welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Timur Theodor Volkov
Today at 0:33
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Lyna Frei
 
Jennifer Ariadne Lively
 
Austin Dawson
 
Logan Whitmore
 
Crystal Haynes
 
Timur Theodor Volkov
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

~ Gav & Ina ~

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: ~ Gav & Ina ~ 18.01.14 22:46

Morcos tekintettel figyelem a visszapillantóból, ahogy Gavin a kocsija tetejére csap dühösen, majd elindul. Nem tudom, miért gőzölt be ennyire igazán. Oké, hülyeséget csináltam, tisztában vagyok vele, de azért még nem kell ennyire... fölkapni a vizet. Nem tudom, hogy mire tippeljek, miért ideges. Mert belerángattam? Mert idehívtam, hogy segítsen? Mert csak egy szaros kis üzenetet hagytam neki? Mert nem szóltam még azelőtt, hogy elindultam volna? Vagy mert nem kértem engedélyt arra, hogy önállóan döntsek az életem egy fontos részéről? Fogalmam sincs. Most esik csak le, hogy lényegében nem is ismerem még teljesen ezt a pasit és, talán nem is fogom megismerni. De ő sem ismer még engem, így nem tudja, hogy semmit nem fog azzal elérni, ha neki áll ordítani velem, mert amint úgy kezdem érezni, hogy megalázó számomra a helyzet, én is agresszióval válaszolok, az pedig a mi esetünkben életveszélyes is lehet.
A várost jó alaposan megkerülve jutok el Gavin lakásáig, dehát meg kell bizonyosodnom róla, hogy senki sem követ. Leparkolom a kocsit, majd bevágtatok anélkül, hogy köszönnék a srácnak, aki ott ácsorog. Aztán visszatolatok és odabökök egy "köszönöm, hogy átadta az üzenetet" szöveg, hogy azért ne tűnjek nagyon bunkónak, végül felvonulok az egyik vendégszobába. Nem, most semmiképp nem akarnék Gavin szobájában lenni. Kell ez a kis szabad zug és egy jó fürdő. Igen. Az mindenképp kell, úgyhogy el is indulok a zuhanyzóhoz, útközben pedig ledobálom magamról a ruhákat.
A víz pirosasra vált többször is, ahogy egy-egy sebem mosom le, közben pedig felordítok párszor, ahogy a forró víz igazán marni kezdi. Itt legalább megengedhetem magamnak, hogy ordítsak egy jót. Arcom a plexinek nyomom és úgy üvöltök bele a zuhanyzóba, miközben némiképp összébb próbálom nyomni a mély vágást a karomon, végül amint kilihegem magam, elzárom a vizet és egy törölközőt csak arra szentelek, hogy a vért letörölgessem magamról, ahogy csordogál. Nem akarok mindent összevérezni, de a nappaliba kicaplatok mégis ruha és minden nélkül, hogy az elsősegélydobozt magamhoz vegyem, végül elvonulok abba a kis vendégszobába, vagy mibe.
Neki állok leápolni magam, közben többször is hangosan felszisszenek és szentségelek, majd eszembe jut, vajon hazaért-e már Gavin. Minden bizonnyal nem, mert akkor már itt toporzékolna.
Óvatosan bekötözgetem a kisebb sebeimet, miután alaposan lefertőtlenítem, majd előkeresek egy tűt. Azt is belemártom a fertőtlenítő folyadékba és hálát adok az égnek, amiért a bal karom lett szétvágva, mert fordított esetben nem tudnám összevarrni a sebem. A törölközőt magamra csavarom, leülök az ágyra, fogaim közé szorítom a takaró sarkát és neki is látok. Mért van az, hogy jobban viselem, ha szétvágják, mint azt, ha varrni kell?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 18.01.14 23:15




Igyekszek az agyamat teljes mértékben megfosztani a gondolatok zavargó örvényétől. A végén még teljesen belezavarodnék az életbe és belebolondulnék a kegyetlenebbnél kegyetlenebb helyzetekbe. Abba, hogy Ingriddel élek együtt - ez nem kellemetlen, de kockázatos - az, hogy mindkettőnknek megvan a maga háttere ahhoz, hogy a túlvilágon kössön ki egyik napról a másikra. Itt van az is, hogy ma kis híján elveszítettem őt, ha nem érek oda idejében. Vagy ki tudja? Talán el is veszítettem már? Remélem nem. És akkor még a hab a tortán... Kedves bátyám megjelent három napja az irodámba egy felszólítással, hogy tisztára moshatom a nevem azzal, ha elmegyek szolgálni Irakba. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Menjek csak, hogy ne a rendőrséget tudjam a nyakamban az FBI-jal karöltve, vagy ne menjek, szarjak az egészre és tegyem azt, amit eddig? Ez majd még elválik.
Miután valamelyest lehiggadok, gázt adok és elindulok a házam felé, hol egy pillantást se vetek a rám vadul pislákoló portás fiúra. Nem érdekel... nem érdekel! Nem kell nekem jó pofiznom vele, megkapja a rohadt drága bérét és csinálja amit csinálnia kell. Nem kell játszani a jófiút.
Miután a hátsó udvarban leparkolom a kocsit, füttyentek a három hatalmas, grafit szürke kutyának, hogy jöhetnek befelé. Persze felkelti az érdeklődésüket a vér szaga, így alig tudom levakarni magamról őket, de végül jobban érdekli őket a tudat, hogy berongyolhatnak a nappaliba, hogy helyet foglaljanak a kanapéjukon. Nem értem, hogy ez a három fejenként nyolcvan kilós állat hogy fér el azon a fekete kis ágyon, de ezek megoldják.
Odabent reflexszerűen bújok ki a pólómból és veszem szemügyre az egyik tükörben a mély, megállás nélkül vérző sebet amit a dobókés okozott. A ruhaanyagot hozzászorítva igyekszek elszorítani a vérzést, de szinte el is feledkezek róla, ahogy meglátom Ingridet. Nem tetszik a látvány ahogy ott ücsörög, kiszolgáltatva az életnek, ezért odabattyogok elé, és kifejezéstelen arccal átveszem tőle a tűt.
- Harapj rá - biccentek az anyagra amit eddig is rágcsált. Ha megteszi és nincs ellenére akkor már fogom is össze a két, egymástól elvált bőrdarabot, hogy elkezdjem összeölteni. Már megszoktam ezt a fajta orvoslási technikát, szóval nem jelent nagy gondot egy csinos kis öltést fabrikálni neki. Amint megvagyok vele, az ágy melletti dobozból előkapom a kisollót, hogy elvágjam a cérnát, majd fertőtlenítőt öntök egy pamacsra, hogy letörölgessem vele.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy a frászt hoztad rám - nézek bele a szemeibe aggodalomtól vadul világító tekintettel. Talán tényleg jót tett az a kis idő amit egyedül eltöltöttem a kocsiban a gondolataim hű társaságában.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 18.01.14 23:39

Szenvedek. Piszkosul fáj ez a rohadt varrás, de leginkább az fáj, hogy ezzel az egésszel talán megint elértem, hogy rohadtul magamra maradjak. Talán ennyi volt ez a boldog együtt élés és társai. Szoknom kell, hogy talán mostantól mindig egyedül kell leápolnom a sebeim, mert Gavin nem lesz itt.
Lepillantok a sebre. Az első öltésen vagyok túl és remeg a kezem, könnybe lábadt a szemem, na meg persze rohadtul fáj. El leszek egy ideig, ebben biztos vagyok, de aztán végszóra meglátom, ahogy berongyol a három kutya, amiből már tudom, hogy megérkezett a gazdijuk.
Épp a második öltéshez készülődök lélekben és már bánom, hogy nem vettem magamhoz egy üveg whiskyt is fájdalomcsillapító gyanánt, de ekkor megjelenik Gavin. Félve -tényleg, komolyan félve- pislogok fel rá, de ő csak elveszi a tűt és közli, hogy harapjam továbbra is a takaró sarkát.
Ujjaimmal a térdemre markolok, hogy még véletlenül se mozduljak meg, miközben neki lát varrni a sebet. Úgy harapom a takarót, hogy azon csodálkozom, a fogaim nem törtek még ki. Egy pillanatra azon is elgondokozok, hogy nem-e azért akarja ő csinálni, hogy akarattal fájdalmat okozzon, de ezt elhesegetem magamtól. Olyan körültekintően csinálja és tudom, hogy a lehető leggyengédebben, hogy kizárható az, hogy így akarna bosszút állni. Mikor aztán végez kiveszem a takarót és sóhajtok párat.
-Tudom, de mennem kellett Gavin. Ezek tudtak rólad is és... -sóhajtok egyet, mert nem igazán vagyok kitárulkozós fajta, de most azt próbálnám közölni vele, hogy úgy érzem, miatta érdemes volt megpróbálnom végeznem velük és megszabadulni a múltamtól, hogy nyugton lehessünk. Vele akarok lenni és folytatni ezt az egészet, ami kettőnk közt van, mert kíváncsi vagyok, merrefelé haladnánk.
-Gondoltam, lezárom végre a múltam, hogy teljesen rád koncentrálhassak.- lesek fel rá komoly arccal és állom a tekintetét. Dühös, ettől pedig azt hiszem még inkább az lesz. Azt fogja levonni belőle, hogy miatta mentem bele, de ez nem igaz. Ő ösztönzött és az teljesen más. Belőle merítettem ahhoz erőt, hogy végre szembe szálljak a maffiával és ez nagy szó. Eddig nem volt semmi és senki, akiért úgy éreztem volna, hogy érdemes megküzdenem velük, de most itt van Ő. Érte érdemes volt, még akkor is, ha majdnem ott maradtunk mind a ketten.
A combomat már bekötöttem, ezért is köti le inkább a figyelmemet ekkor már Gavin sérülése. Fel is tápászkodok és két vállára pakolom a kezem, hogy addig taszigáljam, míg le nem ül a helyemre.
Amennyiben nem akadékoskodik -már pedig ajánlom neki, hogy ne tegye-, leöntöm picit a sebét fertőtlenítővel, a tűt is elintézem és, ha már befoltozott ő is engem, én is leápolom az ő sérülését. Figyelmesen varrom össze, közben fel sem nézek rá, mert akkor látná rajtam, hogy rohadtul szégyellem magam és legszívesebben sírnék, mert ez a nyamvadt luk miattam tátong a mellkasán.
-Nem akartalak bajba sodorni.- sutyorgom végül, közben letörlöm óvatosan a vért én is egy vattával, ahogy ő tette az imént és felegyenesedek. Vicces, hogy ha állok előtte, mikor ül az ágyon, még akkor is épp, hogy magasabb vagyok nála. Szóval, nem kell erőlködnöm, hogy a szemeibe nézzek és lássam, hogy még mindig nem nyugodott le teljesen. Kiborítottam és rémisztő milyen, ha ideges.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 0:01

Tudom, hogy milyen szar érzés tud lenni, ha az embernek saját magának kell bevarrnia a sebeit. Én éveken keresztül ezt csináltam. Még akkor is, ha elérhetetlen helyen volt az a vágás. Akkor véletlenül vagy még mélyebbre szúrtam és ezzel tovább rontottam a helyzeten, vagy rusnya módon forrt be miatta a seb és most össze-vissza praclis heg van a helyükön. Így a gerincem mentén egy, a lapockáimon kettő és lent a derekamnál egy. A többi valamennyivel elfogadhatóbban néz ki, bárhol is van. Egyszer volt, hogy nem tudtam magamnak megcsinálni a varrást, mikor ténylegesen a kórházban kötöttem ki, mivel egy lövés kis híján kinyírt. Na akkor tényleg csodálatos volt kimesélni, hogy ki vagyok, mivel minden lőtt sebet jelenteni kell a rendőrségnek, akik ujjlenyomatot vesznek és máris kiderülhet, hogy ki az adott személy.
Amint átveszem tőle a tűt, már el is látom a sebét. Ne kelljen egyedül szenvednie vele. Nem elég, hogy rossz látni, de még a szívemig hatol a fájdalom ami az arcán villog. Szív? Meglepő, hogy van nekem olyanom.
- Tudom és nem is ezzel van a baj - sóhajtom, ahogy a pamaccsal letisztítom a karját, majd egy fáslit csavarok köré. Már automatikusan mondanám neki, hogy fürdésnél csavarja zacskóba, de mivel illatozik a tusfürdőtől, nem teszem. Mellesleg bízok benne, hogy tudja ő is, nem érheti víz.
Nem tudom, hogy következő szavai meghatnak-e vagy csak még nagyobb haragra gerjesztenek, mivel miattam csinálta. Inkább azt mondanám, hogy kettős érzést kelt bennem, és nem tudom melyik az erősebb. De inkább nem reagálok, csak biccentek. Elfogadom. És igyekszek pozitívabban felfogni a dolgot.
Meglep mikor feláll, de az még inkább, hogy az ágy felé kezd el taszigálni. Végül kénytelen vagyok leülni rá. Értetlen pillantást veszek a kutyákra, kik menet közben elfoglalták a maguk kis helyét, és figyelmesen bámulják a kettősünket, mintha ő maguk is kíváncsiak volnának a fejleményekre, pedig nyugodtan bevallhatnák, hogy csak kajára várnak.
Szinte nem is reagálok arra, ahogy az első tűszúrást további jó néhány követi, csak megfeszített állkapoccsal figyelem Ingrid arcát.
- Ugye nem hiszed azt, hogy azért haragszok, mert egyedül mentél, vagy mert nem meséltél nekem a hátterekről - kijelentem, bár inkább kérdésnek szántam - nem ezzel van a baj, mint ahogy az se igaz, hogy bajba kevertél. Ha nem akartam volna, akkor nem mentem volna el. Nézz rám! - csúsztatom az álla alá két ujjamat, hogy rám nézzen.
- Magamra vagyok mérges... ideges vagyok, mert nem tudom mi ez. Még... még senki iránt nem éreztem úgy, mint irántad, és a tudat, hogy akár ma el is veszíthettelek volna mert nem értem időbe haza a rohadt iratok miatt, kikészít idegileg. És ki vagyok borulva, mert nem tudom, hogy mi lesz a folytatás, hogy mennyi kipróbáltatást kell kiállnunk ahhoz, hogy ténylegesen egymáséi lehessünk - magyarázom érthetően, jól artikulálva a szavakat, le nem véve arcáról a tekintetét. Irakot nem akarom megemlíteni még. De tudom, hogy ezzel csak még nagyobb szart kavarnék... talán jobb lenne, ha mégis most mondanám, ha már itt tartunk?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 0:14

Azzal ellentétben, hogy várom, mikor kezd el ordibálni velem vagy, csak simán szítani a vitát, nem történik ilyesmi. Egyelőre halkan beszélek hozzá ő pedig utána halkan válaszol, ami meglep. Egészen addig azonban, amíg fel nem emeli a fejem, hogy ránézzek, inkább a sebével kötöm le magam. Varrni már nem kell és letörölni sem, így inkább csak lesegetem és körülötte simogatom a bőrét. Nem tudnék most rá nézni. Bár, ez nagyon nem érdekli, mert végül az állam alá nyúl és kényszerít rá, hogy rá emeljem a tekintetem.
Először azt hiszem, hogy majd arról kezd beszélni, mennyire idióta vagyok és még egyszer ne csináljak ilyet vagy hasonló, de már annál kíváncsivá válik pillantásom, hogy "Magamra vagyok mérges.", mert nem tudom, hogy érti. Aztán felvilágosít én pedig érzem, hogy pillanatok alatt felhevülök és ezerrel kezd a szívem kalapálni. Nem tudom, hogy ez most egy szerelmi vallomás akar-e éppen lenni de, ha az is, akkor életem legszebb szerelmi vallomása. Mondjuk, nem is hallottam még sokat, de akkor is... még filmben sem láttam szebbet.
Őrülten édesnek tartom, hogy pusztán azért volt leginkább ideges ma, mert attól félt, hogy elveszít és, mert szokatlan neki ez az érzés. Képtelen vagyok nem arcára simítani tenyereim és az ölébe mászni, már amennyire fájós combomtól bírok.
-De időben odaértél és megmentettél Gavin. Nem lett komolyabb bajom és itt vagyok.- sutyorgom ajkaiba, közben egyik kezem arcán tartom és alsó ajkát simogatom hüvelykujjammal, másikat pedig tarkójára simítom és a hajával babrálok. Komolyan azt hittem, hogy pusztán szakmai szemszögből akar majd leteremteni vagy, mert miattam kockáztatnia kellett az életét, de erről szó sincs. Olyasmit mond, amitől érzem, hogy némi bizsergés is végig cikázik rajtam és egészen az ölemig meg se áll. Jézus Isten, beindított azzal, hogy félt az elvesztésemtől. Nem is gondoltam, hogy még ezzel is be tud valaki indítani, de a tudat, hogy így ragaszkodik hozzám és, hogy ennyire fontos vagyok neki, számomra a legromantikusabb dolog a világon. De főleg azért, mert én is így érzek.
-Dehát, már egymáséi vagyunk. Ez a folytatás. Én szabad lettem Gavin. Nem kell menekülnöm többé, veled lehetek.- vigyorgok az arcába teljesen kábultan és önfeledten, mert most végre tényleg azt érzem egy kis ideig, hogy boldog vagyok. Viszont van egy olyan érzésem, hogy nem lesz így sokáig. Tekintete valahogy annyira... elgondolkodó és... borús. Nem tudom, hogy még mindig a düh miatt van-e vagy, csak van valami, ami miatt borús lehet a kedve. Talán, most akarja közölni, hogy nincs ennek értelme így, mert nem akar miattam idegeskedni? Vagy mi a fene van?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 0:29



Lehet, hogy engem jobban meglep, hogy nem kezdek önfeledt ordítozásba tekintettel arra, hogy ez lenne az én normális vélemény nyilvánításom. Nem jellemző rám ez a fajta higgadtság... mármint nem vagyok higgadt, de inkább nevezném visszafojtott, fortyogó haragnak magam iránt.
Kénytelen vagyok egy csepp kis mosolyt elmorzsolni, mikor kis híján leesik az álla azok után amit mondok neki. Igen, ez a színtiszta igazság és ahhoz, hogy én magam is elhiggyem, az kellett, hogy elmondjam neki. Ha magamban tartogattam volna, idővel kifordítottam volna az egész sztorit, és persze, hogy ő lett volna a vesztese. Ezt pedig nem akarom, mert tény és való, hogy belőlem indul ki ez az egész.
Őszintén bevallom, kicsit meglep ahogy az ölembe mászik. Lesütött szemekkel hallgatom azt amit mond, és csak nagyon nagyon nehezen tudom felemelni a fejem, hogy őt nézhessem.
- De még így is ott van a "de ha nem...". És emiatt legszívesebben a falat kaparnám - súgom, miközben a homlokomat az övének döntöm. Szükségem van a pozitív kisugárzására, az erejére ami belőle sugárzik. Hihetetlen, hogy én, fejvadász férfiként érzem úgy, hogy támogatásra van szükségem. És ezt is egy nőtől kell elvárnom.
Mikor a folytatásról kezd beszélni, szinte fizikai fájdalmat okoz a gondolat, hogy ez talán mégse igaz így. Nem akarom itt hagyni. Kell nekem, akarom... de egy háború az más. Egy óvatos csókot lehelek az ajkaira, majd elhúzódva tőle, elkapom a tekintetem és helyette az ágy mellett heverő véres pamacsokat bámulom. Tudja... tudja jól, hogy valami gáz van. És milyen igaz. Nagy baj van, amit még én se tudok kezelni, pedig illene.
Mi lesz, ha tényleg befuccsol minden? Tőlem remélik a menekülést, a lehetőséget, hogy esetleg hamarabb véget vetnek az ott duzzadó konfliktusoknak. De... de emberek, nem vagyok katona! Nem kaptam kiképzést - még, mivel biztos fogok, ha el kell indulnom - és egy háború jóval másabb, mint a véres valóság. Oda csak az megy, aki elkötelezi magát. Engem viszont anélkül hívtak, hogy gondolkodhattam volna rajta.
- Besoroztak... - nyögöm ki végül.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 0:43

Nem is tudom, hogy nyugtathatnám még jobban, így csak tovább cirógatom az ajkát és simogatom a tarkóját, hátha megnyugszik végre és eljut a tudatáig, hogy nincs semmi baj, itt vagyok vele. Meglepett. Őszintén meglepett, hogy mindezt közölte velem, de esküszöm, életemben nem esett még ilyen jól semmi. Most már azt is tudom, milyen amikor azok a bizonyos pillangók röpködnek az ember gyomrában, mert ezt érzem. Boldog vagyok és semmi mást nem akarok, csak ezt a pasit a magaménak tudni. Vannak szeszélyei ahogy nekem is, de mindezekkel elfogadható és mindezekkel együtt szerethető. Számomra az. Az pedig, csak ráadás, hogy a jelek szerint ő is így érez. Velem akar lenni. Egy bonyolult, kissé pszichopata nőszeméllyel, akinek szintén vannak defektjei.
-Sssh. Nincsen "de, ha nem". Felesleges rágódni a "mi lett volna ha?" kérdéseken, mert már megúsztuk. Itt vagyunk mindketten élve, aránylag épen és egészségesen. Ne rágd magad ezen, mert én semmi mást nem érzek, csak hálát, amiért ott voltál nekem, akármikor is értél oda. Világos?- sutyorgom továbbra is, miközben tekintetem összeakasztom az övével és legszívesebben el se engedném, de ő mindenhova pislog végül, csak rám nem. Valami... valami nagyon bántja. Látom rajta és én utálom nézni, ahogy szenved vagy bánkódik. Miért teszi? Hiszen, minden rendben van végre. Örülnie kellene, nem szomorkodni és azon agyalni, mi lett volna, ha meghalok.
Aztán kinyögi én pedig simán hanyatt vágnám magam az öléből meglepettségemben, ha nem ülnék olyan biztosan a combjain és nem kapaszkodnék a nyakába. Elkerekedett szemekkel pislogok csak rá és jó ideig még levegőt is elfelejtek venni. Besorozták? Hát ezért ilyen letört? Nem csodálom, mert most az én kedvemnek is annyi. Végre... végre örülhettünk volna, hogy részemről nem fenyeget senki, nála pedig nem tudok hasonlóról, erre tessék. Besorozták? De mégis... hogyan? Miért?
-Micsoda? Ezt... ezt nem értem. Miért soroztak be? Nem vagy hivatásos katona! És... mi a... komolyan nem értem.- mászok ki az öléből, közben hisztérikusan nedves hajamba túrok és elsétálok a nappaliba azért a whiskyért, ami már korábban is eszembe jutott egyszer. Most tényleg kelleni fog, szóval fogok mellé két poharat és visszasétálok hozzá, de nem ülök az ölébe. Leülök az ágy szélére mellé és töltök mindkettőbe.
-Mikor kell menned? És hova?- pillantok oldalra az arcába teljesen kétségbeesetten. Az nem egy ilyen kis nyamvadt akció, ha "besorozták". A katonákat háborúba küldik, nem baseball meccsre. Te jó ég! Mi van, ha nem jön haza? Mi van, ha elveszítem? Még a gondolatra is görcsbe rándul a gyomrom és érzem, hogy könnybe lábad a szemem, ki tudja ma hanyadjára. Csak épp most nem fizikai, hanem lelki fájdalom miatt. Ezt nem fogom kibírni...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 0:59



A cirógatása meglehetősen kellemes, és nyugtat is valamilyen formában, viszont koránt se elég ahhoz, hogy teljesen elüljön a gond a lelkemben. Mert igen, ott van már a baj. És talán tényleg csak bebeszélem magamban, hogy a " mi lett volna ha" zavar. Mert az ilyeneken hamar túlteszem magam. De a további, hát... kurvára örülök neki, hogy ilyen "segítőkész" bátyám van.
- Világos. Azért örülök, hogy mindketten megúsztunk és szívhatjuk tovább egymás vérét - nem, nem örülök. Mármint de, ennek örülök, de mi lesz ezután? Ha elmondom neki, hogy mi is a büdös nagy helyzet? Ha elmondom azt, amit a mai napig nem tudtam megemészteni, na nem mintha foglalkoztam volna vele. Csak most, hogy a baj utolért minket, akkor esett le a tantusz, hogy ennek az egésznek tulajdonképpen rohadt nagy szerepet kell adni az életemben, mert vagy túlélem és akkor ismét láthatom őt, vagy nem és akkor... ennyi volt. Most nem szabad elk*rni azzal, hogy egymás torkának esünk, ugye?
És végül csak kinyögöm... Besoroztak... igen, ott kell lennem Irakban, ha nem akarok tovább menekülni és ezzel talán tisztára is moshatom a nevem annyira, hogy valamelyik szervbe lépjek mely első körben foglalkozik titoktartási dolgokkal. De ki tudja, először éljem túl az első kört. Azután jöhet minden más ami szóba kerülhet.
Még utánakapni is elfelejtek, mikor kimászik az ölemből nagy hadoválása közepette.
- Hé, Ingrid! - állok fel, hogy közelebb léphessek hozzá, de végül nem érintem meg. Mintha valamiféle falat emelt volna maga köré, amit az én tudatom nem enged, hogy átlépjek.
- Nem, tényleg nem vagyok az. De... de elviekben a bátyám szerint ez egy lehetőség. Egy lehetőség arra, hogy tiszta legyek és bizonyítsak, hogy nem heccből nyirbálom az embereket. Bizonyítanom kell, és az FBI leszáll rólam, nem kell menekülnöm előlük, nem kell miden nap azzal feküdnöm és ébrednem, hogy mikor robbantják rám a házat. Valamint szükség lehet a képzettségemre. Legalábbis ezt mondják. És hidd el, én se hiszem el. Vagy csak nem akarom - forgatom meg a szemeimet ahogy magatehetetlenségemben visszarogyok a kanapéra és annak karfájára könyökölve támasztom meg amúgy is sajgó fejem.
- Alig egy hónapom van még itt, aztán... aztán visznek Irakba - nézek rá, mivel kíváncsi vagyok a reakciójára. Arra, hogy ő is hasonlóképpen reagál, mint ahogy én, mikor a kedves testvérem közölte velem.
Szinte bevillan a fejemben a kép, ahogy bánatos, teljesen kiborult feleségek várják haza a férjüket, míg ők gyerekekre főznek mosnak odahaza. Lehet, hogy ez a mi esetünkben nem így lesz, viszont az, ami alakulóban van közöttünk... ez egy pimaszul nagy megpróbáltatás lesz neki.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 1:11

Most bizonyosodott be, mennyire jobb, ha az ember úgy áll a dolgokhoz, ahogy én álltam nem rég. A jó után valami iszonyat nagy szopás jön. És ez mindig így van. Ahogy nappalra éjszaka, nyárra ősz és társai, mindig ez jön. Miért is gondoltam egy percig is, hogy bármi is probléma mentes lehet az életemben valaha? Ennyit arról is, hogy szívhatjuk egymás vérét tovább, mert arra akkor nem reagálok, csak egy vigyorral, de miután kinyögi a sereges dolgot, már viccnek is rossz az egész. Mi vagyunk azok az emberek, akiknek soha, semmi nem lesz egyszerű. Nem lesz szép nyugis élet, kutyák, gyerekek vagy más baromság, csak egy-két szép pillanat, amiért kinyalhatjuk a saját hátsónkat a sors szerint, hogy egyáltalán ez jutott.
Miközben hallgatom, ahogy elmeséli kicsit részletesebben, akaratlanul is az én helyzetem jut eszembe, vagyis ami volt és lehúzom a whiskyt. Alkalma van talán tisztázni magát. Nem mondhat erre nemet, de a kurva életbe is! Miért? Olyan nagy kérés lenne, hogy csak egy picit élvezhessük a nyugis napokat?
-Szóval... akkor ennyi volt, igaz?- pillantok fel rá tanácstalanul, közben a könnyeim nyeldesem. Nem akarok sírni. Csak a gyengék sírnak és én nem vagyok gyenge. Erős vagyok. Kibírtam már sok mindent, ezt is ki kell.
-És, ha nem jösz vissza Irakból? És meddig kell ott lenned? Egy hónapunk van és aztán? Ülhetek egyedül valahol és rághatom a körmöm, hogy élsz-e még vagy... francba is!- vágom el a poharat dühömben a nappaliig, ahol a három kutya meglepetten kapja föl a fejét szinte egyszerre és lesnek be hozzánk, hogy mi a fene van. Nagyokat sóhajtok és próbálok nem arra gondolni, milyen lehet egy agyvérzés de gyanítom, az ilyen.
-Ezt nem utasíthatod vissza. El kell menned, hogy tiszta lappal indulhass. Neked legalább meg van így rá az esélyed.- sóhajtok egyet és próbálom pozitív oldalról szemlélni a dolgokat és előadni, hogy ezt gondolom helyesnek. Megpróbálom megnyugtatni Gavint, holott én szívem szerint törnék, zúznék és könyörögnék neki, hogy ne törődjön semmivel, maradjon itt. De ezt nem kérhetem tőle. Önző dolog lenne. Szóval, próbálom elhitetni vele, hogy annyira nincs kifogásom a küldetése ellen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 1:26



Igen. Minden jót valami állati nagy szopás követ. És ez csak most igazolódik be a legjobban. Nem akarom. Nem akarok elmenni innen. Nem kaptam már elég szart az életemben? Most miért kell megint egy újabbat a nyakamba engedni? Én leszek a hős katona mi? Persze, mert pont olyan típus vagyok... aki embereket ment és nem kinyírja őket. Kezd a hullámokba fulladni minden. Úgy érzem megfulladok, és nem engedik, hogy úgy éljem a rohadt életemet, ahogy én akarom.
- Ennyi volt? - vonom fel a szemöldökömet, miután tudatom vele, hogy mi is a nagy büdös helyzet, ő pedig visszakérdez. Nem tudom, hogy mire gondol. Remélem nem azt latolgatja, hogy a kapcsolatunknak itt vége.
- Ennyire ne légy pozitív... amúgy nem tudom mennyi időre vonatkozik - vallom be. Erről még nem kaptam infókat.
- Nem tudom mire gondolsz, de ha arra gondolsz, hogy kettőnk jövőjének annyi, akkor... Lehet, hogy önzőség a részemről, de pont most kell nekem valaki, aki erőt tud belém önteni és maga a tudat, hogy van, hogy vár haza talán némi erőt ad. Ingrid, én nem akarom, hogy vége legyen - kis híján engem is elkap a hév, hogy sírva fakadjak mint valami hisztis kisgyerek, de végül csak annyit engedek meg, hogy egy megduzzadt könnycsepp lecsorduljon az arcomon. És itt már nem is biztos, hogy arról van szó, hogy be kell vonulnom. Hanem arról, hogy talán nem lesz akihez hazavágyhatnék.
Összerezzenek ahogy elhajítja a poharat, ami hangos csattanással robban szét a falon s még a kutyák is felkapják a fejüket. Összeszorított szemekkel ücsörgök mint egy rakás szar és várom, hogy valamelyest lehiggadjon. Viszont amit utána hallok, kicsit mellbe vág. Szó szerint belém szorul a levegő és leesik az állam minek következtében újabb könnycseppek peregnek le a combjaimra.
Nem utasíthatom vissza? Ilyenkor nem az lenne a normális, ha az ember maradásra bírja a másikat?
Elkerekedett szemekkel fordulok el a lánytól és inogva, a kanapé segítségével szenvedem magam álló helyzetbe, hogy bevonulhassak a fürdőszobába. Lehet, hogy ezzel csak jót akar, elvégre szabad lehetnék. De ilyen helyzetben nem érinti túl jól az embert, ha szó szerint ellökdösik a háborúba még azok is, akiket szeret. Így a bátyám és most Ingrid is.
Zihálva ülök le a lehajtott wc tetőre, és előre dőlve a térdeimre könyökölök. Az érzés, hogy a tüdőmből minden létező levegő kiszorul, kellemetlen... édes Istenem, így akarnak engem Irakba küldeni? Hogy már csak attól is kiborulok, hogy ellökdösnek odáig?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 1:47

Magam sem tudom mit akarok mondani azzal az "ennyi volt"-tal. Nem akarom magára hagyni. Sok mindenre vágyok még az életben, de arra nem, hogy Gavint itt hagyjam és megint egyedül legyek, mikor találtam egy ilyen pasit. Aki képes volt értem a számára teljesen ismeretlen ellenséggel szembe nézni és úgy berontani oda, mint valami hős lovag. Aki mindezek után még azon aggódik, hogy majdnem elveszített. Végre egyszer az életben azt érzem, hogy valakinek fontos vagyok és szüksége van rám. Nem, nem akarom azt se, hogy elmenjen! Önző vagy sem, azt akarom, hogy itt maradjon velem. Rohadt életbe!
-Én nem... nem tudom...- sóhajtok, mikor visszakérdez, majd az ismeretlen időtartamra megint csak nyelek egy nagyot. Hát persze. Mint azok az idióta filmek, amikor a nők a sötét ruhás katonatisztet várták, akit, ha megláttak már tudták, hogy ennyi volt. Tudom, hogy képes lennék várni rá. Nem ez a dolog nehezebbik része, mert azzal ellentétben, hogy leléptem a maffiától, hűséges típus vagyok. Nem sűrűn szeretek valakit, de azt sokáig teszem és talán, csak a halál veheti el tőlem. És itt ezen van a hangsúly. A halálon.
Válaszolni sincs időm, mert Gavin szemeiből pár könny indul útnak, én pedig úgy érzem magam, mint aki most döfte hátba. Mit mondtam? Nem arra utalok én, hogy tűnjön el most rögtön, de vissza tartani sincs képem. Pedig szívem szerint azt tenném. Közölném vele, hogy Ő az enyém és nem mehet el innen. De akkor mégis, hogy tudna elindulni Irakba, ahol talán visszakaphatja az életét. Különös és elég morbid vicc, hogy ott vagy meghal, vagy új életet kap.
Ahogy a fürdőbe vonul, bár nem jelenti be minek megy oda, egy sóhaj után utána csörtetek. Amint beérek, letérdelek elé, elhúzom kezeit az arca elől és olyan forrón csókolom, amennyire csak tudom. Minden szenvedélyem és szerelmem beleadom, mert igen, azt hiszem szeretem. Szóval úgy próbálom most csókolni, hogy ezt Ő is érezze. Akarom Őt. Végre valahára feltett szándékom, hogy megpróbáljak életben maradni és normális életet élni.
-Nem fogok eltűnni Gavin. Korábban kell ahhoz felkelned, hogy engem lerázz.- vigyorodok el, miközben tovább csókolom, tenyereim pedig arcára simítom és hüvelykujjammal letörlöm onnan azt a pár sós könnycseppet. Édes Istenem, ha tudná, mennyire nem akarom elveszíteni.
-Legszívesebben azt kérném, hogy ne hagyj itt, hogy ne hagyj magamra, de ez rohadt önző lenne tőlem, mikor te esélyt kapsz az új életre. Csakis azt kérhetem tőled, hogy visszavonszold hozzám azt a formás hátsódat. Ennyit kérek, érted? Gyere majd vissza hozzám épségben.- sutyorgom ajkaiba, miközben újra és újra végig simítok a fején, az arcán, nyakán vagy épp mellkasán. Az se izgat jelen pillanatban, hogy mindez rohadtul nem romantikus úgy, hogy ő a budin gubbaszt konkrétan. Akarom, hogy érezze, hogy szükségem van rá. Nagyon is.
-Elhiszed, hogy várni foglak? Minden kibaszott nap lesni fogom az ajtót, hogy besétálj rajta.- bújok oda hozzá, amennyire csak tudok, átölelem derekánál és fejem mellkasa ép részén pihentetem, hogy lehetőleg ne nyomorgassam meg a sebét. Semmilyen téren nem akarok neki fájdalmat okozni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 2:08



Nem értem. Nem értem, hogy mivel mit akar mondani, és a tudtomra hozni. Annyi biztos, hogy néhány szava annak ellenére okoz fájdalmat, hogy tudná, vagy ezt akarná. Mert biztos, hogy nem megbántásként akarja közölni velem a tényt, hogy mennem kell. Mert igen, ha menni kell hát menni kell. Talán ez az egyetlen és egyben utolsó esélyem arra, hogy kijelenthessem, szabad vagyok. És normális esetben így kellene ezt felfognom. A fivérem szerzett egy lehetőséget ahhoz, hogy teljes körű életet éljek, ne valami maszlagot a háttérben és az előtérben. Ő maga is azt akarja, hogy szabad legyek végre és ne kelljen tengődnöm a két élet között. Fogalmam sincs viszont, hogy az eljutott-e a tudatáig és ezzel együtt Ingrid tudatáig, hogy 50-50% esélyem van az életre és a halálra is. És mivel olyan terepen, tűzharcban, képzett katonákkal soha nem voltam, sokkal inkább húz lefelé a túlélésem esélye, mint felfelé. És ezt azért szem előtt kell tartani!
Zihálva, kihagyó lélegzetvételekkel mászok át a fürdőszobába, hogy ott kínlódva tovább, csendes magányomban hallgassam a bennem tomboló végtelen űrt. Ingrid akkor jelenik meg, mikor nem is számítok rá. Hagyom, hogy kezemet megragadva elvegye azt az arcomról.
Csókja nem lep meg, inkább eltárolom magamban ezt a pillanatot. Akarom őt! És nem fogom engedni, hogy elvegyék tőlem, vagy őt fosszák meg attól, amit eddig adni tudtam neki, ami bár nem sok, de remélem tartós és fejleszthető. Visszacsókolok, és őszintén nehezemre esik elszakadni tőle. De megteszem.
Kétségbeesett mosoly fut át az arcomon mondandója hallatán, de már simítom is rá kezemet finom bőrű kézfejére és engedem, hogy letörölje a könnycseppeket az arcomról. Nem fogom őket visszafogni. Egyszer én is megengedhetem magamnak nem? És bár lehet, hogy szó szerint fizikai fájdalmat okoznak, mégis engedem őket kicsurogni onnan.
- De milyen áron Ingrid? Halvány fogalmam sincs arról, hogy mi van ott... lehet, hogy filmekben, hírekben itt-ott látom, de teljesen más élőben. Nem kaptam kiképzést. Ami ott van, az teljesen más, mint ami itt. Ez az én terepem, de az nem... és még ilyet soha nem mondtam, de... de rettegek. Nem akarok olyan körülmények között meghalni. Nem akarok ilyen áron "hős" lenni, mint azok akik kiérdemelték ezt a nevet. Én... nem harcmezőre teremtem - vallom be neki és végleg eltörik a mécses. Egész testemben rázkódok.
- Vicces mi? Kapaszkodok itt a mocskos életembe, miközben annyit de annyit elvettem már - vigyorodok el kínomban és a füle mögé simítok egy nedves tincset. Végül is, ha jobban belegondolok, nem is a saját életemet féltem, hanem a közös életünket. Nap mint nap szembenézek a halállal és mindig röhögve mutatok be neki. Tudom jól, hogy bármelyik az utolsó lehet. Elfogadtam. De azt, hogy az az élet amit valakivel megosztanék, véget érjen, az felér egy világ pusztulásával.
- Azt akarom, hogy ne kelljen itt hagynom téged... lehet, hogy nem vagyunk együtt annyi ideje, mint szeretnénk, de... te vagy a legjobb dolog az életemben - sóhajtom a fülébe.
- Kérd azt... könyörgök neked, kérd azt. Had érezzem, hogy valakinek számítok egy kicsit - amit viszont utoljára mond, beteszi a kaput. Úgy szorítom magamhoz, mintha most függne az életem attól, hogy megmenekülök, vagy sem...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 2:30

Teljesen megtört. Nem gondoltam, hogy Őt ma még láthatom így, mikor a mai nap folyamán megjelent már előttem úgy, mint Hádész, a hadisten. Erős és határozott volt akkor, mint aki semmitől sem fél, de most kiderült, hogy egy hős is félhet. Nagyon is, és ez csak még inkább szerethetővé teszi számomra, Az, hogy így láthatom semmi mást nem jelent nekem, csak azt, hogy tényleg fontos vagyok neki és bízik bennem. Egy pillanatig se gondolok vele kapcsolatban olyasmire, hogy gyenge lenne vagy hasolnó, mert tudom, hogy nem az. Egyszerűen csak kétségbeesett és rohadtul nem tetszik neki ez a helyzet. Megjegyzem, nekem sem.
-Gavin, figyelj rám.- kezemmel felém fordítom az arcát és szinte kényszerítem rá, hogy pillantson rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel melyek most olyan bánatosan pislognak rám, hogy a lelkem is belehasad.
-Szóba sem jöhet, hogy meghalsz, megértetted? Szó sem lehet róla. Nem fogsz itt hagyni, ha már magadhoz láncoltál. Nem teheted ezt velem.- sóhajtom, közben érzem, hogy lassan rajtam is eluralkodik a kétségbeesettség, de erőszakkal gondolok arra, amit egyszer mondott nekem, hogy én azért kellek neki, mert erős és határozott nő vagyok. Hát most szükség van erre a határozottságra és, hogy némi lelket öntsek belé. Akármire gondolhat, csak arra nem, hogy meghal. Nem ez a jó hozzáállás.
-Elképesztően jó vagy, érted? Te vagy a legjobb gyilkos, akit ismerek és akár ki vagy képezve, akár nem, ez ott is jól jön majd. Gyors vagy, erős, ügyes és kitartó. Amit ma is tettél... -pár pillanatig csak makogva keresem a megfelelő szavakat, mert tényleg elképesztő volt számomra az egész - olyan voltál, mint Rambo és pusztán azért, hogy engem ments. Ha arra fogsz gondolni ott, hogy velem lehess, szerintem még többre leszel képes. Maga Isten se fog eltenni láb alól, érted?- magyarázok teljesen meghatottan, ahogy megjelenik ismét előttem a villódzó tekintete, ahogy értem jött. Szinte éreztem, ahogy minden idegszála azt ordítja, hogy "Hagyjátok, mert ő az enyém!" és ez őrülten romantikus. Ha ugyanezzel a lendülettel megy tudom, hogy nem lehet baja. Hiszek benne... nagyon is.
Szavaira az én arcomon is legördül végül pár könnycsepp. Nem bírom ki, hogy örömömben ne ejtsek párat, hiszen olyasmiket mond nekem, amiket életemben nem hallottam még. Én vagyok a legjobb dolog... megveszek ettől a pasitól. Képtelenség lenne nem szeretnem.
-Az is maradok édes. Itt leszek neked, bármeddig is kell várjak, mert velem sem történt még semmi ehhez fogható. Áldom az eget, amiért összeakadtam veled Oroszországban.- vigyorodok el és komolyan elmormoltam már ezért pár köszönetet. Gőzöm sincs, ki rendelte így; Sors, Végzet, Isten vagy akármi más, de hálás vagyok neki.
-Maradj itt velem, Gavin. Komolyan. Többet nem fogom ezt mondani, de maradj itt. Jó ez így. Megoldjuk és rendben meg lennénk továbbra is ebben a formában. Nem kell neked tiszta lap. Ott a céged, itt a lakásod és itt vagyok neked én. Kell neked az a tiszta lap mindenképp?- buknak ki belőlem azok a kérdések, amelyeket még akkor agyaltam ki, amikor kinyögte mi van. Amikor elhatároztam, hogy maradásra bírom. Csak ezek után láttam jobbnak, ha inkább bíztatom és erőt adok neki, de nem. Miért hazudjam, hogy azt akarom, hogy menjen és legyen szuper katona. Akarja a fene. Magamnak akarom.
-Maradj itt nekem.- sutyorgom végül ismét ajkaiba és gyengéden megcsókolom. Most sokkal inkább érzelmet és könyörgést viszek bele, miközben továbbra is szorosan ölelem magamhoz. Magamnak akarom. Nem adom az FBI-nak. Szálljon le róla mindenki...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 2:49



Hosszan ecsetelem, hogy nem akarok ilyen körülmények között mulandó lenni. Nem hinné el senki, ha látná, milyen tud lenni egy gyilkos akkor, ha nem az ő terepéről van szó. Mert igen, a kosz, a mocsok, a sivatag és az egyen öltözet nem az én világom. Az nem az én terepem. Én nem tudok fel alá rohangálni plusz hatszáz fokban gázálarcban, terepmintás ruhában, hogy aztán egy tankban kössek ki. Ilyen formában nem menne. És rettegek.
Tekintetem nehezen bár, de megtalálja az övét. Elmélázva figyelem az arcát ahogy magyaráz.
- Nem. Nem tehetem. De ez nem csak rajtam fog múlni, remélem tudod - nyögöm. Bármi történhet ott. És ha én beleadok anyait, apait, nem engedem, hogy bárki kinyírjon, ott vannak még a továbbiak. Rajtaütés... bomba... les. Annyi de annyi lehetőség van arra, hogy egy katona életét veszítse a helyszínen és a fekete kocsi megjelenjen az egyenruhás emberkével, hogy közölje, részvétet jött nyilvánítani, mert....
- Így legyen - csupán ennyi az, amit kitudok nyögni, és nagy ívben elkerül a gondolat, hogy most némiképp elégedett lehetek magammal, amiért ilyen dicsérő szavakat hallok Ingrid szájából. Nem sokan állnak le dicsérni és bár jól esik, mégse ez az a pillanat, mikor öröm ujjonganom kell.
Mikor az ő arcán is megpillantok némi könnycseppet, elmosolyodva csúsztatom kezemet a tarkójára és nyomok egy puszit a homlokára.
Végül arra kérem, hogy bírjon maradásra. És az ahogy tényleg megteszi, valamit ismét elindít bennem. Azt, hogy maradni akarjak... hogy tényleg ne akarjak elmenni, de ezzel egyidejűleg azt is, hogy kettőnkért harcoljak. Azért, hogy először a saját nevemet mossam tisztára, a felsőbb hatalmak bízzanak bennem és ezzel elérhetném azt is, hogy Ingridet kimentsék a szarból. Kettőnkért tényleg elmennék még a halál bugyrába is. Csak nehéz most erre gondolni, mikor elakarnak szakítani tőle.
- Nekem nem kellenek... de nekünk igen - súgom, arcomat a nyakába temetve, adva rá néhány óvatos csókot - ha másért nem is, de ahhoz, hogy hosszú, teljes körű, boldog életünk legyen, meg kell tennem.
- Itt leszek. Akkor is, ha nem látsz - na ez most úgy hangzott, mintha a végén járnék már az életemben. Kicsit filmbe illő az egész szitu, de nem vetem meg. Az ilyet - persze kevesebb dráma nélkül - eltudnám viselni egész életemben. Nem kell nekem az akció, a vér és az adrenalin. Nekem csak Ingrid kell. A szemei, az ajkai, a teste... és az élete amit az enyémhez láncolhatok.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 19.01.14 3:05

Háború. Azaz, amit a mi korosztályunk nagy része, csak filmekben láthatott, köztük én is és tudom, hogy még, ha nézem is valami kitalált sztoriban, akkor is csak az jár a fejemben, hogy felesleges és rohadtul nem emberhez méltó dolog. Főleg azért nem, mert mindig olyanok küzdenek, akiknek közünk nincs az egészhez. A kisember küzd meg azok helyett, akiknek el kellene végezni a piszkos munkát. Mi is ezt tesszük lényegében, csak nem ekkora tételben. Minket is megbíz valaki, mert pénze van és csak ül, miközben mi elvégezzük az ő munkáját. Rohadt szemetek.
-Tudom, persze, hogy tudom.- sóhajtom, közben folyamatosan cirógatom valamerre. Próbálom megnyugtatni a jelenlétemmel, de őszintén szólva azt veszem észre, hogy én vagyok csak egyre inkább zaklatott. Ahogy egyre jobban eljut a tudatomig a dolog és egyre jobban felfogom, mik a következményei ennek... kezdek pánikba esni. Mi lesz velem, amíg Ő távol lesz? Mihez fogok kezdeni megint egyedül, ha már egyszer beleszoktam ebbe az életstílusba, hogy mindig velem van? Mi lesz velem, ha nem tér haza? Eljutottam odáig, hogy nem nagyon akaródzik elképzelnem a jövőt nélküle. Nem akartam hagyni magam, de mégis eluralkodtak rajtam az érzelmek, ahogy rajta is. Belezúgtam és minden tervemben, ami csak eszembe jut, Ő is ott van és azt akarom, hogy ott is legyen. Olyan nagy kérés ez?
-Nekem sem kell, Gavin. Nem akarom, hogy ilyen áron... én veled akarok lenni. Nekem ez így jó, hidd el. Nem vágyom kertesházra New Jersey-ben, családi autóra meg unokákra. Tökéletesen jó ez így.- na jó, ez hülyeség, mert még eljöhet az idő, amikor vágynék ilyesmire, de majd megoldanánk akkor. Most jelen pillanatban még az se biztos, hogy hónapok múltán nem ölnénk meg egymást és mégis értünk akar harcolni. Időnk nincs kitapasztalni, hogy egyáltalán hosszú távon működne-e ez, de kockáztassa érte az életét? Ez képtelenség.
Nyakamba csókol párszor, ami ugyanúgy hat idegeimre, mint máskor. Beindít, de most sírhatnékom van ettől. Főleg, ahogy benyög egy olyan szöveget, ami tipikus hülye hollywoodi filmekben szokott lenni. Mi az Isten?! Majd a szelleme is itt fog cikázni, ha meg hal nem? Aztán legyek boldog egy asztrálsíkos akármivel... megőrülök, komolyan mondom.
-Még egyszer ilyet mondasz, és kisétálok innen. Komolyan mondom. Mint valami idióta film. Az a rohadt szellemes film jut eszembe róla, mikor köcsögöt csinál a csaj hajnalban a pasi meg lemegy neki segíteni.- írom körül azt a romantikus filmet, aminek a címe most nem jut eszembe, de megindító és ugyanakkor rohadtul elszomorító. Majd én is keresek valami boszorkányt, hogy beszéljek Gavinnel? Nagy lófaszt!
-Kell a whisky.- sóhajtok végül és eleresztem. Ezzel most felhúzott, szóval feltápászkodok, megigazítom magamon a törölközőt, amit újra csomóra kell kötnöm a melleimnél, majd kisétálok és neki látok az üvegnek, mivel a poharam darabokban van. Meg én is...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 20.01.14 20:18




A jelenléte nyugtatóként hat rám, így jelenleg még nem kell benyelnem egy nagy rakat tablettát ahhoz, hogy hidegvérrel tűrhessek. Lehunyt szemekkel élvezem ahogy cirógatja a hajam, hátam és még számtalan más ponton. Mennyire fog ez nekem hiányozni, te jóságos ég.
És bár lehet, hogy én valamelyest lehiggadok, de az ő testtartásán, izmai feszességén tisztán érzem, hogy zaklatottabb a kelleténél még annak ellenére is, hogy engem nyugtatgat. És akkor ha ő ideges, én is az leszek csak győzzem kivárni.
- Ne beszélj badarságokat. Ha most nem is, a későbbiekben biztos vagyok benne, hogy kelleni fog neked ez az élt. Szükséged lesz valakire, aki mindig melletted lesz és biztonságot adhat, valamint egy család. Szaladgáló gyerekek az udvaron, vidám kacajok a levegőben. Lehet, hogy most nem látod ennek elehetőségét, de elfog jönni az alkalom, mikor könyörögni fogsz érte. És ebben a helyzetben én ezt nem tudom megadni neked. Nem akarom, hogy a gyerekeim úgy tartsanak számon, mint gyilkost aki bár nem ártatlan embereket öl, vagy legalábbis őket nem direkt, mégis életeket ont ki nap, mint nap. És én se akarom ezt, mert nem vagyok kész rá. De valahogy el kell érnem, hogy boldoggá tehesselek - döntöm hozzá homlokomat az övéhez, majd egy óvatos csókot nyomok puha ajkaira. Nem akarok menni ez tény. Nem az én világom, és túl nagy lenne a veszíteni valóm. De ha beleadok mindent, és csak a cél, a jutalom fog előttem lebegni, akkor képes leszek rá, hogy végigcsináljam.
Úgy néz ki sikerül olyat mondanom, amit nem akart hallani. Szememet forgatva sóhajtok fel és egyenesedek ki ahogy ő feláll, és elhagyja a fürdőszobát.
- Édes Istenem Ingrid, tudod, hogy nem így értettem. Mellesleg a Ghostról beszélsz, de... nem így értettem. Megfogom találni a módját, hogy rendszeresen tudjuk tartani a kapcsolatot - lépek utána, de csak a fürdőszoba ajtóig jutok el, ahol nekitámaszkodva a félfának nézem végig a műveletet ahogy a szájához emeli az üveg csőrét. Kénytelen vagyok megengedni magamnak egy halovány, viszont annál gyászosabb mosolyt, de ezután már meg is célzom hátulról, hogy hátához simulva a nyakába csókolhassak.
- Megfogjuk oldani. Ígérem neked...lehet, hogy nem ez a legideálisabb a mi kapcsolatunkhoz, de valahol el kell kezdeni ahhoz, hogy végre egyek legyünk - sóhajtom a fülébe, majd végighúzva ajkaimat az arcélén elhúzódok tőle, hogy visszamenjek a fürdőbe.
- Jobb lesz ha kicsit... lehűtöm magam. Mindjárt jövök.
Bezárva magam mögött az ajtót megállok a tükör előtt, hol nyúzott, véres arcomat és hideg kék szememet kezdem el bámulni. Egy szem, ami soha nem mutat érzelmeket még akkor se, ha az arckifejezés igen. Mint egy mélységes jégverem, amit nem szabhat át az idő. És itt van ez a rohadt seb is. Egy nedves ronggyal körbetörölgetem az összevarrt sebet, valamint a vállamat is, hogy aztán körbefóliázva az adott pontot, lerúghassam magamról a ruháimat. Nem kell sokáig várni a nyakamba zúduló forró víztömegre, mivel az hamar meg is érkezik. A falmentén lecsúszva foglalok helyet a hűvös zuhanytálcán, s fejemet a csempének vetve mélyedek bele gondolataim végtelen sokaságába.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 20.01.14 21:10

Észre se veszem, csak mikor beszélni kezd ő is róla, hogy nagyon komoly téma felé tereltem akaratomon kívül a beszélgetést. Család, gyerekek... ez nekünk még nagyon meredek, viszont amit Gavin mond, az nem tud megrémíteni. Más esetben szerintem elrohannék, ha a pasim azon agyalna, hogy meg tudna-e majd nekem idővel ilyesmiket adni, de valahogy tőle ez nem hangzik ijesztően. Csak azt tudom ebből is, hogy komolyan gondolja kettőnket. Valahogy én is egyre inkább ezt érzem. Játéknak indult vagy nem is tudom minek. Azt hittem, hogy akkor este, csak a testi vágy ugrasztott minket egymásnak, de azt hiszem tévedtem. Túlságosan jó vele minden. Még felébredni is filmbe illő mellette és épp ezért akasztott ki most ez az egész olyan nagyon. Szépen haladunk és tök jól alakult minden köztünk erre most ön ez...
-De jelenleg nem az tesz boldoggá, ha azon agyalhatok, hogy egyszer majd valamikor lehetne-e tőled gyerekem. Lehet, hogy nem is lennénk meg együtt annyi ideig, fene tudja. Nekem most van szükségem rád és ezért borít ki ez az egész.- sóhajtom, miközben lóbálom magam mellett a whiskyt, majd hátat fordítok, ahogy tovább beszél, mert másképp elbőgném magam. Így is közel állok hozzá, hogy zokogva összetörjek valamit, csak épp visszatartom, mert nem akarom, hogy úgy lásson. Attól csak neki fájna még jobban.
Nem is válaszolok arra, hogy majd beszélünk mi akkor is valahogy, ha elmegy. Ja. Levelezünk vagy max nagyon ritkán fel tud majd hívni. Csodás lesz. Most érzem először azt, hogy sokkal könnyebb lenne neki nélkülem, mert így egyedül én tartom talán vissza. Ez a gondolat viszont, hogy nem is kellett volna megpróbálnunk ezt az egészet azonnal elsuhan, amint hozzám simul hátulról és a nyakamba csókol. Lehunyt szemmel sóhajtok egyet és érzem, hogy némiképp ellazzulok suttogásától és attól, ahogy ajkaival megcirógatja az arcom. Kell nekem ez a pasi. Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok már attól, ha jelen van. Hát még, ha megérint.
-Menj csak.- simítok végig az arcán, ahogy hátra nyúlok, mad leejtem magam mellé a kezem és megvárom, míg besétál a fürdőbe. Egészen addig szobrozok ott, amíg meg nem hallom, hogy csordogál a víz. Akkor aztán a whiskys üveggel együtt elindulok az erkélyre, leülök a kis székre ami kint ácsorog, majd felpakolom lábaim a korlátra és kieresztem az összes könnyet, amit eddig magamban tartottam. Hangosan zokogok, ami elég régen esett már meg velem. Sőt. Utoljára talán akkor, mikor nagybátyámtól búcsúztam és hálálkodtam neki, amiért segített lelépni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 20.01.14 21:43

Legszívesebben úgy ahogy van, kitörölném ezt a napot a jelenünkből és az egész életünkből is. Semmi szükség rá. Viszont mihamarabb túl kellett esni azon, hogy közöljem vele, mi a nagy büdös helyzet még akkor is ha tudtam, mindketten megfogunk törni a kimondott és kimondatlan szavak, érzelmek miatt.
- Tudom, tudom. De van mikor nem mondhatunk nemet valamire... átvészeljük. Gondolj arra a temérdek emberrel, aki ezt már átélte. És ideje lenne a jövőn is gondolkodnod Ingrid, hisz nem lesznek mindig a jelenek. Az idő rohan akkor is, ha az ember nem akarja - pofátlanul bölcselkedek itt összevissza mikor én magam se gondolkodok soha a jövőben, csak a jelenen, mivel a napoknak kell élni. Annak ami most van, a jövő kérdése pedig magába foglalja a jelent.
Próbálok felállni a gondolatból, hogy itt kell őt hagyjam és be kell vonuljak egy olyan háborúba, amihez tulajdonképpen nekem, személy szerint semmi közöm. És nem is akarom, hogy közöm legyen hozzá, de nagyon úgy néz ki, hogy erről nem én fogok dönteni.
Miután teljesen hozzásimulok és némi nyugtató kényeztetésben részesítem, már húzódok is el tőle, hogy lezuhanyozhassak. Kezd rohadtul elegem lenni a vérből ami részben az enyém, részben más embereké. Legszívesebben körömmel, vagy drótkefével vakarnám le magamról a mocskot, mi bár így is hatásosan folyik le rólam és festi bíborvörösre a forró vizet.
Lehunyt szemeim sötétjében szinte megelevenedik előttem a háború kegyetlensége. Az a rengeteg halott ember, kik az igazukért vagy épp a békéért harcolnak. Van akik megrokkannak, de olyanok is akik túlélik, de egész életükben állatok maradnak. Mert egy katonából soha nem lesz nyugodt ember, hisz lelkileg elrontják őket és mint ember, megszűnnek létezni. És ha jobban belegondolunk, én már eleve ilyen vagyok. Mi lenne velem ezután? Kamikaze leszek?
Undorodva mosom le a kezemről a vért, valamint a vállaimról is. Nincs erőm felkelni innen. Csak most érzem igazán, hogy mint fizikailag, mint pedig mentálisan teljesen kivagyok merülve. Lábaim megállás nélkül remegnek, kezem is hasonlóképp. Mint valami ízület gyulladásos vénember, aki egész életét a szántóföldeken töltötte és kapált megállás nélkül. Huszonhat éves vagyok, de már most remegnek a végtagjaim. Na jó ez nincs így minden nap, és ma tényleg összejött minden.
Szememet megdörgölve könyökölök a térdeimre és várom a csodát, hogy végre erőt vegyek magamon, és felálljak. De félő ez nem mostanában fog megtörténni. Kimerültem... lemerült a duracell elem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 20.01.14 22:03

Nem sokat látok az egyébként gyönyörű városból, ami főleg így sötétedéskor lélegzetelállító, mert a sok könnytől homályosan látok. Nem győzöm letörölgetni őket, aztán mikor feladom, hogy esetleg sikerülne elállítani őket vagy valami, szépen kortyolgatni kezdem a whiskyt. A három kutya közül az egyik kicsámborog hozzám az erkélyre, elterül a székem mellett és bánatosan pislog fel rám. Elképesztő, mennyire meg tudják érezni az állatok tényleg, ha az ember szomorú vagy ideges. Azonnal odapártolnak, mint egy igazi jó barát. Bánom, hogy nem volt még soha kutyám. Mindig csak láttam őket messziről a gazdijukkal vagy épp filmekben, de saját nem volt még. Viszont úgy tűnik, hogy most nyertem hármat arra az időre, amíg Gavin távol lesz. Vagy igazából azt se tudom, hogy szeretné ezt az egészet. Maradjak a lakásán vagy... menjek vissza a szállodába? Nem is tudom, hol lenne jobb. Mindkét helyen Ő jut eszembe mindenről. Lehet, hogy végig bőgném azt az időt, amíg távol lenne. Vagy kezdhetnék magammal valami törvényeset is és, mire hazaér, büszkén mutogathatna az oldalán.
Lenyúlok a blökihez, megsimogatom a fejét és elmosolyodok, miközben tovább potyognak a könnyeim.
-Asszem nem ártana összebarátkoznunk.- sutyorgom a kutyának, majd a tágas ablakon át a fürdő ajtaja felé pillantok. Kissé aggaszt már, hogy Gavin nincs sehol. Elképzelni sem tudom őt, hogy érinti igazán ez az egész. Mármint, ott legbelül. Mondta, hogy retteg, de ettől még nem tudhatom igazán, milyen érzés és mennyire retteg. Azt hiszem, én seperc alatt nemet mondanék egy ilyenre. Mi értelme az egésznek, ha ott is hagyhatja a fogát? Vagy visszajön karok meg lábak nélkül...
Nagyot sóhajtok, miközben feltápászkodok, megpaskolom még kétszer a kutya buksiját, majd immár odabent leteszem az üveget és kicsit rendbe szedem a képem. Letörlöm a könnyeim, magamra kapom a köntösöm, aztán úgy döntök, bemegyek Gavinhez. Félek, hogy baja esett.
Csendben nyitok be a fürdőbe, ahol azonnal őt keresem tekintetemmel, majd amint meglátom, hogy ott ücsörög a zuhanyzóban, fájdalmas tekintettel mérem végig. Teljesen megtört.
Odasétálok hozzá, leülök a zuhanyzó mellett a csempére, hogy ne legyen vizes a varratom és megsimítom a fejét. Nem szólok, hiszen nagy valószínűséggel nem is hallaná a víz csobogásától, csak csendben behajolok hozzá egy csókra apró, bíztató mosollyal az arcomon, majd kézen fogom és biccentek a fejemmel a fürdő másik része fele, arra utalva, hogy akár ki is jöhetne a víz alól. Nem hagyhatom, hogy teljesen magába zuhanjon. Sőt, mi több. Ha már ennyi időnk van csak egymásra, akkor azt ki kell használnunk.
Benyúlok, elzárom a vizet, aztán felé nyújtok egy törölközőt, ha sikerült feltápászkodnia és elmosolyodok.
-Arra gondoltam, elmehetnénk valahova ketten. Hogy... kicsit úgy töltsünk együtt időt, mint két normális ember.- biccentem picit oldalra a fejem apró mosollyal az arcomon, majd felágaskodok hozzá egy puszira.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 20.01.14 22:22




Meglehet, forróvíz alatt lök, ennek ellenére mégis össze-összekoccan a fogam. Túl hosszú ideje ücsörgök itt nagy búslakodásomban. Fogalmam sincs, hogy melyik fáj a leginkább. Az, hogy elkényszerítenek egy háborúba vagy az, hogy elakarnak szakítani az életemtől, és azt azt képező nőtől.
Fogalmam sincs, hogy mit csinálhat ott kint, nem hallok semmit. Bár nem meglepő, hisz úgy csobog a víz felettem, mint a Niagara. Még innen is hivatalos képet lehetne küldeni a National Geographic-nak mint "ilyen most a Niagara vízesés" címmel. Jó, lehet nem lenne túl hatásos vagy etetős, de ne. Rohadt erősen veri magából a vizet a zuhanyfej, és a víznyomás is elég nagy ebben a fürdőben. Pont jó ahhoz, hogy lecsapassam magamról a vért.
Néha a kelleténél erősebben dörzsölöm meg testem valamelyik pontját csak, hogy végre tisztának érezzem magam. Vérmentesnek, és tusfürdőtől illatosnak.
Ám amint eljut a tudatomig, hogy mitől érzem magam ilyen kellemetlenül, ismét magamba zuhanok. Annak idején sokkal többet bírtam. Hetekig, éjt nappallá téve rohangáltam ide-oda, a megbízóim és a cégem között, miközben százszámra irtottam a nemkívánatos személyeket. Jó, az is lehet, hogy akkor nem volt ennyi problémám, de az, hogy megállás nélkül remegnek a tagjaim mint egy Parkinson kórósnak, nem túl biztató.
Mikor megérzem Ingrid érintését, felé pillantok és hagyom, hogy végigsimítson a fejemen. Tekintetem találkozik az övével és ha akarná se tudja letagadni, hogy sírt. Nem tudom, hogy ez most örömmel, vagy kétségbeeséssel tölt el, minden esetre egy óvatos csókot adok a szájára.
Most ki kell innen másznom? Igen, nem ártana... és ezt azzal hozza a tudatomra, hogy elzárja a csapot és egy törülközőt nyújt felém.
Némi hezitálással nyúlok a törülköző után, bár egyáltalán nem vagyok biztos a lábaimban. Ha csak egy kicsit is figyel, láthatja, hogy nem fog ez olyan könnyen menni, mint szeretné, vagy én szeretném. Csak egyszer üljön le egy kimerült ember, onnan nem fog többet kimászni csak akkor, ha teljesen kipihente magát.
- Ez vicces lesz... - nyögöm, ahogy a csempére szerelt kapaszkodóra markolok, és nagy nehézségek árán álló helyzetbe küzdöm magam. Csak azután tekerem magamra a törülközőt, hogy megbizonyosodok róla, nem fog cserbenhagyni egyik virgácsom se. Egyáltalán nem vagyok szívbajos... meglátja amit takarni kell? Kit érdekel, látta már nem? A puszit viszonzom, de már bukik is elő belőlem egy bocsánatkérés.
- Ne haragudj rám Ingrid - sóhajtom, de, hogy miért, nem tudom. Talán azért, mert nem fogom tudni teljesíteni a kérését? Igen... valószínűleg.
- Ma nem fog menni - biccentek vadul reszkető tagjaim felé, így a lábakat és kezeket kiemelve.
- Inkább együnk, igyunk valamit és bújjunk ágyba. Mit szólsz? - a kiszolgáltatottságtól érzésétől és a hidegtől remegő szájjal fürkészem az arcát és csak remélni tudom, hogy nem fog emiatt bepipulni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 20.01.14 22:36

Pocsékul van. Nem láttam még senkit így megzuhanva, mint most Őt, csak épp ez fáj is. Más nem érdekelne, ha így néz ki, de Gavint így látni nagyon rossz. Gőzöm sincs, mit is tehetnék érte, ezért ajánlom fel, hogy esetleg csináljunk valamit ketten, de már mikor kapaszkodva áll fel akkor rájövök, hogy nem fog menni. De nem is baj. Majd legközelebb, addig pedig itt leszek neki, bármire is legyen szüksége. Nem fogok tágítani mellőle, annyi szent. Nem fogom hagyni azt se, hogy teljesen elvegye az életkedvét ez az egész. A francba is, most erősnek kell lennem és nem törhetek meg én is. Akkor aztán szépek lennénk. Itt depiznénk mind a ketten, egyikünk az egyik sarokban bőgne, másikunk a másikban. Azt már nem. Igenis, boldogan fogjuk tölteni ezt az egy hónapot. Legalábbis, a helyzethez képest megpróbáljuk a legjobban eltölteni.
-Igen, tudom és semmi baj.- bújok hozzá és végig simítok párszor a gerince mentén, de közben elszomorít, hogy ilyen állapotban van. Nem bírom már visszatartani azt az újabb könnyáradatot, ami elő tör belőlem. Most már mindig így lesz? Gavin ilyen marad? Sosem tér vissza az az erős, akarnok, makacs de mégis érzéki, szenvedélyes és határozott pasi? Aki csak úgy lekapott a pultnál és bevonszolt a szobájába, mert épp engem akart a magáénak tudni? Ez az egész rohadt Irakosdi ki fogja facsarni belőle az életet és én ezt nem akarom.
Miközben hátát simogatom szipogok párat, persze olyan halkan, ahogy csak tudom, hogy még véletlenül se vegye észre, hogy itt bőgök miközben ölelem, majd rejtve letörlöm a könnyeim és anélkül, hogy ránéznék, kézen fogom és elindulok vele kifelé.
-Ülj csak le, én hozok valami vacsit, rendben?- motyogom még mindig nem nézve rá és amint lehet, kislisszolok a konyhába. Neki látok összedobni valami egyszerűt, amit mégis élvezetes befalni, úgyhogy a spagetti mellett döntök. Az nem is tart sokáig és azt hiszem, talán Gavin is szereti. Ha csak eszembe jut még több könny csordogál végig a képemen és esküszöm, elgondolkodok rajta, hogy talán az elmúlt huszon x évnyi könny most indul meg. Az viszont szép lesz. Az elkövetkezendő egy hónapban végig potyogni fog, ha tényleg így van.
Miközben a kaja fő, megállok a pultnak háttal neki dőlve és csak bambulok magam elé. Össze kell szednem magam. Nem lehetek én is idegileg roncs. Most nekem kellene a vigaszának lenni, de jelenleg csak lelomboznám a kedvét. Mi a franc lett velem is?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 20.01.14 22:51



Amellett, hogy kapaszkodva kell felállnom, csak az keserít el igazán, hogy le kell mondanom egy estét vele. De amint látja, képtelen lennék bárhova is most menni az ágyamon kívül. Vacsorázunk valamit, aztán ha gondolja megnézünk egy filmet és ágyba bújunk. Talán még Jake-nek is betelefonálok, hogy jó néven venném, ha átvenné egy-két napig a székemet, hogy addig se történjen odabent bonyodalom. De jelenleg még ez is csak futólag jelenik meg a fejemben, mivel teljesen elfeledkezek róla ahogy Ingrid megölel és a hátamat kezdi simogatni. Lehunyt szemekkel élvezem a pillanatot és hallgatom a némaságot magunk között. Csak a csapból cseppen le néha egy-egy kövér vízcsepp, mi megtöri a csendet.
Még a szüleim halála se tört meg ennyire. Mi a büdös franc történik velem? Vagy... ezt hívják szerelemnek? És ilyen ha egy jégszív elkezd olvadni? Minden eddigi feszültség amit elraktározott magában, most ilyen formában bújik elő?
Már nem is az zavar, hogy egyik percben még a sírás kerülget, míg a következőben én érzem úgy, hogy meg kell vigasztalnom a lányt. Mert ez lenne a normális nem? A katonának vonulók ilyenkor bizonygatják, hogy visszajönnek és tovább élik a maguk kis életét. Ezzel szemben szerencsétlen lánynak kell engem pátyolgatni.
Sokkal inkább idegesít a tény, hogy a kimerültségtől, ami a mai akcióval tetőzött korlátozva van a mozgásterem. Imbolyogva lépek ki a zuhanyzó kabinból, de végül eljutunk a nappaliig, hol már dobom is le magam a kanapéra.
- Köszönöm - szólok a lány után, és már meg is jelenik előttem Xerxész, a három kutya közül a legtestesebb. Lehet, hogy hatalmas, erős és tekintélyt parancsoló, de ettől eltekintve olyan, mint egy macska. És igazából még mindig olyan mint egy pátyolgatni való kölyök, akinek a gazdájára van szükség még ahhoz is, hogy elinduljon ha sétáltatásról van szó. Úgy kell biztatni szerencsétlent.
- Mi van haver? - nyúlok ráncos, nyálas pofájáért, melyek meggyömöszölgetve mosolygok az állat nyúzott képébe, s mintha soha nem látta volna rajtam ezt a vigyort, félrebiccenti a fejét egy halk nyögés kíséretében.
- Ne nézz már így... most menj. Tiszta nyál leszek, most fürödtem - hessegetem el a kutyát, ki már pattan is fel a szomszédos kanapéra a másik kettőhöz, hol szopós malacként bújnak össze. Én addig teszek egy kitérőt a fürdőszoba felé, hogy kezet mossak, de utána már indulok is a konyha felé, hol Ingrid alakjával találom szembe magam. Egész közel lépve hozzá egész testemmel hozzásimulok, és remegő kezemet a tarkójára csúsztatva, egy hosszú, szenvedélyes csókban részesítem.
- Ne sírj már, mert én is sírni fogok - mosolygok bele a nyakába, majd lezárom mögötte a gázt, mivel már kezdi odakapni a szósz, fazék fala felé eső részét.
- Nem lesz baj - bizonygatom, bár a hangomban se vagyok biztos, nemhogy ebben az állításban. Egy utolsó óvatos csókot lopok tőle, majd a hűtő tetején tartott dobozból előveszek egy bivaly erős nyugtatót, melyből három szemet juttatok a gyomromba és várok, hogy hasson.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 20.01.14 23:09

Hallgatom, ahogy rotyog a szósz, lesem a vizet, aminek lassan forrnia kéne a tésztához, de mozdulni igazán nincs kedvem. Annyi mindenen jár most az agyam, hogy a mozgáshoz már nem jut elég inger. Kimerül az egész annyiban, hogy maximum a karom tudom felemelni, amíg letörölgetem újra és újra a képem.
Egyedül, csak az nyugtat meg picit, hogy hallom, ahogy Gavin valamelyik kutyához intéz néhány szót. Legalább, annyi kedve még van, hogy meggyömöszölgesse szegény blökiket. Tuti, hogy érzik ők is, valami baj van. Hogy a fenébe ne éreznék. Sokkal több mindent éreznek már jóval előbb, mint mi. Például a természeti katasztrófákat és sok minden mást is persze, de a legjobban az emberre vannak ráállva a radarjaik. Lehet, hogy még jót is tesz Gavinnek, ha kicsit hülyül vele valamelyik kutya.
Többször is eszembe jut, hogy nem ártana ránéznem a kajára, de igazából teszek rá most. Mármint, persze, szeretettel csinálom én, csak erőm nincs megfordulni. Úgy döntök, ha leég, mire elszánom magam, akkor rendelek kínait vagy fene tudja. Nem ezen fog múlni, hogy milyen lesz az este.
Gavin jelenik meg végül és miután szorosan hozzám simul, forrón megcsókol. Legalább ez... ez még mindig ugyanolyan. Érzem belőle, hogy fontos vagyok neki és ... talán, hogy szeret? Nem tudom, igazából még nem ömlöngtünk egymásnak arról, hogy szeretnénk-e a másikat vagy sem, de szerintem ma mindenképp kiderült már.
-Megpróbálok nem sírni. Ne haragudj csak... össze kell kapnom magam.- sóhajtom, miközben végig simítok karján gyengéden, majd erőltetek egy mosolyt és sóhajtok pár jó nagyot, hogy abba maradjon a sírás. Aztán a figyelmem inkább a kajának szentelem és, mivel a víz már el is kezd forrni, beledobom a tésztát.
-Jajj, ne már. Ugye... mostantól nem kell majd amiatt aggódnom, hogy túl sok gyógyszert veszel be?- pillantok rá homlokráncolva, ahogy magába pakol három szem fogalmam sincs mit, aztán csak fejet csóválok, hogy ezzel adjam tudtára, mennyire nem tetszik a dolog. És én még azon agyaltam, hogy megmasszírozhatnám, hátha ellazul vagy valami. Most komolyan ez lesz? Idegroncsok leszünk és bogyókon élünk? Sosem hittem ezekben a szarokban. Oké, a fájdalomcsillapító néha kellett, de a többi... csak mérgezik az embert és függővé teszik, aztán azon kapja magát az illető, hogy már nem is tud normális lenni a gyógyszer nélkül. Ugyanaz, mint a drog.
Nem is szólok inkább többet, mert még rajta vezetném le a feszültséget, amit nem akarok. Inkább csak csendben leszűröm a tésztát, reszelek sajtot, aztán felpislogok a fenti szekrényekre, ahol a tányérok vannak. Na igen. Látszik, hogy Gavinre van méretezve a konyha, úgyhogy rá is pislogok segélykérőn, majd, ha hajlandó megszánni és lekapni nekem két tányért, tálalok is.
-Akkor mit csináljunk? Nézzünk valami filmet?- pillantok rá kíváncsian, miközben lerakom a két tányért a pultra és le is csüccsenek a bárszékre. Próbálom terelni a gondolatainkat. Az övét is és az enyémet is. Nem is kell szóba hozni se Irakot, se háborút, se búcsúzást... filmet is, talán nem is filmet kellene nézni, hanem valami hülye mesét.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 21.01.14 16:15



Nagyon tudom értékelni, mikor csak akkor találnak meg a kutyák, miután már lezuhanyoztam. Lassan mesterséget űznek abból, hogy felbosszantsanak. Teszem azt, egész kölyökkorukban elkerülték a cipőket és a ruháimat. Most viszont, hogy betöltötték a három éves kort, egyesével lépnek meg a bőrcipőimmel. Nem véletlenül nem engedem nekik, hogy bent legyen akkor, ha én távol vagyok. Most, hogy megmenthessem magam a nyáladzó Xerxésztől, már küldöm is el magamtól, hogy egy késmosást követően már battyogjak is át Ingridhez.
Miután magamhoz ölelem egy egy hosszú, forró csókban részesítem, somolyogva kérem meg arra, hogy ne sírjon. Rossz érzéssel, és őszinte fájdalommal tölt el, hogy egy olyan erős nőt, mint amilyen ő is, így kell lássak.
- Jól van. Csak nyugodtan - törlöm le hüvelykujjaimmal a könnyeket az arcáról ahogy tenyerem közé fogom azt. Ezután már el is engedem, hogy a kajával foglalkozhasson, mielőtt kész káosz alakulna ki.
- Ettől nem kell tartanod. Mellesleg csak nyugtató. De most rám fér - forgatom a szemeimet - jól fog jönni, ha egy napra kiütöm magam, addig se aggódok a meló miatt ahol még van mit tisztázni az ügyet illetően - és valóban. Ebbe még bele se gondoltam! Még el kell intéznem azt is, hogy ki vegye át addig a helyem, valamint ha rosszul sülne el a dolog, kire hagynám a cég vezetését. Komoly maradék időnek nézek elébe.
Halkan felnevetek, mikor nem éri fel a felső szekrényekbe tett fekete négyzetes tányérokat. Mögé lépve teljesen hozzásimulok ahogy nyújtózkodás nélkül a legfelső polcon összegyűjtött étkészlet két példányát lekapom onnan.
- Nézzünk valamit - bólintok ahogy helyet foglalok vele szemben.
- Aztán ha gondolod - biccentek abba az irányba, merre a szobám található, és a végére még egy kacsintást is odabiggyesztek. Ehhez még lenne nekem is erőm... legalábbis úgy érzem, hogy erre még képes vagyok. Sőt, nagyon is!
Felpakolva egy adag tésztát és szószt a villámra, hamar be is termelem azt.
- Hmm... szerintem megtartalak - bólogatok serényen, ahogy nekirugaszkodok a vacsorának.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~ 21.01.14 16:36

Lassan kissé lenyugszok és úgy döntök, hogy inkább a jelenre koncentrálok, azaz élvezem ezt az estét, amennyire lehet. Főzök, vacsizunk, tévézünk és kész. Tök átlagos este végül is, pont amilyet akartam. Kicsit elrugaszkodhatunk mindentől, bár Gavinnek ehhez szüksége van pár szem nyugtatóra, ami nekem nem igazán tetszik, de végül csak mosolyogva fejet csóválok.
-Azért ne üsd ki magad teljesen. Nekem még szükségem lehet rád.- jegyzem meg halkan hamiskás mosollyal az arcomon és ezzel együtt arra is utalok, hogy egyébként is szükségem lesz még rá. Még Irak után is. Semmiképp se üsse ki magát semmilyen értelemben. Nem akarok megint egyedül maradni, ha már vele jól alakulnak a dolgok.
Igen. Mindenképp szükségem lesz még rá, hiszen a tányérokat is csak ő éri fel, pedig én se vagyok pici. És ahogy hozzám simul... minden egyes apró szőrszál azonnal az égnek mered rajtam és kellemesen megborzongok. Imádom, amikor ezt csinálja. Azt hiszem, nem ártana figyelmeztetnem, miféle következményei lehetnek a simulásnak. Úgy hat rám, mint rá az, ha a nyakát csókolgatom. Mert igen, megfigyeltem már, hogy elég csak a nyakára hintenem pár apró csókot, ha elkap a hancúrozhatnék. Ki is használom ezt, amikor csak alkalmam van rá.
-Rendben. Nézzünk.- vigyorodok el, közben kicsit összekutyulom a szószt a tésztával és huncut pillantást dobok felé a kaja fölül. A kis hedonista. Most vett be három szem nyugtatót és még próbál a szobába csábítgatni. Gyanítom, a film végére hat majd a gyógyszer ő pedig lehet még ott kidől. Viszont, akkor odafészkelem magam hozzá és vele együtt éjszakázok a kanapén. Nem vagyok hajlandó mostantól egy éjszakát se külön tölteni. Egy hónap... ennyi áll a rendelkezésünkre.
-Gondolod, hogy képes leszel még állni a gyógyszerek után?- vigyorgok rá huncutul és az "állni" szót a lehető legkacérabban ejtem ki, tekintetem pedig máris vágyakozva vezetem az arcára. Borzalmas, milyen hatással van rám. Bárhol képes lennék rá vetni magam, ha csak egy kicsit ingerel. Elég ehhez egy szó, egy pillantás vagy egy érintés... a kémia már bizonyos, hogy pokolian jól működik köztünk.
-Megtartasz? Micsoda bók. Köszönöm.- kuncogok fejet csóválva, közben neki látok én is falatozni és akaratlanul is újra eszembe jut a mai nap. Főleg azért, mert kezdem érezni a combomat. Lüktet és ég, ahogy a karom is, de ez nem fog semmiben sem megakadályozni.
-Hogy van a sebed?- jut eszembe erről Gavin sérülése, amit csakis nekem köszönhet és egy pillanatra el is szomorít a gondolat, hogy veszélybe sodorta magát miattam. Nem szeretném, ha ilyesmi még egyszer előfordulna, úgyhogy én is megpróbálom távol tartani magam a bajtól.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: ~ Gav & Ina ~

Vissza az elejére Go down

~ Gav & Ina ~

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Erskine rezidencia-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához