welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Lara Dawson
14.09.17 3:34
Gimnázium
Saige Hannigan
30.08.17 22:56
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (648)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (449)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Timur Theodor Volkov
 
Lara Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Ben és Josie - Az első lecke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Ben és Josie - Az első lecke 31.10.13 14:11

Pár nap alatt csak sikerült rávenni magam, hogy miután megszereztem a suliban a fickó számát fel is hívjam. Innentől már nem volt túl bonyolult, csak egy szimpla időpont egyeztetés, hogy megbeszéljük az alapokat, és első alkalommal felmérje, hogy pontosan hol is tartok. Gondolom neki is jól jön a mellékes kereset, a tanárokat azért nem fizetik meg olyan jól. Ettől függetlenül nagyon izgulok. Gary el akart kísérni, de nem akartam, hülyén jön ki, ha valaki az ajtó előtt enged csak el, nem? Meg fogom én ezt oldani egyedül. Megpróbáltam valamelyest felidézni magamban, hogy mire emlékszem még a suliból... hát nem túl sok, de majd csak sikerül valamit összehozni. Azért egy érettségi csak nem olyan nagy dolog... na jó, az de reménykedem benne, hogy azért nem fog túl sokáig tartani ez az egész. Őszintén szólva soha sem voltam a legjobb az egy helyben ülés és tanulás frontján. Az a helyzet, hogy régen is sokkal többet jártam el szórakozni, a barátaimmal lenni, vagy mindenféle közösségi dolgokban vettem részt, mint hogy a könyvek felett görnyedjek. A legtöbb tanár egyszerűen csak átrugdosott, vagy kis segítséggel rávettem magam, hogy jobban koncentráljak és azért a kötelezőt sikerüljön hozni. De itt most más a helyzet, nem lesz aki velem tanul és a tanárt sem ismerem, hogy mennyire engedékeny. Egyébként sem lesznek valószínűleg vérre menő dolgozatok, hanem csak átnézünk mindent, amit tudom kéne, hogy aztán majd év végén én is rendesen letehessem a központi vizsgákat a többiekkel együtt. Szóval akármennyire is izgulok nem számítok most semmi extrára.
Amikor elérem az ajtót a megadott címen még adok magamnak pár pillanatot, hogy erőt gyűjtsek, végül megemelem a kezem és néhány apró ütéssel jelzem, hogy itt vagyok. Az órámra pillantok. Pontos voltam, még előbb is jöttem pár perccel, és ha számított rám, azaz figyelt rá, hogy jönni fogok, akkor minden bizonnyal nem kell túl sokat várnom, hogy kinyíljon az ajtó. Egyébként egy szimpla most újra hosszujjú felső van rajtam pirosban. Nem túl hivalkodó elől sem, de azért nem is garbóról beszélünk. Alul egy szimpla farmer, és edzőcipő. Akármennyire is könnyebben megy már mostanában az öltözködés, azért még mindig nem voltam elég bátor, hogy egy ismeretlenhez csak új rövid ujjúban jöjjek mondjuk egy kabáttal. Ahhoz még el kell telnie egy időnek, meg hát nem akartam volna, hogy azzal indítsunk, hogy rácsodálkozik a hegeimre, vagy kérdésekkel bombáz, hogy mitől vannak.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
49
Join date :
