welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Lara Dawson
14.09.17 3:34
Gimnázium
Saige Hannigan
30.08.17 22:56
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (648)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (449)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Timur Theodor Volkov
 
Lara Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Jenna • Link - Will you marry me?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Jenna • Link - Will you marry me? 25.02.14 20:29

http://www.youtube.com/watch?v=0JVUaHJcZp4
______________________________________________________________
Napok óta nyugtalan vagyok, alig alszok és amikor mégis, annyit forgolódok, hogy már sikerült egyszer a földön találnom magam. És hazudok. Nem mondom, hogy jól, de hazudok. Muszáj megjátszanom magam, ha titokban akarom tartani az egész tervemet. Már egy hete összeállt a fejemben, hogy hogy is fogom csinálni és elég nehéz titokban tartani. Már így is egy nappal előrébb hoztam az egészet. Ha még egy napot késlekedek, félek, hogy elszáll minden bátorságom. Pedig tényleg magabiztos vagyok, mégis ahányszor lecsukom a szeme, minden összeesküdik ellenem és a lelkem mélyén érzem, hogy milyen lesz, ha nemet mond. Hiszen minden oka megvan rá, de mégis, ahányszor nyitva a szemem, meggyőzöm magam arról, hogy mindezt elnyomja a szerelem. Ez a nagykönyv szerint így működik, nem?
Ebben a könyvben viszont nincs benne, hogy ne legyünk idegesek pár nappal az egész előtt. Abban sem vagyok biztos, hogy ez egyáltalán lehetséges. Ma pedig, hogy igazából is elkezdek készülődni, meglátszik mindenen az idegességem. Először is, még többet bénázok, mint amúgy. Sikerül elég mélyen belevágni az ujjamba, amikor is a lógó árcédulát igyekszek levágni az új ingemről. Fél kézzel, hogy semmit ne vérezzek össze, próbálok sebtapaszt keresni. Kipakolom a fél szekrényt, mire találok. Szép lesz így csinálni az egészet, hogy az ujjamon tapasz van. Apró hiba, én viszont sokkal nagyobbnak látok.
A következő lépés a már megszokott rózsa dolog. Nem túl meglepő, hogy úgy éreztem, ezt nem hagyhatom ki. Csak azt nem vettem figyelembe, hogy azt nem csak úgy az ajtó előtt, a lábtörlőn szokták elszórni. Nekem viszont csak ennyire, meg az emeleti lépcsőre futotta. Aztán a pezsgő, behűtve az szobájában - vagy a szobánkban? - majd irány a fürdőszoba. Mivel tudom, hogy egyetlen szót sem fogok tudni kinyögni, hogy itt áll majd előttem, más megoldást kellett találnom. Találtam egy boltot, ahol lemosható, gyerekeknek való tetoválásokat árulnak. Betűk. Furcsa, hogy találtam, de ott ilyen is van. Szépen bevásároltam, most pedig itt is ideje, hogy a bal kézfejemre rátegyem őket. Átáztatni vízzel, óvatosan lehúzni, ez már megy. Régen sok ilyenem volt, de soha nem volt kiolvasható belőlük ilyen fontos kérdés.
Már csak az van hátra, hogy próbáljam megkötni a nyakkendőt, amit már nem is tudom melyik boltban vettem. A fekete ingen elég jól mutat a vörös nyakkendő. Legalábbis azt hiszem. Csak ne farmer lenne rajtam! De ő azt szereti, nem igaz? Még egyszer ellenőrzök mindent, majd az órára nézek. Vészesen fogy az idő. Az, hogy valami piti indokkal elküldtem itthonról, amit épp akkor találtam ki, nem hiszem, hogy órákat ad nekem.
Már csak arra elég, hogy még egyszer ellenőrizzem a fekete dobozban a gyűrűt és kissé idegesen álldogáljak az ágy mellett, egyetlen szó nélkül. Mikor már hallom lent az ajtó nyitását, akkor jut eszembe, hogy még valami zeneféleségen is gondolkoztam. Igen. Ez az. Kell még zene. Kapkodva, leverve egy kis figurát az egyik polcról, kapcsolok igazán halkan hifit.
Csak találjon ide... csak maradjak addig állva... Aztán már térdelek is fel, tartom fel a kezem, majd teszem inkább a szívemre, hogy látható legyen a felirat a remegéstől is. Aztán már csak annyi dolgom van, hogy feltartsam nyitva a kis dobozt. Igazán egyszerű...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 25.02.14 21:16

Link & Jenna




Valahogy érezem ám rajta, hogy valami furcsaság van. Mintha még a szokásosnál is izgatottabb lenne, bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezt jól látom. Egyébként is hajlamos idegesnek lenni és végülis most bőven van is oka rá, hiszen telnek a napok, a hetek és most már egyértelműen látszik, hogy a baba nő... hogy ott van és... egy kicsit ez még nekem is ijesztő. Szóval főként ennek tudtam be ezt az egészet. Olyasmire nem akarok gondolni, hogy esetleg, nem is tudom, zavarná az, hogy a testem változik. Azért akárhogy is nézzük, de egy kicsit zavar tükörbe nézni. Hiába próbálom mondogatni magamnak, hogy ez egyszerűen csak ezzel jár. Hogy most már félúton vagyok, és majd újra visszafogom nyerni utána a normális alakomat. Csak most nézek ki lassan úgy, ha beállok a tükör elé, mint egy... bálna. Jó ennyire még nem vészes a helyzet, a durva az, hogy még rosszabb is lesz, de remélem, hogy őt ez nem zavarja. Az rémesen esne, hiszen mégis csak ezzel jár a terhesség, nem tudnék tenni ellene, akkor sem, ha akarnék.
Az viszont egy picit morcossá tesz, amikor azt találja ki, hogy neki most... fagyi kell. De hiszen én vagyok kívánós nem? Vagyis elvileg a terhes nők szoktak azok lenni, bár én még eddig semmi ilyesmit nem érzékeltem. Egy biztos, sok kedvem nincs menni, de mivel ő is annyira figyel rám azóta, hogy tudjuk ezt az egészet, én is megtehetem ezt érte nem igaz? Amúgy is jót tesz egy kis levegőzés, főleg hogy szinte már tavasz van, én pedig imádok mászkálni. Persze a motor... hát az nem megy. A bátyám konkrétan lezárta, és azt mondta, hogy ha így fel merek ülni rá, akkor el is viteti innen. Meg kell hagyni, igaza van, de én simán képes lettem volna rá, hogy felpattanjak gond nélkül. De végül maradt a séta és a legközelebbi kisbolt. Végülis, ha már itt vagyok, nekem is jól esne mondjuk egy... csoki fagyi. Amit megehetek az ágyban mondjuk az után, hogy este összebújtunk, mert hát az alap. Na ez az egy viszont meg van, e téren nagyon is kívánós vagyok, még a megszokotthoz képes is. Olvastam is erről, hogy van egy szakasza a várandósságnak, amikor konkrétan mindentől beindul az ember. Hülyeség, mert ha már amúgy is gyereket vársz, akkor mi a fenéért reagál így a szervezeted? De nem nagyon érdekel, és nem hiszem, hogy Linket zavarja a dolog. Elég sok kimaradása volt, ami a szexet illeti, fel sem merül bennem, hogy zavarná, hogy mostanság sokat kap belőle.
Az utat szerencsére egészen gyorsan megjárom és komolyan nehezen állom meg, hogy ne egyek bele a fagyiba, csak épp kanál nincs nálam és hogy nézne már ki, ha próbálnék a dobozba valahogy belenyalni, vagy tudom is én. Úgy néznék ki, mire hazaérek, mint egy két éves, aki rávetette magát a csoki fagyira. Az viszont már az ajtóban feltűnik, hogy valami más. Rózsák a lábtörlőn? Kissé ráncolom ugyan a homlokom és nem is értem, hogy mi a fene van. Nincs valami fordulónk igaz? Azért annyi idő még nem telt el, még csak fél év sem, és sose tartottam értelmesnek, amikor valaki minden hónapfordulót ünnepel. Az kissé túlzás. Benyitva már látom, hogy a lépcső is hasonlóan fest. Először még az se jut eszembe, hogy a fagyi bekerüljön a hűtőbe, félútról fordulok vissza, hogy bedobjam, no meg ledobjam a cipőmet, és innentől óvatosan lépkedjek fel, mert hát ki tudja, hogy vannak-e tövisek is. A szobánk felé közeledve már hallom a halk zenét is.
- Link... mi a... - nagyjából eddig sikerül eljutni, mert amikor elérem a célt, belépek a szobába akkor már látom, hogy mennyire kicsípte magát. Fekete ing és a vörös nyakkendő, rendkívül szexi, szó se róla. Először nem is tűnik fel a kezében lévő kis doboz, csak amikor letérdel és... Nem először még így sem értem, csak mikor nyílik a doboz és a felirat a kezén. Szaporábbra vált a szívverésem és nem tehetek róla, de könny szökik a szemembe, ahogy felfogom, hogy mi is van itt. A kezem a szám elé kerül, de azért azt hiszem látszik az arcomon, hogy határozottan örülök.
- I... igen! Igen-igen! - nem megy egyszerűen először kimondani, de aztán még ráerősítek. Nem hiszem, hogy először más kellene, és nem is tudnék most mást mondani. Még az is nehezemre esik, hogy megmoccanjak, pedig nagyon szeretnék a nyakába ugrani, csak hát térdel és nekem nem engedelmeskednek a lábaim rendesen.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 25.02.14 21:51

______________________________________________________________
Az utolsó percig bizonytalan vagyok. Nem elég a napok óta tartó kialvatlanság, idegeskedés. Nem, még bénázok is azzal, amivel csak lehet. Komolyan, fogalmam sincs, honnan jött az ötlet, hogy pont fagyiért küldjem el a boltba. Soha nem ugráltattam még semmi apróságért, most mégis megteszem. A fő, hogy távol legyen. Azt pedig csak remélni tudom, hogy sok időbe telik, amíg megjárja. Ha minden könnyedén, minden gond nélkül menne - ahogy persze nem megy -, akkor is időbe telik, amíg mindent elintézek. Az ujjam leragasztva, de persze percek múlva már halványan átüt a vér. De ugye mit érdekel ez engem? Túl sok dolgom van. Először félregombolom az ingem, szenvedek a nyakkendőkötéssel... a rózsaszirmokkal. Eszembe sem jut, hogy az egész házban szétszórjam. Csak a bejárathoz jut, meg pár lépcsőfokra.
De nincs időm túl sokat foglalkozni vele. Sietek, ellenőrzöm a pezsgőt a vödörbe, aztán megcsinálom a kezemre a lemosható, gyerektetoválást. Ha ez nem lenne, kénytelen lennék filccel felírni valahova. Mert az szóba sem jöhet, hogy én kimondjam ezeket a szavakat. Abból csak értelmetlen dadogás és félszavak lennének. Az meg milyen már? Amúgy is, a tetoválás jó dolog. Neki is van egy csomó és talán nekem is kellenem majd egy. Valamikor. Egyszer.
De ezt biztos nem fogom átgondolni. Túl ideges vagyok ahhoz, hogy bármit végiggondoljak. Ahogy telnek telnek a percek azon kapom magam, hogy a kezem enyhén remegni kezd, miközben én a szobában járkálok fel alá. Még a zenét is az utolsó pillanatban indítom és várom azt a percet.
Magamban visszaszámolok. Hallom a lépteket a lécsőn.
Még három lépcsőfok.
Még kettő.
Még egy.
Majd pár lépés az ajtóig.
Kihúzom magam, de hiába készültem fel, egy perccel tovább állok ott mozdulatlanul előtte, mint kellene. Végül még ha megkésve is, féltérdre ereszkedek, majd a tetovált kezem feltartom. Először félig magam elé, majd inkább a szívemre teszem, mintha ezzel együtt megesküdnék neki. Mintha szavak nélkül is olyan esküt tennék, mint élesben a házasságnál szoktak. A másikban pedig felpattintom a kis fekete dobozt, benne a csillogó gyűrűvel.
Bevallom, még egy visszafogott mosoly sincs az arcomon. Elég egyértelmű, hogy feszengek, de csak azért, mert nem tudom a választ. A szívem olyan hevesen ver, hogy fogadni mernék, a halk zenén túl is hallani a ritmikus dobolást. De rendületlenül térdelek ott egészen addig, amíg ki nem mondja azt a szót. Amíg nem válik egyértelművé, hogy nem fog visszautasítani.
- Tényleg? - kérdezek vissza nagyon halkan, suttogva. Tudom, ez a lehető legidiótább szó, amit csak mondhattam. De persze, hogy nem szükséges válaszolnia. Már terül is szét egy nagy, bárgyú vigyor az arcomon és fogadok, hogy máris nem nézek ki úgy, mint aki pár percen belül rosszul lesz az idegeskedéstől.
Akkor nem izgultam ennyire, amikor gyerekként apa felvitt maga mellé a színpadra, hogy játsszam el az egyik zenéjük felvezetőjét!
Most viszont még arra is úgy kell emlékeztetnem magam, hogy most kell innen felállni. Igen, ezt mondta a nő, ahol a gyűrűt vettem és nagyjából mintha ezt említette volna Kiki is. Vagy azt már csak bemeséltem magamnak? Mindegy. Nem számít. Felállok a földről, odalépek hozzá - már ha hagy rá nekem lehetőséget - és még mindig enyhén remegő kézzel, megszenvedve a sebtapasz miatt lévő érzéketlenséggel, az ujjára húzom a gyűrűt.
Egy pillanatig csak beharapom a szám szélét és állok ott előtte. Tudom, hogy mondanom kellene valamit, de annyira kevésnek tűnik most ide bármilyen szó is. Melyik írná le azt a boldogságot, amit érzek? Melyik lenne az, amit mondanom kellene, ha a szimpla "szeretlek" kevésnek tűnik?
- Nem hittem, hogy igent mondasz, de... - oké, te idióta, csókold már meg! beszélek magamban, és most már tényleg meg is teszem ahelyett, hogy leállnék saját magammal vitatkozni. Úgy húzom magamhoz, mintha az életem múlna rajta.
- Annyira szeretlek. Szeretlek... titeket - suttogom az ajkai közé és azt hiszem, a hetek, hónapok elteltével most először beszélek mind a kettőjükről egyszerre.
- És sajnálom, hogy olyan furcsán viselkedtem az utóbbi pár napban. És azt is, hogy elküldtelek a boltba és... - tudnám folytatni a listát, de inkább elhallgatok és csak nézek rá mosolyogva, miközben el nem engedném a derekát.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 26.02.14 15:28

Link & Jenna




Lehet, hogy az elején még egy kicsit morcos voltam, hogy csak úgy elküldött a boltba, de végül is jót tesz a levegő, és amúgy is idegesítő már néha, hogy figyelnem kell magamra. Komolyan állati nehéz úgy babát várni, hogy közben a bátyáddal és a pároddal élsz együtt, akik próbálnak lebeszélni mindenről, ami eddig nem jelentett gondot. Az egy dolog, hogy tök új a motorom és még alig ülhettem fel rá, de e mellett egyre inkább azt érzem, hogy még az aggódással is túlzásba esnek. Nem vagyok azért üvegből, ha valami apró botlás történik, akkor sem halok bele, vagy ilyesmi. Oké, tudom valamivel jobban kell figyelnem magamra, mint eddig, de akkor sem fogok azért ennyire nagyon túlzásba esni, ahogy azt ők elvárják. Ezért is jó egy kicsit kimozdulni egyedül, és akkor tényleg nem kell hallgatnom semmit, hogy figyeljek hova lépek, meg hogy rendesen öltözzek fel, mert meg fogok fázni stb.
Az viszont nagyon is meglep, ami visszaéréskor fogad. A rózsaszirmok, és amikor elérem a szobát a halk zene is. Őszintén szólva egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy bármi hasonlóra számítanom kéne. Ezért is pislogok nagyokat, amikor majdnem egy percig csak áll az ágy mellett olyan szépen kicsípve. Még ekkor sem esik le, hogy mire is készülhet, maximum valahol mélyen motoszkál bennem valami, de akkor lesz egyértelmű, amikor letérdel. A kezem a szám elé kerül és nem tehetek róla, de a könny is felgyűlik a szememben. Az nem kérdés, hogy mi lesz a válasz, hiszen miért mondanék nemet? Szeretem, napról napra biztosabb vagyok benne, és miért is akarnék mást magam mellé, ha egyszer ő ennyire figyel rám? Tudom én, hogy nem az a tipikus macsó, ügyetlen is időnként, de eddig még soha senkinek nem voltam ennyire fontos, és ez igenis sokat számít. Elmosolyodom, amikor visszakérdez, de egyelőre nem megy az, hogy újra ki is mondjam, egyszerűen csak bólintok, és próbálom arra ösztökélni magam, hogy megmoccanjak, de egyszerűen nem nagyon megy még mindig. Akkor sem, mikor végül feláll, csak nyújtom a kezem és cseppet sem érdekel, hogy kicsit is ügyetlenkedik azzal, hogy az ujjamra húzza a gyűrűt.
- Szeretlek és az bőven elég! - nem is értem, miért mondja, hogy nem hitte, hogy igent mondok. Miért ne tettem volna meg? Mégis csak gyerekünk lesz és.. és nem számít az sem, hogy nem biztos, hogy az övé, mert ha mi úgy állunk hozzá, akkor úgy van és kész. Komolyan már szinte vártam, hogy mikor csókol meg végre, és amikor megtörténik szorosan karolom át a nyakát és simulok hozzá, hogy viszonozzam, még akkor is, ha egy cseppnyi sós íz is vegyül most bele, hiszen azért pár könnycsepp csak kikívánkozott a szememből. A szavaira már csak elmosolyodom, és csak még szelesebb lesz az a mosoly, amikor többes számmal fejezi be a mondatot. Csak finoman végigsimítok az arcán, aztán nézem csak meg a gyűrűt, hiszen nem az számít, hogy néz ki.
- Csodás, tényleg csodás, ezek után le se imádkozhatod rólam. - az cseppet sem érdekel már, hogy elküldött boltba, vagy hogy furán viselkedett. Már tudom az okát, és boldog vagyok, hogy e miatt történt. Olyan nehéz most megszólalni, csak inkább egy csókkal fojtom belé a szót. Nem kell, hogy butaságokat mondjon, nem számít semmi, csak ez... ez az egész, ami kettőnk között van.
- Én sose gondoltam volna, hogy... hogy megkéred a kezem Link. - nem mondom ki, de nem gondoltam, hogy van benne annyi bátorság. Persze így sem mondta ki nyíltan, de ez is bőven több volt, mint bármi, amit remélhettem volna, és felettébb romantikus is volt az egész együtt, és persze jó sokat készülhetett rá.
- De honnan volt rá pénzed? - talán nem ide való kérdés, de akkor is kíváncsi vagyok. Újra megnézem a gyűrűt, de eszem ágában sincs elengedni a nyakát a másik kezemmel, vagy egy kicsit is eltávolodni tőle.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 26.02.14 18:12

______________________________________________________________
Nem hittem, hogy képes leszek végigcsinálni. Még most is azt súgja minden porcikám, hogy ez nem fog menni. Hogy valamit elrontok. Nem  elég a virág, nem elég szép a gyűrű... nemet mond. De tévedek. Az arcán legördülő könnycsepp nem arról árulkodik, hogy bármit is rontottam volna. Mégis alig fogom fel, amikor kimondja a választ. Eleinte még mosolyogni sem merek, inkább csak hitetlenkedek. Komolyan? Tényleg igent mondott? Pislogok párat és a szám szélét harapdálom, majd amikor bólint, felállok és odalépek hozzá. Tudom én, hogy most kell az ujjára húzni a gyűrűt, mégis van egy hosszú pillanat, amíg a szemeit vizsgálom és csak utána jöhet a gyűrű. Ekkor már kezdem magamban érezni a kezdetleges örömet, de ez csak akkor válik láthatóvá, amikor már magamhoz húztam és csókolom. Különös, de attól, hogy a könnyei vegyülnek az egészbe, csak még tökéletesebbnek tűnik minden. Mintha ez a pillanat soha nem érne véget. Legalábbis ezt szeretném.
Persze azt sem bánom, amikor megtörténik, hiszen ott marad a közelemben. Nem akarom elengedni. Soha többet. Egy percre sem. Pár szót már képes vagyok kimondani, de még mindig túl hevesen ver a szívem. De ez lehet, hogy a csók miatt is van. Nem számít. Elmosolyodok, ahogy végigsimít az arcomon és figyelem, ahogy jobban megnézi magának a gyűrűt.
- Nem terveztem. Nem szokás az ilyesmit... leimádkozni. Maximum a ruhákat szokás, de... - bizonytalanodok el egy pillanatra, ahogy átfuttatok a fejemben minden információt, amit csak megtudtam. De egyik sem szól ilyesmiről.
Mégis egy pillanatra újra megjelenik bennem az idegesség és úgy érzem, hogyha már itt állok előtte, és igent mondott, akkor ideje még bocsánatot kérnem tőle a sok furcsaságért. Azért, ahogy viselkedtem. Mert tényleg tartozok neki ennyivel. Akkor is, ha még a mondatot sem hagyja befejezni. A csókba persze már belemosolygok. Megértetettem, hogy jobb, ha csendben maradok, mert nem vár magyarázatot.
- De azért nem baj, hogy megtettem. Vagy valami olyasmivel próbálkoztam - mutatom fel a kezemen lévő tetoválást, ami már most el kezdett kopni. Tudom én, hogy ez így nem az igazi, klasszikus lánykérés. Sőt, ha a szabályoknál tartunk, nem is kérdezem rá a bátyjánál, hogy szabad-e. Nem tettem fel a nagy kérdést, csak a kezemre tetováltam.
- Hogy honnan volt...? - kérdezek vissza és már éppen belefognék a nagy magyarázatba. Szeretnék mindent elmondani. Felhívni Kikit, elújságolni mindent és megkérni, hogy jöjjön el.
De felrémlenek bennem a szavai és az egész miatt egy pillanatnyi árnyék suhan át az arcomon. Tényleg csak egy másodperc az egész, aztán már elő is állok a válasszal. Nem hazudok, csak nem árulok el neki minden apró részletet.
- Mint kiderült, a szüleim után van egy kis pénzem - kezdem nagyon is komolyan, majd újra elhallgatok. Lesütöm a szemem, mintha most jönne a szégyenteljes rész és mikor újra szóra nyitom a szám, akkor is csak halkan, félig nézve fel rá beszélek.
- Nagy volt a kísértés, hogy a méretarányos T1000 makettet vegyem meg, vagy neked gyűrűt, de... Így legalább fagyit is kapok - vonok vállat és most már újra ott van az arcomon a féloldalas mosoly. Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy komolyan egy makettet vegyek ahelyett, hogy megkérném a kezét. Mégis ezt mondom, mert úgy hiszem, így újabb mosolyt csalhatok az arcára. Nem mintha nem látnám, hogy boldog.
De attól még nem kell nekem ennyivel beérni, nem igaz?
- Oh! A pezsgőt teljesen elfelejtettem! - szólalok meg hirtelen és tényleg úgy hiszem, most vétettem a nagy hibát. Nem szívesen lépek el tőle, de mégis megteszem és odamegyek a kis asztalra, ahol ott a vödör jég között a pezsgő.
Annyi biztos, hogy vagy öt percig próbálkozok vele, mire sikerül kinyitni. Aztán rájövök, hogy csak egy poharat hoztam fel. Egy pillanatig hezitálok, majd abba öntök, és persze, hogy neki adom oda, miközben cipelem magammal az üveget.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 26.02.14 20:43

Link & Jenna




Az sem érdekelt volna, ha esetleg valami tényleg elront, hiszen az a fontos, hogy mennyire igyekezett, és ezt nem is tudnám nem észrevenni. Azért, mert esetleg valami apróság nem úgy sikerül, mint ahogy akarta, nem lennék mérges. A végeredmény számít, ami pedig az, hogy most itt van a gyűrűvel és nekem meg sem fordul a fejemben, hogy nemet mondjak neki. Egyértelmű, hogy igen a válasz, hiszen szeretem, és fontos nekem és az utóbbi időben még valahogy a gondok is elkerülnek. De komolyan, hetek óta nem történt semmi baj, a meló is megy, mintha egyszerűen még a világegyetem is érezné, hogy most nem kéne keresztbe tennie nekem. Tudom, hogy ez butaság, de... akkor is így van. A csókja pedig mindent megkoronáz, akkor is, ha a könnyeim sós íze is belevegyül az édes érzésbe. Nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot soha, ebben biztos vagyok. Olyan tökéletes és pont így illik hozzá, hogy nem szóban mondta ki. Ettől lett különleges.
- Jó, hogy nem csak nekem jár folyton a ruhák leimádkozásán az eszem. - mosolyodom el, hiszen mostanában tényleg mindentől beindulok és őszintén szólva most, hogy még emlegeti is nehéz megállni, hogy a fagyi lehetőségét ne vessem el és helyettesítsem valami egészen mással. De még bírom, másra figyelek, arra hogy butaságot mondd, mert hát kicsit sem gond, hogy elküldött, ha egyszer már tudom, hogy mi az oka. És a furcsaságai sem zavartak csöppentem, főleg mert ő amúgy sem valami kifejezetten átlagos valaki, máskor is vannak furcsaságai.
- Dehogy baj! És megtetted, nem csak az számít, ha szóban mondod ki. Van aki felírja az égre, vagy... csak elrejti a gyűrűt egy sütiben. Ez így volt tökéletes, így volt... Linkes. - igen ez a lényeg! Így volt olyan, ami pont hozzá illik, és kétség sem fér hozzá, hogy pont ezért csodás. Erről mindig ő fog eszembe jutni, bármi is történik bármikor is. Nem vártam volna el, hogy másképp csinálja, úgy ahogy kell, vagy ahogy mások teszik. Ez így volt eredeti és hozzá illő és persze látszik, hogy gondolkodott rajta sokat. Mióta törhette már a fejét ezen, és ha jól sejtem biztosan rengeteget izgult, hogy mi fog történni, hogy sikerül-e. Arra viszont tényleg kíváncsi vagyok, honnan volt pénze a gyűrűre, meg úgy általában, hiszen úgy tudtam, hogy anyagilag nem áll a helyzet magaslatán, ami teljesen érthető is.
- Liiink! Szóval makett, vagy gyűrű... nehéz döntés lehetett. De gondolom a makett nem tud ilyet, és ez döntő érv lehet. - szélesen elmosolyodom és ha lehet még jobban hozzásimulok, mint eddig és egy egészen izgató csókban részesítem. A kezem a hajába túr és... őszintén szólva határozottan nehéz mindezek után a szavaira figyelnem. Hiszen mondott mást is, a szüleiről, meg örökségről és arra is reagálnom kéne. Fránya terhesség és kívánósság! Végül csak elszakadok tőle, bár kissé szaporábban veszem a levegőt, mint eddig, de próbálok rá koncentrálni.
- Szóval a szüleid utána, de hogyhogy most? Honnan derült ki? - egyszerű és hétköznapi téma, legalább egy kicsit eltereli a gondolataimat egy másik igazából szintén egyszerű és hétköznapi dologról, de ha most azonnal belemennénk, akkor a gondolatok úgy eltűnnének, hogy ihaj és még fagyiról is megfeledkeznék, pedig az nagy szó! A pezsgőre viszont már elmosolyodom és nagy nehezen el is engedem őt. Nem akarom letörni a lelkesedését, vagy legalábbis nem azonnal.
- Azt tudod ugye, hogy én így... nem ihatok alkoholt? Vagy ez mentes? - óvatosan mondom, tényleg nagyon. Nehogy úgy érezze, hogy valamit elrontott, de hát ez most olyan lánykérés, amihez a rendes pezsgő nem passzol, hiszen - legnagyobb bánatomra - nem ihatok olyasmit, aminek alkohol tartalma van.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 27.02.14 15:35

______________________________________________________________
Egy pillanatra elbizonytalanít a megjegyzésével. Nem értem, miért kellene "leimádkoznom" róla a gyűrűt. De amint mindent, amit megtudtam, végigfuttatok az agyamon és nem találok olyat, ami miatt vissza kellene vennem, megnyugszok. Jó, pontosabban inkább kicsit más felé terelődnek a gondolataim. Csak egy percre. Csak egy megjegyzés erejéig. De egyértelműen a ruhái leimádkozáson jár az eszem.
- Attól, hogy nem mondom, még elég sokszor gondolok arra, hogy... - nem fejezem be a mondatot. Nem mondom ki a lényeget. Mégis teljesen egyértelmű, hogy mi lenne a vége. Már abból is, ahogy beharapom a szám szélét és egy egészen sejtelmes, kissé szégyellős mosoly ül ki az arcomra, ami csak akkor tűnik el, amikor jön a késztetés megjelenik, hogy bocsánatot kérjek tőle a több napja, hete tartó furcsa viselkedésem miatt.
Lehet, hogy ő úgy gondolja, erre nincs szükség, nekem vissza ez hozzátartozik. Addig biztos nem lennék képes megnyugodni, amíg legalább nagyjából el nem mondanám neki, hogy sajnálom. Ahogy azt is úgy érzem, hogy azt is közölnöm kell vele, hogy tudom, nem ez a tökéletes lánykérés, de nagyon igyekezetem. Nagyon szerettem volna jól csinálni. A szavaira csak egy nagy mosoly a válasz. Képtelen vagyok többet mondani.
- Tényleg nagyon nehéz döntés volt. Párszor meggondoltam magam, de aztán... - kezdek valami hosszabb beszédbe, de aztán a csókkal belém folytja a szót. Mondanom sem kell, hogy ilyen hévvel pár másodpercre van szükségem csak, hogy hátrálni akarjak. A kezem már húzom is végig az oldalán, hogy közben megtaláljam a felsője alján, de mielőtt végleg elborítaná az agyam a köd és bármit tehetnék, véget ér.
- Összefutottam egy régi barátnőmmel... a testvéremmel... vagyis... - még mindig elég egyértelműen gondban vagyok azzal, hogy hogyan is nevezzem Kikit. Igazából nem a testvérem, de mégis az. Elég hosszú lenne most elmagyarázni, mi is a helyzet. Inkább csak megrázom a fejem és igyekszek egyszerűen fogalmazni.
- Szóval egy régi ismerős, és mivel a szüleink együtt zenéltek, utánakérdezett náluk, hogy nekem jár-e valami utánuk. És... - vonok vállat mosolyogva, hiszen a folytatást már tudja. Járt pénz és persze, hogy megvolt annak az összegnek a helye. Abból vettem a gyűrűt, a rózsát, az új inget és nyakkendőt. És a pezsgőt, amiről teljesen megfeledkeztem egészen eddig.
- Hogy... mentes? - kérdezek vissza egy pillanatra összezavarodva, megállva a mozdulat közben, ahogy oda akartam adni neki a pohárral. Ezzel egyszerre megszólal a fejemben a vészharang, hogy jelezze, hibáztam. Már csak az kell, hogy összerakjam, miért nem ihat alkoholt és hogy elolvassam a címkén 4% alkoholtartalom.
- Oh - csúszik ki ennyi a számon és újabb egy percig ott állok szerencsétlenül a félig töltött pohárral és a pezsgősüveggel a kezemben.
- Nem baj. Akkor nincs pezsgő - szedem össze magam, de ahogy elfordulok, hogy visszategyem a vödörbe, a kezembe marad a pohár. Azt már csak nem önhetem vissza, szóval egy hajtásra lehúzom. Mintha valami gyakorlott piás lennék. Persze, hogy inkább csak egy grimasz marad az arcomon. Nem a legjobb az íze. Nem is tudom, minek vettem.
- Viszont van fagyi - fejezem be most az előbb megkezdett gondolatot. Igaz, hogy félig kérdésnek hangzik, mert fogalmam sincs, tényleg hozott-e.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 28.02.14 14:34

Link & Jenna




Nem is gondoltam én komolyan ezt a gyűrű leimádkozást, csak nem nagyon fogom én ezt a közeljövőben levenni az ujjamról. Azért ez mégis csak nagy dolog, hogy megkérte a kezem, hiszen ez azért azt jelenti, hogy tényleg nagyon fontos vagyok neki és még annak ellenére is, hogy itt vannak ezek a helyzetmegbonyolító dolgok, mint a baba. Még én sem tudom, hogy mi lesz a közeljövőben, vagy akár a távoliban, de most csak ennek a percnek élek.
- Végül is ez nem meglepő, pasiból vagy, de... remélem, még sokáig így lesz, hogy kívánsz majd. Ha ez elmúlik az... rémes lenne. - egy pillanatra húzom csak el a számat, de aztán vissza is tér a mosoly. Nem kell azon gondolkodni, hogy mi lehet még a jövőben, most csak a most számít és kész. Egyelőre pedig rám vágyik, és már az a gondolat is csak nagyon ritkán tolakszik be a fejembe, hogy ha bárki más így letámadta volna, abba simán képes belezúgni. Muszáj, hogy úgy érezzem, hogy ez az én érdemem, hogy különleges vagyok neki és nem kérné meg bárki kezét.
Azt viszont nem hiszem igazán el neki, hogy tényleg hezitált, hogy gyűrűt vegyen, vagy valami buta makettet. Én sokkal többet tudok nyújtani neki, mint amit egy makett valaha is, ebben biztos vagyok és pár pillanat múlva meg is mutatom. Rémesen nehéz leállni ezzel az egyetlen csókkal is, és ahogy érzem ő is hasonlóan van vele. Ha nem szakadnék el tőle még épp időben, azt hiszem minden további beszélgetést bojkottálnunk kéne legalább egy időre. Próbálom rendezni a légzésemet, de nem megy túl könnyen. Tudom a szüleiről volt szó és... én kérdeztem, de akkor is nehéz kiverni a fejemből, hogy az ágy felé orientálódjunk most azonnal. Végül is ez lenne a lánykérés legjobb megpecsételése nem? Gondolatban megrázom a fejem, hogy kitisztuljon végre és oszoljon a köd.
- Régi barátnő... testvér... ismerős? Ez így elég furán hangzik. És az már tuti, hogy lány és nem is beszéltél róla. Ki ő Link? - jó most már kíváncsi vagyok, nem fogja tudni ezt egy fejrázással a szőnyeg alá söpörni. Nem arról van szó, hogy azonnal valami féltékenységféle száll meg, dehogy. Egyszerűen csak megint habog és a mögött mindig olyasmi van, amit nehezen közöl, engem pedig épp e miatt érdekel annál is jobban.
- De ez jó hír, akkor nem szorulsz annyira már a kereszt szüleidre. Örülök neki Link és... sajnálom, hogy nem ismerhettem a szüleidet. - zenészek voltak, milyen jó lett volna találkozni velük. Az én szüleim túlságosan kemény fejűek, és nem akarnám soha bemutatni nekik Linket, de tuti, hogy jól kijöttem volna az övéivel. Nem szép a sorstól, hogy ezt lehetetlenné tette. A pezsgőre viszont rá kell világítanom, hogy bármennyire is készült vele az most nem lenne a legjobb ötlet. Nem igazán ihatok ilyesmit a terhesség alatt, aminek nem örülök túlzottan, de hát nem sok választásom van igaz? Látom, hogy sikerül összezavarnom ezzel a kis megjegyzéssel, pedig nagyon nem akarom, hogy rosszul érezze magát e miatt, hiszen olyan sokat készült. Ez a kis apró hiba egy kicsit se számít, sőt ha nem lennék terhes, akkor még innék is abból a pezsgőből szívesen.
- Nem számít, majd eltesszük és... megisszuk akkor, amikor már hárman leszünk, rendben? - mosolyodom el, és nagyon szeretném, hogy ő is viszonozza ezt, hogy lássam, hogy minden rendben van, hogy ez egy kicsit se zökkentette ki, maximum pár másodpercre. Amikor a fagyit említi úgy érzem, hogy menni fog ez. Azért már rengeteget fejlődött, pár hete még egy ilyen hiba miatt teljesen össze is omlik nekem, de már nagyjából legalább tudja kezelni.
- Igen, van fagyi, eszünk? - meg is fogom a kezét, miután lepakolta a pezsgő kellékeit, hogy lefelé induljunk. Már idefelé is nagyon szemeztem azzal a csoki fagyival, szóval az most sokkal jobb megkoronázása lesz ennek a kis meglepetésnek, mint a pezsgő. Aztán pár lépés múlva szó szerint lefagyok és megtorpanok előtte. Ez... ez valami új, még nem éreztem sosem eddig, és nem is vagyok benne biztos először, hogy tényleg az e, amire gondolok, ezért állok meg és várok, hogy megtörténik-e újra. Amikor megint érzem, egy pillant múlva már meg is fordulok, és Link kezét, amit eddig fogtam a hasamra csúsztatom.
- Várj egy kicsit... Érzed? - butaság tudom, de egészen halkan kérdezem, pedig az nem változtat semmit az érzékelésen, nem fogja kevésbé érezni, hogy rúg a baba akkor sem, ha nekiállok kiabálni. Persze végig őt nézem, hogy vajon mit reagál. Ma volt egyáltalán az első alkalom, hogy többesszámban említett minket és most... mintha csak a kicsi is erre reagálna, hogy emberszámba vette.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 28.02.14 21:15

______________________________________________________________
Pár hónappal ezelőtt beszélni sem mertem ilyesmiről, most pedig még bele sem pirulok abba, hogy kimondom, elég sokat jár az eszem a ruhák leimádkozásán. Sőt, a szám szélén egy sejtelmes mosoly bujkál. Fogalmam sincs, hogy jutottam eddig, hogy képes legyek közben a szemeibe nézni, de most mégis ezt teszem.
- Már miért ne lenne így mindig? - kérdezek vissza azonnal, így át sem gondolom a lehetséges okokat. Aztán lejjebb siklik rajta a tekintetem és megértem, mire gondolt. Nem mosolyodok el, nem mondok semmit, csak rosszallóan megrázom a fejem. El nem tudom képzelni, hogy gondolhatott ilyesmire. Az viszont biztos, hogy egy apró csókkal hozom tudtára, hogy inkább verje ki ezt az egészet a fejéből. Őt szeretem, az ő kezét kértem meg, nem számít, hogy most ez az egész miatt megváltozik a teste. Mert... mert nem.
Az ő ujjára került gyűrű. Erre költöttem a pénz nagy részét, amit kaptam, nem valamilyen makettre. Meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg valami mást vegyek a gyűrű helyett. De ha bármi ilyesmire gondoltam volna, most biztos bűntudatom lenne. Főleg, hogy eszembe juttatja, miért is jobb ő sokkal, mint holmi makett. Mondanom sem kell, nagyon meggyőző tud lenni, ehhez kétség sem fér. Az viszont apró győzelemnek számít, hogy láthatóan én hamarabb észhez térek, mint ő. Egész büszke vagyok magamra emiatt.
- Nem beszéltem róla, mert nem hittem, hogy látom valaha újra... - komorodok el egy pillanatra, de csak egy pillanatra. Nem nagyon akarok merengeni azon, ami volt. Főleg azért, mert most figyelnem kellene. Rájönni, hogy mi jár a fejében és kitalálni, mit kellene mondanom.
- A szüleink együtt zenéltek és... sokáig együtt voltunk. Együtt csináltunk mindent gyerekként Még az egész... minden előtt - próbálom megmagyarázni neki, mi a helyzet, de közben párszor elnézek mellette. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a jó válasz.
- Igen, nem szorulok rájuk, viszont ami megmaradt, úgyis odaadom neked vagy a bátyádnak vagy ilyesmi. Tudod... lakbér - festek fel az arcomra egy nagyon is szegényes mosolyt. Hónapokon keresztül nem jutott eszembe, hogy fizetnem kellene ezért az egészért, de most már igen. Hiszen erről is volt szó egy könyvben, amit olvastam. Közös élet, közös költségek vagy mi volt a címe a fejezetnek.
- Ha őket ismerhetnéd... akkor én nem itt lennék. Nem ilyen lennék - beszélek, de talán ez inkább csak motyogás. Nem akarok ilyesmiről beszélni. Túl boldog voltam azután, hogy igent mondott, most pedig... itt kötöttünk ki? Nem mosolygok, mint akinek elment az esze? Nem, ez így nagyon nem jó.
Ezek után kicsit nehéz előszedni újra azt a hangulatot. Mégis sikerül. Viszont amint előveszem a pezsgő megint a határon állok. Az agyamban pörögnek a fogaskerekek és próbálom nem úgy venni ezt az egészet, hogy itt a következő hiba, amit vétettem. Hiszem elég egyértelmű, hogy ő nem haragszik és...
- Majd ha hárman leszünk - beszélek teljesen komolyan, mégis a végére elmosolyodok. Egyre jobban tetszik a gondolat. Ez az egész "hárman leszünk" dolog. Nem mintha sokkal biztosabb lennék magamban, mégis tudom, hogy ez jó lesz. Majd óvatos leszek. Nagyon, nagyon óvatos, hogy ne rontsak el semmit.
Ezek után már csak vissza kell tennem a dugót az üvegbe és léphetek is újra hozzá. Már ez a perc alatt úgy éreztem, hogy túl sokáig voltam távol tőle. De most már előtte állok és felhozom a fagyi témát. Csak egy nagyot bólintok a szavaira és megszorítom egy pillanatra a kezét, ahogy elindulunk. Mondanom sem kell, amikor kénytelen vagyok egy kicsit mögötte venni, akkor is szorongatom a kezét, de kiegészítem azzal, hogy leplezetlenül nézek végig rajta és mosolyra húzódik a szám.
Aztán az egész eltűnik. Nem mosolygok, nem szorítom a kezét. Megtorpan én pedig nem tudom, mi történt. Pillanatok alatt futtatok végig minden lehetőséget. Vajon én rontottam el valamit? Miattam állt meg? Miért nem szól egy szót sem? Én miért nem szólalok meg?! Ott állok mellette és nem értem, ami történik, mégis hagyom, hogy odategye a kezemet. A csendben nagyot nyelek. Érezni... kell... valamit.
- Mit... - kezdek bele hasonlóan suttogva, ahogy ő tette, de szinte azonnal érzem is. Alig, de mégiscsak ott van... és érzem... érzem, hogy... Mégsem egy nagy, boldog mosoly az első reakcióm. Pedig az lenne a normális, nem igaz? De az én arcom pont olyan komoly marad, mint eddig.
Persze értem én, hogy mi ez az egész. Olvastam pár könyvet, amikor még az egész kiderült, mégis van egy kérdés, amire egyik szöveg sem adott választ.
- Fáj? - teszem fel kérdést, amire érdekel a válasz. Addig biztos nem fogok tudni mosolyogni, amíg nem felel. Jó dolog érezni, hogy ott van. Hogy tényleg ott van. De ha neki ez fáj. Hiszen minden fáj, ami ütés vagy rúgás. Legalábbis kell neki. Emlékszek rá még régről és azt is tudom, hogy az utcában lakók így tesztelték, igaz-e a hír. Fájnia kell az ilyesminek.
És ez az, amiért nem tetszik nekem az egész.
Ez az, amiért nincs mosoly az arcomon.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 01.03.14 13:16

Link & Jenna




Én pedig nagyon büszke vagyok rá, hogy már ilyen bátran tud erről beszélni és nem szégyenlősködik. Az már komolyan fura lenne, hiszen már nem egy és nem két alkalommal voltunk együtt, együtt is alszunk, szóval érthetetlen nekem még az is, hogy nem szívesen mászkál előttem mondjuk csak úgy póló nélkül. Pedig engem aztán kicsit sem zavar, és most a tetejében megkérte a kezem. Sosem voltam úgy vele, hogy egy kapcsolatba kellenek tabuk, főleg ahogy telnek az évek, egyre inkább nem szabad, hogy bármi hasonló legyen köztünk. Persze azért remélem, hogy lesznek évek, amik telnek majd és nem jön rá idő előtt, hogy már nem vagyok olyan érdekes. A kérdésre csak finoman megrántom a vállam.
- Hát tudod... ki tudja mi lesz később. Ez most neked újdonság, meg minden, és... - és persze ott van ez a terhesség dolog is, ami azért sok mindent változtat rajtam. Persze azon leszek majd, hogy az alakom minél előbb visszanyerje a mostani formáját, de biztos, hogy nem lesz majd ugyanolyan, mert hát arra szinte alig van esély. Főleg mert nem vagyok az az edzőterembe járó típus. Igazából soha nem tettem túl sokat a testemért, inkább csak... nem ettem túl sokat és szerencsés vagyok e téren. Nem tudom, hogy mennyire fog majd az menni, hogy teszem azt nekiálljak sportolni valamit. A csókba viszont belemosolygok, végül is el tudom fogadni, hogy biztosan így van, hogy nem csak azért vagyok neki fontos, mert nem volt eddig más, aki így ráhajtott. Csak nem... csak nem kérné meg akárki kezét, igaz?
- Persze, megértem, én se meséltem még el mindent a múltamról, nem is lett volna rá idő, és ha ez... ez fájó pont, akkor meg is értem. - finom simítás az arcán, apró csók az ajkaira, mert látom én, hogy az egész beszélgetés kezd rossz irányt venni. Nem akarom, hogy elmenjen a kedve, hogy rosszul érezze magát csak mert én nem bírom ki kérdések nélkül. Arra viszont amit ez után mond csak heves fejrázást kap. Ez egyszerűen butaság! Nem várom el tőle, hogy lakbért fizessen és biztos vagyok benne, hogy Bruce sem gondolja így, tőlem sem kért pénzt, hogy itt vagyok. Ez amúgy is egy nagy ház, egy nagyon nagy ház, bőven elférünk itt hárman.
- Nem kell lakbért fizetned, ezt verd ki a fejedből jó? A bátyám úgyse fogadná el, különben le is harapnám a fejét. - nem fogadnám el tőle úgy sem. Azért van itt, mert miattam összebalhézott a szüleivel, szóval meg se forduljon a fejében az, hogy ezért pénzt kéne adni nekünk. Én is csak úgy élek itt, mert a bátyám befogadott, eszembe se jutott, hogy adnom kéne neki érte valamit a szeretetemen kívül. Azt viszont tudom, hogy muszáj lenne más felé haladnia a beszélgetésnek, mert a szülei nem ide való téma. Beszélgetünk róluk, de nem most kellett volna ezt felhoznom, azzal már tisztában vagyok.
- Tudod sok ha van az életben, de... de az számít, hogy ez lett és végül is minden rossznak jó lett a vége. - nem mondom, hogy ha döntenie kéne, hogy a családját visszakapja, vagy engem ismer meg akkor engem választana, sőt nem is várnám el, hogy így legyen, hiszen a szülei fontosak, de nekem is sok rossz volt az életemben. Ha ezek nem történnek meg, akkor most nem lennék itt vele és az nagy hiba lett volna. Ki tudja, lehet hogy most valami vadidegentől lennék terhes, valami szemét pasastól, aki simán ott hagy a bajban és nem törődik velem. Erre is bőven meg volt az esély, hiszen bármennyire is figyeltem, így is végül ez lett, máskor is bekövetkezhetett volna.
Elmondhatatlanul örülök neki, hogy már tud ránk hárman is gondolni. Ez eddig nem volt, vagy legalábbis ki nem mondta egyszer sem, most pedig végre már igen. Nem kell már erre válaszolnom, de a fagyi nagyon is kedvemre való lenne. Végül is azért hoztam nem igaz? Szóval nincs más hátra, mint előre, aztán lefelé, csak akkor torpanok meg, amikor hirtelen megérzem ezt a furcsa új... mozgás. A kezét a hasamra csúsztatom, miután sikerült lereagálnom legalább nagyjából, ami történik. Nem tudom, hogy milyen reakciót várok, de nem ezt a nagyon komoly arcot. Mintha csak... nem is tudom, olyan mintha aggódna, nem pedig örül, amit szerettem volna. Hiszen ez jó dolog, az én arcomon mosoly játszik. Aztán jön a kérdés és már egyből értem, hogy miről is van szó. Közelebb lépek és a két kezembe fogom az arcát. Még ezért is aggódik, ami azért valahol jó dolog, hiszen engem félt. Az neki az elsődleges, hogy nekem ez ne legyen rossz.
- A reggeli rosszullétekhez képes ez semmiség. - szélesedik ki a mosolyom, próbálva elviccelni kicsit az egészet, de aztán elkomolyodom és úgy rázom meg a fejem. - Nem fáj, egy kicsit sem. Olyan furcsa, de... azt hiszem kellemes. - mégis csak van bennem valaki, aki most már érezhetően mozog is, amit eddig nem tett egyszer sem, vagyis én nem éreztem és ez egyszerűen csodás. Most már még könnyebb úgy kezelni, mint egy élő, létező valakit.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 01.03.14 16:24

______________________________________________________________
Tudom én, mire gondol, mi akar ennyire közölni. Változik és változni fog. Értem én. Még ha idő is kellett, amíg rájöttem, mire gondol pontosan. Viszont tartom magam ahhoz, hogy attól még ugyanúgy fogom szeretni. Amúgy is ez csak... átmeneti, nem igaz? Mostanság elég sokat járok el innen, mégis hozzá jövök vissza és meg sem fordul a fejemben, hogy mást nézzek magamnak, bármilyen csinos is, aki épp szembe jön. Igaz, volt néha kihívás, de... Áh, nem számít semmi és senki más. Egy apró csókkal hozom tudtára, hogy mit gondolok és remélem elfelejti ezt az egész butaságot.
- Most már nem az. Mert itt van, csak nem tudtam, hogy... magyarázzam el anélkül, hogy... megharagudnál vagy ilyesmi - próbálom megfogalmazni, hogy miért is beszélek róla ilyen nehezen. Az nem igazán szeretném elmondani, hogy nem akarom, hogy úgy érezzen, ahogy én, mikor mesélt arról a "másikról". Tény, hogy én csak beszélgettem, de akkor sem akarok kockáztatni. Pedig elég egyértelmű, hogy semmi ilyesmiről szó nincs. Az az apró csók túl édes ahhoz, hogy bármi hazugság vagy megjátszás lenne benne. Amúgy sem hazudna nekem...
- Szeretném, ha megismernéd majd valamikor - teszem hozzá nagyon is bizonytalanul, szinte csak suttogva. Ha akarja, könnyedén elengedheti a füle mellett. Az biztos, hogy én többet nem fogom felhozni. Azt sem tudom, most honnan szedtem a bátorságot, hogy ilyesmit említsek.
Arról már könnyebben beszélek, hogy mi lesz a megmaradt pénzzel. Egy percig sem kérdés, hogy odaadom neki. Vagy a bátyjának - ha elé merek állni. Minden könyv ezt írta. Így működik jól a rendszer. Muszáj nekem is fizetnem mindenért. Végül is, mi másra költenék? Makettek? Azt hiszem, azt hátrahagytam a kereszt szüleimmel együtt. Mindent ilyesmit ott hagytam. A könyveim, a képregényeim. Csak Ollie van itt, senki és semmi más.
- De ez így működik. Minden könyv ezt írja. Hogy osztozni kell... - próbálom elmagyarázni, de ennél ésszerűbb okot egyet sem tudok felhozni. Mindent csak abból tudok, amit olvastam.
- De nem akarom, hogy emiatt baj legyen. Hogy veszekedjetek vagy valami - teszem hozzá halkabban és elhallgatok. Nem is tudom, miért akarom én meggyőzni. Eddig is könnyebb volt neki adni igazat. Ő jobban tudja, hogy mit kell csinálni. Biztos, hogy a könyveknél is jobban.
Úgyhogy halvány mosolyra húzom a szám és hagyom az egészet. Majd kitalálom, mire költsem a maradék pénzt, amivel boldoggá tehetem. Elolvasok még pár könyvet, megkérdezem Kikit, vagy...
- Megvan! Veszek valamit. Valamit, neki - intek a hasa felé, ahol ott van Ő. Biztos sok dolog kell egy kisgyereknek és még ha veszem is a bátorságom és áthozom a képregényeimet meg pár akciófigurát, az még nem lesz elég. Sok mindent kell még beszerezni.
Egész lelkes vagyok egészen addig, amíg a szüleimre nem terelődik a szó. Lehet, hogy különös, de nem az szomorít el, hogy már nincsenek itt. Megszoktam a gondolatot az évek alatt. Nem tudnak tanácsot adni, de attól én még beszélhetek hozzájuk. Akkor, amikor csak akarok. Így nem hiányoznak annyira, erre már gyerekként rájöttem. Most mégis elkomorodok, hogy róluk beszélünk. Ha ők itt lennének, nem ismerném Jennát. Nem várnánk a közös... gyerekünket... minden más lenne. Én is.
- Igen, jó vége lett - próbálok mosolyogni. Eleinte nagyon megjátszott, de aztán minden felsorolok magamban. Mindent, ami jó lett. Miatta. Szinte azonnal jönnek is az első emlékeim. Különös módon az érzés, amikor a netkávézó mosdójában megkérdezte, hogy fáj-e a kezem és én nevettem. Minden egyes nap tökéletes volt vele azóta. Most pedig a menyasszonyom. Ráadásnak pedig elindulunk le a lépcsőn fagyizni!
Azt hiszem ennek a két dolognak képes vagyok egyformán örülni. Neki és a fagyinak. Lehet, hogy különös, de attól még így van. Vagy most mindenért pont úgy rajongok, mint érte? Nem tudom. A fő, hogy megyek utána és csak akkor engedem el a kezét, amikor megtorpan. Nem értem, mi történt, de szinte azonnal aggodalom járja át a testem. Az bőven kevés, hogy látom a mosolyt az arcán. Nem tudom, mi történt és amikor végül megérzem az a furcsát a kezem alatt... még akkor pont olyan komoly vagyok. Ennek fájnia kell és az nem jó. Persze, hogy erre kérdezek rá először, miközben el is húzom a kezem. Csak akkor nézek igazán rá, amikor megérzem a kezét az arcomon. Próbálok a szavaira figyelni és kiverni a teóriákat a fejemből.
Nem kell... nem kell semmiféle gyerek... ha neki fájdalmat okoz...
Még akkor sem mosolygok, amikor magyarázni kezd. Szóval nem csak ez a része a rossz, hanem a reggelei is, amit én nagyrészt átalszok. Most már valami bűntudatféle is megjelenik bennem. Hogy én képes vagyok nyugodtan aludni, miközben ő... szenved. Szeretem, próbálok mindent megtenni, ezt mégsem vehetem át tőle. Nem hagyhatom meg neki csak a jót. Pedig... ha tehetném... ha átvehetném a fájdalmat...
- Kellemes? - kérdezek vissza hitetlenkedve és egy kicsit hátrálok tőle, miközben hitetlenkedve ráncolom a homlokom. Egy szívdobbanásnyi időt hezitálok és kérdés nélkül teszem pont oda vissza a kezem. Várok, hátha újra érzem. Ha kellemes, akkor nem baj, ha megismétlődik és én jobban odafigyelek rá. Először egyből aggódni kezdem és meg sem próbáltam a jót látni az egészben. Most viszont képes lennék. Csillogó szemekkel, alig látható mosollyal várom, hogy újra érezzem.
Csakhogy nem történik semmi.
- Biztos megharagudott rám, amiért nem örültem neki - mondom egészen komolyan, de a kezem továbbra sem veszem el. Pedig magamban nagyon is kérlelem, hogy ismételje meg újra. Hogy csináljon valamit. Még az orrom alatt is elsuttogok pár szót, de nem történik semmi.
- Majd máskor is csinálja, igaz? Hátha a fagyit ő is szereti és még többet követel majd - beszélek reménykedve és már fogom is meg a kezét, hogy vezessem a konyha felé. Minél hamarabb fagyit akarok adni neki és végi ott fogok ülni mellette, amíg eszik. A kezem pedig le sem veszem majd a hasáról.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 02.03.14 14:08

Link & Jenna




Lassan csak leesik, hogy miről is van szó, hogy miért haragudtam volna meg, hogy miért félt ettől. Minden bizonnyal az a lány szép lehet, ha egyszer így óvatoskodik vele, vagy legalábbis nem tudom, hogy mi más oka van, hogy nem mutatta be nekem.
- Dehogy, hát miért haragudtam volna? Biztos kedves lány. - egy mosolyt is az arcorma varázsolok csak a teljes hitelesség kedvéért. És hogy igazán hogy gondolom? Mondjuk, hogy kb. tényleg így, hogy nem kell haragudnom, hogy nincs okom féltékenynek lenni, vagy tudom is én. Ha egy testvér, egy régi valaki, aki fontos neki, azt nem szabad elüldözni mellőle. Az soha sem jó taktika, ha azt akarod, hogy a pasid válasszon két számára fontos valaki közül. És végül is az én kezemet kérte meg igaz? Na nem mintha nem létezne olyan, hogy megcsal valaki, valakit, ha a férje, de a legszebb, hogy még csak egy szavam se lehetne, hiszen én is megettem, bár akkor még csak hivatalosan nem is jártunk, de attól még tudom, hogy ugyanúgy fájt neki.
- Szívesen megismerném. Biztos mesélne nekem titkos gyerekkori sztorikat, amiket te nem mersz elmondani. - nevetem el magam. Ezért rossz, hogy nem ismerem a szüleit. Régi családi fotók, meg vicces családi sztorik, azok mindig jók, de majd ettől a lánytól hátha hallhatok pár ilyet. Meg hát tényleg szívesen megismerném és persze megnézném magamnak, hogy mennyire csinos.
- Nem fogunk e miatt veszekedni, ne aggódj és ez nem így van, vagyis nem pontosan erről van szó, csak a közös életben közösek a költségek, de most még azért ez más, hiszen neked nincs állásod, meg... a bátyám meg jól keres, neki nem gond. Persze örökké nem lehet ezt így, mert majd idővel ki kell találni valamit, meg ha összeházasodunk, akkor jó lesz egy saját lakás, ahol csak mi vagyunk, de... ez még ráér. - kissé azt hiszem sikerült hadarni és talán egyszerre túl sok infot mondtam el, de nem tehetek róla, ez most valahogy kikívánkozott. Majd ezeket is valahogy megoldjuk, mint ahogy eddig mindent, ebben biztos vagyok, csak egy kis idő kell, hogy rendezzük majd a dolgainkat, meg persze neki egy állás is kellene majd egyszer valahogy.
- Rendben, az jó ötlet, neki úgyis sok minden kell még. Szerinted... szerinted el kéne mondanom a szüleimnek? - bukik ki belőlem a kérdés. Egy ideje már motoszkál benne, de eddig még nem voltam képes rá, hogy fel is tegyem. A bátyám tudja, de megeskettem, hogy nem mondja el, még azt se mondta elvileg, hogy megtalált, de az unokájukról van szó. Csak épp apám... tuti, hogy kiakadna. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes. - Te már elmondtad? - nem nagyon kérdeztem én azóta a kereszt szüleiről, hogy most mi a helyzet, vagy hogy sikerült-e jutni valamire. Azért nehéz, hogy a családi háttér mindegyikünk részéről eléggé... zavaros. A szülei témáját viszont gyorsan ejtjük, az most nem jó, csak látom, hogy elkomorodik tőle, és igaza is van, ha élnének, mi jó eséllyel soha nem is találkoztunk volna.
El is indulunk a fagyiért, én viszont félúton megtorpanok. Sosem éreztem még ezt, és szeretném, ha ő is elkapná a mozgást. Az viszont meglep, ami az egészből kikerekedik, de egyben jól is esik. Értem aggódik, nem magáért, nem másért, hanem értem, és persze, hogy ez melegséggel tölt el. De nem kell, hogy féljen, hiszen nem fáj, furcsa, azt hiszem még kellemes is. És ha az éjszaka közepén történik, nem fog hagyni aludni, de nem számít, mert ez már tényleg azt jelenti, hogy az a kis csöppség létezik, él és mozog. A visszakérdezésre csak bólintok egy aprót.
- Igen, kellemes, ne aggódj. - végre megmoccan és visszatér hozzám, hozzánk. Az újabb szavakra viszont képtelen vagyok nem elnevetni magam. Hogy megbántotta volna a szavaival. Nem tehetek róla, de lehet hogy Link néha kissé esetlen, de attól még pont az ilyen megjegyzései miatt is annyira édes, hogy attól már néha majd el olvadok.
- Lehet, hogy most nem volt kedve mocorogni, vagy csak érezte, hogy izgatott voltam és azért csinálta, de fogja még, az biztos. - képtelen vagyok szelídebbre venni a mosolyomat, már megint majdnem nevetek, amikor végül elindulunk lefelé. Félt, hogy fáj nekem, most pedig szeretné érezni. Ez azért nagyon jó érzés és én határozottan boldog vagyok tőle. Szóval irány lefelé és egy pillanat alatt előpakolok mindent, ami kell, tál, aztán bele a fagyi, és le is huppanok. Kicsit talán még meg is lep, hogy a keze újra a hasamra kerül.
- Most már el se veszed onnan? Sokat fogjuk még érezni, egyre többet, ahogy nő. - és már neki is kezdek a kanalazásnak. Imádtam mindig is a fagyit, de ha ez lehet most még annál is jobban szeretem, mint régen.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 02.03.14 15:35

______________________________________________________________
Nem hiszem, hogy magamtól megfordult volna olyasmi a fejemben, hogy ne említsem neki Kikit. Ha nem figyelmeztet akkor... biztos, hogy első dolgom lett volna elújságolni. Most viszont már a kelleténél sokkal óvatosabb vagyok. Nem is kellett volna említenem, de kérdezett én pedig nem gondoltam át. Innentől pedig nincs visszaút. Megpróbálom elmagyarázni, ami után persze újabb magyarázkodás szükséges. Muszáj megtudnia, hogy miért beszélek erről ilyen nehezen.
- Csak nem akartam, hogy rosszul érezd magad miatta. Vagy ilyesmi. Mindenki másnál jobban ismer... vagyis ismert régen és... Nem tudom - vonok vállat és elhallgatok. Nem is értem, miért beszélek itt össze-vissza. Hiszen láthatóan nem haragszik, nem érzi magát rosszul miatta és nincs az ég világon semmi baj.
Most már csak nekem kell abbahagyni a feszengést és mosolyogni. Mert ez egy boldog nap, nem igaz? Minden - vagy legalábbis majdnem minden - tökéletesen sikerült.
- Igaz... Figyelmeztetnem kell, hogy lebirkózom, ha kínos sztorikat mesél - jegyzem fel a képzeletemben létező kis füzetbe egy nagy mosoly kíséretében. Nem, a valóságban nem tennék ilyet, de valahogy úgy érzem, muszáj egy kicsit elviccelnem, különben pillanatokon belül véresre vakarom a kezem. Így viszont sikerül odafigyelni, hogy ne tegyek ilyesmit.
Amúgy is nagyon koncentrálnom kell arra, amit mond. Sokkal jobban elmagyaráz mindent, mint a könyvek, amiket olvastam. Így már kezd összeállni, hogy én mit hittem rosszul. Ez viszont csak azt jelenti, hogy későbbre tolódik, nem azt, hogy nem kell hajtanom. Pénzt szerezni, munkát találni. A sorrend mindegy.
- Szóval a könyvek pontatlanok - vonom le nagyon röviden a következtetést egy bólintás kíséretében. Azt viszont nem említem, hogy mi jár még a fejemben. Pénz kell. Nem most, de hamarosan. És az nem lesz elég örökre, ami maradt.
- A szüleidnek? - kérdezek vissza és fogalmam sincs, mit válaszolhatnék. Ilyesmiről kérdez engem? Mit mondhatnék neki? Arra nincs elég bátorságom, hogy a saját kereszt szüleim elé álljak. Hogy még egyszer betegyem oda a lábam. Hogy mondhatnék neki olyat, hogy ő tegye meg és beszéljen a szüleivel?
- Nem akarom, hogy találkozz az apáddal - mondok végül ennyit, mert ezt legalább biztosra tudom. Nem akarom, hogy találkozzon vele, hogy újra lássa, hogy... lehetőséget adjon arra, hogy bármit tehessen vele. Biztos, hogy őt nem lehet annyira befolyásolni, mint engem, de nem akarom megkockáztatni, hogy mégis el kelljen mennie innen.
Nem tudom, hogy az volt nehezebb, hogy az első kérdésére válaszoljak, vagy a másodikra. Nem, elég egyértelmű, hogy nem mondtam el neki, de nem is érzem úgy, hogy kellene. Könnyebb úgy tenni, mintha nem léteznének. Túlzottan félek attól, hogy egy vagy két látogatás, pár szó és ha már elmúlik a gyűlöletem... minden pont úgy folytatódna, mint eddig. Mintha a mostani állapot csak egy hosszú álom lenne.
Végül csak nyelek egyet és megrázom a fejem.
Eddig nem beszéltem velük és ezután sem tervezem. Jobb, ha ebben maradunk. Talán meg kellene magyaráznom, hogy miért, de most nem akarok belemenni. Így is túl sok kellemetlen témát érintettünk pár perc alatt. Nem akarom végleg elrontani a mai napot. Nem árnyékolhatja be semmi rossz a döntésemet és az ő örömét.
Persze végül én vagyok az, aki nagyon elkomorodik. Nem tehetek róla. Hiába látom az arcán a mosolyt én nem tudok hasonlóan reagálni. Biztos vagyok benne, hogy fáj neki, hogy a gyerek... rúg. Hogy is tudnék örülni annak, hogy érzem, ha neki ez fájdalmat okoz? Csak akkor engedek fel egy kicsit, amikor biztosít róla, hogy tévedek és ez az egész kellemes. Viszont most már hiába tartom a hasán a kezem, nem ismétlődik meg az előbbi.
- Érezni akarom majd - bólintok határozottan és megfogadom magamban, hogy amint leérünk és előttünk lesz a fagyi, az evés nálam a második helyre csúszik. Nem érdekel engem most ilyen apróság. Érezni akarom, hogy mocorog ott bent.
De addig is, mikor ő nekiáll pakolni, én már le is ülök az asztalhoz és közelebb húzom a magam mellett lévő széket. Elég egyértelmű, hogy nem engedem máshova ülni, csak ide. Amikor pedig előkerül a fagyi és leül, más csúsztatom is a kezem a hasára, majd mosolyogva rázom meg a fejem. Nem, nem fogom onnan elvenni a kezem most jó ideig.
- Te sokat, de én nem mindig. Nem akarok kihagyni egy újabb alkalmat - magyarázom, és eszemben sincs enni a fagyiból. Inkább csak mosolyogva figyelem, ahogy ő eszik, majd a néha az ujján megcsillanó gyűrűt.
Nem bántam meg. Egy pillanatra sem bánom, hogy megtettem.
- Mikor kell orvoshoz menned? És mikor tudhatjuk meg, hogy... fiú vagy lány? - kérdezem egész kíváncsian, felnézve rá, majd mielőtt választ kaphatnék, már fel is derül az arcom.
Éreztem! Éreztem, hogy megmozdul! Kis híja, hogy nem hajolok oda, szorítom a fülem rá a kezem helyett, hogy tőle tudjam meg a választ.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 02.03.14 19:51

Link & Jenna




Talán valahol mélyen rosszul érzem magam, de csak azért, mert nem mondta, és ha valamit nem mondunk, annak azért mindig van valami oka, és én ettől az októl félek. Tudom, hogy Link milyen, hogy nem szokta a dolgokat túlbonyolítani, és nem is nézném ezt ki belőle soha, nem tudom, hogy miért zavar akkor is egy egész kicsit. De nem mutatom ki, mert arra nincs szükség, egyébként is butaság, most kérte meg a kezem, az enyémet és nem valaki másét és ez számít csak igazán.
- De most már én ismerlek mindenki másnál jobban. - mosolyodom el és hogy megerősítsem ebben még egy apró csókot is lehelek az ajkaira. Lehet, hogy még nem ismerem tökéletesen, hogy nem osztja meg velem minden gondolatát, de akkor is úgy érzem, hogy egy kicsit az én hatásomra is változott pozitív irányba és ezt már nagyon jól tudom, hogy milyen. Tudom, hogy lehet hatni rá, tudom, hogy lehet elérni nála valamit, amit akarok. Azért ez a birkózás dolog nem tetszik, de tudom - remélem -, hogy csupán viccel. Azért felnőttek között a birkózás már egy olyan dolog, amit nem csinálunk csak baráti alapon. Az sosem marad meg akkor azon a szinten.
- Ha már elmesélte őket, akkor már úgy is mindegy. - rántom meg a vállam és a mosoly még mindig ott játszik a szám szélén. Az már biztos, hogy ez előny, szeretnék többet tudni róla, hogy milyen volt régen, és ez olyan téma, amiről nem nagyon beszélünk. Nem sokat tárgyaltuk még ki a múltat, valahogy nem volt rá alkalom és mindkettőnk számára túlságosan fájdalmas volt ahhoz, hogy csak úgy felemlegessük. Most sem ennek van itt az ideje, de majd lesz, amikor ki fogom kérdezni azt a lányt, ebben már most biztos vagyok.
- A könyvek mindig pontatlanok, ha valamit tudni szeretnél kérdezz engem, vagy a bátyámat, vagy... nem is tudom, maximum kitaláljuk együtt. - nem hiszem, hogy könyvekből kéne az életről tanulni. Jó az más, hogy olvasunk a terhességről, vagy a babáról, az logikus, mert erről tényeket írnak le, de minden más annyi mindentől függ, hogy nem lehet csak úgy tényszerűen leírni, hogy minden hogy működik. Aztán felmerül bennem ez a buta kérdés is. Nem tudom, hogy el kéne-e mondanom a szüleimnek, hogy terhes vagyok, vagy egyáltalán engedni a bátyámnak, hogy megtalált. Még azt sem tudom, hogy ő mesélt-e a kereszt szüleinek bármiről. Valahogy nem tudom elképzelni. A kérdésre csak egy aprót bólintok, bár szerintem értette, csak muszáj volt elismételnie, hogy biztos legyen benne.
- Igen, igazad lehet, nem lenne jó ötlet. Biztos, hogy nem változott semmit és... én sem akarok találkozni vele. - rázom meg aztán a fejem egy apró sóhajjal és végül újra elmosolyodom. Nem érdekel, jól mondta, nem fogok az apámmal találkozni, mert biztosan semmit sem változott és ugyanolyan kemény, mint volt. Nem akarom, hogy kitalálja, hogy majd ő segít, de cserében megakarja mondani, hogy neveljük, vagy ő akarja majd megmondani az én gyerekemnek, hogy milyen legyen. Ehhez nincs joga és nem akarom azt sem, hogy vitázzon velem. Én már önálló vagyok, jó ideje, nem próbálom ki, hogy végül mégis haza rángat, csak mert megteheti, csak mert még nem vagyok nagykorú. Addig, amíg nem töltöm be a huszonegyet, nem merek vele találkozni, egyszerűen nem merek.
- Érezni fogod, ha kell felkeltelek az éjszaka közepén is. - nevetem el magam. Örülök neki, hogy a kezdeti ijedelme után most mégis így áll hozzá. Amint leérünk már újra a hasamra kerül a keze, és én csak mosolyogva esek neki a fagyimnak. Sejtem én, hogy nem kell most őt piszkálni, hogy el fog olvasni a sajátja. Most más érdekli és ez nekem cseppet sincs ellenemre.
-A végén majd meg is unod és már nem lesz olyan érdekes. - mosolyodom el, de nem gondolom így igazából. Tényleg úgy érzem, hogy jó ez. Most olyan kellemes és idilli, olyan jó lenne így maradni. Az ujjamon a gyűrű, ő szeret, és most már a kicsire is figyel, plusz még fagyi is van. Hát kellhet ennél több valakinek a boldogsághoz? A kérdésére kicsit elgondolkodom, mintha csak épp számolni próbálnék, hogy mennyire emlékszem erre.
- Húha, azt hiszem kb. két hét múlva, de nem biztos, hogy akkor kiderül. Legutóbb is azt mondta az orvos, hogy akkor, ha úgy fordul, szóval ez rajta is múlik, hogy meg akarja-e mutatni magát. - olyan furcsa már így beszélni vele, eddig ez nem ment, most viszont egyszerűen csak átfordult és már tényleg önálló személyként emlegetjük a kicsit. Nem tudom, hogy fiú lesz, vagy lány, én lányt szeretnék, de nem baj az sem, ha fiú lesz. Csak... csak azt szeretném, ha egy kicsit se hasonlítana Davere. Ettől rettegek. Link nem fogja észrevenni, nem hiszem, de én meglátnám az apró kis hasonlóságokat, és rémesen érezném magam, ez biztos.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 02.03.14 20:24

______________________________________________________________
Nem igazán tudom, hogy magyarázzam el, mi jár a fejemben. Hogy miért nem említettem eddig Kikit és most miért beszélek róla ilyen nehezen. Pedig én tudom a választ, csak túlzottan félek attól, hogy rosszul érezné magát végül és ezt nem akarom. De úgy tűnik, túlgondolom az egészet. Nincs itt semmi baj. Nem haragszik és nem érzi magát egy kicsit sem rosszul. Úgy látszik, nekem volt igazam. Már a találkozó estéjén felhozhattam volna. Hiszen nem bántja a dolog! De ugye jobb később...
- Igen, most már te - biztosítom és egy féloldalas mosoly jelenik meg az arcomon. Fogalmam sincs miért, de nagyon tetszik a tény, hogy ő ismer a legjobban. Azt akarom, hogy ez mindig így legyen. Évek múlva is.
- Akkor sem engedem neki, hogy túl sokat mondjon. Csináltuk pár nagy balhét és a végén még azt fogod hinni, hogy igazi rossz fiú voltam - húzom nagy mosolyra a szám. Az egész kezd valamiféle vicc lenni annak ellenére, hogy tényleg jó pár olyat csináltunk, ami kiverte a szüleinknél a biztosítékot. Nem hiszem, hogy változna rólam a véleménye, ha ezekről tudna, valamiért mégsem szeretném.
Az viszont biztos, hogy elmondom neki, a pénzt, ami megmaradt, odaadom nekik. Lakbér. A könyvek szerint ez így megy. Nem egy órát ültem a könyvtárban az utóbbi időkben és mindegyik, kivétel nélkül ilyesmit írt. Ha csak egy említette volna, nekem az is elég, hogy elhiggyem. Mégis úgy tűnik, hogy ez azért nem így működik.
- Kitaláljuk együtt. Ez tetszik - bólintok mosolyogva. Az első verzió biztos nem választható. Így is túl sokszor érzem magam teljesen tudatlannak és ha minden apróságról őt kérdezném... Nem, ezt inkább nem szeretném. Régen nem zavart az ilyesmi. Mindent tudtam, amire szükségem volt. Most viszont néha olyan, mintha a kinti világ egy teljesen más dimenzió... egy másik univerzum lenne, aminek én még csak tanulgatom a szabályait.
Egy dolgot viszont egyértelműen tudok. Nem akarom, hogy találkozzon az apjával. Semmilyen okból! Elég tudnom azt az egy történetet ahhoz, hogy utáljam és ne akarjam Jennát a közelében látni. Soha. Mégsem tiltom meg neki, hogy beszéljen vele... velük. A szüleivel. Ahhoz nincs elég bátorságom, hogy ezt kijelentsem, de így is elég egyértelműen beszélek. Viszont miután kimondom ezt a pár szót, akaratlanul is visszatartom a levegőt és csak akkor fújom ki, amikor válaszol. Egy részem helyeselni akar. Azt mondani, hogy ez így van jól. Mégsem szólalok meg, csak egy kicsit közelebb húzom magamhoz és apró simításokkal próbálok kiverni a fejéből az egészet. Na meg a sajátomból azt, hogy még én sem beszéltem - és nem is tervezem - a kereszt szüleimmel.
- Igen, ébressz fel bármikor! - kapok azonnal a lehetőség után. Először egyáltalán nem tetszett, hogy érezzem, de most mindennél jobban. Ha nem fáj neki, és egész kellemes, akkor én is tudok örülni neki. Csak ennyit kellett biztosra tudnom.
- Nem hiszem, hogy megunom - rázom a fejem hitetlenkedve, de csak félig figyelek rá. Mintha az, hogy teljesen felé irányul a figyelmem kockáztatnám, hogy elmulasztok egy újabb alkalmat.
Nem tudom, hogy mindenképp éreztem volna-e, de most egyértelműen megmozdul ott benn valami. Valaki. Az én arcomra pedig egy hatalmas mosoly ül ki. Hol felnézek rá, hol le a kezemre és a hasára. Most már képes vagyok rászánni magam, hogy egy pár pillanatra elhúzzam a kezem és egy kicsit a fagyival foglalkozzak, miközben egy kérdés csúszik ki a számon.
- Akkor majd sokat beszélek hozzá és kérlelem, hogy... úgy forduljon - bólintok határozottan és ezt már amolyan fogadalomnak is lehet venni. Persze ezt nem tervezem el előre. Majd csak úgy spontán, amikor úgy érzem, hogy képes leszek beszélni hozzá, akkor megteszem.
Most inkább a fagyival törődök, ami közben szépen olvadásnak indult. Egy nagyobb falat után már csorog is végig az államon és jó gyerek módjára persze, hogy az ingembe törlöm. A következő mozdulat is teljesen akaratlanul történik. Nem az ölembe ejtem vissza a kezem, hanem az ő combjára csúsztatom. Nem csinálok semmi más, csak ott van és néha lassan körözök rajta egy kicsit, miközben a fagyit nagy tempóban tüntetem el.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 02.03.14 20:58

Link & Jenna




Nem számít, ki fogom verni a fejemből a rossz gondolatokat úgy is. Az számít, hogy most itt van velem, ez csak a lényeg, és hogy igenis én ismerem őt a legjobban, nem pedig valaki más. Lehet, hogy régen az a lány ismerte, de ez már nem így van, és ennek én nagyon örülök, és most ez elég is. No meg nekem vett gyűrűt, ez sem egy utolsó információ.
- Nagy balhékat és te meg a rossz fiú? Hát... most már nagyon kíváncsi vagyok. - vigyorodom el. Ezek után már főleg nem engedem neki, hogy elrejtse előlem azt a leányzót. Most már muszáj mindent tudnom, most már aztán el kell mesélnie a múltjának azokat a piszkos részleteit. Bár nem tudom, hogy egy tíz körüli gyerek múltja mennyire lehet piszkos, de... már maga a tény is izgatottá tesz, hogy egyáltalán csak még többet tudhatok róla. Nekem ez igenis nagyon fontos. Az viszont tuti, hogy majd kitaláljuk együtt, hogy mi hogy legyen. Én sem tudok azért még mindent teljes biztonsággal, de biztos vagyok benne, hogy idővel majd kitanuljuk együtt az élet nagy dolgait. Én éltem már egyedül, de az se volt tökéletes, hiszen gyakran vagyok szétszórt és figyelmetlen is, arról már nem is beszélve, hogy eléggé felelőtlen. De lesz ez még jobb is, tudom én.
A szüleim viszont akárhogy is de még így távolról is elveszik a kedvem. Rossz érzés, hogy ez lett a vége, hogy ilyenek. Mégis a szüleim és még azt se mondhatom el nekik, hogy unokájuk lesz, mert félnék, hogy apám nem tudná értelmesen kezelni a helyzet. Igenis rettegek, hogy a végén haza akar vinni, és én nem akarok elmenni innen. Amíg nem vagyok nagykorú, addig nem is akarok találkozni vele, mert ki tudja, hogy mit csinálna. Az sokat segít, amikor magához húz. Nem ezzel kell most foglalkozni tudom. Megkérte a kezem és itt van a kicsi, aki ennek örömére még jelt is adott magáról. Most a fontos, az összes többi részletkérdés csak.
- Jól van felébresztelek és tudod mi a véleményem arról, hogy soha... - nevetem el magam. Nem tudhatja mi lesz pár hét múlva, bár én is úgy vagyok vele most, hogy ezt nem tudnám megunni. Mire megunnánk, addig megszületik és akkor már bőven lesz más, amivel majd foglalkozhatunk. Tuti, hogy nem lesz könnyű, de én akkor is remélem, hogy csodálatos lesz majd, mert vele leszek és együtt küzdjük le a nehézségeket.
- Biztos hallgatni fog rád, ha szépen kéred. - én már csak attól is folyamatosan mosolyogni akarok, hogy ennyire érdekli ez az egész, de az,hogy még beszéljen is hozzá. Ez már nagyon új, de el sem mondhatom mennyire boldog vagyok. Azt hiszem nem is kéne ezt magyaráznom, szerintem a nélkül is látszik rajtam, hogy milyen jó kedvel lapátolom be a fagyimat rendületlenül. Csak arra figyelek fel, amikor a keze már a combomon van és még időnként meg is moccan. A fagyim rekord gyorsasággal tűnik el, én pedig pillantok rá. Nem érdekel, hogy a ruhájába törölte az állát, egy cseppet sem. Tökéletesen hidegen hagy.
- Túlságosan tökéletes ez a nap, megkoronázzuk ugye? - nem hiszem, hogy túl kell ezt magyarázni, hiszen nem rég mutattam meg neki odafent, hogy miért jobb engem választani a makettek helyett. Egyszerűen csak hasonló szenvedéllyel csókolom meg, mint néhány perccel ezelőtt. Nem hiszem, hogy nagyon ráncigálni kell, úgyhogy a combomon lévő kezét fogom meg, és húzom fel állásba.
- A bátyám... soká jön ma úgy tudom, mit szólnál valami különlegességhez? - egy ügyes ugrással pattanok fel az asztalra. Nem nagyon bonyolítottuk meg még sosem a szexet, általában a hagyományos ágy felállásnál maradunk, de ez egy különleges nap, hát miért ne lehetne különleges most minden?

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 02.03.14 21:31

______________________________________________________________
Meg nem tudnám mondani, miért lenne az baj, ha megtudná, milyen voltam gyerekként. Hogy ha baj volt, mi ketten mindig ott voltunk a közepében. Ahogy jobban átgondolom, talán én félek attól, hogy megtudja ezeket. Akkor úgy érezném, hogy teljesítenem kell. Valaki olyannak kell lennem, aki akkor voltam. Vagy... nem is tudom.
- Jobban jártam volna, ha csendben maradok, igaz? - hajtom le a fejem és úgy nézek fel rá. Be kell látnom, hogy csak rontottam a helyzetemen. Most már bármit is teszek, nem fogom tudni lebeszélni arról, hogy kérdezősködjön rólam. Talán nem lesz olyan rossz, ha megtud pár dolgot. Talán előtte még én is mesélhetnék majd neki. Talán.
Előtte viszont még van pár dolog, amit át kell beszélnünk. Nem éppen a legvidámabb témák. Sem az ő szüleivel kapcsolatos dolgok, sem az én kereszt szüleimmel. De legalább most túl esünk rajta én pedig magamhoz húzom, hogy megölelhessem. Mintha ezzel végleg magunk mögött tudnánk hagyni az összes kellemetlen dolgot. Legalábbis nagyon remélem, hogy valami hasonlót érek el vele. Nem akarom szomorúnak látni. A végén még képes leszek bebeszélni magamnak, hogy hiába kértem meg a kezét csak rontottam a helyzeten és még bonyolultabbá tettem mindent.
Szerencsére eddig nem jutok el fejben, hiszen a fagyi gondolata mindkettőnket felvidít. Félúton én is csak azért komorodok el, mert az hiszem, hogy ez az egész fájdalmat okoz neki. Idő kell, amíg meggyőz róla, hogy tévedek. Ezután már én is képes vagyok vele együtt örülni annak ellenére is, hogy kicsit csalódott vagyok, amikor nem ismétlődik meg azonnal és nem érezhetem. Ezért is ígértetem meg vele, hogy bármikor felébreszt, ha újra mozgolódik.
- Tudom... tudom... - mondok csak ennyit kicsit morgolódva, de azért a szám szélén ott a mosoly. Akkor is tartom magam ahhoz, hogy ezt soha nem fogom megunni. Csak érezhessem még egyszer... kétszer... sokszor!
Annyira szeretném újra, hogy még a fagyi is háttérbe szorul és addig nem vagyok hajlandó elvenni a hasáról a kezem, amíg nem mozdul újra. Most már látom a jó részét, hogy nem tartok attól, ez neki fáj. Most már értékelem és nagy mosollyal nyugtázom.
- Majd nagyon, nagyon szépen kérem - mondom, de nem vagyok benne biztos, hogy ez Jennának szól. Inkább egy újabb ígéret, amit nem neki teszek. Úgy látszik csak először volt nehéz úgy gondolni, hogy nem ő, hanem ők. Most már könnyedén megy.
Ő. Egy kis élet. Aki hozzánk tartozik.
Mielőtt viszont odahajolnék és most kezdenék el beszélni hozzá, inkább enni kezdem a már javában olvadó fagyimat. Mondanom sem kell, még ebben is képes vagyok bénázni. Egy pillanat múlva érzem, ahogy kis csíkban végigcsorog az államon, amit persze, hogy az ingemmel kell letörölni. Ha gondolkoznék rajta, biztos nem így oldalán meg. De nem gondolkozok. Ahogy akkor sem, amikor a kezem a combjára csúszik, hogy néha megsimogassam. Régen ez elképzelhetetlen lett volna. Még talán egy héttel ezelőtt sem viselkedtem volna így. Még akkor is túlzottan figyeltem arra, hogy mit teszek meg és mit nem. Most viszont... egyszerűen csak... így helyes.
- Megkoronázni... - ismétlem szinte suttogva és ha van is egy pillanat, amíg nem vagyok benne biztos, hogy érti - dupla adag fagyi? tejszínhab a tetejére? -, a csókkal eloszlat minden kételyt bennem.
- Nem merek én veled ellenkezni - suttogom nagyot nyelve és egy pillanatra beharapom a szám, ahogy felállok a székről. Hogy a fagyi? Olvadjon csak ott meg! Mit számít?!
Egy pillanattal később teljesen el is feledkezek az ilyen apróságokról. Annyira lényegtelenné válik minden más. Csak az ajkai vannak, amik szavakat formáznak, de a tudatomig talán a lényeg jut el, semmi több. Aztán ott vannak még a szemei, amik sokat tudóan csillognak és olyan sebességgel dobogtatják meg a szívemet, hogy azt hiszem, az menten kiugrik a helyéről. Az egészet pedig tetőzi az elegáns mozdulat, amivel kiköt előttem az asztalon.
- Különlegesség? ...itt? De mi van, ha mégis hamarabb végez a bátyát? Mi van ha...? - bizonytalanodok el egy pillanat alatt és bármennyire is kívánom, mégis hezitálok. Megint úgy érzem magam, mint legelőször, amikor velem volt. De csak elég végignéznem rajta és az ösztöneim már vezetnek is. Közelebb lépek hozzá és teljesen ráérősen simítok végig a combján.
Egyértelműen érezni, hogy ez most más, mint amikor akaratlanul csúszott rá a kezem. Most... mintha felfedezném. Mintha a tény, hogy a menyasszonyom, mindent megváltoztatna. Újra meg kell ismernem minden porcikáját, amiről már azt hittem, ismerem. Én pedig nem sietem el továbbra sem. Nem lépek még közelebb, nem csókolom meg sem azokat a hívogató ajkakat, sem a nyakát... sem semmit. Csak a kezem indul végig, keresve az apró bejáratot a ruhái alá, miközben a szám szélén állandó mosoly játszik.
Csak tudnám, honnan van most ennyi türelmem?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 03.03.14 11:25

Link & Jenna




Pedig én egyáltalán nem várom el, hogy más legyen a miatt, hogy megismerem kicsit a múltját, csak hát úgy érzem, hogy azzal még közelebb kerülhetünk egymáshoz. Én is szívesen mesélek neki, bármiről, arról is, ami fáj, vagy ami rosszul érintett régen. Mégis csak fontos, főleg ha egyszer ilyen komoly szintre lépett a kapcsolatunk, hogy tényleg mindent tudjunk a másikról. A kérdésére és a lehajtott fejére csak elmosolyodom és direkt az álla alá nyúlok, hogy rám nézzen.
- Semmi olyat nem mondhat senki, amitől az érzéseim változnának, akkor pedig miért ne tudhatnék rólad szaftos régi sztorikat? Én is mesélek bármiről, ha szeretnéd. - nem tudok előkapni régi fotóalbumokat, szóval ez az egyetlen, amivel nem tudok szolgálni, maximum, ha a bátyám eloroz otthonról ilyesmit, de ő se jár túl gyakran a szüleinknél. De mesélhetek neki, hogy milyen voltam, bár én jellemben nem sokat változtam az évek során, de voltak balhéim, és persze volt nekem is régi nagy szerelmem, akit ha most meglátnék, akkor tuti, hogy megpróbálnék rommá verni, még ha nem is vagyok elég erős, hogy ezt megtehessem. De azt nem akarom, hogy a kíváncsiságom miatt rosszul érezze magát. ha ezen múlik, akkor... akkor nem kérdezek, akkor visszafogom magam valahogy.
A szomorúbb témákat pedig egyszerűen csak próbálom elhessegetni. Nem most kell a szüleimre gondolni, ez biztos. Ennek nem most van itt az ideje. Az apám nem jó ember és én nem akarok vele találkozni. Nem akarom, hogy beleszóljon az életembe és azt se, hogy a kicsiébe. Nincs rá szükség, hogy a fene nagy szigorát megpróbálja becsempészni a mi életünkbe is. Brucenak is megtiltottam, hogy beszéljen erről nekik, még rólam sem tett említést, nagyon remélem legalábbis. Biztos vagyok benne, hogy finoman sokkot kapnék, ha egyszer csak beállítanának ide a szüleim, de ezt a bátyám is tudja. Akkor újra el kéne tűnnöm és elveszítené a bizalmamat talán végleg.
A reakciója viszont végre tényleg mosolyt csal az arcomra, azaz visszahozza azt, ami már előzőleg ott volt. Örülök, hogy végre ő is örül és hogy tudja a kicsit személyként kezelni. Beszélni fog vele, megkéri majd, hogy úgy forduljon, én pedig legszívesebben csak össze-vissza puszilgatnám az arcát, hogy ilyeneket hallok tőle. Csak a fagyi miatt nem teszem, és mert nem akarom megzavarni, hiszen annyira figyel, hogy újra érezze a mozgolódást odabent. - Biztosan hallgatni fog rád, az... apukájára. - nem, azt hiszem nem tudom eltüntetni a mosolyt az arcomról. Egyszerűen nem megy. Akkor viszont, amikor a keze a combomra csúszik nekem már egészen máson járnak a gondolataim, mint a baba, vagy hogy mi lehet a neme. Nem is húzom az időt, a tudtára adom, hogy mit szeretnék még a fagyi után. Megkoronázni ezt a szép napot és ha nem lenne neki egyértelmű, hát megmutatom, hogy mire gondoltam. Odafent is nehéz volt leállni, de most nem kell.
- Azt el is várom, hogy ne ellenkezz velem, főleg ilyen témában. Egyébként sem lehet ellent mondani egy várandós nőnek. - nevetem el magam, és a következő pillanatban már az asztal szélén ülök. Nem látok én ebben semmi furcsát, bár úgy látom, hogy ő egy kissé bizonytalannak tűnik. Tudtam én, hogy ez lesz, de nem érdekel. A szavaira csak megrántom a vállam, és huncut mosoly játszik az arcomon, ahogy felszökik az egyik szemöldököm.
- Az úgy csak még izgalmasabb, de ne aggódj, nem jön, mindig inkább később ér haza. És tudod, nem lehet nekem ellent mondani. - oldalra nyúlok, hiszen még ott van a maradék olvadozó fagyija nem messze tőlem, és egy kisebb kanállal emelek be a számba. Direkt úgy, hogy hasonlóan, ahogy előzőleg ő tette egy kicsi le is csorogjon az államon. Direkt emelem fel a fejem, hogy a vékony csík tovább jusson és szépen lassan ereszkedjen le a dekoltázsom felé. Csak akkor nyúlok oda, amikor már majdnem eléri a felsőm szegélyét. Végig őt nézem, miközben az ujjammal tüntetem el a kis csíkot, amit aztán izgató mozdulattal nyalok le az ujjamról. Ez biztos eléggé meggyőző lesz és nem is kell sok, a keze hamarosan már a combomon, én pedig automatikusan nyitom is szét a lábaimat. Legszívesebben megragadnám a vállát és úgy rántanám közelebb, de jó kislány leszek, engedem, hogy ő irányítson.
- Szóval Mr. Kane, mikor kerül le ez a rendkívül szexi ing? - csak a nyakkendője az, ami után nyúlok, de még mindig nem érek hozzá. Finoman próbálom közelebb vonni magamhoz, csak legalább egy kicsit. Megnyalom a szám szélét, hogy a maradék fagyi is eltűnjön róla. Soha életemben nem akartam ennyire valakit, de hát soha életemben nem is kérte meg senki a kezem.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 03.03.14 15:22

______________________________________________________________
Akaratlanul is egyre többet rontok a helyzetemen. Nem hiszem, hogy szeretném, ha tudná, milyen voltam azelőtt. Akkor már meséltem volna neki. De mit számítanak, ha tudná? Szeretném azt hinni, hogy semmit. Mégis van bennem egy hang, ami azt ismételgeti, hogy akkor változnom kell. Olyanná kell válnom, mert akkor talán... jobban szeretne. Akkor kellenék neki igazán. Így pedig, ahogy most vagyok, nem. Mégis próbálom elérni, hogy ez ne látszódjon rajtam. De úgy tűnik, nem elég. Mintha a gondolataimban olvasna, amikor kényszerít, hogy felnézzek rá. Pedig majdnem biztos vagyok benne, hogy egy szót sem mondtam ki abból, ami a fejemben jár.
- Ha attól semmi nem változik... akkor jó. Akkor nem baj, ha megtudod, mennyi bajt csináltunk - húzom lassan mosolyra a szám, majd egész szélessé válik, amikor ő is megígéri, hogy mesélni fog. Hogy kérdezhetek. Elég nagyot bólintok, de persze nem most kezdem faggatni. Át kell gondolnom, hogy mit akarok legelőször is megtudni.
De ezt sem most. Most próbálom minél hamarabb magunk mögött hagyni a kellemetlen témákat. Szerencsére nem vesz el túl sok időt és ami még fontosabb, nem rontja el a napot az, hogy a szüleiről beszélünk. Fogalmam sincs, hogy képes lennék-e vitázni vele, ha ő úgy dönteni, hogy látni akarja őket és az apja elé állna a hírrel. Lehet, hogy csendben fogadnám és beletörődnék, de... nem tudom.
Ilyesmiről persze szó sincs. Nem akarja látni és nem akarja elmondani. Így pedig nincs gond azon kívül, hogy amikor a hasához teszi a kezem, nem kicsit lep meg. Először aggódok és eszemben sincs örülni annak, amit érzek. Viszont hamar elmagyarázza, hogy ez egyáltalán nem fáj neki. Innentől már tényleg várom, hogy újra érezzem és egész idő alatt. Ő fagyit eszik, én pedig csak nézek rá, miközben, ott tartom a kezem a hasánál, amíg meg nem ismétlődik.
- Igen. Biztos - nyelek nagyot. Nem azért, mert nem hiszem el, hogy az enyém. Megbeszéltük, hogy így van és kész. Eszembe sem jut többet a lehetőség. Inkább azért, mert csak most kezdem csak érteni, hogy milyen nagy felelősség is lesz ez és még mindig kételkedek magamban, hogy fog-e menni. De mindent meg fogok tenni.
Amint ezt elismétlem magamban és eltűnnek a kételyeim, máris mosolygok és beletemetkezek a már szinte teljesen megolvadt fagyimba. A kezem pedig helyet vált. A hasa helyett a combjára csúszik. Nem gondolkozok, nem tervezem el, egyszerűen csak megtörténik, mert így helyes.
Az viszont már nem annyira, amikor az asztalon köt ki. A bátyja? Mi lesz, ha megjelenik? És amúgy is... itt? Tényleg csak a helyszín van ellenemre. Elég volt ennyit tennie ahhoz, hogy újra pont olyan bizonytalanná váljak, mint legelőször. Pillanatok alatt megtörtént a változás és már az sem számít, hogy igazán mennyire akarom. Pedig sebesen tombol a vér az ereimben, mégis ott maradok mozdulatlanul. Nem tudom, mi aggaszt jobban. Az, hogy mi lesz, ha a bátyja beállít vagy az, hogy... ez... itt... nem a megszokott.
- ... és változtatást javasolni? - kérdezem kis torokköszörülés után, de le nem bírom róla venni a szemem. Sokkal magabiztosabb lennék, ha a szobában lennék. Ha kattanna a zár, ahogy elfordítom a kulcsot. Ha az ágyon feküdne és nem az... asztalon ülne előttem.
De nem. Itt ül, én pedig megbabonázva figyelem, hogy mit kezd a fagyival. Nem mondom, még levegőt venni is elfelejtek pár pillanatig. De a testem kétségbeesetten kezdi követelni az oxigént én pedig kénytelen vagyok megadni neki, miközben nézem a vékony csíkot, amíg végigfut... Az ujjaim akaratlanul is mozdulnak, hogy megállítsam... letöröljem... tegyek bármit! De nem. Ökölbe szorítom mind a két kezem és nagyot nyelek.
A kis közjátékkal viszont eléri a célját. Minden okot kiver a fejemből, amiért eddig nem akartam itt belekezdeni ebben az egészben. Nem mondanám, hogy túl közel megyek hozzá. Éppen csak annyira, hogy lassú mozdulatokkal fel tudjam fedezni a testét.
- Mondjuk... most. Ha segítesz - beszélek elég rekedten és bizonytalanul ahhoz, hogy az egész kérdésnek hangozzon. De közben még egyet lépek előre. Most már ott állok a lábai között és úgy érzem, felrobbanok.
Mit művelsz te velem?
A józan észnek teljesen nyoma vész, miközben mindenféle tervezés nélkül odahajolok hozzá, hogy megcsókoljam az ajkait... a nyakát... majd végigkövessem az olvadt fagyi útját. Csak annyira tudok gondolkozni, hogy pár szót kinyögjek.
- Engem is... megállítasz... mielőtt...? - ennyire futja, de elég egyértelműen felengedtem már annyira, hogy közben mosolyogni tudjak. Nem mintha túl sokáig húznám az időt majd. Nem bírok én olyan türelmes lenni. Vagy mégis? Ha mindent beleadok?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 03.03.14 19:13

Link & Jenna




Fel sem foghatom miért gondol még most is olyasmire, hogy nem kell nekem eléggé. Nem bizonyítottam még eleget azzal, hogy itt vagyok vele? Azzal, hogy őt választottam egy másik pasi helyett? Lehet, hogy Dave helyesebb az átlag szerint, de nekem akkor is ő kellett, mert kedves és fontos vagyok neki, ahogy ő is nekem. Szeretem és ő is engem és ez sokkal fontosabb, mint hogy valaki hogy néz ki. Plusz a tetejében ő ugyanúgy édes, főleg, amikor mosolyog, sőt még akkor is, amikor szégyenlősködik.
- Persze, hogy semmi sem változna ettől még. - mosolyodom el. Nem tudok haragudni rá és muszáj, hogy megértse, hogy mindenhogy szeretem, akkor is, ha régen kis vadóc volt és nem kell, hogy most az legyen. Én így ismertem meg és nem is akarnám, hogy hirtelen más legyen. Ha vad lenne, akkor abban az is benne van, hogy nem figyelne rám ennyire, nem aggódna olyasmi miatt, hogy találkozom az apámmal, vagy sem. Nem féltene csak azért, mert rúg a baba. Ezek nagyon fontosak és ezek miatt tudom, hogy számítok neki nagyon is sokat és hogy ez nem csak egy hóbort, ami idővel elmúlik, legalábbis nagyon remélem, hogy így van. De ez most nem számít, csak mi ketten, vagyis hárman, mert már a kicsiről is képes ténylegesen úgy beszélni, mint aki egy létező személy. Fogalmam sincs, hogy fiú lesz-e vagy lány, de annyira akarom, hogy őt lássam benne, hogy rá hasonlítson. Ha eleget ismételgetem ezt magamban, akkor végül úgy lesz? Mint, amikor gyerekként nagyon akarsz valamit és ha sokat mondogatod, akkor végül csak megkapod, talán csak mert véletlenül meghallják a szüleid, nem számít, de... Talán valami felsőbb erő meghallja ezt is, és segít nekem.
Még a kicsiről is gyorsan elterelődnek a gondolataim, amikor megérzem a simítását a combomon. Nem biztos, hogy azért tette, mert akar valamit most, vagy akár később, de nem tehetek róla, én túlságosan vágyom rá. Már odafent is nehezen fogtam vissza magam, és most már végképp nem megy. Eszem ágában sincs felmenni az ágyhoz, ez most lehetne egy kicsit más, egy kicsit különlegesebb, ha már ez a nap erről szól. Ezért pattanok fel az asztalra és nem érdekel, hogy mikor jön a bátyám. Pont az teszi az egészet még izgalmasabbá, hogy akár ránk is nyithat, ez pedig számomra igenis... még izgatóbb, mintha csak az ágyban csinálnák. Kell a változatosság, kellenek az újítások, ezt majd ő is megszokja idővel. Tudom, hogy még most is szégyenlős sokszor, de remélem, hogy tudok rá hatni annyira, hogy elfelejtse azt, ami egy kicsit is zavarba ejti most.
- Nem, változtatást sem lehet javasolni. Most húztál az ujjamra gyűrűt, kénytelen vagy a kedvemben járni. - döntöm oldalra a fejem egy kicsit lebiggyesztve az alsó ajkamat, mintha csak bántó lenne az, hogy nem azt akarja, amit én, hogy nem vagyok neki elég kívánatos ahhoz, hogy kizárja azt, ami zavarja. De teszek róla, hogy rám hangolódjon. Tudom én, hogy mivel lehet hatni rá, és úgy fest, hogy a kis trükk be is jön a fagyival. Ahogy néz, azt hiszem, ha valaki most hozzászólna, akkor még a hangot se hallaná meg, nem hogy elszakítsa rólam a tekintetét és ez nekem nagyon is tetszik. Mosolyogva figyelem, ahogy közelebb lép és végre a keze is útra indul, én pedig a nyakkendőjét ragadom meg, hogy még egy kicsit közelebb vonjam.
- Azt még csak kérned sem kell. - egy pillanat alatt lazítok a nyakkendőn, hogy hamarosan már a földön végezze, aztán jöhetnek a gombok. Egészen lassan haladok, miközben az ujjaim végigsiklanak a mellkasán minden alkalommal, amikor a következő gombhoz vándorolnak. A tekintetét pedig eszem ágában sincs elengedni csak akkor, amikor megcsókol. Behunyom a szemem, hogy elmerüljek az ajkai lágy érintésében, és amikor az utolsó gomb is készen van, szépen letolom róla az inget, hogy az valahol mögötte essen le a földre. Halkan felsóhajtok, ahogy lejjebb indul, közben finoman simítok végig a hátán.
- Eszem ágában sincs, csak épp addig, amíg... - egy pillanatra húzom csak ki magam, és dőlök egy egész leheletnyit hátra, amíg lekapom magamról a felsőmet, hogy az is valahol a konyhakövön kössön ki. - A tiéd vagyok mindenestül, azt teszel... amit csak akarsz. Végül is ez valami ilyesmit jelent. - mutatom fel a gyűrűt és mielőtt még visszatérhetne a fagyi útjának követéséhez egy apró csókot lehelek az ajkaira.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 03.03.14 20:09

______________________________________________________________
Meg nem tudnám mondani, miért tartok még mindig ennyire attól, hogy egy nap rájön, mégsem én kellek neki. Lehet, hogy pusztán csak túlkombinálom. Bár az inkább valószínűbb, hogy a kelleténél jobban félek attól, hogy elveszítem. Ezért próbálok mindent tökéletesen csinálni. Ezért akarok neki mindent megadni. És ezért tartok attól, hogy ha valami másképp alakul, mint tervezem, máris vége. Egy részem tudja, hogy ennél nagyobb hülyeség nem járhatna a fejemben, mégsem vagyok képes kiverni onnan.
Azért a szavai egy kicsit jobb irányba terelik a gondolataimat. Most már mosolygok és az egészben a legjobb, hogy nem megjátszott, erőltetett mosoly. Tényleg jobban érzem magam attól, hogy ezt hallottam és lehet, hogy nem örökké, de ma... holnap... biztos, hogy elhiszem és észben tartom.
Főleg így, hogy egyre csak tudatosul bennem, hogy ott bent a mi közös gyerekünk van. Most már nem csak tudom, hanem érzem is és képtelen vagyok most másra gondolni. Legalábbis nagyon sokáig így hiszem. Aztán a kezem akaratlanul is a combjára csúszik... Mintha Flash kezelni a világ idejét és mindent felpörgetett volna egy pillanat alatt. Én pedig ott állok az asztal és Jenna előtt. Bizonytalanul, aggódva, értetlenkedve... minden apró lehetőséget megragadva arra, hogy a szobában folytassuk, zárt ajtó mögött.
- Szívesen a kedvedben járok, de... - próbálok még egy okot kitalálni, de mintha elzárták volna a fejemben a ládát, amiben a meggyőzési stratégiám van. Nem találom a szavakat. Akkor meg főleg nem, amikor mindent belead, hogy elterelje a figyelmem.
Mondanom sem kell, a módszer több, mint hatásos. Tényleg csak azért fogom még vissza magam, mert annyira ismeretlen a helyzet itt, hogy pislogni vagyok képes, nagyokat nyelni és ökölbe szorítani a kezem, hogy ne tegyek semmit.
Egyelőre.
Egy másodperc múlva viszont már ott állok a lábai között. Nem tudom, mikor tettem volna meg ezt a lépést, de nagy köszönet jár a nyakkendő feltalálójának. Innentől már nincs visszaút. A kezem önkéntelenül járja végig a testét. Most már eszemben sincs kifogásokat keresni. Helyette a kérdésére válaszolok és megadom neki a lehetőséget, hogy megbirkózzon az ingem gombjaival. Nekem amúgy is meggyűlne most velük a bajom. Na meg más dolga van a kezeimnek. Persze néha akaratlanul is megállok. Nem tehetek róla, de már az kiveri nálam a biztosítékot - még most is, a sokadik alkalom után -, hogy érzem az ujjait a mellkasomon. De végül képes vagyok magam annyira összeszedni, hogy amint megszabadulok az ingtől, végre megcsókoljam, majd hezitálás nélkül kövessem most én végig a fagyi útját. Amíg meg nem állít. Mert egy pillanatra mégis megteszi.
- Ha ezt tudom... nem húzom a tervezést... egy teljes hónapig - birkózok meg a szavakkal. Ritka alkalmak egyiket, amikor tudom mit akarok mondani, csak annyira nehéz kinyögni egy-egy szót. Kész időpocséklásnak tűnik, ilyesmivel foglalkozni, mikor így felkínálja magát.
Az pedig, hogy azt teszek, amit csak akarok... nem kicsit csábító. Mégis egy hosszú pillanatra megállok és becsukom a szemem. Próbálom magam lenyugtatni. Van még valami, amivel tartozok neki. Az első találkozásunk óta... tartozok neki.
- Ennek nem olvastam után. Szóval ha nem bánod... kicsit kísérletezni fogok - mondom egészen komolyan, bár az utolsó pár szónál azért már felfedezhető az arcomon egy mosoly.
Pár apró csókkal érem el, hogy egy kicsit hátrébb dőljön és amíg ő remélhetőleg megtámaszkodik az asztalon, én megbirkózok minden más ruharabbal, ami még rajta maradt alul.
Igazat mondtam, ilyesmiről tényleg nem olvastam, úgyhogy kissé bizonytalanul csókolom végig a combja belső oldalát, de mikor a lényegre térek, már... igazán... próbálkozok. Annyira, hogy még az sem számít, hogy én meddig fogom így bírni. Pedig elhatároztam, hogy ez azért lesz igazán különleges, mert csak ő kapja meg az enyhülést. Mégis van pár pillanat, amikor nem vagyok benne biztos, hogy sikerül is ezt betartani.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 03.03.14 21:41

Link & Jenna




Fura, hiszen mindketten bizonytalanok vagyunk, csak épp egyikünk se mondja ki nyíltan. Nem is merném, mert hát mi értelme lenne? A végén úgy is azt mondaná nekem, hogy nem jól gondolom, hogy rosszul látom, hogy engem szeret és nem csak azért, mert finoman szólva is rámenős voltam vele. Szeretném hinni, hogy nem így van, és szerintem ő nem is nagyon gondol rá, hogy én is bizonytalan vagyok időnként, mert magabiztosnak tűnök, de attól még így van. Viszont az meg sem fordul a fejemben, hogy valamikor is ne ő legyen nekem a legfontosabb. Persze húsz éves vagyok csak, nem lehetek biztos benne, hogy tíz, húsz, vagy negyven év múlva mi lesz, de akkor sem hiszem, hogy ez változni tudna. Mindent szeretek vele, akkor is, ha mások vagyunk kicsit... jó, talán nagyon, de ez nem számít, most pedig főleg nem.
A pici, a jó dolgok azok, amikre figyelek, és persze a fagyi, de valahogy minden pillanatok alatt elszáll a gondolataimból, amikor oda jutunk, hogy a keze a combomra kerül, én pedig már biztos vagyok benne, hogy nem érdekel semmi más rajta kívül. Meg kell koronázni ezt a napot és azt úgy lehet igazán, ha itt és most tesz magáévá. Mert ezt akarom, egy kis különlegességet. Tudom, hogy az ágyban egyszerű és kényelmes, de épp ez az, hogy az már megszokott is, én pedig szeretnék most egy kicsit mást.
- Nincs de... - lezárom ám a vitát gond nélkül, még ha ez nem is számít most annak. Egyszerűen csak tudom, hogy kell meggyőzni. Nem szavakkal, egyáltalán nem. Fagyival, vagyis azzal, ahogy a fagyit alkalmazom, azzal nem lesz nehéz elérni azt, amit akarok, és amit ő is akar, csak épp nem tudja még, hogy annyira akarja-e, hogy azt elfelejtse, ami zavarhatja. De én majd elfeledtetek vele mindent. Tudtam, hogy menni fog, nem kell sok, csak egy kis plusz ösztönzés a nyakkendőjével, hogy közelebb kerüljön hozzám. Az inget már gond nélkül eltüntetem róla. Nem kell az oda egy kicsit sem, és rajtam is túl sok még a ruha, de egy pillanat múlva az én felsőm is a földön köt ki, amikor végre az ajkai útra indulnak. Az elején annyira kis ügyetlen volt és igazi kezdőként viselkedett, de már ügyes, nagyon is ügyes! Néha már legalábbis abban, amit már egész jól megszokott még magabiztosnak is mondanám és ez nagyon jó dolog.
- Egy hónapig húztad? Rengeteget gondolkodhattál ezen az már nem kérdés, ezek után tényleg jár neked a viszonzás. - én legalábbis így tervezem, de aztán még sem ez történik. Én ajánlottam fel, hogy azt tehet, amit csak akar, és most már nincs visszaút, és persze nem is akarom, hogy bármi máshogy legyen, mint ahogy most ő szeretné. Így is sokszor vagyok kettőnk közül én a domináns fél, de most legyen az, amikor tényleg az övé az irányítás.
- Csak bátran kísérletezz. - kíváncsi vagyok és amikor hátra dönt talán már egy kevéske sejtésem is van, hogy mi következik majd. Persze, hogy a szívverésem még gyorsabbra vált, amikor eltűnnek a ruháim és én már egészen biztos vagyok benne, hogy mit is akar. Az asztalon könyökölök és persze, hogy végig nézem, ahogy ő felfelé halad a combom belső oldalán. Már ez is rendkívül bizsergető, de ami utána jön... Kísérletezés, és nem olvasott utána. Hát nem is kell mindent elolvasni nem igaz? Egyáltalán nincs gond, ha csak az ösztöneire hagyatkozik. Hangosabbra váltanak a sóhajaim és egy idő után már nem tudom tartani magam, pedig jó... tényleg jó volt nézni, de muszáj leengednem a hátam, hogy elérjem az asztal másik végét és legyen hol megkapaszkodnom. A zihálás lassan nyögésekbe csap át és nem kell sok, hogy ezzel az új technikával a mennyekbe röpítsen. Nem mondom, hogy ez nem csodás megkoronázása ennek a napnak, az elfojtott sikoly pedig neki is jelzi, hogy akármennyire is új még ez neki, attól még nagyon jól csinálja. Kell pár pillanat, amíg rá tudom venni magam, hogy megmoccanjak, de végül felülök és közelebb csúszom hozzá újra, hogy megcsókoljam.
- Le... le a... nadrágot! - nem elég ennyi, többet akarok, teljesen elalélni a végére és csak kidőlni majd odafent az ágyban és végigaludni az éjszakát úgy, mint, akit agyon vertek. A kezem már az övénél jár és az jelenleg esélytelennek tűnik, hogy hagyjam neki azt, hogy itt most csak én érezzem igazán jól magam. Ez elfogadhatatlan!

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 03.03.14 22:16

______________________________________________________________
Régen voltam ennyire bizonytalan, mint most. Mintha az utóbbi, körülbelül fél év meg sem történt volna. Elég volt egy ilyen kis apróság, mint hogy ne az ágyban kössünk ki és ne zárjuk magunkra az ajtót és máris újra szerencsétlen kezdőnek érzem magam. Utálom ezt az érzést, mégis teljesen eluralkodik rajtam. Minden apró lehetőségbe belekapaszkodok, ami csak adatik, hogy mégis ágyba csábítsam. Tényleg szeretném rávenni, hogy a szobába menjünk. Különleges nap, de ez attól még lehetne a megszokott... tényleg... lehetne...
De aztán jön a kis közjátéka a fagyival. Az a legkevesebb, hogy most már nem leszek képes úgy fagyira nézni, hogy ne ez a jelent jutna az eszembe. Most már eszembe sincs vitázni vele. Valahogy nem is értem, eddig, hogy akadhattam fel ilyen apróságon, hogy most szoba és ágy, vagy konyha és asztal. Mit számít, amikor teljesen felajánlja magát? Ha hamarabb tudom, hogy ezt jelenit egy gyűrű...
- Egy hónap és két nap - pontosítok egy apró bólintás kíséretében. Bármennyit is változtam, ez a számolás dolog még mindig megmaradt. De legalább már a lépteimet nem számolom. Ahogy a múló másodperceket sem. Talán nem is tudnék lépést tartani a saját szívdobbanásaimmal. Túl gyorsan ver, az én fejemben pedig túl gyorsan alakul ki a terv.
Egy perccel ezelőtt még emlékeztem rá, hogy azt említette, én leszek az, aki valamiféle viszonzást kap. De mostanra már csak halványan sem rémlik ilyesmi. Csak az jár a fejemben, amit én tervezek. Amit eszembe juttatott. Különleges nap... különleges hely. Akkor legyen minden egészen különleges. Igaz, hogy részemről ez csak kísérletezés és ezt közlöm is vele, miután sikerül legalább nagyjából lenyugtatni a testem.
Egy kicsit talán feszültebb vagyok a kelleténél, de az egész nem tart sokáig. A szavakat végleg elhagyom, helyette a tetteket helyezem előtérbe. Persze előtte még lopok pár csókot bátorításnak és közben már hátra is döntöm. Most eszembe se jut olyasmi, hogy az ágy biztos kényelmesebb lenne.
Nem is lennék képes ilyesmire figyelni, miközben magamon érzem a tekintetét.
Lassan haladok, kissé bizonytalanul, de aztán már gondolkodás nélkül tudom, mi kell tennem. Ha más nem, tudat alatt eljutnak hozzám az apró visszajelzések, amik áttörnek a vágy ködén. Tudom, mit kell máshogy csinálnom és mi az, ami pont úgy jó. Az elfojtott sikoly, amit hallat, pedig egyértelmű jel arra, hogy nem is kell mindennek utána olvasni. Amíg ő próbálja összeszedni magát én teljesen ráérősen fejezem be az egészet, ami abból áll, hogy minden nyomot eltűntetek a szám széléről. Az egész mellé pedig valószínűleg hatalmas, diadalittas mosoly kerülne, ha nem az asztal szélét markolnám teljes erőből, hogy visszafogjam magam és nem történjen újabb baleset. Az a korszak már lezárult!
A csók hatására csak még erősebben szorítom az asztal szélét, mégis érzem, hogy egyre nehezebben bírom. Aztán meghallom a hangját...
- Nem könnyíted meg a dolgom - hadarom el egy szuszra, ahogy kifújom a levegőt. Ekkor már képtelen vagyok a asztalt szorongatni. Valahogy az is kevésnek tűnik.
- Ez a te... különleges... napod - teszem hozzá most már sokkal jobban akadozva, ahogy az eddiginél is nagyobb tempóra kapcsol a szívverésem. Esküszöm, ha ez így folytatódik tovább, pillanatok alatt kirepül a mellkasomból.
Arra viszont még ennek fényében sem tudom rászánni magam, hogy a kezem az övére tegyem és megállítsam. Nem hiszem, hogy ennyitől változott a helyzet és ellenkezhetek vele.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 04.03.14 14:21

Link & Jenna




Eszem ágában sincs most engedni neki. Ez az én napom és az lesz, amit én szeretnék. Csak akkor adom neki át az irányítást, ha ezt az apróságot engedi nekem. Ha igenis velem lesz, úgy ahogy én szeretném, itt a konyhában, ahol bármikor betoppanhat a bátyám. Jó, ez így nem igaz, hiszen meghallanánk, ha begurulna a kocsi nem? Akkor meg nincs mitől félni. Az ágy jó dolog, kényelmes, de időnként feldobja az együtt töltött időt az, ha kicsit újdonságot hozunk bele, ha egy kis plusz fűszert dobunk rá. Szeretném, ha ezt el tudná fogadni, ha el tudnám venni annyira az eszét, hogy ne érdekelje semmilyen apró számára zavaró körülmény. És úgy tűnik, hogy ez megy is. Elég ügyes vagyok ahhoz, hogy tudjam mivel kell kikapcsolni a gátlásait, vagy eloszlatni a kérdéseket a fejéből, amiknek most nincs ott helye.
- Az nagyon hosszú idő, de legalább már tudod, hogy ha adsz valamit azért hála is jár... nem is akármilyen. - eszméletlenül édes, hogy ilyen sokáig tervezgetett. Ilyen sok időt áldozott rá az életéből, hogy engem boldoggá tegyen egy ilyen kis aprósággal, mint egy gyűrű. Én persze ezt a kis konyhai jelenetet akármikor lejátszottam volna vele, lennének még ezen kívül is ötleteim, de tudom, hogy ő milyen és nem akartam erőltetni, de most igenis muszáj. Ha most nem próbálunk ki valami mást, akkor miért máskor tennénk meg?
Az viszont meglep, ami ez után jön. Ez még sokkal több is, amit én akartam tőle, és nem is számítottam rá, hogy ez következik. Hagyom, hogy azt tegyen, amit szeretne, dőlök hátra, és a ruhák is lekerülnek rólam. Általában az ember először vetkőzik le fent, de rajtam mégis a melltartó az egyedüli, ami most marad és semmi más. Egy ideig még figyelem, amit művel velem, de sokáig nem megy, egyszerűen nem tart meg a karom, muszáj leereszkednem, arról nem is beszél, hogy kell a kapaszkodó. Az asztal széle, ami most segít, erősen szorulnak rá az ujjaim, ahogy ő egyre ügyesebben repít az ég felé. Lehet, hogy még csak kísérletezik, de attól még rendkívül ügyesen teszi, amit hallhat és érezhet is abból, ahogy reagálok. A nyögések és ahogy időnként megfeszül a testem tökéletesen a tudtára adják, hogy profi módon teszi különlegessé ezt a napot. Amikor pedig véget ér, mikor végleg átlök azon a vékonyka határon, amin már jó ideje egyensúlyoztam nem akarok megállni. Kell pér pillanat, amíg összeszedem magam, de aztán már ülök is fel, hogy közelebb húzódjam hozzá és egy hálás csókot leheljek az ajkaira. Látom, hogy mennyire szorítja az asztal szélét és azt is, hogy feszül rajta a nadrág, amit én igenis el akarok tüntetni róla minél előbb.
- Ez a mi különleges napunk Link... a miénk, és nekem kellesz teljes mértékben. - eszem ágában sincs engedni neki. Egy pillanat múlva már ki is oldom a nadrágját, és egyszerűen csak tolok rajta kicsit, hogy végre eltűnjön az útból. Csak egy pillanatra simítok végig a férfiasságán, amit egyelőre még az utolsó réteg vég, de aztán azt is eltüntetem az útból és még közelebb csúszom hozzá. Nincs más hátra, mint hogy a rajtam maradt egyetlen ruhadarab is végre a földre kerüljön.
- Túlságosan akarlak, mintsem ellent mondhass nekem. Ha... ha nem teszed meg, esküszöm én teperlek le az asztalon! - képtelen vagyok kevésbé szaporán lélegezni, mint eddig. Szinte már fájdalmasan feszít a vágy, annyira akarom, hogy együtt koronázzuk meg ezt a napot. Elmondhatatlanul vágyom rá, akkor is, ha nem rég repített el a csúcsra.

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 04.03.14 18:36

______________________________________________________________
Elég sokáig úgy érzem, hogy képtelen vagyok megbarátkozni a helyzettel. Mégis meglepően hamar elhallgattat és minden ésszerű érvet kitöröl a fejemből, így nem tiltakozhatok tovább. Nem mintha annyira ellenemre lenne. Most már nem. Csak az aggályaimat kellett eltemetni és máris alig bírom visszafogni magam. Mégis muszáj. A terv kezd kialakulni a fejemben. Akkor is, amikor ő arról beszél, hogy viszonzás jár a gyűrűért. Nem, ma nem én vagyok az, akinek igazán különleges lesz és nem én vagyok az, aki jutalmat érdemel.
Tény, hogy bizonytalan vagyok és minden, amit teszek csak puszta kísérletezés, mégis egy idő után már nem foglalkozok kényszeredetten azzal, hogy jól csinálom-e. Akkor lenne csak igazán jó, ha azzal sem kellene törődnöm, hogy visszafogjam magam. De túl nehezen megy és nem segít, hogy hallom a nyögéseit és a végén az elfojtott sikolyt. Mégis a végére olyan büszke vagyok magamra, mint szinte soha. Ahogy az asztal szélét markolva végignézek rajta, miközben ő próbál észhez térni... emellett pedig a tudat, hogy ő most már az enyém. Mindenestől. Ő maga mondta.
Viszont van egy pont, amikor már ezt is kénytelen vagyok kiűzni a fejemből. Nem gondolhatok erre, amikor felül... megcsókol... megszólal. Kevésnek tűnik, hogy az asztal szélét markolom minden erőmmel. Szinte remegek az elfojtott vágytól, de tartom magam ahhoz, hogy ma ő az egyedüli, aki kap egy szeletet a mennyországból. De úgy tűnik, ő nem ezen a véleményen van. Hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről? Belátom, hogy felesleges próbálkozni. Végül úgyis én leszek az, aki enged neki és akkorra már nem is fogom bánni.
Most viszont még az egész testem megfeszül, ahogy hozzám ér. Amikor még csak a nadrágomtól próbált megszabadítani, elég volt az ökölbe szorított kéz, most viszont még a lábujjaim is megfeszülnek. Talán az segítene, ha becsuknám a szemem és egy pillanatig próbálnék másra gondolni, de képtelen vagyok róla levenni a tekintetem. Mintha nem én irányítanék, hanem valaki más. És ennek a valakinek köszönhetően emelkedik a kezem. Segítek megszabadítani az utolsó ruhadarabtól. Kicsit olyan érzés, mintha először látnám teljesen meztelenül, ezért kis is élvezem a pillanatot. De utána már nincs mire várni. Képtelen vagyok tovább várni. Csak még egy kicsit közelebb húzom és közben úgy harapom be a szám, hogy megérzem a saját vérem fémes ízét. Nem számít. Egy szívdobbanásnyi idő múlva a levegő kiszakad a tüdőmből egy nyögés kíséretében. Mintha nem egy nappal ezelőtt lett volna utoljára az enyém, hanem már hónapokkal! Valahol mélyen még visszhangzott a fejemben, hogy lassan kellene kezdeni, de erre semmi esély.
Képtelen vagyok számolni a másodperceket és figyelni az időre, de abban biztos vagyok, hogy nem sok híja, hogy új rekordot döntsek. Az viszont mindenképp újdonságnak számít, hogy a nyakánál suttogom a nevét az utolsó pillanatban. Ezek után viszont már kénytelen vagyok kicsit elhúzódni. Kezdem úgy érezni, hogy nem igazán kapok levegőt. Túl sokat követel a testem, én pedig nem győzöm a tempót, bármennyire is igyekszek.
Ettől függetlenül viszont ott támaszkodok mellette az asztal két végén és egy kissé fáradt mosoly virít az arcomon. Csak most veszem észre, hogy valamikor sikerült levernünk a fagyis tálat és a tartalma ott olvadozik a földön. De persze, hogy ez most nem számít. Majd megcsinálom később. Ahogy a ruhákat is majd később összeszedem. Miután ő már kidőlt fent. Az ágyban. Mert ha jól sejtem, ez a következő lépés. Úgyhogy szó nélkül nyújtom is felé a kezem, hogy lesegítsem az asztalról és megindulhassak vele az emelet felé, ha nincs más terve.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me?

Vissza az elejére Go down

Jenna • Link - Will you marry me?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Csapat/Játékos/Mesélő Kereső
» Jenna Collins
» Jenna Dewan-Tatum

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Bruce Kohei Ariva háza-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához