welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Whataya want from me?
Eric Crawford
Yesterday at 18:51
Városháza
Grace Kendra Handrick
Yesterday at 12:11
Grimm
Timur Theodor Volkov
18.11.17 0:33
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Crystal Haynes
 
Drake Combton
 
Lyna Frei
 
Ifj. Jack Daniels
 
Daisy McFly
 
Zachary M. Boild
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 26.11.13 18:16

Hosszú idő után végre visszatértem Los Angelesből, amit muszáj volt útbaejtenem, mert a maffia bizonyos szálai odavezettek. Ahogyan Las Vegas a szerencsejáték és a pénz világa, úgy az angyalok városa inkább a hírességekről szól. Nem is gondoltam volna, hogy többségük már a maffia beépített embere, kapcsolata, de hát a mai világban már bármi megtörténhet. Az információáramlás olyan gyors, hogy egy magamfajta kőkori zsaru már nyomon nem tudja követni az eseményeket. Sokkal okosabb nem lettem, csak annyi derült ki, hogy Valentinot egy ügyvéd szolgálja ki itt, és épít ki számára még nagyobb birodalmat. Persze az ügyvédnek köze nincsen a valódi törvényességhez, inkább csak mögé bújva csalárdkodik. Sajnos a megérkezésem utáni második napon meg is ölették a fiatal rendőrbírót, akit mellém rendeltek ki afféle kalauznak, talán nem akarták, hogy gyorsan megismerjem az ottani viszonyokat. Keves fogadtatás. Ezek után már csakazért sem fogadtam el segítőt, az én módszerem egyébként is magányos életstílust képvisel.
Alig másfél hónap volt csupán, mindenhol zárt falakba ütköztem, és miután néhány összefüggésre rájöttem, már fordultam is vissza, a saját városomban legalább tudom, hogy mi merre. A sors iróniája, hogy ez ügyvéd is ide tart a kis kompániájával, úgyhogy még az otthonomban sem lesz tőle nyugtom. Valentino egy állat, de legalább már egy ismert állat. Viszont az nem rá vall, hogy terjeszkedik, méghozzá ilyen gyorsan. Biztosan beletenyerelt valami zsíros üzletbe, amin mohó vágyával nagyot szakíthat.
Mielőtt otthon felvenném a munkamenetet, pár napnyi szünetet tartok, nem mintha tudnék máshova koncentrálni, de kell egy kis szünet. Tévézek, nagyokat sétálok, múlatom az időt. Aztán az egyik este eszembe jut a kislány, akit még nyár végén vittem haza, kíváncsi vagyok rá, hogy él e még. Láthatóan olyan életvitel volt a sajátja, hogy csak bízhatok benne, hogy nem vitte rossz útra az egyébként is züllött stílusa. Pedig szegény milyen kis kezdeményező volt. Gondolok egyet, és arrafelé viszem az irányt. Egy kapucnis széldzsekit viselek, sötét vászonnadrággal. Nálam van a jelvény és a fegyver is, bár nem vagyok szolgálatban, de sosem árt, végülis egy rendőr életfogytig az marad. Úgy húsz perc séta után lelek rá arra a sétányra, amely a házhoz vezet, amelyben a lakása is található. Pár percnyi kérdezősködés, és jelvénymutogatás után mindenkit megnyugtatok, hogy nincsen bajban a lány, kiderítem a családnevét. Hammingway, mint az író. Felliftezek, aztán kiszállva onnan már csöngetek is. Lehet, hogy meg sem ismer, ha józan. Miután nem nyit ajtót, kicsit kérdezősködöm, eléggé lepukkant a motel, kiderül, hogy elköltözött, és sóhajtok. Megyek az őrsre, végigfuttatom a szép lassú számítógépünkben, hátha valahol felírták a nevét. Mázli! Az egyik recepciós felvitte a gépbe. A szálloda már lényegesen puccosabb, szó szerint be kell mondanom a  nevemet, hogy kihez jöttem. Talán valami luxusprosti lett? Pretty Woman? Naccerű. Ismét liftezés, adok valami aprót a liftesfiúnak, aztán kopogtatok a megfelelő lakosztálynál.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 26.11.13 22:01

Őszintén fogalmam sincs, hogy ki a fene lehet az ilyenkor. Danny lehet, hogy nem sokára jön, bár arról volt szó, hogy most sokáig bent lesz az irodában, vagy Winterrel találkozik, vagy... a fene se tudja pontosan már, hogy most melyiket mondta, vagy hogy melyik az, ami mindenképpen fix. Lehet, hogy azt mondta, hogy vagy-vagy? Mindegy, így is úgyis nem most kéne jönnie és tuti, hogy nem kellene kopognia. Én meg épp főzök és baromira nem kéne ott hagynom a tűzön az öntetet, mert akkor tuti, hogy pár perc alatt leég az egész, és akkor kezdhetem az egészet előröl. Egészen kellemes illatok terjengenek már a lakásban, hiszen a hús a sütőben sül, az öntet sajtos, fűszeres illata pedig szinte mindent átjár. Trixi persze már egy órája folyamatosan csorgatja a nyálát, már akkor elkezdte, amikor nekiestem felvágni a húst. Persze jó lenne tudni, hogy Danny mikor jön, de... maximum majd megmelegítem neki este, vagy holnap, szóval ahogy kijön a lépés.
A lényeg az, hogy most kopognak és nekem tippem sincs, hogy ki lehet az, bár egy pillanatra azért megáll bennem az ütő, hogy nem valami olyan alak-e, akitől tartani kellene. Simán van rá esély, hogy tudják, hol lakom, hiszen csak úgy az utcán is megtaláltak pár napja, amikor mellettem lőtték szét annak a pasinak a fejét, csak azért, hogy jelezze nekem Tim, hogy ne felejtsem el mi a dolgom és, hogy figyel, ne merjek csak úgy megnyugodni és megpróbálni a normális életemet tovább élni. Ennek ellenére most mégis főzök, pedig megtehetném, hogy pánikolok valahol, de... nem fogom megadni neki ezt az örömöt csak azért sem. Viszont tényleg meg kéne nézni, hogy ki a fene van ilyenkor odakint. Irány tehát az ajtó és persze első körben csak a kukucskálón leszek ki. Trixi is persze ott liheg mellettem, mint mindig. Az első napokban nem gondoltam volna, hogy így fog ragaszkodni hozzám, amikor totál nem hallgatott rám még csak kicsit se. Erőteljesen meglepődöm, amikor meglátom a fickót. Ismerős az arca, de... őszintén megmondom először nem ugrik be pontosan. Csak halványan dereng az egész, eléggé be voltam lőve, amikor találkoztam vele. Várok, hogy eszembe jusson az egész, és konkrétan elkerekedik a szemem, amikor leesik, hogy zsaru. Megszólal a vészcsengő a fejemben. Ez nem jó... nagyon nem! És tuti látta, hogy kinéztem, mostmár nem tehetek úgy, mintha nem lennék itthon, pedig jó lenne. Végül mégis csak ajtót nyitok.
- Nem szabadna itt lennie... nagyon nem. Menjen el... kérem. - konkrétan szinte könyörgő a hangom. Csak attól félek, hogy bent leég a mártás, ha nagyon nem hajlandó sarkon fordulni. De akkor se jó, hogy itt van. Mi van, ha látták, hogy bejött? Ha tudják, hogy rendőr? Ha azt hiszik, hogy én hívtam ide, vagy... vagy bármi. Lehet, hogy kicsit már paranoiás vagyok, mert hát azt nem tudhatják, hogy melyik emeletre jött, de azok után, ami pár napja történt ez most nagyon nem jön jól. Félek, hogy nagy bajt hozhat a fejemre, hogy itt van, nagyon nagy bajt!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 02.12.13 14:39

Miközben várakozom, azon tűnödöm, mi történhetett, hogy elköltözött, ráadásul egy ilyen luxusszállóba. Amikor utoljára láttam, teljesen be volt lőve, nem érdekelték a körülmények, most pedig mintha egy teljesen más ember lenne. Az is lehet, hogy erről szó nincsen, hanem megvette valami külföldi üzletember, aki afféle háremhölgyként tartja őt itt, így megmagyarázott lenne, hogy mit is keres itt. A szálló többi vendégéhez képest még én nézek ki kissé szakadnak a bőrdzsekimmel, és a kapucnis pulcsimmal. Annyira nem, hogy kiutáljanak innen, de azért nem árt résen lenni. A liftesfiúra is vetek egy barátságos mosolyt, hogy építsem a helyi kapcsolatokat. Bentről jó illatok terjengenek ki az ajtó és a köszöb között, valami sült hús lehet. Nem vacsorára jöttem, bizonyára elfoglalt, akkor csak beköszönök, és már megyek is. Mozgást is látok, és két árnyékot, az egyik valami kisállat lehet, a másik pedig bizonyára Josie. Nem jön azonnal, mintha vacilálna, hogy kinyissa-e az ajtót. Ráncolom a homlokomat, nem tudtam, hogy rosszban váltunk el, talán nem is emlékszik rám, ez nem csoda, amilyen állapotban volt, amikor találkoztunk. Akkor csak ránézek, nem is biztos, hogy erőltetem majd az emlékezést.
Amióta visszajöttem a városba, észre kellett vennem, hogy Valentino keze még jobban átfonja az egész várost, már senki sincsen biztonságban tőle. Azon is rémesen csodálkozom, hogy vajon én miért élek még. Talán még nem sikerült olyan mélyre ásnom, hogy végletesen megzavarjam a köreit, továbbra is egy eltaposható kis féregnek gondol. Az vagyok, ám mint tudjuk, néha egy kis rovar is képes lehet halálos csípésre. Be kell furakodni egy olyan kis meleg helyre, ahol nem számítanak az ellencsapásra, és ott kell bevinni a végzetes szúrást. Egyenlőre mindettől nagyon távol állok, csak kis lépésekben tudok haladni. Nagy nehezen a leányzó úgy tűnik, hogy elindul kifelé, szinte hallani a zihálását, amit nem tudok miként megmagyarázni. Nem figyeltem, hogy nézi-e a kukucskálót, bőven lehet látni a mozgását a fénytáncból is. Az ajtó kinyílik, én pedig szembenézek, egy roppant riadt, de egyébként rendezettnek tűnő lánykával. Ő magát hozzám gyereknek tartaná, ám olyan komolyan felajánlkozott, amit nem tudtam elfogadni, nem szokásom kihasználni a helyzetet, most viszont nem egy belőtt gyereket látok benne, hanem egy igen csinos fiatal nőt, aki valamiért megrettent tőlem.
- Nem tegeződtünk... Josie? – Kérdezek vissza, és meghökkenve merengek a kérésén. Teljesíthetném szó nélkül is, de akkor állandóan azon tépelődnék, hogy mit szúrhattam el. Már a jelenlétem is gond? Nem zavartam hónapokig, most mi lehet a gondja? Korábban mintha semmi nem izgatta volna. Furcsa.
- Valami gond van? Elég, ha bólintasz, ki sem kell mondanod. – Kérdezem, és a pisztolyra teszem a kezemet, hátha bent valami rosszarcok vannak. Körbenézek a folyosón, hátha már most a nyomomban vannak, és talán pont a lány a csali. Az érdekes lenne. Egyenlőre azonban nyugodtságot erőltetek az arcomra, és várom a választ.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 02.12.13 21:37

Nagyon nem örülök neki, hogy itt van, és első körben még beengedni sem akarom. Azt hiszem ez érthető azok után, ami mostanában történt. Túl sok volt és egyszerűen nem akarom, hogy még nagyobb bajba kerüljek egy zsaruk miatt, vagy ő miattam, vagy... teljesen mindegy. Valakinek úgyis baja esik, mindig ez van és én már nem akarom tovább cipelni azt a terhet, hogy ez folyton miattam van, vagy legalábbis átvitt értelemben, hiszen az alap a nővérem hibája, csak aztán most mégis az én nyakamba szakadt minden. Hogyan lehet ezt komolyan ép ésszel kibírni? Én igazán nem tudom és néha már nem is akarom, csak próbálok még valami kis apró morzsába kapaszkodni, hogy azt higgyem van az egésznek egyáltalán értelme, pedig igazából egyáltalán nincs. A főzés is ilyen, azért foglalkozom ezzel, hátha attól egy kicsit elviselhetőbb lesz minden, vagy csak elterelem a figyelmemet.
De most nem lehet, a kint ácsorgó rendőr nem hagyja és akármennyire is nem akarok ajtót nyitni muszáj, hiszen sejtheti, hogy az ajtó másik oldalán állok, bár... azt se tudhatja, hogy én lakom itt. Bár akkor miért van itt? Talán csak Danny miatt és ha nem nyitok ajtót, akkor elmegy, vagy majd visszajön valamikor, amikor nem vagyok itthon, vagy nem nekem kell ajtót nyitni. Végül csak sóhajtok és lenyitom a kilincset, egyből azzal indítva, hogy megkérjem rá, hogy menjen el. Nagyon szeretném, mert az, hogy az ajtó előtt toporog egyáltalán nem frankó. Ki tudja, hogy ki látja, és nekem nem szabad semmiféle kapcsolatban lennem a zsarukkal. Nem és... nem! Még nagyobb bajba kerülnék, vagy más valaki helyettem.
- Nem tudom... lehet. Én elég ködösen emlékszem, de akkor sem szabadna itt lennie... lenned. Tök mindegy! Csak menj el! - ismételem el újra, de nagyon úgy fest, hogy esze ágában sincs megmoccanni és mostmár nem lenne hasznos az orrára csapni az ajtót, mert netán még meg találna sértődni a dolgon, vagy ami még rosszabb, valaki félreértené, aki esetleg figyel, mert ki tudja, hogy nincs-e ez így. Simán látok rá esélyt, hiszen legutóbb pontosan tudták, hogy hol vagyok az utcán, simán lehet bárki odalent, vagy valami személyzet, akit lefizettek és... az egészbe rémes belegondolni. A kérdésére csak elkerekedik a szemem, arra meg főleg, hogy a pisztolyára teszi a kezét. Remek! Ez kell most nekem igazán. Összeszorítom a szám egy pillanatra, aztán végül előre nyúlok és megragadom a karjánál a kabátot, hogy behúzzam, és gyorsan becsukjam mögötte az ajtót.
- Nincs itt senki, de... miért nem értetted azt, hogy menj el? Zavarsz és... és nem akarom, hogy bárki itt lásson egy zsarut. - de aztán gyorsan hátat fordítok neki, amikor a szavaimat Trixi is megerősíti néhány jól irányzott ugatással a férfi lábainál. Nem mondom, hogy vegye le a kabátot, vagy akármi, nem is érdekel, miért nem volt képes elmenni? Egyszerűen csak visszaviharzok a konyha felé, mert a mártás tuti, hogy le fog égni és akkor az elmúlt fél óra vagdosásai, meg kevergetései teljesen értelmetlenné válnak, azt pedig azért nem akarom. Szóval utánam jön maximum, mert ha jól sejtem, akkor úgyis ez lesz a vége.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 04.12.13 22:07

Ha jobban ismerném, akkor meg tudnám védeni, vagy az is lehet, hogy nem akarnám zaklatni, de így csak annyit érzékelek a dologból, a pár hónappal ezelőtti züllött kicsi lány most egész rendezettnek, ezzel együtt riadtnak tűnik. Tőlem? Én ugyan nem ártottam neki. Bizonyára mástól, nem akarhatja, hogy én itt legyek, mert bajt hozok a fejére? Nem egyedülálló eset ebben a városban, hiszen a két szeretett nőnek is ez lett a veszte. Hogy a közelükben voltam, kötődtek hozzám. Viszont akkor már ismerkednem sem kéne? Meddig folytassam ezt az északákba nyúló, kérlelhetetlenül magányos életstílust? Legyek talán mogorva, életúnt? Sokszor rámtör, ez tény, de ha valakinek segíteni tudok, akkor kapva kapok az alkalmon, hogy még élhetek. Ezúttal azonban nincsen rám szükség, rossz ezt belátni. Mégis... megmakacsolom magamat, lecövelek, tudni akarom, hogy mi van a háttérben, nyomozóösztöneim éledni kezdenek.
Azt nem tudom, hogy itt lakik e, két hónap azért annyira nem elég, hogy hirtelen meggazdagodjon valaki, bár ebben a városban, ha mindent egy lapra tesz fel.... Nem, akkor már régen a kanálisban végezte volna. Más állhat itt a háttérben. Az ajtó végül feltárul, és ahogy gondoltam, a szokatlan helyszín ehhez párosított rendezett külsőt mutat. Ebbe később bele kell mennünk, mert nagyon kiváncsivá tett a dolog.
- Ködösen? Azt elhiszem. Nem igazán voltál akkor túl jól, és abban maradtunk, hogy összefuthatunk néha, mert hát nekem sem árt valami... – Ráncolom a homlokomat, nem a szexuális bepróbálkozására gondoltam, habár nem tudom nem észrevenni, hogy milyen bombázó, ha az eszénél van. Nem, a lányom lehetne, ő kislány, én öregember. Bár csak harmincöt vagyok, néha ötvenötnek érzem magamat. Azért elgondolkozom azon, hogy mégis hátraarcot csináljak, de mi van, ha tényleg bajban van. A kezem már a mordályon, amikor se szó se beszéd beránt az ajtón belülre, és már csukja is. Mégis engedte, hogy bemenjek? Na ebből mi lesz. A fegyvert nem engedem el, csak kérdőn ráncolom a homlokomat.
- Talán azért, mert ahogy látom, állandóan valami hülyeségbe keveredsz. Nem azért vagyok itt, mert rendőr vagyok, sőt alig ismer valaki errefelé, mert civilben vagyok. – Fogom át a vállát, afféle atyai mozdulattal, ahogyan lenézek rá. – Na mi van, most éppen mi a zűr Josie? – Hátat fordít, én pedig csak picit lépek utána, zaklatni azért nem akarom. Az ugató állatra lepillantok, és meg is simogatom, odahajolva, csak nem kap oda. A lány elviharzik valamerre, én már nem tapogatom a fegyvert, csak nézelődöm. Kicsit hangosabban szólok csak ki, de nem követem őt, innen úgysem tud megszökni. Bár ott a tűzlétre, de csak nem olyan bolond.
-Szóval mit keresel errefelé? – Ha találok egy kanapét, lehuppanok, és beleszimatolok a levegőbe. Azért a vacsoráját nem fogom elenni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 05.12.13 15:38

Nagyon nem örülök neki, hogy itt van, és azt hiszem ezt meg lehet érteni. Végülis egy zsaruról van szó, nekem meg éppenséggel egy nem túl rendőrbarát illető lohol a nyomomban, szóval nagyon nem tetszik, hogy az ajtó előtt áll és nem akar elmozdulni a lift felé. Nem ellene szól, mert végülis rendes pasas, segített jó pár hete haza jutni, meg minden, de... attól még nem változtathatok a helyzeten. Próbálok kihozni a pocsék élethelyzetemből a legtöbben és abban nem sokat segít, hogy egy rendőr strázsál az ajtóm előtt és akkor finoman fogalmaztam azt hiszem. Végül csak behúzom a lakásba, mert az még mindig jobb, mintha ott kint ácsorogna mindenáron. Talán így rá tudom dumálni, hogy elmenjen, meg ugye ha nem mondok neki igazán sok mindent, vagy egyszerűen csak úgy tesz mintha nem mondtam volna, akkor az egész még egyszerűbb lesz.
- Egyszer megfordult a fejemben, hogy megkereslek, én voltam is az őrsön, de... de nem voltál ott, úgyhogy... - megrántom a vállam, de csak mikor már becsukta maga mögött az ajtót. Igen, tényleg elmentem egyszer, még az után, ami a kórházban történt, amikor Alice tett róla, hogy ne ugorjak le a tetőről, vagyis nem tett azért, hogy megtegyem, mert hát egyedül amúgy sem ment volna. De aztán hamar rájöttem, hogy ez a legnagyobb baromság, amit tehetek, úgyhogy a gyors hátraarc után többet meg sem fordult a fejemben ilyen butaság.
- Nem keveredem semmibe, a dolgok csak úgy... csak úgy megtörténnek velem. - újabb vállrántás, na nem azért, mert nem érdekel az egész, sokkal inkább a miatt, mert nem tudok ezzel mit csinálni. Nem én keresem a bajt, az talál meg engem minden akaratom ellenére, pedig nagyon szeretném, ha nem így lenne. Sőt igazából nem is keveredek újabb zűrökbe, csak egy van, ami folyton újra és újra előjön. A második kérdésére hirtelen nem is válaszolok, csak megrázom a fejem, és a konyha felé indulok el. Nem mondom, hogy helyezze magát kényelembe, főleg mert ez nem az én lakásom. De az mégis csak zavar, hogy leül a kanapéra, ami egy másik szoba, amíg én megyek vissza a kajához, hogy ne égjen le a mártás. Elhúzom a számat, aztán egy kicsit felkapcsolva a hangerőt, tehát kiabálva szólok vissza.
- Megtennéd, hogy itt keresel egy széket, hogy ne kelljen kiabálni? - de most komolyan, ebben semmi logika nem volt. Mindenesetre a kérdéseire csak akkor fogok válaszolni, ha ide jött, addig én tuti, hogy nem kommunikálok a másik szobával. Tehát megvárom, amíg áthelyezi a székhelyét szépen a konyhába és csak akkor szólalok meg megint, javában kevergetve a mártásomat.
- Ez csak egy bará... ismerősöm lakása, aki befogadott egy időre. - jobban mondva nem hagyta, hogy kinyírjam magam, még jobban mondva nem adagolt túl, amikor arra kértem, mert én magamat képtelen voltam. De még így sem tudom Danny-t barátnak nevezni. Valahogy az a köztünk lévő izé konkrétan meghatározhatatlan, nem mondható barátságnak, de azért jóval több, mint egy futó ismerős, viszont azért ez testvéri szeretetként sem festhető le, mert a testvéreddel nem fekszel le, mikor kicsúszik a talaj a lába alól... franc se tudja és ezen most tuti nem is fogok agyalni.
- Az a zűr pedig, amibe keveredtem nem számít, úgyse lehet tenni az egésszel semmit. Csak... csak egy megoldás van. - egyetlen apró sóhaj, és még csak rá sem nézek miközben beszélek. Nem fogom az orrára kötni azt az egy megoldást, ez biztos, de már napok óta a fejemben jár, és nem nagyon tudom, hogy ezen kívül tudok-e bármi mást kitalálni, hogy ő ne árthasson azoknak, akik fontosak nekem. Mert megteszi újra, ha arra lesz szüksége, vagy egyszerűen csak jó heccnek érzi, vagy mit tudom én, ebben biztos vagyok.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 06.12.13 9:40

Ha tudnám, hogy milyen élete volt korábban, és milyenre próbál törekedni, bizonyára többet tehetnék érte, így csak azt látom, hogy két hónap alatt szinte teljesen más ember. Zavaros, de így azért egy fokkal szimpatikusabb.. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy talán elgondolkozott azokon, amiket beszéltünk, ám oly rövid volt a találkozónk, hogy nem hihetek abban, hogy sorsfordító volt az a kis affér. Belülre kerülök, ahol automatikusan nézelődni kezdek, ennyire nem állhat jól anyagilag, hogy már be is rendezett magának egy olyan luxuslakást, amihez nekem kétezer évnyi fizetésem lenne elő. Magyarázkodásba fog, amire gyorsan visszanézek az arcára, cseppet zavartnak tűnik a kislány.
- Megkerestél...? – Tátom el a számat amolyan alfa-vérfarkas stílusban. Csóválom a fejemet, vajon miért érdeklődhetett utánam. Az előbb azt mondta, hogy alig emlékszik. Végülis akkor mégis maradt meg benne a drogon kívül is. – Los Angelesben voltam, mert a szemétláda Valentino keze mindenhova elér. – Bizonyára nem jelent semmit neki a név, úgyhogy zavartalanul folytatom. – Lényegtelen, ez két hónap volt, már négy éve a sarkában vagyok, ameddig mindketten élünk. – Zordan legyintek, ez már mit sem számít, hogy mennyi időt öltem bele, csak a végeredménynek lehet jelentősége, ha egyátalán még van remény bármi értelmes végjátéknak. Hallgatnám őt, de nem folytatja, gyakorlatilag úgy kéne kihúznom belőle a titkait. Faggatózni nem akarok, de annyira kis összetört léleknek tűnik, viszont amikor az ilyenek mellé állok, azok rendre beledöglenek, mintha én hoznám rájuk a halál szelét. A kanapén üldögélek most, láthatóan ez számára nem konfortos, hiszen nem jön be, hanem engem invitál ki. Hát jó. Kiindulok utána, és ott keresek egy támlás széket. Itt még otthonosabban érzi magát, ahogy látom, a szökőkútban kurjongatva nem így képzeltem őt el, hogy majd egy konyhában játsza a házitündért.
- Aha. – Hagyom jóvá ennyiben, és az arcát fürkészem. Csak annyit tudok érzékelni, hogy próbál megváltozni, elfogadni, hogy ő is a részese lehet valami rendezettnek, valami megszokottnak. Nem illik ide, még túl kevés idő telt el, hogy megszokja, de már akkor láttam benne, hogy többet érdemel, mint amennyit akkor a magáénak tudott a sorstól.
- Örülök, hogy jobbra fordult a helyzet. – Mosolyodom el finoman, én is valami ilyesmit tudtam volna felkínálni, de amilyen kis esendő teremtés, másnak is megesik rajta a szíve. Ez csak jó, vannak még normális emberek, én nem tudtam volna ilyen luxust teremteni neki.
- És mi lenne az a megoldás? Csak hogy tudd, ebben a városban már nem a szószerinti törvények uralkodnak. Az önbíráskodás... mondhatnánk, hogy nem vezet jóra, de van eset, amikor már nincsen más út. Ez jár a fejedben? – Kérdezem eltűntetve a mosolyt az ajkaimról. Én már nem bosszúra szomjas vagyok, ez már több annál. Megtorlás.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 06.12.13 13:22

Azt hiszem jó pár héttel ezelőtt még én is határozottan meglepődtem volna, ha valaki azt mondja, hogy egy ilyen lakásban lakom majd és hogy hellyel közzel megpróbálom az életemet normális mederbe helyezni. Ez mondjuk persze totál értelmetlen és felesleges már megint, de attól még legalább egy kicsit igyekeztem, hátha sikerül. Kár, hogy az a bizonyos hullám-völgy sosem képes valami síkká egyenesedni, és mondjuk lehetőség szerint akkor, amikor felérsz, nem akkor, amikor épp lent jársz. Az viszont tény és való, hogy egyszer megkerestem, de nem voltam annyira biztos magamban, hogy tényleg van értelme, így hát mivel még csak ott sem volt, hát nem erőltettem a dolgot. Egy aprót biccentek a visszakérdezésre, hát minek ismételjem magam? A név említésére viszont szó szerint megtorpanok, és elkerekedett szemekkel nézek rá. Aztán gyorsan tovább is libbenek, bár azt hiszem ebből már egyértelmű, hogy ismerős nekem ez a név, túlságosan is jól tudom, hogy kiről beszél.
- Értem... biztosan fontos ügy volt. - ennyit sikerül kinyögni, és már el is tűnök inkább a konyha felé, csak onnan szólok át, hogy igazán átjöhetne, mert hogy nem akarok a nappaliig kiabálni az tuti biztos. És ha már nem volt hajlandó elmenni, nem hiszem, hogy azért jött, hogy a kanapé kényelmességét tesztelje és azon ücsörögjön mondjuk egész délután. Legalábbis így sejtem. Foglalkozom inkább a kajával, kevergetem a mártást, ez legalább lefoglal annyira, hogy ne gondolkozzam máson, főleg ne olyasmin, aminek nagyon nem lenne értelme. Megvárom amíg végre leül és csak akkor válaszolok az újabb kis kérdésre, hogy mit is keresek itt. Gondolom elég sok minden megfordult a fejében, talán azon kívül, hogy kiraboltam egy bankot. Hogy csak valami gazdag pasas kitart... végülis ebben van is egy leheletnyi ráció. Közben Trixi is lenyugszik és leheveredik szépen a helyére, még csak meg sem harapta előzőleg a fickót, főleg mivel már én is jobban viszonyulok hozzá. Az elején ugatott, amikor belőlem is érezte a feszültséget. Nem hiába, nagyon okos kutya.
- Jobbra? Talán... valami olyasmi. - végülis ránézésre tényleg jobb most a helyet, mint amilyen legutóbb volt, amikor találkoztunk, ezt kár lenne tagadni, de azért tökéletes sem lett, főleg mert valahogy ez az egész nem nagyon tud teljesen megoldódni. Arra valahogy nem látok semmilyen esélyt. És még ez a kósza kis mondat is kicsúszik a számon, amit igazán nem akartam. A felvetésére viszont akaratlanul is elnevetem magam.
- Kinéznéd belőlem, hogy önbíráskodom? Ez igazán... megtisztelő. - tényleg viccesnek tartom a dolgot, mert hát nem vagyok én egy olyan hű de talpra esett ember. Nem is lennék képes szerintem igazán ártani valakinek. Jó eséllyel még akkor sem, ha a saját életem múlik rajta. Sőt ezt tudhatom ténylegesen, hiszen tény, hogy anno Tim ellen sem tudtam semmit sem tenni, csak álltam, lefagytam, és maximum a hisztérikus sírás, meg a könyörgés az a szinte, ami nekem megy. Nem vagyok egy húde erős jellem, ezt azt hiszem nem is vitatná senki.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 09.12.13 20:44

Ha én kerülnék hirtelen luxuskörülmények közé, bizonyára megváltoznék, vagy legalábbis máshogyan állnék az élethez, viszont erre esély sincsen, úgyhogy marad a jó öreg cinikus szerepem. Itt már nincsenek hullámvölgyek, a szinuszgörbe teteje egy viszonylag józan, de keresű állapot, az átlag pedig az, amikor a kuka alól kell összeszednem magamat, a mélypontról ne is beszéljünk. Talán jó lenne, ha a magamfajták, mint amilyennek Josie-t is gondolom, egymásba tudnának kapaszkodni, de úgy látom, mintha most rendezetettebb lenne az élete, mintha nem szorulna támaszra. Legalábbis mintha most lenne valaki, aki mögötte áll, magabiztosságot töm belé. Észreveszem, hogy a név jelent számára valamit, ennyire vagyok jó nyomozó, de azt is, hogy finoman szólva is megriadt attól, amit mondtam. Talán nem kéne erőltetnem, de ha már itt vagyok bent, akkor nem biztos, hogy rossz, ha határozott vagyok.
- Talán ismered Timothy Valentino-t? – Kérdezek rá, de nem megdörgés-szerűen, csak amikor kifelé megyek utána. Fürkészem az arcát, de nem fogok agresszívan fellépni, ha netán kitérő választ ad. Kint keresek valami széket, és átvetem rajta a lábamat. Az illatfelhőt érezvén megkorran a gyomrom, ám nem várt vendég vagyok, még az is érdekes lehet, ha betoppan a házigazda. Remélem nem a maffiafőnök az, mert akkor...
- Az volt. Az a szemétláda nyiratta ki a családomat, egyszer már csak a végére járok. – Mormolom szinte mantraszerűen, már annyiszor gondolkoztam ezeken, hogy teljesen úgy hangzik, mintha betanultam volna azt a bizonyos mondatot. Viszont róla nem gondolok rosszat, a visszafojtott mosolyból az jön le, hogy kissé még becsülöm is, hogy most itt találom, nem a lepukkant motelben. Abból, hogy tiszta, nem az jön le, hogy bankot rabolt volna, vagy valaki kitartja. Sokkal esélyesebb, hogy egy angyal karolta fel. Vannak üzleti angyalok, akik kezdő vállalkozásokat karolnak fel, és vannak magánéleti angyalok. Úgy tűnik, ezúttal utóbbival sikerült szerencsésen összeakadni. Végre úgy tűnik, hogy megnyugszik, hogy nem hozom a fejére az őrsöt, és talán kényelmesen el tudunk beszélgetni.
- Mit keresel itt egyátalán? – Talán kissé tapintatlan a kérdésem, nem beleugatni akarok az életébe, egyszerűen érdekel, mint ahogyan az első alkalommal beleegyezett, hogy néha összefussunk, beszélgessünk, egymás társasága legyünk. Nem is tudom igazán, hogy egy fő problémája van, vagy azok már maga alá temetik, de ha nem tudok semmit, úgy nehéz véleményt mondani, pláne segíteni. A nevetése viszont mosolyt csal az ajkaimra, a belőtt vihogáson túl ez nagyon aranyos gesztus a részéről.
- Az önbíráskodás nem attól függ, hogy kinézem, vagy sem. Pont azok szoktak önbíráskodni, akik egyébként átlagemberek, élnék az életüket, de valami teljesen... – Sóhajtok fel – Kirántja őket abból, amit megszoktak, megszerettek. Családapák, fiatal lányok. – Most mindkettőnket említettem, hiszen éppen az előbb mondtam, hogy mi történt a családommal. – Csinálsz egy kávét, ha megkérlek? Hosszú még az éjszaka, nem árt észnél lennem. – Aztán eszembe jut valami, amit nagy ajakharapdálás után végre kinyögök. – Most, hogy már másnál laksz, tökmindegy... de azért sokat gondoltam ám rád. Tudod mondtam neked, hogy nem szokásom kihasználni a helyzetet, eléggé magad alatt voltál. Pedig ha más körülmények között találkozunk, korkülönbség ide vagy oda... Hát nehéz lett volna ellenállni neked. – Vallom be az igazat, remélve, hogy nem kezd el szabadkozni, vagy lelkizni azon, hogy mi lett volna ha.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 11.12.13 11:09

Igazából számomra ez nem annyira furcsa. Oké, nem voltak a szüleim ennyire gazdagok, de azért nem kellett soha hiányt szenvednem semmiben még pár hónappal ezelőtt sem. Megkaptam, amire szükségem volt, szerettek, volt saját szobám, nagy házban laktunk. Nem volt okom panaszra, szóval ez nekem nem feltétlenül furcsa és szokatlan, sokkal inkább az volt, ami kifordított magamból, ami előzőleg történt, az előtte lévő pár hétben, amikor a koszos kis motelben laktam. Nem figyeltem magamra egyáltalán, csak úgy léteztem bele a világba, és kész. Na persze attól, hogy itt vagyok még nem oldódott meg minden, sőt, csak egy kis időre próbáltam magam abban a hitben elringatni, hogy talán lehet megint normális életem, de erre megint rácáfolt ő. Azt viszont nem tudom leplezni, hogy ismerem a nevet, ami kicsúszik a száján. Pedig nagyon szeretném, tényleg nagyon! Mégsem megy, és persze, hogy rá is kérdez. A figyelmemet azonnal inkább a szósznak szentelem, és nem rá nézek. Sosem tudtam igazán jól hazudni, ezen sajnos az sem változtatott, ami történt velem. Mégis megpróbálom megrázni a fejem, hiszen akkor nem szavakkal kellene hazudnom. Aztán mégis a fickóra pillantok. Beengedtem, most már úgyis mindegy, főleg ha azt is beleveszem, ami napok óta motoszkál megint a fejemben.
- Az túlzás, hogy ismerem. Megölte a családomat, engem pedig megkínzott. - darálom le végül, mintha csak egy betanult szöveget mondanék el. Egészen színtelen és monoton hangon sikerül előadni, mintha így könnyebb lenne kimondani, és nem kellene az egészre gondolnom, csak tényleg értelmetlen szavakat pakolnék egymást után és kész. Inkább a kajára koncentrálok, az most könnyebb. Egyébként legutóbb Conrad nem láthatta, hiszen akkor még mindent elrejtettem, de itt más, nem látnak emberek és rajtam pedig egy szimpla rövid ujjú van. Simán kiszúrhatja, már eddig is észrevehette a vékony, de annál precízebb hosszanti vágásokat sorban mindkét karomon. Az picit mégis meglep, hogy így hasonlítunk, hogy az ő a családja is elveszett, bár azért az én helyzetem egy kicsit azt hiszem más. Egyrészt nem csak kinyíratták a szüleimet és a húgomat, hanem a szemem láttára végeztek velük és aztán velem sem volt Tim sokkal kíméletesebb és akkor még finoman fogalmazok. Arról nem is beszélve, hogy szinte még gyerek vagyok... voltam, ő pedig egy felnőtt, bár így sem lehet könnyebb ezt feldolgozni.
- Sajnálom. - ennyit sikerül végül kinyögni a szavaira. Mit mondhatnék? Hogy mennyire együtt érzek? Arról nem is beszélve, hogy ő zsaru és ha jól sejtem, akkor ő is olyan, mint a nővérem, hogy az egésznek a végére akar járni, hogy el akarja kapni a főgonoszt. Én nem akarok ilyesmit, sosem akartam, csak azt szeretném, hogy hagyjon végre békén, és ez az, amire egyre inkább sejtem, hogy semmi esélyem sincs.
- Én csak itt lakom egy... fickónál. Befogadott, de ez... elég bonyolult. - őszintén szólva nem tudom a mai napig sem azt mondani, hogy ez az otthonom, sőt még azt sem tudom, hogy Danny-t minek mondhatnám. Lefeküdtem vele... kétszer és ebből a legutóbbi alkalommal nem voltam még csak belőve sem, ő viszont csont részeg volt, de mellette mindkettőnknek volt párja. Igen volt, mivel nekem már nincs, mert egyszerűen eltűntem Gary életéből, én döntöttem így, mert nem akarom, hogy baja essen. De térjünk vissza a jelenlegi helyzetre, hogy miért vagyok itt. Nehéz lenne Dannyre azt mondani, hogy egy barátom, és azt is, hogy egy jó akaróm, hiszen időnként annyira bunkó tud lenni, hogy az elmondhatatlan, de mégis kedvelem és talán egy kicsit én is fontos vagyok neki, vagy csak már megszokott. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan lehetne elmagyarázni bárkinek, amikor én sem értem.
- Te önbíráskodsz? - kérdezek vissza, de a szavaira konkrétabban nem válaszolok, bár a nevetésemből sejtheti, hogy én nem. Én nem fogok bosszút állni, mert nem vagyok olyan, nem vagyok hozzá sem elég erős, de nem látom értelmét, hiszen az nem oldd meg semmit. Egyszerűen csak valahogy szeretném tovább élni az életem, de már egyre inkább nem látok rá semmi esélyt. A kérésére bólintok egy aprót, és pillanatokon belül már be is kapcsolom a kávéfőzőt. Este van, nekem már nem lesz rá szükségem, de nem gond, ha neki kell, aztán maximum nekem is jól jön majd reggel. Amíg lefő, azért figyelem, amit mondd, és persze folytatom a szósz kevergetését is. Elég könnyen le tudna égni, ha nem figyelnék rá. Az viszont, amit mondd határozottan meglep. Őszintén szólva csak nagyokat pislogok. Nem vagyok ám én annyira nagyszájú akkor, ha tök józan vagyok.
- Hát én... én akkor tényleg nagyon nem voltam magamnál. - nem akarom megbántani, és azt sem kimondani, hogy akárhogy is nézzük, de hozzám képest elég öreg, és nekem valahogy azért más kell. Mármint persze más az, hogy ha be vagyok lőve, akkor nem számít semmi, de ez jelenleg nincs így, és józan állapotomban nem vagyok annyira kalandvágyó, nagyon is fontos nekem, hogy egy kapcsolatnak legyen jövője, vagyis... fontos volt, most már igazán mindegy. - Itt maradsz vacsorára? Nem tudom, hogy Danny mikor jön. - nem fog neki sokat mondani a név, de fogalmam sincs, hogy milyen formában említsem meg Danny-t. Mint lakótárs? Lehet, hogy az a jó szó, most már mindegy. De tényleg nem egyeztettem vele, szóval simán lehet, hogy soká jön, vagy csak reggel, vagy Winternél alszik, vagy az irodában, a fene tudja. Frissen mégis csak finomabb a vacsi és akkor nem kell egyedül ennek, vagyis Trixivel. De hát ő nagyjából csak annyira jó ilyenkor társaságnak, hogy kinézze a számból a kaját.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 13.12.13 17:36

Érzékeim akár egy macskáé, pattanásig feszülnek. Túl sok szenvedést láttam már, hogy könnyedén felismerjem jeleit, akkor ha valakin végighullámoznak. Legszívesebben minimum eltolnám magamtól az asztalt, hogy felállva átöleljem, biztosítsam a barátságomról. Mindketten nyomorultak vagyunk, de közel sem barátok. Ez esetleg változhat, de túl kevés ideje ismerjük még egymást, hogy ilyen félreérthető tettet vigyek végbe, már így is elragadtattam magamat azzal, hogy először a szökőkútnál vigyáztam rá, most pedig továbbra is érdekel a sorsa. Felnézek csak rá a székről, és egy egy megértő villámot indítok el cinikus, megtört tekintetem mögül, hogy vele vagyok. Nem igazán pillant rám, úgyhogy nem tudunk összenézni, csak érezheti, hogy itt vagyok, és ha minimálisan is, de osztozok abban, ami uralja a végzetét. Amikor csak felmerül az a név, tudom, és érzem, hogy még akkor sem fog nyugodtan aludni, ha netán ő maga földelné el a maffiavezért. Végre odakapja a fejét, ahogyan beismeri amit már eddig is sejtettem, erre már a torkom is elszorul. Nekem, aki megérdemeltem a büntetést, könnyebben feldolgozható, de egy ártatlan teremtést miért korbácsol a pokol sötét hercege, aki a menő Las Vegas-i üzletember álarcát hordja? Bólintok, nehéz most megszólalnom, ilyenkor a szarkazmusom mit sem ér. Csak gondolatban strigulát húzok, már így is több van a rovásán, mint amit valaha be tudnánk rajta hajtani.
- Miért? Miért tette ezt? – Most már nem megölelni akarom a lányt, bosszúálló ösztönöm már lassan elemészt. Mint egy váza, amelyen az első repedést követően megjelennek a többiek, visszatarthatatlan láncreakcióként. Az ajkam már összeszorítva, a szemem szinte lángol, akár valami démoné, már csak a lángokkal övezett szigony hiányzik a tenyeremből. A sebhelyeit eddig nem láthattam, nem vettem ennyire tüzetesen végig a bőrét, inkább az arcára, az érzéseire koncentráltam, most sem oda nézek.
- Te és én egyek vagyunk, áldozatok, de amíg élünk, nem győzött. - Valamiért engem is csak kerülget, a kollégáimat ölette meg mindig, hogy velem éreztesse, hogy afféle sarokba szorított patkány vagyok, akivel csak játszadozhat. Ahogyan Josie is látja, engem már csak az éltet, hogy mikor tudom végleg lezárni az ügyet. A főnökeim is tudják már, hogy csak olyan dolgot vagyok hajlandó vállalni, ami ezzel összefügg. Ki is rúghatnának, de nem teszik, mert egyértelmű, hogy ebben fáradhatatlan vagyok. De legalább ő jól van, valaki figyel rá, mégsincsen egyedül. Magáért beszél, hogy van meleg lakása, ennie, és akire főzhet, kötödhet, hiszen egy összetört léleknél nincsen is ilyenkor más fontos. Nekem ezek már vajmi keveset érnek. Minél tovább vagyok életben, annál többek életét teszem tönkre a makacsságommal. Többször beszéltem telefonon Valentinoval, pontosan tudja, hogy védve van a segge, de a kiváncsisága nem hagyja nyugodni, hogy meddig jutok még el.
- Nem kell magyarázkodnod, remélem, hogy békére lelsz. Ha gondolod, én sem foglak többet keresni téged, de biztosíthatlak, csak idő kérdése, és ő békén fog hagyni. – Én vagyok a sötét huszár ebben a játszmában. Az az alak, akinek nincsen élete, csak az éjszakát járja, megoldások után, és már esély is van rá, hogy védjem a királynőt, hogy a befejezés végén ő élhesse az életét. Nem várok ezért hálát, vagy bármit is, elég az a csodálat, hogy ő ennyire erős, képes mindent túlélni, talpraállni.
- Vannak kivételes helyzetek, amikor a törvény kevés. – Sóhajtok fel, és megrázom a fejemet. - Ilyen hiányosság esetén, törvényen kívül kell cselekedni, hogy az erkölcs törvényét
alkalmazzuk.
– Állok fel, arra készülök, hogy távozzak. Ellenőrzöm, hogy a pisztolyom immár nincsen kibiztosítva.- Ez nem önbíráskodás. Az önbíráskodás nem elfogadható indok, hanem érzelmi reakció. – Egyenlőre nem is folytatom tovább, mert el kell köszönnöm, de így, hogy tudom, hogy érte is kell majd küzdenem, még nehezebb az elválás. Nem arról van szó, hogy szerelmet akartam vallani neki, csak annyi volt a lelkem mélyén, hogy valamit megláttam benne, ami engem is kihúzott még a mocsár mélyéről, legalább annyira, hogy ismét éltem néhány hónapig, ezért akartam látni. Bólintok, és hárítóan intek a kezemmel, nem tartozik nekem semmiféle mentegetődéssel, nyilvánvaló, hogy nem egymásnak teremtettünk. Aki mellettem ébredne, az sosem tudhatná, hogy nem hívják e a rendőrségtől, hogy valaki kilocsantotta az agyamat. A kérdésre inkább nemet intek, és még utoljára finoman elmosolyodom. – Nem, ez a ti vacsorátok. Tovább kell folytatnom, amit elkezdtem. Érted is. Már nem számít, hogy mi lesz a vége, csinálom, amíg tudom. Hadd tudják meg, hogy van valaki, aki még a sarkukban van. Ez nem bosszú. Megtorlás. – Bólintok, aztán az ajtón kilépve már sietek is a lift felé. Hosszú még az éjszaka.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas 13.12.13 18:55

Hát persze, hogy felfigyelek a névre, amit túl jól ismerek. Bárcsak soha ne hallottam volna még róla! Bárcsak ne ismerném, bárcsak ne kísértene minden éjjel rémálmaimban az arca, a hangja, az a szörnyű mosoly... de így van, sajnos ismerem, és sajnos képtelen vagyok megszabadulni tőle, még így sem, hogy próbálom az életem újjáépíteni. Újra és újra felbukkan és mindent romba dönt egy mozdulattal, mint egy buta villám, ami folyton ugyanoda csap, történetesen belém. Igazán elfüstölhetnék már, hogy ne történhessen meg még egyszer. De sajnos erre esély sincs, csak akkor, ha én magam teszek róla, hogy eltűnjek és ő ne találjon meg. Erre pedig csak egy esély van... amit persze eszem ágában sincs senkivel sem közölni. Maradjon az én kis titkom, és majd szépen fény derül rá, amikor végre ténylegesen elhatározom magam, mert abban biztos vagyok, hogy ez meg lesz, csak a mikor a kérdés. Nem nagyon nézek fel, de a kérdése mégis erre ösztökél. Akaratlanul is elmosolyodom. Hogy miért tette? Nem mindenre van indok, főleg akkor, ha a másik fel olyan valaki, aki nem igazán nevezhető... normálisnak.
- Hogy azt tegyem, amit akar, hogy a kezére adjam a nővéremet, akit keres. - fejtem ki neki röviden. Nem akarom én most az egész élettörténetemet előadni, hogy a testvérem elment tőlünk, hogy ő is veszélyes alak, hogy most épp börtönben csücsül és hogy én azért vagyok itt Vegasban, mert az lenne a dolgom, hogy megmondjam Timnek hol kaphatja el és végez vele, mert hogy az ő embere volt, és elhagyta. Vagy a fene se tudja a részleteket, ennyire nem mentem én ebbe bele, attól jobb nem lesz, hogy több részletet ismerek. Azt viszont észreveszem, ahogy ez a férfi néz, haraggal és... nem is tudom, hogy mit kéne mondanom rá. Hogy mindegy? Hogy nem az ő gondja, és hogy amúgy sem számít már, mert én már úgyis feladtam a harcot? Inkább hallgatok, azt hiszem az a legegyszerűbb.
- Amíg élünk... igen, valahogy úgy. - mondom ki egészen halkan, és csak egy apró vállrántással reagálok még. Nagyon jól fogalmazott, amíg élünk, csak épp én ezt már nem tervezem ám sokáig, hogy éljek. Mert nem akarom, hogy ez még sokáig folytatódjon. Eleve nehéz így bármit is tenni, a szörnyű emlékekkel, hogy mindent elveszítettem, de hogy ezt hátra sem tudom hagyni, hogy tovább sem léphetek... az egyszerűen teljesen fel fog őrölni és ezt inkább nem hagyom. Inkább én magam adom fel. Lehet, hogy most nem vagyok egyedül, hogy van mellettem valaki, de attól még ez nem oldotta meg a jelenlegi gondot, hiszen Dannyvel is bármikor végezhetnek, azt pedig nem akarom, hogy neki baja essen miattam.
- Engem nem zavar, csak tudod te rendőr vagy és nekem nem igazán szabadna rendőrökkel beszélnem. Azért akartalak elküldeni, de most már úgyis mindegy. - kétértelmű, vagyis számomra az. Ő veheti úgy, hogy azért mondom, mert már amúgy is bejött, tehát már nem számít a fenyegetés, hogy nem szabadna zsarukkal társalognom. De én tudom, hogy mire értem, arra, hogy már nem gond, már nem számít, mert nem kerülök bajba miatt, nagyobba már biztosan nem, és nem is érdekel az egész. Azt pedig végképp nem hinném, hogy erős vagyok, eddig se voltam, és egyre inkább nem érzem magam annak.
- Ezt úgy érted, hogy akkor majd te megoldod? - legalábbis ha tudok a sorok között olvasni, akkor nagyjából ezt szűröm le abból, amit mondd. Nem hangzik valami jól. Ő tovább léphetne... valahogy nem? Ha Tim nem akarja elkapni, hanem inkább fordítva, akkor igazán elmehetne és megpróbálhatna új életet kezdeni. Neki lehet, nekem nem. Én megtenném, ő pedig nem akarja. Hülye egy helyzet. De úgy látom, hogy menni készül, és végülis nem fogom tartóztatni, amúgy se tudom, hogy Danny mikor jön és lehet hogy nem vágná a helyzetet. Persze nem szólna bele szerintem, nincs olyan megállapodás, hogy nem engedhetek be senkit a lakásába, vagy ilyesmi, csak... hát a fene se tudja. Akkor sem fogom azt mondani,hogy maradjon, felajánlottam a vacsorát, innentől ez már az ő döntése igaz?
- Hát jól van, de azért... vigyázz magadra. És értem nem kell, az már nem számít. - rendes fickó a maga módján, bár úgy gondolom, hogy nem jó döntést hoz. Nem kellene Tim után vetnie magát, nem tudom elképzelni, hogy ebből jól is kijöhet. Egyszerűen túl veszélyes és... és nincs értelme. Az a fickó túl erős, sok embere van és mindenről tud. Félek, hogy nem jöhet ki jól belőle. Intek még egyet és legalább az ajtóig elkísérem, de már el is tűnik. Halk sóhajjal csukom be az ajtót, aztán irány a konyha. Úgy fest, hogy ma is egyedül fogok vacsizni, vagyis Trixivel.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas

Vissza az elejére Go down

Josie&Conrad - Wayback into Las Vegas

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Passion in Las Vegas
» Las Vegas külterülete, egy útszéli benzinkút a sivatagban, a várostól nem messze.
» Passion in Las Vegas
» Vegas szótár
» Las Vegas (Nevada)

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Danny luxus lakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához