerül visszafognom magam. Nem sokon múlik. Ha nem fordulok meg és nem nézek a szemeibe, miközben arra kérem, hogy csak jöjjön közelebb és csókoljon meg... biztos, hogy kiabálni kezdek és teljesen elveszítem az eszem. De megteszem és még egy percig egészen nyugodt tudok maradni. Aztán ő feláll. Öltözködni kezd. Én pedig hagyom. Ülök ott a matracon, pont úgy, mintha még előttem lenne ő is és nem a ruháit kapkodná magára készen arra, hogy kisétáljon - az életemből?
Az agyam hiába adja ki a parancsot, hogy cselekedjek és ne hagyjam elmenni... vagy legalább mondjak valamit, képtelen vagyok hallgatni rá. Mintha megszakad volna az a bizonyos kapcsolat. Egy részem már azzal győzköd, hogy ez így van rendjén. A sors így akarta, meg hasonló oltári baromságok. Az utolsó rohadt pillanatig ülök ott mozdulatlanul a falon bámulva egyetlen pontot. Annyira oda koncentrálok, hogy minden más megszűnik. Hosszú, hooosszú másodpercekre. Aztán meghallom az ajtóm nyikorgását és mintha valami hipnotizálásból ébrednék, ugrok fel a matracról és egy pillanat múlva teljes erősből szorítom a kezét és nyomom teljes testtel a falhoz a lábammal rúgva be az ajtót. A tekintetemben nincs semmi emberi...
- Ne...! - nyögök ki ennyit, és újra észhez térek. Engedek a szorításon és most már megbánást, könyörgést és valami mélyről jövő szenvedést látni rajtam, ahogy ellépek tőle.
Nem, még mindig nem vagyok nyugodt. Pont olyan ideges vagyok és közel a robbanásponthoz, mint egy pillanattal ezelőtt. Csakhogy ez most mással is keveredik. Nem tudom, hogy a veszélyesebb.
- Te akartad tudni. Te akarsz mindig, mindent tudni. Te próbálsz megmenteni, mikor én sem tudom saját magam. És csakis te leszel a hibás, ha nem fogod tudni elviselni... - beszélek, de nem fogom fel az egészet. Csak jönnek, mintha valaki más beszélne. Mintha a démonjaim szintet léptek volna és már nem csak a fejemben szólnának.
Teljesen üres tekintettel nézek rá. Minden érzelmet mellőzök, amikor megszólalok. Mint egy előre beprogramozott robot, aki csak annak ad hangot, amit a kódja tartalmaz.
- Megöltem valakit. Ott vérzett el előttem. Végignéztem. És talán valahol élveztem is, mert egy kis patkány volt és megérdemelte. Aztán a haverokkal eltüntettük a hulláját. - tárom szét a kezeimet jelezve, hogy ennyi. Befejeztem. - Most már örülsz? - teszem fel a lehető leghülyébb kérdést és én újra én vagyok. Érzem minden porcikámat, ahogy a harag kezdi átvenni az irányítást.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 07.04.13 19:29

Feladva a küzdelmet, mászok oda hozzá, amikor már a matracon ül. Érintésemmel, közelségemmel próbálom őt válaszra kényszeríteni, de mikor már ez a két lényeges dolog sem segít, bekeményítek, és át sem gondolva a szavaimat, és azoknak a súlyát, nem vagyok rest fenyegetőző hangnemet megütni vele szembe, ugyanilyen, nem éppen kedves szavakkal választás elé kényszerítve, holott ehhez semmi jogom nem lenne. Mégis megteszem. A végére akarok már járni ennek az egész őrületnek! Amikor megfordul, és szembesül az igazsággal, és elutasítással egy percre még nekem is fájdalmasan dobban a szívem, ahogy elveszek meggyötört pillantásában. De nem, nem engedek! Nem lehet mindent megoldani és elfelejteni pár csókkal, kedves gesztussal, amitől elveszítjük a fejünket. Ezt neki is meg kéne már tanulnia. Éppen ezért húzódom el, és hogy féken tudjam tartani az indulataimat, gyújtok rá egy szálra, így kezdve el magamra kapkodni minden olyan ruhadarabomat, ami a szex előtt lekerült rólam. Amikor már indulásra készen állok, egyszerűen csak felkapom vállamra a sporttáskámat, a csikket elnyomom az asztalon, és ott is hagyom a többi között, majd nagy léptekkel -hogy nehogy meggondoljam magam-, megcélzom az ajtót. Arra sem figyelek, hogy utánam kiált. A rántás viszont váratlanul ér. Ijedt, nagyra nyílt szemekkel nézek fel rá, hátammal a falnak nyomódva, miközben a táska lecsúszik a vállamról. Nem szólok egy szót sem, csak ökölbe szorítom a kezeimet, ahogy ujjai megbéklyózzák a csuklóimat, és nem engednek. Felesleges lenne ellenállnom. Talán most megtudhatom azt, amire kíváncsi vagyok.
-M... miről beszélsz? - Hebegem teljesen értetlenül, így rázva meg összeráncolt homlokkal a fejem. Azt hiszem, hogy kezd megijeszteni. Igen, most az egyszer tényleg félek tőle, és már egyáltalán nem érzem magam itt, így biztonságban. Szemeim szélsebesen cikázni kezdenek a csuklómat markoló kezeit, és érzelemmentes, kifejezéstelen arca között, ahogy lassan mozogni kezd a szája.
-Mi a... ? - Suttogom remegő, földöntúli hangon, szinte fel sem ismerve a nem egy oktávot feljebb csúszott hangomat. Tudom, hogy sok őrültségre képes, de hogy megölt egy embert...
-Nem nem nem. Mondd, hogy ez nem igaz! Mondd, hogy nem! Mondd, hogy csak ba*akodsz velem, és ez az egész hazugság! - Hadarom teljesen kétségbeesetten, és érzem, ahogy elszorul a torkom. Kemény nő vagyok, jó kiállással, de azt, hogy egy olyan ember, aki talán tényleg fontos számomra, embert ölt... hát az engem is képes kibillenteni a magabiztosságomból.
-Mondd ki! - Ordítok rá teljesen váratlanul, úgy hogy szinte még én magam is megijedek.
-Tudod te, hogy mit tettél?! Embert öltél David! Ez nem olyan, mintha eltapostál volna egy hangyát. És még képes vagy azt állítani, hogy megérdemelte? Tudod, hogy hány ember volt már, akik megérdemelhették volna? Mégsem nyírtam ki őket! - Kezdek el rángatózni a kezei közt.
-Engedj el, hallod? Különben isten bizony, hogy rád hívom a rendőrséget! - Fenyegetőzök, teljesen kifordulva önmagamból.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 07.04.13 21:48

Gondolom nem kellett volna egy rohadt szót sem szólnom. Csak hagynom kellett volna kisétálni azon az ajtón, de nem tehetek róla, hogy egy kib*szott önző s*ggfej vagyok, aki nem bírná elviselni, ha még valakit elveszítene, aki fontos az életében. Ne nem mintha most nem pont ugyanígy állna a helyzet. Fogadok, hogyha nem szorítanám és nyomnám teljes erőmből a falhoz, már itt sem lenne az első szavaim után.
Fogalmam sincs, hogy pontosan mikor maradok teljesen egyedül a saját fejemben, ahogy azt sem, hogy most mi a következő lépés. Szeretném azt mondani, amire kér. Hogy csak egy rossz vicc volt az egész, aztán magamhoz ölelni és megcsókolni. De nem teszem. Nem tehetem. Ott állok vele szemben és tudom, hogy ezt nem magyarázhatom ki egy silány szóviccel.
Egész végig keresek valamit abban a kétségbeesett és talán gyűlölettől(?) izzó tekintetben. Valamit, amit már ismerek. Valamit, ami arra utal, hogy nem fél tőlem, nem gyűlöl teljes szívéből és ha megtalálom a megfelelő szavakat, még nem kell elkönyvelnem magamban, hogy ezt is elb*sztam, amennyire csak lehetséges. De aztán ő kiabálni kezd, amire összerezzenek és ez az egész átszakít bennem valamit, amit eddig nehezen, de sikerült a megfelelő helyen tartani. A fejem legmélyén, jól elzárva a normális énemtől.
- Persze, hogy tudom! Nem vagyok teljesen őrült! Felfogom! Szerinted miért nem akartam elmondani? Mert tudom, hogy hülyeség volt, de így alakult. Sajnálom, ha nem tetszik, de te akartál tudni róla, ezt ne felejtsd el! - veszem egyre feljebb a hangerőt és már meg sem próbálok nyugodtan tűnni. Hadd hallja az egész rohadt hotel minden egyes lakója! Teszek rá! - Igen. Megérdemelte! Minden egyes ütést megérdemelt mielőtt meghalt! Mindet. Megérdemelte! És tudod miért? Mert egy barom volt, aki nem tudta, mikor kell befogni! Egy elkényeztetett kis senki! - üvöltöm és nem érdekel, hogy mit akar, mennyire kapálózik, nem engedem.
- Hívd őket! Csak nyugodtan! Nem érdekel! - mondom már a normálishoz közeli hangon, de csak azért, mert az előzőek után kezd elmenni a hangom és nem bírok hangosabban beszélni. - De akkor is egy kis patkány volt, aki teljes mértékben megérdemelte! Csak egy kib*szott véletlen volt, hogy meghalt... - nagy levegő, egy másodpercnyi szünet és újra belefogok. - De attól még élveztem és az egyetlen hiba az egészben az, hogy nem tudtam lerángatni róla a bőrdzsekijét! - húzódik egy fájdalmas mosolyra a szám, ahogy felidézem az emléket.
Csak ezután jutok el addig, hogy ténylegesen elengedjem. Nem lépek távolabb tőle, mint amennyi ahhoz kell, hogy ne szorítsam a falhoz. Megadom neki a lehetőséget, hogy eltűnjön. Most már az sem érdekel. A démonjaim szabadon, nem számít, hogy mi történik ezek után. Még az sem, hogy talán tényleg őrült vagyok. Mit számít?! Meguntam és belefáradtam abba, hogy küzdjek. Talán feladom. Sőt, lehet, már azon az estén feladtam, amikor annak a baromnak a testén cipeltük az esőben.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 08.04.13 19:45


Annyira sürgetően kapkodom magamra a gönceimet, hogy hirtelen még azt is elfelejtem, hogy a cigi mindeközben égő véggel lóg ki a számból, amivel kis híján az egész roskadozó kócerájt felgyújtom, amikor nem veszem észre, hogy a hamu a matracra hullik, amit persze még éppen időben sikerül meztelen talpammal eltaposnom. Az egész fájdalmas érzésre csak felszisszenek, de több figyelmet nem is szentelek a dolognak. Volt már részem ennél sokkal durvább, fájdalmasabb dologban is. Vegyük mondjuk megfelelő példának azt, hogy David valamit rejteget előlem. Igen, azt hiszem, hogy nyíltan állíthatom, hogy az sokkal jobban fáj, hogy nem bízik bennem, mint az, hogy egy kis hólyag fog keletkezni pár percen belül a talpamon. Pedig már számtalanszor tisztáztuk, hogy bármi van, mindig őszinték leszünk a másikkal. Ha már ennyire titkolózni akar akkor azt ne olyan kezdő pancser módjára tegye, ahogy most is! A szavai mást mondanak, mint ami a valódi helyzet is, a tekintete azonban nem hazudik, ahogy a hangneme, feszült testtartása, és testének nyughatatlan remegése sem. Már éppen ott tartanék, hogy tényleg itt hagyom, had fulladjon bele a saját szarába, amit maga körül kevert, és amiről még csak beszélni sem akaródzik, amikor váratlan fordulat következik be, és a falhoz passzíroz a testével. Nem szoktam félni, nem ijesztenek vissza a kicsinyes, agresszív emberi viselkedések, Davidé azonban valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis. Ez az agresszió nem az a megjátszott, "hú de kemény legény vagyok" fajta, amit a rabok is szoktak odabent mutatni bekerülésükkor -csakhogy ezzel megfélemlítsék a társaikat, és a tudtukra hozzák, hogy ők a bandavezérek-, hanem tényleg valós, és tényleg a nyers düh az, ami vezérli. Nincs is veszélyesebb egy dühös, csalódott, kétségbeesett embernél.
Az igazság elhangzása után perceken keresztül csak tanácstalanul, teljesen letaglózva állok előtte, és nem küzdök a szorítása ellen. Tudtam, hogy sok mindenre képes, de hogy arra is, hogy elvegyen egy emberi életet -akár jogosan, akár nem-, hát ezt még belőle sem néztem volna ki.
-De igen! Az vagy! Egy... egy őrült, aki nincs tudatában a tettei következményeivel! Akkor mondom még egyszer... MEGÖLTÉL egy embert! Elvettél egy életet! Ezt soha nem fogod tudni lemosni magadról, érted?! Soha nem fogsz tudni szabadulni a gondolattól! - Emelem feljebb én is a hangomat az előbbieknél is jobban, észre se véve, hogy az arcunkat szinte már csak alig pár centi választja el egymástól, és hogy a levegőt zihálva kapkodom magamba, szemeimmel olyan mérhetetlen gyűlölettel meredve az ő íriszeire, hogy az már szinte nekem fáj. Hogy tehette? Véve pár mély, nyugtató levegőt, lassan hátrébb húzódom tőle, ám amilyen hamar sikerült lenyugodnom, olyan hamar kezdi el újra elködösíteni az agyamat az iménti düh, ahogy folytatja.
-Fogd már fel, hogy akármilyen is egy ember, akárhogy is viselkedik, nem ölheted meg! Ezentúl ezt fogod csinálni? Ez lesz a módi? Ha valaki csúnyán néz rád, vagy beszól, te mész és kinyírod? - Már fogalmam sincs, hogy miért veszekszem vele, és hogy miért vagyok itt még mindig. Ezen már tényleg nem segíthetek. Megtette. Újfent hátra hőkölök -már amennyire ezt a faltól megtehetem-, amikor ő kezd el ordítani, felváltva engem. Nem, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ezeket tényleg Ő mondja!
-Hallod te magad egyáltalán ilyenkor? - Kérdezem letaglózott, sápadttá vált arccal, dühtől és hitetlenségtől remegő hangon.
-Mi van? Te nem vagy normális! Olyan vagy, mint az apád! - Észre sem veszem, hogy mikor vált a hangom újra őrjöngővé, és hogy mikor szakítottam ki kezeimet az ő szorításából. Csak azt tudom, hogy most túlságosan is messzire mentem, és hogy minél hamarabb el kell tűnnöm innen. El is indulok az ajtó felé, bár nem tudom, hogy mennyi esélyem van arra, hogy hagy elmenni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 08.04.13 20:32

Nem vagyok hajlandó válaszolni, inkább sértődött gyerek módjára vállat vonok szinte minden mondata után, miközben a mérhetetlen düh és a közönyösség váltogatja egymást bennem. Megöltem egy embert. Tudom.
- Nem vagyok őrült! Nem vagyok őrült! Nem vagyok... - ismételgetem teljesen átlagos hangon, de ő könnyedén túlkiabál. Nem érdekel. Magamat győzködöm, nem őt. Saját magamat.
De hamar újra eljön az a pont, ahol ez nem számít. Ahol újra végigszáguld a testem minden porcikájában a harag és nem fogom magam vissza. Teli torokból üvöltök vele. Már régen nem számít, hogy ki hallja és ki nem.
- Igen, ezt fogom! - vágom rá gondolkodás nélkül a kérdésére. - Bármelyiket megölöm, ha rosszat mer mondani rád vagy bárkire, akit szeretek! - emelem újra meg a hangom. Nem érdekel, hogy az egész szám ki van száradva és a hangom már szinte nem is az enyém. Nem számít, nem számít, nem számít! Semmi sem számít többé.
Gyorsan emelkedik és süllyed a mellkasom, amikor éppen ő vág vissza és mindent beleadva ordít velem. Csak pár levegővétel, egy-egy erőltetett nyelés és már újra én vagyok soron. Észre sem veszem, de a sokadik ilyen körben már mind a két kezem ökölbe szorul... újra... újra... és újra. Egyre sűrűbben. Az agyam egy eldugott része már most tudja, hogy ennek nem lesz jó vége, de ez a rész most teljesen háttérbe szorult és semmi esély rá, hogy meghalljam. Csak a düh van, amit ki kell adnom magamból valamilyen módon, különben belülről emészt fel.
Különös, de van egy pont, amikor nem tudok mit felelni. Csak nézek rá és képtelen vagyok egyetlen szót is kicsikarni magamból. Hallom-e magam? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy őt hallom. És most nem kiabál, belőlem pedig elfogytak a szavak. Vagy éppen annyi van, hogy fogalmam sincs, milyen sorrendben kellene azokat összetenni. Káosz az egész. A fejem, a gondolataim... minden egy ku*va nagy katyvasz! Viszont pár szó és minden megszűnik odabent. Egy pillanat, amíg minden elcsendesedik és inkább amolyan statikus zaj marad csak, ami még jobban az őrületbe kerget. Csak egyetlen másodperc az egész, de nekem hosszú perceknek tűnik az idő miután a fejemhez vágja a büdös nagy igazságot: olyan vagyok, mint az apám. Hiába minden, hiába gondolom, hogy feladtam a küzdelmet, mégis képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy olyan vagyok.. pont olyan, aki ellen az életem több, mint felében küzdöttem. Nem tudom... én nem...!
Végül kattan valami. Talán az az egy szál elszakadását jelzi az apró hang a nagy zúgásban, amikor végleg elszakad a normális énem és elsüllyed a bennem rejlő nagy sötétségben. Nem én irányítok. Az én testem, de nem az én gondolataim, nem az én cselekedeteim. Máskor ez az a helyzet, amikor minden kimarad és egy teljesen ismeretlen helyen ébredek, megmagyarázhatatlan tettek után. Most viszont inkább egy tehetetlen szemlélő vagyok. Felfogom amit teszek... megragadom a karját, de nem húzom újra a falhoz. Megragadom, de olyan erővel, hogy biztos vagyok benne, hogy megmarad az ujjaim nyoma. És miután elérem, hogy velem még egyszer - talán utoljára - a szemeimbe nézzen, lássa a nagy ürességet, aminek a legmélyén tényleg csak őrület van. Innentől viszont nincs visszaút. A belső énem üvölt, de az, amelyik irányít, csak lendít a kezemen és életemben először megütöm őt. Először bántok olyan valakit, akit szeretek. Először...
Mire elhal a csattanás hangja és már teljesen megnyugodva állok előtte. A kezeim nem remegnek, nem érzek kényszert arra, hogy üvöltsek vele... nem érzek... semmit, csak valami állandónak tűnő tompaságot és az egyre halkuló zúgást a fejemben, ahogy a démonok a fejemben visszavonulnak és újra csak én maradok. Egyedül... teljesen egyedül... Az apám fia vagyok.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 09.04.13 17:37

Ha már eddig se lettem volna így is elég ideges, a közönyös szavai, és viselkedése most csak még inkább dobnak egy jókorát a dolgokon. A vérnyomásom már csaknem a maximumot súrolja. Ha most rám tennének egy vérnyomásmérőt, tuti, hogy kiakadna a mutatót, és jobb híján egyenesen a kórház sürgősségi osztályára furikáznának egy rohammentővel. De mégis ki a f*t érdekel most mindez, amikor az az ember, akiben a világon a legjobban megbíztam -idáig-, olyat tett, ami súlyos, és nem maradhat büntetlenül, és ami felé ezek ellenére egy csepp megbánást sem tanúsít, ráadásul velem is úgy beszél, mintha a kutya seggéből rángatott volna ki. Az én részemről jogos a felháborodás, és a durva szavak, de neki egy szava sem lehetne! Inkább térden csúszva kéne könyörögnie, hogy ne adjam fel a zsaruknak. Már egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ha ezek után az egész kiderül, és az ügy bíróság elé kerül, hamis tanúzni fogok... Egy ilyen emberért...?! Egy olyanért, mint amilyen a régi David is volt, szó nélkül megtettem volna. Most már nem...
-Bizonygasd csak magadnak nyugodtan! Attól még az leszel, mert nem ismered be! - Nem azért mondom most mindezt, hogy tovább hergeljem, és még jobban magamra haragítsam. Csak a puszta tényeket, a nyers igazságot közlöm vele. Ha már máshogy nem tudom felnyitni a szemét, akkor talán ezekkel a szavakkal meg fogom tudni győzni, bár... már ebben sem vagyok biztos. Már semmiben nem vagyok biztos, ami hozzá köthető. Az éles váltás -amitől egy pillanatra megakad az úton lévő szó, és a fékezhetetlen ordításom is elhal-, teljesen megdöbbent.
-Rám? Miről beszélsz? Mibe kevertél bele? - Kezd el hangom gyanakvóan emelkedni, miközben a szívem újraindul, ahogy sorba veszem a lehetséges dolgokat, amik történhettek. Ha engem is belekevert, ha ez alatt a majdnem fél év alatt csak annyira kellettem neki, hogy valakit bele tudjon rángatni egy előre eltervezett(?) gyilkosságba, és minden csak hazugság volt a részéről... Soha nem csalódtam még ekkorát emberben! Vegyes érzelmek -leginkább negatívak-, kezdenek el örvényleni bennem, amint egyik pillanatról a másikra mind a ketten kifogyunk a szavakból, mintha csak az enciklopédia összes szavát elhasználtuk volna az iménti heves veszekedésünk alkalmával. Vagy egyszerűen csak belefáradtunk már? Egyszerre vagyok csalódott, kétségbeesett és most először érzem csak azt igazán Jill halála óta először, amit akkor is éreztem. Gyásszal, veszteségérzettel keveredett mérhetetlenül nagy félelem, ami tudom, hogy rengeteg álmatlan éjszakát, és rémálmot fog még okozni. Végszóként, amolyan "búcsúzóul" még kicsúszik a számon egy rendkívül meggondolatlan mondat, aztán már csak egy hitetlenkedő, lesajnáló fejrázásra van csak időm, és már fordulok is az ajtóhoz, de egy kéz még visszaránt -amire valahol mélyen fel voltam készülve-, én pedig nem ellenkezem. Nem éri meg, pedig könnyedén szabadulhatnék. A következő pár másodperc, ami lassított felvételként pörög le előttem, olyan hirtelen következik be, hogy időm sincs lereagálni. A keze máris hatalmasat, kíméletlenül csattan az arcomon. A tüdőmbe görcsösen beszorul a létező összes levegő, a számban pedig valami keserű íz kezd el úrrá lenni, amint vérben forgó szemekkel -amik leginkább dühről, csalódottságról, gyűlöletről árulkodnak-, felé fordítom az arcom -mindezt kínzó lassúsággal-, majd remegő ajkakkal a szemeibe nézek.
-Te rohadék szemétláda! - Bukik ki belőlem, és már lököm is el magamtól teljes erőmből, m reflexszerűen lendítve öklöm, hogy behúzhassak neki egy olyat, amilyet talán még utcai verekedések alkalmával sem kaphatott soha. Ezután -ameddig még kisebb kábulatban van-, nem félek odalépni hozzá, és megragadni a pólójának nyakát, így passzírozva őt oda egész testemmel a falhoz.
-Ezennel részemről befejeztem ezt az egész cirkuszt! Kilépek a szaros, kiba*ott kis életedből, hogy többet ne lehessen gondod arra, hogy meg kelljen ölnöd valakit miattam! - Hajolok az arcába, majd elengedem, felkapom a vállamra a táskát, és becsapom magam mögött az ajtón. Az edzőterem felé vezető úton végig csak futok addig, ameddig a lábaim bírják.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave 09.04.13 18:38

Hiába ismételgetem az én szavam semmit sem ér az övével szemben. Gondolkodás nélkül az szűrődik be a fejembe, amit ő mond és egy idő után a bennem lévő hang elhagyja az első szót és azt kántálja, hogy őrült vagyok... őrült vagyok... Egy idő után már nem küzdök vele. A tény ott marad az agyam legmélyén, de nem elzárva, miközben egy részem tovább folytatja a kiabálást. Már azt sem tudom, hogy mit mondok. Már nem én beszélek. Csak ömlenek a szavak és én nem állítom meg.
- Nem kevertelek bele semmibe. Nem tenném - mondom régóta most először átlagos hangerővel, minden dühöt mellőzve. Ezt a pár szót tényleg én mondom. Én, és nem a fejemben lévő démonok, amiket most nem tudok sem kordában tartani, sem irányítani.
Már most tudom, hogy az egésznek kib*szottul nem lesz jó vége, de pusztán egy-egy röpke másodpercig irányítok én, az pedig semmire sem elég. Még arra sem, hogy a saját fejem verjem a falba és befejezzem a veszekedést, ami egyre rosszabb és rosszabb, ahogy telik az idő. Túl hamar bekövetkezik a "rossz", ami már inkább pokoli és a legnagyobb bűn, amit elkövetek, de abban a pillanatban nem én vagyok, aki irányít. A pofon után viszont már visszavonulnak azok a ku*va démonok és egyedül hagynak. Teljesen egyedül és tiszta fejjel nézek szembe a lökéssel és a felém lendülő ököllel, ami ellen még csak meg sem próbálok védekezni. Teljes mértékben megérdemlem, ezt jól tudom. Ezért vagyok olyan, mint egy tehetetlen rongybaba. Hagyom, hogy üssön, ameddig csak akar, de nem az ökle nyoma fáj a legjobban. Nem a számban megjelenő vér íze zavar. Nem a gyűlölettől izzó tekintete éget. A szavai ezerszer rosszabbak és ahogy felfogja őket a most már kótyagos fejem, annyira összeszorul a mellkasom, hogy még levegőt is alig kapok.
Egyetlen rohadt szó nélkül hagyom kisétálni az életemből. Ahogy hosszú percekkel ezelőtt is kellett volna és akkor megspóroltuk volna a fájdalmat. Ahogy becsapja maga mögött az ajtót, az egész helység szinte megremeg - vagy csak én szédülök bele? -, és a már régóta esedékes plafon egy része hangos puffanással szakad le. Most már látni az ott futó vastag csöveket. Végül a pók is az ölembe esik, ami ez az egész kezdetén bámultam olyan elmélyülten. Én pedig csak fekszek ott, ahol ő hagyott és engedem a felszínre törni a bűntudatomat egy adag a matracomra köpött vérrel együtt..
- Elb*sztam. Sajnálom. Bocsáss meg... - suttogom a csukott ajtónak, mire a pók lemászik rólam. Még ő is menekül tőlem. - Nagyon elb*sztam... az egyetlen jót... -motyogom, ahogy végigdörzsölöm a fájó arcomat, ezzel a mozdulattal letörölve egy nyavalyás sós cseppet is.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave

Vissza az elejére Go down

She wants to save me but i'm barely alive... - Roxy & Dave

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» You can stay alive FRPG
» Dave & Jo - Száguldás
» [Küldetés] WANTED - Dead or alive

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Wormwood Hotel - David pince lakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához