welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Lyna Frei
 
Jennifer Ariadne Lively
 
Austin Dawson
 
Logan Whitmore
 
Crystal Haynes
 
Emily Hastings
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 14.11.13 20:29

Az is lehet, hogy ha most normálisan viselkedne, akkor is rajta vezetném le a feszültséget. Elég sok volt az utóbbi pár óra, bárki lenne itt, jó eséllyel nem állnék jót magamért vele szemben, bár talán egy kis kedvesség sokat segítene átlendülni a holtponton. Ez viszont nem nagyon kapom meg tőle, csak sürgetést és célozgatást, hogy nem is kéne itt lennem, nem csoda, ha kissé kiakadok az egésztől. Faképnél is hagyom, bár végül utánam jön és akkor már nem ellenkezem. Eléggé ki vagyok ahhoz, hogy az az egyetlen apró mosoly is elég legyen ahhoz, hogy ne folytassam tovább a hisztit. Az még többet segít, hogy végül beismeri, hogy ő volt a hibás legalább az elején.
- Jól van, érjük el a parkolót. - rajta vagyok, de tényleg. Igyekszem tartani magam, és úgy, hogy segít még hellyel közzel megy is. Tény, hogy a lábamnak orvos kéne, de nem akarok kórházba menni, majd Bruce elvisz, vagy mit tudom én. Bár arról még fogalmam sincs, hogyan fogok bejutni hozzá, ha egyszer nincsenek meg se a kulcsaim, se a riasztó kódjai. Régen örültem már ennyire valaminek, mint a közeledő kocsinak, ami viszonylag távol parkol mindentől. Nekitámaszkodom a motorháztetőnek, amíg feltöri. Az mondjuk ebből már tuti, hogy nem egy tipikus hős megmentőről van szó, mert a jó fiúk nem szoktak érteni a kocsik feltöréséhez, de nem baj, most beérem a sötét lovaggal is, aki még csak nem is Batman.
- Maximum leülök a földre, csináld csak. - azt nem mondom, hogy figyelem, hogy jön-e valaki, de végül sikerül nem összeesni és utána még az ajtóig is elbicegek. Végülis itt most van támaszték és az elég. Legalább az ülés száraz, ez már valami, bár attól még baromira fázom, nekem már jó ideje remeg a kezem egyrészt az enyhe sokktól, másrészt a vizes ruhától. Azért várok, és nem piszkálom, amíg dolgozik, főleg miután még a kölykök is elszaladnak mellettünk. Sejtem, hogy erre eléggé kell koncentrálni, bár soha az életben nem volt még kocsilopáshoz közöm. Akármennyire is nem vagyok egy nyugis kislány és tele vagyok tetoválva, egyáltalán nincs szó róla, hogy kimondottan züllött lennék, vagy bűnöző. Oké, egy-egy bolti lopás még régen, de már ilyesmi se nagyon van.
- Ügyes! - eresztek meg én is egy enyhe mosolyt, ami most nem valami tökéletes, mert kellemesen kék a szám és kissé remeg a hideg miatt. Hátha itt egy kicsit majd bemelegszünk, ha van egy kis mázlim, akkor még fűtés is van a kocsiban, az azért nem lenne rossz. Az irányt megadom, hogy merre kell menni, bár még én se vagyok erre annyira nagyon járatos, mert nem voltam annyira sokszor a bátyámnál, de abból a pár alkalomból megjegyeztem az irányt, a címet meg amúgy is tudom fejből és úgy fest, hogy Dave ismeri a környéket. Nem sokára elérjük a célt.
- Ez az... a keleties stílusú. - megpróbálok rájönni, hogy itthon van-e egyáltalán, de nem látok egy darab lámpát sem bent égni. Nincs annyira késő és ő meg szokás szerint lehet, hogy késő estig dolgozik. Ez nem lepne meg. Nagyon nehezen szánom rá magam, hogy kiszálljak a kocsiból a hidegbe, főleg mert ha nem tudok bemenni, akkor... na mindegy, valami majd csak lesz.
- Bejönnél, vagy... bár az se tuti, hogy én bejutok. Mindegy, menj csak. - nem akarok erősködni, mert előzőleg is látszott, hogy szeretne elhúzni és nem velem idegesíteni magát. Maximum leülök a lépcsőre és megvárom Brucet... csak nem lesz nagyon késő mire megjön és nem fagyok addigra jégkockává. Bár a is lehet, hogy először a lábamat ért sérülés üt majd ki.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 14.11.13 21:15

Veszett hosszúnak tűnik az út, amíg botorkálunk előre. Még szerencse, hogy nem kell a parkolóig mennünk. Valaki a semmi közepén tette le a kocsiját én pedig hülye lennék továbbmenni. A csaj megáll a saját lábán, amíg én a töréssel próbálkozok. Az egész könnyen megy, de beindítani már nem tudom egy pillanat alatt. Most tartok ott, hogy én is kezdek fázni és ennek köszönhetően a kezem is remeg. Nem jó az időzítés. Igyekszem legyőzni, de így is túl sok időbe telik, mire felbőg a motor. Indítás után még oldalra nézek. Elég egyértelmű, hogy nem csak én akarok megfagyni. Valami gombot keresek a műszerfalon, ami arra utal, hogy tudunk fűtést kapcsolni. Szerencsére találok is, de egyelőre nem érzem úgy, hogy sokat érne. Mindegy.
A gázra lépek, miután meggyőzöm magam, hogy abból semmi baj nem lehet, ha a nagyiék környékén lófrálok. Végül is csak kiteszem ott és már el is húztam, igaz? Igaz. Nem tervezem maradni és az utcán sétálni, hogy kérdőre vonhassanak.
Amikor elérjük a környéket már lassítok. Van egy tippem, hogy pontosan melyik ház az, de azért nem jön rosszul, hogy megerősít benne. Megállok a bejárat előtt és várok. Ő kiszáll és most kivételesen nem a kézenfekvő válasz mellett döntök.
- Megyek - bólintok aprót. Nem lenne rossz egy kis meleg, mielőtt visszavezetek. Mivel nem akarok balhét, a kocsit vissza kellene vinni, onnan pedig gyalog menni a házba. Jó lenne előtte valami száraz ruhát szerezni.
Láthatóan nem ő lakik itt, ennek ellenére megyek utána, a kocsit pedig úgy hagyom, ahogy van. Ha valaki időközben úgy dönt, hogy megy vele egy kört, legalább már az ő baja lesz nem az enyém. Pár lépést teszek csak előre - félig őt támogatva, ha szüksége van rá -, miközben a házra szegezem a tekintetem. Voltam itt egyszer. Évekkel ezelőtt. A srácokkal. Nem nagyon emlékszem a ház felépítésére. Még aznap este találtunk jobb helyet, ahol mulathattuk az időt.
- Gondolom nincs kulcsod és ha nincs itthon senki... Remélem nem fogsz balhézni, ha feltöröm a zárat. Neked sincs sok kedved kint ácsorogni ha jól sejtem - beszélek és próbálom megemberelni magam, hogy ne remegjek annyira, hogy az hallgató is legyen a szavaimból.
Nagyon remélem, hogy nem áll le hisztizni. Majd kimagyarázza a helyzetet a pasijánál, akárkijénél ha az időközben hazajönne. Az utolsó pár méteren kicsit megszaporázom a lépteimet. Persze, hogy zárva az ajtó! Miért is ne? Kapásból kezdem el piszkálni a zárat. Nagyon nem megy. Percek kellenek. Hosszú, hosszú percek és még többnek tűnnek, ahogy egyre jobban fázunk.
- Hagyjuk - rúgok bele az ajtóba, majd a legközelebbi ablakhoz lépek. Itt egyszerűbb lesz bejutni. Leveszem a ingem, amitől csak még hidegebbnek tűnik a levegő. A kezemre csavarom és belebokszolok az üvegbe. Utána már könnyű dolgom van. Benyúlok, zár kattan és lehet mászni.
- Hölgyeké az elsőbbség! - mondom egy apró, remegő mosollyal. Az, hogy ehhez a megoldáshoz mit szól a csaj, már részletkérdés. Jobb, ha bemászik, különben itt fagy meg.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 14.11.13 21:48

Fene tudja, hogy mennyire működik a fűtés, amit végülis sikerül bekapcsolni, mert nem érzek túl sokat belőle. Lehet, hogy már sikerült annyira átfagyni, hogy maximum egy forró fürdő segítene, vagy minimum száraz ruhák és két vastag takaró, meg egy bögre meleg kakaó, szóval valami ilyesmi. De erre egyelőre nincs lehetőség, szóval marad a vacogás a kocsiban, ami nekem még könnyebb, de ő vezet is közben. Most nagyon nem irigylem ezért, bár azért sem, hogy összefutott velem, hiszen nem járt jól vele. De azért örülök, hogy nem maradtam ott bent, és nem vagyok már most hulla, vagy ki tudja, hogy mi várt volna rám. Komolyan rossz belegondolni ebbe az egészbe, és nem is nagyon akarok. Egyszerűen az egész iszonyatosan megviselt így is, nem kell még külön agyalnom is rajta azt hiszem. Jobb elfelejteni. Végül elérjük a célt, én pedig felteszem neki a kérdést, de gyorsan ki is javítom magam, mert már előzőleg is inkább le akart lépni, és megszabadulni tőlem. Erősen meglep a válasza, hogy mégis jönni szeretne, de azért örülök neki, főleg mert egyelőre még azt se tudom, hogy jutok be.
- Jó van. - egy nem túl hiteles mosoly is megjelenik a szám szélén, de főként azért van ez, mert rommá fagytam és remeg a szám, úgy pedig igen nagyon nehéz rendesen mosolyogni. Irány tehát a cél, Bruce háza, ahova valami úton módon be kell jutni. Kaptam kulcsot, de az úgy nagyjából az összes fontos cuccommal együtt elveszett ma, mint ahogy a riasztóhoz tartozó kódok is. Talán fejből is megy, de egyáltalán nem vagyok benne biztos. A felvetésére megrázom a fejem, nagyon jól leszűrte.
- Jussunk be valahogy, mindegy, hogy. - bólintok egyet, miközben végighaladunk a kis kert előterén. Naná, hogy nem akarok kint maradni, állatira fázom, és eszem ágában sincs tovább fagyoskodni. Meleget akarok, száraz ruhát, most azonnal! Egyértelműen ő sincs igazán jól, és az ajtófeltörés se megy most. Csoda, hogy a kocsinál még sikerült a dolog, mert akkor ott ragadunk a lakótelepen, ami nem lett volna hasznos. Automatikusan rezzenek össze és kicsit fel is szisszenek, amikor betöri az ablakot. Nem hiszem, hogy Bruce mérges lesz, ha elmagyarázom neki az okokat, de azért sajnálom, hogy ilyesmire kell vetemedni. A nagyobb gond az, hogy automatikusan bekapcsol a riasztó. Azért ez nem egy olcsó ház, szépen fel van szerelve, azért kaptam meg hozzá mindent, hogy be tudjak jutni alkalomadtán. Azt hiszem mostmár az sem áll távol tőlem, hogy ide is költözzek. Az a pasi esélyes, hogy tudja, hogy hol lakom és eszem ágában sincs újra eljátszani egy ilyen napot. Nem szólok egy szót se végül az ablakbetörésre, hanem amikor meg van, már mászom is be, hogy bentről próbáljam a riasztót kikapcsolni. Pár pillanatig állok a panel előtt és próbálom felidézni a számokat. Remegek most is, de így is ráncolom a homlokom és tényleg nagyon töröm a fejem. Végül második próbálkozásra sikerül, főként azért, mert az én születési dátumom is bele van rejtve a számsorba.
- Kész, keressünk valami ruhát. - ebből nem az jön le, hogy itt lakom, de elég otthonosan mozgok, hogy ne gondolja, hogy csak betörtünk valahova, amit egyáltalán nem ismerek. A bátyám szobáját célzom meg, ahol nyitom is a szekrényt. Nem lesz morcos, most muszáj lesz megdézsmálni a cuccait, ez van. Magamnak kikapok egy sima pólót, meg egy mackó nadrágot, aztán félre is állok az útból.
- Válassz nyugodtan magadnak, amit úgy gondolod, hogy jó lesz. - addig én gyorsan el is tűnök a fürdőszobában, hogy a vizes vackokat ledobáljam magamról. Tényleg mindent, és arra jöhet rá a száraz. Most nem nagyon érdekel, hogy váltás fehérneműt itt nem fogok találni, majd a radiátoron megszáradnak a cuccaim remélhetőleg elég hamar. Csak akkor térek vissza, amikor már kész vagyok, ennyi idő alatt minden bizonnyal neki is sikerült átöltözni. Még egy takarót is elragadok az ágyról és a vállamra terítve húzom magamon össze. - Kérsz valamit inni? Kávé, kakaó, tea? - magyarul valami nagyon meleg.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 14.11.13 22:12

Nem tudom, hogy tényleg szeretné-e, hogy bemenjek vele, vagy inkább abban reménykedik, hogy most is inkább el akarok tűnni, de végül bólintok és megyek vele. Jó lenne levenni ezeket a vizes rongyokat. Vagy legalább melegben lenni. Tényleg nem hiányzik valami megfázás. Nincs kedvem otthon szenvedni. Ott túl sok az emlék és rövid időn belül bekattannék, hogyha egyedül kellene ott lennem a gondolataimmal, ágyban feküdve. Úgyhogy irány a ház, ami természetesen zárva van. Miért is lenne ugye nyitva és könnyítené meg a dolgunkat? Az meg sem fordul a fejemben, hogy hova is jövünk. Ismeretlenhez akarunk ennyire bejutni, vagy valami ismerőse. Nem mintha különösképpen számítana. Csak azért nem árt tudni, hogyha valaki megjelenik még pluszban, menekülőre kell fogni vagy sem.
Miután a zárral elég egyértelműen meggyűlik a bajom, a második megoldáshoz fordulok, ami eszembe jut. Le a vizes ingemmel, csavarom a kezemben és már ütöm is az üveget. Ha lehet, még jobban fázok, mint eddig, de legalább most már tiszta előttünk az út. De persze nem ilyen egyszerű a helyzet. A riasztóval fogalmam sincs, mihez fogunk kezdeni. Nagyon, de nagyon remélem, hogy tényleg ismerős a hely neki és meg tudja oldani a riasztó gondot. Értek hozzájuk, de ezek után abban sem vagyok biztos, hogy megbirkózok vele.
Már éppen kezdtem volna azon aggódni, hogy mikor jelennek meg a zsaruk vagy valami szomszéd vagy tudom is én, amikor is csak elhallgat a riasztó. Szerencsére. De ahhoz túlzottan fázok és remegek már, hogy bármit is mondjak. Aprót bólintok, amikor a váltásruha szóba jön és készségesen megyek a csaj után. Amint magához veszi a ruhákat és eltűnik az ajtóban, kutatni kezdek valami, lehetőleg meleg felső után. Az első nadrág, ami a kezembe akad, jónak tűnik. Utána póló helyett inkább egy pulóvert kapok magamra. Kicsit furcsa, hogy nincs alatta semmi, de legalább meleg. Na meg eltakarja a balhékból adódó sérüléseimet. Nem biztos, hogy megállná szó nélkül, ha meglátna egy-egy csúnyább vágást, miegymást. Jobb az ilyet elkerülni.
Már jobban érzem magam, amikor a ruhák rajtam vannak. A hajam még vizes, de nem annyira, hogy ne száradjon meg percek alatt a benti melegben. Éppen a nadrágom zsebéből túrom ki a pénztárcám, amiben ott van még mindig a fiam képe, amikor újra megjelenik a csaj az ajtóban. Addig nem nézek rá, amíg meg nem bizonyosodok róla, hogy a képnek nem lett baja. Sajnos a szélei átáztak, de ettől eltekintve jó állapotban van.
Aztán megfordulok. Oké, bevallom először végignézek rajta. Furcsa látvány. Tekintve, hogy a vizes ruha hogy állt rajta és most, a férficuccok. Nagy a különbség. Persze nem sokáig legeltetem rajta a szemeimet és nem is úgy, mint mikor valaki kiszúr magának egy csajt és azt vizslatja.
- Khm... kávé. Egy kávé jó lenne. Kösz - mondom, miközben még pár lépést teszek a szobában, majd a hideg hajamba túrok és ha elindul a konyha felé, megyek utána.
- Ahhoz képest, hogy mennyire nem bíztál bennem és azt hitted, megöletem mindkettőnket, most még a hátad mögé sem nézel - jegyzem meg és az elviselhetőbb benti időnek köszönhetően már valami gyenge mosolyféleség is játszik az arcomon.
- Honnan tudod, hogy nem kaplak el hátulról és öllek meg? - teszem hozzá és tény, hogy kezdem élvezni a helyzetet. Most már nagyobb szám van, tekintve, hogy nem igazán van itt már kockázat.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 9:16

Miután egyedül esélyes, hogy be se tudok menni, így mindenképpen reméltem, hogy bejön velem, csak első körben nem láttam rá sok esélyt, hiszen előzőleg eléggé úgy látszott, hogy lehetőség szerint lekoptatna inkább. Viszont így elindulunk a ház felé, amihez természetesen nincs kulcsom, éppenséggel nem hagyott nálam semmit az a fickó. A zárfeltörés viszont most nem megy olyan könnyen, mint a kocsi esetén, szóval marad az ablak betörése. Nem örülök neki, de mit lehetne tenni, ha egyszer ezt most muszáj? Amúgy nem jutunk be és itt fagyunk jégkockává, Bruce el fogja nézni ezt a kis apró hibát nekem, és nem gondolom, hogy nagy terhet jelentene neki új ablakot csináltatni. Az ablak tehát törik, én pedig mászom, miközben a riasztó veszettül kezd kiabálni. Próbálom felidézni a kódot. Milyen jó lenne, ha meglennének a cuccaim! Az a mázli, hogy a szülinapom is benne van részben, így másodjára sikerül felidézni.
Irány valami száraz cucc, a vizes ruháktól mostmár tényleg jó lenne végre megszabadulni. Kiveszek magamnak egy pólót és egy mackót. Persze kicsit nagy lesz, mégis csak a bátyámé, de most ez őszintén nem érdekel, nem divatbemutatóra készülünk. Nagyjából a hajamat is megtörlöm, bár nekem nem lesz két perc mire megszárad, hiszen majdnem a hátam közepéig ér.
- Csak azt ne mondd, hogy nem áll jól. - mosolyodom el. Látom ám, ahogy végignéz rajtam, bár ebben a cuccban sok látnivaló nincs, meg hát amúgy is egyelőre az a legfontosabb, hogy legalább valamelyest felolvadjak, arra pedig még sokban rásegítene valami meleg ital, úgyhogy fel is dobom a lehetőséget és már el is indulunk a konyha felé. Konkrétan sikerül totál elfelejteni a tényt, hogy a lábamon mekkora seb van, azt hiszem azért, mert totál átfagytam és ez valamiféle érzéstelenítéssel is járt automatikusan. Hátra pillantok automatikusan a szavai hallatán. Oké, meg sem fordult a fejemben, hogy azt kéne lesnem, hogy mit csinál, mégis csak megmentett vagy mi a szösz. Persze lehetnék gyanakvóbb is, de ahhoz túlságosan fázom még mindig.
- Hátra felé is tudok nagyon erőset rúgni. - mosolyodom el egészen bájosan annak ellenére, hogy a szavaim nem pont ezt tükrözik. Láttam, hogy érintette, amikor a nagydarab fickót kifektettem, nem hiszem, hogy ki akarná próbálni. Elég nagy az életösztönöm, sok mindent úsztam már meg e miatt és talán ezért nincsenek rémálmaim, vagy jönnek vissza folyton mindenféle rémképek éjszakánként. Mindenesetre a konyhát nekiállok felforgatni, mert hát annyira nem ismerem ám még ki magam. Kéne bögre, meg valami kávéfőző, vagy mit tudom én. Előbbi gyorsan meg van, utóbbi pedig az asztalon, már csak belevalóra lenne szükség. A lábam viszont lassan olvadni kezd, és ennek következtében azt is kezdem már érezni, hogy nem kéne olyan bátran ráállnom, arról a tényről nem is beszélve, hogy az újonnan felvett nadrágon is megjelenik egy halvány foltban a vérem.
- Lehet, hogy tényleg kéne egy orvos. - no meg nem ártana leülnöm, a helyett, hogy itt pattogok és próbálok valami meleg innivalót csinálni. A legközelebbi széket be is célzom, és cseppet sem zavartatva magamat gyűröm fel a nadrág szárát egészen a combomon lévő vágásig. - Szerinted elég egy ragtapasz? - a legutóbbi vágás a derekamon durvább volt, azt tudom, de azért ez se gyenge.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 12:46

Nem bántam volna, ha kicsit könnyebben bejutunk. Még az rendben van, hogy nincs tárva nyitva az ajtó, de a zárral sem igazán boldogulok, ami már nagyobb haragot vált ki belőlem. Ezt meg kellene tudnom csinálni! Máskor menne. Még ha nem is könnyedén, de menne. Végül, jobb ötlet híján betöröm az egyik ablakot, mire megszólal a riasztó. Még egy akadály... már nem számít. Szerencsére erről nem nekem kell gondoskodnom. A csaj megoldja a helyzet és így legalább nem kell mondjuk szétverni a készüléket. Ha a zárral nem boldogultam ilyen állapotban, a riasztó sem ment volna. De mivel ő megoldja, így nincs baj. Jöhetnek a száraz ruhák, ami most kész áldás. Furcsa más ruháját viselni, főleg úgy, hogy még mindig fogalmam sincs, kinél vagyunk. Nem mintha annyira érdekelne egyelőre, hogy rákérdezzek. Az fontosabb, hogy megnézzem, a fiam fényképe nem ázott-e teljesen el a pénztárcámban. Nem tudom, milyen csoda folytán, de egyben van és őszinte, bár kissé szomorkás mosolyra húzódik a szám. Aztán már vágom is bele az újdonsült zsebembe a tárcám és fordulok meg a csaj felé.
- Akkor nem mondom - vigyorgok, és tényleg csak próbálok egy kissé jobb hangulatot varázsolni. Utána pedig rávágom, hogy egy kávé jó lenne és követem őt a konyha felé. Persze nem bírom megállni, hogy ne szólaljak meg újra.
- Oh - mondok csak ennyit és igaz, talán kicsit rájátszok a dologra, de pár lépéssel lemaradok tőle. jobb a biztos távolság, annak ellenére, hogy eszemben sincs őt bántani.
Végül elérjük a konyhát ahol azért egy pillanatra körbenézek. Nem semmi kis helyiség, ezt el kell ismerni. De megjegyzést nem teszek, csak önállósítom magam és leülök a legközelebbi székre. Ahogy látom ő sem igazán tudja, mit hol keressen, ezért nem ajánlom fel, hogy segítek. Elég, ha ő forgatja fel az egész konyhát. Elég különleges helyzet, de addig valamilyen szinten mégis átlagosnak hiszem, amíg eszembe nem jut a vérfoltot látva, hogy megsérült. Most már felállok a székről és egy lépés távolságból figyelem, ahogy felhúzza a nadrágot és a sérülést vizsgálja.
- Ragtapasz? - nézek rá, amolyan "hol élsz te?" tekintettel, majd ha magától nem jönne rá a válaszra, megrázom a fejem. Ha valaki, akkor én tudom, hogy mikor kell összevarrni egy sérülést és mikor elég beragasztani és elfelejteni.
- Vagy dokihoz mész, vagy... - tartok egy kis szünetet, mert nem vagyok olyan biztos magamban, mint régen. - rám bízod magad - fejezem be és a szemei után kutatok. Tény, hogy úgy a biztos, hogy orvoshoz megy, vagy oda viteti magát. De ha nagyon nem akar, én is meg tudom csinálni. Jó, amatőr módon, de végül is, a saját sebeimet is elláttam és még itt vagyok, élek.
Talán ha kissé másképp alakul az életem, orvos lettem volna. Háh, már a gondolatra is elmosolyodok, mert úgy nevetséges, ahogy van. De hamar letörlöm az árulkodó mosolyt, nehogy azt higgye, a sérülésén szórakozok ilyen jól.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 13:28

Tuti, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem nyúlta volna el az a pasas minden cuccomat, de megtörtént, szóval már nincs mit tenni, bár talán arra is van halvány esély, hogy a táskám valahol a földön landolt ott, ahol elkapott. Azt hiszem ez lenne a jobb, mivel ha nála van minden kulcs és a riasztó kódjai is... mert hogy ezeket szépen egybe szedve adta oda bátyám, igazából bárki simán bejöhet vele, ha tudja, hogy hol kell keresnie. Az a mázli, hogy cím nincs felírva, ugyanis azt tudtam fejből, így talán még ezzel együtt se bukkanhat a nyomomra, bár annyi tuti, hogy érdemes lesz majd egy zárcsere és a kódokat is kicserélni valami másra, csak a biztonság kedvéért. A lényeg viszont, hogy bejutunk, és egy ablak talán nem olyan hatalmas kár, ami nem javítható könnyedén. Az első út persze a tiszta ruhákhoz vezet. Tisztában vagyok vele, hogy egy pasi ruhája, ami még nagy is rám nem épp a legcsinibb viselet, de ezzel most nem sok mindent kezdhetek.
- Azt kell ilyenkor mondani, hogy de bizony, jól áll. - rázom meg a fejem egy sóhajjal, de a szám szegletében mosoly bujkál. Nem veszem ám komolyan és látom a vigyort az arcán, nem gondolom, hogy direkt piszkálni akarna, és az tuti, hogy ránk fér egy kis jó kedv azok után, ami történt. A bizalmamat azt hiszem már elnyerte, még úgy is, hogy a következő szavaival akár gyanakvást is elültethetne bennem. De érzem, hogy viccel, szóval ilyesmi fel se merül bennem, csak visszavágva fenyegetem meg.
- Na látom, tudod, hol a helyed. - szélesedik ki az iménti mosolyom, amikor hátrapillantva látom, hogy még kicsit le is marad. Jól van, fejlődő képes. Egyébként is én vagyok itthon, jobban tudom, hogy mi merre hány méter, és hogyan tudom megvédeni magam. Bár szó se róla, hogy annyira nem ismerem még a házat, de még mindig jobban, mint ő, ha jól sejtem.
A konyhában megpróbálok tényleg keríteni valami meleget, meg persze bögréket hozzá, csak akkor hagyok fel ezzel, amikor sikerül nagyjából eljutnia a tudatomig, hogy a vágás a combomon azóta se múlt el csak úgy magától. Pedig milyen jó is lett volna! Oké, talán jobb, ha egy kicsit leülök a kávékészítés előtt, mert a végén még sikerül majd elájulni, vagy mit tudom én. Engedek hát a késztetésnek és a nadrágomat feljebb küzdve magamon nézegetem a sebet. Persze tudom én, hogy nem lesz elég egy ragtapasz, nem is gondoltam igazán komolyan, de ha már ő is viccelődött az előbb, akkor nekem is lehet nem?
- Azért reménykedni szabad. - húzom el a szám az arckifejezését látva. Nem szeretnék dokihoz menni, főleg nem egyedül, szóval kíváncsian hallgatom, hogy mi a másik lehetőség, ami a vagy után következik. Picit felszökik a szemöldököm, nem tudom hirtelen, hogy vajon mire is gondol azzal, hogy rábízom magam. Addig világos, hogy ő ellátja a sebet, bár nem tudom honnan ért hozzá, de... hogyan oldja meg?
- Elvileg bízom benned, szóval... mit kéne csinálni vele? És honnan értesz te ennyire a sebekhez? - nem tudok róla semmit, szóval akár még valami orvostanhallgató is lehetne, bár azt igazából nehezen tudnám elképzelni. Valahogy nem is tudom, nem pont olyan a fizimiskája, bár persze nem lenne fair beskatulyázni az embereket.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 14:21

Nem mondanám, hogy tökéletesen jól érzem magam a kölcsönvett ruhákban, de azért szépen javul a kedvem. Főleg azután, hogy az egyik legfontosabb és legértékesebb dologról megbizonyosodtam. Utána már képes vagyok viccelődni és kicsit feljebb tornászni a hangulatot. Persze az, hogy végignézek rajta inkább a férfiösztöneimnek tudható be, mintsem tudatos lépés lenne.
- Igyekszem megjegyezni - húzódik újra mosolyra a szám, miközben igyekszek úgy viselkedni, mint valami jó diák. Utána rendje és módja szerint indulok meg utána a konyhába. Akkor persze máris nagyobb távolságot tartok, amikor megemlíti, hogy hátrafelé is nagyon tud rúgni. Jó azért azt a pár lépést tartani tőle. Nem mintha adnék neki okot rá, hogy rúgni akarjon. De fő a biztonság.
- Inkább csak tudom, mennyire nem akarok kockáztatni az életem - túlzok kicsit, bár tény, hogy féltem azt a bizonyos részt. Jó, már van egy fiam, de akkor is. Nem akarok én feleslegesen akkora fájdalmat átélni, mint amekkorában a fickónak volt része.
Végül elérjük a konyhát és én egész kényelmesen helyet foglalok. Így pulóverben már sokkal jobban érzem maga és lassan a hajam is szárad. Kellemes kis délután, este lenne ez, ha rajta sem lenne sérülés. De van és így még a kávé sem készül el. Oda a kellemes este gondolata.
Aggódva állok előtte pár lépésnyire. Valahogy nem veszem a viccet. Sérülésekkel nem szokás poénkodni. Főleg akkor nem, ha az ilyen, komolyabb fajtából való. Elég egyértelmű, hogy erre semmilyen tapasz nem elég. Összevarrni sem lenne igazán szükséges, de jobb az, mint így hagyni. Meg tudom csinálni... remélhetőleg annyira nem jöttem még ki a gyakorlatból. Végül is, máson dolgozni csak könnyebb lehet, mint saját magamon, tükör előtt.
- Pár öltés... - kezdek bele, de félbehagyom a mondatot. Nem tudom, hogy mit gondolt, mit tudok vele kezdeni, de nekem ez jutott eszemben, mint megoldás. - Öntünk rá egy kis italt és hajrá - mondom, mintha teljesen egyszerű, hétköznapi dolog lenne. Nekem az is. Vagy legalábbis az volt az ilyesmi úgy egy évvel ezelőttig.
- Mondjuk úgy, hogy nem vagyok oda az orvosokért és elég balhés vagyok... voltam - beszélek kissé burkoltan, de a lényeg benne van.
- De ha nem szeretnéd, felőlem be is lehet kötni aztán vagy, vagy - vonok vállat és rábízom a végső döntést. Lehet, hogy ha egy kötést teszünk rá, akkor is rendbe jön majd pár napon, egy héten belül és csak a heg marad.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 14:59

Nem veszem ám igazán zokon a megjegyzését, sőt tényleg inkább viccelődésnek szánom én is, amit mondok, mert tudom jól, hogy ez a cucc nem hozza ki igazán az alakomat. Mondjuk az se zavar soha, ha valaki megnézett magának, még értelmesebb öltözetben sem. Végülis lássuk be elég kihívó a külsőm normális állapotban, e mellett elég hülyén jönne ki, ha zavarnának a figyelő tekintetek. Arról nem is beszélve, hogy időnként hol dolgozom. Akkor sem lettem volna látványosan zavarban, ha nincs fürdőszoba, ahova elmehetek átöltözni, sőt van egy olyan sejtésem, hogy ő jobban zavarban lett volna. Mindenesetre még egy kis visszaszólás belefér, amikor a konyha felé indulunk. Mostmár meleg ruha van rajtam és azt amúgy is megtapasztalhatta, hogy nem vagyok kifejezetten egy siránkozós kislány, aki nem tudja megvédeni magát. Ha akarom, akkor felszívom magam és akkor adok én bárkinek, persze bizonyos kereteken belül, mert ha megjön a bátyám, tuti, hogy úgy vetem majd magam a karjaiba, hogy ihaj. Azért mégis csak elég ütős volt az elmúlt pár óra, akármennyire is úgy teszek, mintha meg se kottyant volna. Egyszerűen csak igyekszem nem figyelni rá.
- Az életed? Életösztön van bennem, de azért gyilkos ösztön nem nagyon. - nevetem el magam. Azt hittem, hogy csak egy szimpla rúgásról volt szó, nem pedig arról, hogy mindjárt végzek is vele, bár persze soha nem tudhatja az ember, hogy mire képes, amikor veszélyben van az élete. Előfordult már nem egyszer a történelemben, hogy védekezés közben sikerült valakinek eltenni a támadóját láb alól. A konyhában viszont már nem mennek olyan könnyen a dolgok, mert hamarosan rájövök, hogy a seb a lábamon még nem múlt el magától és valamit tényleg kezdeni kell vele, akármennyire is próbál elviccelni a helyzetet, itt valamit tudom, hogy lépni kell. Azért eléggé elképedek a szavai hallatán. Lepillantok a combomra, aztán a srácra és nagyot nyelek.
- Pár öltés? De... de... hogyan, vagy...? - hebegek egy sort. Na erre nem készültem fel mára még pluszban. Bőven elég volt az, ami történt, nem pedig még valami kis varrogatás is, úgy hogy közben nem kórházban vagyok. Az oldalamat is megstoppolták nem rég, de akkor nem voltam magamnál! Próbálom inkább azzal elterelni a gondolataimat, hogy erre a sebdologra kérdezek rá, hogy honnan ért hozzá annyira.
- Áh, értem... saját magadnak csináltál dolgokat? - oké azért kicsit leesik az állam. Persze filmekben más, amikor valaki saját magát foltozgatja, de hogy ez tényleg a valóságban is így legyen... Vegasban élek már egy ideje, és lehetne annyi eszem, hogy ilyen igenis történik, de valahogy mégse tudtam elképzelni, hogy tényleg.
- Nem tudom, szerinted melyik a jobb? Ha csak bekötözzük, akkor gondolom nehezebben jön rendbe és kímélni kell, vagy nem? - fogalmam sincs, annyira nem értek hozzá. Még azt se tudom, hogy mennyire vannak itt olyan dolgok, amik kellhetnek ehhez, nem hiszem hogy a bátyám komplett varrókészlettel rendelkezik, hiszen bár doktorija van, de ügyvéd és nem orvos.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 15:20

Ahhoz képest, hogy nem éppen voltak eddig nyugodt perceink, most egész jól megvagyunk mind a ketten. Viccelődünk és épp kávézáshoz készülünk. Egész jó kis program.
- De ha oda rúgsz, akkor az felér egy gyilkossággal - nevetek, miközben próbálom a tudtára adni, hogy hogy is működik a férfi elme. Bár azt hiszem, erről jó pár órás előadást tarthatnék neki, akkor sem lennék képes mindent elmondani. Ahogy fordítva sem igazán lehetséges. Úgyhogy jobb, ha az ilyen fontos alapoknál maradunk csak, mint például mi ér fel egy halálos ítélettel számunkra.
Aztán bármilyen jól kezdenek alakulni a dolgok, mégis mindent elront az a cseszett sérülés, amit sikerült összeszednie. Nekem tökéletesen sikerült megfeledkeznem róla, de ahogy észrevettem neki is. Most viszont már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Muszáj foglalkozni vele. Én azt mondanám, hogy pár öltés és kész, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az egyetlen megoldás. Lehet, hogy ha bekötözzük, az is elég.
- Ahogy szokták. Tudod, tű, cérna... - mosolyodok el, de nem azért, mert poénosnak találom a helyzetet. Egyszerűen olyan egyértelmű a válasz, hogy hogy értem. Maximum elsőre kicsit durva lehet hallani. Valószínűleg nincs hozzászokva, hogy ilyesmit csináljon bárki is egy ismeretlen-ismerős konyhájában.
- Magamnak. Egy-két kivétellel, amikor még sikerült azelőtt beájulni, hogy bármit is csinálhattam volna - magyarázom egész türelmesen, de a tekintetem csak nagy ritkán emelem fel. Sokkal jobban érdekel az egyre csak vérző vágás.
- Hát igen. Ha csak kötözzük, akkor egy ideig nem szaladgálsz majd. De az a fájdalommentesebb - mondom ki gondolkodás nélkül az igazat. Nem akarom itt körülírni a dolgokat. Ha nem csak a vágásra kerül az italból, hanem magába is dönt egy adagot, ezt akkor is érezni fogja valamilyen szinten.
- Tudod mit? Kutakodok kicsit, addig döntsd el, hogy mit akarsz - vetem fel és mielőtt bármit is mondhatna, már el is tűnök a szeme elől.
Először kézenfekvő megoldásként a fürdőszobát célozom meg. Miután azt feltúrtam és csak kötszert találtam semmi mást, átnézem a lakás többi részét is. Jó tíz percbe telik, mire mindent megtalálok. A tű nem éppen kicsi, de legalább biztos nem fog véletlen sem eltörni vagy meghajolni, ahol nem kellene. Italt két nagy üveggel is sikerült szerezni. Biztos, hogy mindegyik valami ajándék volt, de most fel lesznek avatva.
Úgyhogy szépen, mindennel megpakolva indulok vissza a konyhába és szó nélkül állok meg előtte, kérdő tekintettel, miután lepakoltam az asztalra. Csak rajta áll, hogy innentől hogyan tovább.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 15:41

Na igen, egész jól indul a száradás utáni szakasz, de persze nem lehet minden csak úgy ilyen egyszerű. Pedig szép lenne leülni, meginni egy kávét... egy ismeretlennel, akinek még a nevét se tudom, de valahogy nem is zavar ez most, még eszembe se jutott, hogy egyáltalán be kéne mutatkozni.
- Tudom, ahhoz képest a szülés minden bizonnyal bakfitty. - rázom meg a fejem nevetve, mert ez afféle tipikus összehasonlítási alap, hogy mi a durvább egy szülés fájdalma, vagy egy jó erős tökön rúgás. Oké, egyikben sem volt még részem, de nem hiszem, hogy e téren a pasik nyernének, főleg mert az övék időleges, míg egy szülés akár fél napig is eltarthat, de ennél durvább is van. Azért nem hiszem, hogy ezen fogunk most összeveszni, végülis tényleg csak viccelek és nem komolyan keresem azt a pontot, amiben eltér a véleményünk. Végül csak elérjük a konyhát, de nem meg minden flottul, mert a vágás a lábamon csak nem jött rendbe magától, pedig milyen jó lett volna!
- Ühüm... erre tippeltem. - azért látszik a szememben, hogy elég erősen tartok az egésztől, hogy most itt nekiálljon varrogatni a lábamat, mindenféle steril kórházi körülmények nélkül. A legutóbbi ilyennél altattak, bár az durvább volt sokkal. Viszont én még a vérvételnél se nézek oda, és ez most nagyon előttem van premier plánban. A beszélgetés talán eltereli a figyelmemet, pedig végülis úgyis dönteni kell, akármennyire is próbálok ez elől menekülni.
- Értem, az nem lenne jó, nem nagyon tudok megülni a hátsómon. - ejtek meg egy apró mosolyt. Nem szeretek kiszolgáltatott lenni, és tényleg túl sokat pörgök ahhoz, hogy csak úgy otthon maradjak és ne menjek sehova. Melózni is kell, így is majd valahogy meg kell oldanom, hogy ne rúgjanak ki a kaszinóból, amiért nem mentem be és még csak nem is szóltam nekik, hogy ez lesz. De mégis ezt hogy tehettem volna meg egy csomagtartóból? Kérdés, hogy majd a szigorú főnök beveszi-e ezt az egész kis sztorit? Mert hát őszintén szólva még én se biztos, hogy elhinném saját magamnak. Végül a megmentőm eltűnik előlem, én pedig ott maradok a szivárgó combommal és várok. Oké, dönteni kell és már eléggé biztos is vagyok magamban, szóval mire visszatér nagyot nyelek és új pillantok újra a lábamra.
- Varrás, legyen a varrás. - nem vagyok azért teljesen biztos magamban, de mondjuk, hogy úgy nyolcvan százalékban igen. Túl fogom élni valahogy. Neki is ment, mert hát itt van és azt mondta, volt már pár sérülése, amit ő oldott meg magának, vagy más neki. Nekem is menni fog, erős kislány vagyok!
- Egyébként Jenna, a nevem Jenna. Ha elájulnék és nem tudnád, hogy milyen néven szólongass, amikor életre akarsz pofozni. - lassan négy éve használom ezt a nevet, annyira csak nem leszek kiütve ma, hogy ne emlékezzek rá. Az viszont tuti, hogy nem nagyon fogok odanézni, amíg tart a művelet, majd szorítom a szék alját, vagy mit tudom én.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 16:22

Próbálhatnám én hosszan magyarázni a mi gondolkodásunkat, de úgysem jutnánk semmire. Így inkább csak heves bólogatásba fogok, majd megakad a mozdulat.
- Van gyereked? - kérdezem és most már nyoma sincs az előbbi mosolynak és szórakozottságnak az arcomon. Nem azért, mert olyan meglepő lenne, ha egy kölyök várná otthon. Csak... nem tudom. Mindegy is. A kérdés már kicsúszott a számon és valamiért nem mondom azt, hogy nem számít, ne is válaszoljon.
Szerencsére nem igazán ragadunk le itt. Elérjük a konyhát és ott jön az újabb gond, miszerint a sebe nem gyógyult be magától. Elmagyarázom neki a három, illetve két lehetőséget, amik közül választhat. Tény, hogy a doki lenne a legjobb megoldás az összes közül, de ha valaki, akkor én biztos nem fogom győzködni, hogy csak azért is menjen orvoshoz. Marad az, hogy van összevarrom neki, ha eléggé bízok bennem, vagy csak bekötöm és lesz, ami lesz.
- Azért gondold át. Nem túl jó érzés, ha csak valami erős pia az érzéstelenítő - mondom még mielőtt eltűnnék, hogy mindent megkeressek, amire csak szükségünk lehet. Nem azért beszelek vele így, hogy megrémisszem. Az igazat mondom neki, hogy tudja, mire számíthat. Veszettül tud fájni. Bár ő legalább megengedheti magának, hogy félúton elájuljon. De azért örülnék, ha nem tenné.
Miután felcuccolva visszatérek a konyhába és lepakolok mindent az asztalra, egyetlen szó nélkül várom, hogy kimondja, mit szeretne. Bármelyiket megcsinálom neki, ami mellett dönt. A sima kötés az egyszerűbb ez tény, de nem mondom neki, hogy ez vagy az legyen. Neki kell dönteni. Amikor választ, csak aprót bólintok és valami biztató mosolyt varázsolok az arcomra.
- Feltaláltam volna magam, hogyha elájulnál - vigyorgok és egyértelmű, hogy nem kell félteni, hogy hogy szólítsam. Egy percre rá pedig én is kinyögöm a nevem, amikor már a mosogató felett egy adag piát öntök a tűre és befűzöm a cérnát.
- Addig bontsd fel a másik üveget és próbálj minél többet magadba önteni - ajánlom neki a lehetőséget. Nem az a cél, hogy lerészegedjen, de ha legalább spicces lesz, az csak jó. Neki, természetesen.
Mikor már kész a tű és minden más, csak a lábát kell feltennie egy székre úgy, hogy hozzáférjek a vágáshoz, utána pedig...
- Nagy levegő és ne sikíts! - kérem, mikor már ott térdelek mellette. Még gyors leterítek egy törölközőt, hogy ne felmosni kelljen a véres italt és hajrá.
Hirtelen mozdulattal öntök rá a sebre egy adag piát, miközben remélem ő elég sokat ivott ennyi idő alatt, hogy ne érezzen mindent túl erősen. Most már kezdhetem is varrni. Nagyon más valaki idegenen dolgozni és nem saját magamat összefoltozni, de lényegesen könnyebb is. Csak összefogom a bőrt és próbálom minél kevesebb öltéssel végezni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 17:54

Oké, tény, hogy félreérthető volt amit mondtam, tényleg tűnhetett úgy belőle, mintha lenne gyerekem, de én csak a mondhatni rémhírek alapján tájékozódom.
- Dehogy! Rémes szülő lennék szerintem. - az, hogy figyeljek valakire és próbáljak vigyázni rá valahogy nem is tudom... nem hiszem, hogy menne nekem. Szerencsére még nem is esetem olyan hibába, hogy sor kerülhessen erre véletlenül is. Egyébként is rendkívül nagy pofára esés lenne, ha pasi nélkül egyszer csak terhes lennék. Egyszerűen csak hallottam már eleget erről a témáról és úgy gondolom, hogy a szülés durvább lehet, mint amit akkor érne rá, ha tényleg kénytelen lennék ott megrúgni, mert rosszul viselkedik. A sebem viszont más tészta, hamar eldöntöm, hogy talán jobb lenne akkor már a varrást választani. Bár tuti, hogy nagyon durva lesz, de... csak túl kell élni valahogy. Nem akarok nyugton ülni ki tudja meddig, amíg rendbe jön e nélkül.
- Igen, azt sejtettem, hogy nem ez lenne életem legjobb élménye. - húzom el kicsit a számat, de ő már el is tűnik. Tisztában vagyok a nehézségekkel nagyon is, annak ellenére, hogy igyekszem nem nagyon foglalkozni előre mindennel, mert akkor kérdésessé válik, hogy tényleg bevállalnám-e egyáltalán. Majd ráérek akkor tényleg felfogni az egészet, amikor már ott leszünk helyben. Hamar visszatér... ami nem igaz, mert eltelik egy kis idő, de nekem akkor is nagyon hamarnak tűnik. Azért legalább bemutatkozom, ez már amúgy is dukált, hiszen mégis csak esélyes, hogy megmentette az életemet.
- Oké, de a nevem mégis csak jobb, mintha azzal pofozgatnál, hogy "Hé kislány!". - vagy mit tudom én, hogy mi a stílusa, de gondolom valami hasonlóra gondolt, csak nem arra, hogy arcon önt egy pohár vízzel. Az elég drasztikus, főleg az után, hogy eleve össze fog fércelni. Nem kell még a hideg vízzel is sokkolni. Komolyan már nézni is rossz, ahogy a tűt locsolja az alkohollal, és elképzelni, hogy nem sokára bőröm alá fogja azt nyomni... jó ég!
- Attól kevésbé lesz rossz? - hát gondolom azért javasolja, de nem hiszem, hogy minden fájdalmat teljesen elmulaszt. Az szép álom lenne és nem tartom valószínűnek, de talán legalább valamennyit enyhít, ebben azért reménykedem. Úgyhogy így is teszek. Nem is nagyon nézem meg, hogy mi van az üvegre írva, csak nagy kortyokban töltöm le a torkomon. Baromira éget, ez abból is sejthető, ahogy minden levegővételnél felszisszenek. Aztán már nincs visszaút, felteszem a lábam szépen a szemben lévő székre.
- Nem ígérem meg... - már attól is legszívesebben sikítanék, hogy látom a kezében azt a baromi nagy tűt, mert most irtó nagynak tűnik. Nagy levegő... kb. semmit se számít, amikor aztán egy mozdulattal önti a sebre a piát. Összeszorítom a szám, és megkapaszkodom a székben két oldalt. A sikítás meg van, csak így csukott szájjal történik meg, ennyit tehettem az ügy érdekében. Létezik, hogy ennél jobban fájna akkor, ha nem ittam volna előtte eleget? Inkább oda se nézek, amikor elkezdi, de hát mit ne mondjak, baromira nem kellemes így sem. Továbbra is összeszorítom a fogaimat, a végén még az állkapcsom is megfájdul, de hátha ez elvonja a figyelmet arról, ami történik. A tekintetemet valahova a szemközti falra szegezem és eszem ágában sincs lenézni.
- Kész van már? - oké a hangom nem az igazi, enyhén szólva remeg, és pár könnycsepp is utat talál magának. Nem fogok elájulni... nem fogok... azt hiszem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 19:54

Egy pillanatra komolyan megfordul a fejemben, hogy komolyan várja otthon egy gyerek, de hamar meggyőz róla, hogy nem. Majdnem kinyögöm, hogy rólam is azt mondták, hogy rossz apa leszek... és láss csodát, igazuk volt. De inkább befogom a szám. Jobb nem elrontani ezt a kis jó hangulatot. Nem mintha nem történne meg magától is kis idő múlva. Pár perc múlva már mehetek is végig az egész házon, hogy megkeressek mindent, amire szükségem lehet, hogy bekössem, vagy összevarrjam a sebet. Attól függ, melyik mellett dönt. Azt hiszem, mindent elmondtam neki, hogy választani tudjon a nem éppen sok választék közül.
- Hé kislány helyett, mit szólnál a Szájashoz? - nevetek, majd egy pillanat múlva csak egy bátorító mosoly marad. Tudom, hogy parázik az egésztől, de végül is hamar túl lesz rajta. Legalábbis igyekszem gyorsan csinálni és nem sokáig cseszekedni.
- Elég valószínű - bólintok aprót a nagy készülődés közepén. Igazából fogalmam sincs, hogy tényleg segít-e, ha iszik közben az ember, de így szokás. Szerintem segít, de én mindig óvatosan ittam ilyenkor. Elég kockázatos lett volna nekiállni részegen foltozni saját magam. Most viszont teljesen józan vagyok és készítek elő mindent, majd térdelek le mellé. Megkérem, hogy ha lehet próbáljon ne sikítani. Tudom, nem ígérheti meg. Már az is valami, hogy most nem kezd hisztizni.
- Ha próbálkozol, kezdetnek az már jó - mondom még utoljára, majd öntöm a vágásra a piát. Az lenne a normális reakció, ha összerezzennék, ahogy az ő teste megfeszül. Tudom, hogy milyen rohadt fájdalmas tud lenni. De a kezem biztos. Annyi változik, hogy fél kézzel a lábát fogom, nehogy elhúzza. Gyorsan nekifogok, de nem haladok vele olyan könnyedén, ahogy szeretném. Egészen pontosan először nem akar átmenni a bőrön a tű. Pedig megnéztem, ennek elég hegyesnek kell lennie... Aztán sikerül. Onnantól már könnyedén megy. Kettő, három, négy, öt öltés. Mikor megkérdezi, hogy kész vagyok-e már, épp elszakítom a cérnát.
- Igen, kész. De még maradj nyugton - kérem, de nem nézek rá. Túlzottan lefoglal, hogy befejezzem a varrást és gyors egy kötést is tegyek a sebre. Ez már tényleg könnyedén megy.
- Jól bírtad. Minden elismerésem - molyosodok el és amilyen gyorsan csak tudom, eltüntetem a véres - és már - kellékeket. Csak elsöpröm őket az útból és kész.
- Most pedig megcsinálom azt a kávét - szólalok meg újra, miután ránézek és újra ellenőrzöm, hogy nem ájult-e el. Csak a könnycseppet látom végigcsorogni az arcán, de nem teszek megjegyzést. Nő, ennyi belefér.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 20:38

Tényleg úgy gondolom, hogy nem lennék alkalmas szülőnek. Nem vagyok felelősségteljes kicsit sem, még saját magamról se vagyok képes úgy gondoskodni, hogy ne keveredjek folyton - sok esetben önhibámon kívül - bajba, nem várható el, hogy még más valakinek is rendezni tudjam az életét. Meg amúgy is, hogyan tudnék én egy gyereket irányítani, vagy jó útra terelni? Én, aki elszöktem otthonról, aki nem hallgatott soha a szüleire és igazából senkire, csak mentem a saját fejem után és kész. Egy gyereknek mégis csak olyan szülő kell, aki komoly és tiszta fejjel át tud gondolni dolgokat, mondjuk mint a bátyám, ő tuti, hogy jó szülő lesz, kivéve persze, ha átcsap olyan szigorúba, mint az apánk, de majd teszek én arról, hogy ilyesmi ne történjen meg. Én pedig inkább csak az imádni való nagynéni leszek, aki rosszra tanítja a kölyköket, az a nekem való poszt.
- Szájas? Miket ki nem találsz? - azért a nevetés most nem megy, de egy mosolyt sikerül az arcomra varázsolni. Nem tudom már annyira fesztelen lenni, mint a legelején, az azért esélytelen, hiszen ott lebeg a fejem felett az a bizonyos bárd, ami tuti, hogy le fog csapni egy tű formájában és erre most nagyon nem vágom. Remélem, hogy az alkohol tényleg segít. Nem is nézem, hogy mit iszom, csak töltöm magamba. Ha egy kicsit is hat, már az is nagy segítség lesz, hogy ne azzal keltsem fel a szomszédok figyelmét, vagy ne arra érjen haza a bátyám, hogy itt sikítozom a konyhában, mint akit épp ölnek. Tényleg igyekszem egész jól tartani magam, nem mocorgok, és a lábamat is felteszem önként. Még csak el sem húzom az elején, amikor még nem muszáj.
- Többet most nem ígérhetek. - próbálkozom, de nem merem azt mondani, hogy tuti menni fog. Főleg, amikor jön az első és egy mozdulattal önti az alkoholt a lábamra. Hangtalanul, összeszorított szájjal sikítok, ami már-már talán nyüszítésnek is beillik. Önkéntelen reflex, ahogy megpróbálom felhúzni a lábam, de elég erősen szorítja le, hogy ne sikerüljön. Jelenleg azt hiszem egy kutya is megirigyelhetné tőlem a hangokat, amiket sikerül a következőekben kiadni, főleg amikor elkezdi az öltögetést és a tű érezhetően nem akar átmenni a bőrömön. Majdnem engedek a késztetésnek, hogy megnézzem, mi történik, de csak sikerül rávenni magam, hogy ne tegyem. Akkor tuti biztos, hogy elájulnék és kétlem, hogy jó lenne, ha még azzal is bajlódnia kéne, hogy pakoljon olyan helyzetbe, amiben folytathatja tovább. Egész jól bírom a magam módján, az már más kérdés, hogy a könnyem is kicsordul, de nem hisztizek és nem borulok ki. Erős kislány vagyok mondtam már igaz? Majd csak egyszer fogok összeomlani, de akkor nagyon.
- Ühüm... - inkább csak hümmögés ez, aminek a kíséretében bólintok, hogy maradok. Már az is valami, hogy vége, és a kötés már semmi, ahhoz képest, ami volt. Csak most érzem, hogy kissé húzódik a bőr, de még mindig nem nézek le, csak akkor, amikor már elrejtette az egészet.
- Hát... köszi. - konkrétan a kezem is fáj, annyira szorítottam a székem ülő részét, hogy totál elfehéredtek az ujjaim. Kissé remeg is, amikor felemelem, és fájdalmasan szisszenek fel, amikor igyekszem kiegyenesíteni az ujjaimat. Az utolsó könnycseppet is letörlöm gyorsan és már csak a csendes szipogás marad.
- És mit kell csinálni majd vele ez után? - mondom, amikor már sikerül értelmesen kinyögni valamit. Fene tudja, még soha nem voltam így házilag megstoppolva, gondolom idővel a varratokat ki kell szedni, meg hát minden bizonnyal kezelni is kell a sebet valamivel, fene tudja. A kávé viszont jó ötlet, hálás mosollyal pillantok rá, amikor elkezd pakolászni. Én most tuti, hogy nem állok fel, még annyira sem egyelőre, hogy a nadrágot visszahúzzam a lábamon.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 21:16

Látni rajta, hogy milyen feszült, de nem akarok nekiállni megnyugtatni. Ha már eddig őszinte voltam és elmondtam, hogy nem lesz valami jó élmény, most nem fogom vigasztalni. Inkább próbálok olyasmit mondani, ami legalább pár pillanatra eltereli a figyelmét. Úgy tűnik, sikerül.
- Talán nem tetszik? - kérdezem felhúzott szemöldökkel, de közben csak fél szemmel figyelem. Sokkal inkább törődök azzal, hogy végre össze tudjam varrni a sérülést.
Amikor nekilátok és készülök, hogy ráöntsem az italt a vágásra, megelégszek annyival, hogy megpróbál nem sikítani. Utána már tényleg belekezdek. Nem megy minden olyan könnyedén, mint szeretném, de így sem tart tovább öt percnél. Akkorra már a kötéssel foglalatoskodok.
- Nincs mit - mosolygok, ahogy ellépek tőle és pár másodperc múlva már két adag kávét próbálok varázsolni magunknak. Sok minden ki van készítve hozzá, de attól még nem mozgok otthonosabban erre.
- Hm? - fordulok felé, mert bevallom, nem igazán figyelek rá, annyira próbálok figyelni a kávékészítésre. Még a saját konyhánkban... izé konyhámban... sem mennek néha a dolgok jól, nemhogy itt.
- Öö nem árt néha kötést cserélni és... hát, majd látod, hogy mikor szedheted ki a cérnát. Nem tudom, nálad mennyi idő... - beszélek kissé bizonytalanul, de azt nem ajánlom fel, hogy majd szóljon és megcsinálom én. Ez azért már nem nagy dolog és nem is fájdalmas. Talán kicsit kellemetlen, de semmi komoly.
Jó egy perc múlva, már csúsztatom is elé a kávét, és én is inni kezdem a sajátom. Pár jóleső korty után szólok meg újra.
- Szóval, hol is vagyunk pontosan? Egy volt szerető házában? - döntöm oldalra a fejem és magával a kérdéssel is az a célom, hogy eltereljem a figyelmét.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 15.11.13 21:42

Őszintén szólva nem is hiszem, hogy meg tudna nyugtatni, és hogy elhinném neki, hogy ez nem lesz olyan nagy dolog, mint aminek tűnik. Tuti, hogy baromira fájni fog és nem hinném el az ellenkezőjét semmiképp. Bár legalább a figyelmemet elvonja kicsit és már ez is mindenképpen nagy dolog jelenleg.
- Hát... nem nagyon, olyan mint valami rossz gengszterfilmben valami béna szereplő neve, aki hamarosan feldobja a talpát. - ejtek meg azért egy mosolyt, de tényleg nem akarok se gengszter, se olyan gengszter lenni, aki fel is dobja a talpát. Most inkább minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne figyeljek arra, amit csinál. Inkább a falat fixírozom, mintha lenne rajta valami, így sikerül nem hangosan szenvedni, csak visszafogottan magamba fojtva a sikítást és a szenvedést. Azért meg kell vallani, hogy nem épp erre vártam, amikor reggel felkeltem. Most épp a melóból kéne hazafelé mennem, hogy vegyek egy meleg fürdőt és elnyúljak egy kellemes film mellett, vagy mit tudom én, de tuti, hogy nem erre vágytam reggel. Azért annyi van bennem, hogy megköszönöm, amit tett, de nem nagyon moccanok a helyemről, még azért se, hogy lehúzzam a nadrágot. Egyelőre most nagyon jó így, akármennyire is közszemlére van téve a lábam 90%-a. Csak figyelem, ahogy a kávéval bajlódik, ami úgy fest nagy koncentrációt igényel, mert még azt se nagyon hallja, amikor megszólalok.
- De miből látom? És egyáltalán... akkor ki kell húzni a bőröm alól a cérnát? Ez nem hangzik valami jól. - bár lehet, hogy tényleg kevésbé durva, mint maga a varrás, de hát majd meglátjuk. Ha más nem, hát megkérem a bátyámat, hogy csinálja meg helyettem, ő meg ahogy ismerem elrángat majd egy orvoshoz. Bár az is megeshet, hogy mát most sor kerül erre, hiszen eléggé aggódós fajta és úgyis el kell majd mondanom neki, hogy mi történt, az ablak eléggé lebuktat minket. A bögrét átveszem és csak azután szólalok meg, hogy már ittam belőle. Jól esik, most tényleg nagyon jól esik.
- Köszi a kávét is... meg tényleg mindent. Gondolom volt jobb dolgod is mára, mint mentőangyalt játszani, és... ha körülnézel, talán még egy doboz cigit is találsz valamelyik fiókban. - nem örülök neki, de Bruce cigizik, szóval simán van rá esély, hogy ha keres akkor fellelhet valami ilyesmit és arról volt szó, hogy jövök neki egy dobozzal az elázott miatt.
- Oh, nem, nem volt még ilyen gazdag pasim. Ez a bátyám háza, ideiglenesen, amíg Vegasban van. - halk sóhaj, hiszen nem örülök neki, hogy elmegy majd, de attól még ez van. Tudom, hogy csak pár hónapig lesz a városban.
- És te... remélem nem volt valami fontos dolgod mára, amit sikerült tönkre vágnom. - elnézést kérő mosolyt villantok rá, miközben újabbat kortyolok a kávéból. Viszont legalább lassan már a hajam is kezd száradni, ennyit elért a meleg, meg az eltelt idő a lábfoltozással.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 16.11.13 20:58

Bármilyen furcsa is a helyzet könnyedén képes vagyok nevetni, amikor a kitalált becézésemet kritizálja. Ez eldönti, hogy nem fogom használni, ha esetleg elájulna. Nem mintha nem tudtam volna meg időközben a nevét és ő is az enyémet. Úgyhogy semmi szükség becézésekre. Mint kiderül, egyáltalán nincs szükség arra, hogy szólongassam. Egész jól bírja, amíg rendbe teszem a lábát és nem röstellem kimondani, hogy szép teljesítmény. Csendben nyöszörögve kibírni ezt, nem semmi. Nem mintha pont dicséretekre lenne most szüksége. De most már minden rendben lesz. Hamar rendben lesz a lába, ha ezután egy ideig kerüli a csomagtartókat.
- Látni fogod, hogyha már csak úgy néz ki, mint egy átlagos seb. Mikor már nem... válik szét - próbálom elmagyarázni, hogy meddig is várjon. Nekem volt, hogy több, mint egy hét volt de, én egyáltalán nem kíméltem magam olyankor sem. Nála valószínűleg más a helyzet, de abban nincs tapasztalatom. Ezért is nem mondok inkább időpontot.
- Csak simán kihúzod. Kicsit kellemetlen, de nem fáj - mosolygok és mint eddig is, most is őszintén beszélek. Az már semmiség, amikor ki kell szedni a cérnát. Tényleg nem olyan hú de jó érzés, de nem fájdalmas és ez a lényeg. Na meg az, hogy minél hamarabb elkészüljön most már az a kávé. Meggyűlik vele a bajom eleinte, amíg minden meglesz, de utána már ott gőzölög előttünk és mind a ketten nagyot kortyolunk belőle.
- Ez legalább izgalmas volt - húzódik pont olyan mosolyra a szám, mint a kocsiban, amikor igyekeztünk meglépni a fickó elől.
A mondat végére már a szemem is felcsillan. Egy teljes doboz cigi. Igen. Tudok neki úgy örülni, mint egy gyerek az ajándéknak. Ennek ellenére nem állok neki egyből kutatni. Majd a kávé után. Addig is itt az ideje megtudni, hogy hol is vagyunk pontosan. Elsőre érthető módon egy szeretőre tippelek, de hamar kiderül, hogy ilyesmiről szó sincs. Csak aprót bólintok, amikor közli, hogy a bátyjához törtünk be. Kicsit furcsa a dolog, de inkább nem gondolok bele.
- Ha nem örülsz neki, hogy továbbáll, esetleg mondd meg neki - adok valami idióta tanácsot. Ki az a hülye, akinek ez magától nem jut eszébe? De most már késő visszaszívni.
- Nem vagyok én olyan fontos ember, hogy ne halaszthassak el bármilyen programot - mondom újra egy nagy mosollyal, majd mikor már el is fogy a kávé, felállok, hogy megkeressem azt a doboz cigit. De előtte még megtorpanok és visszanézek rá.
- Jobb, ha elhúzok, mielőtt a bátyád hazaér, igaz?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 17.11.13 9:29

Végülis azt hiszem tényleg elég jól bírom, de ha nem így lenne már rég hazaszaladtam volna az első pár hónap után, amikor leléptem otthonról. De nem így történt, szóval igen, tartom magam és még ezt a kis varrogatást is elég jól bírom az időnkénti nyöszörgést leszámítva, amit azért nem tudok teljesen kizárni. Fogalmam sincs, hogy saját magának ilyesmit hogy csinálhat valaki, arra tuti nem lennék képes, hiszen így nézek oda, ha megtenném tuti, hogy elájulnék. Az pedig tuti, hogy kerülni fogom a csomagtartókat, bár a mostani ellen se tehettem semmit, nem önként és dalolva vállaltam.
- Nem válik szét? Ezt még kimondani is bizarr. - húzom el a számat. Oké, persze eddig se nézett ki a legjobban a seb a lábamon, de akkor is kellemetlen ebbe belegondolni. Inkább nem is nagyon néznék rá, jobb, hogy most a kötés mindent takar. Az se lesz a napom kedvenc része, ha teszem azt kötést kell majd cserélni, de csak megoldom, vagy megkérem a bátyámat... na jó nem. Nem kell, hogy mindenben rá hagyatkozzam csak azért, mert most itt van, a végén még túlságosan függeni kezdenék tőle és pocsék lenne, amikor majd elmegy.
- Hát jó, bár nem hangzik valami jól, még egy szálka kiszedése az ujjamból se a kedvencem. - túl fogom élni valahogy, de most jobb, ha inkább a kávéra koncentrálok. Határozottan jól esik, hiszen melegít és e mellett persze még egészen finom is, jól megpakolva részemről cukorral meg tejjel. Nem szeretem a keserű dolgokat, úgyhogy azért nem vagyok kifejezetten gyakori kávézó sem, de most jól esik.
- Izgalmas? Hát neked is érdekes felfogásod van. - mosolyodom el azért. Akárhogy is, de nem tudok én ehhez így hozzáállni. Nem vagyok oda az ilyen izgalmakért és mostanában túl sok jutott ki belőlük, ami nagyon nincs az ínyemre. Jó lett volna nyugisan tölteni a mai napot, csomagtartó, autósüldözés, és lábvarrogatás nélkül. Na nem mintha lenne bármiféle beleszólásom is e téren az életembe, sokszor csak úgy történnek a dolgok. Viszont a cigit azért megemlítem, és látom, hogy mennyire értékeli a dolgot. Végülis azt mondta jövök neki egyel, hát akkor legyen így.
- Ez ennél bonyolultabb, de szerintem tudja, hogy nem örülök neki, de ő nem itt él, nem ide köti a munka, én pedig nem megyek vele haza, szóval... - megrántom kicsit a vállam. Nem olyan egyszerű az életem, bár erre talán abból is rájött, hogy a bátyám házába úgy kellett betörni, mert még csak azt sem tudom, hogy mikor jár pontosan haza.
- Azért meg kell vallanom, hogy örülök neki, hogy ott voltál és nem valami fontos programon. - eresztek meg egy újabb mosolyt, nagyot kortyolva a kávéból, ami szépen lassan fogy is a bögrémből. A kérdése viszont picit meglep, hát nem is tudom, hogy miért. Bruce nem olyan, hogy kiakadna ilyesmin, vagyis... persze biztos nem örülne, hogy ki lett verve az ablaka, de azt nem hiszem, hogy ha elárulom neki, hogy mi miatt történt, akkor is így állna hozzá.
- Dehogy is! Nyugodtan maradhatsz, amíg megszárad a ruhád, vagy amíg úgy nem érzed, hogy már teljesen átmelegedtél. Nem hiszem, hogy gondja lenne veled, hiszen megmentetted az életem. - szerintem nagyobb esély van rá, hogy kezet ráz vele, vagy a maga módján rendkívül hálás lesz. Persze tudom, hogy a bátyám mások előtt rendkívül visszafogott, és nem fog mondjuk a nyakába ugrani, maximum én az övébe és ettől fogja majd furán érezni magát. Nem is gondoltam rá soha, hogy teszem azt bemenjek a melóhelyére, mert tuti, hogy rontanám a renoméját a stílusommal.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 17.11.13 14:07

Próbálom én megfogalmazni neki, hogy mikor szedheti ki a cérnát, de úgy tűnik, nem sikerül jól kifejezni magam. De legalább érthető, még ha nem is hangzik nagyon jól. Csak apró mosollyal vállat vonok. Újra és újra elismételhetném neki, hogy nem lesz fájdalmas csak kellemetlen, de feleslegesen. Helyén van az esze, elsőre is megjegyezte. Majd ha megcsinálja, rájön, hogy semmi ahhoz képest, mint ahogy összevarrtam.
- Ha nagyon nem megy, akkor... majd megcsinálom én - ajánlom fel végül kis gondolkodás után. Ha kell, adok neki egy telefonszámot, egy címet, valamit. Pár perc alatt megoldom én és kiszedem a cérnát. Nehogy már ezen múljon. A kötést nem nagy dolog kicserélni, azt biztos meg tudja csinálni.
Viszont ma nem kell ezzel foglalkoznia. Szerintem ezt ő is tudja. Majd holnap cseréli és kész. Egyelőre elég az, ha minden figyelmét a kávéra fordítja. Ahogy én is teszem. Nagyon jól esik, ahogy belülről átmelegít. Nem mintha az utóbbi pár percben meg akartam volna fagyni. Már nem. De azért kellett ez az adag. Közben már arra is képes vagyok, hogy pár kérdést feltegyek neki és úgy beszélgessünk, mintha teljesen átlagos lenne ez a nap. Nekem annyira nem is különleges.
- Mondja ezt az, aki csomagtartóban vakációzik - vágok vissza, de hallana a hangomból, hogy csak viccelek. Tudom én jól, hogy nem önszántából volt ott, de nem árt egy kicsit oldani a hangulatot. Így legalább nem lesz olyan kényszeredett "ha már így alakult, ismerjük meg egymást" szaga az egésznek.
- Mondtam, hogy szeretem a balhékat. Akár mondhatjuk azt is, hogy adrenalinfüggő vagyok - húzódik őszinte mosolyra a szám.
- Bár igyekszek leállni - teszem hozzá sokkal komolyabban egy pillanat múlva, majd alig láthatóan megrázom a fejem. Nem akarok jobban belefolyni a részletekbe. Nem akarok a miértekről beszélni és felidézni, hogy mit veszítettem. Néha képes vagyok úgy hozzáállni, hogy elég akarni és visszakapom őket. De néha... néha eluralkodik rajtam az érzés, hogy semmi értelme próbálkozni. Ilyenkor jut eszembe, hogy talán újra beszélni kellene Joval és hagyni, hogy észhez térítsen. De úgy tűnik, ilyesmire nem lesz szükség. A cigi említése elég hamar elvonja a figyelmem. Persze nem állok azonnal neki feltúrni a házat. Majd. A kávé után. Mielőtt indulásra fogom. Addig pedig hallgatom a szavait. Sokat nem tudok hozzáfűzni. Nem akarom faggatni a részletekről. Elég összetettnek tűnik ez nekem ahhoz, hogy tudjam, nem két mondat lenne megfogalmazni, miről is van szó.
- Azért nem árt biztosra menni. Ha elégszer elmondod neki, talán... sűrűbben jön majd erre, vagy ilyesmi - próbálok mégis valami értelmes választ adni. Több-kevesebb sikerrel, azt hiszem. Tudom, hogy minden szavam teljes klisé, de jobb nem jut eszembe. Semmi olyan, ami ne ahhoz vezetne, hogy faggatni kezdeném.
- Megmentettem az életed, de betörtem a háza ablakát. Az gazdag környéken zokon veszik az ilyesmit - ráncolom kicsit a homlokom. Igaz, nem ismerem a bátyját, de a gazdag népséget igen. Tudom, mire, hogyan reagálnak. Lehet, hogy ez a fickó pont kivétel, de nem lenne rossz biztosra menni.
- Akkor csak megkeresem azt a doboz cigit. Vagy legalább egy szálat - döntök végül amellett, hogy mégis kockáztatok. Szerencsére nem kell sokáig kutakodnom. Hamar megtalálom a nappaliban és már megyek is vissza vele a konyhában. Lehet, hogy bunkóság részemről és azt kellett volna mondanom, hogy nem szükséges pótolnia az elázott dobozért. Maximum lopok másikat, de elég volt mára az ilyesmiből.
- Lehet...? - bontom is fel a dobozt a konyhában állva. Nem tudom, mik a szabályok. Lehet bent cigizni vagy sem? Bár abban sem vagyok biztos, hogy ő tisztában van azzal, mikhez tartja magát a bátyja.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 17.11.13 19:59

Simán lehet, hogy ő jól fogalmaz csak nekem túlságosan új ez az egész ahhoz, hogy tényleg fel tudjam fogni. Egyszer volt ilyesmiben részem, de az kórházban és akkor megmondták mikor menjek varratszedésre, nem kellett nekem eldönteni, hogy mikor jó, és végképp nem kellett nekem kihúzogatni a cérnát a bőröm alul, ami akármennyire is szerinte nem fájdalmas, nekem mégis feláll a hátamon a szőr az egésztől és ez ellen nem sok mindent tudok tenni. Úgyhogy, amikor elhangzik a szájából az a mondat egy reményteli mosollyal bólintok.
- Megtennéd? Nagyon jó lenne, valahogy félek ettől az egésztől, akármennyire is nem fáj, akkor is... mégis csak... a bőröm alól kéne kihúzogatni a cérnát. - még az említésétől is libabőrös lesz a karom. Valahogy ez olyan viszolyogtató és nem tudok vele mit csinálni, ha meggebedek se. Mint amikor valaki fél mondjuk a rágcsálóktól, akkor is, ha előtte még egy darab sem volt, ami a torkának esett és megpróbálta megölni, mégis viszolyog tőlük, én is így vagyok ezzel. Szóval határozottan jól esik ez a lehetőség és akkor nem a bátyámat kell megkérnem. Azzal sincs gond, csak nem akarok túlságosan rá hagyatkozni dolgokban, hiszen úgyis elfog menni, én pedig eddig is elég jól megoldottam az életem egyedül, nem szabad elengednem magam.
- Héj, én nem direkt voltam ott, és cseppet sem élveztem! - húzom fel kicsit az orrom, még az államat is megemel hozzá, de persze aztán egy pillanat múlva már ott csillog a szememben egy szórakozott mosoly is. Nem gondoltam ám komolyan én sem, amit mondott. Az viszont tény, hogy mondta már, hogy balhés élete van, azért is ment neki ez a sebvarrás.
- Hát nem is árt, mert a végén még az életed is rámegy, ami azért nem túl hasznos. - sose értettem, amikor valaki direkt keresi a bajt, és hogy hogy lehet valaki adrenalin függő. Biztos ennek is van valami magyarázata, csak ha viszont így van, akkor elég nehéz lehet leállni vele, mint amikor egy dohányos nem túl könnyen szabadul meg a cigitől. De azért csak-csak menni fog neki, ha le akar állni, akkor minden bizonnyal elég jó oka van rá. Bár ezt én most nem fogom feszegetni, mert hát amúgy is esélyes, hogy semmi közöm sincs hozzá. Ő se feszegeti jobban a bátyám ügyét, ami azért rendes tőle, mert most tuti, hogy nem is az lenne a kedvenc időtöltésem, hogy hosszan mesélek az egyébként elég zűrös életemről. Ha jól sejtem ő kifejezetten élvezné azt, ami velem mostanában történt, de én egyáltalán nem így vagyok vele.
- Igen az esélyes, csak azt nem akarom, hogy mondjuk... arra próbáljon rávenni, hogy én menjek vele. - húzom el kicsit a számat. Hát igen meg kellene találni azt az arany középutat, ellavírozni valahogy úgy, hogy ne legyen belőle olyan végkimenetel, amit én nem szeretnék. A bátyám mégis csak egy ügyvéd, jó eséllyel egy nagyon jó ügyvég, és a végén még képes lenne elérni azt, hogy vele menjek önszántamból, miközben pedig igazából nem akartam.
- Ő nem olyan, főleg ha én kérem, hogy nézze el. Tud logikusan gondolkodni, és érteni fogja, hogy egyébként kint fagytam volna meg. - nem hiszem, hogy megorrolna ezek után egy ablak miatt, arról nem is beszélve, hogy mi van a lábammal, amit egy kis időre a hideg miatt még el is felejtettem. Apró bólintás már csak a reakcióm arra, hogy megkeresi a cigit, és szépen megvárom, amíg így tesz, addig iszogatom tovább a kávét, ami lassan el is fogy, sőt a hajam is már félszáraz állapotúnak mondható, egész jól haladok.
- Nem is tudom, szerintem egy szálból nem lesz baj. - rántom meg a vállam, bár nem tudom. Nem lenne jó most kimenni, és ezt Davetől sem várom el, maximum majd jól kiszellőztetünk, vagy valami. Bruce legutóbb kint cigizett, de hogy most ez valamiféle szabály-e, vagy úgy jött ki a lépés, azt nem tudom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 17.11.13 20:35

Gondolkodás nélkül ajánlom fel, hogy majd én kiszedem a cérnát, hogyha eljön az ideje. Látva, hogy mennyire tart már most az egésztől, ez teljesen természetesnek tűnik.
- Meg - bólintok nagyot egy apró mosollyal. - Pár perc lesz az egész. Eljössz hozzám vagy jöjjek... hova is? Ide? - adok neki választási lehetőséget. Egy pillanatig sem gondolkozok, amikor felajánlom, hogy esetleg ő jöjjön abba a házba. Nem olyannak tűnik, aki kérdésekkel árasztana el. Na meg amúgy is, nem fogom én tárva-nyitva hagyni a gyerekszoba ajtaját.
- Persze, persze. Nem direkt és nem élvezted - bólogatok és láthatóan nem hiszek neki. Legalábbis ez a szerep. Tudom, hogy nem önszántából feküdt oda be és nem az a hétvégi program nála, hogy kiszabadulóművészt játszik. De attól semmi nem lesz rosszabb, hogy poént csinálunk a történtekből.
- Na igen. Kicsináltatni nem akarom magam. De hé, eddig is elég sok mindent túléltem - húzódik nagy, büszke mosolyra a szám és még ki is húzom magam. Tény, hogy voltak nagyon durva balhéim. Nem mindegyik kimenetele volt biztos. Sőt, több olyan is volt, ahol kórházban kötöttem ki - ahonnan persze menekültem, amikor tudtam. De mindent túléltem. Teljesen mindegy, hogy mennyire volt durva az az összetűzés. Sebekkel, sérülésekkel, de még mindig itt vagyok. Olyan még nem volt, hogy azt gondoltam volna, ne érné meg túlélni.
- Ha nem akarsz, nem mész vele. Ez azért nem olyan bonyolult - nézek rá kissé hitetlenkedve. El nem tudom képzelni, hogy bárki magával vinné, ha ő nem akar menni. Vagyis a bátyja csak nem tenne olyat, hogy becsomagolja egy bőröndbe - vagy hogy hitelesek legyünk, csomagtartóba -, és viszi magával. A leírtak alapján, nem egy vadállat az a fickó, szóval ilyet csak nem tenne.
- Áh, értem - bólintok nagyot és azt hiszem, részben elhiszem, hogy tényleg ilyen a bátyja. Kevés példát láttam még erre, de tény, hogy gazdag körökben, soha nem mozgok "hivatalosan". Szóval próbálom elhinni, hogy nem én leszek a rossz fiú, ha időközben befutni a bátyus.
De addig is, amíg esetleg ez megtörténik, megkeresem azt a doboz cigit, ami állítólag fellelhető itt valahol. Pár perc múlva már megyek is vissza a konyhába egy nagy mosollyal, miközben már igyekszem bontani a csomagolást. De mielőtt tényleg meggyújtanék egy szálat, csak rákérdezek már, hogy lehet-e itt bent. Ha ki kell menni vele, akkor lehet, hogy átgondolom, tényleg szükségem van-e erre most azonnal.
- Király - mondom és már kattintanám is az öngyújtóm, csakhogy nem a saját ruhám van rajtam én pedig csak a pénztárcám vettem magamhoz, a fiam képe miatt. Körbeforgok és végül a gáztűzhelyen gyújtok lángot és onnan a cigit. Az első pár slukkot úgy tüdőzöm le, mintha már hetek óta egy szál sem lógott volna a számban.
- Szóval, a bátyád mikor is ér haza? - teszem fel a kérdést, csakhogy ne legyünk itt csendben. Közben nagy kényelmesen támaszkodok a konyhapult szélén.
- Nem fog senki téged hiányolni addig is? - jön a következő két slukk között, anélkül, hogy akár átgondolnám.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 17.11.13 21:33

Ennek most tényleg nagyon örülök, hogy segít kiszedni a varratokat. Nem merném saját magamnak megcsinálni, még akkor sem, ha tényleg nem fájdalmas. Egyszerűen csak bizarr az egész, hogy valamit kihúzkodsz a bőrödből. Nekem még az se feküdne, ha valaki akupunktúrára akarna rávenni.
- Szuper, köszönöm! Nem is ismersz és megmentettél, összevarrtál és még ez után is segítesz. Valamivel tényleg meg kéne hálálnom. - ejtek meg egy apró mosolyt. Azért a mai világban nem egy megszokott dolog, ha valaki csak úgy tesz érted és az, hogy adok neki egy doboz cigit, vagyis a bátyámét elviheti... nem az igazi. - Nem is tudom, te merre laksz? Még elé képlékeny az egész, mármint nem hiszem, hogy jó ötlet lenne visszamenni a lakásomra, szóval esélyes, hogy ide költözöm, de hát fene tudja. - nem vagyok még biztos benne. Bruce tuti, hogy nem fogja ellenezni, sőt nagyon örülni fog a lehetőségnek, de én nem vagyok benne teljesen biztos. Végülis akár el is költözhetek máshova, az is egy lehetőség. Áh, nem tudom, ezt még ki kell találni.
- Héj... ne szenyózz velem, annyira még nem vagyok jól! - szórakozottan nyúlok át az asztal felett és lököm meg kicsit a vállát. Persze csak finoman és az arcomon ott a mosoly, tehát értem én, hogy csak viccelünk. Így könnyebb is feldolgozni ezt az egészet, bár nem tartom valószínűnek, hogy rémálmaim lennének miatta, vagy bármi, bár lassan már tényleg valami enyhe üldözési mánia aktuálissá válik, azok után amennyi minden történt velem mostanában.
- Azt én értem is, de akárhogy is nézzük semmi sem tart örökké, még a jó szerencse sem. - végülis ezt akár nekem is mondhatná bárki, hiszen eddig mindent sikerült megúsznom, bár én nem keresem a bajt, de nálam is eljöhet az az idő, amikor nem jön majd egy kósza idegen, aki megmentsen és akkor kampó. De hogyan változtathatnék? Nem akarok saját magamon semmit átalakítani, kevésbé feltűnő lenni, vagy ilyesmi, csak azért, hogy senkinek se akadjon meg rajtam a szeme.
- Ez... ez nem ennyire egyszerű. Mármint, mi van, ha igaza van? El tud ám bizonytalanítani, ha nagyon akar. Látod, hogy most is mi volt, lassan már pár hetente húzós helyzetekbe kerülök, és még nem értem el itt semmit, talán... Vegas nem nekem való. - apró sóhaj, de aztán csak megrántom a vállam, mintha nem is lenne fontos. Nem most kellene elbizonytalanodni, hiszen eddig sem tettem, de mintha az, hogy a bátyám felbukkant mindent megváltoztatna és igenis elbizonytalanodtam miatta. Hiányoztam neki és valahogy már van vesztenivalóm, ha tényleg valami nagy baj történik, ő tudná, és akkor a szüleim is megtudnák, lenne akiben űrt hagyok magam után. Eddig ez... nem volt. Abban viszont tényleg biztos vagyok, hogy nem lenne mérges Dave-re mert betörte az ablakot, hiszen ezzel nekem segített, hogy ne fagyjak jégkockává odakint. Ez igenis határozottan jó pont. A cigi is megkerül és úgy gondolom, hogy elszívhatja itt, maximum szellőztetünk és kész. Megvárom, amíg kész van a meggyújtással is aztán csak megrázom a fejem a kérdésre.
- Fogalmam sincs. Még csak nem rég jött a városba és nem tudom a pontos napirendjét, meg hát eléggé munkamániás, nem lepne meg, ha késő estig melózna bent. - ebben biztos vagyok, képes lenne egész eset nyomatni az ügyvédkedéses izét, a helyett, hogy aludna, vagy netán szórakozna. Tényleg nem tudom, hogy lesz ebből valamikor is feleség.
- Engem? Oh nem... nincs úgy konkrétan senki. Hát téged, nem vár haza valaki? Bár ahhoz képes nyugodtan szívogatod a bátyám cigijét. - mosolyodom el, nem direkt emelem ám ki, hogy nem az övé, csak úgy egy kis piszkálódásképpen. Mondjuk azt hiszem, ha aggódna értem valaki, akkor úgyis szóvá tettem volna a dolgot.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 18.11.13 14:43

Őszintén megvallva, fogalmam sincs, miért segítek neki. De nem is lényeges. Nem fogok leállni okokat keresni. Hogy meghálálja? Nos, nem kértem tőle, csak a cigit. Nekem ez nem olyan nagy dolog. De azért le nem fogom beszélni. Ha jól sejtem, egy idő után úgyis el fogja felejteni. Ha pedig nem, nos, akkor majd meglátjuk. A részleteket viszont nem árt tisztázni. Elhadarom neki a külvárosi címet. Végre elértem azt az időt is, hogy nem a hotel "pincelakását" mondom gondolkodás nélkül. Bár ott általában jobb napjaim voltak, mint most a házban, amit nem ártana otthonnak nevezni.
- Talán szólhatnál a zsaruknak... - mondok kis gondolkodás után. Végül is, normális ember ezt teszi ilyenkor. Talán neki is meg kellene tennie ezt a lépést.
- Csak engem ne említs nekik - beszélek kisebb tétovázás után. Tény, hogy ebben most nem vagyok sáros, de attól még nem szeretnék az őrsre járkálni és egyenruhások között mozogni. Ha már eddig elkerültem az ilyesmit, most nem kellene önként meglátogatni őket.
- Szóval kíméljelek? Pedig azt hittem, jól bírod a strapát. De ha nem, hát nem. Tévedtem - vágok egészen komoly arcot, az "ütés" ellenére, de aztán nagy vigyorra húzódik a szám. Ez viszont csak addig tart, amíg komolyabb témába nem botlunk. Hogy az ember szerencséje nem tart sokáig. Erre azt hiszem, már én is rájöttem. De eszemben sincs elmerülni a saját fejem mélységében. Arról szó sem lehet. Inkább foglalkozok a kávéval és a gondolattal, hogy nemsoká megkereshetem azt a bizonyos doboz cigit.
- Nem neked való? - kérdezek vissza hitetlenkedve. - Ha általában jól érzed magad, akkor neked való - bólintok nagyot, de többet nem vagyok hajlandó rászánni ilyesmire. Tudja ő, hogy mi a jó neki. Nem azon fog múlni, hogy én győzködni kezdem-e most vagy sem. Amúgy is, neki kell dönteni ebben, nem másnak.
Sokkal fontosabbnak tűnik nekem most a cigit. A kezemben van a doboz, de nem elégszek meg ennyivel. El is kell szívnom egy szálat. Először kisebb gond állja az utam, mert a nadrágomban maradt az öngyújtóm, de végül a tűzhelynél megoldom és már érzem is a nyugtató nikotint. Eszemben sincs visszafogni az elégedett mosolyom az első pár slukk után. Úgy fordulok vissza felé és egész kényelmesen támaszkodok a pult szélén. Most majdnem úgy viselkedek, mint egy gondtalan gyerek. Csak a cigi kellett hozzá, hogy minden belső feszültség elmúljon. Kis híja, hogy nem ülök a pulton csak támaszkodok. Pedig nem lenne az olyan kényelmetlen.
- Szóval jobb, ha nekiállunk vacsorát kutatni...? - beszéltek félig kérdőre véve a hangsúlyt. Az egy dolog, hogy nem sietek sehova. Egy másik, hogy segítettem neki, de azt nem tudom, hogy ezek azt jelentik-e, hogy a bátyja érkezéséig maradjak testőrnek.
- Khm, nem. Nincs senki - nyelek nagyot és elég egyértelműen eltűnt az előbbi jókedvem. Ennyit a gondtalan gyerek viselkedésről. Nem megy ez nekem. Most még a cigi sem esik már olyan jól. Jenna felé nyújtom. Ha elveszi és elszívja a maradékot, akkor jó. Ha nem, akkor eloltom és visszateszem a dobozba.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél! 19.11.13 0:52

~Francba, hogy Ginny nem tudja befogni, amikor kell.~ Muszáj lesz áttetetnem a lányt valahová, bosszantóan kotnyeles. Még a végén el fog rontani mindent. Holnap megint korán kelek, a tervezetet be kell adni határidőre, hogy tovább tudjunk haladni.
A kapu hangtalanul enged a gombnak és csak begurulok a garázsba. Kiveszem az aktatáskát a csomagtartóból, eszem ágában sincs az anyósülésen tárolni a fontos iratokat, a csomagtartót pedig nem lehet kinyitni csak úgy.
Sötétkék öltöny, galambszürke nyakkendő, világoskék ing. Kötelező irodai viselet. Megszoktam. Bár a nyakkendő tud fojtani.
A lépcsőn felfelé már igazítom is a nyakkendőt. A teraszon azonban megáll a kezem a mozdulatban. Meredek a törött üvegre. Előkapom gyorsan a telefonom. Pittyegett a megbeszélés közben, de ez nem a vészriasztó volt. Remélem, hogy csak Rebeca az. Mindenesetre nem a bejáratot fogom választani. Megkerülöm a házat, ha még nem vettek észre eddig bentről és a hátsó terasznál lévő bejáratot használom. Halkan csusszan az üvegajtó és csukom vissza, remélve, hogy még mindig nem vettek észre. Körbenézek, felmérve a lehetséges veszélyeket. Nem látok felfordulást. Talán tényleg Rebeca. A táskát leteszem a szőnyeg szélére, és a folyosó felé haladok. Felmarkolok egy hamupiszkálót, bár pusztakezesben is jó vagyok, azért csak fegyveresben vagyok járatosabb. Konyha felől hallok hangokat, arra veszem az irányt, már ha nem vettek észre eddig. Lehet osonni, de azért a kocsim is hiába volt halk, meg lehetett hallani.
Benézek, de egyből látom, hogy nincs gond. Legalábbis, remélem.
-A friss levegő jót tesz. – érzem a cigifüstöt, elhúzom a szám, de még nem szólok. A mondat amúgy is a betört ablaküvegnek szólt, noha nagyon vágyok a szokásos slukkra a teraszon egy kávé mellett. Nekidőlök az ajtófélfának, miközben a pálcát nekitámasztom kívülről a falnak, hogy ne lássák, de talán már elkéstem vele.
-Szia. – nem mozdulok, a fiút nézem, csak azután tekintek egy rövid időre Rebecára, majd vissza ismét a fiúra.
Nem akarok jelenetet rendezni, de felébred bennem a bátyok szokásos féltékenysége, amikor meglátja a húgát egy másik pasival, aki nem a család tagja.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél!

Vissza az elejére Go down

Dave és Jenna - Köszönöm, hogy megmentettél!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Dave & Jo - Száguldás
» Jenna Collins
» Jenna Dewan-Tatum
» Menyétek kódexe
» Shintaro Yun

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Bruce Kohei Ariva háza-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához