welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Whataya want from me?
Eric Crawford
Yesterday at 18:51
Városháza
Grace Kendra Handrick
Yesterday at 12:11
Grimm
Timur Theodor Volkov
18.11.17 0:33
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Crystal Haynes
 
Drake Combton
 
Lyna Frei
 
Ifj. Jack Daniels
 
Daisy McFly
 
Zachary M. Boild
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Link & Jenna - Do you really love me?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Link & Jenna - Do you really love me? 27.01.14 20:35

//Aláfestésnek egy kis jazz ^^ http://www.youtube.com/watch?v=x9KlKDYdnE8 //

Úgy érzem, hogy muszáj ezt tisztázni, valahogy. Nem is tudom, jól érzem magam vele, nagyon is jól, de közben ott van... volt Dave, és fogalmam sincs, hogy tálaljam neki az egészet. Úgy érzem el kell mondanom, mert pocsékul érzem magam, akkor is, ha élveztem a randinkat, minden együtt töltött percet, és annyira igyekszik fejlődni és kicsit a sarkára állni. De... nem akarom bántani, és félek, hogy az egésznek az lenne a vége. Egyáltalán nem is biztos, hogy tényleg tudja, hogy szeret-e, hiszen még sose érzett ilyet. Miért lennék én más, mint bárki, aki kicsit is bevállalósabb és rámozdul? Még alig ismer másokat, akkor meg nem tud egy könnyen dönteni nem? Ez ebben a legnehezebb, hogy miért mondja, hogy szeret, ha egyszer annyi ember van még a világon, hogy ihaj! Annyi lány, akik sokkal kedvesebbek nálam, akik sokkal kevesebb butaságot követtek el. Nem tudom, hogy nincs-e tényleg igaza a kereszt anyjának, hogy én sok vagyok neki, én csak... bajba keverem, hiszen nem vagyok egy nyugodt típus, aki csak úgy megül a hátsóján. Én inkább teszem, ami épp jön, nem számolok előre a következményekkel, és ha magammal rángatom, akkor baja lehet. A legrosszabb, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Én igazán tudom, hogy milyen, amikor hiszel valakiben, amikor szereted és aztán egyszerűen csak eltűnik az életedből. Mi van, ha a szüleim... ha végül el kell mennem Vegasból? Talán könnyebb lenne neki, ha még most hagynánk ezt. Már bátrabb lett, már talán menni fog neki, hogy megismerjen másokat is, valahogy... nem is tudom, csak ügyesen.
Túl sok minden van a fejemben, így majdnem sikerül még a címet is elvéteni, pedig voltam már itt, hogy ne legyen erre esély. De pár méterrel simán túlmegyek a célon, csak akkor esik le, hogy vissza kéne sétálni, hogy elérjem a kaput, majd a bejárati ajtót. Halkan sóhajtok egyet, és tőlem elég szokatlan bizonytalansággal emelem a kezem kopogtatásra. Először nem is merek hozzáérni az ajtóhoz, aztán végül kicsit megigazítom a kabátomat, aztán végül mégis rászánom magam, hogy hozzáérjek a bejárathoz. Pár apró koppanás csak, amivel jelzem, hogy itt vagyok. Itthon van, tudom, írtam neki egy sms-t még délelőtt, hogy délután beugranék hozzá egy kicsit, ha nem zavarok, és ha a nevelő szülei egyáltalán beengednek a házba.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 27.01.14 21:36

______________________________________________________________
Az ágyamon fekszek. A hangfalból pár régebbi Simple Plan sláger szól. Abból az időből való, amikor még rendes punkot játszottak. A szemem csukva, de nem alszok. Lassú mosolyra húzódik a szám, amikor vált a zene. Egy kevésbé pörgős következik a sorban, a szemeim előtt pedig megjelenik Jenna. Tudom, hogy ma eljön. Itt lesz. Fent a szobámban. Az ágyamon fog ülni én pedig mellette. Már mindent elterveztem többször is, mióta megkaptam az sms-ét. Tudom, hogy az új farmert fogom felvenni, amit tegnap vettem. Ahogy azt is, hogy egy piros kockás ing lesz rajtam hozzá. Nem csak azért, mert ő szereti, ha inget hordok. Azért is, mert szerintem kényelmes. Kár, hogy kissé gyűrött a felső. Mary nem hajlandó kivasalni. Igazából mióta úgy mentem el itthonról a randivacsorára, hogy az arcába csaptam az ajtót, nem áll szóba velem. Másnap persze még közölte, hogy mekkorát csalódott bennem és csak akkor kérjek tőle bármit is, ha előtte bocsánatot kérek. Egyelőre még nem tettem meg. Elég nehéz megállni, mert így mindent meg kell próbálnom megoldani. Nemcsak nem vasalta ki az új ingem és nadrágom, de még csak pénzt sem ad arra, hogy borotvahabot vegyek. Robert venne, vagy adna pénzt nekem, de nem ő kezeli az ilyen dolgokat. Neki pedig nincs szüksége ilyesmire. Jobban szereti a szakállt. Engem viszont zavar a két napos borosta. Soha nem volt ennyi szőr az arcomon. De végül megszokom majd. Vagy ilyesmi.
Csak egy perc, amíg mindezt végigfuttatom az agyamban. Aztán visszatérek a lassú zenéhez és Jennához, a képzeletemben vetkőzni kezd. Nem kellene hagynom, de nincs elég akaraterőm, hogy kinyissam a szemem és megszüntessem a nagyon is tetszetős látomást. Nem tehetek róla. Tényleg nem...! Egy perc múlva már a nadrágom igazgatom. Ekkor érzem azt, hogy muszáj kinyitnom a szemem! Muszáj, muszáj, muszáj! Végül megteszem, de nem mozdulok. Vagy egy percig kényszerítem magam, hogy lenyugodjak. De a szemem ezután már nem csukom be. Inkább nekikezdek a készülődésnek. Ing és farmer fel. Kétszer megnézem magam a folyosón lévő tükörben és végigsimítok az államon. Annyira nem szúrós, szóval... nem lesz baj. Az egyetlen, ami talán túl feltűnő a két lila folt a karomon, de ez már nem újdonság. Mindig van rajtam valami hasonló.
Egészkor ott állok a bejárati ajtóval szemben és várom, hogy megérkezzen Jenna. Szinte percenként lenézek a nadrágomra, de szerencsére semmi nem látszik. Talán emiatt a kihagyott másodpercek miatt lehet, hogy Mary jelenik meg a semmiből és nyit ajtót, amikor felhangzik a halk kopogás. Persze egy szót sem szól. Ránéz Jennára és elviharzik. De legalább az ajtót nem csapja be. Haladás. Én pedig most már indulok is meg sietős léptekkel előre. Mindenféle elcsépelt köszönés helyette, egyből az ajkait célzom meg, nem adva esélyt tiltakozásra. Nem tudom, ez mennyire helyes lépés, de így akarom. Lehet, hogy kicsit hosszúra nyúlik a csók, mert csak azon kapom magam, hogy Robert köszörüli mögöttem a torkát. Na ekkor már eltávolodok, de vigyorgok Robert int a fejével, és eltűnik.
- Szia - mondom mégis ki, amit kell és lépek is arrébb az ajtóból. A mosolyt akkor sem tudnám lekaparni az arcomról, ha kényszerítenének rá.
- Tudom, vegyem el a kabátod és adjak váltócipőt - mondom, de inkább csak magamnak, mint neki. Ezt a két lépést jól megtanultam előző alkalommal.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 28.01.14 11:28

Fogalmam sincs egyelőre, hogy mit fogok mondani neki. Egyszerűen sejtésem sincs róla, hogyan kéne az egészbe belefogni, vagy mi az, amit tényleg meg kell beszélni, és mi az, amiről jobb, ha nem tud. Nem vagyok benne biztos, hogy Dave-et említenem kell, hiszen mi úgy hivatalosan nem járunk vagyunk ilyesmi, és akkor sem volt ez így, csak hát... közben meg mégis azt érzem, hogy lelkiismeret furdalásom van, és magamon se tudok kiigazodni miatta. Nem kellene, de az a baj, hogy úgy, ha igaz, amit mondott, ha tényleg szerelmes, akkor az már igenis csúnya dolog, hogy én még közben találkoztam párszor mással, pedig élveztem vele a randit is és a vele töltött idő nagy részét is természetesen, de közben meg... annyira nem tudom, hogyan kéne megoldanom ezt! Nem akarom bántani, nem akarom, hogy végül a kereszt szüleinek legyen igaza, hogy nem jó az, ha velem van, hogy veszélyes vagyok ránézve, vagy ki tudja, hogy miket gondolnak, főleg Mary. Szeretnék rájuk cáfolni, nagyon-nagyon szeretnék! Arról nem is beszélve, hogy tudom milyen az első szerelem utáni csalódás és pocsék érzés lenne, ha én pont így maradnék meg az emlékeiben. Tudom magamról, hogy ha valamikor Dick szembe jönne az utcán, akkor jó eséllyel leginkább nekimennék, hogy betörjem az orrát, mint hogy pozitívan tudjam fogadni és ez nagyon nem jó. Nem akarom, hogy ő is így legyen velem pár év múlva.
Most viszont itt vagyok, és még a kopogásra is nehezen szánom rá magam, azért is lesz halk és azért is érezni még ezen a hangon is, hogy bizonytalan. Aztán amikor a tetejében nem is ő nyit ajtót egy pillanatra még a levegő is bennakad a tüdőmben, ahogy farkas szemet nézek a mondhatni ősi ellenséggel. Végül szó nélkül viharzik el, és már komolyan attól tartottam, hogy rám vágja az ajtót. Amikor meglátom Linket azonnal elmosolyodom, minden kétely és félelem ellenére is. Farmer, ing, szépen felöltözött, biztosan sokat készült és tervezett, mert tudta, hogy jönni fogok. Nem tehetem meg, hogy ártok neki, amikor ennyire igyekszik! Szembe megy az árral miattam, meg a sárkánnyal is harcba száll. Aztán jön egy szó nélkül az a csók, amitől persze, hogy magasabb fokozatra kapcsol a szívverésem és automatikusan viszonozom is, amíg meg nem szakad a háttérben felhangzó torokköszörülésnek hála.
- Szia! Farmer, ing... szexi borosta, kitettél magadért! - mosolyodom el, ahogy egy kicsit még végig is mérem, miközben belépdelek az ajtón. Akárhogy is, de frusztráló itt lenni, mintha figyelnének és nyomon akarnák követni minden egyes mozdulatomat. Nem valami kellemes érzés, de majd ha már fent leszünk, akkor jobban el tudom engedni magam. Most még nem nagyon megy.
- Igen, bár zokniban sem lesz bajom, ha felmegyek az emeletre. De jól jön egy papucs. - ha már ilyen lelkes, akkor hagyom, hogy lesegítse a kabátot, és belebújok a papucsba is, ha előkerül. Egy testhez álló sötét bordó pulcsi van rajtam a kabát alatt, vastagabb fajta, és még csak nem is kivágott. Nem ellene szól, csak hát dög hideg van kint. Aztán már nyúlok is a keze után, hogy felmenjünk. Minél hamarabb, mert egyrészt már nagyon kikívánkozik belőlem, amit mondani akarok, másrészt zavaró, ha úgy érzem figyelnek.
- És... hogy vannak a gekkóid? - jó tudom hülye kérdés, de nem nyithattam itt lent azzal, hogy mekkora a terror, vagy hogy mi a helyzet jelenleg a sárkánnyal vívott csatában nem?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 28.01.14 13:32

______________________________________________________________
Tudtam én, hogy nem szabad levenni a tekintetem az ajtóról. Ha nem tudnám, hogy túlzás, ott állnék előtte vagy mondjuk kint. Úgyhogy marad a szemközti fal. Csakhogy elkövetem azt a hibát, hogy nem állok ott ugrásra készen. Esküszöm, bármennyire várom, hogy itt legyen, mégsem hallom a kopogást. Mary viszont igen és egy perc alatt ott terem az ajtóban. Különös dühöt érzek magamban. Sejtem, hogy rá fogja csapni az ajtót. De nem. Nem teszi meg, csak elsétál onnan, belőlem pedig eltűnik a harag és már lépek is előre. Valószínűleg a tíz perccel ezelőtti fantáziálás az oka, hogy szó nélkül csókolom meg és mellőzök minden köszönést. Csak akkor húzódok el tőle egy kicsit, amikor meghallom a hátam mögött Robert torokköszörülését. Jó, talán egy kicsit zavarban vagyok miatta, de legalább nem kérek bocsánatot és egyáltalán nem bánom meg, hogy így indítottam. Ezért is ül a nagy, boldog mosoly az arcomon.
- Igazából csak elfogyott a borotvahab és nem kaptam újabbat - vallom be, ahogy egy pillanatra lesütöm a szemem. Aztán felrémlik bennem a mondata többi része és máris újra mosolygok.
- Szóval... - próbálok rákérdezni arra, hogy így tényleg jó-e minden, de képtelen vagyok befejezni, úgyhogy csak idétlen módon folytatom a mosolygást, ahogy összeszorítom a szám. Nem számít. Inkább felidézem magamban, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Főleg magamnak ismétlem el, mint neki, de azért nem jön rosszul, hogy rábólint.
Arról már igazán nem tehetek, hogy egy pillanatig csalódott vagyok, amiért a kabát lekerül és továbbra sem látok belőle túl sokat. Bár talán jobb is így. Amúgy is túl élénk a fantáziám és biztosan nem csak azért jött, hogy...
A kabát odakerül az enyém mellé, majd szerzek neki egy papucsot, amit kis híja, hogy nem ráadom a lábára, hanem csak leteszem elé. Nem tehetek róla, de már az is leköti a figyelmem, hogy itt van előttem. Az már csak részlet kérdés, hogy milyen veszett tempóban dobog a szívem már annyitól, hogy itt áll előttem. Aztán a kezem után nyúl, én pedig készségesen fűzöm az ujjaimat az övéi közé. Ez most már tényleg megszokott dolognak számít. Szó nélkül indulok meg félig mellette, félig mögötte anélkül, hogy egyáltalán megfordul a fejemben, hogy hátranézzek. Az is csak akkor jut eszembe, hogy talán innivalóval kellett volna kínálnom, amikor elérjük az első lépcsőfokot. Miért van az, hogyha ő jön ide, sokkal indegesebb vagyok, mint fordított esetben, bármikor? Jó, az más kérdés, hogy a randi előtt is átizzadtam az ingem, de... az tényleg más és kész.
- Nagyon jól! Bár Jorg miatt aggódok. Ma valahogy kimászott a terráriumból. Fogalmam sincs, hogy csinálta. Lehet, hogy megunta, amiért megállás nélkül beszéltem hozzájuk az sms-ed óta - magyarázom felélénkülve, hogy megindulunk a lépcsőn, majd amint felérünk, előre sietek és kinyitom előtte az ajtót. Persze még előtte visszanézek a folyosóra, de sehol senki. Csak ezután csukom be és pillanatnyi hezitálás után ráfordítom a kulcsot.
Nem tudom, hogy tényleg azért jött, hogy... De ugyan miért ne lehetne más oka? Lehet, hogy csak volt egy szabad délutánja vagy ilyesmi és nem akart otthon gubbasztani. Mert az nem teljesen normális dolog. Ezt azért sikerült megtanulni.
- Ma nem dolgozol? Vagy onnan jössz? Vagy csak...? - kérdezek csak azért, hogy ne némán álljak az ajtóban, miután megmutattam neki, hogy nyugodtan üljön le az ágyra. Úgyis fél perc múlva én is rászánom magam, hogy mellette kössek ki.  Előtte viszont még egy nagy levegő, hogy megnyugtassam magam. Nem értem, miért vagyok a szükségesnél feszültebb. Lehet, hogy az itthon hangulat az oka. Ha akarom, ha nem, átragad rám is. De most nem kell azzal foglalkoznom, mert itt van ő.
Már a gondolattól újabb mosoly jelenik meg az arcomon.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 28.01.14 14:37

Tényleg megfordul a fejemben, hogy hátra kéne lépnem egyet, ha az arcomba csapja az ajtót a kereszt anyja, akkor ne legyintsen meg a lendület szele. De végül mégse történik ilyesmi, bár azt hiszem, ha a tekintettel ölni lenne, akkor én már legalább négy karóra lennék felnyársalva, bár lehet, hogy többre. Mondanám, hogy hidegen hagy, csak az az egy a baj, hogy attól félek a legjobban, hogy a végén még igaza lesz, és hogy tényleg csak ártok a nevelt fiának és hogy tényleg buta dolog a részemről, hogy belemegyek ebbe az egészbe, mert jó eséllyel nem én fogok itt nagyot sérülni. Az viszont kicsit kimossa a gondolatokat a fejemből, amikor végülis Link kerül a látóterembe, az pedig főleg, ahogyan köszön. Persze, hogy nagyon értékelem, hogy ilyen határozottan áll most hozzám. Nem érdekel, hogy mi az oka, hogy előzőleg miken járt az esze, meg mikről fantáziált, az a fő, hogy megteszi, én pedig egy kicsit elmerülhetek benne kizárva a gondokat.
- Nem baj, jól áll! Ez a kevéske még határozottan jó és még csak nem is szúr. - arra már nem kérdezek rá, hogy akkor miért nem vett magának, ha nem kapott, de... nem kell most külön piszkálni, amúgy se tudom, hogy most mi a pontos helyzet itt náluk. Majd erről inkább később faggatom ki, már ha még lesz értelme azok után, hogy elmondtam neki amiért jöttem. De azt igenis láthatja az arcomon, hogy tetszik, ahogy kinéz, és hogy inget és farmert vett fel. Nagyon is jól áll neki! Aztán csak elindulok vele felfelé. Nem kell itt lent húzni az időt, amúgy is folyamatosan azt érzem, hogy figyelnek, és ez túlságosan zavaró ahhoz, hogy ne akarjak minél előbb a szobája védelmébe kerülni. Terelés, vagy talán idő húzásképpen kérdezek a gekkóiról. Érdekel is persze, de addig amíg felérünk legalább nem leszünk csendben. Persze a lelked beszámolódra képtelen lennék nem mosolyogni.
- Biztos elegük lett, hogy túl lelkes vagy. De majd előkerül. - nehéz megállni, és nem is sikerül, ezért oldalra hajolok, hogy az arcára adjak egy puszit. Túlságosan édes, hogy ilyen kis lelkes csak azért, mert jövök. Persze vehetném zokon, hogy egyből arra gondol, hogy csak azért jöttem, pedig azért nem kell, hogy mindig minden a szexről szóljon. Bár neki, akinek eddig nem nagyon volt benne része... Oké, végülis érhető, hogy így áll hozzá. Végre elérjük a célt én pedig gondolkodás nélkül huppanok le az ágyára. A papucsot szépen ledobom, aztán elhelyezkedem, felhúzva a lábaimat. Megfordul a fejemben, hogy most már lekerülhet a pulcsi, de beszélni szeretnék most vele és nem mással elvonni a figyelmét.
- Éjszakás vagyok, szóval ráérek nap közben és már túl vagyok pár óra alváson, nem is kell most több. - magyarázom egy félmosollyal. Nem is tudtam igazán jól aludni, már napok óta nem megy, vagy talán inkább már hetek, nem is számolom. Pocsék dolog, ha folyamatosan gyötör a lelkiismeret furdalás. Megvárom, amíg végre leül és csak akkor fordulok felé, törökülésben és ritka pillanat, de most én vagyok az, aki idegességében az előzze lévőágytakaróval játszik.
- Link... amikor részeg voltál. Mondtál valamit, én... nem tudom mit kezdeni vele, ezért mondtam, hogy nem mondtad, de... - elhallgatok. Hiába próbáltam már párszor el, hogyan kezdjek ebbe bele, most mégsem megy, hogy jól fogalmazzak. - Tényleg komolyan gondoltad azt, hogy szeretsz? Szerelmes vagy? - nem tudom, hogy mit akarok hallani. Talán az egyszerűbb az lenne, hogy nem, vagy hogy nem tudja, csak úgy gondolja, hogy azt érzi, de nem biztos igazán magában. Nem tudom, hogy mi lenne most a jó válasz, mégis azt érzem, hogy a szívem hevesen ver, félek, izgulok és... én nem szoktam így érezni magam. Pocsék dolog.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 28.01.14 15:26

______________________________________________________________
Igazán jó ötletnek tűnik csókkal indítani. Legalábbis én nagyon beleélem magam. Talán túlságosan is. Ha Robert nem jelezné, hogy leállhatnék, biztos, hogy ott állnánk még egy kis ideig az ajtóban. De nem kellene. Úgyhogy előkapom az illemet, meg az előzőleg jól betanult dolgokat. A borostát viszont úgy érzem, meg kell magyaráznom. Bele is fogok, bár nem térek ki mindig részletre. Nem akarom azt is kimondani, hogy addig nem kapok semmi pénzt vagy ilyesmit, amíg bocsánatot nem kérek. A saját pénzem pedig elment a vacsorára, az ingre és a farmerra. De ez a legkevesebb most. Mivel neki úgy tűnik, hogy tényleg tetszik, ahogy összekaptam magam.
- Az... jó, ha nem szúr - fogok bele egy kicsit bizonytalanul, de a mondat végére már mosolygok. Egyszerűen bármilyen is az itthoni helyzet, bármennyire is tudom, hogy Mary minden szót hall, mégis jól érzem magam és igazán boldog vagyok, hogy itt van.
Attól viszont még nem egy rossz ötlet minél hamarabb eltűnni a szobámban. Ő az, aki először lép, én csak a kezét szorongatva követem. De ez nem igazán számít. Elérjük a lépcsőt és megindulhatunk felfelé. Nem terveztem, hogy én bármit kérdezek tőle, amíg be nem érünk a szobámba, de ő megtöri a csendet én pedig azonnal lelkes beszédbe kezdek.
- Igen. Biztos előkerül. Azért azt remélem, hogy a szobámból nem lóg meg... - mondom kissé lehalkítva a hangom. Így próbálom eltüntetni belőle az aggódás jeleit. Nem szeretném ha Mary kezei közé kerülne valahogy. Már így is azzal fenyegetőzött, hogy eltüntetni a gekkóimat, de nekem még a gondolat is túl rémes.
Az apró puszi azért segít elvonni egy kicsit a figyelmem és újabb mosoly kúszik az arcomra. Mikor pedig már az ajtómhoz érünk, nincs időm azon gondolkozni, vajon melyik szekrény mögé bújt el Jorg. Majd előkerül. Biztosan kimászik majd, ha megunja a játszadozást. De azért csukva tartom az ajtóm, hogy ne találjon kiutat. A kulcsot viszont nem ezért fordítom rá a megbütykölt zárra.
- És arra jutottál, hogy velem töltöd az a pár órát a munkáig - szánom kérdésnek a mondatot, de inkább kijelentés lesz belőle, ahogy kiszélesedik a mosolyom. A fellegekben érzem magam már csak attól, hogy itt van. Hát még akkor, ha belegondolok, hogy nem én hívtam, hanem ő akart itt lenni.
Maga a gondolat is segít abban, hogy kizárjam a feszültséget, ami napok óta belengi az egész házat és egy nagy levegővétel után eltoljam magam az ajtótól, ami előtt eddig emberi torlaszt játszottam. Inkább megcélzom az ágyat és leülök mellé. A lábam marad a földön, de attól még testtel felé tudok fordulni. Nem is hiszem, hogy máshogy lehet valakire száz százalékosan figyelni.
- Sok gyerekes hülyeséget mondtam akkor - szólalok meg már az első mondat után egy apró mosollyal kísérve. Ettől függetlenül kezdem érezni, hogy valami nincs rendben. Valami nagyon nincs. Nem néz rám, hiába keresem a tekintetés és túl sok szünetet tart.
Akkorát nyelek, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy ő is hallotta. A kezem megszokásból emelem a másik fölé, hogy idegességemben újra kaparni kezdjem, de az utolsó pillanatban leállítom magam. Nem mintha nekem lenne annyi akaraterőm. Egyszerűen csak enyhén sokkol, amit mond. Amikor az ő szájából hallom vissza azt, amit soha, de soha nem akartam neki elmondani! Válaszolnom kellene. Tudom, hogy azt kellene, de képtelen vagyok akár egy értelmes mondatot is kiragadni a kavargó gondolataim közül.
Az eddigi nagy öröm és boldogság már sehol sincs. Mintha soha nem is éreztem volna és nem is ismerném, milyen az. Ott ülök, a kezem furcsa módon remegésbe kezd, pedig alig emelem fel. Egyszerre van melegem és fázok.
- Én... nem akartam azt mondani... csak... sajnálom. Nem akartam mindent elrontani. Bocsánat - magyarázkodok ahelyett, hogy nyíltan válaszolnék a kérdéseire. Így is azon kapom magam, hogy minden igyekezetem ellenére ott virít két vörös karmolásnyom a kézfejemen. Az oldalamhoz teszem inkább és próbálom a takarót markolni.
Hogy ránézzek az már elég lehetetlennek minősül, mégis kényszerítem magam, hogy legalább arra nézek, ha nem is rá. Nem azért, mert bizonytalan lennék a válaszban. Pedig tudom jól, mit érzek. Tényleg... tényleg szeretem. De most nem tudnám kimondani. Józanul ez nem ilyen egyszerű. Lehet, hogy ő már nem gondolja azt, hogy csak a diákja vagyok, de azt sem mondta, hogy azért, mert több lennék. Megelégszek én a jelenlegi helyzettel, ha ezen múlik, de nélküle nem bírnám.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 28.01.14 15:55

Engem cseppet sem zavarna, ha leragadnánk még itt az ajtóban, hiszen kellemes a csók és amúgy is szívesen halogatom azt, amiért jöttem. Oké, így hülyén fog kijönni, hogy csak azért vagyok itt, hogy megbeszéljek vele egy kellemetlen témát, de akkor is muszáj, mert nem tudok csak úgy e nélkül tovább létezni. Egyszerűen túlságosan kedves és én túlságosan kedvelem ahhoz, hogy el tudjam fogadni, hogy miattam sérüljön lelkileg. A külseje is nagyon tetszik, hiszen sokat változott azóta, hogy először láttam ott abban a netkávézóban. Tudom én, hogy miattam van, hogy szeretne tetszeni, de remélem, hogy jól is érzi így magát. A borostájával sincs gondom, férfiasabb tőle és egyáltalán nem olyan erős még, hogy szúrna.
- Egy kicsit felnőttesebb vagy tőle. - mosolyodom el és még egy apró simítás is belefér, mielőtt felfelé indulnánk a lépcsőn. Jó lesz egy kis nyugi, ahol tudjuk, hogy nem figyel senki sem folyamatosan, nem kell a szavainkra sem ügyelni. Azért út közben mégis kérdezek, mert nem akarok teljesen némán felmenni, és jó is ha az idegességemet sikerül elfedni valamivel.
- Ha figyelsz az ajtóra, akkor biztosan nem. - azért egy nyugtató puszit még kap, hogy tényleg nem lesz semmi baj, de minden bizonnyal el tudom terelni a figyelmét, ha nagyon akarom, bár most őszintén szóval nem az az elsődleges célom, ami ha jól sejtem neki tuti megfordul a fejében.
- Igen, szívesen vagyok veled. - hát persze, mindig szívesen vagyok vele, de most sajnos tényleg fontos ügyben jöttem, és kénytelen vagyok rátérni. Ritka, amikor én vagyok zavarban, amikor nem tudom hogyan fogalmazzam meg, amit akarok, de most mégis erre kerül sor. Gyűrögetem a takarót, és alig merek felnézni a szemeibe. Szeret, tudom, hogy ezt mondta és nem tudom, hogy mennyire lenne jó, ha most is kimondaná. Egyszerűen csak félek az egésztől, de szeretném tudni, hogy komolyan gondolta-e. Hogy tényleg úgy érzi-e, de a válasza... az tényleg meg lep. Nem érzem én ezt hibának, maximum megkeveri a dolgokat, de akkor sem kell e miatt elnézést kérnie.
- Link... nem kell bocsánatot kérned. - rázom meg a fejem, és kicsit közelebb húzódom, hogy ha kell akkor én emeljem a fejét magam felé, hogy a szemembe nézzen, ne csak el mellettem és semmiképp se vakarja a kezét. Így is látom, hogy remeg, ezért is nyúlok utána, ha sikerült elérni, hogy rám nézzen. Legalább az egyik kezét fogni akarom, hátha az segít. Tudom, hogy most kellene elmagyarázni neki valahogy, hogy mit érzek, hogy mitől félek, és hogy ne érezze, hogy bármit is elrontott. De épp ez az, már most is ennyire ki van, pedig nem is tettem semmit, mi lenne, ha... Elszorul a torkom, de aztán csak nyelek egyet.
- Nem tettél semmi rosszat rendben? Amúgy se irányíthatod, hogy mit érzel, csak... én félek. Nem akarlak bántani. Tudom milyen az első csalódás és nekem nem szoktak működni a kapcsolataim. Te pedig kedves vagy és... nem szeretnék én lenni az első csalódásod, bár azt hiszem ezzel már kissé... elkéstem. - halkan sóhajtok egyet. Pont ez a gond, hogy nem tehetek már semmit, ha most tűnnék el az életéből, akkor is bántanám, ha később, akkor is, csak talán jobban, vagy... nem is tudom. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a megoldás.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 28.01.14 17:28

______________________________________________________________
Elég látványosan húzom ki magam. Nem tehetek róla, de a szavai, hogy így sokkal felnőttesebb vagyok, ezt váltják ki belőlem. Ott állok előtte vigyorogva és csak akkor kapok észbe, hogy tényleg meg kellene indulni fel, amikor megfogja a kezem.  Ekkor már nem is értem, hogy mehetett ez ki a fejemből. Mielőtt el kellene innen tűnni, hogy Marynek még véletlenül se jusson egésze bajt csinálni. Az még rendben van, hogy rám haragszik, de attól még... nem akarom, hogy bármi mást elrontson.
Ettől függetlenül, amikor Jorg szökésére terelődik a szó, elkomorodok. Semmi nagy szomorkodás, hiszen tudom, hogy ott van valahol a szobámban, de jó lenne, ha minél hamarabb előkerülne. De hiába hívogatok és mászok be az ágyam alá. Ő jobb búvóhelyet talált magának, mint ami nekem egyáltalán megfordul a fejemben. Az apró biztatás puszi formájában segít, hogy újra mosolyogni tudjak. Eszembe jut az indok, hogy miért is jöhetett ide, így a szobámba érve már fordítom is a kulcsot. Lehet, hogy beszélgetünk is, de soha nem lehet tudni. Jobb, ha zárva van az ajtó. Baj nem lehet belőle. Mégis kell egy kis idő, amíg ellököm magam és odaülök mellé az ágyra. Talán az adja az utolsó löketet, amit mond. Hogy szívesen van velem. Csak mosolyogni tudok már megint. A beszéd tényleg nem megy még nekem olyan jól, de még mindig többet jár a szám, mint először.
Ezután viszont? Amit ő mond? Képtelen vagyok bármit is kinyögni. A hír, hogy tényleg elmondtam neki, amit nem akartam, mindent kiver a fejemből és csak az visszhangzik ott, hogy elrontottam. Mindent elrontottam. Nem ilyen komoly hangon kérdezne rá és nem várná el, hogy elismételjem, tényleg beleszerettem. De erre én képtelen vagyok. Inkább térek vissza a jól megszokott módszeremhez és kérek tőle bocsánatot. Azért, amit akkor mondtam. Még azért is képes lennék, hogy hangosan veszek levegőt mellette, ha ettől elfelejtené. Nem akarom, hogy most azt mondja, vége és eltűnik az életemből. Így is minden nap attól félek, hogy majd egyszer nem hív vagy nem tudom majd elérni. Vagy kiderül, hogy az egész csak egy hosszúra nyúlt álom és az egész meg sem történt.
- De kell, mert nem örülsz neki... és mert nem kellett volna... Nem akartam... - folytatom a magyarázatot. De legalább már nem a remegő kezem bámulom, hanem elnézek mellette. Próbálok én rá nézni, de az túl nagy feladatnak tűnik.  Az is nehezen megy, hogy akkor megtegyem, amikor kényszerít. Ő vajon honnan szedte a bátorságot a hozzá? Hiszen az előbb még neki is érdekesebb volt a takaró minden másnál. Az viszont tény, hogy akaratlanul is megszorítom a kezét, amikor az enyém után nyúl. Mintha ezzel itt tarthatnám és mindent rendbe tenni ez az egy dolog.
- De... nem... - kezdek bele, de magam sem tudom, mit akarok ebből kihozni. Muszáj becsukom a szemem egy pillanatra és átgondolnom, mit is mondhatnék erre. Meg kell nyugodnom, csillapítani a remegést és magamban elismételni, hogy mit is mondott. Közben persze továbbra is szorítom a kezét. Egyszer-kétszer talán túl erősen is.
- És ha erre nem tekintesz úgy, hogy kapcsolat? Neked nem kell... szeretni. El tudom titkolni, amit érzek. Jó vagyok abban, hogy elrejtsem. Nekem kell tudnod róla - próbálok belekapaszkodni minden apróságba, ami csak eszembe jut. Lehet, hogy ez semmin nem változat. Egyelőre még abban sem vagyok biztos, hogy a szavai most azt jelentik, hogy ha engedem, hogy kisétáljon innen, nem látom többet. De mi másért is hozta volna így fel?
- Nem késtél el semmivel. Eddig is próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy csak úgy, eltűnsz. Mint valami mesében. A csodák nem sokáig tartanak. De amíg fogom a kezed, addig maradnod kell. Nem válhatsz köddé, igaz? - beszélek egyre nagyobb hülyeséget, ahogy kezd tisztázódni bennem, hogy ennek nem lehet jó vége. De azt legalább amúgy is tudom, hogy nem mondhatom ki többet, hogy szeretem. Se józanul, sem részegen.
- Nem akarlak elengedni - teszem hozzá már szinte kétségbeesetten és egyre erősebben szorítom a kezét.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 28.01.14 21:43

Persze, hogy szívesen vagyok vele, ez mindig így van, még akkor is, ha időnként butaságot mond, vagy csinál. Csak egyszerűen... most muszáj beszélnünk és hiába húzom az időt mással, a vége akkor is ugyanaz, hogy kénytelen vagyok elmondani neki azt, amit akarok, azt hogy félek ettől, azt megtudni, hogy tényleg szeret-e, igazán. Nem igazán tudom, hogy mi lesz ennek a beszélgetésnek a vége, de akkor is tisztázni akarom. Azt viszont nem akarom, hogy elnézést kérjen e miatt, hiszen nem haragszom rá. Egy kicsit sem. Már hogy is haragudhatnék rá egy érzés miatt? Erről nem ő tehet és nem is lehet csak úgy változtatni rajta.
- Nem arról van szó, hogy nem örülök neki, csak... ez bonyolult Link. Csak félek tőle, hogy mi lesz, féltelek téged... magamat. De az jó... jó érzés, hogy ha valaki szereti az embert, az nem hiba. - persze lehet, hogy megkavar dolgokat és az egész kiborít, de nem akarom, hogy hibának érezze. Azt tényleg nem! Jó dolog, ha az ember szerelmes, általában tényleg jó dolog, csak néha megkavarja a dolgokat, amivel meg nem lehet mit kezdeni. Úgy szeretném, ha örülhetne annak, amit érez, úgy szeretném, ha viszonozhatnám az érzéseit, csak most még azt hiszem nem menne. Nem számít az sem, hogy túl erősen szorítja néha a kezemet, nem húzom vissza tőle, és még csak az arcomon se látszik semmiféle rezzenés, ami arra utalna, hogy gond lenne. A szavaira viszont képtelen vagyok elrejteni egy mosolyt. Nem az, hogy megint gyerekes, de... részben az, naiv szavak ezek, amire nem is lehet máshogy reagálni.
- De már tudom, most már nem lehet ezt csak úgy elfelejteni és ez már... végül is egy kapcsolat. - azt hiszem most mondom ezt ki így először. Nem szó szerint, hogy most akkor egy pár vagyunk, vagy ilyesmi, de végülis ez az. Elég sokat találkozunk, randiztunk és már túl is mentünk mindenen, hiszen csók bőven volt, ahogy annál jóval több is. Arról nem is beszélve, hogy miattam száll szembe a szüleivel, hogy miattam harcol a megszokások ellen. Hát ez mi más lenne, ha nem kapcsolat? Csak attól még igenis félek tőle, hogy rossz vége lesz, hogy sérül és baja lesz a végén.
- Én nem vagyok csoda... nem vagyok olyan különleges, csak egy... talán néha túl heves lány, aki igazából nem biztos magában, csak könnyen mutatja, hogy az. - magam sem tudom, hogy kéne kifejezni, amit akarok. Néha megemelem a hangom, néha elhalkulok. Egyszerűen csak nem tudom, hogy az jó-e, ha ennyire túlzásba esik. Nem vagyok én olyan nagyon csodás, mint amit gondol, egyáltalán nem. Én nem érzem magam annak! Akármennyire is jó érzés, ha valaki ennyire piedesztálra emel, de közben mégis feszélyez, mert úgy érzem meg is kéne ennek felelnem, de közben nem tudok.
- Én... lefeküdtem mással, párszor, és rosszul érzem magam miatta, de látod nem vagyok olyan tökéletes, ne kezelj úgy kérlek. Nem akarok elmenni, nem fogok eltűnni csak úgy, de... nem tudom. - lesütöm a szemem, és újra összeszorítom a szám. Megint jön az a pocsék érzés és nehéz visszafogni, hogy ne lábadjon könnybe a szemem, de nem akarok sírni. Nem fogok sírni! Aztán persze felszisszenek. Nem húzom el a kezem, de akkor is túl erősen szorít. Nem akarok elmenni, eltűnni, eszembe sem jutott, csak valahogy kezelni akarom ezt az egész helyzetet. Valahogy... nem is tudom, felfogni, hogy mi is lenne a jó lépés, a jó megoldás. Megpróbálni valamit, amitől félek? Azt már megszoktam, hogy engem bántanak, de én nem szoktam másoknak ártani, azt valahogy sokkal nehezebb elviselnem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 29.01.14 11:53

______________________________________________________________
Ha eddig azt gondoltam, hogy a másnaposság ellenére jó volt a részegség, most egyértelműen utálom az egészet. Az egyik legnagyobb hiba volt, amit valaha elkövettem. Hiszen részegen mondtam neki azt, hogy szeretem, ezt pedig nem kellett volna. Soha, de soha nem szabadott volna megtudnia, mert ezzel mindent elronthatok. Már akkor tudtam, hogy így van, amikor lesütött szemmel kérdezte meg, tényleg így érzek-e. És hiába a magyarázkodása, hiába próbál arról meggyőzni, hogy ez nem hiba és jó dolog, elég nehezen hiszem el. Nem mintha az fordulna meg a fejembe, hogy hazudik. Inkább csak... láthatóan nem örül, nem tud vele mit kezdeni, bizonytalan. Én ezt nem akartam. Bárcsak ne ittam volna akkor este. Akkor most nem lennék ennyire ideges és nem próbálnám minden áron meggyőzni, hogy nyugodtan felejtse csak el. Nem akarok én semmi többet tőle. Nem várom el, hogy ő is szeressen. Csak ne változzon semmi. Bőven beérem azzal, ha velem van.
A mosoly, ami megjelenik az arcán, egy pillanatra még bizonytalanabbá és idegesebbé tesz - már ha ez egyáltalán lehetséges. Nem tudom eldönteni, hogy most valami olyat mondtam, amivel javítottam a helyzetemen, vagy most rontottam el mindent és mosolyogva fog kisétálni innen. De aztán megszólal és az én arcomra és felkúszik egy halvány utánzat.
- Kapcsolat. Szóval akkor a barátnőm vagy? - kérdezem újra elbizonytalanodva, de most legalább nem állok meg minden szónál és tartok több másodpercnyi szünetet. Végül azon kapom magam, hogy pillanatra eltűnik minden aggódás a fejemből. Barátnőm van, én pedig fülig szerelmes vagyok. Nem hittem, hogy erősödhet az érzés, ami eddig is ott volt bennem, de rá kell jönnöm, hogy tévedtem. Most, hogy végül is rájöttem, tud róla, nem próbálom minden erőmmel elnyomni és így sokkal könnyebb és... jobb.
- De nekem különleges vagy - makacsolom meg magam, a hangom viszont csak suttogás. Nem azért, mert bizonytalan vagyok, hanem inkább azért, mert nem hiszem el, hogy meg tudom győzni róla, számomra nagyon is különleges. Bár ahhoz, hogy akár egy kis esélyem legyen erre, nagyobb hangon kellene próbálkoznom és nem kellene úgy szorítanom a kezét, hogy az már a fájdalmasság határán legyen. De erre egyelőre képtelen vagyok. Végül is, elég, ha én tudom, mennyire különleges.
Arra viszont már tényleg elhallgatok, amit ezután mond. Nem nyelek nagyot, nem szorítom sokkal erősebben a kezét, mégis amint megértem a szavait, nem találom a megfelelő választ minderre. Zavar. Ez tény, hogy az apró darabokból újra felépített jókedvem most újra semmivé válik. Mint valami vár. Elkezdtem újra egymásra tenni az darabokat. Reménykedni, hogy mégsem lesz ebből semmi rossz. És most a szemem láttára - vagy inkább fülem hallatára - válik romossá. Nem tudom, hogy a hír hallatára húzom-e el a kezem, vagy inkább az hat rám tudat alatt, hogy felszisszen. A lényeg, hogy elengedem és csak ott ülök mellette. Hogy szokás erre reagálni? Persze azon kívül, amit a testem már úgyis tud. A mellkasom anélkül szorul össze egy pillanatra, hogy parancsot adnék neki rá és a kezem is újra remegni kezd. Ezt nem szükséges tudni. Csak jön. Próbálom felidézni a filmeket. Mindent, amit csak láttam. Ilyenkor szokott az lenni, hogy a főszereplő kiabálni kezd és azt mondja, vége. De én ezt nem akarom. Ha jobban belegondolok, az egész már a kiabálásnál bukik.
- Nem baj - mondok végül ennyit, de ez is csak másodjára, egy torokköszörülés után válik érthetővé. Közben persze egy hang velem kiabál. Dehogynem baj! Hiszen ő az én barátnőm! Nem hagyhatom, hogy... nem hagyhatom...
- Ha vele jó... jobb... akkor nem baj. Tudom én, hogy vele szívesebben vagy. Végül is gondolom ő nem kever érzelmeket. Vagy ilyesmi - akadok el egy egész hosszú pillanatra, de nem annyira, hogy meg tudjon szólalni. Fogalmam sincs, ezzel mit akarok pontosan mondani. Nem is a szavakon van a hangsúly. Tudom, hogy gondolkodás nélkül választ mást, mert mással biztos könnyebb.
- Én megleszek. Ez az egész szerelem nem olyan nagy dolog. Majd elmúlik. Szóval... nem kell aggódnod. Amint megtalálom Jorgot jól leszek - keresek egyből kibúvót és gondolkodás nélkül állok fel az ágyról. Próbálok úgy tenni, mint akit nem zavar, hogyha most egyetlen szó nélkül nyitja az ajtót és eltűnik. Pedig persze, hogy zavar! Nem akarom, hogy menjen, mégis képes lennék elengedni. Ha ezt akarja, akkor nem fogok kiabálni, vagy az útjába állni, vagy akármi.
Inkább megyek messzebb az ágytól és kezdem el feszegetni a szekrényem, hogy kijjebb húzzam. Annyit érek el, hogy még többet bénázok, mint általában. Rátolom a kezemre, de ez még nem baj. Az nagyobb, hogy sikerül megdönteni és két hajómakett esik a földre és törik pár darabra. Érdekel? Persze, hogy nem! Sokkal rosszabbul már nem lehetek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 29.01.14 14:31

Őszintén szólva nem is tudom, hogy mi a jobb, hogy elmondta, vagy ha nem tette volna. Ha nem teszi, akkor is tény marad, hogy szerelmes, és talán még sokkal jobban megbántom, ha én pedig közben butaságokat csinálok. Sejtelmem sincs, hogy lenne jó, az is lehet, hogy sehogy... de most már ez a helyzet áll fenn és nekem ezzel kell kezdeni valamit nem igaz? Még így is nehezen nyögök ki bármilyen szót, de végülis mégis megteszem. Nem akarom, hogy ilyen rosszul érezze magát, mert őszinte volt, hiszen én pont arra akarom ösztönözni, hogy az legyen vele, hogy bátor legyen, hogy ki merje mondani, amit gondol és amit akar. Nem tehetem meg, hogy ezzel ezt egyszerűen belé fojtom és hogy a végén arra jut, hogy mégis butaságot csinált.
- Igen butus, a barátnőd vagyok, amúgy mi lennék? Tudod, hogy nekem az a felnőtt filmes megközelítés nem tetszik. - mosolyodom el a végén újra. Csak ezt így nem mondtuk ki eddig, én sem, még magamnak sem, de akármilyen bevállalós is vagyok, az hogy ennyi idő után, ennyi találkozás után is azt mondjam, hogy egyszerűen csak szex és más semmi... az nem megy nekem. Az akárhogy is, de olyan cafkás, bár ezt azt hiszem lenne, aki nem értené meg, egy helyes pasi, aki eszméletlenül jó az ágyban. De nekem akkor is másra van szükségem, még ha egyszerűbb is azt mondani, hogy nem így van, hogy nem akarok tőle igazából semmit. Inkább csak félek, hiszen már megszoktam, hogy én vagyok a szenvedő fél és most nagyon fura abba belegondolni, hogy ez máshogy is lehet. Én szoktam előbb belezúgni másba és nem fordítva. Ez most új és nagyon szokatlan.
- Hát... jó, de csak neked, és nem úgy általában. - ebben maximum ki tudok egyezni vele, de másban nem. Nem akarom, hogy valami csodaként kezeljen, ne essen ezzel túlzásba! Nem vagyok olyan tökéletes és erre ő is rá kell, hogy jöjjön. Úgyse tudom magamban tartani az igazat. Túlságosan fontos nekem, és ott van bennem az a fájó érzés, a lelkiismeret furdalás. Nem lenne értem annak, ha magamban tartanám. Tudom, hogy bántani fogom vele, de ha nem mondom el idővel kiderül, vagy úgyis el fogom mondani, mert muszáj lesz, és akkor talán még sokkal rosszabbul fogja érezni magát. Engem pedig addig is minden áldott nap emésztene ez az egész. Ha már kimondjuk, hogy ez egy kapcsolat, akkor úgy is kell kezelni, felnőttek módjára.
Csak csendben figyelem, hogy mit reagál és szörnyű látni, hogy újra elmegy a kedve. Dave megmondta, már bántottam, de nem akartam még többet, ennyit se lett volna szabad, de hát még bennem sem volt tiszta, hogy mi is ez az egész közöttünk. Az első két szó viszont meg lep. Nem tudom, hogy mit vártam, hogy kiakad, vagy hogy valami mást reagál, de... mégis csak rémes érzés, hogy csak ennyit nyög ki.
- De... de baj! - ide-oda cikázik a szemem keresve az ő pillantását, nézve, ahogy a kezét visszahúzza, ahogy remeg. Dehogy nem baj! Baromira bánom, és nem szabadott volna és neki haragudnia kéne, nem azt mondani, amit... mondd. Nem ez... ezt én nem azért mondtam el, hogy aztán kihátráljon, nem azért van bűntudatom! Megremeg kicsit a szám, és egyre inkább érzem, hogy a gombóc nő a torkomban és nem akar elmúlni akárhányat is nyelek. Csak nézek rá és képtelen vagyok válaszolni, amíg beszél, amíg végül feláll és valamit matatni kezd a szekrénynél. Ha jól sejtem, akkor a gekkót keresi. Komolyan nehezebb kezdeni valamit az egésszel így, hogy nem akadt ki, így hogy csak úgy... annyiban hagyná az egészet. Szaporán emelkedik a mellkasom és most már egyértelműen érzem, hogy eszméletlenül meleg van pulcsiban. Végül felpattanok és csak megragadom a karját, hogy felém forduljon, hogy rám nézzen a szemembe és ne azzal a rohadt gekkóval foglalkozzon.
- Legalább legyél mérges, vagy... tudom is én! Én nem akarok elmenni, most mondtam és nem akarom őt választani, és... miért lenne jó nekem az, hogy nincsenek érzelmek. Mondtam neked, hogy nem akarlak bántani, ha azt akarod... ha te akarod, hogy menjek el, akkor megteszem, de... de én nem akarok menni. - egyszer hadarok, máskor elakadok, nem valami összeszedett, amit mondok, de máshogy most nem is megy. Még csak nem is kiabálok, de az látszik, hogy mennyire ideges vagyok, ahogy remeg a szám, hogy eszméletlenül kikívánkozik a sírás, én sem értem, hogy vagyok képes visszafogni, vagy hogy tudtam megtenni eddig. - Fontos vagy nekem és annak már... vége, nem találkozom vele többet, mert egy önző alak, te pedig kedves vagy és jó, és... ha azt akarod, akkor békén hagylak. - nem megy tovább. Elengedem a karját és hátra lépek egyet, de nagyon fojtogat a sírás. Miért én vagyok ennyire kiborulva, amikor neki kéne, miért az én szemembe gyűlik könny, amikor én vagyok a rossz és én hibáztam? - Sajnálom. - bököm ki aztán egész halkan, és legördül az első könnycsepp is, amit gyorsan le is törlök. Nem nekem kell sírni, tudom, nem fair a részemről.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 29.01.14 16:21

______________________________________________________________
Annyira hihetetlennek tűnik, hogy most már hivatalos. A barátnőm. Nem kell visszafognom magam, elnyomni az érzéseimet. Hiszen nem haragszik miattuk. Ráadásul végleg kitörölhetem a fejemből a tanár-diák dolgot és átveheti a helyét a barát és barátnő. Nagyon tetszik már a gondolat is, mégis kissé bizonytalanul kérdezek rá, hogy tényleg jól értettem-e mindent. Csak mikor megerősít benne, akkor terül szét az arcomon a nagy mosoly. Még az sem veszi el a kedvem, hogy azokat a filmeket említi. Pedig nagyon is jól tudom, hogy mennyire megbántottam akkor, amikor ez alapján cselekedtem.
De most túl fontos dolgok járnak a fejemben, így nincs erőm ezzel foglalkozni. A gondolattal próbálok megbirkózni. A barátnőm. Szeretem. És minden balsejtelem ellenére úgy tűnik, mégsem vétettem újabb hibát. Ahogy pedig telnek a másodpercek, egyre inkább az eszembe vésem, hogy a szerelem nem rossz. Mondta ő, hogy nem az, mégis csak most kezdem elhinni. Úgy igazán megérteni.
- Csak nekem. Csak nekem vagy különleges - bólintok aprót, hogy jelezzem, értettem. Közben persze nem felejtem el kihúzni magam nagy büszkén. Ő az én személyes csodám és hozzá nem tartozik semmilyen varázslat, ami időhöz lenne kötve. Nem tűnik el minden szó nélkül, ha éjfélt üt az óra. Legalábbis egészen meg vagyok erről győződve, amíg meg nem hallom a... vallomását.
Kell pár másodperc, amíg felfogom, hogy mit jelentenek a szavai. Mikor egyértelmű, hogy nem tévedek és jól értettem mindent, újra búcsút mondhatok a jókedvemnek. Oda minden pozitív gondolat és tudatosul bennem, hogy mégsem véletlen, hogy lesütött szemmel indította ezt az egész beszélgetést még az elején. Lehet, hogy egy kicsit túlkombinálom, mégis úgy hiszem, értem az egészet. Azért kérdezte, hogy szeretem-e... azért mondta, hogy már elkésett... azért... mert bármennyire is igyekeztem, végül más mellett marad. Megértem. Tényleg megértem, mert tudom, hogy nem könnyű velem. Annyi butaságot mondok és annyiszor bántom meg, hogy csoda, még csak most lett elege belőlem.
Ha egy pillanatig is megfordul a fejemben, hogy kiabáljak vagy bármi ilyesmit csináljak, hát hamar elvetem. Pedig tudom, hogy ez a normális reakció ilyenkor. De én képtelen vagyok ilyet tenni most. Persze a kezem elhúzom és egy másodpercre még ökölbe is szorítom, de inkább a fájdalmat akarom tompítani, nem levezetni a feszültséget vagy ilyesmi. Az első szavak pedig, amik kicsúsznak a számon, arról tanúskodnak, hogy nem baj, amit tett. Nem haragszok rá. Talán úgy könnyebb lenne. Pedig zavar és fáj, hogy más kellett neki, mégsem tombolok. A hangját alig hallom meg. Túl halkan beszél, vagy én hallom a saját légzésem túl hangosnak, esetleg a vérem dobol a kelleténél erősebben. Egy a lényeg, nem figyelek rá eléggé, hogy bármit is halljak. Csak mondom a magamét. Menjek csak ahhoz, aki jobb. Akivel egyszerűbb. Én megleszel. Amint megtalálom Jorgot, minden visszaáll a normálisba. Már el is kezdem húzni a szekrényem, hogy amögé is benézzek - ennek két makett látja kárát - és csak akkor állok meg, amikor megragadja a karom.
Nem tudom, hogy én akarok a szemeibe nézni, vagy valami furcsa kényszer, de ott állok előtte, nézem az ismerős szempárt és... hallgatok. Hallgatom a szavait, amiknek a végén pislogok párat. Úgy látszik, újra össze kell raknom magamban a sztorit. Szóval nem azért mondta el, mert így akarta tudatni, hogy sajnálja, de eltűnik. Hanem azért, mert... mindegy is. Az okokat majd később kitalálom vagy megkérdezem.
- Nem akarok mérges lenni. Nem változtat semmin. Én csak... úgy érzem, hogy... feleslegesen igyekeztem eddig. Mert tényleg megpróbáltam. Tudom, hogy nem látszik, de megpróbáltam és megértem, ha más... - hirtelen elhallgatok. Ő már elmondta, amit szeretett volna én pedig csak az elejét értettem meg. Az csak most, megkésve jutott el a tudatomig, hogy az is ott volt, nem akar menni. Párat értetlenül pislogok, mielőtt újra megszólalnék.
- Nem akarom, hogy menj. Mindennél jobban szeretném, ha velem lennél. Mert szeretlek. Csak azt nem tudom, ez elég-e neked - beszélek magamhoz és az előbbi megfutamodásomhoz képest nagyon is határozottan és olyan hévvel, hogy az sem esik le, mit mondtam. Most először mondtam ki, hogy szeretem. Józanul. Mert így érzem és ez az igazság.
Az viszont újra belém fojtja a szót, hogy hátralép és... sír? Próbálja eltüntetni a könnyeit, de attól én még észreveszem. Túl éles szemmel figyelem minden mozdulatát. Elég egyértelmű, hogy az egy könnycsepp, amit letöröl. Arra nincs most időm, hogy felidézzem, ilyenkor mit csinálnak a filmekben.
- Nem kell sajnálni. Nem haragszok - próbálok mosoly varázsolni az arcomra, de hamar rájövök, hogy sehogy nem sikerül hihetőre. Így inkább semmissé teszem azt a lépés távolságot és megölelem. A kezem lassan jár fel és le a hátán, de egy pillanat múlva abba is hagyom. Egy kicsit elhúzódok tőle.
- Akkor velem maradsz és a barátnőm leszel - egy pillanatig sem kérdés, puszta kijelentés. Most már tényleg azt teszem, amit kell. Nem egy baráti, vigasztaló ölelés, hanem egy forró csók. Az sem érdekel, hogy ebben a pillanatban Mary visítozni kezd, valószínűleg a folyosó végén. Megtalálta Jorgot. Majd később foglalkozok ezzel is. Most a csók a legfontosabb és az a ritmus, amire a szívem dobol.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 29.01.14 18:31

Az az igazság, hogy ezt még nekem is el kellett fogadnom, hogy mi is van most köztünk, mi is ez az egész. Mert igenis, ha lelkiismeret furdalásom van, ha rosszul érzem magam más miatt, akkor az nagyon is jelent valamit, és hiába nem vallottam be magamnak eddig, sok időt töltünk együtt és szeretek vele lenni minden butasága ellenére, mert megmosolyogtat, mert jó kedvre derít. De valahogy még nem sikerült kimondani nyíltan, hogy egy pár vagyunk, hogy ez egy kapcsolat, de jó érzéssel tölt el az, hogy végül is ez is megtörtént, főleg hogy mennyire örül neki, mert azt a mosolyt nem is tudná letagadni. Én pedig e miatt úgy érzem, hogy jól döntöttem, hogy ezt kimondtam, meg hát tényleg így is van, kár lenne tagadni most már.
Aprót bólintok arra, amikor végül egyetért. Igen, csak neki, nem akarom, hogy túlzásba essen, főleg, hogy amit mondani akar, nagyon nem azt jelzi, hogy milyen tökélete és csodás vagyok. Nagyon is rossz és kegyetlen dolog a részemről, hogy lefeküdtem mással és még csak nem is egyszer és túlságosan élveztem. De vége, nem akarom bántani, és fontosabb az, hogy szeret, mint pár jó este valakivel, akinek csak a szórakozás kell. Kellemes volt, de... nem mehet tovább, mert a végén úgyis csak sérülnék, ebben biztos vagyok. Most pedig ő sérül, mert igenis már ezzel is bántom, hiába mondja azt, hogy nem baj. De nagyon is baj, az pedig főleg, hogy így kezeli, hogy csak úgy kihátrálna. Hát nem érti, hogy miért vagyok itt? Mert én vele akarok lenni, és nem mással. Nem arról van szó, hogy ő mindenben a jobb, de összességében igen és tőle valahogy nem kell arra számítanom, hogy összetör. Erős vagyok, de a végtelenségig azért nem tudok én sem kitartani, az nem megy. Zavar, hogy így viselkedik, nagyon zavar. Ezért pattanok fel és kapom el a karját. Nem rendezkedjen, ne keresse most azt az átkozott gyíkot. Most rám figyeljen, most akadjon ki, ha ahhoz van kedve. De ne csak így nézzen... ne fogadja el ilyen egyszerűen! Ha ennyire nem számít neki, ha tényleg nem, akkor én elmegyek, vállalom magamtól, ha ő ezt szeretné. Persze mélyen azt remélem, hogy erre nem kerül sor, hogy nem küldd el. Az azért pocsék lenne, fájna nagyon.
- Tudom Link, tudom, hogy igyekszel és én ezt látom is, és nagyon értékelem... tényleg nagyon! Ne érezd úgy, hogy felesleges. - rázom a fejem, de nehéz ez most. Nagyon az, mert nem akarok elmenni, nem akarom ezt az egészet befejezni, még ha nem is tudom pontosan, hogy mi ez. Szeretnék vele lenni, sokat, szeretném, ha még fejlődne, ha segíthetnék neki, hogy magabiztosabb legyen. Mert így van, tehetek érte, és én nagyon szeretnék. Nagyokat pislogok, amikor újra kimondja, hogy szeret. Most így nyíltan, józanul. Igen, tudom, hogy rengeteget fejlődött és én imádom ezt, hogy így hatottam rá, igenis jó irányban, még ha Mary nem is értene velem ebben egyet.
- Elég... nekem elég. - suttogom, de már pár lépéssel hátrébb állok. Nem tudom, hogy mit akar és amíg nem mondja ki nyíltan, addig én sem tudom, hogy mit tegyek. Szeret, de attól még igenis lehet megbántva, még akkor is, ha nem mondja ezt ki. Igenis kívánhatja, hogy menjek el, ennek is van realitása. Még ha pocsék dolog is lenne elveszíteni, két szék közül a pad alá esni. De ha neki így jobb, akkor én nem fogok ellenkezni, ez biztos. Azt az egy könnycseppet is gyorsan letörlöm, ami legördül. Nem fair, hogy én sírok, amikor én voltam a szemét, én csináltam csúnya dolgot.
- Pedig haragudnod kéne. - nyögöm ki, amikor végre megölel, én pedig egészen szorosan bújok hozzá, a mellkasához, hogy végre sikerüljön megnyugodnom. A keze sokat segít, ami fel- le jár a hátamon. Nagyon sokat segít és persze a szavai is, hogy vele maradok és a barátnője leszek. Igen így lesz.
- Jó... veled maradok, szeretnék. - jelenik meg egy bizonytalan mosoly végre az arcomon, és egyszerűen csak elmerülök a csókban, ami következik. Ez most valahogy, nem is tudom, egészen meghitt és más, mint ami eddig volt, vagy csak én érzem úgy, és igazából semmi különbség nincs? Nem számít, én úgy érzem és ez a lényeg. Azt még csak meg se hallom, hogy kintről bármilyen hang is beszűrődik. Nem nagyon érdekel most az ég világon semmi.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 29.01.14 19:16

______________________________________________________________
Sokkal, de sokkal könnyebb lenne belevetni magam Jorg keresésébe és nem foglalkozni azzal, hogy mennyire bánt, amit megtudtam. Hiába örültem én annak annyira, hogy az egész, ami köztünk van egy kapcsot. Hiába a gondolat, hogy ő akkor a barátnő. Nem elég ahhoz, hogy képes legyen dühöngeni, valamit a falhoz csapni vagy egyszerűen kiabálni. Pedig ezt kellene tenni. Egy részem ezt akarja tenni. De a valóság az, hogy nekiállok kutakodni egészen addig, amíg meg nem ragadja a karom. Ekkor már muszáj leállnom és ránézem. Egy pillanatig sem hiszem, hogy el tudom magyarázni, pontosan mi zajlik le bennem. Egy részét persze sikerül, de úgy érzem, az egész ennél sokkal bonyolultabb. Nem csak annyiból áll, hogy feleslegesnek érzek mindent, amit eddig tettem. Ez valami... mélyebb.
- Akkor... miért? - bököm ki talán az egyik legfontosabb kérdést. Ezzel kellett volna kezdenem, azt hiszem. Valami magyarázatot kérni. Nem azért, mert ettől jobban érezném magam, inkább azért, mert akkor legalább tudnám, hogy mit kell változtatnom. Vagyis mit kell még változtatnom mindazon felül, amit már felírtam a listára.
- Csak, hogy tudjam, mit rontottam - teszem hozzá, amolyan magyarázatként. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy mindenről be kell számolnia. Tényleg nem azért kérdezem. Talán a hallgatást is elfogadnám válasznak. Az valami olyannal lenne egyenlő, hogy túl sok mindent és nem akarja mindet felsorolni. Legalábbis azt hiszem, az ezt jelentené.
De bármi is az ok, a tényeken attól még nem változtat. Nem tudom utálni, nem szeretnék és nem is tudok haragudni rá. Csak azt nem tudom, hogy ennyi elég-e. Hogy megpróbálom elfelejteni és még többet változni. Teljesen mindegy, hogy mit kell megmásítani magamban, igyekszek majd. Végül persze hiába kapom meg suttogva a választ, miszerint neki elég az, ha szeretem, mégis tovább pörögnek a fogaskerekek az agyamban.
- Jó, akkor haragszok - mondom csak azért, hogy ne szálljak vele vitába. Nem tudom, hogy ettől most jobban vagy rosszabbul érzi magát, az viszont biztos, hogy rajtam nem segít, amikor meglátom azt a könnycseppet, amit gyorsan letöröl. Ha lehet a szívem még őrültebb tempóban ver. Félig még az előbbiek hatása. Fogadni mernék, hogy pár lépés távolságból is hallani. Vagy csak az én fülemben dobol ilyen hangosan? Nem törődök vele.
Inkább lépek előre és szorosan ölelem magamhoz. A kezem a hátán jár fel és le, amíg rá nem jövök, hogy ez nem az igazi vigasztalás. Nem így vigasztalja az ember a barátnőjét, ha jól gondolom. Úgyhogy a simogatás abbamarad, egy kicsit eltolom magamtól és inkább megcsókolom. Az egész most sokkal édesebb, mint szokott. Különleges. Végül is, most csókolom először úgy, hogy a barátnőm. Tudom, igazából nem kellene, hogy különbséget érezzek, mégis így van.
Az sem érdekel, hogy Mary kiabál és szitkozódik. Az agyam egy részéhez eljut, hogy meg kellene állni és kinézni. Ha tényleg Jorg szökött meg és Mary rátalált - vagy fordítva -, abból baj lehet. De nem mozdulok. Legalábbis ilyen téren nem.
- Bezártam... bezártam az ajtót - mondom két csók között és felidézve a randi előtti szavak, miszerint legyek határozottabb, ha akarok valamit, kérdés nélkül teszek egy lépést előre. Majd még egyet. Így késztetem őt is hátrálásra. Még jó, hogy csukott szemmel is megtalálom az ágyam.
Jó, talán elvétem egy lépéssel és inkább ráesünk ahelyett, hogy lefektetném rá, de ennyi belefér. Halkan nevetni kezdek a saját bénázásomon, de mivel képtelen vagyok túl sokáig meglenni az ajkai nélkül, így hamar abbahagyom. Helyette marad a fejemben a gondolat, hogy utálom rajta ezt a pulóvert, főleg mert hamar rájövök, hogy még egy réteg van alatta. Nem haladok elég gyorsan, hiába igyekszek. Megint hiába. De nem adom fel. Egy réteg, két réteg... majd csak elfogynak a ruhák.
Egy perc múlva mégis megállok. A hangos dübögést, amivel Robert az ajtómat üti, már megállít.
- Ne most...! - kezdek bele kissé kérlelően, de elég hangosan és határozottan ahhoz, hogy kint is lehessen hallani.
- Lincoln! - ez már Mary hangja és sokkal rosszabbat sugall. Ez az a hang, amivel több hét szobafogságot vagy szabálymódosítást léptet életbe. Baj van. Tudom, hogy baj van.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 29.01.14 20:57

Nem tudom mit várok, talán tényleg jobb lenne, ha kiabálna, talán tényleg jobban örülnék neki, ha kiakadna, nagyon. Az nem tetszik, amit csinál, hogy csendben marad, hogy egyszerűen csak annyiban hagyja, hogy lényegében... engedné, hogy elmenjek és feladná, pedig már tényleg annyit igyekezett. Épp e miatt a legrosszabb ezt hallani, na meg azt a kérdést, amire én se tudom a választ. Hogy miért... miért csináltam? Őszintén, mert jó volt, és mert nem számoltam a következményekkel. Én próbáltam koncentrálni rá, de akkor még nem volt semmi tiszta, igazából nem volt semmi sem fix, csak... voltunk.
- Én nem tudom, ez nem miattad van, nem a te hibád, én csak... csak nem tudtam, hogy mi a fontos, és ő meg... túlságosan vonzó. Tényleg ezt akarod hallani? - megrázom a fejem. Nem hiszem, hogy az a jó, ha elmesélem, hogy a másik fickó totál beindít, és képtelen voltam ellenállni neki, hogy annyira jó vele a szex, mint még mással soha. Nem hiszem, hogy tényleg ezt akarja hallani tőlem. Nem ő a hibás, nem rontott el semmit, sőt nagyon igyekszik, ez nem kérdés és tudnia kell!
- Nem rontottál el semmit, rendben? Én hibáztam, egyszerűen csak... nekem ez még szokatlan, mindig sikerül a rossz pasit kifognom, aki aztán úgyis megbánt. Nekem kell megjavulnom, nem neked. - tudom magamról, tudom, hogy így van. Nekem kell változni, ebben mindenképpen, hiszen itt van egy kedves srác, aki szeret, és én képes vagyok elrontani az egészet, csak a szex miatt? Hiszen már megtettem máskor is, mindig a rossz pasik vonzanak, mint Dick. Mindent megtettem volna érte, bármit, és ő mégis ott hagyott, és elment. Összetörte a szívem apró darabokra és azóta se állt úgy istenigazából össze, csak próbáltam kapaszkodni néha valakibe.
Arra már csak elmosolyodom, amit mondd, hogy akkor haragszik. Tudom, hogy így van, biztos hogy rosszul esik neki, csak talán nem tudja hogy levezetni, vagy hogyan a tudtomra adni. Nem hibáztatom érte, nem könnyű kezelni, ha csalódsz és megbántanak. De végre közelebb lép, nem küldd el, pedig megtehetné. Igenis joga lenne rá, hogy azt mondja, nem kell ez így neki, mert csak ártok neki azzal, amit csinálok. Úgy bújok oda hozzá, mint még talán senkihez, hiszen fontos nekem, nagyon fontos, és hülyeség lenne ezt elrontani, nagy hülyeség. Aztán a csók, ami valahogy most tökéletes. Nem tudom, hogy tényleg más-e mint máskor, de én valahogy úgy érzem. Talán, mert kimondtunk dolgokat, amiket eddig nem, vagy... nem is tudom, de nem hallok semmit kintről, simán kimossa az agyamat, amit csinálunk.
- Az jó... az nagyon jó. - suttogom az ajkaiba két csók között, és persze, hogy hagyom magam, hogy ő irányítson, hogy hátráljak az ágyig, hogy ő ösztönözzön rá. Minden egyes lépéssel érezem, hogy pezsdül fel a vérem, hogy ez most csodálatos lesz, mert szeret és én őszinte voltam és nincs semmi baj, és nagyon kívánom. Arról már nem is beszélve, hogy most nem hezitál. Nem zavar, hogy úgy esünk hátra, szélesen elmosolyodom, és engedem, hogy azt tegyen, amit akar, miközben én is az ing alja után tapogatózom, hogy lehúzzam róla szépen. Nem kell az oda, semmi sem kell, mint ahogy már engem is zavart a pulcsi eddig is. Már épp a nadrágja gombjánál jár a kezem, amikor megáll. Végre eljut az agyamig, hogy valami történik, hogy miért is hagyta abba, hogy dörömbölnek az ajtó, hogy finoman szólva ideges hangot hallani kintről. Nehéz lesz lassítani a szívverésemen, de muszáj lesz. Neki rosszabb, mert neki kell kimenni azon az ajtón.
- Sietsz vissza igaz? - adok még egy gyors csókot az ajkaira, aztán csak feltápászkodom, és ülve maradok az ágyán. A melltartó legalább még rajtam van, ez is valami, aztán mégis a pólóm után nyúlok. - Vagy veled menjek? - támogatni, vagy nem is tudom. Szívesen teszem, de úgy lesz, ahogy neki jobb és könnyebb.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 29.01.14 22:03

______________________________________________________________
Mikor kimondom a kérdést, egész logikusnak hangzik. Végül is, jogom van tudni, nem? Megártani nem fog, ha tudom, mit rontottam és min kell javítanom, hogy ne ismétlődjön meg. Eleinte tényleg úgy látom, rá kellett kérdeznem. Az első szavai is ezt bizonyítják, annak ellenére, hogy azért nem tudom ennyire könnyen elfogadni. Nem én hibáztam. Pedig így szokott lenni. Mindig így van. De aztán folytatja a beszédes és akaratlanul is megrándul a szám széle. Ekkor tudatosul bennem, hogy nem kellene nekem ezt hallani.
- Nem. Jobb, ha nem tudom - felelem szinte azonnal, annak ellenére, hogy szavak nélkül is leolvashatta az arcomról, hogy nagyon nem akarom hallani. Rájöttem én, hogy nem kell mindent megkérdezni. Főleg akkor, ha az minden ahhoz kapcsolódik, hogy miért kellett neki más.
- Nem rontottam el semmit - ismétlem utána és próbálom el is hinni, amit mondok. Mégis hazugságnak tűnik az egész, de igazán el akarom hinni, hogy így van. Az talán segít valamennyit, hogy hangosan kimondom.
-  Én nem foglak megbántani. Vagyis, tudom, hogy mondok hülyeséget, de... nem úgy, hogy... és nem szándékosan bántalak.... és nem... szóval tudod, hogy olyankor sajnálom - erőltetek magamra legalább egy félmosolyt, mert nem akarom, hogy úgy érezze, változnia kell. Azt meg főleg nem, hogy megforduljon a fejében, én is olyan leszek, mint a többi pasija. Soha nem bántanám meg szándékosan.
Még azt is hamarabb elhinném, hogy az a másik pasi elvarázsolta, minthogy úgy gondoljam az ő hibája és ezért haragudnom kell rá. Persze nem mondom, rosszul érzem magam és valami különös feszültség vibrál bennem, amivel nem tudok mit kezdeni. Fogalmam sincs, hogy éreztem-e ilyet valaha is, azt meg pláne nem tudom, mit kellene tennem, hogy elmúljon. De nem számít. Inkább kizárom és nem foglalkozok vele. Helyette beszélek. Azt mondom, nem haragszok, aztán csak azért, mert ennyire ragaszkodik kijavítom magam. Itt jön a pillanatnyi bizonytalanság. Nem érzem úgy, hogy hazudtam volna. Se azzal, hogy nem haragszok rá, sem azzal, hogy haragszok. De mind a kettő nem lehet igaz! Ezek teljességgel kizárják egymást, nem?
Inkább foglalkozok az öleléssel. Nem akarom, hogy sírjon. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát. Hogy ebből hogy következik a csók, azt nem tudom megmondani. Egyszerűen csak ezt diktálja az ösztönöm. Mindenesetre úgy tűnik, hogy nem futottam bele újabb hibába. Beválik. Sőt mit több! Gondolkodás nélkül hátrálok vele. Az ajtó zárva, úgyhogy nem nyithat ránk senki. Ez a tökéletes megoldás most. Ezt akarom. Az ágyra nem éppen úgy sikerül érkezni, ahogy terveztem, de ez a legkevesebb. A kezem már így is azon ügyködik, hogy lehámozza róla a pulóvert, amit már most teljes szívemből utálok. Az összes pulóvert utálom, amit csak valaha gyártottak! Ez az oka, hogy úgy hajítom el messzire az övét, mintha fertőző lenne. Látni sem akarom többet. A másik felsővel már óvatosabban bánok. Már amennyire. Nem sokat segít, hogy érzem a keresgélő ujjait. Nem is rossz, hogy ilyen tempóban kerülnek le rólunk a ruhák. Főleg, mert eléggé feszít a vágy és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy tökéletesen tudom uralni a testem.
De most még le tudok állni. Nem mintha szívesen tenném meg, de muszáj. Hiába van a keze a nadrágomnál és hiába pillanatok választottak el attól, hogy a testét fedjem be apró csókokkal. Az ajtómon felhangzó dörömbölés véget vet mindennek. Tudom én, hogy baj van. Tudat alatt eddig is tisztában voltam vele. Most pedig még utolsó, biztos jelként Mary hangját is meghallom. De utálom, mikor Lincolnnak hív... Próbálok egy nagy levegőt venni, de csak különös zihálás lesz belőle, ahogy ott támaszkodok Jenna feje mellett. Beszédről viszont így szó sem lehet. Az is nehezen megy, hogy feltápászkodjak az ágyról. Vagy egy perc állok még az ajtó előtt. Próbálom magamra kapni az ingem, nem félregombolni és ami a legfontosabb, eligazítani magam a nadrágban. Nem nagyon akar menni.
- Sietek. Csak el ne tűnj addig - húzom mosolyra a szám annak ellenére, hogy képtelen vagyok teljesen kizárni az érzés, miszerint baj van. Még egy nagy levegő az ajtóban. Majd jönne utána a következő, ha nem hallanék újabb szavakat, majd egy csattanást. Ekkor már nem érdekel, hogy félre van-e gombolva az ingem, sem az, hogy mennyire látszik rajtam, mit műveltünk.
Fordítom a kulcsot és sietve megyek végig a folyosón. Igazam volt, hogy ott vannak. Nem lent, hanem a lépcsők tetején. Robert rám néz és látom a tekintetén, hogy nem fogok örülni annak, amit látok majd. Mary csak áll ott, kezében egy... seprűvel? Lapáttal? Honnan szerzett lapátot a semmiből? Lassítok a lépteimen, mert sejtem, mit fogok látni. A legjobb az lenne, ha fognám magam és visszamennék a szobámba. De elkések vele. Robert oldalra lép, én pedig meglátom Jorgot. Most már felesleges megfordulni és elbújni. Elég egyértelmű, hogy Marynek sikerült megölni... Érzem, hogy a lábam remegni kezd, de még állva vagyok.
- Mindig is gyűlölted. Én pedig téged!- mondom olyan halkan, hogy még én sem vagyok benne biztos, hogy tényleg kimondtam. Aztán megismétlem kiabálva. Mary elhátrál, ahogy közelebb lépek, de rá sem nézem. Jorg mellé guggolok és a kezembe veszem. Egy pillanatra hátranézek a szobám felé. Vissza kellene mennem. Helyette ellököm Maryt, és lerohanok a lépcsőn Jorggal a kezemben. Ki a hátsó udvarra. Ekkor már sírok.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 11:52

Nem akarok neki arról beszélni, hogy miért tettem. Egyszerűen nem látom értelmét és megfogalmazni se tudom igazán. Nem kell, hogy azon őrlődjön mit rontott el, hiszen igazából semmit. Én voltam a hibás, én voltam, aki elszúrta, én nem tudtam ellenállni valakinek, akinek kellett volna, csak azért, mert helyes és mert vad. De ez butaság, hiszen... nem ez számít, nem csak ez számít. Nem az a fontos, hogy mással mennyire jó a szex, hiszen vele is jó, és majd még jobb is lesz, csak még kezdő, még új neki, de már így is annyit fejlődött és úgy igyekszik. Nem akarom ezt elrontani, nagyon nem szeretném, és remélem, hogy meg tudja érteni. Látom, hogy még ezek a szavak is rosszul esnek neki, ezért kérdezek rá, hogy tényleg hallani akarja-e, és végre ott a válasz, hogy nem, igazából nem. Én is így gondoltam.
- Nem tökéletes még ez az egész... te sem... én sem, de majd alakul, ez a lényeg. - igen, rontott el dolgokat, de nem szándékosan, és ez a legfontosabb. Ezt kell, hogy megértse, az számít, hogy igyekszik, és én erre figyelek, nem másra. Meg sem fordult a fejemben, hogy ne őt válasszam, bár nem is volt ez igazi választás, hiszen Dave... az csak időtöltés volt, semmi más, ő is ezt mondta.
- Tudom, ezért vagy nekem olyan fontos, és ezért éreztem magam rosszul már jó ideje. Muszáj volt ezt megbeszélni, mert túl kedves vagy ahhoz, hogy én bántsalak. - megpróbálok egy halvány mosolyt az arcomra varázsolni, a kezem pedig finoman az arcára simul. Nem tudok mit tenni vele, egyszerűen tényleg nagyon édes, és e mellett még rajta van, hogy határozottabb is legyen és ez a legfontosabb. Nagyon igyekszik, én tudom! Én pedig e miatt voltam rá képes, hogy végül azt mondjam, hogy nem, nem akarok ártani neki, nem akarom, hogy a háta mögött történjen bármi is. Nem akartam hazudni neki, úgy tenni, mintha nem csináltam volna butaságot. És igenis képes voltam rá, hogy aztán nemet mondjak, hogy elküldjem Dave-et, hogy ide jöjjek mert vele akarok lenni. Akkor pedig főleg, amikor végre megölel, amikor nem akarja, hogy elmenjek, és jön a csók, ami most még csodásabb, mint bármikor. Olyan gyorsan történik most minden, nem én csábítom, nem én vagyok az, aki lép, még csak nem is beszélünk meg előtt semmit, nem kérdez, mint eddig. És mégsem történhet meg, pedig csodás lett volna, olyan igazi maradandó élmény, de ő megáll, én pedig halkan sóhajtva fogom fel, hogy hangokat hallok. A kereszt anyja, már megint ő ront el mindent! Miért kell folyton tönkretenni a pillanatokat, nem tudom felfogni. Mi lehet olyan rendkívül fontos, hogy nem tud várni legalább egy kicsit vele? Elhúzom a számat, de végül persze megenyhülök, ne hogy még e miatt is Link érezze rosszul magát. Feltápászkodom, amikor ő már az ingével küzd, aztán a pólómért nyúlok. Szívesen vele megyek, ha attól jobb lesz, mellette lennék én, támogatnám és bármi. Bár persze nagy a szám és néha e miatt jön ki rosszabbul a lépés.
- Nem tűnik el, ne aggódj. - mosolyodom el végül, és csak akkor húzom magamra a pólót, amikor kilép az ajtón és fel is kelek, hogy az ajtóhoz lépdeljek. Nem lesek ki, egyszerűen csak ott maradok, hogy halljam, hogy mi történik, ha kell akkor igenis kimenjek, mert kellhet. Kiállok érte, ha arra van szükség. De mindennél rosszabb történik, fel sem fogom először, hogy mit jelentenek a hangok, csak amikor már sietve lépdel és amikor kiabál. Nem szokott kiabálni, még nem is hallottam igazán kiabálni, de most megtörténik és a szavai is sokat elárulnak. Összeszorul a szívem. Sejtem, hogy mi történt, de persze nem vagyok benne biztos. Nagy levegő, aztán akkor lépek ki az ajtón, mikor Link már lefelé tart a lépcsőn. Nem jött vissza, valami nagy baj van, biztos, hogy nagyon-nagy! Egy árva szót sem szólok, csak határozottan csúnyán nézek a faképnél hagyott Mary-re, és sietek le a lépcsőn. Utol akarom érni, segíteni akarok... valahogy. Vagy csak vele lenni, teljesen mindegy.
Az udvaron érem utol, teljesen ki van, a kezében pedig a gekkó... a halott gekkó. Egy pillanatra megtorpanok, aztán mégis közelebb lépek hozzá, és hátulról ölelem át, hogy ne akadályozzam, hiszen a kezében van Jorg.
- Úgy sajnálom... - halk suttogás csak szinte a nyakába, ahogy oda fúrom a fejem. Nem tudom, hogyan segítsek, milyen jó is lenne érteni ahhoz, hogy kell feléleszteni egy állatot, de az csak a mesékben létezik, ez pedig a kegyetlen valóság.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 15:31

______________________________________________________________
Most már én is belátom, hogy őrültség volt megkérdezni, miért tette. Túl fájdalmas hallgatni, úgyhogy az első alkalommal ki is javítom magam. Inkább nem akarom tudni. Mindenképp túl sokat fog járni rajta az agyam. Felesleges még több okot adni magamnak. Inkább mindent bevetek, hogy elmagyarázzam neki, én nem akarok olyan lenni, mint a többi pasija. Nem akarom megbántani. Még így is túl sokszor teszem és túl sokszor hibázok. De egyszer sem szándékosan. Egyszerűen csak így alakul. Ilyenkor ezerszer megbánom minden kimondott szavak. Néha jobb a hallgatás. Talán most is jobb lett volna, ha nem tudom meg, mit csinált. Akkor nem fájna és nem lennék feszült még most is. Persze jól el tudom nyomni és nem foglalkozni vele, de azért mégiscsak kellemesebb lenne, ha nem lenne rá szükség egy percre sem.
Akkor viszont már egyáltalán nem jár ilyesmi a fejemben, amikor megölelem, megcsókolom és hátrálásra késztetem. Még így is elvétem az ágyam, pedig biztos voltam benne, hogy tudom, hány lépés van addig. De nem számít. Minden eddig történtek ellenére mosolygok és teljesen jól érzem magam. Még ha valami apró dolog motoszkál is bennem, nem törődök vele. A jó és a késztetés, hogy minél hamarabb megszabadítsam a ruhától, minden mást elnyom. Sokáig még azt is, hogy kint mi történik. Robert nem épp halk kopogását és Mary szavait viszont nem. Hiába jár már Jenna keze a nadrágomnál, megállok mindennel. Se egy csók, se egy simítás nem fér bele. Felülkerekedik rajtam a rossz érzés és ennek most semmi köze a vallomásokhoz. Még valami mosolyfélét tudok produkálni az ajtónál állva, amíg rendbe szedem magam, de semmi több.
- És fel ne vedd azt a pulóvert! - szólok még rá, egy valamivel hihetőbb mosollyal az arcomon, majd még egyszer végignézek magamon. Elég könnyű rájönni, hogy mit csináltunk, vagyis mibe fogtunk bele éppen, de nem számít. Egy perc alatt nem tudom lenyugtatni a testem. Úgyhogy nyitom az ajtót és lépek ki a folyosóra.
Abban a pár másodpercben, amíg megteszem az első két lépést azt hiszem, hogy mindenre felkészültem. Nagyon is erősnek érzem magam és elhiszem, hogy mindenre képes vagyok. Hiszen minden rossz ellenére mégiscsak jól alakulnak a dolgok. De aztán meglátom Robert arcát és a tudatom felveti, mi történhetett. Megszaporázom a lépteimet, majd újra lelassítok. Próbálom megacélozni magam, csendben maradni, de nem megy. Annyira könnyedén csúsznak ki a szavak a szánom, hogy nem bírom visszafogni. Kiabálok. Tényleg kiabálok. Aztán a kezembe veszem Jorgot és már ott sem vagyok. Alig érek ki az udvarra, de már végigfolyik pár könnycsepp az arcomon.
A hideg szél borzolja a hajam és fogadok, hogy hideg van itt. De nem igazán érzem. Csak valami tompa zsibbadtság járja át a testem. Az sem tűnik fel, hogy sírok, amíg meg nem látom, hogy a sós csepp Jorg testén köt ki. Az érintésre viszont már összerezzenek és kissé megkésve, de hirtelen húzódok el az ölelésből. A szememben harag villan és már készülök, hogy kiabálni kezdjek. Ekkor eljutnak hozzám a szavak és az arcot is felismerem. Amilyen gyorsan csak tudom, megdörzsölöm az arcom és a szemem. Tudom, hogy így is egyértelmű, sírtam, de... attól még úgy érzem, tartanom kell magam.
- Tudtam, hogy... meg kellett volna... keresnem. Meg kellett volna... - küzdök meg a szavakkal elég nehezen, miközben a szemem le sem veszem Jorgról. Még most is azt várom, hogy mocorogni kezd. De nem. Csodák nincsenek.
- El kell temetnem. El kell ásni. A föld alá. És... - motyogom, de egyáltalán nem visz rá a lélek, hogy ilyet tegyek. Se most, sem később. Nem akarom elásni. Nem akarom, hogy sötétben legyen örökre. Nem akarom... hogy ez igaz legyen!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 17:50

Muszáj volt elmondanom neki, különben biztos, hogy nem bírtam volna ki a lelkiismeret furdalást, ami ezzel jár együtt. Tudom, hogy így bántottam és biztos vagyok benne, hogy fáj neki, akkor is, ha nem mondja ki igazán, de én látom és érzem. Nem hiszem, hogy csak bemagyarázom magamnak. Ő mégis képes csak úgy semminek venni az egészet, megölelni és úgy csókolni, ahogy még sosem. Lehet, hogy sokszor gyerekesen viselkedik, de most mégis azt hiszem büszke vagyok rá, bár persze egy kicsit talán félelmetes is, így ilyen könnyen elnéz nekem egy botlást. Igaz, hogy nem voltunk még hivatalosan egy pár, de... Áh nem ez a lényeg most, elmerülök inkább a csókban és lépkedek szépen hátra, amikor megközelítjük az ágyat. Hagyom, hogy azt tegyen, amit akar és ahogy szeretné, ha már most határozott, pedig biztos vagyok benne, hogy az az idő is el fog majd jönni, amikor én akarok neki örömet szerezni és nem hagyni, hogy ő legyen a domináns. De ez nem most lesz, most csak hagyom, hogy levegyen rólam mindent, ami zavarja, és én is már a nadrágjánál tartok, amikor meghallom végre a dübörgést, meg az ismerős, irritáló hangot. Nem tudom, hogy lehet mindig ilyen jól időzíteni!
Csak egy halk sóhaj és persze egy mosoly a megjegyzésére, amíg ő öltözködik és igyekszik kb. rendbe szedni magát. Sejtelmem sincs, hogy mi lehet kint, ami ennyire fontos, de remélem, hogy gyorsan le lehet rendezni, mert szeretném, ha visszajönne és folytathatnánk.
- Azért néha kell, hideg van ám kint. - apró mosoly, aztán akkor veszem csak fel a pólóm, amikor ő kimegy. Az egész olyan gyorsan történik, a kiabálás, a gyors léptek, amik lefelé haladnak. Tudom, hogy nagy a baj, ha nem jött vissza ide. Ha csak ki lenne akadva kicsit valami miatt, vagy ha csak leteremtették volna, akkor visszajött volna ide hozzám, hogy befejezzük, amit elkezdünk. Valami nagyon durvának kellett történnie, hogy elmúljon a vágy, ami előzőleg láthatóan pár pillanat után is feszítette.
Gyorsan szaladok le utána a lépcsőn, ki az udvarra, ahol érezhetően baromi hideg van, de ez most egyáltalán nem érdekel. Tétovázok, hiszen látom mennyire ki van akadva, látom a könnycseppeket és a kezében a halott gekkót is. Segíteni szeretnék, olyan nagyon szeretnék neki segíteni, de nem tudom, hogy mit mondjak. Azért ölelem meg hátulról, de ő egy pillanat alatt el is húzódik. Rosszul esik hát persze, de nem hibáztatom, hiszen nagyon ki van. Várok, meg várom, amíg felismer és tud hova tenni.
- Tudom Link, és annyira sajnálom, olyan nagyon! - bárcsak tudnék valami megoldást, bárcsak mondhatnék olyat, amitől könnyebb lesz neki, de fogalmam sincs, hogy mi lenne az. Megpróbálok megint kicsit közelebb lépni, csak megérinteni az arcát, csak picit megsimítani, ha engedi. Csak finoman, nem erőltetem, ha ez most nem tesz jót neki. Egyáltalán nem zavar az sem, ha sír. Miért ne tehetné, ha egyszer Jorg fontos volt neki? Nem várom el, hogy erősnek mutassa magát, hiába törli meg gyorsan a szemét, és próbálja tartani magát.
- Nem baj... egyáltalán nem baj, ha sírsz, mert fáj. - bököm ki aztán egész halkan, csak hogy tudja, engem tényleg nem zavar. Bátran megteheti, és talán attól jobb is lenne, a sírás néha tényleg segít, bár persze nem lesz egyből sokkal jobb tőle.
- De nem most... nem kell azonnal. - most nem fogom neki felvetni, hogy ki is tömethetné. Nem is tudom, az valahogy olyan morbid dolog, hogy valaki a háziállatát kitömeti... furcsa.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 18:28

______________________________________________________________
Nem gondoltam volna, hogy egy ruhadarabot lehet ennyire utálni. De úgy tűnik, nagyon is könnyű. Nem akarom újra látni rajta azt a pulóvert többet és még ha nem is így fogalmazva, de kimondom. Ekkor még mosoly játszik az arcomon. Pár perccel később viszont már a könnyeimmel küszködik. Nem akarok sírni. Tényleg nem akarok. De Jorgot a kezemben tartva nem tudom visszafogni magam. Már úgy rohanok végig a lépcsőn, hogy utat engedek a könnyeknek. Amúgy sem tehetnék mást. A szüleim halála miatt sírtam utoljára. Szinte minden este. Azóta nem tettem, csak most. De nem akarom ezt érezni. Nem akarom újra átélni, hogy milyen elveszíteni valakit. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem tehetek ellene semmit. Jorg nem fog felébredni. Nem fogok érezni, ahogy a kis karma beleváj a tenyerembe. Szerettem azt az érzést. Ahogy mocorgott és kapaszkodót keresett. Már akkor is ezt csinálta, amikor megvettem. Ollie soha nem tette ezt. Ő inkább nyugton maradt, amíg biztos talajt nem érzett a lábai alatt. Csak Jorg akart ennyire megkapaszkodni. De már nem fog. Bármennyire is könyörgök érte, akármilyen istenhez fohászkodok, nem változik semmi. Bennem pedig pillanatok alatt változnak az érzések. Egyszer dühös vagyok. Kiabálni szeretnék. Kiadni magamból. Megmondani Marynek, hogy gyűlölöm. Tenni... bármit. Máskor pedig csak jó lenne felmenni a faházba. Elbújni a világ elől és csak sírni.
Akkor viszont, amikor megérzem a karokat magam körül egyértelműen a düh kerül előtérbe. Még ha csak egy pillanatra is, de mérhetetlen harag villan a tekintetemben. Az érintés után csak arra tudtam gondolni, hogy Mary jött utánam. Az, hogy Jenna lehet, meg sem fordul a fejemben. Az első találkozásunk óta ott van a gondolataim között, most viszont még az sem rémlett, hogy egyáltalán a házban van. A szobámban hagytam. De most már tudom, hogy itt van. Itt áll előttem én pedig fél kézzel, ügyetlenül, próbálom eltüntetni a sírás jeleit. Nem rá vagyok mérges. Rá nem haragszok. Semmiért. Viszont a szavai sem könnyítik meg a dolgot. Tudom, hogy erre nem lehet mást mondani. Elégszer hallottam hasonló szavakat akkor. De ettől nem jobb. Még annyira sem, hogy legalább egy mosollyal megpróbálkozzak. De legalább most már nem húzódok el tőle. Hagyom, hogy hozzám érjem. Nem mozdulok és csak egy pillanatra emelem fel a tekintetem. Aztán újra megtörlöm a szemem. Égetik a könnyek, de még mindig próbálom visszatartani őket. Nem láthat sírni, mert... mert... nem.
- Tényleg fáj... - motyogom, de továbbra sem akarom elengedni magam. Csakhogy ez nem rajtam múlik. Összeszorítom a szemem, de csak még több könnycsepp csorog végig az arcomon. Ezúttal meg sem próbálom letörölni. Képtelenség lenne ennyit eltüntetni.
Közben csak az kavarog a fejemben, hogy nem állhatok itt, várva a csodára, ami úgysem történik meg. El kell temetnem. De miért olyan nehéz megbirkózni a gondolattal, hogy beletegyem egy lyukba és földel zárjam le?
- Nem most. Akkor... addig itt maradok vele. Majd szólsz, hogy mikor - bólintok aprót, valamivel könnyebben ejtve ki a szavakat, mint eddig, majd minden további nélkül fogom magam és leülök a fal mellé. A hátamat a tégláknak döntöm és marad a nagy üresség. Mert azt érzem. Most már nem sírok. Elfogytak a könnyek.
Még arra sem kapom fel a fejem, hogy nyílik az ajtó. Talán Mary az. Talán Robert.  De nem akarok velük beszélni. És látni sem.
- Tudod... végignéztem, ahogy kikel a tojásból. Még az állatkereskedésben. Ő volt az első. Nem megrepesztette a tojást és várt, hanem... tényleg széttörte - próbálom felidézni a jó emlékeket, hátha attól nem érzem majd magam ilyen üresnek. Biztos attól van az alig észrevehető remegés is.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 19:17

Ez a délután most valahogy túlságosan hullámzik, először jó volt, amikor örült nekem, és csodás a csók, amivel nyitott, aztán én rontottam el mindent, azzal, hogy őszinte voltam, végül megint csodás lett, amikor úgy tűnt, hogy nincs semmi baj. És most megint a padlóra kerültünk. Egy kicsit sok már ennyi véglet rövid időn belül, főleg hogy azt sem tudom, hogyan segítsek neki. Nem tudom mit tehetnék érte, hogy jobb legyen, hiába látom, hogy teljesen ki van, hiába látom, hogy sír, és hiába ölelem át, hiszen elhúzódik. Egy pillanatra tényleg tartok tőle, hogy kiabálni fog velem, hogy most megkapom azt, ami odafent járt volna, amit magába fojtott, de attól még kikívánkozott volna belőle. De végül nem ez történik, azt hiszem rájön, hogy én vagyok itt vele, nem pedig valaki más és a kezemet már nem löki el, amikor az arcához érek. Úgy szeretném megnyugtatni, elvonni a figyelmét, vagy bármit, de sejtelmem sincs, hogy mivel lehetne. Nem hiszem, hogy az normális lenne, ha... olyasmivel akarnám elterelni a gondolatait, amit odafent kezdtünk el, csak aztán félbe maradt.
Azt viszont tényleg szeretném, hogy megértse, hogy nem baj, ha sír. Az jó tesz, ha használ egy kicsit is, akkor igenis tegye meg bátran. Engem nem zavar, nem fogom gyengébbnek látni tőle. Butaság, hogy a pasiknak nem szabad sírni. Ritkábban teszik, de igenis időnként kell és egyáltalán nem gondolom, hogy ezzel baj lenne, főleg, ha fáj neki, ha rosszul van, ami teljesen érthető. Nem tudom elvenni a kezem az arcáról, csak a hüvelykujjammal simogatom fel és le, újra és újra. Nem ez segít, de az talán jó, ha legalább itt vagyok vele. Ha figyelek rá, ha meghallgatom, és tényleg nem kell most azonnal elásni Jorgot. Várhatunk még vele. Végképp összezavarodom, amikor leül a fal mellé.
- De itt... itt hideg van és meg fogsz fázni. Menjünk be legalább valahova, a fészer, vagy... nem is tudom. Link... - én nagyon is érzem, hogy fázom, a karom libabőrössé vált már egy ideje, de próbálok egyszerűen nem foglalkozni az egésszel. Mégis csak tél van, én meg egy szál vékony pólóban vagyok itt kint. Hezitálok, főleg, amikor nyílik az ajtó, de nem nézem meg, hogy ki az, csak Linkre figyelek. Leguggolok elé szépen és kicsit előre hajolok. Csak egy rövid csókra, csak egy kicsit hátha el tudom terelni a figyelmét, a gondolatait. Nem tudom, annyira nem tudom, hogy mit tehetnék érte. Jobb lenne, ha most eltüntetnénk Jorgot, ha elásnánk? Vagy nem? Az biztosan nem jó, ha itt ül a hidegben, ez tuti, hogy nem jó.
- Biztosan nagyon bátor volt, de tudod ott van még... ott van a testvére is, akivel ugyanúgy törődni kell, neki is fontos vagy... meg nekem is. - tényleg megpróbálok mindent. Mindenféle érvet, indokot, amitől jobb lehetne neki, de már fogynak az ötleteim, nagyon erősen fogynak. Lehet, hogy elég ha csak mellette maradok, de akkor sem maradhatunk itt kint a hidegben.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 19:48

______________________________________________________________
Nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy vele is kiabálni kezdjek. Könnyű lenne megtenni, hiszen a harag ott van bennem. Csakhogy nem ő az oka. Erre még most is hamar rájövök és inkább a könnyeimet próbálom eltüntetni. Nem mintha túl sok értelme lenne, hiszem szinte azonnal jön az utánpótlás, én pedig már nem küzdök ellene. Ahogy az ellen sem, hogy hozzám érjen. Az ölelés is csak azért zavart, mert nem tudtam, hogy ő az. Most viszont, az érintése jól esik. Igaz, nem mutatom. Képtelen vagyok mosolyogni vagy bármi. De nem tolom el a kezét, nem lépek el. Csak hagyom, miközben próbálok megbirkózni a szavakkal. Nem megy könnyen. Most valahogy minden túl nehéznek tűnik. Az pedig egyenesen lehetetlennek, hogy eltemessem Jorgot. Valamennyire megkönnyebbülök, amikor azt mondja, hogy nem kell most megtennem. Jó. Ez... jó. Akkor viszont leülök a fal mellé és megvárom, amíg úgy nem gondolja, hogy most. Addig elfogadom a gondolatot, hogy nincs többet.
- Nincs olyan hideg... és a fészer be van zárva - mondom kis gondolkodás után és tényleg nem hazudok. Nem érzem, hogy fáznék. Egyáltalán nem érzem a hideget. A fészeren pedig akkor lakat van, mint az öklöm. Úgyhogy maradok a fal mellett ülve, felhúzott lábbal, az ölemben Jorggal.
Képes lennék itt ülni mozdulatlanul akár órákig is. Az apró csók persze kizökkent egy pillanatra. Nem azt mondom, hogy most már jól vagyok, de... segít. Mintha csak most fogtam volna csak fel igazán, hogy itt van velem.
- Tudom. Ott van Ollie. Nem szabad túl sokat beszélnem hozzá. Nem szabad hagynom, hogy kimásszon - szögezem le, magammal vitatva meg a dolgot és mélyen elraktározva a fejemben.
- És rád is vigyáznom kell - teszem hozzá egy pillanatnyi szünet után, ahogy ráemelem a tekintetem. Ezután viszont már tényleg oldalra fordítom a fejem. Mary és Robert is ott állnak az ajtóban. Az egészet végignézték, vagy csak most jöttek? Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor hallottam őket.
- Felviszem Jorgot a faházba - jelentem ki és most már elhatározom, hogy összeszedem magam. Felkelek a földről, ahol nem is ültem olyan sokáig. Egy perc alatt felmászik a kötéllétrán és már egyedül jövök vissza. Alig hallom, hogy Mary megszólal, amikor Jenna felé igyekszek.
Majd vesznek nekem másik gyíkot? Másikat? Gyíkot? Megtorpanok és akaratlanul is ökölbe szorul a kezem.
- Jorg nem gyík volt, hanem gekkó. Nem lehet csak úgy... venni helyette egy másikat - javítom ki most még egész halnak. Ezután viszont emelem a fejem és jó ideje most először nézek a szemébe.
- De próbáld ki. Szerezz egy másik... gyereket, aki majd betartja a hülye szabályaidat! - emelem most már meg újra a hangom. Nem mondom ki, de egyértelmű a gyűlölet. Tényleg nagyon sok mindent megtettem. Úgy viselkedtem, ahogy elvárta, de ő még csak ennyit sem volt képes, hogy... hagyja békén a gekkóimat.
Valamit még kapok válaszként. Valami olyasmi a lényege, hogy nem mehetek csak úgy el. Dehogynem. Megtehetem. Már eddig is meg kellett volna tennem.
- Jen? - nyújtom felé a kezem, de a hangomon még mindig érezhető a feszültség. Nem rá irányul, egyszerűen csak nem tudok ilyen gyorsan váltani. Pedig kellene. Igaz, azon semmi nem változtat, hogy egy perc múlva már nem akarok itt lenni. Irány a hátsó udvar ajtaja. Kabát, minden nélkül. Majd... beülünk valahova. Hozzá. A netkávézóba. Egy bárba. Akárhova.
Csak nem kelljen itt lennem tovább.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 20:44

Tudom, hogy be kéne menni, muszáj lenne, mert így meg fogunk itt fagyni. Én érzem, hogy hideg van, nem hiszem, hogy ő tényleg nem érzi, bár ha ennyire erős most a hideg, és a miatt esélytelen a dolog... akkor lehet benne azt hiszem ráció, de akkor is rá kéne vennem, hogy megmozduljon és velem jöjjön be, vagy a fészerbe. Teljesen mindegy, csak el innen, mielőtt tényleg átfagyunk teljesen és átmegy kékbe a szánk is. Hallom én, amit mondd és akaratlanul is elhúzom a számat arra, hogy ugrott a fészer lehetősége. Nem valami jó hír, de nem hagyhatom itt, hogy bemenjek mondjuk a kabátomért, a pulcsit meg amúgy se értékelné, szóval arra nem nagyon van reális esély, hogy hozzám kerüljön most.
- De hideg van, nagyon is. - szerintem már kék a szám. Azt érzem, hogy libabőrös vagyok és arra is bőven látok esélyt, hogy a számon is már látszik, mint amikor túl sokáig vagy a hűvös vízben és nem mozogsz nyáron, akkor is meglátszik, ahogy kékül a szád. Én meg egy vékony pólóban vagyok, ami kivágott és még rövid ujjú is, azért az ő inge ennél valamivel többet ad, de még az is vékony erre az időjárásra. Azért próbálkozom, még így is, ha más nem, hát egy apró csókkal. Ha hagyja, akkor egy kicsit el is nyújtom, hogy elérjek vele valamit, hogy egy kicsit visszatérjen most ide a jelenbe és felfogja, hogy bár Jorgnak vége, de attól még van más is. Nem várhatom el, hogy most azonnal rendben legyen, de... szét fogunk fagyni itt!
- De beszélhetsz hozzá, nem miattad mászott ki Jorg, és nem azért lett baja. Nem vagy benne hibás. - nem akarom, hogy azt higgye az ő hibája volt, ezért határozottan magyarázok neki, hogy elhiggye. Egyáltalán nincs így és ezt tudnia kell. Ha valaki hibás, akkor csak én lehetek, hiszen én voltam, aki felspannolta és azért történt ez az egész, aztán meg miattam nem kereste meg, de ezt már nem mondom ki, félő, hogy csak még jobban kiakadna.
- Azért én tudok vigyázni magamra... elkerülöm a lapátokat. - mosolyodom el, hogy értse, hogy csak viccelek természetesen. Nem gondolom én ezt egyáltalán komolyan, meg végképp nem akarok rossz érzéseket felidézni benne. Tudom, hogy az pocsék érzés lenne neki megint, ha újra fel kéne idéznie, hogy mi történt Jorggal. Csak akkor fogom fel, hogy nem egyedül vagyunk, amikor ő oldalra néz, aztán végül felállok, amikor ő is ezt teszi és újfent kissé bizonytalanul állok meg. Nem tudom, hogy vele kellene-e mennem, de amikor hamarosan visszaérek, akkor már tudom, hogy nem. Csak átölelem magam, mert határozottan nagyon fázom már, és azonnal felszalad a szemöldököm, amikor Mary megszólal. Jó ég! Ezt nem gondolhatja komolyan! De most akkor sem merek megszólalni, csak hallgatom, amit mond, ahogy újra felemeli a hangját és igen, kiáll magáért! Bólintok egy aprót, és nem is nagyon merek a kereszt szüleire nézni, csak megfogom Link kezét és követem kifelé. Attól függetlenül, hogy tényleg baromira fázom, mégis csak tél van, én meg nyáriasan vagyok öltözve. Pár pillanatig nem is merek mit mondani, őszintén szólva egy árva szót sem merek szólni, csak megyek vele. Amúgy is lassan remeg a szám a hidegtől, talán jobb lenne valahol beszélni. Bár persze még csak táska sincs nálam... szóval pénz sem, ami sok mindenben akadályoz.
- Kiálltál magadért Link, ügyes vagy! De valami... meleg helyet kéne keresni. - teszem azért hozzá, mert komolyan baromira fázom már.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 21:17

______________________________________________________________
Lehet, hogy hideg van, de én nem érzem. Nem érzek semmit csak furcsa ürességen kívül. Azt is csak valahol mélyen tudom, hogy nem kellene itt kint ülni. Én nem fázok, ő viszont igen. Látom rajta, mégsem tudok ezzel foglalkozni. A csók viszont határozottan segít. Úgy is, hogy nem tudom igazán beleélni magam. A nyomába sem ér annak a kellemes és különlegesnek, ami bent volt. Amikor tényleg úgy éreztem, hogy minden ellenére boldog vagyok. Most viszont marad az üresség, amiben a csóknak köszönhetően egy cseppnyi élet is megjelent.
- Semmiben nem vagyok hibás, mégis minden... - széthullik, elromlik, eltűnik, meghal. Sokáig tudnám folytatni a felsorolást, de nem teszem. Egyiket sem mondom ki. Megtehetném, de attól nem lenne jobb.
- Az... jó - kényszerítem magam, hogy legalább egy félmosoly megjelenjen az arcomon. Ha nem is túl hihető, de kell. Mert szeretném, ha tudná, hogy értékelem, hogy itt van mellettem és próbálkozik. Nem tudom, hogy egyedül mennyivel lenne rosszabb, de az lenne.
Mikor már nem bírom tovább nézni Jorgot, rászánom magam, hogy oldalra nézzek. Érzem magamon a figyelő tekinteteket és most már egyre jobban zavar. Mégsem akarok egy szót sem szólni hozzájuk. Minden szavam Jennához intézem. Neki magyarázom, hogy mit csinálok. Egy perc múlva már jövök is vissza. Meg sem fordult most már, hogy itt maradjak. Nem magam miatt, hanem miatta. Mert látom, hogy egyre jobban fázik és én akkor is úgy gondolom, hogy valamilyen szinten vigyáznom kell rá. Úgyhogy be kellene menni. Bezárkózni a szobámba. Mary szavai viszont megváltoztatják a tervet. Nem bírom megállni, hogy ne szóljak vissza neki. Hogy ne kiabáljak. Hogy ne adjak ki mindent magamból, ami csak megfordul a fejemben. Aztán csak kinyújtom a kezem Jenna felé és vele együtt indulok meg a kapu felé. Ki van zárva, hogy visszamenjek a házba. A házába.
Az utca végén már rájövök, hogy legalább a kabátunkat magunkhoz vehettük volna, de most már késő. Nem bírom rászánni magam, hogy visszaforduljunk. Az olyan lenne, mintha belátnám, hogy őrültséget csináltam. Mintha bocsánatot kérnék és arra várnék, hogy visszaálljon a rend. Ezt viszont nem akarom.
- Mert most... nem tudom - szeretnék valami magyarázatot adni, hogy most miért tudtam megtenni, mikor máskor olyan nehezen ment. De fogalmam sincs, mi kavargott akkor bennem, amitől kiabálni tudtam. Viszont nem érzem győzelemnek. Egyelőre nem tudom a jó oldalát nézni. Mindent beárnyékol az érzés.
- Igen, meleg hely, mert nem akarom, hogy megfázz - mondom, csak előre nézve, le nem véve a szemem az útról. Próbálom feltérképezni a környéket és fejben bejárni, hogy rájöjjek merre is kell tovább mennünk.
- Arra van egy könyvtár - intek a fejemmel balra, de már húzom is magam után, miután meggyőződök róla, hogy nem jön egy kocsi sem. Amint átérünk, elengedem a kezét és inkább magamhoz ölelem, hogy ne fázzon annyira. Lehet, hogy furcsa így menni, de így érzem helyesnek.
Ha elérjük a könyvtárat, nem tudom, mit fogunk csinálni, de ott legalább meleg lesz. Aztán... van telefon. Meg... ilyesmi. Majd megoldjuk. Pár óra múlva már én is ki fogom találni, merre megyek mindezek után.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me? 30.01.14 21:40

Próbálom egy kicsit visszarántani ide a jelenbe. Tudom, hogy fáj most, de nem mondhatom, hogy átérzem a fájdalmát. Nem veszítettem még így el soha senkit, vagy semmit. Nem volt állatom - apa soha nem engedte volna - és nem volt olyan személy sem az életemben, aki meghalt volna. Esetében pedig még rosszabb, hiszen Jorgot a kereszt anyja ölte meg. Nem értem, hogy miért nem tett rá egy dobozt, vagy tudom is én. Nem kellett volna végezni vele, lehetett volna más megoldást találni! De akkor sem akarom, hogy magát hibáztassa e miatt.
- De mindenki hibás dolgokban, de... nem szabad úgy érezned, hogy miattad halt meg. Nem te ölted meg. - ez a lényeg, nem ami előtte volt. Nem azért szokott el a gekkója, mert beszélt hozzá, és nem is azért lett vége, mert nem kereste meg azonnal. Ezek még nem okok a halálára, az ok az, hogy Mary nem volt képes kezelni ezt a helyzetet. Nem is értem! Hogy akarhat valakit magához láncolni, akire nem kíváncsi? Ennek egyszerűen semmi értelme sincs, egyáltalán semmi! Inkább megpróbálom kicsit elviccelni ezt az egész helyzetet, hogy ne aggódjon még értem is. Úgyse vigyázhat rám folyton, de tudom, hogy most nagy nevetést nem várhatok el. Az is elég, hogy valami halvány mosolyféleség az arcára kerül legalább rövid időre. Nekem most ez is bőven elég!
Aztán előkerülnek a kereszt szülei. Nem ez most nem jó hír, én pedig tudom, hogy most az egyszer nem szabad megszólalnom. Pedig lenne mit mondanom! Nagyon is oda tudnék vágni pár szót. Hogy ez az egész kiborító, hogy nem bánhat így valakivel, aki fontos neki, mert csak kínozza, és nem is veszi figyelembe, hogy neki mi a jó. Azt mondja magának, hogy védi, miközben csak bezárja és szenvedteti. Ez nem normális dolog! És hazugság, ha azt mondaná, hogy ennek ellenére mégis szereti, mert akit szeretünk azzal nem bánunk így. De magamban tartom, csendben maradok végig, amíg a faházba megy, és akármennyire is fázom, nem vacogok, csak átölelem magam, amíg visszaér. És Mary még ezt is el tudja rontani, még én is tudom, hogy milyen nagy butaságot mondott. Őrült nagy butaságot! Szívesen mennék be, legalább a kabátért, de nem ellenkezem, csak lemondóan rázom meg a fejem egy pillantást még vetve a kereszt szüleire, aztán megfogom a kezét és követem. Biztos vagyok benne, hogy ez az egész rám lesz kenve, én leszek a hibás, hogy én változtattam meg, pedig én csak... felébresztettem és megmutattam neki, hogy az élet másmilyen is lehet. Talán nehezebb, mert ha én nem vagyok nem hal meg a gekkója, nem törnek össze a makettjei, nem száll vitába a kereszt szüleivel és persze nem bántom meg én is, de a jó részek is kimaradnak és a jóért igenis érdemes elviselni a rosszat.
- Bírom én azt hiszem, ha mozgásban vagyunk talán jobb. - bár azért persze nem fogok átmelegedni, és hirtelen kiolvadni sem, kelleni fog a meleg hely, de még bírom. Bírni kell, akkor is, ha kék a szám és kissé remeg. Az nagyon jó, amikor átölel és úgy indulunk meg a könyvtár felé. Egy aprót még bólintok, de egyelőre más nem megy, csak legyünk már ott! Onnan már hívhatunk egy taxit, vagy felhívom a bátyámat, hogy ha végzett a munkával, akkor kanyarodjon arra a kocsijával és vegyen fel minket. Azt hiszem ez lesz a legegyszerűbb. Ahogy ismerem úgyis azonnal jönni fog, amint ráér, ha nem valami rendkívül fontos ügye van, akkor se perc alatt hazafuvaroz minket. És hogy aztán mi lesz? Na azt még nem tudom, befejezhetnénk azt, amit elkezdtünk a szobájában, bár persze fogalmam sincs, hogy lesz-e kedve bármihez. De az is jó, ha csak együtt alszunk, átölelem, és majd könnyebben megnyugszik.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Link & Jenna - Do you really love me?

Vissza az elejére Go down

Link & Jenna - Do you really love me?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Csapat/Játékos/Mesélő Kereső
» Love Bites - Vámpírnaplók RPG
» Greg hálószobája
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira
» Love Bites

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Blake családi ház-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához