welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Lara Dawson
14.09.17 3:34
Gimnázium
Saige Hannigan
30.08.17 22:56
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (648)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (449)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Timur Theodor Volkov
 
Lara Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 26.08.13 15:11

Nem sok mindent fogok fel abból, amit mondd, és őszintén nem is érdekel a kioktatása, vagy hogy észhez akar téríteni. Az elején már is megpróbálta, először Scott, aztán azt hiszem Sophie néni, és még a pompom edzőm is rá akart dumálni, hogy menjek el valami agyturkászhoz, hogy akkor majd jobb lesz. Nem ez a megoldás, amit csinálok, nem a gyógyszerek és hogy ne tegyem magam tönkre a miatt, ami történt. Persze, ez mondani könnyű, de hogy a francba kell csinálni? Nincs rajtam valami elcseszett gomb, amit csak átkattintok és máris könnyebben megy minden, pedig de jó is lenne!
-És, ha nem akarok bosszút állni? Ha csak felejteni akarok? Ne papolj itt nekem oké? Nem akarom minden alkalommal Gis elernyedő testét látni és azt az őrült mosolyt a fickó arcán, ha csak lecsukom a szemem. Rohadtul nem akarom! - sziszegem neki válaszképpen. Hát persze, hogy nem érti. Már miért is értené, hiszen senki sem képes felfogni, hogy min megyek keresztül? A rémálmokat, ahogy újra és újra átéltem az egészet, a folyamatos fájdalmat, ami csak úgy csökkent, ha csillapítókat vettem be, és az álmatlanságot, amin csak az altatók segítettek. Képtelenek felfogni, mindenki! Eszem ágában sincs bosszút állni, akkor ugyanúgy látnám mindezt, min segítene mégis? Egyébként is mi esélyem lenne azok ellen? Még egy késem sincs, meg semmi és végképp nem is tudok bánni a fegyverekkel. Ha újra találkoznék azzal a pasival lehet, hogy csak azért könyörögné neki, hogy öljön meg, hogy fejezze be az egészet, ha már elkezdte. A testemet tönkretette, az életemet is tönkre tette, akkor vegye is el, mert ez így... semmi értelme az egésznek. Nem teszek hát mást továbbra sem, csak beszólogatok neki és vagdalkozok, miközben követem a kocsihoz. Nem érdekelnek a sebei, mert ő ezt önként választotta! Az ő hibája, hogy ilyesmibe keveredett, és engem is belerángatott, minket... Nem fogom sajnálni. Aztán végre eljön a jótékony köd és sötétség, ami miatt ezt az egészet csinálom. Ahogy eldőlök a kocsiban egyszerűen kiürül minden és az tuti, hogy nem fogom értékelni, ha felébreszt. Így maradnék reggelik, amikor persze eszméletlen fejfájással és pocsék állapotban térnék magamhoz, de ez baromira nem érdekelne, hiszen egy újabb adag és máris minden rendben.
Megrázom a fejem párszor, amikor eljut az agyamig, hogy pofozgat. Nem vagyok képes kinyitni a szemem, de aztán nagy nehezen csak rákényszerítem magam. Kába vagyok és baromi pocsékul, és ez megint csak miatta van. Legszívesebben ellökném, de nulla körül van az erőm, az is valami, hogy rá támaszkodva sikerül eljutni a szobámig. Mutatom az utat, vagy valami olyasmi, a kulcsom a nadrágzsebemben, de az tuti, hogy az ajtóba nem fogok vele beletalálni, szóval csak a kezébe nyomom. Kábán és kissé remegő kézzel zuhanok le az ágyra és kezdek el matatni az éjjeliszekrény fiókjában. Végre előkerül a kis zacskó a fehér porral. Ez kell... egy kicsit magamhoz térek tőle és nem fog ennyire zsibongani a fejem.


A hozzászólást Josephine Hamingway összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 17.09.13 20:10-kor.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 26.08.13 16:22

A magyarázatai sokaságára szemöldökeim a mai este folyamán már sokadjára a homlokomba költöznek, és ezennel úgy tűnik, hogy nem is akarnak onnan elmoccanni még egy jó darabig. Szóóóval nem a bosszú hajtja, hanem a felejtés! Értem én! Tipikus naiv tinédzser gondolkodás! Azt hiszik, hogy majd attól lesznek nagyok, ha rászoknak ilyen leprás szarságokra, és hogy az majd segít nekik a felejtésben. Hát hogy a picsába ne segítene?! Olyannyira segíteni fog, hogy előbb utóbb az összes kényszeres fogyasztóját kinyírja. Na, a végső, jótékony sötétség eljövetele után már tényleg abszolút semmire se fognak emlékezni. Még arra sem, amire akarnak. Végül is, ez is egy hozzáállás, de én nem fogom engedni, hogy ilyen szánalmas módot válasszon arra, hogy a halálba kergesse magát! Ha annyira vágyálma minél hamarabb kezet rázni a kaszással, akkor valami olyan módot válasszon rá, ami tiszteletreméltó, és amiért tényleg megérte meghalni! Bár már rég nem viselem magamon a Hamingway nevet, ettől a vérünk még mindig ugyanaz, és nem hagyom, hogy a bátortalanságával beszennyezze!
-Akkor pedig szedd össze magad! Azzal, hogy el drogozod a rohadt kis agysejtjeidet, nem fogod elérni a célodat! Csak lesüllyedsz a mélypontra, mindenhol az Ő arcukat fogod látni, és emellett a saját szennyedben fogsz fürdeni! Ezt akarod? - Nem tudom, hogy mikor szállt meg az ihlet, hogy annyi év után életemben először úgy viselkedjek, és pampogjak, ahogy az egy óvó-féltő nővérhez is illik, de ha már egyszer elkezdtem, és ilyen jól bele is jöttem, akkor talán nem olyan nagy bűn, ha erre az estére -vagy amikor mellette vagyok-, tartom is a szerepem, és tényleg úgy viselkedek, ahogy az egy valamire való nagy tesóhoz is illik. Így legalább -amikor csak akarom-, magamhoz ragadhatom a "pofon" aduász kártyát, és kedvemre üthetem, amikor éppen úgy tartja kedvem, vagy úgy érzem, hogy újra túl messzire ment, és a megengedetlenebbnél is pofátlanabb és pimaszabb volt velem szemben!
Azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz rávennem, hogy adja meg a címét, és hogy szálljon be a kocsiba, de ő mégsem akadékoskodott -legnagyobb örömömre-, és olyan szófogadóan dőlt be a kocsiba, hogy azt szinte öröm volt nézni. Az viszont már koránt sem csal elégedett vigyort a képemre, amikor látom őt elájulni a hátsóülésen, de mégis mit tehetnék?! Mossam ki a gyomrát, vigyem el a detoxba, ahonnan valószínűleg soha nem engednék ki, ha megtudnák, hogy mennyi szart vett be, és hogy ráadásként még függő is?! Nem, addig nem teszek ellene lépéseket, ameddig ki nem derítem, hogy ki nyírta ki a családját. Szerencsére nem kell sokáig pofozgatnom ahhoz, hogy magához térjen, így pár perc elteltével már karolhatom is fel. Miközben elhaladunk a recepció előtt, és az eső is lassan rázendít, van időm arra, hogy alaposabban is szemügyre vegyem a helyet. Igen csak hamar megállapítom, hogy nem ismeretlen a hotel, és hogy biza már volt szerencsém ehhez a helyhez, csak akkor nem a bedrogozott húgomat kellett kísérgetnem, hanem éppen egy kellemes kis időtöltésre készültünk Nevillel. Régi szép idők... Na de...!
A kulcs -ami a kezembe kerül-, hamar kattan a zárban, és már bent is vagyunk. Mivel óvatos vagyok, azonnal magunkra zárom az ajtót. Csak ezután fordulok szembe a szobával, és veszem szemügyre a szegényes berendezést. Egy ágy, szekrény, éjjeliszekrény és talán még egy fésülködő asztal is. Kopott, koszos fehér függönyök, a lámpa helyén pedig csak egy vakító fényű villanykörte lóg alá a plafonról. Guszta!

-Azt add szépen ide! - Lépek oda az ágyhoz, hogy kikaphassam a kezéből a zacskót, hacsak nem akadályoz meg benne valahogy. A zacskót a farzsebembe gyűröm, majd elkövetem azt, ami talán ebben az állapotában a legkínzóbb dolog lehet a számára. Felkapcsolom az éjjeliszekrényen lévő kislámpát, amit egyenesen az arcába nyomok.
-Ha megmondod, hogy EZ az ember tette-e, akkor visszakapod! - Tolok a képébe egy fotót, amit még a cuccaim közül kapartam elő miután Tim kipenderített.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 26.08.13 16:48

Fogalmam sincs, miért hiszi azt, hogy majd megváltoztat, hiszen más sem tudta megtenni, akiket szerettem, vagy kicsit is fontosak voltak, ő pedig tojt a fejünkre, szóval mit anyáskodik itt felettem? Játssza a féltő nővért... jó, valahol ezért is jöttem ide, de most fogalmam sincs, hogy volt-e értelme, hiszen azért lássuk be, ezt is a maga módján csinálja. Agresszívan és úgy oszt ki, mintha ő lenne a valaki, pedig számomra aztán nem sokat jelent. Nem is érdekelnek a szavai, csak amennyire tudom dacosan emelem fel a fejem, amíg végül a kocsiig eljutunk, majd bevonszol a szobába. Igazából már nem sok minden forog a szemem előtt, csak az, hogy hozzájussak a benti adaghoz, mert kezd hasogatni a fejem, mivel frankón felébresztett. Nem kellett volna, csak hagynia aludni szépen! A szoba tényleg nem nagy szám, de alig töltök itt időt, szóval egyáltalán nem érdekel, hogy rendkívül hiányos a berendezése, és ami van, az is kopott és koszos. Nincs pénzem puccos hotelekre, vagyis nem arra akarok költeni, mint ahogy a ruhatáram sem olyan vagány, mint amilyen pár héttel ezelőtt volt. Persze a régi cuccaim megvannak, de nem veszek olyan gyakran újat, mint előzőleg.
Próbálok az újabb adag kokóért kutatni, de persze hogy kikapja a kezemből, amikor végre magamhoz veszem. Igen Jo, lehetett volna annyi eszed, hogy azonnal a fürdőszobába spurizol és bezárod a reteszt, legalább amíg újra elcsitulnak a zajok odabent a fejemben. Basszus! Persze megpróbálok utána kapni, de túlságosan zsibong a fejem és lassú vagyok ahhoz, hogy elérjem. Szóval elteszi a cuccot, én pedig mérgesen meredek rá.
- Azonnal add vissza! - kiáltok rá. Szarul vagyok basszus és az segít, akkor meg minek kínoz? Aztán még a retinámat is remekül kiégeti a helyéről. Megpróbálom elütni a lámpát, de esélyem sincs, jóval erősebb nálam egyébként is, így pedig főleg, hogy a fejemben már csak a zsebében lévő fehér por dübörög. A fotót látva azonnal undor szalad végig az arcomon. Azt hiszem ez már megadja a választ neki.
- Igen, ez az a szadista állat. Még képed is van róla? Ki a franc ez, valami bosszúálló volt szerető? - vetem oda neki. Akkor tényleg az egész miattam van, ez az állat miatta mászott ránk, tette tönkre az életem, és csinálta ki a családot. Közel vagyok hozzá, hogy megint nekiessek és elkezdjem püfölni, de végül csak a port lebeg a szemem előtt.
- Mostmár add ide! - a homlokomon apró verejtékcseppek jelennek meg, a kezem remeg, tényleg szükségem van rá!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 26.08.13 17:20

Mégis miért nem gondolkodtam előre? Miért nem jutott eszembe, hogy több, mint valószínű, hogy amint átlépjük a szegényes szoba küszöbét, Josie máris egy újabb adag akármi után fog keresgélni, hogy így enyhítse a függősége okozta kínzó tüneteket, és hogy -ahogy ő is mondta-, felejteni tudjon. Azzal, hogy megjelentem, és faggatózom nyilván rengeteg emléket a nyakába zúdítottam, amiktől szabadulni akar, de kérdem én, hol a francba érdekel ez engem, amikor minden jel arra utal, hogy az egészben Tim keze van benne?! Ki akarom deríteni, hogy mi folyik itt, és ha rajtam múlik ki is fogom!
-Ezt akarod, ha? - Mielőtt biztonságos helyre tüntethetném a kis krétaporát, előtte még aljas gennyláda módjára meglengetem az arcom előtt egy rendkívül gúnyos vigyorral, csakhogy ezzel is ösztönözzem, és hogy jól a fejébe vésse, hogy mi a beszélésének az ára. Ha hazudik azért, hogy minél hamarabb megkaphassa ezt a szart, arra úgyis rájövök, és a kis porocskájával többet nem fog találkozni. Sőt, ha kell, és ha úgy tartja kedvem, az egész nyüves szobát átkutatom a többi cuccért, hogy aztán mindegyik a vécében végezhesse. Végig fogom vele nézetni, ahogy az egészet elnyeli a lefolyó. Szóval, jól gondolja csak meg, hogy mit mond, és tesz!
A lámpa eközben persze már egyenest az arcába világít. Sokat vallattam már embereket, így azt is tudom, hogy mivel lehet őket zsarolni vagy éppen kínozni. Most is -mint mindig-, megtaláltam erre az egyik legjobb módszert, és nem engedek, ameddig nincsenek kész, hihető válaszok a kezemben! Tehát... A kép máris előkerül, és belenyomom az arcába. Csak egy kicsit rökönyödöm meg, amikor azt mondja, hogy nagyon is ismeri, és hogy bizony Ő tette. Már eddig is volt némi sejtésem a dologról. Talán csak ezért nem fordultam le a hirtelen döbbenet miatt az ágyszéléről.
Rideg tekintetemből, és arcvonásaimból abszolút nem olvasható le, ezekkel ellentétben a testem mégis elárul arról, hogy hogyan is érzem magam jelenleg, és csak nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy ne gyűrjem össze, vagy tépjem apró darabokra ennek a féregnek a képét. Pár nyugtató mély lélegzet -amik itt most semmit nem érnek-, és képes vagyok arra, hogy visszacsúsztassam a melltartóm rejtekébe a fotót. Jo valamikor ekkor kezd csak el akadékoskodni az anyag után.

-Először mondd el szépen, hogy ő volt-e az, aki elpofázta neked, hogy hol találsz, és arról is tudni akarok, hogy megtudtad-e, hogy milyen körökben mozgok, és hogy neki dolgoztam! - Nem kérés volt, parancs, egyszerű követelés! Rajta kislány...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 26.08.13 21:11

Automatikusan a kis zacskó után kapok, de persze esélyem sincs elérni, mert a nővérkém jelenleg gond nélkül sokkal gyorsabb nálam. A reflexeim nem kifejezetten vannak a toppon. De azért próbálkozni szabad. Összeszorítom a szám, ahogy figyelem, hogy elteszi a zsebébe és rendkívül szúrósan nézek rá, amennyire csak azt lehet. Nem fogom megadni neki azt az örömet, hogy könyörögjek, legalábbis még nem. Egyelőre a kezem remegése valamelyest visszafogható. Az a kiadós ájult alvás jól jött volna, de elvette tőlem, szóval most baromira szüksége lenne a testemnek egy újabb adagra. Igyekszem tartani magam, legalább egy ideig. Basszus, milyen szadista kis játékot játszik velem? Azért akartam megkeresni, mert... nem is tudom már. Kitombolni magam rajta, vagy védelmet keresni nála? Ez a második eleve nyilvánvalóan hülye ötlet volt. Hogy a francban védene meg, ha egyszer lelépett és úgy veszi, hogy nincs is családja. Neki aztán olyan mindegy, most is csak szórakozik velem, és kínoz azzal a rohadt lámpával.
- Szóval csak kérdéseket teszel fel, de válaszaid nincsenek igaz? Baromság volt ide jönnöm, eszed ágában sincs segíteni, csak te is kínzol! - kezdek szarul lenni és ezt baromira nem veszi figyelembe, de miért is tenné? Talán az elesett kislány szerep jobban bejön nála, mert az eddigi nem igazán segített. Így cipővel együtt húzom fel a lábam az ágyon, és vetem a hátam a támlának, átölelve a térdeimet.
- Legalább azt a szart vidd el az arcomból és akkor elmondok mindent... - igen érezze azt, hogy megtörtem. Igazából talán így is van. Bármit elmondok, tényleg bármit, csak adja már vissza azt, ami az enyém. Én vettem, semmi joga elvenni és végképp nem lehúzni a wc-n. Nem volt két fillér és úgy szórakozik vele, mintha ez teljesen hidegen hagyná, és jó eséllyel ez így is van. Sóhajtok egy aprót, de csak azért hogy a légzésemet és a szapora szívverésemet megpróbáljam a normális felé tolni, ami most igazán nehezen megy.
- Igen ő volt, már mondtam. Két másik pasival, az egyik embere lelőtte aput... aztán ő meg elvágta... elvágta Gis torkát, és jól elszórakozott velem. - gyűlölöm ezt, nem akarok róla beszélni, és nem akarok emlékezni sem rá, végképp nem felidézni a képeket azért, hogy ecseteljem neki, hogy mi történt.
- A végén azt mondta, hogy itt vagy Jasmine néven és, hogy téged keres, vagy ilyesmi. Ezek szerint neki dolgoztál? - kérdezek vissza megint, bár azt hiszem esze ágában sem lesz válaszolni, hiszen eddig sem tette, csak kérdez és kínoz. Igazából eddig azt hittem, hogy valami volt pasija, vagy ilyesmi, arra nem gondoltam, hogy neki dolgozott, de ezek szerint igen. Valami elég balul sülhetett el, ha a pasas ráment a családjára és bosszúból, vagy példa demonstrálásképpen végzett mindenkivel rajtam kívül. Azt hiszem velem is végezni akart, csak pont nem voltam otthon, és közben meggondolta magát. Ha nem maradok bent suli után külön edzésen, akkor valószínűleg nem élnék és jó eséllyel a drága nővérkém se tudna semmit az egészről még jó ideig.
- Mostmár add vissza... kérlek... - fogom könyörgőre. Szükségem van rá, és minél tovább húzza, annál kevésbé leszek képes normálisan válaszolni, azt hiszem ezzel neki is tisztában kell lenni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 27.08.13 11:18

-Nem mondtam, hogy gyere ide! Na meg egyébként is, segíts magadon és az Isten is megsegít. Hogy tudnék segíteni neked, amikor a saját szaros kis gondomat sem tudom megoldani?! - Pedig nekem tényleg van segítségem. Ott van Aidan, aki FBI-os létére menedéket adott, ezzel kockáztatva az állását. Tudta, hogy mibe megy bele, amikor befogadott, mégsem fordított hátat nekem. Ettől függetlenül nem állíthatok be hozzá azzal, hogy "Néééézd, meghoztam az eltűnt, drogfüggő húgomat", ugyanis én is csak ideiglenesen vagyok nála. Tehát nem, ezt egyedül kell megoldania Jonak! Ha már volt olyan nagylány, hogy elmerészkedjen, és még a drogokra is rászokott, akkor arra is legyen terve, hogy hogy másszon ki ebből az egész szarból, amibe saját magát keverte. Ilyen az élet!
Kérésére semmitmondóan, egy gúnyos vigyorral lekapcsolom a lámpát, és már várom is a válaszokat.
-A másik két pasi alatt két batárnagy pszichopata néger állatot értesz, akiken több az izom, mint a fejükben az ész? - Ha R és K voltak akkor Timmel, és ők is végezték el azt a bizonyos piszkos melót, akkor már tudom, hogy kivel, vagyis kikkel fogom kezdeni majd a mészárlást. Őket sokkal egyszerűbb felkutatni, mint a nagykutyát. Évekig együtt dolgoztam velük. Tudom, hogy melyek azok a helyek, ahol sűrűn megfordulnak. Hogy a francba ne ismerném őket? Még azt is tudom róluk, hogy hányas a cipőméretük! Gyerekjáték lesz... A dolgok persze eközben tovább bonyolódnak, és máris annál a kérdésnél tartunk, amire nem tudom, hogy mit kéne felelnem.
-Ha azt, amit most fogok mondani, kikotyogod a zsaruknak, vagy bárki másnak, búcsút inthetsz a drogoknak! Kiütlek, és biztosítalak róla, hogy egy elvonón fogod végezni... - Fenyegetés. Na igen. Ebben mindig is jó voltam, és eddig tíz alkalomból nyolcszor el is értem vele a célomat. Az a maradék kettő nem érte meg a másnapot. Jobbik esetben...
-Miután otthon kikerültem a pszichiátriáról, Tim emberei felkerestek. Hallották, hogy mit csináltam a suliban, és láttak bennem fantáziát. Timnek szüksége volt még egy emberre maga mellett, és rám esett a választása, én pedig éltem a lehetőséggel, hogy pénzért gazdag majmokat gyilkoljak itt vegasban. A szüleid nem foglalkoztak velem, mindenért engem hibáztattak, Aidannel szakítottunk. Úgy éreztem, hogy nem maradt senkim, és hogy csak időpocsékolás tovább egy olyan városban maradnom, ahol még a boltban is félnek tőlem az emberek... - Még soha senkinek nem beszéltem ennyire őszintén arról, hogy mi történt, és hogy mit éreztem azután, hogy olyan durván elláttam Lisa baját, ami után mindenki elfordult tőlem, aki valaha is számított akárcsak egy molyfingnyit is...
-Nesze... - Húzom elő a zacskót, és dobom le az ölébe. Azt azonban már nem vagyok hajlandó végig nézni, ahogy az egészet felszipuzza. Helyette inkább felállok az ágyszéléről, és odasétálok az ablakhoz, ahol hirtelen nagyon érdekesnek tűnik az odakint tomboló vihar.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 27.08.13 12:13

Tudtam, hogy az egész nem más, csak értelmetlen baromság, csak egy hülye álomkép, hogy majd kicsit is segít, ha idejövök és megtalálom. Nem változott semmi, csak én segít neki, hogy kicsinyes bosszúval kajtathassa fel azokat az embereket, hogy rajtuk élje ki az agresszióját, amiről anyuék is beszéltek. Pedig én azt hittem... tényleg kicsit azt hittem, hogy talán hasonlítunk valamelyest. Lehet, hogy csak félreértették, hogy nem is akarta péppé verni azt a lányt anno, és hogy jó oka volt, hogy lelépett, de nem erről van szó. A gúnyos hang, a szavai mind arra utalnak, hogy élvezi, amit tesz, élvez minden egyes tettet és mozdulatot. Azt is ugyanúgy, hogy engem kínoz, hogy elveszi a cuccomat és vallat.
- Nem is kell, hogy segíts kurvára szarok rá, hogy mit csinálsz! - vágok neki vissza, kicsit összekaparva az önbecsülésemet, hiszen előzőleg már szinte könyörgése mentem volna át, és mondok el mindent, csak mert azt akarja. Kell a cucc, mert az enyém és szükségem van rá, de rá nincs. Nem fogok úgy tenni, mintha így lenne. Eddig is megtudtam oldani az életemet, majd most is menni fog, és amúgy is hol érdekli azt őt, ha pár hét múlva valami árokban találnak majd meg, vagy sittre vágnak, ha nem lesz pénzem és valahogy mégis hozzá kell jutnom az anyaghoz? Őt aztán rohadtul hidegen hagyja az egész, hát akkor engem is ő. Elmondom, amit akar és ennyi, csináljon az infokkal, amit csak akar, én már nem akarok ebben az egészbe belefolyni, amibe ő rángatott bele.
- Már meg se kérdezem, hogy hogy találtad ki... igen, két bazi nagy néger barom. - húzom össze a szemeimet, ahogy rá pillantok. Nem érdekel már semmi, csak a kokó kell és hogy húzzon el innen a francba és hagyjon békén. Nem csinált eddig semmi mást csak kínzott és osztotta az észt... de mégis milyen jogon? Aztán mégis megszólal, ami azért egy kicsit meglep. Felemelem a fejem, mivel eddig az államat a térdemen nyugtattam, hogy kicsit csökkenteni tudjam a rám törő enyhe szédülést. Kicsit megcsóválom a fejem és felhúzom a szemöldököm. Persze majd pont a zsaruknak fogok bármit is kikotyogni... jó vicc. Na persze, ha épp ki vagyok ütve...
- Értem, szóval a nagy és bátor és eltökélt nővérkém fogta és elmenekült a problémák elől... - hogy még nagyobbakba keveredjen. De ezt már csak gondolatban teszem hozzá, és amit hangosan ki mondok azt is valamelyest halkabban és nem igazán érződik gúny, vagy hasonló a hangomból. Szar lehetett neki persze, gondolom, de végülis ő érte el ezt azzal, hogy helyben hagyta azt a szerencsétlen csajt. Vállalnia kellett volna a felelősséget, de helyette még nagyobb bajba mászott és végül minket is szépen belerángatott. Igazán remek! Remélem nem várja, hogy sajnáljam is, vagy valami ezek után, főleg ahogy velem viselkedik.
Áh, nem is érdekel, egyre erősebben szédülök és már csak az lebeg a szemem előtt, hogy végre visszaadja azt, ami az enyém. Meglepő gyorsasággal kapok a kis zacskó után, amikor végre visszaadja és jól begyakorolt mozdulatokkal rendezem el az asztalon néhány apró kis csíkban, amit aztán felszippanthatok. Egy pillanatra minden mozdulat után lehunyom a szemem, ahogy érzem a jóleső érzést szétáradni a testemben és az agyamra végre megint a kellemes tompaság száll le. Elmúlik a kezem remegése, és a szédülés is a múlté. Jóleső sóhajjal dőlök végig az ágyon, egy pillanatra szinte el is felejtve, hogy "kedvenc" nővérkém még itt van a szobában.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 28.08.13 16:38

Fogaim eszeveszett csikorgásba kezdenek szorosan összepréselt számban, szemeim pedig már kis híján tikkelnek, ahogy igyekszem visszafogni magam abban, hogy újra megüssem. Akármilyen pimasz és pofátlan, nem tehetem meg, hogy mindig fizikai erőszakot alkalmazok rajta, hiába érdemli meg, és hiába könnyebbülök meg attól, ha fájdalmat okozhatok neki, és ha levezethetem rajta az agressziómat. Ha most újra megteszem, jó eséllyel nem kapom meg a kérdéseimre a válaszokat, és akkor baszhatom az egészet úgy ahogy van! Persze, a kokó -mint aduász-, még itt lapul nálam, de ha bosszúból lehúznám a budin, akkor már tuti, hogy nem lenne esélyem normális válaszokra. Hiába, be kell látnom, hogy ezennel ő az, aki vezeti a meccset, és én nem tehetek mást, minthogy aláírom a játékszabályokat, és megpróbálok azok szerint játszani. Cseszettül nehéz!
Ökölbe feszített kezemet automatikusan emelem fel valahova az arcom mellé, de aztán egy mély, önmagam türtőztetésére szolgáló sóhajjal vissza is engedem az ágyra. Nehéz kihozni a béketűrésemből, és éppen ezért tartom bosszantónak, hogy ennek a kis fruskának -akivel egy a vérvonalunk-, egy-két óra leforgása alatt többször is sikerült már. Azt hiszem ennek az egyik főbb oka, hogy túlságosan is hasonlítunk egymásra, és hogy annyira mérhetetlenül zabos vagyok rá, hogy csak egy hajszálon múlik, hogy ez a harag, nyers düh átcsapjon gyűlöletbe.

-Jól sejtettem... - Sóhajtom szinte csak magamnak, ahogy a keserű epe folyamatosan átveszi az uralmat a számon és ugyanakkor a gyomromon. Hányni lenne kedvem, hogy az a két lyukas agyú faszfej még mindig Tim seggét nyalják, és lesik minden kérését. Ha nem tett volna ki a csapatból a nagykutya, én se lettem volna hajlandó magamtól kilépni. Egyrészt, ahhoz túlságosan is féltem a bőröm, másrészről pedig... nos... mondjuk ki, aranyéletem volt Tim mellett. Mindenem megvolt, amire csak egy magamfajta huszonéves nőnek szüksége lehet. Sőt, talán még egy kicsit több is, nekem pedig azért a luxusért, amit tőle kaptam, csak ölnöm kellett. Eltettem pár pénzes ürgét láb alól, és máris megvolt a fizetségem egy bizonyos rész.
A Kokaint rejtő kis kincses zacskó ezt követően nem azért jut vissza a gazdájához, mert Josie időközben szánalomra méltó könyörgésre fogta, hanem mert én akartam így. Azt hiszem, hogy nincs miről tovább beszélnünk, és már minden információt kézhez kaptam tőle, amire csak szükségem lesz a későbbiekben a terveim megvalósításához.
Egy utolsó szánakozó, lesajnáló pillantás -még valami nyers undor is végig fut az arcomon-, és már az ablaknál is vagyok, amin hangosan koppan minden esőcsepp.

-Én ezt nem egészen így mondanám, de kinek a pap, kinek a papné! Viszont, nekem nincs több mondanivalóm. Nem tudom, hogy te, hogy vagy ezzel. - Még csak a figyelmemmel sem tisztelem meg. Miközben beszélek, továbbra is háttal állok neki, mutatóujjammal követve egy esőcseppet, ami az üveg túloldalán szánkázik le a párkányra.
-A kokó gondolom úgyis perceken belül hatni fog, és akkor már annyira sem vehetem majd hasznodat, mint eddig is. - Megvárom, ameddig a nyomon követett csepp eltűnik, majd egy íves, gyors mozdulattal a megpördülök a sarkamon, hogy ezennel már a csípőmmel támaszthassam a belső párkányt, és hogy Jo-t nézhessem a félhomályban.
-Azt akarom, hogy menj vissza Dublinba! - Ennyit még azért kinyögök felé, igaz, van egy olyan sejtésem, hogy most is csak fölöslegesen koptatom a pofámat. Már előre hallom, ahogy valami olyat nyom a képembe, hogy "Te nem parancsolsz nekem, nem vagy az anyám!" és ehhez hasonló finomságok. Mindenesetre, ha rajtam múlik, azt én már nem fogom megvárni.
-További szép estét, Jo! - Köszönök el kurtán, színtelen hangon ennyivel, ahogy még utoljára hátra nézek rá az ajtóból a vállam felett, aztán egy sóhajjal feltépem az ajtót és már itt sem vagyok. Hát, nem egészen így terveztem az estémet...

Köszi húgicám! Wink
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 28.08.13 16:59

Az a helyzet, hogy abban mindig is jó voltam, hogy kiverjem másoknál a biztosítékot, most pedig csak még magasabb szintre helyeztem ezt a fajta tudást. A drog nagyon ügyesen felerősíti az ember bátorságát, no meg nem sok veszteni valóm van, így még annyira sem gondolom át a dolgokat, mint régebben. Úgyhogy igazából nem zavar, hogy mennyire húzza fel magát, csak azt akarom, hogy adja végre vissza a cuccot, akár könyörgőre is fogom, de csak az anyag miatt és nem miatta. Ha bárki más állna itt, akkor is ugyanígy tennék. Azt pedig nagyon jól sejti, hogy ha lehúzná a vécén a kokót, akkor nem szedne ki belőlem egy árva szót sem, így viszont dalolok, mint egy jó pacsirta, amit viszont még inkább le kell öblítenem, mert nem akarom, hogy ezek az emlékek ott motoszkáljanak a fejemben. Anyuék, Gis, a két néger és az a szadista állat... nem akarok emlékezni az arcukra és semmire.
Amikor végre visszakapom azt, ami az enyém, már végképp nem foglalkozom semmivel sem, csak is azzal. Nem érdekel, hogy háttal áll nekem és az sem, ha lenéz, vagy szán azért, amit csinálok magammal. Az én döntésem és képtelen vagyok máshogy elviselni ezt az elcseszett életet.
- Persze, hogy sosem ismernéd be... - rántom meg a vállam. Szerintem pedig igenis elmenekült szépen, pedig megpróbálhatott volna tovább lépni, vagy újra beilleszkedni, vagy a franc se tudja, de ő nem ezt tette, hanem eljött ilyen szemét alakok közé, hogy kiélhesse a vad agressziót, ami benne van. Igen, jól sejti a dolgot, de erre már nem is válaszolok, csak a kis adag fehér porral foglalkozom, amire már nagyon szükségem volt.
- Semmi sincs, ami Dublinban tartana, csak pocsék emlékek. - válaszolok az eddigiekhez képest egészen halkan és őszintén. Tényleg nem akarok ott lenni, ha arról van szó, akkor inkább szépen itt tönkre teszem magam és kész. Eszem ágában sincs újra a megszokott környezetben élni és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Arra képtelen lennék. Aztán csak megrázom a fejem és hátradőlök az ágyon, ahogy érzem a kellemesen bódító érzést végigszáguldani a testemen. Már alig hallom meg, hogy elköszön, és végképp nem figyelek rá, amikor csukódik utána az ajtó. Összegömbölyödöm az ágyban és jöhet a jóleső álom nélküli alvás, vagy valami olyasmi.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 17.09.13 20:25

Két nap, két egész napja nem voltam sehol bulizni. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, bezárkóztam ide és szinte egyáltalán nem is mozdultam. Ami lássuk be hülyeség, hiszen mindketten pontosan tudják, hogy hol lakom, sőt Tim azt hiszem azt is mindig tudja, hogy hol vagyok. Nem akarom, hogy tudják, azt akarom, hogy hagyjanak végre békén, de ahhoz az kéne, hogy elmenjek a városból. Jah, jó vicc, mintha erre lehetőségem lenne. Ha megpróbálnék felszállni egy buszra, vagy bármi, tuti, hogy előbb rugdosnának le onnan, mint hogy megveszem a jegyet, vagy ha véletlenül el is jutnék valameddig, akkor tuti, hogy visszarángatnának és még rosszabb lenne minden, mint most. Tuti, hogy Tim beváltaná az ígéreteit, efelől nincs kétségem, csak az a kérdés, hogy melyiket a kettő közül, vagy inkább, hogy milyen sorrendben. Újra megborzongok, amikor a legutóbbi találkozásunkra gondolok. Miért nem teszi el valaki láb alól, vagy valami? Miért??? Biztos vannak ellenségei igaz? És a zsaruk, vagy valami durvább szervezet? Nem hiszem el, hogy senki sem vadászik rá! Kapják el, előbb, mint ő engem, csak ennyit akarok. Nem mintha úgy jobb lenne bármi, akkor is szar lenne az életem, de legalább nem lebegne folyamatosan a fejem felett a fenyegetés, egyszerűen csak nyugiban pusztíthatnám magam és kész. Mennyivel jobb lenne!
Épp a fürdőből jövök ki, a hajam vizes, és egyszerűen csak ledobom magam az ágyra a fejemet a párnába fúrva. Annyira rohadtul egyedül érzem magam, hogy arra komolyan szó nincs, és ez túlságosan pocsék érzés, hogy hagyjam, hogy eluralkodjon rajtam. A távirányítóért nyúlok, hogy a béna kis tv-t bekapcsoljam, de már közben is remeg a kezem. Semmi extra, szimpla elvonási tünet, amit már tökéletesen megszoktam és ismerek is. Semmi más nem kell, egyszerűen csak a kis éjjeliszekrényből előkotorni a fehér porocskát, szépen elrendezni vékony csíkokba és onnantól az se számít túl sokat, hogy az adás finoman szólva is pocsék minőségben serceg a háttérben. Csak meg kell várnom, amíg le száll a kellemes kábultság, hogy így kényelmesen vékony rövid naciban és toppban eldőlhessek a takaró alatt és az ájulással vegyített álmatlan alvás eljöhessen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 17.09.13 22:24

Újabb információk, újabb kételyek, és újabb pattanásig feszülő idegek.
Bármennyire is ki akarom zárni Josiet a gondolataim közül, bármennyire is erősen küzdök, hogy elfelejthessem, és hogy képes legyek úgy tenni, mintha ez a kis bajkeverő cafka nem jött utánam, és nem most nem vadászna rá Tim, és feltehetőleg az egész sleppje, képtelen vagyok rá!
Akárhova is megyek, akárhol is járok, valahogy mindig hallok felőle. Olyan, mint valami vírus. Mindenhol ott van, beszélnek róla, de mégse látod.
Valamikor a tegnapi este folyamán jutottam hozzá a legfrissebb információkhoz róla, amikor kicsit elmentem feltérképezni az ellenséges vonalat.
Nem mondom, hogy könnyű dolgom volt tíz méteres körzeten belül megközelíteni a Nagykutyát, de egy idő után már nem is ő, nem is az újabb, ellenem fontolgatott támadási hadművelete volt érdekes, hanem az, amit a kint bagzó, két fegyveres benga őrtől hallottam.
Egyértelmű volt, hogy a húgomról van szó, de a beszélgetés többi része azért már egy kicsit zavarosabb volt. Hallottam valamit Timről, arról hogy mennyire megalázta Josiet, és hogy megzsarolta meg ehhez hasonló finomságok, amiktől naná, hogy azonnal bepöccentem.
Egész éjjel álmatlanul forgolódtam, és még az az egy üveg whisky sem volt képes arra, hogy elfeledtesse velem a hallottakat. Tudtam, hogy így vagy úgy, de fel kell keresnem a kis taknyost, hogy fényt deríthessek biztos kezekből az egész sztorira.
Ma reggel határoztam el, hogy húgica látogatóba fogok menni. Már csak abban kell reménykednem, hogy itthon lesz, és hogy nem úgy kell majd megint a hajánál fogva kirángatnom az egyik szaros klubból totál beállva. Úgy amúgy se hiszem, hogy sok hasznát venném... Nem mintha józan pillanataimban igen.
A taxissal közvetlen a motel előtt rakatom ki magam, így szinte már teljesen tiszta az út hozzá, a száz tizenegyes szobáig, ahova a múltkor is hoztam.
A liftben szokás szerint pislákolnak a gané lámpák, és maga az egész rozzant felvonó olyan hangot ad -ahogy emeletről emeletre halad-, mintha leszakadni készülne, mígnem végre elérem a megfelelő emeletet, és már csak ez az, ami számít.
A folyosón -már csak puszta megszokásból is-, körültekintően haladok végig. Fekete farmerom hangosan súrlódik, akárcsak fekete bőrdzsekim is.
Pár perc alatt elérem a megfelelő ajtót, és még mielőtt potyára bekopognék, mint egy sületlen idióta, először figyelmesen hallgatózva rátapadok az ajtóra, majd belesek a kulcslyukon is. Minden jel arra utal, hogy itthon mereszti a valagát, így hát... a kopogásból végül valami velőt rázó dörömbölés lesz, és addig egészen türelmesen várok -egyik vállammal hanyagul az ajtó mentén húzódó falnak dőlve-, ameddig az ajtó ki nem tárul, és szembe nem találom magam a fátyolos szempárral.

-Húúú meglepetés! Gondolom nem a legkedvesebb. - Tárom ki magam mellé a karjaimat, és ha bebocsájtást nyerek, némi fintorgó szemlélődést követően tekintetem megakad Jo-n.
-Azt hiszem, hogy lenne mit mesélned! - Nem kertelek, rögvest a lényegre térek, és számon kérően összefűzöm melleim alatt a kezeimet. Szemeim égető szikrákat vetnek, és csak nagyon kevesen múlik, hogy nem kenem fel a nyakánál fogva az ajtóra. Na, lökjed a vakert kislány!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 18.09.13 8:47

Talán megtehetném, hogy keresek egy másik motelt... talán, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy lenne értelme. Úgyis megtalálnának igaz? Maximum beletelne egy kis időbe, aztán meg baromi pipák lennének rám, hogy vettem a bátorságot és feladatot adtam nekik azzal, hogy keresniük kell. Hú, de nagyon sajnálnék bárkit is, akinek fejtörést okozok ezzel... De nincs értelme, felesleges cécó lenne nekem is. Egészen megszoktam már ezt a szobát, és amíg végre nem tesz el valaki láb alól, addig meg leszek itt, akármennyire is lepukkant és rozzant az egész hely. Hát lássuk be nem mondható olyan kényelmesnek, mint amilyen körülmények Danny-nél voltak. Legalább egy éjszakát aludtam normális ágyban, mondjuk hogy a miatt megérte a másnap hajnali vita, vagy nem is tudom mi. Igazából csak hozta a formáját, úgyhogy egy árva szót sem szólhatok nem? Már az is rendkívül meglepő volt, hogy egyáltalán elrángatott, pedig tényleg nem kellett volna. Sokkal jobb lett volna nekem, ha az a fickó miután valamit az italomba kevert szépen befejezi, amit Tim elkezdett. Mindenkinek jobb lett volna, én sem maradok két tűz között és ők is szépen elintézhetik a dolgaikat maguk között. De soha semmi sem akar egyszerűen alakulni mostanában, mint ahogy most sem, amikor még vizes hajjal a kellő adagot magamhoz véve bújok be a meleg takaró alá. A tv halkan duruzsol, vagy inkább serceg a háttérben, de az már alig jut el hozzám. Aztán mintha... igen egyre erősebb kopogtatás, majd a dörömbölés, ami már ténylegesen eljut az agyamig. Ki a jó franc nem hagyja, hogy egy kicsit kiüssem magam? Őszintén nem tudom, hogy ki lehet, bár persze a felmerülő nevek közül bárki, és egyiküknek sem örülnék, még annak a zsarunak sem, pedig ő talán kihúzhatna a slamasztikából, csak épp lehet hogy nem és akkor még sokkal nagyobb bajba kerülnék miatt. Nagy nehezen végül rászánom magam, hogy kibújjak a takaró aló és óvatosan kinyitom az ajtót. Őszintén szólva az első mozdulatom az, hogy reflexből megpróbálom visszacsapni rá az ajtót. Kár, hogy sokkal lassabb és gyengébb vagyok nála, főleg úgy, hogy már van bennem egy kis anyag is. Visszahátrálok hát az ágy széléhez, amikor végül bejön, mert tudom, hogy úgy is bejön, nem fogja érdekelni, hogy nem vagyok rá kíváncsi.
- Remek... igazán remek. - morgom csak úgy az orrom alatt. Hát igen, tényleg jó kis meglepetés, látszik rajtam, hogy majd kiugrom a bőrömből nagy boldogságomban. És azonnal jön is a kérdés, vagy inkább felszólítás. Mégis... mi a francért kell folyton a nyomomban koslatnia? Hagyjon már békén a jó életbe! Nem szabadna ide jönnie, mert tudni fognak róla.
- Nincs mit mesélnem, hagyj békén és menj szépen haza, vagy akárhova, ahol laksz. - igen azt hiszem ő egy olyan kivételes személy, akivel szemben merek dacos lenni, mint most is. Összefonom magam előtt a kezeimet, és úgy pillantok rá az ágy szélén ülve. Nem fogok neki mesélni arról, hogy mit akar Tim, hogy mit csinált és hogy mit csinálhat még velem. Egyszerűen az a helyzet, hogy sokkal jobban félek attól a fickótól, mint a nővéremtől, sokkal-sokkal jobban. Akármennyire ő is egy vadállat, de nem tenne velem olyasmiket, mint ő, legalábbis elég erősen kétlem, hogy így lenne. Csak azt nem tudom, hogyan tegyem meg, amit kell. Legyek kedves vele, és kérjem meg, hogy vigyen magával? Hülyeség, úgysem tenné meg igaz? Akkor mégis hogyan adhatnám Tim kezére? Vagy mit tegyek, hogy ne kelljen ezt tennem, de közben én se kerüljek még nagyobb bajba? Hülye... hülye dilemma!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 18.09.13 20:23

Amikor már a koszos kis szobájának az ajtajában toporgok, és csak pár centi választja el megfeszült öklömet a kopogástól, utoljára eljátszadozom a gondolattal, hogy milyen lenne, ha egy kicsit befosatnám, és inkább rátörném az ajtót? Szeretem ezt a durvábbik fajta macska-egér játékot, de azért ilyen messzire mégse merészkednék. Addig legalábbis biztos, hogy nem, ameddig hozzá nem jutok az összes lényeges információhoz!
Egyszóval, maradok a jól bevált, mindenki által ismert beinvitálásra váró módszernél, és párszor megkopogtatom öklömet az ajtón, ami alighogy résnyire kinyílik, és meglátom azt a rideg, halálra vált képet, máris csukódna vissza, ha lábammal nem akadályoznám meg a műveletben, és nem lökném be teljes erőmből az ajtót, ezzel együtt talán még a riadt,beszari kis őzgidán is taszítva egy jókorát. Kurva nagy mázlija van, hogy nem vagyok harcias kedvemben, és hogy nem keverek le neki egy akkora pofont visszakézből, hogy a lendület tovább vigye, és egy véletlen folytán még az agya is szétloccsanjon az éjjeliszekrény sarkán. A takarítónak biztos, hogy mindenestül kifordulna a bele a látványtól, de ami ennél is fontosabb: Halott informátor, rossz informátor!
Örömteli, félhangos morgására csak egy szánakozó vigyort villantok, ami azonnal le is fagy a képemről, amint kicsit jobban körbejáratom ezen a megátalkodott lepraterepen a szemem.
Eddigi, gúnyban dúskáló arcvonásaim hirtelen undorodottá válnak, amit nem is vagyok rest takargatni előle még akkor sem, amikor elég feltűnően végig mérem.
Még mindig ugyanazok a karikás szemek, beesett, sápadt arc, remegő, csontos kezek, nyüzüge testalkat... Ha szembejönne velem éjszaka a kivilágítatlan utcán, lehet még én is összerosálnám magam ijedtemben! Pedig nem kérdés, hogy szép lehetne -és egykor az is volt-, ha nem csinálná ezt magával, de hát ez van, mindenkinek van valamilyen káros szenvedélye...

-Huhúúú, mert ha nem? Akkor mi lesz? Rám hívod a zsarukat, akik jó eséllyel téged hamarabb fognak sittre vágni, ha meglátják, hogy milyen leszedált állapotban vagy? - Döntöm oldalra érdeklődően a fejem, ennek köszönhetően a sötét, kerek lencsés napszemüvegem lejjebb csúszik a szemeimről, amik egyenesen az ő íriszeibe hatolnak.
-Na, ne szórakozzunk már egymás idejével! Gondolj arra, hogy minél hamarabb elkezded járatni a szádat, annál hamarabb megszabadulhatsz tőlem. - Mindig kell egy kis kezdőlöket, valami motiváció, és szerintem ennél a hízelgő ténynél keresve se tudnék jobbat találni.
Persze, időközben lassan, ráérősen beljebb sétálok az ajtóból -a kulcsot jelzésképpen ráfordítva a zárra-, és miközben az ágy felé haladok, néhány, a kezem ügyébe akadt tárgyat meg is pöckölgetek útközben, mintha csak otthon lennék. Igazából rohadtul leszarom, hogy mit szól mindehhez, mint ahogy az sem tud izgatni, hogy az mennyire tetszik neki, hogy leülök az ágyszélére, már-már zavaróan közel hozzá, egyenesen belemászva az aurájába.

-...vaaagy szeretnéd, ha inkább én kezdeném, és elmondanám, hogy mit tudok eddig? - Folytatom érces hangon, ahogy előre dőlök, kezeimet ráfektetem a térdeimre, hogy így fürkészhessem arcának minden rezdülését.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 18.09.13 21:15

Hát persze, hogy reflexből megpróbálom visszacsukni az ajtót. Ha megpróbálta volna rám törni, akkor is tuti, hogy a frász tör ki, de így se sokkal jobb a helyzet. Őszintén szólva a pokolba kívánom és nem ide. Mi a jó francért nem képesek már lekopni rólam és elintézni a hülye ügyeiket egymás között? Hátratántorodom, amikor erővel löki vissza az ajtót. Tényleg kész csoda, hogy nem zuhanok rá valamire. Mondjuk talán jobb lenne, és igazán kíváncsi vagyok, hogy kicsit is meghatná-e, ha ez bekövetkezne. Nem tudom... nem hiszem. Egy vállrántás aztán kész. A véleménye meg igazán nem érdekel a szobámmal kapcsolatban. Tudom, hogy pocsék és nem valami alkalmas normális életre, de hát normális életet élek? Nem. Neki köszönhetek az egészet? Igen, akkor pedig még csak joga sincs, hogy így nézzen. Szerencsére legalább nem szólal meg, és nem méltatja a helyet, vagy engem.
- Úgy nézel, mintha nem a te hibád lenne... minden! - szólok oda neki, amikor még engem is látványosan végigmér. Tudom ám, hogy a lenne a legjobb neki, ha már elpatkoltam volna szépen, és nem lennék is feleslegesen, hogy zavarjam a köreit. De amúgy meg minek van itt megint? Nem teljesen mindegy neki, hogy mi van velem? Francért kell kérdezgetni. Amúgy se mondok semmit, nem akarok.
- És, ha csak megkérnélek, hogy menj el? - sóhajtok egyet, miután leroskadtam az ágy szélére. Tudom ám hogy ez nem ér semmit, nem fog megesni rajtam a szíve. Röhej, hogy az össze létező ember, aki mostanában körülvesz egyszerűen ezzel a szervvel nem rendelkezik, nem csoda, ha nincsenek érzéseik igaz? Egyiküknek sem, nem jobb egyik se a másiknál. Tudom, hogy egyszerűbb lenne, ha beszélnék, ha elmondanám neki, de fogalmam sincs, hogy mennyire és milyen módon tud Tim minden egyes lépésemről. Eszem ágában sincs azt kockáztatni, hogy holnap, vagy akár még ma éjszaka megint találkozzam vele, csak meg jártattam a számat. Nem, akkor inkább szépen csendben maradok.
- Nincs mit mondanom, már megmondtam neked! Tűnj el innen! - bár csak a hangom is olyan határozott lenne, mint a szavaim, de az nem megy. Egyszerűen nem megy, pedig tényleg igyekszem úgy tenni, mint elég erős lennék hozzá, hogy szembe szálljak vele, vagy bárkivel. Aztán persze a képembe mászik. Ebben nagyon profi, megfélemlítés, ismerem már ezt... túl jól ismerem.
- Fogd már fel, hogy nem érdekel! Hagyj békén! Mind hagyjatok békén! Egyáltalán minek mentél neki Danny-nek és... és miért nem tudsz egyszerűen csak elmenni? Nem tudok semmit róla érted? Amit tudok, azzal te nem leszel beljebb és kész! - fakadok ki, szinte már hisztérikusan. Rohadtul közel vagyok hozzá, hogy kiboruljak, és teljesen irreálisba menjek át, mint legutóbb amikor elkezdtem verni a mellkasát, bár persze annak se volt semmi hatása, vagy következménye, hiszen az erőm szinte a nullával egyenlő. Tényleg nem értem, miért nem fogja már fel, hogy nem akarok vele semmiről se beszélni. Nem ér vele semmit, ha elmesélem, hogy mit csinált Tim, totál semmi értelme.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 18.09.13 22:08

És tessék! Már megint. Újra itt tartunk, újra a régi, unalmas nóta, és a bűnbakképzés.
-Hé, állíts magadon és gondolkozz egy kicsit! Én nyírtam ki a családodat? Én szoktattalak rá ezekre a szarságokra? - Csattanok fel erélyesen, parancsolóan, ahogy fölé magasodok, és gyilkos tekintettel pillázgatok le apró, vékony alakjára, amivel még mellettem is eltörpül, pedig az alig százhatvanöt centimmel én se mondanám magam egy lóbaszó óriásnak! De ez már megint csak értelmetlen részletkérdés, aminél van fontosabb megtárgyalni valónk is. Ilyen például az, amit a legutóbb is sikerült idegen szájból félfüllel meghallanom.
-Szerintem te is tudod, hogy fölöslegesen próbálkoznál. - Vetem oda elé semmitmondóan, hanyagul meg is vonva mellé a vállam, ahogy merev pillantással, elgondolkodóan összehúzott szemekkel követem útját egészen az ágyig, amire úgy roskad le, mintha tonnányi súlyokat pakoltak volna a vállára, és nem bírná a terhelést. Ha lenne rá időm, talán még meg is sajnálnám, de mivel az túl sok erőfeszítést igényel, így maradok a tőlem jól megszokott, bevált módszernél, ami nagyjából ki is merül egy lenéző, lesajnáló grimaszban, unott sóhajban és bosszankodó szemforgatásban.
Tényleg azt hiszi, hogy időmilliomos vagyok, és hogy nincs jobb dolgom annál, minthogy éjt nappallá téve itt basszam mellette a rezet, arra várva, hogy végre megeredjen a nyelve?!
Ha ezt így folytatja tovább, biztos, hogy gondoskodni fogok arról, hogy olyan szorgalmasan kezdjen el vallani, ahogy egy stréber kisdiák szokott, amikor a kedvenc tanára kihívja felelni.

-C-c... rossz válasz! - Cüppögök egy sort, és arcomon ezzel együtt megjelenik egy szórakozott félmosoly is, ami Josie számára akár idegesítő is lehet, legfőképp akkor, amikor már mellette ülök az ágyon, és feltett szándékom befurakodni az intim szférájába. Hátha ettől majd megtörik! Bár, ahogy ismerem, és amiket eddig hallottam róla... nem hiszem, hogy gondot okozna neki némi zavaró közelség.
Végül aztán a jég megtörni látszik, és én máris őszinte érdeklődést mutató arckifejezéssel egyenesedem fel, hogy aztán levéve napszemüvegem, így kezdhessem el fürkészni az arcát, miközben szüntelenül ujjaimat tördelem valahol az ölemben.

-Mert az olyan rohadékoknak, mint amilyen az az ember is, kijár egy kis móresre tanítás! - Azt azért mégsem mondhattam, hogy felébredtek bennem azok a védelmező ösztönök, amiknek a létezéséről addig nem is tudtam, ameddig Josie meg nem jelent Vegasban.
Biztos, hogy a pofámba röhögne, és ezzel letörné a szarvamat, vagy egyszerűen csak érzelgősnek nevezne, amitől szerencsére még rohadt messze járok.

-Jó, akkor mondom másképp... - Dőlök el keresztbe az ágyon, kezeimet összekulcsolom a tarkóm alatt, és behunyt szemekkel folytatom.
-...Mind a kettőnknek közös érdeke, hogy kézre kerítsük azt a rohadékot, és hogy megkapja, ami jár neki, nem? Ha együtt dolgoznánk, talán több esélyünk lenne... - Nem hittem volna, hogy bármikor is majd ilyen, és ehhez hasonló ajánlatokkal fogok nála előrukkolni, de ha ösztönzésre van szüksége, tőlem megkaphatja!
A válaszát már -továbbra is fekve-, az oldalamra fordulva várom, egyik kezemmel megtámasztva a fejemet, hunyorogva nézve fel rá.


//Enyém volt a 100. reagod! *.* //
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 19.09.13 14:47

Pedig én akkor is őt hibáztatok, mégha nem is közvetlenül az ő hibája. No meg most ő van itt, ő nem hagy békén, egyszerűen muszáj a képébe vágnom, amit gondolok.
- Miattad lett bármi közünk is hozzá, te kevertél bele mindenkit, közvetve tehát igenis a te hibád! - vágok vissza. Nem érdekel, hogy fölém magasodik és gyilkos pillantásokat vet. Akármennyire is gyenge vagyok, ellene erősebb a harag bennem, mint a félelem, vagy legalábbis néha, nagy ritkán felszínre tör. Talán még neki is mennék, ha nem lenne bennem olyasmi, ami eléggé eltompít ahhoz, hogy ezt ne tegyem meg. Akárhogy is nézzük, de ha ő nem paktál le azzal az alakkal, aztán pedig nem rúgják össze a port, vagy nem is tudom, hogy mi a franc az oka az egésznek, akkor mindez nem történik meg. Akkor nem lennék itt, mindenki élne, és nem omlott volna össze a kis világom, mint egy elcseszett kártyavár.
- Még csak azt sem tudom, hogy miért, hogy mi történt! Nem mondasz nekem semmit, csak kérdezgetsz folyamatosan! - elegem van. Tényleg nagyon elegem van már. Mindenki csak tudni akar dolgokat, de igazából nem mondanak semmit sem. Ez egyszerűen nem fair, ez az egész nem fair! Aztán csak nem marad más, mint egy sóhaj, amikor elérem az ágyat. Nagyjából eddig tartott az a hűde nagy ellenállásom. Csak azt akarom, hogy menjen el, de persze hogy nem képes rá. Tönkre ment miatta az életem és még most sem hagyja annyiban? A mosolyokat pedig lassan már gyűlölöm, nincs bennük semmi őszinteség, Tim mosolyától kifejezetten irtózom. Mintha... mintha tényleg nem lennének normálisak, hogy ilyen helyzetben így néznek rám. Talán tényleg nem is azok. Egy normális ember nem tesz ilyesmit a másikkal igaz? Nem vallatja, nem kínozza, nem akarja kifacsarni a lelkét. Csak azért is rákérdezek, hogy miért ment neki Danny-nek, mert ezt a részét igazán nem értem. Persze kapok rá valami kis semmitmondó választ, nem lep meg.
- Aha értem, mondod ezt épp te... - rázom meg a fejem. Bagoly mondja, mintha ő olyan jó ember lenne, akinek joga van másokat jó modorra tanítani. Komolyan röhej, vajon ő ezt miért nem látja? Aztán eldől az ágyamon. Ez határozottan meglep, hiszen pár perccel ezelőtt még úgy fintorgott, hogy az is furcsa, hogy egyáltalán leült, és nem fél hogy a flancos ruháját esetleg összekoszolja. Nem is nézek rá, amikor beszél, még akkor sem, amikor hallom, hogy oldalra fordul. Megint ugyanaz a duma, a bosszúról, meg ehhez hasonló marhaságokról.
- De... de nekem ez nem kell... - suttogom csak úgy magam elé, aztán végül csak felhúzom az egyik lábamat és féloldalasan felé fordulok, hogy a szemébe tudjak nézni.
- A te érdeked, nekem csak az lenne, hogy hagyjatok ki a hülye kis játékaitokból. Nem akarok ebbe belefolyni és... és én nem tudom megvédeni magam. Hát nem tudod ez felfogni? - nem akarom, hogy megint elkapjon, nem akarom, hogy megint elvigyenek hozzá. De nem tehetnék ellene semmit. Én nem vagyok erős, nincs fegyverem, még csak ügyes sem, hogy elrejtőzzek előle. Nem tudom, miért nem érti már meg, hogy egyszerűen csak ki akarok maradni az egészből, nem akarom hogy közöm legyen hozzá, vagy Timhez, vagy bármihez, ami ezzel kapcsolatos.
- Ha... ha nem segítek neki, hogy téged... Téged akar érted, és bármire képes, hogy elérje, amit akar. - bár azt hiszem ezzel tisztában van. Csak épp jelen esetben én lennék az a bizonyos szenvedő fél, az, akivel a bármit megteszi. És tudom, hogy ha megint elkapnak, ha megint találkozom vele, akkor nem fogom megúszni a fenyegetéssel, mint legutóbb, akkor durvább lesz, sokkal durvább, és azt már nem bírnám ki.

//Nem is figyeltem. ^^ Pedig láttam, amikor 99 volt, de háh! Very Happy//
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 20.09.13 11:33

Nem is tudom, hogy hirtelen miért fojtanám meg szívesebben... Azért az alpári stílusáért, amit megenged magának velem szemben, vagy inkább azért, mert alaptalanul megvádolt a tökéletes kis családjának a meggyilkolásával. Tényleg ennyire hülye, vagy csak tetteti? Miután elfordultak tőlem, és úgy kezdtek el kezelni, mint valami pszichiátriai őrültet, már arra se méltattam őket, hogy egyáltalán végezzek velük! Nem véletlen jöttem el ide -a lehető legmesszebbre Dublintól-, hogy elfelejthessem a múltban történteket. Aki egyedül hibás ebben az egészben, az Tim. Nekem nem tapad egyikőjük vére sem a kezemre, de még az is bekövetkezhet, ha a depressziós, önsajnáltató őnagysága így folytatja... De addig is... nem vagyok hajlandó válasszal szolgálni neki! Lapozzunk.
-Vésd már bele végre abba a kurva szétdrogozott agyadba, hogy nem jókedvemből faggatlak, hanem azért, hogy Neked is jobb legyen! Hülye picsa... - Miközben ingerülten magyarázok, mutatóujjammal a halántékomat bökdösöm, ezzel imitálva a "szétrdogozott agyát".
Nem vagyok egy szentfazék, soha nem is voltam az, és minden bizonnyal ezen már semmi sem fog tudni változtatni, letraktáltam az ördöggel, de akármilyen hihetetlen is, még mindig köt hozzá valami -talán a testvéri szál-, ami nem engedni, hogy csak úgy elsuhanjak az egyéni szocproblémáji felett, és ami azt súgja, hogy tennem kell azért, hogy véget érjenek Tim morbid fenyegetései a számára, és hogy azok nélkül roncsolhassa tovább magát.
Talán az iménti gondolatok azok, amik maradásra sarkallanak, és amik miatt végül az ágyán kötök ki, pedig a harag már szinte leégette a bőrt a csontjaimról. Menni akarok, mert nagyon jól ismerem már magam ahhoz, hogy tudjam, milyen fájdalmas és veszélyes következményekkel jár az, ha ilyen kiszámíthatatlan állapotban egy olyan ember mellett vagyok, aki csak tovább szítja a tüzet, de válaszok nélkül nem leszek hajlandó ebből a retekből kitenni a lábam, még akkor sem, ha időközben annyira elborul az agyam, hogy azon kapom magam, hogy éppen szarrá verem a saját húgomat.

-Merem feltételezni, hogy azóta nem mert hozzád nyúlni többet! Mellesleg, egy puhapöcsről van szó, akinek csak a szája nagy, és a dugáson kívül máshoz nem ért. - A szavak könnyedén jönnek, miközben már az ágyán fekszem, és fáradtan masszírozom az orrnyergemet. Kár lenne tagadni, hogy az a Danny anyám picsája talán még verekedni sem verekedett életében!
-A lófaszt nem kell! - Szinte félbeszakítom szánalomra méltó nyöszörgésében. Egyértelműen azt akarja, hogy valaki végre véget vethessen ennek az egésznek, és hogy nyugodtan élhessen, ne kelljen mindennapját bujkálással töltenie. Nem is értem, hogy miért akar nagy kislánynak látszani, amikor közben a hülye is látja, hogy olyan jelentéktelenül elveszett, mint Bambi a döglött anyja nélkül.
Legközelebb csak akkor tisztelem meg a figyelmemmel, amikor végre kimondja a nyilvánvalót. Azt, amit mindvégig tagadott! Végre megtört a jég! Tudtam én, hogy ez be fog következni. Csak idő kellett ahhoz, hogy kimondja az egyértelműt.

Unottan felsóhajtok, és miközben oldalra fordulok, összeszedem minden gondolatomat.
-Ha köpnél nekem Timről és a sleppjéről, meg tudnálak védeni... - Húzom el orra előtt a mézesmadzagot, amibe szinte majdnem teljesen biztos vagyok, hogy foggal körömmel fog kapaszkodni. Már csak az a nagy kérdés, hogy vajon megbízik-e bennem és elfogadja az ajánlatomat, vagy tovább fog makacskodni, amivel előbb utóbb bele fog rohanni a saját vesztébe. Mindenesetre én türelmesen várok a válaszára. Időm, mint a tenger! Egészen lenyugodott a vérem is... a következő percig legalábbis biztos. De utána...
-Mi van? Te most tényleg a kezei alá akarsz adni engem?! Ez most komoly? - Olyan lendülettel ülök fel mellette, hogy az a mozdulat akár fenyegető is lehet számára. Igazából annak is szántam. Fenyegetésnek. Egyik kezem indulatosan lendül felé, hogy ujjaim belemarhassanak a tarkóján virító, sötétlő hajtömegbe, és hogy így fordíthassam magam felé, kényszerítve a szemkontaktusra.
-Válaszolj! El akartál árulni? Most, amikor már olyan közel vagyunk ahhoz, hogy mind a kettőnknek nyugta lehessen tőle?! Én is ugyanazokon a megaláztatásokon mentem keresztül annak idején, mint Te, mégis itt vagyok és nem sajnáltatom magam miatta! Döntsd el, hogy kinek a kezére akarsz játszani! - Villódzó íriszeim nem eresztik az övét, és csak egy kisebb lökéssel engedem el. Elárult!
-Tudod, ezelőtt pár perccel még arra is képes lettem volna, hogy egy biztonságos helyre juttassalak, de így már nem... Eljátszottad az esélyedet, Jo! - Rázom meg a fejem csalódottan.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 20.09.13 12:18

Akkor is őt gondolom hibásnak, ha nem is közvetlenül, de közvetetten igen. De ennek ellenére mégis ide jöttem, oké részben azért, mert kénytelen voltam, mert ezt a feladatot kaptam és nem maradhattam csak úgy ott, ahol minden rájuk emlékeztet. Képtelen lettem volna csak úgy tovább élni az életem, annak már vége, már csak ez van, amit azt hiszem életnek már egyáltalán nem lehet nevezni. A következő szavakra képtelen vagyok visszafogni magam és egyszerűen felnevetek. Na persze nincs ebben semmi boldogság, inkább valamiféle hisztérikus fajta, mert amit mondd egyszerűen nevetséges.
- Hogy nekem jobb? Nekem ettől jobb, hogy vadállat vagy velem? Fenyegetsz és... és... olyan vagy mint ő! - igazából tényleg nem különböznek sokban egymástól. Mindenkinek van valami célja és ennyi, de egyiküké sem az, hogy nekem jó legyen, az baromira nem érdekel senkit sem, legalábbis én így érzem. Akinek fontos, hogy velem mi van az nem fenyeget és nem tart lelkileg terrorban, és végképp nem üt meg. Csoda, hogy meg akarok szabadulni mindkettejüktől? Képtelen vagyok rá nézni, amikor végigdől az ágyamon. Annyira nem érdekel, hogy mit akar mondani, egyszerűen csak azt szeretném, hogy menjen már el. Nincs értelme annak, hogy itt van, egyszerűen semmi értelme, nem változtat semmin sem vele. Talán valahol mélyen azért is ingerlem és szólok neki vissza, mert valahol remélem, hogy elborul az agya. Biztos, hogy ölt már, tuti, hogy megtette nem egyszer, lehet hogy akkor legalább gyorsan túl lennék mindenen. Már nem is nagyon érdekel, hogy mond Dannyről, még akkor sem, ha valahol mélyen igaza van. Persze azóta nem mert hozzám nyúlni, hú de nagy szám! Az az egy pofon se érdekelt, nem kellett volna tennie semmit. Azt is saját maga miatt csinálta, hogy kiélhesse a hülye agresszióját, amit totál képtelen visszafogni.
- Nem kért rá senki, hogy foglalkozz velem... - vetem még oda neki, de már kezd vékonyodni a hangom, szinte suttogássá szelídül, mert látom, hogy nem akar elmenni, nem akar békén hagyni. Miért nem képes megoldani a saját kis dolgait nélkülem? Eszem ágában sincs bosszút állni, meg ilyen baromságok. Az nem nekem való, attól nem lesz jobb semmi, attól még halottak maradnak és egyébként se tehetek semmit Tim ellen. Esélyem se lenne, és nem akarom őt újra látni.
- Nem tudsz megvédeni tőle. Megtalál, bárhol megtalál! - egyszerűen nem hiszem el neki. És egyébként is, azt nem bírnám elviselni, ha bezárva kellene lennem valahol, bujkálni és rejtőzködni és... józannak maradni. Már csak úgy vagyok képes életben maradni, ha bulizni járok, ha kiütöm magam, ha tökéletesen tönkre vágom a testem és közben nem emlékszem arra, amire nem akarok. Azért volt olyan átkozottul pocsék a kórházban is, mert nem volt más ott, csak a rohadt gondolataim és emlékeim, amiket ki akarok törölni végre a fejemből. Megpróbálom elmagyarázni neki, hogy neki is jobb lenne, ha elmenne, mert mi van ha eleve figyelik a motelt? Mi van, ha itt lesznek hamarosan?
- Én nem... nem tudom. - legszívesebben nyüszítenék, de komolyan, amikor felül és megragadja a hajamat. Miért kell ilyen rohadt erőszakosnak lennie. Automatikusan fogok rá a kezére, amivel finoman szólva is brutális erősen tépi a fejbőrömet. Könny szökik a szemembe a fájdalomtól, de próbálom lenyelni a gombócot és nem engedni utat a sírásnak. Azzal csak adnám alá a lovat igaz?
- Mit tehettem volna? Ha nem mondom neki, hogy segítek, akkor nem enged el, akkor... akkor csak újabb sebeket okoz, vagy... vagy még rosszabb. - az utolsó szavakat már szinte csak suttogom. Hiába bújtam már ágyba fogalmam sincs hány pasival azóta, hogy itt vagyok, de nem akarom, hogy ő úgy érjen hozzám. Már a gondolatától is kiver a víz és pánikba esem. Egyszerűen azt nem bírnám ki ép ésszel. Miért nem képes Jas megérteni ezt? Miért nem fogja fel, hogy nem tehettem mást? Nem vagyok erős, nem tudok ellenállni neki, muszáj volt, kénytelen voltam igent mondani.
- De nem tettem semmit látod? Én nem vagyok olyan erős, mint te, én ezt... ezt nem bírom! Nem akarok senkinek sem a kezére játszani... senkinek! - az utolsó szót már sírva kiáltom rá. Nem érdekel az egész kis csatározás, nem akarok részt venni benne, nem érdekel egyikük sem. Csak ki szeretnék maradni az egészből és ennyi. Ezt olyan nehéz felfogni? Egyébként sem vagyok elég ügyes, hogy kiderítsem, hogy van Jas, és elmondjam Timnek, mint ahogy fordítva sincsenek információim. Az utolsó mondatára már csak a szememet törölgetve rázom meg a fejem.
- Nem kell nekem semmilyen hely, ahol bujkálhatok és ahova lényegében bezársz! - mert milyen más biztonságos helyre tudna vinni? Nem hiszem, hogy úgy meg tudna védeni, hogy közben szabad mozgás terem legyen. Az pedig, hogy közel jár már Timhez... persze és ez mit jelent? Hetek, hónapok, vagy csak napok? Vagy soha nem lesz vége, mert mindketten azt hiszik, hogy hamarosan elkapják a másikat. Olyan, mintha egy rohadt western párbajban én állnék középen, miközben számolnak vissza, hogy a két fél előrántsa a pisztolyát, de végül egyikük sem fog megsérülni, hanem én kapom majd mindkét golyót.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 21.09.13 13:24

Azt hiszi, hogy Timtől van félnivalója, de ne akarja megtudni, hogy milyen az, amikor én fogom a legnagyobb veszélyt jelenti rá! Pedig már nagyon közel van hozzá, hogy azt a bizonyos utolsó szál gyufát is kihúzza a dobozból.
-Ha olyan lennék, mint Tim, úgy zaklatnálak, ahogy Ő is tette! Mert tudok mindenről, és nehogy azt hidd, hogy mindig egy lépéssel előttem jársz! - Nem vagyok rest elárulni magam, hogy tudok mindenről, ami vele kapcsolatos, és arról, hogy mit tett a legutóbbi kis randijuk alkalmával Tim. Ha ilyesfajta megfélemlítésre van szükség ahhoz, hogy elérjem, hogy visszavegyen abból a rohadt nagy szájából, akkor nem félek fenyegetésekbe kezdeni! Ezek után nevezhet kegyetlennek, gyilkosnak és bűnösnek is, de többet garantáltan nem fog ahhoz a seggfejhez hasonlítgatni! Remélem, hogy még sokáig kísérteni fogja az az új élmény ahhoz, hogy ne próbáljon meg még egyszer úgy vádaskodni, ahogy azt senkitől, még tőle sem vagyok hajlandó megtűrni.
-Ez érdekes. És tudod miért? Mert te azzal a céllal jöttél ide Vegasba, hogy segítsek neked. Nekem sem minden vágyam, hogy a saját szarjaim mellett még babysitterkedjek is. - Dörgölöm az orra alá, csakhogy egy pillanatra se felejtse el, hogy jelenleg ki van benne annyira átkozottul a szarban, hogy segítségre van szüksége. Én már megvívtam a saját, kemény csatámat az élettel. Én már mindenre felkészült vagyok, semmi sem okoz meglepetést, és képes vagyok megállni biztos lábakkal a talajon, de Josie... róla még jóindulattal sem lehetne elmondani azt, hogy tudja, hogy mit csinál, és hogy keményen állja a sarat. Végre valami, amiben nem hasonlítunk annyira piszkosul egymásra!
Ha nem lennék biztos a beszari állításának ez ellenkezőjében, akkor most talán még meg is sértődtem volna rajta, de mivel magabiztos vagyok -ami rá megint csak nem jellemző-, az egészet elintézem egy unott sóhajjal és pofátlan szemforgatással, amikor már az ágyán heverészem.

-Ne feledd, hogy Tim nem Isten, csak szereti eljátszani, hogy az. Az ő keze sem ér el mindenhova. - Sóhajtom játszi könnyedséggel, továbbra is csukott szemekkel mustrálva a plafont, miközben úgy beszélek, mintha csak a tegnap esti foci meccsről tárgyalnék vele. Pedig ez annál sokkal több! Főleg, hogy alig pár percen belül kibújik a szög a zsákból, és olyan információhoz jutok, amit talán soha nem akartam volna hallani. De a lepcses szájával legalább megkönnyítette a dolgomat, és nem kellett nekem utána járni a dolgoknak, annak, hogy mi is folyik a háttérben.
-Ha időben szóltál volna Nekem, akkor már rég nem lenne rá gondunk, és nem dugta volna be a rohadt ujját a lábaid közé, hogy ezzel fenyegessen! De tudod mit?! Már csak azt tudom mondani, hogy megérdemelted... - Sziszegem fogaim között, akárcsak valami mérges kígyó, és közben nem vagyok hajlandó tágítani a fülétől, ahogy ujjaim sem a hosszú, sötét tincsektől. Élje csak át újra azt a napot! Érezze csak hibásnak magát, amiért elárult!
Pár feszült percig még fenyegetően fürkészem a szánalomra méltó, könny áztatta arcát, majd egyszerűen csak elengedem, kezeim pedig rögvest idegesen ökölbe feszülnek, amint újabb önsanyargatásba kezd.

-Jaj, fejezd már be! Igenis lehetsz erős! Mindenki lehet erős, csak Te élvezed ezt az állandó kiszolgáltatottságot, és nem akarsz tenni azért, hogy megvédd magad! Egyszerűbb felhúzni a nyúlcipőt, ha? - Húzom össze a szemeimet, és amikor már előtte állok, előrehajolok, hogy kezeimmel megtámaszkodhassak térdeimen, és így mászhassak bele az arcába.
-Nem azt mondtam, hogy bezárlak! Védelmet ajánlottam. - Préselem ingerülten a fogaim között, és már lendül is az egyik öklöm, hogy valahol a feje mellett rácsaphassak az ágy támlájára.
-Szedd össze magad! - Kiáltok rá erélyesen, parancsolóan!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 21.09.13 14:14

Őszintén? Tényleg úgy vagyok vele, hogy Timtől több félnivalóm van, még akkor is, ha közben Jas is ugyanolyan veszélyes, de nem gondolnám, hogy jobban. Azt hiszem pont azért, amit az a szemét is mondott, hogy nem tenne velem annyira durva dolgokat, mint ő, bár valószínűleg azért nem is fogná vissza magát.
- Ha mindent tudsz, akkor miért faggatsz folyton engem? - vágok vissza neki, hiszen ide jön, kérdéseket tesz fel. Arról sem tudott, ami otthon történt, és mégis úgy tesz, mintha tényleg olyan hű de benne lenne mindenben? Totál nem igaz, mert belőlem próbálja kihúzni azt, amit tudok, pedig tényleg alig van fogalmam bármiről is. Ha pedig pont azzal fenyegetőzik, hogy ő is lehet olyan vadállat, akkor miért ne hasonlítgassam Timhez? Akkor nem tennék így, ha elhúzna és szépen békén hagyja, de erre egyikük sem hajlandó.
- Nem! Én azért jöttem ide, mert te vagy az utolsó élő rokonom, és mert nem volt más választásom, ide kellett jönnöm. Azt a reményt pedig, hogy segítesz már első alkalommal kitörölted a fejemből. - jó, pedig tényleg azért jöttem, hogy segítsen, de nem tette legutóbb sem, akkor is csak bántott, a falnak lökött és fenyegetett, kényszerítve, hogy idézzem fel azt a szörnyű napot. Ezek után miért várja tőlem, hogy normálisan viselkedjek vele, hogy az ő viselkedése még csak hírből sem ismeri a normálisat. Egyszerűen ugyanúgy félek tőle, mint Timtől, vagy talán egy kicsit kevésbé és ezért néha legalább vissza merek szólni, de csak ritkán.
- Eddig nekem nem úgy tűnt, mert mindenről tud... mindenről! Lehet, hogy arról is, hogy most itt vagy. - hátha beijed és elmegy, már csak ebben reménykedem, hogy nem akarja, hogy ideérjenek Tim emberei. Bár azt hiszem ő van olyan figyelmes és óvatos, hogy ne kövessék és ne bukjon le, hogy itt van igaz? De ezt nem tudhatom, annyira igazán nem ismerem az ügyeit, és őszintén szólva nem is akarom ismerni őket. Aztán persze bepöccen, mint ahogy már rengetegszer megtette. Tépi a hajam és ordibál és még a lelkembe is gázol, amikor felemlegeti azt, amit ő tett.
- Utállak érted... utállak! - kiabálom, már az se érdekel, hogy húzza a a hajam, de az idegeim már tényleg kezdenek csődöt mondani és potyogni kezd a könnyem is. Pedig én próbálok erős maradni, de képtelen vagyok rá, amit csinál, amit felemleget, egyszerűen olyan, mintha úja és újra a lelkembe gázolna vele és egyáltalán nem érdekli, hogy én ezt mennyire bírom ki. Miért nem fogja fel, hogy nem volt más választásom? Ha nem ígérem meg Timnek, hogy megteszem, hogy segítek neki, akkor nem csak ennyit tesz, akkor... nem is tudom, előkerül a kés és használja és ki tudja még mi. Én nem akartam, nem akartam, hogy bármit is tegyen velem.
- Nem élvezem, de nem megy más. Fogd már fel, nem mindenki olyan, mint te! Nekem vannak érzéseim... nekem fájnak dolgok. - mondom egész halkan annak ellenére, hogy az arcomba van mászva, és megint próbál jól kiosztani. Nem érdekel, nem hatnak meg a szavai, maximum csak még jobban összetör vele, ha ez lehetséges. Nem fog tudni feltüzelni, mert akkor olyannak kellene lennem mint neki, egy érzéketlen tuskónak, aki még a saját húgát is kínozza a helyett, hogy ténylegesen segítene neki. Automatikusan összerezzenek, amikor az ökle az ágy támlájába csapódik. Csodálom, hogy nem engem talált volna el vele. Azt hiszem, ha nem lenne itt semmi, amin levezethetné a mérgét, akkor tuti, hogy megtette volna.
- Hogy védhetnél meg másként? Rejtőzködnöm kéne nem? Ki tudja meddig és hol! - rázom meg a fejem határozottan. Nagyot nyelek és dacosan pillantok rá. Nem akarok vele menni, félek, rettegek, de akkor sem, mert képtelen lennék vele hosszabb időt elviselni. Ahogy viselkedik, ahogy ordít velem, ez bőven elég akkor, amikor összefutunk, nem kell napi szinten.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 22.09.13 15:50

-Mert te még mindig sokkal többet tudsz nálam! Te vagy az összeköttetés közöttünk. - Vágom rá teljesen lazán, szinte már csak félvállról, mintha valami egészen semmitmondó, jelentéktelen dologról lenne szó. Pedig tényleg tudnám értékelni, ha végre a végére tudnék járni ennek az egész őrületnek, és ha egy életre megszabadulhatnánk ettől a pszichopata állattól, aki Istent játszik, és azt gondolja, hogy számára nincsenek határok, és hogy őt semmi és senki nem tudja meggátolni a terveiben. Az az igazság, hogy a maga módján Tim mindig is ijesztő ipse volt. Olykor még én is tele raktam a bugyimat, amikor egy-egy akció nem úgy sikerült, ahogy azt ő elvárta tőlünk, a kis csipet-csapatától. Akkor voltam a leginkább benne fenékig a szarban, amikor én voltam a rosszul végződött küldetésünk felbujtója, az akinek kézben kellett tartania a dolgokat Tim helyett is. Számtalanszor elbuktunk, és számtalanszor meg is lettünk a ballépésünkért büntetve. Talán ezért nem tudom sajnálni Josiet. Jelen esetben csak az együttérzés megy, bár... mentségemre legyen szolgálva, az is elég távol áll a stílusomtól.
-Lett volna esélyed arra, hogy visszamenj, mégis itt vagy még mindig. Mi ennek az oka? Mi ennek az oka, ha nem az, hogy még mindig abban reménykedsz, hogy talán felengedek és segíteni fogok? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, kissé oldalra biccentett fejjel, így vizslatva az arcát zavartalanul, mégis szinte már-már hipnotizálóan, mintha csak így akarnám értelmes, elfogadható válaszra sarkallni, amivel nagyon úgy tűnik, hogy továbbra sem hajlandó megszánni. Sőt, ráadásként, mintha feltett szándéka lenne, hogy az eddigieknél is tovább hergeljen, hamarosan kiderül, hogy úgy elárult Timnél, ahogy csak egy ember elárulhat egy másikat, ez pedig már önmagában is felháborító és dühítő! Nem én vagyok a jóság mintaképe, és még jóindulattal sem lehetne szentnek avanzsálni, de arra nem vetemedtem volna soha, hogy feladjam annál, akit a lehető legjobban utál, és akinek minden rémálmában főszereplőként van jelen. Sőt, ha pontosítani akarok, már nem csak az álmaiban és képzeletében! Azokból az illúziókat szülő helyekből már rég kilépett, és valósággá vált. Tudom, hogy nem kevés félnivalója van Jo-nak Tim miatt, de ha ennyire retteg, és ha neki is érdeke, hogy olyan helyre kerüljön az a rohadék, ahonnan már biztos, hogy nem éri el, akkor jobban tenné, ha együttműködne valaki olyannal, akivel közösek a céljai. Mondjuk velem! De ő ehelyett gondolkodás nélkül elárult, egyszerűen csak feldobott annál az embernél, akitől meg akar szabadulni, és akitől retteg. Mindig azt hangoztatja, minden mozdulata arról árulkodik, hogy fél, és meg akar szabadulni tőle, mégis szövetkezett vele. Okos, de nem eléggé! Akkor hozhatott volna jó döntést, ha engem választ.
-Nagyon jól ismerem már a módszereit ahhoz, hogy tudjam, nem figyeltet senkit. Azt hiszi, hogy sikerült neki megfélemlítenie téged annyira, hogy eszedbe ne jusson meggondolatlanságot csinálni, vagy lelépni innen. Éppen ezért kéne meglepned és bebizonyítanod neki, hogy nem vagy egy rohadt rongybaba, amit kedvére rángathat és irányíthat! Ez lehetne a Tenagy áttörésed. - Már rég feladtam, hogy fenyegetéssel, a Tim által olyan jól bevált módszerekkel térítsem őt jobb belátásra. Helyette inkább élek azzal a bizonyos mézes madzag teóriával, és minden erőmmel azon vagyok, hogy átcsábítsam az én oldalamra. Ebben még a szánalmas könnyei, a gyűlöletes szavai és testének nyughatatlan remegése sem tud megállítani.
Végül aztán -amikor én is úgy határozok magamban, hogy ennyi elég volt-, felhagyok az erőszakkal, és az utolsó durva mozdulatom az ahogy dühödten öklömmel az ágyra csapok.

-Az érzések szar, hasznavehetetlen dolgok! Csak még gyengébb és ingatagabb leszel tőlük. Egy dolgot köszönhetek csak meg neked és a családodnak. Azt, hogy mellettetek érzéketlenné váltam, így soha nincs vesztenivalóm, és soha nem jelentett gondot semmi a munkámban! - Sziszegem feszülten, továbbra sem tágítva az aurájából, ahogy minden tényt kíméletlenül az arcába nyomok. Eddig ő volt az, aki hibáztatott, és próbált lelkileg zsarolni, de most eljött az én időm! Erre már nem fog tudni elfogadható válasszal szolgálni. Be kell látnia, hogy részben tényleg ők voltak azok, akik miatt olyanná váltam, mint amilyen most is vagyok.
A "családunk" egy hazugságoktól, álszentségtől bűzlő ganajkupac, ami megérdemelte, hogy Tim és a csapata végre igazságot tegyen köztük.

-Szerinted én, hogy vészeltem át az elmúlt hónapokat miután Tim kirakott?! Ismerek valakit, aki tudja, hogy mi vagyok, és aki az FBI-nál dolgozik. Neki köszönhetem, hogy még nem kerítettek kézre, és Timnek fogalma sincs róla, hogy hol lakom. Ott neked is nyugtod lehetne, de... már nem bízom meg benned, hogy felajánljam azt a lehetőséget, hogy nem csak én, de egy képzett ügynök is vigyázzon rád, és hogy megtanítsalak arra, hogy hogyan védheted meg magad. - Ezzel eltávolodom tőle, és vissza se nézve, lassan elindulok az ajtó felé, ezzel tesztelve. Szüksége van a segítségemre!

Ha eltekintünk attól, hogy a szám egy 15 éves lányról szól, szerintem nagyon találó a szövege Josiehoz Wink
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 22.09.13 20:39

- De, ha egyszer nem akarok az lenni? - mondom halkan. Tényleg nem akarok, csak nyugalmat szeretnék. Azért jöttem ide, mert Jas az egyetlen rokonom, és valahol tényleg reméltem, hogy segít, hogy megvéd, hogy tényleg úgy tesz, mint egy nővér, de még véletlenül sem így történt. Egyszerűen ő is csak kínoz és azt várja, hogy folyjak bele ebbe az egészbe, hogy legyen én az összeköttetés, amikor egyszerűen rettegek attól a férfitől. Nem akarom látni, nem akarok találkozni vele, mert akkor sokkal rosszabb dolgokat tesz velem, mint a halál, és ezt állatira szeretném elkerülni. Miért nem érti meg ezt a nővérem... miért? Neki nem az fontos, hogy velem mi van, csak az, hogy neki segítsek ebben az egészben. Mindenkinek csak önmaga számít, és senkinek sem én.
- Nem, már nem mehetek vissza, úgyis megtalálna nem? Mi értelme lenne? És nem lennék képes rá, ott minden rájuk emlékeztet. - részben talán miatt is maradok, de ez csak egy egészen kis rész. Nem reménykedem abban, hogy segít, azok után ahogy először viselkedett velem és ahogy most is teszi, hogyan gondolhatnék ilyet? Ennyire naiv én sem vagyok, sőt kifejezetten pesszimista lettem az utóbbi időben, egyáltalán nem reménykedem már abban, hogy az életem normálisra fordulhat. Igaza van Jonah-nak, csak akkor megy ez az egész, ha találsz valamit, vagy valakit, ami, vagy aki miatt érdemes élni. De nekem ilyen nincs, semmi és senki, és nem is remélem, hogy lesz, hogy ez még változhat egyáltalán. Azt pedig igazából nem gondolom, hogy bárkit is elárultam volna, hiszen azóta hogy idejöttem nem tettem semmit, nem mondtam neki semmit Jasről, egy árva szót sem, csak eltűntem a szeme elől és kész. Most sem mondtam semmit, csak hát... ha nem ígérem meg neki, akkor elenged? Dehogy!
- De, ha egyszer félek tőle? Rettegek, érted? Nem akarom, hogy újra megtegye, hogy használja a kést, már így is egy roncsot csinált belőlem, és végképp nem akarom, hogy... - megremegek már a gondolatra is, hogy tovább menjen annál, mint hogy legutóbb a lábam között matatott. Az nem bírnám ki, tényleg nem menne. Hogy várhatja el tőlem Jas, hogy képes legyek erre, mégis hogyan? - És te is tudod, ha nem mondom neki, hogy megteszem, amit kér, akkor nem enged el soha. - teszem még hozzá, akármennyire is kiakasztom a szavaimmal, és jön az ágy támlájába boxolás, meg társai. Agresszív, mindig agresszív. Mennyivel többet ért volna el már a legelején, ha csak egy kicsit kedves velem, ha nem arra próbál hatni, hogy legyek olyan, mint ő, bosszúszomjas és agresszív, hanem arra, hogy segít, támogat, vagy együtt érez, bármilyen emberi érzést produkál. De nem, ez egy pillanatig se merült fel.
- Ez... ez hülyeség! Érzések nélkül csak egy nyomorult robot leszel, és ennyi. A bosszúd után mi marad így? Csak a semmi. - vágok vissza neki. Nem, egyszerűen ezt nem tudom elfogadni, az érzések fontosak, csak szükség lenne jókra is, nekem pedig azokból mostanában egyáltalán nem jutott ki. Boldogság, remény, öröm, e helyett csak a keserűség, a félelem és a fájdalom maradt. Így persze valahol igaz, hogy jobb lenne nélkülük, de akkor a többiről is lemondanék, azt pedig nem akarom.
- De ez nem az én hibám, én nem tettem ellened semmit! - jó, oké, néhányszor keresztbe tettünk neki Gisellel, de az csak gyerekes csínytevés volt, semmi több. Nem várhatsz sokat egy kisgyerektől igaz? Talán a szüleink kezelhettél volna ezt az egészet máshogy, de akkor sem hibáztathat minden miatt minket. És, ha annyira hibáztat, akkor pedig hogy higgyem el neki, hogy bármit is tenne értem, ami nem szimpla önérdek részéről?
- Értsd már meg, hogy én csak ki akarok maradni ebből az egészből! - szajkózom újra és újra, mintha nem hallotta volna már elégszer. Butaság, lehet hogy tényleg az, hogy el kéne fogadnom a segítségét, de attól félek, hogy akkor nem nagyon mehetnék ki normálisan, akkor be lennék szorulva oda, ahol ő is lakik és az elviselhetetlen lenne. Nézem, ahogy az ajtó felé indul, de nem mozdulok meg. Ki akarok maradni, legalább abban a hitben akarom magam ringatni, hogy így van erre esélyem, ami tudom, hogy nem igaz persze.

//Úúú, tetszik! Tényleg jó, és illik hozzá és szeretem is a Depeche mode-ot. ^^//
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 25.09.13 20:24

Idegesen megforgatom a szemeimet az újabb szavai hallatán, miközben próbálom visszatartani a mindent elsöprő gyilkos dühömet, ami hamarosan gejzírként fog előtörni belőlem, és mindent el fog söpörni az útjából az erejével. Tanácsos lenne minél hamarabb meglépnem innen -ahogy elnézem, úgyis fölösleges tovább rá pazarolni az időmet, ha ennyire nem képes együtt működni a saját nővérével-, de az ösztöneim, és a nyers, kegyetlen bosszú maradásra kényszerítenek, és ahelyett, hogy a józan eszemre hallgatnék, és szépen kisétálnék ezen a retkes ajtón, inkább az ágya irányába veszem a lépteimet, és úgy nyúlok végig rajta, mintha egy lányos, összekovácsoló pizsi partira jöttem volna, ahol a legnagyobb tragédia abból adódhat, hogy ráborul a rózsaszín körömlakk az ágyneműre. Nem vagyok híve az ilyen csajos, hánynivalóan unalmas programoknak, de per pillanat úgy érzem, hogy Jo önsanyargatásánál, ellenkezésénél és makacsságánál még az is sokkal élvezetesebb és elviselhetőbb lenne!
Elismerem, hogy soha nem voltam valami példamutató ember -és ördög óvja azt, aki engem bálványoz-, de szerintem ebben a kiszámíthatatlan helyzetben kurvára az én oldalamon kellene állnia, és az én seregemben kellene harcolnia, mint annak az állatnak az oldalán, aki csaknem a legnagyobb fenyegetést jelenti rá, és akitől meg akar szabadulni! Abszolút semmi logikát nem látok a gondolkodásában, de mégis mit vár az ember egy olyantól, akinek már az agysejtjei helyén is kokain úszkál?!

-Létezik más hely is a világon Dublinon és Vegason kívül, akármilyen hihetetlen is! Gondolom elég szép vagyon maradt rád ahhoz, hogy elhúzz innen, ha úgy tartja kedved. - Nem akarok neki ötleteket adni, az meg főleg nincs ínyemre, hogy még meg is fogadja őket, mivel ha ő nyomtalanul eltűnik, akkor ezzel együtt az én aduászomnak is annyi, és újra ott leszek, ahol eddig is voltam. Nyakig a szarban, és megint csak vakon fogok Tim nyomában futkosni, míg ő mindig egy lépéssel -vagy talán többel is-, előttem fog járni. Nem engedhetem, hogy ő győzzön! Ez a küzdelem még nem dőlt el, és ha kell, a belemet is ki fogom dolgozni azért, hogy az a szemétláda szarházi gazember mindenért megfizessen, amit ellenem, és Josieék ellen elkövetett! Egy olyan dolog miatt nyírta ki a családját, ami csak kettőnkre tartozik. Ha azt hitte, hogy ezzel megfélemlíthet, és hogy majd a lábai elé fogok kúszni, mint önkéntes lábtörlője, akkor rohadtul nagyot tévedett! Úgy látszik, hogy hiába az öt egymás mellett töltött év, nem sikerült eléggé kiismernie ahhoz, hogy tudja, kicsinyes fenyegetőzésekkel a koránt sem lehet hatni rám. Így érthető, ha Josie próbálkozásait még annyira se veszem komolyan, mint a nagykutyáét. Egyszerre támad kedvem röhögni a szánalmasságán, ugyanakkor addig verni, ameddig észhez nem tér, és be nem látja, hogy igazam van, és azzal, hogy elbújik a könnyen sérülő csigaházába, nem fogja tudni semmissé tenni a múltban történteket. Harcolnia kell az elméjével, az emlékekkel, és Timmel is!
Egyszerűen tényleg megőrjít már maga a tudat is, hogy ennyire nem képes kiállni magáért. Az isten bassza meg, a jövőjéről van szó! Olyan fiatal még. Ő még újra kezdheti. Ő még megpróbálhatja maga mögött hagyni a múltat, és megpróbálhat úgy élni a jelenben, hogy aztán ne érje később csalódás a jövőben, és ne azon kelljen alig húsz évesen görcsölnie, hogy végig saját maga alatt vágta a fát, és hogy mennyire elcseszte az egyetlen lehetőségét a normális életre. Leállhatna ezzel a sok szarral, Timet pedig egyszerűen csak rám kéne bíznia! Mi olyan komplikált ebben?! Húgyagyú kis csitri...

-Tim se hülye! Hidd el, hogy abból nem származott volna semmi haszna, ha úgy tart fogva, hogy nem vagy hajlandó semmilyen használható információt kicsacsogni neki a szép kis szádon. Elengedett volna annyival, hogy hasznavehetetlen vagy. - A végén még a vállamat is megvonom egy könyörtelen, rideg arckifejezéssel együtt, ahogy már egész közelről -a visszafojtott dührohamomat követően-, nézek a szemeibe, mintha legalábbis az akarnám ezzel elérni, hogy olvassa ki belőle a múltamat, azokat az éveket, amiket Tim mellett töltöttem. Velem se volt elnézőbb, vagy éppen kedvesebb. Tim mindig is élettelen tárgyként kezelte a nőket, és merem feltételezni, hogy ez mostanra se változott semmit. Én is ugyanazokon a megaláztatásokon mentem keresztül, mint ő, ugyanott, ugyanazok a vágások találhatóak rajtam a testem minden részén, ahol és amik neki is, csak én egyszerűen megtanultam velük együtt élni, mint ahogy azt is megtanultam, hogy hogy feledkezzem meg róluk.
Újfent nevetni támad kedvem -esküszöm, ez az egész jobb, mint valami kabaré-, amikor hősiesen az érzelmek oldalára áll, és arról próbál kioktatni, hogy mennyire fontos, hogy tudj érezni, és a többi marhaság. A második szó után már nem figyeltem...

-Mi marad? Megmondjam, hogy mi marad? Újabb célokat kerítek magamnak, az marad! Azt fogom csinálni, amit neked is kellene, és amire te nem vagy képes, mert egyszerűbb a szánalmas önsajnáltatásba menekülni. - Ha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, akkor talán már rég ketté roppantottam volna az ágy támláját, amin még mindig -kissé behajolva, fenyegetően közel férkőzve Josiehoz-, mellette támaszkodom. Ha elég okos, akkor rájöhetne arra is, hogy nem feltett szándékom ezekkel a szemrehányásokkal újra és újra visszanyomni a fejét a porba. Inkább csak ösztönözni akarom. Hallani akarom, ahogy határozottan kijelenti, hogy már csak azért is a sarkára fog végre állni! Ha kell, addig fogom nyüstölni, ameddig könyörögni nem kezd azért, hogy hagyjam abba. De addig is...
-De tettél! Azt, hogy elárultál te semminek nevezed?! - Fakadok ki ismételten, és csak nagyon kevés választ el attól, hogy kezdjek el újfent eszeveszettül őrjöngeni, és csapkodni, törni-zúzni, vagy éppen Jo-t fojtogatni.
-Tudod mit? - Túrok bele zavarodottan, de annál is idegesebben a hajamba, amikor elhajolok tőle. Szemeimmel ekkor már valami íróeszköz, és papír után kutatok, mígnem sikerül valami kifogyóban lévő ócska tollra bukkannom, és egy papír cafatra.
-Itt a számom. Gondolkozz, és ha jutottál is valamire, keress föl! Akkor talán visszakapod ezt... - Nyomom a kezébe a papír fecnit, rajta a telefonszámommal, és közben jól láthatóan kijjebb húzom az időközben a zsebembe rejtett kis kokós zacskót, hogy tudja, hogy mi a tét.
Utána már csak annyi a dolgom, hogy hátat fordítsak neki, és magára hagyjam a gondolataival. Lövésem sincs, hogy hogy fogja enélkül a szar nélkül átvészelni az éjszakát -bár nem tartom kizártnak, hogy vannak tartalékai-, de tőlem akár a fejét is a falba veregetheti, addig nem fogja visszakapni, ameddig nem hoz döntést.

//Ennek én örülök a legjobban, azt hiszem! Very Happyééés remélem, hogy minél hamarabb újra összefutunk Razz;)//
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája) 26.09.13 8:40

Érzem, ahogy vibrál körülötte a levegő, és szinte már csodálkozom, hogy még nem robbant ki belőle erősebben, és nem rajtam vezeti le a dühét. Vagyis végülis rajtam vezeti le, csak még fizikailag ez nem következett be, de nem tudom, hogy meddig bírja, és mikor jut el oda, hogy kapok egy pofont. Főleg, mert azért igenis próbálok neki visszaszólni. Valahogy ő az egyetlen, akivel szemben igazán dacos tudok lenni, azt hiszem azért, mert a nővérem és mert úgy érzem minden szava ellenére, hogy az ő lelkén szárad a családom halála, még ha csak közvetve is. Annyira szeretném, hogy elmenjen, de annyira, hogy az elmondhatatlan, de mégis marad és ledől az ágyamra, amire már nem is tudom, hogy mit reagáljak. Törjek ki hisztérikus sírásban? Nem, az semmit sem változtat, csak még dühösebb lenne, hogy gyenge vagyok. Ha vitatkozom vele az se jó. Nevetséges, hogy azt akarja, hogy legyek erős és határozott, miközben akkor se lehetne saját véleményem, hanem azt kellene tennem, amit ő mondd. Akkor meg mi a francért lenne rá szükség, hogy erős legyek? Irányítani így is tud, vagy legalábbis próbálkozhat, fenyegetéssel és megfélemlítéssel, ahogy most is teszi. Képtelen felfogni, hogy ha egyszer is kicsit kedves lenne velem, akkor bármit megtennék érte. Én nem az a típus vagyok, aki egyre erősebb lesz, ha bántják, én akkor vagyok erős, ha szeretnek, akkor még talán Timmel is képes lennék szembeszállni... talán. De így erre esély sincs.
- És szerinted, ha akarna akkor nem találna meg? Én nem tudok úgy elrejtőzni, mint te és nem akarok életem végééig bujkálni. - vágok vissza újra. Mintha olyan egyszerű lenne lelépni és új életet kezdeni valahol. Persze, ez még lehetséges is lenne, ha nem lennék függő és nem kínoznának a rémálmaim. Nem, az nem működik, hogy elhúzok és majd minden rendben lesz, egyedül nem megy. És a szép vagyon? Erre inkább nem válaszolok, mert akkor megint csak olyasmivel jönne, hogy hülye vagyok és bla-bla. Örököltem igen, de annak már jó részét sikerül elverni a mérhetetlen bulizásra és lássuk be a szenvedélyem se épp olcsó mulatság. A házat pedig még nem sikerült eladni. Nem olyan könnyű elpasszolni egy olyan házat, minek vér itatja át a padlóját és ahol lemészároltak egy családot. Az emberek a boldog múltú házakat szeretik. Arra pedig tökéletesen képtelen vagyok, hogy harcoljak, csak így egy magamban az nem lehetséges. Annyi mindennel kellene megküzdenem és lássuk már be végre még szinte gyerek vagyok. Gyerek voltam... és most azt várná tőlem, hogy hirtelen nőjek fel? Hirtelen legyek komoly és bátor és menjek szembe mindenféle életveszélyes alakokkal? Hogy győzzem le a félelmeimet, a rémálmaimat, küzdjek Tim és a dogok ellen? Mégis hogy várhat el tőlem ilyet? Ez egy embernek sok, főleg úgy, ha ennyire nem segít neki senki, és nekem bizony nem segít az ég világon senki, csak mindenki akar valamit. Ő is maga miatt van itt, a hülye bosszúja miatt, nem azért, mert nekem segít, vagy mert a húga vagyok, hiszen már hányszor letagadta a saját családját? Az egész helyzet egyszerűen kiborít és ha tehetném tényleg elmennék a fenébe, de ahhoz se vagyok elég erős. Itt vagyok helyette, itt ragadtam két tűz között, ahol még a saját gondjaim is kínoznak, és két vadállat dobál egymásnak folyamatosan. Mégis mi a fenét követtem el, hogy ezt érdemlem az élettől? Soha sem voltam igazán rossz, maximum apró csínyek, pici hibák, de nem tettem olyat, ami miatt ez járna nekem. Közben pedig mennyi ember van kint az után, akik gonoszak, szörnyetegek és vígan élik az életüket. Ez egyszerűen nem fair!
- Elengedett volna... komolyan azt gondolod, hogy csak úgy elengedett volna, amíg nem ígérek meg neki mindent, amit csak lehet? A jó francokat! Addig kínzott volna, amíg azt nem mondom, amit hallani akar, ezt te is tudod! - mintha ez tényleg ennyire könnyen menne. Már az a "rövid" idő is szörnyű volt, amit újra vele kellett töltenem, pedig fizikailag nem is bántott igazán, csak azok az érintések és a kés, amikor előkerült. Nem hagyta volna csak annyiban, én ezt nem tudom elhinni. Megint bántott volna, ki tudja, hogy csak a késsel, vagy esetleg máshogy is. Én azt egyszerűen nem bírtam volna ki, nem akartam, hogy bármit is tegyen velem. Így is ki vagyok készülve, az után már nem maradt volna más belőlem, csak egy élőholt zombi, aki már az utcára se mer kimenni, mert mindentől retteg. Fel sem foghatom, hogy ő hogy tud olyan lenni, mint egy jégcsap. Vajon az emberek szépen fokozatosan válnak ilyen rideggé, vagy egyik pillanatról a másikra törik meg bennük valami? Jas... Danny... Tim, mintha tényleg nem éreznének semmit, ami pozitív, csak úgy vannak bele a világba, és semmi sem képes őket boldoggá tenni. Ez így egyszerűen nem élet, csak menni és harcolni, és ha egyszer vége? Ha nincs kivel küzdeni? Akkor már nem marad semmi, csak a nagy üresség, én ezt nem akarom.
- Ez így akkor sem élet! Nem lehet mindent kizárni és folyton csak arra koncentrálni, hogy kin állj bosszút. Ez... ez egyszerűen elviselhetetlen! - nem leszek olyan, mint ők, nem akarok! Akkor inkább legyen vége az egésznek, akkor inkább feladok mindent, de nem lesz egy érzéketlen maszlag, akinek csak célok lebegnek a szeme előtt, és az ég világon semmi más. És még ezek után is mindig azt hiszi, hogy azzal, ha kínoz ösztönözni tud. Baromság, ez nem így működik. Mintha bárki is rávehető lenne dolgokra, ha ostort csattogtatnak a hátán. Nem sokkal egyszerűbb bánni az emberekkel, ha kedves vagy velük, ha kérsz és nem követelsz? Nem képes felfogni, hogy az emberi viselkedés egyszerűen nem olyan, mint amit ő elképzel. Nem is tudom, hogy miért lett ilyen, hol siklott ennyire félre az élete. Nem én vagyok gyáva, igazából ő az. Nem képes szembenézni azzal, hogy van más út is, ami nem a bosszúról szól, talán e nélkül már nem is tudna élni. Mi lenne, ha végül elkapná Timet? Semmi és nagy üresség maradna mögötte.
- Nem árultalak el, nem mondtam neki semmit, amit ne tudott volna már úgyis, de kénytelen voltam neki ígéretet tenni... muszáj volt. - mondom mostmár egész halkan. Hát nem képes megérteni? Miért nem képes felfogni, hogy egyszerűen nem volt választásom? Aztán végül felírja nekem a számát. Komolyan megfordul a fejemben, hogy ezt pozitív gesztusnak vegyem, hogy talán tényleg segíteni akar, hogy lehetőséget ad rá, hogy elérjem, ha szükségem van rá, de mindezt a balga reményt tökéletesen ripityára töri, amikor megmutatja, mi van a zsebében.
- Utállak! Menj már el végre! - drága volt, sokba került az a rohadt kis zacskó, és teljesen hidegen hagyja, hogy ha esetleg nincs másik, akkor mi lesz velem, hogy fogok aludni, mennyire fogok szenvedni. Ő se tesz mást csak kínoz, de még annyi mersze sincs, hogy szemtől-szembe tegye meg, hogy megüssön. És végül gond nélkül hátat is fordít nekem. Egyáltalán nem érdekli, hogy mi lesz velem.
- Épp olyan vagy, mint ő! Épp olyan! - kiáltom még utána. Hogy lehet valakit ennyire gyűlölni? Régen alig volt bárki, akit ne kedveltem volna, de végképp nem volt olyan, akit kifejezetten utáltam. Még azt a kissé idegbeteg matektanáromat se utáltam, maximum nem voltam oda ért, de most... most itt van Tim, és Jas, és egyszerűen gyűlölöm őket. Tönkretették az életem és ez még mind nem elég, még tovább kínoznak és mintha még örülnének is neki, hogy szenvedek. De legalább végre csukódik az ajtó, és nekiállhatok felforgatni a lakást, vagy lelépni innen és szerezni magamnak egy adagot éjszakára, mert kell... mert a nélkül nem bírom ki.

//Hát bizonyára össze fogunk, bár azt hiszem Josie nem örül neki. Very Happy//
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája)

Vissza az elejére Go down

Motel szoba 111. (Josephine Hamingway szobája)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» A hálószoba és a hozzátartozó fürdő
» Greg hálószobája
» Mayakashi Kaen agglegény lakása

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Külvárosi Hotel-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához