Alexis & Michael

Szürke, eseménytelen napok követték egymást, egyik a másik után, igazán semmi sem érdekelt vagy kötött le, bementem megtartottam az órákat, aztán próbáltam a napi alkoholbevitelt a minimálisra csökkenteni, mivel kell még az állásom, bár így még unalmasabban múltak el a napok, hetek. Túl józan voltam az életemhez, ami az utóbbi időben fogalmam sincs merre tart. Néha lementem Daisyvel futni a parkba, de ez is egy elhamarkodott ötlet volt, nem kellett volna, azelőtt mindig abba a parkba jártunk, ahol megismertem őket, jobban mondva, ahol kiugrottam a kocsi elé, hogy megmentsem Josie-t. Nem múlt egy úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe, mégis mivel valahogy el kellett viselnem önmagam megpróbáltam minél kevesebbet gondolni rájuk. Tudom nem szép dolog, de valahogy élnem kell. Elég időt töltöttem már a múltam emésztésével, jobban belegondolva az utóbbi éveim másról se szóltak, minden egyes fejezete ugyanúgy ért véget, mindig tovább kellett lépnem, míg nem belefáradtam. Megpróbáltam feladni, de még ez sem megy, hisz minden reggel ugyanúgy felébredek, mivel mint kiderült képtelen vagyok annyit inni, hogy ez nem történjen meg, pedig igazán rajta volna az ügyön. Nem látom már értelmét az újabb és újabb próbálkozásoknak. Én már nem akarom, hogy jobb legyen, csak elviselhető és az nekem már bőven jó. Köszönöm szépen, de nekem már elég volt a boldogságból, nincsenek valami szép emlékeim a boldog időszakaimból, csak abból ami utána maradt, az meg nem nem volt felemelő, egyik sem.
Az is kiment a fejemből milyen nap van ma, sőt nagy valószínűséggel eszembe sem jutott volna, ha nem vár egy "Boldog születésnapot" kártya az asztalon. Nagyszerű. Még ez is. Őszintén szólva hidegen is hagyott volna az egész, nem vagyok épp feldobva mostanság, különben is eleget voltam részeg az utóbbi hetekben, hónapokban, inkább azt lenne kihívás összegezni mennyiszer voltam szín józan. Lassan az is kezd homályos lenni milyen érzés is, de komolyan? Annyira azért nem érdekel. Harminchárom... Valahogy nem így képzeltem. Éveken keresztül abban a hitben voltam, hogy mostanára lesz egy gyönyörű feleségem, gyerekünk és egy nagy boldog család leszünk, hogy aztán ebből mi valósult meg? Nagy lószar.
Semmi kedvem nem volt ünnepelni, inni pedig otthon is bírtam volna, de csak nem úsztam meg ennyivel, beültünk a Pious Bárba mondván csak egy italra, amiből aztán több órás kíméletlen ivászat lett. Aztán váratlanul megpillantottam Alexis-t, először nem akartam hinni a szememnek, oké, akkor legyen még egy kör, nem is, inkább az egész üveggel...
Jaj ne, csak ezt ne! Figyelj cicám, ez ma nem fog összejönni, velem legalábbis nem. Próbáltam szép szavakkal elmagyarázni annak a vörös cicababának, aki azzal állított oda hozzám, hogy tudtam-e, hogy van a nemzetközi csókolj meg egy vöröset nap. Hogy miket meg nem tudok? Komolyan mondom ezért már érdemes volt ma idejönnöm. De tudod? Igazad van. Azt fogom tenni. Kikerülve mindenkit sétáltam oda Alexi-s kompániájához, megfogtam a kezét, lendületesen megpörgettem, hogy felém forduljon, két kezem közé fogtam az arcát és egy szó nélkül csak úgy megcsókoltam... - Tudtad, hogy ma van a nemzetközi csókolj meg egy vöröset nap? - Hajoltam hátrébb egy hosszasra elnyújtott csók után abban reménykedve, hogy nem fog egyből felképelni, bár az arckifejezéséből ítélve nem vagyok benne biztos.

Alexis & Michael

Oké, erre valahogy számítottam, sőt még később is kapta meg, mint ahogy vártam volna, előtte ugyanis még visszacsókolt, ami egyáltalán nem látszott erőltetettnek vagy úgy, hogy Ő ne akarta volna épp annyira. Ami pedig a pofont illeti valószínűleg megérdemeltem, Michael, már elfelejtetted, hogy nem állítunk csak úgy oda egy nőhöz mondván, hogy ma van a nemzetközi csókoljunk meg egy vörös nap, aztán csókoljuk meg se szó, se beszéd, nem mellékesen ezt a hasznos információról is körülbelül nem egész öt perce van tudomásom, de még mindig hálás vagyok érte a vörös hölgyeménynek, de megköszönni neki már inkább nem fogom, valamiért az az érzésem, hogy nem erre a reakcióra számított, hogy faképnél hagyom. De visszatérve az önérzetemet most sokkal inkább sértette volna, ha nem haldokolna már így is eléggé, ami pedig a képemet illeti egész elviselhető volt, alig zsibog. Jó ideje felhagytam már azzal a reménysugárral, hogy valaha is megfogom érteni a nőket vagy azt például, hogy miért csókol meg, ha aztán felképel. Tudom, elkéstem, sőt egyáltalán nem is kellett volna vagy mégis. De még mindig ugyanúgy gondolom, hogy nekem ez nem menne, most komolyan, azt sem tudom már hogyan is kell ezt csinálni, különben is nagyon unom már a befejezéseket, valószínűleg ez sem végződne másképp, akkor pedig inkább elejét venném a dolgoknak, megspórolom a boldogtalan véget mindkettőnknek, az lesz a legjobb. Túl szép, okos, gyilkos párosítás, nálam ezerszer jobbal is lehetne és ha hihetek a látszatnak, akkor már meg is van az a bizonyos nálam jobb férfi. De legalább erre még volt alkalmam. Meglepetten pislogtam a pultos hölgyre, amikor elém rakott egy üveg italt mondván, hogy az a rövid vörös hajú hölgy küldte, akivel az előbb is látott, hű e jó megfigyelő kis kegyed, a kis cetlin pedig még inkább meglepettem, hát ez meg? Azt hittem már el is felejtett, vagy el akar, a csókkal együtt, most pedig üzeneteket hagy egy üveggel whiskyvel. Nem biztos, hogy jó ötlet, az ilyen legalábbis nálam nem szokott jól végződni, józan reggellel legalábbis nem, de akkor boldog születésnapot Michael, egészségedre cimbora! Volt még néhány visszautasíthatatlan ajánlatom, amit nos fájó szívvel de visszautasítottam. Ez ma nem az a nap, bocs lányok, de engem ma csak egy érdekel. Az viszont egyáltalán nem izgat, ha már foglalt is, miért nem vigyázott rá jobban? Én azt tenném, tettem volna, ha az enyém lenne, de ehhez én már veszett ügy vagyok, viszont az alkalmat még kihasználhatom... Volt még egy kicsi az üvegben, hogy ne vesszen kárba felkaptam a pultról, ugyanis úgy döntött a társaság, hogy meglátogatjuk ott azt a csapat magányos hölgyet, Alexékat, mivel vannak akik már így is kellőképp összemelegedtek. Az egyik kezemmel az üveget emeltem a számhoz a másikkal pedig Alex nyakát karoltam át úgy húztam közelebb magamhoz. - Tudom, hogy elkéstem, de most nincs itt... - Ittam ki az üveg tartalmát, félretettem, elkaptam Alex-et, egész közel húztam magamhoz és bulizni kezdtünk, akarom mondani pár másodperc múlva inkább vonaglani, még végül lehajoltam belemarkoltam a két combjába és felkaptam akár ellenkezett, akár nem, nem engedtem el. De amilyen ingatag állapotban vagyunk jobb, ha inkább a nyakamba kapaszkodik. Pofátlanul önelégülten vigyorogtam fel rá azokkal az imádott hatalmas kék szemeimmel.

Alexis & Michael

Wow, hát ez könnyen ment, könnyebben, mint vártam volna, ezek szerint van már a nővérkében épp elég ahhoz, hogy ne érdekelje. Ezek szerint csak nem lehet olyan komoly, de ha mégis holnap valakinek bűntudata lesz, de az a valaki végre nem én leszek. Én nagyon is élvezem a helyzetet, az a paraszt meg így járt, vigyázott volna rá jobban. Talán jobb is így. Bár régen volt utoljára részem kocsmai verekedésben, nem most akarnék nosztalgiázni, nem mintha nem ittam volna hozzá eleget, de ne most kezdjünk el érvelni. Nem lenne jogos, sőt abba se akarok belegondolni, hogy akár az enyém lehetne, de elengedtem, gyakorlatilag az én hibám, de ez érdekel. Nem, nem gondoltam meg magam, legalábbis tudatosan nem, simán csak akarom, érvek, okok nélkül. Meglehet, hogy egy idióta voltam, amiért szinte egy másik pasas karjai löktem, de ez van. Még mindig azt gondolom, hogy jobb járna neki nálam. Én pedig már nem hiszek abban, hogy ez az nő, akire szükségem, kétszer megtettem már, hiba volt mindkettő.
Spontán jött ötletből felkaptam, Ő pedig nem épp okosan kapálózni kezdett és engem püfölni, nem volt jó dolog, Ő sincs épp a helyzete magaslatán, próbálnám tartani, én sem vagyok épp a legstabilabb állapotomban, szóval jó lenne, ha abbahagyná, még mielőtt kitaknyolunk, mert most kivételesen neki fájna jobban a földet érés vagyis inkább a zuhanás... - Lehet ezt nem kéne... - Szóval igazán nem szeretném megzavarni abban, amit épp csinál, csak figyelmeztetném előre, hogy fájdalmas vége fog lenni. Megbillentünk előre, végre harcias kisasszonynak is koppant, hogy rossz ötlet volt, de egyből megtanult helyette erősen kapaszkodni. Én pedig egy másodpercre sem engedtem el, nem mintha bírtam volna. - Akkor ne ficánkolj annyit. - Hirtelen nagyon közel kerültünk egymáshoz, alig néhány centiről pislogtunk egymás szemébe, abba a gyönyörű smaragdzöld szempárba. Engedve a csábításnak lassan letettem, de még mindig nem engedtem el, kezeimet körbefontam dereka körül, miközben hevesen csókoltam vissza. Ekkor döbbentem csak rá, hogy milyen hihetetlenül is üres az életem. Idővel minden érzelmet elnyomtam magamban és csak éltem tovább az életemet sokáig keresve azt, ami elveszett... Aztán feladtam. Most pedig félek, félek, hogy megint eljutok arra a pontra, ahonnan már nem tehetem meg, hogy hátat fordítok... Én pedig képtelen leszek ismét ellökni magamtól. Egyszer megtettem, de még egyszer nem fog menni. Nagyon régen nem csókoltam így senkit sem, abban a pillanatban még arra is képesnek éreztem magam, hogy könyörögjek, hogy ne menjen vissza hozzá, de akkor a drága barátnői fogták és a pulthoz rángatták. Bocs lányok, de ma este senki sem érdekel, most az enyém. A háta mögé kerülve édesen a nyakába fúrtam a fejem, karjaimmal pedig a derekát öleltem át. Megvártam, amíg felhajtja a pohara tartalmát, majd elvettem és mindkettőnkét leraktam. Felültettem az asztalra és hanyatt döntöttem, elkértem a lányoktól a sót, akik nagyon is kíváncsiak voltak mégis mi fog történni, vékony csíkot szórtam Alexis hasára, egy citromkarikát is kapott, azt pedig majd a végén az ajkai közül fogom elvenni. Egész közel hajoltam hozzá, majd néhány pillanat habozás után megnyaltam a fehér sócsíkot, aztán kicsit lejjebb húztam a fejem, hogy egy kis nyelvmunkával a köldökében lévő tequilát kihörpintsem, végül az arcához hajolok ismét és a szájban lévő citromot fogom a fogam közé... Közel vagyok hozzá, de az ajkaink nem érnek össze... Láttam ahogy behunyta a szemét, miközben kihúztam a citromot a szájából. Elmosolyodtam, majd felegyenesedtem. - Gyere cica... - Húztam fel ülőhelyzetbe.