welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
EOF - Empire of Fantasy
Vendég
09.12.17 8:27
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Hill (780)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Simon Whitlock
 
Benjamin Tate Hunter
 
Ifj. Jack Daniels
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Elhagyott raktárak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 0:55

 Ingrid & Gavin  

Gavin lakása igen otthonos, így nem is kellett sok idő, hogy megszokjam. Sokkal inkább volt az szokatlan, hogy minden reggel mellette ébredek, ami persze nem jelenti azt, hogy nem piszok jó érzés. Elképesztően jó arra ébredni, hogy ott van mellettem és bár egy hete volt csupán, hogy komolyabbra fordultak köztünk a dolgok, de eddig még minden rendben. Különösebb vita nem volt, jól kijövünk és egészen szokványos már, hogy olykor-olykor lopunk egymástól egy csókot.
Mindez annyira jó, hogy már meg sem lep, amikor reggel, ahogy épp kitenném a lábam az épületből, a portán ácsorgó fickó azzal fogad, hogy egy tag hagyott Nekem (!) üzenetet. Homlokráncolva veszem el a papírt, amire le lett firkantva valami külvárosi cím egy "Feltétlenül beszélnünk kell. A kis barátodat hagyd otthon. B." üzenettel, ami persze ciril betűkkel díszeleg a papíron. A B. betű láttán kétségem sincs afelől, hogy ki keres. Bikov az és itt van. Ő, személyesen jött el, hogy begyűjtsön és talán meg is kínozzon. Csak azt nem értem, miért ilyen diplomatikusan közölte, hogy találkozni akar? Nem úgy ismerem az orosz maffiát, de talán itt csak óvatosabbak, hiszen nem hazai terep.
Az üzenet végére odafirkantom Gavinnek, hogy "Ha délután ötig nem jelentkezek, akkor gáz van." és egyelőre a zsebembe csúsztatom. Visszasétálok a lakásba, ami üresen áll jelenleg, mert Gavin már lelépett a cég ügyeit intézni, szóval becsattogok a szobámba és átöltözök olyan holmiba, amibe esetleg el is tudok rejteni ezt-azt. Mint például a kést a csizmámban, egy másikat a másik csizmámban, négy apróbb teljesen fém vágóeszközt a kabátom belső részében (ezzel szeretek dobálózni) és persze a csuklómra pakolom azt a karkötőt is, ami valójában első osztályú ketyere ahhoz, hogy esetleg egy bilincset kinyissak vagy szétvágjak egy kötelet. Nem egyszer másztam már ki szorult helyzetből a segítségével.
Mindezek után a földszintig meg se állok, ahol a kis cetlit oda adom a srácnak és a lelkére kötöm, hogy amint Gavin megjelenik, adja át neki, majd a parkolóba sétálok a kocsimért és meg se állok a megjelölt címig.
Hogy mire számítok? Nem arra, hogy vodkát iszogatva, röhögcsélve elbeszélgetünk Bikovval, ugyanakkor tudom, hogy menekülni így már felesleges lenne. Megtalált és tud Gavinről is, akitől nem kérhetem, hogy hagyjon mindent itt és jöjjön velem menekülni valamerre. Nem. Egyszer és mindenkorra pontot kell tenni az ügy végére, így hát leparkolok végül a raktárépület előtt, napszemüvegem mögül alaposan felmérem a terepet, majd besétálok a hatalmas ajtón át.
Először alig látok valamit, de ahogy megszokja a szemem a félhomályt és a szemüveget is eltüntetem, már meg is pillantom Bikovot a terem végében három gorillájával együtt. Az egyébként szakadt helyen, egy csinos asztalkánál ül és rám mosolyog, de mindezt olyan vérfagyasztóan csinálja, hogy akaratlanul is nyelek egyet.
-Dimitra! Jó újra látni, kedvesem.- köszönt nyájasan, mire kelletlenül én is elmosolyodok és megállok vele szemben az asztalnál.
-Hát én ezt nem mondhatnám. Miért hívtál ide?- kérdezem magabiztos ábrázattal, mintha cseppet sem félnék, holott dehogynem. Tudom, hogy ez nem lesz egyszerű menet de mégis reménykedek abban, hogy meg tudunk valahogy egyezni.
-Miért? Mert eltűntél szem elől jó pár éve és azóta szórakozol velünk. Nem volt egyszerű a nyomodra bukkanni, de a múltkori bál... jó csapda volt.- vigyorog rám, majd hellyel kínál, persze csak azután, hogy a gorillái letaperolnak. Amint lehet leülök és kíváncsian a volt főnökömre pislogok.
-Mennem kellett, hiszen meg akartál ölni. De bevallom, ez okos húzás volt. És most, hogyan tovább?- kérdezek vissza érdeklődve, mire ő előrébb dől és nagy sóhajtás után a szemeimbe néz.
-Te megloptál engem. Pontosabban, megloptál és szó nélkül eltűntél, de tudod, ez nálunk nem így működik. Nem lehet, csak úgy kiszállni.
-Nem loptalak meg. Az az apám pénze volt és köze nem volt az üzletetekhez. Viszont cserébe ott hagytam neked azt a lebujt, ami elég jól termel ahhoz, hogy szemet hunyj felettem. Mit akarsz még tőlem?- meredek rá kérdő pillantásokkal, de válaszul, csak hátrébb dől ismét a szék támlájának és élesen a tekintetembe pillant.
-Téged. Te hozzám tartozol. Az én kis világomban van a helyed és akár akarsz akár nem, nekem fogsz dolgozni. Nem lehet ebből csak úgy kiszállni. Ez nem egy idióta klub vagy szövetkezet. Ha egyszer beszállsz, nincs kiút.- von vállat, mintha ez egy tök természetes kijelentés lenne, holott nekem az életemről van szó.
-Bikov. Én nem szálltam be semmibe. Az apám miatt voltam ott ahol, de sosem mondtam, hogy a te hű embered lennék. Nem köpök senkinek semmit, csak hagyj elmenni.- nézek rá kissé szelídebben és hangom is inkább kérlelő ekkor már, mint követelő. Szentül hiszem, hogy lehet hatni erre az emberre. Ha másképp nem, hát üzlettel biztosan. Ha kell, megölök pár embert neki, aki az útjában van, csak kiérdemeljem a szabadságom.
-Te itt nem követelőzhetsz, kedvesem.- mosolyodik el ismét azzal a vérfagyasztó vigyorral, mire tekintetem gyanakvóra vált, de egy éles ütés gondoskodik arról, hogy alaposan megszédüljek -gondolom egy fegyver markolata lehetett-, majd elveszítsem az eszméletem...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 1:32



Vannak alkalmak, mikor az ember nem tudja úgy alakítani a dolgokat, ahogy azt megbeszélte a másik féllel. Lehet, hogy az a verzió lett volna a legésszerűbb amit a legelején Ingriddel kitaláltunk, megbeszéltünk és megfogadtunk, majd rá pár hétre rögtön fel is rúgtunk. Ennek ellenére mégse bánom. Még soha nem éreztem ennyire egyenesben az életemet, mint most. Mintha egy-két hét alatt fenekestül felfordult volna és a jól ismert " viharra derű jön " mondatocska befurakodott hozzám Ingrid személyében. A cégnél minden normalizálódott. A felesleges balfaszokat úgy szórtam ki mint egy elnyűtt kabátot, míg az újakat megeskettem ezer meg ezer titoktartásra. Nem lenne szerencsés, ha valami kiderülne házon belül és a végén még én leszek a fő gonosz mufti akit ki kell nyírni.
Becsukva az irodám ablakát egy pillanatra elkalandozok, s azon apró vagy épp szenvedélyes csókok jelennek meg az emlékezetemben, amiket az utóbbi időben váltottunk. Tudtam! Annak idején tudtam, hogy még fogunk találkozni.
Zakómat igazgatva szállok be, majd húsz perc múlva már szállok is ki a kocsiból, hogy a ház felé véve az irányt, rögtön szembetaláljam magam a meglepett képű portás gyerekkel. Nem túl régóta van itt, és pusztán a biztonság kedvéért működtetek ilyet. Attól még, hogy van három rohadt nagy kutyám, nem jelenti azt, hogy teljesen védett a terület.
- Mr. Erskine! A kisasszony ezt hagyta itt önnek. Megkért, hogy adjam át.
- Elolvasta?
- Nem!
- Helyes - veszem át tőle, de ugyanekkor alaposan szemügyre is veszem az arcát, hogy a hazugság legapróbb jelét is láthassam rajta. De az csak nem akar megjelenni, így némi nyugalom ittas tekintettel veszem szemügyre a fehér papírt...
"...akkor gáz van!"
Nagyjából csak ennyi az, ami eljut a tudatomig. Karórámra pillantva, komor tekintettel nyugtázom, hogy már két órája elmúlt öt, így szinte vágtázva robbanok be a házamba, hogy szerelést váltsak. Tudtam... tudtam, hogy baj van! Senki ne mondja nekem, hogy egy férfinek nem lehetnek ilyesfajta megérzései. Persze, nők meg a hatodik érzék, akkor nekünk mi van? Tizedik?
Kibújva az elegáns, szürke szerelésből, rögtön feketére váltok. Fekete farmer, póló, bőrdzseki, bakancs. Gyilkos, villódzó tekintettel vágom ki magam előtt a páncélszoba ajtaját és már pakolom is tele bakancsomat, övemet és zsebeimet késekkel, bicskákkal. Ami a pisztolyokat illeti, van egy sanda gyanúm, hogy valami csúf dologra lesz itt szükség. Valami hatásosra....
Egy perc alatt négy pisztoly tárát töltöm tele és tűzöm a kések mellé azokat, vészhelyzet esetére viszont további jó néhány tölténnyel szerelem fel magam. És akkor mehet a menet!
Padlógázzal, kipörgő kerékkel indulok utamnak és a fekete járgány úgy lő ki alattam, hogy félő, meg se áll a következő házig, de végül sikerül bevennem a kanyart.
Úgy ismerem már Vegast, mint a tenyerem, így nem nehéz eljutnom a megadott címre, hol a jókora fekete kocsik a házak árnyékába bújva illegetik fényes önmagukat. Gyorsan az összesnek meglékelem a kerekét, de ezután már indulok is az épület felé, honnan furcsa, kellemetlen neszezések zaja szűrődik ki.
Az ajtóban ácsorgó két jókora, kidobóemberre emlékeztető fazont gyorsan a túlvilágra küldöm, és ugyan ezt eljátszom bent is újabb kettővel. Igyekszek odafigyelni arra, hogy a hangtalan gyilkos nevezőt tiszteletben tartva egy csepp kis zajt se ejtsek. Nem akarok lebukni, nem akarom ezzel együtt még nagyobb szarba keverni Ingridet. Édes Istenem, mibe keveredtél te lány?...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 2:09

Arra kezdek feleszmélni, hogy hasogat a fejem, de különösebb fájdalmat nem észlelek, ahogy gyorsan felélesztem kikapcsolt érzékeimet. Lassan térek magamhoz, mint valami atomlassú operációsrendszer, ami szép lassan elindítja a különböző programokat. Nyak mozog. Karok mozognak, de valószínűleg a hátam mögött vannak összekötve. Lábak rendben. Fájni nem fáj semmi, csak a halántékom hasogat és érzem, hogy valami meleg folyadék végig is csordogált az arcomon nem régiben. Mióta lehetek eszméletlen? Gyanítom, nem most kerültem ide, mert a kezeim már igencsak elgémberedtek ebben a pózban.
Lassan nyitom szemeimet, közben fájdalmasan szisszenek párat, ahogy némi éles fény beszűrődik valami apró ablakon át, de az is amolyan pinceablakhoz hasonlít. Magasan van és kicsike, nehogy ki vagy bemásszon rajta valaki. Ennek ellenére viszont kétlem, hogy pincében lennék. Inkább tűnik valami régi raktárhelyiségnek vagy ilyesminek, ahol most csupán egy nyamvadt szék van az enyémen kívül és egy aprócska asztal tele fényes kütyükkel. Ezt persze elsőre állapítom meg, de amint megrázom picit a fejem remélve, hogy kitisztul a homályos kép, rájövök, hogy azok bizony szikék és társai, amiket Bikov előszeretettel alkalmaz. Hogy is felejthettem el? A régi szép idők, mikor még én ültem a másik széken és vallattam ismeretlen arcokat arról, hogy kinek dolgoznak.
Óvatosan körbe lesek és egy apró sóhajjal veszem tudomásul, hogy jelenleg nincs itt senki. Na de ez nem jelenti azt, hogy megúsztam, hiszen nem tudni, Gavin megkapta-e már az üzenetet és, hogy mikor jelenik meg Bikov. Gyanítom, ezt saját kezűleg akarja kivitelezni.
Amint karjaimat mozgásra bírom, kezemmel a karkötőmnél kezdek kotorászni és körmömmel próbálom kifeszíteni azt a vékonyka fémlapot, ami valójában egy vékonyka kés. Olyasmi, mint egy svájci bicska. Három vékony fém lap, a középső pedig egy kés. Azt próbálom épp kivakarászni, de ez mindig azzal jár, hogy legalább három helyen szétvágom az ujjam és a körmöm is felszakad, de ennyi vért igen csak megér az, hogy szabad kezet kapjak. Mikor végül a vékony kés kinyílik, szép lassan elkezdem szétvágni a vastag kötelet. Időigényes, de más esélyem most nincs, azt pedig nem akarom itt megvárni megkötözve, hogy Bikov megjelenjen.
Jócskán a kötél felénél járok már, mikor aztán nyílik az ajtó. Az ismerős arc, akinek cseppet sem örülök megjelenik, a széket közvetlenül elém húzza és leül. Csak les rám vigyorogva, én meg persze felhagyok a vagdosással. Ez kemény menet lesz, érzem, de éltem már át rosszabbat is. Kibírom, csak szakadjon el a kötél...
-Tudod, nem szívesen teszem ezt, hiszen te vagy a kedvenc emberem mindazok ellenére, amit tettél. Kecses vagy, stílusosan gyilkolsz, kegyetlen vagy na és persze gyönyörű. De ettől függetlenül... meg kell tanulnod, hogy kihez kell hűnek lenned, kedvesem.- mormog halkan, miközben végig simít az arcomon, mintha épp becézgetne, holott épp most készülmegkínozni, én pedig érintésére egy fintorral válaszolok és azzal, hogy elhúzódok. Pillanatok alatt kapja el aztán az egyik szikét és vágja bele a combomba, ami olyan meglepetésszerűen ér, hogy ajkamba harapok fájdalmamban és összeszorított szemekkel, némán tűröm a fájdalmat. Lihegve lesek aztán rá és legszívesebben a fejem verném a falba a fájdalomtól, de nem adom meg azt az örömöt ennek a rohadéknak, hogy sikoltozni lásson.
-Nem fogok neked dolgozni. Szabad akarok lenni. Nem is tartozok neked semmivel. Az apámmal üzleteltél...- makogok halkan, mire csavar egy aprót a késen, én pedig felszisszenek és tátott szájjal némán beleüvöltök a levegőbe. Minden izmom megfeszül, de sikoltani még mindig nem sikoltok és nem is ordítok. Ez még kevés ahhoz, hogy megtörjön. Viszont a kötelet igen erősen próbálom meg szétfeszíteni, hogy elszakadjon. Csak szakadna már, de mindezt megelőzi az, ahogy egy másik, még vékonyabb és élesebb szikével végig vágja az alkaromat. Az egész persze, nem is lenne annyira fájdalmas, ha a szike nem lenne vízbe, majd sóba mártva. Így viszont rohadtul mar és őszintén mondhatom, sokkal rosszabb, mint a másik szike a combomban. Ahogy a szike vége eltávolodik a bőrömtől, kieresztem az addig visszafojtott levegőt és nyögök egy erélyeset, de persze, ez még piskóta. A só szép lassan kezd marni és nem is enyhül jó ideig, de mit is törődhetnék ezzel, ha legalább még három hasonló vágást kapok a másik karomra, a kulcscsontomra és a vállamra is.
-Tudod, az a szerencséd, hogy a csinos kis pofidat nem akarom elcsúfítani. Kár lenne érte.- mosolyodik el, miközben az arcomba bámul, de én csak arra tudok koncentrálni, hogy ne ordítsak, mint valami vadállat a fájdalomtól. Már izzadok is, ami gyanítom, nem a kis szoba hőmérsékletének köszönhető, ráadásul sírhatnékom van. Kemény vagyok én, nem erről van szó. Csak az hat rám rohadt szarul, hogy Gavin nincs sehol és én itt fogok megdögleni...
-Gondolom, megpróbáltad már szétvágni a köteled.- sandít rám, majd ismét elvigyorodik. Tudnám, minek örül ennyire...
-Tudod, valójában az egy drót, ami körbe van fonva vékony madzaggal. Remek találmány az apró kések ellen, úgyhogy nem igazán fogod tudni elvágni. Most az egyszer nem menekülsz, szépségem...- nyúl a következő aprócska eszközért, aminek láttán is felfordul a gyomrom. Egy aprócska manuális fúró. A fúrószálat majd valamelyik csontomhoz illeszti, aztán neki lát tekerni a tetején a kart, így működik ez. Ismerem jól az eszközt, épp ezért lesek rá aggódva. Most fogok elpatkolni...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 11:17



Ebben a sztoriban most több ponton is hiba van. Első körben fingom sincs, hogy kivel állok szembe, kitől kell a lányt kimenekíteni. És ebből adódik a következő gond is, miszerint nem tudom, hogy milyen fegyvert érdemes vinni. Mondjuk épp ezért markolok rá az egyszerű de nagyszerű, kés-pisztoly kombóra, mivel talált tárgyakból is tudok ott a helyszínen megfelelő fegyvert aprikálni.
Amint felszereltem magam és padlógázzal vezetve robogtam végig Vegason, már meg is érkezek a helyszínre, hogy az ott sorjában elhúzódó kocsicsődületet egyesével küldjek a túlvilágra. Ezután biztos, hogy nem fognak tudni meglépni, bár abban is biztos vagyok, hogy senkit nem engedek ki innen. Ha törik, ha szakad kinyírok mindenkit. Csak Ingrid és én lehetünk azok, akik elhagyják az épületet.
A bugyuta arckifejezésű barmokat pillanatok alatt a túlvilágra küldöm egy-egy golyóval, vagy éppen jól megtunkolom bennük a kések pengéjét egy olyan helyen, hogy minél hamarabb kinyúljanak, mielőtt még nekiállnak hangoskodni. A torok elmetszése a legpraktikusabb ebben az esetben, és már most félek attól, hogy milyen hullaszag fog terjengeni itt napokon, heteken belül. Nyugodtan hívhattam volna most a rendőrségeket lecsapásszerűen, de nem vagyok benne biztos, hogy maximálisan eltudnák végezni a dolgukat úgy, hogy egy ismeretlen maffiacsoporttal van dolguk. Emellett az én személyem kiléte is kétséges lenne ugyebár, mint ahogy Ingridé is. Marad hátaz egyszemélyes hadsereg felállás, akkor viszont a maximumot kell nyújtanom.
Négy embert már sikeresen a halálba küldtem, de félő, most jön csak a legjava. Egy kisebb, mocskosabb szobában egy rozoga fémasztal köré gyűlt, pókerező emberek sokaságával találom szembe magam. Az újabb hang tompított pisztoly rögtön elő is kerül, hogy előbb két kést elhajítva két ember hátába állítsam azokat, majd a pisztollyal újabb hármat szedek le. Ám amint ezek élettelenül hullanak a földre és megfordulok, egy újabb nagydarab barom rohan felém kinek érkezésére nyomokban se voltam felkészülve. Ahogy nekem ront, a stabilan álló fémasztalnak taszít minek rozsdás csücske a gerincembe vág. Egy pillanatra nem jutok szóhoz de mivel én vagyok a felmentősereg, muszáj átjutnom ezen. Övemből előrántva egy kést, gyors mozdulattal belevágom a nyakába, amiből úgy spriccel fel a vér, mint amikor egy ásványvízzel teli palackot szúrnak fel. Miután szerencsétlen nyomoronc hörögve a földre hullik, begyűjtöm az elhajított késeket is amit a saját flancos zakójukban törlök tisztára és már haladok is tovább.
Egy apró, rácsokkal ékelt ablakhoz érek ami egy kisebb szobába ad belátást. Mikor meglátom az ott üldögélő és igen csak vérfoltos lányt előtte azzal a barommal, szinte egész testem életre kel. Izmaim megfeszülnek és ellazulnak egymás váltakozásával. Arckifejezésem gyilkossá válik, kegyetlenné, szemeim úgy villannak meg mint egy ragadozó nagymacskáé. A résnyire nyitott ajtót halkan nyitom ki magam előtt és úgy indulok el nesztelen léptekkel a férfi felé, ki háttal nekem valami fúró szart szorongat nagy lelkesen. Igyekszek jelt adni Ingridnek, hogy ne nézzen rám még csak véletlenül se, és ha ezt megteszi, már markolok is rá a férfi nyakára a gerince felől. Igen... most képes lennék kirángatni a gerincét és azzal vágni agyon.
Ujjaim a füle alatti lágy részt szorítják úgy, hogy a bőröm kis híján teljesen elfehéredik, így nem meglepő hát, hogy hörögve igyekszik felállni.
- A lehető legrosszabb emberrel kezdtél ki te állat - morgok vészjóslóan a fülébe.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 13:50

Hiába kattog az agyam valami menekülési útvonalon, az egyetlen, ami eszembe jut az, hogy maximum orrba rúgom ezt a rohadékot. És aztán? Attól még rohadtul nem tudom magamról leszedni ezt a drót-madzag kombót, tehát adtam a szarnak egy nagy pofont. Valószínűleg utána, csak még dühösebben esne nekem.
Egyedül az vigasztal -vagy épp pont, hogy elszomorít-, hogy nem akar kinyírni. De nem ám. Megkínozgat, hogy megtörjön, de nem ölne meg, hiszen a saját emberei közt akar tudni engem is. Sérülést is azt hiszem, olyasmiket akar főleg okozni, amik nem okoznak maradandó károsodást. Bár, ezt a csontos eljárást megkérdőjelezném. Sosem gondolkodtam azon, mivel járhat, milyen fájdalmas lehet vagy, hogy egyáltalán utána képes-e meggyógyulni az ember. Eszembe nem jutott még egyszer sem, hogy alkalom adtán ülhetek a kínzó eszközök túlsó felén is, mikor is én vagyok a nyúl, akin kikísérletenek minden eszközt. Most viszont, mikor sajog már mindenem és a legkisebb problémám az, hogy egy szike kiáll a combomból, kénytelen vagyok felfogni, hogy bizony most nem a legmegfelelőbb oldalon ücsörgök. Nagyon nem.
A drága volt főnököm pár pillanatig szemlélteti pusztán a levegőben, hogy is működik az az aranyos kis eszköz. Mintha nem ismerném nagyon jól. Épp ezért hajtom csak hátra a fejem és pár pillanatig lesek a plafonra nagyokat sóhajtva. Ezt most tényleg nem fogom megúszni. Jó ideje ellógok mindig előlük, jó ideje sikerült mindig kijátszanom őket, de most belesétáltam a csapdába. Viszont, a jó oldala a dolognak, hogy legalább lezárul az ügy. Bár átállni tutira nem fogok, szóval az a tervem, hogy előadom, mennyire hűséges leszek hozzá és első adandó alkalommal vagy meglógok vagy eresztek egy golyót a fejembe. Elegem van már ebből az egészből, amit a drága apám hagyott végül is rám, nekem semmi közöm nem volt hozzá.
-Nem kell ezt csinálnunk Dimitra! Csak mond, hogy vissza akarsz állni hozzánk és hűséges leszel. A kis barátodat is életben hagyjuk. Felőlem összejárhattok kefélni is, ha eljön Oroszországba, de neked mellettünk a helyed. Hová fajulna a világ, ha mindenkit hagynának így meglógni egy maffia bandától?- néz rám mosolyogva, de a szemem sarkából mozgást látok mögötte. Tudom, hogy nem nézhetek oda, így aztán csak elfordítom a fejem Bikovról, mintha a válaszadás lehetőségét tagadnám meg. Pedig valójában úgy megkönnyebbülök, hogy még a szemembe is könnyek szöknek. Sóhajtok párat és elmormogok valakinek egy köszönömöt, amiért Gavin megjelent. Most igazolódott csak be számomra, hogy rá tényleg számíthatok. Hiszen, ki más lenne képes erre, ha nem egy olyan ember, akinek fontos vagyok?
Bikov kétségbeesetten pislogni kezd, mikor az erős kéz a tarkójára szorít, és el is dobja a kis eszközét. Kezeit feltartja maga mellett, de tekintetét rám ragassza és én látom abban is a fenyegetést.
-Dimitra, kedvesem. Ismertesd a barátoddal, mennyire nem okos dolog ebbe beleavatkozni.- mosolyodik el, ahogy hozzám beszél, én pedig homlokráncolva lesek csak rá. Én se értem mire utal, de úgy sejtem, nem valami kellemes dolgot készül bejelenteni.
-Nem tudtok innen meglépni. A szomszédos épületben 20 emberem várja, hogy kisétáljak innen.- vigyorodik el, mire én csak fejet csóválok és Gavinre pislogok. Amilyen dühösnek és indulatosnak tűnik, szerintem Ő most egy hadsereggel is elbánna. Egyedül azt nem tudom, hogy az aggodalom miatt ilyen feszült, vagy mert készül leordítani a fejemet amint végeztünk, hogy mégis hogy képzeltem ezt. Gyanítom, nem fogja szó nélkül hagyni, hogy besétáltam ebbe a csapdába. De érdekel engem, hogy leordítja majd a fejem? Dehogyis. Egyedül az fog akkor érdekelni, hogy kirángatott a szarból a saját életét kockáztatva.
-Az a helyzet Bikov, hogy tényleg nem tudod kivel kezdtél. A "kis barátom" az egyik legjobb fejvadász, akit ismerek. Gondolod, nem bánna el a te töketlen orosz balfékeiddel? Mindenkit ki fog nyírni, veled együtt.- mosolyodok el most először, mióta a széken ücsörgök, közben Gavinre pillantok. Kíváncsi leszek, hogy kivitelezi. Életben hagyja ezt a marhát a végéig, és akkor nyírja ki, vagy még most? Minden esetre jó lenne, ha leszedné rólam a drótot. Talán, segíthetnék is neki.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 14:15


Meglepődök azon, hogy mennyire... lendület és erő képtelenek, pedig akkora állatok, mint egy egész gardróbszekrény. Most akkor vagy arról van szó, hogy tele vannak nyomva szteroiddal és minden lószarral ami felfújta őket, de jelentősebb erőkifejtésre képtelenek, csak arra jók, hogy az ember befosson a mély hangjuktól és formált izmaiktól, vagy... vagy szimplán alul képzett balfékek, akik nem érdemlik meg még a méltó halált se. Viszont az orosz maffiát én nem így ismerem. Mármint, egyáltalán nem ismerem őket, csak sejtésem van a leírtak és hallottak alapján, hogy milyenek is lehetnek. Ezzel szemben mit kapok? Pár felfújt nyavalygós egeret. Épp ezért nem meglepő, hogy alig öt perc leforgása alatt közel tíz embert tudok le anélkül, hogy azok hozzám értek volna. Lehet, hogy egyedül vagyok, de ha valaki, akkor én ténylegesen jó kiképzést kaptam, és ehhez hozzátársult még a tanulékonyságom is. És minden ott kezdődött el, hogy a tanítómat én magam nyírtam ki majdnem nyolc évvel ez előtt.
Az persze meglep, hogy egy következő személy hátulról támad nekem és ezzel bele is vésődik a hátamba az asztal rozsdás sarka, de ez segít abban, hogy az adrenalin bombaként robbanjon fel bennem és vegye át végső hatalmát, irányítását a testem felett.
Miután némi vérrel a kezemen és arcomon - szerencsére nem az enyém - elindulok Ingrid megkeresésére, teljes agresszióm eluralkodik rajtam. Annak azért örülök, hogy bár tisztában van azzal, hogy itt vagyok és épp ki akarom rángatni a szarból, mégse néz fel rám, hogy ezzel eláruljon. Így lehetőségem nyílik, hogy megragadjam a férfit a tarkójánál és már utasítom is arra, hogy emelje fel a valagát. Kirúgva alóla a széket, a nyakánál fogva rántom álló pozícióba és tartom magam előtt kéznyújtásnyira.
Pimasz mosoly jelenik meg a szám szegletében.
- Lehet... de az itt lévők már rég alulról szagolják az ibolyát - morgom távolságtartóan, miközben Ingridre pillantok. Hirtelen azt se tudom, hogy reagálhatnék, így gyanítom, hogy nem az örömöt látja a szemeimben, sokkal inkább annak ellenkezőjét.
- Nem mellesleg várom a haverjaidat. Tele vagyok szeretettel - itt perpillanat a fegyverekre gondolok, koránt se az érzelmi formára. Az maximum abban nyilvánul meg, hogy szeretetteljes tekintettel filézem ki őket mint egy döglött halat.
Hátam mögül hangos trappolásokat vélek felfedezni. Reflexszerűen lépek előre, így amikor meghallom a pisztolyok halk csörgedezését és kattogását ami a kibiztosításra utal, nemes egyszerűséggel lábbal lökök egyet a lány székén, hogy az elboruljon, mivel a golyók már száguldanak is felénk. Egy-kettő elsüvít a fejem mellett, hogy aztán az amúgy is hiányos ablaküvegben landoljanak melynek maradéka apró cserepekre zúzódik és peregnek le a földre. A többi se ér célt, mivel a pasival együtt a földre "költözök", hol előrántva két pisztolyt fogom azokat az érkezőkre. Lábaimat a férfi nyakára kulcsolom, hogy még csak véletlenül se érezze a késztetést, hogy elakarjon szabadulni. Közben az én pisztolyomból érkező golyók már útjukra is indulnak, s míg az egyik pasi pontosan a nyakába kapja az egyiket, addig a másik kettő homlokba. Kegyetlen, de gyors halál, így ők nem fognak szenvedni. Azt meghagyom inkább ennek a baromnak, ki nagy ficánkolása közepette az egyik fegyver markolatával kap egy jókorát a halántékára.
- Anyádban mocorogjál! - prüszkölöm és kihasználva azt a kis időt, míg nincs itt senki felpattanok, hogy kioldhassam a lány kezét szorító drót zsineget.
- Ezt még megbeszéljük! - szűröm a fogaim között, de már kapom is fel a fejem az újabb férfiak érkezésének köszönhetően...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 14:39

Még számomra is teljesen új az a pasas, aki most Bikov tarkóját satuként szorítja. Nem láttam még Gavint ilyen... dühösnek és agresszívnek. Bár valószínűleg ez azért van, mert nem voltunk még együtt ennyire pocsék helyzetben. Oroszországban csapatként végeztük a feladatunkat mindenféle probléma nélkül az utóbbi időben pedig nem volt semmi olyan esemény, ami dühöt váltott volna ki belőle. Legalábbis, ennyire nem. Akaratlanul is arra gondolok, mi lesz, ha túléljük és a lakására megyünk. Az is lehet, hogy elcsattan majd egy-két pofon? Komolyan nem tudom, mire számítsak majd tőle, de azért gyanítom, megölni nem akar, mert ahogy az ajtó mögül beszűrődik a fegyverek hangja, felrúg székkel együtt, úgyhogy hanyatt fekve próbálom magam a legkisebbre összehúzni, nehogy eltaláljon akár egy golyó is. Persze, mindeközben sajog a combom és minden egyéb sérülésem, de csupán pár szisszenéssel elintézem a fájdalmat. Mikor beront pár ember én inkább Gavint figyelem. Komolyan ijesztő az az indulat, ami most fortyog benne, így aztán, ahogy leszedi rólam azt a rohadt drótot vagy mit és oda sziszegi nekem, hogy ezt még meg fogjuk beszélni, nyelek egy nagyot. Most már nem igazán tudom, kitől kell jobban tartanom. Az orosz maffiától vagy Gavintől.
-Kéne egy fegyver.- nyögöm, ahogy az oldalamra fordulok a székről, közben a hátsómon közlekedve elcsúszok a falig, ahol aztán rámarkolok a combomból kiálló szikére és fújtatva, majdnem már, hogy sírva kitépem a lábamból. Most először felsikoltok, de azt is diszkréten és halkan teszem és hasznosítva a kis fém eszközt, már hajítom is az egyik érkező fejébe. Szenvedős arckifejezéssel tépek le egy darabot az egyébként már szétvagdosott felsőmből és kötöm el a combomon a sebet, hogy legalább ne vérezzek el, majd magam elé húzom a fém asztalt, hátha valami fedezéket nyújt. Onnan aztán dézsmálhatok vígan a sok kis vágóeszközből, úgyhogy bizonyos időközönként el is hajítok egy-egy kést vagy szikét.
-Bikovot hagyd meg nekem, rendben?- pillantok Gavinre gyorsan, ahogy az érkezők kicsit meghúzódnak odakint, mikor is a volt főnököm kiabálni kezd.
-Ne lőjetek idióták. Kinyírtok!- szuszogja ingerülten, majd rám pillant. Most először látok rajta némi aggodalmat, de most se fél, csak aggódik.
-Jól van. Szabad vagy, csak szólj ennek a gorillának, hogy eresszen el. Tűnjetek el innen és végeztünk.- magyaráz ingerülten, bár nem nagyon tudom, hihetek-e neki egyáltalán. Képes lenne csak így elengedni? Ha ezt tudom, már jóval előbb megbeszélem ezt a találkozót és letudom vele a dolgot egy kis vérengzés árán.
-És mi lenne a biztosíték, hogy így is marad ez? Honnan tudhatnám, hogy később nem próbálkozol megint az életemre törni?- sziszegem neki dühösen, de legfőképp inkább a fájdalomtól. Nehezen tudom elhinni, hogy igazat mond, így most Gavinre pillantok, mintha a tanácsára várnék. Ha megöljük, gyanítom nem igazán tetszene a népnek orosz honban. Sok embere van még ott, bár azok közt is lehet, aki szabadulni akar. Képtelen vagyok rájönni, mi lenne a legjobb megoldás.
-A szavam. Tudod jól, hogy állom a szavam.- nyögi, de nekem erre csak az jut eszembe, ahogy az apámat is kijátszotta, mert én a nyakamat tenném rá, hogy ő robbantatta fel azt a kocsit. Mindig is fájt a foga az apám lebujára, így aztán eltette az útból, holott jó barátok voltak már, ha ilyen van az alvilágban.
Egy pillantással jelzem Gavinnek, hogy a pasas tutira nem mond igazat, aztán ennek tudatában rábízom a döntést. Tegyen, ahogy jónak látja.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 15:15



Hogy miért vagyok olyan mint egy gyilkos gépezet? Egy robot aki a rá kiszabott melót rezzenéstelen arccal végzi? Mert utálom a maffiát. Mindig is utáltam és utálni is fogom, az már csak egy mellékes kis dolog, hogy ennek fényében akkor Ingridet miért is fogadom el. Erre nem fogok és nem is akarok választ adni, senkinek semmi köze hozzá... emellett, mivel a tudatalattim úgy érzi, hogy a hozzám tartozó embert, a felemet próbálják áthurcolni a túlvilágra az engedélyem nélkül. Lehet, hogy nem kifejezetten erről van szó, de valami ilyesmi is gondot jelenthet a fejemben.
Nem lepődök hát meg azon, ahogy Ingrid rám néz. Mintha egy vadidegennel állna szemben, s mintha tartana tőlem. Mind idáig tény és való, hogy nem látta az igazi énemet, azt, aki a "harcmezőn" lenni tudok. Teljes ellentéte annak aki az ágyban, vagy a hétköznapokban vagyok. Ne is várja el tőlem senki, hogy hahotázva, vigyorogva, szaltókat vágva rohangálok ember és ember között egy kést szorongatva. Épp ezért nem lepődök meg azon se, hogy a fivérem beajánlott egy hadseregbe Irakba. Egy hónapom van rá, hogy eldöntsem, megyek vagy sem.
Miután felborítom a lányt, ezzel megóvva attól, hogy akár egy golyó is a testébe fúródjon, kinyírom a maradék három férfit aki rajtunk és a térdeim között fuldokló emberen kívül itt van, hogy aztán leütve Bikovot, Ingridhez mászhassak.
Fenyítő szavaim hallatán érzékelem ahogy nyel egy nagyot. Van mitől tartania az biztos.
Komor, gépezetre emlékeztető szemekkel nyomok a kezébe egy pisztolyt, a továbbiakban pedig találja fel magát. Ha engem dühbe gurítanak, akkor aprítok. Nem ismerek se embert, se Istent.
Egy-két ember fejében landol egy szike, egy kés Ingrid jóvoltából, a maradékot pedig én magam lövöm tökön, hogy aztán pisztolyomat a nyakába mélyesztve megöljem. Kilesve a folyosóra, számtalan férfi közelít a kis terem felé. Valószínűleg azokról lehet szó, akik a túlsó épületből hallották a dulakodás zajait, hisz rajtunk kívül senki nem volt már ebben a romban.
- Készülj, jönnek páran! - caplatok vissza Ingridhez, ki közben bájos szócsatát vált a földön heverő emberrel.
- Neked kell döntened. Én nem ismerem. De őszinte leszek... ha rajtam fog múlni, megdöglik - közlöm monoton hangon miközben megállok az ajtó mellett és egy jókora ütéssel ádámcsutkán vágom az érkező négust, ki fuldokolva rogy a földre. Rajta további három ember zúg át, és legszívesebben jól a képükbe vágnám, hogy mekkora állatok. Hihetetlen mekkora balfékekkel vagyok körülvéve, és ez a fajta nemtetszésem az arcomra is kiül.
Az egyik anélkül indul meg felém, hogy akárcsak egy aprócska jelet is adott volna szándékairól. Rúgásai alapján nem egy mezei maffiózóról lehet szó, sokkal inkább valami harcművészetben jártas emberről. Gyanítom, ázsiai, hisz alakja apró, törékeny még akkor is, ha férfi. Arcát nem látom, el van takarva.
Felmorranok mikor rúgása mellbe talál. Amilyen kicsi ember olyan erőseket képes sorozni. Némi fuldoklást követően térek magamhoz és lövök fejbe két embert, ki kiválik a kupacból. Azokat gyanítom, könnyebb lesz elgyepálni, mint ezt a kis mitugrászt.
Amint azok elhullanak a földön, már állok is fel, hogy szembefordulva a másikkal, gyilkos tekintettel fürkésszem az arcát, miből nem sokat látok a sötét anyagnak köszönhetően.
Hangtalan, néma mozdulatokkal indul el felém, én pedig kivárom a sorom. Ütni fog, méghozzá nem kicsit, és ezzel talán kicsit közelebb tudok kerülni hozzá. Amint lendíti a lábát, belefeszülök a rúgásba mi a hasfalamat éri és belém is szorítja a levegőt, de magasról szarva rá megragadom a térdét melybe belekönyökölve szinte hallom a hangos reccsenést, ahogy az ízületek és a csontok megadják magukat. A férfi torkán hangos kiáltás szakad fel, de még van annyi erő benne, hogy hogy a levegőben ollózva egyet a másik lábát is meglendítse, mi az enyémeket kirúgja alólam. Mi a frászból van ez? Vasból?
Halántékom kelletlen csattanással találkozik a padlóval, így a szédülés miatt kénytelen vagyok elengedni az apró ázsiai fószert, ki elhúzódik tőlem és nyögdécselve igyekszik talpra állni.
- Nem mész te sehova! - kapok fel egy pengét a földről amit utánahajítok, de mintha a gondolatomban olvasna, ő maga is elindít felém egyet. Na most ezek vagy kiütik egymást és egy harmadik személyben állnak meg, vagy mindkettő célt ér.
És igen. A kés a férfi nyakába fúródik, míg a dobótőr vagy mi a fene - japán az ipse ezek szerint - a kulcscsontom alá ékelődik. Eleinte érzem a szúró, égető érzést, de ahogy egy újabb adrenalinbomba robban bennem, már állok is fel, hogy a következő, Ingridet célba vevő emberre vessem magam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 15:34

Gavin egyre jobban emlékeztet arra az amerikai figurára, Rambora, akiről a filmet még kis suhancként láttam. De a lényeg ebben az, hogy átváltott gyilkoló gépezetbe, ami mondjuk nem lep meg, csak ugye még nem volt alkalmam ilyennek látni. Viszont, én se tökölök aztán sokat. Ahogy ő beveti magát a rengetegbe és valami japcsival kezd verekedni, én elkapom Bikov torkát, felrángatom a földről és élő pajzsként ácsorgok vele a háttérben. Bár, amikor Gavinbe beleáll egy kés, szívem szerint ledobnám a fenébe és oda rohannék hozzá pátyolgatni, amire most gyanítom, nincs szüksége. Szóval, csak maradok és tartom azt a szemétládát. Közben, mikor épp tisztán látok valami célra, eleresztek pár golyót, de sokat nekem nem kell törődni az érkezőkkel, mert a védőangyalom, aki most körülbelül úgy fest, mint a mitológiában Gabriel arkangyal, lezúz mindenkit. Egyedül az idegesít az egészben, hogy miattam megsérült. Nekem köszönheti most majd, hogy ismét ápolásra szorul majd és ez a tudat elképesztően lehangol. Most jövök csak rá, mekkora hiba volt összemelegedni vele, hiszen ezzel nem értem el semmi mást, csak azt, hogy veszélybe került az élete. Kellett nekem üzenetet hagyni. Most itt vergődnék még, de legalább Ő biztonságban lenne. Semmi köze ehhez az egészhez, mégis itt van és miattam kész ideg.
-Tetszik, amit látsz? Ezt akartad? Mi a francért nem tudtál békén hagyni?- sziszegem dühösen Bikov fülébe, majd kirúgom a lábát, hogy letérdeljen elém és a fejéhez fogom a fegyvert. Nem. Nem fogom életben hagyni. Az se érdekel, ha egy sereg fog ezután követni, hiszen megszoktam már, hogy menekülök, akkor is meg fog dögleni. Véget kell vetni ennek az ügynek.
Miközben készülök a végső lövéshez, azt a pár kószáló embert, aki még akad, felváltva lelőjük vagy döfjük Gavinnek, de végül aztán elcsendesül minden. Gyanítom, elfogytak Bikov emberei.
-Azt se érdemled meg, hogy törvényes tárgyalást kapj. Pedig kecsegtető lenne a tudat, hogy a sitten rohadsz életed végéig, de tudom, hogy vannak kapcsolataid még itt is. Seperc alatt kijuttatnád magad, igaz?- bököm meg a fejét a pisztoly csövével, mire ő röhögni kezd.
-Aranyom. Sok helyre elér a kezem és tudod, ha meg is ölsz, a fiam tökéletesen tudja majd vinni tovább az üzletet. Azt is tudni fogja, hogy te öltél meg és addig nem lesz nyugta, amíg el nem kap, ebben biztosíthatlak.- röhög tovább, mire homlokráncolva elgondolkodok. Ismerem a fiát. Nagyon is közelről ismerem és jól tudom, hogy utálja ezt a szemetet, amiért olyan életbe rángatta, amit ő nem akart. Ha ezt a gennyládát megölöm, a maffia talán fel is bomlik. A bűnözők szétszélednek, alvilági harcot vívnak majd azon, ki legyen Oroszországban az úr, de ugye ez engem nem érdekel.
-A fiad gyűlöl téged. Senki sem fog bosszút állni a halálodért, sőt. Még örülni is fognak, hogy megöllek.- mosolyodok el magabiztosan, majd elé sétálok a fegyvert még mindig a fejéhez tartva. Most először látom rajta, hogy rájött, nincs menekvés és retteg. Ezt az arcot akartam én látni évek óta, így most gyönyörködök is benne pár percig, végül bele eresztek egy golyót a fejébe. Mögötte a fal színe vörösre vált, de nem sokáig tudok benne gyönyörködni, mert nagyon halkan, messziről sziréna hangját fedezem fel. Gavinre pillantok és magam előtt tartva a fegyvert megindulok kifelé. Ha nem lécelünk le, akkor a legkisebb bajunk az lesz, hogy megsérültünk. Sőt. A beszélgetésünk is elmarad, mert a sitten fogunk rohadni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 21:56




Meglep az ázsiai férfi harcmodora. Ezer fajta harcossal volt már dolgom, még hozzá hasonlóval is, de pont ilyennel soha. Árad a testéből az erő, az energia és az, hogy tényleg a túlvilágon akar látni. A gond csak az, hogy velem ugyan ez a helyzet, és talán míg ő tényleg harci képzéssel ugrik nekem, addig nekem mentőövként szolgál maga az agresszióm. A kétségbeesésem, hogy elveszíthetem Ingridet, valamint a saját életemet. Ne akkor akarjanak már kinyírni, mikor minden kezd egyenesbe jönni!.
Bár sikerül eltörnöm a térdét, ő mégis elég erős és gyors ahhoz, hogy pillanatok alatt a földön kössek ki, fejemet belevágva a padlózatba, amit rögtön követ az is, hogy eszeveszett dobálózásba kezdünk egy-egy késsel, melyek célt érnek. Legnagyobb pechére nem neki kedvez a dobás, így máris alulról szagolhatja az ibolyát, míg én megindulok a következő egyének felé, bal vállam alól kilógó pengével.
Egy pillanatra se nézek rá Ingridre, míg nem hallom komolyabb dulakodás zaját, addig csak azzal foglalkozok, hogy minél tisztábbá varázsoljam a környezetünket... bár mondhatnám úgy is, hogy embertöbblet van, pedig halottakkal kell, hogy tele legyen a szoba.
Reménykedek benne, hogy nem fogja megkímélni annak a szarházinak az életét. Tisztán kiszűrődik a beszélgetésükből a feszültség, a megvetés és a szégyen. Én pedig ennek kell, hogy részese legyek. Belefolyok más dolgába, pedig megbeszéltük, hogy ezt hanyagoljuk. De nekem még se megy! Részese akarok lenni Ingrid életének és ha ehhez az kell, hogy gépezetként kimentem a csávából, akkor megteszem.
Legszívesebben odaszólnék neki, hogy nyírja már ki, ne csevegjenek ennyit, de jelenleg lefoglal ez a sok bolond, kikből szépen lassan nem marad senki. Ha jobban belegondolunk, Ingrid és én jó kis csapat vagyunk még akkor is, ha ilyen körülmények között kellett rájönni.
Apró terpeszben, megfeszített háttal figyelem ahogy meghúzza a ravaszt és a pali agyveleje a szemközti falon köt ki. Elhúzom a szám, majd ahogy elém sétál bólintok amolyan "elismerés" formájában.
Arcom megvonaglik egy pillanatra ahogy megérzem a kést magamban és már nyúlok is érte, hogy fintorogva, egy morgást elfojtva kirántsam magamból az oda nem illő tárgyat, mi éles csilingeléssel ér földet miután letöröltem a ruhámban a véremet.
Fejem még mindig homályos, ennek ellenére intek egyet az ajtó felé.
- Szerintem húzzunk innen, mielőtt megérkeznek a zsaruk - indulok el de egy pillantást se veszek rá. Nem sértett kisfiú módján indulok el, inkább egy pufogó vipera vagy egy felidegesített medve énjét erőszakolom magamra.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 22:10

Mire én azzal az egy nyomorulttal végzek, azaz Bikovval, Gavin legyilkol mindenkit, amin még én magam is meglepődök. Hiszen csak abban a helyiségben legalább húsz hulla fekszik, ha nem több, nem beszélve a bónuszról, akinek agya pirosra festette a falat. Kitűnő munkát vegeztünk, már, ha engem vehetünk az egészben társnak, mert jószerével Gaviné a dicsőség. Én mit csináltam? Tököltem, szenvedtem, lelőttem úgy három embert, megdobtam kettőt késsel és lelőttem a főmuftit. Magyarán olyan, mintha itt se lettem volna, de mindezek ellenére a végén rohadt szabadnak érzem magam és elégedett vagyok. Csak akkor nem érzem ezt egyedül, amikor Gavinre pillantok. Fúj rám, de rohadtul. Látom rajta, hogy fortyog a dühtől és tudom, hogy most érkezett el a nagy vita avagy viták ideje. Nem kis harc lesz, mire ezen átrágjuk magunkat. Már, ha lesz kedvem hozzá. Komolyan nem tudom, akarok-e bármi miatt is magyarázkodni neki. Megérthetné, hogy azért jöttem ide, mert muszáj volt. Éppen, hogy miatta tettem, annak reményében, hogy talán nyugton élhetek majd vele. Ehhez képest mindent észre vesz, csak ezt az "apróságot" nem.
Leginkább egy dühös bikára emlékeztet, amikor hozzám szól és elindul kifelé. Először csak ácsorgok és figyelem, majd szemet forgatva fejet csóválok és nem tetszésem jeléül sóhajtok egy nagyot, végül kirángatom az egyik hullából az apámtól szerzett késem, ami már fenet tudja hány éve sokszor mentett meg, megtörölgetem és bicegve Gavin után indulok. Odakint viszont, amint felveszem a napszemüvegem, amit idő közben a kinti terem asztaláról összevakarok a többi cuccommal együt, a saját kocsim felé veszem az utam. Eszemben sincs itt hagyni és különben sem vagyok biztos benne, hogy azonnal Gavinhez lenne kedvem menni, ha lerázom a zsarukat. Most nem ordibálni lenne kedvem, hanem élvezni legalább egy óráig, hogy szabad vagyok. Akkor pedig, ha ő leordítja a fejem, mindent fogok érezni, csak azt nem.
-A lakásodon találkozunk. Jobb, ha külön úton megyünk.- közlöm és vágódom is be a kocsiba, de mielőtt indítanék megvárom, Gavin mit évő lesz. Azt is kinézném belőle, hogy simán beül mellém és követeli, hogy akkor is együtt menjünk, ugyanakkor az is lehet, hogy ő is elhúz a saját kocsijával és talán némiképp levezeti az ideget.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 18.01.14 22:27



Nem tudom, hogy van-e kedvem most beszélgetni vele. Valószínűleg előbb le kellene vezetnem valamin a feszültséget ahhoz, hogy normális hangnemet tudjak megütni vele szembe. Nem rá vagyok mérges....na jó, de rá, csak nem azért, amiért ő gondolja. És első körben magamra, mivel van valaki ezen a megnyomorodott világon, aki emberi érzelmeket képes kifacsarni belőlem. Nem is tudom, hogy ezek után hogy fogok tudni bevonulni katonának... vagy minek?!
Látom rajta, hogy nincs kedvére a tény, hogy nem vagyok a legjobb passzban. Annak idején biztos azért hisztiztem volna, mert engem is belerángatott valaki a maga kis mocskába, a világába, amihez nekem rohadtul nincs semmi közöm. Ezzel szemben most koránt se erről van szó. Ha az kell ahhoz, hogy vele legyek, még gyilkolni is gyilkolok azért, hogy mellette lehessek.
Hangos trappolással, vállamra szorított kézzel csattogok ki az épületből és még csak véletlenül se érdekel, hogy követ vagy sem. Odakint azért a biztonság kedvéért megállok és hátra sandítok a vállam felett, hogy jön-e. Ekkor jelenik meg mellettem és közli, hogy jobb, ha külön úton megyünk. Válaszolni nem fogok, csak elindulok a saját kocsim felé melynek tetejére sózva egyet mély, öblös zihálással majd nekidőlve homlokomat annak felületéhez érintem, hogy stabilizálni tudjam a szívverésemet és lélegzetvételemet. Nem akarok már most elrontani mindent azzal, hogy a kelleténél agresszív megnyilvánulásaim vannak. Rám pedig jócskán igaz, hogy ha elveszítem a fejem még egy nőt is képes vagyok megütni. És ez nem hiányzik, nem vagyok vadállat!
A kocsi ajtaját úgy tépem fel, hogy félő, az egész kiszakad a helyéről, majd vágom be úgy, hogy az egész tákolmány megrázkódik. Amint a fekete kocsi kilő alattam, az olyan hangosan bőg fel és nyikorgatja meg a kerekét, hogy egy pillanatra még abban se vagyok biztos, hogy eljutok vele a házamig. A fara kis híján elkapja az épülettömb szélét, de nem rezelek be, csak váltok egyet, majd padlógázzal zúgok vele tovább temérdek port verve fel magam mögött. Szó szerint teszek rá, hogy a forró, vörös nedű lecsurog a mellemen és valahol az övem környékén állapodik meg, ahol felfog gyűlni. Nem érdekel! Csak adjanak pár perc nyugalmat, hogy összeszedjem magam.
Épp ezen felindulásból állítom meg a kocsit egy kietlen utcarészen, hogy ott várva a végső nyugalomra, pihenhessek egy kicsit. Fejemet nekidöntve az ülés fejtámlájának, lehunyt szemekkel reménykedek, hogy mihamarabb visszanyerem az önuralmamat. Azzal nem megyek semmire, ha valami hülyeséget csinálok.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 19.01.14 6:41

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
182
Join date :
2013. Jul. 07.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 07.02.14 0:36




Kylie & Skoli



Most voltam először szabadságon ebben az országban és bevallom őszintén kissé féltem, hogy mihez fognak kezdeni az embereim. Egész szép munkát végeztek, sőt tökéletest, de most valami nagyobb dologra készülök. Most, hogy újból én vagyok a banda vezetője, sokkal kipihentebb és tettre készebb vagyok. Épp ezért várom, már felöltözve az embereimet a lakásomon, mert már indulhatnékom van. Tudom, hogy nagyon korán kezdtem már neki a készülődésnek, de izgatott vagyok, így nem bírtam elaludni, és kellett valami, amivel el tudom magam foglalni, de most meg idegőrlő ez a várakozás. A kanapéra leülök és bekapcsolom a tv-t, de nem tudok rá figyelni. Hallom a hangokat és látom a történéseket, de az agyam egyáltalán nem fogadja be ezeket és ezáltal nem tudok úgy belemerülni a dologba, hogy elteljen az idő.
Nekem pár napos várakozás után, végre kopogtatnak az ajtómon, így kikapcsolom a tv-t, majd felállok és odamegyek az ajtómhoz vigyorgó arccal. Tudom ez nem szokásom, de valahogy mégis jókedvre derít az, hogy hamarosan újra akcióba lendülhetek. Amint kinyitom az ajtót, az embereim is meglepődnek, hogy mosoly ül az arcomon. Furán is néznek rám, de ezzel mit sem törődve, csak kilépek, magam után bezárva az ajtót. Az embereim követnek, én pedig egészen az autóig sétálok, majd beszállok előre, az anyós ülésre.
- Mehetünk! – Adom ki a parancsot, de a jókedvem még most sem lankad. Ez a pár nap szabadság nekem évekbe telt, és szerintem többet nem is akarok menni. Annyira unatkoztam, hogy nem csináltam semmit, hogy az már fájt. Nem sok kell és megérkezünk a címre, ahol egy nagyobb rakományt szedünk fel, pontosabban a csomagtartónkban landol. Ez kell ahhoz, hogy az évszázad legjobb üzletét megkössem. Amint ezzel is megvagyunk, irány a cím, ahol az egész lefolyik. Autózunk egy keveset, mert nem a belvárosban van a találkozási pont.


Amint kiértünk a város szélére, már pattanok is ki a kocsiból, hogy üdvözöljem a leendő vásárlóm. Most természetesen a pókerarcomat felvettem és most különösen örülök, hogy a napszemüveg a szememen díszeleg. Kezet rázunk, közben az embereim biztosítják a terepet.
- Kezdhetjük is! – Kezeimen széttárom, hogy motozzon meg, ebben a szakmában így működik a bizalom. Amint megmotozott, én következek. Persze ilyenkor nem a fegyverre vagyunk kíváncsiak, hanem, hogy beépített ember-e a másik. Mivel tiszták vagyunk, bólintok a társamnak, aki a kocsi csomagtartójához megy, hogy elővegye a táskát.
- Elhozta a pénzt? – Kérdem mélyebb hangon, mire a másik is bólint, hogy az emberei hozzák a pénz nekem. A táska mérete tetszik, remélem a tartalma is fog. Amint elém hozza, kinyitják, én pedig belenézek. Tetszik a látvány. Szerintem meg fogunk tudni egyezni.
- Remek. Ez minőségi cucc! – A szokásos szövegem, amit nem hagyhatok ki, majd az én emberem is kinyitja a táskát, amiben a drog zacskókba van becsomagolva. Belenyúlok és egy kisebb zacskót veszek elő, amolyan mintadarab és azt átadom az ügyfelemnek. Amint megkóstolja és megbizonyosodik róla, hogy nem liszt a társának adja a felbontott darabot, mi pedig táskát cserélünk. Az emberem pedig elkezdi számolni a kocsiban a pénzt.
- Öröm volt magával üzletelni! – Önelégült mosoly az arcomon, miközben elköszönünk egymástól, természetesen kezet rázva. Már csak annyi a dolgunk, hogy hazamenjünk és jakuzzizzunk egyet. Persze, ha nem stimmelne az összeg úgyis megtalálnám az ürgét, így nekem vesztenivalóm nincs. Remélem, hogy nem akar átverni, mert azt utálom. Ahogy azt is, ha valaki épp erre tévedve meglátja a kis üzletünket.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 08.02.14 17:59

Dean & Kiki




Oké, lehet hogy egy ici-picit eltévedtem. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hol a fenében lehetek, és miután még csak tegnap nyúlták le a táskámat éppenséggel még nem sikerült egy normális telefont sem beszereznem, arról nem is beszélve, hogy hiányoznak az irataim. Az a mázlim, hogy a kocsimhoz tartozó minden papírt a kesztyűtartóban, vagy otthon tartok és nem hurcolom őket magammal akkor, ha gyalog indulok útnak. Ezért vannak meg ezek, viszont ettől még ugyanúgy nincs telefon, nincs GPS és nekem tippem sincs, hol a fenében lehetek. Az eléggé esélyes, hogy a külvárosról van szó, de ennél pontosabbat nem tudnék meghatározni. Erre még utcatáblák se nagyon vannak, hát hogy a fenében sikerült kiépíteni egyáltalán a környéket? Na nem mintha segítene bármi ilyesmi, attól még ugyanúgy nem tudnám hol is vagyok. Azt pedig végképp nem tudom, hogy a fenében fogok eljutni a célig. Be kéne vásárolni, csak épp valószínűleg az egyik elágazódást benéztem, és már akkor gyanús volt a helyzet, amikor elkezdtek ritkulni az épületek.
Nagyjából egy órát sikerül keveregni, amikor végre nagy nehezen a kihaltság után sikerül legalább fényeket látnom. Oké, az tény, hogy a kihalt raktárterületre nem kéne csak úgy bemenni és körülnézni, hogy vajon kik is mászkálnak erre, de őszintén szólva ez először le sem esik. Nem vagyok annyira buta szőke nő, de azt hiszem most az eltévedés miatti enyhe kétségbeesés erre sarkall. Meg hát amúgy is miért kellene mindenkiről azonnal rosszat feltételezni? Ezért célzom meg végül is a két parkoló kocsit, és nem messze tőlük állok le. Nagyjából akkor kezdem el letekerni az ablakot és értelmezni a helyzetet, amikor valamiféle fehér port nézegetnek, és valahogy sejtem, hogy az nem porcukor lesz. Igen sikerül első körben lefagyni, és az első szó se jön ki a torkomon, csak úgy, ahogy voltam sikerül befagyni és nagyokat pislogni.
- Elnézést, csak... eltévedtem, de megyek is... - azt hiszem ilyen magas és elvékonyodott hangon még soha az életben nem szólaltam meg, de komolyan! Vagy legalábbis nem emlékszem effélére, de magamat is meglepem, és persze azonnal beletaposok a gázba, de az előbbi lefagyás, az azt hiszem kissé remegő kéz és a hasonló nem épp pozitív reakcióknak hála lazán lefullasztom a kocsit. Persze próbálom én azonnal beindítani...

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
182
Join date :
2013. Jul. 07.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 09.02.14 22:28




Kiki & Skoli



Ahogy üzletelek észre sem veszem, hogy egy nem kívánatos személy is idetéved. Viszont amint táskát cseréltünk csak akkor jövök rá, hogy ezt az egészet végig nézték, amikor az egyik emberem futva jön oda hozzám mind ezt közölve. Az ürge, akivel üzleteltem erre a hírre egyből fehérré sápadt és futva ült vissza az autójába. Kerék csikorgatva indultak neki, hogy minél hamarabb elhúzzon innen. Csak a fejemet rázom, mert most már teljesen mindegy, hisz a nő látta őket.
Eközben az embereim időben kiszúrták az autót, így mikor még hozzájuk is szólt az ismeretlen erre tévedő, egyből intézkedni is kezdtek. Megúsztak egy autós üldözést, ahogy lefullad a kocsija. Az egyik beáll az autó elé, a másik pedig a vezető ülés felé megy. Akár nyitva az ajtó, akár nincs, könyökével betöri az ablakot, majd kiszedi belőle a nőt.
Amint értesültem, hogy kéretlen személy jött, egyből sarkon fordulva elmentem feléjük. Mielőtt bármit is tehetne az emberem – megütné vagy valami, hogy elhallgattassa, ha sikongatna -, rászólok.
- Ejnye, egy úriember nem üt meg hölgyeket! – Hangom parancsoló mégis lágynak mondható. Bocsánatot kérve, csak tovább fogja a nőt, én pedig elé sétálok. Végignézek rajta, majd bedugom a kezeimet a zsebeimbe.
- Mi járatban erre? – Teszem fel a kérdésemet, mert szeretném tudni, hogy mennyit látott, bár szerintem éppen eleget ahhoz, hogy ne engedjem el. Nem bízom az ilyen libákban, bár ahogy látom a félelem úrrá van rajta. De lehet csak tévedek.


Hogy mit fogok vele tenni azt még nem tudom, de gyorsan ki kell találnom. Talán itt és most le kéne lőnöm, hogy ne járjon el soha se a szája. Mert ugye csak a halál a biztos. Ebben az esetben, pedig most döntenem kell.
- Öljük meg! Túl sokat látott! – Hangzik a válasz attól, aki épp lefogja a nőt. El kell gondolkoznom, hogy mi legyen vele. Az biztos, hogy megölni még nem szeretném, de ez csak is attól függ, hogy mennyire bizonyít nekem ez a kis pára.
- Hm. Még nem. Viszont velünk jön. A kocsit tüntessétek el! – Adom ki az utasítást, majd intek a sofőrömnek, aki hoz egy kötelet és egy kendőt. Lekötözik a nő kezeit hátra, majd a kendőt a szemére kötik és egészen az autóig vezetik, ahol beültetik. Beülök mellé, majd megvárom, hogy az embereim beszálljanak és elmenjünk innen.
- Na most egy pár órát biztos élvezheted a társaságom! Viszont nem teszek kendőt a szádra. De ha kiabálni próbálsz, akkor kénytelen vagyok. Szóval töltsük el azt a kis időt együtt nyugalomban, amíg kitalálom, hogy mi legyen veled. – Mindezt a nőnek címzem, szerintem még így is tudja, hogy hozzá beszélek, legalábbis remélem. Tényleg nem fogom bekötni a száját, egészen addig, amíg nem kezd el kiabálni. Ha nem válaszol semmit, akkor némán utazunk egészen hazáig, mert igen hozzám viszem fel, mert jelen pillanatban más nem jut az eszembe.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 10.02.14 20:30

Dean & Kiki




Ez nem az én napom. Nem elég az, hogy sikerül ennyire elkeveredni és eltévedni, még olyan helyre is jutok, ami baromira nem hasznos most. Persze azonnal igyekszem én meglépni, de hát mennyi lehetőségem van erre? Nagyjából semmi, hiszen annyira ideges vagyok a látvány és a közeledő két pasas miatt, hogy nem igazán sikerül rendesen ráadni a gyújtást és a kocsim úgy, ahogy van le is fullad. Pedig már elég gyakorlott vezető vagyok, de sajnos az ilyen helyzetek még a legjobb vezetőket is finoman szólva kiborítják, és kapkodásra ösztönzik. Azt persze, hogy egy rövid felsikoltással reagálom le, hogy az egyik pasas lazán betöri az ablakomat és kirángat a kocsiból. Annyi lehetőségem sincs, hogy megpróbáljak a táskám után kapni, bár értelme se sok lenne, mert amúgy sincs benne a jogsimon kívül más. Lehet, hogy el kéne kezdenem valami önvédelmi izét magamnál tartani? Van az a spary, amit nők szoktak ilyen célból használni igaz? Nem értek hozzá, de azok után, hogy nem régen lopták el az összes cuccomat, és most még ez is, tényleg lehetséges, hogy át kéne ezt egy kicsit jobban gondolnom. Aztán meghallom a másik közeledő hangját, egy fokkal kedvesebbnek tűnik, de nem gondolom, hogy azért, mert pár dorgáló szó után egyszerűen csak ki akarná adni az utamat.
- Én csak... csak... elkeveredtem és már mennék is tovább. De aztán lefulladt a kocsim, de nem láttam igazán semmit... tényleg! - jó, nem a leghihetőbb, ha remegő szájjal próbálsz meg hazudni valami hitetőt, legalábbis attól félek, hogy nem fog ez így ebben a formában bejönni. Azért próbálkozom, de persze aztán mégis csak magukkal rángatnak. Nem hiszem el, hogy ez velem történik! Anyunak igaza volt? Nem Vegast kellett volna választanom, hanem... a franc se tudja, a másik lehetőség az kb. mondjuk egy szakadt kisváros lett volna, ahol tuti nem esik semmi bajom, mert bármelyik nagyvárosban bajba lehet kerülni egyébként. A háttérben felhangzó szavakra elkerekedett szemekkel rázom meg a fejem. Nem akarok meghalni, nagyon nem! Ott még nem tartok, hogy könny gyűljön a szemembe, bár őszintén szólva meglehetősen közel vagyok hozzá.
- De én... csak... kérem... - nehezen tudom eldönteni, hogy a nyöszörgés és a sikítozás közül melyik legyen most a soros, de végül az első marad. Bár nem sokat ér. Az már rosszul hangzik, hogy annyi lesz a kocsimnak. Hogy a fenébe szerezek egy újat? Jó, ne ezen agyaljak, amikor még az is kérdés, hogy a fenébe jutok ki innen. Nagyon nem értékelem, hogy a kezeimet és hátra kötik és persze, hogy az elején ficánkolok is kissé, amikor kendő kerül a szememre. Annyi biztos, hogy nem tűröm jól, ami történik, de nem kezdek el sikítozni sem. Azt hiszem annak nincs értelme, hogy ezt a nyugodtabb hangú pasast felhúzzam, ő pedig egyértelműen azt javasolja, hogy ne álljak neki sikítozni.
- Csendben maradok, csak kérem... engedjen el. Nem láttam semmit és... és ha láttam volna, akkor se mondanám el senkinek, tényleg! Csak... csak hadd menjek el. - oké a magasan cincogó hangom alapjáraton még engem is idegesítene, lehet hogy más se veszi jó néven, de igazából csak nem várhatnak el tőlem más. Nem csoda úgy gondolom, ha ki vagyok és félek és... rettegek, és haza akarok menni! Mi a fenéért nem hoztak térképet, vagy fordultam vissza akkor, amikor már nem volt ismerős a környék sem, miért?

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
182
Join date :
2013. Jul. 07.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 14.02.14 4:32




Kiki & Skoli



Amint megzavarják a kis megbeszélésemet, az ügyfelem egyből lelép, én pedig az „új” vendégünkhöz megyek és mielőtt bármit is tehetne az emberem – bántalmazásra gondolok -, egyből leállítom. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek vele, mert elvileg meg kéne, hogy öljem, de ezt még átgondolom. A magyarázkodását valahogy nem tudom elhinni. Zsebre dugom a kezeimet és így a napszemüvegen keresztül végig mérem. Tényleg az ilyen nőknek kéne egy térkép vagy egy GPS, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe.
- Mindig ezt mondják. – Jegyzem meg egy kis mosollyal az arcomon, mert eddig még egyszer sem hallottam azt, hogy igen láttam, de esküszöm nem mondom el senkinek. Már annyira megszokott ez a mondat, amit az ismeretlen nő mondogat. Mintha egy filmet néznék. Még mindig gondolkozok, hogy mi legyen vele, elengedjem-e vagy sem. De mivel nagyon sok pénz van a kocsiban és egy kisebb gyülekezet itt, ezért muszáj lesz egy másik helyre menni, történetesen a lakásomra, hogy senki se fogjon gyanút, ha más is véletlenül erre tévedne. A társam ötlete, hogy öljük meg, az most egyáltalán nem segít, ezért el is vetem ezt az ötletet. Mivel elővigyázatos vagyok, ezért megkötöztetem a nőt és még a szemeit is bekötöm.
- Nyugi nem fog fájni! – Mondom, amint ki tud nyögni pár szót. Persze ezt is egy kicsivel később, mikor már rajta van minden. A száját nem köttetem be, bár ha elkezd kiabálni, akkor kénytelen leszek. Amint ezzel megvagyunk beültetem a kocsiba, aminek sötétített ablaka van, így a járókelők nem is láthatják, hogy foglyom van.


A kocsit természetesen nem gyújtják fel, csak kicsit beljebb viszik a raktárakhoz és ott betakarják, hogy senkinek se legyen gyanús, egy betört ablakú elhagyatott autó.
Muszáj megmosolyognom, ahogy próbál mentegetőzni, de még nem. Viszont kicsit elszomorít, így csak nem hagyom ezt szó nélkül.
- Pedig igazán jó társaság vagyok! De még átgondolom, azt még igazán kivárhatod. És tegezhetsz is. A magázódás az annyira hivatalos! – Tényleg nem gondolom úgy, hogy rossz fej lennék, el lehet velem bármiről beszélgetni és ha talán máshol, más esetben találkoztunk volna, akkor még ezt a kis ügyet is elnézhettük volna.
- Hogy hívnak? – Teszem fel az első kérdésem, bár nem most van itt az ismerkedés ideje, mikor nem látom a szemeit, de ő amúgy sem látná az enyéimet, szóval mondhatni kvittek vagyunk most. Közben várom a társaimat, míg a kocsit elintézik, ahogy az elején elmondtam nekik.
- És mit csinálsz? Dolgozol már? – Következő kérdésem hozzá, ha már úgyis várunk egy picit, akkor is elteljen valahogy és ne csendben ülve. Mindig is szerettem beszélgetni, bár az nem mindegy, hogy kivel, de most valahogy kedvem van hozzá.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 20.02.14 11:59

Dean & Kiki




Tudom én, hogy nem túl meggyőző azt mondani, hogy nem láttam semmit, de mégis csak ez a logikus lépés és nem csoda, ha ez csúszik ki automatikusan a számon. Valahol mélyen persze nem gondolom, hogy tényleg elengednének, de ha még csak nem is reménykedem benne, akkor igazából én magam is kicsinálhatom saját magamat nem.
- De én... én tényleg nem... - próbálkozom még csak azért is, bár nem úgy látom az arcán, hogy van cseppnyi esély is rá, hogy hinni fog nekem. Az pedig nem csoda, hogy kissé próbálok ficánkolni, amikor még a kezem is megkötözésre kerül és a szememet is eltakarják. Finoman szólva is félek és akkor ez még egyáltalán nem fedi le pontosan azt, ami bennem kavarog. Inkább a halvány rettegés lenne a jó szó, mert még nem uralkodott el rajtam teljesen. Azt hiszem arra akkor kerülne sor, ha meglátnék teszem azt egy fegyvert is, ami mondjuk pont rám irányul. Bár most már bekötözött szemmel nem fogok semmit sem látni, úgyhogy ezzel nincs gond.
- Mindig ezt mondják... - ismételem el épp az ő iménti szavait. Még, hogy nem fog fájni. Na persze, jó, hogy nem azzal indít, hogy elviszlek valami kihalt helyre, hogy ott nyúzzam le a bőrödet. Nem hiszem, hogy túl sok gyilkos van, aki már a kezdet kezdetén felvázolja, hogy mit akar az áldozatától. Egyébként is, hogy a fenében bízzak meg valakiben, aki épp most pakol be egy kocsiba, amibe persze nagyon nem akarok beülni, és még csak nem is látok semmit. Azt hiszem teljesen érthető, ha nem hiszek neki, és kész csoda nyugodtan tűrni ezt az egészet. Csak az a remény él bennem, hogy talán igaz lesz, hogy végül elengednek. De hát láttam az arcukat! Egyetlen filmben sem hagyják csak úgy életben a szemtanút, akkor most miért lenne máshogy. A szavai azok, amik kiszakítanak a rémes gondolatok közül, amikben kb. már sikerült a fejemben felvázolni, hogyan fognak megtalálni majd valami sikátorban holnap reggel holtan. Pedig én még csak most próbálok önálló életet kezdeni és most találtam meg Linket. Nem akarok meghalni! Őszintén szólva először nem is tudom, hogy mit mondjak, hiszen olyan közvetlen hangszínben beszél, mintha épp csak csevegnénk egy bárban.
- Akkor kérlek... engedj el. Tényleg nem csinálnék semmi butaságot, elfelejteném ezt az egészet nagyon gyorsan. - hát naná, hogy ez a cél, hogy minél előbb kiverjem a fejemből, ami történt. Válthatok én tegezésre, de az még nem nagyon megy, hogy kedélyes csevegést kezdjek vele. Már hogy is gondolta? Az is meglep, amikor a nevemet kérdezi. Nagy levegőt veszek és próbálom lenyugtatni magam annyira, hogy rendesen is képes legyek válaszolni és ne csak újra a kérlelésre fókuszáljak. Nem valami könnyű, de hátha ez a pasi valami fura alak, akivel, ha kedves vagy, akkor ő is az veled.
- Kylie, a nevem Kylie. És a tiéd? - oh, még hogy a tiéd? Gyorsan meg is rázom a fejem. - Vagyis, nem hiszem, hogy az tudnom kéne. Csak nem tudom, hogy szólítsalak. - végülis egy ilyen alaknak biztosan nem gond benyögni valami álnevet igaz? Szóval simán megteheti, hogy mond valamit, hogy legalább ha újra visszatérek a könyörgéshez, akkor tudjam, hogy kihez is beszélek. Aztán jön az újabb kérdés. Baromira kell koncentrálnom, hogy ne valami halk nyöszörgés szökjön ki a torkomból a szavak helyett. Mindig is sokat beszéltem, de ez most pont nem az a helyzet, ahol ez a legfőbb gondolatom.
- Keresem az utam... életcélt, hogy mi menne nekem. Nem rég iratkoztam be egy masszázs tanfolyamra. - oké, és akkor most itt ne kérdezzek vissza, hogy és te, igaz? Nem igazán akarom tudni, hogy mivel foglalkozik, elég az, amit láttam, meg az, hogy milyen emberekkel van körülvéve, no meg az is, hogy itt ülök a kocsijában bekötött szemmel és összekötözött karokkal. Nem igazán érdekel, hogy miket csinál még az emberrabláson és a drogkereskedésen kívül. Az viszont tuti, hogy amint elindul az autó össze fogok rezzenni. Elég pocsék érzés, ha fogalmad sincs, hogy hova visznek, émelyítő.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
182
Join date :
2013. Jul. 07.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 22.02.14 18:02




Kiki & Skoli



Nem áll szándékomban megölni, bár azért valahogy be kéne magamat biztosítanom. Csak még nem tudom, hogy hogyan és addig sem kéne itt álldogálni a pénzzel és ezzel a nővel, mert a végén valaki tényleg erre téved, akinek nagyobb hatalma van és mehetek a sittre. Muszáj valamit kitalálnom, ezért meg is kötöztetem és még a szemeit is betakartatom, mert nem akarom, hogy tudja merre megyünk, mert akkor tényleg nem lenne választásom és muszáj lenne megölnöm.
- Persze-persze. – Mondom, de egyáltalán nem hiszem el, hogy nem látott semmit, mert az emberem is azt mondta, hogy már régóta itt volt. Pont ezért akarják ők megölni, én pedig még nem, mert bár nem bízok az emberekben, de szeretném azt hinni, hogy tényleg annyira fél, hogy soha senkinek sem fog beszélni erről. Mivel utálom, ha magáznak, főleg nők, ezért megkérem a tegeződést, elvégre az mégis csak közvetlenebb. Talán nem hiszi rólam, hogy szörnyeteg vagyok.
- Tényleg ennyire nem bírod a társaságom, hogy ilyen gyorsan itt hagynál? – Összeráncolom a homlokomat, mert nem tartom magam rossz társaságnak. Igaz, be van kötve a szeme, de csak az ő érdekében. A kocsiban már a neve után is érdeklődök, mert jobb, ha tudom, elvégre nem szólíthatom csajnak vagy egyébnek.


Amint meg tudom, nem hittem volna, hogy visszakérdez. Persze, kezdhettük volna így is, épp ezért elhúzom a számat.
- Oh, bocs. Nem akartam bunkó lenni. Mark vagyok. – Mosolyogva mondom, bár úgysem látja, mert be van kötve a szeme. Azért a bemutatkozásnál általában én szoktam az első lenni, de ez a sok esemény egymás után, valahogy megfeledkeztem róla. Tovább érdeklődök felőle, hogy mit csinál, de mintha ő maga sem tudná.
- Szeretnél masszírozni? Azért csak volt valami álmod gyerekkorodban. – Nekem volt, csak valahogy nem arra a pályára kerültem. Persze teljesen más az én esetem, de valamivel el kell ütnünk az időt. Látom, hogy valami nem stimmel vele, talán fél vagy ki tudja. Megértem, mert nem lehet nyugodt bekötött szemekkel egy ismeretlen autójában ülni.
- Nyugi a kötél meg a szemtakaró miatt. Csak a biztonság kedvéért kell. Nem akarom, hogy lásd merre megyünk, mert akkor tényleg muszáj lenne megölnöm. – Végig simítok a vállán, majd amint megérkeznek az embereim, és beszállnak, már mehetünk is. Persze az én lakásomra megyünk, de nem lenne jó, hogyha tudná az utat.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 25.02.14 10:08

Dean & Kiki




Hogy a fenébe hihetném el, hogy nem lesz semmi bajom? Hogyan bízhatnék olyan valakiben, aki megkötözteti a kezem és a szemeimet is letakarja? Egyszerűen képtelen vagyok alkalmazkodni valamiféle kötetlen csevejhez, és egyszerűen csak elhinni, hogy persze nem lesz semmi baj. Hát már hogy a fenébe ne lenne? Már az is elég nagy baj, hogy most itt vagyok, hogy nem mehetek ahova akarok, hogy nem tudom mi lesz a kocsimmal és még sorolhatnám. Bőven elég bajom van ahhoz, hogy ne vegyem csak úgy könnyedén ezt a kis rám váró utazást. Még csak azt se tudom, hogy hova megyünk. Persze, hogy az az ösztönös cselekvés, hogy próbálom kidumálni magam, vagy valami olyasmi, azzal, hogy azt mondom, nem láttam semmit. Tuti, hogy nem fogom ecsetelni, hogy mi mindent láttam, hogy ismerem az arcukat, mert az soha egy filmben sem jelent jót a túsz számára. Természetesen el nem hiszi, de attól még próbálkozni muszáj.
- Be van kötve a szemem és hátrakötözve a kezeim és... és csodálkozol, hogy nem bírom a társaságod és hogy most szinte bárhol máshol szívesebben lennék, mint itt? - tényleg nem értem. A végén még kiderül, hogy a pasas még csak nem is teljesen százas, hogy egyáltalán ilyesmit mond, vagy egyszerűen csak számára ez vicces és remek szórakozás? Hát nekem nagyon nem! Képtelen vagyok felengedni, vagy legalábbis nem olyan hamar. És ha még sikerülne is, akkor is biztos vagyok benne, hogy nem megy majd az igazán, maximum megpróbálhatom eljátszani, hogy tényleg van kedvem kedélyesen csevegni vele. Azt hiszem jobb, ha próbálok alkalmazkodni, mintha ellenkezem, abból csak még nagyobb bajom lehet.
- Szóval szólítsalak Marknak, rendben van. - nem igazán hiszem el, hogy ez az igazi neve, de őszintén szólva nem is akarom tudni az igazi nevét. Eszem ágában sincs még nagyobb bajba keverni saját magamat, már így is elég rossz a helyzet körülöttem. Próbálok legalább valamelyest a kedvében járni azzal, hogy válaszolgatok. Nem megy valami könnyen, főleg mert eleve nehéz maga a kérdés és ezen kívül persze halálosan rettegek is.
- Nem tudom, egyelőre annyira nem vonz, csak... próbálom megtalálni a saját utamat. A szüleim zenészek és valahogy mindig is ez volt az evidens számomra is gyerekként, de nem is tudom... - apró sóhaj. Ez talán el tudja terelni a figyelmemet arról, hogy hol is vagyok. Ez a másik gond, hiszen az. Végülis fiatal vagyok még, van időm eldönteni, mit akarok az élettől. Sok mindent ki kell próbálni és akkor majd menni fog. Persze megy nekem az ének is, és játszom hangszereken, ez már csak alap elvárás, ha a szüleid zenészek, de akkor sem vagyok biztos benne, hogy nekem is ezzel kell foglalkoznom. Nem akarok az árnyékukban tengődni.
- Ne haragudj, de nem tudok csak úgy... megnyugodni így. Pocsék dolog bekötött szemmel beszélgetni, arról nem is beszélve, hogy pár percenként a megölésem lehetősége merül fel témaként. - akármennyire is igyekszem, így is megrezzenek, amikor a vállamhoz ér. Már a csak a bekötött szem miatt is rémes ez az egész, no meg akármennyire is próbálom elviselni a helyzetet, attól még halálosan félek. A szívverésem újra sokszorosára kapcsol, pedig eddig is csak alig sikerült valamelyest lassulnia. Akkor is automatikusan összerezzenek, amikor becsukódik az ajtó és beszállnak a többiek. Tőlük csak még idegesebb leszek, hiszen annak ellenére, hogy ez a pasas nem lelkesedik annyira a megölésem ötletéért, bár folyton felhozza így is, a többiek ha jól sejtem ezt gondolnák a könnyebb útnak.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
182
Join date :
2013. Jul. 07.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 01.03.14 21:57




Kiki & Skoli



Nem tudom, miért de valahogy rosszul esik az, hogy nem bírja a társaságom. Pedig minden zavaró tényező ellen, szerintem egészen normális vagyok ahhoz képest, hogy egy kisebb maffia vezető vagyok. Hányan lennének ennyire barátságosak, mint én? És tényleg képes azt állítani, hogy nem vagyok jó társaság? Szíven ütött, így – bár nem látja -, de elhúzom a számat. Szerintem nagyon is jó fej vagyok.
- Megértem… És, ha máshol, más esetben találkoztunk volna, elviselnéd a társaságom? – Kicsit szomorú vagyok a legelső szónál és sóhajtok is egyet. Azért még puhatolózok is, hátha tényleg nem tart olyan borzalmas társaságnak, mint amilyennek most állít. Ezt elfogadom annak, hogy fél. Vagy talán csak magamat akarom ezzel nyugtatni? Végül is teljesen mindegy. A bemutatkozás is megtörténik és eléggé furcsállom, hogy így mondja vissza a nevemet.
- Öhm. Igen! Tudod így hívnak. – Hangomban is van némi meglepettség, hogy kérdőre vonja a nevemet. Össze is ráncolom a homlokomat, igaz, hogy nem az igazi, de az igazit nem is használom. Azt csak a szüleim tudják, de mivel velük már teljesen megszakítottam a kapcsolatot, ezért csak a Markot használom, mint a saját nevem.


Hogy egy kicsit oldjam a feszültséget róla kezdek el érdeklődni. Nem is kéne, hogy figyelembe vegye, épp nem tud mozogni, vagy nem lát semmit. Elvégre én sem látok túl sokat a napszemüveg nélkül, bár most rajtam van, de el tudom képzelni, hogy most mit is érezhet. Végig hallgatom, hogy történetesen még nem tudja pontosan, hogy mi akar lenni. Igazából én sem tudtam soha, hogy mihez is akarok kezdeni és azzal, hogy rossz társaságba kerültem, már nem is igazán érdekelt a tanulás és a karrier.
- Téged riporternek tudnálak elképzelni. – Adok egy ötletet, mert szerintem a tv képernyőjén meg tudná állni a helyét, igaz, hogy nem ismerem, de így kinézetre valóban oda való lenne. De ez úgy is az ő döntése lesz. Ahogy nyugtatni próbálom, csak jobban tudatosítja bennem, hogy egy szörnyű alak vagyok.
- Sajnálom. Ez tényleg csak a te érdeked. De többet nem hozom fel a megöléses témát. – Rántom meg a vállaimat, nem az a célom, hogy elijesszem. Igaz, hogy majd valamit kell tennem annak érdekében, hogy ne szóljon senkinek semmit, de azt majd kitalálom. Viszont, amint éreztem, hogy megrezdült, hogy a vállához értem, egyből elvettem a kezem.
- Nem akarlak megrémiszteni. Nem vagyok szörnyeteg, csak máshogy keresem a pénzt. Elvégre nekem is meg kell valamiből élnem. – És mivel egész életemben bűnöző voltam, nincs más választásom. Szerintem ebben is különbözök mindenkitől, mert nem hiszem, hogy ilyen bánásmódot kapott volna egy nagyobb alvilági fejestől. Kezdek rájönni arra, hogy unatkozok, bár lehet, hogy nem a túszejtés a legjobb barátkozási mód. Közben az embereim is beszállnak, így el is indulunk.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 02.03.14 16:48

Dean & Kiki




Nem is ő zavar, vagyis... persze, hogy ő, de ezzel az egész helyzettel főként. Nem tehetek róla, de mégis csak egy kocsiban ülök, bekötött szemmel, összekötözött kezekkel és fogalmam sincs, hogy mi a fene vár rám. Simán lehet a pasas valami őrült, aki próbál megnyugtatni, vagy akár a bizalmamba férkőzni, hogy aztán amikor eljutottunk valahova, akkor ott simán feldaraboljon, vagy tudom is én. Láttam én már ilyeneket a hírekben, meg abban a helyszínelős filmben is, amibe egyszer belenéztem már. Nem akarom feldarabolva végezni, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy meghaljak. Az létszik, hogy sóhajt, amikor megszólal? Nem látok, de mintha tényleg erősebb lenne most más érzékelésem, mint a hallás is.
- Nem igazán tudom, hiszen nem ismerlek és... ez nem pont az a helyzet, ahol bizalommal lehet ismerkedni. De persze más helyzetben minden más lenne, ez nem kérdés. - nem tudom, hogy milyen lenne a pasi mondjuk egy bárban. Lehet, hogy jó fej és vicces, bár mondjuk ezek után még abban sem vagyok biztos, hogy be akarok-e menni egy bárba, mert mi van, ha az ott ülő illető éppenséggel szintén titokban valami bűnöző? Jó, azt hiszem ezt a paranoia dolgot jó lenne majd leküzdeni valahogy.
A neve viszont... Nem tehetek róla, hogy nem hiszem el elsőre. Be van köve a szemem, nem tudhatom hova megyünk, de elárulná az igazi nevét? Valahogy azt nem tartom logikusnak.
- Oké, szóval akkor Mark. - bólintok egyet. Legyen úgy, legyen igaza. Nem akarom kihúzni nála a gyufát, vagy ilyesmi. Ezért próbálok csevegő hangnemre váltani. Válaszolni a kérdésekre, úgy tenni, mint aki teljesen jól el van, mint aki nem épp ilyen helyzetben ül egy kocsiban. Nem mondom, hogy egyszerű, de azért igyekszem. Azért elég rossz úgy beszélgetni valakivel, hogy nem látsz belőle semmit, no meg 5 percenként előkerül az az ominózus kit kéne megölni téma. Nem valami megnyugtató. A válasza viszont furcsán meglepő, de... még van is benne ráció. Riporterként dolgozni az egyik csatornánál. Emberekkel beszélgetni, interjúkat készíteni és feszíteni a képernyőn mindig csinosan és jól öltözötten. Az lehet, hogy tényleg menne nekem és talán ehhez még az is segítséget nyújthat, hogy a szüleim mégis csak híresek. Nem tehetek róla, de most először mosolyodom el, és talán egy pillanatra még azt is elfelejtem, hogy hol vagyok.
- Végül is ez egész jó ötletnek tűnik. Szívesen lennék riporter, izgalmas lehet mindig új emberekkel beszélni és új helyekre menni. Képernyőn lennék és... szóval jól hangzik. - aztán persze, az újabb emlegetése a kit hogy ölhetünk meg témának el is törli a mosolyomat és ki is törli a szép reményeket. Az is lehet, hogy meg se érem a holnapot, nem azon kéne agyalnom, hogy lehetek-e riporter, hanem azon, hogyan élhetem túl ezt az egészet. Nem szeretnék én lenni az áldozat abban a hírben, amit pont valaki más mond be a tv-ben, akinek akár én is a helyére állhatnék egyszer.
- Kösz, az jó lenne. - bököm ki aztán. Tényleg hasznos lenne hanyagolni a gyilkolászást, nem az én lelkemnek való téma. Arról újfent nem tehetek, hogy megrezzenek, amikor hozzám ér, és akkor is, amikor a kocsi ajtaja csapódik és beszáll a másik két pasas. Egyszerűen csak bármennyire is igyekszem csevegni és úgy tenni, mintha ez nem egy rémisztő helyzet lenne, azért teljes mértékben nem megy. De miért érzem azt, mintha... megbántottam volna? Ez létezik? A szavai legalábbis valami ilyesmire mutatnak rá, és én igazán nem tudom, hogy mit is mondhatnék rá.
- Szeretném elhinni, tényleg. Tudod, ha egyszerűen csak... elengednél azzal bizonyítanád, hogy nem vagy szörnyeteg. - apró próbálkozás, ennyi azért csak kell, ha már úgy érzem a hangjából azt hiszem, hogy nem akar... talán tényleg nem akar bántani? Nem merek bízni ebben, egyelőre még nem, nem tudom csak úgy a félelmemet elásni és kész.
- De miért nem élsz olyasmiből, ami legális és nem kell hozzá... senkit sem megölni? - ha rosszul érzi magát ez miatt, akkor igazán választhatna más munkát is nem? - Nem akartál soha valami... más lenni? Nem is tudom, gyerekként még mindenkinek nagy álmai vannak. - én is akartam balerina lenni, mint minden kislány, bár azért esetemben ez más, hiszen eleve híres emberek a szüleim, tehát nem szürke hétköznapokból akarok kitörni, pont hogy az árnyékukból.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
182
Join date :
2013. Jul. 07.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 05.03.14 8:54




Kiki & Skoli



Érdekes, de bánt a dolog, hogy ennyire nem szívleli a társaságomat – attól eltekintve, hogy bűnöző vagyok -, pedig próbálok jó fej maradni. Azért még egy utolsó próbálkozás, hogyha esetleg más esetben találkoztunk volna, akkor hogyan tekintene rám, de a válasza nem egészen megnyugtató. Nem szeretem, ha ilyen ártatlan emberek elkönyvelnek bunkó, szemét állatnak, mert az alaptermészetem nem ez. Igaz, ebben a „szakmában” keménynek kell lenni, mert ha nem, akkor senki sem fog komolyan venni és akkor esik a renomém.
- És ha ezek után összefutunk az utcán, átmész a túloldalra? – Azért kíváncsi vagyok arra, hogy mennyire fog meggyűlölni ez a nap után. Ahogy gondoltam, ez nem az én napom, semmi esetre sem. Mivel a nevemet is letisztáztuk, ezért ezzel már nem kell foglalkoznom. Bár az megfordult a fejemben, ha ennyire ezt a nevet használom, hogy akár nevet is változtathatnék, de persze nem vagyok minta polgár, így erre esélyem sem lenne. Így marad az illegális névváltoztatás, ami annyit jelent, hogy tök mindegy, hogy be van-e jelentve vagy sem. Hogy tereljem ezt a kellemetlen helyzetet, róla kezdek el érdeklődni. Azért jó, hogyha az ember megtud pár dolgot a lehetséges „ellenségéről”. Mert nem vagyok biztos abban, hogy ezek után nem rohanna valakihez, hogy mindezt elmesélje, ha túléli. De azt hiszem sikerült valamilyen kellemesebb légkört kialakítanom, ha már mosolyog.
- Akkor próbáld meg. Sokat nem veszítenél, maximum rájönnél, hogy mégsem ez az álom melód. – Rántom meg a vállaimat, elvégre erről nem én fogok dönteni, hogy megpróbálja-e vagy sem, csak egy tippet adtam neki. Viszont „megígérem” neki, hogy nem hozom fel a megölésének a témáját, legalábbis nem előtte. Ezzel is le tudva még egy „témát”. Már csak annyi a feladatunk, hogy elmenjünk hozzám és ott még egy kicsit gondolkozzak és valami olyan hihető választ kapjak, amivel nem dob fel senkinél, hogy el is engedjem.


Eléggé bánt, hogy tényleg ennyire nem akar velem lenni és szörnyetegnek gondolhat, azért amiért ebből élek. De emberek vagyunk, kellenek ilyen defektes emberek, mint én is vagyok. És nekem is valamit ennem kell, elvégre hajléktalan nem szívesen lennék és mivel másik országban keresnek, ezért nem fűznék túl sok reményt, hogy hamar kiengednének a börtönből. Nincs más választásom már.
- De nem akarlak elengedni! Unatkozok és ritkán adódik olyan társaságom, akivel szinte bármiről lehet beszélgetni. – Elhúzom a számat, mert valóban ez a gondom, nincs olyan ember, akivel tudnék a normális életben történtekről beszélgetni. Az embereimmel nem lehet, mert akkor elkanászodnának és azt hinnék, hogy a haverjuk vagyok, ott meg már rég gond van, ha egy ilyen megtörténik. Inkább tartom a „munkahelyi” kapcsolatot velük és néha napján, mikor megtehetem, csak akkor megyek el „szórakozni”, hogy egy kicsit más társaságban is legyek.
- Mert nincs rá lehetőségem. Nem tehetem meg. Túl sok mindent követtem el, ahhoz, hogy csak úgy megbocsássanak és elengedjenek. Ha nem is életfogytiglanra, de több tíz évre biztos, hogy leültetnének. Akkor meg inkább a bűnözés. – Mennyivel jobb is lett volna, ha a gyerekkoromban minden máshogy alakul. Most biztos valami sikeres ember lennék, vagy ha nem is népszerű, de normális életet élnék. Talán már családom is lehetne és egy szerető feleségem. Kicsit megrázom a fejemet, hogy ezt kiverjem belőle, hiszen nekem ez soha sem fog teljesülni.
- Nem tudom. Túl gyorsan kerültem bele a rosszba. Nem volt időm gondolkozni és tervezni a jövőmet. A suliban sem voltam túl jó a tárgyakból, így azt se tudom, hogy mihez lett volna kedvem. – Szintén megrántom a vállamat, mert épphogy elkezdem a gimnáziumot, már rossz társaságba is keveredtem és onnantól kezdve csak lefelé mentem, és azért tartok itt. Ilyen kis maffia vezetőként és egy striciként. Csak ennyit tudnék felmutatni, de a szüleim sem voltak túlságosan oda, hogy nem jártam haza és ez lett belőlem.
- Menjünk! – Ha már mindenki itt van a kocsiban, akkor kiadom a parancsot, hogy induljunk. Erre a sofőr bólint, majd el is indulunk. Azt a rengeteg pénzt úgyis még el kell valahova tenni, hogy ne a kocsiban maradjon. Az úton én már nem szólok semmit, kicsit a gondolataimba merülök, de ha Kylie mond valamit, akkor arra természetesen reagálni fogok.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak 07.03.14 10:45

Dean & Kiki




Nem tehetek róla, hogy nem tudok egyszerűen csak kedélyesen elcsevegni vele, hiszen félek és... elrabolt! Nem tudok úgy tekinteni rá, mint egy kedves pasasra, aki próbál megnyugtatni, arról nem is beszélve, hogy elég kellemetlen úgy beszélgetni valakivel, hogy nem látod az arcát, nem látsz rajta semmit és csak reménykedsz abban, hogy nem forgat épp pisztolyt az ujjai között és csak arra vár, hogy lenyugodj és akkor lőjön le, mert valami őrült. Szóval nem, nem tudok igazán bizalommal fordulni valaki felé, aki épp elrabolt és mindenféle riasztó alakokkal üzletelt és a tetejében többször is felmerült a megölésem lehetősége. Hát hogy a fenébe várhatja ezt el tőlem? Egyszerűen csak próbálok úgy válaszolni, hogy véletlenül se verjem ki nála a biztosítékot.
- Nem tudom... nem hiszem. Az túl feltűnő lenne nem? - bizonytalan vagyok, nem tudom, hogy mi a jó válasz és éppenséggel nem azt akarom mondani, amit gondolok, hanem amit kell, amitől nem lesz bajom. Ha azt mondom neki, hogy ha meglátnám az utcán, akkor pánikolva rohannék át az út túloldalára, az nem hiszem, hogy éppenséggel felvidítaná, tehát jobb, ha inkább valami köztes megoldást választok. De tényleg sejtelmem sincs, mit tennék civil helyzetben, ha meglátnám. Őszintén szólva most még abban sem vagyok biztos, hogy megjegyeztem az arcát, mert már jó ideje be van kötve a szemem és az elején annyira nem volt időm, hogy megnézzem, kikkel is állok szemben. Amúgy is mintha napszemüveg lett volna, ami pedig szintén eléggé megnehezíti a felismerést, szóval... simán esélyes, hogy meg se ismerném és ennyi, akkor pedig végképp nem rohangálnék el előle.
- Ha... túlélem ezt a napot, akkor biztos vagyok benne, hogy meg fogom próbálni. - próbálok mosolyogni igen, de főként azért, hogy ne akadjon ki, hogy ennyire nehezen viselem az egészet és hogy esetleg ezzel ne verjem ki nála a biztosítékot. Végül is egész jó ötlet ez a riporterkedés, ezt se tudom megcáfolni. Illene hozzám, csak mondjuk fogalmam sincs, hogy jutnék be egy tv-hez. Bár az is igaz, hogy miután a szüleim híresek, vannak kapcsolataim, tehát miért ne használhatnám ezt ki legalább egy kicsit az előrejutáshoz? Bár gondolom azért valamilyen iskolát el kéne végezni hozzá, vagy legalábbis valami kezdetleges képzést.
És persze még tovább próbálkozom, hátha elenged, ha már úgy fest gond neki, hogy szörnyetegnek nézem. Jó azért nem szó szerint, de attól még naná, hogy parázom úgy istenesen, hogy mi a fene lesz ennek a vége. A válasza végképp nem győz meg arról, hogy nyugodt lehetek. Szuper, szóval nekem kéne szórakoztatnom egy fickót, aki lényegében eddig még meg akart ölni, vagy legalábbis gondolkodott a lehetőségen. Remek lehetőség...
- Tudod úgy azért elég kényelmetlen beszélgetni, hogy be van kötve a szemem és azt se tudom, hova megyünk. Egyszerűbb lenne felszedned valakit egy bárban, aki még csak nem is félne... - nem merem hozzátenni, hogy tőled, mert a végén még zokon venné és eszem ágában sincs megbántani olyan valakit, akitől finoman szólva is rettegek. Oké, lehet hogy van egy-egy jobb téma, de attól még ugyanaz a helyzet. Talán egy kicsit más lesz akkor, ha le tudok ülni kicsit normálisan, ha nem lesz összekötve a kezem és látok is normálisan.
- De ha te vagy a rossz fiú, nem tudod elintézni? Másik országban, vagy másik névvel... tudom is én. Egyszerűbb azt mondani, hogy így könnyebb. - azért persze óvatosan mondom és halkan, nehogy felhúzzam a szavaimmal. Eszem ágában sincs beleszólni az életébe, nincs is jogom hozzá csak hát... ez akkor is ilyen nem volt más választásom duma, és ilyenkor igenis mindig van más választás, csak könnyebb úgy csinálni, mintha nem lenne.
- Én is nehezen találom meg, hogy mi érdekel igazán, szóval ezt megértem, de... biztos van valami, amivel szívesen foglalkozol... azon kívül is, amit csinálsz. - őszintén nem érdekel, hogy pontosan mivel foglalkozik. Elég az, amit láttam, ennél mélyebb részletekbe eszem ágában sincs belemenni. Drog, meg ki tudja, hogy még mi lehet ebben. Akárhogy is, de ha valaki ezzel foglalkozik, akkor ahhoz kell egy olyan beállítottság. Ne hiszem, hogy nekem lenne-e gyomrom bárkivel is végezni csak azért, mert mondjuk rossz élettel áldott meg a sors. Persze lehet nagy a szám, ha egyszer erről szó sincs, sőt kifejezetten szerencsés életem van, de... Egyszerű, csak jó lenne meglépni innen.
A kocsi elindul, én pedig a kanyaroknál nagyon igyekszem nem eldőlni, hiszen a kapaszkodás az most esélytelen, de remélhetőleg elég óvatosan vezet a sofőr, hogy megkötözött kézzel, se essek neki az ajtónak, vagy rosszabb esetben dőljek bele kedves fogva tartóm ölébe. Hátradőlök, bár nem kényelmesen elhelyezkedve, az azért most még nem menne és próbálom élvezni a csendet, vagy legalábbis addig sem bekattanni, hogy vajon tényleg valami lakás felé tartunk, vagy netán valami csatorna irányába, ahova majd beledobhatják a hullámat.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyott raktárak

Vissza az elejére Go down

Elhagyott raktárak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Similar topics

-
» Elhagyatott gyárépület
» Raktárépület
» Elhagyott ház az erdőben

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Külváros :: Vegas rosszabbik környéke-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához