Bármennyire is furcsa, nem akarom, hogy elköltözzön. Főleg nem azért, hogy találjon egy nőt. Persze fontos, hogy boldog legyen, de akkor is! Lehet, hogy önző dolog részemről, nem szeretném, hogy túl messze legyen tőlem. Még ha ezt így szó szerint nem is vallanám be neki soha.
- Na ez az! Kell valaki, aki szembe mer szállni velem - mosolygok és kivételesen meg sem próbálom megjátszani, hogy neheztelek rá a megszólítás miatt.
Bármennyire is szeretném, úgy tűnik, hogy nem fogom tudni erről leszoktatni. Teljesen mindegy, hogy mit mondok, vagy hogy reagálok, ő ugyanúgy kölyöknek hív. Pedig milyen hihetően hazudom egy percig, hogy utálom néha! De még így is eszébe sem jut elhinni. Miért is tenné?
- Pedig milyen jó dolgom lenne, ha elhinnéd és tepernél azért, hogy bírjalak! - teszem hozzá teljesen lemondóan, majd tényleg indulásra fogjuk.
Hiába próbálom, nem bírom ki, hogy ne jöjjön elő a mélyre eltemetett versenyszellem. Nem szoktam ilyet csinálni - nem is tudom, mikor futottam utoljára -, most mégis megszaporázom a lépteimet. Szigorúan csak azután, mikor már az emberim nem láthatnak.
- De a kocsim gyors! - vágok vissza és képtelen vagyok letörölni a vigyort az arcomról.
Be kell vallanom, piszkosul élvezem a mi kis versenyünket. Ha nem kellene ennyit bajlódnom a kulccsal, már régen indulhattam volna, és nem száguldana el mellettem Liam a motorján. Egy pillanatig mérgelődök, de aztán már indulok is. Újra vigyorogva. Még épphogy látom a hátát, ahogy eltűnik egy szűk mellékutcában.
- Nem ér! - motyogom a fejemet rázva és gondolkodás nélkül áthajtok egy piros lámpán.
Köszönhetően a sok szabályszegésnek és veszélyesen bevett kanyarnak mégis én fékezek előbb az épület előtt. Arra sajnos már nincs időm, hogy kiszálljak és vigyorogva dőljek neki a kocsi oldalának, úgy várjam. De sebaj. Így is enyém a győzelem. Amint megérkezik ő is, már hajtok is le a garázsba. Az itteni mindenes csak int és nyitja a sorompót.
- Egész jól bírja a motorod. El kell ismernem, nem néztem volna ki belőle. Minden elismerésem. Jól megbütykölted - mondom neki a parkolás után.
Aztán már nagy léptekkel indulok a lift felé, csak egy pillantást vetve rá, hogy követ-e. A kedvemnek tény, hogy jót tett a verseny és az, hogy legalább addig önmagam adtam. Most viszont az a sör tenne jót!
- Most szólok, bármennyire is szétcsapjuk magunkat, a lakásom marad egyben - nyitok be és már célirányosan indulok a konyha felé, hogy felmarkoljak két üveg behűtött sört.
Nem hiszem, hogy nagyon kiütnénk magunkat, de azért jobb mindent előre tisztázni, nem igaz? Szeretem, hogyha itthon is rend van, még ha néha, amikor leiszom magam nem is így látom.
- Kapd el! - dobom felé az üveget pár méterről és csak remélem, hogy elég ügyes és nem végzi a sör a földön.

Kénytelen vagyok neki igazat adni. Vannak bőven így is, akik a kedvemben járjanak. Igazából azt hiszem, tőle végképp nem várom ezt el. Ettől függetlenül jó volt megjegyezni. Ő így jó, ahogy van. Még ha az idegeimre is megy, ezzel a "kölyök" dologgal. De legalább revansot veszek azzal, hogy a rögtönzött versenyünket megnyerem. Persze akkor is ugyanúgy vigyorogtam volna a végére, ha ő ér ide először. Nem ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy legalább egy kicsit elengedhettem magam. Ahogy látom, nem csak nekem esett jól egy kis száguldozás és versengés.
- Másik gépet? Ezt el akarod adni? - kérdezek vissza, ahogy ránézek.
Remélem, hogy nem tervezi, hogy ettől pedig megszabadul. Nem kis melója lehet abban, hogy így guruljon, el nem tudom képzelni, hogy képes lenne túladni rajta.
- Jó, tényleg nem vagy az a fajta, de akkor is - nézek rá bocsánatkérően.
Tudom, rohadt sértő volt a feltételezés, de akkor sem tarthattam magamban. Tekintve, hogy jól tudom, nem csak sör van nálam, hanem jó pár olyan márkás ital, amit csak azért vettem meg, meg piszok drága volt. És aminek megkérik az árát, az jó is, nem? Minőségi. Ma pedig talán felavathatjuk.
- Remélem később is ilyen biztos leszel ebben, amikor már nem csak a sört iszogatjuk - teszem hozzá.
Nem mintha kényszer lenne az ivás. Csak tudom, hogy idővel a többi pia is elő fog kerülni. Ha pedig nem maradunk itt olyan sokáig? Nos, egy bárban még nagyobb a választék, amit muszáj kipróbálni. Amikor nőt keresek, hogy kitöltse az estémet, akkor nem iszom le magam. De most? Liammel? Belefér. De ugye egyelőre még azt a sört sem ittuk meg. Felé dobom az egyik üveggel, majd egy mosollyal nyugtázom, hogy könnyedén elkapta. Szép. Végül én is kézbe veszem a sajátom és besétálok mellé. Mielőtt válaszolnék, azért jó pár kortyot iszok. Rohadt jól esik egy ilyen hosszú nap után.
- Nők? - csillan fel a szemem.
Jól tudja, hogy mi az egyik kedvenc témám, de aztán elhangzik egy másik kérdés, a vigyor pedig épphogy-mosollyá szelídül az arcomon.
- Nincs vele semmi. Egyelőre. Bár egy szexi ügyvédnő foglalkozik most vele. De lényeges haladás? Semmi. Ugyanúgy elszenvedem azt a havi egy alkalmat... - húzom el a szám, majd pár másodperc múlva megrázom a fejem.
- Mi lenne, ha te mesélnél nekem? Neked változatosabb az életed, mint nekem - terelek az adandó első alkalommal.
Kevésbé kockázatos téma, ha ő beszél arról, hogy mi történik vele, mintha engem faggat.

Nem tudom elképzelni róla, hogy eladja a motorját, ha már ennyit dolgozott rajta. Mégis rákérdezek. Érdekel, hogy mit tervez. Végül megkapom a választ és egy helyeslő bólintással nyugtázom. Jól teszi, hogy nem adja el. Akkor sem, ha nem kevés pénzt kapna érte. Elég jól megbütykölte, többet ér így, mint amennyiért ő vehette anno.
- Még szép, hogy van! Válogathatsz is, ha szeretnél - mondom elégedetten, miközben a kis szekrény felé intek a szoba egyik sarkában.
Akár most is odamehet szétnézni, de most úgyis sörözünk egy ideig. Az a pár üveg ital pedig nem fut el. Ott lesz még egy óra vagy kettő múlva is. Vagy a következő alkalommal, ha úgy alakul.
- Nem igazán tervezem, hogy rád kényszerítsek egy nőt. De ha megkérsz rá, könnyedén megoldható - húzódik sejtelmes mosolyra a szám.
Egy szavába kerül és szerzek neki egy nőt. Persze csak semmi hivatásos, akinek perkálni kell. Az úgy a jó, hogyha előbb meghódítja magának. Vagy én szervezek be kettőt. Mondjuk ikreket!
- Mit szólnál valami dögös ikerpárhoz? - fűzöm kapásból tovább a gondolatot.
Tény, hogy túlzottan beleélem magam, de akaratlanul is túlpörög a fantáziám. Nem tehetek róla. Jó lenne egy ilyesmi kipróbálni. Vele együtt még úgysem csajoztam. Ráadásul, ha ikrekkel lennénk... Nagy nehezen félbeszakítom a gondolatot és inkább arra figyelek, amit ő mond.
- Valaki, aki különleges? - látványosan elgondolkozok és elég sok estét gondolok át, majd aprót bólintok.
- Volt egy vörös bige, aki nagyon értette a dolgát - magyarázom nagy vigyorral, ahogy visszagondolok arra az estére.
Persze lenne más is, akiről mesélni tudnék. Josie, Winter... De egyikkel sem akarok most előhozakodni. Hiába tudom, hogy nem kockázatos. Vele ilyesmiről is beszélhetek, de végül csak jobbnak látom, ha nem teszem.
- Igen. Jó, annyira nem voltam eleinte oda érte. De nagy kihívás lett volna meghódítani. Csak aztán változtak a dolgok - vonom meg a vállam, nemtörődöm módon.
Pedig még nagyon is piszkálja a csőröm, hogy nem kaptam meg. Igaz, talán jobb is így. Nem érte meg a sok kérdésére válaszolni. Egy-két beszólását meg főleg nem tudtam volna sokáig eltűrni. De most jobb is, ha nem foglalkozok ezzel. Úgyis elég érdekes lesz a következő találkozásunk. Szóval inkább váltok és megkérdezem, hogy nála hogy haladnak a dolgok.
- Fogadok, hogy a bunyók érdekesebbek, mint nálam egy vadászat - mosolygok és tényleg így gondolom.
Ha ebbe kezdenek bele, ott lenne mit mesélni. Persze, ha nem akarja részletezni, nekem igazán mindegy. Úgyis jobban megfog a folytatás.
- Beteg? - kérdezek vissza akaratlanul is. - Sajnálom. Tudok segíteni? Pénz vagy bármi? Az orvosok jobban figyelnek, ha van motivációjuk.
Nem rémlik, hogy ezelőtt említette volna ezt a betegséget. Legalábbis remélem, hogy nem én voltam akkora barom, hogy elsiklottam az információ mellett. Addig nem vagyok most hajlandó témát váltani, amíg ezt át nem beszéljük. Legalább egy kicsit. Nem számít, hogyha elrontjuk a hangulatot.

Képtelen vagyok visszafogni a nevetem, ahogy meghallom a felvetését. Miket ki nem talál, pedig még csak arra sem lehet fogni, hogy a sör hatása.
- Elcipelni? Kicsit furcsán néznének rám, ha végighúználak az épület padlóján, be a liftbe meg minden. Inkább csak részben itatnálak le és hívnék ide valakit társaságnak - magyarázom a tervem, ami eddig nem is létezett, teljes beleéléssel.
Ha úgy alakulna, simán megcsinálnám egy őrültebb gondolatot követően, de most egyelőre úgy látom, hogy jobb nem ráerőltetni a dolgot. Sem az ivászatot, sem a női társaságot. Persze ez még nem azt jelenti, hogy nem fantáziálhatok és tervezhetem ezek alapján az est többi óráját.
- Dehogy! - ellenkezek azonnal. - Ha rajtam múlik akár egy kicsit is, ma nem leszel nő nélkül. Akkor sem, ha az ikrek nem válnak be - kacsintok rá mosolyogva.
Nem hagynám ki a jóból. Ha már rá tudnám venni, hogy kapcsoljon ki és próbálja legalább egy éjszaka élvezi az életet, nem maradna nő nélkül. Gondoskodnék róla, hogy kapjon valakit maga mellé. Furcsa. Ilyen téren mintha én lennék az idősebb és ő a gyámoltalan kis tesó. De ez van.
- Sikátor, folyosó, kocsi - teszem hozzá csak a tisztánlátás végett vigyorogva és képes vagyok még egy nagyon is elégedett fejet vágni az egészhez.
- Vannak olyanok, akikhez visszatérek, de semmi szerelem meg egyéb nyálas dolgok. Sőt, képzeld el, ezekkel még beszélgetni is szoktam! - újságolom nagy büszkén, de azt inkább nem részletezem, hogy ezek a beszélgetések miből állnak.
Azt pedig főleg nem említem, ami Winter és köztem megy. Az amolyan személyes bosszúhadjárat, vagy versengés... nem is tudom, minek nevezzem. De nem is a szóhasználat a lényeg. Amúgy sem beszélek róla. Nem hiszem, hogy Liam ezt a fajta játszadozást értékelné, akkor meg minek hozzam fel?
- Kicsit túl sokat kérdezgetett és mondjuk úgy, hogy... meguntam. Nem sültek el túl jól a dolgok, amikor elveszítettem a fejem - magyarázom, majd mielőtt bármit is beképzelne magának biztosítom, hogy nem vertem félholtra az ügyvédnőt.
Tény, hogy nem vagyok egy szent. Emeletem már jó pár nőre kezet, de csak akkor, amikor nem volt választásom. Olyasmiért sosem ütöttem meg senkit, mert felidegesített, vagy nem olyan választ adott, mint vártam. Ekkora barom még én sem vagyok. Annak ellenére, hogy nem szeretném, még érzek bűntudatot és vannak érzéseim. Ezért is kérdezek egyből vissza, amikor feljön a szó a beteg anyjáról. Kész vagyok bármiben segíteni, ha tudok. Pénzt szinte bármennyit ki tudok arra adni, hogy jobban legyen. De láthatóan nem kérnek belőle. Oké. Elfogadom. Egyetlen szóval sem említem a későbbiekben. A témát viszont még nem tudom elvetni.
- Ha jobban van, talán kaphat kevésbé erős gyógyszereket. Vagy valami - mondom amolyan vigasztalásként, de nem hiszem, hogy túl sokat érnek a szavaim.
Nem sűrűn aggódok emberekért. Bármikor elmegyek egy szenvedő alak mellett, de ez most más. Látom, hogy a bátyámat mennyire elszomorítja a dolog és bármit megtennék, hogy ne így legyen. Hogy ne legyen beteg az anyja. De a pénzem ellenére én sem tudok csodát tenni vagy megváltoztatni a valóságot. Pedig milyen jó lenne!

Tudom én, hogy nem szó szerint kell érteni, de attól még érdekes helyzet lenne. Már azon jól szórakozok, ahogy elképzelem. Milyen jó is lenne már látni mások arcát. Vajon hány fogna telefont, majd hívna rendőrt? Vagy egy hőstípussal összefutni, aki maga akar rendet tenni!
- Komolyan? - csodálkozok el, amikor már nem hárítja egyből a nőkkel kapcsolatos tervkezdeményt. - Van egy rekesszel a hűtőben. Szívesen átengedem neked az összeset, ha ez kell ahhoz, hogy felengedj és jól érezd magad - ajánlom fel gondolkodás nélkül.
Kit érdekel ilyenkor, hogyha nekem ezzel az egy üveggel kell beérnem egész este, amit még most is itt szorongatok a kezemben?
- Értem, értem. Ígérem senki használtat nem kapsz - teszek most hivatalos fogalmat is nevetve.
Majd csak találunk olyan nőt. Nem lesz nehéz. Van bőven miből válogatni, úgyhogy ettől nem tartok. Ha valamikor rászánjuk magunkat, hogy menjünk, maximum egy óra és mind a kettőnknek meglesz pár órára a társa.
- Gondolom ezt vehetem fenyegetésnek - vigyorgok, annak ellenére, hogy próbálok teljesen komoly arcot vágni. - Igenis, értettem! - szalutálok egyet az üveggel a kezemben, majd nevetésben török ki.
Tudom, hogy valamilyen szinten komolyan gondolja, de ilyesmit én akkor sem ígérhetek neki. Komolyan meg pláne nem válaszolhatok! Persze ha odajut valaha is, biztos, hogy csak puszta szeretetből fogok vele viccelődni. Majd ha lendül az ökle válaszul, akkor nem vigyorgok. De csak nem kapja majd fel a vizet egy kisebb tréfa miatt, nem? Eszemben sem lesz piszkálni állandóan.
- Fontosnak fontos. Egyikükkel állandóan azt tárgyaljuk, hogy mennyire utáljuk egymást - mesélem vigyorogva ezt a tényleges fontos beszédtémát.
Annak ellenére, hogy gyűlöljük a másikat, valahogy mindig eltöltünk egy két kellemes estét együtt. Azt hiszem Winterrel vagyok a legközelebb ahhoz, amit mások kapcsolatnak hívnak. Ezért is vagyok nagyon óvatos vele. Innen már csak egy lépés a nyáladzás meg az érzelmek.
- Hidd el, szoktam én kapni kosarat. Meg van, aki után túl sokat kellene teperni. Nem megy nekem sem minden olyan könnyen - világosítom fel készségesen.
Bevallom, részben az is a szándékom ezzel, hogy ne kérdezzen rá részletekre Nancyvel kapcsolatban. Arról most tényleg nincs kedvem beszélni. Szívesebben felejteném el a szavait. Túl sok olyat mondott, ami nem tetszett és amiről nem akarok tudni. Egy perccel később mégis azt gondolom, hogy szívesebben beszélnék erről, mint arról, hogy mi van az ő anyjával. Persze azzal az okkal, hogy nincs semmi baj náluk. Az jobb lenne.
- Igazán felhívhatnál majd, hogy hogy alakulnak a dolgok - jegyzem meg és tényleg szeretnék tudni arról, hogy mi lesz.
Nem mintha ténylegesen sok közöm lenne hozzá. De Liammal törődök, még ha nem is látszik és így az egész családja fontos. Na meg ugye valamilyen szinten ismerem is őket. Vagyis, ismertem évekkel ezelőtt.
- Rendben. Remélem tényleg minden jól lesz - mosolyodok el, majd lehúzom az üveg alján marad sört.
De rohadt hamar elfogyott! Egy kis ideig nézegetem az üveget, majd jobb ötlet híján szedegetni kezdem róla a papírt. Igen, egy pillanatra elkalandoznak a gondolataim a régi időkön. Ami kockázatos. Úgyhogy megrázom a fejem.
- Még egy kört? Vagy jöhet az erősebb? - kérdezek rá és teljesen rábízom a választ.

- Nem ismerek én olyat! De majd hátha olyat találunk neked, aki titkon egy angyal - vigyorgok és tény, de a szavaim ellenére egy csepp gúnyolódás sincs a hangomban.
Tényleg már csak poénból viszem tovább a a szálat. Már csak azért sem hagynám annyiban a dolgot, mert a lábam csókolgatását említi. Hogy mekkora őrültek tudunk mi lenni!
- Szóval hagysz nekem is egy-két üveggel. Rendes tőled. Majd szólj, ha már elég részeg leszel és indulhatunk -  kérem, de már meg sem próbálok komoly arcot vágni.
Ő is nevet, így én is. Nem is tudom mikor történt meg utoljára, hogy nem azért nevettem vagy mosolyogtam, mert le akartam nyűgözni egy nőt. Elég régen lehetett. Talán akkor, amikor előzőleg ketten itt ültünk. Úgy tűnik, ő az egyetlen, akinek a társaságában ennyire el tudom engedni magam.
- Miért érzed? - kérdezek vissza és most tényleg komolyan nézek rá. - Mondjuk mert szinte együtt nőttünk fel és jobban ismersz, mint bárki más? - vetem fel, már mosolyogva.
Máshogy nem is lehet ilyesmiről beszélni. Egyszerűen még csak komolyan bele sem tudok gondolni egy esküvőbe. Persze szervezett, és ez jó, de akkor is. Valamiért túl sok ott az érzelem. A síró nők meg a rohadt nagy szerelem. Nem nekem való az. De azért Liam esetében nem lesz választásom. Menni fogok, ha megkér rá. Maximum tényleg elviccelem az egészet.
- Akkor vágunk csak igazán szépeket a másik fejéhez! - bólintok és egy pillanatra hagyom, hogy elmerüljek az ilyen emlékekben. - Persze ő imád! - teszem hozzá, majd egy apró fejrázással visszatérek a valóságba.
Lehet, hogy a sör az oka, de egyre könnyebb kizárnom mindent és az emlékeim dobozába lesni. Ami még talán nem lenne olyan nagy baj, de egyre többet is beszélek. Mintha mindent meg akarnék vele osztani. Pedig talán jobb lenne nem belemenni egy-egy részletbe. Végül amellett döntök, hogy jobb, ha csak megvonom a vállam néhány válasznál. Mint például annál, amikor levonja a következtetést, hogy az én utamban is állnak akadályok. Nos, ez így van. Még ha nem is szeretem beismerni általában. Az ezt követő témát viszont nem tudhatom le csak ennyivel. Segíteni szeretnék, még ha nem is igazán tudok. Még azt sem mondhatjuk, hogy sokra menne a tanácsaimmal. De legalább meg tudom vele ígértetni, hogy szól, ha változás lesz. Ahogy remélem azt is a fejébe véste, hogy ha kell pénz gyógyszerre, vagy kezelésre, én adok.
- Én biztos nem ügyködök ilyesmin, de te csak szolgáld ki magad. Addig én megnézem az italválasztékot - ajánlom és hogyha fogja magát és elindul a konyha felé, én elkezdem kipakolni a szekrényből az üvegeket.
Végül csak négy bontatlan, csicsás üveg kerül elő. Egyik drágább mint a másik. Nézegetem őket egy ideig, majd megragadva őket én is a konyhában kötök ki. Mind a négyet szépen sorba állítom a pulton olyan sorrendben, hogy érdemesnek tűnik megkóstolni őket.
- Először... aztán ez... majd ez... és ez - mutatok végig az üvegeket és kérdés nélkül szedek elő megfelelő poharat is.

Persze, persze. Nagy bólogatásban kezdek. Nem hiszem, hogy bárki olyan lenne az ismeretségi körömben, aki titkon egy angyal lenni. De végül is ki tudja? Még érhetnek meglepetések. Ilyen szinten még én sem tudom kézben tartani a dolgokat, bármennyire is szeretném. Ha már ezt a kockázatot képtelen vagyok kiszűrni, legalább az szembetűnő lesz, ha ő eléggé kiüti magát az itallal. Nem sűrűn láttam még részegen, de én is biztos vagyok abban, hogy tudni fogom, mikor indulhatunk.
- Még csak az kéne! Bőven elég, ha te tudod, milyen vagyok - szögezem le elég komoly hangon és az én arcomon nincs helye mosolynak.
Kis híja, hogy hozzáteszem, még ez is sok. Egy ember is sok, aki ennyire ismer. Így is van, hogy úgy érzem magam a társaságában, mintha a gondolataimban olvasna. Mondanom sem kell, hogy ez egyáltalán nem tetszik. Utálom ezt az érzést. Utálok ilyen szinten gyengének lenni. De szerencsére most valami kellemesebb téma felé evezünk. Sokkal szívesebben beszélek nőkről, mint bármi másról. Ezért is ered meg ennyire a nyelvem. Gondolkodás nélkül mesélek Winterről és erről a furcsa kapcsolatról, amiben benne vagyunk.
- Hidd el, imád. Csak szereti tagadni - jelentem ki magabiztosan egy elégedett mosoly kíséretében.
Meg sem fordul a fejemben, hogy tényleg gyűlölne. Mivel olyan nem lehetséges. De jobb, ha ezen nem most agyalok. Az ivás gondolata jobban tetszik. Hagyom, hogy ő készítsen magának valami szendvicset, amíg én kipakolom a fél szerkényt, majd kiválasztom a négy legcsicsásabb üveget és viszem is ki a konyhába. Nem húzom az időt egy apró kérdés után már szedek is elő poharat.
- Akkor felezzük az adagot és mondjak a taxisnak fél órát? - vetem fel az ötletet.
Bármire vevő vagyok, amit csak javasol, ha annak az a vége, hogy mind a ketten kapunk egy nőt az este végére. Hogy részegen vagy józanon, az mindegy.
Amíg átgondolja a választ én kibontom az első két üveget, amik a legjobban néznek ki, majd két-két adagot öntök mindegyikből és várakozóan pillantok oldalra. De addig is koccintásra emelem az első poharat, miközben egy dolog jár az eszembe. A fene se akarta ma leinni magát, de ha ez kell ahhoz, hogy a bátyám kicsit felengedjen, akkor részegedjünk le mind a ketten.

Nem tudom olyan poénosra venni a dolgot, mint ő. Nem akarom, hogy bármi úgy ismerjen, mint amennyire ő. Egyszerűen ez is már túl sok nekem valamilyen szinten.
- Nem vagyok ideges - jegyzem meg kissé morogva az orrom alatt, de aztán hamar elfelejtem az egészet.
Jobb is így. Nem akarok itt leragadni. Tényleg eszemben sincs. Sokkal több értelme van áttérni valami kellemesebbre. Például a sör mellett nőkről való beszélgetésre. Kell ennél jobb vagy több? Nem igazán. Felettébb élvezem, hogy el tudom neki újságolni a nagy sikereket még ha nem is részletezek mindent. Egész végig vigyorgok és sehol sincsenek a kellemetlen vagy akár egy kicsit is aggasztó témák. Ez pedig így van jól. A mai este erről szól. Arról, hogy egyikünknek se járjon az agya felesleges köröket. A lényeg a szórakozás. Amikor ő eltűnik a konyhában és én végre előszedhetem a komolyabb italokat már tudom, hogy nagyon is jól fogjuk magunkat érezni ma este. Még úgy is, hogy végül a négy üvegből csak kettőt avatunk fel. A többi jó helyen van ott a pulton amolyan vésztartaléknak.
- Azon kívül, hogy valami méregdrága lötty? Fogalmam sincs - vallom be őszintén, hiszen már arra sem emlékszem, hogy mikor vagy hogy szereztem ezeket.
Próbálom kiböngészni a betűket a címkén, de nem sokra jutok. Fogalmam sincs, milyen nyelven íródott. A második üvegen viszont találok egy ismerős szót.
- Tequila! Ezt már értem! - mondom, miközben a kezemben forgatom a kis poharat, majd végre jöhet a kóstoló.
Meg sem kell szólalnia, látom rajta, hogy ez nagyon nem nyerte el a tetszését. Ami azt illeti, nekem sem jön be. Ennek ellenére, ami nálam van, azt már megiszom, majd az egész üveg landol a kukába.
- Ha tudtam volna, milyen, nem tartogatom ilyen sokáig - jegyzem meg, majd reménykedve veszem a kezembe a másik poharat.
- Nincs megállás, tesó. Ezt még igyuk meg, aztán hívom a taxit - vigyorgok.

Elégedetten vigyorgok, amikor kipakolom a pultra az üvegeket. Mind a négyet. Az sem igazán keserít el, amikor végül abban maradunk, hogy csak kettőt avatunk fel. Nekem így is jó. Nem lesz az olyan rossz, ha tudunk majd egy óra múlva is magunkról.
- Nincs citrom - vonok vállat egy kisebb grimasz kíséretében, majd lehajtom az italt.
Tényleg elég szar. De nem lényeg. A hatás a fontos nem az íze. Ettől függetlenül nem tervezem, hogy bármikor leküldök belőle még egy adagot, úgyhogy a teljes üveggel megy a kukába. Ha akarnám se kerülné el a figyelmem Liam pillantása. Meg sem kell szólalnia, már tudom, hogy nem tetszett neki a mozdulat és az, hogy csak így elpazaroltam a piát.
- Most őszintén, kérted volna a teljes üveggel? Mert én nem innék belőle többet - vágok vissza annak ellenére, hogy tudom, igaza van.
Nem lenne hátrány néha spórolni, de ilyesmivel? Felesleges. Nem sok értelme van annak, ha ott áll a polcomon és soha egy kortyot sem iszok belőle. Mivel ki lett bontva, így már elajándékozni sem lehet - bár amúgy sem lenne kinek.
- Pontosan. Már nincs visszaút. Hívom a taxit - jelentem ki és a saját adagom épphogy csak megkóstolom, majd megyek is, hogy előkerítsem a telefonom.
- Felőlem nyugodtan tankolj fel sörrel is - fordulok még vissza egy percre, amikor rájövök, hogy ez a kijelentése felett elsiklottam.
Ezután viszont már minden figyelmem a telefonomé. Lenne. Csakhogy fogalmam sincs, hogy hova tettem. Nagyon remélem, hogy nem hagytam az irodában. Általában a zsebemben tartom, de most nincs ott. Végül megtalálom a fotelban. Éljen. Gyorsan lerendezem a taxit, majd vissza is megyek a konyhába.
- Tíz perc és itt is van - közlöm, majd egy pillanatra elhallgatok és csak utána folytatom. - Megyek, átöltözök. Nem akarod te is lecserélni ezt a macsó, bunyós jelmezt? - kérdezem megadva neki a lehetőséget, hogy ha akar, válogasson a ruháim közül.
Remélhetőleg akad rá való is. Volt már rá példa, hogy félrenyúltam a mérettel egy-két öltönynél vagy ingnél. Ahhoz pedig már adja magát a nyakkendő. Azt imádják a csajok!