welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Timur Theodor Volkov
18.11.17 0:33
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Rebekah Walker
 
Drake Combton
 
Lyna Frei
 
Ifj. Jack Daniels
 
Daisy McFly
 
Zachary M. Boild
 
Jennifer Ariadne Lively
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Josie ♣ Danny - Home, sweet home...?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 16.12.13 14:00

Különös, hogy én jobban ragaszkodtam a kórházhoz egész végig, mint amennyire Josienak szüksége volt rá. Az orvos már tegnap azt mondta, hogy hazajöhet velem, de nem bírtam magam rászánni. Az pedig ugye szóba sem jöhetett, hogy csak őt hazahozzam és mondjuk keressek pár estére egy másik lakást magamnak. Tudom, hogy nem, mert egy teljes estét töltöttem azzal, hogy ez járt a fejemben. Most viszont, majdnem egy hét után már nem húzhattam tovább. Nem lett volna semmi értelme. Pár ruhát vettem valamelyik közeli boltban, azt adtam oda neki és szomorú búcsút vehettünk a szobától. A kocsim otthon a parkolóban, úgyhogy kénytelen voltam taxit fogni és abban zötykölődve tenni meg az utat. Akaratlanul is egész végig Josie kezét fogom és elég sűrűn simítok végig a hüvelykujjammal a kötésen. Már csak egészen vékony anyaggal fedték be, ezért szinte érzem a friss hegeket. Ideje lenne leszokni a simogatásról. Az út vége felé már inkább a saját ölemben van a kezem és egyetlen szó nélkül nézek ki az ablakon. Hiába telt el egy hét, akkor sem érzem úgy, hogy én, én lennék. Nincs kedvem beszélni, de ennek lehetséges, hogy csak a fáradtság az oka.
Amint leállítja a sofőr a motort, már nyújtom is a kezem a bankkártyáért, majd kiszállok és kisegítem Josiet. Valami halvány mosoly játszik az arcomon, de nincs benne sok őszinteség. Ha jól sejtem, ő örül, hogy kikerült abból a vakítóan fehér szobából, én viszont annyira nem, hogy itthon lehetek. Mégis felliftezünk és egy perc múlva már a zsebembe kutatok a kulcs után. Legalább most már elfogadható ruha van rajtam. A szokásos zakó meg ing, csak az egyre növekvő borosta a zavaró, ami már kisebb szakállnak mondható. Ideje lesz erről is gondoskodnom. Csak nem a fürdőszobában. Majd megoldom máshol. Most viszont kitárom az ajtót, de nem lépek be. Amúgy sem engem üdvözöl éles hangon ugatva és veszettül csaholva egy kutya. Különös, de mégis elmosolyodok egy pillanatra, majd megpróbálok elsiklani a dög mellett és hátrahagyni a nagy üdvözlős jelenetet. Első dolgom, hogy anélkül, hogy körülnéznék, becsukjam a fürdőszobaajtót. Volt itt egy takarítóbrigád, de attól még nem szeretnék oda most benézni. Azután jöhet a konyha, ahol halomban áll szétszórva a kutyakaja.
- Remek... - lépek keresztül egy kisebb kupacot, majd a felborult zsákot. - Kérsz valamit? Enni? Inni? - kiabálok ki az előszoba felé, miközben én egyértelműen egy hideg sört veszek a kezembe, majd egy fájdalomcsillapítót küldök le vele.
Valószínűleg a kialvatlanság teszi, de eléggé hasogat a fejem. Már második napja. De majd ez a bogyó segít. Ledöntök még pár kortyot, miközben félig belemászok a hűtőbe, hogy valamit ehetőt halásszak elő. Ha ő nem is kér, én még eszek. Próbálok úgy tenni, mintha csak nyaralásból tértünk volna haza és nem a kórházban töltöttünk volna el egy hetet.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 16.12.13 15:09

Azzal én se barátkoztam volna meg egy könnyen, hogy engem hazavisz, ő meg elmegy aludni máshova. Egyébként sem tudom elképzelni, hogy a napok múlásával miért lenne ez könnyebb, de nem erőltettem, legalábbis nem nagyon, hogy most már menjünk. Attól még persze rémesen unalmas volt az egész bent töltött idő, és nagyon szívesen húztam volna már el, főleg miután erre lehetőségem is lett volna, de valahogy fura módon mégis úgy érzem, hogy azon kell lennem, hogy neki jó legyen. Komolyan, mintha ő lenne az, aki eddig kórházban feküdt, én szerintem már jobban aggódom érte, mint fordítva, vagy nem is tudom. De végre azt mondta, hogy mehetünk, szóval a gyors öltözés után már szinte lelkesen indultam a taxi felé. Láthatom Trixit, végre normális házi kosztot ehetek és normális ágyban aludhatok, és... oké, lesznek nehézségek is, nem sok értelme van, hogy túlságosan felvillanyozzon ez az egész. Zavaró, ha két percenként azt se tudod, hogy hova legyél, hogy örülj, vagy még sem, és jelenleg én most valahogy így csapongok össze-vissza. A taxiban is sikerül végig szótlanul ücsörögni, én pedig komolyan aggódva pillantok időnként oldalra, ahogy ő hallgat és kifelé néz csak az ablakon, no meg a vékony kötést simogatja a kezemen, mintha... mintha nem is tudom, attól eltűnne a heg, vagy csak így próbálja nyugtatni magát? Tippem sincs, és nem is merek most rákérdezni. Azt is csak szomorúan konstatálom, hogy a keze végül elengedi az enyémet, de mit tehetnék? Nem fogok rászólni, hogy de igenis jót tenne... nekem, vagy neki? Már ezt se nagyon tudom.
Várok, amíg fizet, amikor megérkezünk és én is kikászálódom a kocsiból. Irány a lift, a lakás és persze Trixi! Fogalmam sincs, hogy van, hogy gondoskodtak-e róla rendesen, hogy mennyire hiányoztam neki. Egy kutya vajon egy hét távlatából elfelejt valakit, akit még nem is ismer olyan régóta? Azért remélem, hogy nem, az iszonyú csalódás lenne, de ugye nem tudhatom, hogy mi volt akkor amikor ájult voltam, hogy hogy reagált, védett és segített, hogy Danny magához térjen. Feszülten várok, amíg végre nyílik az ajtó és szélesen elmosolyodom, ahogy Trixi szinte nekicsapódik a lábamnak, olyan lendülettel rohan kifelé.
- Hát nem felejtettél el igaz? - még egy puszit is kap a fejére, sőt nem is egyet, jut abból bőven, no meg a simogatás, meg az ölelgetés sem maradhat el. Tudom, hogy ha arról van szó el lehetett volna intézni, hogy behozzák nekem egy kicsit legalább, de nem akartam, mert akkor csak rosszabb megint az elválás. Így egyszerűbb volt. Danny közben elsurran mellettünk, amit szinte fel sem fogok, akkor eszmélek fel, amikor meghallom a hangját a konyha felől. Nem sok kedvem van kiabálni, ezért kicsit gyorsított léptekkel immár a kutyámmal a nyomomban indulok meg a konyha felé. Olyan rend és tisztaság van, hogy ihaj, biztosan rendesen ki lett pucolva a lakás, mert semmi nyoma annak... ami történt.
- Inni elég a víz, enni pedig... állati jó lenne valami normális kaja. - már iszonyatosan untam a kórházi kosztot, azért az mégse valami fejedelmi és csomó emberre főzik, nem olyan, mint amikor én készítek valamit, mégha egyelőre még nem is vagyok annyira durván profi. A kiszórt kutyakajára csak egy fejcsóválás és egy buksisimi a reakcióm. Akármennyire is rendetlenség van, nem tudok haragudni Trixire, az esélytelen most. Inkább nekiállok felállítani a zsákot, na meg összeszedni azt, ami szét van szóródva a földön és ebben még a kis dög is segít, bár ő nem pont pakolásként fogja fel, hanem elpusztítja azt, ami nagyon el van szóródva a kövön. Pár pillanatig gondolkodom, majd végül mégis csak Danny-re pillantok guggolva szedegetve a földről Trixi tápját.
- Ugye megpróbálod kipihenni magad most már rendesen? - egyértelműen látszik az arcomon, hogy aggódom érte, de hát még most sincs jó bőrben. Attól, hogy a ruha normális rajta, még ugyanúgy látszik, hogy fáradt és nyúzott, ezt le sem tagadhatná.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 16.12.13 17:47

Nem gondoltam volna, hogy ennyire csendben fog telni a hazaút, de tény, hogy nincs sok kedvem beszélgetni. Amúgy is, mindent átbeszéltünk még bent, amit csak lehetett. Amit pedig nem, azt nem egy taxi hátsóülésén fogok megemlíteni - ha meg fogom egyáltalán valaha. De így legalább gyorsan hazaérünk. Hurrá. Irány a lift és a lakás, ahol már képtelen vagyok letörölni az arcomról egy mosolyt. Talán az első igazi napok óta. Fene se gondolta volna, hogy így letámadja a dög és én nem fogom gyűlölni már csak azért, mert látom, mert hangos, mert létezik. Csak elsétálok mellettük és egyetlen szó nélkül hagyom, hogy kiélvezzék egymás társaságát. Addig is biztos, ami biztos alapon kilincsre csukom a fürdőszoba ajtaját, majd irány a konyha, ahol egy hideg sörrel lenyomok egy aszpirint is, mielőtt megkérdezném, hogy ő is kér-e bármit.
- Normális kaja? Rendelek valamit - bólintok egyet és már nyúlnék is a zsebembe a telefonomért.
Meglepő módon, nincs benne. Eddig a kórházi telefont használtam, most pedig, hogy itthon vagyok, ideje lenne megkeresni a mobilom. Csak tudnám, hol van. Addig még tiszta, hogy akkor, ott a fürdőszobában a kövön végezte, de hogy azóta hova került, azt nem tudom. Most viszont mégsem indulok egyből a keresésére. Maradok a konyhapultnak dőlve, miközben ráérősen iszogatom a söröm. A hűtőben hiába is néztem, nem találtam semmi ehetőt. Pontosabban pár fóliába csomagolt szendvics, de az közel sem mondható normálisnak.
Eleinte egyetlen szó nélkül tűröm, hogy még csak most jöttünk meg, máris pakolásba fogott. Nem szólok rá, pedig nem bánnám, ha inkább leülne a székre és várná, amíg megiszom a söröm és rendelek valami kaját. Mielőtt rászánnám magam, hogy mindezt közöljem vele, ő megelőz. Összeráncolom a homlokom, és egy pillanatig nem szólok.
- Te pedig nyugton maradsz és hagyod, hogy más csinálja meg a takarítást? Valaki olyan, akinek ez a dolga? - válaszolok kérdéssel kérdésre.
Végül is, mi mást mondhatnék? Próbálkozni fogok az alvással. Mást úgysem nagyon tehetek. Ha ébren is szeretnék maradni, a végtelenségig úgysem húzhatom és tekintve, hogy itthon fogom lógatni a lábam és őt felügyelni... nos, lássuk be, nem a legizgalmasabb elfoglaltság.
- Rendben leszek, hidd el - húzom mosolyra a szám, és ahogy elmegyek mellette, megsimogatom az arcát, hogy tényleg megnyugtassam.
Ideje felkutatnom a telefonom és megrendelni a kaját. Az üres sörösüveg a pulton végzi, miközben a nappali felé tartok. Az asztalon nincs, a kanapén szintén. Végül megtalálom a bejárat melletti kis asztalon, ahol a pótkulcsok is vannak. Működik a készülék, mégis egy pillanatig csak vizsgálom. Mivel megmártózott a vérben, most is látszik rajta egy kisebb, rászáradt folt. Próbálok nem törődni vele. Csak tárcsázok és a legtáplálóbb, legfinomabb ételből rendelek egy jó nagy adagot. Gyümölcsök és hasonlók.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 16.12.13 20:28

Nem is tudom, hogy mit mondhattam volna, amúgy is láttam rajta, hogy nem lenne értelme most túlzásba vinni a beszédet, ezért is maradtam inkább én is csöndben, egyébként is jól esett, hogy fogta a kezem és nem akartam ezt sem beszéddel megtörni. A lakásban már egyből könnyebb, amikor Trixi szó szerint letámad és rám is vetné magát, ha nagyobb lenne, de így én guggolok le hozzá, hogy kiörömködhessük magunkat. Azért örülök, hogy itt vagyok, és nem azért mert beszéltem a dokival... az maximum abban segített, hogy megpróbáljam elnyomni magamban a nyilvánvaló tényeket. Attól még mindig nem tudom, hogy mit is kéne tennem, mitől lenne könnyebb valami megoldást találni. Nem sokára már utol is érem Dannyt a konyhában, és tényleg jól jönne valami rendes kaja, bár most így hirtelen nem is tudom, hogy mit neveznék annak. Amit én főzök azt hiszem, de arra most nem sok idő lenne, így jó ötlet, amit ő mondd. Aztán majd holnap érdemes lesz bevásárolni.
- Jól van, rendelj valami finomat. - bólintok egy aprót. Nem nagyon hiszem, hogy értékelné, ha el kéne menni bevásárolni csak hogy főzzek valamit, akár csak egy sima rántottát. Majd holnap mondjuk, addig még kibírjuk valami éttermi izével is. Megvárom amíg még iszogatja a sörét, és addig neki is állok a rendrakásnak. Valamivel amúgy is le kell foglalnom magam, és nem lenne jó, ha rálépnénk a kutyatápra, aztán meg széthordanánk. Hajlamos vagyok időnként főleg éjjel csak úgy mezítláb kiszambázni a konyhába, ha kell valami, mondjuk egy pohár tejre vágyom, bár az most esélyes, hogy nincs is itthon, de... attól még ugyanúgy kijöhetek mondjuk vízért, vagy valami és szerintem eléggé rosszul viselném, ha rálépnék valami kemény szarra a földön. Azért tényleg örülnék, ha rendesen kialudná magát, de a visszavágás is jogos, mármint az ő szintjén, én azért nem feltétlenül vagyok ahhoz szokva, hogy mindent megcsinálnak helyettem.
- De addig is zavar, meg mi van, ha belelépek az éjszaka közepén? Az azért elég kellemetlen tud lenni. - most talán először egy hete, hogy ragaszkodom a véleményemhez. Igenis ennyi belefér, hogy felszedjek egy kis kutyakaját, ezt azért nem róhatja fel nekem, vagy legalábbis nem jogos. Az viszont akkor is tény, hogy ő hulla fáradt és ezt bárki meg tudná róla állapítani. Amúgy meg azt nem hiszem, hogy én hajlandó leszek most még napokig itthon lábadozni, igenis jól vagyok és ki fogok mozdulni, maximum majd jön velem, ha felügyelni akar.
- Jól van, de jobban megnyugszom majd, ha tényleg azt is látom, hogy rendben vagy. - még mindig nehezen tüntetem el az aggodalmas pillantásokat az arcomról. Akármennyire is igyekszem, ezt azért nem egyszerű megoldani. Szeretném, de akkor sem megy, még a simogatás ellenére sem, ami határozottan jól esik, de... őszintén nem tudom, hogy most mire véljem ezeket a dolgokat, és nem fogom tudni sokáig magamban tartani a kérdéseimet, pedig igyekszem ám csendben maradni. Azt mindenesetre megvárom, amíg rendel és most már leülök szépen az egyik székre, miután egy pohár vizet engedtem magamnak. Aztán csak várom, hogy visszajöjjön és csak akkor szólalok meg, amikor ez megtörténik. Vagy ha nem jön, akkor megyek utána, az is lehet, hogy olyan helyen ülne le, ami kényelmesebb, a fene tudja.
- Danny... - kezek bele, de még mindig nem tudom, hogyan fogalmazzam meg a dolgokat. Hezitálok kicsit, valahogy össze kéne foglalni, ami a fejemben van, de hogyan? - Most... most hogy lesz ez? Vagy meddig akarsz velem lenni, hogy ne legyen semmi baj, vagy... vagy ez az egész... olyan közvetlen vagy és... érted mit akarok? - jó ezt nem így terveztem, de fogalmam sincs, hogyan mondjam ki értelmesen, amit gondolok. Még abban sem vagyok biztos, hogy mit is gondolok pontosan, így végképp nehéz megfogalmazni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 16.12.13 21:19

Normális kajának biztos nem nevezhető az előre csomagolt szendvics, ami ott pihen a hűtőben. Ezt azért nem olyan nehéz megállapítani. Úgyhogy marad a rendelés. Azt inkább ne kockáztassuk meg, hogy én próbálok a semmiből ehető menüt varázsolni, ő pedig jobban teszi, ha pihen. Most az egyszer tényleg nem várom el tőle, hogy összeüssön valamit. Akkor sem, ha imádom, amit a konyhában alkot, bármilyen egyszerűnek is tűnik néha. Úgyhogy marad a rendelés. Valami finomat és normálisat fogok rendelni, ezt megígérem egy apró bólintás kíséretében. Ehhez még hozzájön feltételnek a tápláló és egészséges. Elég kicsi a választék, de biztos vagyok benne, hogy hamar lerendelem és remélhetőleg húsz percen belül ki is szállítják.
Előtte viszont megiszom a megkezdett üveg sört. Mindenképp szükségem van rá most. Arra viszont nincs szükség, hogy nekiálljon felszedni a kiszóródott kutyakaját. Nem jegyezném meg, ha nem lenne tökéletes terelés az ő kérdése után. De mivel felhozza a témát, miszerint aludnom kellene, kénytelen vagyok megemlíteni. A válasza hallatán viszont kicsit oldalra döntöm a fejem és úgy nézek rá. Vitatkozhatnék vele, de nem teszem. Belátom, hogy ennyi megerőltetéstől nem fog összedőlni a világ és már a kezén lévő heg sincs olyan állapotban, hogy újra vérezni kezdjen.
- Rendben, meggyőztél - emelem fel megadóan a kezem, majd ezzel a mozdulattal együtt levágom az üres üveget a pultra.
Ideje megkeresni a telefonom, hogy leadjam a rendelést. Előtte persze biztosítom arról, hogy tényleg rendben leszek. Minél többet ismétlem, annál hihetőbben hangzik még számomra is. Az a hihetetlen, hogy ő akarta... szóval ő akart meghalni, mégis én vagyok rossz bőrben. De majd ezen változtatok. Egy gyors borotválkozás, nagy alvás és minden rendben lesz. De előtte az apró simítás, majd a rendelés.
Hamar letudom. Nekem elég annyi, hogy valami drága, gyümölcsös, finom akármit hoznak. Több nem igazán érdekel belőle. Biztos, jó lesz. Talán egy vagy két percet vesz igénybe az egész, de még ennél is kevesebb lett volna, ha nem látom a rászáradt vért a készüléken. De kizárom a fejemből és ott is hagyom a telefont, ahol volt. Inkább visszamegyek Josiehoz. Lehet, hogy nem szükséges rajta tartanom a szemem, ettől függetlenül szeretném. Leülök vele szembe és mielőtt megfontolnám, hogy megigyak még egy sört, megszólal és ezzel minden mást háttérbe szorít.
- Hm? - fordulok felé mosolyogva, de látom a tekintetén, hogy nem sokáig fog megmaradni a nehezen az arcomra varázsolt mosoly.
Túl sokáig hallgat még ezek után és túlzottan össze-vissza beszél. Megvárom, amíg befejezi, majd kivárok pár másodpercet, mielőtt megszólalnék.
- Amíg a doki azt nem mondja nekem, hogy rendben leszel és nem kell eldugnom minden éles tárgyat a lakásban? - válaszolok kérdéssel, de szinte azonnal megrázom a fejem.
Úgy látszik, hogy azért kezd visszatérni az én kis páncélom annak ellenére, hogy most egyáltalán nem erőlködök. A mosolyom viszont anélkül is tényleg eltűnt az arcomról.
- Értem, persze - bólintok aprót, majd újra hallgatok, mert még a kis időhúzás ellenére sem tudom, mit mondhatnék. - Csak próbálkozok. Kivételesen én sem értem, mi ez az egész, miért változtam. Talán azért, mert rájöttem, hogy mégis csak fontos vagy és hiába akartam szemét lenni és eltaszítani, akkor is fájt látni téged majdnem elvérezni - vonok vállat, mintha arról beszélnénk, hogy nem haragszok, amiért leejtette a paradicsomot és az szétloccsant a kövön.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 17.12.13 15:31

Főleg, hogy ki tudja mióta van ott az a szendvics, meg hát tényleg jobban vágyom valami rendes főtt kajára. Leginkább tényleg a házi koszt lenne kedvemre, de most nem nagyon lehet válogatni, ha egyszer nincs hozzávaló és az se tuti, hogy most jó lenne, ha azzal indítanék, hogy nekiállok itt pakolászni, meg rendezkedni. Már azt sem veszi túlságosan jó néven, hogy elkezdem összeszedni a kutya kaját, pedig az tényleg gondot jelenthet, ha az ember mezítláb keveredik ki ide éjszaka, meg megkíván valamit. Szerintem ő se szeretne a miatt szitkozódni, hogy sikerült belelépnie egy jó kis kemény tápba. És még sikert is elérek, amikor meggyőzőm, hogy igenis nekem van igazam, pedig ez azért nagy dolog és ritka, de jó eséllyel most tényleg elég fáradt ahhoz, hogy ez ne jelentsen olyan végletesen nagy kihívást. Egy apró mosoly azért megjelenik az arcomon, habár a fene se tudja, hogy tényleg komolyan egyetért velem, vagy csak nincs ereje vitatkozni. Nem baj, inkább lehuppanok, amikor készen vagyok és megvárom, amíg ő rendel. Csak annak nem tudok gátat szabni, hogy ne keveregjenek a fejemben azok a zavaró gondolatok, amik most is ott motoszkálnak. Pedig tényleg igyekszem, hogy az egész abbamaradjon, de mégse sikerül, kénytelen leszek végül felhozni neki, ami nem hagy nyugodni. Azért mégis csak úgy érzem, hogy lenne mit megbeszélni, vagy tisztázni... vagy tudom is én, de hogy most csak úgy visszaálljon minden a régibe az szinte teljesen lehetetlennek tűnik. Mégis nehezen kezdek bele, amikor visszaér, egyszerűen nehéz megfogalmazni, hogy mi van a fejemben és nem tudom, hogy fog-e olyan választ adni, ami segít, hogy helyrerakjam magamban a dolgokat, vagy legalábbis megértsem, hogy mi van. A válaszára automatikusan elhúzom a számat, mert továbbra sem tetszik amikor visszatér a tőle jól megszokott stílushoz.
- Jól van, szóval ha írásos papírom lesz róla, hogy rendben vagyok... de nem fogok a szobámban ülni napokon keresztül, azt ugye tudod? - az oké, hogy figyelni fog rám, de akkor jön is velem mindenhova? Kutyát sétáltatni, meg sétálni, meg boltba, meg úgy általában mindenhová? Mert azért nekem az tuti, hogy unalmas és idegőrlő lenne, hogy egész nap be legyek zárva a lakásba, főleg azok után, hogy eddig ez volt a kórházban. Kész csoda, hogy azt az egy hetet sikerült kibírnom, de miatta megtettem és az eleső napokban tényleg elég fáradt voltam ahhoz, hogy ne legyen olyan vészesen durva. De persze nem csak erre gondolok most, hanem egészen másra is, a mostani gyengéd simításra, a figyelmességére, mindenre.
- Értem, de... de akkor most hogy lesz? Túl sokat akarok azzal, hogy válaszol értelmesen? Mert ez... ez fontos! - nem tetszik, hogy csak úgy megrántja a vállát, és úgy tesz, mintha ez egyáltalán nem is jelentene semmit, mintha csak pár nap múlva az egész már nem is számítana, vagy mit tudom én. Én ezt nem tudom így kezelni, egyszerűen nem megy, akármennyire is próbálom. Nem akarok megint megsértődni és faképnél hagyni, mert miattam van pocsékul, és igazán szeretném, ha jobban lenne, csak... csak ez az egész, nem tudok vele mit kezdeni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 17.12.13 18:38

Valahogy nem bántam volna, hogyha pár napig, amíg mind a ketten összekapjunk magunkat én pedig végre képes vagyok rendesen aludni, békét hagyunk a másiknak. De nagyon úgy látszik, hogy még a rendelést meg sem kapjuk, ő máris feltesz egyet az "ezt ne kérdezd, ha a másik hulla fáradt" kategóriából. Először persze, hogy ösztönösen hagyom a páncélomat életbe lépni és úgy vágok vissza neki egy kérdéssel, ahogy szoktam. Az utána következő résszel ráérek később foglalkozni.
- Valami olyasmi - bólintok, miközben felkönyökölök az asztalra, mert piszok nehéznek érzem a fejem.
Nem úgy tűnik, hogy segít az aszpirin. Ide már tényleg alvás kellene, de az meg elég kérdéses, hogy mennyire fog menni. Addig persze már eljutottam az egy hét alatt, hogy el merjek aludni. Elég hamar rájöttem, hogy gyerekes baromság az, amit csinálok, hogy megpróbálok minden áron ébren maradni. De az, hogy most már merek aludni, nem jelenti azt, hogy tudok is úgy igazán. Bár ez most mindegy is. Ezzel ráérek foglalkozni, ha ennek az egész beszélgetésnek a végére érünk.
- Pedig igazán megtehetnéd. Azt nem fogom megtenni, hogy bezárom az ajtót és kivárom, amíg feltalálod magad. Megyek veled, vagy kapsz egy testőrt - vonok vállat, mintha ilyen egyszerű lenne a megoldás.
Persze nem biztos, hogy hivatásos, fegyverest testőrt fogadok fel, ha én megunom, hogy vele mászkáljak és a nyomában legyek, akárhányszor kimozdul a lakásból,, de elég valószínű, hogy megbízok valakit, figyeljen rá. Talán ez már hamarabb is eszembe juthatott volna. Lehet, hogy ez a megoldás? Egy komplett gárda, akik figyelnek rá? Azt hiszem, ez a mai este legkönnyebb kérdése, annak ellenére, hogy nem tudom megválaszolni. Az ő kérdésére még ennyire sincs válaszom.
- Mit szeretnél, mit mondjak? Mi számít értelmes válasznak? - kérdezek vissza a kelleténél ingerültebben, de a fáradtság beszél csak belőlem.
Mielőtt bármi olyat mondhatnék, amit megbánhatok, elhallgatok. A beálló csendben megdörzsölöm az orrnyergem, majd még a kezdetleges szakállamig is eljutok, mielőtt újra kinyitnám a szám.
- Azt szeretnéd, hogy mondjam meg, kedvellek-e annyira, hogy...? - hagyom nyitva a mondatot és további felesleges beszédet nélkülözve nyújtom ki a kezem és hívom oda magamhoz.
Ha megmakacsolja magát és mégsem jön, akkor is odahúzom magamhoz. Végül is, ha megfogom a karját és magam felé húzom, úgyis megindul.
- Talán - suttogom, alig hallhatóan és úgy ügyeskedek, hogy a lábamra üljön és végre, úgy istenigazából megcsókolom.
Ha bárki megkérdezné, nem tudnám megmondani, miért csináltam, de biztos, hogy legutolsó sorban ráfognám a történtekre, a fáradtságra, a hiányos pajzsomra. Ez a legegyszerűbb.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 17.12.13 21:23

Kibírtam egy hetet, hogy ne faggassam, tényleg kibírtam egy hetet, de ennél több nem megy. Nem akarok még napokat várni, vagy ki tudja mennyit. Mi van, ha nem tudja rendesen kialudni magát? Ha még több idő kell neki, hogy rendbe tegye magában a dolgokat? Sőt, mi van, ha mire ez megtörténik, addigra elfelejti, ami történt és visszatér a régi állapot, amit pedig nehezen viselnék el ezek után. Ő küldött dokihoz és a doki is azt mondta, hogy ki kell mondani, amit gondolunk, amit érzünk, szóval... én ehhez tartom magamat. Nem akarok úgy lefeküdni, hogy kérdések cikáznak a fejemben és nem hagynak pihenni, hogy mindenféle lehetséges kimeneteleket latolgatok, a legrosszabbtól a legjobbig. Annak soha sincs értelme, akkor inkább tudja, hogy mi lesz, hogy mire lehet számítani, nekem úgy sokkal tisztább.
Csak elhúzom a szám a válaszára. Szóval, ha valaki bizonyítja, hogy már rendben vagyok, pedig... én magam sem vagyok biztos benne, hogy minden oké, vagy az lesz-e valaha, arról nem is beszélve, hogy bármikor újra bekövetkezhet valami olyan, amitől megint minden összeomlik. Én pedig sokszor úgy érzem, hogy csak ide-oda sodrózom az események között és nincs cseppnyi beleszólásom se a saját életembe, ami szó szerint kétségbeejtő. Az ő kedvéért próbálok csak meg valamit, tartani magam, orvoshoz járni, mert nem akarom bántani azzal, hogy aggódnia kéne miattam, miközben egy jó hete még az sem fordult meg a fejemben, hogy tényleg aggódhat épp értem.
- Nem akarok testőrt... az már komolyan ciki. Nem fogok direkt kilépni az utcán egy kocsi elé. Ennyi erővel akkor... rácsokat is szereltethetsz az ablakra, nehogy kiugorjak. - rázom meg a fejem, de nagyon remélem, hogy nem fogja komolyan venni, amit mondtam, még véletlenül sem. Nem akarok én kiugrani az ablakon, de hát nem csak az éles tárgyak lehetnek veszélyesek az emberre, hanem igazából bármi más is. Ennyi erővel folyton járhat a nyomomban, hogy biztosan ne legyen semmi bajom önkéntelenül, vagy direkt. Aztán jön a visszakérdezés és én igazán nem tudom, hogy milyen választ mondjak neki. Inkább állok fel és viszem a poharamat a csapba, miután a maradék vizet is kiittam belőle, majd csak finoman megrántom a vállam.
- Nem az számít, hogy mi az értelmes válasz, hanem az, hogy mit akarsz válaszolni. - engem aztán nem érdekel, hogy mások mit gondolnak, vagy mások mit mondanának, az kicsit se számít. Csak az a fontos, hogy ő mit gondol, ő mit érez, ha érez valamit, vagy... tudom is én! Csak őszinte legyen, tőlem azt is mondhatja, hogy hagyjam békén és fogjam be, az is jobb, mint ez a bizonytalanság. Most én dőlök neki tőle nem messze a konyhapultnak és csak onnan figyelem, ahogy azt hiszem töri a fejét, ahogy próbálja kihámozni a gondolatokat a saját fejéből, ahogy próbál valami értelmesre jutni. És nincs más csak várok, hogy végülis mire jut, vagy jut-e egyáltalán valamire.
- Valami olyasmi, igen. - bólintok egy aprót és pár pillanat hezitálás után lépek csak közelebb, hogy megfogjam a kezét. Nem tehetek róla, de a szívem kb. a torkomban dobog. Ha azt akarná mondani, hogy húzzak a szobámba és hagyjam végre békén, akkor már megmondta volna és nem hívna oda magához igaz? Fogalmam sincs, hogy mi következhet, hogy miben reménykedem, hogy van-e egyáltalán értelme reménykednem, hogy nem bánt-e majd meg annyira, hogy nehéz lesz elviselni, vagy egyáltalán nem megy majd. Jó lenne ismerni a jövőt, minden rosszra felkészülni, de erre sajnos nincs lehetőség. Aztán felhangzik az az aprócska szó, ami még mindig több, mint amit valaha is várhattam tőle, amikor még megölelni sem tudott, csak ügyetlenül állt, amíg én ezt tettem. Hagyom, hogy az ölébe húzzon, a nyakát is átkarolom finoman, és hagyom, hogy elmerüljek a csókjában. Ez most nem olyan, mint eddig bármelyik, mint a kórházban az a kis apró elköszönés, nem sokkal az ébredésem után, vagy mint az első alkalommal az a követelőző, ami után megpróbáltam lenyúlni a tárcáját, ami mindennek az okozója volt. Vagy mint, amikor részegen sikerül összegabalyodnunk. Csak akkor szólalok meg, amikor elszakadok az ajkaitól, ami határozottan nehéz.
- Szóval... talán. A talán az jó, azt hiszem. - jelenik meg egy apró mosoly az arcomon, de nem igazán akaródzik felállni, pedig nem sokára jön majd a kaja, hiszen már egy ideje megtörtént az a rendelés és akkor muszáj lesz.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 18.12.13 14:27

Nem tudom, meddig lenne kitartásom vele járkálni mindenhova és mikor lenne az a pont, hogy rábíznám másra az épségét. De egyelőre még erre nem készültem fel. Én akarok az lenni, aki megy utána és rajta tartja a szemét. Utána jöhet a testőr. Hogy nem tetszik neki? Egy szóval sem mondtam, hogy arról ő tudni fog, hogyha így döntök, de ettől függetlenül bólintok. Az utolsó mondatára viszont összevonom a szemöldököm. Meg sem fordul a fejemben, hogy ilyesmit kitalálhat.
- Ha ezt szeretnéd. Jobb az óvatosság - mondom és már fejben azt latolgatom, kivel is tudnám megcsináltatni, ha úgy alakulna.
Nem hiszem, hogy szükség lesz rá. Legalábbis nagyon remélem, de ezentúl oda fogok figyelni erre a lehetőségre is, de ha más nem, kipihentebben átgondolom ezt az egészet. Most van elég, amin törhetem a fejem. Elhangzik az a kérdés, amire tényleg nem tudom a választ és még kitérni se nagyon van lehetőségem. Értelmes választ vár? Fogalmam sincs, mit lehet annak nevezni. Még akkor is próbálok valamit kitalálni, amikor ő már a pultnál áll, én pedig ugyanoda bámulok, ahol eddig volt. Végül sikerül megtalálni a választ. Vagy legalábbis egy olyat, ami elég értelmesnek mondható és talán nem is hazugság.
Még ha nem is mondom végig a mondatot, elég érthetően fogalmazok ahhoz, hogy amikor felé nyújtom a kezem megfogja és oda tudjam húzni magamhoz. Talán. Talán. Talán. Ennél többet nem tudok neki mondani, mégis ez elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy magától karolja át a nyakam és hagyja, hogy megcsókoljam. Fél kezem a derekára csúszik, de semmi mást nem csinálok. Tényleg csak egy csók az egész. Egy valódi, gyengéd csók.
Egy hang azt mondja bennem, nagy hibát követtem el, de túl fáradt vagyok, hogy felfogjam a miérteket.
- Azt hiszed. Milyen magabiztosak vagyunk mind a ketten - jegyzem meg egy félmosollyal, miközben a tekintetem az övébe mélyed.
Keresek valamit. Talán választ arra, hogy miért csinálom ezt. Mintha ott találnám meg! Nem sok esély van rá és ezt hamar be is látom. Pont akkor, amikor felhangzik a visszafogott kopogás az ajtón. Elég valószínű, hogy most ott ácsorog egy fickó és a kezében tartja a kajánkat. Ő nem fog eltűnni, amíg nem fizetünk neki, ez biztos.
- Megyek - ajánlom fel és segítek neki felállni az ölemből, ha időközben elfelejtette volna, hogy kell. - Addig fészkeld be magad az ágyamba. Majd ott eszünk - beszélek, miközben már a tárcám keresem a hátsó zsebemben.
Nem meglepő módon, nincs ott. Egy pillanatra felrémlik a múlt és eljátszok a gondolattal, hogy ott volt az a zsebemben, csak Josie kilopta. De persze az ajtó mellett megtalálom a bőr tárcát, benne jó pár zöldhasúval. Pillanatok alatt kicserélem a pénzt a kajára. Fogalmam sincs, mi a neve, de a lényeg, hogy tele van gyümölccsel meg egy csomó egészséges dologgal. Ez kell most neki.
Becsukom az ajtót és a nagy, barna zacskóval együtt besétálok a szobámba, ahol remélhetőleg már ő vár. Azt tervezem, hogy még mielőtt én is enni kezdek, beiktatom azt a borotválkozást, mert egyre jobban zavar a növekvő szakáll.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 18.12.13 19:03

Csak morcosan felhúzom az állam, amikor úgy fest komolyan is veszi, amit mondok. Hát igazán nem gondoltam úgy, hogy tényleg kiugranék az ablakon, amíg épp nem figyel. Jelenleg egyáltalán nem tudom, hogy mit akarok, de ártani neki nem szeretnék azzal, hogy megölöm magam. Addig amíg ez a helyzet nem csinálok semmi butaságot, vagy amíg nem találok ki rá valami értelmes megoldást, és egyelőre erre kis esélyt látok.
- Nem... mondtam... komolyan... - húzom el a számat látványosan. Nem tetszik, hogy komolyan vette és nagyon remélem, hogy nem fog rácsot tetetni az ablakokba úgy igazából komolyan, mert azt nagyon nem viselném jól. Az már olyan szinte lenne, mint valami börtön és tényleg nem akarhatja, hogy börtönben érezzem itt magam. Viszont nem tudom megállni, hogy ne térjek rá a másik dologra, ami zavar, ami motoszkál bennem, amit nem tudok csak úgy semmisnek venni és túllépni rajta, vagy lefeküdni aludni a nélkül, hogy valami választ adna. Nem tudom, hogy mi számít értelmes válasznak egy ilyen helyzetben, talán semmi, talán akár csak az is jó, ha valami fixet mond, mindegy, hogy negatív, vagy pozitív, csak tudnám. Azt hiszem mindenképpen pozitív felé hajlik, amit mondd végül, én pedig gondolkodás nélkül megyek oda hozzá, amikor a kezét nyújtja és ülök le az ölébe, még a nyakát is átkarolom. A csók után csak egy halvány mosollyal nézem őt, és lassan bólintok a szavaira.
- Igen, tényleg rendkívül magabiztosak vagyunk... azt hiszem. - szélesedik ki a mosolyom. Mondhatnám azt is, hogy a két szerencsétlen, akik rémálmokkal küzdenek és még azt se tudják, hogy mit akarnak pontosan, vagy mi lenne nekik igazán jó. Abban sem vagyok biztos, hogy ez így jó lesz, de azt hiszem e nélkül viszont rosszabb lenne, szóval... bár persze még mindig félek tőle, hogy mi van, ha megint visszavált a tőle jól megszokott stílusra... de reménykedem, hogy nem így lesz, vagy nem lesz ilyen túl hamar. A kopogtatás miatt szakítom csak el a tekintetemet az övétől. Nem is tudom pontosan mennyi ideig néztük egymást, csak pár pillanatig, vagy hosszabb idő volt? Őszintén sejtelmem sincs, és hogy mit is akart kiolvasni a szememből, vagy én az övéből.
- Jól van, abban már profi vagyok, ott várlak. - mosolyodom el újra, és szépen feltápászkodom az öléből. Már lassan több időt töltöttem az ő ágyában, mint a sajátomban, és ebből igazából még csak nem is nagyon volt közöttünk szinte semmi eddig, vagyis tényleg semmi, mert az egy alkalommal, amikor totál ki volt ütve nem aludtam nála, akkor szokás szerint sikerült kiakadnom és napokig duzzogtam utána. A tárcáját pedig persze, hogy nem loptam el, ilyesmi egyszer fordult csak meg a fejemben, azóta pedig tényleg soha. Mindenesetre tényleg a szobája felé veszem az irányt, és mivel eddig még oda nem jutottam el, legalább a cipőt és a zoknit eltüntetem a lábamról, hogy kényelmesebb legyen, no meg tényleg be tudjam fészkelni magam. Aztán szépen lehuppanok, és a tekintetemmel a távirányítót keresem. Tudom, hogy szokott nézni tv-t, de nem tudom, hogy most szüksége lesz-e rá. Végül inkább csak leteszem az ágyra, amikor meg van és majd Danny eldönti, hogy mi legyen. Aztán meg szívesen kipakolok, amíg ő elmegy mondjuk borotválkozni, ha azt szeretné.
- Aztán, ha ettünk, és fürödtünk, akkor alszol egy nagyot, mert már baromira rád fér. És majd most... én vigyázok az álmodra jó? - miattam vannak rémálmai, és amúgy is egyértelműnek gondoltam, hogy itt leszek ma vele, és talán nem csak ma... nem tudom még, hogy lesz ez. De az tuti, hogy szeretném, ha rendesen ki tudná aludni magát, mert az nagyon fontos, hogy bírja a strapát, azaz a felügyeletemet.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 18.12.13 20:15

Tényleg képes lennék rácsot szereltetni az összes ablakra, hogyha ezen múlik az élete. Ha nem említi, ez magamtól eszembe sem jutott volna, de így most már ezt is észben tartom és valamikor, amikor kevésbé érzem magam hulla fáradtnak, átgondolom.
- Én viszont igyekszem komolyan venni. De egyelőre nem lesznek rácsok - beszélek egész lassan, miközben még átgondolom.
De úgy hiszem, pár napig még biztosan nem veszem tervbe, hogy rácsot tetetek az ablakokra. Lehet, hogy neki nem tetszene, de az már az én szememnek is sok. Jobb lenne ezt az egészet elkerülni. Ettől függetlenül átgondolom majd, de elég biztos, hogy maradnak szabadon az ablakok. Maximum valami csipogós akármit tetetek rá, hogy tudjam, hogy ki vannak nyitva. Az még nem is tűnik túlzásnak. Az viszont elég egyértelműen hibának minősül, amikor magamhoz hívom és miután kap egy "talánt", megcsókolom. Most nem gondolom, de biztos vagyok benne, hogy később még megbánom. Nem tudok olyan végkifejletet elképzelni, amiből jól jönnénk ki. Lehet, hogy bennem van a hiba, de a szép és örökké tartó dolgok az én felfogásom szerint nem léteznek. Most viszont mégsem tolom el magamtól. Pedig ha megtenném, csak kis csalódást okoznék neki, de túl önző vagyok és amíg megnyugtat a közelsége és az, hogy láthatom, nem csinál semmit, marad az a teljesen biztos talán és a mosolygás.
- Én is azt hiszem. Talán - ragadok le én is itt, majd amikor felhangzik a kopogás, még egy utolsó apró csók, és kiszállítom az ölemből.
Még az konyhaajtóból visszanézek rá pár szó kíséretében, de semmi több. Sietek ajtót nyitni. Egy perc alatt lerendezem. Végül is, nincs ebben semmi nehéz. Kaja ide, pénz oda és viszlát. Éppen csak, hogy belenézek a nagy barna zacskóba, már indulok is meg a hálószoba felé. Csak a küszöbön állva nézek fel rá és mosolyra húzódik a szám. Letelepszek mellé az ágyra és miután magam alá húztam mind a két lábam, már pakolok is ki. Várhat a borotválkozás meg minden más. Előbb együnk. Most egyértelműen ő kapja a nagyobb adagot. Én úgysem vagyok olyan éhes. A sör is laktató tud lenni, és úgyis tervezek még egy üveget kiüríteni.
- Szóval ez a talán már arra is feljogosított, hogy megszabd az esti program sorrendjét? - kérdezem vissza teljesen komolyan, majd elmosolyodok és magamhoz húzom, hogy egy puszit adjak a feje tetejére.
Teljesen úgy viselkedek, mintha nem lett volna egy forró csók a konyhában. Ez persze nem jelenti azt, hogy elfelejtettem, vagy már megbántam volt - vagy legalábbis annyira nem, hogy a talán nemre változtassam. Egyszerűen csak valahogy ez a mozdulat tűnt ide illőnek. Nehéz a tudatról, hogy ő a fogadott húgom, váltani arra, hogy a - nagyon is fiatal - szeretőm. Vagy az lesz.
- Persze, szépségem. Te leszel ma este az én védőangyalom - mosolyodok el, bár ez most eléggé erőltetett.
Remélhetőleg nem látszódik, hogy az ő jelenléte nem nyugtatott meg teljesen. Bármit is mondtam neki mindig, nálam nem segít a tudat, hogy valaki van a szobában és láthat ilyenkor. Ezzel viszont ráérek később foglalkozni. Most kicsomagolom a saját adagom és enni kezdek. Nem mondom, párszor elkáromkodom magam közben. Nem tudom, ki próbált már növekvő szakállal gyümölcsöt enni, de a leve ott tör utat magának és elég furcsa érzés.
- Na jó - teszem le az egészet és feltápászkodok. - Muszáj ezt levakarnom az arcomról. Te csak egyél nyugodtan - mondom és amíg tart a nagy elhatározás, elindulok a fürdőszoba felé.
Az ajtó előtt persze még így is megtorpanok, de végül benyitok. Minden tiszta. Teljesen tiszta. Sehol egy vércsepp, vagy a történtekre utaló nyom. Mégis érzem a gyomromban a görcsöt és valamiféle kezdetleges félelmet, de nem törődök vele. Azon kívül, hogy óvatosabban kell bánnom majd a borotvával a kissé remegő kezem miatt, semmi nem változott.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 19.12.13 12:12

Tényleg nem gondoltam komolyan a rácsokat, amúgy se ugranék ki az ablakon, az valahogy olyan halál, ami nem menne nekem. Már a kórházban sem tudtam megtenni, hogy levessem magam a tetőről. Maga a tudat, hogy zuhansz, meg a becsapódás, az azért baromira fáj és ha csak véletlenül is éltben maradsz valami furcsa sors fintora miatt, akkor inkább kívánnád, hogy valaki végezze be az egészet, minthogy szenvedj. Szóval nem, ilyet nem tennék.
- De... de nem kell, ígérem, hogy nem fogok kiugrani sehonnan. - bár nem tudom, hogy ez most elég-e neki, bár azért valamennyire bízhatna bennem. Végülis azt nem ígértem meg, hogy nem vágom fel az ereimet, szóval nem csináltam semmit, amivel esetleg átvágtam, igazán elhihetné, hogy ez a lehetőség továbbra sem áll fenn. Mindenesetre tényleg jó lenne, ha hinne nekem és nem akarna semmiféle butaságot csinálni, nem akarom úgy érezni, hogy rab vagyok itt, csak azért, mert egyetlen hülye lépésem volt. Na persze még mindig nem vagyok benne biztos, hogy nem az volt a megoldás, csak így már nem hiszem, hogy megtenném újra, ha tudom, hogy ő ettől mennyire kiakad. Azok után meg főleg nem fordulna meg a fejemben ilyesmi... legalábbis azt hiszem, hogy magához húz és meg is csókol. Nem akarok arra gondolni, hogy mi lesz később, és hogy ez mennyire okos döntés. Valahogy ennyire sosem gondolkodtam előre és most tényleg jobb is, hiszen ismerem már őt... egy talán bármikor átcsaphat nembe, és én is elég szeszélyes tudok lenni, hogy összebalhézzunk. A fene se tudja, hogy jó-e egy meglévő alap állapotot, ami eddig volt így szétzilálni, csak épp ez se vezetett sehová... a fene tudja, mi lenne jó. Csak elmosolyodom az újabb talánon, aztán hagyom, hogy menjen a kajáért, én pedig feltápászkodás után a szobája felé veszem az irányt. A távirányítót keresem meg, bár be nem kapcsolom a tv-t, én nem akarom nézni, de ő talán igen, nem is tudom. Persze Trixi még kap egy buksi simit, de most is kint kell maradnia, ez a rend, és már nagyon szépen megtanulta.
- Vedd úgy, hogy ez csak javaslat, vagy... kérés. - szeretném, ha pihenne és látom, hogy nem veszi zokon igazán, hogy ezt mondtam, de azért megszabni nem akarok neki semmit. Most tényleg igyekszem nem feszegetni a határokat. A puszi a fejemre furcsa, nem is tudom, hogy miért, bár persze egyben megszokott is. Tényleg érdekes lesz ez az egész így, hiszen nem nagyon nézett rám sosem... olyan szemmel, legalábbis józan állapotában nem, és mintha nehéz is lenne váltania. Majd... majd valahogy lesz igaz? Nem minden kapcsolat szól arról, hogy a két fél folyton egymásnak esik, mert csak az állatias ösztönök mozognak bennük. Főleg akkor, ha a két fél éppenséggel nincs teljesen a toppon lelkileg. Az újabb szavakra viszont csak pár pillanatig fürkészen az arcát, még az evéssel is leállok közben.
- Biztos... biztos, hogy nem baj, ha itt maradok? - csúszik ki aztán a számon a kérdés. A fene se tudja, hogy mi a jó lépés, hiszen lehetséges, hogy jobban örülne, ha egyedül lehetne, hiszen amikor megverték, és részeg volt, akkor se nagyon akarta, hogy úgy lássam, csak azt, hogy hagyjam végre békén, amire én persze nem voltam hajlandó rászánni magam. Most se lenne egyszerű azt mondani, hogy akkor itt hagyom, ha neki úgy jobb, de ha nagyon azt akarná, ha arra kérne, akkor talán menne... igen, egy újabb talán.
- Jól van, úgy sokkal jobb lesz. - nem zavart vészesen a kezdetleges szakáll, de akkor is sokkal jobban fogok örülni neki, ha már tiszta lesz az arca, meg az tuti, hogy neki is könnyebb lesz úgy enni. Eszembe sem jut, hogy a fürdőszoba nehézségeket okozhat, csak eszegetek csendben tovább és várom, hogy visszajöjjön. Azt persze nem tudom kizárni, hogy a fejemben egymást kergetik a zavaró kérdések, de megpróbálok nem figyelni rájuk. És még arra is koncentrálok, hogy ha a fáradtság miatt netán megvágná magát, akkor ne tegyem szóvá. Egyszer már ez megtörtént és akkor se volt valami boldog, hogy észrevettem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 19.12.13 16:27

Csábító a rács gondolata. Elég nagy biztonságot tudna adni és legalább a lakásban nem kellene a nyomában lennem, de egyelőre nem szereltetem fel és még csak nem is beszélek senki olyannal, aki megcsinálná, ha mégis úgy döntenék. Végül is, megígéri, hogy nem ugrik ki sehonnan. Máskor lehet, hogy gyanakvó lennék, még ha csak kicsit is, de most nem. Apró bólintással elfogadom és nem hozom fel ezután ezt a témát. Ha csak nem ad rá okot. Remélhetőleg nem fog. Most viszont bármennyire is jó lenne előre látni, hogy mi fog történni, nem lehetséges. Pedig akkor azt is tudnám, hogy jó válasz volt-e részemről az a bizonyos talán. Annyi nem elég, hogy kellemes volt a csók. A mosolyom mögött ott a bizonytalanság, miszerint ebből még baj lehet. Nem én leszek az, aki sérül, ha ez mégsem jön össze. Ha mégsem tudok úgy viselkedni. Ha pár nap múlva minden változatlanul áll vissza a megszokottba.
Mindez meg kiderül. Egyelőre viszont jó ötletnek próbálok erre gondolni. A mosolya az, ami segít ebben. Még ha mindig halvány is, nem az a boldog fajta, több, mint amire a kórházban képes volt. Én bevallom, ha egy kicsit elengedem magam és kikapcsolom a rossz érzéseket - a bizonytalanságot és a fáradtságot -, akkor egész jól érzem magam.
Viszont az még így sem tetszik, hogy előre eldönti, mi legyen az esti program. Főleg a "nagy alvás" ellen van kifogásom. Mégis beleegyezek pár szó után. Ha ez egy kérés, akkor már lehet róla szó. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy menni fog  az alvás. Először is valószínűleg nyitott szemmel fogom bámulni a plafont, miközben remélhetőleg ő majd alszik mellettem. Mert nem akarok... annyira még nem vagyok fáradt, sem kész arra, hogy újra álmodjak.
- Maradj csak - húzom halvány mosolyra a szám, miközben próbálok igazán meggyőző lenni.
Bár ne szajkózná belül egy hang, hogy rohadtul egyedül kellene lennem! Mégis képtelen vagyok kiüldözni a ágyamból és hagyni, hogy a saját szobájában aludjon. Végül is, a kórházban is megvoltunk. Nem egy ágyban aludtunk, de... Nem lesz itt semmi baj. Időben felébredek, ha elnyomna az álom és majd megnyugtat egy szál cigi az ablakban.
Ez persze még odébb van. Most a vacsorával próbálok megküzdeni, de hihetetlenül zavar a növekvő szakállam. Ideje rászánnom magam, hogy belépjek a fürdőszobába és megborotválkozzak. Ahhoz képest, hogy mennyire féltem ettől, egész könnyen belépek. Az egyetlen hiba, hogy alig láthatóan remeg a kezem. Perceket töltök bent. Talán negyed órát is. Lassan haladok. Részben a bizonytalan kezem miatt, részben pedig azért, mert elkalandoznak a gondolataim és azon kapom magam, hogy csak a saját képmásom bámulom a tükörben. Végül már annyira zsong a fejem, hogy minden további nélkül ledobom a ruhám és beállok a zuhany alá. A víz talán kimossa a sok őrültséget. Gondolatok nincsenek, viszont a vízcseppek néhol vörössé válnak. Egyszerűen oldom meg. Ahányszor ez történik, beleütök a csempébe. Nem annyira, hogy fájjon, de azért megérzem ls ez segít.
Fél óra. Végül ennyit töltök bent, mire bokszerban és a vizes hajamat törölgetve visszaindulok a szobába. Az a dög egész végig ott ül a küszöbnél és bámul. Vajon bent járt, amíg én nem voltam itt? Nem akarom tudni, így inkább nem kérdezek rá. Valahogy már úgysem tudom annyira utálni, mint eddig.
- Szóval akkor - állok meg az ajtóban. - kísérjelek a fürdőszobába, vagy nem csinálsz semmi őrültséget? - mondom ki az egyetlen kérdést, amit nem sikerült kiűzni a fejemből.
Akár másért is hajlandó vagyok elkísérni. Szeretném látni, hogy gyógyulnak a vágások és amúgy is kötést kell cserélni. Vagy nem? Mit is mondott az orvos? Bár emlékeznék!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 19.12.13 21:10

Remélem, hogy tényleg elhiszi, amit mondok, hogy nem ugranék ki, hogy nem kell e miatt rács és hogy vicceltem csak. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy így van, de azt hiszem nem lenne értelme tovább boncolgatni a témát, inkább csendben maradok, ahogy ő is, ezt tartom most okosabb döntésnek, főleg mert az a csók is elég szépen belém folyt mindent. A kétségeket is, amik azért valahol mélyen ott motoszkálnak bennem, mi van, ha visszavált a régi énjére, ha pár nap alatt kipiheni magát, én pedig nagyot fogok koppanni. Nem is tudom, talán az lenne a legjobb, ha nem venném ezt komolyan, vagy nem élném semmibe bele magam. De vajon arra képes leszek, az vajon menne nekem? Inkább foglalkozom a kajával és zárok ki mindent ami zavaró lehet és próbálom élvezni a pillanatot, most jól érezni magam, most arra gondolni, hogy minden rendben van és nem arra, hogy rendben lesz-e. Az viszont már más kérdés, hogy nem akarom rá erőltetni magam, most nem, pedig már sokszor megtettem, de ha ő nem akarja, ha egyedül aludni inkább... akkor tényleg engedek neki. Az más, hogy ha én borultam ki éjszaka, nekem ez sosem jelentett gondot, de ő már akkor is kiakadt, ha láttam, hogy megvágta magát a borotvával, a gyengeség legapróbb jelét se tudja magán elviselni, mi lesz, ha tényleg rémálomból ébred. Vajon hagyja majd, hogy segítsek neki, hogy megnyugtassam? Vagy inkább eltol, megbánt és megszenvedi egyedül, amikor az egész miattam van? Bevallom részben azért is ajánlom fel, hogy inkább alszom a saját ágyamban, mert egy kissé félek attól, hogy mi lesz, hogy rosszul jövök ki belőle.
- Jól van, ha... biztos vagy benne. - bólintok végül egy aprót és inkább az evéssel foglalkozom, ő viszont egy idő múlva feláll és eltűnik a fürdőszoba irányában. Bevallom egy idő után aggódni kezdek, mert sokáig van ott, sokáig van ott csendben, de igyekszem maradni és fülelni. Akkor nyugszom csak meg, amikor végre meghallom a víz csobogását is, tehát zuhanyzik, nem vágta meg magát, nem akadt ki, nincsen semmi baj. Még jó, hogy nem megyek utána, mert ha látnám, hogy a falba bokszol időnként tuti, hogy le lennék fagyva a látványtól és nem esélyes, hogy most arra lenne szüksége, hogy én aggodalmasan álljak az ajtóban és kérleljem, hogy ne csinálja. Végre csak visszatér, de ha figyel láthatja a szememben a kérdést, hogy mi tartott eddig, hogy minden rendben van-e, de mégsem mondom ki, nem akarok konfliktust, vagy bármi. Az evést már a magam részéről befejeztem, ennyire még én sem eszem lassan. Trixi azért bejött egyszer egyszer, főleg kaját kunyerálni, meg egy-egy simogatásért, de azért arra figyeltünk, hogy amikor már elhallgat a zuhany kint maradjon. Egészen okosan fel tudja fogni, hogy mi a dolgok rendszere, mit mikor szabad. Én pedig a kezdeti kínlódáshoz képest, már nagyon jól tudom őt irányítani. Az elején ezt el se hittem volna.
- Hát ha nem készítettél ki direkt egy kést a csap szélére... - mosolyodom el, de már akkor tudom, hogy ez nem volt épp a legviccesebb, amikor befejezem a mondatot. Nem úgy értettem, de ez a kérdés... most komolyan nem rég értünk haza, és úgy nézek ki, mint aki megint megpróbálkozna azzal, hogy kinyírja magát, miközben ő itt van a másik szobában? Trixi úgy is megérezné, és csak megint a kórházban kötnék ki, semmi értelme. - Rendben leszek, becs' szó, de ha ellenőrizni szeretnél, akkor gyere. - adom be végül a derekam miközben felállok az ágyról, és felé lépdelve egy aprócska puszit adok a szájára, aztán el is libbenek mellette első körben a szobám felé, hogy magamhoz vegyem a pizsimet, és azzal induljak meg a fürdőszoba felé. Innentől már rajta múlik, ha akar, akkor követ, ha meg akarja nézni a vágásokat, de megmutatták párszor, hogyan kell átkötni, egyedül is menni fog, miután végeztem a zuhannyal.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 20.12.13 14:58

Ha csak magamra gondolnék, ezer százalék, hogy rávágnám, menjen a saját szobájába aludni. Hiszen ez lenne a legegyszerűbb. Nem akarom, hogy itt legyen, ha mégis, minden próbálkozásom ellenére elnyomna a fáradtság és álmodnék. De mégis, valami különös ok miatt az ő szemszögéből igyekszem nézni. Úgy pedig egyértelmű, hogy jobb, ha itt marad velem és nem a saját szobájában tölti az estét. Úgyhogy elég hihetően adom elő, hogy kétsége sem legyen afelől, én is így akarom és jól fog jönni, hogy az álmaim őrangyala lesz. Talán tényleg nem lesz olyan rossz. Majd kiderül, meddig bírom. Most viszont be kell látnom, hogy nem az alvás, de nem is a nyugodt evés ideje van. A növekvő szakállam egyre jobban zavar. A kórházban nem volt időm törődni vele, túl sok minden kötötte le a figyelmem, de most már határozottan zavaró. Úgyhogy hamar összeszedem a bátorságom, megacélozom magam és irány a fürdőszoba. Kisebb hezitálás után már ott is állok a tükör előtt. Vigyázva, lassan látok neki a borotválkozásnak. Enyhén remeg a kezem. Vagy maga a hely az oka, vagy esetleg a fáradtság. Bármelyik lehet, én pedig nem fogok megállni és megkeresni, hogy melyik. Így is lassan haladok. Néha csak bámulom magam a tükörben, miközben a gondolatok kuszán száguldoznak a fejemben. Negyed óra után már megpróbálom kitisztítani a fejem, de csak én leszek tisztább a zuhanyzást követően, a fejemben nem változik semmi. Akkor ideje nem foglalkozni vele és visszamenni a szobámba.
Próbálok nem tudomást venni a kérdő tekintetről. Nincs mit mondanom. Így is túl sokat aggódik miattam. Majd én megoldom, bármi is van a fejemben. Pár nap és úgyis lecsendesednek a gondolataim. Ott állok az ajtóban, de a roham nem marad abba. Helyette egy kérdés csúszik ki a számon. A válaszára megrándul a szám széle. Ez nem vicces. Rohadtul nem az és ezt ő is tudja, így feleslegesnek tartom közölni.
- Nem készítettem oda semmit - mondom azért ezt ki, miközben tényleg átpörgetem az agyamban, hogy jól eltettem-e a borotvát meg a cserepengéket.
Igen, mint el van rejtve. Ha nem keresi, nem fog véletlenül sem rábukkanni.
- Nem foglak ellenőrizni, csak szerettem volna tudni. Beérem az ígéreteddel. Ha nem kell segítsek, átkötni a csuklód vagy bármi, nem fogok menni - mondom, miközben a tekintetem követi minden mozdulatát.
Bármilyen nyúzott is vagyok, a puszira elmosolyodok és csak úgy engedem el magam mellett, hogy végigsimítok a derekánál. Nem fogok utána menni. Nem fogok hallgatózni vagy hülye okokkal ellenőrizni, hogy mit csinál. Azért sem! Inkább leülök az ágyra, majd magamhoz veszem a megmaradt vacsorám. Csak pár falatot eszek, miközben szinte percenként az ajtó felé kapom a fejem és még a lélegzetem is visszatartom, hogy halljam, mit csinál. Hamar rájövök, hogy baromság, amit csinálok, úgyhogy inkább bekapcsolom a tv-t. Rémlik, hogy nem ott van, ahol hagytam. Josie. Elmosolyodok, és kivételesen visszatérek a tőzsdehírekhez, meccs helyett. Kell valami háttérzaj, ami megakadályozza, hogy hallgatózzak.
Végül becsukom a szemem. Nem alszok, csak próbálom kiüríteni a fejem a zavaró gondolatoktól és friss hírekkel megtölteni. Ez már elviselhetőbb. A baj, hogy sikerül valahogy egy mozdulattal a földre szállítani a kajám. Remek. Ráadásnak erre már Trixi is megindul. Hallom, hogy ott van az ágy mellett, mégsem nyitom ki a szemem. Vigye csak, legalább nem kell felszedni. Most először nem zavar, hogy bent van a szobában.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 20.12.13 16:11

Egy kisit tényleg félek az éjszakától, hogy nem lesz-e baj, de biztosan örülnék, ha kiderülne, hogy miattam gondolja úgy, hogy maradjak, mert nem akar talán megbántani azzal, hogy elküldd, vagy mert nekem jobb lesz vele. Azért ez mindenképpen nagy pozitívum a részéről, és majd kiderül, hogy hogy bírja, azaz hogy fogjuk bírni mind a ketten. Én biztosan gond nélkül megvigasztalom, ha rosszat álmodik, de hogy ez neki jó lesz-e... az már egészen más kérdés. Inkább foglalkozom az evéssel, meg persze azzal, hogy aggódva várom mikor jön vissza. Az a negyed óra soknak tűnik a borotválkozáshoz, aztán még egy újabb idő, amíg zuhanyzik. Egyszerűen tényleg félek, hogy nem bírja, hogy túl fáradt, vagy túlságosan ki van, vagy nem is tudom. De azért kitartok és nem megyek utána, akkor sem, amikor már készen vagyok a kajával is teljesen. Inkább csak hátradőlök és várok rá, hezitálva, hogy bekapcsoljam-e a tv-t, de végül nem teszem. És bármennyire is vonzz a gondolat még Trixit se hívom fel az ágyra, hogy addig is velem legyen, amíg Danny nincs.
Aztán végre megjelenik az ajtóban és én nem tudom elrejteni a kérdő tekintetet, aminek a mélyén aggodalom csillan, hiszen jó sokáig nem jött, de végül nem teszek szóvá semmit. Nem tudom, hogy a kezén látszik-e valami abból, hogy a csempét ütötte időnként, de messziről tuti, hogy nem szúrnám ki. Így hát csak felé lépdelek, és még egy ártatlan vicces megjegyzés is kicsúszik a számon, amit persze tudom, hogy nem fog jó néven venni és hogy igazából nagyon nem kellett volna ezt mondanom, de utólag már elég késő, nem lehet visszaszívni. Ezért is adok egy röpke csókot az ajkaira, mielőtt elillannék mellette a fürdőszoba felé.
- Megoldom, amúgy se hiszem, hogy egy újabb heget szeretnél nézegetni rajtam, fejezd be inkább a vacsit. - aztán már itt sem vagyok. A csuklómmal sem lesz gond, végülis megmutatták párszor hogyan kell átkötözni, meg tudom oldani. Először persze a szobám felé veszem az irányt, majd jöhet a fürdőszoba. Csak egy pillanatra törnek fel az emlékek, az a rémes üresség, amit előtte éreztem, az először éles, majd lassan tompuló fájdalom a csuklómnál, aztán a teljes sötétség. Azt hiszem rémisztő volt... nem lenni, tényleg nem érezni semmit, annak ellenére, hogy nem láttam más megoldást. Nem is tudom, ha valaki egyszer már közel járt a túl oldalhoz, akkor meg meri-e tenni újra. Én most azt hiszem nem merném, legalábbis egyelőre így érzem. A kellemetlen gondolatokat viszont gyorsan elhessegetem, aztán szépen le is dobom a ruháimat, meg a kötést is eltüntetem és beállok a zuhany alá. Ez most nagyon jól esik, főleg ismerős helyen. Valahogy mindig kényelmetlennek éreztem, ha idegen fürdőszobában kell fürödnöm, mint pl. a kórház. Élvezem a vízcseppek kellemes simogatását, és a hajamat is megmosom, úgy a biztos. A végén már csak egy gyors törölközés, fésülködés - ez utóbbi annyira nem gyors, sőt kimondottan küzdelmes az én hajmennyiségemmel -, aztán jöhet a felöltözés, majd a kötözés. Egész jó állapotban van már a kezem, nem kell sokáig ezzel pepecselni. Amikor rajtam van a hófehér pántos top, és a rövidke világos kék sort már meg is vagyok, úgyhogy vissza is surranok, ahol elég különös látvány fogad. Megy a tv, Danny csukott szemmel fekszik, Trixi pedig a földre levert kajamaradékot eszi. Oké, egy pillanatra azért lefagyok az ajtóban és megköszörülöm a torkomat, mert nem vagyok benne biztos, hogy Danny ébren van, amúgy hogy engedné ezt?
- Trixi... Trixi gyere ki szépen, tudod, hogy nem szabad. - szólok rá a kutyámra, azért viszonylag halk hangon, mert mi van, ha még elaludt közben? Nem szeretném felébreszteni. Amikor végre megjelenik a lábamnál, akkor guggolok le, és adok egy puszit a fejére. - Ma nem veled alszom, menj szépen át a helyedre. - simán úgy beszélek vele, mint egy emberrel, még ha csak egy kutyáról is van szó, és miután elspurizott, akkor állok neki már megint takarítani. Jó azért annyira nem kell, de mégse lehet úgy aludni, hogy közben meg a földön hever mindenféle kaja maradék. Csak nem fog e miatt rám szólni, arról nem is beszélve, hogy simán belegázolhat éjszaka, ha fel akar kelni valami miatt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 20.12.13 18:56

Tudom én is, hogy túl sokáig húzom az időt a fürdőszobában, de minden lassan megy csak. Meg kell erőltetnem magam, hogy egyáltalán tudjam, miért vagyok itt bent. A fejemben persze ettől eltekintve pörögnek a gondolatok, de egyik sem a jó fajta. Még a zuhany sem mossa ki őket, bármennyire is reménykedtem benne. A végtelenségig viszont nem lehetek itt. Ideje visszamenni a szobámba. Mégis csak a küszöbig jutok. Ott állok a saját szobám ajtajában és meggondolatlanul csúszik ki a kérdés a számon. Csak egy szavába kerülne, vagy egy bizonytalan pillantásába, hogy vele menjek. Kísérjem. Rajta tartsam a szemem. Segítsek neki. Mégis viccelni próbál ahelyett, hogy nyíltan válaszolna. Nem tetszik. Nagyon nem. Valahogy nem tudok rajta mosolyogni. Jó jelnek számít, hogy poénkodni tud azzal, amit tett? Vagy ez a legrosszabb, ami történhet? Nem tudom és most ha akarom sem fogok rájönni. Inkább figyelek a tényleges válaszára és arra az ígéretre, hogy nem tesz semmi olyat. Így már jobb. Bízok benne annyira - legalábbis próbálok -, hogy ne menjek utána és játsszak testőrt. Ha nincs rám szükség, akkor nincs.
- Nem az a lényeg, hogy én mit szeretnék. Most kivételesen nem - suttogom, miután eltűnik a szemem elől.
Csak úgy kicsúsznak a szavak a számon, de örülök neki, hogy ezt már nem hallja. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem hallja. Még magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy miért mondom ezt. Kedvelem, ez rendben van, de attól még nem változok meg gyökerestől. A fáradtság teszi. Biztos vagyok benne, hogy az az ok. Mégis, amint egyedül maradok, elég éber vagyok ahhoz, hogy szinte állandó jelleggel, néha még a levegőt is visszatartva hallgassam a fürdőszobából kiszűrődő hangokat. Végül, mikor rájövök, hogy milyen hülye helyzetnek tűnik ez, bekapcsolom a tv-t, hogy minden mást elnyomjon. A vacsorából alig ettem, és csak úgy félreteszem. A fejemben kavargó gondolatokat próbálom megzabolázni. A tv képernyőjét bámulva, a plafont vizsgálva, csukott szemmel. Nincs sok különbség. Mikor rájövök, a szemem akkor is csukva marad. Túl nehéz kinyitni. Aludni viszont nem alszok. Azért sem!
Hamar sikerül így leverni a kaja maradékát. Sebaj. Ahhoz is túl fáradt vagyok, hogy kizavarjam a dögöt. Pedig hallom, hogy itt van. Hogy a maradékot eszi, ami a földön kötött ki, mégsem szólok. Alig látható, halvány mosolyra húzódik a szám, amikor meghallom Josie suttogó hangját. Én viszont nem szólok. Akkor sem, amikor a kutya régen kint van, ő pedig mellettem szedi azt a keveset, amit a dög nem takarított fel.
- Nem érdekel, hogy hány heg van a testeden, amit nézegetnem kell. Nekem akkor is te vagy az én Szépségem, ezt jól jegyezd meg! - beszélek, mert rájövök, hogy ez a mondat azóta ott kering a fejemben, amióta csak elvonult a fürdőszobába.
Persze a szavak ellenére továbbra sem mozdulok és még csak a szemem sem nyitom ki. Azt hiszem, nem sokáig bírok majd ébren maradni, bármit is teszek.
- Most pedig tényleg feküdj le. Neked sem árt, ha pihensz, rendben? - beszélek, de hiába a kérdés a mondat végén, nem tűrök vitát.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 20.12.13 21:19

Tényleg elég sokáig el van és azért én aggódok érte, hogy mi a helyzet. Azt hiszem ez érthető, hiszen az utóbb napokban egyértelműen ő volt pocsékabbul, nem pedig én, pedig ennek normál esetben fordítva kellett volna lenni. Arról nem is beszélve, hogy igazság szerint még a doki is neki kellett volna, de tuti, hogy esély nem lenne rá, hogy rábeszéljem egy orvosra, pedig engem kötelezett rá. No mindegy, nem fogok effélét erőltetni, ennyi eszem azért van. Inkább én is a fürdést választom, amikor visszatér, egy röpke csók után, és persze megígérem, hogy nem lesz baj. Nem is szándékozom semmi butaságot csinálni, hiszen már nem akarok végezni magammal. Ha elől maradt volna egy borotva penge, akkor se csináltam volna butaságot, ebben teljesen biztos vagyok. Nincs azért halálvágyam, féltem is az egésztől, csak azért csináltam, mert úgy gondoltam, hogy ez a jó... vagyis ez az egyetlen megoldás. Azért örülök, hogy nem jön utánam, hogy bízik bennem ennyire, mégha az elsuttogott szavakat nem is hallom igazán, csak egészen halványan és nem vagyok biztos benne, hogy tényleg jól értettem. De elég halkan mondta ahhoz, hogy ne vegyem készpénznek a szavait, hogy ne kérdezzek vissza, hogy tényleg jól értettem-e, mert úgyse ismételné meg hangosabban, ha jól sejtem.
Gyorsan végzek mindenesetre, nem állok sokat a zuhany alatt, pedig még hajat is mosok, úgy a biztos. A csuklómat is át tudom kötni újra gond nélkül és nem sokára már visszatérek hozzá, pizsiben, vagy valami olyasmiben. Fogalmam sincs, hogy alszik-e, de azért Trixit kizavarom, és a helyére küldöm egy jó éjt puszival a fejére. A maradékot pedig szépen összeszedem. Bár a kutyám elég szépen eltakarított, de azért mégse maradjon semmi kósza ételmaradék a földön, mert nagy káromkodás lenne abból, ha bele találna aztán lépni. Egy kicsit akaratlanul is összerezzenek, amikor meghallom a hangját. Nem moccant, komolyan meg voltam győződve róla, hogy alszik. Nem is tudja, hogy milyen jól esnek a szavai.
- És akkor te vagy a Szörnyeteg? Csak folyton a sármos herceg alakjában tetszelegsz? - válaszolok szélesen mosolyogva, azt hiszem az utóbbi időben ez az egyik legőszintébb mosolyom, amit sikerült előcsalogatnia belőlem, pedig a talán hatására is sikerült felfelé görbítenie a szám szélét. Viszont a kérdésére csak egy bólintás a válasz. Még befejezem a kajamaradékok elpakolását, aztán szépen fel is mászom az ágyra és befészkelem magamat a helyemre, azaz mellé.
- Jól van, alszunk egy jót. - könyökölök fel aztán, és azért még egy csókot akkor is lopok tőle. Egy valamivel hosszabbat, mint az előbb, amikor az ajtóban állt és én elsurrantam mellette. Afféle kellemes jó éjt puszit és csak utána bújok oda a mellkasára, hogy tényleg megpróbáljunk aludni. Remélem, hogy neki is sikerül. Nekem szerintem nem lesz vele problémám, már megy az alvás, tényleg elég jól, és a rémálmok is csak halványan kerülnek elő, nem olyan durván zavaróan, amiből az elején sikítva ébredtem. Csak maximum felzavarnak, aztán vissza is tudok aludni többnyire, most se hiszem, hogy másképp lesz, de vajon neki... neki menni fog?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 21.12.13 14:17

Nem akarok elaludni. Lehet, hogy gyerekes hisztinek hangzik, de akkor sem akarok. Nem vagyok még annyira fáradt, hogy ne bírjam ki a ma estét teljesen ébren, a plafont bámulva. Holnap pedig megmondom Josienak, hogy aludtam, jól vagyok, nem kell őrangyalt játszani és maradhat a szobájában. Akkorra már ő is rendben lesz. Az a bizonyos talán pedig, amit tőlem kapott, még nem jelenti azt, hogy egy ágyban kell aludnunk, nem?
De ma... ma még ébren maradok, miközben ő alszik mellettem. Miden mással majd holnap komolyabban foglalkozok. Attól viszont, hogy nem alszok, még a szemem becsukhatom és úrrá lesz rajtam a fáradtság. Még akkor sem vagyok képes kinyitni őket, amikor leverem a maradék vacsorát és hallom, hogy a dög az ágyam mellett igyekszik feltakarítani. Aztán a halk szavak, miközben a bolhazsák eltűnik. Még ekkor sem mozdulok, csak egy kis idő múlva.
- Pontosan. Én vagyok a Szörnyeteg, csak míg neki volt jó szíve, nekem csak egy üres lyuk van a helyén - jelenik meg egy nagy vigyor az arcomon, és csak kinyitom a szeme, hogy rá tudjak nézni.
Éppen sikerül elkapnom a mosolyát. Ennek hatására engedek a késztetésnek, és végigsimítok az arcán. Persze aztán már váltok is. Ideje neki is pihenni és hagyni minden mást a fenébe. Szerencsére nem makacsolja meg magát és egy perc múlva már ott fekszik mellettem.
- Igen. Alszunk... - ismétlem szinte a szavait, de akaratom ellenére is kicsit bizonytalanul cseng a hangom.
A csók viszont most kifejezetten jól jön. Így újra mosolyra húzódik a szám és az ismerős helyzet is segít ellazulni. Nem, továbbra sem alszok. Most még a szemem sem akarom becsukni. A karom viszont felveszi az ismerős helyzetet és reflexből ír le apró köröket a hátán. Mintha ezzel őt nyugtatnám.
A baj viszont a csenddel van. Hamar, túl hamar érzem azt, hogy egyre laposabbakat pislogok. Nem fogok tudni ébren maradni. Már akkor tudom, amikor oldalra fordítom a fejem és az órára nézek. A számok elmosódnak és csak akkor tisztulnak ki, amikor párat pislogok. Egy perccel később már mélyen alszok. Talán fél órát ha sikerül nyugodtan pihenni, aztán elkezdődik a képzeletbeli filmvetítés. Az egész, mint egy rossz horrorfilm. Két halott a fürdőszobában, mind a kettőnek még véres a karja, a ruhája és úgy mutatnak felém. Az üres szemükben nem látszik vádaskodás, mégis a szájuk szavakat formál és azt ismételgetik először suttogva, majd kiabálva, hogy az én hibám.
Fogalmam sincs, meddig bírok velük szemben állni, de amikor felébredek még vak sötét van és az átlagos szobahőmérséklet ellenére is izzadok. A hajamba túrok, majd oldalra nézek Josiera. Nagyon remélem, hogy nem ébresztettem fel. Nem rémlik, hogy kiabáltam volna vagy ilyesmi. Azt soha nem tettem. Még a legelején sem. Ettől függetlenül, megviselnek a képek és a fejembe beleég az a rövid mondat, de jól viselem. Azt hiszem. Visszaaludni viszont nem akarok. Inkább óvatosan kimászok az ágyból és az éjjeliszekrényen lévő cigis dobozt felmarkolva indulok meg a nappali felé, majd ki az erkélyre. Először kellemetlen, ahogy megcsapja az izzadt testem a hűvös levegő, de legalább a fejem is kitisztul és teljesen éber leszek. Szinte azonnal meggyújtom az első szálat, majd mikor az rekordidő alatt elfogy, még egyet. Lassan talán a nap is felkel. Talán. Bárcsak ne ez a szó körül forognának a napjaim!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 21.12.13 18:34

Azt én nehezen tudom elképzelni, hogy tényleg ébren tudna maradni, nem sok esélyt látok rá, hogy igazán menne neki. Szerintem hamar ki fog dőlni, de nem fogom neki ezt nyíltan kimondani, főleg mert már akkor is csukva a szeme, amikor visszaérek hozzá. No meg szerintem azt is kiszúrnám, ha nem aludni egész éjjel semmit, csak azt mondaná, hogy igen. Szóval akárhogy is, de szerintem ki fog dőlni. Egyelőre viszont a kajamaradékkal foglalkozom, hogy összeszedjem, amit ő levert és Trixi nem evett meg, közben pedig határozottan jól esik, amit mondd, nem is tudom visszafogni a mosolyomat és egy választ. Tudom, hogy az eleje óta így hív, Szépségem... biztosan mindenkinek talál valami nevet, akivel együtt van, nekem ezt adta és persze, hogy jó érzés, hogy szépnek tart annak ellenére is, hogy én nagyon sokáig magamat egyáltalán nem tartottam annak a hegek miatt. Ő az, aki képes volt egy kicsit megerősíteni abban, hogy tényleg nem lettem ronda a miatt, amit Tim tett velem. Az újabb mondatra viszont már összehúzom a szememet, ez már nem tetszik annyira, akkor sem, ha ő vigyorog.
- Ez... ez nem igaz, ne mondj ilyet! Van szíved csak néha... jól titkolod. - talán a legelején egy ideig úgy gondoltam, hogy igaza van, hogy nincs szíve, de ilyen senki se lehet, mindenkinek vannak érzései, csak épp ő nagyon jól el tudja rejteni őket. Ha nem lenne szíve, akkor nem lett volna velem három napig a kórházban, amikor nem voltam magamnál, nem aggódott volna értem, nem lennének most miattam rémálmai, és még sorolhatnám. Lehet, hogy benne nem úgy van meg minden érzés, mint egy átlag emberben, de attól még igenis meg van valamennyire valahol mélyen, én ebben biztos vagyok. Csak... azt hiszem fél felvállalni, vagy kimutatni. Az arcomat ért simítás is ezért esik jól, az ilyen gesztusok igenis érzésekről tanúskodnak, én ebben biztos vagyok.
- Nem lesz baj. - mosolyodom el végül, amikor elfoglalom mellette a helyemet és még egy csókkal is megerősítem ebben. Határozottan jól eső érzés ez az egész most, annak ellenére is, hogy tudom, hogy mi váltotta ki. Nem foglalkozom most ezzel, csak tényleg befészkelem magam és pillanatok alatt elnyom az álom, amikor a keze elkezd járni a hátamon szépen finoman. Nekem tényleg nem kell sok idő, hogy utolérjen az álom, hamarosan már szuszogok és persze idővel el is vackolom magam a mellkasáról a saját oldalamra. Sokat forgok álmomban ezt nagyon jól tudom, gyakran sikerül a takarót is jól magam alá gyűrnöm. Ezért nem is tűnik fel, hogy ő felébred, legalábbis az elején. Csak amikor a saját zavaros álmaim zavarnak fel. Nem múltak még el, csupán már tudom kezelni őket hellyel-közzel. Felébredek, csak kinyitom a szemem egy pillanatra, Danny-t keresem és az volt a terv, hogy miután ránéztem, egyszerűen csak alszom tovább. Csak épp nincs a helyén, és nem hallok a lakás más pontjairól sem motoszkálást, nem hiszem, hogy a konyhába ment, mert szomjas, és az sem esélyes, hogy a mosdóba. Akkor...? Fáradtan ásítok egyet, annyi tuti, hogy tök sötét van még, alig dereng csak kint halvány fél, míg felkel a nap az eltart egy ideig. Kikászálódom végül az ágyból, és a keresésére indulok. Az erkélyen pillantom meg végül és maximum akkor vehet észre, amikor kinyitom az ajtót, és lépek ki mellé mezítláb. Este van és elég hűvös, hogy egy szál alsóban cigizzen kint, ezért azonnal mögé lépek és hátulról átkarolom.
- Meg fogsz fázni... - nem mondom, hogy jöjjön vissza az ágyba, pedig nagyon erős a késztetést és arra sem kérdezek rá, hogy mi történt, pedig erre még nagyobb, de nem hiszem, hogy örömmel töltené el, ha megpróbálnám most faggatni, hiszen én se meséltem még el neki soha részletesen az álmaimat, vagy azt, ami történt velem, csak egy-egy apró momentumot egy-egy veszekedés alkalmával, és az se mese volt, inkább a fejéhez vágtam pár kósza információt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 21.12.13 19:21

Könnyű csukott szemmel beszélni. Az egész olyan, mintha csak magamban mormolnék pár szót. Valószínűleg ezt is mondom azt, amit. A folytatást viszont már nyitott szemmel, egyenesen rá nézve közlöm. Az én szívem helyén biztos, hogy csak egy üresen tátongó lyuk van, de nem zavar. Olyan széles vigyorral közlöm mindezt vele, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
- Akkor nem mondom - egyezek bele meglepően könnyedén, továbbra is mosolyogva.
Persze mindez nem azt jelenti, hogy komolyan is gondolom. Attól, hogy nem állítom biztosra, még nem válnak köddé a tények. Ha jól sejtem, ezzel ő is tisztában van. Ennyivel még nem győzött meg és vagyok olyan makacs és önfejű, hogy nem is tud, bárhogy is próbálkozik. De ismerem már annyira, hogy nem fog leállni most veszekedni ezen. Ezért is marad ott az arcomon a mosoly még akkor is, amikor végigsimítok az arcán. Jó lenne, ha már mellettem lenne az ágyban és pihenne. Nem azért, mert én így nem tudok, csak megnyugtatna vele. Még ha nem is tervezem aludni, örülnék, ha ő nem mászkálna ma többet.
- Persze, hogy nem lesz baj - vágom rá nagy, megjátszott magabiztossággal.
Végül is, a szó igazi értelmében baj tényleg nem lesz. Nem is lehet. Ettől függetlenül nem fekszek nagy mosollyal és várom, hogy végre elnyomjon az álom. A kezem persze a megszokott módon köröz, miközben érzem a nyugodt testet a közelemben, de ez rajtam nem segít. Akkor sem akarok aludni. Viszont ez, mint kiderül, ez idő után cseszettül nem akarat kérdése. Elnyom az álom és most már az egy héttel ezelőtt történteknek hála, új részét láthatom a személyes horrorfilmemnek. Ha idegen lenne a két hulla, akkor sem lenne egy tündérmese, de így, hogy mind a kettőt felismerem, különösen valóságosnak tűnik. Az egész tetejében pedig akaratlanul is elhiszem a szavaikat. Az én hibám. Úgy minden. Hát persze.
Még jó, hogy amikor a hangok kiabálássá erősödnek, felébredek. Nem ülök fel azonnal, nem kiabálok vagy hasonlók, de azért őrült tempóban ver a szívem és kiver a víz. Mégis képes vagyok észrevétlenül kimászni az ágyból és a még bontatlan cigis dobozt magammal viszem az erkélyre. Lehet, hogy hideg van, de ez segít igazán felébredni. A cigi csak megszokott mozdulat miatt kell. Valami, ami valóságos. Fogalmam sincs, mennyi ideig állok kint, de még csak nem is reszketek a hidegtől. Alig érzem. Arra viszont már összerezzenek, amikor karok fonódnak körém.
- A szívbajt hozod rám! - szólok meg és csak egy pillanatra fordítom meg a fejem, hogy láthassam tényleg ő az és nem az álmomból lépett ki.
De még így is elhúzom az egyik kezét a sajátomba rejtem és egy puszit nyomok a puha bőrre. Mintha ez is csak egy megszokott mozdulat lenne és segítene a valóságban maradni.
- Gyere ide, hadd lássalak - kérek különösen csendesen, de mielőtt mozdulhatna, megelőzöm.
Az égő cigit, úgy ahogy van, kihajítom a semmibe, majd hirtelen fordulok felé, ragadom meg a derekánál fogva és ültetem fel az erkély vastag betonszélére. Erősen tartom, hogy még véletlen se történhessen baleset, miközben a szemeit keresem. Egy apró mosollyal nyugtázom, hogy nem olyan üres, mint az álmaimban. Van benne élet. Amint erről meggyőzöm magam, egy forró csókot adok neki.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 21.12.13 21:44

Azért én nem tudok most ezen ilyen jól szórakozni. Igenis van szíve, és hogy ilyen lazán beszél arról, hogy nincs, határozottan rosszul érint. Azért is vagyok egy kicsit morcos, és válaszolok neki hamar hogy ez butaság, és én nem így látom, és ne is mondjon ilyet. Persze nem veszi túlságosan komolyan és amikor végigsimít az arcomon már én se tudok úgy igazán haragudni rá. Pedig kéne, de... most nem akarom elrontani ezt az egészet és átmenni a jól megszokott ajtócsapkodásba, az tényleg nem lenne okos ötlet. Ezért fogom vissza magam és inkább fészkelődöm be szépen mellé, hogy kényelmesen elhelyezkedhessek és még egy csókot is adjak neki mielőtt tényleg eljutnánk az alvásig. Az alvásig, ami egészen jól megy, legalábbis nekem, ő pedig hamarosan már eltűnik szépen mellőlem, amire én még csak fel sem ébredek. Pedig egész jól aludtam, és ha ott lenne, amikor felnézek, akkor simán vissza tudnék pilledni annak ellenére is, hogy Tim megint bekúszott az álmaimba. De már nem olyan drasztikusan jelenik meg, már tudom kezelni és el tudok vonatkoztatni tőle legalábbis többnyire. Viszont ő úgy fest, hogy nem és akármennyire fülelek nem hallom, hogy csak vízért ment volna ki, vagy mosdóba. Ahhoz pedig még túlságosan sötét van, hogy felkeljen, nem aludhatott valami sokat és mivel már egy hete ezt játssza... lassan tényleg totál ki fog dőlni, ami nem valami jó szerintem. A szervezete egyszerűen kifáradt és felmondja majd a szolgálatot, ha nem hajlandó végre hallgatni rá és rám is, hogy pihenjen. Végül az erkélyen találom meg, ami nem valami jó ötlet, hiszen... nincs épp a toppon, és most még ki is áll a hűvösbe. Tuti, hogy meg fog fázni, ha ilyet csinál egy szál alsóban. Ezért simulok hozzá, bár miután eleve alacsonyabb vagyok, túl sok meleget nem adhatok neki, csak épp hátulról simulhatok hozzá, hogy legalább egy kicsit adjak a benti jó melegből. Én is hamar át fogok itt fagyni, nem vagyok kifejezetten túlöltözve, nem pont az éjszakai hűvös levegőhöz passzol egy vékony topp és egy rövidke sort.
- Bocsánat... nem akartam, de eltűntél és hűvös van itt kint. - nem bántásnak szánom és nem is számonkérésnek, vagy ilyesmi, de akkor is butaság az egész, és jobb enne, ha visszajönne szépen velem. Bár most az is jól esik, hogy milyen finoman és gyengéden viselkedik, ahogy a kezemet a sajátjába rejti és még egy óvatos puszit is kapok. A fejemet is a hátához nyomom, egészen belefúrva a fejemet, remélem a hajam azért nem csikizi nagyon, mert mint tudjuk abból határozottan sok van. Az újabb szavakra már mozdulnék épp, amikor hirtelen fordul meg, és úgy ültet fel az erkély szélére, mintha csak alig lenne súlyom, ami végülis nagyjából stimmel is, alacsony is vagyok és vékony is, nem kifejezetten nagy kihívás engem pakolászni. Azért a meglepettségtől automatikusan felsikkantok, de elég erősen tart, nem félek, hogy hátra találnék esni. Akkor pedig végképp elfelejtem a tényt, hogy nem kevés emelet választ el a földtől, amikor megcsókol. Olyan... nem is tudom varázslatos most ez az egész, akármennyire is nem akartam ebben a talánban elmerülni. Ha most még a nap is elkezdene feljönni a hátam mögött, akkor tuti, hogy arra már a legtöbben azt mondanák, hogy egyenesen giccses, pedig szerintem igenis szép lenne. Két karomat a nyaka köré fonom és akkor sem engedem el, amikor véget ér a csók, csak épp annyit lazítok a fogáson, hogy kényelmes legyen.
- Az előbb még rácsokat akartál szereltetni az ablakokra, most meg kiültetsz a mélység fölé? - mosolyodom el, és finoman előre csúsztatva az egyik kezemet végigsimítok az arcán. Nem is veszem el a tenyerem, hiszen finom és sima, frissen borotvált olyan... tökéletesen fest, nem csoda, ha olyan sok nő van oda érte. Egy újabb apró csókot lehelek az ajkaira, de nem merek megszólalni. Nem is tudom, talán megtörném vele a pillanatot, vagy egyszerűen csak jobb most nem mondani semmit, ami egy kicsit is visszaránthat minket a fájdalmas valóságba. - Nagyon fáradt leszel. - bukik ki aztán belőlem egész halkan, szinte már suttogva, miközben még mindig a tenyeremben van az arca.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 22.12.13 20:38

Nem akartam elaludni, de az nem jelenti azt, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogyha mégis megtörténik, felrázzon egy újabb álom. El tudnám viselni az életet nélkülük. Régen küzdöttem meg már a rémálmokkal és most, hogy újra előjöttek, csak kissé más formában, nem tudom mit kellene tennem. Kitartani, amíg annyira fáradt nem leszek, hogy az emlékek sem zaklatnak? Nem hiszem, hogy túl jó ötlet, mégis egész használhatóan tűnik. Jobban úgysem tudok kitalálni. Hiába állok most kint a hidegben, egy szál alsóban és szívok friss levegőt, nem sokat segít a gondolkodásban. A fejemben az állandó zsongás nem szűnik és ez meg főleg nem segít gondolkozni. Bár legalább a vádaskodás, ami ott zengett álmomban, most elvész a sok más között. Nem is olyan rossz. Csak ne lennék annyira feszült még most is, hogy összerezzenjek Josie ölelő karjait érezve.
- Annyira nincs hűvös - mondom, de ettől függetlenül tudom, hogy az éjszaka közepén nem itt lenne most a helyem.
Mégis ez tűnik a legnyugodtabb helynek. Nincs teljes csend, hiszen a kocsik zaját még innen is lehet hallani, de nagy zaj sincs. Pont tökéletes. A teljes nyugalmat nem hiszem, hogy most el tudnám viselni. Az ölelés viszont valamilyen szinte jól esik, mégsem hagyom, hogy sokáig így álljunk. A kezét az enyémbe rejtem és egy puszival pecsételem meg az egészet. Mégsem érzem, hogy ez most elég lenne. Egy perccel később már mozdulok és hirtelen ötlettől vezérelve felültetem a párkányra. Tartom olyan határozottan, hogy még véletlen se essen le, miközben egy forró csókot lopok tőle. A kezem a derekán és talán egy kicsit lejjebb is, amikor úgy hozza az ösztön, de semmi mást nem akarok most, csak azt a csókot, ami talán hatásosabban tisztítja a fejem, mint a hideg szél.
- De most én vigyázok rád - húzom mosolyra a szám, de nem sok őszinteség van most benne, hiába próbálkozok.
Mégis órák, talán napok óta először most érzem magam a legjobban. Vicces, hogy ehhez a hideg éjszaka kellett és ő. Hamarabb fordult volna meg a fejemben helyszínnek egy zsúfolt bár és valami ismeretlen nő, akinek még a nevét sem jegyzem meg, akárhányszor ismétli el. A jó válasz viszont túl egyszerű. Bár ne szólalna meg végül és kergetné el a varázst! Nagyon sóhajtok, de nem szólok egy szót sem, csak a szemeit fürkészem. Igaz, ha akarnám se igazán tudnék másfelé nézni.
- Nem csak én leszek fáradt. Te is, ha itt maradsz kint velem - jegyzem meg, majd egy kis szünet után újra szóra nyitom a szám. - Nem kellett volna kijönnöd utánam - emelem meg a kezem, hogy elhúzzam az övét az arcomtól.
Persze ezután már az ujjai közé fűzöm az enyémet, majd belátom, hogy nem fog itt hagyni egyedül, akkor sem, ha megkérem rá, vagy kiabálok vele. Úgyhogy leszállítom a párkányról és vele együtt indulok be. Az igazat megvallva, amúgy sem bírtam volna sokáig kint. Már éreztem, hogy kezdenek fázni az ujjaim és egyre kellemetlenebb volt a szél is, amikor különös erővel kezdett fújni. Nem olyan rossz ötlet, ha bemegyünk. De mindezek ellenére, még mindig csak miatta, nem azért, mert én ne bírtam volna tovább.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 22.12.13 23:17

Nem valami jó érzés, hogy pont én idézem elő nála ezt az állapotot, hogy pont miattam jönnek megint a rémálmai, és hogy nem tudok segíteni. Bár ő azt mondta nekem, hogy majd egyszerűen csak idővel elmúlnak és kész, bár nekem nem múltak el, csak enyhültek és valahol megszoktam őket, mert nekem az egész körülmény is megmaradt. Lehet, hogy más lenne, ha idő közben nem így alakul, hanem tényleg rendszereződik az életem, ha nem kell folyton azon rettegnem, hogy újra bajba kerülök, vagy valami. Egyelőre viszont most inkább utána megyek, és szépen átölelem hátulról, mert igenis hűvös van kint és szeretném, ha nem fázna meg, bár én se vagyok túlságosan melegen öltözve. De persze megijeszteni sem akartam, az más kérdés, hogy lehet hogy kicsit sikerült. Nem kötekszem vele, csak kicsit megrázom a fejem, mert szerintem igenis hűvös van, de már ezt se nagyon érezheti, inkább csak belefúrom a fejem a hátába és kész. Nem tudom, hogy kéne rávennem, hogy bejöjjön, mert ez most nem az a hely, ahol lennie kéne. Igenis kell neki az alvás, mégha ezt nem is hajlandó beismerni, vagy ha fél is tőle. Arra viszont tényleg felsikkantok, amikor hirtelen felpakol az erkély szélére. Azért ez persze, hogy meglepett, főleg, mert eddig még rácsokat akart tetetni az ablakokra, most meg simán kiültet nem is tudom hány méteres magasságba a nagy semmi fölé. Ez nem csoda, ha azért egy kicsit tényleg meglep.
- Már egy hete te vigyázol rám, sőt... talán már inkább hónapok óta, csak a magad módján. - igen így gondolom, azzal hogy akkor este nem mondott igent, hogy nem hagyta nekem, hogy végezzek magammal, azzal igenis vigyázott rám és teszi ezt már jó ideje. Nem tökéletesen, nem úgy, mint ahogy egy igazi hős lovag tenné, de attól még igenis így van. A csók viszont határozottan jól esik, még se tudom megállni, hogy ne szólaljak meg, hogy ne mondjam, hogy menni kellene, hogy hideg van és ő alig aludt és nem fogja bírni a szervezete ezt a végtelenségig. A válasza viszont határozottan rosszul esik, és amikor még a kezemet is lefejti az arcáról... arra nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Azt hiszem egy pillanatra látszik is az arcomon, hogy elbizonytalanodom és csalódott képet vágok, csak akkor nem, amikor érzem az ujjait az enyémek köré fonódva.
- Én sokkal többet aludtam az utóbbi egy hétben, mint te... sokkal! - mondom azért, bár egész halkan, mert nem akarok igazán kötekedni. Talán meg se kellett volna szólalnom, lehet hogy az lett volna az igazi, nem is tudom, de mégis megtettem és most már mindegy, mert itt vagyok és eszem ágában sincs bemenni. - És ha elfogadod, ha nem, de... eddig is fontos voltál nekem, és most meg főleg, hogy miattam nem vagy jól. - bizonytalanul szólalok meg, mert akárhogy is nézzük, mindig tartok attól, hogy reagál le valamit, amiben próbálom kimondani, hogy kedvelem, vagy hogy fontos nekem. Inkább engedek neki, hogy lepakoljon a párkányról és bemenjünk. Amúgy is hűvös volt és túlságosan lengén vagyok öltözve ahhoz, hogy értékeljem az éjszakai hideg levegőt, ahogy végigcikázik a hátamon újra és újra. Amikor belépünk újra elbizonytalanodom, még mindig határozottan sötét van, bár nem tudom, hogy időben hogy állunk, mennyi lehet most, de... merjem mondani, hogy aludni kellene? Végül csak nem szánom rá magam, úgyis ellenkezne.
- Szeretnél tv-t nézni? Vagy... mondanám, hogy csinálhatok valami kaját, de nem rég ettünk és még nem vásároltunk be sem... - bizonytalanul pillantok rá, még csak azt se tudom, hogy merre vegyük az irányt, a szobába, vagy a konyhába, vagy a fene tudja. Nem akarok - nem merek - semmit sem erőltetni most, valahogy félek kockáztatni, hogy esetleg kiakad valamin... bármin.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 23.12.13 13:53

Valahogy nem érzem a hideget itt kint. Lehet, hogy tényleg hűvös van és pár nap múlva ágynak esek, de most nem érdekel. Jó itt egyedül kint állni. Az már más kérdés, hogy túl sokáig nem lehetek egyedül. Hamarosan megjelenik Josie. Nem igazán örülök neki, hogy ő is itt kötött ki, mégsem esek neki, hogy azonnal menjen vissza, mielőtt megfázik. Bármilyen furcsa is, megnyugtató a közelsége. Nem mintha sokáig hagynám, hogy átöleljen. Hamar felé fordulok és egy mozdulattal ültetem fel a párkányra. Tartom, hogy le ne essen, miközben szinte kényszernek érzem, hogy lopjak tőle egy csókot.
- Csak felügyeltem rád, nem vigyáztam - javítom ki, de nem is tudom, miért teszem.
Soha nem úgy tekintettem erre az egészre, hogy vigyázok rá. Most igen, hogy felültettem a párkányra, de ezelőtt soha. Nem is gondoltam így bele és most elég furcsán érzem magam, hogy minderre rávilágított. De nem fogok most ezzel foglalkozni. Inkább azzal, hogy nem kellett volna utánam jönnie. Jobban örültem volna, ha az ágyban marad és pihen. Én jól bírom, neki viszont össze kell kapnia magát. Jó, egy hétig csak pihent a kórházban, de akkor is. Valószínűleg addig ragaszkodni fogok ehhez, amíg csak kötés kell a csuklójára. Nem érdekel, hogy ez neki tetszik-e, vagy sem. Ágyban akarom tudni. Most.
- Hidd el, nem vagyok gyerek. El tudom dönteni, mi a jó és mi nem. Még bírom - bólintok aprót a mondat végén, de a szavak ellenére, nem olyan magabiztos a hangom és közel sem bántó.
Pedig azzal talán többre mennék, de most már késő. Inkább csendben meghallgatom, amit még mondani akar. Valahogy mélyen tetszenek a szavai, mégsem tudok velük igazán mint kezdeni. Végül csak arra reagálok, amire tudok is.
- Jól vagyok - közlöm makacs gyerek módjára. - Te nem vagy és meg fogsz fázni - teszem hozzá és csak elindulok vele együtt vissza a lakásba.
Eszemben sincs újra alvással próbálkozni, neki viszont nem fog megártani, ha tovább alszik. Fogadok, hogy nem kellenek neki órák arra, hogy elaludjon. Még bőven van idő reggel hétig... nyolcig... ha rajtam múlik, nem fog velem virrasztani.
- Igen, tv, mondjuk a nappaliban. Meg egy hideg sör - térek vissza a megszokott kényelmes kombinációhoz. - Te pedig visszamész aludni és megálmodod, hogy milyen finomat főzöl nekem holnap - nézek rá és látni rajtam, hogy teljesen komolyan gondolom.
Ez lesz a nagy feladata. Persze nem kényszeríteném én főzésre, ha nem érezné jól magát, de így legalább kevesebb rá az esély, hogy megmakacsolja magát és azért is nemet mond.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...?

Vissza az elejére Go down

Josie ♣ Danny - Home, sweet home...?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Sweet Dreams cukrászda

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Danny luxus lakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához