welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Happy birthday
Michael Quenell
03.03.18 11:44
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Hill (781)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 

Share| .

Őrület határán

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Őrület határán 12.04.12 5:30

Egy elhagyatott elmegyógyintézet, amit a bátor fiatalok szórakozóhelynek használnak. Ahol a képzeletet és a valóságot nem lehet megkülönböztetni, hiszen az alkohol és a tudatmódosító szerek is okoznak képzelődést. De lehetséges, hogy nem is hallucináció, hanem tényleg van valami ezen a helyen, talán nem is olyan elhagyatott, mint gondolnánk?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 02.05.12 20:46

Lyna Frei
A falnak dőlve igen erősen azon gondolkozom, hogy a jó életbe sikerült nekem egy ilyen helyre keveredni. Hogy? Hogy? Na még is, hogyan? Kör cetli ugrált egyik asztaltól a másikra a zenetörténet zh kellős közepén ÉS bevette az én padomba is magát. Persze, simán otthagyhattam volna, de szinte éreztem megszerzett két haver árgus tekintetét a hátamon, valószínűleg a képzelt lelki terror hatására rögvest érdekesebb lett a papír fecni tartalma, mint az éppen soron következő tizedik kérdés. Annak pedig, hogy elolvastam ez lett az egyenes következménye.
- Francba. – Motyogom szelíden magamnak, de nem fűt a vágy, hogy újra végigmásszam azt a kissé szem szimpatikus szűk, szürke folyosót. Na, nem mintha az elburjánzott kert jobban festene az éjjeli csillagfényben, de, legalább nincs olyat átkozottul meleg. Egy kis séta pedig igazán vérpezsdítő lehet és valószínűleg belemennék abba a hülye ijesztgetős buliba is, de ahhoz túl józan vagy és maradok is. Ezek a szemetek, pardon, bocsánat, alkoholfüggő egyetemisták meg jól kihasználják, hogy van sofőrszolgálat becsesz személyemben.
Ellököm magam a faltól, kinek tűnne fel, hogy eltűntem? Á-á, addig jó, amíg nem veszik észre. Eme üdítő gondolattal indulok meg a fal mentén lerakott járdán, kell a segítség, mert a világítás a semminél kicsit gyérebb, annak ellenére, hogy a felsőbb emeleten színes fények körőznek az ideiglenes táncteremben. Ha már színes gömb show, a zenéről sem árt megemlékezni, már csak egy masszív fakereszt hiányzik és megáshatom a tuc-tuc sírját, vagy a hangtompítás érdekében inkább én mászom bele. Nem is csoda, hogy harmadik személyként éppen zavarni igyekszem egy gyorsan fellobbant légyott lángjait.
- Bocs! – És hátra arc. Intenzív öt perces mászkálás után ott vagyok, ahonnét elindultam és önmagamban egy ötéves, nyűgös gyerekre kezdek ráismerni. Na csak azért sem megyek vissza, odébb ballagva letáborozom a .. a, valószínűleg egy földszinti terem lépcsős teraszára és ha már eddig hűséges társamul szolgált, az engesztelés ként kapott doboz sör. Persze szigorúan alkoholmentes, mi más is, még élni akarok! Akkor elérkezett a végállomásához, felpattintom a kis fogantyút, a jellegzetes szisszenő hang már is jobb kedvre derít, bár az íze nagyon más. És, fentről sikítás hallatszik. A sötét ablakokat nézem, de a zene nem állt le és fények sem szűntek meg, amennyit látok a túloldali bokrokból, még szépen tükrözik a színeket. Biztos az egyik rémtörténet sikeredett tökéletesre?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
781
Join date :
2012. Apr. 17.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 06.05.12 21:29

Azt hittem már soha sem lesz vége ennek az átkozott napnak. Ha nem pillantanék a naptárra akkor is tudnám, hogy péntek van. Nem tudom ilyenkor mi üt az emberekbe. Az elítélteknek nem mindegy, hogy milyen nap van?! Vagy csak minden áron azt szeretnék el érni, hogy jól induljon a hétvégém...
Hát kitalálhatnának valami hatásosabb módszert. Ugyan is a vérre az állandó nyavalygásra, üvöltésre na és persze erőszakra már kezdek ráunni. Talán mégsem ez a legmegfelelőbb hely számomra, de megleszek... jól leszek.
Már kora reggel beszivárgott közénk a pénteki hangulat és egész álló nap valamit bulit emlegettem és hogy ezt nem hagyhatom ki ott a helyem. Lövésem sincs, hogy egy börtönőrnek mi számít bulinak - és talán jobb is volna ha nem tudnám meg - de nem hinném, hogy hasonló nézeteket vall egy ápolóéval. De azért egyszer mindent ki kell próbálni és ennek most van itt az ideje.
Ha fizikailag nem is de idegileg teljesen kivagyok. Ez a hely teljesen leszív. Nem tudom mit várhatok még el ettől az estétől, de egye fene... ennél rosszabb mi jöhet már?
Végre elérkezett az a pillanat amikor is elfordult a kulcs a zárban és ez úttal én szabadulok.
- Sajnálom fiúk, de mára felmondtam. - Kezelem le ennyivel az ízléstelen megjegyzéseket. Vissza sem nézek és meg sem állok a kocsimig.
Gyorsan bepattanok és padlógázzal tíz perc alatt már a lakásomon is vagyok.
Nos, tudni illik egy őr nem a türelmességéről híres legalább is felénk nem és remekül feltalálja magát. Tehát jó esetben is alig egy órám van mielőtt megérkezne a díszkíséret.
Én meg a buli meg a pia meg a pasik... Hű, nem olyan biztos, hogy ez jó ötlet, de ha most visszatáncolok életem végéig ezt fogom hallgatni.
Elő kotrok a szekrény aljából egy sötét farmerszoknyát - nem mintha lenne elképzelésem arról, hogy mire is készülnek és hogy mire is vállalkoztam, de ha már belevágtam valamibe akkor csináljam azt rendesen - és egy fekete pánt nélküli felsőt majd beviharzok a fürdőbe.
Nem mondanám, hogy két perc alatt kész lettem - mert hát mégis csak egy ápoló volnék vagy mi és én mindig alapos munkát végzek - inkább azt, hogy épp időben.
Belesüllyesztettem fél életemet a kis táskámba, majd nagy nehezen felráncigáltam egy aranykoromból való magassarkút a lábamra és már zártam is magam után az ajtót. Még bentről hallottam a zajt, a motor zúgását és az ismerős hangokat, kiérve mégsem akartam hinni a szememnek.
- Ti most komolyan ezzel akartok menni? - Pislogok nagyokat az előttem álló rendőrkocsira - hova kerültem - .
Kisvártatva beszálltam - érdekes módon senki sem állta utunkat - és perceken belül már a külváros utcáit róttuk.
Nem tudom, vajon most kellene elkezdenem félni? Mégis mi a fészkes fenét keresünk mi itt? Végül valami elhagyatott parkolóba álltunk meg... Kiszállok ...körbe nézek... volt mit látni.
- Könyörgöm, ez egy régi elmegyógyintézet!
- Tudom, hogy kezelésre szorultok, de éppen most? - Kórusban jött vissza a nevetés. Karon fogtak és már bent is voltunk. Jobbnak láttam több megjegyzést nem tenni, még majd a végén villanyos székre ítélnek.
Ahogy jobban szétnéztem, megnyugtató volt látni, hogy nem csak nekem ment el az eszem.
Nos, ha Rómában vagy...
Úgy az ötödik tequila után rájöttem, hogy megy ez még és arra is hogy levegőznöm kell. Nem igazán tudom, hogy hogyan de kijutottam... Legalább is egyik folyosóról a másikra.
~ Én feladom. ~
Vagy csak ez a hely ment már az agyamra vagy valaki ül ott...
Hm, még mindig jobb mint egyedül barangolni a sötétben egy elhagyatott elmegyógyintézetben.
- Zavarhatok? Nem nagyon, csak egy kicsit. - Mutatom az ujjaimmal.
Nem nagyon rúgtam be, csak egy kicsit. De nem akarok én semmit, csupán le ülni, ücsörögni - lehetőleg nem egyedül, valahogy semmi kedvem sincs egyedül maradni egy ilyen helyen. Még a puszta gondolattól is végig fut a hideg a hátamon - aztán pedig valahogy visszamászni vagy nem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 07.05.12 17:24

Két perccel és legalább négy korttyal később, kénytelen vagyok azzal a ténnyel szembesülni, hogy végre kiszabadultam a Pokolból és most simán, csont nélkül vissza tudnék menni. Sóhajtva könyökölök fel a térdeimre, a viszonylag hűvös dobozt a homlokomhoz nyomva, jól esik a hűvössége, bár ha így sikerül felmelegíteni a leginkább pörkölt maláta ízű üdítőt, nem valószínű, hogy továbbra is jó kedvvel fogom fogyasztani. De, ez ebben a pillanatban eléggé lényegtelen tényállás. Az már azonban kevésbé, hogy mozgást véltem felfedezni a bokorban, mintha nem lenne elég szoba és puszta véletlenségből tudom, hogy akad egy pár ágy, vagy is ágymaradvány is. Vagy csak megint rosszra gondolok? Morcosan lesek ki a doboz takarásából, eddig sem voltam oda az ilyesmiért, mert azért valljuk be ezek a dolgokat nem nézni élvezetes, hanem csinálni. De a zajok egyre inkább arról árulkodtak, hogy „rossz az, aki rosszra gondol” helyzet állt elő, mert egy tarka macska sziluettje bontakozott ki a szövevényes levélzet mögül. Valamiért még is elfelejtettem levegőt venni, ezt most pótoltam, ahogy konstatáltam, hogy tudat alatt az eddig már hallott kísértet sztorik hatottak rám is. Hevesebben ver a szívem, mint az a helyzet indokolná, mire a macsek csak elégedetten nyújtózott egyet, majd összeszedetten leült és szemrehányóan nézett rám. Én meg vállat vontam, mintha én tehetnék róla, hogy a buli megzavarta legszebb álmait, ez sem hathatta meg, mer fennköltséggel állt neki rendbe szedni a bundáját.
- Legalább nyávoghattál volna! – Motyogom magam elé, lényegében teljesen fölöslegesen, mert úgy sem érti és ha ne adj isten értené, úgy sem figyel rám. Újabb korty csúszik le a sörből és megint terítékre kerül a kérdés: menni, avagy nem menni? Az elhatározás lassan kezd körvonalazódni, menni, csak a lendület hiányzik és amikor már kezd meglenni az elszántság is, akkor üti meg a fülemet az újabb nesz. Alapból nem vagyok egy túlzottan ijedős alkat, de már a macska is bebizonyította, hogy ez alkalomadtán változhat. Ezért a hang irányába fordulok, a sötétben viszont elég nehéz kivenni a viszonylag sötétbe öltözött egyéneket, bagoly mondja verébnek, de annyira nem vagyok gyerek, hogy „Szellem!” ordibálásával felhúzzam a nyúlcipőt. Már azért sem, mert a mozgása alapján messze van egy szellemtől és egy szellemes kedvű majdnem érett férfitól is, amit az épület sötétjéből kiérve a látvány sem cáfol meg.
- Csak nyugodtan! – Legyintek a sörös dobozt markoló kezemmel. - Elég nagy ez a terasz kettőnknek is, a kerten már úgy is osztozom egy macskával. – Elmosolyodom, most már amolyan muris dologként gondolva vissza arra, hogy percekkel ez előtt megijedtem attól a cicától, aki még mindig nagy gondossággal tisztogatja magát.
- Ha gondolod, foglalj helyet. – Mutatok magam mellé, na jó, egy kicsit távolabb. – Most jársz itt először vagy ..?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
781
Join date :
2012. Apr. 17.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 08.05.12 20:50

Az addig rendben is van, egye fene, hogy eljöttünk - nem is tudtam volna nemet mondani ennyi elbűvölő férfinak - de hogy a csodába fogunk mi hazajutni?! Mert hát remélem az egy percig sem fordult meg a rafinált kis fejecskéjükben, hogy majd itt töltjük az éjszakát. Ez határozottan nem az én elmémnek való hely. Nem tehetek róla, minden kis neszre felkapom a fejem. Vagy velem van a gond, vagy a piával, vagy ezzel a hellyel.
Valljuk be én szórakozóhely alatt nem egy elhagyatott elmegyógyintézetet értek, és ez csak amiről tudomásunk van. Ki tudja mi minden van még itt és minden folyt itt? Már senki sem tudja és a bizonyítékok is oda. De mint azt mindenki tudja, aki ide annak idején betette a lábát többé ki nem tette.
Ki kellett volna a parkolóhoz tenni egy táblát, hogy belépés díjtalan, kilépés bizonytalan... Már csak az élethű hatás kedvéért.
Vagy én nem vagyok százas, vagy mindenki mással van itt a baj. Lássuk be, itt egy ember sem normális, már csak abból ki indulva, hogy ép elméjű ember ide be nem tenné a lábát.
Ápoló vagyok, de mégis csak egy börtönben dolgozom... Egyetlen ablakban sem maradt - ebből akarnak most szenzációt csinálni..., nevetséges - gyújtogatás, hullák tömegével... Showtime! Az lenne csak az igazi ha a mai este folyamán is felbukkanna egy.
A fene sem tudja mi minden történt itt azóta, hogy a rendőrség befejezte a nyomozást. Tucatnyi folyosó, szoba, mellékhelyiség és még ki tudja.
Karomat összefonva magam körül sétálok végig a sötét folyosókon. Most már belátom nem volt túl jó ötlet ez a levegőzés, de én már nem fordulok vissza. Majd csak ki jutok innen, valahova, akárhova. Na jó, az utóbbit visszaszívom.
Szívem szerint fejvesztve rohannék ki innen amerre és ameddig a lábam visz... Azt hiszem túl sok filmet néztem. egy biztos ez túl tesz mindegyiken. Nem értem egyesek, hogy képesek minden alkalommal itt bulizni.
Végre valahára ki értem valahova, bár nem nagyon tudom ki nézni, hogy hova. Valami teraszféleség, már ha ezt lehet annak nevezni. Annyira nem is érdekel, lényeg hogy már nem vagyok egyedül.
- Egy cicával még csak elbírsz valahogy. - Vetek egy gyors pillantást a macskára. Hiszen ez csak egy macska - vagy talán épp ezt nem szabadna ki mondani, hogy " ez csak egy macska " - Egem mégis kirázott a hideg!
Kapva kapok az ajánlatom és lehuppanok - azért annál kicsit lassabban, csak semmi hirtelen mozdulat -, nem mintha ez a helyiség nem volna elég kettőnk számára de tőársaságban mégis csak jobb ücsörögni. Ha úgy tetszik hallgatunk, ha úgy tetszik beszélgetünk, de valljuk be magányosan ez a kör igen csak leszűkül.
- Igen. Azt hiszem először és utoljára. -Jelentem ki határozottan.
Nem tartom elhamarkodott döntésnek, de a lehetetlent sem zárom ki.
- Na és te? - Kérdezek rá egy halványka kis mosoly kíséretében. Bevallom hirtelen elfogott a kíváncsiság. Nem tudom mi ütött ma belém!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Az álmokat nem kergetni kell, hanem megvalósítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 08.05.12 21:43

- Erre azért nem vennék mérget. – Ismerem be, vagy még inkább hagyom meg annak a lehetőségét, hogy még egy macska is képes lenne hidegre tenni. Na, nem azért, mert minden macskában egy Chuck Norris és Jet Lee egy testben bújt meg és egyetlen mancscsapással leterítene, de minden képen jól összekarmolna, hanem inkább azért, mert egy elhagyott diliház közvetlen közelében, ahol akármi, vagy még inkább minden olyan dolog megtörténhetett, amit egy átlag ember talán elképzelni sem képes. Egyszóval a hely szelleme és egy kellő helyen settenkedő macska lehet halálos kombináció. Ki tudja mit tudnának lelökni éjjeli kiruccanásuk alkalmával mondjuk a tetőről, vagy elég ha elsuhanó árnyukkal úgy megijesztik az egyik már megittasult egyént, hogy legurul valamelyik lépcsőn, ahelyett hogy szaladna és egész véletlenül a nyakát szegi. Heh. Ötletes kedvemben vagyok, pedig a morbidabbakat még fel sem emlegettem. Deni csípni ezt a helyet. Keserű ízt hagy maga után ez a felismerés, de a kettőnk közötti nagy különbség még most sem tűnt el. Jobban viselem az ilyen dolgokat, vagy csak azt hiszem, hogy jobban viselem és ezzel többet ártok magamnak? Inkább az egyedül a szomjat oltó sörből nyelek le még egy kortyot, bár így elég hülyén néz ki, én itt lazán eliszogatom, ő meg szárazon… Magam mellé teszem a még félig teli dobozt és felé fordulok, mivel meg szoktam tisztelni a velem szóba elegyedőket legalább annyival, hogy a szemükbe nézek, még valamivel jobb érzés, mint a szemben lévő bokornak beszélni.
- Szintén az első alkalom, de nem biztos, hogy az utolsó. – Vallom be magamnak is a tényt, ami biztos az öcsém hibája. De, végül is. Látok lehetőséget a helyben, megmozgatja a fantáziámat és felpiszkálja a kíváncsiságomat is egyszerre. Kicsit örülten hat még számomra is a gondolat, hogy bizony szívesen körbenéznék, de ez a hirtelen jött bátorság azt hiszem az helyet foglaló erősítésnek köszönhető. Kettesben biztonságosabb, mint egyedül halálra rémülni egy macskától. Nem? – Bár kétségtelen, hogy a hely elég merész választás a bulikhoz, a gólyák beavató feladataihoz viszont elsőrangú. – Mondja ezt egy olyan gólya, aki a beavatás helyett a kettőszáztizenhetes kórterem ablak felöli ágyán szenvedte végig a Pinki, a kis rózsaszín elefánt utazásai című borzalmat, természetesen a mindössze hét éves szobatársának köszönhetően. Az elmondások alapján azonban lehet rosszabbul jártam, mintha kikutyagolok a temetőbe, aztán csenek egy női bugyit a zárdából, de lehet, hogy ott csak erényövre akadtam volna és tudom, hogy volt még néhány beszerzendő dolog, de egyszerűen nem jut eszembe..
- Mh, persze belegondolva, hogy mik történhettek a falon belül, lehet jobb lenne egyszerűen lebontani és egy szép parkot építeni a helyére. – Magánvélemény, de a földhözragadtabb énem képes az épület romos látványával a kalandvágyó felem orrára koppintani egy jó nagyot. Felsandítok, sötéten és üresen ásítanak vissza az ablakok, a falak tarkának tűnnek, ahogy a vakolat egyeletlenül pergett itt-ott le róla és a felkúszó növények, lüktető zöldje, kísértetek alakjait rajzolják meg a falakon az csillagfényes égbolt alatt. Nem is olyan érdekes már ez a hely, inkább nyomasztó, még a szőr is feláll a karomon, pedig nincs hideg.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
781
Join date :
2012. Apr. 17.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 09.05.12 18:20

Kezdem már elveszíteni a fonalat a saját gondolataimmal szemben is. Mind eddig úgy véltem, hogy azt már régen el döntöttem magamban, hogy miben hiszek és hogy miben nem, de mióta itt vagyok, ezen a helyen minden felborult. Már nem tudom mi lehetséges és mi nem, és hogy tulajdonképpen miben is hiszek. eléggé elkeserítő egy gondolat és egyáltalán nem pozitív jellegű.
Némán meredek a mozdulatlan macskára. Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kellene tulajdonképpen, vagy csak most kellene elkezdenem félni?! Simán ki nézem belőle, hogy ugrásra készen arra vár, hogy ki kaparja a szemem. De én sem mozdulok, csak nézem... Hátborzongató! Bármennyire is szeretném nem tudom róla levenni a tekintetem.
Majd a cica megindult, ami nem is volna olyan rossz dolog, csak hogy egyenesen felém tart. Még a vér is megfagyott bennem. Egy árva szó sem jön ki a torkomon, csak az állatot figyelem.
Azt hiszem ezek után kétszer is meggondolom, hogy legyen-e kismacskám. Még majd képes lenne álmomban végezni velem.
Olyan vérszomjas kis dögnek látszik, már nem is szimpatizálok annyira a macskákkal. Sőt a házi kedvencekből is kezdek kiábrándulni.
Tovább közelit nesztelen lépteivel majd mint égből a villám csapás felhuppan a lábamra.
~ Tessék, csak nyugodtan... Foglalj helyet. ~
egy ideig még izeg-mozog majd mikor megtalálta a helyét egyszerűen leszenderedik rajtam.
~ Hát hogyne. El is ringatlak ha szeretnéd! ~
Szívem szerint úgy lerúgnám, hogy meg sem állna a legközelebbi bokorig, vagy fatörzsig, de inkább összébb zárom lábaim, még csak az hiányzik, hogy belém eressze a karmait.
- Nos, azt hiszem most már hárman osztozunk ezen a teraszon. - Jegyzem meg beletörődően, majd lepillantok a macskára. Gondolom addig nem lesz gond még nem szeretnék felkelni. De azt hiszem most már akarva akaratlanul is itt maradok legalább is még egy rövid ideig.
- Az attól függ kinek mit jelent a buli kifejezés. - Ahány ember annyi felfogás, ezt értem is. De néha már elgondolkodtató, hogy vagy én nem vagyok százas vagy mindenki mással van a gond.
- Az lehet, de tudod az emberek nem felejtenek...
- Ha még meg is valósulna ez a park én akkor sem tudnék úgy tekinteni rá. Én akkor is csak ezt az intézetet látnám. - Az intézet látványa, az épület minden egyes helyisége szinte beleégett a retinámba.

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Az álmokat nem kergetni kell, hanem megvalósítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 10.05.12 17:28

- És milyen jó dolga van egyeseknek! – Hah, az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások, sajnos, maguktól jönnek és biz isten még alkoholra sincs hozzá szükségem, ez az eset is példázhatja. Mert teljesen úgy hangzott, mint aki irigykedik és mi tagadás, még a sötétben, vagy a gyér fénynek köszönhető félhomályban is azt lehet mondani a mellettem ülő lányról, inkább kész nőről, hogy meg van mindene, amiért igen is irigylésre méltó a macska helyzete. Ezen a megítélésen az sem ront, hogy érezni rajta az erősebb ital édeskés illatát, végtére is, ez itt egy szórakozó hely lenne. Ahová nem azért jönnek az emberek, hogy virágcsokrokat tegyenek a küszöbre és szentmisének is beillő megemlékezést tartsanak. – Ne értsd félre, de ha ugyan ezt mondjuk én merném csinálni, lehet, hogy a magas C-vel azután már nem lennének gondjaim. – Igyekszem menteni a menthetőt, megpróbálkozva azzal, hogy valamelyest poénos irányba igyekszem terelni a dolgokat. A siker viszont a helyet, hogy garantált lenne, lehet, hogy inkább katasztrofális lenne. Hiába, nem mindenki állja meg a helyét a mulatató közeg szerves részeként, mondjuk mint én, aki egy nyilvánvaló poént sem mindig tud a megfelelőképpen honorálni, mondjuk a kézenfekvő nevetéssel. Ennyit erről, meg rólam. Az épület után pedig jöhet a macska szemrevételezése, hát nem egy szemérmes, félénk darab, a kelleténél tovább azonban azért nem bámulom, nem mintha sötétben olyan könnyű lenne kitalálni merre, mire esik a pillantásom.
Bólintok, komolyabban nem is merültem bele ebbe a témába, de hamar levonható, összeállítható két nagy kategória, mint azoké, akik azért jönnek ide, hogy távol mindentől kiélvezhessék a dobhártya szaggató hangon bömbölő zenét és a polcokról válogatás nélkül leszedett italok tömkelegét. Szerintem ők vannak túlnyomó többségben, mellettük mulat csendes sötétségben az a pár elvetemült, akik összeköti a kellemest a félelemtúrákkal és biztos van e kettő mellet más is, meg keverék is. Azt pedig, hogy magamat hová sorolnám az alkalmi sofőrön kívül, fogalmam sincs.
- Ekkora benyomás gyakorolt rád? – Őszinte érdeklődés csak és igyekszem, hogy a kérdés még véletlenül se hasson bántóan. – Talán ismered a történetét is? Már hogy miért is lett bezárva és ennyire elhanyagolva, mert azért szép helyen van, még világosban láttam a környékét. – Görgetem tovább a téma szálát és csak, így utólag fordul meg a fejemben, hogy meglehet volt valami köze hozzá, egy rokon személyében, akit itt kezeltek, de persze feltételezhetnék mást is. Egyenlőre viszont így kényelmes, az ember úgy sem tudhatja, hogy egy ártalmatlan emberrel, vagy egy sorozatgyilkossal beszélget. Erről első kézből vannak tapasztalataim, Meggi, pedig egy csupa szív asszony, csak egyes embertípusokat nem szeretett és nem is tűrt meg. Fordulok egy keveset és tessék-lássék módra elrendezgetem az előbb még a hátam mögötti részt, hogy aztán kedvemre a hátamra fekhessek, így még is csak kényelmesebb élvezni, hogy a város fényei nem csorbítják el annyira a csillagokét. Hasonló a sötétvásznas és fehérpettyes térkép ahhoz, ami egy mások várost is lefed éjszakánként, a megismert csillagképek közül még sem sikerül így hirtelen egyet sem felfedezni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
781
Join date :
2012. Apr. 17.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 12.05.12 20:25

Kicsit meglepett a válasszal... Az ölemben heverésző macskára pillantok, majd vissza fel a nagy semmibe, mert hát ebben a sötétben nem igen tudnám megmondani hogy mit is nézek éppen.
- Hát így is mondhatjuk... Bár szerintem neki jobban tetszik a dolog, mint nekem. - Én nem tudom hogyan csinálja, de még csak meg sem mozdul. Semmi nyávogás, dorombolás. Elég ijesztő. Igazán találhatott volna nálam jobb fekvőhelyet, édes mindegy hogy hol, csak ne rajtam. Nem elég nekem az a forróság, amit az elfogyasztott ital okoz, még a macska is melegít a bundájával. Kezd már kissé kényelmetlen lenni. Úgy ledobnám vagy félre rugdosnám vagy valami, nem azért mert ez különösebb élvezettel töltene el, inkább csak megkönnyebbüléssel. De nekem az is tökéletesen megfelelne ha önként távozna még talán meg is köszönném, csak sajnos nem beszélem a nyelvüket. De mind ennek igen csekély a lehetősége, látszólag a cica nagyon is jól érzi magát.
- Ne értsd félre, de mitől vagy olyan biztos ebben? - Pillantok rá a sötétben.
Így nyugiban egész elviselhető ez a hely, csak beljebb ne keljen menni. Nekem nem kell ahhoz egy régi lepukkant elmegyógyintézetbe jönnöm ahhoz, hogy egy kicsit kirúgjak a hámból. ez azért elég nevetséges és szánalmas is, de megtanulom befogni a szám, mert hát végül is mindketten itt vagyunk.
Vajon milyen hatást keltenék avval ha megkérném, hogy szedje le rólam ezt az állatot?! Nem minden napit az egyszer biztos. Nem értem mit parázok ennyire ettől a macskától. Egyszerűen csak rossz előérzetem van. Hozzá nem nyúlok...
- Te nem láttad azt amit én... - Bököm ki nagy nehezen de egészen halkan, mintha attól félnék, hogy itt bárki is meghallaná... Olyan nyomasztó akárhányszor belegondolok. Bár a munkámnak köszönhetően láttam már ezt-azt, de ez semmihez sem fogható. Egy életre nyomot hagy az emberben.
Jól emlékszem, napokig nem tudtam aludni miután itt jártunk. Már bánom, hogy annyira ragaszkodtam hozzá, hogy én is jöhessek. Hát megkaptam amit akartam. egy életre belém rögződtek a képek.
- Lezáratlan akta. - Azt hiszem bátran kijelenthetnénk, hogy mát az is marad örökre. Ha csak nem bukkan fel a semmiből egy szemtanú, vagy túlélő vagy netán egy itteni munkás vagy annak a leszármazottja, aki valami bővebbet tudna mesélni arról, amit itt találtunk. De senki sem beszél, mindenki hallgat mint a sír, és aki tudott is valamit az is a haláláig hordozta ezt a vészterhes gondot. De ha még ki is derülne az igazság rajtuk már nem tudunk segíteni.
- Hidd el, ebben a helyben semmi sincs, ami szép... - Sóhajtok egyet, majd én is kicsit hátrébb dőlök amennyire sikerül a karommal támasztva magam.

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Az álmokat nem kergetni kell, hanem megvalósítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 16.05.12 9:05

Felvonom kissé a szemöldököm, nem mintha nagy jelentősége lenne ebben az éjsötét világosságban, ahogy annak sem, hogy bólogatok, de az ilyesmi azt hiszem teljesen önmagától jön. Reakció. Ahogy az is, hogy rögvest megszületik a kérdés: nem szereted a macskákat, de nem kerül feltevésre, helyette inkább irigykedve nézem a macskát és lassan, de annál biztosabban tudatosul az a gondolat, hogy a kinek mi lenne jó boncolgatásába se nagyon kéne belemerülni. Mert hát, na, már említve lett, ha jól emlékszem –nem kizárt, hogy nem -, én sem vetnék meg egy helycserés támadást, de melyik férfi szalasztaná el a lehetőséget, főleg, hogy egy ilyen helyen, egy ilyen alkalommal a „valami több” ígérete is ott lebeg a fejek felett.
- Mondjuk úgy, megérzés. – Kis késéssel, hangos mosoly kíséretében válaszolok. – Kevésbé misztikusan és őszintén, nem tűnsz olyannak, aki minden jöttmentet az ölébe enged és ez alól a macskák most kivételt képeznek, meg aztán nem is nézel ki úgy, mint aki eleget ivott az ilyesmihez. – Azt hiszem a lényeg a miértre meg lett adva részemről, józan vagyok, így kevésbé merész is, de alapjában véve sem vagyok az. Így jártam! Abba persze csak valahol az elmém kis zugában gondolok bele, hogy neki milyen kényelmetlen lehet a macskával a ölében, igaz, úgy tűnik, hogy jó bőrben van a nem is olyan kicsi szőrgombóc, de lakóházak nem igen vannak a környéken, így nagy az esélye annak, hogy kóbor jószágról van szó. Egy karmolás pedig éppen elég ahhoz, hogy néhány nyavalyát a fájó seben kívül még hátra hagyjon. Elnyomott sóhajtással összegzem, ahogy felszínre is kerül eltaszigálva a többi gondolatcafatot, de hogy jövök én ahhoz, hogy néhány perc után azt javasolja, hogy inkább óvatosan tegye le? Meg elég nagynak tűnik ahhoz, hogy önálló döntéseket is meg tudjon hozni. Pont.
Mielőtt kényelembe helyezném magam, még magamhoz veszem a dobozt és kortyolok is belőle úgy egy helyet jó hármat és kezdem magam elég idiótán érezni, megkínálni viszont maximum a sajátommal tudnám. Még sem teszem, pedig nem vagyok egy önző fajta, de a dobozt most kettőnk közé helyezem el, meghagyva a lehetőségét egy későbbi felajánlásnak. Aztán hátra dőlve, ujjaimat összefonom és párnaként hajtom rá a fejem, jól esik egy kicsit eldőlni, az viszont kevésbé, hogy úgy érzem el is tudnék aludni. Így a csillagok helyett inkább a lányra nézek, valamennyire várakozóan, már azzal a sejtéssel, hogy az előbbi kérdésemmel sikerült beletenyerelnem valami nem jónak a kellős közepébe. Ezt igazolják a hosszú szünet után kinyögött első szavai is, szidhatnám magam és végül is szidom is, de nem mint a bokrot, visszacsinálni már úgy sem tudom.
- Értem. – Nem túl értelmesnek tűnő válasz, de ezt sikerült a előhalásznom. – Ne haragudj, nem gondoltam, hogy esetleg valamit megbolygatok vele. Igazából, nem is tudok semmit erről a helyről, azon kívül, hogy elmegyógyintézet volt. – Ülök fel, felé fordulva. – Meglehet, bár szerintem minden helynek meg van a maga szépsége, ahogy az árnyoldala is. Ezzel viszont nem azt akarom mondani, hogy kötelező meglátni a hely szépségét, mindenkinek van olyan, amit képtelen megkedvelni, vagy egyenesen fél tőle. – Ez a hely ijesztő, nem fér hozzá kétség, de nem félek tőle, az én mumuson a temető és a műtő, amire nem is szívesen gondolok és tessék ennyi elég volt ahhoz, hogy a hideg is kirázzon.
- Lenne kedved sétálni egyet? – Fogalmam sincs melyik kisördög találmánya volt ez a kérdés, de nem érzem olyan elvetélt ötletnek, nekem mindenképpen jót tenne és lehet ő is jobb kedvre derülne, ha megszabadulna a macskától és az épület nyomasztó közelségétől.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
781
Join date :
2012. Apr. 17.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 19.05.12 16:17

- Értem. - Hm, megérzések... Eddig még soha sem csaltak meg, de akkor én miért nem tudok hallgatni rájuk? Mert ha így tennék, akkor már nem is én lennék.
Ugyan miért választanám a könnyebb utat ha ott van a nehezebb is? Annyival izgalmasabb, meg már amúgy is megszoktam, hogy mindenki furcsának tart. akkor legalább már legyen miért. Én pedig csak simán rá fogom a börtöni légkörre. Mert hát abban a környezetben ki tudná megőrizni a józan eszét? Talán ennek köszönhető az is, hogy most itt vagyok. Azt még kora lenne kijelenteni, hogy ez most szerencsés fordulat vagy annál kevésbé... Várjuk csak ki a végét.
- Mondja ezt az aki alkoholmenteset fogyaszt. - Azt hiszem evvel ki is egyenlítettem, vagy talán mégsem? Jobban átgondolva a dolgot, biztosan nem önszántából vagy jókedvéből csinálja, de hát én ezt honnan is tudhatnám?
már csak abból indulok ki, hogy ez végül is egy buli vagy legalább is olyasmi és hát itt nem igen tartanak alkoholmenteset. Legalább is én nem sok hasonló italt láttam a pult közelében.
ez a kósza kis gondolat több kérdést is feltesz magamban, aminek inkább még nem adnék hangot. Nem szeretnék tapintatlan lenni, és hát ki vagyok én, hogy csak úgy betapossak mások magánéletébe. Én sem venném jó néven.
De mégis elgondolkodtató, hogy vajon miért ül idekint... egyedül... egy alkoholmentes sör társaságában?!
Én személy szerint nem szívesen kószálnék magányosan egy ilyen helyen és már azt is megbántam, hogy így tettem. De már nem vagyok kislány, hogy futva, rohanva forduljak vissza, és már jártam is itt. Nem mondanám, hogy különösebb örömmel tölt el, vagy megnyugtatóan hat rám, épp ellenkezőleg. A hideg is kiráz ettől a helytől. Fényes nappal sem egy bizalomgerjesztő látvány.
- Elmegyógyintézet... Én inkább mészárszéknek mondanám. - Ugyan is egy olyan "betegről' sincs tudomásunk aki meg úszta volna élve. Egy-két dolgozó talán... De nekik megmaradt a bűntudat és a kínzó emlékek.
- Egyenesen irtózom ettől a helytől. - Azt hiszem ez már mindig így lesz.
Ha tudtam volna, hogy ide tartunk... De most nem vagyok abban az állapotban, hogy haragudni tudjak rájuk, de lesz holnap és holnap után is és én sem leszek minden áldott nap részeg és akkor megszívják.
- Kedvem az lenne. Mindjárt ki derül, hogy a mi kis barátunk mi szól hozzá. - Kezd már nagyon elegem lenni belőle. Tudtom szerint nem vagyok nyugágy. Ideje kilakoltatni. Már eddig is megakartam tenni, csak nem szeretném ha megkarmolna. Ki tudja miféle macska ez és hogy hol járt mit hordoz. Mert biztos nem egy házi kedvencről van szó, bár meglepően jó testben van. De elkövette azt a hibát, hogy elaludt, így most védtelen.
Óvatosan megfogom és magam mellé teszem majd csendben felkelek. Igyekszem minél kisebb zajt csapni, amihez a magassarkúm nem igazán segít hozzá.
- Nyugodalmas jó éjszakát kis cicám. - Remélem ma már nem látjuk többet mert frászt kapok.
- Na és most... Merre merészkedjünk el? - Nagyon nincs kedvem elkeveredni, de ez az épület kész labirintus.

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Az álmokat nem kergetni kell, hanem megvalósítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 21.05.12 8:05

- Hát … - Vigyorodom el egy pillanatra. – Ez a sofőrök szomorú sorsa. – Sajnáltatom magam, nem szokásom, de valahogy ez így most kikívánkozott, a mellett, hogy nem is állítottam valótlan. Adózva a pillanatnak, még meg is emelem a lassan, de fogyó tartalmú dobozt, de érzem, hogy nagyon nem lesz ez így jó. mert megint felüti fejét az a kis ördögöcske, aki nem túlozza el a dolgot, csak egyetlen egy apró kérdést tesz fel és az a „Miért is ne?”. Én meg még hajlanék is rá, de ha ne adj isten megtalálnék egy árkot, vagy egy fát hazafelé, persze csak azért mert váratlanul elém ugrott és ezt a bátyám megtudja –bármit tennék úgy is megtudná-, saját kezűleg áshatom meg a sírom, hogy hosszú nagyon hosszú ideig szemezzek vele és a gyors halál helyett, a roppant leleményes büntetési módszereinek egyik szenvedő alanya legyek. Inkább józan maradok! És ez már nem tartozik a választható formulába csomagolt témák közé.
Mosolyomnak viszont hamar erejét veszi az, amit a hallott szavak közölnek. Nem is csoda, hogy minden figyelmem most a lányra szegeződig, bár csak némán meredek rá, mivel annyi sok kérdés követel magának hirtelen hangot, hogy nem tudom, melyiket tegyem fel és így maradok –talán bölcsen-, csendben. Mészárszék? Hitetlenkedve nézek a futónövények által birtokba vett erkélyre és házfalra, de hiába, semmi sötét kép nem villan elém. Mondjuk, ennek egyik oka az lehet, hogy láttam még világosban az épületet és tényleg nem ismerem a pontos történetét, annak megismeréséből pedig ki is maradtam, amikor elérkezett a társaság arra a pontra, hogy kezdjük el szekálni az antialkoholistát, mert akkor úgy is inni fog. Hát nem fog, mert inkább leléptem.
Elmosolyodva bólintok határozottan, fogalmam sincs miért, de örülök annak, hogy az ötletem mondjuk úgy, sikert aratott. A macskára is vetek egy pillantást, ha tudatában lenne a történteknek, valószínűleg nem alkalmi ágyát, hanem engem venne célba. Egy fél óra leforgása alatt már másodjára zavarom meg a nyugodt szendergését. Az óvatos mozdulatokat elnézve, arra a következtetésre jutok, hogy a kis bundásnak sikerült olyan mélyen elaludnia, hogy észre sem veszi és így karmolni sem lesz kedve, nem is baj. Közre fogva a sörös dobozt elérkezetnek látom az időt arra, hogy felálljak és kész szerencse, hogy teljesen józan vagyok és nem is rég óta üldögélek itt. Nem gémberedett el még egy tagom sem.
- Merre …? – Pech, de idáig nem jutottam el a Nagy Ötlet megszületésekor. Körülnézek, latolgatva a lehetőségeket és persze azt a vezérfonalat követve, hogy egy kicsit messzebb az épülettől leget jobb. – Mhü, nem is tudom, őszintén. Nem igazán szeretnék a folyosókon bóklászni .. de, mintha említették volna, hogy van egy hátsókertje és .. – A földre, pontosabban a lábára esik a pillantásom. Én a murván is simán elsétálgatok az edzőcipőben, de lehet, hogy ő kevésbé örülne a bokatörő terepnek. –.. talán még járda is van hozzá, de elmehetünk a parkoló felé is. – Teszek egy tétova lépést is beszéd közben, hátha jön még használható ihlet a merre kérdésre, de ami eszembe jutott azt meg is osztottam vele. Vele, a lánnyal, hát határozottan kezdett zavarni, hogy nem tudom hogyan is szólítsam.
- Mit szólsz egy névcseréhez? – Felvezethettem volna másképpen is, de a sok porlepte és agyonkoptatott sémánál ez vonzóbbnak tűnt, még akkor is ha a telefonszámot szokták így megérdeklődni. – Gebriel, de hallgatok a szétcincált becézéseire is.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
781
Join date :
2012. Apr. 17.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.05.12 15:21

- Á, értem. Szóval akkor ma te vagy az áldozat. - Személy szerint úgy vélem, hogy jobb berúgni és együtt úszni az árral, mint józan maradni és elviselni na meg persze hallgatni azt a sok lökött süket dumát, ami a többiekből ömlik kifelé könyörtelenül és nincs rá esély, hogy abba hagyják. Valószínűleg nálunk is ez lesz a helyzet, csak hogy néhány pohárka után már nem is olyan vészes a helyzet. Az alkohol megtanít - ha csak egy rövid időre is - más szemszögből nézni a dolgokat és a világot. Talán ez az egyetlen pozitív hatása, de mint ahogy a legtöbb dolog ez sem tart örökké. Az ital aljas tetteket visz végbe, és a végén egyedül maradunk velük.
Amúgy nem mondott butaságot, épp ellenkezőleg igen elgondolkodtató... Mert hát ide jövet volt sofőrünk, akár több is, de mostanra valószínűleg mind egy vagy külön fánál vagy a fene sem tudja hogy hol igyekszik viszont látni az imént elfogyasztottakat. De akkor ki a csoda fog vezetni? Nálam nincs jogsi, de az első fára sem szeretnék felkenődni. Nos, ezzel az aprósággal bőven elég lesz majd akkor foglalkozni. Elvégre nem is vagyunk feltűnők egy járőrkocsival.
Azt hiszem némi meglepettséget keltettem szavaimmal, de nem tehetek róla, csak úgy kibukott. A hideg futkos a hátamon ettől a helytől. itt minden olyan más. úgy érzem az intézet minden egyes kis szegletének mondanivalója van és én nem akarom hallani, eleget láttam. Ha jól tudom erre szokták azt mondani, hogy egyrészt bátor másrészt ostoba.
- Már biztosan benőtte a gaz. - Jegyzem meg kelletlenül, nem a vita kedvéért, csak úgy, de nem hinném, hogy errefelé mostanság gyom irtózott bárki is, maximum az utóbbit. Hacsak a macskák nem váltak dolgos kis kertészekké akkor nem valószínű.
- Maradnék inkább a parkolónál. - Ha már felkínáltak a választás lehetőségét akkor már éljünk is vele, amíg megtehetjük, és inkább haladnék kifelé mint befelé. Nem vettem részt az egész épület felderítésében, csak ahol volt mit látni, így nem vagyok képben egy-kész helyiséget érintően és nagyon nem szeretnék elkeveredni. Nevezzenek csak gyávának bátran, nem érdekel, de én be nem megyek oda még egyszer.
- Benne vagyok. - Igaz is, még csak azt sem tudom hogyan is szólítsam. Túlságosan elvoltunk keveredve az elmebajban.
- Azt hiszem a Gabriel is tökéletesen megfelel. Egyébként Lyna vagyok.

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Az álmokat nem kergetni kell, hanem megvalósítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 29.05.12 20:43

- Örvendek Lyna, még ha elcsépelten is hangzik. És, akkor marad a parkoló. – Mivel egyesek igen csak kihagyták a számításból azt, hogy a szépnek ígérkező hátsókert, meglehet egy bozótvágót is megkövetel a nyugodt és békés sétálgatáshoz, ám bár az úgy már inkább a túrázás kategóriájába illene be. Ezen alkalomhoz viszont egyikünk sincs úgy öltözve, nem szívesen szaggatnám meg kedvenc ingeim egyikét. Gondolatban még is incselkedem a hátsókert felderítésével, már hiányzik egy kis igazi kikapcsolódás, minimalizált kiterjedésű erdő híján viszont kicsit messzebb kell menni, ha a zöldellő tájban akarok gyönyörködni. Viszont, mintha csak kárpótlásként lenne így, mászható sziklafal akad szép számmal. Már csak néhány mászó társat kéne leakasztani a szögről és napfényes lenne minden.
- Azt hiszem jó választás volt, lesz mit nézni a kavicsokon és a gazon kívül. Elég korán itt voltunk, de már akkor is volt néhány érdekes gépezet, gondolom, azóta csak színesedett a választék. – Rémlik fel egy fához láncolt igen csak elvont festésű motor és egy háromszínű, átalakított veterán. Nem mintha nagy szakértő lennék ezen a téren, sőt, a jogsim is azért lapul a zsebemben, mert apám nagyvonalúan felajánlotta, hogyha leteszem akkor kapok is egy autót. Kit nem győzne meg az a tény, hogy oda mehet, ahová csak szeretne és nagyjából akkor, amikor akar. A mobilitás néha nagyon sokat jelent, na nem a reggeli dugóban, de példának okáért nekem nagyon jól jött, hogy nem repülőjegyet kellet vennem, csak megtankolni és estére beütemezni egy motelt, vagy legalább egy olyan parkolót, ahol ha baj van nem vagyok egymagam.
Csekélyke helyismeretem ellenére is magabiztosan lépkedem előre, de azért szigorúan követve a járda vonalát, de annak használatát átengedve Lynának. Akinek talán jó hír, hogy járható úton és a ház belsejének útba ejtése nélkül célba érhetünk, valamiért ez a gondolat engem is megnyugtat, pedig annyira nem is frusztrál ez a hely. A története viszont mind inkább piszkálja a fantáziámat és ha nem lehetett volna érezni Lyna hangján mennyire iszonyodik (?) ettől a helytől, meglehet gondolkodás nélkül faggatóznék tovább. Egy biztos és azt hiszem már terelődött errefelé a gondolatom, nem lehet egy piti kis ügy, főleg ha lezáratlan akta …A gondolatok, ahogy az ötletek is csak jönnek és mennek, így bukkan fel egy újabb, úgy túl a fél út megtétele után.
- A barátod, vagy barátaid .. szóval akikkel jöttél nem fognak aggódni, hogy nem vagy sehol? – Jogosnak érzem a kérdést, még akkor is, ha isten tudja miért egy kicsit belezavarodtam a kezdetébe. Egy ilyen helyen, még egy mattrészegnek is feltűnik, ha igen csinos társnője sehol sincs, kivéve persze, ha ugyan olyan ügyesen lépett le, mint egyesek. .. Aztán kétszer nézek hunyorogva előre, de általában senki sem tesz, csak úgy merő poénból villogót az autója tetejére.
- Az egy rendőrautó? – Kérdezem hitetlenkedve, de már arrafelé kezdet tapogatózni, hogy talán ideje lenne a megittasult társaságot bezsuppolni a piros kaszni mögé és angolosan távozni, még mielőtt a jard túlzott érdeklődést mutatna a személyazonosságok, korok és elfogyasztott italok, porok ls tabletták mennyisége iránt.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
781
Join date :
2012. Apr. 17.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 06.06.12 13:31

- Azt meghiszem. - Már majdnem el is felejtettem, hogy mivel is érkeztünk. De nem is az a bökkenő, hogy mivel jöttünk, hanem hogy avval is kellene haza mennünk. Azt sem tudom már, hogy hogy jutottunk el idáig, nem még hogy hogyan fogunk hazajutni. Az még a jövő titka. Jogsit ugyan nem hoztam, de hajtűm az van. A börtönben megtanul az ember egy két dolgot, mindenek előtt felkészültnek lenni.
Mert hát cseppet sem lepne meg ha a rend bátor na és persze részeg őrei elveszítenék a kulcsot. Az eszüket már régen elhagyták egy kulcs már igazán nem lehet probléma.
Igaz, ápoló vagyok, de ma estére felmondtam. A részeg disznók hazáig vonszolása nem szerepel a munkaköri leírásomban és hát a bosszúról sem feledkezhetek meg.
Jelen pillanatban utálom őket azért amiért idehoztak és ha még mindennek a tetejében taccsra vágják magukat hát úgy kell nekik.
De én nem maradok itt sokáig. Akár ezzel a kocsival akár másikkal de elmegyek innen. Majd megkérem a bundás kis barátomat, hogy vigyázzon rájuk és lehetőleg kergesse az őrületbe őket. Na akkor végre azt hiszem kvittek lennénk és a munkabeosztási táblát is sűrűbben nézegetném. Itt elég csak egyszer elindítani a lavinát.
Nem mondhatnám, hogy egy leányálom ezen az úton menni, de nekem most szerintem a sima aszfalton is akadnának problémáim.
- A barátaim nagy valószínűséggel már önmagukról sem tudnak, nemhogy rólam. - Kétségtelenül ez a helyzet még akkor is ha nem vesszük figyelembe azt az italmennyiséget ami még útközben elfogyott.
Azt hiszem holnap egyesek piszkosul betegek lesznek, velem együtt. De vigasztal a tudat - mint mindig - hogy nem egyedül kell majd szenvednem. Ugyan is mi mind egy szálig be vagyunk osztva holnapra.
Azt hiszem a közeljövőben egyik se bátorkodjék kávét kérni, mert még majd fel találom hígítani egy kicsit.
- Öhm, igen. Avval jöttünk. - Közlöm vele kissé zavart hangnemben.
Na jó, ez most egész biztosan furcsán hatott.

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Az álmokat nem kergetni kell, hanem megvalósítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 04.08.12 2:38

Játék fagyasztva! Szabad játéktér.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 11:51

Mona

Rajtam kívül gondolom elég sok embernek volt szerencséje csillapíthatatlan fejfájással ébredni. Hát, ha igen akkor nem kezdem el ragozni milyen érzés. Nem látsz ki a fejedből, minden homályos és csak a csillagokat látod, amiket amúgy az égbolton kellene, most mégis tele van a szobád velük. Na és most megint mi van? Az, hogy elkezdtem ragozni annak ellenére, hogy azt mondtam nem fogom. Mindenesetre rohadt kellemetlen, mivel emiatt még arra se volt hajlandó a drága, hogy felálljon. Már azt hittem valami nagy gond van, de szerencsére nem.
A fejfájás reggeltől kezdve végigkísérte a napomat, még a mellettem fekvő lányt is ruha nélkül vágtam ki a lakásomból, mintha legalábbis megbocsáthatatlan bűnt követett volna el azzal, hogy lefeküdt velem. Pedig erről szó sincs, csupán annyi kedvem volt egy nyavalygós szexmán libához, mint a fejfájáshoz.
Szerencsére mostanra így kilenc óra magaslatára csillapodott a fejezetem zakatolása, tehát kocsiba ültem mondván, hogy ki szellőztetem kicsit a fejem és holnap minden jó lesz. A gond már csak az, hogy ha lehúzott ablakkal száguldok végig kétszázzal Vegas utcáin, akkor huzatot is fogok kapni, akkor pedig cs*szhetem. Ezért odafigyelve a sebességre, betartom a korlátot... egészen addig, míg ki nem érek a belvárosból és rá nem kanyarodok egy eddig ismeretlennek vélt útszakaszra. Azért vicces, hogy már több mint hét éve rontom a levegőt a környéken, ez a hely pedig még csak véletlenül se ismerős. - Érthetetlen... - sóhajtom túldramatizálva a dolgot, ám ahelyett, hogy visszafordulnék, inkább felgyorsítok, mígnem hangos fékcsikorgatással állítom le a kocsit köszönhető ez annak, hogy kis híján nekimentem a "Kocsival belépni Tilos!" táblának. Nyilván nem azért morogtam volna, mert nem láttam, sokkal inkább azért, mert ripityára törtem volna szegény járművem orrát.
Meglepetten szállok ki a sötét BMW-ből, miközben szememet le se veszem a tábláról.
- Már csak az a kérdés, hogy miért nem mehet be kocsi a semmibe? - fűtve a kíváncsiságtól, a kocsit egy fa mellett parkolom le a lehető legsötétebb ponton, hogy az ne legyen olyan feltűnő annak, aki véletlenül erre jár, majd beriasztózom, én pedig zsebre dugott kezekkel indulok tovább a földúton egészen addig, míg ki nem kötök egy elhagyatottnak tűnő épületnél. Egy rozoga táblán csak annyi áll, hogy elmegyógyintézet, ami nem sejtet semmi jót, viszont annál több izgalmat ígérhet.
Halk léptekkel indulok el a nyitva álló ajtóhoz, mely nyikorogva lengedezik a zsanérokon, így kénytelen vagyok odafigyelni arra, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá, a végén még a nyakamba zuhanna. Az egész épületben csend honol. Mindent belep a por, a törmelék és az elburjánzott növények, melyek az elmúlt évek során otthonukat lelték a biztos helyen. Doh és számtalan más szag terjeng a levegőben, mely garantált, hogy a fejfájásomat újra előfogja idézni, de ez most lényegtelen, hisz van otthon gyógyszer nem? Folytatva utamat egy kietlen, sötét és nyálkás folyosóra tévedek, melynek falainál régi hordágyak és más-más kütyük ácsorognak, mik csak annyit árulnak el magukról, hogy régóta nem használták semmire.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 12:45

Lassan elkezdhetnék naplót vezetni az "új" életemről. Ez alatt a röpke egy hónap alatt már annyi minden történt velem, hogy megjegyezni is nehéz őket. Meglepő, hogy az összes pozitívumknak számít, kivéve azt a pár kudarcot, amit az állásinterjúkon tapasztaltam. Minden jól ment, egészen addig, ameddig bele nem néztek az önéletrajzomba, és meg nem látták azt az öt évnyi szabadságvesztést. Utána már a beszélgetés sem ment olyan gördülékenyül, mint azelőtt. Sehova nem hívtak még vissza... Nem meglepő, melyik üzletben akarnának alkalmazni egy volt "bűnözőt"? Így még az egyetemet sem fejezhetem be. A mai nap egy újabb megpróbálkoztatás elé állít. Hordozható, fekete mappámba beleteszem a szükséges papírjaimat, aztán belebújok kilakkozott, fekete magas sarkúmba, és elindulok. A fekete, harang alakú szövetszoknya és a fehér blúz most is kötelező viselet. Ha már állásinterjúra megyek -utána pedig ügyvédhez-, jobb, ha normális kinézettel megyek, hiszen azon is sok minden múlhat. Csak az önéletrajzomat ne kérnék!
Az utcán haladva, ezennel alaposan figyelem, hogy mikor, hova lépek. Most nem lesz akkora szerencsém, hogy Anthony megint a közelben legyen, és kisegítsen a bajból, ha beszorulna valahova újból a cipőm sarka. Mások pedig az Istenért se segítenének! Tapasztalat...
A kis papír, amire felírtam, hogy hogyan is kell odajutni az épülethez, most is a kezemben van.
Az útba eső kereszteződésnél megállok, és elbizonytalanodva kezdem el tanulmányozni a más-más irányokba mutató nyilakat a táblán.
Érdekes, hogy sehol sem szerepel az az utca név, amit én keresek, és aminek... valahol erre kéne lennie. Na, jó, próbálkozzunk, hátha nem néznek levegőnek.
-Elnézést! - Lépek egy ismeretlen nő után, aki csak köpcösen tovább halad. Még csak arra se méltatott, hogy rám nézzen. Mindenki ugyanezt csinálja. Ez annyira megalázó! Mikor hiszik már el végre, hogy nem tettem semmi rosszat?
-Uram, bo... bocsánat! Ne menjen el, kérem... - Kapok egy aktatáskás faszi után, aki amilyen hamar csak tud, leint egy taxit, hogy még csak véletlenül se tarthassam fel. Ajj csesszék meg! Itt már tényleg csak magamra számíthatok.
Oké, van még háromnegyed órám arra, hogy befussak. Ha most el is kavargok valamerre, talán lesz időm visszafordulni, hogy megkeressem a helyes irányt, addig pedig csak mazsolázgatok, hogy merre is kéne mennem. Olyan, mintha sötétben tapogatóznék.
Útközben azért még próbálok leszólítani egy-két szembejövő embert, de semmi eredmény. Ha elütne egy kocsi, vajon akkor is hagynának elvérezni az út közepén? Hihetetlen! Az ismeretlen, kihaltnak tűnő környéken bizonytalanul megtorpanok, és felnézek a papíromról. Az utca neve stimmel, ami a nem túl bizalomgerjesztő épület oldalán is fel van tüntetve, de... ez mióta néz ki úgy, mint egy... parfüméria? Nyelve egyet, elindulok az ajtó felé. Nem fordulhatok vissza! Lehet, hogy itt szerencsém lesz, azt pedig nem akarom elhalasztani. Az ajtó kísértetiesen megnyikordul, ahogy kinyitom, és belépek.
-Mi a... ? - Hát én rohadtul rossz helyen vagyok, úgy érzem! Engem átvert a munkáltató! A hely kísértetiesebb, mint egy horror film. Talán ha keresek egy másik ajtót, és azon megyek ki, találhatok valami civilizált környezetet is. Addig is... Hónom alá csapom a mappámat, és bizonytalanul tipegve beljebb, felkapok a földről egy falécet. Ezen a helyen bármi megtörténhet. Kétségbeesetten pillantgatok át egyik falról a másikra, miközben arra is ügyelek, hogy a földön kúszó növényekbe nehogy hasra vágjam magam. A folyosó végén beszűrődő fényben azonban megpillantok egy férfi alakot, nekem pont háttal állva. Lassan közelítem csak meg, készen arra, hogy üssek, ha szükség lenne rá.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 13:12


Életemben nem jártam még ezen a helyen, de még csak azt se tudom mondani, hogy láttam, vagy hallottam róla. Magas épület, talán az ezernyolcszázas évekből, vagy még régebbről. Annyi szent, hogy ha tehetném, felvásárolnám és egy olyan kacslábon forgó villát rittyentenék belőle, amit még maga Erzsébet Királyné is megirigyelne.
Kezemet óvatosan érintem hozzá az aula falához, mintha ezzel azt próbálnám elérni, hogy a rátelepedett szenny, minél lassabban kerüljön át az én bőrömre. De a fal azon kívül, hogy száraz és repedezett, semmi mást nem tartalmas. Nem nyálkás, nem undorító, sőt, ha jobban megnézzük, egész szép árnyalatú festéket használtak annak idején a kidekorálásához.
Lábam többször beleakad a földet benőtt növényekbe, így azok közül néhányat rögtön a halálba is küldök. Úgy érzem magam, mint elefánt a porcelánboltban. Ezért odafigyelve lépteimre, óvatosabban, halkabban kezdek el továbblépkedni egészen addig, míg a folyosón egy karnis kis híján ki nem szúrja a szemem. Hátrahőkölve rázom meg a fejem és lököm arrébb a vasból készült szerelvényt, mely hangos zajt hagy maga után. A folyosónak köszönhetően a tompa zaj és az azt követő csörgés visszhangot kelt, mely egészen egy másik szintig terjed. Először nem tudom hova tenni a hosszú, sötét folyosót aminek csak a végéről szűrődik be egy kis fény. A fala és a padlózata is nyálkás, ezt onnan is lehet tudni, hogy akárhova lépek, a cipőm elégedetlenül cuppog és oda is ragad egy-két pillanatra.
Tétován állok egy ideig a folyosó kapujában, de végül határozottan indulok meg felé, mígnem rátévedek egy újabbra. Öcsém, ez a hely csak folyosókból áll? Az emberek itt inkább meghülyülnek, nem az őrülteket hozzák ide. Így erre gondolva rögtön be is térek az első leszakadt ajtó mögött elnyúló terembe, hova a fény csak szűrten és misztikusan szűrődik be. Az asztalok teli vannak régi injekciós tűkkel, én pedig jobb szeretnék nem gondolni arra, hogy mi lehetett benne, vagy ki használta. Két lehetőség van. Vagy annak idején a betegek, vagy pedig most élő huligánok idejárnak belőni magukat. Ahogy az utóbbi gondolatfoszlány az eszembe jut, rögtön össze is rázkódok, hisz olyan emlékek lavináját indítja el bennem, amit ha most nem verek ki a fejemből, én is itt fogom megölni magam.

- Na, Ryan ne csináld már! Csak egy kis szúrás, hidd el, jobban fogod érezni magad tőle! Csak lazulj el, oké? - figyeltem ahogy apám beszél. A keze szinte remegett, ahogy erős keze a karomba mart, majd lassan, de annál határozottabban elszorította a karomat, hogy az erek kidagadjanak, amibe ő lelkesen bele is szúrta a tűt. Tiltakozni akartam, de nem tudtam. Olyan erővel szorított, hogy levegőt nem kaptam, nem, hogy a szabadulással próbálkoztam volna. Azt hittem csak álom, fel akartam ébredni... de nem az volt. Perceken belül a szer amit beadott, teljesen ellazított, úgy csúsztam le a földre, mintha legalábbis egy olvadozó torta lennék.
- Fiam, szedd már össze magad! - éreztem, ahogy keze az arcomon csattan. Nem, nem éreztem, inkább hallottam. Ezután csak úgy sodródtunk az árral. Apám vadul fordított hasra, én pedig nem tudtam mit kezdeni magammal. Csak nagyon soká, úgy három-négy perc elteltével tudtam erőt venni magamon ahhoz, hogy az injekciós tűt amit mellém dobott felkapjam és a lábába szúrjam... azzal el tudtam menekülni....


Megrázva a fejem térek vissza a jelenbe, s csak ekkor tűnik fel, hogy remegő kézzel szorongatom az egyik injekciós tűt. Szemeimet csípi a sós verejték, és egyszerre lesz melegem és kezdek el fázni. Hátrahőkölve hajítom el a mocskos tűt, amit mind idáig szorítottam, majd indulok el szinte futó lépésben a folyosó felé. Már épp a végére érnék, mikor mögülem léptek zaja töri meg a csendet. Halk, mégis tudom, hogy van itt valaki, aki egyre inkább... közeledik felém. Hirtelen mozdulattal fordulok meg, így találom szembe magam egy nővel, kinek a kezében egy deszka van. Meglepetten kerekednek el a szemeim és emelem meg a kezeimet védekezőn. Na most vagy jól fejbe csapnak, vagy csak Istenkáromlás lesz belőle.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 13:38

Néha elgondolkozom azon, hogy a legjobb lenne az, ha nevet változtatnék, és a külsőmön is átalakítgatnék egyet, s mást, hogy ne tudjanak az emberek felismerni az utcán. Rossz érzés belegondolni, hogy vajon mik fordulhatnak meg az emberek fejében, amikor meglátnak, vagy csak hallanak felőlem. Csodálom, hogy eddig még senki nem próbált meg kinyírni. Nehéz visszaszerezni az emberek bizalmát, de nem adhatom fel, hiszen még csak most kezdtem újra az életem. Ahhoz, hogy bármi eredményt kapjak, többet kell tennem. Csak tudnám, hogy mit tehetnék még? Csalódottan sóhajtok, hogy az emberek nem képesek megállni és eligazítani a megfelelő irányba, bár ezen már semmi meglepő nincs. Kezdek hozzászokni, hogy olyan vagyok, mint egy szellem, akit senki nem lát és senki nem hall. Nem is értem, hogy hogy nem szenvednek az eltávozott lelkek mániákus depresszióban.
Nem hallok mást, csak cipőm sarkának ütemes koppanásait, ahogy -reményeim szerint-, közeledek az üzlet felé. Jó lenne, ha ezennel szerencsével járnék, de nem szabad elbíznom magam, mert abból soha, semmi jó nem szokott származni.
Megállás után már-már azt hiszem, hogy célba értem, a kietlen környék, és rozoga épület viszont pont ezeknek az ellenkezőjéről árulkodik. Sehol senki, még egy parkoló autó sem, vagy környező, szomszédos házak, épületek. Ki a franc az, aki ilyen messzire merészkedne azért, hogy felfrissítse valami újjal a parfüm kollekcióját? Nem mondom, hogy egyáltalán nem gyanús, de nem ítélkezhetek előre. Lehet, hogy itt csak gyártják őket, és innen szállítják tovább a dolgokat a boltoknak. De akkor én itt mégis mit csinálnék? Kísérleti majom lennék és rajtam próbálgatnák őket, vagy be lennék fogva takarítónak? Rejtély... Mindenesetre jobb, ha igyekszem és minél hamarabb túlesek rajta. Néha rosszabb egy-egy interjú, mint egy foghúzás érzéstelenítő nélkül.
Szívem hevesebben kezd el verdesni, ahogy kitárom magam előtt a kétszárnyú ajtót, odabent pedig... senkit és semmit nem látok.
Mint egy gondozatlan üvegház vagy botanikus kert. De talán, ha keresek egy másik kijáratot...
Elővigyázatosságból felkapok egy falécet a földről, magam előtt tartva, mint ahogy a baseballl ütőt is szokás, amikor ütni készülnek vele. Lehetséges, hogy nekem is szükségem lesz rá. Lassan, megfontoltan haladok csak előre. Az idegen alak azonban megtorpanásra kényszerít. Ki ez? Valami munkás, vagy... vandál? Hiszen, azok szoktak ilyen kihalt helyekre ólálkodni.
Semmi kedvem ahhoz, hogy közelebb menjek, és megismerkedjek az idegennel, de ahhoz, hogy kijussak, össze kell szednem magam. Csak elmegyek mellette, és... és ennyi. Nem fog bántani, nem lesz semmi baj!
Nyugtatgatom magam, közben egyre közelebb és közelebb érek a férfihoz, aki mozdulatlanul áll, mint egy kőszobor. Ennek is köszönhető, hogy kis híján infarktust kapok, és összepisilem magam ijedtemben, ahogy váratlanul szembe fordul velem, mire reflexből, összeszorított szemekkel, őrjöngve lendítem a lécet, hasba vágva az idegent. Félve nézek le rá, mikor ismerős vonások kezdenek el kirajzolódni előttem. Ryan? Hirtelen azt se tudom, hogy mitévő legyek, de végül is... jogos volt. Egyébként se kapta még meg a méltó büntetését, amiért annak idején megcsalt.
-Mi a csudát keresel itt? - Korholom le, kezemet nyújtva felé.
-Majdnem infarktust kaptam! - Hőbörgök tovább kétségbeesetten.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 14:11


Mikor olyan tárggyal találkozok, mely erőteljesen utal a múltamra és képes arra, hogy emlékképeket idézzen fel, jobban teszem ha továbbállok és valami másra kezdek el összpontosítani. Ám van, hogy ez még csak véletlenül se akar sikerülni, mint például most. Ahogy tekintetem találkozik az üvegcsével és a végére erősített tűvel, pillanatokon belül elfog a pánik, én pedig hangosan kezdek el zihálni, mígnem megjelennek a képek, amit inkább nem akartam látni.
Legközelebb, mikor magamhoz térek, érzem, ahogy az üveg megfeszül a kezemben köszönhető ez annak, hogy vadul szorongatom remegő kézzel. Hátrahőkölve rázom meg a fejem és hajítom el ezzel egy időben az injekciós fiolát. Mi a franc ütött belém?
Gyors, akadozó levegővétellel indulok el az ajtó felé ezzel visszaérve a folyosóra, hol az én lépteimen kívül másét is hallom. Hangos zihálásom szépen lassan lenyugszik, mivel kénytelen vagyok magamra parancsolni egy kis nyugalmat, hogy betájolhassam, honnan jön a másik alak. Cipője halkan koppan a padlóval, de azt nem tudom megállapítani, hogy nő vagy férfi az illető... vagy esetleg egy harmadik? Valami más, ami nem emberi?
Összerezzenve az egyre hangosabb koppanásoktól ki egyenesedek, majd ahogy sikerül betájolnom, megfordulok. A nő láttán elkerekednek a szemeim, majd az arcom elé kapom a karomat, ha a kezében lévő fával épp leütni készülne. A hangjánál már csak az ijesztőbb, amilyen erővel hasba vág. Hogy a büdös francba szorult egy nőbe ilyen erő? A meglepettségtől és az előbbi sokktól, amit a nő csak fokozott a földre kerülök, hol egy darabig szorongatva sértett tagomat, a plafont kezdem el elemezni. Ugyan olyan mocskos, akárcsak a falak és a padló. Több helyen penészfolt tarkítja, ezen kívül valami teljesen más anyag is, ami szintén zöld, viszont sokkal... nyúlósabbnak hat. Undorító.
Csak ezután hallom meg a gyanúsan ismerős hangot, mi azt kérdezi, mit keresek itt? Értetlenül emelem fel a fejem és veszem alaposabban szemügyre a nőt, kivel... kivel annó egy pát alkottunk. Leesett állal nézek végig rajta.
- Mit ne mondjak, szép látványt nyújtasz innen alulról - biccentek a combjai felé, mivel így lentről sokkal jobb kilátás, vagy éppen belátás nyílik rá. Végül elfogadom a felém nyújtott kezét, de igyekszek odafigyelni arra, hogy ne neki kelljen a feladat katonarészét elvégeznie. Talán az előbbi sokk, ami még a szobában ért kicsit enyhülni kezd, a másik láttán, de még mindig érzem ahogy a homlokom, hátam és tenyerem is izzad, térdeim remegnek.
- Gondoltam kiszellőztetem a fejem, aztán idetévedtem. Kíváncsiságból bejöttem körülnézni... - adok pontos választ, majd értetlenül meredve rá visszakérdezek - Mellesleg, te mit keresel itt? Egy... deszkával a kezedben? - nyomkodom meg sajgó hasizmaimat.
- Istenem, ne morogj már! Nem megy az olyan könnyen - vágom rá gyorsan, miközben lopva az előbb meglátogatott szoba felé pillantok.
- Inkább tűnjünk el innen, oké? - nyúlok a falért, hogy annak támogatásával jussunk át a folyosó végére. Remegő térdeimnek köszönhetően sután mozgok, ami elégedetlen mosolyt csal az arcomra. Nem csak idiótának, de röhejesnek is érzem magam... ez már valami.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 14:38

Most, hogy már idáig eljutottam, nincs más, mint az előre! Nem kifejezés, hogy elborzaszt ez az egész kihalt hely, de ha tovább megyek, és találok egy másik kijáratot, akár talán lesz gy kis esélyem arra, hogy valami lakottabb, barátságosabb helyen kötök ki, ahol ott lesz a cél, amit most is olyan buzgón keresek. Ha már képes vagyok átvágni ezen a kísértetkastélyon, melegen ajánlom, hogy vegyenek is fel végre! Nem hiszem, hogy más is képes lenne egy munkáért ilyen dolgokra. Mondjuk, számomra érthetetlen, hogy miért nem figyelmeztettek telefonon, hogy egy ilyen rémséges helyen kell átvágnom, hogy elérjek az üzlethez.
Ahogy ezen gondolkozom, már az is megfordul a fejemben, hogy talán nem is erről a bizonyos sugár útról van szó, hanem egy teljesen másikról. Na, de honnan is tudhatnám? Van ebben a nyomorult városban több száz sugár út! Lehettek volna kreatívabbak is a város alapítói...
A folyosó vége felé haladva, egyre inkább csak eluralkodik rajtam az egyértelmű pánik, ami homlokom és tenyerem verejtékezésében és azokban a hatalmas gombócokban nyilvánul meg, amik úgy érzem, hogy kis híján megfojtanak, ahogy egymás után lecsúsznak a nyelőcsövemen. Rég féltem már ennyire, az a pacák pedig csak rátesz még egy lapáttal. Ki ez? És mi ez a hely egyáltalán? Miért nem bontották még le, ha ennyire rozoga és hasznavehetetlen?
Kis híján felsikítok, amikor útközben valami rácsavarodik a bokámra, de mikor lenézek, szinte azonnal megnyugodok, hogy csak ez a futó növény az, amit sec perc alatt le is rázok a bokámról.
Megfontoltan közelítek az ismeretlen felé, de amikor megfordul, minden eddig, nagy nehezen összekapart bátorságom elszáll, én pedig védekező mechanizmusként már vágom is hasba a férfit, lelkiismeret furdalás nélkül. Ki tudja, hogy mit csinált volna velem? Lehet, hogy az életembe is került volna ez a kis látogatás, ha most nem cselekszem.
Egy helyben, idegesen toporogva pillantok le a földön, összegörnyedve fetrengő férfira, akinek arca egy pillanat alatt ismerőssé válik.
Semmi bűntudat érzet nincs bennem, hogy ezt tettem vele. Azt mondják, mindenki azt kapja, amit megérdemel. Hát, az eddigi húzásaiért cserébe ez már kijárt neki.
-Fogd be, különben még egyet kapsz! - Fenyegetem meg, arcomon némi pírral együtt. A belátás az alvázamra számára már teljesen tabu!
-Próbálok munkát keresni, de szerintem rossz helyre jöttem. - Ami elég valószínű. Fintorogva, homlok ráncolva járatom körbe tekintetem újra a folyosó szakaszon. Hátborzongató!
-Nem morgok! - Cáfolom meg kijelentését, miközben -bár kelletlenül-, de felsegítem.
-Tudod, az eddigi évek alatt ez volt az első jó gondolatod... - Pimaszkodom kicsit, ahogy kimondja, hogy menni kéne. Azt a bizonyos öt lépés távolságot tartom vele. A deszkát már rég eldobtam, így már csak a papírjaim azok, amit szorongatok. Ezt a kínos, ijesztő csendet valahogy meg kéne törni. Még a végén olyat fogok hallani, amitől tényleg meghalok ijedtemben.
-És... hogy megy a sorod? - Érdeklődöm, hangomban némi sértettséggel, ami csak is a múltra utal vissza.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 15:32


Egyik meglepetést a másik követi. Ahelyett, hogy inkább tovább álltam volna, megvártam azt a némbert, aki minden lelkiismeret furdalás nélkül ver hasba, minek köszönhetően a földön kötök ki. Persze nem kifejezetten az ütés erősségének köszönhető, sokkal inkább annak, hogy még mindig remegnek a térdeim az emlékképeknek köszönhetően.
Mona megjelenése inkább hat szellemjárásnak, mint valóságnak. Vajon mennyi esély van arra, hogy pont az exemmel találkozok egy kietlen, rég elhagyatott, életeket követelő házban? Nem túl sok, egy Las Vegas lakosainak számához. Ez az egy, mégis itt van, most van és kísért engem. Vajon miért ver engem a sors? Vagy ez egy jelzés, hogy jóvá kell tennem valamit?
Ám mint mindig, most se tudom megállni egy kis szemétkedés nélkül, amire meg is kapom a magamét. Jogos, hisz tényleg én voltam a hülye, mikor a kelleténél többet ittam, összefeküdtem egy nővel és felhívtam őt. Nem is értem mi a francot képzeltem akkor, bár ember legye na talpán, aki meg tud érteni egy segg részeg faszit. Szép egy év volt az együtt töltött idő, nem tagadom, de én hibáztam bevallom.
- Munkát keresni? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, majd körülnézek az épületben - Takarítónő leszel? - érdeklődök gúnyos mosollyal, ahogy a mocskos környezetemről ismét Monára nézek. Meg kell hagyni, jelen pillanatban ő az egyetlen itt, aki csillog-villog a tisztaságtól. De ezt tényleg minden formában mondhatom. Volt szerencsém találkozni a papírjaival, miután szakítottunk hónapokig foglalkoztam az ügyével... még lesz utóhangja az biztos. Ha más miatt nem is, hát miattam.
- Nem morogsz? - sóhajtok mosolyogva. Mikor úgy érzem, elég ebből a helyből, összecsapva a tenyerem mondom be az unalmast és döntök úgy, ebből elég, tűnjünk innen. Mind ezt hangosan ki is mondom, mire a lány gúnyos megjegyzést tesz. Szemöldököm pillanatok alatt a homlokomba költözik majd mély sóhaj kíséretében megrázom a fejem. Mély sóhajjal nyugtázom, hogy a léc már nincs nála, így aligha van lehetősége leütni, ha valami hülyeséget mondok, tehát nyugodtan válaszolhatok kérdésére.
- Ó, köszönöm kérdésed, jól... képzeld el befejeztem tanulmányaimat, jogtanácsos lettem, már több saját ügyem volt, mind szerencsés záródással. Született két kisfiam és van egy gyönyörű feleségem, akivel kis híján nap mint nap k***élünk... - adok akkora hazugságot válaszul, hogy csoda, nem roggyan meg az épület talpazata és nem omlik össze. Morogva folytatom
- Sehogy - sóhajtok - még van egy évem a szakvizsgáig, de még semmit nem tanultam rá. Dominic leadott így más véghez kerültem keményebb elvárásokkal, szóval ha nem kezdem el mihamarabb tanulni a jogszabályokat és mi egymást, kaparhatom a falat, mert nem fogok átmenni a vizsgán. Emellett ugye dolgoznom is kell, hogy legyen hol laknom, legyen mivel közlekednem és legyen mit ennem... Szóval, nálam se fenékig tejfel az élet.
Na ez máris pontosabb.
- Úgy néz ki, maradt bennem valami a gyerekkoromból - töröm meg ismét a csendet, üveges tekintettel meredve magam elé - még most is ugyan olyan trehány vagyok, mint akkor és csak r*hadt nehezen tudom rávenni magam arra, hogy nekilássak tanulni. Szerintem cölibátust fogadok... de nem, abba belehalnék - váltok véleményt alig két másodperc alatt. Abba tényleg beleőrülnék és mégannyira nem tanulnék, mint eddig. Reménytelen.
- És veled miújság? - kérdezek vissza.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 16:55

Még soha nem kellett ilyen durva módszerhez folyamodnom, de mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy egészben eljussak abba a nyomorult üzletbe. Kezd elegem lenni ebből az egészből. Még soha nem volt ennyire nehéz rálelnem arra a helyre, amitől talán a jövőm is függeni fog. Kezdem úgy érezni, hogy valaki szándékosan kicsesz velem, hogy még csak véletlenül se mehessen minden gördülékenyül, úgy ahogy annak igazából lennie kéne. De hát, ki mondta bármikor is, hogy az élet könnyű, és nincsenek leküzdésre váró akadályok? Mindenki életében van valami nehézség, amit ki kell küszöbölnie. Anélkül minden túl tökéletes lenne.
-Haha mikor veszítetted el a humorérzékedet végleg? - Forgatom meg a szemeimet, gyilkosan villantva rá szemeimet. Egy pillanatra elgondolkodom még azon is, hogy elrántom a kezem. Álljon csak fel magától! Biztos van rá ereje, ha már a gúnyolódást is ilyen könnyűszerrel űzi, annak ellenére, hogy épp az imént lett hasba vágva. Végül csak csak engedem, hogy a kezembe kapaszkodhasson. Amint felhúzom, rögvest távolságtartóan arrébb is "sasszézok", hogy ne kelljen még csak véletlenül sem közelebb lennem hozzá, mint három méter. Már az is nagyon kevésnek számít. Igazából, el kéne kerülnöm őt a fenébe jó messzire, de nem büntethetem életem végéig.
Megnyugvás, hogy végre indulhatunk. Már csak azért is, mert odakint így hamarabb elválhatnak az útjaink, és így legalább még lesz némi időm, hogy odaérjek az állásinterjúra. De, hogy addig se kelljen a rozoga lépcsők reccsenéseit, nyikordulásait hallgatnunk, inkább beszélgetés kezdeményezek. Hát ha többre vitte már azóta, mióta nem láttuk egymást.
Mondandója közben párszor megköszörülöm a torkom, abból a bizonyos "nem hiszek a süket dumádban" jelleggel. Nehéz visszatartanom a nevetést, amire a kamu kis története késztet. Ő és a család? Ráadásul tanulás, sikeres vizsgák és munka? Jól ismerem már ahhoz, hogy tudjam, lusta, mint a görény, ahhoz, hogy rávegye magát a tanulásra, holott nagyon is jó esze van hozzá, a feleségről és gyerekekről meg ne is beszéljünk! Elég tapasztalatot szereztem a rövidke együtt élésünk alatt ahhoz, hogy tisztán, nyugodt szívvel azt merjem állítani, hogy nem a hűség mintapéldánya. Vagy, de legalábbis egy nő egyszerre neki kevés...
-Még mindig nem végeztél? - Furcsa, esküszöm abban a hitben éltem, hogy már régen befejezte az egyetemet, és már saját ügyekkel foglalkozik.
-Nálad SE? Ezt most úgy mondod, mintha bármit is tudnál rólam... - Nem lepődöm meg azon, hogy ha azt fogja mondani, hogy minden híradót végig nézett, amikor még én is nyakra főre szerepeltem a tv-ben Willel a kis ügyünkről. Ebben a városban nem tudod elkerülni, hogy ne szivárogjon ki rólad negatívum, főleg, ha egy időben még a csapból is te folysz. Mindenesetre, kíváncsi vagyok, hogy mi mindent tud felőlem.
-Te és a cölibátus? - Horkanok fel.
-Arra nem vagy képes, hogy leragadj egy nőnél... - Egy kis célzás, csakhogy érezze,mennyire sza*ul is éreztem magam akkoriban.
-Semmi. Mint már mondtam, munkát keresek, és egyik gyerekkori barátnőmnél lakom. Tudod, nekem nem telik saját házra meg csini autóra. - Vonok vállat, nem is foglalkozva azzal, hogy talán zokon veszi.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 23.08.12 17:20

- Nem tudom, talán akkor mikor szét mentünk... onnantól kezdve nem volt kedvem túlzottan humorkodni - vonok vállat nemes egyszerűséggel, nem is foglalkozva tovább a témával ezzel is jelezve, hogy nincs ínyemre. Legszívesebben megmondanám neki, mekkora hülyének érzem magam még mindig, de jelen pillanatban jobbnak látom ha kussolok. Nincs szükség arra, hogy a hülye mellett még szánalmasnak is nézzen, hisz nem vagyok szánalomra méltó. Vagy mégis?
Látom rajta, hogy nehezére esik a közelemben lenni, amit zokon is veszek. Ha azt vesszük, tizenkét éves koromtól aligha kaptam színtiszta szeretetet bárkitől is, szóval tőle se várok mást. Persze nem tagadom, mikor együtt voltunk többször a tudtom adta, hogy szeret, de mit tegyen egy olyan ember, akit egész életében vert a sors? Alig tud elhinni bármit is.
Mikor beadom a kamuszöveget, egy hangos krákogás kíséretében folytatom tovább az igazsággal, hogy még mindig tanulok, nem járok ott, ahol ő gondolja. Ennek ellenére kiérződik a hangjából, hogy ő még mindig az egyetemre gondol.
- Mona, már két éve kijártam az egyetemet... szakmain vagyok két éve, ez lesz az utolsó. Ennek végén jön a vizsga, onnantól pedig a cégtől függök - vonok vállat. Megáll az eszem. Ennyire trehány és nemtörődöm nem vagyok. Hogy huszonöt évesen egyetemet? Édes jó Istenem...
- Hidd el, többet mint kellene - fordulok felé őszinte szemekkel, ezzel is a tudtára adva, ha hiszi ha nem, mindent tudok arról a kis zűrről amibe belekeveredett évekkel ez előtt, ami miatt ülnie kellett, emiatt pedig búcsút mondhatott az ügyvédi álmainak. Kegyetlen élet nem vitatom. Mikor arról kezdek el zagyválni, hogy talán jobban járok, hogy cölibátust fogadok, gúnyos hangnemben szólal meg Monda is, mire csak hangos fújtatással válaszolok.
- Azóta nem volt senkim, mióta szakítottunk... És, voltaképp, azért nem állapodok meg egy nőnél se, mert egyik se éri el kifejezetten lelkileg az ingerküszöbömet. Tudod, csak egy csók kell... egy csók, és tudom, hogy ő az igazi. De még nem sikerült ilyet találnom - motyogom a végét az orrom alatt, miközben rákanyarodunk egy másik folyosóra. Igyekszek odafigyelni arra, hogy még csak véletlenül se menjek közelebb a lányhoz, a végén még hangosan is megfogalmazná, hogy takarodjak a közvetlen környezetéből, nem akar hozzám érni. Az viszont tényleg szíven szúrna.
Ahogy rákérdezek, vele mi a szitu,- annak ellenére, hogy nagyon is jól tudom,- meghökkentő választ kapok, amitől rögtön felmegy bennem a pumpa. Idegesen fordulok a lány felé.
- Tudod drága kicsi szívem! Nekem se volt könnyű gyerekkorom! Nem én másztam bele az apám ágyába és dugtam oda az orra alá a hátsómat! Megszenvedtem azért a házért és azért a kocsiért. Napi tíz órákat tanultam, tízet végig melóztam, így maradt négy órám aludni... ez ment három rohadt éven keresztül! Tudod, apám annak idején elveszítette az összes pénzét, elitta, anyám nem keresett semmit. Szerinted mi a büdös francból éltem volna meg? Semmi nem volt, amit rám hagyhattak volna, csak hiteleket és számtalan más szart, amit nekem kellett kifizetnem... - darálom idegesen, szikrákat szóró szemekkel. Nem értem mire föl mondta most ezt nekem, mikor ha nem csal az emlékezetem, egy évig együtt voltunk és mind ezt tudta rólam.
- Sajnálom, hogy én vittem valamire az életben és, hogy volt erőm arra, hogy feltudjak állni onnan, ahonnan indultam. Ha nem lett volna egy csepp lélekjelenlétem se, akkor azt az egy évet se tudtuk volna együtt tölteni. Tudtommal nem nekem nincs erőm és elég önbizalmam ahhoz, hogy a szemét emberekkel szemben megemeljem a hangomat! - a mondandóm végére rekedté, ércessé válik a hangom, ám ahelyett, hogy folytatnám, mert lenne mit, csak elfordulok tőle és indulok tovább a sötét, nyálkás, büdös folyosón ökölbe szorított kezekkel. Én feladtam a játszmát.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán

Vissza az elejére Go down

Őrület határán

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

-
» Határvidék
» Határszigetek
» Határvidékek
» 17. - kiképzőterep
» Határvidékek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Külváros :: Vegas rosszabbik környéke-