welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Dylan & Minea
Minea Jade Weiss
30.07.23 19:29
Two against the world - Chase & Josie
Chase Hammond
07.04.23 12:31
Ben & Minea - Comatose
Ben Sullivan
25.03.23 22:48
Silly Cat - Alex & Vaughn
Alex Moore
25.03.23 10:59
Night Club
Sonia Lipinska
15.03.23 21:28
Hello Stranger - Minea & Ben
Ben Sullivan
14.03.23 22:01
Chippendale Club
Minea Jade Weiss
08.02.23 10:49
When It's All Over - Chase & Josie
Josie Harmon
28.01.23 12:52
Monsters - Ben & Minea
Ben Sullivan
21.01.23 0:28
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2202)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Lyna Hill (914)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Desmond Drescher (694)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Cassandra Drescher (640)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Charlotte Collins (501)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Jennifer Ariadne Lively (480)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Veronica Chloe Foster (455)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Aurora Rossum (430)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Minea Jade Weiss (349)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Dylan Hanning (330)
Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_lcapDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Voting_barDevon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Vote_rcap 
Top posting users this month
No user

Megosztás

Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime06.09.13 15:18

Elmondhatatlanul örülök, hogy anyu itt van, mostmár egy jó ideje, és fel sem merült bennem, hogy ne maradjon tovább. Devon persze már hőzöngött egyszer-kétszer, de mégis csak az anyám, nem tehetem ki a szűrét, mert neki nincs hozzá kedve igaz? És egyébként is nagyon sokat segít, és legalább napközben van kihez szólnom. Sokkal egyszerűbb Abramért úgy oviba menni, hogy Sam addig anyámmal van és nem kell őt is mindenhova rángatnom. És egy kis időm marad magamra is. Milyen régen vettem egy finom meleg fürdőt, sok habbal, gyertyával és illóolajokkal! De ma végre volt rá lehetőségem és ez még azért is kárpótol, hogy anya időnként olyasmibe is beleszól, amibe nem kéne, mint pl. a házasságom. Most is épp azt ecseteli, hogy minden két emberen múlik és bla-bla. Igazából a nagy része már csak úgy elmegy a fülem mellett. Kevergetem a bolognait, amíg szóval tart. Devon lassan hazaér, és már a gyerekek is éhesek, úgyhogy hamarosan ehetünk végre. Anyu beszéde is remélhetőleg lassan a végéhez ér, bár nála ezt nem lehet tudni, úgyhogy azért fellélegzem, amikor Abram hangját hallom meg a szoba felől.
- Anya! - igen, általában csak ennyi kell és már megyek is, és jön a káosz. Főzz, figyelj a gyerekekre, aztán persze Devon elvárja, hogy lelkesen és kipihenten várjam haza. Egyébként is hol van megint? Nem értem, hogy miért kell minden áldott nap ennyire sokáig bent maradni, már a gyerekek is alig látják. Őt vajon tényleg nem zavarja, hogy lassan idegen lesz számukra az apjuk? Vagy csak én reagálom túl? Nem tudom, de egy szerencsém van, hogy anyám máris ugrik. Jólesően sóhajtok fel és folytatom ott, ahol épp csak egy pillanatra hagytam abba. Valahogy évekkel ezelőtt nem erről álmodtam, nem a konyhapult előtt akartam állni piszkos kötényben, zilált hajjal... de ugye nem mindig úgy alakul az élet, ahogy szeretted volna. A gyerekeimet pedig imádom, mindennél jobban, soha nem mondanám, hogy bárcsak ne lennének, csak talán... talán egy kicsit lehetne más is. Megrázom a fejem, hogy eltereljem a zavaró gondolatokat, hiszen ezekkel pont, hogy az előtti szentbeszédnek adok csak helyt, és azt nem akarok. Nyíltan sosem mondtam ki anyám előtt, hogy vannak dolgok, amikben igaza van és hogy határozottan úgy érzem, hogy nagy a baj itthon. Nem lenne értelme, hiszen nem az ő dolga ezt nekünk kell elrendezni, ha még képesek vagyunk rá. De Devon most sincs itt, nem hiszem hogy ő egyáltalán akarná ezt... rendbe hozni az életünket. Talán már egyáltalán nem szeret, de hogy nem vonzódik hozzám az csak úgy süt róla. Jesszus Jussy, koncentrálja a kajára és kész!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime06.09.13 22:07

Nem így képzeltem. Nem így akartam. Nem akartam elhamarkodottan dönteni. De annyira szerettem... Minden olyan egyszerűen és könnyen ment. A kapcsolatunk, az összeköltözés, a lánykérés, az esküvő. Most viszont a házasságunk romokban. Én pedig kezdek kiborulni. Nem tudom már mi az amit jól csinálok vagy mi az amit másképp kellene csinálnom, amit változtatnom kellene. De őszintén már nem is érdekel. Nem egyszerűen elhidegültünk egymástól, sokkal inkább elidegenedtünk. Azt veszem észre, hogy már nem is ismerem a feleségem. Nem tudom mit akar, mit szeretne, mire vágyik... Hogy egyáltalán mit várna el tőlem. Most mégis mit kellene tennem? Ez így nincsen rendjén. Csak nem vagyok hajlandó odáig jutni, hogy egy reggelen arra ébredjek, hogy Justice beadta a válókeresetet, nekem pedig annyi dolgom maradt, hogy aláírom... Megoldást kell találnunk. Mert ez így nem állapot. Ahogyan az sem, hogy lassan többet látom az otthonokban az anyák és a nagymamák gyöngyét egy személyben, mint a saját feleségemet. Ha nem aludnánk egy ágyban olykor azt is megkérdőjelezném, hogy egy házban élünk a gyerekekkel. Rendben van. Tudom, hogy az én hibám... Mert tettem olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. De ezért egyedül csakis engem terhel a felelősség. De én szeretem a családomat. Nem mondok le róluk. Nem pusztán azért, mert úgy érzem, hogy nélkülük semmi vagyok. De mégis szükségem van rájuk. A két kis kölyökre, a feleségemre... Visszaakarom kapni. Én csak egyet kérem. Mégpedig, hogy a feleségem ne csináljon belőlem hétvégi apukát, mert azt nem tudnám elviselni. Sokat dolgozom, de próbálok mindenben részt venni. Semmiről sem szeretnék lemaradni. Leszámítva a ma esti fürdetést. De ugyan akkor tartok tőle, hogy a ma esti jól megszokott vitánkról már nem fogok lemaradni.. Késtem... Tudom. Sosem vagyok otthon... Tudom. Mégis mikor lehetne rám számítana? Amikor Justice ismét a feleségem lesz és én képes leszek rá úgy tekinteni, nem csak mint egy anyára aki felneveli a gyerekeket vagy mint egy bejárónőre, aki feltakarít, kivasalja az ingemet vagy ebédet csinál. De az utóbbira igazán nem lehet egy rossz szavam sem. De ez nem ilyen egyszerű.
- Finom illata van... - Léptem be a konyhába miután a nappaliban ledobtam a zakómat a kanapéra. Tényleg jó az illata. Emiatt igazán nem panaszkodhatom. A plusz egy teríték viszont már annál is inkább szúrja a szememet.
- Ez most már mindig így fog menni? Ide is költöztetjük? - Kérdeztem kissé ingerülten a konyhapultnak dőlve. Fogalmam sincs, hogy ma mi az esti program, illetve mi fog következni de már alig várom. Vajon minden férj álma ez úttal miféle okosságokkal látta el a feleségemet?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime07.09.13 8:42

Azt hinnéd, hogy ha vársz valakit, akkor az, amikor megérkezik boldogsággal tölt majd el. Így kellene lennie nem? De már nincs így jó ideje. Hiába várom minden áldott nap haza, már szinte megszokássá vált ez, és nem érzem át igazán. Aztán persze későn is jön, és mire megérkezik szinte már elmúlik az érzés, csak a csalódottság marad ott a helyén, hogy ma sem próbált legalább egy kicsit előbb elszabadulni, vagy kihagyni a meló utáni kikapcsolódást, vagy bármit, amit csinál. Még csak azt sem tudom, hogy kivel és mit csinál... igazából akár... Megrázom a fejem, nem akarom ezt tovább gondolni, hogy esetleg valami nővel tölti az idejét. Eddig még soha nem éreztem rajta más parfüm illatát, vagy idegen rúzsnyom sem virított a gallérján, de ez még nem zár ki semmit. És ma is ugyanaz a helyzet, hallom, ahogy csukódik az ajtó, és hiába kellene éreznem, hogy örülök neki, még sincs így, mert tudom, hogy úgyis azonnal megjegyzést fog tenni. Az első mondata még rendben is van. Csak halványan elmosolyodom a hallatán és tovább kevergetem a szépen lassan forró piros szószt.
- Köszi. Abram kedvence, ő mondta, hogy ez legyen ma a vacsi. - igen, most is a gyerek az első, azt készítem, amit ő kér, nem azt, amire esetleg Devon várna. Az az igazság, hogy ennek kölcsönösnek kéne lennie, így is annyi mindent teszek érte, ami kötelező, de mégis megteszem. Takarítok, kimosom a ruháit, soha egy szava sem lehet, és ezért az a hála, hogy még csak haza se jön? Csoda, hogy ideért egyáltalán a vacsorára. És ahogy vártam, mindjárt jön az a negatív megjegyzés is. Egyáltalán nem lep meg. Sóhajtok egyet, és hátrapillantok rá megint.
- Ő az anyám, nem dobhatom ki, mert neked nincs hozzá kedved. És... legalább valakivel válthatok pár normális szót és nem kell szétszakadnom a dolgom és a gyerekek között. - aztán el is szakítom tőle a tekintetem és újra a kajára figyelek. Ez egyszerűbb, mint vele foglalkozni. Megint csak veszekedés lesz az egészből, nem érti meg, hogy egyedül vagyok itthon, Sam még nem nevezhető beszélgető partnernek, tőle pedig alig kapok egy-egy jó szót. Már rég nem meséli el nekem, hogy milyen volt a napja, hogy kikkel találkozott és mit csinált. Pedig nekem az jelentené az összeköttetést a külvilággal. Már rég nem kérdezi meg, hogy vagyok, hiszen látja, hogy fáradtan. Kimerültem, és... és talán csak az térítené észhez, ha kidőlnék a sorból. Vajon mit tenne, ha nekik kéne ellátni mindent, mert én már nem bírnám és pár napra teszem azt lebetegednék. Neki kéne foglalkozni a gyerekekkel, fejben tartani minden apróságot. Akkor azt hiszem örülne neki, hogy anyám gyakran jön át.
- És amúgy is tudod, hogy neki se könnyű. - teszem még hozzá. Apu mostanában nagyon sok időt tölt el egy új könyvvel, szóval anyunak annyira nincs otthon maradása. Megértem, hogy ide menekül hozzám, az unokáihoz, ahol van egy kis élet és nekem is nagyon jól jön, hogy van kivel beszélgetni. Nem tudom, hogy Devon miért nem képes ezt megérteni. Nem az lenne jó neki is, ha nekem jó? Persze, hogy nem, ő csak azt látja, hogy az anyám beleszól az életünkbe.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime09.09.13 9:56

- Nem egyszerűen arról van szó, hogy nincsen hozzá kedvem... - Tényleg baromira örülnék, ha csak attól függene minden, hogy nekem vagy éppen neki mihez van kedvünk. Tudom, hogy van amiben igaza van. Ezt nem is tagadom. Hiszen szinte egész nap egyedül van, mindenben. Ezt is elfogadom. Egész nap nincs akivel beszéljen. Nem arra kértem, hogy vállaljon mindent magára... Egyszerűen csak néha gondoljon rám is. Talán velem is annyival könnyebb volna ha olykor más szemszögből közelítené meg a dolgokat. Persze számomra is a gyereke az elsők, de Ő mégis csak a feleségem. Amiről az utóbbi időben... Nos, ha nem volna róla hivatalos papírunk, amin mindkettőnk aláírása szerepel, erősen megkérdőjelezném a dolgot.
- Jussy, már négy éve ez megy. Mégis meddig kell ezt még elviselnem? Csak szeretném visszakapni a feleségemet, lehetséges lenne ez? - Soha egyetlen pillanatig sem hibáztattam ezért a gyereket. Sőt, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy sokkal jobb és mennyivel könnyebb lenne most az életünk ha nem volnának. De nem első sorban ezekért a dolgokért vettem el Őt, hogy legyen aki elvégzi a házimunkát. Nem is csak azért, hogy egy napon valaki gyereket szüljön nekem, nevelgesse őket, bölcsibe és oviba vigye őket, hogy mindent egyedül csináljon. Azért vettem el, mert azt akartam, hogy velem legyen és mellettem álljon ha arra van szükségem. Talán önző dolog volt. De soha sem állítottam, hogy nem szeretném. Szerettem és még most is ugyan olyan fontos... De mintha ez már nem számítana kettőnk között.
- Miért? Nekünk talán az, könnyű? - Nem igaz. Neki sem könnyű és nekem sem. Sajnálom, hogy nem arra vágyom minden egyes napon, amikor hatalmas idézőjelekben hazaérek, hogy az a feleségem anyját keljen hallgatnom, ahogy éppen kioktat gyereknevelésből vagy házassági tanácsadónak csap fel. Majd ha a privát óra véget ér jól összeveszhessünk Jussyval. Mert Ő valahogy mindig gondoskodik róla, hogy ne legyen csendes és nyugodt esténk.
- Rendben. Nem arra kértelek, hogy dobd ki, de olykor talán anyunak is szólhatnál ha segítségre van szükséged. Biztosan szívesen jönne meglátogatni az unokáit és legalább nekem sem kellene a panaszos hangvitelű megjegyzéseit hallgatnom... - Én csak annyit kérek, hogy tartsunk valamiféle egyensúlyt. Az anyám sem szereti kevésbé az unokáit. Másod sorban pedig pontosan tudja már, hogy milyen vagyok. Biztosra veszem, hogy nem fog minden egyes napon építőjellegű kritikákkal ellátni különösen ha látja mennyre nem vagyunk abban a pillanatban érdekeltek a dologban. Legfeljebb az én fejemet mossa majd, de azt el tudom viselni és az anyám tudja, hogy mikor elég.
- Ma mire kell felkészülnöm? Mi a mai napirendi pont? A gyerekek, a házasságunk, milyen rossz apja vagyok a gyerekeknek, milyen rosszul bánok veled, esetleg a válás is szóba került már? - Nem, azt biztosan későbbre tartogatja. Szinte már hallom is a szónoklatot, hogy majd anya és lánya mindent megoldanak mint a régi szép időkben, hogy Ő majd segít felnevelni a kicsiket. Bolond, ha azt hiszi, hogy ennyivel feladom...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime09.09.13 13:10

Csak halkan ciccentek egyet. Nem persze nem arról van szó, hogy nincs hozzá kedve, csak nem viseli el a megjegyzéseit. Én sem mindig, de akkor is jobb, mint folyton egyedül lenni itthon mindennel. Túlságosan fáradt vagyok már, hogy ellentmondjak az anyámnak, inkább legyen itt és segítsen kicsit, most hogy otthon nem tud mit kezdeni magával. Nem akarom egyszerűen elküldeni. Aztán újra megszólal, én pedig már csak sóhajtani vagyok képes. Annyira elegem van a vitákból, azt hiszem már ahhoz is kevés erőm van, hogy vitatkozzam vele.
- Én itt vagyok... én minden áldott nap itt vagyok, de te nem vagy sehol! El sem tudod képzelni mennyire hiányzol néha, de te is csak elvársz, mindenki csak elvár dolgokat tőlem. A munkában a határidők, a gyerekek szükségletei, az anyám elvárásai, és a tieid. Ki kíváncsi arra, hogy nekem mire van szükségem? - én, én, én, mindenkitől csak ezt hallom. Folyton és semmi mást. Egyszerűen nem tudok mindenkinek ugyanúgy megfelelni, képtelen vagyok rá. Ha nincs rend, akkor az anyósom szól be, ha nincs kaja, akkor a gyerekek, muszáj megcsinálnom az itthoni teendőket, és Devon nem segít semmit. Utána is ugyanúgy el kell pakolnom, mint ahogy a kicsik után, pedig elvileg neki ebben társnak kéne lennie, nem egy újabb nyűgnek a vállamon. Egyszerűen már nem tudom, hogyan működhetne ez normálisan, nem tudom, hogy oldjam meg ezt jobban.
- Tudod, hogy én se úgy születtem, hogy tudjam, mit kell tennem és nem segítesz hogyan osszam be az időmet. Hogyan jusson mindenre, amire kell? - igen ez az, ami régen rossz, hogy már őt is oda sorolom, amit meg kell csinálnom. Foglalkoznom kell vele, beszélnem kell vele, pedig régen vártam, hogy hazaérjen, de mivel ez mindig egyre későbbre tolódott. Ma sem tudom, hogy hol volt, ilyen sokáig az irodában? Aztán pedig felmerül az ő anyja is, már vártam, hogy mikor jön ez a pont a beszélgetésben.
- Nem szeretek vele lenni Devon, tudod jól. Mindenben hibát talál, amit csinálok, egyszerűen mindenben! Nem bírom ki vele egész nap, akkor inkább megszakadok egyedül... - újabb rövid sóhaj, és lassan elzárom a gázt is, mert kész a kaja. Megint ugyanott tartunk, jöhet egy feszült vacsora, aztán reggel majd úgy megy el, mint aki ölni tudna a tekintetével. Hogy lehet kimászni ebből az átkozott mókuskerékből, mégis hogyan? Az újabb kérdésáradatból valahogy sikerül csak az utolsó szavakat kiragadnom. Megütközve pillantok rá, mint aki egyszerűen nem hiszi el, amit hall.
- El... el akarsz válni? - lehet, hogy tényleg van valakije, és már elég neki? Valahogy a többit, amit mondott nem is értelmezem. Anyám soha sem mondana ilyet, nem javasolná, hogy váljak el, hiszen már mióta ott van neki apa, és tuti, hogy voltak nehéz időszakaik, de valahogy megoldották... csak tudnám hogyan! Tudom persze, hogy már az elején sem bírta annyira Devont, de mégis, ezt soha sem vetette fel eddig. És nagyjából ezen a ponton hallom meg a hangos sikongatást, ahogy Abram és Sam berohannak a konyhába, hogy lelkesen ugrálják körbe az apjukat. Én pedig csak összeszorítom a szám, hogy visszanyomjam a torkomban keletkezni készülő gombócot, és visszafordulok a kajához. Kell pár pillanat, de máris mosollyal fordulok a lurkókhoz.
- Hát megéreztétek, hogy kész a vacsi? Nyomás kezet mosni, aztán ehetünk! - anyám is belép, akire szinte könyörgő tekintetet vetek, amikor Devonra emeli a szemeit. Nem akarom, hogy bármit is mondjon, tényleg nem, most az egyszer ne. Csak üljön le ennyi és kész. Amíg a gyerekek lelépnek a fürdőszoba felé, addig neki is állok megteríteni. Csak vészeljük át ezt az estét is, aztán holnap kezdődik minden előröl. Meddig lehet ezt még ép ésszel kibírni?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime09.09.13 17:30

- Nem tűnt fel, hogy együtt élünk, de lassan már elmegyünk egymás mellett egyetlen szó nélkül, anélkül hogy akár egymásra néznénk? - Olyan idegen már számmora mintha legalább is soha sem ismertem volna. Mintha már nem is a nő lenne, akibe évekkel ez előtt beleszerettem és feleségül kértem. Lassan már az is a nehezünkre esik, hogy egymáshoz szóljunk. Nekem különösen, Justice pedig csak nem akar több viszályt a családban. Rendben. De akkor mégis honnan a fenéből kellene tudnom mi az amin változtatnom kellene, hogy mi az ami valójában bántja ha soha sem mondja el. Talán ki kellene olvasnom Jessica szeméből? Mert ahogy rám néz az több is mint gyűlölet vagy megvetés. Sosem látott igazán szívesen a lánya mellett.
- Én az volnék. Meghallgatnám mire van szükséged ha olykor hajlandó volnál beszélni erről. Azt hiszed, hogy nem látom? De amíg Te másoktól várod a segítséget, mással beszéled meg a problémáidat, mással osztod meg, másra próbálsz meg támaszkodni helyettem, addig mégis mit tehetnék? Hallgatom az anyádat... Hogy milyen hanyag és figyelmetlen ember vagyok, hogy nem törődök a feleségemmel, hogy milyen rossz apja vagyok a gyerekeimnek. Justice, rossz apja vagyok a gyerekeimnek? Ha igen. Elfogadom. De nem Jessicatól szeretném hallani. Talán nem voltam ott amikor megszülettek? Nem fogtam a kezed? Nem adtam meg nektek mindent, amit tudtam? Nem láttam Abram első lépéseit vagy amikor Samnek kibújt az első foga? Hozzám jöttél, de akkor mégis milyen ember vagyok én? - Azért várom tőle a választ, mert én már őszintén nem tudom. Nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. De azt biztosan tudom, hogy ennek a beszélgetésnek ez úttal több tanúja is van és a harmadik fél majd kibújik a bőréből odafent... Lejönni persze nincs mersze.
- Igen. Valószínűleg Ő sem tökéletes. De lássuk be, az anyád midig is utált engem. Én viszont téged kértelek feleségül, nem pedig az anyádat. Szerinted nekem szükségem arra, hogy kioktasson, hogy a fejemhez vágjon dolgokat, Mégis meddig akarod, hogy irányítsa az életedet? A saját anyám nem mondja már meg hogyan éljek. Mégis ha szükségem van rá egyetlen szó nélkül is képes segíteni, mert arra kérem. Te nem tudod megtenni? Minden áldott nap miatta kell összekapnunk? - Azt hiszem körülbelül most valahogy ment el az étvágyam a vacsorától, aminek bár nagyin finom illata van. Nekem mégis felfordul a gyomrom ha arra gondolok, hogy ezek után Jessicaval kellene egy asztalhoz ülnöm.
Mivel nem akartam, hogy ebből a két kis kölyök bármit is elcsípjen ezért inkább elhallgattam. Különben is, Ők ketten mindig mosolyt tudnak csalni az arcomra. Ahogy az lenni szokott ilyenkor, amint lehajoltam mindketten belém kapaszkodtak én pedig felemeltem őket. Magamhoz ölelve adtam nekik egy-egy puszit a homlokukra majd lassan letettem őket. Az utóbbi időben minden egyes nap ez a néhány perc jelenti a legnagyobb örömet a számmora.

- Fogadjatok szót szépen. Nyomás kezet mosni. - Igen csak kínos percek következtek. Én megpróbáltam még csak rám sem nézni Jessicara, mert tudtam akkor nem tudnám megállni szó nélkül. A gyereket viszont semmiképp sem akarom kitenni ennek az egésznek.
- Jó estét Jessica. - Végül csak megerőltettem magam és megszólaltam, de egészen addig nem foglaltam helyet, amíg a két kicsit asztalhoz nem ültettem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime09.09.13 19:30

Őszinte legyek? Legszívesebben eltűnnék most innen. Annyira nem akarom ezt az újabb veszekedést, újra lejátszani ugyanazokat a dolgokat, hogy megint ne higgadtan beszéljünk, hanem dühből egymás fejéhez vágva mindent.
- De képzeld el feltűnt! De csak akkor tűnik fel, ha egyáltalán itthon vagy, van amire hazaérsz már szinte mindenki alszik, ezt nem vetted észre? - és megint engem kér számon igaz? Nekem kellene máshogy viselkednem, nekem kéne jobbnak lennem, nekem kéne változtatnom. De könyörgöm hova változzak? Aztán mégis megpróbálom elmondani neki mit érzek, vagy legalábbis egy részét, hátha érek el velemi bármilyen hatást, de természetesen szinte alig.
- Én egyszerűen nem érzem, hogy tényleg érdekel téged, nem érzem! És tudod, hogy mit mondott ma az anyám? Azt, hogy minden két emberen múlik... Lehet, hogy kioszt téged, de látod... látod engem is. És nem vagy rossz apa, a gyerekek imádnak, de olyan keveset látnak. Lehetnél többet itthon. - egyszerűen képtelen vagyok ezt hallgatni, ahogy magáról beszél, ahogy rólunk. Könnybe lábad a szemem és megremeg a szám, de tudom, hogy most nincs lehetőség rá, hogy kiboruljak. Most egyszerűen nem szabad, mert itt van anya, és a gyerekek is. Végig kell ülnöm egy vacsorát nyugodtan és... most ennél nincs semmi, ami nehezebb! Aztán a szomorúság újra haragba csap át, ahogy az anyámról beszél. Mégis milyen jogon mondd róla ilyeneket és állítja be ilyen rossz embernek?
- Úgy állítod be őt, mint valami gonosz boszorkány! És nem miatta kapunk össze Devon, nem csak miatta. - elfordulok, amikor bejönnek a gyerekek, és megpróbálok lehiggadni. Lehunyom a szemem, hogy a könnyeket visszatartsam, és végül sikerül immár újra egy mosollyal megfordulnom. Jól eső látvány, ahogy a gyerekeket öleli meg, ahogy felkapja őket. Régen engem is ennyire szeretett, de már egyáltalán nem érzem ezt. Azt se tudom, hogy mikor szeretkeztünk utoljára úgy igazán. Tényleg nem emlékszem. Aztán be is lép az anyám és nekem sikerül végül egyszerűen csak belé fojtani a szót, amikor megpróbálna valamit mondani. Végül nem teszi, én pedig teríteni kezdek.
- Devon... - viszonozza ő is a köszönést, én pedig érzem, hogy szinte jeges a levegő a szobában. Egyszerűen esélytelen, hogy ezt a gyerekek ne éreznék, és mostmár egyre több ilyen esténk van, ami kiborító. - Megetetem őket, lehet, hogy jobb lenne, ha ti most...
Devonra pillantok. Talán tényleg jobb lenne ezt most nem itt lenyelni, nem itt befejezni, hanem elvonulni és lezárni, mert ha most megint elpakoljuk valahova mélyre, aztán vacsora, majd alvás... tuti, hogy holnap újra kezdődik ugyanaz. Ő dönt, neki kell döntenie, hogy szeretné-e megbeszélni, vagy megpróbálni és lehetőleg ordítozás nélkül. A szekrénynek dőlve várok, anyámra egy hálás pillantást vetek csak, majd hamarosan a gyerekek is visszaérnek.
- Jól van srácok, ügyesek vagytok, jöhet a vacsi? - újabb pillantást vetek a férjemre. A döntésétől függ, hogy hány adag kaját teszek ki az asztalra. Ha mi is maradjunk akkor rendesen megcsinálom, és leülhetünk, de ha nem, akkor csak a gyerekeknek és anyámnak teszem ki a bolognait.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime12.09.13 21:56

- Csak ne tegyünk úgy mintha minden egyik napról a másikra történt volna, mert nem igaz. Ez megy már mióta Abram megszületett. Valahogy minden fontosabb lett. Neked a gyerekek, nekem a munkám. Én akartam... emlékszel? És szeretem is őket, csak nem érzem már, hogy mi igazán összetartoznánk. Igen, bizonyára az én hibám is. Elgondolkodtál már azon miért megyek kora reggel dolgozni és miért csak késő este jövök meg? Bizonyára, erre is volna néhány pikáns elmélet, de nem vagyok rá kíváncsi. Én megbízom benned. De Justice, minket már tényleg csak a gyerekek tartanak össze? - Mert akkor személy szerint úgy gondolom, hogy nekünk továbbá nincs miről beszélnünk. Abramnek és Samnek továbbra is lesz apjuk, de Mi ne áltassuk tovább magunkat. Ha a házasságunk csak ennyi volna, nehe6zemre esik elfogadni, de nem akarhatjuk, hogy a kicsik úgy nőjenek fel, hogy minden este azt kelljen látniuk, hogy veszekszünk vagy éppen egymásra sem nézünk. Nekem erre egyszerűen nincs szükségem. Nem tudom mi mást mondhatnék. Nem tudom egyáltalán van-e még értelme megpróbálni helyrehozni a dolgot. talán már nincs is mit helyrehozni. Egyre kevésbé érzem... Justiceban jó ideje nem a feleségemet látom, hanem a gyerekeim anyját. Megérdemel annyi tisztelet, hogy őszinte legyek vele. Nem csalom meg Őt, de tény hogy a házastársi kapcsolathoz nem kimondottan csak annyi tartozik hozzá, hogy elkészítse az ebédet vagy a vacsorát mire hazaérek vagy, hogy reggelente kivasalja az ingemet. Elgondolkodtató kérdés, hogy vajon mikor feküdtünk le utoljára. Csak annyira mint az, hogy fogunk-e még egyáltalán úgy igazán szeretkezni? Én ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni, de nem gondolom, hogy ez egy olyan dolog volna, amit egyszerűen meglehetne beszélni. Csak szeretném valahogyan visszakapni az életünket, a nőt akibe beleszerettem. Önzés volna? Tényleg önző dolog volna olykor magunkra is gondolni?
- Jól van Samy egyél szépen, Te is nagyfiú... - Nagyszerű. Asztalhoz ültettem a gyerekeket majd a feleségemre néztem és csendben intettem, hogy menjünk. Személy szerint nem tudom mit gondoljak mennyire jó ötlet ez most, de annyiban sem hagyhatjuk folyton. De ne áltassuk magunkat. Jobb már soha sem lesz. Tulajdonképpen már Mi magunk sem tudjuk, hogy mi a probléma. Egymásnak esünk okkal ok nélkül is. Nekem pedig nem kell sok, hogy felkapjam a vizet, ez tény. De az is, hogy annyiszor felhívtam már Justice figyelmét arra mennyire nem tartom jó ötletnek hosszá távon Jessica jelenlétét. Nem megbántani szerettem volna csak megoldást találni. Kétségtelenül túl sokat kértem. Jussy megterített majd szedett a kicsiknek én pedig elindultam fel az emeletre közben azon voltam, hogy összeszedjem a gondolataimat.
- Nem azt várom el tőled, hogy dobd ki. De Te se várd el tőlem, hogy hálát rebegjek előtte... Csak annyit akarok, hogy legyen itt minden áldott nap. Segítsen, rendben van. Szükséged van valakire, megértem. De tényleg feltétlenül itt kell lennie egész álló nap? Hívd el délelőttönként vagy épp délután, amikor jónak látod. Meg is köszönném, Ő hazamenne, mi pedig vélhetően nem így töltenénk el minden estét. Olyan sokat kérek? - Tártam szét a karjaimat kérdőn. Véleményem szerint nem. És akkor ne tegyünk úgy mintha ez így rendben volna.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime14.09.13 9:09

- Úgy beszélsz, mintha csak rajtam múlt volna, mintha te próbáltál volna tenni valamit? De nem Devon, csak a munkába temetkeztél és már azt se tudom, hogy... hogy nem volt-e más, amíg folyton máshol voltál soha sem itt velünk... velem. - csak halkan sóhajtok egyet. Hogy a gyerekek tartanak-e minket össze? Újra ráemelem a tekintetem, nem tudom, hogy mit mondjak, hiszen ő az, aki annyira elcsavarta a fejem sok évvel ezelőtt, de már egyáltalán nem érzem, hogy úgy nézne rám. Lehet, hogy ez csak a szülés után volt így, mert nem maradt meg úgy istenigazából a régi alakom és bebeszéltem magamnak, tényleg nem tudom, de akkor sem látom azt a szemében, amit régen.
- Nem a gyerekek miatt Devon, én még mindig szeretlek... azt hiszem szeretlek, de tőled ezt már nem érzem. Nem látom a szemedben azt a tüzet, ami régen meg volt és... halálosan rettegek tőle, hogy másra nézel már úgy. - érzem ahogy az a fránya kellemetlen érzés gyűlik a torkomban, a gombóc, ami attól félek, hogy sírásban fog majd befejeződni, de jönnek a gyerekek, és egyszerűen kénytelen vagyok visszafogni. Szeretném, ha újra olyan lenne minden, mint régen, még a gyerekek előtt, de egyszerűen túlságosan fáradt vagyok, hogy tegyek érte. Valahogy abban sem voltam jó ideje biztos, hogy ő azt akarja, hogy valami változzon. De most úgy kell tenni, mintha minden rendben lenne, csak anyám érzi, hogy ez persze nincs így. Egy fáradt mosolyt vetek csak rá, amikor leül a kicsikkel enni, miután kiraktam nekik a kaját, és egy-egy puszit is kaptak elindulok Devon után az emeletre. Fogalmam sincs, hogy újra összeveszünk, vagy kiabálás lesz belőle, vagy egyszerűen már annyi tűz sincs bennünk, hogy kiabáljunk? Hogyan lehetne ezt megoldani?
- Jó... nem lesz itt minden nap, de akkor te itt leszel? Nem is tudom, hogy mikor vettél ki legutóbb szabadságot, amit aztán velünk töltöttél és nem a haverokkal, vagy jó ég tudja kikkel. Vagy hazajössz néha előbb? Annyira egyedül érzem magam Devon... olyan nagyon magányosnak. - sóhajtok, aztán csak leroskadok az ágy szélére. Neki ott a munka, a munkatársak, akikkel beszélhet napi szinten, de nekem... nincs senki? Az elején még volt néhány kolléganőm, aki néha benézett, vagy egy-egy barát, de ha gyereked van, akkor azok, akiknek nincs szépen fokozatosan lekopnak rólad. Az pedig egyáltalán nem egyszerű, hogy megismerj másokat, akiknek szintén van. A park, vagy a játszótér... nem tudom, nekem annyira nem megy, hogy ott ismerkedjek, maximum egy-egy anyuka az oviból, de ők is inkább futó ismerősök, mint bármi több. Egyszerűen már jó ideje úgy érzem, hogy magam vagyok, míg Devon le tudja foglalni magát másokkal, én viszont egyáltalán nem, és ez napról-napra rosszabb.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime15.09.13 21:12

- Igen, megváltoztatom. De Te sem vagy már régi. És most nem arra gondolok, hogy nem olyan feszes már a bőröd vagy hogy megereszkedtek a melleid. Csak tudod mikor a szemedbe nézek már nem tudom... Nem azt látom, amit szeretnék. Már egyáltalán nem érzem, hogy hozzám tartoznál vagy hogy nekem szükségem lenne erre. Évekkel ez előtt nem hogy az életemet, a honlapomat se tudtam volna elképzelni nélküled. De az utóbbi időben minden egyes nap ugyanolyan, egybefolynak. Megmondom holnap mi fog történni... Elmegyek dolgozni, hazajövök összeveszünk... Jó esetben, már ha leszünk olyan hangulatban, hogy egymáshoz szóljunk vagy csendben megetetjük, megfürdetjük a gyerekeket ha Jessica is úgy akarja. Elaltatjuk őket majd Mi is lefekszünk. Hátat fordítunk egymásnak mint mindig majd várjuk, hogy álom jöjjön a szemünkre. Nem lesz nehéz, nem kell sokáig várnunk, mert mindketten fáradtak leszünk mint mindig. Fáradtak egymásra. - Az egyetlen igaz dolog, amit értelmet ad a minden napoknak az Abram és Sam. Csak miattuk csinálom. Csak miattuk vagyok már hajlandó elviselni... Mert nem fogom megengedni, hogy apa nélkül nőjenek fel. Szükségem van rájuk, hogy amikor megölelem őket érezzem a feltétlen szeretetüket, hogy amikor megfeledkezem rólunk, akkor egy kicsit magunkat lássam bennük, hogy valami erőt adjon. Mert ha Ők ketten nem volnának akkor nem tudom mi lenne olyan fontos. Én eszméletlenül szeretnék látni valamit kettőnkben, amit minden percben szem előtt tarthatok, de másra se tudok gondolni, minthogy mennyire nem vagyunk rendben. Másra sem tudok gondolni, minthogy meddig tudjuk majd ezt így tovább folytatni. A gyereke is felnőnek egyszer, akkor mi lesz? Nem akarok erre gondolni, csak nem tudom mi mást tehetnénk. Nem akarhatjuk, hogy a kicsik egy hatalmas hazugságban nőjenek fel, mert mi mindvégig fenntartottuk nekik a boldog család látszatát, hol ott egyetlen nap sem volt az, boldog. Majd amikor felnőnek és egy napon megértik, hogy fogok majd a szemükbe nézni, hogy végig hazudtam nekik? Mégis hogy várjam elő tőlük, hogy bízzanak benne, amikor én sem vagyok hozzájuk őszinte?
- Nem hiszem, hogy valaha is tudnék már másra úgy nézni. Nem egyedül én tehetek róla... Én megpróbáltam... De jöttek a gyerekek és nem várhattam el tőled... Tudom nem tehetem őket felelőssé, nem is teszem. A két legszebb és legjobb dolog az életünkben. Jessica sem hibás. Mert ha minden rendben volna, akkor nem is volna miről beszélnie. De tudod jól, hogy soha sem tűrtem el senkitől sem, hogy beleszóljon a magánéletembe, most már az életünkbe. Nem gondolom, hogy ezt a problémát neki kellene megoldania. És neked sem vele kellene leülnöd erről beszélni. Tudom, hogy nem vagyok itt mindig mikor szükséged lenne rám... Csak már egyáltalán nem érzem úgy, hogy szükséged volna rám mint nőnek. Minden éjjel inkább hátat fordítasz. - Nem tudom. Úgy érzem folyamatosan magamat ismételem, mégsem figyel senki arra amit valójában mondani szeretnék. Tudom, hogy nem gondolhatok csak magamra, de... Tényleg olyan sokat kérnék? Egyedül érzi magát. ezzel már csak az a probléma, hogy Ő akkor is egyedül érzi magát, amikor kivételesen mellette tudnék lenni, ha látnám, hogy azt szeretné. De nem látom.
- Jó... talán megoldható, hogy napközben többet legyek itthon. És majd igyekszem minden este vacsorára hazaérni, így rendben van? - Ültem le mellé az ágy szélére. Jelenleg nem igazán tudom mi többet tehetnék. Mert az rendben, hogy többet leszek a gyerekkel. De ez még mindig nem oldja meg a mi problémánkat, ami ennél azért jóval több már.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime16.09.13 14:41

Tudom, hogy nem akar direkt megbántani, de azokkal, amit mondd, így nyíltan, finoman szólva is belegázol a maradék önbecsülésembe is. Persze egyértelmű, hogy a testem már nem a régi, hogy elszaladtak felettem is az évek, de ezt így hallani... akaratlanul is kitör belőlem egy sóhaj és igazán nehezen fogom vissza a könnyeimet. És... és hogy tud erről így beszélni, ilyen nagy tényszerűen?
- Én nem akarom, hogy ez legyen, nem tudom, hol siklott ki minden ennyire... - rázom meg a fejem. Tudom, hogy igaza van, hiszen hány este aludtam már el hangtalanul sírva, amiről nem is tudott, vagy csak nem érdekelte. Azt sem értem, hogy bírjuk már, hogy bírtuk eddig, de így kimondva az egész és ahogy ő beszél róla. Fogalmam sincs, hogy lehetnénk képesek ezen változtatni. Egyszerűen csak elmennek a napok és a hetek, a hónapok és minden marad annyiban, laposan és megoldhatatlanul. Leroskadok az ágyra és még a szemébe is alig merek nézni. Legszívesebben összekucorodnék az ágyon és magamhoz ölelnék egy párnát, mintha az bármiben is segítene...
- Csak, mert nem érzem, hogy meghallgatnál, hogy érdekelnélek. Én próbáltam... tényleg próbáltam elmondani, hogy mi lenne fontos, de a megoldások helyett csak egyre jobban belemerültél a munkába és... és egy idő után már nem tudtam, hogyan mondhatnék neked bármit. Hogyan kérjem, hogy segíts, hogy legyél velem, hogy egyszerűen csak ölelj át... - egészen elhalkulok a végére. Annyira erősen szorítja már a gombóc a torkomat, hogy az elviselhetetlen. Jobb talán, ha csendben maradok, úgy könnyebb kibírni. Van most egy kis időnk, de nem várhatom el anyámtól, hogy egész este a gyerekekkel legyen, nem sírhatom ki a szemem, hogy azt lássák, hogy baj van. Nem értenék még, ezért nem is akarom, hogy tudjanak róla.
- Olyan nagyon nehéz beállni a fontossági sorrended egy pontjára tudod? Már rég nem én vagyok az első, és nem csak én tehetek róla. Először Abram, hogy sokat sírt, hogy elfáradtunk, helyette inkább dolgoztál, mert az egyszerűbb volt, én pedig... nem éreztem, hogy ugyanúgy más dolgok elé helyeznél, mint régen. Amikor megismerkedtünk lehoztad volna a csillagokat is az égről, most pedig... - egyszerűen csak egy sóhajba fojtom a szavaimat. Hogyan mondjam el neki? Hogyan adjam a tudtára, hogy csak annyi kellene, hogy velem legyen, hogy érezzem, hogy szeret még, hogy nem lett fontosabb a munka és a gyerekek. Csendben bólintok a válaszára, de tudom, hogy ez még önmagában nem megoldás.
- Igen, rendben van így. - annyira furcsa, még oldalt pillantani is alig merek rá, mintha egyszerűen már nem ismerném annyira, mint régen. Talán tényleg megváltozott, más lett, vagy én lettem más, netán mindketten? Egy pillanatra lehunyom a szemem, aztán mégis megpróbálok erőt venni magamon és legalább egy kicsit megtörni azt a végtelen űrt, ami közöttünk kialakult, még így is, hogy csak pár centire ül mellettem, és finoman megfogom a kezét. Rá pillantok, könnyes szemmel, de még mindig erősen tartva magam, hogy ne legyen sírás a vége.
- Esetleg... tudod egyszer egy filmben láttam ezt... elmehetnénk randizni valamikor, ha ráérsz és, ha van kedved. Úgy, mintha most találkoznánk, mintha nem ismernénk egymást. - az a szomorú, hogy ez végülis így is van, de megpróbálhatnánk, ha ő is akarja. Nem ment el, itt van, talán ő is szeretné megpróbálni, de mégis bizonytalanul nézek rá, látszik rajtam, hogy nem tudom, mit fog válaszolni és arra is látok esélyt, hogy nem jó ötletnek tartja. De akkor... akkor mit tehetnénk?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime23.09.13 19:45

- Gondolom azon a napom, mikor már kezdtem úgy érezni, hogy a gyerekeknek csodálatos anyjuk van, csak nem érzem, hogy a feleségem is volna egyben. - Most kellene felmerülnie annak a bizonyos kérdésnek, hogy akkor mi értelme van a házasságunknak. Felelőtlenségnek tartanám, ha most a gyerekekkel próbálnék mentegetőzni, de tény hogy őket sosem lennék képes elhagyni. A legszebb dolog az életünkben talán, hogy szülők lehettünk, még ha eleinte kicsit bizonytalanul is vágtunk bele. Tapasztalatkannak éreztem magam, aki még nem áll készen arra, hogy apa legyen. Igen, talán egy kicsit féltem is. De akkor sem tudom őket felelőssé tenni, mert semmiről sem tehetnek, ők nem hibásak. Egyedül csak mi. És most először vagyok tanácstalan évek óta, mert nem tudom hogyan tovább. Mert az rendben, hogy a gyerekeket felneveljük, gondjukat viseljük, de mi lesz velünk, a házasságunkkal? Nem hiszem, hogy sokáig képes volnék hazugságban élni, hogy ezzel is fenn tartsunk egy látszatot. A gyerekek is felnőnek. Érezni, látni fogják,  hogy valami nem stimmel. És nem tudom hogyan nézzek majd a szemükbe... Őszintén nem akarom, hogy ez valaha is bekövetkezzen. Én szeretem a családomat. Nem akarom elveszíteni őket, mert az életemet jelentik. Mindent, aminek értelme van... Elismerem, hogy gyakran elmenekülök a problémák elől, de nap mint nap ugyanide térek vissza és ugyanúgy bánt a dolog és ugyanúgy nem tudom hogyan mondjam el.
- Justice, ha jól emlékszem az első randin sem fogta a kezünket senki, ahogy sem amikor összeköltöztünk vagy amikor megkérdtem a kezed, amikor elvettelek, amikor kiderült, hogy várandós vagy... Mert ez a mi életünk és addig mindig együtt oldottuk meg a problémáinkat. És az, hogy az utóbbi időben inkább máshoz fordulsz számmora annyit jelent, hogy kudarcot vallottam valamiben. Szóval, mi lenne ha ezentúl jobban próbálnánk? - Nagyon bánt a dolog, hogy a feleségem máshoz fordul, nem pedig hozzám. Tudom, hogy nem mindig vagyok egy mintaférj, de tőle sem várom el, hogy mindig minden tökéletes legyen. Az hogy olykor kiborulunk még semmit sem jelent. Legfeljebb annyit, hogy már nem tudom magamban tartani a gondolataimat. Nem tudom mi mást mondhatnék. Ha úgy érzi, hogy képtelen vagyok őt meghallgatni, akkor bizonyára így is van. Meglehet az utóbbi időben nem voltam túl türelmes és egyre kevésbé viselem jól az egyre nehezedő nyomást és nem érzem, hogy könnyebb lenne, csak nehezebb. Én pedig egyre kevésbé bírom már tartani magam. Különös, hogy itt vagyunk egymásnak, mégis mindketten úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk a házasságunkban.
- Tudod, már nem látom a szemedben azt amit régen. Már semmi sem olyan mint régen... Megtanultam másokért élni, ebben pedig te segítettél. Most mégis úgy érzem, hogy nincsen rám igazán szükséged. Abramnek és Samnek mindig lesznek szerető szülei, de mi lesz velünk? Ezek után hogyan fogsz arra kérni, hogy segítsek? - Még hallani is különös volt... " hogy legyél velem, hogy egyszerűen csak ölelj át... " De mindketten tudjuk, hogy semmi sem fog megváltozni az egyik pillanatról a másikra és mi sem tehetünk mindig úgy mintha minden rendben volna. Egyszerűen nem megy.
- Hát tudod... A feleségemet tényleg szeretném már megismerni, mert nagyon más lett. - Merész gondolat és talán semmi értelme sincsen, de talán már egyikünk sem tudná megmondani, hogy mikor csináltunk utoljára valamit közösen. Eleinte gyakran jártunk el moziba vagy vacsorázni vagy egyszerűen csak sétáltunk egyet, mert akkor még tudunk miről beszélgetni. Most viszont már a hallgatásunk is túl sokatmondó.
- Nem mondok le a családomról. - Komoly tekintettel fordultam felé, mert úgy hiszem, hogy ezzel most kielégítő választ adtam egy korábbi kérdésére, ami akkor annyiban maradt... Finoman megfogtam a kezét majd néhányszor végigsimítottam rajta. Könnyes szemek... Elkeserítő, hogy mostanság milyen gyakran találkozom ezzel a könnyes szempárral.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime24.09.13 16:29

Csak halkan sóhajtok egyet a válaszára. Tudom, persze, hogy tudom, hogy valamikor elkezdte ezt érezni, de valamikor én is, hogy nincs igazán itthon, nincs igazán velem. Nem tudom, hogy voltunk képesek ezt eddig figyelmen kívül hagyni, vagy ennyire elsiklani minden felett, és csak így lenni egymást mellett. Miért nem rázott fel, vagy... nem is tudom, hogy lett volna jobb, de mindegy. Az számít, hogy mi lesz igaz? Nem az, hogy mi volt, vagy mi lett volna. Ha ezen rágódunk, akkor tuti, hogy képtelenek leszünk ezt megoldani.
- Tudom Devon... csak annyira nehéz volt, olyan sok minden szakadt egyszerre a nyakamba. - teszem hozzám még halkan. Tényleg nehéz volt, annyira nem tudtam, hogy mivel jár mindez. A karrierem halogatása, az itthon töltött idő. Imádom a kicsiket, de tényleg fogalmam sem volt róla, hogy ez ennyire nehéz és fárasztó. Nem azt mondom, hogy ha tudom, akkor nem vállalom, csak akkor talán máshogy, vagy előbb jól átgondolva és megszervezve. Annyira furcsa, hogy régen tényleg minden megbeszéltünk egymással, aztán valahogy nem akartuk terhelni a másikat. Először csak az apróbb gondokat söpörtük a szőnyeg alá, aztán szépen sorban egyre nagyobbakat, és mostanra már nincs hely, hogy még bármi is oda férjen. Nem akarok boldogtalan lenni és nem akarok hazugságban élni, hogy mások azt higgyék minden rendben, amikor koránt sincs így, de egyszerűen annyira nem tudtam, hogy mit tegyek, hogyan mondjam el. A veszekedést már gyűlölöm és mindig csak az lett, ha felhoztam valamilyen problémát, így inkább már nem hoztam fel.
- Jobban fogjuk próbálni, és én próbálok szólni hozzád, csak kérlek halld meg, és figyelj rám. És ne akadj ki minden apróságon, annyi mindenen felhúztad már magad, és néha féltem elmondani, hogy mi bánt. - igen, ezért fordultam máshoz, nem akartam, hogy balhé legyen, nem akartam, hogy kiabálásra ébredjenek a gyerekek az éjszaka közepén. Jó lenne, ha megtudnék vele beszélni mindent, úgy mint régen, együtt vennénk fel a nehézségekkel a harcot és nem külön-külön. Akárhogy is nézzük, de együtt erősebbek vagyunk, csak együtt tudjuk az életünket normális mederben terelgetni. A kérdései most is olyan fájóak, hogy azt sem sem tudom mondani.
- Talán már nem is lesz soha semmi olyan, mint régen. Változtunk Devon, az életünk is, de valahogy csak ki lehet hozni ebből is valami jót nem? Valahogy... - tényleg nem hiszem, hogy minden olyan lehet, mint sok éve, amikor még fiatalok voltunk, hiszen azóta sok minden változott. De lehet még hasonló, vagy új, és jó értelemben új. Csak... csak valahogy tényleg együtt kell ezt elérnünk. Bizonytalanul nyúlok végül a kezéért és vetem fel neki az ötletet. Tényleg nem tudom, hogy beválhat-e, de ha nem teszünk semmit, akkor nem is várhatunk változást igaz? Valahogy... valahogy csak meg lehet ezt az egészet oldani. Nem lehet így vége? Olyan sok időt és energiát fektettünk már bele, akkor az mind felesleges lenne.
- Akkor... akkor menjünk el! Kérlek! Csak ketten, anya, vagy a te szüleid vigyáznak a gyerekekre. Csak töltsünk együtt egy kis időt, félretéve mindent, mintha nem is ismernénk egymást. Hogy legalább tudd van-e még bennem valami, ami érdekel. - nem tudom megállni, hogy ne gyűljön könny a szemembe, de igyekszem visszafogni, hogy ne gördüljön le az arcomon egyetlen csepp sem. Nagyokat pislogok, hátha úgy könnyebb lesz, de nehezen megy. Olyan nagyon szívesen borulnék a vállára, amikor végre megszorítja a kezem és tényleg rám néz. A válaszára csak egy apró mosoly csúszik a szám szegletébe. Nem mondd le rólunk, én sem akarom, hogy ezt tegye. Meg kell valahogy menteni az életünket, nem akarok tovább lépni és nem akarom, hogy szétessen minden.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime27.09.13 19:55

- De tudod Justice nem kellett volna mindig mindent egyedül csinálod. Én is itt voltam, hogy segítsek a nehézségekkel szemben. - Voltam... Talán ezen van a hangsúly. De ne tekintsünk úgy a dolgokra, mintha tegnap, a múlt héten vagy a múlt hónapban jutottunk volna idáig. Mert ez nem így van. Nem az egyik napról a másikra romlottam meg a dolgok ennyire közöttünk. Meglehet egyikünk sem tudja megválaszolni azokat a bizonyos kérdéseket, de attól még nagyon is mi tehetünk róla. Belátom, hogy az utóbbi időben nem voltam mindig itt, amikor kellett volna, amikor szükség lett volna rá, de ez nem azért volt így, mert már nem fontosak a számmora. Mert a családom mindennél többet jelent nekem. A feleségem, a gyerekek... Az is tény, hogy nem voltam mindig túl felelősségteljes ember, de azóta a dolgok megváltoztak. Nem leszek felelőtlen. Nem egyedül rajtam múlott az, hogy most itt vagyunk, hogy itt lehetünk.
- Csak már néha úgy érzem szándékosan próbálsz meg bosszantani, mert jól tudod, hogy mik azok a dolgok, amikre különösen érzékenyen reagálok, mégis úgy teszel... Mintha nem is érdekelne, hogy mit fogok hozzászólni. Többnyire ezért borulok ki. Mert ugyanúgy te sem hallgatod meg a szavaimat. - Megértem hogy olykor nem látta már értelmét elmondani dolgokat, mert többnyire ugyanúgy végződött. Nézeteltérésekkel, vitákkal, veszekedésekkel... Ami egyre nehezebbnek bizonyul. Mert mégis hogyan kellene ennek a gyerekek előtt nem látszatát kelteni? Mindketten idegesek vagyunk plusz képtelenek közös nevezőre jutni, ami már olykor nevetségesnek tűnik. Én dühös vagyok. Jussy próbált úgy tenni, mint aki nem sír... Nem hiszem, hogy ez így is a normális. Régebben azért megtudtuk beszélni a fontos dolgokat és eldönteni hogyan tovább. Most meg mintha erre sem volnánk képesek. Mintha nem ugyanazt akarnánk.
- Semmi sem állandó... Igen, változtunk. Mi, a környezetünk. De attól még nem kell mindenről megfeledkeznünk. Mert mi ketten még mindig mi vagyunk. - Még mindig a feleségem, még mindig házasok vagyunk, még mindig egy család vagyunk. Ez sosem változott, semmit sem. Jó, ma már nem vagyunk olyan szerelmesek mint évekkel ezelőtt. De szerintem ez normális. Szerintem maga a szerelem még nem elegendő egy jó házassághoz. Ahhoz a szerelemnél már komolyabb érzelmek kellenek. De ez még nem azt jelenti, hogy így el kell hidegülnünk egymástól. Mert attól még szeretem, csak felnőttünk. Most már ott vannak a gyerekek is. Őket is ugyanúgy szeretnünk kell. Nem gondolhatunk már csak magunkra. Tudom, hogy olykor hihetetlenül önző vagyok. Csak egyszerűen olykor úgy érzem, hogy belefáradtam, hogy kell valami... Csak magam sem tudom, hogy mi.
- Rendben van. A péntek este megfelel? - Hm, talán akkor kiveszem az egész hétvégét. Itthon lehetek, vele, a gyerekekkel. Ugyanakkor mindkettőnkre ránk férne a pihenés, amit fogalmam sincs hogy fogunk kivitelezni. De most nem is ez a legfontosabb. Nem ez az elsődleges problémánk, amit sürgősen meg kellene oldanunk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime28.09.13 20:12

- Tudom, csak egy idő után... valahogy nem vettem észre, vagy nem éreztem annyira, és nem akartalak terhelni. - azt hiszem tényleg így volt. Neki is volt elég baja, én pedig már nem tudtam, hogy mikor döntsek úgy, hogy végülis elmondom neki a dolgokat, segítséget kérek. Aztán pedig egy idő után már végképp nem ment. De most minden egyes szava után egyre rosszabbul érzem magam, mintha tökéletesen csak az én hibám lenne, mintha azzal, ha szólok minden változott volna, egyszerűen csak én rontottam el, hogy nem tettem. Pedig én szóltam, próbáltam, de néhány alkalom után valahogy feladtam, ha nem volt jó az időzítés, vagy az alkalom. Igazán nehéz megtalálni azt a bizonyos működőképes arany középutat, és nekünk egyáltalán nem sikerült. A végén pedig már csak az maradt, mint most, egymástól rendkívül távol, egyedül és képtelenül arra, hogy megoldjuk a gondokat.
- Ez... ez nem így van, nem akartalak sosem szándékosan bosszantani. Valahogy csak így sikerült. De nekem se könnyítetted meg a dolgom, olyan sok minden volt, ami miatt szóltam, amire kértelek, hogy figyelj, és mégis újra... meg újra... - hatalmasat sóhajtok, de végül mégis elhamarkodom a mondatot. Mégis mi lesz jobb attól, ha ugyanott folytatjuk, mint már annyiszor? Múltbéli sérelmek egymás fejéhez vágása. Ha nem tudunk ezeken túllépni, ha újra és újra felhozzuk őket, akkor semmi sem fog változni, ebben biztos vagyok.
- Nem tehetjük meg, hogy valahogy... újra kezdjük? Vagy megpróbáljuk legalább? - teszem fel a kérdést az előbbiek helyett. Most is úgy érzem, mintha csak én akarnám ezt. Tudom, azt mondta, nem akarja elveszíteni a családját, de mégis újra meg újra azokat a dolgokat szajkózza, amiket már olyan sokszor eddig is. Én próbálkozom, most is, ha csak halkan és félve, de mégis. Megpróbálom ezt a kellemetlen érzést háttérbe szorítani, mert tudom, hogy csak elmenne az életkedvem és a bontakozni kezdő ötletemet se leszek képes felhozni neki végül.
- Olyan nehéz ehhez alkalmazkodni Devon, senki se tanítja meg igazán, hogy milyen felnőttnek lenni, milyen szülőnek lenni. Néha jó lenne csak egy kicsit... visszamenni az időben. - próbálom elzárni a könnyeimet és végül sikerül is. Szörnyű érzés ez az egész, tényleg nem érzem már, hogy annyira szeretne, hogy kicsit is rajongana értem, mint annak idején. Egyszerűen csak vagyunk, és valahogy az igazi lüktető szerelem hiányát nem pótolta semmi más. Nem alakult át az érzés, hanem valahogy elveszett út közben. Tudom, hogy átalakulhatna, de mégis nem tudom, hogyan. Emlékszem még milyen volt vele az elején, amikor még értetlen csitri voltam, akinek elcsavarta a fejét egy rossz pasi, és akit a szüleim e miatt ki nem állhattak. Olyan... olyan lángoló volt, alig bírtuk ki egymást nélkül, most pedig alig bírjuk ki egymással. Hogy fordulhat ki valami ennyire magából? Felhozom végül a vacsorát, bár egyáltalán nem teszem könnyen a rossz érzések miatt. Olyan jó lenne egy kicsit több lelkesedést látni tőle, egy kis mosolyt, vagy nem is tudom. Talán sokat várok.
- Tudod, hogy nincs semmi dolgom, persze hogy megfelel. - bólintok aztán. Izgulni fogok, már előre látom. Furcsa, mert régóta vagyunk együtt és nem kellene tartanom egy egyszerű vacsorától, de mégis így van, már most félek az egésztől. Mi van, ha nem sikerül? Ha egyáltalán nem lesz semmi eredménye? Akkor az tényleg azt jelenti, hogy vége? Olyan ez a péntek, mintha az életem egy választóvonala lenne, ezen múlik, hogy minden eddigi a porba hullik, vagy a romok újra építhetőek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime07.10.13 11:44

- Én sosem vártam el tőled, hogy mindig mindent egyedül csinálj... - Tudomásom szerint legalábbis soha egyszer sem tettem szóvá, hánytam a szemére valamiről, hogy az egyedül az ő felelőssége volna. Ellenkezőleg, néha már egy kicsit soknak is találtam, mert mindig mindent egyedül oldott meg, mintha feltétlenül szükséges lett volna, mintha tényleg úgy kellett volna lennie... Én nem hi9báztatom, de minél inkább próbálok rájönni arra, hogy hol ronthattunk el mindent ennyire, annál kevésbé sikerül. Most pedig csak magyarázkodunk, amit annyira késeinek érzek már. Mert ezzel még semmit sem fogunk megoldani. Persze szükséges, hogy elismerjük a hibáinkat, de változtatnunk is kell rajta. Mert magától a problémák sem fogják megoldani magukat. Az ember azt gondolná, hogy csupán beszélni valamiről mindig könnyebb, mint megtenni. Én ezt most valahogy egészen másképp gondolom. Én pontosan azt szeretném ha valaki megmondaná végre, hogy mégis mit kellene tennem azért, hogy a dolgok változzanak, hogy mi megváltozzunk, akkor megtenném. De egyedül nem megy. És azt sem várhatom el, hogy minden egyes kérdésre választ adjon nekem. Mert tudom, hogy nem olyan könnyű. Én is érzem. Eddig inkább nem vettem tudomást bizonyos dolgokról, mert egyszerűbb és járhatóbb útnak tűnt. De tudat alatt mindvégig tisztában voltam azzal, hogy attól még hogy nem veszek tudomást a gondjainkról, attól még vannak. De akkor sem tudtam igazán, hogy mit kellene lépnem és most sem tudom. Valahol nagyon kisiklottak a dolgok... Hirtelen minden olyan bonyolulttá vált... Évekkel ezelőtt még az volt a legnagyobb problémám, hogy mivel tudnám meglepni a feleségemet. Most pedig hogyan tudnám úgy szeretni a feleségemet mint régen. Égbe meredő különbségek.
- Én csak nem tudom hogyan tudnánk ezt megtenni... A gyerekeink éppen odalent vacsoráznak, mi pedig tegyünk úgy mintha nem is ismernénk egymást. Miféle újrakezdés ez? Mindenről megfeledkezni. Tudom, hogy nem voltam mindig valami felelősségteljes férfi, de most már az vagyok. Családom van. Mármint, értem hogy mit szeretnél, csak azt nem tudom hogy lehetnénk rá képesek. - Mert számomra az nekem számít újrakezdésnek, ha minden eddig problémánkról megfeledkezünk. Mert lehet, hogy megtehetjük, de majd jönnek helyette újabbak, idővel. Akkor pedig újra ezt fogjuk csinálni? Elég pocsék érzés belátni, hogy évekkel ezelőtt talán még a saját szüleim se tartottak ennyire sokra. Megtanultam értékelni bizonyos dolgokat, fontos dolgokat. Az apám nem igazán hitt abban, hogy egy napon nekem akár ez is sikerülhet. Az anyám azért bízott abban, hogy egy napon ténylegesen megváltozom. De senkit sem hitegettem ezzel... Gondoltam ha majd valóban így lesz, akkor azt mindenki észre fogja venni. Mert hiába tartom magamról, hogy megváltoztam, mikor azt a környezetem másképp érzékeli. Most valahogy megint sikerült elszúrnom a dolgokat.
- Hát tudod sokan nem hitték volna, hogy egy napon képes leszek felnőni, azután feleségem lett, apa lettem. Te is tudod, hogy milyenek voltunk. Emlékszel rá, hogy milyen voltam... Ahhoz, hogy átélhessük együtt ugyanazokat a dolgokat, semmit sem kell tennünk, csak engednünk. - Bevallom kicsit magam is vágyom arra, hogy minden olyan legyen mint régen. Hiszen mondhatni az egyik napról a másikra szakadt minden a nyakunkba és túlságosan hamar fel kellett nőnünk a feladathoz. De azért azt is meg kell hagynunk, hogy nem csináltuk olyan rosszul. Csak nem lehettünk olyan rosszak ebben, ha már szeretnek a gyerekeink. Bár őszintén nem gondoltam volna, hogy neki is annyira hiányzik az, ami nekem.
- De, még nagyon sok dolgunk van. - Különösen nekem. Nem tudom... Most olyan ez a vacsora mint egy randi. Abban mindig is jó voltam. Valahogy mindig is tudtam mit szeretnének tőlem kapni. És a szervezésben is jó vagyok.
- Szóval, mi lenne ha kezdetnek visszamennék és asztalhoz ülnénk és megmutatnánk, hogy másképp is megy ez nekünk? - Úgy értem már biztosan a gyerekeknek is feltűnt, hogy meddig elvagyunk. Csak azért mert kicsik, még nem buták... Én meg most valahogy nem szeretném ha a nagyinak tennének fel minden kérdést.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime07.10.13 20:41

- Tudom, ez csak így... lett. - rántom meg a vállam. Nem, igazából nem teljesen csak úgy lett, hanem az elején szívesen tettem, aztán valahogy rám maradt. Persze szólhattam volna, hogy miben segítsen, csak valahogy mindig úgy voltam vele, hogy ha már szólni kell az valahogy nem az igazi. Butaság volt azt várni, hogy esetleg magától jut eszébe, hogy miben vállaljon még szerepet velem együtt? Lehet, hogy igen, állhattam volna máshogy is a helyzethez, de valahogy nem ment és hiába ismerem most így utólag be, hogy miket kellett volna máshogy csinálni, mostanra már olyan távolinak tűnik minden, hogy alig számít. Vajon meg lehet még ezt javítani valahogy? Fogalmam sincs, hogy mi lehetne a jó megoldás, hogyan lehetne ezt megjavítani, hogy olyan legyen mint régen. Van-e értelme újra és újra kimondani a problémákat, feltenni a kérdéseket, nem tudom, hogy a válaszoktól valami jobb lesz-e majd. Talán... remélhetjük, de néha úgy vagyok vele, hogy jobb lenne egyszerűen csak félresöpörni mindent, megfeledkezni a gondokról és megpróbálni az egészet újra kezdeni tiszta lappal és persze máshogy. Meghallani egymás szavait, gondjait, megbeszélni azonnal, ha valami nem tetszik és nem magunkba fojtani. Vajon ez lehetséges lenne? Hallom hangjában és a szavaiban is a kétkedést, értem, persze, de mégis...
- Akkor szerinted mit lehetne megpróbálni? Vagy nincs is értelme? Én csak... csak próbálok kitalálni valamit, mert hiába ismételgetjük el újra a gondokat, hiába hangzik el új és új sajnálom, az valahogy nem oldd meg semmit. - halk sóhaj hagyja el az ajkaimat. Tényleg nem tudom, hogy mi lehetne még jó megoldás, mivel lehetne változtatni. Csak ez az egy ötletem volt, hogy próbáljunk előröl indítani mindent, újra megismerni egymást, hiszen már alig tudom, hogy mit is szeret, hogy milyen a férjem, aki mellett minden éjjel alszom, vagy sírom magam álomba. Szeretném, ha változna ez a helyzet, csak én sem tudom, hogyan lehetne jól kivitelezni. Azzal, hogy újra kezdenénk, hogy elsöpörnénk a gondokat persze jönnének újak, de reménykedhetünk, hogy azokat már jobban tudjuk kezelni nem?
- Én hittem benned Devon, tényleg elhittem, hogy menni fog ez az egész, és tudom jól, hogy az én hibám is, hogy nem így lett. Annyira hiányzik az a vad és életvidám srác... annyira nagyon! - Tényleg így van. Akkor is, ha ez azt jelentené, hogy nem olyan felnőtt. Nem érdekel a felnőttség, nem biztos, hogy minden felnőtt egyforma, és mindenképpen fel kell nőni, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Van, akinek más megy, van akinek máshogy működik jól az élete. Talán nekünk is, talán túlságosan erőltettük ezt a felnőttség dolgot, és ezért elveszett belőlünk az, amit szerettünk egymásban. Aztán végül csak elhangzik legalább egy időpont, hogy legalább egy próbát tegyünk, aminek tényleg nagyon örülök. A szavaira lassan bólintok egyet.
- Tudom, nem is úgy értettem, de... örülök, ha legalább megpróbáljuk. - veszettül halvány mosoly jelenik meg az arcomon, nem az a fajta, amit nap mint nap alkalmazok, amikor a gyerekekkel vagyunk, hogy ne lássanak rajtam semmit, hanem egy őszinte fajta, bár gyenge, de egy tényleg szívből jövő. Felállok végül az ágy széléről és kihúzom magam kicsit.
- Jól van, menjünk vissza. Beszéljek utána anyuval, hogy vigyázna-e a kicsikre pénteken? - lélegzetvételnyi szünet, aztán gyorsan kijavítom magam. - Vagy szeretnéd, ha felhívnánk a szüleidet? - figyeltem, tényleg. Mondta, hogy jó lenne, ha nem mindig anyám lenne itt, ha nem csak őt ugrasztanánk, szóval döntsük el ketten, legyen ez egy egészen apró első lépés a változás útján.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime10.10.13 15:37

- Fogalmam sincs. Más különben elmondanám. Tudom Justice. elhiheted... Én is tudom. - Azt gondolnánk ha beszélünk a problémáinkról majd könnyebb lesz, de minden egyre csak nehezebbé és bonyolultabbá válik. Eleinte minden olyan egyszerű volt és könnyebb volt. Nem csak annak tűnt, tényleg az volt. De talán csak a mi hozzáállásunk változott meg. Igen, erről lehet szó. Én nem pusztán a hibáinkra szeretnék rámutatni, hiszen azok úgy hiszem mindketten láthatjuk reggelente a tükörben, ami egyre csak elviselhetetlenebbé válik- Amit érzek az... az csalódás. Többnyire magamban. Tudom, hogy elszúrtam, mégsem tudom helyrehozni. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Biztosan van ennek is valami módja, csak rá kellene jönnünk, hogy nekünk mi és hogyan lenne a legjobb. Kezdek tanácstalanná válni. Valakivel meg kellene beszélnem ezek a dolgokat. Azt is tudom, hogy kivel kellene... A feleségemmel. Alkalomadtán viszont sehogy sem találom a megfelelő szavakat, amelyekkel legjobban ki tudnám fejezni, amit elszeretnék mondani neki. Mikor vált minden ilyen kényszeressé, vontatottá? Régebben minden sokkal gördülékenyebben ment. Mindenre találtunk valami megoldást, ami mindkettőnknek egyaránt megfelelt. Vagy csak már nem annyira fontos, hogy ezzel foglalkozzunk? Mert az elég sajnálatos. Szeretném azt hinni, hogy van még értelme megpróbálni, hogy nem csak ennyi volt, mert ahhoz túl szép volt. Ha egy mód van rá, akkor nem szeretnék a családom, a feleségem, a gyerekeim nélkül élni. Belőlem sosem hétcégi apuka. Én ennél valamivel többet szeretnék nyújtani a számukra. Mert ha az eddigi élelem során mindent annyiban hagytam volna, akkor most valószínűleg házas sem lennék.  De ha már eddig nem adtam fel, akkor nem most fogom. Valahogy biztos tud még működni ez a dolog kettőnk között.
- Mond meg hogy lehetnék a régi mikor mindenki csak a hibáimat látja bennem? Rendben van. Tényleg elrontottam. Teljes joggal okolhatsz.... De senki mástól nem tűröm el, hogy a szememre hányja ezt. - Senkitől. Hiszen nem mást vettem el feleségül, hanem őt. Nem mással élek, hanem vele. És nem értem hogy kérhet tőlem ilyet? Mégis hogy engedhetném meg magamnak ezt, mikor akkor is csak a hibáimat hallgattam és most is... Igazság szerint talán meg sem változtam úgy igazán. Más lettem ez tény. De van ami a régi maradt bennem, csak nem teljesen tudott alkalmazkodni az új helyzethez. Sokáig nekem is hiányzott az aki voltam, de később elfogadtam, hogy vannak dolgok amiken kénytelenek leszünk változtatni.
- Ha ez neked tényleg örömet okoz, akkor megpróbáljuk. - Végül is semmi akadályát nem látom annak, hogy kettesben elmenjünk vacsorázni annak reményében, hogy nem fogjuk csendben végigülni az egész estét. Na jó, erre nem igazán sok esélyt látok. Mert bőven volna mit megbeszélnünk. Azt erősen kétlem, hogy mindezek ellenére képesek volnánk hallgatni. Bár még mindig nem tudom hogy is kellene viszonyulnom ehhez az estéhez. Inkább csak abban bízok, hogy majd kialakul. Fogalmam sincs még hogy fogjuk csinálni. Fogalmam sincs még mit fogok mondani. Fogalmam sincs, hogy van-e értelme. De ha netalán mégsem úgy sikerülne, ahogy azt mi elképzeltük, akkor is elmondhatjuk, hogy megpróbáltuk. Mert nem tudom jelenleg mi többet tehetnék.
- Miért is ne? Anyu már mondogatja egy ideje, hogy elvinné hétvégére a gyerekeket. Lazíthatnál egy kicsit... - Eleinte nagyon is a nehezemre esett megszólalni különösen mikor ismét felhoztam, hogy majd Jessica vigyáz a kicsikre, mert nem egész tizenöt perce adtam a tudtára, hogy szeretném ha ez a dolog nem állandósulna erre megint. De aztán vettem egy nagy levegőt és elmondtam, hogy én mit javaslok.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime11.10.13 10:13

Én annyira igyekszem, tényleg próbálkozom. Szeretném, ha a dolgok jobbra fordulnának, hiszen én is emberből vagyok, iszonyatosan hiányzik az a férfi, akibe beleszerettem, iszonyatosan hiányzik a törődés és a gyengédség. Elmondhatatlanul szeretném érzeni a bőrét az enyémen, a csókját újra olyan erővel, mint anno. Jó lenne, ha a tüzet, ami azt se tudom, hogy parázsként megmaradt-e még újra lehetne valahogy szítani. Sejtelmem sincs hogyan, de már nagyon nem bírok egyedül lenni. Mégis csak nő vagyok, mégis csak vannak érzéseim és igényeim, és az utóbbi időben ezt teljesen elnyomtam magamban. Szinte már alig emlékszem minden az, ha csak elmerülsz valaki karjaiban, aki szeret és kizárhatsz minden gondot az életedből. Nem tudom milyen igazán szórakozni, igazán elengedni magam. Emlékszem még, amikor a legelején ha csak rám nézett láttam a szemében, mennyire kíván, most pedig... semmi ilyesmi nincs benne, csak a fáradtság és az a néhány keserű pillantás. Ezektől pedig egyszerűen néha semminek érzem magam, olyan valakinek, aki nem kell már senkinek sem. Pocsék érzés. Próbálok ötletelni, de alig érzem belőle, hogy ő is szeretné. Csak halkan sóhajtok még egyet, és igyekszem visszatartani a feltörni akaró könnyeket. Szörnyű, hogy mostanában ez milyen gyakran tör rám, pedig semmit sem old meg a sírás, maximum talál egy kicsit kiereszthetem vele a gőzt, aztán minden marad olyan, mint volt.
- Néha már az is hiányzik, hogy úgy igazán veszekedjünk. Hülyeség tudom, de... az legalább mutatná, hogy még számít az, ami van. - újabb sóhaj. Most is azt látom rajtam, mint olyan sokszor, hogy belefáradt, hogy nem tudja hogy és mit mondjon nekem. Mikor fordult át ez ennyire, mikor távolodtunk el egymástól így? Mint két idegen, csak annál is rosszabb, mert nincs meg közben semmiféle vágy arra, hogy ezen változtassunk, vagy legalábbis alig érzem már ezt. Én szeretném, és látom rajta, hogy talán lenne, amit kimondana, de mégsem sikerül neki. Annyira szeretném, ha újra velem beszélné meg a gondjait, ha elmondaná mi bántja, ha tudnék rajta segíteni, ha egy nehéz nap után az én karjaimba menekülne, és én lehetnék az, aki vigaszt ad neki. Akárhogy is nézzük mindenkinek kell, hogy valakinek ő legyen az egyetlen, a legfontosabb.
- Én nem csak a hibákat látom benned Devon, de... de nem beszélsz velem. Már rég nem mondasz el semmit és az én hangomat is alig hallod meg. Képtelen vagyok mindig egyedül lenni, egyszerűen szükségem van valakire... szükségem van rád. - tudom mennyire rosszul érinti, ha anyám beszólogat neki. Tisztában vagyok vele, de ő csak engem véd, mégha néha kissé irreálisan is teszi ezt. Nekem akar segíteni, mert látja, hogy nem vagyok boldog és végülis logikus, ha azért próbál tenni, hogy ez változzon, mégha nem is a legjobb módot választja. A következő szavaira csak összeszorítom a szám és ezzel együtt a szívem is apró gombócba facsarodik.
- Szeretném, ha nem csak nekem okozna örömet... - a nyelvem hegyén van a visszavágás. Mégis hogy mondhat ilyet? Én legalább próbálok kitalálni valamit, de ő most is olyan nagyon passzív. Legszívesebben azt mondanám, hogy akkor hagyjuk a fenébe, de próbálom megemberelni magam és most nem szítani veszekedést. Lenyelem a békát, ha ettől jobb lesz, ha legalább megpróbálunk egy kis időt együtt tölteni, csak ketten. Remélem, hogy változni fog a véleménye, remélem hogy képes még rám úgy nézni, mint egy nőre. Aztán fel is vetem, hogy anyu vigyázhatna a gyerekekre, de gyorsan kijavítom magam. Remélem, hogy érzi a gesztust, hogy érzi a próbálkozásaimat. Bárcsak egy kicsit én is jobban érezném az övét.
- Jól van, legyenek a hétvégén náluk a gyerekek. És nem csak én lazíthatnánk, megtehetnénk ketten Devon... ketten... - mintha már teljesen képtelen lenne úgy gondolkozni, hogy mi. Miért nem tud bennünk gondolni és nem csak bennem, vagy benne? Felállok és végül az ajtó felé indulok, de mégis ott motoszkál bennem továbbra is az a kellemetlen kétségbeesett érzés. Mi van, hogy ő nem is akarja ezt annyira, minden szó ellenére. Annyira nem érzem belőle, hogy így lenne. Nem szeretné elveszíteni a családját, minket, de mégis... olyan tompa és gyenge minden egyes szó, amit kimondd.
- Menjünk... menjünk akkor vacsorázni. - mondom aztán még halkan. Ideje lenne, a gyerekek se tudják hol vagyunk, és biztosan szeretnék tudni. - Azt megígérem, tényleg, hogy nem panaszkodom anyunak többet. - teszem még hozzá. Nem fogok, nem is lenne értelme. Vagy dőlőre jutunk most hamarosan, vagy nem, akkor pedig már amúgy sincs értelme semmiféle panasznak.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime16.10.13 19:11

- Számít. Csak néha már annak sem látom értelmét, hogy felemeljen a hangomat. Mert eddig valahogy semmin sem változtatott. Azt sem akarom, hogy a kicsik váratlanul arról kezdjenek el mesélni a szüleinknek, hogy anyu meg apu hogyan szokott veszekedni és kiabálni egymással. Én egyszerűen csak nem szeretném ha ezt látnák rajtunk. - Mert ez ennél többet jelent és fontosabb. De egyre kevésbé tudjuk már leplezni a dolgot. Hiába mosolyodunk el egyszer-egyszer mikor a gyerekeket fürdetjük már jó ideje nem olyan őszinte mint régen. De még mindig ugyanúgy ez okozza számomra a legnagyobb örömöt, amikor velük lehetek. Mert ők ketten a legjobb dolog, ami történhetett velünk. Ezért nem adom fel, mert akárhogy is ezt egymásnak köszönhetjük. A boldog és gondtalan napokat juttatja eszembe, amikor a szemükbe nézek, amikor még nem volt ennyi problémánk. Fogalmam sincs mikor zúdult ennyi minden a nyakunkba. Hiába is próbálnék a régi lenni, így egész biztosan nem fog menni. Így nem tudok. Annyi minden hiányzik, hogy már önmagam sem vagyok. Lassan már azt sem tudom ki voltam, de még kevésbé, hogy most ki vagyok. Mert egy biztos, hogy nem hasonlítok már arra a férfira a nappaliban lévő fényképeken. Az valaki más volt. Valaki más, aki most is szeretnék lenni. Csak sehogyan sem akar sikerülni. Justice sem tehet róla. De már az ő szemében sem azt látom, amit annyira szerettem valamikor. Mintha mindez teljesen eltűnt volna.
- Nem tudom hogyan mondjam el. Azt sem tudom pontosan mi az, amit érzek. Nem tudom már hogyan kellene csinálnom, hogyan közelítsem meg a dolgokat, gondokat. - Ez egyre nehezebb. Én azt hittem ha beszélünk róla, akkor könnyebb lesz egy kicsivel, de nem lett az. Csak még több lett a megválaszolatlan kérdés és csak még nagyobb a távolság közöttünk most hogy ráeszméltünk mennyi minden nem működik már közöttünk. Néha úgy érzem, hogy annyira egyszerű lenne, de aztán valahogy mégsem jön ki hang a torkomon. Nem arról van szó, hogy nincs mondanivalóm a számára, csak előbb nem ártana magamban is tisztázni egy-két dolgot.
- Én megpróbálom. És mindent megfogok tenni, hogy elérjem amit szeretnél. De semmi többet nem tudok megígérni. Egyszerűen csak nem akarom, hogy túl sokat várj, hogy aztán csalódnod keljen. ezt azért meglehet érteni, nem? - Legalábbis nagyon remélem. Azt hiszem tudom nagyjából, hogy mit is szeretne. Annyi mindenben csak nem változhattunk meg. Tehát gondolom még mindig ugyanaz a kedvenc virágja... Mert tudom, hogy az ilyen apró dolgok is számítanak, ahogyan az is hogy még mindig emlékszem erre. Tudomásul vettem, hogy mit szeretne. Meghallgattam, meghallottam a szavait. Ennél többet most nem nagyon tudok tenni. Meglehet kicsivel bizakodóbbnak kellene lennem, de ez nem ilyen egyszerű.
- Elkényelmesedve a kanapén egy film mellett? Azt sem tudom hogyan kell már... - Mert annak csak úgy van értelme igazán ha egy időre képes vagy kizárni minden problémát, még csak nem is gondolni rá, kizárni a fejedből minden zavaró tényezőt. Őszintén nem tudom, hogy ez menne-e nekünk. Mert jó ideje már nem igazán megy. Csak még idegesebb leszek attól, ha megpróbálok lenyugodni és higgadtan átgondolni a dolgokat. Csak még bonyolultabbá válik minden, mintha tudomást sem vennék róla. Tudom, hogy ez sem megoldás,de rövidtávon működik.
- Én nem megtiltottam, csak megkértelek rá... Nem hiszem, hogy az anyáink bármit is megtudnának oldani kettőnk között. - Nagy különbség. Márpedig nagyon úgy hangzott mintha megtiltottam volna neki bármit is, ami nem így van. De ha nekünk kettőnknek nem sikerül, akkor a szüleinknek sem fog.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime17.10.13 15:32

Olyan nagyon nem tudom már, hogy mit mondjak. Valahogy úgy érzem rajta, semmi sem jó, semmi amit mondani próbálok, semmi amit felvetek, mint apró ötletet. Vajon valami még hatásos lehet egyszer, vagy könnyebb lenne véget vetni az egész szenvedésnek? Fogalmam sincs, hogyan tudnék tovább lépni, hiszen családunk van. Egy szakítás soha sem egyszerű, de akkor, ha két gyerek is a kárát látja ennek, akkor még sokkal nehezebb és nem is akarom. Nem akarom őt elhagyni, vagy hogy ő hagyjon el engem, de mégsem érzem, hogy igazán velem akarna lenni, hogy számítanék, hiszen minden szavamra csak ellenállás a válasz, mintha ő maga sem tudná, hogy mit is akar. Mondd dolgokat, de nem vagyok benne biztos, hogy komolyan gondolja, mert a testbeszéde, a többi jel valahogy nem erre utal. Annyira jó lenne néha egyszerűen csak elrohanni, ki a világból, el minden elől, de nem tehetem, hiszen itt vannak a kicsik és az nem oldana meg semmit, csak halogatnánk a dolgokat. Halkan sóhajtok egyet és igyekszem visszatartani a folyton feltörni akaró könnyeket. Iszonyatosan nagy erőfeszítésbe kerül most ezt, mert szinte fizikailag fáj, amit mondd. Jó lenne helyrehozni ezt az egészet, de fogalma sincs mit mondjon, nem tudja pontosan mi bántja, pontosan mit akar.
- Ha te nem tudod Devon, én nem leszek képes megoldani helyetted. Én tudom, hogy mi fáj, tudom mit szeretnék, ha te nem... akkor talán... - nem vagyok képes kimondani, nem akarom kimondani, mert az olyan nagyon végleges, de ez így... egyszerűen csak minden nap egyre fájdalmasabb és láthatóan ő sem tudja, mi legyen. Pedig én próbálkozom, tényleg próbálom kitalálni mi a jó megoldás. Szeretném, ha lenne megoldás, szeretném, ha tudna úgy nézni rám, mint régen. Végül lassan bólintok. Ahogy beszélgetünk egyre kevesebb reményt tudok fűzni akár csak a vacsorához is. Amíg ő nem tudja magában tisztázni, hogy mit akar, addig az egésznek semmi értelme, de akármennyire is jó lenne, nem vágom ezt a fejéhez.
- Amit szeretnénk... - javítom mégis ki egész halkan, talán el sem jutnak hozzá a szavaim, abban sem vagyok biztos, hogy hang kijött a torkomon és nem csak némán tátogok. - Nem várok túl sokat, ne aggódj e miatt. - teszem aztán hozzá az ajtó felé pillantva mintha csak szabadulni szeretnék innen. Nem le akarok menni, nem le a vacsorához, ahol mindenhez jó képes kéne vágnom. El akarok menni, bárhova, valahova, ahol utat engedhetek végre a könnyeimnek. Tudom, hogy ez nem old meg semmit, de egy kicsit segít elviselni a fájdalmat, ami a lelkemet mardossa. Már előre érzem, hogy ma este is sírva fogok elaludni, vagy talán már arra sem leszek képes. Vajon mikor apadnak el végleg a könnyeim? Sor kerülhet erre egyáltalán? Néha már azt sem tudom mit is siratok igazán, magamat, őt, minket, a boldogságot... vagy mindezt egyszerre?
- Hátha sikerül rájönnöd majd valamikor újra, hogy lehet egyszerűen csak pihenni. - lassan tényleg felállok. Ideje lemenni, régóta egyedül hagytuk a kicsiket anyával, és ez nem jó senkinek sem. Megkérjük majd Devon szüleit, hogy segítsenek, egy utolsó esélyt adunk a kapcsolatunknak és magunknak. Nem kell attól tartania, hogy túl sok reményt fűzök majd hozzá, mert ahogy halad előre ez a beszélgetés egyre kevesebb remény van bennem. Próbálom tartani magam és próbálok út tenni, mintha nem hullott volna szét minden ennyire, de ez rémesen nehéz.
- Tudom, persze, nem is úgy értettem. Most az egyszer ne láss mást a szavaim mögé... kérlek. - az utolsó szót már szinte csak elhalóan suttogom felé. Miért nem tudja azt hallani, amit én mondok, miért lát bele mást, miért... miért? Olyan jó lenne, ha engem hallana, ha engem látna. Már csak pihenni akarok, aludni vágyom, akkor minden kikapcsol és semmivé foszlik, legalább egy kis időre, aztán reggel olyan fáradtan ébredek, mintha le sem feküdtem volna. Már régóta így van, és minden nappal egyre nehezen kikelni az ágyból. Újra rá pillantok és mostmár tényleg elindulok lefelé, várnak ránk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime21.10.13 18:39

- Én úgy érzem, hogy valahol valami időközben elveszett, ami régen még megvolt kettőnk között, most viszont sehol sincs. De folytasd csak, akkor talán? - Ennél jobban nem megy. Én sajnálom, de nem megy. Ez nem egy olyan dolog, amit majd ha nem keresel megtalálod, ami után feltúrhatod az egész házat, amit régebben inkább csak besöpörtünk az ágy alá... De talán igaza van és pontosan ezt kellene tennünk. Meg kellene próbálnunk rájönni, hogy hol siklott ki minden ennyire és onnan folytatni, amennyiben ez egyáltalán lehetséges. Mert őszintén nem tudom hogyan mondjam el a feleségemnek, hogy már nem érzem a feleségemnek, hogy már nem érzem hogy annyira szeretném, mint évekkel ez előtt, hogy nem tudom mi történhetett, de szeretném helyrehozni. Én erre nem vagyok képes. Nem tudom megtenni. Én is tudom, hogy mi lenne a legvégső megoldás, csakhogy még csak tudomást sem akarok venni. Akkor a fenébe is, inkább minden létező és nem létező követ megmozgatok a kapcsolatunk alatt. Ő pedig biztosan eltudná érni, hogy valahogyan ismét fellobbanjon az a bizonyos tűz közöttünk, csak ahhoz ugye őszintén el kellene mondanunk, hogy ez így a jelen körülmények között nem működik...
- Justice, nem arról van szó, hogy már nem szeretnélek, csak nem úgy mint régen... És nekem ez őrülten hiányzik. Most ha rád nézek... Látom a feleségemet, a gyerekeim anyját, de hol van az a nő, akibe beleszerettem. Őt nem találom. - Bízom benne, hogy tényleg jól tettem, hogy elmondtam. Amúgy sem tudom, hogy meddig lettem volna képes elhallgatni előle, ami tényleg csak annyit eredményezett volna, hogy azt higgye már nem szeretem. Pedig ez nem igaz. Nem akarom elveszíteni. Most már családunk van. Én megértem, hogy nem gondolhatunk mindig csak magunkra, de ha egyszer nem vagyunk boldogok? Mert nem vagyunk... És semmi sincs rendben. Nem fogok úgy tenni mintha...
- Légy szíves ne forgasd ki a szavaimat. - Én viszont tényleg nem kérek olyan sokat. Tudom, hogy mit szeretne, hogy mit vár ettől a vacsorától. De pillanatnyilag nem tudok többet mondani annál, minthogy igyekezni fogok. Megpróbálok majd a kedvében járni... Fogalma sincs még hogyan fogom csinálni, de valahogy eddig is mindig kitaláltam. Most sem fogom csődöt mondani, de annyira új még a felvetés, hogy ezen még mindkettőnknek alaposan el kellene gondolkodnia, hogy legyen is mondanivalónk. Némileg több mint eddig. Nagy kár, hogy nem készíthetek előre jegyzetek, hogy mit kell mondanom, hogy mi az, amit még véletlenül sem említsek meg, mi az amit feltétlenül meg kellene beszélnünk. Könnyebb volna? ehhez valahogy sosem volt igazán érzékem.
- Valamikor még tudtam. Most viszont képtelen vagyok ennyi problémával a fejem alatt... Én is érzem a súlyát, hogy egyre nehezebb, nem csak te. - Nem fogom elfelejteni, még ha akarnám se... Érzem minden egyes alkalommal amikor álomra hajtom a fejem, hogy fogalmam sincs egyáltalán, hogy tudok elaludni. Valószínűleg azért, mert kell, mert muszáj. Mert minden nap egy új nap, amit nekünk végig kell csinálnunk teljesen lényegtelen hogyan. A lényeg, hogy már nem magunkért csináljuk.
- Akkor ne legyél ennyire kényszeres. Borulj ki, akkor legalább történne valami. Megteheted. Én nem... Nem adok okot egy újabb házassági tanácsadásra. - Amiért aztán sem fogok fizetni. Ez nevetséges. Azért, hogy valaki megmondja nekem hogyan éljek? Én is tudom, hogy elszúrtam bassza meg! De mégis mit tudhat egy idegen az életünkről, hogy megmondja hogyan kellene tovább lépnünk. ennyire erővel akárkit leállíthatnék az utcán, hogy tanácsot kérjek tőle. Hiszen egy tanácsadó sem tudhat többet annál, mint amennyit elmondunk. Ezzel már csak annyi a probléma, hogy Jessica túlságosan is sok mindenről tud, amiről nem kellene.
- Sosem hagynálak el. - Ezt még az előtt mondtam, hogy ismét leértünk volna a földszintre, még mielőtt a kézfejem az övét súrolta volna, ami különös érzés volt. Ekkor döbbentem csak rá, hogy már azt sem tudom igazán, hogy milyen érzés csak megfognom a kezét.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime22.10.13 9:47

Tudom, hogy szükség van rá, hogy elmondja, amit gondol, tudom, hogy e nélkül nem léphetünk tovább, biztos, hogy nem lesz megoldás, de mégis rémesen fájdalmas hallani, amit mondd, mégha én vagyok is az, aki belekezd egy kósza mondatba, amit nem akarok igazán befejezni. Nem akarom feladni, nem akarom, hogy vége legyen, hiszen még mindig szeretem, tudom, hogy így van, soha nem érdekelt más férfi, de akkor is szörnyű hallani, amit mondd. Mintha ő ezt már egyáltalán nem érezné... lehet, hogy tényleg így van?
- Elveszett... tudom, csak épp úgy érzem, mintha te már nem is akarnád megtalálni, és ha így van, akkor talán... talán nem is kell keresned. - nyögöm ki végre, de talán még soha nem mondtam semmit ilyen nehezen. Nem, nem akarom, hogy vége legyen, de nem érzem, hogy ő igazán tenni akarna, vagy mintha ő maga sem tudná, hogy mit is akar pontosan. Én pedig nem dönthetek helyette, ebben nem, ezt neki kell saját magában tisztázni, én maximum csak remélhetem, hogy végül olyan döntést hoz, ami mindenkinek jó. A következő szavak még fájdalmasabban nyilallnak belém, azt hiszem ez minden nőnek ilyen érzés lenne. Az, ha nem szeret úgy, mint régen biztosan miattam van, hiszen már nem vagyok az a lány, már egy nő vagyok, aki megszült két gyereket, aki soha sem lesz már annyira kötetlen, mint régen, hiszen mindig ott lesz a fejemben minden, amit észben kell tartanom, a gyerekek, a tennivalók. Nem tudok már olyan kötetlen lenni, vagy legalábbis nehéz lenne elképzelni.
- Én már... tudod, hogy nem leszek fiatalabb igaz? Nem tudom hogy hozhatnám vissza azt, aki régen voltam, nem tudom, hogy pontosan mi változott bennem. - halk sóhaj csak, ennyi hagyja el a torkomat. Olyan rossz ezt hallani, az az érzés motoszkál bennem, hogy a legfőbb gondja az, hogy már nem vagyok húsz éves, és hogy lehetnék újra az? Nem csinálhatok úgy, mintha nem lennék anya, vagy feleség, az is én vagyok. Ezt... ezt egyszerűen nem várhatja el tőlem. Nem tudok csak úgy átvedleni szerepek között és fogalmam sincs mit tehetnék, ha így már nem szeret, ha így már vagyok neki elég. Talán akkor más kell neki, aki még olyan, amire vágyik, laza és... gyerektelen.
- Nem akartam, csak tényleg nem akarom, hogy e miatt aggódj, akkor az egésznek semmi értelme. - tényleg így gondolom, nem az lenne a vacsora célja, hogy rettegjünk tőle, hanem hogy kicsit megismerjük egymást újra, és megpróbáljuk azt az új énünket is megkedveltetni a másikkal, ami most van, vagy megpróbálni visszatalálni ahhoz, ami régen volt. Én sem tudom, hogy hogyan lehet ezt kivitelezni, de szeretném, ha sikerülne, annyira nagyon szeretném! Én rajta leszek, amennyire lehet, csak kezdek egyre bizonytalanabb lenni, ahogy az ő szavait hallom.
- Nem vagyok kényszeres, csak vannak kötelességeim, amiket nem tehetek félre, és nem borulhatok ki a kicsik előtt sírva. Egyszerűen... nem lehet. - nem is értem, hogy mit akar, essek neki? Azt várja tőlem, hogy kiabáljak vele? Néha szeretnék, megfordult már a fejemben, hogy észhez térjen, hogy észre vegyen kicsit jobban. Nem is tudom, egyszerűen csak néha jó lenne kiadni a feszültséget, de aztán soha sem sikerült, aztán mindig visszafogom magam, mert nem szabad, mert az nem oldana meg semmit, mert itt vannak a kicsik, és előttük ilyet nem lehet. Inkább mostmár tényleg elindulok lefelé, nem akarom tovább húzni ezt, és már amúgy is jó ideje idefent vagyunk. Várnak a vacsorával, és a gyerekeket azért mégse anyám fektesse le, neki is haza kell mennie lassan. Az utolsó szavaira még rá pillantok és megpróbálok egy erőtlen mosolyt varázsolni az arcomra. Legszívesebben azt válaszolnám, hogy ne ígérjen olyat, amit nem biztos, hogy be tud tartani, de végül nem mondom ki hangosan.
- Én se téged, túl sok mindenen mentünk már át együtt. - és itt vannak a gyerekek és tényleg sok mindenen mentünk már át együtt. Nem lenne értelme mindent felrúgni, szeretném, ha működne ez az egész közöttünk, annyira nagyon szeretném! Leérünk végül és mostmár nincs más hátra, mint felvarázsolni az arcomra azt a jól begyakorolt mosolyt, ami azt sugallja, hogy nincs semmi baj.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este... I_icon_minitime

Vissza az elejére Go down

Devon és Jussy - Egy újabb nehéz este...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» I know that I was an idiot - Jussy & Devon
» Nehéz ügy - Spencer & Nathaniel
» Minden kezdet nehéz ~ Stephen & Liz
» Devon Curtis Jackson
» The Venetian - Hotel, Étterem és Casino

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Jackson családi ház-