welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Whataya want from me?
Eric Crawford
Yesterday at 18:51
Városháza
Grace Kendra Handrick
Yesterday at 12:11
Grimm
Timur Theodor Volkov
18.11.17 0:33
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Crystal Haynes
 
Drake Combton
 
Lyna Frei
 
Ifj. Jack Daniels
 
Daisy McFly
 
Zachary M. Boild
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Danny & Josie - Leave me alone

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Danny & Josie - Leave me alone 25.12.13 15:27

Szörnyű dolog, amikor kb. két naponta máshogy látod az életed, és fogalmad sincs, hogy végülis mi legyen az egésszel. Lehet, hogy tényleg sokkal egyszerűbb lett volna az, ha hagyja, hogy eltűnjek csak úgy nyugodtan, csendben, hogy nem figyel rám, hogy nem is tud róla senki. Lehet, hogy rossz lett volna neki egy ideig, de... így meg nem tudom, hogy mi lesz ebből az egészből. Valahogy nem tudom, hogy bármi jó kisülhet-e egyáltalán belőle. Egyszerűen túl sok a félsz bennem, túl nagy az esély, hogy végül megbukik minden és akkor csak még jobban a padlóra kerülök. Azt mondta az orvos... azt mondta, hogy ez lehet a legjobb megoldás. Ő akarta, hogy agydokihoz járjak, ő akarta azt, hogy valaki kezeljen és megpróbáljon segíteni nekem, a doki szerint pedig ez a legjobb megoldás, ha egyszerűen megpróbálok teljesen úgy életet kezdeni, tiszta lappal, valahol egész máshol, valahogy egészen máshogy. Nem akarok, és nagyon nehéz ez, de lehet, hogy igaza van. Pedig volt pár hete, hogy már egész szépen elterveztem, hogy mi lesz, hogy főzök neki egy szuper karácsonyi vacsit, és ha nem járna be megint annyit a kaszinóba, akkor még talán értelme is lett volna, de... nem is tudom, így is megtehettem volna, így is főzhettem volna valami finoma, de hát még arra se sikerült rábeszélni, hogy annak van értelme, ha lesz karácsonyfánk. Én se voltam annyira biztos magamban, hogy kellene, hogy erőltessem. Lehet, hogy csak túl sok rossz emléket szakít fel bennem, és tényleg butaság az egész, jobb így, úgy tenni, mintha nem lennének ünnepek, mintha nem lenne semmi baj, mintha minden jó lenne, de akkor sincs így.
Már egy órája meredten bámulom a bőröndöt, cikáznak a gondolatok a fejemben és sikerült eddig összesen egy dolgot betennem, az pedig Trixi kajás tálja. Azt hiszem nem ez az összes cuccom, mert hát kellenek a ruhák, meg legalább pár kép a családomról, emlékek és hasonlók, de hát egyelőre eddig jutottam. Menni kellene, azt mondta az orvos, hogy újra kell kezdeni mindent valahogy és nem ragaszkodni olyan dolgokhoz, amik lehet, hogy soha nem működnének jól. Nem hiszem, hogy el tudnám viselni, ha összekapnánk, ha elveszíteném, mert túlságosan ragaszkodom hozzá. A végén kicsúszna a kezemből, mint amikor minél jobban szorítasz egy halat, csak annál inkább kicsusszan a pikkelyeinek hála a kezedből. Valahogy én is így érzem, hogy túlzottan kapaszkodom dolgokba, amikbe nincs értelme. Most még valahogy az se megy, hogy sírjak, pedig ez lenne a normális állapot. Tudom, hogy ki fog akadni, ha csak úgy szó nélkül lépek le, de így lesz a legjobb mindenkinek. Úgyis majd túllép rajta szépen idővel, nem fogja annyira összetörni, ha eltűnök az életéből, végülis élhet ugyanúgy tovább, mint régen, mintha be se léptem volna azon az ajtón akkor este azzal a tűvel a táskámban. Nem azzal a tudattal kell együtt élnie, hogy meghaltam, csak hogy elmentem. Az azért nem olyan kínzó nem igaz? Egyelőre még fogalmam sincs, hogy hova megyek és ott mit kezdek magammal. Van még valamennyi spórolt pénzem, és nem sokára talán el lesz adva a ház is. Kiveszek majd valamiféle albérletet és elkezdek egy sulit, mellette pedig keresek valami munkát. Másoknak is ment, mások is képesek talpra állni, nekem is menni fog, nekem is mennie kell. Egyedül, nem mással, nem másokba kapaszkodva, hanem csak a saját erőmből. Amíg mindent más tesz meg helyettem, addig nem leszek képes az önállóságra, és amíg itt vagyok - bármilyen kényelmes is - ez így lesz. Az orvos megmondta... ő megmondta, hogy mit kellene tennem, csak olyan nagyon nehéz rászánni magamat.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 25.12.13 18:46

Túl sokat dolgozok. Megint. Tudom, hogy így van, mégsem változtatok. Nem akarok. Ma mégis úgy láttam jónak, hogy hamarabb meginduljak haza. Bármennyire is szeretek az irodámban állni a nagy üveg előtt, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a lenti forgalomra, mégis jobb hazaindulni. Pedig lenne mit nézni. Karácsony van és a forgalom nagyobb, mint valaha. Még sincs kedvem hozzá. Napok óta az a kisebb veszekedés jár a fejemben, amit Josieval folytattam. Karácsonyfa. Komolyan meg akarja tartani az egész felhajtást? Egy élő fát tenni a lakás közepébe és úgy tenni, mintha mindannyian maximálisan boldogok lennénk? Nem látok sok értelmét. Főleg azért, mert tudom, hogy amint lecseng az egész, üresnek fogja érezni magát. Mintha semminek nem lenne értelme. Elmúlik a különlegesség, marad az átlagos hétköznap és ami eddig jónak tűnt, most valósággal feleslegessé válik. Tudom, hogy így lesz. Egy időben én is próbálkoztam ezzel az egész karácsony dologgal, de mindig ez lett a vége. Nem hiszem, hogy ezt akarja ő.
Mégis... a fenébe is, nem bírom kiverni az érveit a fejemből! Úgyhogy még szép, hogy egy rohadt fenyőfaárus felé vezetek hazaúton. Igaz, hogyha úgy vesszük, az egészet az utolsó percre hagytam, mégis ott ácsorog egy kapucnis fazon és készségesen mutatja meg nekem a legszebb és egyik legnagyobb megmaradt fáját. Azt sem tudom, hogy fog ez beférni a lakásba, de majd megoldja a fickó, úgyis én biztos nem fogok vele szenvedni. Jön szépen utánam a saját kocsijával és majd felhozza, felállítja a nappaliban én pedig majd akkor fizetek.
Kell jó húsz perc, mire elérünk egyáltalán vele a liftig. Kiderül, hogy oda nem fog beférni a fa, így marad a lépcső. Legalábbis neki. Az ajtó előtt várom meg, hogy felérjen vele és tárom ki előtte a bejárati ajtót. Azt hiszem, kell egy kisebb takarítás, ha nem akarunk még egy hétig tűlevelekben járni. De ez már biztos, hogy nem az én bajom lesz.
- Tegye csak oda középre. Az ablak mellé - intek az erkély melletti kis részre, bár fogalmam sincs, hova szokás állítani egy fát.
Jó helyen lesz ott. Később biztos nem állok neki pakolgatni. Így is jó másfél, talán két méter magas ez a fa, nem fogom huzigálni. Hamar kész kis vagyok számolok le a fickónak, mire ő nagy hanggal köszöni meg és tűnik el pillanatok alatt. Csapódik az ajtó én pedig végre elkiabálom magam;
- Megjöttem! - pedig nem szoktam így hazaérni.
A megszokott, hogy ha nagyon későn esek be, már irány is az ágy, minden csúszik át másnapra. Vagy ha hamarabb, akkor konyha és egy hideg sör pihenésként. De most nem. Most próbálok úgy tenni, mint aki értékeli az egész karácsonyi maszlagot, mert ő annyira szeretné! Azt még nem tudom, hogy díszek híján mit teszünk a fára, de majd feltalálja magát. Vág ki csillagokat vagy tudom is én. Erre már nem gondoltam.
- Josie! - szólok újra, szinte azonnal és egy pillanatra megdermedek majd a fürdőszoba felé pillantok.
Persze, hogy a legrosszabbra gondolok, de nagyon, nagyon remélem, hogy megjelenik előttem és nem kell oda bemennem azzal a gondolattal a fejemben, hogy talán... esetleg... megint...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 25.12.13 20:26

Egy óra és tíz perc, amióta szemezek a bőrönddel és még mindig nem tudom rászánni magamat, hogy pakoljak. Eddig totál úgy voltam vele, hogy a doki baromság, de hát Danny annyira erőltette, vagyis inkább ragaszkodott hozzá és most fogalmam sincs már, hogy mi lenne a jó, hiszen talán igaza van. Annyi érvet sorakoztatott fel és igazából teljesen logikus volt, amit mondott, hiszen teljesen logikus, ha egyszer jól ismerem már Danny-t, akkor nem várhatok el tőle túl sokat. Így is sikerült az elmúlt hetekben is párszor összezördülni apróságokon persze, mint a karácsonyfa is. Pedig igazából nem is tudom, hogy tényleg szükség van-e rá, hiszen lehet, hogy csak sebeket szakítana fel bennem és annak semmi értelme sem lenne. Lehet, hogy tényleg jobb, ha nem ünnepelünk semmit, csak hagyjuk az egészet, és most már amúgy is mindegy az egész. Mennem kellene, mielőtt még hazaér. Akármennyire is sokáig dolgozik mostanában, lehet hogy kivételesen előbb jön haza valami miatt és nem akarom, hogy pakolás közben találjon itt. Röhej, pakolás közben nem találhat itt, mert még nem jutottam el addig, hogy egyáltalán érdemben pakolni kezdjek.
Azt viszont meghallom, amikor nyílik az ajtó, és komolyan lefagyok egy pillanatra. Csukva az ajtón, ezért eléggé szűrten érnek csak el hozzám a hangok, de mintha... létezik, hogy nincs egyedül? Azonnal a fejembe villan az a pocsék érzés, hogy mi van, ha valami nőt hozott fel, hiszen mi most... most nem is tudom, hogy mi is van velünk úgy istenigazából. Még mindig túl zavaros ez az egész talán dolog, főleg mert nem történt semmi pár csókon kívül, szinte olyan minden, mit volt. Feszülten várok, még Trixi is megérzi, hogy nincs valami rendben, mert azonnal az ölembe fészkeli magát, hogy megpróbáljon megnyugtatni. Aztán nem is olyan soká meghallom, hogy megjöttem, pedig ilyesmit nem szokott mondani, vagy csak igazán nagyon ritkán. Nem válaszolok, nem tudom rávenni magam, hogy felkeljek és kimenjek hozzá, egyszerűen nem megy. Már el kellett volna mennem és most fogalmam sincs, hogy mi a fenét csináljak. Aztán meghallom a nevemet is, mi van, ha azt hiszi... és úgyis meg fog itt találni, muszáj lesz megmoccannom és kimennem. Nagy levegőt veszek és végül feltápászkodom az ágyról, hogy kimenjek hozzá. A nappaliból jött a hang, úgyhogy ott állok meg a bejáratnál és komolyan döbbenten fogom fel a tény, hogy... szerzett... egy... karácsonyfát?
- Danny... hát ez? - nem tudom, lehet, hogy azt várta, hogy ujjongva ugorjak a nyakába, talán pár napja ezt tettem volna, de az sem biztos, de most... fogalmam sincs, hogyan kéne reagálnom, miközben ott a nyitott bőrönd a szobámban az ágyamon, miközben el akartam menni, vagyis el akarok, hiszen az orvos, az általa javasolt orvos ezt mondta, hogy ezt kell tennem. Bizonytalanul állok még most is az ajtóban, nem tudom, hogy mit mondjak, ezért végül csak egyszerűen hátat fordítok neki és konkrétan visszaszaladok a szobámba. Képtelen vagyok kezelni a helyzetet, egyszerűen nem megy. Becsapom magam mögött az ajtót és szinte már zihálva csúszok le az ajtónak háttal a földre. Nem tudom mi ez, sose volt még ilyen... pánikroham?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 25.12.13 21:34

Meg nem tudom magyarázni, miért nem vagyok képes kiverni a hangját és az érvelését a fejemből. Mégis így van és hazafelé úton csak megállok egy utcai árusnál, hogy szerezzek egy nyavalyás fát. A legnagyobbat, legszebbet, amit csak most kapni lehet itt. Ígéretek, pár dollár előre és máris milyen készséges a kapucnis fickó! El is hozza, fel a lakásba és oda teszi le, ahova én mondom neki. Majdnem fél órába telik, mire ott áll a fa, ahol én pillanatnyilag jónak láttam. A fickót kifizetem és már el is tűnik. Ideje kiengedni a hangom és közölni Josieval, hazajöttem. Csakhogy nem érkezik választ. Szinte azonnal elfog egy belső félelem és a fürdőszoba felé siklik a tekintetem. Nem tehette. Legalábbis ez ismételgeti a fejem, mégsem vagyok képes megnyugodni. Lépnem kellene. Odamenni, benyomni az ajtót és megnézni, ott van-e. De képtelen vagyok mozdulni. Szerencsére csak megjelenik és a saját szobájából néz ki. Egy pillanat alatt felengedek. Elég látható módon nyugszok meg és azonnal felveszem a "meglepetés!" arcot, miközben széttárom a karom a nagy fa előtt.
- Ez egy fenyőfa. Szerettél volna egyet, ma pedig átgondoltam és... - nem bírom végigmondani a mondatot, mert egy pillanat alatt fordít hátat és tűnik el a szobájában.
- ... szereztem egyet - fejezem be halkan, értetlenül állva ott továbbra is széttárt karokkal.
Mi a fenét csináltam rosszul?! Ezt szerette volna, nem? Megfordulok és végignézek a fán. Semmi gond nincs vele látszólag, nem tudom elképzelni, hogy nem tetszik neki, azért tűnt el olyan hirtelen és csapta be maga mögött a szobája ajtaját.
- Hé, szépségem! Így kell megköszönni az ajándékot? - állok meg az ajtó előtt, halkan kopogva be rajta.
Hülye módon még a fülem is rászorítom az ajtóra, hátha hallok valamit. Ha eddig nem volt komoly okom az aggódásra, most már van.
- Nem nyitnád ki az ajtót? - teszem fel a nagy kérdést és továbbra sem tágítok.
Eszem ágában sincs ellépni innen és hagyni, hogy bent duzzogjon vagy bármit is csinál. Ott állok ha kell egy órán át. Ha mégis megunom, akkor elérem, hogy bejussak. Pótkulcs vagy bármi. Feltalálom magam, azon nem fog múlni. Lehet, hogy egyszerűbb lenne hagyni az egészet és kivágni a fát a folyosóra, vagy az erkélyről ledobni aztán vigye, aki akarja. De nem teszem meg. Egyelőre biztosan nem. Talán majd ha eléri, hogy elveszítsem a türelmem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 26.12.13 9:37

Nem gondoltam volna, hogy ennyire megmarad benne, hogy én szeretnék egy karácsonyfát, vagyis, hogy szerettem volna, mert már az egész annyira nem számít, hogy az őrület. Már nem kell nekem fa, nincs értelme, nem kapaszkodhatok a múltamba az orvos is megmondta. Tovább kell lépni és annak csak egyetlen módja van. Sőt ahhoz, hogy megszabaduljak mindentől a csúnya álmoktól, Timtől, a fájdalmas emlékektől, ahhoz az a legjobb, ha tényleg eltűnök, valahogy messzire, és egész más néven is. Ez az egyetlen megoldás, ő legalábbis ezt mondta, az fel sem merül bennem, hogy ez akár Tim újabb húzása is lehet arra, hogy újra ugyanolyan gyenge legyek, mint amennyire egyedül lehetek, hiszen ha van mellettem valaki, akkor erősebb is leszek és talán neki is jobban ellen tudok állni. De akkor is nagyon is okosnak tűntek a fickó érvei, hogy Danny bántani fog és nem biztos, hogy azt én ki fogom bírni, pedig az életben még biztosan kismillió csalódás ér majd. Hogyan erősödhetnék meg, hogy ezeket jobban elviseljem, és kibírjam. A gondolatokban az a tény akaszt meg, hogy nyílik az ajtó, no meg a hamarosan felhangzó szavak, és hogy Danny engem keres. Nem akarom, hogy aggódjon, egyszerűen még most sem akarom, hogy rossz legyen neki, hogy féljen, hogy esetleg megint valami hülyeséget csináltam. Végülis így is arra készülök, csak épp más módon. Ezért megyek ki végül és döbbenten fogom el, hogy ott áll a fa, amiért annyira nyaggattam. Mégse tudok ezzel mit kezdeni, sőt így csak még rosszabb az egész, hiszen megjegyezte, tényleg megjegyezte.
Mégis egyszerűen csak faképnél hagyom, nem megy most semmi más, bevágom magam mögött a szobám ajtaját és hamarosan már a földön kötök ki. Sosem éreztem még ilyen, egyszerűen csak szinte nem kapok levegőt, annyira feszít ez a pocsék érzés, csak zihálok és nem akar elmúlni. Még Trixi sem mer közelebb jönni, pedig az nagyon ritka, mindig vigasztal, ha bajom van, de ez most valahogy más, talán érzi, hogy nem tud mit tenni. A kopogtatás is csak lassan jut el a fülemig és a kérdése, mintha sok-sok ajtón át törne csak be a fejembe egész halkan. Csak szorítom a mellkasomat és próbálom a ziháló légzést valahogy normálisra alakítani, de az istennek se megy. Nem kellene itt lennie a fának és neki sem, össze kellett volna már pakolnom és elmenni, ennyi... miért nem voltam képes rá már előbb? A következő kérdésre már kicsit feltérdelek, hogy valamelyest arrébb helyezkedjem, hogy legalább ne az ajtó előtt üljek a földön, hanem mellette és aztán a kilincset is lenyomom, mielőtt újra a földön kötnék ki. Csak résnyire nyílik ki így, de bejöhet, eddig se volt zárva, csak épp én voltam útban, hogy ne lehessen csak úgy kinyitni. Felnézni viszont nem tudok, továbbra sem múlik a pocsék érzés, továbbra is alig kapok levegőt, de egy csepp könny sem jön ki. Mintha most ez lenne a sírás helyett, pedig azt legalább tudom kezelni, azt már megszoktam, tudom milyen, de ez most egész más és már-már elviselhetetlen. A nyitott bőrönd még most is ott van a ágyon, Trixi pedig láthatóan ijedten kucorog a szekrény előtt a földön, láthatóan fogalma sincs, hogy mit is tegyen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 26.12.13 18:31

Bármennyire elleneztem ezt a fenyőfa dolgot, csak szereztem neki egyet. Annyira szerettem volna én pedig miért ne tehetném meg, hogy vegyek? Legalább látni fogom mosolyogni és cserébe fogadni merek, hogy valami különleges vacsorával készül majd. Megéri. Bőven megéri. Már csak a mosolya miatt is megéri. Legalább lesz egy jó napja, nekem pedig nem kell attól tartanom, hogy az orvos, a talán és minden ellenére újra megpróbálkozik... Tévedtem. Legalábbis nagyon úgy tűnik. A csend, ami fogad máris a legrosszabbat juttatja eszembe. Rá kellene vennem magam, hogy benézzek a fürdőszobába, de nem megy. Aztán mégiscsak megjelenik. A saját szobájából lép ki, én pedig az előbbi aggódásom ellenére is nagy mosollyal nézek rá és tárom szét a karom a fa előtt. Még csak nem is furcsállom a csodálkozó tekintetét és azt, hogy rá kell kérdeznie, mit is lát. Készségesen magyarázom el neki, de a várva várt hatás elmarad. Ekkor már tudom, hogy valami nincs rendben. Aztán megfordul, eltűnik a szemem elől és becsapja az ajtót. Nem tudom mozdulni. Ott állok majdnem egy teljes percig és azon gondolkozok, hogy mit is csináltam rosszul. Most először igazán jót akarok neki, engedek a hülye karácsony és ünnepeljünk kérésének, erre tessék! Állhatok ott az ajtaja előtt, a saját lakásomban és kérlelhetem, hogy engedjen be. Már épen azt hinném, hogy nem történik meg. Hogy pótkulcsra lesz szükségem, vagy be kell nyomjam az ajtót erővel, amikor csak lenyomja a kilincset az ajtó pedig készségesen tárul résnyire előttem.
Egy pillanatig mégis hezitálok. Továbbra sem értem, hogy mi a fene történt. De aztán belépek és anélkül, hogy körülnéznék, guggolok le elé. Túlzottan ismerős a helyzet. Ő a földön, a dög pedig egy pillanat múlva a lábamnál.
- Ha megharapsz megint, kicsinállak! Észnél vagyok, nincs rá szükség - mondom a kutyának, mintha tényleg értené.
Egyre rosszabb vagyok! Úgy beszélek ahhoz a bolhazsákhoz, mintha ember lenne, nem csak egy állat. Alig láthatóan megrázom a fejem és innentől Josieé minden figyelmem.
- Hé, hé! Nézz rám, szépségem! - kérlelem és ha magától nem megy, akkor is magamra irányítom a tekintetét. - Nagy levegő. Lassan be... és ki... szádon keresztül be, orrodon ki... csak lassan... - magyarázom neki és én is pont így veszem a levegőt, hogy ösztönözzem.
Ismerős a helyzet. Szerencsére nem saját magamon tapasztaltam. A szomszédban volt még régen egy fiú. Képes volt így kikészülni már csak attól, hogyha veszített egy játékban és neki is pont ezt mondogatta minden egyes alkalommal az apja. Akkor csak nevettünk, majd csendben figyeltünk, miután elmagyarázták, milyen veszélyes is tud lenni. De legalább egy életre megmaradt, hogy ilyenkor mi segíthet.
- Jobban leszel, csak rám figyelj - mosolyodok el, hogy nyugtassam.
Fogalmam sincs, min sikerült ennyire kiakadnia, de ezt ráérünk később is tisztázni, amikor képes lesz rendesen levegőhöz jutni és nem kell tartanom ahhoz a fejét, hogy rám nézzen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 26.12.13 21:42

Akartam... tényleg akartam főzni neki valami igazán finomat. Készültem, vettem hozzá szakácskönyvet, sőt minden hozzávaló is meg van, csak aztán a doki teljesen elbizonytalanított és az egész ötletet dobtam a kukába, meg hát Danny nem akart fát, ünnepelni sem, ami úgy szintén nem adott túl nagy lendületet a projekthez, és végül elvetettem szépen az egészet. Annyira nem fontos, az számít, hogy le kellett volna lépnem még az előtt, hogy megjön, de nem sikerült és most fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Arra is nehezen szánom rá magam, hogy kimenjek, csak azért teszem, mert hallom a hangján, hogy aggódik, no meg egyértelmű hogy nem fogok tudni csak úgy lelépni, főleg mert még csak össze se pakoltam. Ezért vagyok kénytelen kimenni, de nem tudom, mit mondjak erre. Ott a fa, mégis megvette és nekem örülni kéne, a nyakába ugrani, de hát hogy tegyem, miközben ott van bent a bőrönd és el akartam... el akarok menni, mert muszáj, mert ez lenne a logikus lépés, a teljesen ésszerű döntés. Végül a szobámat választom, oda menekülök be, de ő nem nagyon tágít, és csak beengedem végül, vagyis inkább lehetőséget adok rá, hogy bejöjjön, ha annyira akar. Én amúgy se vagyok többre most képes, annyira nem megy most semmi, egyszerűen csak nem kapok levegőt és nem akar ez a szorító érzés sem elmúlni a mellkasomban. Még Trixi is csak akkor mer közelebb jönni, amikor Danny leguggol elém, pedig inkább mindig véd, most pedig nem érti a helyzetet. Nem megy, hogy felemeljem a fejem, csak amikor ő erőlteti a dolgot, próbálok a szemére fókuszálni, de most nagyon nehéz. Nem is tudom, hogy mit láthat a szememben, ijedtséget a miatt, hogy nincs levegőm, hogy ilyesmi még sosem történt velem, félelemet, hogy el kell mennem, szomorúságot, hogy itt kell hagynom, túl sok ez így egyszerre. Próbálok úgy tenni, ahogy mondja, nagy levegő a számon be és az orromon ki, szépen lassan. Kell vagy fél perc mire végül sikerül a zihálást legyőzni és tényleg valami normálishoz közelítő légzésre visszaállni. Nem tudom, hogy mit mondjak, igazán nem, még utána is csak nézek rá, és képtelen vagyok bármit is kinyögni. Végül akármennyire is nem kellene mozdulok, hogy odabújjak hozzá, hogy átöleljen, hogy érezzem a szívverését... utoljára? Így kéne lennie, de most még sokkal nehezebb rávenni magam, hogy elmenjek.
- Az orvos... azt... azt mondta... - egészen halkan bököm ki a szavakat, abban sem vagyok biztos, hogy hallja őket, csak ha nagyon próbál rám koncentrálni. De be is kéne fejezni a mondatot valahogy igaz? Csak az már sokkal-sokkal nehezebb. - ... el kell mennem. - bököm ki végül, de még mindig képtelen vagyok elengedni őt, egyrészt mert jobb így, másrészt pedig, mert nem vagyok rá képes, hogy mindezt úgy mondjam ki, hogy közben a szemébe nézek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 27.12.13 0:55

Nem tudom, meddig lettem volna képes teljes nyugodtsággal ott ácsorogni az ajtaja előtt és kérlelni, hogy engedjen be. Szerencsére nem sokáig teszteli a türelmemet. Talán egy perc sem telik bele és már résnyire nyílik előttem az ajtó. Szinte szét sem nézek bent, csak őt keresi a tekintetem kissé aggódva. Azonnal guggolok le elé. Pár másodpercre van szükségem, hogy rájöjjek, mi van vele és mit is kellene tennem. Először is jó lenne elérni, hogy rám nézzen, de úgy tűnik, magától még ez sem megy neki. Ezen ugye ne múljon, nyúlok én felé és emelem fel a fejét, hogy a szemeibe tudjak nézni. Olyan lassan és megnyugtatóan próbálok beszélni, amennyire csak bírok, miközben egy minimális aggodalom továbbra is ott van bennem.
Sokkal több időnek tűnik számomra, mire rendeződik a légzése, mint a valóság. Talán egy, vagy két percbe kerül mindez, de úgy tűnik, mintha már negyed órája itt guggolnék előtte, miközben ott mászkál mellettünk még az a dög is. De végre... végre úgy tűnik, hogy összekapja magát. Legalábbis nem zihál annyira, mint eddig. Innentől már rendben lesz. Szándékosan nem teszek fel neki kérdéseket, pedig azért érdekelne pár "miért" válasz, de azzal még ráérünk. Csak köré fonom a karom, amikor úgy bújik hozzám, mint eleinte azokon az éjszakákon. Nehéz megállni, hogy ne toljam el magamtól és adjak neki egy csókot. Nem értem, mi történt, de ráér a magyarázkodással. Ő mégis hamar belekezd.
- Hova kell menned? - kérdezek vissza értetlenül, majd továbbra is magamhoz ölelve nézek körül a szobában.
Most először azóta, hogy bejöttem ide. Aha. Bőrönd és nyitott szerkények. Nem mondanám, hogy tetszik a dolog. Eleinte bőszen hallgatok is, mert nem akarok elhamarkodottan válaszolni. Az orvos azt mondta... gondolom akkor nekem pedig egyet kell értenem vele.
- De ez még nem ok arra, hogy ne adj egy csókot, amiért ilyen szép fát szereztem neked. Vagy ez nem is az? Csúnya? - beszélek, most nagyon is lényegtelen dolgokról.
Nem akarok arról tárgyalni vele, hogy akkor most elköltözik vagy sem. Teljesen eltűnik az életemből, vagy csak bérel egy lakást? Erre ráérünk később. Ahogy arra is, hogy én végiggondoljam, melyik verzió mit vált ki belőlem. Most azt mondanám, mint gond nélkül képes lennék elengedni. Akár most azonnal is. De van egy olyan érzésem, hogy a valóság az, csak úgy vagyok hajlandó elengedni, ha ad egy címet, telefonszámot... bármit, ahogy el tudom érni. Sőt, talán egy ígéretet is, hogy minden hétvégén meglátogat. Csak azért, hogy főzzön nekem, természetesen. Mi más is lenne az ok, hogy ilyet kérjek tőle? Csak és kizárólag a főztje!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 27.12.13 11:41

Tisztában vagyok vele, hogy egy idő után úgyis megpróbálna bejutni valahogyan, ami logikus, hiszen ez az ő lakása, arról nem is beszélve, hogy legutóbb amikor bezárkózott, én is bejutottam minden áron és nem hagytam neki, hogy kizárjon, és akkor épp ő se volt valami jó, mint ahogy most én sem. Ezért nyitom végül ki az ajtót és megyek el az útból, hogy bejöhessen. Nem tudom, hogy ez min változtathat, de ha legalább ez a szorító érzés elmúlik a mellkasomban már azt hiszem az is valami és utána megpróbálhatok legalább valamelyest tiszta fejjel gondolkodni, bár abból se tudom még, hogy mi jöhet ki. Végül csak eléri, hogy az egész fulladásos pánikroham elmúljon és lassan megnyugodjak. A légzésem is helyre áll, bár még szaporán szedem a levegőt, de már egyre jobb, és végül csak egyszerűen hozzá bújok. Nem tudom, hogy mit mondjak, vagy egyáltalán hogyan kéne felvázolnom neki az egészet, amikor el kellett volna mennem, még mielőtt hazaér.
Sokkal egyszerűbb lenne csak ott maradni vele és kész, egy szót se szólni, úgy tenni, mintha nem számítana semmi, mintha az orvos nem mondott volna semmit. Egyszerűen csak... csak úgy lenni, és nem figyelni semmire sem, az életre és a nehézségekre, és hogy mi jöhet még, ami majd rossz lesz és fájni fog, mert biztosan lesz még ilyen szép számmal. Nehezen bököm ki végül, amit akarok, ami miatt ennyire kiakadtam, bár még így sem hiszem, hogy teljesen érti, hogy miről beszélek, hiszen visszakérdez.
- El... el kell mennem innen. - mondom ki újra, de még mindig nehéz arra rászánni magam, hogy nyíltan a tényt közöljem, hogy el kell tűnnöm az életéből, mert túlságosan ragaszkodni kezdek majd hozzá és ha bármi történik, akkor végleg össze fogok törni. A következő szavak viszont teljesen kiszakítanak a gondolataim és persze a kétségbeesésem közül. Hogy... hogy mi? A fáról beszél, hogy nem adtam neki egy csókot és hogy nem szép a fa. Kicsit hátrébb húzódom és szinte már értetlenül nézek rá, hogy most tényleg ez számít? Bár azt hiszem csak el akarja terelni a beszélgetést egy kicsit kevésbé komoly irányba, vagy az én gondolataimat próbálja más felé irányítani, nehogy megint kiakadjak?
- De... de szép a fa, de miért vetted? Nem akartad, azt mondtad, hogy baromság az egész karácsony mizéria, és... és talán tényleg igazad is van. - a tekintetem mégis egyszer-egyszer az ajkaira téved, de nem teszek végül semmit. Az most nem jó, mert már úgy is nehéz rászánni magam arra, amire kéne, hogy itt van, hogy látom, hogy vett egy fát, de ha még meg is csókolnám, úgy végképp nem menne. Végül csak eltolom magam tőle rendesen és felállok, hogy az ágyamhoz lépdeljek. Olyan nehéz ezt rendesen kimondani, lehet hogy úgy kéne tennem, mintha semmi sem lenne, csak eltűnni egyszerűen egy másik nap, amikor később jön meg és nem veszi észre. Mégis ár pillantok és bizonytalanul ülök le az ágyam szélére a bőrönd mellé, amiben még mindig csak Trixi tálja van. Nem vagyok a legjobb csomagolás terén az tény.
- Azt mondta az a doki, akihez te akartad, hogy járjak, hogy... hogy csak akkor tudok majd lábra állni valahogy, ha elmegyek, ha teljesen úgy életet kezdek... egyedül. Ha nem támaszkodom folyton másra. - bököm ki végül az egészet úgy, ahogy van. Ebből már tuti, hogy érteni fogja, ennyi azért okosnak ismertem meg, hogy ne kelljen tovább magyarázni. Tényleg nem tudom, hogy mit mondhatnék még, azt se tudom, hogy a dokinak igaza van-e, tizennyolc vagyok, szinte még gyerek, olyan hirtelen szakadtam ki otthonról, nem volt igazán időm felnőni, most mégis önállóvá kéne válnom és egyedül oldani meg az életem mások segítsége nélkül.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 27.12.13 14:48

Tényleg nem értem eleinte, hogy mi baja van. Már az is elég aggódásra adott okot, amikor nem válaszolt egyből, aztán, hogy csak úgy eltűnik a szobájában egyetlen szó nélkül, most pedig az el kell mennie szöveg. Értetlenül nézek magam elé és próbálom felvázolni magamban, hogy is gondolta ezt. Hiába ismétli el újra, nem leszek sokkal okosabb. Nem tudom, miért akar most olyan hirtelen elpakolni innen. Mert az lassan egyértelművé válik, hogy elköltözik. Mi másért is lenne az ágyán a nyitott - és érdemben szinte üres - bőrönd. Bármennyire is érdekel és szeretnék egy magyarázatot, mégis inkább terelem a témát. Még most sincs túl jó formában és nem akarom, hogy újra meg kelljen küzdenie minden lélegzetvétellel. Inkább a fát hozom fel témának. Látom rajta, hogy nem igazán érti a váltást, de nem is az a lényeg. A kezem viszont még ekkor sem veszem le róla. Ott pihentetem rajtam őket a lábán. Persze jobb lenne, ha a hátán tudnék apró köröket rajzolni, de így legalább látom a szemeit.
- Persze, hogy felesleges felhajtás meg minden. De te szeretted volna. Ilyen egyszerű - magyarázom, mintha ez magától értetődő lenne, azt pedig minden gond nélkül figyelmen kívül hagyom, hogy az én véleményemet osztja.
Vagy legalábbis ezt beszéli be magának. Igazából fogadok, hogy nem így gondolja. Pont olyan jó dolognak tartja, mint eddig, csak talán így könnyebb... elköltöznie innen? Ha nem vagyok vele kedves és figyelmes, ha csak a megszokott önmagam adom? Akkor könnyebben fog neki menni és akkor jobb lesz mindenkinek? Kérdéses, hogy tudok-e vele úgy viselkedni most így hirtelen. De majd kiderül. Egyelőre viszont talpra állok, amíg ő megcélozza az ágyat és leül rá. Talán az a terve, hogy folytatja vagy igazából elkezdi a pakolást, de helyette újra a beszédnél kötünk ki. Most már legalább megtudom az igazi okát. Azt, hogy pontosan hogy értette.
- Szóval teljesen fel akarsz szívódni - vonom le röviden a következtetést egy bólintás kíséretében. - Te is ezt szeretnéd? Eltűnni innen? Tényleg úgy hiszed, hogy ez segít? - teszem fel sorban a kérdéseket, majd elhallgatok.
Egyszerűbb a megoldás, mint gondolná. Ha úgy látja, hogy tényleg ez fog neki segíteni, akkor minden gond nélkül elengedem. Csak egyetlen dolgot kell nekem mondania és úgy teszem ki innen, hogy átgondolni sem lesz ideje sajnálja-e vagy sem.
- Ha tényleg menni akarsz, csak mondd azt, hogy szeretsz és magam teszlek ki innen pillanatok alatt - mondom ki a megoldást és várakozva nézek rá.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 27.12.13 15:21

Annyira nem tudom hogyan fogalmazzam meg neki ezt az egészet. Én igazán próbálom, igazán próbálom elmondani, de attól még nem megy. Úgy ahogy a doki mondta, úgy kéne megfogalmazni, de mégse sikerül, csak akadozva, miután már legalább levegőt kapok, ő pedig most nem faggat, azt hiszem azért, hogy ne boruljak ki megint. Mondhatnám, hogy kedves tőle, de ettől csak még nehezebb lenne az egész és még kevésbé tudnék mit kezdeni a helyzettel. Most már legalább az megy hogy nagy részt a szemébe nézzek és ne el a válla felett, vagy ne a padlót. Jelenleg ez is nagy teljesítmény tőlem. Azt viszont tényleg nem értem, hogy miért lett végül fánk, minek szerezte be, amikor annyira ellene volt, és még talán igaza is van, utólag igazat tudok adni neki, mert... mert úgy talán tényleg könnyebb lesz nekem rávenni magam, hogy lelépjek.
- Csak miattam? Néha... nem tudok kiigazodni rajtad, nagyon nem. - olyan nehéz ez, egyik nap ilyen, másik nap olyan, és ez az egész így tisztára zavaros, mintha csak egy hullámvasúton ülnénk és még csak nem is látod előre az utat, hogy mikor jön a lefelé, és mikor mehetsz majd megint fel, mint amikor felültetett az erkélyre, vagy egy csók, vagy egy kedves szó, aztán jön a mélypont, egy veszekedés, vagy egy bántó tekintet, egy meggondolatlan kijelentés. Egyszerűen az egész annyira nehéz így, vagy csak én kezelem rosszul és el kéne fogadnom mindent, aztán hagyni a fenébe azt, amit nem értek? Nem kéne túlbonyolítani? Nem tudom, az a fontos, amit a doki mondott, és amit most én megpróbálok neki visszamondani, hogy el kell mennem, hogy újra kell kezdenem egyedül. Amit persze nem tudom, hogy tudnék megtenni, de... inkább csak ismételgetem az orvos szavait, mintha már egész jól betanultam volna, de hogy így is gondolom-e tényleg... nem tudom, nem hiszem.
- Én nem tudom... én annyira nem tudom, de azt mondtad, az a fontos, amit a doki mondd. Fogalmam sincs, sose voltam egyedül, amikor magam voltam, akkor... - akkor leépítettem magam, ezt ő is tudja. Sikerült miatta, az ő segítségével normális állapotba kerülnöm, de az istennek se akar semmi rendesen működni. Nem tudom,hogy tudnék egyedül létezni, teljesen magányosan. Suliba járni, dolgozni mellette és valahogy élni, nem beszélve senkivel, nem érezni egy ölelést, ha szomorú vagyok, semmit. Nem tudom, hogy nem süllyednék-e vissza ugyanabba az önpusztításba idővel, mint amit már sikerült kiviteleznem. Az utolsó mondatára viszont már komolyan döbbenten nézek rá. Pár pillanatig csak ide-oda jár a szemem az ő szemei között, és megint érzem, hogy kezd rám törni az a fojtogató érzés. Lecsukom a szemem, hogy megszűnjön, ha nem nézem, akkor talán jobb lesz, akkor nem jön a zihálás, nem borulok ki azonnal. Aztán végül erőt veszek magamon és felállok az ágyról. Remeg a szám, azt nem tudom eltüntetni és visszafogni sem.
- Szeretlek... - kissé rekedt hangon sikerül kimondani, de akkor is megteszem. Aztán csak elrohanok mellette és kész. Nem tudom hova, hiszen az én szobámban van, oda szoktam bezárkózni. Nincs más, mint a fürdőszoba, így most oda veszem be magam, és vágom be az ajtót, hogy aztán újra a hideg csempén kössek ki, csak most éles tárgyak nélkül a közelben. Csak ezzel a pocsék fojtogató érzéssel, ahogy a szavai még mindig visszhangoznak a fejemben, és ahogy szorítva ölelem át a térdeimet, próbálva a sírást visszafogni, de egy kicsit se megy.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 27.12.13 22:04

Szereztem fát. Annyira szerette volna. De úgy tűnik, minden felesleges. Nem érti, hogy miért viselkedek egyszer így, másszor úgy. Talán még magam sem tudom. Ez amolyan keresem a helyem dolog. Elég nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy vele rendes legyek, másokkal pedig hozzam a megszokott énem.
- Csak miattad meg a mosolyod miatt, amit szerettem volna látni - erősítem meg a feltételezését és teszek hozzá még egy kicsit mosolyogva.
Nem mintha sokat javítana a helyzeten. Attól még pont olyan kiismerhetetlen maradok neki és nem is sikerül mosolygásra bírnom. Később már valahogy nekem sincs hozzá kedvem. Nem azt mondom, hogy földbe döngöl a tény, hogy elköltözik, de az már valahogy nem esik jól, hogy eltűnik az életemből, nem csak elpakol innen. Marasztalnom kellene? Ellent mondani a doki szavának, akit én fizetek - nem is keveset kap, hogy helyretegye Josie lelkét.
- Akkor nem ment, de most megpróbálhatod. Aztán ha nem megy, újra próbálkozol - magyarázom egy apró bólintás kíséretében, de a hangom valahogy nem olyan magabiztos, mint szeretném.
Aztán persze összeszedem magam hamar. Mikor már ott ül az ágyon és nagyon úgy tűnik, hogy nem biztos a döntésében, rásegítek egy kicsit. Ha valahol mélyen ott is van benne a félsz, hogy nem akarom elengedni, tudom, mivel változtathat ezen. Csak azt az egy szót kell kimondania és máris túl komollyá válik számomra minden. Tudom, hogy így lesz. Mindig így van. Csak azt kell mondania, hogy szeret és én magam fogom kidobni innen. A baj ott kezdődik, hogy túl hirtelen vágja rá és bármennyire szeretném, először nem hiszem el, hogy igaz. Így sokat nem ér, ő pedig már el is rohan és nem tudom rajta számon kérni, mennyire volt most őszinte. Nézek arra, amerre eltűnt, majd megfeszül az egész testem, amikor a fürdőszoba ajtót hallom csapódni. Mégsem megyek utána. Nem és nem. Azt mondta, szeret. Ha igen, ha nem, a lényeg egy, ki kell tennem innen. Úgyhogy helyette kezdek el pakolni. Egy idő után már a kutyáját húzom, mert bármennyire is úgy tűnt az utóbbi időben, hogy elviseljük egymást, most nagyon nem tetszik neki. Kapaszkodik a nadrágomba és az éles fogaival hasítja a finom anyagot. Egy idő után csak lerugdosom onnan, mire hallom, hogy a fürdőszoba elé megy nyüszíteni és kaparni az ajtót. Jó tíz perc múlva én is követem, a becsukott, púpos bőrönddel együtt. Ott kellene hagynom neki és elvonulni a szobámba egy üveg sör társaságában, mégis bekopogok.
- Komolyan beszéltél? - kérdezek rá talán kicsit megkésve, de muszáj hallanom újra azt a szót, hogy lelkiismeret furdalás nélkül tehessem ki innen.
Talán még arra képes leszek, hogy már ma éjszakára szerezzek neki egy szállást. Innentől pedig már minden rajta múlik. Nem hiszem, hogy számíthat a segítségemre. Legalábbis majd igyekszem teljesen kihúzni magam.
- Itt vár a bőröndöd - teszem még hozzá, mielőtt érdemben válaszolhatna és elállok az ajtóból.
Ha összeszedi a bátorságát, minden gond nélkül ki tud jönni felőlem. Még rám sem kell néznie, ha úgy jónak látja. Minél tovább húzza az időt, annál tovább hátrálok a konyha és a söröm felé, ami most nagyon is hívogatónak tűnik. Nekem annyi elég, hogy hallom, még él és mást nem csinál bent, csak sír. Abba nem lehet belehalni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 27.12.13 23:03

Igazán nem értem, hogy miért van itt ez a fa, mert az még rendben van, hogy én annyit küzdöttem érte, de nem gondoltam volna, hogy végül tényleg beszerez egyet. Vagy inkább semmi esélyt se láttam rá körülbelül, meg most már nem is számít igazán. Már nem akarok boldog karácsonyt, már nem is remélem, hogy egyáltalán lehet esélyem ilyesmire, hiszen el kéne mennem, de nagyon nehéz rávennem magam. Arra még csak nem is számítok, hogy a végén ezt majd ő fogja elérni, sőt igazából... ő fogja kitenni a szűrömet.
- Miattam... - csak egyszerűen elismétlem ezt az egy szót, de nem tudom viszonozni a mosolyát, vagy a szavait, egyáltalán semmit. Egyszerűen csak megpróbálom most már tényleg elmondani az igazat ő pedig azt hiszem egyetért az orvossal, legalábbis nagyon úgy fest. Ő erősít meg abban, hogy most lehet hogy működne, hogy tudnék egyedül boldogulni, hogy nem menne annyira félre minden, mint legutóbb. Egyszerűen az egész ledöbbent, vagy sokkol, vagy nem is tudom, hogy mi lenne a jó szó rá. Csak nézek rá, csak pár pillanatig nézem, ahogy ott áll és nem tudok rá mit mondani. Bizonytalan voltam, nem tudtam, hogy elmenjek-e egyáltalán, de ő lényegében azt javasolja, hogy tegyem meg. Azt hittem, hogy talán marasztalna, vagy hogy nem akarná, hogy eltűnjek az életéből, vagy neki csak az gond, ha látja, hogy megölöm magam, ha csak elmegyek, vagy ha nem tud róla, hogy végem lett, az már nem bántja annyira? Az már nem is számít? Mardossa az a fránya gombóc a torkomat. Előzőleg nem sikerült összehoznom a sírást, akkor a pánik uralkodott el rajtam, de most előbbi akar aktiválódni. Főleg úgy, hogy utána még azt is hozzáteszi, hogy ha kimondom, hogy szeretem, akkor ő maga tesz ki innen gondolkodás nélkül. Én pedig kimondom, amit hallani akar, és egyszerűen csak elrohanok mellette. A szobámba szoktam menekülni, de azt most ő birtokolja, így nem marad más, mint a jól bevált fürdőszoba. Oda zárkózom be, vagy legalábbis vágom be magam mögött az ajtót, mert ahhoz túlságosan remeg a kezem, hogy bármi más is sikerüljön. Utána már átadom magamat a sírásnak, ami már nagyon kikívánkozott. Hát ezért mondta a doki, de attól még így is ugyanolyan rossz, csak még inkább megszerettem volna idővel igaz? És akkor még rosszabb lenne a vége. Aztán meghallom kintről a hangját, már komolyan megfordul a fejemben, hogy a kérdés esetleg... de aztán ott az a másik pár szó. Összepakolta a cuccaimat igaz? És még Trixi is nyüszít. Összeszorítom a számat, és próbálom valahogy mérsékelni a sírást. Nem nagyon megy persze, csak megtörlöm a szemem, és próbálom az egészet szipogássá csökkenteni, vagy valami ilyesmi. Nagyot nyelek, amikor végülis kiérek, és rá kell néznem. Vörösre sírt szem, igazán jól alakult ez a karácsony, az első a családom nélkül. Azért mégis csak dacosan emelem rá a tekintetem, akármennyire is remeg a szám, és még mindig nem tudok megálljt parancsolni a könnyeknek.
- Komolyan beszéltem, de... te nem érdemled meg! Sosem fogod megérdemelni, hogy bárki szeressen, mert te képtelen vagy rá... maradj csak egyedül örökre! - a végén már szinte kiabálok, és persze már nem nézek rá, csak remegő kézzel próbálom meg felszedni Trixit, meg a bőröndöt is valahogy magam után húzni, ami most igazán nem könnyű. Nem kell, hogy bármit is fizessen nekem akármilyen időleges szállást, majd megoldom, valahogy... már az se érdekel, hogy hogy, vagy hogy mi lesz.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 28.12.13 14:32

Nem hittem igazán, hogy kimondja, szeret. De mégis megtette és most el kellene döntenem, hogy komolyan gondolta-e vagy csak így akarta megkönnyíteni magának a költözést. Mégis egész hamar arra a következtetésre jutok, hogy bármelyik is a helyzet, ezzel döntött. El akar innen tűnni. Én pedig akkor segítek neki. Lehet, hogy ő órák alatt nem haladt semmire a pakolással, nekem viszont csak percek kellene ahhoz, hogy minden ruháját bedobáljam a szekrényből a bőröndben, miközben az a dög cafatokra szaggatja a nadrágom alját. Nem tetszik neki, hogy a gazdája cuccait piszkálom. Sajnálom bolhazsák, ez van. Innentől úgyis fájdalmas búcsút veszünk egymástól. Az egyetlen dolog, ami nem számít a pakolásban normális dolognak, hogy az iratok nélküli pénztárcám is beledobom a kupac tetejére meg egy kisebb szálloda névjegykártyáját. Majd miután lenyugodott, úgyis észreveszi. Rajta múlik, hogy kezd-e vele valamit. Onnantól már nem az én bajom.
Most viszont kicipelem a bőröndöt a fürdőszoba mellé és pár másodpercnyi hallgatózás után beszólok neki. Nem kopogok, nem akarok bemenni, csak felteszek egy egyszerű kérdést, majd mielőtt válaszolhatna, még pár szó. Talán nem is akartam én tudni a választ. Amint elég időm lesz, úgyis könnyedén meggyőzöm magam arról, hogy igen, komolyan mondta és máris minden könnyebbnek tűnik. Mert ez volt a jó lépés. Hogy kitegyem innen. Így is túl sokáig maradt. Hiszen majdnem elveszítettem. Túlléptem a saját szabályaimon. Akkor kellett volna kitennem, amikor már éreztem, hogy megkedvelem és fájna, ha elveszíteném. De nem tettem meg, úgyhogy itt a következmény.
De most mindent helyreteszek. Hátrálok az ajtótól amíg már a konyhaajtó melletti falnál állok és úgy dőlök neki, mintha épp csak nyaralni küldtem volna el őt. Várom, hogy megjelenjen és végignézzem, ahogy kisétál az ajtón. Ha nem jönne egy perc múlva, valószínűleg eltűnnék a konyhában és keresnék magamnak egy sört. Vagy valami ütősebbet. De nyílik az ajtó én pedig rezzenéstelen arccal hallgatom végig szavait. Legalábbis ez a terv. Így utólag végiggondolva már nem vagyok benne biztos, hogy nem látszott valami fájdalmas rándulás rajtam, amikor csak kimondta, hogy komolyan gondolta, szeret. De nem szólok. Még csak rá sem nézek úgy igazán.
- Úgy lesz, szépségem - mondok még ennyit, egészen halkan, miután ő kikiabálta magát.
Még most is arról győzködöm magam, hogy ez a helyes lépés. Végül is, a doki neki ezt mondta, én pedig orvos nélkül is tudom, hogy a kelleténél jobban megkedveltem. Nincs ezen mit továbbgondolni. Az viszont nem bűn, hogy amikor már nem érzem magamon a pillantását... amikor minden figyelme arra irányul, hogy felkapja a nadrágszaggató dögöt és a bőröndöt maga után húzza, tényleg ránézzek. Utoljára. Gondolom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 28.12.13 21:37

Nem azért mondom ezt, mert így könnyebben elérhetem, hogy kitegyem, nem szoktam én ennyire gondolkodni, egyszerűen csak jön az, amit érzek, és kár lenne most már tagadni. Úgyse számít, és őt úgy se érdekli, sőt úgy hogy tudom, hogy neki ez kell ahhoz, hogy gond nélkül kidobhasson... így csak még fájdalmasabb tudni, hogy ezt érzem. Nem kéne tudom, vágtam már a fejéhez, hogy utálom, és azt is kéne. Az lenne a reális, ha utálnám, úgy istenigazából, hiszen mégis milyen velem? Egyszer kedves, egy kicsit, máskor viszont határozottan szemét és bunkó és egy pillanatra sem gondol bele, hogy mikor bánt meg. Gond nélkül megcsókol, ha úgy tartja kedve, de ennyi, ez se számít neki bárkivel ugyanúgy megtenné, hiszen tudom, hogy milyen nagy nőcsábász. Csak idő kérdése lenne, amíg nem találna magának valaki mást, hiszen Winter is ott volt neki, aztán részegen pedig velem... a legnagyobb baromság, hogy egy ilyen emberbe beleszeretsz. Milyen jó is lenne, ha irányítani lehetne az érzéseket, ha befolyásolhatnám, mi zajlik le bennem, ha előre szabályozni lehetne, hogy ki az, akit nem szabad megszeretni, még csak megkedvelni sem, de sajnos nincs egy kapcsoló, ami segítene. Neki van, ő ki tudta zárni az érzéseket az életéből, nekem viszont ez nem megy. Ezért kötök ki végül a fürdőszobában zokogva, és azt is alig fogom fel, hogy Trixi kaparja az ajtót. Az pedig, hogy még ki is menjek... csak egy kis idő múlva sikerült összeszednem magam, miután ő szólt, kérdezett, aztán meg elmondta, hogy ott a bőrönd. Ennyi... neki elég, csak úgy kitesz gond nélkül. Igaz, onnantól már nem leszek a terhére, nem kell tudnia, ha bármi bajom lesz, tuti, hogy könnyebb lesz majd az életet, sokkal. És persze eheti a sima éttermi kosztot... de legalább a kutya se - szó szerint - fogja zargatni se éjszaka, se nappal. Ennek ellenére mégis kiabálok szinte a végén, hiszen fáj, rettentően fáj, amit csinál, és még csak meg se hatja semmi, amit mondok.
- Egyszerűen csak érzéketlen vagy, és mindig is az leszel... hagyhattál volna... hagynod kellett volna meghalni! - vágom még hozzá, amikor már sikerült legalább a cuccaimat összeszedni, ráfogni a bőröndre, no meg felszedni Trixit. Most így egyszerűbb, nem fogok azzal szórakozni, hogy hívogassam, vagy még a pórázt is rápakoljam. Ahhoz még mindig túlságosan remeg a kezem. Nem is értem, miért nem volt képes, hogy hagyjon akkor elmenni a fenébe, mindenkinek jobb lett volna, nekem meg főleg! Letörlöm még az utolsó könnycseppeket, de már nem nézek rá, csak az ajtó felé indulok meg. Csak azért állok meg egy pillanatra, hogy a kulcscsomóról, ami az enyém volt eddig leszedjem a saját kulcstartómat, ami kell még nekem, amit még apától kaptam. Azt nem fogom itt hagyni. Nem megy könnyen remegő kézzel, de csak megoldom.
- Utállak... utálni akarlak! - fordulok még utoljára felé csak azért, hogy még egy pillantást vessek arra az érzéketlen arcra, és persze, hogy teljese erőből hozzá vághassam a kulcscsomót. Utálnom kell, muszáj valahogy sikerülnie, úgy könnyebb, úgy sokkal könnyebb, de még a nővéremet se tudom igazán gyűlölni, pedig miatta haltak meg, miatta ölték meg a családomat... a családunkat, és azóta, hogy itt vagyok csak szemét volt velem, semmi más, mégse megy. Hogy a francba erősíthetném meg a szívemet? Hátha ezt is meg lehet tanulni. Végül persze csak elhúzok, úgy vágva be magam mögött az ajtót, hogy még a fal is megremegne, ha egy kicsit erősebb lennék.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone 28.12.13 22:33

Mondanom sem kell, nem így tervezem a nap hátralévő részét. Nem azért jöttem haza hamarabb, nem azért beszéltem egy kapucnis, valószínűleg alkoholista fickóval, nem azért hozattam egy rohadt nagy fát a lakásomba, hogy ez legyen a vége! Soha nem akartam tőle hallani, hogy szeret. Teljesen mindegy, hogy hazugság volt-e a mostani, vagy sem. De ugye most már nem számít. Egyre több dolog van, amit rohadtul nem tudok irányítani és egyre több olyan nap, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, mint én szeretném. Remélem ebből nem lesz rendszer. Nagyon remélem. Talán ha ő nem lesz az életem része, akkor még ilyen szinten is visszaáll minden a normális kerékvágásba. De most még itt van és egy részem nagyon nem szeretné elengedni. Mégis megemberelem magam és úgy állok a konyhaajtó melletti falnál, mintha csak nyaraláshoz pakoltam volna neki össze. Még az sem túlzottan zökkent ki a nyugalmamból, hogy kiabálni kezd, amint kilép. Az egyetlen, ami kicsit meglep, amikor kijelenti, hogy tényleg komolyan beszélt. Komolyan mondta, hogy szeret, nem csak azért, mert azt mondtam, így kiteszem innen könnyedén. De most már nem számít. Így is, úgy is menni fog és kész. Arra viszont, amikor azt mondja, hagynom kellett volna meghalni... már határozottan megrándul az arcom és olyan haraggal nézek rá, amit még akkor sem láthatott rajtam, amikor a fejem fölé vágta a sörösüveget. Legszívesebben megragadnám a karját és addig szorítanám, amíg be nem látja, hogy baromságokat beszél. Helyette viszont csak pár szó csúszik ki a számon.
- Jobb ha odafigyelsz arra, hogy mit beszélsz! - nem teszem hozzá, hogy "különben", de elég egyértelműen ott van a mondat végén kimondatlanul is.
Nem tudom, hogy képes lennék-e bántani, de nem is számít. Csak van annyi esze, hogy nem ismétli el, hanem fogja magát és tényleg eltűnik innen. Nem mintha ennyire szeretném, ha kisétálna innen... vagy de! Az a cél! Csak menjen már! De még kiabál én pedig meg sem próbálom elkapni a felé repülő kulcsot. Hagyom hozzám vágódni és leesni a földre. Akkor sem nyúlok hozzá, amikor már becsapódott az ajtó ő pedig szó szerint kisétált az életemből.
Az első dolgom, miután nagyjából észhez térek és képes vagyok megmozdulni? Odasétálok a fához és úgy ahogy van, kiráncigálom az erkélyre, majd ledobom az emeletről. Nem érdekel, hogy kit talál el, ahogy az sem, hogy több tüske is megmarad a kezemben. Fáj, persze, hogy fáj, de nem törődök vele. Majd az ital, amit hamarosan leöntök a torkomon, megszünteti.
- Akkor is ez volt a jó döntés - motyogom az orrom alatt, az egyetlen baj, hogy rohadtul nem hiszem el a saját szavaimat.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - Leave me alone

Vissza az elejére Go down

Danny & Josie - Leave me alone

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Danny luxus lakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához