welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Lara Dawson
14.09.17 3:34
Gimnázium
Saige Hannigan
30.08.17 22:56
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (648)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (449)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Timur Theodor Volkov
 
Lara Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 21.09.13 18:46

Nem mondanám, hogy könnyű napjaim vannak. Egyáltalán nem. De meglepően jól bírom. Könnyedén váltok a viselkedésemen, amikor csak kell. Álarc fel, álarc le. Most, hogy az ismerős utcákon vezetek végig egyértelműen felkerült a maszk. Igaz, a kocsiban még a rádióban szóló zene ritmusára dobolok a kormányon, amint leállítom a motort, már komor vagyok. Felnézek az épületre és célirányosan indulok meg a lift felé. Az sem igazán érdekel, hogy a portás nem éppen kedvesen szól utánam. Ja, hogy nem szokott hozzá, hogy csak úgy átjárkálnak itt emberek? Az ő baja, nem az enyém. Mire bármit is tehetne, már csukódik kettőnk között a liftajtó. Pillanatok múlva már ott állok az ajtó előtt és mindenféle kopogást mellőzve nyitok be. Ha nem enged az zár csak akkor toporgok odakint, amíg ajtót nem nyit.
Még mindig nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy mit keresek itt. Nem szokásom csak úgy ugrani neki, ha kedve tartja és üzen. Üzen! Nem személyen keres meg, nem felhív, csak egy rohadt kis üzenetet küld fel hozzám a kőfejű biztonságiakon keresztül. Ezért is nem siettem el és szándékosan időzítettem be egy fél órás késést. Megtehetem, nem? De. Mindent megtehetek, amit csak akarok. Az, hogy szereztem egy lakótársat és próbálok kedves lenni vele, még nem jelenti azt, hogy megváltoztam és ledobtam mindent, ami éveken át védett.
- Hercegnőm! - vigyorodok el, ahogy meglátom és, hogy már most elkezdjem a bosszantását, lopok tőle egy csókot.
Legalábbis én betudom annak a dolgot, amikor odahajolok hozzá és az ajkaira nyomom a szám. Felőlem dühönghet utána, nem tervezem megvárni a hisztiroham végét.
- Sietek, úgyhogy jobb ha elmondod, mit szeretnél - nézek rá egészen komolyan. - Ha engem, akkor megszívtad. Nem kapsz meg.
Valahogy nem élvezem a játszadozást vele. Pedig régen mennyire fel tudott dobni a tudat, hogy az idegeire mehetek! Most nem. B*ssza meg!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 23.09.13 20:40

Sok embertelenséget követtem már el eddigi életem során, de olyan őrültségre -mint amire most is készülök-, még soha nem vetemedtem! Ha nem öntene el minden egyes alkalommal, akárhányszor csak felidézem az arcát, a keserű, semmihez sem fogható haraggal vegyített utálat, akkor nem hiszem, hogy képes lettem volna ilyen galád bosszúra vetemedni, mint amilyet már azóta forralok őnagysága ellen, mióta annyira kíméletlenül a lelkembe gázolt, amiért cserébe persze, hogy úgy dobtam ki a lakásomból, mint ahogy macskát illik szarni. Rengeteg időm volt arra, hogy felkészüljek, hitelesen betanulhassak mindent, ami egy ilyen hír elmondásához szükséges, na és persze a szükséges dolgokat is beszereztem, hogy minden hihető legyen. Nem kockáztatok, és mivel nem akarom elbukni a tervem, mindent pontról pontra, alaposan kiterveltem. Nem egy éjszakám ráment arra, hogy tökéletesíthessek a már meglévő tervemen, és hogy még biztosabbá kovácsolhassam az alappilléreket, azokat amikre az egész épült, és amiknek masszívnak és biztosnak kell lenniük. Olyan ez, mint a kártyavár. Ha az alapod nem biztos, az egész összedől.
Miután meggyőztem magam arról, hogy a sok fájdalomért cserébe, amit tőle kaptam, megérdemli az aljas, nyers bosszút, és amikor már nem szurkáló lelkiismerettel aludtam el esténként, eszembe jutott, hogy bizonyítékok is kelleni fognak. Dannynek -a szőke haja ellenére-, sajnos kibaszottul penge éles agya van, és egyértelmű volt, hogy nem csak hogy ő nem, de még egy debilis hiszékeny balfasz se lenne képes bevenni a kis mesémet minimum egy pozitív terhességi teszt felmutatása nélkül. Így hát egyértelmű, hogy azt is kénytelen voltam beszerezni, hogy minden klappoljon. Egyszerűn fűtött és fűt még most is az a kielégítetlen bosszú, ami nem hagy nyugtot, és ami egyre csak azt szajkózza, hogy vigyem véghez a terveimet, és ne futamodjak meg a cél előtt, hiszen már olyan kevés van hátra!
Az orvosom szerencsére nem faggatott. Egy kis borravalóért cserébe szó nélkül hamisított az én nevemre egy pozitív, orvosi terhességi tesztet, amit az aláírásával és a pecsétjével tett hivatalossá. Amint a kezemhez kaptam a papírokat -a doki pedig a kétszáz dolcsiját-, tudtam, hogy készen állok. Még aznap felhívtam Dannyt, és bizalmas, síron túli hangon máris bogarat ültettem a fülébe.

-Ne... - Hajolok hátrébb, egyik kezemmel el is tolva magamtól. A jó, hihető szerep eljátszásért cserébe mindenre hajlandó voltam, így arra is, hogy egy olyan ruha összeállítást aggassak magamra, amibe soha nem lennék képes önszántamból belebújni. Fekete, cipzáros tréning fölső, és ugyanilyen trénin nadrág is. A hajam egy kócos copfba van felgumizva valahova a tarkómra, arcomat pedig egy szemernyi kis smink sem fedi, aminek köszönhetően jól láthatóak a lila karikák a szemeim alatt, amik a kialvatlanságról árulkodnak. Tipikus "depressziós kismama" külsőm van. Azt hiszem akkor is valahogy így néznék ki, ha megtudnám, hogy tényleg terhes vagyok. Habár, az is lehet, hogy nem várnám meg, hogy így nézzek ki, és még azelőtt felakasztanám magam, hogy felfognám, hogy mi is történt velem.
-Ígérem, hogy gyors leszek...- Lehelem gyászosan, elhaló sóhajt hallatva, és már hátat is fordítok neki, hogy bevezethessem a konyhába.
Ameddig háttal vagyok neki, ügyelek arra, hogy a vállaim minél beesettebbek legyenek, és persze arra is, hogy ne legyen esélye arra, hogy véletlenségből meglássa azt a bosszús, kárörvendő vigyort a szám szélén, amivel a konyhapult felé tartok.

-Úgy gondoltam, hogy ez... nem éppen telefon téma. - Motyogom komolyan, némi torok köszörülést követően, amikor már a pulton támaszkodom.
-Szóval... - Rebegem újonnan, és közben erőt veszek magamon, rendezem gyászos, riadt arcvonásaimat, és szembe fordulok vele, pulcsim ujjait idegesen húzva rá ujjaimra.
-Terhes vagyok. És biztos, hogy te vagy az apa. Azóta mióta lefeküdtünk, nem voltam együtt senki mással. - Térek rá a lényegre egy mély sóhajjal, és mindennél komolyabb és őszintébb arckifejezéssel, végig a szemeit fürkészve, magamban azon görcsölve, hogy ne most kapjak röhögőgörcsöt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 24.09.13 14:55

Nincs kedvem itt lenni. Kivételesen tényleg nincs. Még az a lehetőség sem vidít fel igazán, hogy szórakozhatok vele. Mégis egy nagy mosolyt festek az arcomra, amikor belépek és megpróbálok egy csókot lopni tőle.
- De - mondom, ennek ellenére nem erőltetem a dolgot.
Legyen. Nekem mindegy. A lényeg az, hogy sikerült megint pont olyan tiszta szeretettel indítani a találkozást, mint bármikor máskor, miközben próbálok nem tudomást venni a förtelmes öltözetéről. Tehetnék valami szép megjegyzést, de valami arra int, hogy inkább hallgassak. Amúgy is hamarabb szabadulok, ha nem nyitok vitát vele, nem igaz? Egy grimasz jelenik meg az arcomon, ahogy elfordul, majd megyek utána. Ő megáll a pult előtt, nekem pedig egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy teljesen kényelmesen helyet foglaljak az egyik széken. Végül felpillantok rá és meggondolom magam. Ott állok meg vele szemben, pár lépés távolságra csak. Várom, hogy kinyögje, amit akar.
- Ne húzd már az időt! Tudod, hogy az utálom - beszélek egy sokat mondó pillantás mellett.
Mikor kimondja a nagy hírt, szükségem van egy kis időre, amíg meg is értem. Csak nézek rá és fogalmam sincs, hogy mit gondoljak. Egyértelműen nem veszem komolyan. Hülye lennék akár egyetlen szavát is elhinni. Túl sokat játszadoztunk mi már egymással, hogy bármit is szó nélkül elhiggyek neki. Pedig jól hozza a szerepet, ehhez kétség sem fér.
- Gondolom ezt most el kellene hinnem és nem belekötni, igaz? - kérdezek vissza teljesen nyugodt hangon.
- De nem én lennék, ha ezt tenném. Úgyhogy... bocs, de erre nekem most tényleg nincs se időm, se kedvem. Halasszuk máskorra ezt a beszélgetést - nézek rá most már egy apró, a szám szélén bujkáló mosoly kíséretében.
- Meg amúgy is, mit akarsz, mit kezdjek vele? - torpanok meg mégis, hiába fogtam indulásra. - Nem bukok a terhes nőkre. Nincs ilyen perverzióm. Biztos találsz valakit, aki így fog fergeteges éjszakákat veled tölteni - vigyorgok, de az egészben van egy furcsa grimasz is, aminek nem tudok az okát.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 24.09.13 18:16

Ismerem már annyira, hogy tudjam, semmi komoly szándékai nem voltak azzal a csókkal, amivel indított, és amit végül orvul megtagadtam tőle. Jobb, ha tisztában van vele, hogy nem lehet minden az övé, és hogy néha neki is veszítenie kell. Szívesen letöröm én azt a nagyképűségtől duzzadó szarvát neki! Csak szólnia kell, és máris nem fog olyan önelégülten vigyorogni, mint ahogy azt most is, a visszautasításom és a látszólagos rossz kedve ellenére is teszi. Na, de pánikra semmi ok! Már előre mosolyognom kell, ahogy elképzelem a hulla sápadt képét, és azt ahogy fokozatosan lefagy róla az önelégült vigyor, és szembesül az elé vetett tényekkel. És, hogy végül mi az, ami megakadályoz abban, hogy egy előtörő, kárörvendő kacajjal lebuktassam magam?! Nem tudom... talán csak a bizakodó, győzelmet ígérő késztetés, hogy hamarosan előállhatok neki élete talán egyik legelborzasztóbb hírével, amitől alighanem agyvérzést fog kapni. Csak ne nálam tegye...
A konyhába érve újfent meg kell emberelnem magamat, hogy nehogy kabaréba fúljon az egész drámai előadásom. Akkor van a leginkább nehéz dolgom, amikor a szemeibe kell néznem, és úgy kell elköpnöm magam a kis hazugságomról.

-Jó jó... csak... ez nekem se túl könnyű. - Emelem fel egy röpke pillanatra magam elé védekezően a kezeimet, majd az egyikkel görcsösen markolászni kezdem a pult szélét, míg a másikkal feszülten dörzsölöm a homlokom, miközben igyekszem minél hihetőbbnek és őszintébbnek tűnni.
-Te tényleg azt gondolod, hogy hazudnék egy ilyen... ilyen komoly dologról?! - Vágom az arcába elkeseredetten, számon kérően, mindezt olyan hévvel és meggondolatlansággal, hogy egy másodpercig még én magam is elhiszem a gondosan összerakott kis hazugságomat, és valódi, nem megjátszott tehetetlenséggel és elkeseredettséggel nézek bele azokba a rideg, lesújtó jégpáncélokba, amikben kialvatlanul ott munkálkodik az egyértelmű hitetlenség apró kis szikrája.
-Mi? Ennyi? Csak így elmennél és... kész? - Na neeeem! Azt már nem fogom hagyni! Ilyen könnyen nem lehet vége. A belemet is kigüriztem azért, hogy minden klappoljon ma, és mégis ő távozik emelt fővel?! A-a! Biztos, hogy nem! Ha beledöglök is, de bogarat fogok ültetni a fülébe.
Már éppen lendülnék előre, hogy bevághassak elé -kezemben a zsebemből előrángatott bizonyítékkal-, amikor váratlanul megtorpan, és újra felém fordul, hogy további szavakat intézhessen felém, amiktől hirtelen úgy érzem, mintha egy rohadt narancsfacsaróba préselték volna a szívemet és most nyomorgatnák ki belőle az utolsó csepp vért is. Fogadni mernék rá, hogy bele is sápadtam! És ez már egyáltalán nem a színdarab része. Ez már nincs leírva sehol a forgatókönyvben...

-Tényleg nem szorult beléd egy csepp jóindulat sem? Tényleg fölöslegesen reménykedem abban, hogy az a kőkemény valami, ami ott dobog a szíved helyén, képes még némi érzelemre?! - Ezeknek a szavaknak, kimondott gondolatoknak már semmi közük sincs ahhoz, amiért ma idehívtam Őt. Ez már koránt sem a megleckéztetéséről szól. Inkább arról, hogy újra mélységeset csalódtam benne, és hogy újra megbántott és belém gázolt.
-Mi van azzal, amit a zuhany alatt arról mondtál, hogy mindig is én voltam az a személy, aki a legközelebb állt ahhoz, hogy szeresd?! És ne fogd a részegségre! - Csak úgy ömlenek a szavak, miközben a hamisított tesztet kicsapom a konyhaultra, én pedig egy lemondó sóhajjal együtt leülök az asztalhoz, kezeimmel a lapra könyökölve, arcomat tenyereimbe temetve.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 24.09.13 18:50

El nem tudom képzelni, hogy miért hívott ide és mi a fene baja van. De őszintén, annyira nem is érdekel. Csak túldramatizálja, bármi is a helyzet. Próbálom sürgetni, hogy nyögje már ki végre, aztán mehessek a dolgomra. Neki sem könnyű? Mi? Beszélni? Oké, ezeket inkább nem mondom ki. Tényleg nincs értelme veszekedni. Mikor végül elhagyja a száját azt a mondat, amiből megtudom az okot, nem hiszek neki. Miért is tenném?
- Még szép, hogy azt gondolom! - vágom rá, de a hangom nem cseng olyan határozottan, mint szeretném.
Emlékeztetem magam, hogy annak ellenére, hogy az én Hercegnőm volt, mára csak egy - vagy inkább A - Boszorkány maradt, akinek vadító teste van. Úgyhogy amilyen gyorsan csak tudom, kitörlöm a fejemből a lehetőséget, hogy talán ez nem egy újabb játék a részéről és távozóra fogom. Pár lépés után viszont mégiscsak megállok. Tudom, hogy nem kellene, mégis megteszem. Inkább nem válaszolok a hitetlenkedő kérdéseire. Tudja szerintem ő is jól, hogy képes lennék lelépni, nem kell bizonygatnom. De ugye most mégis maradok.
- Mégis mire számítottál, Édes? - kérdezem majdnem már kiabálva.
Tényleg érdekel a válasza. Azt gondolta, hogy beadja ezt a mesét, vagy teljesen mindegy, hogy mi ez a terhesség szöveg nála, és majd a karjaimba veszem, körbecsókolgatom? Vagy már másnap megkérem a kezét, hogy a kölyök már úgy születhessen meg, hogy a szülei házasok? Mekkora idiótának néz ő engem? Végül mégsem ezeket a kérdéseket teszem fel neki. Inkább válaszolok a mondandója többi részére.
- Az a kőkemény valami képes érzelemre. Én is érzek. Például haragot, amiért állandóan csesztetsz - buknak ki belőlem a szavak és erre a percre képes vagyok úgy tekinteni rá, mint egy átlagos nőre, akit csak szimplán nem tudok magamról levakarni.
De majd most! Elég valószínű, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy iderángatott magához. Ideje tényleg békén hagynunk egymást. Főleg akkor, ha tényleg igazak az elhangzott szavai. Én nem leszek gondoskodó apa, az biztos! Kezdjen, amit akar, én innentől befejeztem. Már épp kinyögném, hogy "A soha viszont nem látásra", mikor is ő szólal meg hamarabb. Egy pillanatig csak állok ott vele szemben. Fontolgatok valamiféle hazugságot, de hamar elvetem az ötletet. Ahogy azt is, hogy csak egy újabb kérdéssel visszavágjak neki.
- Nem fogom a részegségre - kezdem egész csendes, nyugodt hangon. - Tényleg így van. Te álltál ahhoz a legközelebb, hogy szeresselek. Akkor. Régen. De elb*sztad, mert nem bírtál magaddal. Mert neked mindig kellett valaki más. Hát találj most is mást, akivel szórakozhatsz és aki majd elfogad. Vagy tudod mit? Még jobb. Add be ezt a mesét egy másik szeretődnek! Biztos ujjongani fog az örömtől, hogy felcsinált - húzódik vigyorra a szám és tényleg indulásra fogom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 24.09.13 21:58

Mondanom sem kell, hogy a várt hatás elmaradt. Nincs eszeveszett törés-zúzás, ordibálás, és a feszültségének levezetésére szolgáló pofon is elmarad. Még egy csepp meglepettség, annyi sem látható változatlan, kőkeménnyé dermedt arcvonásai között. Tényleg ennyire rohadtul hidegen hagyná, ha én, vagy akár egy másik nő az ő gyerekét hordaná a szíve alatt?!
Most már tudom, hogy veszettül idióta ötlet volt ez az újabb kicsinyes bosszú. Látszólag nem hisz nekem -a mellékelt ábra szerint legalábbis rohadtul a tagadás fázisában van-, és ennek fejében már megint én vagyok az, aki az egészen egy óriásit bukott.
A kavargó érzelmek tornádóként törnek a felszínre, és mire kettőt pislogok, addigra már azon kapom magam, hogy elvonatkoztatva az egész terhes sztoritól, az őszinte, és lelki sérelmekről árulkodó szavaimmal próbálom őt még maradásra bírni. Pedig sokkal egyszerűbb lett volna hagyni, hogy -talán örökre-, kisétáljon az ajtón, én ehelyett tovább marasztalom a saját rovásomra. Soha nem tagadtam, hogy mazochista vagyok...
Testemen áramütésszerűen szalad végig a hideg, megremegtetve a létező összes porcikámat, ahogy érces, rideg hangon Édesemnek szólít. Ez a becenév annyira nem illik bele abba a szövegkörnyezetbe, amit használ, hogy az elmondhatatlan!

-Talán egy egészen kicsi együttérzésre, de... nem is tudom, hogy miért reménykedtem benne... - Horkanok fel, kínomban el is nevetve magam, amint ez, a már önmagában is lehetetlen feltételezés kicsúszik a számon. Vicces, hogy annyi év után még mindig képes vagyok akárcsak egy kicsi esélyt is látni arra, hogy megváltozhat, amikor minden alkalommal számot ad ennek az ellenkezőjéről. Túl naiv vagyok.
-Csesztetlek? Én?! Tényleg, milyen igazad van! Hiszen te olyan békeszerető ember vagy, hogy nem lennél képes arra, hogy bekapcsolt kamerák előtt megkefélj egy asztalon egy stúdióban, és utána még grátiszként oda is láncolj az asztalhoz, mint ahogy arra sem lennél képes soha, hogy elgyere hozzám hullarészegen, és bedobd az ablakom! Milyen igaz! Már majdnem elfelejtettem... - Beszélek a tenyereimbe, igen csak cinikus hangvételben, miközben kezeim feljebb csúsznak, hogy ujjaim egy gondterhelt sóhaj kíséretében mélyre fúrhassák magukat szőke tincseim között, így fésülve azokat hátra.
Csalódás csalódás hátán. Tényleg már csak ennyi maradt nekem? Vajon ez a büntetésem azért, mert megtagadtam annak idején apám kérését, és ahelyett, hogy átvettem volna a farm irányítását, inkább idejöttem, hogy aztán elbukjak?! Úgy érzem, mintha meg lennék átkozva, és ezt az érzést egyre inkább csak tetézik a -gondolom-, búcsúnak szánt szavai, amik elhangzása után szükségem van némi kis időre, hogy összeszedjem magam, és hogy képes legyek felállni, kezeimmel akaratosan, már-már parancsolóan csapva az asztalra.

-Azzal, hogy mindenkivel egy utolsó szemétláda vagy, nem fogod visszahozni az anyádat! - Szólok utána, egyenesen a hátához vagdosva a szavakat. Állkapcsom görcsösen megfeszül, akárcsak az ujjaim az asztalszélének markolása közben. Bedobtam az anya lapot, és innen már tudom, hogy nem lesz menekvés.
-Csak arra emlékezz vissza, hogy hány éjszakát virrasztottam veled végig, amikor nem mertél elaludni a visszatérő rémálmaid miatt, és szükséged volt valakire, aki történetesen azokon az estéken én voltam. Elismerem, nem voltam valami minta barátnő, de mindig kitartottam melletted, úgy ahogy arra sok nő nem lett volna képes! - Már rég nem az álterhességem van terítéken. Sokkal inkább a múltban történtek, a sérelmeink, amiket egymásnak okoztunk, és amiket mind a ketten el akarunk felejteni, mégis újra és újra előhozakodunk velük, mintha szándékosan akarnánk saját magunknak fájdalmat okozni. Talán ezért is hasonlítunk annyira...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 24.09.13 23:12

Legszívesebben el sem jöttem volna. Az az érzés viszont, amit a bejárat előtt éreztem, semmi ahhoz képest, amit most. Menni akarok. De nagyon menni. Elhúzni és soha többet nem tenni be ide a lábam. Nem akartam eljönni, mégis megtettem. Nem akartam vitázni vele, mégis kiabálok. Nem akartam egy szavát sem komolyan venni, mégis... talán kezdem. Ha más nem, abban biztos vagyok, hogy rosszul esik neki, amit mondok. Minden szavam. Mégsem változtatok. Az apró rés a páncélomon, ami engedte, hogy ezt észrevegyem és egy pillanatig bántson valami bűntudatféleség hamar befoltozom és minden megy tovább a régiben.
- Ha te nem tudod, miért reménykedsz, akkor én honnan tudjam? Ismersz már - mondom normális hangerőn, aztán valahogy mégis újra kiabálásba fullad a beszélgetés.
Már nem tudom, miért csinálom. Nem élvezem a veszekedést. Most tényleg nem. Csak szeretnék eltűnni végre és őt hátrahagyni a meséjével együtt. Mégis ott állok a küszöbön és még messze a bejárati ajtó.
- Ne feledd, azt a kört te kezdted! - emlékeztetem arra az estére, amikor ott hagyott a gyönyör határán és vigyorogva ült a fotelban bort kortyolgatva, amíg ki nem szabadítottam a kezem.
Azt tényleg ő kezdte el. Nem hiszem, hogy igazán meglepődött azon, hogy visszakaptam. Annál több esze van neki, minthogy azt higgye egy ilyen húzását annyiban hagyom. A következő szavaknak talán már nem kellene elhangozniuk részemről, mégsem bírom abbahagyni. Egyszerűen csak vissza kell vágnom neki és triplán fizetnie minden idegesítő húzásáért. Ilyen vagyok, fogadja el.
Nagyon úgy tűnik, hogy meg is teszi. Hallgat. Nem szól vissza. Én pedig kihasználva az alkalmat, le akarok lépni. Pontosabban szó szerint kisétálni az életéből. Jobb lesz így mind a kettőnknek. Csak ne szólalna meg mégis! Bárcsak ne tenné! Az istenit!
Egy röpke másodpercre van csak szükségem, hogy megértsem a szavai értelmét. Ahogy ahhoz is, hogy az egész gyomrom görcsbe ránduljon. Becsukom a szemem, de ez sem tüntet el semmit. Tényleg muszáj volt ezt?
Nem fordulok meg. Nem nézek rá. Továbbra is feltett szándékom, hogy eltűnjek innen. De ő folytatja és én meggondolom magam. Főleg, mert ha akarnék se tudnék mozdulni. Nagyokat nyelek és most bármennyire is szeretném tagadni, tudom, hogy igaza van. De azok akkor is más idők voltak!
Végül csak ráveszem magam, hogy megforduljak. A kezem ökölben, de nem az idegesség miatt. Sokkal inkább azért, hogy ne látszódjon a remegés, ami anya említése után megjelent.
- Tényleg muszáj volt felhoznod, igaz? - szólalok meg, amikor már úgy érzem, hogy képes vagyok beszélni.
Egy nagy sóhaj kíséretében lépek vissza egyet és dőlök neki a falnak. Maradok. Pár percre. Egy órára. Egyelőre. A kezeim lazán a zsebembe rejtem és úgy állok ott. Ha valaki nem látná a tekintetemben a dühvel keveredett fájdalmat, azt hihetné, az életben nincs semmi bajom, azért is vagyok ilyen laza.
- Nyögd ki végre, mi a fenét akarsz? Miért éri meg neked ez az egész? Pénz kell? A sajnálatom és az együttérzés? Boruljak térdre és sírjak örömömben? - teszem fel sorban a kérdéseket egész csendesen.
Tudom, hogy most bármennyire is próbálkoznék, nem szólna sem olyan határozottan, sem olyan gúnyosan a hangom, mint szeretném. Úgyhogy inkább nem erőltetem a dolgot. Bőven elég volt ennyi az emlékezésből. Inkább visszatérek az eredeti témához.
- Tegyük fel, tényleg terhes vagy. Értem. Tegyük fel azt is, hogy tényleg tőlem, nem a számtalan szeretőd egyikétől. Ezt is felfogtam. Nekem nem kell kölyök és szerintem neked sem - szegezem rá a tekintetem és most már valamennyivel határozottabb vagyok, de még mindig nem az igazi.
Túl sok a vörös és túl sok gondolod kavarog a fejemben. Nem volt az olyan régen, hogy felidézett az a ribanc minden részletet bennem, úgyhogy nagyon is könnyen jönnek a képek.
- Mi a frászt vársz még tőlem? - kiabálok bele a nagy csendbe úgy, ahogy még soha nem tettem vele szemben.
Meg nem tudnám mondani, hogy erre a kérdésre igazán választ várok-e, vagy csak jó volt kiadni magamból.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 26.09.13 21:16

Legszívesebben hozzá vágnék valami jó keményet, és súlyosat, amikor elkezdi kiforgatni a szavaimat, ami olyan jól megy neki, hogy szinte már-már hobbi szinten űzi.
Tényleg feltett szándéka, hogy az őrületbe kergessen? Nem így képzeltem el ezt az estét. Rohadtul nem így! Az volt a célom, és az elképzelésem, hogy majd pánikba esik a terhesség hallatán, ehelyett semmi hasonlót nem láttam rajta. Helyette csak aljas ócsárolásba kezdett, ami sokkal jobban fáj, mintha elkezdett volna kedvére szurkálni a legnagyobb, legélesebb konyhakésemmel.
Ideges sóhajaim közben kitartóan küzdök a visszatartott bőgés ellen. Azt az örömöt már nem fogom megadni neki, hogy sírni lásson miatta, azért amiért ekkora egy tirpák barom, és nincs egy jó szava sem az emberhez!
Annyiszor átgázolt már rajtam, hogy nem most és végképp nem előtte fogok megtörni! Egyszóval, maradok a szerepemnél, és inkább ordibálok vele, és vádaskodok, mint hagyom eltörni azt a bizonyos mécsest.

-Te pedig folytattad! - Vágom rá, és csak most kezdek el úgy igazán rájönni arra, hogy milyen gyerekes játékot is űzünk mi egymással. Egyszerűbb lenne, ha valamelyikünk meglengetné azt a bizonyos fehér zászlót, és felajánlaná az újrakezdés lehetőségét. Talán ha még egyszer utoljára nekifutnánk az egésznek, ami közöttünk volt -vagy van-, és kicsit más oldalról közelítenénk meg az egészet, és más emberként viselkednénk, akkor nem kizárt, hogy még valami jó kis kisülhetne az egészből. De sajnos ez soha nem fog bekövetkezni, vagy ha mégis, egész biztos, hogy nem a közeljövőben! Elég makacsa, akaratos és önfejű emberek vagyunk ahhoz, hogy bármelyikünk is engedjen a másiknak. A büszkeségünk mind a kettőnket meggátolja, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy milyen forró a vérünk, és hogy mennyire hajt mind a kettőnket. Talán hosszútávon tényleg nem maradnánk meg sokáig egymás mellett. Ez már a legelső próbálkozás alkalmával is kiderült, mégsem érzem úgy, hogy ennyivel fel kellene adni. Utálom azt a Dannyt, akivé vált, és vele képtelen lennék újrakezdeni, de az a Danny, aki mellettem is volt, még mindig képes olyan érzelmeket előcsalogatni belőlem, amikről egészen idáig nem is tudtam, hogy még léteznek. Jó lenne mindezt csak úgy a fejéhez vágni, de van egy olyan érzésem, hogy ezekben a túlfeszült pillanatokban nem érnék el vele semmit. Az se kizárt, hogy csak rontanék a helyzeten, bár... jobban belegondolva, most hogy teljesen véletlenül felhoztam a halott anyját, nem hiszem, hogy ennél bármi is tovább ronthatna a helyzeten.
-Nem kellett volna. De kicsúszott... - Mondom olyan semleges, nemtörődöm hangon, mint ahogy ő is képes beszélni. Érezze csak, hogy milyen az, amikor valaki olyan nyomja bele a fejét a porba, akitől nem is várná, és akiről azt hitte, hogy mindent meg lehet tenni vele. Hát nem! És, ha rajtam múlik, most minden lelki sérelmet vissza fog kapni, amit eddig nekem okozott!
Tudom, hogy fáj neki, és hogy amit kifele mutat magából, az a rideg, ellenszenves márványszobor, nem más csak egy jól kidolgozott álca, legbelül pedig -a felszín alatt-, egy teljes érzelmi roncs lakozik, ami epedve vágyik valaki olyanra, aki akárcsak egy kicsit is segíteni tud neki.
Egész testemben megfeszülök, és hirtelen kiver a jeges verejték, ahogy látom lassan, kimérten megfordulni, majd nem sokkal ezután felhangzanak a költői kérdései, amik újabb vérző hegeket ejtenek. Fekete pulcsim ujját ismét a kezeimre húzom, miközben emlékeztetem magam arra, hogy még mindig a terhes, kétségbeesett nő szerepében vagyok, és hogy aszerint is kell viselkednem és gondolkoznom.

-Nem akarok semmit! Nem kell a pénzed, és más sem, ami a tiéd! Ha meg is szülöm ezt a gyereket, még csak hallani sem fog rólad! Nem akarok neki csalódást okozni azzal, hogy megtudja, hogy milyen borzasztó ember az apja! - Kemény szavak ezek, de fogadni mernék rá, hogy ugyanúgy le fognak peregni róla, mint ahogy az ezelőttiek is. Habár, abban biztos vagyok, hogy ha majd egyedül lesz, gondolkodóba fog esni. Igazából el is várom tőle...
Aztán az eddigi rendíthetetlen magabiztosságom hirtelen megtörni látszik, és már csak a lesújtó kiabálása marad, ami még percekig visszhangzik a fülemben, és ami előcsalja az első könnyeket.

-Azt, hogy végre emberhez méltóan viselkedj, és hogy ha már velem nem, legalább másokkal úgy bánj, ahogy azt megérdemlik! - Kiáltok vissza szinte reflexszerűen, majd remegő szájjal dörzsölgetni kezdem a szemeimet, végül maradék erőmmel lerogyok a székre, fejemet az asztalra hajtom, és utat engedek az érzelmeknek, amik az egész testemet rázó zokogásként törnek elő.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 26.09.13 22:27




Folytattam
. Persze, hogy folytattam az egész játszadozást vele. Ő kezdte én pedig készséggel belementem. Élveztem. Azt, hogy megalázom, amikor csak tudom. Ahogy ő is ezerwattos vigyorral vágott vissza minden adandó alkalommal. De most tényleg ezen vitatkozunk? Hogy ki kezdte és, hogy igazából ki a hibás? Nem, ebbe én most nem fogok belemenni, bármennyire is szeretné. Újra emlékeztetem magam, hogy minél kevesebb a vita, annál hamarabb szabadulok. Úgyhogy csendben maradok és az első adandó alkalommal, amikor összetörni látszik, majd hallgatásba burkolózik, fogom magam és megcélzom az ajtót. Mindenféle lelkifurdalás nélkül képes lennék most lelépni. Túl sok dolgom van. Lenne, ami elvonná a figyelmem a meséjéről. De mielőtt elérném az ajtót és lenyomhatnám a kilincset, meghallom a hangját. Megdermedek. Nem mozdulok. Ha akarnék, sem tudnék. Kijátszotta azt a lapot, amit soha nem szabadna. Bármit tehet, bármit mondhat. Játszadozhat velem, ahogy csak akar, végül úgyis visszavágok neki, de ez... ez az egy dolog tabu. Ezt pedig ő is nagyon jól tudja. Most mégis megteszi és ha képes lennék mozdulni, most biztos, hogy hezitálás nélkül kezet emelnék rá. De nem megy. Túl nagy hatással vannak rám a szavai és bennük az igazság, amit képtelen vagyok tagadni.
- Kicsúszott. Hát cseszd meg! - mondom, de közel sem olyan dühösen, mint azt szeretném.
- Nekem meg majd kicsúszik a számon párszor, hogy mekkora k*rva vagy, aki csak felcuccolt a nagyvárosba és most nagynak érzi magát - teszem hozzá, de a hangom csak erőtlen suttogás.
Hiába próbálok visszavágni neki, a szavak megvannak - mind már reflexből jön -, de egyáltalán nem élvezem. Nem tudom élvezni. Annyira előttem van anya arca és a vörös árnyalat. Bárhova is nézek, nem változik semmi. Mégis próbálom összekapni magam. Elrejteni a remegést, magabiztosnak látszani és nyugodt, érzéketlen hangon beszélni. Pont úgy, ahogy szoktam. De csak kérdések jönnek a számra, amit mind ki is adok magamból.
- Képes lenné megszülni egy gyereket? Te, mint szerető anya? - nézek rá hitetlenkedve.
Ha nem lepne el még most is szinte mindent a vörös szín, akkor nevetni is tudnék a felvetésen. Nem való ő szülőnek. Felesleges elrontani egy kölyök életét.
- Nem neked való egy gyerek és nekem sem. De a te döntésed. Azt csinálsz, amit akarsz. Engem hidegen hagy, bármit is teszel - vonok vállat és próbálok nem törődni innentől a dologgal.
Csakhogy valamit felszakított bennem az, hogy felhozta anyát. A feszültség nem tűnik el, bármennyire is szeretném. Sőt, csak egyre jobban gyűlik én pedig teli torokból kezdek üvölteni. Nem tudom, hogy várok-e választ. Egyszerűen csak ki kellett adnom magamból. Ezután viszont csak állok ott a fal mellett és a saját cipőmet nézem. Beletelik jó egy percre, mire felemelem a fejem és meglátom Wintert az asztalnál, ahogy... sír? Tudom, hogy ennek a látványnak elégedettséggel kellene eltöltenie, de most nem érzek semmit.
- Komoly ez az egész? A terhesség? - teszem fel halkan a kérdést, miközben őt nézem. - Tényleg tőlem...?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 02.10.13 20:22

Szeretném nem megsajnálni -még egy rohadt röpke pillanatra sem-, ahogy hirtelen megcsillan az a gyermeteg kétségbeesés az arcán, amivel egy időben a mindig rideg, érzéketlen szemekbe is egyaránt belopja magát valami, amit már nagyon régen nem láttam a tekintetében.
Az lenne a helyes -az adrenalintól fulladozó elmém legalábbis ezt diktálja-, ha könyörtelenül tovább szítanám azt a hatalmas krátert a "szívében", amit pár perccel ezelőtt is kiástam a halott anyja felemlegetésével, de... egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy tovább bántsam, még ha elégedett is leszek később, amiért sikerült megingatnom, és előcsalnom belőle azt a védtelen kisgyereket, akinek túl hamar kellett elszakadnia az anyjától. Mindezek ellenére mégsem tudok olyan rohadék szemétláda lenni, mint amilyen Ő is! Engem nem az éltet -vele ellentétben-,  ha másokat a porba tiporhatok, és kivájhatom a szívüket az utolsó senkiházihoz méltó viselkedésemmel, és megjegyzéseimmel. Megérdemelné, hogy mindent kamatostul visszakapjon, de a védőpáncélja csak pár röpke percre ereszkedik le, és az az idő koránt sem elég arra, hogy minden sérelmemet leverjem rajta.

-M... Mi van?! - És ezennel még egy ráadással bővült az általa okozott sérelmeim sora. Lassan már nem lesz helyem az elraktározásukra. Azt hiszem, hogy kezdhetem a jegyzetelést és strigulázást.
-Te is nagyon jól tudod, hogy miért jöttem ide, és hogy mi a célom! Mert veled ellentétben nekem igenis vannak céljaim, és álmaim, amiket meg akarok valósítani! De Te... - Az utolsó szót egy merő undorral és szánalommal préselem ki magamból, miközben tüzetesen, tetőtől talpig, lefitymáló arccal végigmérem. Megfizethetetlen karóra, szintén megfizethetetlen kocsi, lakás, öltözet... már azon se lepődnék meg, ha a boxere is aranyból lenne!
-... Nincsen életcélod -hacsak nem az az, hogy megdöngess minden nőt Vegasban, és összeszedj minden létező nemi betegséget-, a mostohabátyádon kívül nincs senkid, mert az emberek képtelen megtűrni maguk mellett, és kiállni egy olyan alattomos, vadbarom, nagyképű paraszt mellett, mint amilyen te is vagy! Képtelen vagy arra, hogy kimutasd a valódi érzelmeidet, mert egyszerűen félsz a következményektől, és attól, hogy egy perc alatt sebezhetővé válnál, mert gyenge vagy! - A szavak csak úgy ömlenek, és mire észhez kapnák, hogy ismét túl messzire mentem, addigra már képtelen vagyok megálljt parancsolni nekik, és magamnak is, és nem számolva az esetleges következményekkel, mindent kimondok, amit gondolok róla. Habár, ez a pár szófoszlány azért még mindig elég messze van attól a bizonyos mindentől, arra mégis elég, hogy elboruljon az agya, és lekeverjen egy akkora pofont, hogy az asztalsarka adja a másikat. Mégsem történik semmi ilyen. Egyenlőre...
Hamar vissza kell rázódnom a terhes nő szerepébe, és meggyőzőnek kell lennem még akkor is, ha túlteng bennem az iránta érzett gyűlöletem.

-Talán nem lennék egy mintaanya, de még mindig ott van az adoptálás lehetősége. Ha már meg kell születnie, akkor egy olyan családban nőjön fel, ahol biztos jövője lehetne. - Olyan meggyőzően, és hitelesen beszélek, hogy a hideg is kiráz az alakításomtól.
-Meg se lepődöm! Téged mi az, ami nem hagy hidegen? Ja, a pénz és a nők. Tényleg... - Rázom meg egy kínlódó, hitetlenkedő mosollyal a fejem, miközben visszarogyok a székre, újra az asztalra könyökölök és fáradtan visszaejtem a homlokomat a tenyereimbe, így fürkészve és számolgatva az asztallapon futkosó erezetes mintákat.
-Ha még hússzor megkérdezed, akkor is igaz lesz. Ott van a pulton a papír, ha nekem nem hiszel... De, akár a számodra egyszerűbb módszert is választhatjuk, és ki is verheted belőlem, ha úgy érzed, hogy attól jobb lenne. - Bökök fejemmel az említett bútor irányába, és közben kíváncsian szemlélődök tenyerem mögül, hogy vajon tényleg képes lesz-e odamenni, és kézbe venni a hamis papírt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...! 02.10.13 21:11

Az elején még élvezem, hogy visszavághatok neki. Mindig is szerettem vitatkozni vele. Ilyenkor minden szavam és tettem tudatos. De onnantól fogva, hogy felhozza anyát, már nem így van. Minden csak reflex. A válaszolok, a mozdulatok, a sértések. Minden legbelülről jön és nem gondolom át. Azt viszont jól tudom, hogy vissza akarok neki vágni. Kíméletlenül. Ezek után amúgy sem szándékozok vele találkozni többet. Nem ér ennyit az egész.
- Most tényleg ismételjem el, hogy mekkora k*rva vagy? Ugyan már, Édes! Tudod te anélkül is jól - mondom és már nem is kell annyira dolgoznom azon a nagy vigyorom, ami most kiül az arcomra.
Bántom, persze, hogy bántom. Ő is ezt tette. Nem hittem volna, hogy képes azzal az egy dologgal előjönni, amiről jól tudja, hogy milyen fájdalmas. De mégis megtette. Innentől már nem számít, hogy mit hiszek vagy épp nem hiszek. Az egyetlen, ami fontos, hogy bántsam, miközben minden, az emlék hatására előtörő érzést elrejtsek olyan mélyre, amilyenre csak lehetséges.
- Igen, persze. Vannak céljaid. Tudod hány nőtől hallottam már ezt? - kérdezem, de abban a másodpercnyi szünetben, amit tartok, esélye sincs válaszolni. - Rohadt soktól. El nem tudod képzelni, hányan nyögdécselték, hogy ilyen meg olyan álmaik vannak, meg céljaik, amiért ide jöttek. Na meg, hogy ez, ami történik csak egyszeri eset. Ők úri hölgyek és nem szoktak ilyesmit tenni. Bla-bla-bla - beszélek miközben az arcomra kiül egy grimasz.- Fogadok mind pont ott tart évek után is, ahol te. Sehol.
A következő szavaira viszont bármennyire is szeretnék, nem tudok visszavágni. Nem egyszer borult már el az agyam akkor, ha valaki gyengének vagy gyávának nevezett. Ő pedig most mind a kettőt megtette. Az lenne a legkevesebb, hogyha a hajánál fogva rángatnám fel a székről, de nem teszem. Végül nem. Nem adom meg neki azt az élvezetet, hogy lássa, mennyire kiborított.
- Majd pont te leszel az, aki kihordja csak azért, hogy odaadhassa valakinek. Felvilágosítalak Hercegnőm, nem vagy egy jótét angyal, ha eddig nem jöttél volna rá - közlöm vele, de már nem kiabálok.
Ahogy a következő szavak, amik elhagyják a szám, azok sem hangosan. Éppen csak egy kicsivel vannak az átlag hangerő felett.
- A kaszinóm és a sört ki ne hagyd a sorból - teszem hozzá és nem kell megjátszanom a nyugodtságot.
Nem tudom miért nem vagyok képes annyiban hagyni ezt a gyerek témát. Talán akaratom ellenére kezdem neki elhinni. De ha igaz is...? Mindegy. Élek a felajánlott lehetőséggel - nem a veréssel - és odasétálok a papírhoz, ami majd bizonyítja a szavait. Csak nagyjából átfutom, aztán visszateszem a helyére.
- Arra nem számíts, hogy kirugdosom belőled. Nem éri meg a fáradtságot - mondom, majd egy lépésre tőle megállok. - Sok sikert a kölyökhöz. A soha viszont nem látásra - intek és hangosan csapva be magam mögött az ajtót, magára hagyom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...!

Vissza az elejére Go down

Winter ♦ Danny - Don't try to fool me! Don't you dare...!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Winter hotelszobája-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához