Max & Jenni

- Értem. Szóval, azt akarod mondani, hogy Te aztán csöppet sem élvezted, hogy egy tucat bikinis lányon fetrengesz, vagy úgy. - Milyen buta is vagyok. Totál megfeledkeztem róla. A munka és a magánélet. Igaz is. De akkor ez, amit mi művelünk ez micsoda és a melyik kategóriába is sorolná? Ez akkor most munka és csak munka? Vagyis, akkor minden lányt, akivel együtt dolgozik elviszi reggelizni és még a fene tudja, mert még nem nagyon tudom mire is számítsak, de velem aztán nem lesz könnyű dolga és ezt nem is tagadom. Alaptermészetemtől fogva nem vagyok egy könnyű eset.
- Úgy is mondhatjuk. Egy bárban dolgozom. Hallgatom akár akarom, akár nem. Sőt, olyan magánszámot tudok már tolni rá az I Like It-el együtt, miközben takarítok, hogy besírnál a nevetéstől. - Én is néha, magamtól. De hát ez van, ha nincs bent senki és unatkozom, elszórakozom egyedül is. Egyszer nézte végig a kis műsoromat az egyik szintén ott dolgozó srác, mert nem vettem észre, hogy bent van. Hát... Érdekes volt. Nem is tudtam hirtelen eldönteni miről árulkodni inkább a tekintete... De attól a naptól kezdve eléggé furcsán viselkedett a közelemben.
- Köszi. Jó étvágyat. - Már jellemző rám, hogy mindig mindennel a kávéval, a teával, a kajával mindennel képes vagyok megsütni magam, szóval már nem is aggódom ezen, hozzá vagyok szokva. Elkezdtem felvágni, hátha úgy hamarabb meghűl, amíg kés volt a kezemben fel sem mertem nézni rá, mert tuti félreszaladt volna... Mi tagadás, nem közömbös, egyáltalán nem az. De egy ilyen pasi mégis kinek lenne az? Mocskosul jóképű és az a szempár. Elolvadok... Mindenesetre erről neki nem feltétlenül kellene tudnia, addig legalábbis nem, amíg kicsivel jobban ki nem ismerem. Különben is. Megfogtam magamban, hogy nem akarok szerelmes lenni. De ha mégis az leszek, akkor nem fogom először bevallani.
Azt hiszem kissé belefeledkeztem a gondolataimba, mert az én pizzám még szinte érintetlen, szóval gyorsan meg is kóstoltam, még mielőtt feltűnne neki, hogy nagyon is bele vagyok merülve a gondolataimba és eszébe jutna megkérdezni, hogy ilyenkor mi bajom, mert hát gőzöm sincs mit mondanék.
 

Max & Jenni

- Ugyan kandúrka, Te kinek ne kellenél? Biztosan van valaki ezen a kerek világon, aki önmagadért is szeretne, csak eddig minden bizonnyal nem a megfelelő helyeken kerested. - Olyan lelombozóan hangoztak szavai, hogy muszáj volt valamivel felvidítanom. Egy ilyen pasiért... Én mindent megadtam volna pár éve, de azóta megváltoztak bennem bizonyos dolgok és jelenleg nálam nem ez áll az első helyen, hogy legyen valakim, pedig szívdöglesztő. Bár nem vagyok a helyében azért nagyon is értem miről beszél, hogy a legtöbben csak a pénzt látják benne, nem pedig Őt. Nos, nekem fogalmam sincs mennyi nullával írják a bankszámla egyenlegét, nem is érdekel.
- A Saige-ben... - azt már nem fogom elárulni merre található a hely, ha elég kíváncsi, gondolom neki egy ilyen semmiséget semeddig se tart megtudnia. Én pedig nem nem akarom megkönnyíteni a dolgát, mert így izgalmasabb. Nem, nem csak játszottam vele a stúdióban. Tényleg nem akartam és most sem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet, de ha nem adok egy esélyt a dolognak, akkor sosem fogom megtudni, az pedig valószínűleg még megbánnám. Nem minden nap áll elém egy ilyen férfi egy ilyen lehetőséggel... Ő rá azt hiszem az első percben ráfoghattuk volna, hogy igen, Ő az esetem és Max tipikusan az a pasi, akinek egy nő bármilyen kérésére, kérdésére igent mondana. Talán ezért is vonakodtam annyira beadni a derekam.
- Azt majd a végén... Megígérem holnap reggel nem fogok késni. Szia. - Fogtam meg a kezét mosolyogva. Komolyan néha az az érzésem, hogy le sem kellene feküdnöm, mondjuk, ha ma esti műszakos lennék, akkor nem is kellene, de egyébként is simán letudnék húzni egy huzamban tizenkét órát. Nem is azért, mert milyen megerőltető fizikai munkát végzem, de ha egész nap teszel, veszel és mindent próbálsz a fejedben tartani plusz azon is kattogsz, hogy semmit ne felejts el, az is elég kimerítő tud lenni plusz az emberek is magam körül...