2013. Aug. 09.



TémanyitásTárgy: Re: Ben és Josie - Az első lecke 08.11.13 18:04

Kezemmel a hajamba túrtam, miközben próbáltam valamilyen szinten rendbe hozni arcberendezésemet, de nem éppen voltam a legjobb állapotomban, úgy néztem ki, mint akit a kukából rángattak elő, arcom beesett volt, szemeim kissé véresek, ráadásul jókedvemet az sem tetőzte, hogy bármelyik percben beállíthat valami lány, aki szerencsétlen módon megtalált, hogy korrepetálást kérjen, én pedig – mint ahogyan szeretném azt hitetni másokkal – "jó" tanár lévén meg is egyeztem vele egy idő pontban, de ezt úgy tűnik tegnap este valahogy nem tudtam észben tartani, a már nem is tudom, hogy hányadik üveg után... Nem mellesleg pedig az sem derített sokkal jobb kedvre, hogy a bennem még élénken élő drog is vidáman élte életét, még az arcképemre se tudtam rá koncentrálni teljesen, nem hogy még arra, hogy meg tudjam mondani, mikor lázadt fel Kalifornia népe a spanyolokkal szemben. Magamban már tudtam, hogy ez egy érdekes óra lesz, ha jól emlékszem elsőre csak annyit beszéltünk meg, ha pedig mégsem, akkor lesznek érdekes momentumok, valamint meglehetősen keveset tartózkodunk majd egy légtérben köszönhetően kavargó gyomromnak. Idegesen nyúltam a tű után, tudtam, hogy nem bírom ki nélküle, nem mellesleg pedig így hamarabb fel is szívódik. A kád szélére ülve, elszorítva a kezemet adtam be magamnak az anyagot. Szinte már jólesően felsóhajtottam, ahogyan a tomboló fejemben csillapodnak a lázongó gondolatok. Elvégeztem a szokásos teendőket, mint például fog és arcmosás, majd pedig átöltöztem – elvégre egy szál koszos alsógatyában, felső nélkül mégsem fogadhatja a kis nebulót az ember, nem? – Természetesen az már egy másik kérdés, hogy a tanuló valóban tanulás céljából jön-e vagy, hogy tényleg a diákok közé tartozik, s nem csak pusztán annak adná el magát. Minden bizonnyal, ha valami ilyesmi lett volna, akkor határozottan jobb kedvűen indultam volna neki az elkövetkezendő negyvenöt percnek, de sajnos a tudatom hamar letörte ezeket a lelkesítő képeket.
Miután a fürdőt hátra hagytam – nem foglalkozva azzal, hogy mit hagytam elől, illetve hogy azt miként, kimentem a nappaliba, ami azért viszonylag rendben volt, egyszerű tágas, semmi különleges, csak a szokásos holmik, televízió – ez létfontosságú –, lap top, kanapé, kávézóasztal és a sarokban rengeteg különféle könyv a polcon. Előkapartam egy két dolgot, amire úgy gondoltam, hogy szükség lehet. Fogalmam sem volt arról, hogy hol tart a kislány, de mikor ide ér nyilván megmondja – remélhetőleg – teszem azt, ha tudja, ha nem, akkor bizony a történelem végeláthatatlan dátumainak sorai fog elénk tárulni.
Amikor meghallottam a kopogást felsóhajtottam, miközben magamat biztatva nyitottam ajtót, szám sarkában halvány mosoly ült, igyekeztem leplezni kábaságom.
– Kellemes délutánt, fáradjon csak be – nem voltam soha jó házigazda, de az alapvető feltételekkel, hogy a vendéget be kell engedni, még én is tisztában voltam, így hát félre állva az ajtóból adtam neki helyet, hogy belépjen a lakásomba. – A kabátját nyugodtan vegye csak le, nyugodtan használhatja a fogast, de akár ott a kanapé is. – Mutattam mind két tárgyat, amit használhat, majd pedig az utóbbihoz sétáltam. – Feltételezem maga Miss Hamingway, bár fölösleges bemutatkoznom, de azért nem árt, Benjamin McCraige. Tegeződjünk vagy maradjunk a magázódásnál? Foglaljon helyet nyugodtan, esetleg kérne valami inni valót mielőtt bele kezdenénk? – Igen, egy jó erős whisky-t, futott át az agyamon, de ellenálltam a kísértésnek.
Lényegében azt hiszem, hogy ez az, amivel kezdeni kellett, bár ízlések és pofonok, de azt hiszem, kivételesen valóban jó – illetve egész jó – első benyomást tettem. Egy összeszedettnek látszó, fáradt történelem tanár…
Meglehet, hogy gyorsan zúdítottam rá mindent, de a kötelező dolgokon mindig szerettem átesni, amilyen hamar csak lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ben és Josie - Az első lecke 09.11.13 15:50

Oké, kár lenne tagadni, hogy azért egy kicsit izgulok. Hosszú ideje ez az első olyan mondjuk hogy pozitív dolog, amit én intéztem saját magamnak. Nem hagytam, hogy bárki segítsen benne... oké, kivéve azt, hogy Gary kísért be az iskolába, mert egyedül nem tudtam rávenni magam, viszont az irodába már egyedül is bejutottam, úgyhogy ez azért számomra nagy dolog. Az pedig még inkább, hogy most itt vagyok és hogy tényleg elhatároztam magam, hogy végig fogom ezt csinálni. Végülis lássuk be, az hogy tanulni fogok, hogy le akarom tenni az érettségit, valamelyest azt mutatja, hogy megpróbálok úgy tenni, mintha ténylegesen lenne valamiféle jövőkép előttem és nem lenne az életem tökéletesen kilátástalan. Talán most egy kicsit tényleg kevésbé az, talán tényleg képes leszek rá, hogy kihozzak ebből a rám osztott szörnyűségből valami jót kihozni. Persze ez soha se ment volna, ha nincs valaki mellettem, ha Danny nem fogad be példának okáért, vagy ha egyszerűen csak segít túladagolni magam, amire egyedül nem voltam képes, viszont a kérésem ellenére ő sem tette meg. Azt hiszem nem lehetek ezért elég hálás neki, és remélem valahol mélyen tudja, annak ellenére, hogy azért így is eléggé megkeserítem időnként az életét, már csak azzal is, hogy bevittem egy kutyát a lakásába.
Most viszont itt vagyok és meg kell próbálnom a jelenre koncentrálni. Nagyon remélem, hogy a tanár rendes lesz és nem valami ideges állat, aki minden hibánál felhúzza magát. Az az igazság, hogy soha sem voltam éltanuló, nekem mindig jobban ment a szórakozás, az iskola utáni programok, a szervezés, mint az, hogy a könyvek felett görnyedjek. Igazából most sem az a cél, hogy tökéletes érettségit hozzak majd, inkább csak, hogy nagyjából meg legyen és aztán majd tovább léphessek, keressek esetleg valami továbbtanulási lehetőséget... normális mederbe kerüljön az életem, ha ez egyáltalán még lehetséges. Bizonytalan a kopogásom, de valamelyest igyekszem leplezni az izgatottságomat, amikor kinyílik az ajtó. Mosolyt látok, bár halványat, és első ránézésre annyira nem tűnik vészesnek a fickó. Jobb, mintha valami hatvan éves bácsi lenne, aki olyan szigorúan néz, hogy még akkor is félsz, hogy rosszat mondtál, ha biztos vagy benne, hogy igazad van.
- Jó napot! - jelenik meg az én arcomon is egy apró mosoly, miközben beljebb lépdelek és a kabátomat szépen fel is akasztom. A szavaira csak bólintok egyet, hát igen nem volt nehéz kitalálni, hogy ki vagyok, csak nem egy ismeretlen jött erre, hogy bekukkantson, no meg nálam táska is van, ami azért rejt egy kis jegyzetfüzetet, mert egyelőre nem tudtam, hogy pontosan mit is érdemes magammal hozni. A nevét tudom persze, aztán pár pillanat hezitálás jön, amíg azon gondolkodom, hogy mi is lenne a jó megoldás, tegeződni, vagy magázódni? Fene tudja, még csak egy tanárról van szó és formálisan minden bizonnyal ezt kéne tenni.
- Végülis ön az idősebb, úgyhogy ha jónak látja, akkor tegeződhetünk, vagyis akkor te... te vagy az idősebb. - újabb mosoly jelenik meg az arcomon, amikor leesik, hogy már automatikusan a magázódást választottam. Lehet, hogy lesz még rá példa, hogy megkeveredek majd a kettő között, fene tudja előre. Közben szépen leteszem magam mellé a táskát, miután helyet foglaltam a kanapén, és előszedem a kis jegyzet füzetet, no meg a tollat is. Hátha kelleni fog.
- Igen, azt hiszem egy pohár víz jól esne, de az bőven elég, nem kell miattam fáradnia... fáradnod. - javítom ki magam újra. Oké, meg fogom szokni, tuti, csak kell egy kis idő hozzá, meg egy kicsit el kell engedni magam, hiszen azért lássuk be izgulok rendesen, hogy mi lesz vajon, egyáltalán mennyire felejtettem. Viszont abban is biztos vagyok, hogy ha most még iszogatok is, akkor esélyes, hogy ki kell majd mennem a fürdőbe is, amit azért egyelőre igyekszem tolni, hiszen mégsem kéne már most azzal indítani igaz?
- És öhm... te mióta vagy tanár? Vagy essünk neki és kész? Én nem is tudom... még soha nem jártam így külön tanárnál. - ha valamiből le voltam maradva, akkor egyszerűen csak Giselle segített és kész, nem volt rá szükség, hogy suli után különórákra járjak. Fogalmam sincs, hogy pontosan mi is ennek a menetet, vagy hogy egyáltalán hogyan kellene belekezdeni. Szintfelmérés, vagy... fene tudja.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
49
Join date :
2013. Aug. 09.



TémanyitásTárgy: Re: Ben és Josie - Az első lecke 29.11.13 13:35

Hiába igyekeztem nem arra gondolni, hogy milyen jó lenne most az ágyban elnyúlni, mint valami elkényeztetett öleb, akiket a kerek műmellű szőke cicababák hurcibálnak a keblükön, akiknek még a száját is a kajába rakják, miután megrágták helyette, mégis egyre csak erre voltam képes gondolni, az ok pedig nem különösebben nehezen kitalálható, egyrészt mert baromi fáradt voltam, viszont jelenlegi helyzetemben talán ez okozza a legkisebb gondot, ugyan agyam küldött nekem jelzést, hogy nem kellene beadagolnom magamnak semmilyen drogot tanítás előtt, mégis megtettem, s bár a mennyiség tagadhatatlan, hogy jóval kevesebb volt, mint amennyi általában lenni szokott, mégis érzem, hogy a jótékony szer lassan elkezdi kifejteni a hatását, én pedig jelen helyzetben igazán szeretnék komoly maradni ebben a helyzetben, mégis hamar realizálom magamban, hogy nem fog ez menni, mert hiába, hogy most még kimondottam morcosnak érzem magam, pár perc múlva talán már önkéntelenül kezdek dalolászni és mindenféle formában látni az átlagos tárgyakat, ez pedig jókedvet fog okozni, hiába figyelmeztetett elmém egy része – a határozottan a tisztábbik fele, amely tudatában volt annak, hogy tanítás előtt nem túlságosan szerencsés belőni magunkat, illetve, hogy a kislányokat megrontani sem éppen nem büntetendő dolog – figyelmeztetett arra, hogy mindezt csak a pénzért csinálom, hogy legyen elegendő a következő anyagra, de persze... Nem mintha ez nem a függőség egyik legtisztább jele lenne, hogy kaja helyett erre spórolom a pénzt, a legrosszabb az, hogy tudom is, hogy mit csinálok, tudom, hogy nem jó, amit csinálok, de ami jó az jó... Ezt le sem lehetne tagadni és bár annyira nem szoktam kiütni magam, tudom, hogy anélkül az életem már nem lenne igazán élet... Mindenesetre ezen jelek szerint tökéletesen követem a carpe diem által diktált életstílust, amelyet talán még túlzásba is viszek, ráadásul így közeledve a negyven felé, bár szó mi szó, ha már előbb belekóstoltam volna az élet szórakoztatóbb részébe, most már nagyon valószínű, hogy az ibolyát nem a levegőből szagolgathatnám, hanem a föld alól.
Mindennek tudatában is, igyekeztem felvenni a legjobb és legbarátságosabb hangulatú álarcomat, amikor a kislány belépett az ajtón, elvégre nem állt szándékomban elijeszteni, illetve – ha pontosítani akarnék –, akkor mégis, de nem a pénz nélkül, így hát a cél szentesíti az eszközt bölcs alapelvét követve vágok jó pofát a nem kívánt társasághoz –, ami nem abból fakad, hogy utálom, hanem csak azt, hogy szívesebben tölteném el az időmet olyasmivel, mint például a haszontalan lustálkodás, elvégre nem vagyok én a szűz anya.
– Szerintem a tegeződés határozottan kényelmesebb mindkettőnk számára – bólintottam önmagamat is megerősítve, amellyel tulajdonképpen őt is szándékomban állt meggyőzni. Az sem letagadhatatlan a részemről, hogy különösebben nem volt kedvem arra figyelni, hogy különféle tiszteleti köröket tegyünk és csak a finoman kóstolgassuk egymást – képletesen értve, természetesen. Meg különben sem volt az én műfajom, több okból kifolyólag is, ehhez túlságosan modorosnak kell lenni, én pedig pusztán az iskolában bírom fenntartani ezt az álarcot, sok alkalommal pedig még ott sem. Egy kicsit zavarja még ugyan a fülemet a kósza magázódás, azonban mivel hamar kijavítja magát, kikövetkeztetem magamban, hogy majd meg fogja szokni, s pusztán az idegen helyzet miatt jött így ki neki, legalább is ebben bíztam.
Vizet kérek, ismételtem magamban meg a hangját a szemeimet forgatva, szinte felháborodottan, ha a helyében lennék valami erősebben kértem volna, nem pedig holmi... Vizet. Na persze, tény, hogy udvariatlanság volna a részéről, illetve nem is ajánlottam fel neki, hogy korhatár felett kérhet bármit. A nappaliból nem esett különösebben nehezemre átsétálni a konyhába, főleg mert amerikai stílusú, így hát láthatta, miközben egy még nem törött üveget keresek számára, amit leöblítek, majd pedig a frizsiderből elővéve a vizet beleöntöttem a kis pohárba, amit a kezemben fogva sétáltam vissza hozzá, majd felé nyújtottam.
– Egészségedre – addig tartottam, ameddig el nem vette, közben pedig szemügyre is vettem, hogy miket hozott, csak a szokásos eszközök, amiket korrepetálásra szoktak használni, valamint az iskolában is, se több, se kevesebb.
Nem álltam meg egy mosolyt látva zavarát, tulajdonképpen még szórakoztatónak is hatott bizonytalansága, habár közel sem annyira mint egy jó kis felnőtt film vagy valami hasonló.
– Részemről kezdhetjük egy laza bemutatkozással, hogy ne érezd megad annyira kényelmetlenül, nem fogom leharapni a kezed, erről biztosíthatlak, úgyhogy nyugodj meg. – Nem különösebben szántam nyugtatásnak, inkább amolyan betanult szövegnek, amit ilyenkor szoktak mondani mind a való életben, mind pedig a filmekben. – Már egy ideje tanítok a gimnáziumban is, illetve az egyetemen, innen nem messze – mindkettő viszonylag közel volt, autóval egy húsz-huszonöt perces út maximum, de persze ez már nem tartalmazta a beszélgetés részét. – Ha pontos akarok lenni, akkor már olyan négy-öt éve – összevont szemöldökkel számolgattam magamban, hogy mikor volt az a "kis" baleset a rendőrségnél, még én magam is meglepődtem, hogy már ennyi idő eltelt az óta, mintha egy fél élet lett volna.
– Szóval akkor, ez volna az első alkalmad, nézd több féleképpen történhetnek a dolgok, először is ugye ezzel a rövidke bemutatkozással, aztán először is át kellene vennünk, hogy hol tartotok, illetve hogy hol kellene tartanod, valamint hogy mit kellene átvennünk, úgy értve, hogy mettől meddig. – Azt hiszem ez a hivatalos menete ennek az egész korrepetálásnak, gondolom az ő esetében lemaradást kellene behozni, a kérdés pusztán az, hogy mennyit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ben és Josie - Az első lecke 05.12.13 21:45

Oké, azért őszintén szólva én is el tudnám képzelni most magam egészen máshol, de azért mégis csak erőt vettem magamon, hogy betoppanjak ide. Sokkal kényelmesebb lenne otthon olvasni, vagy levinni Trixit a parkba mondjuk Gary-vel, netán... tök mindegy. Annyira régen sem szerettem tanulni, kettőnk közül mindig is Giselle volt az, aki ebben jó volt. Ő volt az éltanuló, én pedig inkább jól szerveztem a sulis programokat és persze lelkesen vettem részt is bennük. Furcsa, hogy mennyire más lehet két testvér még akkor is, ha történetesen ikrek. Nem csoda, hogy nem egyszer megfordult már a fejemben, hogy a világ sokkal többet veszített azzal, hogy ő nincs már köztünk, mintha én hullottam volna el aznap este. Szánalmas, hogy akkor is a hülye programok mentettek csak meg, amikre eljárok. Ha időben mentem volna haza, ha ők később érkeznek... túl sok a ha, és ezen már úgysem lehet változtatni. Talán azért jobb, hogy itt vagyok, mert így legalább nincs nem otthon gondolkodom a hülyeségeken, bár mostanában azért egy fokkal jobb, de tudom, hogy nem tart ám ez örökké, hiszen Tim attól még létezik és nem fog leszállni rólam, ebben teljesen biztos vagyok. Nehéz úgy élni a mindennapokat, hogy az a bizonyos bárd folyamatosan ott lebeg a nyakad felett és nem az a kérdés, hogy vajon le fog-e csapni valaha, csupán az, hogy mikor.
Ennek ellenére mégis csak itt vagyok és próbálom a félrecsúszott életemet valamiféle normális mederbe terelgetni, ha ennek egyáltalán van bármi értelme. Nem is tudom, a fickó mosolya azért biztató, de talán ha nagyon akarnám, akkor láthatnám mögötte az igazat is. De most egyáltalán nem akarok ilyesmit, inkább ringatom magam jótékony rózsaszín ködben, és hiszem azt, hogy tényleg szívesen lát, vagy ha más nem, hát a pénzemet tuti biztos. A szavaira már csak egy aprót bólintok. Igyekezni fogok én, hogy menjen a tegeződés, bár nem garantálhatok előre semmit sem, de majd belejövök szépen, ebben biztos vagyok. Tény, hogy így sokkal kényelmesebb, de attól még meg kell szoknom, mégis csak legalább kétszer olyan idős lehet a fickó, mint ami én vagyok. Túlságosan józan vagyok most ahhoz, hogy teljesen nyílt tudjak lenni egy vadidegen lakásban. Ezért van, hogy csak szimplán vizet kérek, meg hát amúgy is hülyén venné ki magát, ha egy pohár borra neveztem volna be nem? Az üdítőkért meg nem vagyok annyira oda, olyan ragadós, pocsék ízű lesz tőlük az ember szája, maximum étkezéshez vállalok be ilyesmit. Várok hát türelmesen, amíg megérkezik a vízzel, addig szépen előpakolom, amire így első körben szükség lehet. Ez természetesen most egy füzetben és egy tollban merül ki, hiszen most még nem tudhatom, hogy pontosan mit is kell hoznom könyv tekintetében igaz?
- Köszönöm! - mosolyodom el, amikor visszaér, én pedig nagyot kortyolok a friss, hűvös vízből. Ez most határozottan jól esik és a feszengésemet is valamelyest csökkenti talán, de ebben a nyíltsága azért még inkább közrejátszik. Nem lesz itt baj, csak nekem is kell egy kis idő, amíg kellőképpen sikerül oldódni. Ebben azt hiszem ez a bemutatkozósdi is segíteni fog, legalábbis reménykedem benne.
- Rendben, igyekszem, csak még új nekem ez a különóra dolog. - hát így is van, legutóbb még suliba jártam, és a mostani helyzettel azért nehezebb megbarátkoznom. Azért van, hogy kicsit még mindig kényelmetlenül érzem magam, de remélhetőleg majd segít, ha tudok róla legalább valamit. Figyelek hát, amíg beszél saját magáról. - Csak négy-öt éve? És előtte mit csináltál? - csúszik ki a számon hirtelen a kérdés, aminek fene tudja, hogy egyáltalán örülni fog-e, de vissza már igazán nem szívhatom. Csak ugye általában úgy gondolja az ember, hogy ha valaki tanár, akkor mondjuk annak készült és nem csak valahol félúton tanár lett belőle, de persze vannak azért kivételek is. És minden bizonnyal nem rám tartozik, hogy miért lett tanár, vagy mi volt előtte. De már nem szívom vissza a kérdést, maximum nem válaszol rá, ha nem akar igaz?
- Én nem is tudom, hogy mit mondhatnék magamról. Az érettségi előtt pár hónappal abbahagytam a sulit... családi gondok miatt és most jó lenne befejezni. - ez így nagyjából stimmel is, hiszen elég nagy családi gond, ha a szemed láttára teszik el láb alól a szüleidet, meg a húgodat, aztán kínoznak meg és töltesz heteket kórházban, mire nagyjából emberi állapotba kaparnak össze... De azért ezt tuti, hogy nem fogom felvázolni egy ismeretlennek, hiszen eddig összesen egy emberrel beszéltem nyíltan arról, ami történt velem és nem is látok rá sok esélyt, hogy ez igazán változhatna a jövőben. Amúgy is kétlem, hogy érdekelné.
- Igazából nagyjából minden meg van, csak már fogalmam sincs, hogy egyáltalán mennyire emlékszem az egészből. Esetleg valami szintfelmérő teszt... de te vagy a tanár. De előtte kimennék a mosdóba, ha nem gond és megmutatod merre van. - eresztek meg egy apró mosolyt. Oké, nem biztos, hogy útközben meg kellett volna inni a buszon azt a fél üveg vizet, no meg még most is, de ha ideges vagyok, akkor hajlamos vagyok sokat inni, aminek azért rendesen meg is van a hatása.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
49
Join date :
2013. Aug. 09.



TémanyitásTárgy: Re: Ben és Josie - Az első lecke 30.12.13 9:46

– Igazán nincs mit – mondtam nyugodtan, arcomra még mosolyt is erőltettem, de magamban persze egyáltalán nem ezt gondoltam, hanem sokkal inkább azt, hogy a víz bizony rohadtul értékes és minden egyes decije számít, és ha még annyi bőr sem lenne a pofámon, mint amennyi volt, akkor bizony felszámoltam volna neki még ezt is, elvégre ez is pénzbe került, nekem pedig ki kellett fizetni és most közelebb kerültem ahhoz, hogy hamarabb éljek fel az eggyel nagyobb számot jelentő összeghez – ez sem különösebben derített jó kedvre, mert míg ő a vizet kortyolgatta én addig suttyóban vágyakozó tekintettel méregettem a hűtőt, amelynek tartalma – a söröket leszámítva – üres volt, de most különösen vágytam a folyó kenyérre, de persze... Egy diák diák mellett ezt nem tehettem meg, különösen egy olyannal szemben, aki még az ég egy adta világon nem is látott – legalább is amennyire meg tudtam ítélni nem – egy olyan mellett, aki tényleg segítségbe reménykedett, ennyire szemét láda nem voltam még én sem, ráadásul, hogy ha mázlim van, akkor az órás szenvedésért cserébe, amit határozottan eltúloztam, jó kis pénzt kapok érte, ráadásul, hogy ha többször is jön, akkor mindig lesz annyi pénzem, amit időről időre félre tudok tenni – persze, nem csak ő az egyetlen, aki így jár, mindig akadnak, de történelemből – lássuk be –, hogy viszonylag kevesen szorulnak korrepetálásra, elvégre csak neveket és számokat kell tudni, semmi többet, de abból éppen eleget és ezekbe szintén bele lehet zavarodni, különösen, ha valakinek nem túlságosan jók a jegyzetei, valamint esetleg hoszabb ideig hiányzott, esetleg már a legutolsókat rúgja, mivel a pótvizsgájára készül, amitől egyeseknek az élete függ, ha nem is szó szerint.
Véglegesen lemondva egy negyvenöt perces szabadságról, eldöntöttem, hogy most csak rá fogok figyelni – már amennyire, ez tőlem kitellett, úgy általában – egy kicsit talán jobban, mint az órákon, hiszen a legtöbb diákom nevéről fogalmam sincsen, még a legjobb tanulókéról sem, ami persze őket bosszantja, de... Mit számít ez?
– Pár perc és megszokod, de az óra végére már nem fogsz feszengeni – legalább is az eddigiek alapján, így tudtam volna megítélni, egy-két diák, aki hozzám járt, legalább is ez a típus volt, persze, akadt olyan is, aki egy kicsit mindig szorong, mert egészen egyszerűen zavarban érzi magát, ezzel viszont nem tudok mihez kezdeni, elvégre én nem azok közé tartozom, aki bárkit meg tud nyugtatni, meg különösebben ez nem is állt szándékomban szinte soha, mivel nem a szent lelkek társaságát erősítettem.
Felsóhajtottam. Miért is gondoltam egy pillanatra is, hogy nem teszi fel a kérdést? Ami túl szép, az mindig túl szép, ez az élet egyik nagy igazsága.
– Rendőr voltam, pontosabban nyomozó. – Ez volt a legtömörebb és legrövidebb válasz, amit adni tudtam volna, ezt még csak-csak publikusnak lehetne mondani, de ami az utolsó egy-két évet illeti, az már közel sem volt annyira, még az előtte eltelt néhány évet lehetett annak mondani, akkor még nem folytam bele az emberkereskedelembe és hasonlókba, de utána... Egészen egyszerűen minden borult és minden szarság még a mai napig is tart. Ez az a biznisz, amiből lehetetlen kiszállni, mert vagy hamar megunod az életed és visszakerülsz oda – ergo lószart se csináltál –, vagy ők intéznek el. Így ment ez... Ennek nem volt más megoldása.
– Ahogy gondolod. – Bólintottam, különben is csak udvarias kérdés volt a válasza nem érdekelt különösebben, mert hát egyáltalán nem rám tartozott – hiába, hogy nem ez volt a fő oka. – Szóval, akkor most pontosan mire is kell felkészülnünk? – Tekintettel arra, hogy mivel az érettségit kihagyta és most újra készülnie kell, arra fog idén is, nem pedig valami pótvizsgára, hacsak nem küzdött ki magának valamit.
– Akkor nem lesz nehéz dolgunk – csaptam össze a tenyereimet, ez legalább egy határozottan jó jel volt. – Nem hiszem, hogy az most lesz itthon, de legközelebbre tudok összeállítani, de lehet egy gyors kvíz-szerű-dolog is, ha az neked megfelel. – vetettem fel, ez volt az egyetlen, ami most eszembe jutott, csak néhány kérdés egy-két könyvből és akkor úgy én is nagyjából megláthatom, hogy mennyire van tisztában a dolgokkal, legalább is többet tudok mondani, mint most így üres kézzel.
– Csak nyugodtan, az első ajtó balra, nem fogod eltéveszteni – mutattam a szűk folyosóra és valóban nem lehetett eltéveszteni, mert hát arra mindössze két ajtó volt, az is egymással szemben, az egyik a mosdó, mellette a fürdőszobával, velük szemben pedig a hálószoba.
Amíg távolt volt, elő kerestem néhány tankönyvet, amik használhatónak tűntek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Ben és Josie - Az első lecke

Vissza az elejére Go down

Ben és Josie - Az első lecke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Bárpult az első helyiségben
» Nolah & Ashley // Első típusú találkozás.
» Az első igazi randi - Flora & Leo
» Első Bajnokság: Felemelkedés

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Lakónegyed :: Benjamin McCraig legénylakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához