welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Shadowhunters FRPG
Vendég
14.10.17 12:26
Gimnázium
Saige Hannigan
05.10.17 14:47
Happy birthday
Michael Quenell
04.10.17 12:09
Cassidy & Mason
Mason Nicolson
04.10.17 10:39
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (450)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Simon Whitlock
 
Benjamin Tate Hunter
 
Mason Nicolson
 
Leslie Shay Hastings
 
Holden Samuels
 
Emily Hastings
 
Derick Stackhouse
 
Zooey A. Benedict
 
Rebekah Walker
 
Austin Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Edzőterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 11.12.12 18:24

Egyszerre jelent megkönnyebbülést, és feltöltődést, hogy végre véget ért a meccs, az pedig csak még jobban ösztönöz, hogy ismét egy győzelemmel zárhattam a napot. Ami mégis egy cseppet lejjebb horgasztja a kedvem, az nem más, mint az hogy akire a leginkább számítottam, az nem volt a szurkolók közt. Illetve, egyszer sem találkozott össze a szemem az övével, amikor néha-néha kilestem az ujjongó sorokba. Bár, az is lehet, hogy itt volt, csak én nem láttam egyszer sem. Egy ekkora tömegben mégis csak nehezebb ismerős arcokra bukkanni, pláne akkor, ha minden perc számít, és fokozott figyelmet kell fordítanod az ellenfeledre. Egy rossz mozdulat, vagy akárcsak egy percre is elkalandozik a figyelmed, máris a földön vagy, és fényesebbre súrolják veled a padlót, mintha azt egy padlófényesítővel tennék. Amikor a tömeg lassacskán kiszállingózik, kénytelen vagyok rájönni, hogy nem jött el. Jó lett volna azért -akárcsak egy futó pillanatra is-, de látni, találkozni vele, hogy tudjam, minden rendben van már vele. Persze, annak hogy össze akarok vele futni, nem csak az az egy oka van, hogy a saját szememmel akarok megbizonyosodni arról, hogy felépült már, hanem... hanem... igazából -bizarrul hangzik mindez az én számból-, ennél jóval több...
Ahogy erre gondolok, egy pillanatra behunyom a szemeimet, és visszaidézem a legutóbbi búcsúnkat. Mégis, hogy a büdös francba engedhettem meg, hogy ilyen messzire menjünk? Le kellett volna állítanom már akkor, amikor közeledni kezdett!
-P*csába! - Morgom félhangosan, majd belebokszolok a zsákba, amit még sok ilyen követ, mindeközben folyamatosan aprókat szökdelve a lábaimon, néha arcom elé emelve a kezem, pont úgy ahogy az a védekezésnél is létfontosságú. Mindezzel csak addig izzasztom magam, ameddig hirtelen meg nem csapja egy, a bőröm számára hűs lehelet a fülemet, majd nem sokkal ezután a nyakamat is. A hideg borzongatóan végig fut a gerincemen, és mintha csak programozva lennék, a hang hallatán -amiről csak most, ilyen közelről hallva tűnik fel, hogy milyen kellemes-, megállok, egy gyors pillanatra behunyom a szemeimet, aztán hirtelen lendülve akcióba, máris Davideval szembe találom magam, az öklömet csak alig pár centire az arcától húzva el előtte.
-Ez majdnem talált. - Bököm ki egy sunyi félmosollyal, majd elkezdem leszedni kezeimről a kesztyűket, mindezt csak fölösleges "kifogásként", hogy addig se kelljen elmerülnöm újra és újra szemeiben.
-Minden rendben? - Ütök meg végezetül egy, az eddiginél komolyabb hangnemet, így nézve le a szúrás helyére -talán egy kicsit... lentebb is, mint ahol a sérülés található, de szerencsére gyorsan újra a megfelelő helyre kezd el fókuszálni a szemem-, majd fel rá, elmélyülten kezdve el tanulmányozni arcának vonásait.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 11.12.12 19:55

Fel voltam készülve arra, hogy a válasz egy jobb egyenes lesz, de amikor ténylegesen fordul és lendíti a kezét úgy állok előtte, mint egy balfék. Igaz, valószínűleg akkor sem járnék sokkal jobban, ha felemelném a kezem, hogy megfogjam valahogy a felém felém közeledő bokszkesztyűs kezét. Van egy olyan érzésem, hogy - szégyen, nem szégyen -, nő létére a sok edzéstől nagyobbakat tud ütni, mint én. Ideje lesz behozni a lemaradást.
- Hé! - mondom, amikor leereszti a kezét és egy mosollyal néz rám. - Én csókkal akarlak üdvözölni, te meg az öklöddel? - a hangom komoly, de amint kimondom az utolsó szót, már ott bujkál a szám szélén a mosoly.
Nem tudom, milyen válaszra várok. Talán semmilyenre. De az biztos, hogy titkon azt remélem, hogy abbahagyja a kesztyű levételét, a szemeimbe néz, átkarolja a nyakam és megcsókol... Miket is gondolok én?! - kapok észbe és alig láthatóan megrázom a fejem. Kezdek becsavarodni. - állapítom meg magamban és hálát adok a nem is tudom kinek, hogy nem vagyok az a fajta, aki kimond mindent, ami csak az eszébe jut. A gondolatokat még könnyen le lehet tagadni. Legalábbis nekem nagyon jól megy.
- Persze. Minden rendben - bólintok aprót és újra elmosolyodok, ahogy végignéz rajtam. Esküdni mernék, hogy szinte érzem, ahogy végigfuttatja a tekintetét. Most már biztos, hogy megőrültem! - Te viszont közel sem nézel ki olyan jó, mint szoktál... - mondom, majd gyorsan pontosítok a szavaimon. - Mármint... Na még egyszer nekifutok, kevesebb udvarlás nélkül. Szóval az orrod...? - hagyom félbe a mondatot. Tudom én, hogy megéri ha az ember hallgat, de pár szóból ekkora baromságot összehozni?!
- Remélem elláttad az ellenfeled baját - mondom, de valahogy biztos vagyok a válaszban. - Bocs, hogy lemaradtam magáról a meccsről, de... Na jó, nincs elég jó kifogásom rá - villantok egy kissé kínos mosolyt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 11.12.12 20:54

A hirtelen fordulást, és ököllendítést mind csak megfélemlítés céljából követtem el. Eszem ágában sem volt akárcsak véletlenül is megütnöm őt. Annak ellenére, hogy néha szívesen a földbe döngölném azért, hogy mekkora felelőtlen hülyeségekkel képes kockáztatni a saját életét, nem akarom szándékosan bántani. Valamiért azt hiszem, hogy nem is menne... A kétségbeesett arca láttán akaratlanul is elmosolyodom, amiből végezetül csak egy furcsa grimasz kerekedik ki, a szám szélén lévő repedés miatt, amit még az ellenfelem hagyott rajtam, mint búcsúajándékot. El is felejtettem, hogy mennyit kaptam én is. Túlságosan is hozzászoktam már az évek alatt a sérülés szerzéshez, ebből kifolyólag, van hogy egy-kettőt csak akkor fedezek fel magamon, amikor a tükör előtt állva,szembesülök az eltorzult, a férfiak szemében egyáltalán nem vonzó, feldagadt arcommal, számmal, vagy éppen lilára vert szemeimmel. Ahogy ebbe alaposabban is belegondolok, és szememmel megkörnyékezem Davidet, valamiért egyre hangosabban kezd el bennem kiabálni egy belsőhang, ami azt mondatja velem, hogy húzzak valami zacskót a fejemre, és ne engedjem, hogy az eddigieknél is többet lásson az arcomból.
-Csókkal? És mégis hova akartad adni? A fülcimpámra? - Sandítok fel rá félig felvont szemöldökkel. Hmm... fülcimpa és csók... talán nem is lenne olyan rossz, és ha még egy kicsit meg is harapná. Azt hiszem, hogy nem kicsit felborítaná a hormon háztartásomat. A fülemet ért ingerektől mindig is begerjedtem. Istenem, de perverz állat vagyok!
-Ezt csak is azzal tudod bizonyítani, hogy ha megmutatod! - Bökök fejemmel aprót az oldala felé, majd melleim alatt összefűzött kezekkel türelmesen várom, hogy feljebb húzza a pólóját, hogy kivillanhasson az... a... szóval, a vágás helye.
-A boksz ezzel jár. - Vonok vállat, és kezemmel óvatosan megérintem elferdült orromat.
-Remélem, hogy nem azért, hogy lebonyolíts egy újabb amatőr utcai verekedést... - Jegyzem meg egy kisebb csipkelődő éllel a hangomban.
-És ha már a verekedés. Üss meg! Tudni akarom, hogy milyen technikát alkalmazol... - Nézek a szemeibe újfent, merészen állva tekintetét.
]
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 12.12.12 10:21

Nem tudom, mit várok, hogy fog reagálni a csók említésére, de az biztos, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy faggatózni fog és részeltek után érdeklődik. Nincs tervem, semmilyen előre eltervezett mondat, hogy milyen szavakat használnék ilyen helyzetben, úgyhogy azt mondom ki, ami az eszembe jut.
- Akár - mondom a szót a kelleténél lassabban. - És ha arra nem ütöttél volna, akkor valószínűleg a nyakad következett volna... Utána... - felsandítok rá és belátom, hogy talán nem kellene folytatnom. Főleg azért, mert ebből ki tudja, lesz-e valóság, másrészről... minél többet beszélek erről, annál jobban lüktet a vérem a vágytól és most nagyon nem kellene beleélnem magam az elképzelésbe. Ezért is örülök, amikor témát váltunk.
- Megmutatni? - kérdezek vissza és akaratlanul is kissé gonosz mosolyra húzódik a szám, miközben a tekinteté figyelem. Bármilyen komolynak és szigorúnak akar látszani, tudom, hogy egyáltalán nem az. Most nem.
Így hát kockáztatok. Hiába váltottunk témát pár perccel ezelőtt, még mindig ott van bennem, a nem létező csókok visszhangja. Mit van mit tenni, azzal a gonosz mosollyal kapom le komplett a felsőmet és fordulok félig oldalra, elhúzva a kezemet, hogy láthassa, egész helyrejött a sérülés. Most már csak egy emlék a sok közül, ami a testemet borítja.
- És most te jössz...? - mondom te a mondat vége csak kérdőre sikerül. Tudom én, hogy nála más lekapni a felsőt, én mégis megnézném a... na jó, minek tagadni, nem csak a sérüléseit nézném.
- Ha ezzel jár a boksz, nem értem, mitől jobb, mint az utcai verekedés... - jegyzem meg az orrom alatt morogva. Magamban már meg sem próbálom tagadni, hogy nem azért mondtam ezeket a szavakat, mert nem látom a különbséget. Inkább azért, mert... mert túlzottan... bánt, hogy megsérült. Ezt viszont nem akarom kimondani. Így marad a morgolódás.
- Nem. Nem verekedtem. És nem tervezem az elkövetkező... - elgondolkozok, hogy hogy is folytathatnám. Tudom, hogy a verekedés nálam nem tervezés kérdése, de az elhatározás azért már valami, nem igaz? - pár napban - fejezem be végül. Ezt talán még be is tudom tartani.
- Hogy mi van?! - kérdezek vissza nem túl illendő módon. - Remélem nem gondolod komolyan, hogy megütlek. Vagy akár megpróbállak - helyesbítek. - Esetleg a zsákot? - fordítom arra a pillantásom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 12.12.12 20:23

Szemeim a nagyon is frappáns, és izgató válasza hallatán lassacskán akaratomon kívül is elkerekednek. Először csak a döbbenettől, ami a szavainak szól, másodszor pedig azért, mert még én magam sem vagyok képes elhinni, hogy mit produkál a testem miközben elképzelem a jelenetet, ahogy először a fülemet érinti szájával, aztán tovább csúszik a nyakamra, kulcscsontomra, vállaimra... Egyik kezemet behajlítva magam elé, hamar feltűnik, hogy az egész libabőrben úszik. A tarkómon villámhárítóként állnak a rövidebb, a copfból kimaradt kis hajszálak, belül pedig... teljesen... felhevültem, mintha valami hősugárzót építettek volna be a bőröm alá. Ijesztő, hogy milyen rég nem tapasztaltam magamon olyat, mint amilyet most is érzek.
-Utána? - Nem habozva bukik ki belőlem egy kissé talán túlságosan is gyorsan és kíváncsian egy buja mosollyal arcomon a kérdés. Amint rádöbbenek jómagam is, hogy milyen szánalmasan izgatottá váltam a kérdésem erejéig, rögvest lefagy a mosolyom az arcomról, és újra tartózkodó üzemmódba kapcsolok. Olyannyira, hogy komor képet vágva még hátrébb is araszolok egy kicsit. De mégis! Kit akarok becsapni? Áh, jobb is, ha innentől kezdve nem merül fel közöttünk több, az előzőhöz hasonló téma. Csak félreértések lesznek belőle... Aztán a pólója engedelmesen feljebb csúszik és... igen... még a levegő is belém fagy, ahogy nem szerénykedve lekapja magáról a pólót. Újra feltárul előttem hegekkel borított felsőteste. Eddig csak sajnáltam, szánalmat éreztem, hogy az évek alatt ennyire maradandóan elbántak vele, mostanra már... viszont... valami egészen más érzés kerít a hatalmába, amikor meglátom a nyomokat a bőrén. Ezektől csak még férfiasabbnak bizonyul a szememben. Erős férfinak, aki nem hagyja, hogy némi sebhely megbotránkoztassa.
-Ezek szerint már a varratokat is kiszedték... - Hajolok közelebb, de éppen csak annyira, hogy alaposabban is megtudjam nézni, mindeközben kényszerítve magam arra,hogy tekintetem ne csúszhasson lejjebb. Mikor újra felegyenesedem, meglepetten tapasztalom, hogy nem veszi vissza továbbra sem a ledobott ruhadarabját. Egye fene! Ennyi gond legyen...
-Szeretnéd, mi? - Horkanok fel, miközben mindkét szemöldököm homlokom tetejére ugrik, majd egy rövid kis gondolkodási idő után megragadom toppom alját, és hozzá hasonlóan, egyszerűen csak lekapom magamról. A levetett ruhadarab alatt már csak egy fekete, jól tartó sportmelltartó van, ami legalább annyit takar, mint amennyit az előző toppnak is sikerült, kivéve persze a hasamat, amit ezennel már semmi sem fed. Kezeimet csípőre téve, állok meg előtte félig felvont szemöldökkel, amolyan, "nehogy azt hidd, hogy olyan nyápic vagyok, hogy nem vagyok képes vetkőzni előtted" fölényeskedő kifejezéssel az arcomon.
-Talán csak annyiból, hogy nem válsz választási malaccá... ? - Kérdő hangsúlyban zárom le mondatomat. Igen, tényleg mázli, hogy nem küzdhetsz ebben a sportágban szúró-vágó, lövő fegyverekkel, és csakis a saját erődre, öklödre hagyatkozhatsz.
-Ha terveznéd is, úgy csináld, hogy ne tudjak róla vagy ne lássam! Félő, hogy kasztrálás lenne a vége... - Jegyzem meg fenyegető éllel hangomban, arcomon egy gúnyos vigyorral, majd áttérek a következőre, történetesen arra, hogy itt lenne az ideje, hogy bemutassa, hogy ő hogy is szokott ütni. Már meg se lepődök, hogy nem hajlandó megütni. Ezt persze azért egy kissé rossz néven veszem, mivel ebből csak arra tudok gondolni, hogy nem mer megütni egy olyan nőt, aki képes lenn kiütni a ringből egy ököl lendítéssel is akár. Lealacsonyító, de nem teszem szóvá. Ezennel megpróbálom befogni a számat.
-Hát jó, de csak ezekkel. Ha puszta kézzel ütnéd a zsákot, lehet megzúzódna a kezed. Remélem jók rád... - Veszem föl a földről a kesztyűket, és elkezdem ráadni őket, néha fel-felpillantva kékjeibe.
-Na, rajta... - Ütögetem meg az egyik kesztyűvel fedett öklét, és hátrébb lépek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 12.12.12 21:12

Utána... Utána... Eszemben sincs elmondani, hogy mi jár még a fejemben. Csak vigyorgok, mint aki a világ legnagyobb titkát őrzi. És természetesen hallgatok. Aztán a tekintetét nézve mégis meggondolom magam, megkockáztatva azt, hogy a következő szavaim már túllépik nála a határt.
- Majd talán megmutatom. Egyszer - mondom a szavakat és próbálom megtartani az előbbi vigyorom, de valahogy a lehetőség, hogy tényleg megtörténhet, teljesen más érzéseket ébreszt fel bennem és eltörli a vigyort. Az első pillanatban még élvezem is azt, ami átjárja a testem, de aztán eszembe jut, hogy mit mondtam idefele jövet és hogy megfogadtam, hogy nem veszi el az eszem egy nő sem. Ehhez igyekszem magam tartani és mostantól kezdve lezártnak tekintem ezt a témát.
Az elhatározásom viszont nem tart túl sokáig. Persze, amíg megmutatom a vágás helyét és várom, hogy ő is levonja a következtetést, teljesen rendben vagyok. Aztán csak kicsúszik a számom az a fránya fél-kérdés.
- Naná, hogy szeretném! - vigyorgok. Meg sem fordul a fejemben, hogy tényleg leveszi a felsőjét. Hogy mit reagálok rá, amikor mégis megtörténik? Tudatosan azt tenném, hogy vágok valami győzelemittas mosolyt, de a valóság inkább egy nagy nyelés, miközben a tekintetem felváltva cikázik a teste egyes, kivillanó részei és a tekintete között.
Oké. Talán nem volt olyan jó ötlet megemlíteni ilyesmit. A fenébe is, mit gondoltam?! A mostani viselkedésemmel saját magamból csinálok idiótát, de... P*csába, nem tudom nem a testét nézni. Végül a hajamba túrok, csak hogy lefoglaljam magam és ne bámuljam olyan feltűnően. Szerencsére ő is segít elterelni a figyelmem. Az ő módszere hatékonyabban bizonyul mint a sajátom.
Csak vállat vonok, amikor egyetlen rövid mondatban összefoglalja a boksz és az utcai harc közötti különbséget. Persze, hogy ez a különbség, és ez jó dolog, de ott vannak azok a fránya szabályok is, amik nem ilyen kedvezőek.
-Kasztrálás? - nézek rá megjátszott aggódással. Igen, bőven rájátszok a dologra, de hát ilyen vagyok. - Akkor majd vigyázok, hogy ne tudj róla, mikor verek valakit laposra... vagy valaki engem - teszem hozzá. Hiába tagadnám, megtörténik. Mostanában talán túl sokszor is. De majd változtatok ezen. Azon leszek.
Szerencsére elterelődik erről is a szó. Na jó, talán annyira nem szerencsére. Nem akarom megütni. Sem megpróbálni. Egyáltalán nem! Így csak örülök, amikor beleegyezik, hogy a bokszzsák legyen az ellenfelem. Egyetlen szó nélkül hagyom, hogy felhúzza a kezemre a kesztyűt. Gondolkodás nélkül fordulok a zsák felé és püfölni kezdem. Szánalmas, amit művelek. Tudom magamról, meg sem kell szólalnia. Egyszerűen... nincs bennem düh. Nem vagyok ideges. A fejemben a saját démonjaim hallgatnak. Így nem megy.
- Ne szólj semmit! - emelt felé az egyik kesztyűbe bújtatott kezem. - Egy perc - veszek egy nagy levegőt és arra a percre, amit kértem hátat fordítok neki. Olyan emléket idézek fel, amit igazából nem is akarok. De tudom, hogy ez garantáltan segíteni fog. Jobban fogok ütni tőle. Erőteljesebben. Gyűlöletből! Haragból! Fájdalomból... Elég csak akarnom és fejben már ott is vagyok a múltban. Abban a múltban, amikor összeomlott minden körülöttem. Amikor az apám nem volt hős, csak egy őrült gyilkos. Amikor én majdnem öltem... Amikor rendőrök leptek el mindent. És életem azon napja... órája.. perce, aminek a pontos részletit még mindig nem tudom felidézni.
Ez bőven elég, hogy érezzem magamban a tehetetlenséget. A bizonytalanságot. A félelmet. Hirtelen fordulok vissza és úgy kezdem csépelni a kemény bokszzsákot, mintha az megadhatná a hiányzó részletekre a választ. Mintha ettől bármi is változhatna. A külvilág nem számít körülöttem. Nem számít, hogy Roxy beszél-e. Sőt, az sem számít, hogy úgy kapkodom a levegőt, mintha a maratont futottam volna le éppen. Csakhogy az a kib*szott levegő nem akar eljutni a tüdőmig. Én mégsem hagyom abban az ütést csak akkor, amikor úgy érzem, már forog körülöttem a világ. Csak ekkor engem le a kezeimet, és mint valaki, aki nagy ütést kapott, úgy kerülök a földre és dőlök végig a padlón, miközben levegő után kapkodok és próbálok megnyugodni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 13.12.12 19:58

Már alig várom! Nyögöm magamban -legalábbis, nagyon remélem, hogy nem mondtam ki mindezt hangosan is-, ahogy egy roppantul hízelgő választ hallanak a füleim. Mindenre számítottam, csak erre nem.
-És mi rá a garancia, hogy be is tartod a szavad, és hogy bízhatok is benned, és elhihetem, amit ígérsz? Már csak abból is kifolyólag, hogy már nem egy alkalommal hazudtál nekem... - Szavaimból hamar rádöbbenhet arra, hogy nem utasítanám vissza, ha valami olyat tenne, amit már rég tapasztalhattam magamon, és hogy én is nagyon szívesen mutatnék neki egy-két Roxanne féle technikát, ezzel szemben nem haragudnék meg rá akkor sem, ha ő is legalább annyira komolyan venné a mondandóm végét, mint amennyire én is. Ha több hazugságon fogom rajta kapni, nem lesz több csók, se más, ami sokkal több, és ameddig még nem jutottunk el, és amire...hát... megmondom őszintén, nagyon is kíváncsi vagyok hogy milyen lehet vele. Azt hiszem, hogy ez valamiféle kezdetleges elmebaj. Mondd, hogy igen! Kérlek, könyörgöm... Ennyire mocskosul senki után sem sóvároghatok! És lám! Ki gondolta volna? Hibát hibára halmozok, és anélkül, hogy bármit is alaposabban átgondoltam volna, már veszem is le a toppomat, mintha csak behódoltam volna neki és rabszolgaként teljesíteném minden kérését. Pedig én mennyire gyűlölöm az alárendelt szerepet!
-Tetszik, amit látsz? - Rándul gúnyos mosolyba szám sarka, ahogy szemeimben vad csillogással végig nézem, ahogy nagyokat nyeldesve végig méri a testem sóvárgó tekintetével. Közben még arra is képes vagyok, hogy pofátlanul kihúzzam magam, hogy minél többet fedezhessen fel eddig rejtettnek bizonyult testrészeimből. Ócska kis ribancnak kellene éreznem magam, mégis teljesen más érzések kavarognak bennem. Rejtett elégedettség, vagy csak öröm, hogy egy férfi végre tényleg úgy néz rám, mint egy nőre, és nem úgy, mint egy bokszolóra és munkamániás börtönőrre?
-Igen, valamiért sejtettem, hogy ez lesz a válasz. A férfiak mindig védekező üzemmódba kapcsolnak, ha a nadrágjukban lapuló kobrájuk megcsonkítására terelődik a szó. - Egy újabb gunyoros felszólalás, egy újabb, a végletekig szemét arckifejezés és vigyor, és egy újabb fantáziát megmozgató kép Davidről. Mielőtt azonban lehunyhatnám a szemeimet és teljesen átadhatnám magam az elképzelt jeleneteknek, agyam azon része, ami még nem vesztette el teljesen a józanságát, hirtelen felvilágosodik, és a következő percekben már adom is rá a kesztyűket, hogy kipróbálhassa magát a zsákon. Hátrébb is lépek, ezzel is teret adva neki. Egészen a ringet elkerítő "korlát" széléig sétálok, aminek aztán várakozóan nekidöntöm a fenekemet, melleim alatt fűzve össze a kezeimet.
-Csináld csak. Mintha itt se lennék! - Mondom vállat vonva, majd elkezdem kielemezni magamban ütésének technikáját, és azt, hogy mi az, amin majd változtatnunk kell. Alapjában véve azonban a hülye is megtudná mondani, hogy van tehetsége az egészhez. Aztán egy szempillantás alatt minden olyan gyorsan fordul a visszájára, hogy megszólalni sincs időm, már futok is oda hozzá, levágódva mellé, segítve neki felülni, hátát a száknak döntve, végezetül leguggolva elé.
-Hé, nyugalom! - Nézek a szemeibe, úgy túrva bele újra elől a hajába, ahogy a kórházban is tettem, közben egyenletesen szívva be és fújva ki a levegőt, ezzel is ösztökélve arra, hogy ő is kövesse a példámat.
-Csiiiit... - Nyugtatom tovább, kezemmel közben többször is újra és újra végig szántva tincsein, szemeimet el nem szakítva kékjeitől.
-Nem kell túl hajtanod magad! Szeretnéd, ha inkább abba hagynánk? És akkor akár meg is hívhatnál magadhoz... - Suttogom, továbbra sem tágítva tőle.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 14.12.12 15:04

...

Nem tudom, mit mondhatnék neki, hogy elhiggye, amint lehetőségem adódna rá és beleegyezne, azonnal cselekednék. Ott már eszébe sem lenne kételkednie a kimondott szavaimban... nekem meg eszembe sem jutna az "ígéretem", mert egy épkézláb gondolat sem lenne a fejemben.
- A garancia maga a tény, hogy soha nem kergetett még egy nő sem ennyire az őrületbe, mint te - vallom be egy nagy vigyorral és bármennyire is próbálom poénosra venni a dolgot, minden egyes kimondott szó halálosan komoly. Tényleg nem volt még rá példa, hogy valaki ennyire elvette volna az eszem, mint ő. Se nő, se férfi.
Ez akkor még jobban bebizonyosodik, amikor egyetlen szó nélkül leveszi a felsőjét. Persze, hogy meglepett vele... és persze, hogy a szemem mint valami scanner fut végig a testén és az agyam elraktározza a látottakat. Sajnos így a fejemnek arra már nem marad elég kapacitása ahhoz, hogy utasítson engem, ne viselkedjek úgy, mint valami idióta. Beszédre meg főleg nincs esély! Így csak egy aprót bólintok és próbálom visszanyerni a józan eszem. Mégis tudom, hogy egyre lehetetlenebb a helyzetem. Talán meg kellene próbálnom hozzászokni ahhoz, hogyha a közelében vagyok, bármi megtörténhet.
Csak az képes kizökkenteni és visszahozni a valóságba, amikor a legérzékenyebb pontot emlegeti. Persze, hogy erre kijózanodok és már egyáltalán nem érdekel a teste... na jó, talán egy nagyon kicsit. Nem hiszem, hogy a valóságban is megtenni, amit kimond, de jobb nem kockáztatni, nem igaz? Gondolkodás nélkül ígérem meg, hogy nem verekszek úgy, hogy ő is lássa vagy tudjon róla. Nem szeretném semmimet elveszíteni.
Még szerencse, hogy némileg biztonságosabb téma felé terelődik a szó. A verekedés - még ha először úgy is tűnik, hogy rajta kell "gyakorolnom" -, akkor is jobbnak tűnik, mint a kasztrálás téma. Mázli, hogy végül a bokszzsák lesz az ellenfelem. Viszont egy perccel később már nem vagyok önmagam. Túlzottan bizonyítani akarok és elkövetem a legnagyobb hibát. Szándékosan hívom elő a démonaimat és engem, hogy átvegyék felettem az irányítást. Hogy üssek, ameddig csak bírom szusszal. A baj ott kezdődik, amikor már nem kapok levegőt, kiterülök a földön... de a bennem tomboló harag nem múlik. Nem tudom, ki vagy mire haragszok. Saját magamra, a nem létező ellenfélre vagy a múltamra. Esetleg mind a három így együtt. Azt viszont tudom, hogy mindent beleadok, hogy ne viselkedjek úgy, mint egy sértődött gyerek, amikor Roxy megjelenik mellettem és segít felülni.
A mellkasom túl gyorsan és szabálytalanul emelkedik, süllyed. Értem én, hogy azt akarja, nyugodjak meg, mégsem megy. A fejemben megbújó dühöt és káoszt könnyű szabadjára engedni, de visszazárni már annál nehezebb. Oh, mit áltatom magam? Lehetetlen csak úgy visszazárni és megnyugodni! Mégis egész sokáig hagyom magam. Tűröm, hogy azt tegyen és mondjon, amit csak akar. De igazából én nem én vagyok. Van ennek egyáltalán bármi értelme?! Nem tudom, de mégis így érzem.
Végül feladom a harcot, amit magam ellen folytatok egyetlen szó nélkül. Nem tudom melyik mondat, vagy melyik szó volt az, amelyik beszűrődve a tudatomba erre késztetett. De azt tudom, hogy kesztyűs kezemmel, reflexből tolom el a hajamba túró ujjakat.
- Nem vagyok kib*szott kisgyerek! - mondom a kelleténél hangosabban és idegesebben. Később ezt a mondatomat biztosan bánni fogom, de most... most nem. Most semmi érzelemnek nincs hely bennem, csak a dühömnek.
A következő pillanatban teljesen véletlen az engem fürkésző tekintetbe fúródik a szemem, majd megrázva a fejem felkelek a földről. A kesztyűt rángatom le éppen a kezemről, amikor beszélni kezdek.
- Nem a kimerültségről van szó - hadarom a szavakat, és amikor az a nyavalyás kesztyű nem akar lejönni a falba ütök, majd újra próbálkozok folyamatosan távolodva Roxytól, mígnem kénytelen vagyok fordulni és a másik irányba menni. Majd vissza. Azt hiszem úgy körözök körbe-körbe, mint valami ketrecbe zárt állat. - Itt van a baj - ütögetem meg a saját fejemet most már szabad kézzel, a kelleténél talán erősebben. - Itt bent - ismétlem és megállok.
Még mindig túl gyorsan kapkodom a levegőt, de már közel sem érzem úgy, hogy pillanatokon belül újra robbanna a belső bomba. Most nem. Csak nagyot nyelek és mivel kifogytam a szavakból csak állok mozdulatlanul, mígnem teljesen megnyugszom.
- Hívjalak meg magamhoz? - kérdezek vissza, a talán percekkel ezelőtt elhangozz szavaira. Miután kimondom, csak akkor fogom fel igazán. - Aha... - válaszolom meg a kérdést és maradok ott, ahol vagyok. Pár lépésre tőle. - Biztos vagy benne? Hiszen... - a bokszzsákra mutatok, az elhajított kesztyűkre, majd újra megütögetem a fejemet. Emlékeztetem arra, aminek ő is szemtanúja volt, nem mindig vagyok a magam ura. Meghagyom neki a lehetőséget, hogy meggondolja magát, miközben én még mindig küzdök, hogy a nap további részében bezárva maradjon az őrült részem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 14.12.12 20:39


-Nem is teszek semmit... - Emelkednek meg a szemöldökeim, ekkor már vadul vigyorogva, nem is törődve azzal, hogy ezzel a meggondolatlan cselekedettel csak még nagyobb kínt okozok a feldagadt, összevert és felrepedt ajkaimnak. Annyira hihetetlen ez az egész helyzet, hogy már tényleg csak mosolyogni tudok rajta. Pláne akkor, amikor szembesülök a ténnyel, hogy mind a ketten tulajdonképpen félmeztelenül állunk a másik előtt, úgy mutogatva felsőtestünket, mintha valami elmebeteg versenyt űznénk, és tesztelni akarnánk egymást, hogy vajon ki bír tovább ellenállni a másiknak, és ki tudja magát tovább visszafogni. Olyan ez, mint egy hatalmi játszma. Látván azt a cseppnyi hirtelen kétségbeesést és megrökönyödést az arcán, amikor a megcsonkítására terelődik a téma, kis híján hangosan felnevetek, de hogy ezt még időben vissza tudjam szorítani, az egészből csak egy majdnem teljesen hangtalan felhorkanás kerekedik, és egy, a végletekig gonosz vigyor az arcomon. Imádom, amikor ennyire komolyan veszi a dolgokat. Mindez csak visszacsempész belé egy-két tulajdonságot gyermeki mivoltából, ezzel csak még különlegesebbé téve őt számomra. Szívesen szórakoznék még tovább változó, mindig más és más érzelmeket mutató arcvonásain, de nem szabad elfelejtenem, hogy ezt a helyet sem tartják nyitva az örökkévalóságig, és hogy még azelőtt meg kéne néznem, hogy mit tud, mielőtt még mennünk kéne, vagy megpróbálnának véletlenségből bezárni minket az edzőterembe. Amint a kesztyű felkerül rá, szabad teret engedek neki. Az ütései közben le se tudok venni szemeimet hátáról, amin pont úgy dolgoznak az izmok mozgás közben, ahogy kell, és persze az arcán felfedezhető komoly összpontosítás sem kerüli el a figyelmemet. Ahogy őt nézem, testem ismét elkezd felforrósodni, pont úgy, akárcsak egy lehűlt radiátor, miután feljebb csavarták a termosztátot. A melegség szétárad minden porcikámban, és tudom, hogy már egyáltalán nem az előző órákban bevetett erőfeszítésektől izzad a tenyerem és más testrészeim is... Kellemes kis képzelgéseim azonban egy pillanat alatt szilánkjaira törnek, és már nem marad utánuk más, mint a puszta és nyers kétségbeesés. El nem tudom képzelni, hogy mi történhetett ilyen rövid idő alatt! Azt látom a legjobbnak, ha most szépen felültetem, és ha segédkezem neki a könnyebb ki és belégzésben is, miközben hajába túrva próbálom őt ösztökélni arra, hogy a szemeimbe nézzen, és rájöjjön, nincs semmi baj. Mikor már kezdeném elhinni, hogy lassan helyre rázódik, egy váratlan mozdulat, és egy durva mondat teljesen kizökkent a nyugalmamból. Hirtelen hátrébb hőkölök tőle és már egyáltalán nem próbálkozom azzal, hogy megérintsem, vagy éppen szavakkal rázzam helyre, ahogy akkor is szoktam, amikor részeg és még be is van gyógyszerezve.
-David... - Suttogom elhalóan, mindvégig őt követve szemeimmel, ahogy feltápászkodik a földről, és veszett vadhoz hasonlóan elkezdi lerángatni magáról a kesztyűket, ami nem akar neki sikerülni. Már állnék föl, hogy segítsek neki, mikor váratlanul beleüt a falba.
-Hé! - Kapok utána reflexszerűen, de ő ekkor már zavartan mászkál föl és alá a ring egyik végéből a másikba. Kezeim ökölbe szorulnak testem mellett, ahogy teljesen döbbenten, átható szemekkel figyelem őt. Mégsem állítom meg.
-Ha nem mondod el, hogy pontosabban mi a baj, akkor nem tudok segíteni... - Kezdem egy meglehetősen átlagos, lerágott szöveggel, de per pillanat fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Még mindig az imént látottak hatása alatt vagyok. Azt hiszem, hogy azt a képet, ahogy a saját fejét ütötte meg, soha nem fogom tudni kitörölni az elmémből.
-Velem pedig itt bent van a baj... - Bukik ki belőlem még számomra is váratlanul, és a kelleténél is őszintén, szívem helyére szorítva az egyik kezem, majd ökölbe feszítve ujjaimat, erősen megmarkolva a sportmelltartó anyagát, amint rájövök, hogy mit is mondtam az imént.
-Igen. Mindent tudni akarok rólad! - Lépek közelebb hozzá komoly elszántsággal, és mikor már elég közel vagyok, egy mély sóhaj kíséretében behunyom a szemeimet és finoman megérintem a kezét, úgy ahogy ő is tette a kórházban.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 14.12.12 21:30

Nem vagyok a magam ura. Alig - vagy semennyire - fogom fel a szavakat. A fejemben túl nagy a zsongás. Tudom, hogy le kell nyugodnom és nem viselkedhetek úgy tovább, mint egy őrült, mégis csak nagyon nehezen megy. Járkálok, beszélek... de ha bárki megkérdezné, meg nem mondanám, hogy milyen szavak hagyják el a számat. Csak jönnek és nekem nincs elég erőm ahhoz, hogy visszatartsam őket.
Túl sok időbe telik, amíg megnyugszok vagy legalábbis nem zúg a fejem, mintha egy kicseszett motor pörögne fel bennem. Ekkor jut el a tudatom, hogy hiba ez az egész. A boksz. Nem nekem való. Nem bírom visszafogni magam. Az utcán nincs szükség erre. Nincsenek szabályok. Ott... könnyű lenyugodni. De itt, hogy kényszerítem magam, hogy nyugodjak meg, olyan mintha egy nyomorult bomba ketyegne bennem, ami felrobban, ha nem ütök valamit... valakit... egészen addig, amíg nem tör ki belőlem elég düh. Vagy el nem veszítem az eszméletem. Mindkettő tökéletes megoldás.
Ez most nem történik meg, mégis sikerül valamennyire megnyugodnom. Ott állok vele szemben és figyelem, ahogy a szívére teszi a kezét. Más esetben biztos tetszene a vallomása, most viszont nem engedek meg magamnak semmi kellemeset. Még túl ingatag a talaj. A fejemben lévő képzeletbeli zár nem biztonságos, nem tart eléggé, tudom jól. Ezért is vigyázok. Mindennel. A gondolataimmal, a kezem apró rándulásaival, és kitartóan figyelem a saját légzésem.
Aztán beszélni kezdek. Kétségbeesetten kapaszkodok valami átlagosba. Normálisba. Bármibe, ami segíthet a felszínen tartani a saját énem. Nem éppen a legjobb téma az, ami éppen terítéken van, de nem sok választásom van. Simán belemennék abba is, hogy meghívom magamhoz. Megmutatom a lyukat, ahol élek, mégis amikor meghallom a szavait változik a véleményem és máris nem vagyok annyira készséges.
- Nem akarsz - vágom rá gondolkodás nélkül elfojtott dühvel a hangomban. Érzem és tudom, hogy most nagyon nem kellene feszegetnie ezt a témát nálam. Mégis... mielőtt robbanna a bomba megérzem a kezét az enyémen. Először rá téved a tekintetem. Az arcát fürkészem, majd egy nagy sóhaj hagyja el a szám, benne minden feszültséggel.
Gondolkodás nélkül mozdítom a kezem, de nem azért, hogy ellökjem. Most nem. Azért teszem, hogy megszoríthassam. Az ujjaim az övé köré fonom és hosszú ideig nem szólok többet. Fogalmam sincs, most mi kavarog bennem, milyen érzések összessége, de a düh és az idegesség biztos, hogy nincs közöttük.
- Oké - egyezek bele végül, de a kezét továbbra sem engedem el. Olyan, mintha... mintha az, hogy egy másik, meleg tenyeret érzek az enyémben megnyugtatna. Segítene önmagam maradni.
Az összekulcsolt kezünket fixírozom, végül elengedem. Lassan húzom ki az ujjaimat és engem magam mellé a kezem, miközben a tekintetem felvándorol az arcára. Már elég nyugodt vagyok. Annyira, hogy ne kelljen támogatás. És hogy úgy érezzem, biztonságosan kizártam mindent a fejemben, ami bajt okozhat.
- Bocsánat. Mindenért - mondom és egy újabb sóhaj kíséretében a hajamba túrok. Most mellőzök minden egyebet. Mosolyt és bókot egyaránt. Csak annyit szeretnék látni a tekintetében, hogy nem bántottam meg semmivel. Hogy elnézi nekem az előbbi viselkedésem. Azt nem várom, hogy megértse, de... azt hiszem kész vagyok arra, hogy elvigyem magamhoz és... talán... beszéljek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 14.12.12 23:00

Teljesen ledöbbent, amit ezekben a percekben is látok. Csak némán -ha akarnék se tudnék semmi értelmeset kipréselni magamból ezekben a pillanatokban-, állok, és anélkül, hogy megakadályoznám, hogy még több kárt tegyen magába, beszari alakként figyelem kővé dermedve, amint éhező fenevadként kezd el kisebb köröket megtenni a ringben, mintha ezzel is csillapítani próbálná a mérhetetlen dühét és kétségbeesését, amik nem csak viselkedésében nyilvánulnak meg, de kiülnek arcára is. Amint a fejéhez üti a kezét -összerándulok-, és nehezen értelmezhetően hadarni kezd valamit arról, hogy hol is van baj, máris összeállnak az eddig szétszóródott kirakós darabok. A gond pedig úgy néz ki, hogy sokkal komolyabb, mint amit gondolni mertem. Szóval nem véletlenül emlegette annyit, és olyan bizalmasan, köntörfalazva az apját, és ezért hazudott a gyógyszerekről is. Elborzasztó még számomra is, hogy milyen kemény problémával kell már most, ilyen fiatalon, nap, mint nap átvergődnie magát. Hiszen, mégis csak a saját elméje az, ami ördögi játékot űz vele, és olykor teljesen ellenfele fordul, pont úgy ahogy azt az előző percekben is tapasztalhattam. Ez sokkal nagyobb probléma, mint az, hogy hányan verik össze egy kiba*ott éjszaka alatt, vagy hogy ő hány embernek ártott már eddigi élete során. Soha nem éreztem még így, de most szinte ordít bennem a felismerés, hogy segítenem kell neki, ahogy csak tudok. Ha másban nem, legalább abban, hogy egy kicsit kikapcsoljon, elterelhesse figyelmét az agyában kavargó, zavaros, háborgó gondolatokról. Azt hiszem, hogy enyhíteni akarok a fájdalmán. Davidnek felejtenie kell és törődésre van szüksége.
-Ha nem akarnék, már rég itt hagyhattalak volna, de nem tettem. - Nézek fel nagyon is komolyan a szemeibe, ugyanilyen komoly és kifejezéstelen arccal. Mióta sikerült lenyugodnia, ez volt az első értelmes mondat, ami kibukott belőlem.
-Nem... bántalak... - Suttogom egy nagy nyeléssel egyetemben, ahogy kezemről felnéz az arcomra, majd vissza, és végül megtörik a jég, ami megkönnyebbülések folyamatát indítja el bennem. Ujjaimat szorosabban fűzöm össze David ujjaival. A bőre meleg, mégis egy kicsit nyirkos -nyilván az előbbiek miatt-, ujjai pedig szépen formáltak,és csontosak, mégis olyanok, amiknek az érintését egy nő szívesen elviselné magán.
-Miért kérsz bocsánatot? - Kérdezem oldalra biccentett fejjel, összeráncolt homlokkal, ahogy ujjaink lassan elválnak egymástól.
-Tudod mit? Hagyjuk is! Gyere velem, mutatok valamit... - Markolom meg gondolkodás nélkül egyik csuklóját, és elkezdem kivezetni őt a teremből, mielőtt még meggondolhatnám magam. Odakint a folyosón már egy árva lélek sincs. A takarító még nyilván a felsőbb emeleteken tart, ami pont jó, ha azt akarom, hogy nyugodtan, kényelmesen befejezhessük, amit a fejembe vettem. Elérve a női öltözőt, húzom be magam után, ahol aztán szabadon csúsztatom fel kezeimet a mellkasára, onnan tovább a vállaira, mindvégig a szemeit fürkészve. Tekintetem azt sugallja, hogy bízhat bennem.
-Gyere... - Mondom a szemeibe, majd újra elkapom az egyik csuklóját és elhúzom az egyik zuhanyzóig, ahol megengedem a vizet, és háttal állva neki, lassan leveszek magamról minden ruhadarabot. Bőrömet végig cirógatja a hűvös levegő, majd hirtelen felforrósítja, amikor arra gondolok, hogy Dave is itt van és nyilván engem néz. Vállam felett hívogatóan még hátra tekintek rá, majd belépek a zuhany alá, még mindig háttal állva neki, testemmel fogva fel a lefelé folyó forró, gőzölgő vizet.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 15.12.12 15:01

Hirtelen nem tudok mit felelni neki. Hogy miért kérek bocsánatot. Persze a válaszok megvannak a fejemben, tudom, hogy miért. De kimondani már sokkal nehezebb őket. Hangosan annyira máshogy hangzik egy-egy szó. Hogy nézne már az ki, hogy a szemeibe mondanám, "Azért, mert baj van a fejemmel", "Mert láttad, milyen vagyok", vagy "Mert őrült vagyok, ha átengedem magam a dühömnek". Egyiket sem vagyok képes kimondani.
Szerencsére nem is várja el. Nem tudom, hogy azért, mert meggondolja magát és igazából nem akarja tudni, vagy csak megunta a várakozást... De egy a lényeg, nem kell beszélnem. És ennek most a szokásosnál is jobban örülök. Még akkor is, ha ez az öröm nem látszik rajtam.
Mindenféle beszéd nélkül nézek rá továbbra is, egészen addig, amíg meg nem fogja a csuklómat. A tekintetem odakapom és egy pillanatig nézem az ujjait, ahogy a csuklóm köré fonódnak. Nem tudom, hogy mi jár a fejében, hova visz, de nem is kérdezem. Még akkor sem, mikor az az őrült gondolat fordul meg bennem, hogy a rendőrségre. Vagy egyenesen a börtönbe, hogy ő maga álljon őrt a cellám előtt. A még rosszabb verzió pedig az, hogy orvoshoz vagy apám mellé. Persze mindegyik lehetetlen, de most olyannyira valóságosnak tűnnek, mint az, hogy a csuklómat markolja és én lépkedek utána.
Nem igazán figyelem, hogy merre megyünk. A gondolataimat túlzottan lefoglalja az érintése és az, hogy ne essek el a saját lábamban. Nem tudom miért, talán az előbbi eredménye, de ha nem figyelnék, képes lennék hasra esni. Mielőtt ez megtörténne megállunk. Pontosabban ő megáll én pedig azon agyalok, hogy mennyire számít ez most "szabályszegésnek", hogy a női mosdó közepén állok. Akaratlanul is a szemöldököm ráncolom, mintha egy kis koncentrálással ki tudnám olvasni, hogy mit tervez.
Az agyamban egyre sebesebben pörögnek a fogaskerekek és az előbb történt kirohanásom emléke kezd elhalványulni. Bármit is tervez, ha az volt a célja vele, hogy eltüntesse a bűntudatot és kitisztítsa a fejem, bejött. Egészen addig így is marad, amíg el nem engedi a csuklóm, szembe nem fordul velem. Érzem a tenyerét a mellkasomon és azt, hogy feljebb simít velük. Egy pillanatra úgy érzem, hogy egy heg sincs a testemen. Mintha az érintése nem csak a rossz emlékeket törölné ki a fejemből, de a testem emlékeit is. Máskor azt hiszem a kezei útját figyelném, most viszont csak a szemeit figyelem és érzem, hogy a véremmel együtt megindul a fantáziám is.
Amikor újra a csuklómat markolja és a zuhanyzó felé vezet, mint villám, úgy csap belém a felismerés, hogy mit tervez. Azt hiszem, egy apró mosoly a válaszom. Azt várom, hogy visszaforduljon felém és... nem is tudom, engedje, hogy megcsókoljam. Vagy bármi. De ő nem teszi. Háttal áll nekem és vetkőzni kezd. Azt hiszem, egy pillanatra bent akad a levegő, amikor az utolsó ruhadarab is lekerül róla. A vérem eszeveszetten száguld, egyetlen pont felé és a mellkasom újra szabálytalanul emelkedik és süllyed... Csakhogy a mostaninak semmi köze ahhoz, amiért az előbb történt.
Némán állok, miközben ő belép a víz alá, majd mint aki most ébredt valami hosszú álomból elkezdtem lerángatni magamról a nadrágom. A zoknival viszont nem szenvedek. Valószínűleg elesnék, ha megpróbálnám fél lábon állva leszedni, miközben a tekintetem le nem veszem Roxyról. Az egész helyzet olyan mint valami álom... Mint amilyet az agyam állít elő minden nyavalyás éjszaka. Pedig ez most a valóság. Tudom jól. De ha mégsem, akkor is csodálatos.
Lassan lépek előre egyet, majd még egyet. A meleg víz hidegnek tűnik, ahogy a vágytól felforrósodott testemen végigfolyik. Mégsem állok meg, egészen addig, amíg oda nem érek mögé. Egy pillanatig mozdulatlanul állok és az a gondolat fordul meg a fejemben, hogy "Megérdemlem én őt?", de nem vagyok hajlandó válasz után kutatni. Most... nem. A kezem lassan emelkedik és csúszik a dereka köré egészen addig, amíg össze nem tudom kulcsolni elől a kezem, hogy szorosan magamhoz öleljem.
Érzem a sima bőrt a kezeim alatt, de ez nem elég. Nem csak állni akarok mögötte és ölelni. A szemeibe akarok nézni, mégsem engedem, hogy megforduljon. Nem. A fejemben felvillan a nem olyan régen tett fél-ígéretem. Újra feltűnik a mosoly az arcomon és a füléhez hajolok.
- Hogy is volt... az ígéretem...? - kérdezem kissé szaggatottan.
Nem vagyok benne biztos, hogy válaszol-e, de igazából nincs is szükségem, hogy felidézzük, mit mondtam. Tökéletesen emlékszem rá. Úgyhogy továbbra is a fülénél foglalatoskodva adok egy apró csókot a szélére, majd még egyet egy apró harapással, miközben újra mosolygok. Aztán a egyik kezemmel végigsimítom az oldalán felfelé, amíg a másik a derekán marad. Lassan, apró csókokkal jelölve meg az utat elérek a nyakáig és kényszerítem magam, hogy ne siessek. Nem akarom, hogy ha ez egy álom felébredjek. Vagy ha valóság, akkor olyan hamar véget érjen, mint más, egyszeri alkalmakkor. Ez most... különleges. Ő különleges!

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 15.12.12 16:06

Ahogy tanulmányozom kétségbeesett arcát, és szembesülök a ténnyel, hogy itt sokkal többről van szó, mint arról, hogy az anyja elhagyta, az apja nem nevelhette tovább, és hogy gyógyszerfüggőségben szenved, bekapcsol bennem a vészjelző, és szüntelenül sipítani kezd, olyan gondolatokat küldve az agyamnak, hogy tegyek azért, hogy legalább csak pár óra erejéig, minden kínja, szenvedése a feledés homályába veszhessen. Ahogy alaposabban is átrágom magam ötleteim végeláthatatlan halmazán, ösztönből cselekedve kulcsolom össze ujjaimat csuklója körül, elkezdve egy olyan hely felé húzni magammal, ahova férfiak -legfőképp kívülállók-, nem tehetik be a lábukat, és ahol valami olyat tervezek tenni vele, ami mind a kettőnk számára emlékezetes lehet, persze csak akkor, ha sikerül félre tennie zaklatottságát, és nem fog visszautasítani bizonyos okok miatt.
Újra bajt kereső kamasz gimisnek érzem magam, aki ár alig várja, hogy valami szabályba ütköző dolgot követhessen el. A vér a fülemben fülsüketítően lüktet, amint elém tárul egy kép kettőnkről, ahogy a forró zuhany alatt állunk szorosan egymáshoz simulva, nem foglalkozva semmivel, és semmivel csak is egyedül egymással, azzal, hogy minél emlékezetesebbé tegyük egymás számára azt a közös zuhanyzást, amit tervezek, és amire remélem, hogy ő is legalább vágyik, mint én. Ha csak fele annyira, már az is bőven elég. Mielőtt ténylegesen is a tudtára hoznám, hogy mi a célom azzal, hogy idehoztam, nem bírom megállni, hogy ne nézzek fel bizakodóan kékes árnyalatú szempárjába, és ne érintsem meg őt úgy, ahogy talán eddig még soha nem tettem. Nincs bennem semmi követelőzés vagy éppen durvaság. Sőt, ellenkezőleg, inkább vagyok óvatos, de határozott, mindezek mellett némileg visszafogott is. Ez lenne az egyik megfelelő pillanat arra, hogy megcsókoljam, mégse teszem. Tudom, hogy ha most csókot kezdeményeznék felrobbanna bennem a kattogó időzített bombám, és nem bírnék megálljt parancsolni magamnak. Ahogy megérintem mellkasát és vállait, egy furcsa érzés kerít hatalmába, bőre pedig szinte perzseli a kezemet, a közöttünk cikázó elektromosság pedig már-már kézzelfoghatóvá vált. Istenem, ezt a pillanatot semmiért nem lennék képes elcserélni! Ahogy egyre több ideig merengek íriszein, lassan rádöbbenek arra a hihetetlen tényre, hogy nem csak neki kell felednie azért, hogy tovább léphessen, hanem nekem is. Talán mind a kettőnk számára ez lesz hozzá a legjobb alkalom! Nem habozva tovább, lépek be a tusolóba, miután minden ruhadarabomtól megszabadítottam magam. Megengedve a forró vizet, állok be alá, hevesen dörömbölő szívvel állva, és várva, hogy valamit tegyen. Becsukott szemekkel kezdek el magamban imádkozni azért, hogy ne futamodjon meg, ám mikor megérzem testét hátulról az enyémhez simulni, megkönnyebbülten felsóhajtok, testem pedig megremeg, ahogy minden porcikája hozzádörzsölődik a bőrömhöz. Mosolyogva nézek le az engem közre fogó kezekre, és húzom végig kezemet a karjain, miközben heghallom a kérdést. Hangja melegen cirógatja a fülem, amitől megint csak felsóhajtok, engedelmeskedve döntve oldalra a fejem.
-Nem lényeg, csak tedd meg... -Lehelem bele a forró víz gőzébe, majd átadva magam az érzésnek, nyögök fel ajkainak és fogainak óvatos érintéseitől. Igen, pont olyan mint ahogy elképzeltem, ha nem sokkal jobb...
-Csak kapcsolj ki... - Nyögöm ismét, ahogy testem apró remegéseket kezd el produkálni, kezem pedig automatikus nyúl az oldalamon végig csúsztatott keze után, hogy mellemre szoríthassam a tenyerét, másik kezemmel beletúrva a hajába, fátyolos tekintettel fordítva oldalra a fejem, hogy egy szenvedélytől túlfűtött csókban részesíthessem, testemmel az eddigieknél is ragaszkodóbban simulva hozzá az övéhez, nyelvemmel szájába hatolva, ujjaimmal erősebben, érzékibben markolva tincseit. Soha, vagy csak nagyon rég éreztem már ilyet...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 15.12.12 18:28

Minden annyira tökéletes, mint egy kib*szott álom! Talán túl tökéletes is. Minden. A bőre, ahogy végigsimítok rajta a kezemmel. A nyaka hajlata, ahogy belecsókolok. Sehol egy hiba. Még az ajkain lévő sérüléseket sem érzem, amikor felém fordítja a fejét és megcsókol. Minden hibátlan, ami hozzá köthető. Ezért is olyan nehéz elhinni, hogy nem álmodok. Hogy ez nem egy őrült képzelgés, a saját fantáziám szüleménye, hanem tényleg a valóság. Az a valóság, ami nagyrészt olyan kegyetlen, hogy egyetlen csoda sem tart túl sokáig.
Sajnos túl hamar beigazolódik, hogy a valóságban vagyok és csodák továbbra sem léteznek. A vérem még mindig forr és úgy csókolom, mintha soha nem akarnék elválni azoktól az édes ajkaktól. A kezeim nem mozdulnak a testéről, csak addig a pár rövid pillanatig, amíg magammal szembe nem fordítom a testét. Egy lélegzetvételnyi időre kinyitom a szemeimet. Csak addig, hogy lássam az arcát, de ez épp elég ahhoz, hogy betörjön a valóság. Mégpedig szavak formájában. Az ő hangja visszhangzik a fejemben, miszerint "csak kapcsoljak ki". Továbbra is csókolom - ebből nem engedek -, mégis valami beférkőzik a fejembe. Egy apró gondolat, amit képtelen vagyok teljesen elnyomni. Mégis próbálkozok. Újra és újra végigsimítok a testén. Sőt! Lassan lépkedek előre, kényszerítve őt, hogy hátráljon, amíg már az egészen átmelegedett csempe állja el az utat. Az egész testét a falnak préselem, miközben és a lehető legközelebb vagyok hozzá. Érzem a teste melegét, a zihálását az arcomon, amikor elszakadok tőle egy pillanatra... Minden pont olyan tökéletes, mint volt egy perccel ezelőtt, attól az apró gondolattól eltekintve az agyam legmélyén, pontosan a démonjaim kapuja előtt.
Baromság, tudom jól, de megállok. Nem tágítok tőle, de félbehagyok minden mozdulatot. A testem azt követeli, hogy folytassam. Lüktet mindenem az ujjaimtól a lábujjaimig és valószínűleg ő is hasonlóan érez, én mégis állok és már csak fél kézzel tartom. A másik kezemmel a csempén támaszkodok. A fejemben előtör a gondolat, amit a szavai váltottak ki. Ez akadályoz meg a folytatásban. Nem akarom, hogy csak azért legyen velem, csak azért mondjon igent, mert sajnál. Szánalomból. Vagy mert segíteni szeretne. Ez nekem... nem elég indok.
Mégis mielőtt bármit is kérdezhetne, vagy furcsállhatná a helyzetet, újra megcsókolom. Sokkal gyengédebbre véve az apró mozdulatot, mint eddig. Minden porcikám visít, hogy folytassam, hagyjam a fenébe a gondolatot, felejtsem el, hogy ő különleges, csak csináljam! Én mégsem akarom, hogy ennyi legyen. Úgyhogy az ujjaimat az övéi köré fonva szakadok el az ajkaitól, és térek vissza a füléhez. Ez újabb harapás, ami talán csak kicsit különbözik az elsőtől, majd beszélni kezdek. Nem mondok okot, egyszerűen csak azt, amit szeretnék.
- Akarlak. Veszettül - nyögöm egyesével a szavakat, majd egy apró csók a fülcimpájára, miközben ha lehet még jobban a falhoz szorítom. - De folytassuk... máshol. Máskor - mondom ki már sokkal nehezebben a folytatást és egy fél lépést hátrálok, miközben továbbra is a kezei az enyémben vannak.
Nem akarom, hogy teljesen elzárkózzon. Hogy amiért most megállítottam, végleg nemet mondjon a folytatásra. Egyszerűen csak ennek nem olyan okból kell megtörténnie, amiért ő most engedett. Nem akarom, hogy vele kapcsolatban ez határozzon meg mindent. Hogy amikor visszagondolok ott legyen az az apróság, hogy csak sajnált és meg akart nyugtatni. Nem ezt akarom majd látni az emlékeimben.
- Túl különleges vagy nekem - teszem hozzá a szemeibe mélyesztve az enyémet és egy hihető mosoly kíséretében megcsókolom. Csak még egyszer, a lehető leghatározottabban.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 16.12.12 17:50

Csukott szemekkel adom át magam teljes egészében annak a régen érzett, minden porcikámat megremegtető mámornak, amit David okoz bőrömön a puszta érintéseivel. Nem heves, nem teper le rögtön úgy, mint egy vadállat, ahogy a többi pasi is szokta, amint meztelenre vetkőzöm előttük. El nem tudja képzelni, hogy mennyire hiányzott már az, hogy valaki tényleg nőként, és ne egy olcsó, agyonhasznált guminőként bánjon velem, amin bármit megtehetsz, mert úgy sem érzi. Éppen ezért igyekszem én is őt az övéhez hasonló gyengéd, mégis érzéki bánásmódban részesíteni. Mivel a szavak soha nem voltak az erősségeim, tettekben akarom kifejezni azt, hogy törődök vele, és hogy azt akarom, hogy minél hamarabb maga mögött hagyhassa a múltját, és csak előre tekintsen, megtalálva a számára helyes, előre kikövezett utat a jövője felé. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek után szerves tagja leszek az életének, és főszereplő a jövőjében, de ebből legalább majd rájön, hogy vannak még olyan emberek, akikkel érdemes szorosabb kapcsolatot kötnie. Az egésznek az alapja a bizalom.
Ujjaim remegve vesznek el rövid tincseiben, ahogy ajkai perzselő nyomot hagynak a bőrömön. Tudom, hogy ezt soha nem fogom elfelejteni. Ahhoz túl hihetetlen, és túl letaglózó. Pár hete még csak egynek tartottam a kis koszos utcai bajkeverők közül, ő pedig engem nyilván a világ leggonoszabb teremtésének, mostanra azonban ez részemről már megváltozott, és átfordult valami egészen pozitívba, valami olyanba, ami mágnesként vonzz magához megállíthatatlanul, valami olyan ez, aminek nem tudok ellenállni. Ahogy itt áll mögöttem, és erősen magához szorít, miközben nyelvével gyakorlottan barangol a számban, már egyáltalán nem egy kis utcakölyöknek képzelem, hanem egy gyengéd férfinak, aki már több mindenen keresztül ment eddigi élete során, mint egy sokat megélt, nyolcvan éves öregember, aki már féllábbal a sírban van.
-Akkor tegyél ellene, hogy csillapítsd az éhséged! - Suttogom a szemeibe, mikor maga felé fordít. Szemeimet vágyakozva, kéjes köddel a fejemben, futtatom végig testén, minden egyes porcikáján hosszas másodpercekig időzve, miközben kezeimmel átfogom hátul a nyakát, és megnyalom a nyakát majd a kulcscsontját is, kezeimet lassan, cirógatóan indítva el lefelé, át a sebhelyekkel borított lapockáján, hátán, egészen fenekéig meg nem állva, amibe nyögve markolok bele, amint birtoklóan elkezd a csempe felé tolni, szájával ekkor már újra az én ajkaimat birtokolva. Az érzésre, ahogy nekiütközik hátam a csempének, belenyögök a csókba, de ez nem tántorít el attól, hogy folytassam. Kezeimmel továbbra is fenekét markolom .
-Na... jó... ezt most nem igazán értem... - Pattannak fel a szemeim, és hitetlenkedve rázva a fejem, és kínomban vigyorogva kezdek el beszélni. Látszólag azonban teljesen komolyan gondolta azt, amit mondott. Tényleg parlagon akar hagyni?
-Nem pont így gondoltam, amikor azt mondtam, hogy csillapítsd az étvágyad... - Ezt már egy sokkal ridegebb hangnemben mondom, és kicsúsztatom ujjaimat Dave ujjai közül, másik kezemmel a mögöttem lévő csempét támasztva, már-már belemarva ujjaimmal. Már egyáltalán nem akarom folytatni azt, amit elkezdtünk, és amit pár perccel ezelőtt még akkor sem lettem volna hajlandó abba hagyni, ha becsapódott volna egy meteor az öltözőbe.
-Mi? Különleges? Ez most csak valami fedőduma akar lenni, hogy elterelhesd a figyelmemet? Egyszerűbb lett volna, ha megmondod, hogy nem akarod és kész. Így egyikünk számára se lenne ilyen kínos... - Rázom meg a fejem, kegyetlen őszinteséggel beszélve, mikor közeledő fütyülés hangja csapja meg a fülem. Kilépve közüle és a zuhanyzó fala közül, merészkedem kijjebb, majd kilesve a zuhanyzóból, meglátom az éppen felmosó takarítót, fülében fülhallgatókkal.
-Nem tudtam még, hogy mi hiányzott! - Fújtatom halkan, és mivel tudom, hogy esélyünk sincs arra, hogy felöltözzünk és észrevétlenül kiosonhassunk innen, megragadom David csuklóját, és elkezdem magam után húzni a legutolsó zuhanyzó irányába. Idáig soha nem szokott eljutni a takarítással. A csapra rátelepedett vízkő legalábbis erre ad jelet.Némán beszorítom Davidet a sarokba, és a biztonság kedvéért befogom a száját, miközben hallom, hogy a csoszogó léptek egyre inkább csak közelednek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 16.12.12 18:53

Nem akarom, hogy ez történjen! Tényleg nem akarom... csak annyit szerettem volna, ha máshol folytatjuk, más okok miatt. Nem azért mert nyugtatni akar és elterelni a figyelmem. Nem ezt akarom... Csak egy pillanatra becsukom a szemem és nagy levegőt veszek, amikor kihúzza a kezét az enyémből. Pedig legszívesebben belecsapnék a feje mellett a csempébe, vagy magára hagynám és felkeresném akkor, amikor bennem lenne pár szem nyugtató. Hogy elmagyarázzam neki, miért álltam le.
De állok előtte és hallgatok. Keresem a megfelelő szavakat, amivel könnyedén meg tudnám győzni, anélkül, hogy felhúznám magam és elrontanék nála mindent. Azt nagyon nem szeretném. Évek óta ő az első ember, aki úgy látszik tényleg törődik velem. Ő az első, akiben kezdek komolyan bízni. Nem akarom elbaltázni!
- Nem fedőduma, hanem kib*szott őszinteség, amit tőlem évek óta nem kapott meg senki! Ami... - kezdek bele, de tudom, hogy sokat nem érnek a szavaim. Túlzottan... nem is tudom. Talán dühös rám. Csalódott. Vagy nem tudom. Jobbnak látom, ha egyelőre hallgatok.
Főleg, amikor újra megragadja a csuklóm. Nekem fel sem tűnt az egyre hangosodó fütyülés, egészen addig, amíg ki nem rángat a zuhanyzóból, ahol azonnal megcsapja a testem a hűvös levegő. Mondanom sem kell, nem a legkellemesebb érzés. Mégis továbbra is szótlan maradok és készségesen engedek a húzásnak. Mielőtt elérnénk az újabb zuhanyfülkét, hátranézek. Meglátom a belépő takarítót. Irigylek a jó kedvét. Annyira, hogy legszívesebben behúznék neki egyet, csakhogy elmúljon az a nagy öröme. Persze igazából nem haragszok rá. Inkább magamra.
Mire észbe kapok, már a sarokban állok, egy nem éppen tiszta zuhanyzó szélén és egy kéz a számra tapad. Egy hosszú percig tűröm és mozdulatlanul állok, de közben Roxy tekintetét keresem. A fenébe is! Kétségbeesetten szeretném neki megmagyarázni a helyzetet, mielőtt a gondolataim és a fejemben megforduló lehetőségek az őrületbe kergetnének.
Végül nem bírom tovább. Szabad kezemmel most én szorítok a csuklójára és húzom el a kezét, később sem engedve a szorításon.
- A fenébe is! Nem hall semmit! - szólalok meg egész hangosan. Hiába igyekszek visszafogni magam, csak nehezen megy.
A szavaimat követően tartok egy pillanatnyi szünetet és fülelek. Nem hallatszik semmi, ami arra utalna, hogy ne lenne igazam. A takarító továbbra is fütyörészik, miközben ide hallani a zenébe üvöltő zenét. Egy "én megmondtam" tekintetet villantok, majd kényszerítem magam, hogy nem szorítsam tovább a kezemben lévő csuklót. Nem. Ehelyett a derekára csúszik a kezem és ha tetszik neki, ha nem, ő kerül a sarokba a csempéhez. Egészen közelről nézek a szemeibe, miközben már a feje mellett támaszkodok mind a két kezemmel.
- Nem sajnálatból akarok veled lenni, oké?! Nem azért, mert megsajnáltál és le akarsz nyugtatni. Kikapcsolni azt az őrült fejem! - az utolsó szavakat már szinte üvöltöm és valószínűleg több a harag benne, mint indokolt lenne.
Kissé hátrébb hajolok tőle. Az istenért is! Nem megrémíteni akarom, én csak...! Egyik kezem elveszem a feje mellől és végigdörzsölöm az arcom, hogy inkább fájdalmat érezzek, csak ne beszéljek vele így tovább és ne kiabáljak.
Végül ellépek tőle és úgy veszek pár mély levegőt, de a tekintem rajta tartom. Láthatja rajtam, hogy milyen nagy erőfeszítésbe kerül, hogy lenyugodjak. Következőleg már csak akkor szólalok meg, amikor hallani, hogy csukódik az ajtó és a fütyülés egyre távolabbról hallatszik.
- Én csak... nem akarom elrontani. Nem akarom, hogy egy gyors menet legyél, amíg visszaszerzem a józan eszem és aztán... semmi - nézek rá egy pillanat erejéig, majd szó nélkül megindulok kifelé, hogy magamra kapjam a ruháimat és eltűnjek. Persze nem haza mennék. Nem lennék most képes otthon gubbasztani. Az pedig, hogy pár perccel ezelőtt úgy volt, hogy meghívom magamhoz... azt hiszem, már nem akar élni az lehetőséggel.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 16.12.12 20:15

Ami egészen idáig úgy tűnt, hogy évek óta az egyik legjobb zuhanyzós kalandom lesz, egy pillanat röpke töredéke alatt vágott olyan erővel pofán, mint amikor egy-egy boksz meccs alatt nem sikerül a védekezésem és az ellenfelem teljes erejéből lendíti a kezét, úgy eltalálva az arcomat, hogy a fogaim valószínűleg nem egyenként potyognának ki a helyükről, ha nem lenne a fogvédőm, hanem egyenesen mind egyszerre. Ez a helyzet most majdnem olyan, mint az, amikben eddig már olyan sokszor részem volt. A pasit haza vittem a lakásomra, kezdtem reménykedni benne, hogy még valami hosszabb távra szóló izé -amit mások párkapcsolatnak hívnak-, is lehet belőle, jót dugtunk, és másnap reggelre már sehol sem volt. Annyian eljátszották már ezt velem, hogy már David szavainak sem tudok hinni. Folytatni akarja , de máshol és máskor. Haha, jó duma! A szex nem olyan, mint egy délutáni nasizás a kedvenc sorozatod alatt, amikor gondolsz egyet, és kimész a konyhába egy kis popcornért... Ez nem spontán, "eldöntjük, és így is lesz" dolog, főleg nem az én esetemben!
-És mondd, mégis mikor akarnád folytatni? Egy hónap múlva, netalántán kettő? - A végén -amikorra már ő is, és én is kifogyunk a szavakból-, csak csalódottan felsóhajtok, és inkább elfordítom szemeiről a tekintetem. Ha esélyem lenne rá, már most rögtön itt hagyná, ugyanis mind a ketten túlságosan is ingerültek vagyunk most egy könnyed bájcsevejhez, de a takarítónő persze hogy a lehető legjobbkor időzít! Óóóó, hogy törnéd ki a nyakad te vénség! Mivel egyenlőre más és jobb megoldási lehetőséget nem látok, kénytelenek vagyunk gyerekes bujdosásba kezdeni, ha nem akarjuk, hogy a takarítónő még idő előtt, miattunk, és egyes... mm... ilyen-olyan testnyílásaink látványától szörnyethaljon. A legutolsó zuhanyfülkéig húzom magammal, ahol beállítom a sarokba, mintha egy rossz gyerek lenne. Kezemet a szájára tapasztom, és meg se mukkanva, állom a tekintetét, egészen a következő váratlan fordulatig.
-Mit csinálsz? - Szisszenek fel dühösen, ahogy rászorít a csuklómra és nem vártan fordít a helyzeten, engem préselve föl ezennel a csempére.
-Mi van? Akkor mégis miért? - Köpöm idegesen a szavakat, ezennel már én sem véve vissza a hangerőből. Ha az eddigiekre nem figyelt föl, ezek után sem hiszem, hogy felfog.
-Miről beszélsz? Mit nem akarsz elrontani? - Kezd kétségbe ejteni ez az egész amit mond. Szemeiben látom fellobbanni az őszinteséget, vagyis hihetek a szavainak. De miért mond nekem ilyeneket? Mi ütött belé? Csuklómat csak kisvártatva húzom ki ujjai közül, tekintetemet elkapva róla, megnyomkodva az orrnyergemet, miközben hallom az ajtó csukódását. Mikor legközelebb felnézek, már senki nincs előttem, aki sarokba szoríthat. Kitrappolva az öltözőbe, veszem magamra én is a ruháimat.
-Figyelj Dave... Ha... reális szemszögből akarjuk nézni a dolgokat, mind a kettőnknek az lesz a legjobb, ha elfelejtjük azt, ami odabent történt. - Bökök hátra hüvelykujjammal a zuhanyzók felé, miközben egyáltalán nem érzem úgy, hogy helyes az, amit mondok.
-És... nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e ezek után még felmennem hozzád. - Hajtom le a fejem szánalmas balf*szként viselkedve, idegesen dörzsölve meg tarkómat.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 16.12.12 21:23

- Nem tudom. Később. Ma este - mondom anélkül, hogy átgondolnám a szavaimat. Ez persze nem jelenti azt, ahogy hazudok. Csak mondom, ami megjelenik a fejemben. - De folytatjuk - bólintok magabiztosan, majd ténylegesen elhallgatok és engedem, hogy a beálló csendben magával rángasson. Kezdem úgy érezni magam, mint egy kiskutya, akit oda húz a gazdája, ahova csak akar.
A zuhanyfülkébe, a csempének préselődve viszont már véget vetek ennek az egésznek. Egy kissé túlzásba vitt, erőszakos mozdulat és már kész is a helycsere. A fejem lüktet és csak beszélek a kelleténél hangosabban és ingerültebben. Nem szándékozom, mégis úgy jönnek ki a szavak, ahogy.
Egy-egy kérdésére fogalmam sincs, hogy mit felelek. Reflexből mondom ki a válaszokat, miközben a fejem egyre erősebben lüktet és a fülem zúgni nem kezd. Aztán a kezem ökölbe szorul. Nem akarom megütni. Soha nem fogom! Mégis ökölben van. Ekkor lépek el tőle és próbálom lenyugtatni magam, miközben őt nézem.
- Nem akarom... hogy csak egy legyél a sok közül. Nem akarom, hogy sajnálj, mint mindenki, akivel összehozott eddig az élet és egy kicsit is megtudott rólam! Nem akarom, hogy... hogy a tündér keresztanyám legyél, vagy valamilyen tiszta szív szeretetszolgálat, aki elcseszett múltú fiatalokon segít egy kis szexszel - mondom, majd elhallgatok, mert kifogyok az értelmes szavakból így inkább cselekszek és magára hagyom, hogy magamra vegyem a sebtében ledobált ruháimat. Már a pólómat keresem - ami persze kint maradt -, amikor érzem, hogy a közelembe jön és beszélni kezd.
A szavai hallatán már nincs szükségem a kényszerített nyugalomra. Csak nagyot sóhajtok és még egy hosszúnak tűnő pillanatig neki háttal állok. Amint befejezi a mondandóját, felé fordulok. Nem érek hozzá, nem megyek közelebb, csak álok vele szemben és leplezetlen tekintettel nézem, ahogy felöltözik. Amikor végez, csak akkor szólalok meg, teljesen nyugodt hangon.
- Honnan tudod, hogy nekem is az lenne a legjobb? - szegezem neki a kérdést, de mielőtt válaszolhatna, már folytatom is. - Nem akarom elfelejteni. Minden egyes percben emlékezni akarok, hogy milyen volt az bőrödön végigsimítani... Hogy milyen, amikor csókolsz... És hogy reagálsz, amikor aprót harapok a fülednél - mondom továbbra is teljesen nyugodtan, mindenféle érzelem nélkül, mint valami betanult szöveget. Pedig ez a színtiszta valóság. Nem akarok felejteni!
- Tegyük át más időpontra a látogatást. Dolgom lesz az elkövetkező pár órában - mondom egy bólintás kíséretében, továbbra sem emelve fel a hangerőt. - Majd... összefutunk - teszem még hozzá és egy pillanatra az ajkaira téved a tekintetem, ami most őrült elérhetetlennek tűnik. Újabb bólintás és egybe bátorítás magamnak, hogy menjek már!
- Szia - mondom, ahogy elfordulok tőle és sietős, hangos léptekkel hagyom őt magam mögött. A folyosóra kanyarodva belebotlok a vidám takarítóba, akinek azonnal tovaszáll a jókedve, amint megpillant. Az arcomon újra ott a komor düh a kezem ökölbe és úgy viharzok el mellette, mint aki rendőrök elől menekül.
Nos, a valóság az, hogy nem rendőröl elől, de menekülök. Magam és a haragom elől, ami kezd újra kitörni. Annyira sietek, hogy még a felsőm itt hátrahagyom. Kit érdekel? Fázni biztos nem fogok az elkövetkező pár órában, bármilyen hideg is lesz kint. A vérem és az adrenalin majd fűt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 23.12.12 9:38

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
176
Join date :
2012. May. 29.
Age :
28
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 23.12.12 20:47

Ashley

Halovány mosoly húzódik végig kicserepesedett ajkaimon. Tetszik, hogy ez a bige fiatal kora ellenére is ennyire talpra esett. Ránézésre nem olyan fajta, aki ölbe tett kézzel várná a jó szerencsét, hanem tesz is érte valamit. Na és az sem utolsó, ahogy a szavakkal tud bánni, de most megfelelő ellenfélre talált szerény személyemben.
- Egy ártatlan ütéstől nem törnél ripityára, de egy bal horogtól talán kifeküdnél. - Szurkáló megjegyzésemet dörgölöm orra alá, közben tekintetemet ismét végig futtatom testén. Tényleg annyira karcsú, törékeny hatást keltve ezzel. Nem akarom kórházba küldeni, csak óvatosan eljátszadoznék vele, különben sem vagyok az a fajta, aki arra izgul, hogy nőket üt meg. Számomra ez rangon aluli, hogy a gyengébb nemet bármelyik férfi is megüsse, főleg hogy az erőviszonyok és többször a férfiak pártján vannak.
- Hirtelen nem tudok semmivel sem szolgálni számodra, ami végett kiérdemelném, hogy kávéval ápold testemet. De ez változhat a közeljövőben és nem lehet mindig nálad kávé. - Pofátlan mosoly kúszott ki arcomra, amint Ashleynek magyaráztam gyorsan össze eszkábált elméletemet. Nagyon is szeretném azt hinni, ha okot adok neki bárkikor is arra, hogy úgy érezze neki kávéval kell megtorolnia szavaimat, hogy majd éppen akkor nem lesz nála.
- Arra gondoltam, hogy én autóval, te meg futsz utánam, így meg is kezdődne az erőléted felmérése. - Újabb pofátlan vigyor, de gyorsan megszólalok ismét, mielőtt közbe tudna vágni.
- Na gyere, tartalékold az energiáidat a ringen belülre. - Kacsintottam egyet és már is kiérve a kávézóból huppantam be a volán mögé, megvárva hogy csatlakozzon hozzám indítottam is a járgányt, ami egészen az edzőteremig, - ami lassan második otthonommá avanzsálta magát - repített el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 03.02.13 17:05

Mivel már 1 hónapja áll a játék, merészkedtem kezdeni egy újat:

Roxy


Szám szélét rágcsálva hallgatom a mellettem pofázó címeres ökröt, ki próbál rávilágítani arra, hogy a közutak nem azért vannak, hogy fel s alá száguldozzak rajtuk egy motor nyergében. Meg vannak a szabályok, ki mikor hogyan, milyen ütemben közlekedhet. Igen, egy nagydarab, fekete rendőrről van szó, ki már közel tíz perce oktat és idomít, mutogat, kapkodja a fejét és fröcsög a szájából a nyál, ahogy beleéli magát az okításomba. Én pedig legszívesebben fognám magam és újra felülnék a járgányomra... valamiért van egy olyan érzésem, hogy nem venné észre azt, hogy elszelelek. Ami pedig a későbbieket illeti. Nem hiszem, hogy könnyen rám találna tekintettel arra, hogy még a rendszámot se írta fel, nincs ideje azzal foglalkozni a folytonos pofázása mellett. Kiroppantva a nyakamat mind két oldalra kulcsolom össze magam előtt a karjaimat.
- Aha... jól van biztosúr, a gyorshajtásért - nyomom a kezében a kifizetendő összeget, majd megpaskolom a vállát - De mivel nem érek rá egész nap, most ha lehet lelépnék - ezzel nem törődve a hápogásával, ülök rá a járgányra, fejemre csúsztatva a sisakot már adom is a gázt. Két motorral büszkélkedhetek. Egy robusztusabb Harley Davidsonnal, valamint egy könnyebb, gyorsabb Hondával, mi inkább a száguldást részesíti előnyben. Jelen pillanatban is az utóbbival rovom a köröket Vegas városában, s téve arra, hogy egy zsaru van mögöttem, amilyen gyorsaságban eddig haladtam, azzal folytatom az utamat. A visszapillantóban még látom, ahogy kalimpál húsos kezeivel, végül a fejét rázva beszáll a kocsijába.
Szerencsétlen.
Leparkolva az edzőterem előtt, kötöm ki a motort, mivel csakugyan nincs szükségem arra, hogy valaki eltulajdonítsa, majd e művelet végeztével már battyogok is befelé az épületbe. Az öltözőben megszabadulok a felesleges ruhadaraboktól, így a kabáttól, pulcsitól és pólótól, a farmert rövidnadrágra, a bakancsot edzőcipőre cserélem és már csattogok is befelé a nagyterembe. Menet közben vastagon behintőporozva a kezeimet, csavarom be vastagon fásliba, ám ez a művelet félbe szakad, amint egy hölgyeményt pillantok meg a boksz zsákok egyikénél. Félrebiccentett fejjel közelítem meg, miközben belecsúsztatom a kezeimet a fekete kesztyűbe, egy pillanatra se véve le tekintetemet a nőről.
- Sajnálom szegény zsákot - jegyzem meg, mikor megcsörren az azt tartó lánc, végül én is egy jókorát adok egy, még szabad tákolmánynak.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 03.02.13 19:47

-És mi is lesz azzal a jóóóó régen megígért kis... mm... randival, amit egészen a mai napig olyan jól tudtál halogatni? - Oliver szemöldökei kérdőn a magasba futottak markáns, jóképű arcán. Mindig is olyan férfi volt -a maga majdnem két méterével, vakítóan kék szemeivel, és kócos, zselézett fekete hajával, férfiasan borostás arcával, és a legtöbb kan számára irigylésre méltó, kidolgozott testtel-, akiért minden nő epekedve, nyelvét maga után húzva kúszott a lábai elé, hogy megszerezhesse magának. Rengeteg "rajongója" van, ez a félisten mégis egy olyan őrült macának udvarol kitartóan már csaknem egy éve, mint amilyen én is vagyok. Én mégsem veszem a célzásait. Szándékosan! A női munkatársaim közül már az összes észrevette, hogy mennyire kitartóan próbálkozik, és világbarmának gondolnak, amiért nem engedek neki, és nem adok neki esélyt. Magyarázkodhatnék nekik, hogy miért nem, de nincs szükségem arra, hogy alaptalan, idióta munkahelyi pletykák kezdjenek el bent terjengeni rólam. Elég az, hogy az itt dolgozónak több, mint a fele leszbikusnak gondol, amiért még csak rá se köpök Olira. Pedig ha tudnák, hogy mi ennek a legfőbb oka! Nos, akkor máris megváltozna még a rosszakaróimnak is a véleménye, azt hiszem!
-Mondtam, semmi időm ilyenekre! - Nézek rá jelentőségteljes pillantással, mielőtt még kinyithatnám öltözőszekrényemet, ezzel kitakarva magam elől értetlenkedő arcát.
-Mindenkienk arra van ideje, amire akarj!
-Hát... akkor most elmondanám, nem akarom, hogy időm legyen rá! - Ezzel becsapom a szekrényajtaját miután kipakoltam belőle azokat a ruháimat, amikben edzeni szoktam. Ekkor még egy utolsó, gyors pillantást vetek Oli értetlenkedő, hüledező arcára, mindvégig a bádogszekrényre tenyerelve, így támaszkodva rajta. A hülye is letudná olvasni az arcáról, hogy ezekben a percekben egy egész világ dőlt össze benne. Látszik, hogy ő is olyan, akárcsak a többi férfi, és hogy már annyival mély lyukat lehet hagyni a becsületén, hogy ha visszautasítja valaki. Sporttáskámat egy amolyan "bocs" arckifejezéssel a vállamra kapom, és már fordulok is az ajtó felé, gyorsan kiviharozva az öltözőből. Lejárt a műszakom mára hála az égnek! A napnak mindig ezt a részét várom a legjobban. Lehet, hogy ilyenkor újra eszembe jutnak olyanok, amiknek nem kéne, és amik egy egész érzelmi lavinát indítanak szabadjára bennem, de legalább elmehetek végre arra a helyre, amit második otthonomnak tartok, és ahol alaposan kitombolhatom magam, addig hajtva a testem, ameddig össze nem esek. Gyalog indulok el a börtöntől, ugyanis nincs messze tőle az edzőterem, ennyi séta pedig kifejezetten kell. Odabent aztán rögtön megkeresem azt a női öltözőt, ami nem emlékeztet egy bizonyos valakire, és átöltözve a fekete, passzos sortomba, szintén fekete sportmelltartómba és fehér trikómba, már indulok is a reményei szerint üres edzőterembe, ahol kezemre csavarom a fáslit, majd felveszem a bokszkesztyűmet, néhány kezdetleges, bemelegítő "ütés" a levegőbe, majd a felakasztott bokszzsáké lesz a főszerep. A gondolatok, emlékek, érzések újra felszínre törnek. Ezek azok, amik kényszerítenek arra, hogy erősebben, intenzívebben, sűrűbben üssek, míg nem már úgy csöpög a fejemről a víz és más porcikáimból is, mintha most szálltam volna ki a zuhany alól. Az idegen hang is csak ezekben a percekben -amikor fejem zúgása már abba marad-, jut el a tudatomig.
-Ezer szerencséje, hogy... nem érez... semmit! - Felelem, ekkor belebokszolok még egy utolsót a zsákba, majd félre állva, előregörnyedek, és lihegve megtámaszkodom a térdeimen, így véve szemügyre a srác technikáját.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 05.02.13 18:01

Szerencséje van a dagadéknak, hogy jó napomon fogott ki, nem egy olyanon, amikor legszívesebben nem csak Vegast, de az egész kontinenst a levegőbe repíteném.
Ennek ellenére elégedetlenségemben mély sóhaj szakad fel a mellkasomból, ahogy minden egyes köpete elől próbálok elhajolni. Kérem, nem vagyok én céltábla! És ha már igazoltat, akkor legalább tanuljon meg normális hangnemben és ütemben pofázni, mielőtt még betelik a pohár, s egy maflás kíséretében juttatom el a csökött agyáig, hogy mik az illemek. Nem mintha én annyira jeleskednék ebben, ennek ellenére tudom az alapvető szabályokat.
Ahogy szépen lassan de betelik a pohár, kezébe nyomva egy bizonyos összeget, pattanok fel a motorra, mivel már el is szelelek csak, hogy ne kelljen hallgatnom a baromságait, amivel fogadni merek, hogy ő sincs teljesen tisztában. Szerintem már évek óta nem is volt szerencséje nyakon csípni senkit, csak most jókor volt jó helyen, nagy unalmában.
Az edzőteremben amint tudok átvedlek, nem lenne túl kellemes farmerban és bakancsban rúgkapálni, azzal szétverni egy-egy boksz zsákot, vagy lerúgni egy bolond heréit a helyéről. A terembe menet összeöklözök egy-két ismerőssel. Na nem baráttal, mert barátot, mint olyat, én ugyan nem tartok. Teljesen felesleges, csak haverjaim vannak akikkel büszkélkedhetek. Vagy nevezzem inkább őket falkatagoknak? Már azt se tudom melyik a megfelelőbb jelző, ami illeti azokat a süket, szenilis, hebehurgya alakokat. Minden esetre mind jó kondiban van, és a ha nem tetszik valakinek a pofája, akkor nem kell nekem törvénybeütközőt tennem. Elég megmondanom nekik mi nem tetszik, azok meg vannak olyan hülyék, hogy már ugranak is. Erre szokták mondani, hogy amilyen batár nagy állat, olyan kicsi agykapacitással rendelkezik? Talán... minden esetre elég hülyék ahhoz, hogy engedelmeskedjenek, és hűségesek maradjanak. Komolyan jobbak mint a kutyák.
A boksz zsák előtt egy ideig csak szemezgetek a méretes darabbal, mígnem kis híján kiszúrja a szememet egy szemrevaló nőnemű egyén, én pedig megengedve magamnak egy megjegyzést, megpróbálok beszélgetést kezdeményezni. Hogy mennyire lesz emberi, és elfogadható társalgás? Nem tudom. De én igyekszek, komolyan!
- Igen, én is így vélem - ezzel szépen lassan, eleinte kíméletesen, amolyan "bemelegítés" módjára csapkodom a zsákot, majd pár komolyabb ütés is célba talál.
- És maga mióta bokszolsz? - biccentek a karjai majd bevallom, mivel férfi vagyok felkelti az érdeklődésemet, a combjai és a feneke felé.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 10.02.13 11:04

Ha nem lennének ezek az edzések, és a hétvégi, egy-egy alkalomadtán adódó meccseim, már biztos, hogy a fejemet verném a falba, vagy felakasztottam volna a ház legerősebb gerendájára magam, hogy had lógjak egy kicsit, ameddig meg nem talál valaki. Onnan utána az utam tovább már úgyis csak a fekete hullazsákba vezetne, utána pedig -ahogy anyámékat ismerem-, rendeznének egy tök puccos temetést, eljátszanák, hogy mennyire hiányzom nekik, és hogy mennyire megrendítette őket a halálom, és el is lennék felejtve.
A gondolatok bosszantó tömkelegének zaját a fejemben úgy sikerül csak tompítanom, hogy egy gyors átöltözés után a tőlem telhető legerősebben becsapom az ódon vas öltözőszekrényem ajtaját, aminek a hangja még sokáig visszhangzik fülsüketítően, kitöltve az egész öltözőt.
Az ajtót is hasonlóképpen rakom be magam mögött. A hangos zörejre egy-két, éppen a folyosón lézengő tele szteroidozott csávónak rosszallóan meg is akad rajtam a szeme. Bennem van a késztetés, hogy egy "attól a szertől amit szedsz már a pö*öd is eltűnt, szóval a helyedben inkább meghúznám magam és mennék tovább feszíteni a mű izmommal a tükör elé" beszóljak ezeknek a puhány izomagyaknak, de inkább nem eszem. Ahhoz túlságosan is értékesek a fogaim, és jelenleg semmi pénzem arra, hogy több száz dollárokért csináltassak magamnak valami csini kis protkót. Az edzőteremben megkönnyebbülten nyugtázom, hogy sehol senki. Pár bemelegítő ütés -egyenlőre kesztyű nélkül-, a levegőbe, majd felsétálok a matracokkal kibélelt pódiumra, ahol a bokszzsákok is lógnak, és minden szükséges kelléket magamra véve, el is kezdem ütni a zsákot, ami úgy porzik, hogy állítom, még a múltévi redva is most távozik belőle! Mindent beleadok. Minden idegességemet, csalódottságomat, haragomat, gyűlöletemet, amit érzek, ezen az egy zsákon töltöm ki, közben nem egy embert képzelve oda a helyére, mikor meghallom az idegen, kellemes mégis kissé rideg, kimért férfi baritont. Zihálva kényszerítem magam a leállásra, így fordulva lassacskán az idegen felé, kézfejemmel letörölve egy adag izzadtságot a homlokomról, fehér, átnedvesedett toppomat hamar le is kapva magamról, ami alatt már csak a sportmelltartóm van. A fehér anyag valahol a földön végzi. Csak ezek után vagyok hajlandó az eddigieknél több figyelmet szentelni a srácnak. Oldalra döntött fejjel, összehúzott szemekkel kezdem el vizslatni tetőtől talpig -leginkább markáns arcát véve szemügyre-, de még így sem válik ismerőssé.
-Sportszerűen, komolyabban még csak öt éve. - Válaszolok, mikor légzésem már némileg nyugodtnak mondható.
-De hagyjuk ezt a magázódást, mert kitépem a hajamat. - Nem érzem magam azért még olyan vén kisasszonynak, hogy ilyen formális dolgokhoz kelljen folyamodnunk.
-Eddig még soha nem láttalak erre, pedig én tényleg sűrűn járok ide. - Ütögetem össze egymással bokszkesztyűs kezeimet, majd egy-két ütés erejéig ismét a zsákhoz fordulok, aztán vissza a sráchoz, és mivel a testem még mindig nyughatatlan, elkezdek úgy piciket ugrálni, mint amikor egy ellenféllel van dolgom, kezeimmel néha a levegőbe bokszolva, egyenletesen próbálva venni a levegőt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem 26.02.13 23:36


Nothing else matters




Az utóbbi pár napban rájöttem, ha többet maradok az edzőteremben, teszem azt mondjuk fél órával, vagy talán egyel, akkor sokkal inkább le tudom vezetni azt a feszültséget, amit a szex hiánya okoz. Otthon nem vagyok feszült, nem aggódok annyira, hogy mi lesz, ha kicsit jobban belehevülünk egy csókba. Mert kordában tudom magam tartani bármilyen erőfeszítés nélkül.
Jó ötletnek tűnt ezt a sportot választanom, miután annyi szabadidőm lett. Sokszor itt adom le azt a feszültséget, amit mondjuk otthon magamba szívok, mint egy szivacs, ha esetleg Abi kiakad. Vagy zűrök vannak, vagy bármi. Inkább püfölöm itt a zsákot, és vele leszek türelmes. Tudom, hogy semmire sem vezetne, ha ugyanúgy kiakadnék, mint mondjuk azt tettem január elsején. Kis apró szösszenetek miatt nem érdemes hajba kapni. Meg jó dolog is itt lazítani.
Kis idő után azonban megunom a zsák püfölését. Két kézzel nyúlok a himbálózó eszközhöz, és úgy csillapítom, hogy szép lassan egyre kevésbé lengjen ki. Utána pedig letekerem a bandázst a kezemről, és a kispad felé sétálok. A víz kiver, már folyamatosan, megállás nélkül edzek. Most kell egy kis szünet, meg iszok is pár kortyot.
A telefont a kezembe véve megnézem mennyi időt mutat, majd elgondolom, hogy Abi most hol járhat. Valószínűleg nemrég érhetett haza a dokitól, vagy még talán épp vele beszélget. Vagy hazaúton lehet? Tudja is a fene. de egy ötleten kezdek gondolkozni, és a kispadra leülve nekiállok írni neki egy sms-t.
"Szia Cica! Ha végeztél a dokinál, akkor nincs kedved leugrani a terembe? Még talán egy fél órát itt leszek. Csók."
Gyors, és rövid a tartalma, de a lényeg igazából benne van. Ennyiből is bőven fogja érteni, hogy mit is szeretnék. Most tartok talán egy tíz perces szünetet, mielőtt nekiállnék egy újabb körnek. Addig pedig csak ideér, de ha nem is megvárom, nem megyek sehova sem innét. Elég járatos már erre, mindenki ismeri aki sokszor jár ide gyakorolni. A termet főképp hivatásos bokszolók használják, de akadnak olyan amatőrök is mint én, akik szimplán a sport szeretete miatt járnak ide. És igazából ettől úgy is érzem, hogy így kerek nekem a világ. Szükségem van az effajta kikapcsolódásra is.
A sporttáskámhoz lépve előásom az italomat, és jól meghúzom. A fele legalább elfogy, én pedig most már szomjamat oltva elégedetten ülök le a kispadra. a telefont kezdem böngészni, és közben azon jár az eszem, vajon a dokival mire jutottak. A legutóbbi látogatásnál, ami két napja volt, azt mondta jó lenne most már majdnem minden napos vizsgálat, mert a baba bármikor megfordulhat, és akkor bármelyik percben megindulhat a szülés, így jócskán a kiírt időponthoz képest másfél héttel előbb.



To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note: Roxy engedélyével szabad a pálya

Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Edzőterem

Vissza az elejére Go down

Edzőterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Similar topics

-
» Elhagyatott edzőterem
» Edzőterem
» Önvédelmi edzőterem
» Edzőterem
» Akadémiai edzőterek

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Város :: Belváros :: Egyéb helyszínek-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához