welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Lara Dawson
14.09.17 3:34
Gimnázium
Saige Hannigan
30.08.17 22:56
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (648)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (449)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Timur Theodor Volkov
 
Lara Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Daniel&Cécile - Be patience!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Daniel&Cécile - Be patience! 05.08.13 23:29

Az egész napom rohanásból állt. Szerettem volna időben beérni, hogy ne maradjon el már második alkalommal is a terápiás órám, de az ébresztőm megint kitolt velem, és már csak a szundi üzemmódnál éreztem meg, ahogy a párnám alatt rezeg a telefonom. Akkor már egy bő fél órás késésben voltam. Tudtam, hogy nem fogok beérni és, hogy teljesen fölösleges a sietség, mégis úgy kapkodtam fejvesztve össze-vissza, mint valami szerencsétlen, halálra ítélt mérgezett egér. Így történt, hogy a hallókészülékem egy szerencsétlen baleset következtében a reggeli teámban kötött ki. Akkor már tudtam, hogy az egész napom halálra van ítélve, és némi kétségbeesett szitkozódást követően már nem akartam semmi mást, csak visszafeküdni és átaludni az egész napot, de mivel a hallókészülékem nélkül elveszett vagyok, így kénytelen voltam elindulni az orvosomhoz, hogy írjon fel egy újat, amit még a mai nap folyamán be is tudok szerezni.
Szóval, még reggel elmentem az orvosomhoz, aki bár csúnyán nézett rám a gondatlanságom végett, mégis megszánt és még ma megkaphattam az újdonsült hallókészülékeimet. Azt hiszem, hogy még soha nem örültem ennek a két csúfságnak annyira, mint ma! De akkor ideje tovább lépni. A reggeli izgalmakat kiheverve, már szélsebesen tartok az irodám felé -szokás szerint megint késésben vagyok-, hónom alatt egy vaskos karton lifeg Daniel Rush névvel ellátva, két kezemben pedig az automatából vett pár centes műanyag kávés poharakat markolom, amikben a kávé őrült táncot lejt, ahogy a műanyag egyik falától a másikig csapódik.

-A fene... - Sziszegem magam elé, ahogy némi ügyetlenkedést követően valahogy beveszem az éles kanyart a sarkon, ahonnan már csak pár lépés az irodám ajtaja, ami most mégis olyan messzinek tűnik, mintha a parkolóházba kellene lemennem.
Magassarkúm ütemes koppanásokat hallat, ahogy szapora léptekben végig tipegek a linóleumon, meg sem állva az irodám ajtajáig, ahol csak pár pillanatig időzöm, hogy valamelyest összeszedettebbnek tűnhessek, aztán könyökömmel lenyomom a kilincset, és betipegek az irodámba, ahol már -reményeim szerint-, Daniel bent vár.

-Huh... borzasztó ez a nap! Ne haragudjon! Kész őrület. Csoda, hogy egyáltalán eljutottam idáig. - Hadarom egy szuszra, ahogy fújva egyet lecsapom az aktát az asztalomra, és kedves mosollyal elé csúsztatom az egyik pohár kávét.
-Ha gondolja, a késésemre való tekintettel tarthatjuk tíz perccel tovább a foglalkozást. - Nem akarom, hogy szó érje a ház elejét! Meg különben is, ha már tisztességesen kifizeti a terápiát, akkor tényleg nem árt, ha minden stimmel! Egy utolsót szusszanva végig simítom a szoknyámat, majd leülök a székembe -természetesen Daniellel szemben, akitől csak egy íróasztal választ el-, bokáimat a szék alatt keresztezem egymással, majd magam elé húzom a forró fekete nedűt, és lassan forgatni kezdem a poharat két tenyerem között.
-Na, de milyen volt a maga napja eddig, Mr.Rush? - Mosolygok fel rá kedvesen és roppant türelmesen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Daniel&Cécile - Be patience! 06.08.13 21:28

Teljesen mindegy, hány ilyen reggelre ébredek, mint a mai, akkor sem vágyok jobban ezekre a beszélgetésekre. A hátam közepére kívánom az egészet! De tényleg! Millió más dolgom lehetne ma. Például egy újabb menet az ágy másik végében alvó drága hölggyel. De nem tehetem. Időre kell ott lennem. Ha csak egyen nem jelenek meg, búcsút mondhatok az összes rabszolgámnak és velük együtt a cégemnek is. Azt pedig nem szeretném. Úgyhogy kelletlenül, de kikelek az ágyból és jó tíz perc múlva már a nyakkendőmet kötöm.
- Hé, szívi! Ideje indulnod! - ébresztem az én drágámat nem épp kedvesen.
Nem mondanám, hogy emlékszek a nevére. De ő sem azért jött este velem, mert össze akartuk kötni az életünket. Egy jó estét akart és azt meg is kapta. Ahogy én is. Nagyon értette a dolgát, ehhez kétség sem férhet. Ezért kap egy édes csókot, mielőtt morcosan kilépne az ajtómon. Mosolyogva nézem a becsukódó ajtót, majd eligazítom a nyakkendőt. A mosolyom ekkorra már köddé vált. Pont olyan arcot vágok, mintha a saját temetésemre készülnék. Úgy is érzem magam. Ez pedig akkor sem változik, amikor már abban a fotelban ülök, ahol minden hónap első hétfőjén. Az én kis dokim pedig sehol. Akörül forognak a gondolataim, hogy ez talán elegendő ok-e arra, hogy lecseréljem vagy épp kibújjak a kötelező kezelések alól. Sajnos arra a következtetésre kell jutnom, hogy nem valószínű.
Egyetlen szó nélkül figyelem, ahogy végül megjelenik. Ugyanaz az ismerős mosoly az arcán, amitől szinte a hideg kiráz. Nem mintha nem tudnám elképzelni őt az ágyamban! Minden gond nélkül. De ha jól sejtem, ez nem nagyon fog bekövetkezni. Talán majd egyszer. Ha egy kicsit elengedi magát. Már ha képes ilyesmire.
- Amennyit én beszélni fogok, arra bőven elég ha nem tíz perccel tovább, hanem pontosan tíz percig vagyok itt - közlöm vele, miközben valami jófiús mosolyt festek az arcomra. Ő is jól tudja, hogy az egész nem több, mint színjáték, de a belém nevelt illem akkor is azt diktálja, hogy mosolyogjak rá.
- Őszintén megvallva? - kérdezek vissza ahelyett, hogy egyenesen válaszolnék a feltett kérdésére. - Maga miatt már kora reggel ki kellett kirúgnom egy igazán csinos hölgyet az ágyamból.
Minden egyes szónál egyenese a szemeit nézem, miközben a jófiús mosoly valami gonoszabbá változik. Aztán, mintha nem őt hibáztatnám a történtek miatt, úgy dőlök hátra kényelmesen. A kávé még mindig ott gőzölög az asztalon. Valahogy jobban tudnék értékelni egy hideg sört.
- Szóval azt hiszem, mondhatjuk, hogy volt már jobb reggelem is - fejezem be és várakozva nézek rá. Kíváncsi vagyok, mikor kanyarodik rá az "én segíteni akarok" vagy a "meg kell bíznod bennem" mondatok egyikére. Értékelni tudnám, ha a mai napon ezt kihagyná.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Daniel&Cécile - Be patience! 06.08.13 22:35

Amint kékjeim kapkodva végig pásztázzák a kicsi, de annál is hangulatosabb irodát, és rátalálnak az asztalnál türelmesen(?) ücsörgő Mr.Rushra, máris megkönnyebbült sóhaj szakad fel valahonnan a tüdőm legmélyéről, és úgy kezdek el össze-vissza hadarva magyarázkodni neki, mintha ezen múlna az életem. Sajnálom, rossz szokásom mindent túl magyarázni, és addig esdekelni, ameddig én magam is meg nem győződöm arról, hogy elég volt.
Még akkor is csak rokonszenvesen, és türelmesen mosolygok, amikor valami igazán gorombának nevezhető megjegyzést tesz. Jellemző. Az emberek nem szeretnek pszichológushoz járni. Vannak olyanok, akik azért nem, mert szentül állítják, hogy nincs semmi bajuk, és hogy nincs szükségük szakember segítségére, de ezzel szemben olyanok is akadnak, akik szentül hiszik és állítják, hogy pszichológusok csak az őrültekkel foglalkoznak, pedig nem. A mai rohanó és fejlődő világban már nem túl ildomos összetéveszteni a pszichiátert és a pszichológust. Mindegy is! Most csak Daniel számít, és az, hogy valahogy megtaláljam a titok nyitját, és szóra bírhassam. Nem akarom, hogy minden terápiás óra arról szóljon, hogy tök átlagos, mindennapi élettel kapcsolatos dolgokról fecsegünk -vagy néha még azokról sem-, és, hogy azért kelljen fizetnie, ugyanakkor nem is szándékozom őt kellemetlen helyzetbe keverni azzal, hogy máris belecsapok a lecsó közepébe. Az olyan emberekhez, mint amilyen ő is, dupla annyi türelemre van szükség, mint másokhoz.

-Sűrűn visz haza idegen nőket, hogy aztán egy éjszaka után minden kapcsolatot megszakíthasson velük? - Ráncolom érdeklődően a homlokomat, ahogy vonásait figyelem. Persze, nem abban a tipikus és idegesítő pásztázó formában. Inkább csak amolyan érdeklődő jelleggel.
-Azt hiszem, hogy ma mind a ketten bal lábbal keltünk. - Dőlök hátra én is kényelmesen egy hosszas, jó kedélyű sóhajjal együtt, ahogy belelapozgatok az aktájába.
-Meséljen nekem a minden napjairól, magáról, Mr.Rush. - Sandítok fel rá a kérdésem erejéig, majd lapozok és újra a cirka betűkre terelődik a figyelmem.
Öngyilkos anya, haszontalan mostoha apa, szerető, gondoskodó unokabáty, saját cég, hírnév és végezetül szerencsejátékok.
Egyértelműen bonyolult és nehéz az élete annak ellenére, hogy látszólag mindene megvan. Már ami az anyagi javakat illeti. Na, de mi van a többivel?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Daniel&Cécile - Be patience! 06.08.13 23:24

Látni szeretném az arcát, amikor közlöm vele, hogy miatta kellett kirúgnom valakit az ágyamból. Valami valós reakciót akartam látni. Ez volt az egyetlen okom, amiért közöltem vele, mi történt ma reggel. Erre ezt is a visszájára fordítja! Tipikus pszichomókus! Már csak annyi hiányzik, hogy jegyzetelni kezdjen, miközben morog valamit az orra alatt. Azt hiszem, akkor döntenék én úgy, hogy mégsem éri meg ezt az egész felhajtást az üzlet.
- Van, hogy két éjszakára is megtartok valakit - közlöm vele teljesen nyugodt hangon, elégedett arccal. Mintha arról beszélnénk, hogy minden nap kétszer etetem meg a kutyám, nem csak egyszer. Nem mintha lenne egyetlen dög is a lakásomban. Még csak az kellene. Bírom azt a nyáladzó képüket, de akkor sem kell nekem.
- Bal lábbal... - ismétlem utána, amolyan egyetértés lenne ez részemről. Elégedett lehet magával, kicsikart belőlem egy helyeslést. Sőt, hogy még jobban érezze magát, lemondok a hideg sör gondolatáról, helyette pedig az asztalon lévő kávé után nyúlok. Újabb dolog, amit elért nálam. Ott a pont. Hurrá!
- Meséljek? Esti mesét szeretne? - húzódik nagy, sejtelmes vigyorra a szám. Gondolhatja, hogy nálam nem éppen azt jelenti az esti mese, mint a kisgyerekeknél. Ez annál sokkal jobb.
Még élvezném is a helyzetet, a reakcióit, ha nem tévedne újra és újra a tekintetem az előtte lévő aktára. Kíváncsi lennék, kitől szerzett annyi információt rólam, hogy azt a sok lapot megtöltse. Már most utálom az illetőt. Akkor is, ha az a tulajdon apám volt. Nem elképzelhetetlen, hogy amikor kitervelte ezt az egész ördögi kört, ilyen apró részletekről is gondoskodjon.
- Mit szólna ahhoz, ha arról mesélnék, hogy mi fogok csinálni, ha innen kiszabadulok? - kérdezek vissza, majd meg sem várva a válaszát, azonnal bele is fogok.
Amúgy sem lényeges, hogy válaszoljon. Tudom, hogy mit mondana. Megjelenne az a mosoly az arcán és nagylelkűen beleegyezne. Talán azt mondaná, hogy "az csodás lenne" vagy egyéb betanult mondat.
- Amint szabadulok - hangsúlyozom ki a szót, hogy tudtára adjam, ez az egész nekem csak börtön -, rohanok az irodába. Ott várnak az én drága szolgáim. Átnézzük a bevételt - tudja, jó üzlet a szerencsejáték. Aztán iszok valamit és irány a lakosztályom. Nem lenne rossz, ha lenne mellettem valaki az ágyban, miközben pótolom az elmaradt lazítást - biccentem oldalra a fejem. Ezzel be is fejezem a mondatot és az egész mesélést. Szándékosan hagyom így félbe. Vajon leesik neki, hogy ezzel őt hívtam el egy körre, vagy játssza tovább a jó doktort?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Daniel&Cécile - Be patience! 08.08.13 14:47

Hirtelen felindulásból kapom el pásztázó tekintetét, hogy ki tudjak belőlük olvasni valamit, de az egyértelmű érdektelenségen és némi rejtett vágyon kívül mást nem látok bennük. Semmi érzelem. Még csak a hangulatát sem tudom kiolvasni lélektükreiből. Ez a pasi nagyon bonyolultan van összerakva, és egyre inkább úgy kezelem, mint egy kihívást, vagy egy bonyolult kirakóst, aminek azt akarom, hogy minden darabja a helyére kerüljön, nem pedig úgy, ahogy egy pácienst is illik.
-Ezek szerint mindig keresi az újat, és soha nem éri be azzal, amit éppen maga elé dob az élet, eltaláltam? - Kulcsolom össze birka türelemmel, egy adag őszinte érdeklődéssel a tekintetemben a kezeimet az asztalon. Arcvonásaimból, a testtartásomból jól láthatja, hogy tényleg kíváncsi vagyok minden egyes apró kis részletre, ami az életével kapcsolatos. Lehet, hogy azt gondolja, hogy amit teszek, nem több holmi idegesítő, kukacoskodó vájkálásnál -mi pszichológusok sajnos már csak ilyenek vagyunk-, de szükségem van minden apró, jelentéktelennek tűnő kis információ morzsára. Sose tudhatod, hogy hol rejtőzik a titok nyitja! Bár Daniel bonyolult személyiségnek tűnik, aki tele van titkokkal, mégis ugyanannyira megoldást akarok találni a problémáira, mint ahogy más betegemére is. Kár, hogy minden ember úgy vélekedik a pszichológusról, mint azokról a szörnyekről, akik gyerekkorukban az ágy alatt várták őket, hogy jól rájuk ijeszthessen. Pedig nekünk tényleg nincs más célunk, csak az önzetlen segítség még ha ehhez néha túlságosan is messzire megyünk, és megríkatunk egy-egy páciensünket.
A felvetésére egy röpke, észrevehetetlen pillanatig megugranak a szemöldökeim, de aztán visszaöltöm arcomra a nyugodt, türelmes maszkomat, és abba hagyom a karton lapozgatását, amit végül becsukva teszek ki az asztalra, majd hátra dőlök, egyik lábamat kényelmesen átvetem a másikon, kezeimet pedig nyugodtan összekulcsolom egymással az ölemben.

-Csak tessék! Én mindenre nyitott vagyok. - Mosolygok bele a szemeibe szokásos birka türelmemmel, majd elgondolkodva összeráncolom a homlokomat a szóhasználatán.
-Kérdeznék magától valamit... - Köszörülöm meg a torkom, és ismét előrébb dőlök.
-...miért hívja azokat az embereket a szolgáinak? - Biccentem enyhén oldalra a fejem, ezáltal szőke hajzuhatagom átomlik jobb vállamra, és bal fülemen láthatóvá válik az az ocsmányság.
Csak akkor kezdek el kissé kényelmetlenül mocorogni a bőrüléses fotelban, amikor egyértelmű célzást tesz arra, hogy hol látna engem a legszívesebben. Nem kell ahhoz pszichológusnak lennie az embernek, hogy felfogja a célzást. Elég, ha nő vagy és figyelsz a jelekre...

-Ha megenged nekem egy újabb kérdést... mit szokott csinálni szabadidejében? Kérem, hogy a munkát, a szexet és a szerencsejátékozást hagyja ki belőle. -
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Daniel&Cécile - Be patience! 08.08.13 16:46

Meglep. Egyértelműen még a mai napig meg tud lepni a kérdéseivel és észrevételeivel. Főleg az olyanokkal, mint a mostani is. Olyan apróságokat ragad ki a mondandómból, olyan következtetés von le - helyesen -, amiről senki nem gondolná.
- Valami olyasmi - válaszolom kissé bizonytalanul, de aztán szerencsére hamar észbe kapok. - Ha beérném azzal, amim van, mi értelme lenne bárminek is? - teszem fel a nagy kérdést szándékosan nem ragadva meg egy helyen. Úgy túl nagy lenne a kockázat arra, hogy valahol olyan helyen kötünk ki, ahol nagyon nem szeretném.
Ki tudja, hogy végül miért szánom rá magam, hogy beszéljek neki bármiről, ami egy kicsit is komolynak számít? Én biztosan nem. Mégis így teszek. Elmesélek neki egy átlagos napot, kihasználva a felkínálkozó lehetőséget arra, hogy zavarba hozzám. Elégedetten látom, hogy megcsillan a tekintetében a felismerés. Pontosan tudja, hogy mire akartam kilyukadni. Az viszont nem tetszik, hogy tudomást sem vesz róla. Még egy "nem"-re is méltatlannak talál? Na sebaj. Attól én még piszkosul élvezem a játszadozást. Ha minden találkozó így telne, akkor talán nem lenne olyan fárasztó.
Egész idő alatt tudomást sem veszek a kérdéseiről. Csakis akkor vagyok hajlandó azokkal foglalkozni, amikor úgy tűnik, hogy vesztettem a csatát és újabb fronton kell támadnom. Így az igazán élvezetes! Úgyis kezd már elegem lenne a könnyen kapható nőkből.
- Hogy miért hívom őket szolgáknak? Mert azok - vágom rá nemes egyszerűséggel, majd elgondolkozok. Mérlegelek magamban és próbálom megállapítani, hogyha még egy mondatot vagy kettő elmondok, nem-e kockáztatok túl sokat.
- Eleinte nem hívtam így őket. De mindegyik akkor színészi vigyort fest az arcára, amikor meglát, hogy az aztán tehetség. Ott nyaliznak, ahol csak tudnak. Ezt csinálták régen a rabszolgák is nem igaz? Ha a ház ura megjelent, jó képet vágtak és mindent megtettek neki. Ezt csinálják az én szolgáim is. Ezt csinálja maga is! - mutatok rá az igazságra. Persze tudom, hogy ez nem kicsit gonosz tőlem, mégsem visszakozok. Csak azt mondtam, amit kellett. Hiszem pont azt csinálja, mint a szolgáim. Mosolyog, próbál kedves lenni, elérni, hogy megbízzak benne. De az igazság az, hogy kényszerből teszi. Azért, mert fizetek neki. Pont, ahogy a többi szolga. Így működik a világ.
- És ha nem engedem meg? - vágok közbe, szinte vele egyszerre beszélve, de ő azért csak befejezi. Mintha egy szót sem szóltam volna. Gondolhattam volna, hogy igazából nincs is beleszólásom a dologba.
Most mégis eléri azt, amit eddig nem. Képtelen vagyok válaszolni. De az még hagyján! Visszavágni sem tudok semmivel. Sem egy kérdéssel, se mással. Nézek rá és egy csendben eltelt perc után jövök rá, hogy most tényleg megingott a nagy magabiztosságom.
- Nincs olyanom, hogy szabadidő. Ez a három dolog egyben a szabadságom is - válaszolom végül, megkockáztatva ezzel azt, hogy valami olyat szűr le ebből a két mondatból, amit nem szeretnék.
- Mielőtt bármit mondana, nem vagyok függő! - jelentem ki és nagy nehezen újra rátalálok az igazi énemre. A hangom egész fenyegető szintet üt meg. Persze nem tudnám bántani. Nem is akarom. Ettől függetlenül jobbnak látom ezt tisztázni.
- Ne próbáljon meg úgy kezelni, mint valaki szenvedélybeteget, vagy ilyesmi...! Nem vagyok beteg! - dőlök egészen előre. Azt hiszem, most láthat rajtam legelőször bármiféle érzelmet. Hát igen. Mindenki megtörik egyszer.
Aztán mintegy varázsütésre húzódik mosolyra a szám és hátradőlve úgy iszom meg a már egészen kihűlt kávét, mintha az a hideg sör lenne, amire vágyok.
- Áruljon el valamit. Honnan sikerült olyan vastag aktát összegyűjtenie rólam? - érdeklődök teljesen átlagos hangon. Bárhogy is keresi, nem talál rajtam semmifél arra utaló jelet, hogy mennyire kíváncsi vagyok. Szeretném elolvasni azokat a lapokat.- Ha ennyi mindent tud rólam, felesleges faggatnia.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Daniel&Cécile - Be patience! 08.08.13 21:24




A válaszából ítélve nem egy reménytelen eset, és ahogy nézem vannak céljai és álmai, amiket meg akar valósítani, ez pedig kifejezetten jó jelnek számít! Talán még egy elismerő szelíd mosolynak is teret engedek egy pillanatra.

-Tetszik, hogy ennyire céltudatos, és hogy a kezében tartja a dolgokat! - Osztom meg vele is az eddig csak magamban megemlített elismerésemet, ahogy újra helyezkedni kezdek egy kicsit a székben, aminek legfőbb oka per pillanat az a rejtett szexuális célzás, amit elszórtan megejtett az imént.
Nem mondom, egy röpke percre elfelejtettem, hogy most úgy ülünk itt egymással szemben, mint orvos és páciense, és hogy nem úgy, mint ismerkedő férfi és nő. Talán még el is pirulhattam, amiért rendesen haragszom is magamra, de jobban járunk, ha több érzelmet nem engedek felszínre törni. Az már tényleg too much lenne!
Még akkor sem engedek az érzelmeknek -ugyanolyan rezzenéstelen és kifejezéstelen arccal ülök tovább, mint eddig is tettem-, amikor elkezdi fejtegetni a szolgás kérdésemre a válaszát, aminek a vége azért egy egész kicsit megrendít, aminek jelét továbbra sem adom, csak párszor megköszörülöm a torkom, és az asztal alatt az ölemben -ahol nem láthatja-, idegesen babrálni kezdek az ujjaimmal, de ezt sem csinálom tovább pár másodpercnél. Hamar megemberelem magam, és már újra csak a magabiztosságnak van helye az arcomon azzal a megszokott finomkodó mosollyal, ami már lassan a vonásaim közé fog fagyni.

-Nos, ebbe nem igazán tudok belekötni. A szolgák tényleg ezt tették régen, de néhány közülük sokkal tisztességesebb és emberségesebb volt, mint az uruk. Megdolgoztak a pénzükért. - Ezt tekintheti amolyan magas labdának is, amit vagy visszaüt, vagy ezennel hagyni fogja, hogy lehulljon. Nos, ez már tényleg egyedül csak rajta áll. Nekem mindenesetre semmi ártó szándékom nem volt ezzel. Csupán csak szeretném, ha emberszámba venné azokat is, akik a nap huszonnégy órájában azon fáradoznak, hogy az ő igényeinek eleget tegyenek.
Pimaszkodó kérdésére hozzá hasonlóan elmosolyodom, de ez a kifejezés is hamar lefagy az arcomról, ahogy vádaskodóan a fejemhez vágja, hogy ő már pedig nem függő.

-Nos, ha őszinte akarnék lenni, a mai foglalkozásunk végén ajánlani akartam volna önnek a terápiás csoportomat. Minden héten egyszer összeülünk. Ott minden titokban marad és semmi sem szivárog ki idegen fülekbe. - Köszörülöm meg ismét a torkom, és mindenféle zavargások nélkül állom a tekintetét. Még akkor sem mosolyodom el, amikor ő a kirohanását követően igen.
-Nem gondolkozott még azon, hogy megpróbáljon más kikapcsolódás után is nézni? Nem próbálkozott olyanokkal, mint például a golf? A férfiak szeretik a sportokat.- És még egy óvatos, kecses vállvonásra is futja, ahogy érkezik a következő kérdés, én pedig ismételten a szemeibe nézek. Azt akarom, hogy egy kicsit jobban bízzon bennem! Hogy ne egy rosszakaró legyek a szemeiben, aki rontani akar a helyzetén. Persze, értem én, hogy a bizalmat ki kell érdemelni.
-Sajnálom, de ilyen jellegű információkat nem adhatok ki a kezeim közül...- Simítom rá egyik kezem a vaskos papír kötegre, és továbbra is a szemeit pásztázom. Ez nem kertelés volt, tényleg így van. Olyan ez, mint az orvosi titoktartás!
-De megnézeti, ha gondolja. Biztosítom magát arról, hogy csak olyanok vannak leírva benne, amit maga is mind tud.- Csúsztatom közelebb hozzá az aktát, így sandítva fel rá, kíváncsian várva, hogy mi is lesz a következő lépése. Csak akkor veszem el róla a pillantásom, amikor fellapozza az aktát. Hazudtam. Olyan dolgok is fel vannak sorolva benne, amiket ő talán nem tud magáról, nem vesz észre, és amiket mások nyilatkoztak róla.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Daniel&Cécile - Be patience! 08.08.13 22:55

Összevonom a szemöldököm. Kissé értetlenül is nézek rá egy pillanatig, majd újra felveszem a jól bevált maszkot. De még akkor sem értem, hogy vajon mennyi idejébe telt betanulni ennyi klisét. Vajon külön tantárgy volt ez az egyetemen? Ezer és egy mondat, amivel a pácienseinket etessük? Az szóba sem jöhet, hogy ezt a mondatot őszintén mondta. Nem tudom és nem is akarom elhinni, hogy ez szívből jött neki. Úgyhogy végül csak morgok valamit és már válthatunk is. Ezzel kapcsolatban tőlem egy szót se húz ki belőlem.
Az viszont piszkosul tetszik, hogy láthatóan feszengeni kezd egy kicsit. Szóval mégis érti, hogy mit beszélek én neki és ennek köszönhetően ki is bújik egy-egy pillanatra a kedveskedő doktornő szerepéből. Így máris sokkal jobban érzem magam, míg ő láthatóan kevésbé. Sajnálom, ez van. Az meg pláne tetszik, amikor egyértelműen nem tud belekötni a mesémbe. Szóval ilyesmire nem tanították meg a híres neves egyetemen.
- Sosem állítottam az ellenkezőjét - értek egyet, elégedett mosollyal az arcomon. Ha jól sejtem, nem ezt a választ várta, pont ezért feleltem ezt. Muszáj kiismerhetetlennek maradni. Csak így tarthatom meg magamnak a titkaimat.
- Nem fogok ilyesmikre járni! - szólalok meg továbbra is feszültségtől vibráló hangon, majd egy torokköszörülés után lejjebb veszem a hangerőt és a szokásos hidegséggel folytatom. - Inkább maradnék a saját világomban, a saját csoportomban, a sajátjaimmal - jegyzem meg és ezzel lezártnak nyilvánítom a témát. Ha még egyszer megpróbál nekifutni, mindent itt hagyok és nem fognak érdekelni a következmények. Nem fogok arról vitázni vele, hogy függő vagyok-e vagy sem. Nem fogok csoportos terápiákra járni. Elég nekem ez a kötelező sz*rság.
Még szerencse, hogy végül ennyiben hagyja a dolgot és nem erősködik. A következő téma már sokkal jobban tetszik. Ott nem igazán érhet meglepetés. Azt nem állítom, hogy előre tudom, mit fog válaszolni, de ha átgondolom, amit mondok, nem kockáztatok semmit.
- A golf, mint sport? Ugye most csak szórakozik velem? - nézek rá oldalra biccentett fejjel, kissé talán lekezelően. Mélyem legbelül tudom én, hogy nem érdemel ennyi gonoszságot, de ő meg azt, hogy nem akarom ezt az egészet. Ha csak egy kicsit is emberibb lenne, nem nyúzna állandóan.
- Megvan nekem a saját sportom, ami elég jó formában tart - biztosítom és kis híja, hogy nem mutatok neki egy-két izmot. Bár a mosolyomból láthatja, hogy megfordul a fejemben valami olyasmi, hogy bizonyítsam neki az állításom, de végül nem teszem meg.
- Úgyhogy... értékelem a segítségét, de nekem nem kell más sport. Sőt, más elfoglaltságot sem köteles keresni nekem - jelentem ki egy bólintás kíséretében, majd várom, hogy ezek után mivel rukkol elő.
Mégis én vagyok az, aki nem bírja megállni és kérdez. Túlzottan furdal a kíváncsiság - persze ezt minden erőmmel titkolni igyekszem előle. Nem szeretem, ha a hátam mögött zajlanak az események. Azt pedig mindenképp szeretném tudni, hogy kiből sikerült ennyi információt kihúznia. Ha élő, ha halott az illető.
- Én is sajnálom, mert akkor így percek helyett bele fog telni talán egy órámba is, mire kiderítem - jegyzem meg inkább magamnak, mint neki. Ha jól sejtem, ennyitől nem fogja meggondolni magát és mégis elmondani a forrását. Sebaj. Mindenképp megtudom, amit szeretnék, csak jó lett volna egy kis időt megspórolni.
- Megnézhetem? - kérdezek vissza és egyértelműen láthatja, hogy ezzel most tényleg meglepett. - Hol itt a csapda?
Nem mozdulok. Várom, hogy válaszoljon. De aztán egyértelművé válik, hogy nincs itt semmiféle csapda. Nincs semmi "megnézhetem, de...". Ez így túl jól hangzik, én mégis az akta után nyúlok. Nem bírok a kíváncsiságommal. Egy perc csendes böngészés után azonnal megbánom, hogy nem maradtam nyugton. A lapok közül kicsúszik anya képe. Pontosabban valami családi fénykép. Apa, anya, én. Mindenki mosolyog rajta. Én pedig úgy csukom össze az egészet, mintha valami szörnyűt láttam volna ott. Az egészet az asztalra dobom. Szétcsúszik. Kilátszanak a szavakkal teli lapok. De nem érdekel. Szinte azonnal összeszorítom a szemeimet, de így is túl sokat látok. Túl sok emléket és túl sok vért.
- A mai beszélgetésnek részemről vége - jelentem ki és lassan kinyitom a szemeimet. Várok még egy percet, amíg mindig kitisztul a szemeim előtt, majd minden illendőséget mellőzve kisétálok. Magamban megfogadom, hogy ennek itt van vége. Nem jövök többet. Akkor sem, ha ez az örökségembe fog kerülni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Daniel&Cécile - Be patience!

Vissza az elejére Go down

Daniel&Cécile - Be patience!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Daniel Whitehall

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Dr. Poésy rendelő-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához