welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Happy birthday
Michael Quenell
03.03.18 11:44
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Hill (781)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 

Share| .

Őrület határán

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 19.06.13 11:21

Szabad játéktér! 

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 26.06.13 18:57

[Előzmény...]

Centiről centire faltam a métereket.
Minden lépésem kimért volt, hangtalan, mintha csak üvegtörmeléken sétálgatnék. Minden izmom remegett, homlokomat többszörösen is végignyalábolta saját verejtékem, ahogy már a légvételem is el-elakadt a sikító némaságban. Feszülten meredtem magam elé, minden idegszálamat kiélezve, fülelve, hogy mihamarabb megtaláljam Bayle-t. Egyszerűen nem veszíthetem el, most nem. Nem így! A kurva életbe is!
A Beretta szorosan simult a tenyerembe, kis híja volt, hogy nem roppantom apró darabjaira a markolatát, ahogy mutatóujjam megrögzötten, elmozdíthatatlanul pihent a ravaszon.
Ezernyi gondolattal viaskodtam, mindannyiszor eltorzuló, rideg képet vágva, amint egyik-másik végére értem. Szinte már versbe foglaltam, hogy milyen látvány vár rám, és bár tudtam, hogy Zoe talpraesett... jelen helyzetben ez édes kevésnek bizonyult.
Retinámba zöld fény ömlött, áramlott, a következő lépcsőfordulót követően, amint a fokok végérvényesen is elfogytak a talpam alól. Ekkor éreztem meg igazán azt a pulzáló, zakatoló érzést a mellkasom üregében, amivel a szívem minden dobbanását követően végigrázott.
Csattok kattanása, léptek tompa zaja szűrődött dobhártyámba, ahogy végre elértem a zárt ajtóhoz. Egyelőre nem foglalkoztam vele, hogy hol vagyok, és mi ez az átkozott hely egyáltalán... nem érdekelt. Csak az, hogy Bayle-t élve találjam...
Lesütöttem szemhéjaimat egy röpke pillanatra, ahogy kénytelen-kelletlenül szívtam magamba a mázsás oxigént. Ujjperceim lassacskán elfagytak, miként szám is könnyed száradásnak indult. Készakarva tán, de beharaptam alsó ajkamat, majd egy szaggatott sóhajt követően ívesen berúgtam a roskatag ajtót magam előtt, irdatlan csörömpöléssel hatolva be a szobába.
A látvány dermesztő volt, mint az északi sark fagyos hidege. Nem akartam hinni a szememnek, és néhány tizedmásodpercre sikerült is annyira lesokkolódnom, hogy csoda volt, hogy a következő pillanatban már rándult is fel a kezem, szögegyenesen célba véve a hörgő fickó koponyáját.
- Ereszd el... - sziszegtem eleinte, iramos léptekben trappolva el az ágyig, legalábbis egészen közel... Kihasználva a pasas kezdeti döbbenetét, összerezzenését. Fegyvere megállt ujjai között, miként annak csöve Bayle mellkasa felé irányult, szinte beleégett.
- Azt mondtam ereszd el! - ezúttal már érdes, mély baritonnal szólaltam fel, mondhatni kiabáltam, dühösen, zaklatottan, mégis elmém annyira tiszta volt, mint egy sosem érintett lap, melyre kár volna egyetlen tintacseppet is pazarolni.
Az állkapcsom rángatózni kezdett, miként végre a fickó is felfogta mi a helyzet. Felröhögött - mily' ismerős -, hogy baszódnál meg!
- Annyira buta vagy... Ezt elcseszted.. nagyon. Most pedig megöl... - ám már nem hagytam esélyt a mondat befejezésére. Annyira be voltam gőzölve, mint eddig tán soha. Minden porcikámból inni lehetett volna a feszültséget, az adrenalint, mely áttörte érfalaimat is.
Éles dörrenés, recsegő csontok zajának keveréke törte meg a következő másodpercet, ahogy a Berettám felsikoltott, majd a golyó szélsebesen átszaggatta a fickó könyökét.
Ezúttal már nem röhögött, ugyan... Olyan irdatlan, fájdalmas ordítás szakadt ki belőle, hogy öröm volt nézni. Karjából azonnal nekiiramodott a vér, hosszú, sötét folyamával áztatva át bőrét, felsőjét egyaránt.
Aztán újra lőttem. Három golyót küldtem felém eső lábszárába, hogy azzal a lendülettel együtt forduljon le Zoe-ról. A férfi felsírt, érthetetlen szitkokat, átkokat kezdett el szórni koszos szájából.
- Kussolj el. Kussolj már el, te rohadt féreg! - ugrottam fel az ágyra, talpam élével rúgva bele, kíméletlenül. Végül lehajoltam hozzá, hajánál fogva emelve meg kicsit az ágy széléből, közvetlenül magam elé rángatva a pofáját.
- Most röhögjél... Gyerünk! - az arcom idegenné vált, erősen rajzolódtak ki rajta az ideg jelei, torzulatai, egészen absztrakt formát öltve. - Cseszd meg... - ezúttal már elhalkultam, csupán érzelemmentes, lesajnáló hangot ütve meg.
Aztán elengedtem, és az elejtett fegyverért nyúltam, amit sietősen szúrtam be derekam mögé, átfordulva, átmászva a társamhoz. Ujjaim remegőn, kapkodón kezdték el feltépni róla a szíjakat, teljes erővel rángattam őket, olykor-olykor belepillantva a kék íriszekbe.
- Itt vagyok, Zoe. Nincs semmi baj... - dünnyögtem, mintha marhára muszáj lett volna... Most komolyan. Totál beteg vagyok...
Újabb szíjak váltak el a finom csuklótól, majd csúsztam lefelé, hogy a lábáról is eltávolítsam őket. Mindeközben a mobilt is előrángattam, vállammal szorítva azt a fülemhez. Ziháló hangon kértem egy kocsit, majdhogynem pontos helyzet jelentést adva, majd egyszerűen csak ellöktem magamtól a telefont, mialatt sikerült Bayle-t is kivadásznom a szíjak alól.
- Mit csinált veled? - pillantottam fel Zoe-ra, noha, egészen összevissza működtem jelenleg, hiszen a válasz még szerintem meg sem fogalmazódott a nőben, de már vágódtam is oldalra, hogy ezt az agybeteg barmot lerúgjam az ágyról, majd hasára fordítva szorítsam a poros padlóhoz.
- Ideje lesz marha gyorsan megjegyezned magadnak... akár fel is írhatom a homlokodra egy rozsdás szöggel, hogy ez a nő az enyém! Számodra pedig tabu! Ahogy az összes többi is! - vertem bele a fejét a talajba, könyörtelenül, hogy még a bőr is felszakadt húsig a homlokán, szemöldöke mentén.
Noha, a szavaimat már nem gondoltam át, valójában abszolút nem esett le, hogy miket magyarázok, csak dőlt belőlem a szó...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 27.06.13 13:32

Szorosra zárt szemmel, összeszorított fogakkal tűrtem. Csuklómat fémesen karistolták a szorosan, erőszakosan ölelő szíjak. Hiába feszegettem nem engedtek, csak erősebben tartották a karom, ami először csak zsibbadni kezdett, majd elgémberedett. Elnehezedve feszült a fejem fölé, neki az ágykeretnek. Csípőmet nyomta le a férfi súlya, aki bár nem nézett hatvan, hetven kilónál többnek, teljes erejéből rám nehezedve azért nem könnyítette meg a légzést. Hálát adtam az égnek, hogy még mindkettőnkön ott volt a ruha, és abból a szempontból érintetlenül hagyott. Még.
Szemeim csípték a visszatartott könnyek, amik végül mégis utat találtak maguknak, és szemhéjaim rejtekéből kicsordulva szaladtak végig az arcomon, hogy gyors halált halljanak az alám terített lepedő szövetén. Nem akartam hangot adni annak ami minduntalan keresztül cikázott rajtam. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy felnyögök, vagy felzokogok a fájdalomtól. De van egy pont ahonnan már nem tudok akarással tovább lépni. Ettől a ponttól már igazán voltam önmagam ura.
Az ő lihegésén nem hallatszott más nesz a szobában, csak az elkeseredett küzdelmem a levegőért. Rémisztően csendes volt minden.
És ebbe a horrorisztikus burokba csapódott be Silas. Említettem már, hogy nem reménykedtem benne igaz? Őszintén az emléket is elfelejtettem, hogy egyáltalán eszembe jutott, utánam jöhet. Nem lett volna szabad. Megkönnyebbült sóhaj szakadozott ki belőlem, ami rekedt légzéssé módosult. És elöntött az ismerős "most már minden rendben lesz" érzés forró és kellemes hulláma. Alig fogtam fel mi történik körülöttem.
Hallottam Silast, ahogy halkan parancsol, majd üvöltve utasít. Hallottam a férfit ahogy visszahörög, hallottam az ódivatú fegyver kakasának kattanását. Már csak a ravaszt kell meghúzni. Lehunyt szemmel vártam.
A dörrenésre összerezzentem, és meglepetésemnek, miszerint nem engem ért a lövés, egy halk sikkantás adott hangot, egy időben a férfi üvöltésével. Visszafojtott lélegzettel, tágra nyílt szemekkel meredtem fel rá.
Amúgy is zaklatott alaphangulatomon nem segített a további három golyó, bár lelkem mélyén jogosnak éreztem. Még egyet Silas. A fejébe. De nem szólaltam meg. Nem volt időm, alkalmam, hangom. Így is a határon táncoltam. Némán könyörögtem a szabadulásért, és el sem hittem, hogy ennyivel megúsztam. Hogy vége.
És persze ezt is Silasnak köszönhetem. Záros időn belül, már másodjára. Mindkettőért lényegében az én hülyeségem okolható. Szomorú nem szomorú, ismét Ő a nap hőse. És én nem bánom, noha most éppen nem a vonzó arcát mutatja. Ismertem őt. Már amennyire hagyta, hogy megismerjem, és bár meggyőződésem, hogy vajmi keveset árul el magáról, tíz hónap intenzív idegrágás Silassal azért nem múlik el nyomtalanul. De ilyennek még nem láttam. Már-már félelmetes volt, idegen. Nem lettem volna a pacák helyében.
- Itt vagy…- ismételtem gépiesen, nem is figyelve arra amit ő mond, vagy arra amit én. De mindennél jobban esett akkor, hogy beszélt hozzám. Végre más hangot is hallok. Ez is kimozdít az előző percek rémségeiből. Remegve figyeltem az arcát, miközben eloldozott. Még mindig nem hittem el, hogy vége, sőt még azt sem nagyon fogtam fel, hogy egyáltalán megtörtént.
Kérdésére megráztam a fejem. Nem akartam válaszolni, elmondani, hogy hányszor csapott fejbe a pisztolyával, vagy az öklével, látja magától is, arra meg végképp semmi szükség nem volt, hogy ecseteljem miket nyöszörgött a fülembe, és hogy piaszagú és ízű nyelvét hányszor nyomta le a torkomon. Jobb erre nem gondolni. Habár, úgy sejtem, nem úszom meg egy egyszerű fejrázással vagy vállvonogatással.
De mire ezt végiggondoltam, már ott sem volt. Kábán néztem utána, kíváncsian másztam ki az ágy szélére, hogy lássam mit művel. Nehezen ment a mozgás. Döbbenetem megint csak lendült egyet szavai hallatán és a kép láttán, ahogy a társam magából kikelve csapkodta a faszi fejét a parkettához. Maradék ítélőképességemet összeszedve előrenyújtottam a karom és finoman megérintettem Flynn vállát. – Silas…- kértem halkan. Bár szavai valamelyest hízelgőek voltak, mégsem áldoztam perceket a témánál. Majd ha mindenen túl leszünk, ölhetjük egymást. – Silas, kérlek. Hagyd…- suttogtam és finoman visszahúztam. Érintésemben sem erő sem magabiztosság nem volt. A karomat sem éreztem. – Most már csak magadnak ártasz vele. – tettem hozzá, és reméltem belátja. A rendőri brutalitás kérdése mindig is kényes téma volt. Megembereltem magam, és az inget a vállán a markomba gyűrtem. Tény, hogy sokkal rosszabbat érdemelne pár év börtönnél, vagy egy méreg injekciónál. Mert Nevadában még él a halálbüntetés.
Remélem lenyugodott. Vagy legalább megpróbálta és abbahagyta amit elkezdett. Nem akartam, hogy egy ilyen alak miatt üsse meg Silas is a bokáját. Egy darabig némán meredtem magam elé, a vérző ürgére, de zavart a csönd. -Mikor érkeznek meg? - sandítottam rá végül, de ezt az ismerős kérdést egyből követte egy újabb. -És mióta...mennyi az idő? - nem mintha lényeges lenne, de addig sem a csöndet halljuk. Teljesen elveszett az időérzékem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 28.06.13 18:09

Annyira dühös voltam...
Fel-alá járt bennem az indulat, a méreg... Ha Zoe nem szorít rá a vállamra, lehet még háromszor odacsapom a fickó fejét a repedező padlóhoz. Tény és való, talán először veszítettem el ennyire az önkontrollomat egy ilyen gennyládával szemben, de azt hiszem... talán ez egyszer jogos is volt. Tekintve, hogy a társamat hurcolta el, akiért akarva-akaratlanul is felelősséggel tartozom. Gondolom én. A többit meg mind leszarom!
Ezúttal már erősebben szorultak rám az ujjak, mely során úgy ejtettem el a kókadozó, vár áztatta arcot, mint egy darab papírt. A koponya erősen koppant a talajon, ezzel együtt pedig hátra lökve magamat ültem le, nekidőlve a matrac szélének, két karomat felhúzott térdeimen pihentetve meg.
- Igazad van... - sóhajtottam fel fáradtan, keserűen, majd végighúztam öklömet szám előtt, melyet ennek következtében át is nedvesítettem nyelvemmel. A lélegzetem még mindig zihált, már az is fájdalommal járt, hogy egyáltalán oxigént nyelek...
Szememet dörzsölve pillantottam fel Bayle-re, majd lassú, araszoló mozdulatokkal kúsztam fel hozzá, felhasalva félig, félig pedig térdelve a padlón.
- Azt mondták maximum negyed óra. - dörmögtem, elpillantva a tőlem pár centire fetrengő, kínjában hörgő pasasra. - Körülbelül egy óra. Vagy másfél... Hogy őszinte legyek nem erre figyeltem. - persze, hogy nem. Minden erőmmel azon voltam, hogy utolérjem őket, és még időben befussak, mielőtt nagyobb kárt tenne Zoe-ban ez a balfasz.
- Mit művelt veled? - kérdeztem újra, reszelős, elfojtott hangon, ahogy íriszeim megkeresték a kéklő szempárt. Fejem kissé oldalra billent, ám bőröm továbbra is feszült a homlokomon, szemöldököm mentén. Nem volt jó kedvem - nyilván -, annak pedig a legkevésbé sem örültem, hogy egy egész órára - legalább - azt hittem, elveszíthetem Bayle-t. Nem is tudom miért ilyen fontos ez... De attól függetlenül, hogy napi szinten szívom a vérét, még kedvelem... Valahol, mélyen... Még ha sose ismerném be, akkor is...
- Fáj valamid? - kicsit feljebb tornásztam magam, önkénytelenül nyúlva el Zoe felé, hogy megigazítsam a felsőjét a válla mentén. Eléggé meg volt tépázva, de legalább nem meztelenül találtam rá, vagy még rosszabb helyzetben... Illetve... na mindegy.
A lényeg, hogy látszólag nem volt semmi baja - fizikálisan -, szóval némileg talán nyugodtabbá váltam. Már a szívem se zakatolt olyan irdatlanul, és sikerült a levegőt is természetszerűen belélegeznem.
- Beviszlek egy kórházba. - jelentettem ki immáron szárazon, visszaöltve egykedvű vonásaimat, miként felálltam végül, párszor végigmérve a továbbra is fetrengő alakot.
- Nem is akarom tudni, hány nővel "szórakozott" ez a barom eddig... - morzsoltam el fogaim alól, undorral telt hanggal. Sosem tudtam ezt megérteni, és talán soha nem is fogom... Egyáltalán... mi késztet egyes embereket ilyesmire?
Beteg faszok...
Végül megpördültem a sarkamon, hogy újra Zoe felé forduljak.
- Remélem tudod, hogy... - tartottam egy kis hatásszünetet, míg végigzongoráztam magamban ,hogy mit is akarok mondani. Voltaképpen szarra se jutottam, szóval csak haloványan megrántva a vállamat engedtem el a szavakat. -...nem akartalak vele elengedni... - megköszörültem a torkomat. Nehezemre estek az ilyesfajta bejelentések, de mivel kétszer is megkért még a házban, hogy lőjek... jobbnak láttam, ha ezt itt és most tisztázom vele...
- Jössz nekem egyel. - kacsintottam rá végül, felengedve egy elég vérszegény mosolyt a képemre...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 28.06.13 21:30

Pislogás nélkül, magamban imádkozva húztam vissza. Mérgesnek tűnt, hihetetlenül indulatosnak. Nem sejtettem, hogy efféle haragot hibernál a cinikus mosolyával és a gúnyos megjegyzéseivel. Vajon ez mindig tüzelt benne, alkalomra várva, hogy előtörjön? Vagy csak egyedi alkalom a mostani, amit a helyzet hozott ki belőle. Nehéz megítélni, de nem is fogom. A fő az, hogy nincs komoly bajunk. És nem is lesz. Legalábbis még.
Megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam mikor elengedte az ürge fejét, aki bár hatalmasat koppant a padlón, még életben volt. Ájultan, csurom véresen, de életben. Lényem legöstétebb pontja sajnálkozva sóhajtott fel. Nem örült neki.
Hosszú, megdermedt percekig tartottam szemmel a mozdulatait, még azután is, hogy végül eleresztette. Összerezzenten pislogtam le rá, amikor felém fordult. - Negyedóra... - ismételtem és a pasasra bámultam. - Valahogy többnek tűnt egy óránál. - ráncoltam a homlokom, ahogy ránéztem. Többnek, sokkal többnek. Ha nem is egy örökkévalóságnak, de akkor sem egyetlen röpke órának. Hatvan percnek... hatvan perc alatt ért véget számomra a világ? Nahát. Einstein és a relativitás.
Kérdésére megint vállat vontam. Beszédre nyitottam a szám, de nem jöttek a szavak. Vettem egy mély levegőt. Végül is, semmi különös nem történt. Nem erőszakolt meg, nem tépte le rólam a ruhát....csak bántott. Ez olyan nagy ügy? Igen. - Megütött. A pisztollyal főleg. Megfenyegetett, butaságokat mondott. Ledugta azt az undorító nyelvét a torkomon...de semmi olyat...-válaszoltam halkan, az ölembe ejtett tenyereimet kémlelve. Nem néztem fel rá, bár tudtam, hogy ő maga végig szemmel tart, azokkal a hihetetlenül kék íriszeivel. Sosem értettem, hogy lehet valakinek ennyire kék a szeme. Szinte irreális. Megráztam a fejem. Kezdek egyre jobban dekoncentráltabb lenni. Eltérek a tárgytól, kalandozok, témákba kapok. Áh, és hasogat a fejem is.
Ahogy megigazította a felsőmet önkéntelenül is ledermedtem érintése nyomán. Tekintetem az övére rebbent, halványan elmosolyodtam. - Csak a fejem, meg a karom kicsit...- nagyon. Még mindig alig szivárog az élet a lábaimba, de azt hiszem a járással nem lesznek gondok. Majd elbotorkálok valahogy a kocsiig.
- Silas...- szólaltam meg csendesen, mikor az arca ismét visszavette azt a jellegzetes kifejezést amit már megszoktam. Bár egy cseppet sem hiányzott. - Köszönöm... - mondtam némi szünet után. - Komolyan. - tényleg így gondoltam. Nem fogom agyonhálálkodni a dolgot, de akkor is. Utánam jött. Megvédett, kétszer is. Kell ennél több?
- És mi lesz...vele? - intettem lábammal a földön heverő, még mindig eszméletlen fickó felé. Már nem jelentett veszélyt. Alig hiszem, hogy képes lenne két lábra állni. Agyrázkódása is lehet. Buta kérdés. Megráztam a fejem. Kicsit szédültem.
Feltornáztam magam, és Silas után indultam. Lassan, minden lépésem kimért volt. Hullámzott a padló, a falak kacskaringósak voltak.  Gépiesen meneteltem utána.
- Tudom...- válaszoltam akadozva. De jól esett, hogy ezt elmondta. Még akkor is ha tudtam nagyon jól... - De... mire már ideértünk már nem igazán gondoltam, hogy utánam jössz. Nem is reméltem. De mindegy. - vontam vállat egyszerűen, majd ismét megindultam. Ebből az lett, hogy egy botlással majdnem pofára estem, de csak majdnem, mert végül sikerült megkapaszkodni az ajtófélfában.
- Kettővel is. -emlékeztettem kábán. - Plusz még egy sörrel is. De most engem inkább hazavigyél. Egy hatalmas pihenő jót fog tenni. Kutya bajom sem lesz...habár egy aszpirint és némi jeget is elfogadnék... - motyogtam kótyagosan, elhaladva előtte, végig a falba kapaszkodva. - Teljesen úgy érzem magam mintha leitattak volna...- jegyeztem meg halkan, habár én is tudtam, hogy ez lehetetlen. Csak a fejfájás, a szétszórt gondolatok, a szédülés...mind-mind ezt az érzetet keltették bennem. Zavart, hogy nem tudok egyenesen járni. - És ne vágj mindig ilyen fancsali képet... - tettem hozzá, felé fordulva. - Sokkal kedvelhetőbb vagy ha nem is tudom...talán mosolyogsz. Vagy nem is kell szivárványt hánynod. Csak ne legyél állandóan olyan búval bélelt. - osztottam meg az élet értelmének magyarázatát, bizalmaskodva Silas-al. Néha nagyon lélekölő tud lenni az arroganciája, és a hűvös magatartása. Mr Tökéletes. Bár ettől függetlenül még a társam. Jó igen, talán így is kedvelem. Csak marhára megnehezíti, hogy leküzdjem azt az elszánt érzést, ami arra sarkall, hogy néha kilökjem a kocsiból. Oké, ezt a gondolatmenetet már én sem értem...Ugorjunk át felette. - Kocsival jöttél? És biztos tudsz vezetni? - kérdeztem homlok ráncolva, erősen küzdve az új tünet ellen: hogy kidobjam a taccsot.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 02.07.13 19:43

Csak fújtattam egyet, ahogy az órát emlegette. Nos, valóban... nekem is sokkal többnek tűnt, mondhatni egy örökkévalóságnak. Noha, kétségtelen: egy pillanatra sem adtam fel, még úgy sem, hogy attól tartottam, sokkal rosszabb helyzetben találok rá Zoe-ra. Ez utóbbinak mondjuk kifejezetten örülök, hogy nem jött be.
Ám, ahogy végre szóra nyílt, és mesélni kezdett, hogy mit tett vele ez a barom, kedvem lett volna izomból hármat rárúgni a kábult fickóra. De nem... így is eleget adtam neki, és hát az sem utolsó szempont, hogy élve van rá szükségünk. Rohadjon csak meg egy kibaszott cellába élete végéig.
- Utálom ezt az egészet... - ingattam meg a fejemet keserűen, párszor megrágva alsó ajkamat. Még most sem igazán fogtam fel, hogy ez tényleg megtörtént. Egyedül annak örülök, hogy nem ráztam le a telefonhívás után Bayle-t, hanem ahogy tudtam, átmentem hozzá...
Köszönetére féloldalasan sandítottam fel rá, szám szegletébe engedve egy halovány, ámbár finom mosolyt.
- Oda se neki Bayle. Te is megtetted volna fordítva. - hangom halkulni látszott, rekedtes baritonom alig rezegtette meg a levegőt. Furcsa nekem az efféle "bensőséges" beszélgetés, még ha valahol teljesen megértem, miért is köszöni azt, amit. Bevallani sose vallanám be, de hiányzott volna, és egy perci sem akartam őt elveszíteni. Elég gáz, de tény.
- Mindjárt ideérnek a srácok, és beviszik. Hidd el, még legalább egy órát szunyálni fog. Csoda, hogy nem döglött bele, ahányszor odavágtam a fejét. - pillantottam le lábaimhoz, ahol még mindig elterülve szuszogott ez a nyomorék. Arcomra absztrakt fintor ült fel, ahogy egy gúnyos szájrántással végleg magára hagytam a pasast. Menni akartam, minél hamarabb, minél messzebb...
Szóval, időközben el is indultunk, habár eléggé lassan, és monotonan, de úton voltunk. Semmi másra nem vágytam, mint hogy nyugiban legyünk, hogyha nem is kórházba, de legalább hazavigyem Zoe-t.
- Nem? - pillantottam át rá, újabb elfojtott mosollyal adózva a percnek. - Sosem hagynám, hogy kinyírjanak Bayle. Ezt vésd a fejedbe. - kedvem lett volna vállon lökni, de nem volt abban az állapotban, hogy ezt megengedjem magamnak. Sőt... majdhogynem benyalta a porzó padlót is, szóval a bökdösés helyett inkább utána nyúltam. Látszólag megállt a lábán nélkülem is, én mégis rásegítettem a stabilitásra, mielőtt valóban arccal bekóstolja a talajt. Ujjaim felkarjára futottak, hogy ellentartva a botladozásának, két lábon tartsam őt. Utána el se engedtem... Tenyerem puhán simult a bőréhez, valójában észre se vettem, hogy benne rekedtem a mozdulatban...
- Azt nem csodálom... Ahogy elnézem a fejed... - hajoltam hozzá egész közel, ahogy szabadon lévő kezemmel kicsit magam felé fordítottam arcát. Tekintetem az ütés helyét kereste, kutatta, majd ahogy megtaláltam, hosszasan elidőztem rajta. - ...jó nagyot kaphattál. Rohadék... - morogtam az orrom alatt, majd végül elengedtem Zoe arcát, és újra meneteltem tovább lefelé.
- Egyébként meg hagyd el. Csak szórakozom. Nem jössz semmivel. Maximum a sörrel. - vigyorogtam kedélyesen, újabb és újabb fokokat hagyva magam mögött. Eközben mintha kintről beszivárgó hangokat kezdtem el volna észlelni. Kerekek csikordultak, fékeztek, pördültek ki, majd léptek zaja váltotta fel a jól ismert autók farolását. Remek, épp időben érkeztek...
- Kedvelhetőbb?! - rántottam át kék íriszeimet Zoe-ra, néhány pillanatig még a levegőm is bennakadt a tüdőmbe. - Hülyeség. - ráztam meg a fejem. - Nem vagyok búval bélelt... És nem vágok fancsali fejet. - jahogy.. tagadnék? Esélyes... De most nem volt kedvem belemenni holmi szaros lelkizésbe, hogy valójában miért is vagyok olyan, amilyen...
- Látom már megint móka kólát ittál... - morzsoltam még el a szavakat, ahogy a fordulóba érve három társunkkal találtam magam szembe. Sietősen trappoltak felfelé, és szinte a belüket is kiköpték, úgy torpantak meg előttünk.
- Flynn, Bayle! - biccentette az egyik langaléta, vékonykás fickó. Mellesleg Ryan névre hallgat, noha belsőbb körökben csak Russo. Jó gyerek módjára én is visszabiccentettem, majd azzal a mozdulattal együtt már böktem is fejemmel felfelé.
- Odafenn alszik. - szavaimat rágni lehetett, miként tekintetemben is elhaltak a fények. Végül tovább indultunk, és meg sem álltam az ellökött motorig.
- Szóval, egyébként azzal jöttem. - intettem az előttünk pár méterre heverő járgányra. - Lerángattam róla egy srácot az utcátokban. Talán ismerős is. Mondjuk jó volna, mert rohadtul nem tudom hova vigyem majd vissza. Utána nézni meg nincs kedvem. - vontam vállat, noha ajkaimon fennült egy idétlen vigyor. - Menni fog a kapaszkodás? - pillantottam még vissza Zoe-ra, ahogy elengedve őt, felrántottam a motort a helyéről, és némi pakolgatást követően kitoltam az útra.
Amennyiben pedig Zoe nem akadékoskodott, és nem is esett nehezére belém karolni, úgy megvártam míg felszállt - esetleg még segítettem is neki -, aztán meg sem álltam a házáig...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 03.07.13 0:10

- Csoda...- mormogtam halkan, a fazonra meredve. Köré már tócsává gyűlt a vér, légzése egyenletes volt még ha erőtlen is. Nem aggódtam érte, miért is tenném? Gyerekes bosszúvággyal kívántam neki egy deszkakoporsót a nevadai végtelen sivatag tengerében. - Félelmetes volt...voltál...- jegyeztem meg csendesen, a szemei után kutatva. Az volt. Idegen és ijesztő. Sejtettem, hogy ilyen is tudna lenni, de...mindegy is.
Megráztam a fejem, és szó nélkül követtem.
Szavaira kedvem lett volna egy "oooh" sóhajjal megölelgetni Silast, de visszafogtam az első ösztönből eredő vágyat, helyette csak elvigyorodtam. - Tudom én. Különben kinek a vérét szívnád egész nap? - kacarásztam kábán, lépteimre nem figyelve. De ott volt Silas. Lassan valami díjat is kellene kapnia..." A nap hőse" címért például simán elindulhatna. És most nem a fogamat szívom, amiért az ő lélekjelenléte szilárdabb, amiért ő mentette meg a kis hátsómat kétszer is a bajtól...de azért elgondolkodtató...
Lélegzetvisszafojtva fürkésztem a pillantását, közel hajolva arcomhoz, immár premier plánban élvezhettem kék szemeinek vizslató pásztáját. Némán vártam az ítéletére. Megjegyzésére halkan felhorkantam. - Legalább lesz mire fogni ha teljesen megkergülök... - mormogtam, ahogy a felkaromra simuló tenyerével kísérve lassan tovább indultunk. Nem szóltam. Nem zavart. Jó volt tudni, hogy ha esetleg megint a közelébe kerülnék, van itt valaki aki elkap mielőtt eltaknyolnék.
Megfontolt léptekkel követtem. - Milyen udvarias valaki...- botladoztam utána, és annyira lekötött, hogy még véletlenül se billenjen ki lábam alól a talaj, és zakózzak óriásit, így csak elvétve jutottak el hozzám a kinti zajok.
- Nem az. - ráztam meg a fejem. - És igazam van, te is tudod. - zártam le ennyivel a témát, érezve, hogy ő nem szívesen lovagolna ezen tovább. Meg is értem. De akkor is, néha fárasztó ugyanazzal az arckifejezést látva beülni mellé a kocsiba.
Álmos mosollyal intettem a felszaladó rendőröknek. Nem tudtam tisztán kivenni a zarcukat, de az egyik a hangja alapján Ryan lehetett. Rendes srác...
- A motorral? - húzódott szélesebb vigyorra a szám. - Nem...nem tűnik ismerősnek...- jegyeztem meg közelebb haladva, jobban szemügyre véve a járgányt. - Azért szép darab... - szeretem a motorokat. Jobban is mint az autókat. Kettőt tippelhetsz miért. - Legfeljebb majd kidőlök mögüled. - vontam vállat egyszerűen és felhuppantam, szorosan mögé a motorra. Karjait köré fontam, erősen kapaszkodtam. És megindultunk. Azt hiszem Ben marad Owennél a hétvégére...mert hogy a hetet fix hogy átalszom.

//köszönöm a játékot *-*
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 12.08.13 8:05

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 12.09.13 16:11

A taxival, amit rendeltem, majdnem tíz utcányit kocsikáztam, hogy végre ideérhessek, bár még így sem pont az ominózus találka helyen rakattam ki magam. Fő az óvatosság, és inkább lesétálok még plusz egy háztömböt, minthogy egy civil lebuktathasson, és bilincsbe verve vigyenek el mindannyiunkat.
-Őrület ez a hely... - Dörmögöm csupán csak magam elé, amint némi alapos terepszemle után felmértem a környéket, ami tisztának bizonyult.
Tornacipőm nem csap nagy zajt, miközben ez elhagyott -az a hír járja róla, hogy régen elmegyógyintézet volt-, épület kísérteties folyosóján haladok előre, minden egyes olyan helységbe bekukkantva közben, aminek már nincs ajtaja, vagy jobbik esetben már csak a szentlélek tartja ott a falon a zsanérokkal együtt. Csak akkor torpanok meg, amikor meghallom az első, pont ehhez a helyhez illő, kínkeserves ordításokat. Egy röpke pillanatra még a hideg is végig szalad a hátamon, amint a férfi ordításhoz hamarosan tompa csattanások is társulnak. Billyék nagy valószínűséggel már elkezdték megdolgozni az emberünket.
Erre az iménti keserédes gondolatra egy elégedett, harsány mosoly kúszik arcomra, ami után női, széles karimájú fekete kalapomat az eddigieknél is jobban a fejembe húzom, és elindulok. Nem kell hozzá sok ész, hogy rájöjjek, hogy hol is vannak éppen. Nem kell mást tennem, mint követnem a fájdalmas kiáltásokat, és az ütlegelések tompa puffanásait, ahogy azok visszaverődnek az üres falakról, és végig visszhangoznak az egész épületen.
-Hé hé hé! Elég volt ennyi fiúk! Halott ügyfél, nem jó ügyfél. - Horkanok fel nevetve, ahogy ráérősen beljebb sétálok. Hüvelykujjaim nyugodtan pihennek farmerom övbújtatójában, miközben egy kicsit alaposabban is szemügyre veszem a helységet.
A falakon vandál kis taknyos kölykök színes graffiti rajzaik virítanak. Talán ezek az amatőr festmények azok, amik a mai korból származtathatóak, és amik adnak némi életet ebbe a lepusztult, ósdi, komor lepratelepbe, ami a penészes, málló vakolaton kívül, néhány szakadt, igénybe vett kényszerzubbonyon, ósdi, használhatatlan villamosszékeken, fecskendőkön -amik talán már a mai narkós generációtól származnak-, és szürke fotókon kívül mást nem tartogat az erre járók számára. Kivéve persze az olyanokat, amilyen én is vagyok. Nahát nahát, az élet tele van meglepetésekkel!
-Remélem, hogy megismersz még... Robert... - Suttogom a füléhez hajolva, amikor már a székhez kötözött, zsákkal letakart fejű pasas körül keringek, és körmömet provokálóan végig húzom meztelen, csontos vállán.
-Nem szép dolog az adósság. Most már te is tudod, hogy csúnya, fájdalmas következményekkel jár... - Folytatom egy megjátszott, drámai sóhajjal együtt. Hangszínem dorgálóba váltott, és némi őrületesen lassú, és idegszálakat megpróbálkoztatás elé állító keselyű körözgetés után végül megállok a székhez kötözött, félmeztelenre vetkőztetett, több ütés nyomait is magán viselő, és minden bizonnyal vacogó -hiszen biztos vagyok benne, hogy mióta itt van, nem csak egy vödör jeges víz lódult már odafentről a nyakába-, férfi alak előtt.
Behajlított térdeimen érdeklődő arckifejezéssel támaszkodom meg kezeimmel. Higgadt hangszínem, és vonásaim csak jól begyakorolt álcaként szolgálnak, miközben a mérhetetlen harag és gyűlölet elkezdi magát kirágni a bőrömön keresztül.
-Akkor lássuk a medvét! Ez esetben egy rohadt kis szarkupacot, aki azt gondolta, hogy leléphet a pénzemmel... - Erélyesen, már-már fölényeskedően fölé magasodom, kezem pedig már lendül is, de az utolsó pillanatban inkább meggondolom magam, és egy kíméletlen mozdulattal lerántom a leplet -ez esetben a zsákot-, a hűtlen ügyfelem helyéről, és egészen addig -ameddig rá nem jövök, hogy mekkorát hibáztunk-, nem is érdekel, hogy vajon némi bőr is távozhatott a zsákkal együtt a fejéről. De aztán meglátom az ismeretlen, félhosszú szőke fürtöket, a feldagadt szemeket, és az ismeretlen, minden bizonnyal gyűlölködő vonásokat, és még a levegő is belém fagy.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 12.09.13 17:58


....
.......
Minden egyes ütést és hangos puffanást egy lelkes hahotázás követ, valamint némi anyázás és további káromkodások, én pedig csak lesek, illetve lesnék ki a fejemből, ha látnék is valamit a semmin kívül. Valami vastag, undorító anyagból varrt zsákot húzhattak a fejemre, mivel minden egyes szövetszálát érzem érzékennyé vállt, feldagadt bőrömön. Azon se lepődnék meg, ha már pár fogamat rég kiverték volna, bár ahogy próbálkozok felmérni a helyzetet a nyelvemmel, mindegyik a helyén van... még. A vér íze a számban olyan, mintha maró savat itattak volna velem. Keserű, undorító, s szinte érzem azt a kiállhatatlan, elviselhetetlen fémes szagot, melytől minden percben egyre erősebb hányinger kap el, s már-már ott tartok, hogy nem marad bennem a tegnapi kaja.
Egy újabb ütést követően hangos hörgés tör fel belőlem, és a keserű epe ami elönti a számat, kis híján minden további nélkül távozik belőlem. Halvány lila fingom sincs, hogy mi a fenét követelnek tőlem, milyen adósságról pofáznak, de biztos lehet valami valóság alapja még akkor is, ha nem emlékszek rá. Tudtommal az utóbbi egy évben senkinek nem tartozok pénzzel, nem is szokásom kuncsorogni embereknél, hogy adjanak valamicskét. Már megállok a saját lábamon az iskola és a meló mellett
- Mondtam már, hogy... nem tudom milyen adósságról pofáztok! B*sszátok meg, nem tartozok semmivel! - hörgöm, és ezzel együtt némi vér is távozik a számból, mely nagy, kövér cseppekben folyik le a nyakamon.
Ellenkezésemet néhány újabb ütés követ, de arra már nincs erőm, hogy hangot is adjak ki magamból, helyette előrebiccentett fejjel tűrök. Már amennyire tűrni lehet ilyen vasöklű ütéseket. Ha valaha volt már halálfélelmem, akkor az nem volt fogható ehhez.
Csak akkor érzek némi megkönnyebbülést, mikor a fickók - vélhetően férfiakról van szó - ellépnek mellőlem, s dörmögő, mély hangjukat egy női váltja fel. Istenem, megint egy banda aminek holmi fruska a "vezére". De akkor se értem, hogy mi a gány bajuk van velem.
Robert?
Már csak azért is végighallgatom azt, amit ez dumál nekem. Lehet, hogy már úgy érzem magam, mint akit fél holtra vertek, de ettől még jelen vagyok, és kíváncsi vagyok arra, hogy mégis mi a fene folyik itt, ki az a Robert, akivel nyilvánvalóan összekevertek.
Legközelebb hirtelen jövő fényáradatra kapom fel a fejem, s a gondolat, hogy végre lehúzták a fejemről a zsákot, valamelyest magához térít. Undorodó képpel, gyilkos tekintettel nézek fel az előttem álldogáló macára, s leheletnyit elfordulva tőle, köpök egy jókorát. A számat egy adag vér hagyja el, de ezzel már fordulok is vissza felé.
- Robert?... Meg se közelíti a kib*szott valóságot. Adósság? Tömjétek fel magatoknak az adósságotokat és magyarázzátok meg, hogy - rándul egyet az arcom, ahogy megpróbálok elszakadni a szék fogságától, de kénytelen vagyok ráébredni arra, hogy nem egy pontom ide van kötve - mi a f*szom folyik itt! Aztán akár el is engedhettek. Ez a javaslatom - a végére már csak sóhajtom a szavakat, miközben abban reménykedek, hogy ha azok a barmok nem is, de ez a nőszemély elmondja a teljes igazságot ittlétem miértjéről.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 14.09.13 23:53

Nem kéne most Robertnek itt ülnie, ha nem ejtett volna át a palánkon, és ha nem lenne majdnem ötszáz dollár adóssága, amit már egy hónapja ígérget, és amit még mindig nem tudhatok az zsebemben. Az a pénz engem illet, az én rühes pénzemről van szó, és az a szemétláda képes lenne elhallgatni előlem! Tényleg azt hiszi, hogy ez az egész valami kis piti ügy, aminek csak egyedül én kerítek ekkora feneket, és amit könnyen elsumákolhat előlem? Hát meg a nagy szart!
Igen is megérdemelt minden ütést, minden vágást, és minden vödör jeges vizet. Velem ne akarjon szórakozni egy olyan élettelen kis senki, mint amilyen ez is itt!
-Kussolsz, én beszélek! - Mordulok rá, ezennel már nem adva a kedves, vendégszeretetéről elhíresült házigazdát. Nem kínálom meg nyájasan kávéval, teával vagy ezekhez hasonló földi jóval. De, hogy mégse érhesse szó a ház elejét, egy újabb őrjítő, és lassú körözgetés után már csattan is az első pofon, amibe nem mondom, még az én tenyerem is rendesen belesajgott!
Inkább bele sem merek gondolni, hogy hogy nézhet ki a pasas pofája! Amúgy sem egy férfi Adonisz -már amennyire emlékszem a fejére-, de a nyakán végig folyt, és nem sokkal alatta elterülő vértócsa már így is eléggé árulkodó az állapotáról.
-Szóóóval... hol van a pénzem, te tetű?! - Támaszkodom meg a térdeimen válaszra várva, miközben merev, gyűlölködő tekintettel próbálnak bogárszerű íriszeim áthatolni a vászon zsákon, mígnem végül megkegyelmezek ennek a világi nyomoréknak, és egy újabb kiadós pofon helyett csak egyszerűen lerántom róla a zsákot, ami alól nem éppen az az arc köszön vissza, mint amilyenre én is emlékeztem. Na, most vagy átvarratta a pofázmányát abból a pénzből, ami az enyém, vagy tényleg ennyire felismerhetetlenségig összeverték a srácok.
Na, de viccet félre téve... hogy a büdös picsába tudtak ekkorát bakizni?! Hogy lehet két ennyire különböző barmot ennyire összekeverni? Ez egy... ez egy kölyök, az meg egy közel ötven éves vén kecske!
-Azt hiszem... valami félreértés történt. - Nyögöm ki teljesen letaglózva, ahogy tekintetem lassan a hibázó embereim felé irányul. A következőket már egyenesen nekik intézem:
-...egy kibaszott nagy félreértés! - Szemeim, ahogy hangom is fenyegető, és azt sugallja, hogy: Ez miatt még számolunk. És, hogy közben mikor csatlakoztak a buliba a közelgő rendőr szirénák? Ha én azt tudnám, akkor már nem lennék itt!
Amikor Deetzhez költöztem, egy kérése volt, hogy ne hozzak bajt a nyakára, és hogy főleg ne zsarukat. Ezt leginkább csak úgy tudom betartani, ha én se lépek kapcsolatba a rend őreivel, erre most itt állok, mint egy tehetetlen szobor, és hirtelen ötletem sincs arra, hogy hogy úszhatnám meg az egészet!
-Mi vagy te, he? Valami csali, akit a rendőrség használt fel, mi?! - Az idegességem okozta felindultságomból már újra a kölyök képébe mászok, és úgy rántom hátra a fejét a hajánál fogva, mintha ki akarnám tépni a létező összes hajszálát.
-Mia, nincs időnk! Mindjárt itt lesznek... Engedd el, és soroljunk el innen!
-Az isten szerelmére! - Mordulok rá Billyre, és már egyáltalán nem érdekel, hogy ki ez a gyerek, és hogy miért ő van itt Robert helyett. Csak azt tudom, hogy meg kell innen pattanni, mert fogy az időnk, és nem akarom, hogy a fakabátosok érjenek ide hamarabb.
-Rohadt élet! - Csapok rá idegesen a szék egyik karfájára, ahogy előhúzok egy nagyobb kést valahonnan a belsőzsebemből, amivel egycsapásra levágom a szőkéről a köteleket.
-Gyerünk. Fogd ezeket és tűnés! - Hajolok le a feltételezett ruháiért, majd mindent magam mögött hagyva, rohanni kezdek a folyosó felé.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 15.09.13 9:16



Komolyan mondom, k*rvára tudom értékelni, mikor én kapok más helyett is. Jó, egy-két pofont még én magam is eltudok viselni, de ez már túltesz minden határon és ez már nem csak egy-két pofonnak számít, hanem egy rohadt nagy szarrá verésnek. És ebből, hogy őszinte legyek, kezd nagyon elegem lenni. Nem szolgáltam rá arra, hogy agyon verjenek, nem tudok róla, hogy bármit is tettem volna bárki ellen, aminek idáig kellene fajulnia. Kezdem úgy érezni, hogy valami csúfos játékot űz velem az élet. Ha így haladok, tényleg a kelleténél hamarabb fogom feldobni a talpam.
- B*szódj meg! - morranok fel, mikor megint azt bizonygatja, hogy márpedig én kussolok, ő beszél. Még mit nem! Akinek most beszélni van itt joga, az én vagyok, mivel egy rohadt nagy félreértés áldozata vagyok. És sajnos ennek meglesznek a következményei is. Én magam is bűnös előéletű vagyok már csak, ha a drogok használatáról beszélünk és még sorolhatnám. De ez azért túllő minden határon.
- A farzsebemben van néhány dollár, ha.... ha az megteszi akkor ott van. Vedd csak elő - prüszkölöm neki a zsákon keresztül, majd ahogy megérzem a szorítást, később pedig a rántást, gyilkos, undorodó képpel fürkészem a csinos arcot, melyet mégis legszívesebben telibe köpném azzal a vérrel, amit a kedves pajtásai kivertek belőlem. Nem érdekel, hogy mennyire piszkítaná be azt a finom vonású pofit, megérdemli.
- Ó? Tényleg? Na ne mond! Végül is erről pofázok már egy ideje - fintorgásommal gúny és gyűlölet vegyül. Undorodva pillantok le magamra, s sikerül így megállapítanom, hogy pár bordámnak annyi. Már csak a lila - vörös véraláfutásokból kiindulva. Katasztrófa. Ez aztán az akció dús nap. Szerintem odafönt nagyon összeesküdtek ellenem.
Még a vér is meghűl bennem, mikor meghallom a szirénák vijjogó hangját, akkor pedig főleg, mikor a hajamnál fogva hátrarántja a fejemet.
- Persze, én voltam! Hülyének nézel, b*szd meg? Ha valaki akkor én tényleg el akarom kerülni ezeket a k*rva zsernyákokat! Gondolom a hülye gorilláid az utcán is ugyan olyan szarul végezték a dolgukat, mint itt. Talán valaki meglátta őket... szar ügy. Akkor most nyilván versenyfutás az idővel című műsorunk következik - nem áll szándékomban felidegesíteni ezt a tébolyult boszorkát, de Istenem, mit tudok tenni, ha kiborít? Nem mellesleg az ő f*szfej haverjai vertek szarrá.
Kaján vigyor jelenik meg a képemen, s vidáman csillannak meg a szemeim mikor káromkodva a szék karfájára csap.
- Na mi van szépségem? Baj van? Félted azt a formás hátsódat? Vagy esetleg attól tartasz, hogy mit fog szólni a téged mozgató személy ehhez az egészhez? - csipogom épp oly lelkesen, mintha arról lenne szó, hogy anélkül kapok diplomát, hogy komolyabban melóznom kellene érte. Hmm... nem is lenne rossz.
Elégedettség suhan végig a testemen, mikor a kötelek szorítása lazul. Szemem elé emelve a csuklóimat, fújtatva jegyzem meg:
- Ó, persze mert ezt nem lehetett volna máshogy megoldani. Most, hogy néz ki? - mutatom a lány felé, ki menet közben az ölembe hajítja a ruháimat. Mindkét csuklóm véres, sebes és ragacsos. Undorító. Lehet nem ártana majd meglátogatnom egy orvost a fertőzés veszélye miatt?
- A legjobb út a menekülés. Tényleg... igazad van! - rongyolok én is a csaj után, persze minden lépés kellemetlen és fájdalmas, hála az ütlegeléseknek. Komolyan mondom, az őrületbe fogom kergetni ezt a nőszemélyt innentől kezdve.
Alapjáraton jól bírom a gyors tempót, a futást, de most a kelleténél is hamarabb kifulladok. Már az első folyosó végénél kénytelen vagyok fal mentén haladni ahhoz, hogy némi tempóra ösztökéljem magam.
- És most mihez fogsz kezdeni szivi? - szólok az előttem haladó csajhoz. Na nehogy már egyedül meneküljön! Fogalma sincs, hogy milyen piócát szabadított most a nyakára.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 17.09.13 22:02

Az, hogy Robert helyett ez a zöldfülű szőke herceg ül most itt a székhez kötözve, egyértelműen nem a srác hibája, hanem kifejezetten az embereimé! Nem is tudom, hogy hova gondoltak, amikor összekevertek két ennyire rohadtul különböző embert! Én mondom, ha Billy nem végezné olyan alaposan, és eredményesen a munkáját, akkor az miatt a tengernyi hiba miatt, amit már eddig vétett, rég elküldtem volna a csapatból. Ezer szerencséje, hogy jól bánik a késekkel, lőfegyverekkel, és hogy egy egész lexikon van az agyában "Hatásos kínzások" címmel.
-Te csak ne pofázz semmiről! Nem adtam hozzá jogot. - Kezd dühíteni ez a kis szarházi senki, és mivel nem félek használni a kezem, az hamarosan egy újabbat csattan az arcán, amit már -ha jól látom-, Billy, és a srácok így is rendesen megedzettek, ameddig én távol voltam.
Oda se neki! Ebcsont beforr! Ahogy elnézem, az anyja nem sokat törődhetett vele, legalábbis tiszteletre egész biztos, hogy nem tanította, így nyilvánvalóan maflásokat sem kapott azért, ha egy szó nem a megfelelő stílusban hagyta el a pici kis ajkait. Ha árvaházban nőtt volna fel -már pedig tuti, hogy nem olyan sorsra volt. Az intézetes kölyköket felismerem-, ott biztos, hogy maradéktalanul beleverték volna -szó szerint-, hogy mi az a tisztelet, mire jó, és hogy kiknek ajánlatos megadni. Nem aszerint cselekedtél? Máris csattant a derékszíj a hátadon. Szadista, de hatásos nevelési módszer...
-És nekem miért kéne hinnem neked, ha? - Szűröm készakarva, minden egy szót úgy tuszkolva át fogaim között, ahogy továbbra sem engedem, és olyan rendkívül kíméletlenül markolom a haját, ahogy eddig is tettem. Aztán persze kénytelen vagyok egy kis visszavonulót fújni, és egy kicsit hátrébb húzódva figyelni gyűlölködve azt a roppant idegesítő vigyort a képén. Addig fog csak így vigyorogni, ameddig ki nem metszem a nyelvét a helyéről!
-Engem mozgató személy?! Cöhh... ugyan már! Jegyezd meg. Itt ÉN vagyok az, aki mindenki felett áll! - Hajolok bele fenyegetően a képébe, ahogy egyre közelebbről és közelebbről hallom az összetéveszthetetlen szirénák vijjogó, vészjósló hangjait. Nem mondom, szívesen itt hagynám, de nem hagyhatunk magunk mögött bizonyítékokat, és amilyen állapotban van, egész biztos, hogy nem fogják a zsaruk annyiban hagyni a dolgot, és ráfogni, hogy saját magát verte agyon...
-Ne nyafogj! Szedd a cuccod és húzz el, ameddig ide nem érnek! - Futtában összekapdosok még néhány olyan kisebb dolgot, amit Billyéknek már nem volt idejük elrakni, aztán futásnak eredek a folyosóhoz, ahol aztán balra veszem az irányt.
-Én már tudom, hogy mit fogok csinálni! Te inkább azon aggodalmaskodj, hogy magaddal mit fogsz kezdeni. - Szólok hátra neki, és közben próbálom feldolgozni a tényt, hogy a nyakamon maradt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 21.01.14 23:28

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
152
Join date :
2014. Mar. 01.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 05.04.14 10:51

John & Axel


Még három hete se vagyok itt, de már kétszer fojtogattak, egyszer le akartak lőni, majdnem megevett egy kutyafalka, hullagyalázás, és eltűnt emberek keresése. Igaz, hogy Miamiban több embert ismerek, de ez a város nagyon durván nyomja. Vagyis én, mert velem történtek ezek és nem a falakkal.
Ma eddig valamilyen meglepő módon nem keveredtem bele semmilyen balhéba, hullákba, elemebetegekbe és sikátorban mászkáló lányokba. Furcsa. Sőt, már gyanús ez a nyugalom. Unatkozom miatta. Tegnap is annál a nem túl méretes háznál jártam, amit kinéztem magamnak. Nem megvenni akarom, hanem csak elvenni belőle pár dolgot. De ehhez kell majd Anthony is, aki önszántából biztosan nem menne bele. Ezért lesz kicsit ellazítva, de még nemtudom, hogy mit rakjak a kajájába. Nem akarom kinyírni, de kurvára nem leszek kíváncsi a szentbeszédére. Lehet, hogy már nem is él. Éhenhalt, vagy megette saját magát. Más esetben nem érdekelne, hogy hol és miként döglik meg, de tartozik nekem, tartozni fog, és tartozott is. Szóval mindenhol tartozások. De csak akkor, ha bejuttattam valamelyik házba, amit még mindig nem kezdtem el tervezni. Nem is lehet igazán. Csak oda kell majd állni, aztán kész. Döntse el ő, hogy hol akar lakni. Fél percig egy zsernyáknál, vagy egy ügyvédnél. Mondjuk ha így folytatom nemsokára megint csöves leszek baszki.
Elfogyott a heroin. Erre sétálás közben döbbentem rá, de mivel okos vagyok és bölcs, mindig tartok magamnál tartalékot, ami most épp kokain. Jó az. Maradhattam volna Colinéknál, de amit már máskor is mondtam, nem fogok ott ülni a nap 24 órájában. Mindig mehetnékem van, dögunalom egy házban várni a semmit. Inkább beszívok és lelépek valahova. Így történt ez most is. Elrepültek az aranyos idők, és máris egy elhagyatott valaminél találtam magamat. Őőő. Gondolom valami volt diliház. Nem féltem, nem hiszek a szellemekben. Ha meg van itt valaki, az se baj. Felszerelkeztem önvédelmi cuccokkal, ami konkrétan három tű, egy zacskó és egy bicska. Nem sikerült fegyvert szereznem.
Végre csönd, és nyugalom. Nincs a szöszke az idegesítő szövegével, se gyereksírás és a többi.
Feldobtam magamat a legközelebbi ablapárkányra, és bámultam  koszos, ronda falakat. Nagy buli lehetett itt a környezetet elnézve. Fecskendők mindenhol, meg csikkek, meg pár olyan dolog aminek az erdetetét nem akarom megtudni.
Vagy negyed óráig ülhettem a némaságban, amivel meghazudtoltam magamat, mivel ez is lehetne unalmas. De nem az.
A falak igazán elnyerő szépségét nem tudtam tovább nézni, mert az orrom úgy döntött, hogy elkezd vérezni.
Mivel nem volt nálam zsepkendő, a fekete pulóveremet használtam annak. Nemtudom mivan, nem mentem neki semminek. Nem vágott orrba senki. Valójában tudom én, hogy miért van, de kifogásokat találni sokkal jobb. Meg más okokat.
Asszem még itt elülök pár percig vagy óráig, aztááán megnézem megint a kirabolandó házat, utána kajálok, és nem értem miért tervezek előre amikor nem szoktam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 07.04.14 14:19

Háttér.. ♫

Nem tudom hogy kerültem ide.. Nem tudom MIKOR! Azt se hogy mennyi idő telt el mióta Jonas kidobott. Kidobott a fenébe, és nem adott anyagot, pedig megígérte. MEGÍÍÍGÉÉÉRTEEE! Mégsem adott.. - nyeltem vagy huszadjára nagyot ahogy a hiány érzése szinte hegesre kaparta a torkomat. Kellett.. Nagyon kellett.. Valahonnan.. BÁRHONNAN!

Egy klub mellett lépkedek... Emberek.. mindenfele! - húzom a fejembe a kapucnit menet közben, összegörnyedt vállak, talán nem vesznek észre. De a fejem egyre csak kavarog. Kell.. Most kell! A szemem már pásztázza a potenciális jelölteket, sok az ember, pénztárca, óra, bármi jöhet, jó lesz. De nem kaphatnak el. Nem lehet! Ha elkapnak.. ha elkapnak VÉGEM! - ugrik a fejembe az emlék még odaátról Seattle-ből. Nem.. nem lehet.. - hallom a saját szaggató lélegzetem, a kezem izzad, benn a zsebemben, mégse tudom megállni hogy az ujjaimat ki és be zárogassam. A szemem pásztázik.. tovább... kurvák.. ribancok és faszfejek.. mind túúúl nagy. Túl köpcös, ha észrevesz.. - kerülök ki egy újabbat, csak csendben elsiklok a vállak alatt. A lábak.. igen, azokat nézem.. cipők.. Aztán hopp! Egy tárca máris a kezemben. De nem állok meg. Egy pillanatra sem, csak tovább lépkedek. Semmi sem történt.. Semmi... Ugye??
Ahogy elhagyom a tömeget az egyik koszos sikátorba térve már tépem is szét a cuccot. De semmi.. A kurva életbe semmi! Csak néhány dolcsi. Egy kártya.. meg még egy.. nincs kód! Nincs semmi.. FASZFEJEK! - szórom ki a földre és a kezem egyre jobban remeg. Bassza meg.. BASSZA MEG! - nézek fel, de túúl veszélyes! Vissza kéne mennem. De nem lehet. Most nem.. Túúl veszélyes. - törli végig a számat a kiszáradt nyelvem. Emlékszem még Seattle-ben.. Megint azok a kibaszott képek! - kapok a fejemhez hogy a szememet megdörzsöljem. Az isten bassza meg!

Futni kezdek. Nem tudom hova, nem tudom miért és nem tudom minek. Csak futok.. vánszorgok a sötétben és nem tudom merre. Csak előre! Csak mozgásban legyek! Akkor talán.. akkor talán lesz valamerre! Aztán csak kikötök egy épület mögött. Retkes, de isteni szag terjeng a levegőben. Valamiii iiiisteniiii..!!! - szippantok mélyen bele és ezer közül is felismerem azt az ííízt.. azt az aromát ha megcsap az éledő bűze, és be is lépek. De nincs.. sehol sincs.. A sarokban sincs.. Ember sincs.. Csak a tűűűk! Lenyalom a véget, de kevés! Kurva kevés! Ez semmi! Ez.. SEMMI! Bassza meg...  

Nem tudom mikor aludtam el.. de most reszketek. Minden egyes sejtem éhezik az ízre és ahogy ébredezem érzem ahogy megremeg.

- Hogy rohadna meg.. - nyammogok kettőt a besütő fényben, és már tudom hogy hol vagyok. Sehol. Mert nincs. Semmi nincs..
Lassan tolom magam fel, de a kezeim remegnek. Összezárom az öklömet és kinyitom újra, de nem múlik el. Szemmel gyorsan felmérem a terepet, eszembe jutnak a tűk.. de nem. Azokban már semmi sincsen..  - járja át a köd a fejemet, de a vér még mindig sikít a fülemben: KERESSSSS!!! Ezért mennem kell.. Lépkedem, habár szaggat minden egyes léptem. Fáj.. Pokolian fáj ahogy lélegzem, mégis.. mégis.. megyek. Aztán.. aztán... Megtorpanok. Egy fickó.. Ott ül az ablakban és..

- Van anyagod!?? - szegezem neki a kérdést de olyan hévvel hogy azt hiszi letámadom. De nem érdekel. Egy percig sem. Csak szorítom az ajtófélfát a kezeimben és szinte lyukat mar belé a körmöm csak tartson meg. Kell.. Muszáj szereznem! MOST!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
152
Join date :
2014. Mar. 01.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 07.04.14 19:11

Ezen a helyen simán le lehetne forgatni egy szar horrort, vagy egy amatőr pornófilmet. Esetleg a kettőt egyben. Sose hallottam még amatőr pornó-horrorról. Egyikben se szerepelnék, de távolról azért nézném. Kivéve ha meleg pornó. Akkor nem. Inkább kiszaladok a világból. Nincsenek buzi haverjaim, nem véletlenül. Kezet fognék vele, miközben pár perce az a mancs egy másik csávó seggében járt. Gyomorforgató és undorító. Persze nincsenek előítéleteim, maximum csak egy kicsit.
Elmélyültem ezekben a világmegváltó gondolatokban, de felkaptam a fejemet amikor lépteket hallottam. Gyors lépteket. Na, itt van a pedofil sorozatgyilkos. De nem, nem az volt. Egy srác jelent meg nem messze tőlem, aki úgy nézett ki, mintha most lépett volna ki a kannibálos filmből, és közben géneket cserélt egy zombival. Brutál. Én se szoktam így kinézni.
- Van, és? - Nem kap. Sose adok senkinek. Valószínű, hogy nekem ugrik, mint mostanában mindenki.
Nagyot sóhajtva felkeltem az ablakból és közelebb mentem hozzá. Rohadtul nincs kedvem ehhez, remélem hogy valami jófej gyerek és nem ugrik nekem. Ha meg nem az, akkor van ilyen. Bár ahogy elnézem...eléggé idegbetegen fest. Kire is emlékeztet..ja igen, rám!
- Mindig ilyen aranyosan nézel ki? -
Az érdekfeszítő és kivételesen kedves kérdésem után elővettem a kokós zacskót a zsebemből, de biztos távolságban tartottam, messze az idegen kezektől.
- Kellene? -
Igen, biztosan kell neki. Nem hittem volna, hogy nálam is nézhetnek ki rosszabbul az emberek, de ő a kivétel ezek szerint.
Valószínűleg nincs pénze. Ha lenne, nem nézne ki ilyen kiéhezettnek. De így meg nem tudok neki adni, bármennyire is hajt a segítőkészség.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 07.04.14 20:03

- Adj!!! - ugrottam neki, de kis híján a saját lábamban estem pofára. - Bár.. bármit megteszek csak.. csak ADJ! - próbálkoztam megint, de még mindig ott állok, csak a szoba vesz körbe, ő meg.. ő meg közelít. - BÁRMIT! - ismétlem ahogy megint megindul a testem mellett a kezem, alig tartom magam, csak bezár és kinyit. Bezár és megint ki.. izzadok és már a nyelvemen érzem. VAN NEKI! És adni fog. Különben...
Aztán mégis beszél helyette.. megint beszél, de útközben valami teljesen elragadta a szemem. Csak figyelem.. A zacskót! A kezében. Adnia kell! Legalább egy kicsikééét...

- Hm? - kapok észbe és rántom felé a fejem. - Mit.. mit akarsz érte. - kérdezem de a hangom megremeg közben. Úgy érzem beledöglöm. Itt azonnal ha nem adja nekem. Vagy megölöm? Akár még azt is. Bármit megteszek érte csak az enyém legyen!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
152
Join date :
2014. Mar. 01.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 08.04.14 12:38

Már majdnem beletörődtem, hogy ő is agresszorkodni fog, de aztán mégsem. Remélem nem itt akar összeesni előttem, aztán meg meghalni, mert akkor futhatok világgá.
- A bármi az egy elég tág kifejezés. - Megvakartam az államat és nézegetni kezdtem a zacskót, mintha még sose láttam volna.
Ha bármit ad cserébe ezért, akkor meggondolom a dolgot. Csak az a baj, hogy még mindig nem hiszem, hogy bármi értékes tárgy lenne nála.
- Pénzt vagy életet! - Elröhögtem magamat, aztán próbáltam visszatérni a nagyon üzleties és komoly arcomhoz.
- Akármit, amit el lehet adni. -
Kéne már a pénz, Anthony nem fog adni semmit, az a rohadt ház meg még nem aktuális.
Na de tényleg elég mindjárt meghalok, vagy kinyírok feje van, lehetnék most az egyszer kedves. Senki se tudná meg, hogy néha lehetek önzetlen és aranyos és angyal. Végülis átérzem a helyzetét, szar dolog amikor nem jutunk a cucchoz.
- Mindegy. - Ezzel le is zártam az egészet, odadobtam neki a zacskót, vagy elkapja vagy nem.
Oda a drága drogom. Nem érzem jobban magam attól, hogy kisegítettem egy ártatlan fiatalt. Sőt. Ilyet többet nem csinálok.
- Emlékezz erre úgy, hogy köcsög voltam és szemét, nem adtam oda elsőre.-
Jöhetnék azzal, hogy legközelebb meg ő ad, de valószínűleg többet nem látom, aztán meg az ilyenekben nem lehet megbízni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 09.04.14 0:56

Szo.. szórakozik! Ezt még fogtam a fejemben uralkodó ködön túl, de most semmi nem érdekelt. Semmmiiiii! Semmi más ami nem az a fehér por a kezében, és nem lehet az..

- Enyém.. - engedtem a fogaim között egyetlen gyenge levegővel és a fogaim megkoccantak a háttérben. - Eladni? - tisztult aztán a kép egy szemvillanásnyi időre, és felé emeltem az arcomat. A fejem őrült vágtába kezdett. Mit lehetne eladni.. Bármit. De nekem semmim sincs! Bármim sincs.. Mééég nincs. De lesz! Ha kell.. LESZ! Az tuti hogy szerzek valamit, ha azt akarja tőlem, amikor...

Úgy vetem rá magam a felém dobott zacskóra, hogy a földre zuhanok. Az ENYÉM! Az enyém lett végre! - szánkázik a fejem és még mindig ott elterülve térden olyan gyorsan nyitom meg, mintha az életem függne tőle. Mert így is van.. ebben a percben.

Rábukom a zacskóra, magamba szívok minden egyes porszemet belőle, nem érdekelnek a mennyiségek. Csak hogy VAN! Végre van! És a végébe még megnyálazott ujjal beletúrva a zacskóba felnyálazok minden apró porszemet hogy szétdörzsöljem az ínyemen.

- Kösz.. kössz.. - esek hátra végre a seggemre, és torzult vigyort feszítek a fickóra. - Majd.. majd meghálálom. Valahogy.. - esküdözöm, de most megesküdnék bármire. A Szűzanya?? Akár még arra is.. - tágul ki a fejem, és a vér szemvillanásnyi idő alatt önti el. Iiisssssmerem ezt az érzéééést.. - vigyorodom el, és csak ekkor érzek erőt magamban, mint akit egyszerűen bedugtak a konnektorba és felugrom.

- IGEN! Úgy lesz! Meghálálom! - vigyorodom el megint szélesen, de végre úgy érzem magam mint akit kicseréltek. Egy új John.. Nem a régi. Egy tökújjj.. és boldog John! - vigyorgom megint a képébe de egyszerűen képtelen vagyok lemosni a vigyoromat.

- Egyébként ki vagy! - szívok egy nagy adag levegőt a tüdőmbe, és bennfelejtem. De csak néhány rövid másodpercre, aztán egyetlen fújással engedem előre. Hogy érdekel? Hm, nem vagyok róla meggyőződve, de.. jóóó tag az ipse, ki tudja még mi mindenre lehetnénk képesek mi ketten!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
152
Join date :
2014. Mar. 01.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 11.04.14 12:59

A srác a földre esett, én meg csak néztem szótlanul, várva hogy mi lesz. Mostmár kezdi elhagyni a zombi mivoltát, nem most fog meghalni. Magamban pár másodpercig gyászoltam a drogot, szép temetést érdemelne. Nem lett elásva, vagy a vízbe dobva, nem. Egy idegen ölte meg, és én nem csináltam semmit csak végignéztem. Szegény.
- Ajánlom is. - Nem kértem tőle semmit, de hülye lennék elutasítani azt, hogy meghálálja. Vigyorgott, amit én is egy vigyorral viszonoztam, mert hát szép az élet akkor, amikor valaki tartozik nekünk. De még mindig önzletlennek tartom magamat, senki se mondja, hogy bárkit is kényszerítettem. Ő ajánlotta föl, én nem csináltam semmit. Tényleg semmit.
- Axel. És te? - Lassan már mindenkire azt mondom, hogy rendőr. Anthony parázása miatt nekem is a mániám lesz. De ő nem az. Szóval elmondhatom neki a nevemet meg bármit is, mert nem zsaru, és nemtudom, hogy fel tudja-e fogni amit mondok neki.
- Itt laksz, vagy csak erre jártál? -
Beszéljen ő, én jobban szeretek hallgatni amikor személyes kérdésekről és lakhatási dolgokról van szó. Közben nekidőltem az egyik falnak, fárasztó állni tíz percig egy helyben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 11.04.14 13:24

- John! - vágom felé a kezemet, de egy kicsit erősebben is mint kéne, ezért megbillenek. Deee.. nem borulok fel! Még időben korrigálom a lépéseket, és igyekszem megtalálni valahol a függőlegest.

- Én.. én.. - kezdek bele, de érzem ahogy az anyag lassan, alattomosan bepörgetne, ezért nem tudok ellenállni a késztetésnek, mááár hadarok és hebegek. - Most jöttem! Most! Ma! - vágom rá teljes beleéléssel és szinte hirtelen megszomjazva a fényre, célzom meg a közeli ablakot.

- Ezzzvalammi gyönyörűűű... - veszek el egy pillanatra a fénybe, ahogy mennyi hárfák dalolnak zenélve, de aztán hamar észbekapok. - Nem.. nem.. Seattle-ből jöttem. Egy haverhoz. Egy rééégi.. haverhoz.. - figyelem még mindig a fényeket, de útközben neki beszélek, azt hiszem.. igen.. azt hiszem ő volt az aki kérdezett.

- És te mit keresel itt? - pördülök meg az ablaknál olyan hirtelen, hogy kis híján megint pofára esek, de még sikerül időben megkapaszkodnom a kereten - Úgy értem.. itt.. itt.. - pontosítok a körülményeken, legalábbis azt hiszem hogy megérti. Remélem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
152
Join date :
2014. Mar. 01.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 14.04.14 14:41

John..áháá..még nem volt John nevű ismerősöm. Az ilyen nyelv összeakasztósakat szoktam kifogni, de erre vannak a jól bevált becenevek. A John-t nem lehet becézni. Maximum J-nek. J, mint J ügynök! Elfogadtam a kinyújtott mancsot és kezet fogtam vele, közben meg próbáltam segíteni neki abban, hogy essen el. Kedves napot tartoook, és még illedelmesen kezet is fogok. De ha már belekezdtem, most nem fogok átváltani nem kedvesbe. Jó ez így. Bunkó, parasztos viselkedéssel amúgy sem biztos hogy elérném a meghálálást. Már csak rózsaszín pónik hiányoznak és elkezdhetnénk hányni mindketten.
- És a haverod is olyan, mint...te? -
Megfogalmazásokban még mindig nem vagyok jó, de ha nem érti akkor elmagyarázom. Valahogyan. John az ablakhoz ment, én meg követtem, nem zavart, hogy nem engem néz. Leszarom, így is tökéletesen hallom azt, amit mond.
- Itt? Mármint itt? - Az ujjammal a föld felé mutattam, hogy tényleg itt. Itt. De csak hülyültem, mert az olyan jó.  
- Unatkoztam, új vagyok még itt, nem tudok leakasztani minden utcából egy havert. Szóval ide jöttem beállni, aztán meg megjelentél te. -
Vagyis már nem unatkozok. De ez így nem jó, mert elég ritka az amikor nem én vagyok szar állapotban. Furcsa ez a szereposztás, most nekem kell nézni, hogy mikor fog összezuhanni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 19.04.14 0:30

- Márminthogy milyen! - szegezem neki a kérdést, de nem tudom talán felkiáltásnak hatott, mégse éreztem vele semmit sem, de ez a cucc.. jóóó anyag, azt meg kell hagyni csak kissé.. igen, összekeveri a fejemet.

- Itt! - vágtam rá olyan meggyőződéssel, hogy még a pápa se hihetne jobban Istenben, és a hozzá járó "épeszű"(?) bólintás, hogy majd leesik a fejem, de úgy néz ki hatott. Megint beszél, deee..

- Én leszek a haverod! - feszes vigyor, az az igazi kétszáz fogas féle, és ja, naná hogy leszek, hiszen.. - Adtál anyagot... - összpontosítok a zacskóra, ami a földön hever mögötte, és hogy komolyan gondolom e? Ja.. Ja! Nanáhogy! Tökkkkomolyan! Az istenúgyse tőlem, hogy még a.. még a.. bassza meg nem emlékszeeem.. ki gondolhatná tőlem komolyabban, de így van. Nanáhogy így!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
152
Join date :
2014. Mar. 01.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán 20.04.14 17:26

- Ilyen drog imádó. - Ez tűnt a legtökéletesebb megfogalmazásnak. Kellenének még haverok, mert Anthony túl kevés, társasági lény vagyok. John normális, legalábbis nekem annak számít. Nem veszekszik, verekszik, okoskodik és faggatózik. Jófej. Az se bánt már, hogy neki adtam a cuccomat, lesz másik. Ezzel ellentétben lehet, hogy még egy ilyen John-ba nem fogok belefutni.
Az ittről kiderült, hogy tényleg itt van, én meg röhögni kezdtem mintha ez tényleg olyan rohadt vicces lenne. Valamiért az is.
- Jólvan! - Odaléptem hozzá és megveregettem a vállát, miután sikerült abbahagynom a nevetést.
Nem akarom túlterhelni az agyát, ezért inkább befogtam a számat és megvártam amíg ő kérdez, vagy mond valamit. Szórakoztató egy ember, és ha komolyan is gondolta ezt a haverságot akkor állok elébe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Őrület határán

Vissza az elejére Go down

Őrület határán

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

-
» Határvidék
» Határszigetek
» Határvidékek
» 17. - kiképzőterep
» Határvidékek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Külváros :: Vegas rosszabbik környéke-