welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Lara Dawson
14.09.17 3:34
Gimnázium
Saige Hannigan
30.08.17 22:56
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (648)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (449)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Timur Theodor Volkov
 
Lara Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Some scars never heal

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Some scars never heal 19.08.17 15:01

Már két hónapja, hogy hazatértünk a nászútról, de még mindig olyan közelinek tűnik. Szívesen maradtam volna még, és szerintem Ben is, de a kutya meg a malacok is nagyon hiányoztak már. Elég szépen lebarnultunk, amitől agyfaszt kaptam. Én szeretek fehér lenni, mármint bőrszínileg, sose járok szoláriumba, egyszerűen taszít, ha kicsit besötétülök. De Bennek ahogyan minden más is, ez is jól áll. A nászút után sem hagytam békén, pár nap pihenő után újra kiéhezetten ugrottam rá. Szegény, egyszer elviszi a szívroham, vagy tényleg eltörik a farka. Semmi különöset nem csináltunk az elmúlt pár hetekben, élveztük az életet mint ahogyan eddig is tettük, de immáron már házasokként.
Ennek ellenére nem sok minden változott, nem lettem hirtelen szakács, aki mindenféle kaját megcsinál a férjének. Amúgy is, Ben is simán főzhetne. Maradtunk a rendelésnél, lassan kaphatnánk bónusz ingyen ételeket is, mert már ezer éve ugyanonnan szerezzük be azt ami épp kell.
A haverjaimat közben kissé elhanyagoltam, ezért is döntöttem úgy, hogy ma lelépek az egyikhez. Ha tudtam volna, hogy mi fog történni nem teszem ki a lábam a házból.
Mivel csak negyed órányira lakik tőlünk gyalog mentem, nem akartam se őt se Bent ugráltatni egy pár perces út miatt. Magunkhoz nem akartam áthívni Draket, mert az köcsögség lett volna, szegény Benci nem is ismeri annyira. Ő miatta mondjuk nem kell aggódnia, mert Drake hetero. Bár ez nem mindig számít Bennek, ő egy oszlopra is képes féltékenykedni.
Este tízig Drake-nél voltam, nem mentünk sehová, csak dumáltunk meg ilyenek. Sose féltem egyedül hazamenni, mert eddig nem nagyon történt semmi, meg hát meg tudom védeni magam. Legalábbis eddig azt hittem.
Az út felénél felhívtam Bent, hogy mindjárt otthon vagyok. Már telefonálás közben is láttam, hogy két csávó jön felém, de azt hittem, hogy épp most tartanak valami buliba, nem foglalkoztam velük. Zsebre vágtam a mobilom, aztán nemsokára nyilvánvalóvá vált, hogy a két idegen nem óhajt kikerülni, és egyre gyorsabban jönnek felém. Eh, csodás. Talán mégis meg kellett volna kérnem Bent, hogy jöjjön el értem. Valamiért őt elkerülik az ilyen idióták. Próbáltam ignorálni őket, de egyfolytában azt hajtogatták, hogy kell nekik a mobilom, meg a pénzem. Meg a lófaszt. Nem tudom miből gondolhattam, hogy majd pont én elbánok két nálam másfél fejjel magasabb férfival. Az ütlegelési kísérleteimmel csak feldühítettem mindkettőt, lefogtak és berángattak a pár méterre lévő sikátorba. Most már menekülni akartam, de nem jártam sikerrel.
Azt hittem, hogy majd megvernek és kész, és hogy a mobilelkérés csak egy kifogás volt.
Örültem volna, ha tényleg csak azt akarják, de nem. Nekibasztak a falnak, az egyikük befogtam a számat, hogy ne tudjak kiabálni, a másik közben lerángatta, a végén már tépte rólam a cuccaimat. Hiába sírtam, kapálóztam, nem értem el vele semmit, csak erősebben lett szorítva kezem, vagy kaptam egyet az arcomba.
Azok a percek éveknek tűntek. Annyira fájt...haza akartam menni...de miután elvették az összes pénzem és a mobilomat, majd ott hagytak a koszos betonon azt kívántam bárcsak inkább megöltek vele. Akartam és nem is, hogy megtaláljanak. A fal mentén lecsúsztam a földre, a gatyám és a pólóm darabjai mellettem voltak szétszóródva. Abbahagytam a sírást, meredten bámultam a vak sötétbe. Tele voltam sebekkel, több helyről is folyt belőlem a vér.
Szédültem, lassan már nem is éreztem fájdalmat, csak az ürességet. Nem tudok hazamenni...nem is akarok. Megígértem Bennek, hogy sose leszek mással, de megint elárultam. Nem akarom, hogy így lásson. De nem akarok itt maradni, teljesen egyedül. Féltem, hogy visszajönnek. Bárcsak meghaltam volna. Levettem a véres pólóm, már amennyi maradt belőle és az ölembe téve azzal takartam magam. Nem tudtam sírni, egyre nehezebben vettem levegőt, a fájdalom érzése pár perc után visszatért, ha megmozdultam csak még rosszabb lett.
Olyan megalázó...undorodtam magamtól, hányingerem volt. Lehunytam a szemem, majd lassan oldalra dőltem, egyenesen bele a saját vérembe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 19.08.17 23:40

A nászút maga volt a tökéletesség, kivéve a városnézéses rész...ott dög unalmas volt és ennek jelét is adtam többször is, látványosan ásítottam vagy kiröhögtem egy állítólagos művész képét ami úgy nézett ki mint egy nagy segg megfaragva, állítása szerint két istennőt ábrázolt..öhm, oké. Ki vagyok én, hogy megítéljem a nemes művészek műveit?
Simon párszor tarkón vágott, ha felröhögtem a romos műemlékeknél amit úgy dicsértek mint egy arany vakoló kanalat.
Összességében baromira élveztem a nászutat, komolyan, szinte aranyban fürdőztünk és nem is tudom ezt mind hogy fogom visszafizetni Simon szüleinek. Jól érezte magát a maki majom, vigyorgott végig mint a tejbe tök. Jó volt látni, hogy boldog, kevesebbet is veszekedtünk, mint átlagosan szoktunk, ami felért egy nagy csodával. Szép lenne azt mondani, hogy ezt otthon is folytatjuk majd, tudom, hogy nem így lesz. Mi nekünk a lételemünk a veszekedés.
Itthon vagyunk már jó pár hete, majdnem két hónapja már és igen, veszekedtünk azóta, de már házasként, amit kurva jó kimondani. Elég sokat dolgozom, amit Simon nem élvez és elég sokat duzzog miatta, ami érthető, de akkor se tudok neki mit csinálni. Dolgoznom kell és Ő is fontolgatja, hogy munkát keres. Ami legalább lefoglalná egy kicsit.
Ma elment az egyik haverjához, de megmondom őszintén fogalmam sincs kihez, ígérte időben hazaér.
Hazaértem a melóból, de még nem találtam itthon. Rendeltem magamnak egy pizzát és a kutyával megfeleztem a részem a másik felét beraktam Simonnak a hűtőbe, hogyha hazaér csak meg kelljen melegítenie a vacsoráját, konyhatündér még nem lettem.
Egy filmet kezdtem el bambulni, de egyre többször pislogtam az óra felé. Ekkor megcsörrent a telefon, ugrottam, hogy felvegyem.
-Már kezdtem aggódni, oké, akkor várlak, szeretlek. - nyögtem ki még a végére. Oké, lehet túl aggódó vagyok, de a város sosem biztonságos éjjel. De mivel az út felénél tart nem akarta, hogy érte menjek kocsival, pedig érte mentem volna.
Az idő csak telt és telt és akárhogy is számítottam, a legrosszabb esetben és egy fél órán belül haza kellett volna már érnie. A hívást követő háromnegyed órában vártam végül megcsörgettem, de csak a hangposta kapcsolt. Azonnal kaptam magamra a dzsekim, a zsebébe a telefonom és a pórázt.
-Gyere, Kutya, megyünk és hazahozzuk a gazdit, jó? - a kutyánk késlekedés nélkül ugrott és már csatoltam is a pórázt. Bezártam a lakást és már ugrottam is a Taurusba, mellém az anyós ülésre bepattant Kutya is izgatottan. Azonnal indítottam a motort, de lassan haladtam. Furikáztam a városban, de Simon a házunk közelében sem járt. Szitkozódtam és újra megcsörgettem, de még mindig a hangposta volt.
-Mi a picsa?!
Idegesen rágóztam majd inkább leparkoltam a kocsit egy a házunkhoz közeli nyilvános parkolóban és Kutyával együtt kipattantam a kocsiból.
-Gyerünk pajti, ügyes légy, keresd a gazdit.
Nem fűztem hozzá sok reményt, hogy érti amit mondok, de elindult egy irányba én pedig nem tehettem mást, mint követtem. Legalább tudnám kinél volt, de basszus voltam akkora hatökör, hogy nem kérdezősködtem, hogy érezze bízom benne...a faszom a bizalomba!
Kutya váratlanul ugatni kezdett az egyik sikátor elején majd nyüszíteni és a két mancsát egyszerre dobbantotta le a földre, így csak Simont szokta üdvözölni....ne, add istenem, hogy ne!!
-Maradj itt!
Kutya leült én pedig a telefonommal világítva elindultam a sötét sikátor belsejébe.
Ahogy beljebb mentem vér borította a földet és életem legborzalmasabb látványa tárul elém. A telefon kiesett a kezemből és a földre hullott. Odarohantam és térdre estem Simon teste mellett.
-Istenem ne! Simon, ugye életben vagy? Szólalj meg szerelmem, szólalj meg! - kiabáltam kétségbeesésemben, a szívem zakatolt és éreztem, hogy a levegő nem áramlik rendesen a tüdőmbe. A testét óvatosan magamhoz öleltem, jéghideg volt. Remegett a kezem, de a tenyerembe fektettem az arcát.
Egy pillanatra leblokkoltam majd észbe kaptam és megkerestem a leejtett telefonom azonnal tárcsáztam a mentők számát.
-Halló! Azonnal mentőre lenne szükség..... a férjemet megtámadták, nem tudom....lélegzik...azt hiszem...igen...igen, nagyon hideg...vér mindenhol...kérem igyekezzenek...igen, hetedik sugárút...igen..siessenek...kérem...
Éreztem, hogy könnyek peregnek végig az arcomon. Nem is tudom mikor sírtam utoljára, de zokogás rázta a testem.
-Ne merészelj itt hagyni, hallod? Nem tudnék nélküled élni! - öleltem szorosabban magamhoz.
Nyüszítés hangzott fel mellőlem és feltűnt Kutya feje mellettünk. Megsimítottam a fejét. Így vártunk hármasban a mentőre, ami mintha örökké valóságig jött volna.
De megérkezett, hordágyat hoztak, sürgölődtek, felszíjazták az ágyra majd betolták a mentőbe.
-Menni akarok én is! - léptem oda és komolyan, afféle "próbálj ellenkezni és betöröm az orrod" nézéssel néztem a mentősre. - A férje vagyok! - ez használt. Közölték, hogy a kutya nem jöhet velünk, de nem hagyhattam az utcán. Végül beleegyeztek, csak, hogy minél hamarabb a kórházba érhessünk. Még mindig remegett a kezem. Egy félre eső helyre ültem Simon mellé, hogy közben tehessék a dolgukat a mentősök. Remegő kezem a kutyánk fején pihent...én pedig életem legszürreálisabb élményét éltem át.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 0:20

Amikor ilyesmit láttam a hírekben, vagy filmekben mindig arra gondoltam, hogy velem nem történhet meg, én más vagyok, sokkal szerencsésebb. Ilyenek az emberek, a képernyő előtt ülve minden olyan távolinak tűnik, hogy amik ott mennek sosem érhetnek el minket. Már tudom, hogy ez nem így van. Bármikor történhet valami...valami rossz. Amikor a boltba megyünk, vagy csak belépünk egy kávézóba. Ránk támadhat egy őrült, elüthet minket egy autó a zebrán. Otthon kellett volna maradnom, dehát utólag mindenki okosabb. Olyan gyengének és szerencsétlennek érzem magam. Tudom, hogy ez nem verseny, és büszke is vagyok arra, hogy Ben ennyire ügyes, de mindig is kicsinek éreztem magam mellette. Ő mindenben sokkal jobb, ő meg tudta volna magát védeni, csak én vagyok ekkora béna. Féltem, hogy megtalál, féltem, hogy nem talál meg. Mit fog gondolni rólam? Szeret, de biztosan elkezd majd undorodni tőlem, és ezért nem fogom hibáztatni. Én is undorodok magamtól.
Hallottam a hangját, de messziről jövőnek tűnt. Éreztem, hogy ott van velem, de túl gyenge voltam ahhoz, hogy kinyissam a szemem, vagy hogy ránézzek. A vér nagy része már rám száradt, mivel abban feküdtem még jobban fáztam. Minden hideg volt és sötét. Éreztem, hogy valaki vagy valakik megmozdítanak, hogy már nem a betonon fekszem. A hideget lassan felváltotta egy kellemesebb hőmérséklet, idegenek hangját hallottam. Féltem, hogy akik bántottak visszajöttek, de nem.
Minden zavaros volt, kevés dolgot tudtam csak felfogni a körülöttem zajló eseményekből. Hol van Benjamin? Amikor felébredtem alig láttam az erős fényektől, minden tiszta fehér volt...egy kórház. Betoltak egy terembe, ahol egy orvos kezdett el megvizsgálni. Vagy legalábbis akart. Kétségbeesetten néztem körbe, de azt akit kerestem nem láttam sehol. - Ben? - Néztem a csukott ajtó felé, miközben megpróbáltam felülni, de a belém nyilalló fájdalomtól felszisszentem és visszadőltem a helyemre. - Ben?! - Most már kiabáltam, de még így is nagyon erőtlennek tűnt a hangom, belülről annak hallatszott. - Hagyjon már békén! - Nem akartam, hogy hozzámérjen, nem akartam, hogy bárki is megérintsen. Elég volt belőle mára. Eddig Bent se akartam látni, de most újra elöntött a félelem, és azt akartam, hogy velem legyen, és ne hagyja, hogy megvizsgáljanak. Remélem nem tudja még, hogy mi történt valójában.
Az orvos azt mondta, hogy senki se jöhet be, és hogyha megnyugszom hamarabb láthatom Bent. Így abbahagytam az ellenkezést, hagytam, hogy feltegye a kérdéseit, ellássa a sérüléseimet, hogy vért és mintákat vegyen.
A kimerültségtől és a sokktól újra magával ragadott a sötétség, és amikor felébredtem már a lábadozóban voltam kórházi ruhában. Egyre megalázóbb a helyzet, és mostanra Ben már valószínűleg mindent tud.
Csak lassan nyitottam ki a szememet, hogy körbenézhessek hátha ott van már. Ott volt...ránéztem, és ettől újra sírni kezdtem, rögtön átfordultam a másik oldalamra egy felszisszenés kíséretében. Még mindig fáj mindenem. Inkább mégsem akarom, hogy így lásson. Örülök, hogy itt van, de most biztosan utál. Vagy kérdezősködni fog, ami legalább olyan rossz. Közben jött egy nővér aki a feljelentésről kérdezett, de én rávágtam egy határozott "nem"-et, utána pedig a nyakamig magamra húztam a takarót és próbáltam abbahagyni a sírást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 1:39

Az út hosszabbnak bizonyult, mint valójában volt. Végig hol Simont figyeltem, hol az Őt ellátó mentősöket. Kutya mellettem jól viselte magát, ült és várt, Ő legalább nyugodt volt, de bennem viharok dúltak. Hol a szakadék szélén álltam és majdnem belezuhantam, hol erős akartam maradni, hogy kitartsak Simonért.
Végül megérkeztünk a kórházhoz, mi szálltunk ki a kutyával elsőként és félre álltunk, hogy tehessék a dolgukat. Legszívesebben fogtam volna a kezét vagy bármi, hogy tudja itt vagyok vele, bár vajmi keveset ér ez most.
Pontosan nem tudom milyen sérüléseket szenvedett el, a mentősök valami említettek, de a fejem olyan üres és kótyagos, hogy semmi sem maradt meg benne.
-Ide kutya nem jöhet be, kösse ki odakint! - szólt rám egy ápoló, mogorván engedelmeskedtem és kikötöttem az egyik korláthoz közvetlen az ajtónál.
-Maradj itt, hamarosan visszajövök - megsimogattam a kutya fejét és bementem a kórház épületébe, Simont addigra már eltolták egy vizsgálóba, mire megtudtam melyikbe már javában zajlott a vizsgálat. Beakartam menni, de rám parancsoltak, hogy maradjak kint és várjam meg az orvost, aki majd tájékoztat Simon állapotáról. Addig is a recepción kitöltöttem Simon adataival az űrlapot és vártam, egyre csak vártam. Vettem pár kekszet az egyik automatából és kivittem a kutyának egy üveg víz kíséretében.
Egy örökkévalóságnak tűnt a várakozás. Közben felakartam hívni Simon szüleit, de csak hangposta kapcsolt be, hagytam nekik egy üzenetet, de ennél többet nem is próbáltam, idővel majd megkapják.
Hol ültem a narancssárgás széken, hol a vizsgáló előtt sétáltam. Ideges voltam és nagyon aggódtam.
Felém tartott egy ápoló és azonnal megállásra késztettem.
-Mi a picsa tart eddig?! - kértem számon, de nem tudott választ adni, meg sem lepődtem. Ekkor csak nyílt a vizsgáló ajtaja és a doki lépett ki rajta.
-Doktor úr, mondja, hogy van a férjem?
-Nos szerencsére a felületi sebek nem mélyek és hamar befognak gyógyulni, ám van itt más is. A férjét többszörösen is megerőszakolták, mintát vettünk és kezeltük a sérüléseket. Ezek mind megfognak gyógyulni. Ám a lelki sérülések nem gyógyulnak ilyen gyorsan, ha szükség lenne rá tudok egy jó pszichológust ajánlani. Ha gondolja hamarosan bemehet hozzá, amint átszállítottuk egy kórterembe.
-Köszönöm...
Csak ennyit bírtam kinyögni, de teljesen magamba zuhantam. Megerőszakolták? Lelki trauma? Leültem az egyik székre és a tenyerembe temettem az arcomat. A lényeg, hogy túlélte, bármi lesz is megoldjuk. Aki vagy akik ezt tették vele megfogom találni őket és megölöm mind, nem érdekelnek a következmények, dögöljön meg mind, aki ártani merészelt neki.
Egy ápolónő megmutatta a kórtermet ahová betolják majd Simont, leültem és vártam. Hamarosan behozták és még aludt. Az arca békés volt, talán szépet álmodott, kicsit kiszakadt ebből a lidérces álomból. Fogtam a kezét és simogattam az ujjammal a kézfejét. Talán közben én magam is elbóbiskoltam, mert mire kinyitottam a szemem Simon ébredezett.
Ahogy rám nézett azonnal sírni kezdett és elfordult tőlem. A szívem egy pillanatra meghasadt.
-Simon...itt vagyok, már nincsen semmi baj..itt vagyok. Annyira sajnálom, ha hamarabb elindulok...akkor ez nem történik.. - lehajtom a fejem az ágyára és megint majdnem a sírás szélén állok. Tudom, hogy erősnek kell lennem Őérte, de csak most szakad fel bennem a gát, hogy életem szerelme nem halt meg, hogy életben van...
-Kérlek nézz rám...
Szinte már könyörögtem neki, hogy tegye meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 2:07

A családom erről nem tudhat. Rohadtul nem kellenek a sajnálkozó nézések, és hogy úgy kezeljenek megint mintha cukorból lennék. A múltkori balhénál is ez volt, nagyon idegesítő. Ha rajtam múlik nem is fogják megtudni. Max annyit, hogy verekedésbe keveredtem, mert elég feltűnő a monoklim és a bedagadt orrom. Nem kell, hogy aggódjanak, hogy sajnáljanak, hogy segíteni akarjanak. Senki se tud. Nem is kell segítség. Megvagyok egyedül.
Nem álmodtam semmit, de amint magamhoz tértem rögtön beugrottak a sikátorban történtek. Nem emlékszem mindenre, de amire mégis arra nagyon tisztán. Bárcsak elfelejthetném. Bárcsak erősebb lennék. Bárcsak megkértem volna Bent, hogy jöjjön el értem. A nászút alatt azt hittem, hogy mostantól minden tökéletes lesz, de elszóltam magam. Megint belekerültem egy kilátástalannak tűnő helyzetbe.
Hiába nyugtatott meg Ben jelenlétének a látványa, közben elsírtam magam, mert megtudta, hogy mi történt. Véres a ruhája, ő talált rám, ez már biztos. Tényleg undorodni fog tőlem. Sose fog már úgy szeretni, mint ahogyan eddig.
Először nem szóltam semmit, de a kérlelése hatására lassan újra megfordultam, kicsit lejjebb húzva a takarót, miközben letöröltem a könnyeimet a kezemmel. - Ez nem a te hibád... - Feleltem rekedtes hangon. - Csakis az enyém. - Nem akartam megint elkezdeni bőgni, utálok ő előtte sírni. Vettem egy mély levegőt, de a gombóc ugyanúgy ott volt a torkomban. - Én sajnálom, hogy...hogy megcsaltalak. Pedig megígértem, hogy soha többé nem lesz ilyen. - És már megint sírtam, de muszáj volt folytatnom. Csak ne kérdezzen a részletekről, nem akarom... - Erről más nem tudhat. A családom sem. A nővérnek meg megmondtam, hogy nem akarok feljelentést tenni, mert felesleges. - Bent ismerve az utolsó szavaimon eléggé ki fog bukni, de jelen helyzetben ez nem tudott érdekelni. Nem kell, hogy még többen tudjanak róla.
- Sajnálom...hogy úgy kellett látnod. - Nem néztem rá, nem akartam ugyanazt a tekintet látni mint ahogyan a szüleim is néznének rám most. - Menj haza... - Ezután teljesen magamra húztam a takarót, hogy még a fejem se látszódjon ki, így próbálva elbújni a világ elől. Biztonságban érzem magam, ha itt van, de közben meg egyedül akarok lenni. Biztosan fáradt és álmos már, lassan éjfél.
Le kéne zuhanyoznom, de kétlem, hogy lábra tudok állni, és semmi sincs nálam jelenleg. Se tusfürdő, se fogkefe, semmi. Bár fürödhetek hipóval is akár, akkor se fogom sose lemosni magamról a szagukat...ahogy a nyakamba lihegtek...ahogy hozzámértek.
Csak most gondoltam bele, hogy mi van ha elkaptam valamilyen betegséget. Ha AIDS-es leszek Benjamin biztosan elhagy. Ezért se tudom hibáztatni. Senki se akarna együtt élni egy beteg emberrel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 14:08

Tudtam, hogy borzalmasan nézhetek ki, véres ruha, sárfoltokkal tarkítva, de a legkevésbé sem tudott érdekelni jelenleg a kinézetem. Csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora szerencsém van, hogy nem veszítettem el Őt. Persze nehéz lesz ezen túljutnunk, főleg neki, de hiszek abban, hogy megtudjuk csinálni, hiszek benne.
Mikor elfordul úgy érzem magam mintha kést döftek volna a szívembe és jól meg is forgatták volna benne. Sírása annyira szívfájdító és szeretném megnyugtatni, de fogalmam sincs mit tehetnék. Izzik bennem a düh a támadói miatt, ha tehetném azonnal a keresésükre indulnék és meg sem állnék addig míg rájuk nem találok. De nem tehetem, Simon mellett van a helyem.
-Miről beszélsz? Ez butaság, semmi sem a te hibád! - szinte rá ripakodok, de meg kell értenie, hogy erről nem Ő tehet. Igen, mondhatta volna, hogy hozzam haza, és igen, nem tette, de erről az egészről nem tehet. Egyedül én, mert olyan sokáig vártam azzal, hogy a keresésére induljak. Én barom! Ez az egész meg sem történt volna, ha hallgatok a megérzéseimre, de balga módon nem tettem.
-Simon...nem csaltál meg...ezt verd ki a fejedből, te nem tettél semmi rosszat sem, és inkább ezerszer csalnál meg mint hogy még egyszer sírni lássalak...és hogy fájdalmad legyen. - sóhajtottam és beletúrtam a kócos hajamba.
Nem akarom, hogy magát hibáztassa hiszen semmiről sem tehet. Rosszkor volt rossz helyen, amiről nem tehet. Azok az alakok beteg férgek és az ilyeneknek dögleniük kell, amiről majd gondoskodom.
-Micsoda? Mi az hogy nem tettél feljelentést? Ezt azonnal meg kell tenned, ha te nem teszed megteszem Én. Azoknak lakolniuk kell, ha magad miatt nem is akarod...akkor gondolj azokra, akikkel még megtehetik.
Nem akartam ezzel előhozakodni, de ez az igazság. Bár remélem a rendőrség előtt fogok rájuk akadni, mert előbb a szart is kiakarom belőlük verni, ha belehalnak csak még jobb. És nem, nem érdekelnek a következmények.
-Hé, örülök, hogy én találtalak meg, nagyon aggódtam érted és azt hittem elveszítelek. Abba bele is pusztultam volna. - nyögöm ki fátyolos hangon. Igen, a könnyeimmel küszködöm. Nem szégyenlem, közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem az életem értelmét.
Meghökkenek amit mond. Menjek haza?
-Szeretnék veled maradni. - sóhajtok. - De lehet nem ártana lezuhanyoznom és behozni neked némi holmit, sietek vissza rendben? - megtört a hangom, elvesztette fényét. Fölé hajolok és lehúzom róla a takarót annyira, hogy homlokon csókolhassam. Behunyom a szemem egy pillanatra majd kilépek a kórteremből és becsukom magam mögött az ajtót.
Odakint Kutya farok csóválva fogad, egy ápolónő áll mellette és fogja a pórázát.
-Kicsit megsétáltattam, ha nem probléma.
-Nem, köszönöm. - átvettem a pórázt és elindultam ki a kórház területéről. Intettem a nőnek majd elindultunk ketten haza.
Otthon minden annyira idegen volt és otthontalan Simon nélkül. Elengedtem a kutyát, adtam enni a malacoknak és a kutyának is majd letusoltam.Összeszedtem pár ruhát, tusfürdőt meg minden vackot, amire szüksége lehet.
Becipzároztam a táskát és leoltottam a lámpát, bezártam a lakást. Megkerestem a kocsit ahol leparkoltam és azzal mentem vissza a kórházba.
Olyan halkan nyitottam be a kórterembe,a mennyire csak tudtam.
-Visszaértem. - suttogtam a szoba csendjébe.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 15:01

Fogalmam sincs, hogy hogyan találhatott meg. De sikerült neki, ami részben jó és rossz. Utálom ezt a helyet, örülnék ha haza tudna vinni már most. Semmit mást nem akarok, minthogy az ágyamban feküdhessek egész nap, a takaró alá bújva, teljesen kizárva  külvilágot, még Bent is. Jó lenne ha senkivel se kéne beszélnem. Nem kérek sem a rendőrségből, sem a pszichológusokból. Letartóztathatják azokat akik rám támadtak, az agyturkász beszélhet velem akár fél napon át, de a múltat egyikük se tudja megváltoztatni, ahogyan az emlékeimet se tudják elvenni.
Utálok ő előtte sírni, még szánalmasabbnak érzem magam ettől. Itt fekszem egy idegen helyen, mindenki segíteni akar de nem tudnak. Ezen senki se tud.
- De igen. Ha megtanultam volna rendesen verekedni akkor most nem lennék itt. Mindegy, innentől kezdve már nem szólhatom meg ha asszonyozol. - Elmosolyodtam, de ez inkább tűnhetett valamiféle grimasznak. Nem is figyeltem arra amit mondok, hogy mennyire bántom meg a szavaimmal. Hálás vagyok neki, de jelenleg az egész világra haragszom. Mindenről én tehetek, ezek tények. Biztos most kaptam vissza az élettől azokat a dolgokat amiket Bennel tettem a múltban. Talán túl rossz ember voltam eddig.
- Ne mondj ilyet...Ezzel most nem neked ártottam...vagyis de, mert csalódtál bennem... - Lassan már kezdtem belezavarodni a saját gondolatmenetembe, a fejem annyira fájt, mintha áthajtott volna rajta egy úthenger. Örülök, ha úgy gondolja, hogy ez nem számít megcsalásnak. Végre valami jót is hallhattam a mai nap folyamán. De én ennek ellenére úgy érzem, hogy elárultam őt, és az egész házasságunkat. Nem fog már rám ugyanúgy tekinteni, mint ahogy azelőtt. Abba is beleborzongok ha arra gondolok, hogy ő ér hozzám. Szeretem, de...senki érintésére se vágyom.
- Te nem tehetsz feljelentést. És nem érdekelnek mások. Ha feljelentem őket a bíróságon újra látnom kell az arcukat, és...és.. - Elcsuklott a hangom, de próbáltam összeszedni magam. - ...jobb így. Még többen tudnának róla, hogy mekkora egy szerencsétlen vagyok. Nem vonom ebbe bele a rendőrséget. - Remélem, hogy megérti. Ben nem tudja, hogy miket mondtak nekem, és hogy miket csináltak. Neki könnyű lenne rájuk néznie a tárgyaláson, de én belehalnék. Rám vigyorognának...mint a sikátorban is. Egyébként ezzel ő is veszélybe kerülne, hiszen körözés alatt áll.
- Jobban jártál volna, ha ott maradok. - Ezt nem kellett volna hangosan kimondanom, így is mindjárt sír, hallom a hangján. De ez az igazság, ha meghalok nem kéne most itt szenvednie velem. Nekem is jobb lett volna, nem kéne együtt élnem ezzel a fájdalommal.
- Rendben... - Nem mondtam, hogy maradjon otthon, mert legbelül nagyon is akartam, hogy itt legyen velem. Lehúzta rólam a takarót, én pedig összerezzentem amikor fölém hajolt és megcsókolta a homlokom. Megint bevillantak azok a pillanatok...gyorsan eltoltam magamtól és újra betakaróztam.
Amíg Ben távol volt próbáltam elaludni, de nem ment. Az egyik nővér hozott nekem ennivalót, de nincs semmi étvágyam, nem kértem belőle. Féltem. Reszkettem a sírástól, már a szemeim is fájtak, képtelen voltam valami másra, valami szépre gondolni. Bekapcsolták nekem a TV-t, mivel egyedül voltam a kórteremben nem zavartam vele senkit. De ez se tudott lekötni, ezért pár perc után ki is kapcsoltam. Nemsokára kinyílt az ajtó, és meghallottam Benjamin hangját.
- Szia. - Köszöntem alig hallhatóan, letöröltem a könnyeimet, hogy ne lássa hogy sírtam. - Meddig kell itt lennem? Vigyél haza... - Megpróbáltam lemászni az ágyról, de már a felülésnél elakadtam. Akkor is le akarok lépni innen. Bennek aludnia kell, itt meg nem tud. Rühellem a kórházakat...szenvedni otthon is tudok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 20:24

Mindig is én voltam az erősebb kettőnk közül, mind fizikailag és lelkileg is. Azonban most egyiket sem érzem igazán. Csak ránézek, látom, hogy szenved és olyan érzés mintha elhagyna az erőm. Szeretnék erős lenni, hogy láthassa támaszkodhat rám, azonban a könnyeimet én sem tudom visszatartani, ahogyan Ő sem. Ha nem vagyok olyan balfék most ez nem történt volna meg. És mondhat akármit akkor is az én hibám, mert lehettem volna okosabb is, elkérhettem volna a haverja számát, annak ellenére hogy nem akarta érte mehettem volna, vagy egyszerűen csak nem vártam volna olyan sokat...de nem, egyiket sem tettem meg, mert másokkal megtörténhet ez, de velünk nem...
-Ha tudtál volna verekedni, akkor is legyőztek volna, mert nem játszottak volna tisztességesen, és tudod nagyon jól, hogy ezzel mindig csak viccelődtem...sosem gondoltam komolyan azt a marhaságot... - sóhajtok és a tenyerembe rejtem az arcom. Ez a beszélgetés kezd egyre rosszabb vizekre evezni és úgy érzem, hogy nem hogy segíteni nem tudok, de csak ártok a jelenlétemmel.
-Nem csalódtam benned, érted? Sose tudnék csalódni benned, szeretlek te majom. Felfogod ezt egyszer végre? - nézek a szemeibe könyörgőn, hogy megértse végre. Ez az egész nem az Ő hibája volt, bármi történt arról nem tehet és nem ellenem történt. Mindennek az elszenvedője Ő volt és nem én. Nekem semmi jogom sem fájdalmat érezni sem dühösnek lenni. Ellenben dühös vagyok, de nem rá, hanem azokra akik ezt merték művelni vele. Katona volt, ott is a lövészeknél voltam beosztva. Tudom nagyon jól, hol lehet meglőni valakit, hogy sokáig szenvedjen aztán dögöljön csak meg.
-Simon, ez nem így működik csessze meg! Rendben, ha nem vonod bele a rendőrséget, akkor majd elintézem Őket én magam. Nagyobb öröm lesz, mintha rács mögé kerülnének. - morgom és olyan dühös vagyok, hogy ökölbe szorulnak a kezeim. El lehet ezt így is intézni, sokkal élvezetesebb lesz, ha én teszem meg. A rendőrség amúgy is, talán sose találná meg őket, gyenge, puhány banda. Most mérges vagyok Simonra, hogy ezt ilyen nemtörődöm módon hagyja lógva. Ezeknek meg kell fizetniük, mert lehet legközelebb nem állnak meg ennyinél és megölnek valakit egy rohadt telefon és némi pénz vagy ékszer miatt.
-Mi van? Mi a faszért mondasz ilyeneket?! Hogy lenne már jobb nekem, ha elveszítelek? Mégis mi bajod van? Házasok vagyunk és nekem ez nem csupán egy retkes papírt jelent...élni se akarnék nélküled te hülye! - igen, a könnyek utat engednek maguknak és legördülnek az arcomról egyenesen a paplanjára.
Ezután megpusziltam, némileg higgadtabban, de eltolt magától. Úgy fájt mint még nagyon semmi sem. Ott hagytam és hazamentem elintézni mindent. Amint azokkal végeztem visszatértem hozzá és leültem a székre, ahol előtte ültem.
-Muszáj még maradnod, hogy minden eredményt megkaphassunk te pedig a legjobb ellátásban részesülhess. Utána ígérem amilyen hamar csak lehet hazaviszlek, jó? - toltam vissza az ágyba és betakartam.
-Próbálj meg pihenni egy kicsit, itt leszek és vigyázok rád. - fogtam meg a kezét, de féltem, hogy elrántja majd tőlem. Bármi legyen is, nem tágítok mellőle, akkor sem, ha mindaddig míg haza nem mehetünk egy szemhunyásnyit sem tudok aludni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 21:34

A barátaim se tudhatják meg. Se a távolabbiak, se a közelebbiek. Nem röhögnének ki, nem akkora köcsögök, de ők is teljesen máshogyan kezelnének. Nem beszélhetnének bizonyos témákról a jelenlétemben, mert egyelőre még annak a gondolata is elborzaszt. Bent sajnálom a legjobban, nem kellett volna megkérnie egy ekkora csődtömeg kezét. Majd meg fogja bánni ezt a házasságot. Nem tudom mostantól boldoggá tenni, nem ilyen életet akartam neki, magunknak. Ennél azért sokkal jobb életet érdemelne, főleg azok után amiken keresztül ment. Tisztában vagyok vele, hogy szeret, de ez még változhat. Rám unhat amiért ilyen lettem.
- Tudom, de most már nem is kell hülyéskedésnek lennie. Mondjuk ők sokkal durvábbakat mondtak rám. - Nem kell beavatnom a részletekbe, jobb ha nem tud róluk, és én se tudnám bőgés nélkül elmesélni. Nem is emlékszem mindenre, olyan mintha kiestek volna az emlékeim egy ponton. Valószínűleg a sokktól, vagy csak már félig ájult voltam. Miért pont én? Senkinek se kívánom, hogy megerőszakolják, de nem tudom miért engem választottak. Nem mintha az ilyenek annyira válogatósak lehetnének, nem érdekli őket, hogy kit tesznek tönkre.
- Ha nem csalódtál akkor is biztosan undorodsz már tőlem mostanra, még úgy is, hogy szeretsz. - Feleltem nagyot sóhajtva. Egy vértócsában feküdtem, amikor rám talált. El se tudom képzelni, hogy hogy nézhettem ki. Most se vagyok valami gyönyörű, tele sérülésekkel, foltokkal és zúzódásokkal. - Ha AIDS-es leszek úgyis elhagysz.. - Tettem hozzá közömbös hangon, de ezt már kicsit halkabban mondtam, újra a sírás kerülgetett. Csak néha-néha pillantottam rá, szégyelltem a szemébe nézni. Ki tudja, hogy mit gondol magában. Szép dolgokat mond, hogy megnyugtasson, de félek, hogy....hogy megutál.
- Tessék? - Nem akartam elhinni amit mondott. Az a baj, hogy belőle kinézem, hogy tényleg kinyírja őket. Akkor pedig egy életre elveszíteném. Greget is félholtra verte, pedig ő nem is bántott engem. Sikeresen sarokba szorított, ahogyan ők is...csak Ben más téren. Lehetne megértőbb. - Inkább feljelentem őket, szólok az orvosnak amikor reggel jön, oké? Csak...csak ne csinálj semmit. - Nem hagyom, hogy elcsessze az életét. Még ha újra meg is kell szégyenülnöm idegen emberek előtt érte. Nem tudom eldönteni, hogy most rám, vagy erre a helyzetre mégis. Persze érthető, hogy haragszik rám azért amit tettem. Remélem jó sokára fogják őket elkapni, mert képtelen leszek a szemükbe nézni, egy légtérbe kerülni velük. Nem is tudom felidézni az arcukat, sötét volt és minden olyan gyorsan történt.
- Sajnálom...csak ne kiabálj, kérlek. - Én is sírtam, miközben remegve szorítottam magamhoz a takarót. - Tudom, hogy hülye vagyok, bocsánat. - Hogy mi bajom van? Ha ezt a kérdést komolyan gondolta akkor már tudom, hogy rám haragszik. Nem akartam felidegesíteni, jobb is, hogy elmegy kicsit.
Unalmas volt egyedül a kórteremben, de másrészről el tudtam kicsit merülni a gondolataimban, ki tudtam sírni magam. Miután Ben visszaért eldöntöttem, hogy én most hazamegyek, de a testem és az agyam elég különböző véleményen voltak.
- Nem jó. - De azért hagytam, hogy visszafektessen az ágyra, megborzongtam attól, hogy hozzámért, de próbáltam nem túlságosan kimutatni. - Nem tudok aludni, ha becsukom a szemem őket látom, hallom a hangjukat, érzem a szagukat. - Nem húztam el a kezem, amióta újra itt van nem félek már annyira. Arról nem szólok neki, hogy nem ettem semmit, mert megint mérges lenne. - Enned kéne valamit, biztos van valahol egy automata. - Most először tudtam ránézni úgy, hogy az nem két másodpercig tartott. Ne éhezzen. Az én hibámból nem tud aludni, biztos nagyon kényelmetlen az a szék. Legalább egyen, nehogy elájuljon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 22:33

Amiket összehord egyszerre esnek rosszul és dühítenek fel. Mégis hogy gondolhatja ezeket? Hát nem mutattam kis soha mennyire szeretem? Hogy képes lennék érte bármire? Persze nem vagyok hibátlan, soha nem is leszek az, bántottam, amit soha nem bocsátok meg magamnak, ebből a szempontból nem vagyok jobb azoknál, akik ma rátámadtak, de én soha nem gyaláztam meg...soha, az engedélye nélkül soha nem feküdtem le vele.
-Nem volt igazuk, érted? Nem volt, akármit is mondtak nem volt igazuk.
És tényleg nem. Simon az a srác, akinek vajból van a szíve, előbb halna meg mintsem egy állatot bántsanak, segítőkész, édes, humoros, tökéletes. Akármit is mondtak neki semmi sem volt igaz.
-Simon...nem undorodom tőled, szerelmes vagyok beléd, imádlak, akármi is történjen, a férjed vagyok, soha, de soha nem hagylak el! ....És nem kaptál el semmit, nem képzelj be dolgokat, egészséges vagy. - sóhajtok, de a szavaim komolyak, bármi is legyen a férje vagyok, esküt tettem, hogy jóban és rosszban is mellett maradok, mert szeretem. Sokan a fogadalmat nem értékelik, de ennek van csak igazán értelme. Szeretni egymást a bajban is. Nem fogom soha magára hagyni, ha beteg lesz, ha nem, de adja Isten, hogy ne legyen beteg, nem bírnám elviselni, ha egy nap elveszíteném...
-Meg kell fizetniük azért amit tettek, örömmel verném péppé a fejüket... - dühöngök, de inkább csak magamban. Elértem amit szerettem volna, feljelenti őket, és tudom, hogy nehéz lesz számára szembesülni velük ismét, de muszáj megtennie. Sose merném egyedül hagyni, míg ezek az utcán lehetnek.
Ettől függetlenül azonban nem tettem le arról, hogy megölöm őket. De Simonnak jobb erről nem tudnia...
-Ne haragudj...sajnálom, nem kiabálok többet... és nem, nem vagy hülye, csak megijesztettél, érted? Azt hittem a karjaim közt halsz meg és nem bírtam volna elviselni az elvesztésed..és akkor ilyeneket mondasz.. - suttogom csupán.
Ezután távozom, de elég hamar visszaérek. Sikerül nagyjából meggyőznöm arról, hogy maradnia kell, holott én magam is otthon akarom már tudni, ahol vigyázhatok rá.
-Meg kell ezért fizetniük..rohadékok...- motyogom dühösen. Simon már aludni sem mer miattuk. Gyűlölöm őket, amiért tönkretették őt.
-Nem vagyok éhes, de neked hozzak valamit? - kérdezem.

Két nappal később még mindig bent vagyunk, de most már arra várunk, hogy az orvos elmondja az eredményeket. Görcsben van a gyomrom és rettegek. De nem mutatom ki, hogy Simon ne féljen. Bár így is képzelem mit érezhet.
-Jó híreim vannak Uraim, minden teszt negatív lett, Ön egészséges Mr. Hunter. - mondja.
Nem javítom ki, hogy bár házasok vagyunk Simon nem vette fel a nevem. Csak mosollyal az arcomon fordulok Simon felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 20.08.17 23:30

Szánalmas, hogy ennyire összeomlottam férfi létemre. Nem kéne ennyit sírom, de egyszerűen képtelen vagyok erősnek lenni. Annyira fáj, nem csak fizikailag hanem lelkileg is. Nem tudok másra gondolni. Bárhová nézek mindig a sikátor jut eszembe. Egyedül Ben látványa tudja kicsit elterelni a gondolataimat, de olyankor meg azon kattog az agyam, hogy mikor fog elhagyni. Örülök, hogy nem hallja amiket gondolok, mert akkor tuti, hogy felrobbannak. Nem szabadna ilyeneket feltételeznem róla, mert ezzel körülbelül meg is kérdőjelezem a szerelmét. Csak...nagyon össze vagyok zavarodva, már nem tudom, hogy mi a valóság és mit képzelek be magamnak.
- Bár így lenne. - Én hiszek nekik. Sose volt baj az önbizalmammal, de most rondának és szerencsétlennek érzem magam kívül-belül. Nem kellett volna kimozdulnom otthonról, ez mind az én hibám. Ha Drake megtudná ő is magát okolná, és én nem akarom, hogy az én rossz döntéseim miatt mások szenvedjenek. Elég az, hogy Bent kikészítettem. Azt mondták a sikátorban mielőtt leléptek volna, hogy remélik elvérzem. Hogy mást nem is érdemlek. Hogy gusztustalan vagyok...mennyire igazuk volt.
- Ebből is látszik, hogy mennyire nem érdemellek meg téged. - Ezek után is szeret, ez jól esik, bár még mindig nem nagyon tudom elhinni a szavait. Ben jó ember, vele ezért nem történhet ilyesmi, de én gonosz vagyok, megérdemeltem amit kaptam. Ha beteg leszek én fogok elválni tőle, mert nem akarom, hogy az elkövetkezendő akárhány évet egy beteg ember mellett kelljen töltenie, rettegve, hogy mikor döglik meg. Inkább a szívét törjem össze, mintsem az életét és az egészségét.
- Elég mára az erőszakból, jó? Ne beszéljünk erről. - Fel lesznek jelentve, de nem érdekel, hogy elkapják-e őket vagy sem. Persze jobb lenne úgy élni, hogy tudom már nem bánthatnak, de úgyis jön majd valaki más.
- Nem haragszom, neked kéne haragudnod. Bocsánat, nem akartalak megbántani...Sajnálom...jobb lett volna ha nem te találsz meg. - Direkt nem úgy mondtam, hogy jobb ha nem talál meg, mert ezen nemrég nagyon kiakadt. De most a sikátoros eset mindkettőnkben mély nyomot hagyott, tényleg jobb lett volna ha valaki más bukkan rám.
Szerencse, hogy nem nagyon emlékszem hogy néztek ki, de ha így is lenne akkor se mondanám el Bennek. Lecsuknák ha megölné őket, és én nem bírnám nélküle. Nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy én tettem tönkre a szerelmem életét.
- Ben, elég. - Az éjszaka folyamán most először volt határozott a hangom. Ha magát hergeli azzal nem jut előrébb, és engem is csak idegesít ha újra és újra róluk kell beszélnünk.
- Nem kell köszi, már ettem. - Utálok hazudni neki, de néha muszáj. Bűntudatom volt amiért én egy ágyban feküdtem, neki meg egész hajnalra egy hülye szék jutott.


2 nappal később

A percek mintha ólomlábakon vánszorogtak volna, a másnap is maga volt a kín. Nagy nehezen el tudtam menni zuhanyozni de csak segítséggel. Egy nővért kértem meg, mert nem akartam, hogy Ben szemtanúja legyen annak hogy nézek ki a kórházi ruha alatt. Reggelit se ettem, de nem lett volna túl jó újra felidegesíteni Benjamint, ezért az ebédet nagy nehézségek árán de sikerült legyűrnöm a torkomon. Evésnél jöttem rá, hogy azon azon az éjszakán sok mindent elvettek tőlem, de a gyűrűt ami a legfontosabb azt nem, és ez örömmel töltött. Pár percig újra boldog voltam, de ez utána rögtön el is illant.
A második estén már tudtam aludni, de fél óra múlva felriadtam egy rémálom miatt. Néha megfogtam Ben kezét, nem akartam, hogy kimenjen a teremből, nem akartam egyedül lenni.
Izgatottnak kellett volna lennem amikor végre átöltözhettem hogy elinduljunk megtudni az eredményeket, de csak faarccal néztem az orvost. Akkor sem szóltam semmit amikor kiderült, hogy nincs semmi bajom. Belül nagyon is örültem, de valahogy egy darab ott maradt belőlem a sikátorban, az amelyik tudja élvezni a szép dolgokat.
Az se tudott meghatni, hogy az orvos Mr. Hunter-nek nevezett. Inkább haragudtam Benre, amiért a saját nevét mondta meg neki. Körözik.
Nem köszöntem el a dokitól, nehezen de elindultam a főbejárat felé, hogy végre elindulhassunk haza. Nem kellett bevárnom Bent, amilyen gyorsan megyek egy csiga is leelőz.
Nem volt nehéz megtalálnom a kocsit, "odasiettem" hozzá és ott vártam, hogy kinyissa és végre beülhessek. Amióta csak kiértem remegek, nem merek ránézni egy idegenre sem. Otthon akarok már lenni.
- Senkinek se szóltál, ugye? - Kérdeztem halkan, imádkozva hogy nemleges választ kapjak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 22.08.17 19:54

Repestem az örömtől több okból kifolyólag is. Végre otthon tudhatom Simont magam mellett, biztonságban, csak mi ketten, meg a kutya, meg a malacok...na mindegy, a szűk kis családunk. És persze ott van még az is, hogy semmi betegséget nem kapott el, fel fog épülni fizikailag hamar, lelkiekben pedig ott leszek neki, mint támasz. Elköszöntem az orvostól és a nővérektől, akik sokat segítettek míg itt voltunk. A papírok ki lettek töltve már így nem maradt más, mint Simon cuccait a kocsiba rakni aztán ketten végre hazamenni. Ő is nyugodtabb lesz ott, mint egy ilyen steril helyen, embertelen és fura. Én viszolygok tőlük.
Mire visszamentem volna a kocsitól Simonért Ő már kijött. Jó volt látnom Őt, pedig csak pár perce szakadtunk el egymástól. Bármennyire is nem jó dolog egy kapcsolatban rá csimpaszkodni a másikra, akkor sem fogom soha engedni, hogy egymaga mennyen bárhova is, nem érdekel, ha dolgom van, arra mindig lesz időm, hogy neki segítsek. A ház mindig zárva lesz és egy jól működő riasztórendszer sem ártana, Kutya jó házőrző, de ha tutujgatják kifekszik az a késes gyilkosnak is.
Kinyitottam neki az anyósülést és én magam is beültem. Addig nem válaszoltam a kérdésére míg mind a ketten bent nem ültünk és rá nem zártam az ajtókra a biztonsági kis kapcsot.
-Még aznap írtam egy üzenetet a szüleidnek, hogy megtámadtak és a kórházban vagyunk, részletekre nem tértem ki. Európában vannak valami munka ügy miatt, nem tudtak hazajönni, pedig szerettek volna. Biztosítottam őket, hogy más jól vagy és helyettük is vigyázok rád. - mondtam, de közben nem néztem a szemébe. Egyenesen az útra meredtem míg vezettem hazáig. Éreztem, hogy csúnyán pipa lesz rám másodperceken belül. De semmi jogos érve nincs ezzel szemben, a családja nem csak belőlem áll, ők is szeretik és aggódnak érte, tudniuk kellett a történtekről.
Reméltem csak, hogy ki tudom engesztelni azzal a kis meglepetéssel amivel készültem a számára. Kitakarítottam a házat az utolsó sarokig, minden pókot kinyírtam és még főztem is, ami tőlem extra nagy dolog. A malacok talán kicsit túl is lettek táplálva. Várják már vissza a gazdit, aki érti is hogy kell gondozni őket.
-Légyszíves ne haragudj, de nem tehettem meg, hogy nem üzenek nekik.- és ez az igazság, ez nem kis dolog, erről tudniuk kellett.
Bekanyarodtunk a házunk elé. Érezhetően megkönnyebbültem kissé, hogy végre itthon vagyunk. Innen már minden csak jobb lehet és jobb.
Kiszálltam és megkerülve a kocsit neki is ajtót nyitottam.
-Készültem egy kis meglepetéssel.
Nos pár füzér díszíti az emeletre vezető lépcsőt és egy isten hozott itthon táblácska is ki van feszítve, nem vittem túlzásba...áhh, dehogyis.
Kinyitottam az ajtót és Kutya már is sebesen rohant felénk és még kint az ajtó előtt Simonra vetette magát. Az én jószágom volt, de Simonért rajong ő is. Megtudom érteni.
-Nyughass Fiú, nyugi van. - csitítgattam, de az öröme nem igazán lankadt. Mindenkinek hiányzott már Simon, Ő az életünk.
-Isten hozott itthon!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 22.08.17 20:38

Nem vagyok beteg, és? Ettől nem leszek jobb kedvű. Akkor lennék az, ha meg nem történtté tehetném az egészet. Feljelentettem őket, de csakis azért, mert nem lenne jó ha Ben bajba keverné magát. Milyen jó érzelmi zsaroló lett belőle.
A nap fénypontja, már lehet annak nevezni az volt, hogy elhagyhattam a kórházat. Már így is sokan tudják, hogy mi történt velem. Mindegy, hogy csak orvosok és nővérek, ennél megalázóbb helyzetben még sose voltam. És persze a legrosszabb az egészben az az, hogy Benjamin is megtudta. Ha nem ő talál rám meg tudtam volna kímélni az igazságtól. Bár akkor is felhívják, vagy ha nem előbb-utóbb kiderült volna és akkor örökké haragudna rám, amiért hazudtam neki.
Amilyen gyorsan csak tudtam kisiettem a kocsihoz, ignorálva a mellettem elhaladó embereket. Ha egyszer hazaérünk tankkal se lehet majd kilőni onnan, az biztos. Még mindig félek...nem kapták el őket, az is megeshet, hogy tudják hol lakom. Nem akarom, hogy Ben majd egyedül hagyjon.
Miután kinyitotta a kocsi ajtaját be is másztam, felszisszentem amikor leültem az ülésre.
Gyanús volt, hogy másodpercekig meg se szólalt, nem válaszolt a kérdésre. Már akkor éreztem, hogy kezd megemelkedni a vérnyomásom.
- Hogy mit csináltál? - Kérdeztem a fogaimat csikorgatva, majd vettem egy nagy levegőt, bekapcsoltam a biztonsági övet és inkább az ablakból bámultam a mellettünk elhaladó épületeket. Miért kellett beleavatkoznia? Még szerencse, hogy nem a nővéreimnek írt mert ők nem utaztak el. Kiabálni akartam, de túl fáradt voltam hozzá. Ben meg nem akart rosszat, ezt is jól tudom. Így is rohadt bunkón viselkedtem vele az elmúlt napokban. Meg se szólaltam egész úton, így sikerült valamelyest lenyugodnom.
- Hagyjuk. - Vágtam rá röviden, jobb ha erről nem is beszélünk, mert a végén újra valami bántót fogok neki mondani. Megláttam a házunk tetejét, végre itthon. A kórháznál sokkal jobb minden téren.
Kicsit túlzásnak éreztem, hogy jött ajtót nyitni, de nem bántam mivel a felállás amúgy se valami könnyű most. Nagy nehézségek árán kikászálódtam a kocsiból, mint egy igazi szerencsétlen.
- Oh. - Hirtelen ennyit tudtam csak mondani, eléggé ledöbbentem a látványtól. Üdvözlő tábla, a lépcső fel van díszítve.
- Köszönöm, de nem kellett volna. Még mindig meg vagyok erőszakolva. -
Örültem, de nem tudtam kimutatni és nem is akartam. Zombinak érzem magam. Ha nem félnék ennyire lelépnék valami motelbe, hogy Bent ne szekáljam halálra.
A kutya rögtön rám vetette magát, én pedig halványan mosolyogva megsimogattam a fejét, aztán arrébb tolva magamtól mentem és meglestem a malacokat is.
- Köszi. Elmegyek zuhanyozni, jó? - Meg se vártam a választ, kipakoltam a táskámat a szobában, aztán fogtam pár tiszta ruhát és bezárkóztam a fürdőbe. Itthon vagyok, de minden olyan idegen. A közös képeink...mintha az a Simon fotókon egy teljesen más ember lenne. Egy élettel telibb ember. Aki pedig a tükörből visszanéz rám....szörnyű. Az arcomon most is ott virít a monokli, ahogyan pár kisebb karcolás is, a hajam össze-vissza áll, a szemeim táskásak a kialvatlanságtól.
Hamarabb végeztem a zuhanyzással, mint általában szoktam. Tíz perc után úgy döntöttem hogy ennyi elég, a hajam már nem ragad és nincs kórház szagom sem. Megtörölköztem, felöltöztem és lassú léptekkel kimentem a konyhába, ahol megcsapott a kajaszag. Egyáltalán nem volt étvágyam, de odabent nem sokat ettem és a spagettit imádom. Kimertem egy nagyon kicsi adagot  tányérra, majd bementem a szobánkba hogy egyem meg, de előtte becsuktam az ajtót, hogy Ben ne hallja ahogy sírok. Olyan kedves, főzött nekem én meg csak lehurrogom. De egyszerűen képtelen vagyok a kedvességre, üresnek érzem magam.
Az evés sem tartott tovább pár percnél, kivittem a tányérom a konyhába, hogy utána a bejárati ajtóhoz osonhassak megnézni, hogy rendesen be van-e zárva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 23.08.17 21:20

Őszintén? Számítottam rá, hogy iszonyat pipa lesz rám amiért elmondtam a dolgot a szüleinek. De igazán nem okolhat érte, nem mellesleg semmi részletről nem számoltam be nekik. Csupán annyit tudnak megtámadták és most már jobban van, na meg, hogy hazavittem. Aggódnak, ez természetesen, a normális szülők ilyenek, nekem egy se jutott. Még elméletben egy hétig távol lesznek, addig van ideje Simonnak felkészülni a látogatásukra, ugyanis ha lehetne már rég itt lennének. Különösebben nem ápolok jó viszonyt a szüleivel, nem igazán kedvelnek, ettől függetlenül egy valami közös bennünk, még pedig, hogy feltétel nélkül szeretjük Simont, és ez épp elég a tűzszünethez közöttünk.
-Azt amit kellett, ezt pedig majd később te is belátod. - zártam le a vitát még mielőtt komolyabban elkezdődhetett volna. Szerencsére egyelőre annyiban is hagyta, de tudom, ez a dolog nem most volt utoljára terítéken.
Félig izgatott vagyok, félig félek attól mit szól majd a felhajtáshoz amelyet otthon rendeztem neki. Lényegében túl is teljesítettem kicsit, de örömmel csináltam. És a főztem sem lett katasztrófális. Ami azért egy pont nekem, nem?
Leparkolunk és a dolgok nem úgy alakulnak ahogy szeretném. Csak lenyelem amit mond és nem fűzök hozzá semmit sem. Igen, még mindig meg van erőszakolva, de a dolgok nem fognak változni, főleg ha nem is akarja. És ez bánt a legjobban, nem látom rajta, hogy értékelne bármit is.
Bemegyünk mindketten, az ajtót csak becsapom magunk mögött, szegény tárgy, rajta vezetem le a feszkót.
Odabent a malacok éktelenül visítanak, ahogyan a kutya is még mindig kerge táncot jár. Hiába örülnek, Simon mintha lélekben itthon sem lenne velük, velünk.
-Persze, menj csak. - erőltetek magamra egy mosolyt majd egyenesen a konyhába lépek, bevágok egy tál spagettit, de olyan mintha fűrészport ennék, se íze se bűze, de nem a kajával van gond, csupán velem.
Ezután a kanapéra dőltem és bekapcsoltam a tévét. Az ujjaimmal a karfán doboltam, még mindig ideges vagyok.
Kutya leült elém és nyüszített.
-Bocs haver, nem vagyok a toppon. És Simont se várd, Ő még annál is lejjebb van, mint én. Foglald el magad. - hessentettem el az állatot. Szegény semmiről sem tehet, de én annál csalódottabb vagyok mint sem ezzel törődjek valamennyit is.
Hallottam Simon a konyhába bemenni és kijönni, kétszer is. De békén hagytam, mert azt akarja. Azt akarja hogy ÉN hagyjam békén, nem más, egyedül én...
Végül meguntam a hülye sportközvetítést és kikapcsoltam a tévét. Megetettem a kutyát és a malacokat is majd félig a lépcsőn haladva levettem magamról a pólómat és a rám nem jellemző módon csak a lépcső korlátra dobtam. Meglátszik nem vagyok önmagam.
A szobába belépve lehúztam magamról a gatyámat és meztelenül, ahogy aludni szoktam bedőltem az ágyba és magamra húztam a takarót. Fáradt vagyok, azt se tudom este van-e vagy nem, de nem is érdekel. A melóhelyen szabadságot vettem ki nem megindokolt okok miatt. Nincs okom arra, hogy ne pihenhessek kicsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 23.08.17 22:54

Szinte egész végig mellettem volt a kórházban, nem is értem hogy mikor volt ideje megcsinálni mindezt. Nem állt szándékomban megbántani, mert tudom, hogy szeretetből csinálta, de ezt is rosszul reagáltam le. Túlzásba esett, nem évekre tűntem el. Kicsit felhúzott, hogy ennyire ünnepeljük a hazatérésemet. Ezen nincs mit örömködni, a múlton nem változtat semmit. De nem hibáztatom, nem tudja beleképzelni magát a helyzetébe, és kívánom hogy ne is tapasztalja meg milyen érzés ez. Ezt még a legnagyobb ellenségemnek se kívánnám, nemhogy annak aki a legfontosabb nekem az egész világon.
Erre az is rásegített, hogy üzent a szüleimnek, ami annak ellenére, hogy érhető lépés volt a részéről eléggé felzaklatott. Az fix, hogy nem fogom beengedni a házba, egy sajnálkozó tekintet is bőven elég nekem, nem kell még több. A tárgyalásra úgyis eljönnek, vagy nem tudom mit csinálnak miután elkapták...őket.
A hazaérésünk után teljesen ignoráltam Bent és az állatokat is, elmentem zuhanyozni, ettem és megnéztem, hogy be van-e zárva az ajtó. Szerencsére be volt, de ettől nem nyugodtam meg. Ben közben elment aludni, amitől kicsit bepánikoltam. A házban van, de így megint kiszolgáltatottnak érzem magam. Percekig le-fel járkáltam a nappaliban, azon agyalva hogy felkeltsem-e, de nem lehet ennyire önző. Semmit se aludt szegény.
Bementem a vendégszobába, vittem magammal a laptopom de nem tudtam elfoglalni magam. Elkezdtem egy filmet, valami vígjátékot, de még a bokrokról is a sikátor jutott eszembe, pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz. Céltalanul bolyongtam a neten, fel se tűnt, hogy kint már besötétedett, vagy négy órája itt vagyok. Sok mindenre rákerestem, kiskutyás videókat néztem, közben a saját ebünk bejött hozzám, felmászott mellém az ágyra és nemsokára bealudt.
Ezen a ponton nem bírtam már tovább, a szívem ezerrel vert és minden apró zajra azt hittem, hogy betörtek hozzánk. Halkan átmentem a szobánkba, becsuktam magam mögött az ajtót és hangtalanul Ben mellé feküdtem. Amennyire tudtam hozzábújtam, de a takaró közöttünk volt, ezért ez kicsit nehezen ment.
- Sajnálom...szeretlek... - Suttogtam a fülébe, jó, hogy nem hallja. Biztosan haragszik, vagy már unja a létezésemet ki tudja. - Ben...? - Csak pár órája alszik, bűntudatom van amiért felkeltem. - Ben? - Egyre hangosabban szólongattam, miközben végigsimítottam az arcán. Napok óta hozzá se értem, de ez most jól esett. Olyan forró a bőre, érzem az illatát ami megnyugtat. Ha velem van úgy érzem, hogy senki se bánthat.
Egy kicsit szorosabban öleltem magamhoz, remélve hogy nem ijed meg és rúg le az ágyról.
Eléggé be vagyok öltözve, a vendégszobában megtaláltam az egyik szürke kapucnis pulcsiját, amit rögtön magamra is kaptam. A kezemen lévő sérülések így már takarva vannak, neki se nyújtok olyan ronda látványt. - Szerintem van valaki a házban... - Nem tudtam, hogy már ébren van-e, lehet hülyeség megosztanom vele a paranoid gondolataimat, de tényleg olyan...mintha...lenne itt valaki. Vagy csak beképzelem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 25.08.17 20:00

Nem vártam sokáig, reménykedtem benne, hogy bejön a szobába, mellém fekszik, csak, hogy érezzem a jelenlétét, de nem. Azonban olyan fáradt voltam már, hogy nem nagyon tudtam ezzel a ténnyel foglalkozni. A párnára hajtottam a fejem és szinte azonnal elaludtam. Álmomban egy mezőn álltam, sehol nem volt semmi sem a közelemben, csak egy egyszerű rét, se virág, se pillangók, semmi sem. Fuldokoltam az ürességtől, hirtelen légszomjam lett. Rohanni kezdtem a torkomat szorongatva, a rét átváltott valami kopár sivataggá, a légszomj szárazsággá változott. Hirtelen a semmiből előttem termett egy hatalmas fa, ágai szerte ágaztak és ijesztően sötét jelenség volt a fényárban úszó sivatagban. Valami húzóerőt éreztem a fa irányába. Elindultam hát felé és úgy éreztem, ami húz az nagyon erősen kötődik hozzám. Megkerültem a fát és már tudtam, hogy a húzóerőm az Simon.
-Simon! - ordítottam, de a hangom mintha elhalt volna körülöttem, mintha egy burában volnék. Megkerülve a fát megpillantottam Simon, egy kötélről lógott, az egyik vaskosabb ág tartotta, a teste ernyedt volt és mozdulatlan. Odarohantam, de mintha a fa egyre távolabb lett volna, nem tudtam megérinteni.
-Ben... - hallottam a hangját, a fejét felemelte és rám nézett, hideg, üres szemekkel, de kérlelőn. -Ben...
És felébredtem, szinte kipattantak a szemeim. Szaporán vettem a levegőt és úgy izzadtam mintha lóval versenyeztem volna. Oldalra kaptam a fejem és amikor magam mellett megpillantottam Simont nem bírtam magammal és gyors szájon csókoltam. A zsigeri megkönnyebbülés ért utol és nagyot sóhajtottam.
-Pillanat, mindjárt megnézem. - ugrottam le az ágyról és magamra rángattam a gatyámat, mert ha valóban van itt valaki - amit kétlek természetesen - akkor ne a virslimmel fogadjam.
Mindent átkutattam, csak az Ő kedvéért. De Kutya mindenképp jelzett volna, ha van valaki idegen a házban, azonban Ő mélyen aludt az elcsaklizott kanapén. Leoltottam minden lámpát a földszinten majd visszamentem a szobába.
-Tiszta a terep, nincs itt senki, mindent ellenőriztem kétszer is. Nem szeretnél pihenni? Filmezni vagy bármi? - kérdeztem egy nagy ásítással kísérve. Az álom kiment a szememből, de még mindig piszok fáradt voltam. De ezután a rémálom után azt hiszem jobb ha józanul maradok és ébren természetesen.
Visszamásztam az ágyba és rápillantottam. Annyira hiányzik a közelsége, az illata, az érintése... Talán már nem szeret úgy? Nem veszi észre, hogy csak segíteni szeretnék?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 25.08.17 22:07

Hallottam, hogy van valaki a házban. Hallottam a lépéseket, felismertem a hangját is, de látni nem láttam senkit. Bementem Benhez, hallgattam a szuszogását, ami megnyugtatott, és a hangokat se hallottam többé. De még mindig olyan érzésem volt, mintha valaki betört volna hozzánk, vagy valakik. Nem a bátorságromról vagyok ismert, és a történtek után még gyávábbnak érzem magam. Ebből is látszik, hogy mennyire különbözünk egymástól. Ő a sikátorban sem félt volna, nem úgy, mint én.
Először csak halkan szólongattam, bűntudatom volt amiért aludni sem hagyom már. A kórházban végig mellettem rostokolt, asszem csak egyszer vagy kétszer ment haza, már nem emlékszem. Valószínűleg akkor sem aludt. Az elmúlt két napban vagy ezerszer megbántottam, amit persze nem direkt tettem, de akkor se volt semmi jogom hozzá. Ezek után pihenni se hagyom. Tényleg jobb lett volna ha ottmaradok a sikátorban, nem csak engem szabadítottak volna meg a fájdalomtól, hanem Bennek is könnyebb lenne most az élete.
Sikerült felébresztenem, vagyis inkább felriasztanom, mert látszólag eléggé félt, vagy nem is tudom...furán nézett ki. Ki volt izzadva, biztos valami jót álmodott valaki olyannal aki boldoggá tudja tenni.
- Öhm. - Csak ennyit tudtam mondani, időm se volt reagálni a csókra, mondjuk nem is tudtam volna mit mondani. Nagyokat pislogva figyeltem ahogy lemászik az ágyról, elfordultam amikor lekerült róla a takaró, és vártam, hogy magára kapjon valamit. - Sajnálom, hogy felébresztettelek. - Motyogtam halkan. Nem szóltam semmit a csók miatt, nem akarom megint megbántani. Biztosan véletlen volt.
Amíg ő körbenézett a házban én a takaró alá bújva vártam, hogy visszatérjen. Miután visszajött lehúztam magamról a takarót és felültem az ágyon.
- Nem, aludj csak. Köszönöm és sajnálom. - Hülyének éreztem magam amiért potyára felkeltettem, lenne kedvem filmezni és meg is nézek valamit, de inkább jobb ha hagyom aludni. - Jó éjt. - Megkerestem a plüssmacimat aztán vele együtt átvonultam a vendégszobába. Nem tudom, hogy mit nézzek, még mindig nincs kedvem semmihez. Fb-n már az összes haverom ki van akadva, amiért nem adtam életjelet magamról. Gyorsan válaszoltam nekik, hogy tudják életben vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 26.08.17 21:01

A rémálmok borzalmasak, ritkán álmodom de sose tudhatom előre mit hoz majd, jót vagy rosszat, kérdéses. Ezúttal a legrosszabb gondolataim egyikét vetítette ki a fejem és még most is megborzongok a gondolatára. A legnagyobb félelme, hogy elveszítem Simont, na nem úgy, hogy elhagy, az az Ő dolga, döntése volna...de a halált sosem választják. És Simon halála lenne az enyém is. Nem tudnék többé ugyanaz lenni, talán élni sem volna értelme tovább. Most majdnem elveszítettem Őt, de kaptunk még egy esélyt, amit nem vagyok hajlandó elvesztegetni. AMikor mentegetőzni kezd, hogy sajnálja, hogy felébresztett, akkor egy mackó dörmögésével válaszolok.
-Ne sajnáld, bármikor úgy érzed van valami gond szóljál, sose hagyd annyiban a dolgot, rendben? - fordulok felé és rámosolygok.
Lehet nem akar jelenleg tőlem semmit sem, de ettől én még nem tágítok mellőle és ahol tudok ott segítek, mert ez a dolgom, mert így akarom.
Reméltem, hogy bent marad a szobában, hogy ha más nem,d e filmezünk, nem akartam beszélgetni vele, ha nem akarja, de szerettem volna a jelenlétét magam mellett tudni..de neki más tervei voltak.
Csak sóhajtok lemondóan. - Jóéjt, szeretlek. - mondom és ledőlök az ágy azon részére ami az enyém, bár úgy fest az egész ágy az enyém lett, mert még csak a közelemben sem akar maradni, undorodik tőlem...
Ha nem volnék férfi bőgnék mint egy idióta a szerelmi bánattól, de férfi vagyok így nem teszem, de ettől még nincs kevésbé összetörve bennem minden.
Nem tudom meddig fekszem ott álmatlanul forgolódva még mielőtt úgy döntök inkább kövezzen meg, de átmegyek hozzá. Nem tudok nélküle aludni, hallanom kell, hogy levegőt vesz, hogy ott van, a történtek után még inkább. A párnámat és a takarómat fogva átmegyek a vendégszobába és se szó, se beszéd az ágy másik felére telepedek.
-Hiányoztál. - mondom a szemeibe nézve. - Engedd, hogy maradjak, kérlek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 26.08.17 22:57

- Rendben. - Azért megpróbálok minél kevesebb dologról beszámolni neki, tekintve hogy teljesen lefárasztotta ez a pár nap. Nem akarom még jobban leterhelni.
A szobába visszatérve ugyanúgy féltem, hiába nézett körül Ben az egész házban. Azok a valakik még mindig kint vannak, tíz percnyire innen támadtak meg. Ha tudják, hogy hol lakom....bár ha meg akartak volna ölni ott megvolt rá a lehetőségük. Örülök, hogy ez nem évekkel ezelőtt történt, amikor teljesen egyedül voltam, Benjamin pedig a seregben. Szegény előtt ment volna a titkolózás, hogy megkíméljem és ne idegeskedjen potyára. Tök egyedül nem is érezném magam biztonságban, így se vagyok teljesen nyugodt, de azért a jelenléte mellett minden elviselhetőbb.
Nem hallottam a cuki szuszogását, nem tudtam hozzábújni, nem öleltek szorosan az izmos karjai. Csak magamnak köszönhetem, mert ő felajánlotta, hogy filmezzünk. Remélem nem fog kiábrándulni belőlem, mert az a Simon akibe beleszeretett és akivel összeházasodott az nem ennyire...élettelen.
A neten találtam egy vígjátékot ami mindenki szerint baromi vicces, de én negyed óra után sem voltam képes nem hogy nevetni, de még mosolyogni sem. A nyakamig betakaróztam, miközben magzatpózban feküdtem a laptop mellett. Rémülten kaptam fel a fejem amikor lépéseket hallottam, de amint megláttam Ben arcát visszadőltem az ágyra, és néztem ahogy mellém fekszik. - Te is nekem. - Halványan elmosolyodtam, aztán takaróstul és macistul hozzábújtam. - Bármeddig maradhatsz, ez a te szobád is. - Annyira jólesett a közelsége, a kórházban próbáltam minél távolabb tartani magam tőle, de most semmit se akarok jobban, mint mellette lenni.  
- Keressünk valami más filmet? Vagy tekerjem vissza az elejére? - Nekem tök mindegy, hogy mit nézünk, látom a laptop képernyőjét, felfogom a történéseket de lélekben még mindig valahol máshol járok, valahol a sikátor mélyén. A plüssmacit arrébb tettem, hogy ne nyomorogjon köztünk. Nem csókoltam meg, nem is igazán néztem rá, csak bújtam, mintha az életem függne tőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 29.08.17 17:34

Ha éreztétek már úgy magatokat, hogy ti vagytok a bűnösek azért is amit nem követettetek el, akkor érteni fogjátok mit érzek jelenleg. Úgy érzem Simon engem hibáztat azért ami vele történt. Úgy kezel, mint egy vadidegent, úgy néz rám, mintha soha nem is ismert volna és ilyenkor a szívem piszkosul fáj.
Nem tudok mit tenni mikor kimegy a szobából, egyszerűen hagyom, hogy azt tegye, amit szeretne, mert semmi jogom megtenni vele, hogy itt tartom.
De azért éreztem, hogy ez így nagyon nem lesz jó, tudni akartam, hogy jól van, de ezt egy folyosónyi távolságból nem tehettem meg. Meg már hozzászoktam, hogy vele alszom, nélküle nem is tudnék.
Végül fogtam magam és a cuccaimmal együtt elindultam a vendégszobába.
Lehet ez nem okos dolog, de nem érdekel, mindig is túl önző voltam és nem azt akarom tőle, hogy feküdjön le velem, csak, hogy legyen velem, mellettem, ennyi, nem kérek sokat.
Mellé heveredtem és betakaróztam.
-Akkor ha nem bánod, maradok. - mosolyodtam el haloványan.
Ahogy hozzám bújt úgy éreztem, hogy végre megnyugszom, aztán lehet holnap csak rosszabb lesz az egész. Nem tudhatom, ki kell minden pillanatot használni, mert lehet az az utolsó. Nem tudom meddig akar még utálni, vagy hogy ez elmúlik-e nála valaha.
-Jó lesz ez a film is. - öleltem magamhoz szorosan. Úgy hiányzott már.
Nem érdekelt mi megy a gépen sem az, hogy egyáltalán megy-e valami, nem érdekelt semmi csak, hogy végre velem van.
-Annyira szeretlek.. - motyogtam és megpusziltam a feje búbját. Reméltem nem rezzen össze, nem húzódik el tőlem, mert abba bele is halok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 29.08.17 18:48

Utálok nélküle aludni. Tudom, hogy az elmúlt két napban nem akartam, hogy a közelemben legyen, de most szükségem van rá. Egyedül szar abban a hatalmas nagy ágyban. Amikor lelépett a seregbe hetekig nem tudtam rendesen szunyálni. Persze később hozzászoktam az új felálláshoz, hogy akárhogy szétterülhetek senki se fog arrébb tolni. De Bennél nincs jobb párna és takaró. Olyan, mint egy nagy plüssmedve, pár extrával megáldva.
Biztosan haragszik még rám, és utál azért amit tettem, annak ellenére is, hogy nem akartam megtenni. Érthető, és még ezek után meg is bántottam, nem csodálkoznék rajta ha fogná magát és lelépne pár napra...hétre.
Meglepődtem amikor megjelent az ajtóban, rögtön arrébb csúsztam az ágyon, hogy jobban elférjen. Talán mégsem dühös annyira.
- Dehogy bánom. Eddig úgy is csak paráztam. - Most hogy itt van már nyugodtabb vagyok, de bármikor bejuthatnak a házba. Egy ajtó nem nagy akadály, rohadt sok ablakunk van...de megpróbálok nem paranoiáskodni, nehogy azt higgye Ben, hogy még jobban megőrültem. Úgy bújtam hozzá amennyire csak tudtam.
- Okés. - Feleltem röviden, de az ölelgetése jobban lefoglalt, mint maga a film. - Én is téged. - Elmosolyodtam amikor megpuszilt, nem húzódtam el. Most is bevillantak a sikátoros emlékek, de nem akarom, hogy Ben elhidegüljön tőlem, így csak mosolyogtam.
Pár percig csak feküdtem mellette, néha fészkelődtem egyet a karjaiban, ahogy hallgattam közben a filmet.
- Amúgy....nem akarod tudni, hogy...mi történt pontosan? - Szólaltam meg végül, nem szívesen beszélnék róla, de joga van tudni. Lehet, hogyha belekezdek elsírom magam, de biztosan kíváncsi a részletekre. Vagy nem, passz. Próbálok kedvesebb lenni vele. Évek óta ismerem, de most fordul elő először, hogy nem tudom mit mondhatnék. Elveszettnek érzem magam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 31.08.17 20:29

Szeretném, ha biztonságot tudnék neki nyújtani, de tudom, hogy félni fog egy darabig én pedig örökké fogom félteni. Eddig is féltettem, de ezután sokkal jobban féltem. Nem akarom, hogy valaha is újabb baj érje. Azokat a tetveket pedig megfogom találni és a heréiknél fogva lógatom őket fára. Rohadt mocskok, megbánják még, hogy a szerelmemet bántották.
Ölelem magamhoz és közben a hátát simogatom fel és le, fel és le. Ez a monoton mozdulatsor megnyugtat kissé. Fáradt vagyok, de nem akarok aludni, vigyázni akarok rá, hogy pihenhessen és úgy érezhesse védelem alatt áll. Ráérek majd kialudni magam akkor, ha Simon jobban lesz.
-Majd én vigyázok rád. - mosolyodtam el.
Közben olykor olykor a filmre is rápillantottam, de abszolút fogalmam sincs  mit nézünk vagy éppen miről szól, de a csend jótékonyan hat rám és nem zavar, hogy fogalmam sincs a film mibenlétéről.
-Akkor akarom hallani, ha készen állsz rá...mert amíg szenvedést okoz neked nem akarom, hogy felidézd. Nekem az a fontos, hogy jól légy, érted? - mosolyogtam rá.
Persze szeretném tudni mi történt, csak hogy tudjam mekkora mértékű bosszút forraljak. Erről azonban Simon jobb ha nem tud, nem akarja, hogy bajba keveredjek, de ez nem akarás kérdése.
-Tudod min gondolkodtam? Hogy lehet jó lenne, ha pár héttel később elmennénk valahová pihenni, pár napra vagy annyi időre amennyire szeretnéd.
Persze nem akarok ráerőltetni semmit sem, de talán, ha kiruccannánk egy időre az segítene neki. Csak próbálok kitalálni valamit, hogy segítsek, de talán irdatlanul rossz úton haladok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 31.08.17 21:45

Nem mutatom ki, de nagyon jó, hogy végül átjött, és nem kellett átparáznom az éjszakát. Ha bealudt volna akkor halkan átszököm hozzá és mellébújok, de így jobb, hogy ő van itt nálam.
Ahogy a hátamat simogatta elkezdtem álmosodni. Mindig ezt csináljuk, valaki mindig simogatja a másikat. Ez még most is jólesik, nem akarok elhúzódni tőle. A kórházban biztosan nagyon szarul esett neki amit csináltam, de nem ítélem el ezért, hiszen nem tudja beleképzelni magát a helyzetembe. Minden oka megvan rá, hogy haragudjon, nagyon köcsög voltam az elmúlt pár napban.
- Tudom, sose kételkedtem ebben. - Más nem is tudna rám vigyázni, a családom ehhez nem ért, mellettük nem érezném biztonságban magam.
A film egyáltalán nem érdekelt, most megnézhetném a kedvencemet is százszor, egyszerűen képtelen vagyok bármire is koncentrálni.
- Szerintem mindig szenvedni fogok tőle, teljesen mindegy, hogy mikor mondom el - De talán igaza van és jobb lenne erre később visszatérni. Csak azt akarom, hogy tudjon mindenről...még ha fáj is róla beszélnem. - Ha érdekel elmondhatom most, aztán sose beszélünk többet arról, ami történt. - Kivéve ugye a rendőrséget, mert majd ott megint minden előfog kerülni.
- Hová? Nem akarok kimozdulni, félek...és semmi kedvem emberek közé menni. - Megint megbántom, de már attól összeszűkül a gyomrom ha arra gondolok, hogy kilépek a házból. - De neked azért nem kell börtönben élned, nyugodtan elmehetsz valahová a haverjaiddal, engem nem zavar. - Mondtam mosolyogva, tényleg nem akarom, hogy itt unatkozzon és nézze a szerencsétlen, életképtelen férjét. Most úgy érzem, hogy nemhogy pár hét, de egy egész élet sem elég ahhoz, hogy ezen túllépjek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
139
Join date :
2015. Dec. 18.
Age :
26
Tartózkodási hely :
Las Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 03.09.17 20:44

Mindig is mióta ismerem tudom hogy én vagyok az egyetlen aki képes rá vigyázni. Most mégis úgy érzem iszonyat nagy kudarcot vallottam, ez pedig örökké kísérteni fog. Ezek után óvnom kell és meg is teszek ennek érdekében mindent. Házasok vagyunk és az a dolgom, hogy jóban és rosszban vele legyek, mindörökké, amíg a halál el nem választ és az a halál előbb érjen engem, mint Őt.
-Mindig vigyázom rád. - mosolygok rá és szorosabban ölelem magamhoz. Meleg teste az enyémhez ér és ez megnyugtatóan hat rám.
-Tudom, de ettől még nem kell erőltetned. Pihenj és akkor beszélj róla, ha úgy érzed menni fog. - mondom komolyan. Nem akarom felzaklatni, egyáltalán nem. Tudom, hogy mindegy mikor mondja el akkor is felzaklatja majd, de ettől még nem kell ezen ilyen hamar túlesni. Nem is biztos, hogy akarom tudni, csak szítaná tovább a haragom és meggondolatlanabbul cselekednék még ennél is jobban.
-Jó-jó, bocsánat, igazad van, nem megyünk sehová, csak gondoltam hátha segítene. - sóhajtok és megpuszilom. - Én sehova sem megyek nélküled, oké? - mondom komolyan ránézve.
Próbálok kitalálni valamit, hogy segíthessek neki, de az ötleteim mind pocsékak és egyszerűen tehetetlen vagyok.
-Szeretnél valamit? Akármit? Bármit megteszek neked, a csillagokat is lehozom az égről, ha kéred, bár nehéz lesz, de igyekezni fogok. - mosolygok rá. Azt akarom, hogy jobban legyen, hogy újra mosolyogjon, hogy újra az Én Simonom legyen, a vicces, jókedvű fiú.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
138
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal 03.09.17 22:17

- Tudom. - Magát hibáztatja, nem mondja ki, de annyira látom rajta. Pedig semmiről se tehet, ez az egész én miattam történt. Ha nem lennék ilyen gyenge kis nyomoronc akkor nem kerültem volna kórházba. Ez van, Bennek sikerült kifognia a világ szerencsétlenjét. Mindig én mondom, hogy felesleges a önostorozás és mártírkodás, de ez most teljesen más. Bárcsak nem ő talált volna rám...örökké emlékezni fog azokra a pillanatokra, bármit csinálunk eszébe fog jutni. Undorító lehettem, most is az vagyok.
- Rendben, kedves tőled. - Úgy beszélek vele, mintha nem évek óta lennénk együtt, hanem csak három napja. Olyan közel vagyunk egymáshoz, itt ölel engem, de mégis úgy érzem, hogy több ezer kilométerre vagyunk egymástól. Ha akarná elmesélném, legalábbis megpróbálnám, de örülök, hogy nem erőlteti. Így is egyfolytában ez jár a fejemben, hiába próbálok másra gondolni. Aztán erre rátesz még egy lapáttal a tény, hogy azok most is kint járkálnak valahol.
- Nincs baj, csak segíteni akartál, én tehetek róla, sajnálom. - Kicsit fészkelődtem mellette, kezdett zsibbadni a karom. - Oké. - Hiszek neki, bár valószínűleg pár hét után már nagyon unni fogja a társaságomat.
- Nem tudom....egy valamit kérek. Ha idejönnek anyámék, vagy a nővéreim akkor ne engedd be őket. Mondd azt, hogy alszom, vagy valami, oké? - Kétlem, hogy megtenné, de reménykedem. - Holnap főzhetnénk...vagy most. Álmos vagy? - Kicsit késő van már ehhez, de nem vagyok annyira fáradt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Some scars never heal

Vissza az elejére Go down

Some scars never heal

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Magán játékok-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához