Hayley & Graham

 Az utóbbi napokban van egy kis bundás lakótársam, azaz Hayley új bundás lakótársa, akiről még nem tud, de fogalmazzunk úgy, hogy ezentúl már nem lesz egyedül. Egészen jól megvoltunk, de ilyen munkaidővel szegény cica is éhen is veszne. Ebben a néhány napban is trükkös volt és reméltem, hogy nem fog Hayley betoppanni, mert ez mégis csak meglepetés lenne és ha időnap előtt lebukunk, akkor már nem lesz alkalmam becsempészni a cicát a fa alá. Ragaszkodó, szóval nem fognak unatkozni. A hasamon feküdt, ha ledőltem a nappaliban a kanapéra, velem aludt és persze mindig éhen akart halni, mire hazaértem, de alapjáraton jó kiscica volt. Haza is mehettem volna, azaz tegnap persze még tizenkét órában dolgoztam és hullafáradt voltam és bedőltem az ágyba egy az egyben és azt hittem átfogom aludni a karácsony estét, szóval végül is haza utazhattam volna, de semmi energiám nem volt hozzá. Szóval, inkább úgy döntöttem, hogy tényleg aludni fogok, persze valamikor meglepem Hayley-t, mert arról az egy személyről nem fogok megfeledkezni, aki jelenleg a legkedvesebb a számmora és a egyetlen, aki eszembe jutott az ünnep gondolatán...
- Gondoltál rám. Nem fogok éhen halni... - Bevallom kicsit meglepett, mivel nem gondoltam, hogy hozzám hasonlóan egyedül fogja tölteni a ma estét. Azt gondoltam, hogy  szülei biztosan hazajönnek, de ezek szerint ma Ő is magányra van ítélve, velem együtt.
- Istennő vagy! - Vettem el Tőle az üveg bort. Okos nő. Ügyes. Egyből sikerült eltalálnia az ízlésem.
- Köszönöm és egyáltalán nem kell vonzóbb ajánlat ma estére, csak néhány percre van szükségem, ami átöltözöm és átmegyek. - Mivel ma nem készültem messzebbre a kanapénál. A legtöbb férfi, aki egyedül van, azok most gondolom megtöltik a kocsmákat, de nekem ehhez most semmi kedvem, egyébként sem jellemző rám, hogy ok nélkül leinnám magam a sárga földig, csak mert miért ne, férfi vagyok és megtehetem. Persze azért nekem sem kell bemutatni a whisky-s üveget alkalomadtán, de vérrokonságban még nem állunk.
- Te viszont most sicc, mert nem akarom, hogy lebuktass... - Oda lenne a meglepi, ha most a cica váratlanul kibújná a kis fejét az ajtón, mivel feltűnt neki, hogy sehol sem vagyok, legalábbis kétlem, hogy a cica értette volna, mikor azt mondtam neki, hogy mindjárt jövök.

Hayley & Graham

 - Khm... Sicc! - Húztam ki magam, hogy véletlenül se legyen sikeres a kis terve a vállam fölül leselkedés, mert nem akarom lebuktatni magam. Nagyon is gondoltam rá és remélem sikerülni is fog meglepni, de ez elsősorban csak akkor fog összejönni, ha Ő ebből még néhány percig semmit sem fog megsejteni. Az olyan hangulatromboló lenne, amit éppen karácsonykor még neki sem fogok megengedni, néhány percig még kénytelen lesz bírni a kíváncsiságával. Én pedig nagyon bízom benne, hogy örülni fog a kicsi bundás lakótársának, mert mi jól megvoltunk. Még meccset is néztünk a kanapén.
A bort letettem a pultra és a zuhanyzó felé vettem az irányt. Tíz percem van emberi alakot ölteni, mert amire most hasonlítok, az inkább egy zombi, mint ember. Kettő perc alatt zuhanyoztam le és még ennyi alatt fel is öltöztem, ez általában akkor működik ilyen tempóban, amikor elalszom, ami nem is olyan meglepő tizenkét órás műszakok között, amikor az ébresztő megszólal, a fejedre húzod a párnát és bármit megtennél még pár percért. Nagy hiba. Mert az a pár perc kiváló alkalom arra, hogy elaludj.
A következő néhány percben a cicával fogócskáztam, de végül nyertem még egy kis piros masni is van a nyakában, a kis bundást szépen bebújtattam a kabátomba és már indultam is Hayley-hez. Próbáltam csendben bemenni, hogy ne rohanjon ki azonnal, mert eléggé érdekesen is festenék a cicával a dzsekimben. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy idén bárhol is érezni fogom ezt a hangulatot, de Hayley valóban ki tett magáért és aminek ilyen fincsi illata van, az rossz nem lehet. Lehajoltam és gyorsan bebújtattam a cicát a fa alá. Én pedig az illatokat követve elindultam megkeresni Hayley-t. Egy pillanatra megálltam az ajtóban, ugyanis rabul ejtett egy furcsa egy érzés, egy különös gondolat és én majdnem engedtem is a csábításnak, aztán mégis csak bírtam magammal.
- Fincsi illata van. - Támaszkodtam meg még mindig az ajtóban állva, mi alatt hosszú másodpercekig csak elnéztem, mintha nem is tudom... Egyszerűen csak azt gondolom hozzá tudnék szokni a látványhoz.

Hayley & Graham

 - Nem egészen, de legalább két hosszú perce állok az ajtónak támaszkodva Te pedig észre sem vettél... - Pedig egy másodpercre sem vettem le róla a szemem, amióta beléptem és megpillantottam a pillantásom valamiért megállapodott rajta. - Szóval akár az is lehetnék. Még könnyű célpont is lennél. - Ezzel egész pontosan arra akarok célozni, hogy lehetne óvatosabb is, mert gondolom máskor is nyitva szokta hagyni a bejárati ajtót és ha azt nem vette észre, hogy a lakásban vagyok, akkor bárki más is nyugodtan közlekedhetne.
- Összegezném... Csinos vagy, fincsi vacsira invitálsz. Te most elakarsz csábítani? - Néztem rá huncut mosollyal. Már csak az a kérdés, hogy a hasamon keresztül szeretné ezt elérni vagy a szépségével, esetleg nem bízná a véletlenre? Mivel a nap nagyobb részében dolgozom, haza pedig aludni járok egy finom ebéddel vagy vacsival simán le lehet venni a lábamról, mivel főzésre már nem igazán jut időm, legfeljebb, ha szabadnapos vagyok és még kedvem is van hozzá, olyankor én is letudnám venni a lábáról, mert szerintem egész jól tudok főzni, csak nincs mindig hozzá hangulatom, de azon is lehet változtatni.
- Egyébként egy kis szerencsével még könnyű dolgod lesz, másfél perce bebújtattam az ajándékod a fa alá, ha viszont már nem lesz ott, akkor szeret játszani és bújócskázni akar velünk és azt akarja, hogy találjuk meg. - Szándékosan nem adtam nevet a cicának, mert azt akartam, hogy Hayley nevezze el, mivel az Ő cicája fog lenni és különben is úgy tartják, hogy ha nevet adunk egy kis állatnak, akkor ahhoz kötődni kezdünk. Velem pedig mostanság egy házi kedvencnek nem lenne valami jó sorsa, mert többször ugrana át Hayley megetetni, mint amennyiszer otthon is lennék.

Hayley & Graham

 - Így is fogalmazhatunk. Hajnali hatig dolgoztam... Nemrég keltem fel. Még egy kicsit nehezen jutnak el bizonyos dolgok a tudatomig. Gyakorlatilag akkor kattant be, hogy karácsony, ja, hogy az is ma van, amikor átjöttél, addig csak örültem a szabad napomnak. - Így gondolom érthető, ha nem mozgat meg túlságosan az ünnep szelleme, de azért jobb valakivel ünnepelni, mint egyedül lenni és persze idővel viszonozni is fogom a kedves gesztust.
- Fogalmam sincs, de ma nincs bennem valami sok ellenállás és jelenleg már csak a vacsival is nyertél, mert eltudod képzelni mennyi kedvem volt eddig bármihez is ma. - Különben sem vagyok nő. Én csak enni szerretek, főzni már kevésbé, de mivel egyedül élek nem mindig van más választáson, mint összedobni valami ehetőre alkalmasat és többnyire sikerülni is szokott. Na jó, ha olyan kedvem van mennyei dolgokat tudok összedobni, de ez a nap most nem az a nap. Talán egyszer meglepem vele...
- Jól hangzik, de engem nem így lehet elcsábítani. Az egy éjszakás kalandok szoktak így kezdődni, abba meg ne menjünk bele, mert utóbb kínos lenne. - És nem biztos, hogy megérné. Nem tagadom, persze, hogy nőként tekintek rá és nem a húgom látom benne, ami annak is köszönhető, hogy először anyaszült meztelenül pillantottam meg, de akkor is, másképp nem is tudnék nézni rá, de ettől még nem kell egyből ágyba bújnunk.
- Még nem találkoztam vele... - Nem sok kellett volna, hogy elnevessem magam a csinibaba kifejezésen. Egyébként is jobban kedvelem az olyan nőket, akik nem bánják, ha elkenem a rúzst vagy a szájfényt rajtuk és nem rohannak azonnal korrigálni.
- Persze... - De miután körbejártuk és másztuk az egész földszintet széltében és hosszában is, akkor felegyenesedtem és Hayley-re pillantottam.
- Na jó. Próbálkozzunk valami mással... Ezzel. Vacsi... - Alig pár másodperc és a cica, mint akit kilőttek valamiből úgy rohant belem olyan cicaszemekkel, hogy: Azt mondtad vacsi. Szóval? Hol a vacsim?

Hayley & Graham

 - Szó sincs róla. Hozzászoktam már a munkaidőn kívüli alig élek életmódhoz, őszintén szólva nagyon figyelmes, hogy eszedbe jutottam és Rám gondoltál. - Mivel általában ilyenkor mindenki a családjával van. Ő viszont egyedül, mire nem is gondoltam. Valamiért biztosra vettem, hogy a szülei biztosan hazafognak jönni az ünnepekre, de ezek szerint nem így van, így Ő is arra kényszerült, hogy egyedül karácsonyozzon.
- Nevess ki, de hiszek a külső megfog, belső megtart maszlagban. Mégpedig abban, hogy valakit elcsábítani egyszerű, könnyű, de jónak is maradni hozzá már nem annyira... De bízom benne, hogy valaki egyszer valóban szerencsésnek fogja érezni magát velem. - És abban is, hogy egyszer iszonyat mázlistának fogom érezni magam valaki mellett. Azt hiszem ennél többre már nem is lenne szükségem, sőt már nem is vágyhatok.
- De nem tervezek, mert azt is hiszem, hogy a legjobb dolgok véletlenszerűen toppannak be az életedbe, amikor a legkevésbé sem számítanál rá. - Élek a lehetőségeimmel. Ezért is vagyok egy olyan helyen, ahol gyakorlatilag egyedül vagyok, mint a kisujjam, de ettől még egyáltalán nem érzem magam magányosnak. Ellenkezőleg, jól megvagyok. Néha kellenek a váratlan helyzetek. Szeretek helytállni új dolgokban. Oké, elismerem nem kicsit nyertem és olyan döntés hoztam meg, amire lényegében semmi szükség nem volt, de nem zavar.
- Akkor most csalódtál vagy meglepődtél? - Mert a szavaiból és a hangjából nem igazán tudtam kivenni. Arra kissé felvontam a szemöldököm, hogy tudtomon kívül én volnék a "környék legjobb pasija", mert nem tekintem magam annak, de jó tudni, hogy mások igen.
- Kislány. Pár napja van nálam, de nem akartam, hogy túlságosan hozzám nőjön ezért nem akartam elnevezni. Bár azt hiszem akaratomon kívül is sikerült elkényeztetnem... - Ha nem éhes, akkor épp a lábamra vagy a hasamra telepszik és még Ő van megsértődve, ha letessékelem vagy ha nem engedem fel mondjuk a hálószobaágyamra. Szóval Hayley ezután biztosan nem lesz egyedül, mert tapasztaltaim szerint a cica sem szeret egyedül lenni, vagyis most már vigyázhatnak egymásra. Mondjuk nekem sem volt rossz, hogy furcsa mód beszélhetek valakihez, még akkor is, ha az a valaki csak nyávog vissza.

Hayley & Graham

 - Ebben a zombi módban nyomok le egy tizenkét órás műszakot is. Csak nem fogok belebukni a vacsiba se. - Tettem hozzá nevetve. Nem, nem fogok elaludni. Szakmai ártalom. Bár az igaz, hogy egy szabadnapomon képes lennék átaludni az egész napot, de azt hiszem ez érthető és egyáltalán nem meglepő, így az sem, ha néha nem vagyok tisztában a napokkal vagy napszakokkal. Voltaképp nem olyan régen keltem fel. Szóval, ha úgy másfél,két órával előbb jön, akkor még jó eséllyel felébreszt.
- Persze. Egy rekesz sörrel meg egy doboz pizzával és egy doboz lakkal, amivel összekenheted magad, bármikor... - Kúszott az arcomra egy sunyi vigyor. De legközelebb már nekem kell meglepni, szóval mikor is leszek szabadnapos? Mert számíthat rá, hogy nem fogom elfelejteni, csak egy kicsit kevesebb idővel rendelkezem, min mások és egy kicsivel fáradtabb ás nyúzottabb is vagyok, de egy meccs nézésben például bármikor benne vagyok.
- Azt nem állítottam. De hidd el, nem volt abban semmi félreérthető, de inkább volt kínos. - Nem mondom, hogy profin tudom már kezelni az ilyen és ehhez hasonló eseteket, mert azért nem vagyok hozzászokva, hogy a környék legjobb pasija vagyok, de azért megoldom. Még nem kellett könyörögnöm Hayley-nek, hogy toppanjon be hirtelen, de az nem azt jelenti, hogy nem is fog rá sor kerülni, hogy szükségem lesz a segítségére.
- Marie? - Szerintem aranyos név és illene is egy ilyen cuki cicához. Hirtelen néztem fel a cicáról Hayley-re, mire váratlanul egy puszi csattant el az ajkaimon. Egy pillanatig meg sem tudtam szólalni a döbbenettől. Oké, az egyből leesett, hogy ezt nem egészen így akarta, ha nem fordulok váratlanul felé, akkor valószínűleg az arcomra is kapom.
- Hayley, a szomszéd szőke maca nem magyarázkodott ennyit... Sőt, nem is nagyon magyarázkodott. - Tudom, nem erre számított, de most mégis mit kellene volna mondanom vagy hogyan kellett volna lereagálnom?
- Éhen halok. - Hát ma még nem igazán zabáltam túl magam az ünnep szellemében, vagyis igaza van, engem tényleg nem olyan nehéz levenni a lábamról, egy finom vacsi nekem ma pont elég.

Hayley & Graham

- Egy laza estés meccs nézésre is bármikor kapható vagyok... - Nem hinném, hogy ügyetlen lenne, inkább már ösztönösen is tudja mitől esik le egy férfi álla. Tisztában van vele, hogy gyönyörű és ezt szereti meg is mutatni és milyen igaza is van, de persze ettől még nem értettem félre a helyzetet és nem is fogom, ameddig úgy nem akarja. Ebben az esetben pedig hajlandó vagyok elfogadni, hogy igen is vannak véletlenek, de csak ebben és még néhány dologban. A véletlen az egy nagyon könnyű kifejezés arra, amit akarunk, de nem merünk. Én így definiálnám a véletleneket.
- Épp indulni akartam dolgozni. Ezek mindig képesek elcsípni, mintha legalábbis az ablakból lesnének, ez durva. Errefelé ennyire nehéz jó partit találni? - Nekem már fogalmam sincs mit gondoljak vagy mit kellene gondolnom, de azért néha kifejezetten jót nevetek rajtuk.
- Nem értettem félre... Merem feltételezni, hogy ha megakarsz csókolni az nem lesz véletlen. - Talán nem így kellett volna reagálnom, olajjal a tűzre, de engem is épp olyan váratlanul ért a puszi, amit végül a számra kaptam, akárcsak Őt. Szerintem butaság lenne félreérteni és nekiállni magyarázkodni. Hirtelen fordultam felé... Ennyinek volt köszönhető az egész, szóval lényegében az én hibám.
- Persze... Említettem már ma, hogy egy istennő vagy? - Fogtam is neki a pulyka felszeletelésének. - Te amúgy hogyhogy egyedül? Meglep... - Azért is nem kerestem eddig, mert azt gondoltam, hogy biztosan hazautaznak a szülei az ünnepekre, esetleg családi vacsorára hivatalos vagyis az ilyenkor szokásos családi összejövetelekre, amiért én sosem ugráltam különösebben, mégis úgy voltam, vagyok vele, hogy évente egyszer ki lehet bírni, még akkor is, ha a legőszintébben fölösleges bájolgásnak tartom. Egész évben egy alkalommal megerőltetjük magunkat, ha már a többi napon a nehezünkre esik. Én ezy valahogy nem tudom úgy igazán értékelni.

Hayley & Graham

 - A Te szavaidból... Valami olyasmi volt, hogy nem szívesen szenvedsz magassarkúban, inkább lennél benne egy laza meccsnézős estébe. Néha szoktam figyelni... - Figyelmes vagyok. Szakmai ártalom, hogy odafigyelek a legapróbb részletekre is, ahogy azt is észreveszem, amit mások esetleg lenne, mert a fontos dolgok, mint a legapróbb részletekben rejlenek. Most például az is kiderül, hogy valóban figyeltem rá, mert határozottan úgy emlékszem, hogy valami ilyesmit mondott.
- Ez esetben szívdöglesztőből átmegyek szívtipróba, mert felőlem nulla-huszonnégyben állhatnak az ablakban, akkor sem lesz semmi szaftos, de legalább időnként jól szórakozom egyeseken. - Természetesen akadtak páran, a legbájosabb mégis az a nyolc éves kislány volt a szomszédból. Komolyan, sokkal szívesebben beszélgettem vele, kellemesebb is volt, aranyos is, közvetlen is, bár ezekkel a nőkkel épen ez lenne a probléma, hogy nagyon is azok.
- Valamiért az az érzésem, hogy nem is akarom. - Nem. Inkább nem akarom elképzelni. Én csak annyit tudok, hogy szeretnék semmiféle áldozata sem lenni senkinek. Oké, mondjuk ennek a vacsinak most mindennél szívesebben leszek az áldozata, mert meggyőződésem volt róla, hogy az idén karácsonykor egyedül fogok lenni.
- Hayley, kezdesz megijeszteni. Inkább ne mesélj, kérlek. Nekem ez már nagyon Lila akác köz. - És nem akarok én lenni a friss hús, bár ez ellen sem sokat tehetek, de komolyan. Nem akarok kiszemelt préda lenni, bár lehet már így is az vagyok. Lényegében mindegy is, nincs időm ezzel foglalkozni.
- Inkább döntenék a tizenkét órás munkaidőm mellett, minthogy egy randi bármelyik nővel az utcából. -  Pláne, ha ezek mindig így viselkednek. Inkább nem akarok én lenni a legújabb finomság az utcabeli, környékbeli nők között, aki egy kávé mellé összeülve azt beszélik meg ki próbálta már ki. Ez nagyon... Beteges?
- Még akár az is előfordulhat. - Mondjuk a vacsi után, amikor alig bírok majd felkelni az asztaltól, akkor biztosan közölni fogom vele még egyszer, hogy egy istennő.
- Rád bízom magam. - Néztem fel rá mosolyogva egy pillanatra, majd befejeztem a pulyka felszeletelését. Láthatóan a cicának is a kedvére való a fogadtatás és a vacsijával sem ellenkezik. Mondjuk erre addig sem volt példa, amíg nálam volt. Ez a macska olyan, mint én. Mindig bír enni.

Hayley & Graham

Hmm, akár azzal is érvelhetnék, hogy neki aztán semmi szüksége arra a magassarkúra meg olyan melltartókra, amiben annyi szivacs van, hogy mellek már nem is kellenek bele, mert egy zsákban is káprázatos lenne, de azt hiszem, hogy ezt most még egyelőre elhallgatnám előle, bár szerintem egyértelműen gyönyörű és bármiben szép lenne, elbűvölően szép. Egy festékes pólóban, ecsettel és a sörrel a kezében...
- Tényleg nem, de ez azért már durva... Tényleg. - Ez már majdnem olyan, mint amikor öngyilkosságokról meséltünk és beszélgettünk, a maga módján az is elég hátborzongató volt, pláne, ha azt nézzük, hogy akkor költöztem csak ide. Már akkor leesett egyből, hogy Ő nem az az átlagos lány. Minden megvan benne, ami csak egy nőben kívánatos, vonzó és ugyanakkor szimpatikus is lehet, mégis más. Több...
- Hayley, nyuszifül, veled vacsizok, plusz, ha úgy vesszük karácsonyozok. Arról nem beszélve, hogy kész felüdülés, hogy nem jössz még egy lépéssel közelebb minden egyes szavadnál. - Elég frusztráló tud lenni... Megkönnyebbülés számomra, hogy végre van egy nő, aki nem akar rám mászni a nyílt utcán vagy a bejárati ajtómban. Elég kínos, főként finoman közölni, hogy ez nem fog menni és visszautasítani.
- Lassan azért leszek kiutálva az utcából, mert minden nőt visszautasítok. - Tettem hozzá nevetve, mert ez azért tényleg nevetséges, a puszta gondolat, de azért akadtam már szembe egy-két nem csak izgalmasan hangzó, de pikáns ajánlattal.
- Tökéletes választás. Jó ízlésed van. - Vörös és a száraz. Számmora a legjobb választás. Persze megiszom és szeretem az édes borokat is, ahogy a fehéreket, de számmora az igazi bor vörös és száraz.
- Férfi vagyok, szóval enni bármikor bírok és sokat, nagyon sokat és szeretek is, szóval ez nem lesz probléma. - Én megmondtam, hogy a hasamon keresztül szeretne elcsábítani. Ennyi finomsággal menne is. Szedtem is magamnak, de még mielőtt hozzá is fogtam volna a vacsinak, fogtam a poharam és Hayley felé emeltem. - Akkor... A barátokra. Boldog karácsonyt!

Hayley & Graham

- Carson City... De facér sem voltam mindig. Talán Te nem néznél gyilkos pillantással minden nőre, ha szemet vetnének a barátodra? Most viszont úgy néz rám minden nő, mint aki menten felakar falni. Kezdek félni Tőlük. - Oké, nem komolyan félek, de azért hátborzongató. Az sem lepne meg, ha egy reggel arra érnék haza, hogy valaki vár a hálószobaágyamba. Oké, bevallom pislognék, de simán elképzelhetőnek tartom. Egy határozott célokkal rendelkező nőt alábecsülni mindig hiba.
- Karácsonykor hogyan lehetsz ilyen ünnepontó? - Pár másodpercnyi komolyság után kitört belőlem a nevetés. Azt nem mondhatom, hogy nem lenne a kedvemre, ha az este végén letámadna, mert férfiból vagyok, de valószínűleg ettől függetlenül még visszautasítanám. Annyira is vagyok férfi a talpamon. Nem arról van szó, hogy nem nézném ki belőle, hogy lenne hozzá elég bátorsága, mert szerintem nagyon is lenne, csak nem tűnik olyan kapkodó nőnek, aki előbb szaggat és tép és csak utána gondolkodik.
- Elnézést kérek. Finnyás vagyok. - Tettem fel mindkét kezem megadóan. De az nagyon és mindenben. Nőkben is. De most kivételesen nem erről van szó, nem azért nem éltem a kínálkozó lehetőségeim egyikével sem, nem azért nem használtam ki, amit lehetett volna, mert egyik sem lett volna elég jó vagy épp csinos. csak épp nem éreztem volna egyiküket sem a magaménak. Arról nem beszélve, hogy azokat a nőket nem lett volna nagy kihívás megdönteni. abban meg mi az izgalmas?
- És a festékes póló sem épp... Tényleg sikerült kiszedni belőle? - Erősen kétlem, hogy folt nélkül kijött volna a pólójából, főleg ha nem mosta ki azonnal és meg is száradt a felsőjén.
- Lennél a feleségem? - Pillantottam fel rá hatalmas kérlelő szemekkel. Szerintem nem kell részleteznem, hogy ez most egyáltalán nem volt komoly, csupán csak így akartam kifejezni, hogy nem csak finom, de mennyei és azt hiszem hozzátudnék szokni.

Hayley & Graham

- Egy ilyen nő mellett a férfinak kell gyilkos pillantásokat szórni, méghozzá nem is akármilyeneket. - Tagadhatatlanul gyönyörű és valósággal bolond lenne az a férfi, aki mégis inkább lecserélné vagy félre-félre kacsingat más nők után. Én le sem venném a szemem róla és nem azért, mert attól tartanék, hogy féltékeny lesz, hanem mert olyan szép, hogy nem is akarnám, egész nap csak csodálnám, hogy milyen káprázatosan szépséges minden porcikájában.
- Nem vicces. Tényleg... Ilyen elvetemült nőkkel még sosem volt dolgom. - Valahogy még sincs kedvem legyél Te a vad vagy pedig a vadász játékot játszani. Most egyelőre egyik sem akarok lenni. Talán el sem hinné nekem, hogy férfi létemre egyik nő sem igazán keltette fel az érdeklődésem, mármint ha egyet is randira kellene hívnom, akkor nagy valószínűséggel az Ő lábai elé térdelnék könyörögve, hogy randizzon velem.
- Kínos? Mégis kinek...? - Vontam fel a szemöldököm meglepetten, majd sejtelmesen elmosolyodtam. Ez sem jellemző rám bárkivel kapcsolatban. Mondjuk ilyesmit egy nőnek sem mondtam volna a környéken, mert na Ők egész biztosan komolyan is vennék.
- Hmm... Talán mégis. Épp csak lehet nem látom annak értelmét, hogy bármit is elsiessek. - Időm van elég bőven kialakítani mindent az elképzeléseim szerint. Én valahogy már túl komolynak érzem magam a futókalandokhoz, sokan velem ellentétben elég komolynak nem tartják még magukat túl a harmincon elég érettnek egy egészséges kapcsolathoz én viszont azt érzem, hogy felnőttem és egy úttal ki is nőttem már ebből.
- Természetesen kisasszony, meglátom mit tehetek az ügy érdekében. - Végül is nem kért sem lehetetlent, sem teljesíthetetlent. Simán elképzelhető, hogy még meglepem egy pólóval kárpótlásul, bár nem az én hibám volt... Ezt igazán nem kenheti már rám.
- Oh, már majd elfelejtettem... - A hatás kedvéért gyorsan matatni kezdtem a zsebeimben. - Hová a fenébe tehettem? Tudom, hogy valahol ide tettem, itt kell lennie... - Matattam tovább, majd levettem az ujjamról az enyém. Természetesen ez nem egy jegygyűrű és nem is volt az sosem, csak egy gyűrű, amit viselek.
- Na és most... Ez megvan. Hayley Woodson, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - Mutattam fel a gyűrűt. Bevallom engem is rendesen fojtogatott már a nevetés, de a válaszra még mindenképp kíváncsi lennék.

Hayley & Graham

 - De. Talán. Ha eljutnánk addig, de nyugi, nem áll szándékomban leitatni Téged, azután meg visszaélni a helyzetemmel, bár fogalmam sincs mi lenne a kínosabb, a visszautasítás vagy, ha engednénk egymásnak? De őszintén szólva szerintem nem érné meg... - Tartottam egy kis szünetet. - Szerintem nem érné meg, hogy ezért aztán kerüljük egymást, mert mégis csak tudjuk, hogy beszélnünk kellene róla, de egymás szemébe már nem tudnánk nézni. Na az kínos... - Talán már is túl nagy közöttünk az őszinteség, ezt pedig nem a bor teszi, nekem legalábbis nem kell ahhoz különösebb mennyiségű alkohol, sőt egyáltalán nem kell ahhoz alkohol, hogy képes legyek valakivel őszintén beszélni, legyen szó bármiről, legfeljebb zavarban lennék, de attól még menne.
- Egy úriember ilyesmiről nem beszél, nem volna illendő. - Kétlem, hogy azt kellett volna mondanom, hogy: Te. Mert valóban számmora az egyetlen szimpatikus nő, leszámítva persze az újdonsült kis barátnőmet a szomszédból, de kétlem, hogy bármelyiküknek oda lenne a féltékenysége, mivel Sammy egy rendkívül bájos nyolc éves kicsi lány.
- Jól van, akkor szóljál csak rám, hogy ne legyek már ilyen gáláns. - Túl figyelmes volnék? Én kérek elnézést. De ez még persze nem jelenti azt, hogy ha akarom nem fogom meglepni egy új pólóval. Ehhez szerencsére nem kell az engedélye.
- Már kezdtem azt hinni, hogy előbb még sípcsonton fogsz rúgni az asztal alatt, amiért nem ereszkedtem fél térdre... - Jegyeztem meg mosolyogva, miközben egyik kezemmel finoman megfogtam az övét, a másikkal pedig felhúztam a gyűrűt a bal kezére. Lassan felálltam az asztaltól, majd elé lépve nyújtottam felé a kezem jelezve, hogy táncoljon velem...

*-*