welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Whataya want from me?
Eric Crawford
Yesterday at 18:51
Városháza
Grace Kendra Handrick
Yesterday at 12:11
Grimm
Timur Theodor Volkov
18.11.17 0:33
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Crystal Haynes
 
Drake Combton
 
Lyna Frei
 
Ifj. Jack Daniels
 
Daisy McFly
 
Zachary M. Boild
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Jenna • Link - Helloooo!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 19.01.14 20:59

Értem én, hogy nem akar hazamenni, de azt is tudom, hogy muszáj ezt tisztáznom vele reggel. És persze valami mást is, de azt még nem tudom, hogy mikor és hogyan. Nem akarom bántani, nagyon nem szeretném, hiszen engem már bántottak elégszer, és hogy pont én legyek, aki ártok egy ilyen kedves pasinak... azt nem tudnám elviselni. De félek, hogy már megtettem, csak ő még nem tud róla. Hiszen ott van Dave és itt van ő és... fogalmam sincs, hogy mi a fenét csináljak! A legegyszerűbb azt hiszem az lenne, ha az egész Dave dolgot hagynám a fenébe, csak annyira nehéz, hiszen olyan fantasztikus vele a szex! Tudom, hogy nem minden erről szól, nem a testiség a legfontosabb és Linkkel is jó, és mellette ő kedves és megbízható, de... mégis olyan nagyon nehéz, mintha a kedvenc sütimről kéne egy életre lemondani. Sejtelmem sincs, hogy mi lesz ebből, vagy hogyan fogom majd megoldani, pedig valahogy majd muszáj lesz. Egyelőre viszont arra koncentrálok, ami van, még pedig hogy ezt a részegálmos pasit az ágyamba tessékeljem szigorúan aludni, úgyse lesz most képes másra. Ezt az is mutatja, hogy még bele is rúg az ágy végébe, és utána kerül hasra, és húzza a fejére a takarót. Már előre sajnálom, hogy mi lesz vele majd reggel... iszonyatosan pocsékul lesz és ő még csak nem is tudja, hogy mire számíthat.
Mindenesetre mellé bújok szépen és még egy jó éjt csókot is kap. Nem hiszem, hogy túl sok minden eljut hozzá a szavaimból, mert már elég laposakat pislog, de ez most nem is számít. Megfogom a kezét, és én még tuti hogy nem fogok tudni ilyen gyorsan eljutni az alvásig, főleg mert tudom, hogy hamarosan kelteni fog az ébresztő és muszáj betelefonálnom a munkahelyemre, hogy beteget jelentsek. Őszintén szólva nem vagyok ezért annyira oda, de nincs más megoldás. Itt akarok maradni vele, amúgy se küldhetem haza csak úgy, meg hát nincs is olyan állapotban. Végül csak elnyom az álom és persze olyan hirtelen lesz reggel, hogy a csörgés szó szerint fájdalmasan hasít bele a reggeli csendbe. Majdnem leverem az ébresztőórát, úgy kapkodok érte, de Link meg se moccan. Elég rendesen kiütötte magát, szóval végül is ez nem lep meg olyan nagyon. Óvatosan kimászom az ágyból, arrébb pakolva a kissé rám lógó karját, aztán már osonok is ki. A gyors telefont se perc alatt megejtem, és kissé kómásan bújok vissza az ágyba. Jót fog tenni még egy kis alvás, abban biztos vagyok.
Az újabb talán 1-2 óra után érzem meg a mocorgást, majd hallom meg az ismerős hangot. Nem épp úgy fest, mint aki teljesen rendben lenne ez biztos, és persze egyáltalán nem lep meg. Kicsit megdörzsölöm a szememet, hogy sikerüljön rendesen magamhoz térni, aztán felülök és óvatosan húzódok közelebb hozzá, hogy finoman simogatni kezdjem a hátát. Az elején még csak meg sem szólalok, maximum halkan próbálom csitítgatni. Ha jól sejtem arról sincs sok fogalma, hogy itt van és nem akarom drasztikusan leszedni a párnát a fejéről.
- Link... semmi baj... tegnap kicsit kiütötted magad. - lassan és határozottan halkan beszélek, hogy ne olyan legyen neki a hangom, mint akinek épp össze akarják préselni az agyát két cintányér között. Mást viszont most még nem tehetek, neki kell előbb képbe jönni, felfogni, hogy hol van és megpróbálni legalább pár homályos foltra emlékezni, aztán majd beleplántálhatok egy kávét, egy aszpirint, esetleg még kaphat egy masszázst is a halántékára, ami egy kicsit segíthet.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 19.01.14 22:54

______________________________________________________________
Eddig nem gondoltam volna, hogy lehet ennyire hívogató egy üres ágy. Még soha, de soha nem voltam olyan fáradt, hogy már az ágy felé lépkedve sikerüljön lecsukni a szemem egy pillanatra. Most viszont igen, ennek köszönhetően jó nagyon rúgok az ágy szélébe. Erre már kinyitom a szemem, de nem zavartatom magam. Csak kikerülöm a szélét, ami az utamba állt és hassal esek be az ágyba. Szinte azonnal valami takaró után kutatok, amit úgy rendezek el a fejemre húzva, ahogy otthon szoktam. Az sem zavar, hogy ez valószínűleg rövidebb - vagy gonoszkodik velem, mint a ház többi része -, és kilóg a lábam. Reggelre lehet, hogy le fog fagyni, de ez most nem érdekel. Minden erőmet lekötni, hogy még egy percig képes legyek nyitva tartani a szemem. Ez tűnik most a legnagyobb kihívásnak, de látni akarom... látni akarom, még egyszer őt, mielőtt elalszok. Abban még csak nem is reménykedek, hogy még egy csókot is kapok tőle.
Ennyivel már bőven megelégszek, és most már lecsukom a szeme. Még valamikor félálomban a keze után kutatok, és amint össze tudom fűzni az övével az ujjaimat, már alszok is. A megszokottnál nyugodtabban alszok, de az biztos, hogy jó pár percet végigmotyogok valamikor... Az ébresztőből viszont semmit nem hallok. Az első dolog, ami eljut a tudatomig valamiféle zúgás, ami beférkőzik a tudatomba. Ezután jön a furcsa szájíz. Mind a kettőt megpróbálom kizárni azzal, hogy egy hirtelen mozdulattal a fejemre húzom a párnát és az egész arcom a matracba nyomom. Újabb szavak hagyják el a szám, ahogy a szomszédokat szidom, amiért már most hangoskodnak.
Ekkor viszont tudatosul bennem az első apró szilánk, ami nem illik bele a megszokott reggelekbe. Mary nem hallgattatja el a zúgást okozó embert. Ez az első. A második, hogy megmozgatom a lábujjaimat, amik eléggé lefagytak, de ennek köszönhetően tudatosul bennem, hogy szinte teljesen meztelen vagyok. Talán gyerekként fordult ilyen elő még anyával és apával. De azóta soha. Ekkor már tudhatnám, hogy valami nagyon más, mégis csak akkor kezdenek eszembe jutni az apró részletek, amikor meghallom az ismerős hangot, ami esküszöm, hogy csillapítja a zúgást! Ráadásnak ott a hátamat simogató kéz, aminek köszönhetően egy pillanatra teljesen mozdulatlanul fekszek.
- És most nem otthon vagyok - beszélek egyenesen a matracban így elég nagy rá az esély, hogy az egészből csak valami értetetlen morgás, vagy talán pár szó jut el hozzá. Még ezek után vagy egy percre szükségem van, mire rászánom magam, hogy levegyem a fejemről a párnát és szembenézzek a valósággal.
Ez persze csak annyiból áll, hogy a takarót lehúzom a fejemről... legalábbis nyúlok utána, de az már régen nincs ott. Valahova a derekam környékére csúszott. De legalább a párna mellettem köt ki, én pedig a hátamra fordulok. Ahelyett viszont, hogy ránéznék, szinte azonnal becsukom a szemem. Csak kis fény szűrődik be az ablakon, mégis elvakít. Oké, ez nagyon nem lesz így jó!
Végül nagy nehezen rászánom magam, hogy kinyissam a szemem és ránézzek, miközben valami hülye okból kifolyólag magamra húzom a takarót. Elég különösen érzem magam és még mindig lassan jut el a tudatomig, hogy a zúgás nem kintről jön, hanem az én fejemben van. Most először fog el a pánik. A baleset után zúgott így a fejem és most ösztönből nyúlok oda, ahogy a heg van. Érzem, és nem frissebb vagy ilyesmi. Ezután már képes vagyok Jennára koncentrálni. Már csak azt nem tudom, mit is kellene most mondanom.
- Én... tegnap én... - kezdek bele, de nagyon nem jönnek a szavak a számra. Még annyira sem, mint máskor. Jobb híján csak lefelé görbül a szám, ahogy bocsánatkérőn nézek rá. Nem tudom, mit csináltam, vagy mit nem... egyáltalán milyen nap van ma és mi volt tegnap?
- Mit is... mit csináltam? - kérdezem suttogóra fogva, mikor rájövök, hogy a saját hangom is visszhangot ver az agyam legmélyén, ami csak növeli a kellemetlen zúgást és még pocsékabbul érzem magam. Mintha valami... lázas betegség végén lennék
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 20.01.14 13:43

Biztos voltam benne, hogy nem lesz neki egyszerű a reggel. Még én se viselem jól a másnaposságot, pedig volt már benne részem, de amikor ez valakinek az első, főleg olyan valakinek, aki előtte ennyire rendes életet élt és még ha jól sejtem inni se nagyon ivott soha. Ha ez nézem, akkor még jól is viseli csak annyival, hogy kissé morog és hogy a fejére húzza a párnát, hátha attól bármi jobb lesz. Én pedig csak egész óvatosan húzódom közelebb és simítok végig a hátán, no meg a hangom is határozottan csendes. Nem szeretném, ha én lennék az, aki még inkább növelem a fejfájását, vagy pocsék állapotát, vagy azt, ami épp van, mert tuti, hogy kellőképpen rosszul lehet. A kijelentésére csak elmosolyodom, legalább már kezd neki halványan összeállni a kép, ha nem is azért mert emlékszik valamire a tegnapból, de legalább felismerte a hangomat és ha jól sejtem az is egyértelmű neki, hogy túl sok ruha sincs rajta, no meg minden bizonnyal nem is ilyen ágyneműt szokott meg. A motyogásából tényleg nem értek túl sokat, de azt hiszem most nem is kell, hogy válaszoljak, csak megvárom, amíg sikerül neki megfordulni, én pedig továbbra is ott ülök mellette törökülésben egészen közel, hogy ha kell akkor... segíteni tudjak, bár ilyenkor leginkább a kávé és a fájdalomcsillapító használ, ahhoz viszont fel kell kelnie, vagy majd hozok én neki, az sem gond. Elmosolyodom, amikor végre kinyitja a szemét az első próbálkozás után.
- Akkor még jó, hogy eszembe se jutott elhúzni rendesen a sötétítőt. - ahogy látom így is határozottan zavarja a fény, pedig túl sok tényleg nem szűrődik be. A lefelé görbülő száját látva csak közelebb hajolok és egy gyors puszit kap a ajkaira, csak hogy érezze, hogy semmi baj nincs. Egy kicsit sem haragszom rá, egyedül a vallomása az, amitől megijedtem, de ő még csak nem is emlékszik rá és most ez a lényeg. Nem kell azonnal megtárgyalni, bár attól még elfelejteni sem lehet, hiszen attól még tény marad, hogy így érez, és nem hiszem, hogy csak úgy a szőnyeg alá lehetne söpörni.
- Te tegnap sokat ittál valahol... valakivel, aztán beállítottál ide az éjszaka közepén részegen. - fejezem be a mondatot helyette, amit neki nem sikerült, de még nem fejtem ki teljesen és persze nagyon igyekszem halkan beszélni, hogy még véletlenül se legyen neki zavaró a hangom, főleg mert ő is határozottan csendesen közöl mindent, ha jól sejtem még a saját hangja is zavarja.
- Ködösen se rémlik semmi? - pillantok rá, mintha csak azzal próbálnám az emlékeket a fejébe szuggerálni, bár kétlem, hogy ez túlságosan sokat segítene. Lehet, hogy majd fokozatosan beugrik neki pár részlet, de az is lehet, hogy az ég világon semmi nem fog visszatérni neki a tegnapi napból, meg persze a ma hajnalból. Nem is tudom, hogy mennyit vázoljak fel neki abból, amit tudni szeretne, azt hiszem az a tiszta, ha mondjuk a nagy részét, de a leglényegesebb momentumot kihagyva.
- Szóval eljöttél és segítettem kicsit megfürdeni, mert a ruháid éppenséggel nincsenek jó állapotban, aztán... kidőltél. És azt mondtad, hogy nem akarsz hazamenni. Link... beszélned kell a kereszt szüleiddel, már halálra aggódhatják magukat. - lehet, hogy nem ez lesz az első tette, hanem mondjuk a kávé, vagy az aszpirin, de akkor is sort kell rá keríteni, már délelőtt van és... simán el tudom képzelni, hogy minimum azt hiszik, hogy meghalt, vagy már ugrasztották a rendőrséget is meg minden.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 20.01.14 19:44

______________________________________________________________
Lassan, nagyon lassan törik szét a látszat üvege, ami ébredés után kialakul a zúgó fejemben. Először csak egy apró repedés, miszerint Mary nem azt teszi, amit olyankor szokott, ha valaki zajong. Aztán jön a következő, a simogatás, a kedves hang... és a repedések egyre nagyobbak, míg végül szilánkokra robban az egész és rájövök, hogy nem otthon vagyok. A takaró, ami lecsúszott a fejemről egészen a derekamig, nem az enyém. A párna, amit a fejemre húztam még utolsó mentsvárként, szintén nem a sajátom.
Hiába minden, a valóság akkor sem akar teljesen összeállni. Azt persze már az első szavakból sikerül megállapítanom, hogy hol... vagyis inkább kivel vagyok. Amikor sikerül rávennem magam, hogy megforduljak, már az is tudatosul bennem, hogy ez valószínűleg az ő szobája és az ő ágya. Vajon sikerült felavatni? Nem, nem hiszem. Arra csak emlékeznék. Egyáltalán... mi minden is maradt ki? És mi ez az irdatlan zúgás? Miért bántja a szemem az a kis fény, ami beszűrődik? Legszívesebben újra a hasamra fordulnék és a fejem a matracba nyomnám. Hiszen az bevált az előbb. Vagy valami olyasmi.
De nem tehetem. Viszont akaratlanul is felé villan a tekintetem, amikor eszembe juttatja a lehetőséget, hogy akár le is húzhatná az ablakról a sötétítőt. Ennél rémisztőbb gondolatot most ki sem tudnék találni. De szerencsére nem tesz semmi ilyesmit. Ez viszont most kevés ahhoz, hogy boldog mosolyra húzódjon a szám. Nem emlékszem semmire, fogalmam sincs, hogy mit csináltam és ez így elég kétségbeejtő. Tudom, hogy ott vannak valahol az emlékek - hiszen ott kell nekik lenni! - mégis megbújnak a zúgás mögött és képtelen vagyok hozzájuk férni.
Minden tény ellenére az apró puszira egy halvány mosoly kúszik fel az arcomra.  Bármilyen kellemes is ez a pillanat és akármilyen nagy a késztetés, hogy csak itt feküdjek tovább és nézzek rá, felülök. Erre még jobban felerősödik a zúgás és mintha kalapáccsal verné valaki a fejem. Nem épp kellemes még úgy sem, hogy nem mondhatom, fáj.
Valahol. Valakivel. Sokat ittam.
- Egy kocsmában. Darrellel - adom meg az igazából fel sem tett kérdésre a választ, ahogy felrémlenek a még akkor józan perceim. Tudom, hogy megléptem vele együtt a kórházból. A hátsó ajtón mentünk, hogy Robert ne tudjon róla. Csak egy óráról volt szó. Egyetlen. Óráról.
- Sajnálom, hogy gondot okoztam - mondom ki akaratlanul is, suttogva, ahogy megpróbálok egy újabb halványt mosolyt varázsolni az arcomra. Ezzel is legalább leplezném, hogy mennyire szégyellem magam az egész miatt.
Fogalmam sincs, hogy lehetett abból az egy óra beszélgetésből és az üdítőből, amit rendeltem... mindez. Csak halványan rémlik egy-egy jelenet onnantól kezdve, hogy a pultos elém csúsztatott valamit, ami a kinézete ellenére biztosan nem víz volt. Az nem mar annyira, mint ez tette, amikor megittam. Ezután viszont nem igazán tudom, mi volt. Próbálom én felidézni, főleg akkor, amikor Jenna megkérdezi, de teljes a sötétség.
Nem mintha akkor jobban érezném magam és jönne a nagy megvilágosodás, amikor pár szóban elmondja ő, mi történt. Az utolsó mondat meg főleg nem segít. Erre emlékszem. Emlékszem, hogy ezt hajtogattam Darrelnek, amikor... komolyan széttörtem a saját telefonom? Nem tehettem meg! Mégis be kell látnom, hogy így történt és a tény, hogy ma reggel mégis fel kell hívnom a kereszt szüleimet.
Azonnal hagyom magam ledőlni és az arcomba nyomom a párnát. Két kézzel szorítom, mintha valakit fojtogatnék, pedig csak el akarok tűnni. Meglépni a valóságból. Akkor is, ha ez a lehető leggyerekesebb reakció, amivel csak felelhettem volna a szavaira.
- Nem. Szóba sem jöhet. A-a - motyogom a párnába és eszemben sincs elengedni. Nem tudok én most mindezzel szembenézni. Mi egyebet csináltam még? Miért ide jöttem egyáltalán? Miért... miért... miért...?
A fejemben erősödik a zsongás és még a falat is képes lennék lefejelni, ha tudnám, hogy az megszüntetni. De erre sok esély nincs, ezt még a fejembe nyomott párna alól is tudom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 21.01.14 15:22

Nem vágom el tőle, hogy gyorsan összeszedje magát, azt most lehetetlen lenne. Nem mondom, hogy a sokadik másnaposság már kellemesebb, de azért az első mégis eléggé maradandó élmény tud lenni. Hagyom, hogy a magam tempójában próbáljon meg észhez térni, és maximum a hangommal, és a finom simogatással igyekszem segíteni neki. Végül csak megfordul, én pedig mosollyal próbálom bátorítani, ami most nem sokat segít. Elég pocsékul lehet, ezt minden egyes megjelenő arckifejezése bizonyítja, és én tényleg nem húznám el a sötétítőt, hogy ezzel is megnehezítsem a helyzetet. Legszívesebben leszaladnék hozni neki kávét, meg aszpirint, de nem akarom itt hagyni csak úgy válaszok és minden nélkül. Akkor inkább még egy picit kénytelen lesz kibírni, amíg mellette maradok, hátha legalább még a tegnapi napja elejéből emlékszik valamira. A név viszont meglepő módon ismerősen csend nekem, amire kicsit ráncolom is a homlokomat. Honnan a fenéből ismer ő egy ilyen alakot? Valahogy ég és föld a két pasi.
- Egy nem túl magas, fekete kedvelő rövid hajú... csőrike tetkós pasi? - ez utóbbi lehet talán a legjellegzetesebb ismertető jel, bár remélem, hogy nem az fog neki egyből beugrani, hogy ha tudok egy felsőtesten lévő tetoválásról, akkor biztosan elég jól ismerem Darrellt, hiszen erről szó sincs. - De miért mentél vele egy kocsmába, és...? - nem folytatom, nem hiszem, hogy most sok kérdésre van szüksége, és amúgy se hiszem, hogy válaszolni tudna rá, hogy Darrel miért hagyta egyedül. Az tuti, hogy ha az a pasi a kezeim közé keveredik valamikor is, akkor ezért még kapni fog. Egy ilyen kedves srácot nem lehet kocsmába vinni és ha ez meg is történik, akkor sem lehet csak úgy egyedül hagyni. Nem kellett volna engednie, hogy ennyit igyon, vagy akkor már hazavinni normálisan, és... Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen?
- Semmi gond, nem okoztál gondot, hidd el. Legalább megúsztam egy napot a melóban. - mosolyodom el, hiszen beteget kellett jelentenem, de túl fogom élni és a kaszinó is, ha egy napit kihagyok nem igaz? Egyébként is örülök neki, hogy itt van, hiszen nagyon is kedvelem, csak azzal a vallomással ne ijesztett volna halálra, hiszen az még most is ott motoszkál bennem valahol mélyen és őszintén szólva fogalmam sincs még, hogyan fogom szóba hozni, vagy hogyan fogok bármit is kezdeni az egésszel. Nem hiszem, hogy most akarom ezt majd megbeszélni, vagy legalábbis nem azonnal. Az viszont biztos, hogy kéne neki telefon és fel kéne hívnia a kereszt szüleit, mert tuti, hogy már totál frászban vannak, amit nagyon meg is értek. Halkan sóhajtok egyet, amikor újra hátra dől és a fejére húzza a párnát. Tényleg úgy viselkedik, mint egy gyerek, én pedig próbálok nagyon megértő lenni.
- Mit szólnál hozzá, ha innál egy kávét és adnék neked egy aszpirint. Gondolom... elég pocsékul vagy. Aztán utána majd... meglátjuk. - tiszta fejjel könnyebb lesz, de akkor is rá kell vennem valahogy, hogy telefonáljon. Nem lesz jó, ha még sokkal tovább húzza és el teljesen nem tűnhet úgy sem, akármennyire is szeretné ezt egy egyszerű párnával megoldani. Közelebb húzódom hozzá és finoman végigsimítok a kezein, hogy engedje el szépen a párnát és ha hagyja, akkor le is húzom az arcáról.
- Hoztam neked pólót és nadrágot, bár tegnap nagyon ellenkeztél, hogy felvedd, de lent hűvösebb van és nem akarom lenyúlni a bátyám köntösét is. - mosolyodom el és fogom meg a kezét, hátha hagyja magát, hogy felhúzzam. Nekem is persze fel kéne tápászkodni, és felvenni valami egyebet, de félek, hogy annyi idő alatt meggondolná magát, hogy velem jöjjön. Majd maximum útközben a fürdőszobából felkapok egy köntöst, vagy valamit, vagy kibírom így, amúgy is jót fog tenni nekem is egy meleg kávé, az majd nem engedi, hogy fázzam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 21.01.14 18:20

______________________________________________________________
A mai nem éppen fényes napomon legalább az segít, hogy ő itt van. Ha mindezzel otthon kellene megbirkóznom, nem tudom, mit csinálnék. De most itt vagyok. A szobájában, az ágyában és már elég ok arra, hogy legalább halványan elmosolyodjak és mivel azt szeretné, mindent beleadjak és legalább pár részletet megpróbáljak felidézni. Kis gondolkodás után megy is. Legalább még a... józan rész rémlik.
- Igen. Szalutáló csőrike - mosolyodok el akaratlanul is, ahogy eszembe jut, milyen vigyorral mutatta a tetkóját a kórházban. Meg sem fordul a fejemben, hogy ő honnan ismeri és egyáltalán honnan tud a tetoválásról. Egyszerűen csak természetesnek veszem, hogy így van és kész. Most amúgy sem lennék képes túl sokat gondolkodni és kombinálni.
- Hát... jó dolognak tűnt meglépni a kórházból és beszélgetni. Elég... sok az új szabály otthon... és... - nem tudok, nem grimaszolni beszéd közben. Már az is túl sok, hogy mindezt fel kell idéznem és elmagyaráznom neki. Nem akarok se erről beszélni, se gondolni rá.
- Jó ötletnek tűnt - tudom le ennyivel és egy bocsánatkérő tekintettel, mintha ezzel neki tartoznék. Az már nem kérdés, hogy bűntudatom van az egész miatt, de főleg azért, amiért miattam nem tudott aludni, és miattam nem mehetett ma dolgozni, és miattam... miattam... miattam.
A mosolyát mégis viszonozom valamilyen szinten és a zúgás meg minden más ellenére egész emberien érzem magam. Egészen addig, amíg meg nem említi, hogy telefonálnom kellene. Nem, nem. Arról szó sem lehet, hogy én most összeszedjem a bátorságom és felhívjam a kereszt szüleimet. Még az is lehetetlen feladatnak tűnik, hogy kimásszak az ágyból, nemhogy velük beszélni! Akármennyi alkohol is keringett a szervezetemben, amikor azt mondtam, nem megyek haza, tartom magam most is ehhez az elhatározáshoz.
Erre pedig mi tűnik a legjobb megoldásnak? Persze, hogy az, hogy a fejembe nyomom a párnát és megpróbálok láthatatlanná válni. Elég hatásosnak tűnik a dolog. Én legalábbis nem látok és akkor más sem láthat. Kár, hogy jól tudom, ez nem ilyen egyszerű. De ha eddig nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy így nem tudok eltűnni, a finom simítás a kezemen és a pár szó tudatosítja bennem.
- Nem szeretem a kávét - nyögöm ki, ahogy nem épp sugárzó örömmel, de hagyom, hogy elhúzza a párnát. Úgy pislogok rá, mintha most látnám életemben először. Csak most tudatosul bennem, hogy hogyan is viselkedtem. Fogalmam sincs, miért ezt tettem, de jobb megoldás akkor sem jut eszembe. Hogy tűnhetnék máshogy el? Nem mintha ez a megoldás működött volna. Továbbra is itt vagyok, Jenna előttem, én pedig a felhúzom a lábam, miután hagytam, hogy segítsen felülni. Egy percig a lehorzsolt térdeimet vizsgálom, de hamar rájövök, hogy semmi különös.
Végül lábra már egyedül kecmergek. Először csak rábámulok az idegen ruhákra. Hát, ezek közül egyik sem túl szuperhősös. De felveszem őket. Kicsit bénázva, párszor féllábon próbálok ugrálni, de felkerül elég hamar rám minden. Persze az már más kérdés, hogy eléggé lóg rajtam, de... ruha.
- Csak aszpirinért? - kérdezek rá, és addig nem mozdulok, amíg nem bólint rá. Tudom én, hogy vigyázni kell az ilyen dolgokkal. Mary is sokszor megjátszotta már. Becsábított ezzel meg azzal és teljesen más lett a vége. Egy új gyógyszer, ami erősít, egy új szabály, amire rá kellett bólintanom...
Nem azt várom, hogy most tegyen ígéretet, csak azt, hogy legalább bólintson. Bízok benne, hogy semmi más nem lesz, ha megteszi. Aztán persze nyúlok a kezéért, hogy elindulhassak vele. Egyáltalán nem rémlik, hogy merre kell menni. Hogy kerültem én emeltre? Vajon négykézláb másztam fel a lépcsőn?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 21.01.14 20:50

Azért nagyon nem tetszik nekem, hogy Darell ilyen balhéba keverte. Hát ennyire sem gondolkodik, hogy egy ilyen rendes pasit nem illik leitatni? Vagy akkor már nagyon is figyelni kell rá? Határozottan morcos vagyok és ez látszik is rajtam az elején, csak utána kúszik fel újra a mosoly az arcomra, hogy ne érezze, hogy baj van, vagy hogy ő a hibás. Azt nem szeretném, most amúgy is nagyon labilis a lelki világa, óvatosan kell bánni vele. Bár még nem ismerem Darellt sem annyira, de ha újra látom, tuti, hogy meg fogom mondani neki a magamét, ez nem kérdés!
- Új szabályok? Miattam igaz? - elhúzom a számat. Sejtem én, hogy miről van szó, minden bizonnyal Mary még szigorúbb keretek közé igyekszik őt fogni, de ez egyszerűen... nem normális! Nem lehet egy másik embert így kezelni, csak azért, mert történt már vele egy két kisebb-nagyobb baleset. Azok bármikor megeshetnek bárkivel, és nem lehet e miatt eltiltani az élettől, meg mindentől, mert abba meg csak belesavanyodik. Az én apám is megpróbálta, de én nagyon hamar megmondtam, hogy nem kérek belőle. Na persze ez semmit sem ért, csak amikor már el is tűntem otthonról és a saját lábamra álltam. Nem csoda, ha most a bátyám nem nagyon mer beleszólni az életembe, azt hiszem tisztában van vele, hogy simán képes lennék újra lelépni, ha erre lenne szükség.
- Te nem gondoltál még rá, hogy egyszerűen... megmondd a véleményedet? Mi történhetne? - igenis mi lenne, ha kiállna magáért. Lehet, hogy a kereszt szülei azért sokkal jobban viselnék, mint az én apám. Ő egy igazi zsarnok, és szerintem az se hatotta meg, hogy leléptem, de ha a kereszt szülei felfognák, hogy ha nem adnak neki nagyobb teret, akkor teljesen elveszítik... akkor talán változhatna valami. De ehhez ugye az kell, hogy beszéljen is velük, amit nagyon nem akar még mindig. Pedig ez így akkor sem állapot! Nem lehet elbújni egy párna alá, még ha aranyos is a reakciója, akkor is túlságosan gyerekes. Szembe kell nézni a tettek következményeivel, és persze tenni kell azért, hogy változzon az élete és csak ő tehet érte, más nem.
- Pedig jót tud tenni, de nem muszáj, ha nem kérsz. - mosolyodom el újra, hogy érezze, hogy vele vagyok és persze végül csak sikerül lehúznom a fejéről a párnát is, bár határozottan nem egyszerű. Végül még fel is ül. Annyira szívesen ölelném meg, de nem akarok most túlzásba esni, főleg mert egyértelműen nincs a toppon, és ki tudja most, hogy mi az, amit jól visel és mi az, amit nagyon nem. Az is valami, a sikerül rávennem, hogy lejöjjön velem, és felöltözzön legalább nagyjából, ha más nem akkor igen, csak aszpirinért. Aztán az más kérdés, hogy nagyon szeretném, ha végül mégis hajlandó lenne másra is. Neki is el kell fogadni, hogy nem zárkózhat be ide örök életére, máshogy pedig nem kerülheti el a kereszt szüleit. Tuti, hogy már a rendőrségen is jelentették, hogy eltűnt. A végén még én leszek az emberrabló.
- Jól van, csak aszpirinért. - egy cseppnyi füllentés, semmi több, vagy mondjuk úgy, hogy... végül is első körben tényleg csak azért megyünk le, aztán majd kiderül, hogy mit sikerül még beadagolnom neki. Megfogom hát a kezét, de aztán még egy hirtelen indíttatásból csak megteszem, amit már az ágyban is akartam. Vékony karjaimat a nyaka köré fonom és megölelem. Csak ennyi most, semmi több, csak mert... mert úgy érzem, hogy ez most kell. A miatt hogy itt van, azért hogy nincs jól és persze, amit éjszaka mondott, amivel még mindig nem tudok mit kezdeni. Csak utána engedem meg, és fogom meg a kezét, hogy elinduljak vele lefelé tényleg aszpirint keríteni. Azt is elfelejtem közben, hogy felkapjak legalább egy köntöst, nincs azért annyira hűvös.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 21.01.14 21:23

______________________________________________________________
Máskor mindent elmagyaráznék neki. Onnantól kezdve, hogy összefutottam Darrellel a kórházban, egészen addig, hogy... nos, addig, amíg emlékszem a történtekre. de most túl nehéz feladatnak bizonyul megbirkózni a fejemben lévő zúgással és emlékeket előásni az agyam mélyéről. Inkább próbálom megfejteni az arckifejezését. Máskor azért megy, most viszont csak azt látom, hogy nem mosolyog, aztán pedig mégis. Egy pillanatig ráncolom a szemöldököm, de nem kérdezek semmit. Későbbiekben viszont már úgy csúsznak ki a számon a szavak, hogy át sem gondolom.
- Nem! - szólalok meg hirtelen, magamhoz képest kiabálva, mire kénytelen vagyok szó szerint a fejemhez kapni. A saját hangom miatt érzem úgy, hogy szétrobban a fejem. Kényszerítem magam, hogy halkítsak és újra szinte suttogásra váltsak.
- Vagyis... nem csak miattad. Amúgy is szokott ilyet néha, szóval... nincs baj - húzom halvány mosolyra a szám csak azért, hogy meggyőzzem. Lehet, hogy a hazugság nem megy, de ha igazat beszélek, egy mosolyt tudok magamra varázsolni, ha kell, bármilyen pocsékul is vagyok éppen.
Nem akarom, hogy magát hibáztassa az új szabályok miatt. Mert nem kell. Többet adott, mint amit Mary el tud venni. Ha eddig akár csak megfordult a fejemben, hogy oknak felhozzam a gekkóim elvételét, amiért nem akarok visszamenni, hát most már biztos nem teszem. Egyszerűen csak nem lenne jó ötlet, ha még több részletet árulnék el neki.
- Nehéz. De majd valamikor... - vallom be és tudom le ennyivel a válaszadást, miközben elég elmélyülten kezdem vizsgálni a félig magamon lévő takarót. Még kapargatom is, mintha lenne rajta valamit, amit feltétlen le kell szedni.
De az igazság az, hogy nincs ott semmi, amitől meg kellene szabadulni. Én viszont továbbra is szeretnél eltűnni. Minden értelemben. Láthatatlanná válni és azt csinálni, amit akarok, kockázatok nélkül, teljesen szabadon. Ezt viszont sajnos nem lehet elérni azzal, hogy a fejemre húzom a párnát és az alatt bújok meg. Túl hamar kerül le mégis az arcomból, de tény, hogy engedek is a szorításból, így nem nehéz elvenni onnan.
- Ha nem zúg majd ennyire a fejem, akkor... megkóstolom - mondom végül és csak egy apró rándulás jelzi a szám szélén, hogy itt mosoly következett volna, csak nem jött össze.
Tény, hogy nem kóstoltam még kávét, de az is, hogy soha nem vágytam rá még. Most sem igazán, de ha az segít és nem érzem úgy, hogy felrobban a fejem záros határidőn belül, akkor kap egy esélyt az a kávé. Végül is, ha ő főzi nekem, akkor rossz nem lehet. De persze ahhoz, hogy tényleg megtudjam, fel kellene állni az ágyból és magamra venni a nem túl szuperhősös ruhákat. Ezek mind sokkal komolyabbak, mint amiket én szoktam hordani. Valahogy még az ingnél is komolyabb. Nem tetszik. De attól még felveszem őket és kicsikarom a választ, miszerint csak aszpirinért megyek le vele és már nyújtom is felé a kezem, amiből persze részéről ölelés lesz. Ez egy kicsit visszahozza a kedvem és egy pillanatra más miatt kezd zúgni a fejem és dobolni a vér a fülemben. De egy másodperc az egész, amíg visszatér a kellemetlenebb fajta és én ekkor már indulok is meg vele lefelé.
Itt már sokkal bántóbb a fény. Közel sincs olyan kellemes sötét, mint a szobájában. De már nem éri meg visszafordulni. Az már tőlem is sok lenne, ha ezek után menekülnék vissza. Lépkedek kitartóan előre és csak a konyhában érve torpanok meg. Akkor is azért, hogy ő tudjon aszpirint szerezni, míg én a környéken telefont keresek, hogy tudjam, mit kell elkerülni. Aztán persze visszakapom a tekintetem Jennára és egy furcsa kép ugrik be.
- Tegnap... nem másztam végig a lépcsőt. Nem onnan vannak a horzsolások a térdemen, de később... Elestem a zuhanyzóban, igaz?  - kérdezek rá a képek után és különös módon, kérdés nélkül ülök le az egyik székre, ahol is előrehajolva megtámasztom a fejem az asztal szélén. Még az is túl soknak bizonyul, hogy könyököljek és úgy támaszkodjak. A kezeim csak úgy lógnak magam mellett, míg várakozva nézek felé.
- Azért emlékszek én pár dologra most már - mondom mosolyogva és kicsit érdekesen jönnek ki a szavak, ahogy alig emelem fel a fejem az asztal lapjáról. De nem baj. Érthető, amit mondok és ez a lényeg.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 22.01.14 14:58

Tényleg úgy érzem, hogy miattam van, hogy az én hibám, hogy még több keret közé szorították, pedig pont hogy engedni kéne a pórázon. Nem értem, miért nem veszik ezt észre? El fogják veszíteni, ha így állnak hozzá, mint az én szüleim... muszáj lenne beletörődniük, hogy Linknek is van saját élete, hogy akárhogy is nézzük és akárhogy viselkedik, de mégis csak... felnőtt! Nem tehetek róla, de amikor egészen keményen mondja ki azt az egy szót valahogy automatikusan összerezzenek. Nem azt mondom, hogy ijedtemben, csak eddig végig szinte suttogtunk és azért ez most így elég hirtelen ért. Aztán már nyúlnék is a feje felé, amikor ő oda kap, hiszen sejtem, mennyire belehasíthatott a fájdalom, de végül mégis visszaejtem a kezemet a saját ölembe.
- Jól van, elhiszem, nincs baj. - nekem viszont annál jobban megy a hazugság, most is szemrebbenés nélkül teszem meg, miközben elmosolyodom. Dehogy is nincs baj! Az is elég, hogy részben miattam van, miattam került kórházba és miattam törte szét a telefonját és kellett elmenekülnie egy kocsmából. És azért jött ide, hogy azt megmondhassa, hogy szeret, én pedig nem mondhatom neki viszont, és ez pocsék egy érzés, akárhogy is nézzük, és bármennyire is próbálom palástolni. Miért nem vagyok képes rá, hogy józanul gondolkozzam? Miért kell nekem más pasi is, amikor itt van egy kedves srác, aki bár kissé esetlen, de a maga módján irtó édes. És akinek muszáj egyszer végre beszélni a kereszt szüleivel és megmondani, hogy mit is gondol.
- Jól van, csak... nem húzhatod túl sokáig. - próbálom finoman megfogalmazni, mert őszintén szólva azt kéne mondanom, hogy ma, most... minél előbb, de akkor tuti, hogy végképp kiakadna. Így is már csak a téma említésétől is a párna alá bújik, ahonnan nem kimondottan egyszerű kihámozni, de azért végül is csak sikerül megoldanom. Elég egy kis simogatás, és pár kedves szó, hogy végül csak engedjenek a kezei és én elhúzhassam onnan a párnát. Még fel is ül, szóval egészen jól haladunk.
- Pedig az pont abban segít kicsit, hogy ne zúgjon. - egy kedves mosoly, bátorító, már a sokadik rövid idő alatt természetesen, hiszen tényleg nagyon szeretnék segíteni neki, örülnék neki, ha jobban lenne. De persze ő dönt, én nem fogom erőltetni neki azt a kávét. A nélkül is jobb lesz, az aszpirin is segít, maximum kicsit lassabb a folyamat a koffein löket nélkül. Én úgyis iszom majd egy bögrével, akkor még dönthet, hogy megkóstolja-e. Megvágom, amíg felöltözik, én is szépen kimászom újra az ágyból és már képtelen vagyok megállni, hogy ne öleljem meg végre. Egyszerűen muszáj, eddig is nehéz volt visszafognom magam. Legalább addig sem látja a tekintetemet, hiszen ott mocorog bennem az a kellemetlen érzés, a lelkiismeret furdalás, nem tudom elüldözni csak néha kis időre. Végül csal elindulunk lefelé, én pedig azonnal a fiókok felé lépdelek, hogy aszpirint keressek. Annyira még nem vagyok otthon az itteni dolgokban, de végül csak sikerül lelni egy levéllel, utána lépdelek a kávé főző felé, de ő még ez alatt sem ült le, helyette azt hiszem próbál emlékezni. Nem tudom, hogy ez jó-e, tényleg nem tudom!
- Azt hiszem azt az utcán szerezted, a farmered is kiszakadt a térdednél. - bólintok egy aprót miközben ügyködök tovább a leendő kávéval. - Igen elestél, csúszott, te meg leültél a hátsódra, azt hiszem túl hirtelen fordultál meg. - eresztek meg egy apró mosolyt, de közben a tekintetét kutatom. Vajon beugrik neki valami más is még? Valami olyasmi, amit esetleg nem akarom, hogy tudjon? Végre legalább leül, én pedig képtelen vagyok nem mosolyogni a testhelyzeten, amit felvett, de folytatom tovább a kávét. Nem kell ennek sok, hogy leforrjon, és nekem is nagyon jót fog tenni, ha megihatom végre. Az utolsó mondatára viszont azért mégis csak megáll a kezem mozdulat közben és csak pár pillant múlva teszek le egy pohár vizet az asztalra elé az aszpirin mellé.
- Mire emlékszel még? - persze, hogy félek... félek, hogy az is rémlik neki, miért jött, mit mondott, és hogy én erre hogyan reagáltam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 22.01.14 17:13

______________________________________________________________
Valahonnan mélyről tör fel a hirtelen harag, aminek most semmi nem állja útját. Nem akarom, hogy azt higgye, miatta lett még több a szabály körülöttem. Amúgy is szokott Mary ilyet csinálni. Egyet eltöröl, hoz másik kettőt. Lehet véletlen egybeesés az ő felbukkanása, a baleset. Nem vagyok hajlandó azzal a gondolattal foglalkozni, hogy miatta van és azon vagyok, hogy ezt a képtelenséget az ő fejéből is kiverjem minél hamarabb. Nem akarom, hogy magát hibáztassa. Hiszen a szabályok ellenére minden csak jobb lett, mióta ismerem. Lehet, hogy nem bánok jól a szavakkal, de azért a mosoly arról biztosít, hogy hisz nekem. Kiveri ezt az egészet a fejéből és nem hibáztatja magát.
Bármennyire is jó dolog ez, azon nem segít, hogy könnyebben birkózzak meg a gondolattal, hogy telefonálnom kell. Megszokásból húzom a fejemre a párnát és próbálok meg eltűnni. Persze nem túl meglepő módon, maradok, ahol voltam. Sőt, kis kérlelés után még hajlandó is vagyok elengedni a párnát. Nem mosolyogva, de félig önként engedem, hogy elhúzza az arcomból.
- De... - kezdek valamiféle magyarázkodásba, de végül kihúzom magam és bólintok egy aprót, amit elméletben határozottnak szántam. Nagyon nem úgy sikerült, hiába szerettem volna, hogy azt higgye, eldöntöttem, beszélek velük. Nem tudom, hogy ennyi év után képes leszek-e szembeszállni a szabályokkal. Eleinte még ment. Tegnap este az ital miatt ment. De...
A fejem zúgását viszont most fontosabb lenne megszüntetni, mert egyre kellemetlenebb. Hol erősödik, hogy gyengül és ez a legrosszabb az egészben. Hogy nem tudom, mikor dönt úgy, hogy hangosabb lesz és minden mást elnyom.
- Akkor megkóstolom - bólintok végül rá a kávé lehetőségére. Tényleg nem ittam még, de ha ezen az egészen segít és legalább egy kicsit jobban fogom érezni magam, akkor ha kell, csukott szemmel iszom meg az egészet. Bármilyen rossz is. Mint a kanalas gyógyszert. Minél gyorsabban, annál hamarabb túl leszek rajta és csak várni kell a hatást.
Ehhez viszont most ki kell kelni az ágyból, fel kell öltözni és megbirkózni a lépcsőkkel, amikről valahonnan az agyam mélyéről tudok. Nem is olyan nehéz megmozdulni, mint gondoltam volna. Főleg akkor, amikor egy pillanatra az öleléssel mindent elfelejtet velem. Felkúszik egy halvány mosoly az arcomra, de hamar eltűnik onnan. Bíznom kellene benne, amikor azt mondta, hogy csak aszpirinért megyünk le, egy részem mégis mozgolódik és azt mondja, hogy hazugság. Pedig nem. Nem lehet az és kész!
Mégis megvizsgálom a falakat, ahogy haladunk. Telefont keresek, hogy tudjam, mit kell elkerülni. Végül még a konyhában is csak egy helyben toporgok egy ideig, miközben az agyam legmélyéről elővillan pár kép a tegnap napról.
- Igen, mert jött a kocsi, én pedig futni kezdem előle. Dudált én pedig térdre estem. Vagyis tönkretettem az egyetlen farmerem - állapítom meg kissé kelletlenül. A felismerés, hogy majdnem kilapított egy kocsi, egyáltalán nem zavar. Az annál inkább, hogy nem vehetem fel azt a farmert többet, mert... mert nem.
- Biztos valami fontosat akartam mondani és azért - húzom valami mosolyféleségre a szám egy pillanat alatt. Teljes lenne ez és hihető, ha nem motoszkálna a fejemben, hogy valami ilyesmit sokszor mondtam magamnak tegnap. Valami fontos...
Végül be kell látnom, hogy nem megy ma nekem ez a gondolkodás. A fejem is csak úgy üresen koppan az asztallapon, ahogy elég kényelmetlennek tűnő, mégis nekem tökéletesen megfelelő pózt veszek fel.
- Arra emlékszek, hogy... - gondolkozok el, mire a zúgás erősödik, így inkább abbahagyom a beszédet. Helyette megerőltetem magam és felemelem a fejem bevegyem az aszpirint és megkóstoljam azt a híres kávét.
Nem mondom, hogy most már minden reggelt ezzel indítok majd, de most határozottan jól esik. Főleg azért, mert legalább nem érzem azt a furcsa ízt a számban.
- Tudom, hogy azt mondtam neked... hogy gonosz házad van - húzom mosolyra a szám és csak úgy lesütött tekintet alól nézek fel rá, mintha ezt szégyellni kellene. Aztán megrázom a fejem. Több nem rémlik, úgyhogy a fejem újra az asztalon és onnan tartom rajta a szemem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 23.01.14 13:04

Lehet, hogy nem egészen az én hibám, annyira még nem ismerem az őt körülvevő rendszert, de azért erősen az a gyanúm, hogy nagy szerepem van benne, hogy új szabályokat kapott, de megtehetem, hogy úgy teszek, mintha nem miattam lenne, vagy legalábbis, hogy ő ezt higgye. Így is van már bőven lelkiismeret furdalásom, nem kell, hogy még ezért is legyen, vagy legalábbis talán ez a legkevésbé erős. Viszont akkor is muszáj lesz telefonálnia, és igenis ki kéne állnia magáért. Mégis csak huszonöt éves, már felnőtt. Ha én megtettem tizenhat évesen, akkor neki is kellene, máshogy nem hiszem, hogy előre tud lépni. Akkor mindig abban a szobában marad a gekkóival teljes felügyelet alatt. Sőt azt hiszem akkor is kénytelen lesz, ha velem akar lenni, hiszen ezt így képtelenség megoldani. Nem lóghat meg, ha találkozni akarunk, nem szökdöshet el, mert attól csak még több lesz a szabály. És nem állíthat be az éjszaka közepén részegen, mert máshogy nincs elég bátorsága kimondani dolgokat. Ez így nincs rendben. Végül csak elmosolyodom, amikor bólint. Bár nem túl határozott, de azt hiszem most ez is megteszi, remélem, hogy tényleg hajlandó is lesz rá.
- Abba nem halsz bele, ha nem ízlik, akkor meg maximum nem iszod meg. - mosolyodom el, hiszen én aztán semmire sem akarom kötelezni, maximum kérni egy-egy apróságra, de ennyi. De tényleg úgy gondolom, hogy könnyebb lesz majd neki utána. Egy a lényeg, hogy végül jön velem, felöltözik, és már nem bírom kihagyni, hogy ne öleljem meg, legalább egy kicsit. Hátha segít és nekem is határozottan jól esik, főleg azok után, amik történtek, meg amiket éjszaka mondott. Aztán már csak meg kell fognom a kezét és szépen mehetünk is lefelé a lépcsőn. Szerencsére nincs is semmi gond, amíg a kocsit nem említi. Képtelen vagyok rá, hogy ne pillantsak rá aggódva.
- Majd... majd lesz másik farmered. - bököm ki, bár nem vagyok valami határozott. Nem akarom azt mondani, hogy jó ég, nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire megijeszt azzal, amit mondd, mert tudom, hogy nem szereti, ha aggódnak érte. De az istenért egy kocsi elől futott? Tudom én, hogy részegen az ember sok hülyeséget csinál, de miért nem volt vele Darrel. Mégis hogy a fenében hagyhatta ezt? Az újabb szavakra konkrétan megáll a kezem a levegőben egy pillanatra, miközben a kávéval foglalatoskodom. Igen, valami fontosat... és el is mondta, és én nem akarom, hogy az eszébe jusson. Most nem.
- Lehet Link, de tudod ha sokat iszol, akkor könnyen elfelejted, hogy mi az, amit mondani akarsz. Úgy összekeverednek a dolgok. - pillantok aztán hátra és igyekszem a legkevésbé se mutatni azt, amit igazán érzek, hogy félek attól, hogy emlékezzen. Inkább csak mosolygok, azzal nyomva el minden mást. Nem tudom miért nehezebb őt átverni, mint mást, de mégis sokkal kényelmetlenebbül érzem magam. Hamarosan leteszem elé a bögrét, és persze a sajátomat is. Sok tejjel, sok cukorral, mert én se vagyok annyira oda a keserű ízért, de nagyon jót tesz, hogy felébredjek, főleg úgy, hogy cseppet sem volt békés és pihentető az éjszaka. Feszülten figyelek rá, amikor megint megszólal
- Igen, gonoszak voltak a falak. Tudod... édes vagy részegen. Na milyen a kávé? - bököm ki egy szeretetteljes mosollyal. Nagyon is kedvelem, csak ez a szeretlek dolog... ez nekem még sok és korai és nem tudok, mit kezdeni vele. Megszoktam már, hogy én ragaszkodom túlságosan másokhoz és engem dobnak a végén, de az hogy én legyek véletlenül is a gonosz... Hiszen ő olyan kis esetlen, és nem tehetem meg vele, hogy bántom, nem lehet.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 23.01.14 19:15

______________________________________________________________
Bármennyire is szeretem a megszokott és ismert dolgokat, most azért is meg fogom kóstolni azt a kávét. Ha akár egy kicsit is csökkenti a zúgást.. ha jobb lesz tőle bármi, akkor meg fogok inni. Ha rossz, ha jó az íze. Ehhez viszont tényleg ki kell mászni az ágyból és fel kell öltözni. Az azért segít, hogy nem muszáj meginnom a kávét, ha nem ízlik majd. De nálam most ez nem szempont. Ha használ, megiszom. Csak érjünk le a lépcsőn. Tény, hogy most kevésbé tűnik félelmetesnek, mint este, de attól még az első pár fokot óvatosan tudom magam mögött. Utána már felbátorodok. A zúgás nem befolyásol annyira, hogy ne tudjak lemenni egy sor lépcsőn. A konyhába is talpon maradok pár percig, csak utána ülök le és teszem a fejem az asztalra. Eszemben sincs helyzetet váltani, mikor rájövök, hogy ez most így egész kényelmes tud lenni. Csak akkor emelem fel egy kicsit a fejem, amikor válaszolnom kell. Akkor viszont már egészen normálisan ülök, amikor eszembe jut pár dolog a tegnap estéről.
- Lesz. Amúgy is maradt zsebpénzem, mivel nem sikerült megvenni azt a makettet - mondom és akaratlanul is megjelenik egy félénk mosoly az arcomon, ahogy eszembe jut az első találkozásunk. Most már biztos, hogy nem azt a makett a célom. Inkább veszek majd valami farmert. Valamikor. Valahol.
Ezzel ráérek később is foglalkozni. Most viszont inkább azon töröm a fejem, hogy mi minden ugrik még be tegnapról, ha elég erősen próbálkozok. Arra emlékszem, hogy elestem a zuhany alatt. Túl gyorsan fordultam, mert valami fontosan akartam mondani neki. Fogalmam sincs, hogy végül sikerült-e. Elmondtam? Vagy elfelejtettem az esés miatt? Jó lenne rákérdezni, hogy miket beszéltem össze, de valami azt súgja, hogy ne tegyem. Mire átgondolhatnám és megpróbálnám saját magamtól felidézni, ő már belefog egy mondatba és inkább rá figyelek. Ez nem olyan fontos. Lehet, hogy annak tűnt tegnap, de biztos nem volt az.
- Igazad van. Gondolom akkor nem volt tényleg fontos... vagy nem mondtam el... vagy... - beszélek, de inkább csak azért, mert nem figyelek eléggé arra, mi csúszik ki a számon. Nem várom én, hogy megerősítsen benne, tényleg csak hallgattam vagy egy csomó hülyeséget hordtam össze. Mégis egy pillanat múlva felemelem a fejem. Egy másodpercig csak próbálom elkapni a tekintetét. Mintha láttam volna valamit benne, amire oda kell figyelni... de semmi. Nem tudok most semmit kiolvasni, szóval inkább egy újabb bocsánatkérő mosolyt a sok semmiért, amivel nehezítettem a dolgát és kész.
Most már az aszpirinnal és a kávéval törődök. Miután lecsúszik a bogyó pár korty kávé kíséretében, megpróbálok rájönni, hogy tényleg segít-e. De be kell látnom, hogy nem várhatok azonnali csodát. Inkább újra a számhoz emelem a bögrét és megpróbálok minél többet magamba önteni. Nem mintha olyan rossz lenne, hogy úgy kelljen erőltetni, de egy pillanat alatt megfagy a mozdulat és leteszem a kávét az asztalra, amikor meghallom a szavait. Fogalmam sincs, mások hogy fogadják az ilyesmit, de én biztos, hogy elvörösödök tőle. Mint mindig. Annyi a különbség, hogy most már legalább mosolygok és nem sütöm le a tekintetem. Azért persze nem jön rosszul, hogy azonnal egy kérdést is kapok. Nem tudom, hogy ilyesmire mit kell felelni. A kérdésre legalább tudok válaszolni.
- Nem olyan rossz. Jobb, mint a köhögés csillapító... izék - húzom megint valami mosolyfélére a szám és újabb kortyot iszok a kávéból, hogy még véletlen se idézzem fel a szirup ízét.
- Végül nem mondtam el, mi volt olyan fontos? Hiába próbálom felidézni, miért jöttem ide, nem megy - szólalok meg több percnyi hallgatás után. Nem mintha nem tenne jót a csend, mégis úgy érzem, mondanom kell valamit, mert attól nem kapok választ, ha nem kérdezek rá. Én nem emlékszem, de ő biztos tudja, hogy mondtam-e bármit, ami a fontos kategóriába sorolható.
Az viszont eszembe jut, hogy mi az, amivel már jó pár napja viaskodok, miközben a szobámban fekszek. Amint eddig eljutok, felkapom rá a pillantásom, de utána inkább már a bögre alján maradt pár korty kávét vizsgálom, miközben azon imádkozok magamban, hogy azt válaszolja, nem mondtam semmit. Mert nem tettem, igaz? Vagy legalábbis ezt biztos nem mondhattam...!
Mert ő csak a tanárom. Én pedig a diák vagyok. Még mindig, ez a helyzet. Azt hiszem. Nem akarok mindent elrontani azzal, hogy túl sokat képzelek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 23.01.14 21:44

Örülök neki, hogy végül sikerül rávennem, hogy megmoccanjon és lejöjjön velem a konyhába. Nagyon ideje van már és nekem is jót fog tenni az a kávé. Komolyan úgy érzem magam a tegnap este után, mint akin átment egy úthenger, vagy inkább kettő. Nem aludtam túl sokat és amúgy is rengeteg minden zúg a fejemben, ha nem is úgy, mint neki a másnaposságtól, de valahogy úgy érzem, hogy sokkal kellemetlenebbül és fájdalmasabban. Szeretném, ha egyes részek meg se történetek volna a tegnapból, de sajnos ezt nem tudom elérni, akármennyire is akarom. A tetejében pedig, ahogy eszébe jutnak részletek, én egyre jobban félek, hogy vajon... nem jut-e eszébe a legfontosabb is. Eléggé feszült vagyok, ami bár nem látszik rajtam igazán, de attól még nem teszi túl kellemessé a mostani perceket. Mégis mosolyt tudok varázsolni az arcomra újra és újra. Megy már ez... nem rajta akarok gyakorolni, de meg tettem már nem egyszer. Egy főnöknél jó képet vágni egy pocsék munkához, vagy egy röpke légyotthoz, amikor a munkám megtartásáért harcoltam, vagy amikor heteken át képes voltam a szüleimnek azt mutatni, hogy minden rendben, de közben a szökésre készültem. Talán túl jó is vagyok már abban, hogy palástoljam, mit is érzek legbelül.
- Végül is remélhetőleg jobbat kaptál, mint az a makett. Pár... remek órát tőlem. - mosolyodom el egészen szélesen és most nagyon is őszintén. Egy kicsit legalább a jó pillanatok kiverik a fejemből az idegeskedést, bár persze pillantok alatt növelik a másik gondot, a bűntudatot, ami viszont ott motoszkál bennem. Én nem vagyok egy olyan nagyon rossz lány, aki csak úgy megbánt valakit. Én még soha nem csaltam meg senkit, bár nem is járunk úgy... hivatalosan, vagy hát nem tudom, tehát szó szerint nem is csaltam meg őt, de akkor miért érzem rosszul magam?
- Nekem egyszer részegen az volt a legfontosabb közölni valóm a legjobb barátnőmmel, hogy én bizony kékre akarom festetni a hajam, és akkor ez tényleg elég fontosnak tűnt, hogy hajnali háromkor állítsak be hozzá. - mosolyodom el. Így legalább a saját gondolataimat is terelem és ez még igaz is, tényleg csináltam már ilyet és a haj színe tényleg nem egy életbevágóan fontos info. Az azért várhat holnapig, de szerencsére nem lett gond belőle, hogy ezért rátörtem éjszaka. Elég jól bírja a strapát és ismer is már annyira, hogy ilyesmin ne kapja fel a vizet. Végül csak eljutok oda is, hogy leüljek én is a saját kávémmal, mert hogy nagyon is jól fog az most jönni. Egyrészt, amíg iszogatok nem figyelek másra és talán ő sem, no meg az aszpirin remélhetőleg a fejfájásának is segít, de remélem az emlékein nem változtat, rejtve maradnak. Már csak az a kérdés, hogyan fogom rávenni, hogy tényleg telefonáljon. Azért azt mégis érzem, hogy el kell mondanom neki, hogy édes volt tegnap, ne érezze rosszul magát a részegség miatt, hiszen nem zavart. Nekem csak az apróság tette be a kaput, semmi más. Azon már újra csak mosolyogni tudok és persze átnyúlni az asztal felett, hogy megsimítsam az arcát, amikor elvörösödik.
- Akkor jó, és biztosan segíteni is fog az aszpirinnel együtt. Elmúlik majd ez a csúnya másnaposság. - majdnem kicsúszik a számon, hogy mégis csak telefonálnia kéne, de végül visszafogom magam. Tudom, hogy nem értékelné, ezért egyelőre még halogatom, bár a végtelenségig nem lehet ez is biztos. A kérdésére viszont egy pillanatra megáll a kezem a levegőben, ahogy emelem fel, de aztán a mozdulatot folytatom abban, hogy a fülem mögé tűröm a hajamat.
- Nem, túl sok minden kavargott a fejedben, végül nem mondtad el. Majd eszedbe jut, ha olyan fontos. - miért nem tudok elég hitelesen mosolyogni? Nem szoktam én lesütni a szemem, de most mégis sikerül. Inkább csak... csak úgy döntök, hogy felhozom azt a témát. Muszáj, ha ezzel elterelem a gondolatait, akkor már is megérte, még akkor is, ha egy kicsit esetleg felhúzom vele. - Tudod... akkor is muszáj lenne telefonálnod. - bököm ki végül és úgy húzom le az utolsó kortyokat a kávémból, mintha minimum valami ütős whiskey lenne, ami ér is valamit.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 24.01.14 18:17

______________________________________________________________
Eleinte, talán az első tíz percben bántam, hogy lemaradtam a makettakcióról. Utána képtelen voltam egyáltalán gondolkodni is. Amit akkor művelt velem, egyszerre volt csodás és zavaros. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem - és mint tudjuk, hazudni nem tudok. Senkit nem lep meg, ha azt mondom, hogy a fene egye meg a maketteket, ha helyettük itt van nekem ő. Elég könnyen leolvasható az egyetértés a féloldalas mosolyból, ami az arcomon ül. Nincs is szükség rá, hogy szavakkal biztosítsam az egyetértésem. Ezerszer jobbat kaptam annál a hajónál, ez egy percig sem kérdés most már.
Az viszont annál inkább, hogy mit mondhattam, tehettem tegnap. Az egyik legzavaróbb dolog az, hogy nem emlékszem. Egy, vagy talán két részlet homályosan rémlik. Egy jelent innen, egy onnan, de az egész nem áll össze, bármennyire is szeretném. Megszoktam, hogy mindent átgondolok kétszer, mielőtt megteszem, vagy kimondom. Így még szép, hogy emlékszek rá, bármit csinálok. Talán ezért is fogadom el olyan nehezen, hogy a tegnap este csak pár kósza emlékkép.
Bármennyire is zavar, hogy képtelen vagyok emlékezni, amint szóra nyitja a száját, azonnal rá irányul minden figyelmem. A saját kusza dolgaimat ráérek máskor is kibogozni, de a szavaira most kell odafigyelnem.
- Végül lett kék hajad? - teszem fel a legfontosabb kérdést, miközben hunyorogva próbálom elképzelni, hogy milyen is lehetett - vagy lehetett volna - olyan színű hajjal. Végül arra jutok, hogy nekem akkor is ő lett volna a legszebb és legjobb és leg... minden. Elég különös mosoly terül szét az arcomon, de persze amint rájövök, inkább az előttem lévő kávéval foglalkozok és azzal, hogy vajon tényleg segít-e ez rajtam.
Az biztos, hogy már az hat, hogy elvonja néha a figyelmem a tegnap történtekről. Vagyis arról, ami megtörtént, csak nem tudok róla. Nem számít. Ha ő mondja, hogy emellett még a kávé is jót tesz, akkor biztos úgy van. Mert ő nem hazudhat. Eddig sem tette és ezután sem csinálna ilyesmit. Szóval jobb, ha minden kortyot megiszok. Ez viszont nem oldja meg, hogy még most sem emlékszem túl sokra. A legnagyobb baj, hogy arra a fontos dologra sem emlékszem, ami lehet, hogy nem is volt olyan fontos.
Végül akaratom ellenére csúszik ki a számon a kérdés, hogy mondtam-e bármi fontosat. Felrémlik az érzés, amivel több éjszakán át birkóztam már és csak remélni tudom, hogy semmi ahhoz hasonlóval nem álltam elő. Míg a válaszra várok, próbálom nem lesütni a tekintetem. Ő viszont megteszi. Fogalmam sincs, mit higgyek. Ilyen lenne, amikor hazudik? Vagy csak... túlkombinálom?
- Majd... igen. Majd eszembe jut. De valószínűleg tényleg semmi fontos nem volt - visszakozok szinte azonnal és máris nem akarok erről beszélni. Se emlékezni. Jól vagyok én így, ködös képekkel és egy csomó megválaszolatlan kérdéssel. Maradjon csak így minden.
- Azt mondtad, hogy csak aszpirinért...! - emelem meg a hangom egy pillanatra, majd elszégyellem magam és inkább elhallgatok. Már nem érdekel a fejem zúgása, ami amúgy is mintha tompább lenne. Az érdekel, hogy nem akarok telefonálni. Nem akarok velük beszélni. Nem akarok semmit, csak itt ülni vele és kész. Olyan lehetetlen kérés?
Úgy tűnik, igen. És most még párna sincs itt, hogy a fejemre húzzam és megpróbáljak láthatatlanná válni. Helyette dühösen vágom a lábam a padlóhoz, így ülve, miközben mindenhova nézek, csak rá nem. Úgy érzem, hogy ez volt a legnagyobb árulás, amit csak elkövethetett ellenem. Egyszerűn csak... megígérte! Jó egy percig duzzogok csendben, karba font kézzel, míg belátom, hogy muszáj lesz telefonálnom. Ha már hazamenni nem akarok még, akkor szükség van arra a telefonra.
- Jó - bököm ki ezt az egy szót, még mindig vérig sértve és megkeresem a telefont, amit olyan jól kikerestem, hogy elkerüljem. A kávé ott marad az asztalon, én pedig emelem fel a kagylót. Tárcsázok és reménykedek benne, hogy talán senki nem veszi fel. Mekkora gyerekes képzelgés! Két másodperc ha eltelik, máris hallom a vonal túlsó végén Mary sírós hangját. Meg sem várja, hogy megszólaljak. Tudja, hogy én vagyok.
Jó tíz percet beszél, de nem vitatkozik velem. Egyszerűen csak elmondja, mennyire aggódott, hogy már a rendőröknek szólt valamikor az éjszaka közepén. Aztán persze megkérdezi, hogy hogy lehetettem ennyire gyerekes, hogy egyetlen szó nélkül tűnök el. Motyogok neki valamit, és minden mondat végére odabiggyesztem, hogy mennyire sajnálom. Végül azt, hogy még nem megyek haza. Mi erre a válasz? Nem is kell, hogy menjek, jönnek ők értem.
Nem érti. Tényleg nem érti. Újabb percek, végül abban maradunk, hogy még egy óra és otthon szeretne látni. Beleegyezek. Még akkor is a kagylót szorongatom, amikor ő leteszi. Nem tudom, itt akarom-e tölteni azt az órát, amit kaptam. Nem hiszem... vagy... nem tudom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 24.01.14 20:30

Remélem is, hogy úgy érzi jobb, hogy az útjába kerültem és lemaradt arról az akcióról, mintha meg lenne neki a makett és most nem is ismerne engem. Tény, hogy finoman szólva is felforgattam az életét, de remélhetőleg jó irányba történt mindez és nem forgatná vissza az idő kerekét, hogy elkerülje a netkávézót, vagy elutasítsa azt az ebédmeghívást, vagy bármi más. Az a durva, hogy már nem egy lehetőség volt, hogy most itt se legyen, ha egyszerűen nem jön velem, ha lebeszéli magát, ha hagy elmenni, miután megsértett az utcán, ha nem próbál megbékíteni, mikor lényegében valami pornósztárként kezelt. Lehet, hogy nem vagyok igazán jó kislány, de az azért még engem is szíven ütött, ha nem is úgy gondolta, de attól még nagyon rosszul esett, és nekem is elég heves a természetesen ahhoz, hogy nehezebben kezeljek bizonyos dolgokat.
Annak viszont örülök, hogy nem emlékszik semmire és remélem, hogy nem is fog. Nem akarom, nagyon nem! Ha tehetném elterelném a gondolatait bármilyen módon, hiszen szinte folyamatosan görcsben van a gyomrom a félelemtől, hogy esetleg mégis eszébe jut, hogy mit mondott és az is, hogy én mit mondtam rá, vagyis mit nem mondtam. Inkább terelek, egy kicsit mással, saját sztorival, mintha az is olyan lényegtelen lenne, amit ő akart nekem mondani, ami fontos volt, mint egy szimpla hajfestés.
- Igen, egy rövid időre, de valahogy annyira nem tetszett. Mégis csak megszoktam már ezt a feketét. - mosolyodom el, főleg az ő mosolyát látva. Annyira jól esik és még jobban esne, ha nem tudnám pontosan mi is rejlik mögötte. Ez már nem csak szimpla figyelem, rajongás, ez annál több, legalábbis úgy néz ki. Bár az is lehet, hogy csak egyszerűen bebeszélte magának. Nem volt még szerelmes, nem is biztos, hogy tudja, hogy milyen, és még nem volt senkije, igazán még nem is hiszem, hogy ismert közelebbről túl sok lányt. Továbbra is úgy gondolom, hogy bárki más, aki így viselkedett volna vele ugyanezt a reakciót váltotta volna ki belőle és kész. A kérdésére viszont képtelen vagyok értelmesen reagálni, hazudok igen, és nem megy úgy, ahogy kéne, pedig profi vagyok benne, de mégsem tudom teljesen jól leplezni akármennyire is igyekszem. Remélem, hogy nem veszi észre, vagy ha igen... nem teszi szóvá.
- Csak egyszerűen hiányoztam, ennyi. - tér vissza aztán a mosolyom. Végülis ez valahol igaz is, még azzal is stimmel, amit igazán mondott, csak kicsit máshogyan fogalmazva. Aztán mégis megpróbálom beadni neki, hogy telefonálnia kéne. Nem akarom bántani, de mégis sikerül. Tudom, hogy megígértem neki, hogy csak az aszpirinért jövünk le, de... akkor sem maradhat itt örökké, vagy nem tudom, hogy mit akar és hogy akarja ezt megoldani. Idővel beszélnie kell a kereszt szüleivel, egyszerűen muszáj. Akárhogy is, de kissé összerezzenek, amikor megszólal és kissé felemeli a hangját. Rosszul érzem magam, pedig már eddig sem éreztem túl jól, de most persze még rosszabb. Elhúzom a szám, keresem a tekintetét, de semmi, csak kerüli az enyémet rendíthetetlenül, és tényleg úgy néz, mint aki vérig sértettek.
- Link... - szinte egyszerre vágja rá azzal, hogy megszólalok, hogy jó. Halkan sóhajtok egyet és csak végignézem, ahogy feláll, és várom meg, amíg telefonál. Nem hallok abból semmit, amit a kereszt anyja mondd, de jó eséllyel nem fogja vissza magát, mert Link elég sokat hallgat. Végül leteszi a kagylót, vagyis tartogatja még pár pillanatig, én pedig hezitálok. Rá szeretnék szólni, hogy miért nem volt képes kiállni magáért, hogy miért nem mondta azt, amit gondol, hogy miért kért annyiszor elnézést, hogy... Közben pedig tudom, hogy ezzel semmit sem érnék el, hiszen eleve mérges rám, amiért átejtettem és mégis rávettem, hogy telefonáljon. Végül eltolom magam az asztaltól és se szó se beszéd lépdelek közelebb hozzá, hogy átöleljem a derekát, és hozzá bújjak. Ha hagyja természetesen egyáltalán.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 24.01.14 21:19

______________________________________________________________
Nagyon fontosnak tűnt, hogy megtudjak mindent, ami tegnap történt. Hogy visszahalljak minden egyes szót. Amikor viszont ő kezd mesélni, máris kevésbé tűnik fontosnak ez az egész és inkább rá figyelek. Nem bírok nem mosolyogni, ahogy megpróbálom elképzelni kék hajjal. Még fel sem teszem a kérdést, de már ezen jár az eszem. Aztán persze jobbnak látom, hogy megkérdezem tőle. Annak ellenére, hogy oda jutottam, ha volt kék haja, ha nem, nekem ő tökéletes.
- Pedig biztos úgy is... gyönyörű voltál - villantok egy félénk mosolyt rá, ahogy csak félig emelem rá a pillantásom, mintha nem épp dicséretet, hanem bántást mondtam volna. Nem rémlik, hogy valaha is mondtam eddig neki hasonlót, pedig én tényleg számon tartom a dolgokat. Ha csak tegnap nem csúszott ki hasonló a számon, akkor ez az első alkalom, hogy ezt kimondom. Ha viszont tegnap mondtam hasonlót, nos az úgysem számít, mert részeg voltam. Józanul többet ér a szavam, nem?
Végül ezért is adom fel, hogy megtudjam a választ, milyen fontos dolgot akartam vele közölni. Állítólag nem mondtam el, szóval a saját fejemben kellene mélyebbre ásni, hogy mi lehetett az. Nem hiszem, hogy én is be akartam festeni a hajam. Vagy... ki tudja. A fő, hogy végül felhagyok az ilyesfajta gondolatokkal.
- Igen, ez meglehet - bólintok magabiztosan. Valószínűleg tényleg ezért vettem felé az irányt. Mikor nem hiányzik ő nekem? Az persze nem rémlik, hogy találtam ide és honnan ástam elő egyáltalán címet, de nem is számít. Itt kötöttem ki és ez a fő.
Most viszont azt kívánom, bár ne lennék itt. Minden ígérete ellenére, újra felhozza a telefonálást. Nem hiszem el, hogy képes volt megemlíteni, azok után, hogy... megígérte! Megígérte, hogy csak aszpirinért jövünk le és kész. De nem, neki megint el kell mondania, hogy muszáj telefonálnom. Jó egy percig duzzogok, mint ahogy egy kisgyerek tenné. Karba font kézzel, mindenhova nézek, csak rá nem. Az ő hangját szinte alig hallom meg. Az enyém most annyival erősebb, mint az övé.
Legyen. Telefonálok. Szó nélkül tolom a széket és indulok meg a telefon felé. A nagy haragom és magabiztosságom csak addig tart, amíg meg nem hallom Mary hangját. Még most is fojtogatja a sírás, ahogy velem beszél. El tudom képzelni a jelenetet, ahogy ott ül a kanapén, szorongatja a telefont, miközben Robert mellette ül és a hátát simogatja. Biztos vagyok benne, hogy valahogy így zajlik le a jelenet. Én pedig csak hallgatom a szavakat. Elég különös, hogy nem kiabál. Persze megkapom a magamét, de nem várja, hogy elismételjem a szabályokat vagy beismerjem, mit tettem rosszul. Ennek ellenére jó párszor bocsánatot kérek tőle és még azt is elérem, hogy csak egy óra múlva kelljen indulnom és egyedül sétáljak haza. Nem jöjjön értem se ő, se Robert.
Mikor a vonal elnémul, még akkor is ott állok mozdulatlanul. Talán most kellene úgy tenni, mintha még mindig beszélnénk és mondani valamit, ami arra utal, hogy kiállok magamért. De mi értelme lenne? Hiszen abban sem vagyok biztos, hogy tovább akarok itt maradni. Az egész apróság, nem akkora árulás ez Jenna részéről, mégis úgy érzem, hogy ez a legrosszabb, amit tehetett. Képtelen vagyok máshogy gondolkodni.
Aztán persze meghallom a lépteit. Egy pillanatra még a levegőt is visszatartom, ahogy odajön hozzám és átölel. Nem mozdulok. Nem bírom rászánni magam, hogy én is köré fonjam a karjaimat és úgy tegyek, mintha nem történt volna semmi.
- Ennyi...? Ezzel el kellene felejtenem... igaz? - bizonytalanodok el, mikor rájövök, hogy nem tudom eltolni magamtól. Továbbra is csak elnézek a feje felett és a szemközti falat vizsgálom.
- Még be tudsz menni dolgozni, ha szeretnél. Emlékszem, hogy miattam mondtad le a mai napot. Egy óra múlva úgyis mennem kell. Mary nagyon aggódott és Robert sem túl boldog, amiért átvertem és nem mentem vissza a kocsihoz a kórház után- beszélek, miközben ha egy pillanatra is, de a derekára csúszik a kezem. Aztán csak ott lóg mellettem, mintha nem tudnám, mit kell ilyenkor kezdeni vele és hol a helye a két kezemnek a testén.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 25.01.14 15:02

Igazából szerintem nem is kérdés, hogy volt-e kék hajam. Elég extrém a külsőm, hogy ilyesmit is bátran ki merjek próbálni bármikor, ezért is történt meg, bár őszintén szólva annyira nem nyerte el a tetszésemet. A bókra persze azonnal elmosolyodom, főleg hogy egyáltalán ki merte mondani, ami azért tőle határozottan szokatlan dolog, látom is, hogy mennyire óvatosan néz fel rám.
- Köszönöm, ez kedves tőled. - mosolyodom el, igyekszem egészen bátorítóan nézni, hátha attól neki is könnyebb lesz, hogy ezt kimondta. Néha tényleg úgy vagyok, hogy irtó édes, de azért időnként igenis lehetne legalább egy kicsivel bátrabb, hiszen nem haraptam én még le semmiért se a fejét. Na jó... csak amikor azt az ominózus butaságot kimondta, de azért azóta nem sikerült nagy butaságot csinálnia szerencsére.
Azt viszont tényleg nem akarom, hogy emlékezzen, hogy mi is történt. Egyszerűen jobb lenne, ha eltennénk valahova mélyre azt, ami tegnap történt. Tudom, hogy idővel majd rá kell erre is térni, de még nem most és ez a legfontosabb. Egyszerűen inkább még pár pillanatig csendben maradok, de aztán persze jön az a buta mondat. Tudom, hogy nem kéne, de akkor is muszáj lesz... fel kell hívnia a kereszt szüleit. Az pedig, ahogy utána rám néz... nem akartam én megbántani, és átverni sem, de mégis mit tehetnék? Egyszerűen csak aggódnak érte, ami teljesen logikus, és én nem szeretném, hogy szenvedjenek. Nem elküldeni akarom, erről szó sincs, örülök, hogy itt van, de... Az a sértett pillantás viszont akkor is fáj, de nem szólok semmit, csendben hallgatom végig, amíg végül feláll és telefonál. Az már nagyon nem tetszik, ahogy elnézést kér többször is. Pont arról volt szó, hogy a sarkára kéne állnia! Ennek így egyszerűen semmi értelme! Megint csak meghúzza magát, csak csendben tűr, és így... nem is tudom, hogy mit akar kihozni az egészből. Nem lesz belőle az ég világon semmi, ha nem hajlandó kicsit a sarkára állni.
Végül mégis felállok, amikor megáll, annak ellenére, hogy a telefon is ott marad a kezében tudom én, hogy már nincs senki sem a vonal másik végén. Pár pillanatot hezitálok csak aztán odalépdelek hozzá, hogy átöleljem a derekát és hozzá bújjak. Nem fogom azt mondani, hogy sajnálom, mert... mert nincs így. Nem sajnálom, ami történt, igenis úgy érzem, hogy így kellett tennem, és biztosra veszem, hogy ezt ő is el fogja majd fogadni és nem tud rám túl sokáig haragudni, de tökéletesen megcáfol én pedig finoman szólva is befagyok, amikor először megszólal. Nem költői kérdés, amit mondd, nagyon is komolyan gondolja, és ez a legrosszabb az egészben. Aztán, amikor folytatja, akkor már eltolnia sem kell, én engedem el és lépek hátrébb. Kissé meglepetten nézek rá, vagyis... nem kissé, nagyon is. Pár pillanatig csak némán nézek rá, próbálom összeszedni a gondolataimat, rájönni, hogy mit is akarok mondani, aztán csak összeszorítom a számat ég még egyet lépek hátra.
- Talán... nem kéne elvárnod, hogy bárki is felnőttkén kezeljen, ha egyszer úgy viselkedsz, mint egy gyerek... - én nem félek a szemébe nézni, de attól még halkan beszélek. Nem kiabálok, pedig kifejezetten ideges vagyok már és határozottan csalódott is azt hiszem, hogy még ő van kiakadva. Nem tudom, hogy mit várt, hogy itt bujkálhat majd... mégis meddig? - Azt szeretted volna, hogy végül a rendőrség állítson be ide érted? Mert az lett volna a vége... - meg rázom a fejemet, és egyszerűen csak a bögréket szedem össze inkább. Valamit csinálom kell, bár így is alig múlik egy kevésen, hogy amikor a csapba pakolom őket, ne törjem el egyiket sem. - Fel kéne nőnöd végre nem gondolod? Tudod a szex is a felnőttek szórakozása, a gyerekek meg... maketteket építenek! - pillantok még vissza, de már határozottan látszik a tekintetemen, hogy mérges vagyok, és persze a szám időnkénti megremegésén is, hogy határozottan rosszul érzem magam.
- Menj haza Link... - nem kell, hogy itt maradjon, így is sejtem én, hogy azon jár az esze, hogy mit csináljon egy órán át, és engem is el akart küldeni dolgozni, akkor nem kell itt lennie, úgyis várják már.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 25.01.14 18:49

______________________________________________________________
Nem tudom, honnan jön a bátorság, hogy kimondjam, biztos gyönyörű volt kék hajjal is. Egyszerűen csak kicsúsznak a szavak a számon. Ezt már nem lehet visszaszívni. Akkor sem, ha az egésztől eléggé zavarban érzem magam. Még soha nem mondtam neki ilyet. Gondolatban persze már milliószor, de hangosan még egyszer csak. Csak félig merek felpillantani rá, egy apró mosollyal, ami kiszélesedik, amint meghallom a válaszát. Most már magam sem értem, miért nem mondtam eddig ezt neki. Visszagondolva elég hülyeségnek tűnik, hogy hallgattam, de majd ezentúl...! Ezek után akár minden csók után elmondhatom neki. Amíg semmi olyasmit nem mondok, amivel elronthatok mindent, addig beszélhetek.
Nem mintha a későbbiekben túl sok kedvem lenne akármit is mondani. Már akkor sem érzem magam túl jól, amikor látom, hogy elég furcsán viselkedik. Sejtem, hogy hazudik, de még gondolatban sem veszem a bátorságot, hogy egy másodpercnél tovább keringjen ilyen képtelenség a fejemben. Ő nem hazudna nekem. Valami más oka van annak, hogy így viselkedik. Valami olyan, amit nem értek. A fő, hogy nem mondtam neki semmi fontosat tegnap. Amúgy sem lehettem annyira őrült még részegen sem, hogy azt mondjam... amit érzek. Az, hogy most lesüti a tekintetét nem a hazugság jele, mert nem tenne ilyet. Tartom magam ehhez az állásponthoz.
Egészen addig, amíg nem szólal meg újra. Először nem is hiszem el, hogy tényleg azt mondja, amit. Megígérte, hogy nem kell telefonálnom. Most már tudom, hogy inkább azt kellett volna mondanom, hogy hívja fel ő a kereszt szüleimet, de... helyette én sétálok oda percnyi duzzogás után és tárcsázok. Nincs kiabálás, nincs... semmi. Csak egy sírós hang, miközben én bőszen bocsánatot kérek és valami csoda folytán kiharcolok még egy órát. Ettől viszont még nem múlik el az érzés, hogy Jenna elárult ezzel az egésszel. Mert megígérte és nem tartotta be...
Akkor sem tudok szabadulni a gondolattól, amikor odajön és megölel. Nekem is ezt kellene tennem, helyette kibuknak belőlem a szavak. Nem azért mondom, mert rontani akarok a helyzeten. Igazából tényleg érdekel, hogy most ilyenkor ezt kell-e csinálni. Az ölelésért cserébe el kell felejtenem az egészet? Amíg a válaszra várok, egy pillanatra a derekára csúszik a kezem. Valahol mélyen tudom, hogy ott a helye, mégsem tűnik most helyesnek, így inkább magam mellett lógatom.
Ő pedig ellép tőlem.
Nézek rá.
Végül lesütöm a tekintetem, amikor megszólal.
Hallgatom a szavait, és ahogy megértem a mondat lényegét, kezdem egyre pocsékabbul érezni magam. Én nem ezt akartam. Ezúttal sem akartam mindent elrontani, csak megkérdeztem, hogy... Nagyot nyelek, amikor a rendőröket említi.
- Nem - szólalok meg, hogy válaszoljak a kérdésére. Pont úgy meghúzom magam és úgy teszek, mintha Mary állna előttem. Nála is válaszolnom kell, ha valamit kérdez. Akkor is, ha teljesen egyértelmű a válasz. Most is az, mégis úgy érzem, ki kell mondanom, hogy nem akartam rendőröket. Csak még egy kis időt szerettem volna vele anélkül, hogy arra kellett volna gondolnom, mi vár otthon, ha mégis hazamegyek. Vagy... nem is tudom, mire számítottam. Az, hogy itt bujkálok még pár órát, nem oldott volna meg semmit, mégis idő kellett volna. Idő, hogy kitaláljam, mit mondok majd, mit teszek és hogy érem el, hogy Jorg és Ollie ne végezze másnál. Kellenek nekem. Ahogy Jenna is.
Mégis megváltozik a véleményem és elnyomja a pillanatnyi fájdalom, amit érzek. Fájdalom? Igen. Különös újra érezni. Nem olyan, mint mikor beütöm a kezem, vagy lehorzsolom a könyököm. Nem az a fajta, amiről halványan emlékszem gyerekkoromból, mégis fájdalom.
- De... gondolom... - nyögöm ki a szavakat, de szinte alig suttogva. Közben azon kapom magam, hogy a kézfejem kapargatom. Aztán a csuklóm, amin kis vörös foltok jelennek meg a semmiből. Mint valami furcsa kiütés, ami akkor jön elő, hogy elég ideig kaparom a bőrt.
De nem foglalkozok én most mindezzel. Próbálom kizárni azt a különös fájdalmat, ami miatt összeszorul a mellkasom. Megküzdök a levegőért, de attól még vagy fél percig csak a lábamat bámulom. Tudom, hogy gyerekesen viselkedek. Tudom, hogy... az vagyok. De tudni és hallani - pont tőle -, két nagyon más dolog. Pedig én igyekszem változni. Miatta! Mégis úgy tűnik, hogy nem megy ez nekem. Hogy nem tudok elég gyorsan felnőni. Hogy nem vagyok... jó. Most is csak itt állok és bámulom a lábam, miközben az egyik kezemmel már szinte véresre kaparom a másikat. Csak akkor kapom fel a tekintetem, amikor azt mondja, menjek el. Bármennyire is ez járt eddig a fejemben, most alig bírom rászánni magam, hogy mozduljak. Pedig ott az ajtó pár lépésre, mégis nagyon messzinek tűnik.
- De még van egy órám... - mondom ki valószínűleg a legnagyobb baromságot, amit csak lehet. A tekintetem mégis szinte a hátába fúródik és azon jár az eszem, hogy mi mást tehetnék most. Hogy akarok-e egyáltalán bármit? Hiszen sokkal biztonságosabb lenne hazamenni és bezárkózni.
- Felh... majd felhívlak, ha szeretnéd. De ha nem, akkor csak... nem kell felvenned. És ha mégis mondtam volna valamit tegnap. Valami fontosat. Akkor... csak felejtsd el. Gyerek vagyok. Sok hülyeséget beszélek - mondom kissé akadozva és alig hallhatóan. De legalább kimondom, amit akarok. Ezután már tényleg csak meg kell céloznom az ajtót és kisétálni innen. És minél előbb a zsebembe süllyeszteni a kezem, hogy ne kaparjam tényleg véresre.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 26.01.14 8:51

Nagyon örülök neki, hogy végre legalább egyszer ki mer mondani ilyesmit és hogy a mosolya is kiszélesedik, amikor igyekszem a tekintetemmel legalább valamelyest bátorítani. Határozottan jó, amikor egy kicsit bátrabb. tudom, hogy nem várhatok el tőle hirtelen sokat, de attól még nagyon is jó, ha fejlődik. Na persze ezt az egészet egy pillanat alatt semmivé varázsolja azzal, ami később történik. Nem akarom én bántani, igazán nem, de akkor is... ő is tudta, hogy muszáj lesz telefonálnia! Nem vártam, hogy azonnal, de akkor is. És persze totál besértődik rajta, mintha minimum hatalmas szentségtörés lenne ez az egész. Csendben maradok és csak a végén döntök úgy, hogy odalépek hozzá és megölelem. Nem várom el én, hogy azonnal túllépjen azon, ami történt, de azt igen, hogy legalább megpróbálja, vagy tudom is én. De, hogy megkérdezi, hogy ennyi elég-e... Nem gondolok én arra, hogy ez a kérdés tényleg komoly, sokkal inkább az jön át nekem, hogy ez valamiféle gúnyos megjegyzés. Hogy nem gondolja, hogy ez elég lenne, hogy totál ki van akadva egy ilyen apróság miatt, pedig közben én is mérges vagyok, hogy nem volt képes most sem kiállni magáért. Csak bólogat, elnézést kér, és... Miért nem kéne egy kicsit a sarkára állni?
Nem maradok ott, aztán csak úgy kibuknak a szavak, miután végül a mosogatónál kötök ki. Kész csoda, hogy a bögrék ép bőrrel ússzák meg, pedig legszívesebben a falhoz vágnám őket. Miért kell így viselkednie? Nem maradhatott itt, és legalább túl van rajta, és... igazán megmondhatta volna, hogy jól van és nem sokára hazamegy. Nem akarom bántani, tényleg nem, de túlságosan ideges vagyok ahhoz, hogy tényleg átgondoljam a szavaimat. Hiába fogok rájönni majd utólag, hogy nem kellett volna ilyeneket mondanom, most mégis kijön minden. Én tizenhat évesen kiálltam magamért, ő huszonöt éves... huszonöt! És mégis még az én szavaimra is úgy húzza meg magát, mintha én is csak direkt piszkálnám, és utasítgatni akarnám. Nem így van, én csak... csak azt akarom, hogy álljon ki magáért, de még velem szemben sem teszi. Végül még azt is kimondom, hogy menjen el. Nem akarom én, igazán nem, de most... most tényleg úgy érzem, hogy talán jobb lenne. Nem biztos, hogy kell ez nekem, hogy én neveljem fel és várjam meg, amíg felnő. A saját szüleim ellen is kiálltam, nem várhatja el tőlem, hogy az ő kereszt szülei előtt meghunyászkodjak. Nem fogok senki előtt! Csak sóhajtok egyet arra a mondatra.
- Nekem nem kellenek határidők. - nem akarom, hogy egy órát maradjon, aztán figyelni kelljen, hogy mennyi az idő, mert különben jönnek érte, vagy mit tudom én. Nem akarom, hogy ellenőrizgessenek! Én vele ellentétben valamilyen szinten felnőtt vagyok, önálló, nem kellenek aggódó szülők a nyakamba folyamatosan. Az újabb szavakra csak összeszorítom a számat és várok. Nem vagyok képes rá, hogy megforduljak, nem azonnal. Végül mégis megteszem és csak nézem, ahogy nézi a cipőjét, de csak a kezét szúrom ki végül, a tekintetét nem keresem egy pillanatra sem. Egyszerűen csak megvárom, amíg megmozdul. Ha el akar menni, akkor... de nem mehet el ilyen kézzel.
- Link! - kicsit talán erélyesebben szólok rá, mint ahogy kéne, de nem tehetek róla, túlságosan ideges vagyok még most is. Nagy levegő, majd végül közelebb lépek és megfogom a kezét, amit már szinte véresre kapart, és szó nélkül húzom magammal a lenti fürdőszoba felé, még akkor is ha ellenkezni akarna. Egy árva szót sem szólok, amíg legalább le nem mosom és nagyjából rendbe nem teszem, csak utána nézek rá és szánom rá magam, hogy beszéljek. Amikor már képes vagyok rá, hogy ne kiabáljak, csak viszonylag halkan szólaljak meg, de nagyon is határozottan.
- El kéne döntened végre, hogy te mit akarsz. Nem azt, hogy mit akarnak a kereszt szüleid, nem azt, hogy mit akarok én, hanem, hogy te mit akarsz. Én... én nem akarom, hogy azt tedd, amit én mondok, mert nem akarom átvenni a kereszt anyád helyét, érted? - szeretném, ha nem sütni le a tekintetét, ha megteszi, akkor inkább emelem fel a fejét az állánál fogva, hogy igenis rám nézzen. - Nem kell hazamenned, mert azt mondták, simán... simán megteheted, hogy itt maradsz ebédre, vagy... amit akarsz, de... de ha most is elmész és újra milliószor elnézést kérsz, akkor soha semmi nem fog változni. Mindig irányítani fognak... új szabályokkal, büntetésekkel. Ez így... ez így nem normális! - tudom, Robert is azt mondta, hogy adjak neki időt, de ezt így akkor sem lehet, mert ő hágja át a szabályokat, aztán pedig újabb és újabb büntetéseket kap majd, amíg a végén tényleg oda fog jutni, hogy elveszik a gekkóit, meg teljesen eltiltják tőlem, hiszen egyértelműen azóta viselkedik így, hogy ismer. Hiába mondja, hogy bárki is nem az én hibám, biztos vagyok vele, hogy a kereszt anyja nem így gondolja.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 26.01.14 12:54

______________________________________________________________
Egy pillanatig sem akarom bántani. Akkor sem, amikor felteszem azt a kérdést. Teljesen komolyan gondolom, hogy ennyitől el kellene-e felejtenem. Nem tudom, mi ilyenkor a teendő. Arra viszont magamtól is rájövök, hogy mégiscsak képes vagyok még fájdalmat érezni. Még ha nem is olyat, amit meg lehet oldani egy kis kötözéssel vagy ragtapasszal. Ez annál rosszabb. Én pedig mit csinálok? Csak állok ott, bámulom a lábam és idegességemben kaparom a kezem. Lehet, hogy már véres, de még arra sem szánom rá magam, hogy megnézzem. Észre sem veszem mit csinálok. Az egyetlen, amit tudok, hogy van még egy órám és talán mégis maradnom kellene. Annak ellenére, hogy azt mondta, menjek el. Az a furcsa fájdalom viszont arra késztet, hogy legalább emeljem fel a fejem és mondjak neki még valamit. Nem akarok úgy eltűnni innen, hogy nem mondok semmit. Hogy egy apró esélyt sem hagyok arra, hogy rám mosolyogjon, mielőtt kilépek az ajtón.
Szép remények. Elég csak szóra nyitnom a szám és máris egészen más csúszik ki rajta, mint terveztem. Tudtam én, hogy nem jó dolog, ha nem gondolom át kétszer is, mit akarok mondani és annak milyen hatása lesz. De most ez elmaradt. Csak ezért lehet, hogy azt mondom, amit. Hogy felejtse el, ha mégis mondtam volna valamit tegnap. Ezek után már csak rá kell szánnom magam, hogy emeljem a lábam és elinduljak az ajtó felé. Ha ilyen egyszerű lenne! Egyetlen lépést teszek előre nagy hirtelen. A másodiknál meghallom a hangját. Nem tervezem, hogy megállok, mégis annyira lassan emelem a lábam, hogy a harmadik lépésnél már elkapja a kezem és én teljesen értetlenül lépkedek utána. Ez nagyon megy. Hogy szó nélkül kövessem azt, aki tudja, mit akar vagy mi kell nekem.
A fürdőszobában csak egy röpke pillantást vetek a kezemre, amit a csap alá nyom. Inkább csak vörös, de nem látok vért. Sikerült felhasítani, de csak annyira, mintha egy macska karmolt volna meg. Kissé meglepett tekintettel nézem a kezem, de nagyon is hamar már fordítom is el a fejem és inkább Jennát nézem. Fogalmam sincs, mi járhat a fejébe, azt viszont tudom, hogy én magamat szidom. Olyan szavakat használok, amiket hangosan talán még soha nem mondtam ki. Tudom, hogy egy barom voltam. Tudom, hogy nem kellett volna. Tudom, hogy gyerekes vagyok és ezért van minden. És azt is tudom, hogy nem sok esély van a változásra. Túl sok éve élek már így.
- Én, azt akarom, hogy... - kezdek bele, de hamar elhallgatok. Most gondolok bele először ebbe. Hogy mit tennék, ha senki nem szabná meg, mit tegyek. Nem lenne szabad vagy nem szabad. Csak akarom és megteszem. Semmi egyéb. Azt hiszem, ha ilyen helyzetben találnám magam, percekig, talán órákig nem tudnék vele mit kezdeni.
- Értem - bököm ki végül. Képtelen lennék most befejezni az elkezdett mondatot. Az is csak nagy nehézségek árán megy, hogy ne a lábam bámuljam. Legalább néha felnézek rá, néha meg el mellette, amikor jobban elgondolkozok.
Most is ezt teszem vagy egy percig, amikor úgy tűnik, elfogytak a szavai. Nem azért nem nézek rá, mert képtelen vagyok, vagy úgy érzem, szégyellnem kell magam. Csak azért bámulom a háta mögött lévő csempét, mert így egyszerűbbnek tűnik végiggondolni.
- Szóval... igen, egy ölelés elég tőled, hogy ne haragudjak. Mert így szokás... bocsánatot kérni - beszélek még mindig kicsit bizonytalanul, ahogy megválaszolom azt a nagyon is komolyan gondolt kérdést, amit percekkel ezelőtt tettem fel. Arra nem is gondolok, hogy ezt inkább magammal kellene megvitatni, nehogy megint azt higgye, gúnyolódok ezzel. Remélhetőleg megérti, hogy akkor tényleg érdekelt volna a válasz.
- ... és most... fel kellene őket hívnom, hogy kések, vagy csak... maradni? Már nem akarod, hogy elmenjek? - térek a lényegre, ahogy felhagyok a fal fixírozásával, helyette a szemeibe nézek. Most a kezem csak rajta van a másikon, de nem kaparom. A szememben viszont remény csillan. Szeretném, ha azt mondaná, nem akarja, hogy menjek. Akkor sem, ha egy nagyra nőtt gyerek vagyok.
- Tudod, csak nehéz bármit is tenni. Tizenöt éve nevelnek ők és... csak nehéz - teszem még hozzá magyarázatként az egész viselkedésemre. Nem tudom, hogy megérti-e, ennyi év után milyen nehéz is bármit máshogy csinálni. Ellenkezni és felhagyni a jól betanult módszerekkel. Bármit is gondolok, mielőtt beszélek velük, amikor ott állok előttük vagy hallom a jól ismert hangot, a fejemben kattan valami és egyszerűen csak azt mondom, amit elvárnak. Nem azért, mert így gondolom, hanem azért, mert ez lett belém nevelve.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 26.01.14 20:35

Akármennyire is próbálom minél jobban megismerni, egyszerűen még nem veszem észre, ha egy ilyen kérdés... tényleg komoly, mert miért is lenne az? Átlag ember nem kérdez rá, hogy hogyan kell egy helyzetre reagálnia, az egyszerűen... furcsa. Reagál rá valahogy, rosszul, vagy jól, de... valahogy. Ő pedig még ezt is megkérdezi? És ez még nem elég, de mást is mond, amit nem kéne, én pedig képtelen vagyok visszafogni magam, hogy ne vágjak pár keresetlen szót a fejéhez. Nem akarom úgy igazán, de... egyszerűen nem tudok mit tenni ellene, komolyan kiborít azokkal, amiket mond. Inkább foglalkozom a bögrékkel, amik épp, hogy megússzák a ténykedésemet, mint hogy ő legyen az, akire néznem kell. Egyszerűen csak elküldöm, mert képtelen vagyok már mit kezdeni vele. Nem akarok én lenni az, aki neveli, nem leszek... az anyja, vagy tudom is én! Csak akkor visszakozom mégis, amikor tényleg elindul, no meg meglátom a vörösre vakart kezét. Innen meg se tudom állapítani, hogy véres-e, de azt tudom, hogy legalább le kéne mosni vagy valami. Végül mégis utána lépek és szó nélkül húzom el a fürdőbe, hogy legalább lemossam a kezét. Őszintén... még örülnék is, ha ellenkezne. Néha várom, hogy ellenkezzen! Amikor megkezdi a mondatot őszintén várakozóan nézek rá. Annyira szeretném, hogy kimondjon valamit, bármit, amit ő akar, de végül mégis elhallgat.
- Hogy... hogy...? Legalább valamit Link! Nem tudom, akarsz egy fagyit és fogod magad és veszel, vagy akármi. - végül csak sóhajtok egy aprót. Tudom, sokat várok el egyszerre, de akkor is olyan jó lenne, ha meg tudna egy kicsit nyílni, hiszen biztosan vannak gondolatai, biztosan vannak vágyai, amiket szeretne, amiket akar. Nem létezik, hogy már csak az működik nála, hogy mások irányítsák, az egyszerűen képtelenség! De várok, csak várom, hogy mondjon valamit, hogy ne kérdezzen, hanem kijelentsen, vagy... vagy kiabáljon, akármi, ami egy kicsit is határozott.
- Nem csak így, úgy is, ha azt mondjuk, hogy sajnálom, de mivel én nem gondolom, hogy hibáztam, de megbántani sem akartalak, ezért volt az ölelés. - próbálom neki legalább nagyjából elmagyarázni, hogy mi a helyzet. Hátha így megérti, még ha nem is fog annyira örülni neki. Azt akartam, hogy ne haragudjon és azért, mert megbántottam bocsánatot akartam kérni, de attól még úgy gondolom, hogy kellett az a telefon mindenképpen.
- Én nem akarom megmondani, hogy mit tegyél, de... nem akarom, hogy elmenj, csak, ha te el akarsz menni. - nem én akarom irányítani, nagyon nem, és az lenne a legjobb, ha őszintén tudna dönteni, ha őszintén képes lenne véleményt nyilvánítani. Nem akarom én sürgetni, igazán nem, tudom, hogy annak semmi értelme, csak hát így benne van, hogy megbánt újra és újra, ahogy majd én is őt, és az senkinek sem lesz kellemes.
- Tudom Link, de... idővel akkor is mindenki felnő, és ha sosem állsz ki magadért, akkor sose fogsz. Csak... csak el kell döntened, hogy mit akarsz. Ha szeretnéd én nem is tudom, adok neked időt, hogy átgondold. - bizonytalanul rántom meg a vállam. Annyira nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, nagyon nem! Ez nekem is új. Sose jelentett gondot, hogy azt tegyem, amit akarok, sőt nekem mindig is az volt a problémás, hogy alkalmazkodjam, hogy ne azt tegyem, amit akarok. Az ő esetében pedig ez pont fordítva van, amivel iszonyatosan nehéz kezdenem valamit.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 26.01.14 22:03

______________________________________________________________
Már magam sem tudom, mit akarok. Elmenni innen vagy maradni. Mielőtt azt mondta, hogy menjek, azt hittem, ezt akarom. Nem hiszem, hogy itt akartam volna eltölteni azt az egy órát, a fal mellett állva és a lábamat nézve. De most, hogy ő küld el, már nagyon nehezen mozdulok. Azt észre sem veszem, hogy a kezem már szinte véresre kapartam. Egyre többet csinálom ezt újra, de nem most fogok aggódni miatta. Főleg azért, mert ő ragadja meg a kezem és indul meg velem előre. Bevallom, egy pillanatig azt hittem a bejárati ajtó lesz a cél és kidob innen. De nem. A fürdőszobában kötünk ki és szótlanul tűröm, hogy a víz alá nyomja a kezem. Csak azután jöhet a beszéd, hogy a kezem szabad és képes vagyok arra figyelni, amit mondok.
Azt a bizonyos mondatot viszont még így sem tudom befejezni. Szeretném, de tényleg semmi nem jut eszembe, amit tényleg szeretnék most. Ezért is hallgatok el és hezitálok. Jó lenne befejezni, de igazából, mit mondhatnék?
- Nem, fagyit nem kérek - húzom mosolyra a szám, egy pillanatra elfelejtve a helyzet komolyságát. Ezután talán folytatnom kellene, hogy mit akarok, ha fagyit nem. De tényleg nem jut eszembe semmi. Már éppen szégyenkezve bevallanám, amikor mégis...!
- Azt akarom, hogy ne haragudj rám. Hogy elég jó legyek neked, ne egy gyerek. Ne csak a... diákod - mondom egészen komolyan, de halkan. Tudom én, hogy ebben több is benne van, mint amit ki akartam mondani, de most már mindegy.
Annyi biztos, hogy az eltelt pár perc kiverte a fejemből, hogy miért is kellene nekem haragudni rá. Csak az maradt meg, hogy el akart küldeni, mert megint rosszul csináltam valamit. Mindig sikerül rontani és fogalmam sincs, hogy hozzam helyre.
- Nekem pedig csak meg kellett volna ölelni téged és nem kérdezni - bólintok aprót és elraktározom magamban az új infót. Most már tényleg értem. Azt, hogy hol rontottam el és az is megvan, mit kellett volna tennem, illetve nem tennem.
Ettől viszont még nem tudom kiolvasni a tekintetéből, hogy akkor most maradhatok-e vagy sem. Mennem kellene? Tartja magát ahhoz, hogy nem akar időhöz kötve lenni és inkább menjek? Vagy hívjam fel Maryt, hogy kések? Esetleg ne is szóljak, úgysem tudnak elérni? Van egy olyan sejtésem, hogy nekem kellene dönteni, mégis inkább rákérdezek. De a válasszal nem vagyok előrébb. Csak annyit tudok meg, hogy már nem akar elküldeni.
- Nem akarok menni - mondom ki újra azt a szót. "Akarok". Elég ritkán használom, ez igaz. Most viszont muszáj és furcsán jó érzés. Még egy halvány mosoly is társul hozzá. Végül a nagy hallgatás. Gondolom most kellene kitalálni, hogy maradok egy órát, szólok, hogy kések, vagy csak maradok és kész.
De ehhez nekem még idő kell, hogy kitaláljam. Lehet, hogy túl sok is. Az viszont biztos, hogy addig újabb szavak csúsznak ki a számon, afféle magyarázatként. Úgy érzem, ezzel még tartoztam neki. Nem tudom, megérti-e egyáltalán ez milyen érzés. Milyen az, amikor elhatározol valamit, és amikor odakerülsz, mégis meghúzod magad és azt mondod, vagy teszed, amit elvárnak. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ő valaha is volt ilyen.
- Tudom, hogy... nem akarok beszélni Maryvel. Tudom, hogy téged akarlak. Tudom, hogy több szabadidőt akarok. Kevesebb szabályt és meg akarom tartani a gekkóimat. És újra berúgni, mert akkor bátrabb vagyok - fejezem be végül a nagy felsorolást, ahol úgy kell megküzdenem minden egyes szóval. De kimondom az összes, ami eszembe jut. Ahogy azt az utolsó is, ami félig vicc, mégis van benne igazság. Akkor könnyebb beszélni bármiről, erre emlékszem. És ha jól sejtem, azt is kimondtam én részegen, amit még gondolatban, vagy egyedül a szobámban sem mertem elsuttogni.
- És meg akarlak csókolni - húzom mosolyra a szám, majd egy pillanatig hezitálok. Most jönne az, hogy visszatérek a szokásomhoz, miszerint engedélyt kérjek tőle. De nem teszem. Ott az idő, ami alatt kimondanám, de csak gondolatban teszem fel a kérdést. A valóságban a kikapart kezem emelem, hogy közelebb húzzam arra a csókra, amit... akarok!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 27.01.14 14:14

Én viszont nagyon szeretném, hogy tudja, mit is akar. Mindegy... na jó nem teljesen, de majdnem mindegy, hogy mi az, csak legalább valami csekély határozottság lenne benne. Annyira szeretném! De csak nem sikerül ezt elérni, hanem én lépek inkább hozzá, hogy legalább a kezét elragadjam és elvonszoljam a fürdőszoba felé. Rendbe kell szépen tenni, mert ez így semmiképp se lesz jó. Csak akkor szólalok meg, amikor már minden kész, amikor már nagyjából rendben van a keze. Legalább a mondatot befejezné, de nem, még azt sem. Hogy tehették ezt vele, hogy ennyire bizonytalan lett? És tényleg azt gondolják a kereszt szülei, hogy ez így jó? Mi lenne, ha történne velük valami? Vagy ha öregek lesznek és már nem tudnak róla gondoskodni? Mégis mit képzeltek, akkor hogy lesz képes majd gondoskodni magáról, vagy önálló döntéseket hozni? A fagyis válaszára csak sóhajtok egyet. Ő is tudja, hogy nem szó szerint értettem ezt.
- Én is ezt szeretném Link, és már... jó ideje nem vagy a diákom, ez inkább csak vicc volt tudod? Nem tudom, hogy... mi vagy... de nem a diákom. - azt eleve csak viccnek szántam, nem komolynak, bár azt hiszem, hogy tudom, hogy érti ezt. Hiszen tudom mit mondott tegnap, emlékszem rá túlságosan is tisztán. Hogy szeret, de még mindig nem tudok ezzel mit kezdeni. Az viszont jó lenne, ha nem úgy viselkedne, mint egy nagyra nőtt gyerek. Én kedvelem, nagyon is és akárhogy is, de minden butasága és hibája ellenére kedves, nem rosszindulatból bánt meg csak... még nem érti, hogy mennek ezek a dolgok. Ez pedig fontos, hiszen már olyan sokan vertek át és dobtak el, de épp ezért nehéz ezzel mit kezdeni, mert én nem akarom őt bántani, és félek, hogy az lesz a vége.
- Igen, úgy van. - bólintok egy aprót egy kis mosollyal. Ez is már több, mint a semmi azok után, amik eddig történtek úgy gondolom. Egyszerűbb lett volna, ha a csak megölel, és az még inkább, ha hajlandó telefonálni és nem nekem kell győzködni, vagy átverni azzal, hogy csak az aszpirinért megyünk le. Viszont akkor sem én akarom most már megmondani, hogy mit tegyen. Szeretném, ha maradna, de neki kell ezt eldönteni, és főleg neki kell rájönni, hogy ezt hogyan akarja kivitelezni. Félek az a legrosszabb megoldás, ha úgy dönt, hogy csak marad, mert ha utána hazamegy és megint elnézést kér, és térden csúszik, akkor... nem ért semmit az egész, de ezt most nem akarom a tudtára adni.
- Akkor maradj egy órát, vagy akár ebédre. - újabb bólintás, ez most nagyon megy. Már az is valami, hogy igenis ő dönti el mit akar és hogy akar valamit. Szeretném, ha próbálná ezt többször és megtenni, ha igyekezne eldönteni, hogy is lenne neki jó. Megértem, hogy nehéz ez, nagyon nem egyszerű valami megszokottból kimászni, amit ráerőltettek, de akkor is kell, hiszen nem alkalmazkodhat egész életében másokhoz, hiszen már felnőtt, akkor is, ha nem fogadja el. Az utolsó mondatára persze nem tudok nem elmosolyodni. Tényleg bátrabb részegen, de azért nem ez a megoldás.
- Én itt vagyok, a többi pedig csak rajtad múlik, az is hogy... bátrabb merj lenni józanul is. Egyszerűbb azért, ha másnap nincs a fejfájás és a rosszullét nem? - hiába, de egyszerűen nehéz rá igazán haragudni, még akkor is, ha percekkel ezelőtt még iszonyú mérges voltam rá. Nagyon-nagyon mérges. De már nem, valahogy elszállt és igazából még akkor se rá haragudtam én annyira, hanem hogy így elrontották az életét nem próbálják egy kicsit önállóságra nevelni, csak bezárják a négy fal közé, mert úgy biztonságos. A világ nem az, ez van, én is tudom, mindenki tudja, de így viszont pocsék is. Utána viszont csak várok, megvárom, amíg ő mozdul, pedig nagy a kísértés, hogy a rövid szünetnem én lépjek közelebb, de végül nem teszem meg. Engedem, hogy ő tegye, odahúzzon és csak akkor ölelem át a nyakát, amikor már az ajkaink találkoztak. Kicsit el is nyújtom a röpke kellemes pillanatot, csak aztán szólalok meg, de nem húzódom hátrébb, és a karijaim is maradnak ott, ahova kerültek.
- Látod ez... nem is olyan nehéz. Sok mindent megkaphatsz, ha akarod, és ha... teszel is érte. - apró kis toldás még az eddigiekhez és ezt persze akár rám is értheti, akármilyen formában. Nem tudom, hogy belé tudnék-e szeretni, nem merek én már olyan gyorsan ilyesmit művelni, mert elégszer szívtam meg, de... most nem ez a fontos. Az, hogy ha kell, akkor egy kicsit segítsek neki, önállónak lenni, és végül lehet hogy megbántom, de már legalább elindul az úton. Akkor pedig jót tettem vele nem igaz?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 27.01.14 15:37

______________________________________________________________
Valahol sejtem én, hogy nem gondolta komolyan, hogy most menjek el fagyit venni, ha azt szeretném. De attól még nem esett nehezemre teljesen komolyan venni és elgondolkozni rajta, hogy kérek-e vagy sem. Arra jutok, hogy nem igazán kell most nekem. De legalább arra jó a válaszom, hogy kíséretnek egy apró mosoly jelenik meg az arcomon. Nem mintha ez kicsit is megkönnyíteni a dolgomat a későbbiekben. Főleg, mert újabban arra is rájövök, hogy a tanár-diák is inkább csak egy vicc volt. Én pedig képes voltam teljesen komolyan venni. Még úgy is, hogy a mára részemről már sokkal több lett. De attól még...
- Szóval nem a diákod vagyok - ismétlem, hogy meg tudjon cáfolni, ha bármit is rosszul értettem volna. Mikor nem teszi, magamban újra elmondom, majd lehajtom a szemem, hogy ne látszódjon a csillogó tekintetem és a mosoly, ami szétterül az arcomon.
Hol érdekel már engem, hogy miért kötöttünk ki itt? Hogy egy perce még menni akartam? Hogy vitatkoztunk? Vagyis ő kiabált, én pedig hallgattam. Ez már mind teljesen lényegtelen. Annyira örülök ennek az apró ténynek, hogy ezek után elég nehéz bármi komollyal foglalkozni. Mégis megteszem.
- Ha rájössz, hogy mi vagyok neked... elmondod majd? - tüntetem el a mosolyt, ahogy felemelem a fejem. Egy perccel később pedig levonom az újabb következtetést. Nem kellett volna kérdeznem semmit, csak megölelnem és akkor nem lennénk itt. Elkerültünk volna egy csomó felesleges idegeskedést.
- Az ebéd jól hangzik. De... nem nekem kellene téged meghívni ebédre? Vagy... vacsorára. Mint valami randi - beszélek eleinte még kissé bizonytalanul, de utána már valamivel határozottabban. Végül is, azt gyakoroljuk, hogy mondjam ki, amit a fejemben jár, vagy amit akarok. Jó, talán randit nem így kellene leszervezni és főleg nem úgy, hogy a fejem szét akar robbanni a másnaposságtól. De attól még az ötlet lehet használható. Azt hiszem.
- Tényleg jobb fejfájás nélkül. És az sem rossz dolog, ha nem teszek tönkre több nadrágot - húzom féloldalas mosolyra a szám és közben a fejem dörzsölöm. Lehet, hogy mégsem kellett volna felhozni, hogy részegen jobb volt. Mert akkor tény, hogy jól éreztem magam és minden, ami most nehéz, akkor könnyűnek tűnt. A mai nap viszont egyértelműen nem a legjobb. Csak feküdnék az ágyban ha tehetném. Persze, mellette.
Nem hiszem, hogy ne tudná, vagy legalább ne sejtené, mi jár a fejemben, mikor a tekintetem a szeme és az ajkai között cikázik. Ettől függetlenül az "akarom" felsorolás végére teszem azt is, hogy mennyire szeretném megcsókolni. Nem teszem meg azonnal, de legalább nem fűzöm hozzá, hogy szabad-e. Kis hezitálás után húzom közelebb magamhoz. Olyan érzés, mintha most először csókolnám. Nem azért, mert bénázok, hanem mert teljesen elfelejtettem már milyen. Arra, amit tegnap kaptam, nem emlékszek. A ma reggeli pedig... más volt. De ez tökéletes. Szeretném, ha soha nem lenne vége. Ő mégis elhúzódik egy kicsit. Ha a karjai sem lennének a nyakam körül, már aggódni kezdenék, hogy mit csináltam rosszul. De szerencsére úgy tűnik, nem rontottam el semmit.
- Sok mindent? Bármit és bárkit? - kérdezek vissza suttogva, mosollyal kísérve az egészet, miközben végig az utolsó szavai visszhangoznak a fejemben. Ha igazán akarom... ha teszek érte... őt is megkaphatom. És nem csak úgy, hogy együtt avathatjuk fel az ágyát, hanem sokkal többre és komolyabbra. A gondolat eddig teljesen lehetetlennek tűnt, de most elérhetővé válik.
Muszáj még egy csókot kérnem tőle. Ez a pár szó elég volt arra, hogy a vérem felpezsdüljön és ne érdekeljen a fejem zúgása. Egyszerűen csak ő érdekel és az, hogy milyen veszett tempót vesz fel a szívem a közelében.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo! 27.01.14 18:08

Nem is kéne elmennie, mert én imádom a fagyit és szinte mindig van a hűtőben, hogy ha ahhoz van kedvem, akkor nyugodtan elő tudjak kapni egy dobozzal és azzal együtt bevackolni magam mondjuk a tv elé. Attól, hogy tél van, még igényt tartok a jól megérdemelt fagyimra, ez nem lehet kérdés. De persze nem komolyan gondoltam, hogy neki is ez legyen a legfontosabb kérdés, és nem tudok most annyira mosolyogni azon, amit válaszol, de az nem kérdés, hogy már rég nem a diákom, eredetileg sem volt az, csak viccnek szántam az egészet. Őszintén nem is gondoltam, hogy tényleg komolyan veszi.
- Nem Link, nem a diákom vagy. - ismétlem meg újra, hiszen úgy érzem, hogy megerősítést vár. Viszont, hogy mim is pontosan, azt őszintén szólva nehéz lenne eldöntenem, vagy kitalálnom. Ez egy nagyon... nagyon bonyolult kérdés, nem tehetek róla. Végül egy apró mosoly megjelenik az arcomon és bólintok egyet. Nem túl határozottan, de az a lényeg, hogy igen, ha rájövök, akkor mindenképpen elmondom neki.
- Igen, el fogom mondani, csak... tudod majd alakul. Nem feltétlenül kell mindent nevesíteni. - furcsa így a másik oldalon lenni. Régen én voltam, aki mindent nevesíteni akart, hogy valaki a barátom, a párom, a pasim, a... hogy kéne megfogalmazni, aztán mindig jött egy idő után az, hogy ez a másik félnek sok, meg ő csak szórakozni akar, hiszen ez Vegas. És most én nem tudom, hogy pontosan minek is nevezzem Linket, hiszen kedvelem, nagyon is, de közben meg még annyira nehéz vele, hiszen sokszor gyerekesen viselkedik és azt se tudja, hogy mit akar, vagy mit nem, és nem egyszerű vállalni, hogy mindig és minden körülmények között én legyek, aki dönt. Mégis csak én vagyok a nő és... valahol szükségem van arra, hogy egy kicsit terelgessenek.
- Nincsenek szabályok és végülis én nem hívtalak, csak felajánlottam, hogy maradhatsz. Rendelhetünk pizzát, vagy akár el is mehetünk valahova. Vagy, ha hazamész és beszéltél a nagyszüleiddel, este elmehetünk vacsorázni valami nem túl drága helyre. Sok lehetőség van, kivéve a szabadtéri programok, mert tél van és hideg, pedig imádok piknikezni is! - darálom el hirtelen, és lehet hogy nagyon kell figyelnie, hogy követni tudja mennyi mindent zúdítok rá hirtelen. Nem akarom én kiakasztani, vagy összezavarni, de akkor is sok a lehetőség. Én persze egy pillanatra se cáfoltam meg, hogy lehet ez randi, mint egy... párnál, vagy egy leendő párnál, vagy ilyesmi.
- Na látod, csak bátorságot kell szerezni és akkor majd ivászat nélkül is megy minden. - mosolyodom el. Furcsa, hogy pár perce még szinte kiabáltam vele a konyhában, most pedig mintha már mi se történt volna, nem tudok igazán haragudni rá. Akkor meg főleg, amikor kimondja, hogy mit akar, de megvárom, amíg meg is teszi. Egy kicsit ugyan tétovázik, de ennyi még belefér. Az a fő, hogy megteszi, én pedig kérdés nélkül nyújtom el a csókot, átkarolva a nyakát. És csak azért töröm meg a kellemes pillanatot, mert még pár szó kikívánkozik. Csak hogy tudja, hogy igenis sok lehetősége van, ha megpróbál tenni értük, nagyon sok.
- Igen, bárkit és bármit. Tudod mondtam egy kicsit felturbózunk, felbátorodsz és... bárki a tiéd lehet, ha akarod. Kedves vagy és... szépek a szemeid, és édes...és... - nem nagyon tudom már befejezni a mondatot, mert újra az enyémekre találnak az ajkai. Tudom én, hogy nem kéne folyton beszélni, de nehéz visszafogni magam. Még jobban hozzásimulok, teljes testemmel, hogy elmerülhessek a pillanatban, miközben a kezem finoman a hajába csúszik.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Helloooo!

Vissza az elejére Go down

Jenna • Link - Helloooo!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Similar topics

-
» Csapat/Játékos/Mesélő Kereső
» Jenna Collins
» Jenna Dewan-Tatum

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Bruce Kohei Ariva háza-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához