welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Timur Theodor Volkov
Today at 0:33
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Lyna Frei
 
Jennifer Ariadne Lively
 
Austin Dawson
 
Logan Whitmore
 
Crystal Haynes
 
Timur Theodor Volkov
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

The Venetian - Hotel, Étterem és Casino

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 03.11.13 10:44

Őszintén meglep a kérdésével, de egyáltalán nem zavar, hogy azt mutatja, hogy érdekli a téma, hogy foglalkoztatja, hogy jó apa-e, és ez mindig becsülendő. Azt pedig egyébként sem mondtam soha, hogy ne lenne jó szülő, őszintén szólva nehéz meghatározni, hogy pontosan mi is a legnagyobb baj... vele, vagy hát nem is vele, hanem úgy mindennel, velünk. Hogy lehet valami ennyire bonyolult?
- Azt hiszem ezzel minden szülő így van, mire megszokjuk, hogy folyton velünk vannak, már nem akarnak velünk lenni. - aztán oldalra fordulok kicsit, hogy megkeressem legalább egy pillanatra a tekintetét, amíg pont nem az utat figyeli, mint vezetés közben azért az ember nagyrészt. - Devon, mindig is jó szüleik voltunk, és te nagyon jó apa vagy, ezt senki sem vitatná el tőled. - egy apró mosolyt is megejtek. Talán egy kicsit tölthetne több időt velük, de ez rajtam is múlik, hiszen ha nagyobb lelkesedéssel jön haza, korábban, akkor több időt tölthet velem, velünk, és az mindenkinek jó. Végülis pont azért vagyunk most itt, hogy tenni tudjunk azért, hogy ez jó irányba változzon. Hátha sikerül és akkor még a jelenleginél is jobb apa lehet, hiszen azt tényleg a vak is látja, hogy mennyire fontosak neki a gyerekei, és hogy amikor velük van, hogy csillog a szeme. Komolyan néha még irigylem is a kicsiket, hogy rájuk így tud nézni, ilyen hatalma szeretettel és rajongással. De talán pont e miatt próbál meg tenni azért, hogy kettőn közül se tűnjön el végleg minden, ami valaha fontos volt. Nem szeretném, hogy a kicsik csonka családban nőjenek fel, tényleg jó lenne, ha... együtt öregedhetnénk meg, ha az az eskü évekkel ezelőtt nem csak egy kötelező formaság lett volna.
- Te nem félted őket ettől az egésztől? A világtól és... mindentől? Már annyi minden változott, amikor mi felnőttünk még nem volt ennyi veszély és gond, most viszont már egyszerűen szörnyű. Féltem őket. - apró sóhaj. Tudom, hogy értelmetlen ezen aggódnom, van még idő, amíg felnőnek, de attól még igenis így vagyok ezzel. Egyre rosszabb a világ, ők pedig még olyan nagyon ártatlanok. Úgy tudnak örülni a legapróbb dolognak és egy kicsit velünk is képesek elfeledtetni, hogy mennyi rossz van, mennyi önző ember. Olyan rossz tudni, hogy egy az ártatlan naivitás, ami most még ott van bennük idővel majd ki fog halni, mert mások megpróbálják majd kiölni belőlük. Olyan jó lenne, ha ez még sokáig megmaradna bennük, ha megvédhetném őket mindentől, ami rájuk vár, minden csalódástól és pofontól, amit majd az élettől kapnak. Tudom én, hogy lehetetlen, és minden bizonnyal az én szüleim is így voltak ezzel, sőt még mindig, pedig már felnőttem, de nem csoda, hogy anyám olyan gyakran átjön, hogy látom a szemében az aggodalmat, hiszen mégis csak a lánya vagyok, felnevelt és nem akarja, hogy fájdalom érjen, mégha nem is tud mindentől megvédeni.
- Szerencsére nincs sok, nem olyan vészes, csak tudod... jó lenne egyszer eljutni oda, hogy már valaki más írja meg az én könyvem ajánlóját. - nem nagyon mondtam ezt még neki, még régen fiatalon, amikor még sokkal többet álmodoztam, de manapság már nem annyira. Valahogy elfogadtam azt, ami van, hogy csak mások könyveit olvasom, azokról írok ajánlókat és összefoglalókat, a sajátom megírásáig pedig valahogy nem jutok el. Ahhoz több idő kellene, több nyugalom és persze pozitívabb életszemlélet, ezekből pedig mostanában nem igazán jutott ki nekem. Egyszer majd talán tényleg oda jutok, hogy a saját könyvemet írhatom, mint apa, de nem tudom, hogy mikor kerül sor rá. Az az igazság, hogy az álmaimat, azokat a legbelső vágyakat már rég félretettem, mintha egyszerűen már nem lenne jogom rá, hogy ilyesmik az eszembe juthassanak, mintha nekem már nem járna ki, hogy nagyobb dolgokra vágyjam, mert ez van, ezt kaptam az élettől és nem szabad mást kérnem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 06.11.13 19:57

- Justice, ezt úgy mond, hogy eddig a nagyanyjuk még soha egyszer, egyetlen alkalommal sem említette meg, hogy esetleg el is válhatnál tőlem, hogy nem utalgatott rá, hogy neked is mennyivel könnyebb életed volna, hogy segítenének téged, akkor elhiszem neked. - Mert ha kiderül, hogy mégsem, hogy mégis nekem van igazam ebben, akkor teljesen felesleges vagyunk most itt, tesszük meg amit lehet, akkor már nincs értelme, legalábbis számomra nincs. Akkor mi a francnak akarjam annyira, ha mindig lesz valaki az életünkben, aki mindig közöttünk fog állni. Aki majd mindig emlékeztetni, az édes kislányát, aki melleges ma már a feleségem arra, hogy másképp is lehetne, másképp is élhetne a gyerekekkel apa nélkül, nélkülem. De abban mindenki biztos lehet, hogy ebben nem fogok belegyezni. Fogalmam sincs még hogyan fogom megoldani, de velem senki sem fogja aláíratni a válási papírokat, legalábbis addig semmiképp sem, amíg látok valami szikrát a szemében, az akaratot az iránt, hogy nem hagyjam magára. Én ezen a téren megbízom benne. Tudom, hogy önszántából soha sem kérné azt tőlem, mert ezzel okozná a legnagyobb fájdalmat a számomra, ami talán én sem érdemelnék meg.
- Én nem akarlak bántani. Én... De a francba, tudod milyen nehéz olykor mindenkinek megfelelni, mindenki szemében jó embernek számítani? Esküszöm néha úgy érzem, mikor Jessica szemébe nézek, hogy már a tekintetével is bírál engem. Mintha tönkretettem volna az életedet. Lehet, hogy eltúlzom a dolgokat, de elvettelek. Te pedig igent mondtál nekem. Mindenki hallotta. Valaha is eltudom érni azt, hogy elfogadjon? Nem tagadom, hogy téged, az unokáit nagyon szeret, amiért tisztelem is, de arról mintha elfeledkezne, hogy a gyerekek tőlem vannak, nem mástól. Vagy ennyire szeretné velem éreztetni, hogy nem érdemellek meg? - Egyedül engem lát hibásnak. Ki tudja? Talán egyedül neki is van igaza. Sosem voltam annak a nőnek a szíve csücske, amit évekkel ezelőtt még meg is értettem bizonyos szinten. Én eltudtam fogadni. De ugyanakkor bizonyítottam is, hogy képes vagyok felelősségtudóan viselkedni, felnőni a feladathoz. Az utóbbi időben pedig úgy tesz mint aki komolyan mondom lesben áll a hibáimra várva, hogy aztán kapva kapjon a lehetőségen, de természetes, hogy a szememre hányja. A fene se tudja, talán ha elég kitartóan ismételgetni nekem képes leszel elhinni neki, hogy ez tényleg én vagyok. Pontosan ez az, amit nem engedhetem meg...
- Tudom mire gondolsz... Arra hogy anyunak sem vagy elég jó. De akkor figyelj... Az anyám soha életemben nem hordott le úgy mint az esküvőnk előtt. Nem attól félt, hogy rosszul döntöttem, hogy nem kellene ezt csinálnom, nem miattam. Miattad... Nem akarta, hogy csalódás érjen. Mert előtted egészen más életem volt. Aki pedig azt állítja, hogy nem vagyok képes megváltozni az sosem ismert. - Nos, igen. Mindenki azt látja a másikban, amit látni szeretne? Vannak akik igen. Én viszont nem tudok már mást felajánlani, mint az őszinteségemet. Kezdek már belefáradni, hogy mindig ugyanazon okokból kell összekapnunk persze teljesen feleslegesen és értelmetlenül. Erről eddig még nem beszéltem. Azt sem tudom most hogy jutott eszembe. Igen, a szüleink körében mindenki tartott ettől a házasságtól. De leginkább a csalódástól. Nem arról van szó, hogy a szüleim nem hittek volna ebben. Egyszerűen csak a fiuk voltam több mint húsz évig, most is az vagyok. Ki ismert volna jobban, akkor náluk a menyasszonyomat leszámítva? Magamat is megleptem akkor a jegygyűrű dologgal. Fogalmam sincs már hogyan jutottam arra a következtetésre, hogy feleségül akarom venni. Igazából most sem tudnám megmagyarázni, de még így szótlanul is mosolyt csalnak az arcomra az emlékek.
- De mi lenne ha végre a saját életünket élnénk, ahogy mindig is akartuk? - Nem azt mondom, hogy az idősebbek szavát már nem is érdemes meghallgatni. De miért kell nekünk mindig azon igyekezni, hogy mások szabályai szerint éljünk. Szerintem nekünk ez a legkevésbé sem hiányozna. Őszintén szólva pedig elegem van már ebből.
- Dehogynem. Ha Abram olyan lesz mint az apja... Akkor megőrülök. - Mert abban az esetben már most elkezdhetünk felkészülni rá, mert megfog gyűlni vele a bajunk. Magam sem értem, hogy az anyám hogy bírt velem, hogy nem borult ki.
- Nem gondolod, hogy a mi életünk túl mozgalmas ehhez? De ha ezt szeretnéd csinálni, könyvet írni... Akkor tedd azt. - elképzelésem sincs, hogy én ebben hogyan tudnék segíteni. Szerintem sehogyan, de ha mégis akkor majd megpróbálom valahogy megoldani, hogy mindkettőnknek jusson elég ideje arra, amire kell. A továbbiakról pedig ötletem sincs.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 07.11.13 13:25

Ledöbbenek a szavai hallatán, de komolyan. Fogalmam sem volt, hogy ilyesmiket gondol, hiszen az anyám... persze vannak hibái, de nem akarná, hogy a házasságunk végképp zátonyra fusson, tényleg nem. Nem is tudom, hogy feltételezhet ilyesmit róla és persze rólam, hogy ennyire nem vagyok önálló, hogy hagyom, hogy mások suttogjanak a fülembe.
- Nem, soha sem mondott ilyesmit. A legelején, évekkel ezelőtt természetesen megpróbált lebeszélni rólad, amikor még fiatalok voltunk, de én akkor sem hagytam neki és tudja, hogy csak tőlem vágná el magát, ha ilyesmiket mondana. Jó apa vagy, jó apjuk a kicsiknek és ezt még ő sem vitatja! - egészen erőteljes a hangom, egy kicsit talán még ideges is lettem, hogy ilyesmit feltételez. Ebből is látszik mennyire nem ismeri anyát. Ő nem akarna nekünk rosszat, csak mint ahogy minden szülő félt és próbál a maga módján tenni értem... értünk. Nem mindig csinálja jól ez így van, sok mindenbe beleszól, ami engem is zavar időnként, de erre nem vetemedne. Nem akarja felrúgni az életemet, a gyerekeket, hiszen egy válás mindent tönkretenne. Neki is voltak nehéz időszakai apával, minden házasságban vannak, de még ha nem is látszik ez mindig, azon van, hogy segítsen, hogy működhessen ez az egész. Aztán jön a következő kifakadás, legalább őszinte. Mégha nem is erről kellene szólnia az estének, a sebek felhánytorgatásáról újra és újra, de elmondja... elmondja, hogy mi nyomja a szívét és ha ez az út ahhoz, hogy megpróbáljuk megoldani az életünket, akkor végighallgatom és megpróbálom megnyugtatni, segíteni neki.
- Oh Devon... anya nem utál téged. Tudod neki valahogy magasak az elvárásai, engem is ugyanolyan gyakran bírál, pedig a lánya vagyok. Ő egyszerűen... ilyen, meg kell tanulni bizonyos dolgokat nem meghallani tőle. - mindig is stréber alkat voltam, jó tanuló, engedelmes kislány. Miért? Hát azért, mert rendkívül szigorú és konok anyám van, akinek mindig igyekeztem megfelelni. Egy dologban mondtam neki igazán ellent, az pedig a szerelem, amit nem tudtam befolyásolni. Tudom, hogy nem ezt szánta nekem, de én döntöttem és igenis a maga módján elfogadja. Tökéletesen megérteni sosem fogja, de nem is várom el tőle. - Tudod... tudod mit mondott nekem nem rég? Hogy minden két emberen múlik. Nem csak te vagy a hibás, hogy baj van velünk. És ezt ő mondta, aki annyira tökéletesnek akar látni engem mindenben. - mostmár itt vannak a kicsik. Talán még előttük anya azt mondta volna, hogy hagyjuk az egészet, hogy nem illünk össze, de ez már nem egy. Szereti az unokáit és nem akarja azt ő sem, hogy apa nélkül nőjenek fel, csonka családban, akiket csak ide-oda tologatnak. Lehet, hogy néha a szavai és a tettei nem ezt mutatják, de így van, én tudom, tényleg tudom.
- Ezt nem tudtam, sosem láttam anyukádon, hogy engem akadna védeni. De azt ne mondd egy szóval sem, hogy most, hogy nem látnak boldognak nem hibáztatnak engem is ugyanúgy. Azt nem tudom elképzelni. - akármennyire is ismerik a fiukat, attól még fontos nekik, hogy boldog legyen és ha egyszer most nem az, akkor kétlem, hogy csak őt szólták volna meg ezért, hogy csak neki tettek volna megjegyzéseket, hogy változtatnia kellene. Biztos vagyok benne, hogy igenis engem is méltattak már bőven, lehet hogy nem szemtől szembe, nem úgy mint anyám, de akkor is. Talán valahol igazuk is van, hiszen rajtam is múlik, hogy a férjem nem boldog, hogy nem tudom elérni, hogy mosolyogva lépjen be az ajtón este, hogy nekem örüljön és ne csak a kicsiknek. Hogy ha rám néz, akkor olyan valakit lásson, aki miatt érdemes hazajönni. Ez már nincs így, régen nincs így, és mérhetetlenül tud fájni.
- De te is tudod, hogy nem lehet őket elhallgattatni, az egyszerűen képtelenség. Úgyis el fogják mondani a véleményüket, vagy megkapjuk az apró célzásokat, csak egyszerűen... meg kell próbálni kizárni őket. Nem mindenre figyelni. - nem hiszem, hogy a szüleinket meg lehet változtatni, ahhoz már túl idősek. A mi dolgunk, hogy a kéretlen tanácsokból azt fogadjuk meg, amit akarunk és amit nem azt egyszerűen elengedjük a fülünk mellett. Szerintem ez másképp nem működhet. Talán ez neki nehezebb, mert minden szó, ami minket érint sérti a büszkeségét, de akkor is meg kellene tanulnia bizonyos dolgokat figyelmen kívül hagyni.
- Szeretném, ha olyan lenne, mint te. Akkor talpraesett lenne és bár biztos nem lesz vele könnyű, de legalább feltalálja majd magát minden helyzetben. Én pedig már előre féltékeny vagyok mennyire imádni fogják majd a lányok. - akaratlanul is elmosolyodom. Biztos vagyok benne, hogy minden lányban megtalálom majd a hibát, mint ahogy ha jól sejtem Devon is így lesz ezzel, ha a Sam hazaállít valami fiúval. Most még olyan kicsik, de idővel majd felnőnek és elkövetik ugyanazokat a hibákat, mint mi. Ugyanolyan csalódások érik majd őket, és mi akkor is ott leszünk, hogy a jobb jövőről fessünk nekik képet.
- Olyan rég szeretném már, és nőnek a kicsik, jövőre Sam is oviba megy, azt hiszem talán most már lenne rá időm. - önbizalmam van kevés, és hát az utóbbi időben kedvem sem volt. Örültem annak, ha azokat az alapvető kötelezettségeket megcsináltam, amit a munka és a háztartás megkövetel. Egyszerűen másra nem volt erőm. Kipillantok az ablakon, hogy vajon milyen messze van az étterem. Furcsa, de... még a nehéz témák ellenére is egy kicsit talán jól érzem magam. Legalább beszélünk és ez remélem, hogy már előrelépésnek számít.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 10.11.13 17:29

- Hát ez... Meglepő. - A feleségem előtt egyetlen nő volt fontos az életemben, aki mindennél többet jelentett. még ha nem is vittem túlzásba, nem is erőltettem meg magam, hogy ezt kimutassam neki, attól még így volt. Ő sem tökéletes, ahogy a fia sem. Nem egy egyszerű könnyű eset, amihez már bőven volt időm hozzászokni. De ezt a helyzetet még mindig nem tudom hogyan kezeljem. Mert szerintem nincs olyan dolog az életünkben, ami hozzám köthető, amit meg kérdőjelezné avagy nem vitatna. Én azért eben nem vagyok annyira biztos, de tartozom annyival, hogy megpróbálom elfogadni, még ha nem is tetszik. Tényleg meglepne, ha minden úgy lenne, ahogy állítja, hogy soha nem próbálta meg ellenem hangolni. ezek szerint akkor csak nekem tűnik úgy néha valami oknál fogva. Nem azért, mert olyan nagyon örülnék annak, ha anya arra biztatná a kislányát, hogy váljon el tőlem, mert az már csak a hab tortán. Nem kell tovább azon gondolkodnunk, hogy vajon hol ronthattunk el, mert az okok egyértelműek volnának, de semmivel sem könnyebb. Mert most akármilyen nehéz vagy épp kilátástalan is a dolgok, de számít. Viszont nekünk kell kitalálnunk valamit, nem másoknak. ezért bármikor tudok haragudni. Szinte már elég ha csak megemlíti és feltudnék robbanni. Ezért nem tudunk megbeszélni bizonyos dolgokat, mert nem vagyok hajlandó végighallgatni... Akár én tehetek róla, akár nem. Már amikor meghallom a varázsszót, hogy kitől származik a remek gondolat kiborulok és továbbá már nem is érdekel az egész.
- Ezt nem tudom megígérni... Talán csak annyit, hogy megpróbálom. - De a siker még így sem garantált. Többre viszont nem vagyok képes ebben az ügyben. Az egyszerűen nem megy. Nagyon módszeres velünk szemben. Milyen kár, hogy én ezt nem tudom viszonozni az irányába. Olyan profi módon rámutatni a hibáira, ahogyan ő teszi azt az enyémekkel. Milyen kár, hogy én ezt nem tehetem meg, pedig néha piszkosul jól esne hangot adni a véleményemnek. De őt nem akarom megbántani. Nem ezt érdemli tőlem.
- Én nem tartalak hibásnak. Magamat tartom annak... - Egyedül. Tudom, hogy ez így nem állapot, de mégsem találom a hibát benne. Vannak az elvárások, a dolgok amelyeket megteszünk, mert meg kell tennünk, a dolgok amelyeket mi magunk szeretnénk. De legfőképpen nem azok a dominálnak, sokkal inkább amelyeket meg kell tennünk. Ő pedig megteszi, amit tud. Mire pedig odajutnánk, hogy végre együtt lehetnénk mint régen mindketten fáradtnak vagyunk és jobbnak látjuk, ha inkább nem akarunk tudni bizonyos dolgokról, inkább lemondunk cserébe egy másikról, csakhogy csendben teljes az ebéd, vacsora az asztalnál vagy épp nyugodt körülmények között múljon el az éjszaka.
- Nem hiszem, hogy attól bármi jobbra fordulna, ha kiteregetném a szennyest. Anyu nem igazán érti, hogy mi lehet a gond, amit ennyire nem tudunk helyrehozni. Mintha nem akarná elfogadni a helyzetet. Mindkettőnket ugyanúgy hibáztat, de sokkal inkább amiatt, mert látszólag képtelenek vagyunk megoldást találni. - De nekem valami egészen más problémám van a házasságommal. Valami, amivel már jól elkéstem, hogy elmondjam neki. Persze előbb-utóbb így is kénytelen leszek megtenni. Magammal nem tehetem ezt, ahogy vele sem. Ha még nem sejti, akkor majd fogja. Abban sem hiszek ,hogy jobb lesz ha bevallom, ha bocsánatot kérek, mert megfog gyűlölni, én pedig megérdemlem. Tehát akadnak itt sokkal nagyobb problémáink is a jelenlegieknél.
- Akkor most próbáljuk meg kizárni őket. Szerinted... Mi az ami nem működik? - Szegeztem neki a kérdést felé fordulva. Sokkal előbb kellett volna, de nem hiszem, hogy bármi is megváltozott ez idő alatt. A lényeg bizonyára változatlan. Én viszont nagyon szeretném tudni, mert őszintén nem értem, de akarom. Erre a kérdésemre pedig csak ő adhatnak nekem választ.
- Én pedig nem győzöm majd tisztázni a játékszabályokat Sam fiúival, mert biztosra veszem, hogy többen is lesznek, ha olyan gyönyörű lesz mint az anyja. - Igazság szerint annyi mindent szeretném még majd megköszönni neki idővel. Nem túl sok ismerősünkről, barátunkról, rokonunkról mondható el, hogy értette volna, hogy miért olyan fontos nekem. ezt a tényt akkor minden gond nélkül ki tudtam zárni, mert egész egyszerűen nem érdekel. Most viszont már nem megy, mert érdekel. Mert a dolgok megváltoztak körülöttünk.
- Könnyebb, ha pontosan tudjuk mit szeretnénk. - Jegyeztem meg miközben leparkoltam a hotel előtt. Nagy levegőt vettem, ahogy kikapcsoltam a biztonsági övet majd kiszálltam és neki is kinyitottam a kocsi ajtaját. Hát akkor megérkeztünk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 11.11.13 11:39

- Nem értem, miért gondolod róla, hogy direkt szét akarja robbantani a házasságunkat. Szeret engem, és a gyerekeket is, az a fontos neki is, hogy boldogok legyünk, nem az, hogy magányosan tengessem a napjaimat és egyedül neveljem fel a kicsiket. - hatalmasat sóhajtok. Tényleg nem értem, miért feltételez ilyesmit. Persze még a legelején, amikor még fiatalok voltunk akkor anyu próbált meggyőzni, hogy ez nem jó ötlet, hogy mi annyira mások vágyunk, de akkor sem hiszem, hogy ez így van. Kiegészítjük egymást... kiegészítettük egymást és én boldog voltam mellette, amit idővel anyu is elfogadott. Ez a lényeg nem, hogy hoz érzem jól magam? A kicsiktől pedig végképp nem vennél ez apjukat, ő is azt szeretné, ha rendbe tudnánk tenni a dolgainkat és mindig csak azért szól bele az életünkbe, mert hát... idősebb, azt hiszi hogy meg tudja oldani helyettünk, mint sok szülő. Biztos vagyok benne, hogy mi is ugyanúgy bele fogunk szólni majd a gyerekek életébe, ha felnőnek, ugyanúgy azt hisszük majd, hogy jobban tudjuk és próbáljuk megóvni őket azoktól a hibáktól, amiket mi is elkövettünk.
- Az is elég, elég ha megpróbálod, és ha ritkábban lesz nálunk, akkor neked is könnyebb lesz. - nem akarom, hogy folyton azért robbanjon ki vita közöttünk, mert anyu megjegyez valamit, amit nem kellene. Szeretném ha béke lenne, annyira szeretném, ha végre nem lennének szurkálódások, kisebb viták, vagy épp nagyobbak. Valamilyen megoldásnak lennie kell, egyszerűen muszáj! A következő szavai viszont határozottan meglepnek, és ezt nem is tudom palástolni, bár az utat figyeli, nem biztos, hogy feltűnik neki a reakcióm, az elkerekedett szemeim.
- Nem csak te vagy a hibás Devon, ne gondold így kérlek. Én is... valahogy csinálhattam volna máshogy, nem is tudom... valahogy. - nem tudom, hogyan tudtam volna jobban szétszakadni, vagy hogyan próbálhattam volna többet tenni, jobb lenni hozzá, hogy ne akarjon olyan sokat távol lenni tőlem, de ha tudnám min kellett volna változtatni, most min lehetne, megtenném. Egyszerűen csak az utat nem látom még, amire ráléphetnék, pedig akármennyire nehéz is lenne végigmenni rajta, meg tenném.
- Pedig néha jó megbeszélni a dolgokat olyan valakivel, aki talán tanácsot adhat. - jegyzem meg halkan. Tudja úgyis, hogy beszéltem én már anyuval sok mindenről, talán neki is könnyebb lenne, ha valakinek kiönthetné a szívét, vagy könnyebb lett volna. Ha nem is nekem, hanem valaki egészen másnak, de... de ha ez segít, akkor elviseltem volna, hogy a férjem nem hozzám fordul a problémáival. Igazából néha én magam sem értem, hogy pontosan mi a gond, nem csoda, hogy már olyan sokszor átfutott az agyamon a legkézenfekvőbb megoldás... hogy egyszerűen csak már nem szeret, már nem érdeklem annyira, hogy változtatni akarjon a kapcsolatunkon, hogy kiült valami és elmúlt a régi szikra. Nem akarom ezt elfogadni, hiszen én még most is szeretem, de attól még nem biztos, hogy ő is így van ezzel. Oldalt pillantok a következő kérdést meghallva, egy pillanatra el is merülök a tekintetében, aztán mégis visszafordítom a fejem és csak az utat fürkészem. Próbálom összeszedni a gondolataimat azt hiszem.
- Nem is tudom... egyszerűen már nem érzem, hogy szeretsz, régóta nem érzem. A szülés után, annyira elbizonytalanodtam, hiszen mégis csak sok minden változtatott rajtam és napról napra úgy éreztem, hogy nem tetszem neked már, hogy amiért nem megy ugyanúgy a szex, amiért várnod kell rám... hogy talán már nem akarsz várni. - nehéz volt az az időszak, eszméletlenül fáradt voltam és azért lássuk be, egyáltalán nem könnyű visszaszoktatni magad a szexhez, miután egy gyereket préseltél ki magadból. Halkan sóhajtok egyet. Tudom, hogy megbeszélhettem volna ezt vele akkor, évekkel ezelőtt, de nem ment, valahogy nem voltam rá képes. - Hiányzik, aki voltam... aki miattad voltam. Úgy érzem, hogy minél kevesebbet vagy velem, én annál jobban visszaváltozom azzá a csendes és magába forduló lánnyá, aki előtted voltam. Nem szerettem olyan lenni. - összeszorítom a szám, nem akarok már most azzal indítani, hogy elsírom magam, de ő kérdezte meg, ő akarta tudni, hogy mit érzek igaz? Egyszerűen tény, miatta lettem az, aki vagyok, miatta lettem sokkal nyitottabb és felszabadultabb, a boldogság miatt, hogy ő elfogadott minden hibámmal együtt és amikor ezt már nem éreztem... minden áldott nap egyre jobban szorongatott a kétségbeesés, hogy már nem kellek neki, hogy már nem vagyok fontos. Sokkal könnyebb a gyerekekről beszélni, mint erről, ezért újra meg is jelenik egy apró mosoly az arcomon, amikor róluk van szó.
- Tényleg gyönyörűnek tartasz még? - csúszik ki a számon a kérdés. Tudom, akkor is mondta, hogy jól áll a ruha, amikor elindultunk, de lássuk be egy nő akkor érzi igazán szépnek magát, ha van valaki, aki minden áldott nap megerősíti ebben, akár csak egy pillantással, nem kell ezt mindig kimondani sem.
- Ezt szeretném, talán ha írok akkor kiírhatok magamból mindent, ami... felhalmozódott. - és ami fáj. Inkább talán így fejeztem volna be a mondatot, de mégsem teszem, kijavítom magam még az elhangzó szó helyett. Amikor megállunk én is követem a példáját, biztonsági öv ki, majd kiszállok, amikor előzékenyen kinyitja nekem az ajtót. Elképedve mérem fel mostmár, hogy hol is vagyunk. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem valami lepukkant kis étterem, de azt hiszem ez az öltözetünkből is sejthető volt már.
- Hű! Itt tuti, hogy jobban főznek, mint én. - mosolyodom el, mintha tényleg a kaja minősége lenne a legfontosabb. Arról nem is beszélve, hogy egyébként nem is főzök rosszul, de nem operálok olyan drága dolgokkal, mint egy puccos étteremben.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 11.11.13 13:13

- Én sem akarom, de akkor miért kell mindig mindenbe beleszólnia, miért kell, hogy feltétlenül mindig mindenre legyen egy kéretlen megjegyzése, aminek köszönhetünk és nem váratlanul mi mindig összeveszünk? Őszintén nekem ez hiányzik, neked sem. A szüleinknek nincsen ilyen problémájuk, de nekünk van. Nekünk van. Talán nem velük kellene foglalkoznunk, hanem magunkkal. - De milyen szerencse, hogy mindig van valaki az életünkbe, aki megnehezítse a dolgokat, más különben biztosan túl simán és gördülékenyen menne minden kettőnk között, amit egyáltalán nem találnék olyan unalmasnak és eseménytelennek. Ellenkezőleg, annyira nem szórakozom jól mostanság a nézeteltéréseinken, aminek már inkább hangot sem adunk, hiszen anélkül is elég egyértelmű és nyilvánvaló. Persze régebben is voltak vitáin, összetűzéseink, de azokat egyikünk sem gondolta komolyan és inkább csak arról szóltak, hogy cukkoljuk egy kicsit egymást, de ezek már egyáltalán nem csak ennyiről szólnak, hanem annál valami sokkal komolyabbról.
- Biztosan... Én értékelem, hogy segíteni próbál, csak azt a kicsi pluszt egyszer véletlenül kifelejthetné a teendői közül. -  Én legalábbis nem kértem plusz kioktatást arról hogyan kellene viselkednem. Úgy hiszem, hogy az anyám már megtette, amit tudott még évekkel ezelőtt, most pedig már kár a gőzért. Tudomásom szerint sosem bántam olyan rosszul a feleségemmel, soha sem bántottam, hogy emiatt bárki is szemrehányást tegyen nekem. Ha pedig valaki megteheti, akitől elviselem, akkor az egyedül csak ő... Senki más!
- Még csinálhatjuk másképp. - Sosem gondoltam, hogy már késő lenne ehhez a beszélgetéshez vagy ahhoz hogy ténylegesen megpróbáljunk változtatni dolgokon. Egyszerűen csak nem tudtam hogyan belefogni ebbe az egészbe, viszonyulni hozzá, fordulni hozzá... Nem csak neki tűnik néha olyan nehéznek, kilátástalannak, értelmetlennek. feleslegesnek.
- Nem tudom... Talán csak nem akartam, hogy ilyennek lássanak. - Nem beszélve arról, amiről még senki sem tud. Azt mégis kinek kellett volna elmondanom? Mégis ki a franc tudott volna tanácsot adni? Az anyám egyből azzal jött volna, hogy rögtön és azonnal menjek haza és mondjam el őszintén a dolgot. Az apám... Ő fogalmam sincs. Talán csak annyit mondott volna, hogy tudta előre, hogy egy emeletes idióta vagyok, amivel anélkül is tisztában vagyok. Tehát semmi olyasmivel sem szolgálhattak volna, amit ne tudnék magamtól is.
- Azért nem érzed, mert nem engeded, hogy szeresselek. Nem emlékszem, hogy valaha is beszéltünk volna erről, inkább csak elfogadtuk, hogy nem működik legalábbis látszólag azt tettük. - De ettől engem még ugyanúgy zavart. Nem érthetek meg mindent, ha egyszer nem beszél róla nekem. Én próbáltam odafigyelni bizonyos dolgokra, tényleg próbálta, de aztán egyszerre csak minden sok lett. egyszerűen besokalltam és felhagytam volna. De nem azt várom tőle, hogy megértse...
- Nekem nem csak egy nőre van szükségem, aki lefekszik velem, mert úgy érzi az a kötelességeihez tartozik. Igen... A feleségem vagy és nő. De még mindig nem az a lány, akibe beleszerettem. Ő hol van? - Őt keresem már egy ideje. Most sem megbántani akartam, de ez az igazság masni nélkül nem burkoltan. Mostanában már nem igazán van ahhoz sem kedvem, hogy kiszínezzen a dolgokat, hogy máshogy fessenek.
- Olyan ne legyél. Ne csináld. Mert így sem érthetek mindent... - Nem érthettem és most sem megy. De még rosszabb lesz ha elfordulunk egymástól. Nem tudom hogyan, de megoldást kellene találnunk erre, hogy beszéljünk bizonyos dolgokról, amiről talán már kellett volna, de most is ugyanolyan szükségünk lenne rá.
- Még? Nekem mindig az leszel. - Teljesen lényegtelen, hogy miben van éppen, hogy milyen nap van, milyen napszak... Én reggelente köntösben, kócosan is szépnek találom, bár mostanában eléggé ritkán láthatom. De attól még persze, hogy annak tartom. És mindig gyűrűnek fogom látni. Ez egy olyan dolog, amit nem irányíthatok és nem is akarok. Igaz, azt sem ha megfordulok egy egy másik csinos nő után az utcán, mert mire kapcsolnék addigra már láttam, amit akartam. De akkor is hozzá megyek haza minden este, nem igaz? Még ha nem is mindig kapom meg, amit akarok.
- Attól még elbírálhatjuk ha akarod... - Hibát találni valamiben a legkönnyebb. Persze nekem semmi bajom sincs azzal ahogyan főz. Vagyis nem lehet okom panaszra. De úgy beszélünk róla, mintha csak a kaja miatt volnánk itt. Akárhogy is, elég hosszú estének nézünk elébe.
- Bár meggondolandó, hogy mit szeretnél két gyereked legyen vagy három... -  Álltam meg egy pillanatra mellette arra várva, hogy belém karoljon és akkor mehetünk is. Sokáig megvolt az a bizonyos gyerekes természetem, amit állítólag annyira szeretett bennem és még mindig szeretne. Szóval csak megpróbálom önmagamat adni némi plusszal.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 11.11.13 21:43

- Én sem akarom, hogy mindenbe beleszóljon Devon. Próbáltam már neki szólni, tényleg próbáltam, de egyszerűen nem hallgat rám, és nem is hiszem, hogy fog. Csak azt tehetem, hogy tényleg kevesebbet lesz nálunk, ha ez neked segít. - én már megtanultam évek alatt kizárni azokat a dolgokat, amiket mondd, nekem ez már egészen jól megy, de neki megértem, hogy nehéz és nem boldogul vele, hogy csak a piszkálódást hallja, amit folyton megkapunk, amit nem kellene, mert ez tényleg a mi dolgunk, a mi életünk. Tudom, hogy igaza van és jogos, ha kiakad ezeken, de tényleg nehéz ezen nekem változtatni. Mintha azt kérné, hogy ne essen az eső, amikor esik. Tényleg megpróbálok majd újra beszélni anyával, megértetni vele, hogy azzal, amit tesz, csak még nehezebbé teszi az életünket. Nem tudom, hogy menni fog-e, de ennyi tényleg belefér.
- Tudom, és remélem is, hogy még csinálhatjuk másképp, hogy még van megoldás. Szeretném, ha lenne. - olyan jó lenne egy kézikönyv, ami egyszerűen csak elmondja, hogy mit kéne tennünk, hogy mitől javulna meg a házasságunk, vagy hogy mitől ment tönkre, mert ha már azt tudnánk, akkor megjavítani is sokkal könnyebb lenne. Tényleg nagyon szeretném, ha lenne ebből az egész zsákutca helyzetből valamiféle kiút, ami helyretenné az életünket.
- Én értem persze, de így teljesen egyedül maradtál mindennel, és ez nem jó... - nem mondom, hogy mindent nem mondjon el, bár persze az lenne az igazi, de ez mostanában nem igazán megy. Jó lenne, ha bármit, ami a szívét nyomja el tudna mondani, igazán örülnék neki, de ha nekem nem megy, hát mondja el másnak. Arról persze nem tudok, hogy van a háttérben más valami is, amit nem mondott senkinek és erre nagyon jó oka van. A kérdése után viszont megpróbálom neki kifejteni kicsit, valahogy ezt az egészet. Amit érzek, ami mostanában bennem van, ami már jó ideje nyomja a szívem és azt hiszem, ami miatt hagytam, hogy egyre jobban eltávolodjunk egymástól. Már nem érzem önmagamnak magamat, és nem tudom, hogyan hozhatnám vissza azt, aki voltam.
- Én tudom... tudom, hogy mondanom kellett volna, de nem ment, egyszerűen képtelen voltam rá, hogy megbeszéljem veled. Nem tudom, hogy miért. - nem akarok már most kiborulni, tényleg nem, de ez az egész annyira nyomasztó és olyan nagyon nehéz. Egyszerűen rettegtem minden áldott nap, hogy nem adom meg neki azt, amire szüksége van, hogy azért mert szültem már nem leszek neki megfelelő. És ezért egyszerűen csak bezárkóztam, csak elrejtőztem előle még jobban, a helyett, hogy hagytam volna, hogy segítsen, vagy megértesse velem, hogy ez nem így van. Talán... talán mindennek én vagyok az oka, talán az én hibám az egész, mert nem nyitottam felé.
- Fogalmam sincs, nem tudom mikor tűnt el út közben. Olyan ez, mint egy rohadt zsákutca, nekem te kellesz, hogy olyan lehessek, mint régen, neked viszont az kell, aki régen voltam. - mintha körbe körbe rohannánk egy fa körül és egyikünk se állna meg, hogy bevárja a másikat, így soha nem távolodunk el jobban, de nem is közelítünk egymáshoz. Mintha nem is lenne ennek az egésznek megoldása, pedig talán csak annyi, hogy elfogadjam saját magamat, hogy még igenis szép vagyok és igenis fontos. De ezt nehéz, nehéz ha nem kapok visszajelzést, ha nem látom a szemében, hogy így van. A szavai mégis jól esnek, mégha nehéz is elhinnem, de azért igyekszem... tényleg igyekszem.
- Komolyan mondod? Olyan sokszor éreztem már, hogy nem tetszem neked, hogy... hogy egy fiatalabb, szebb nő jobban megfogna. - olyan aki talán élettel telibb, aki sokkal inkább figyel a külsejére, aki nem azon agyal, hogy mikor melyik gyereket hova kell elvinni, vagy hogy mit főzzön, akinek sokkal egyszerűbb az élete. Én még mindig ugyanolyan fessnek és lehengerlőnek látom őt, mint régen és biztos vagyok benne, hogy ezt más is ugyanígy látja rajta. Rossz belegondolni, hogy nap, mint nap olyanokkal találkozik, akik jobbak nálam, akik talán neki is jobban tetszenek.
- Igen, attól még elbírálhatjuk. Biztos sok olyasmi van itt, ami nálunk nem kerül az étlapra. - azért az is számít, hogy a kicsiknek kedvezzünk, nem lehet a kaja bármi, és biztos vagyok benne, hogy itt sok olyasmi lesz, ami nekünk nagyon fog majd tetszeni. Felnőtt kaják, betűtészta, meg mosolygós fejre formázott köret nélkül. Szinte már felüdülésnek érzem a lehetőséget. Belé karolok és elsőre talán kissé értetlenkedve pillantok rá, amikor elindulunk befelé.
- Valahol meg kell találni az aranyközéputat azt hiszem. - igen ez kéne, arany középút, ahol gyerekes tud lenni és olyan bohó, mint akit szeretek, de közben azért mégis csak segít és mellettem van támaszként is, mint egy férfi. Valahogy csak kivitelezhető ez is nem?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 12.11.13 9:15

- Ha engedjük, hogy egy harmadik személynek köszönhetően fusson zátonyra a kapcsolatunk, akkor azért tényleg mi vagyunk a hibásak. Mert nem másoknak tettünk esküt, hanem egymásnak. - Én máris hibás vagyok. Elfogom mondani. Nem fogok hazudni neki. Csak még... Nem tudom hogyan. Azt hiszem ennek nincs is megfelelő módja. De még akkor sem fogom megengedni másoknak, hogy ítélkezzenek, hogy miféle ember és férje vagyok a feleségemnek, aki lehordhat mindennek az egyedül Justice. Megfogom érdemelni. Épp ezért meg is fogom hallgatni. Bizonyára igaza lesz majd eléggé sok mindenben. Arról viszont fogalmam sincs, hogy hogyan fogom elérni, hogy engem is végighallgasson. Én nem akarom, hogy úgy érezze, hogy sarokba szorítottam, kényszerhelyzet- és döntés elé állítottam. Ez nem így van. Én nem kötelezhetem arra, hogy a történtek után is velem maradjon, de azt el kell majd mondanom neki, hogy szeretném. Nem, nem csak a gyerekek miatt. Őket sem szeretném felhasználni. Miattunk is. Annyi évet tudhatunk már magunk mögött. Számomra az újrakezdés már értelmetlen, hiszen mindent megkaptam, amit csak szerettem volna az életben megvalósítani. Most már csak ezt, ennyit kellene valahogy megtartanom, ami szükséges őszinteség nélkül nem fog menni. Úgy nem megy.
- Én nem hiszem, hogy nekik olyan könnyen ment volna minden, hogy olykor nem voltak nehézségeik, amikről fogalmuk sem volt hogyan oldják meg, de megtették, hogy miért az most teljesen lényegtelen. De a saját életüket élték. Én is csak ennyit szeretnék. Ha túl sokat kérek, akkor... Akkor a pokolba az egésszel. Ha elszúrtam majd helyrehozom, de egyelőre nem kérek hozzá segítséget. Ha együtt rontottuk el, akkor majd együtt találunk rá megoldást. - Mikor fogják végre elengedni a kezünket? Jobban mondva az enyémet már nem igazán fogják. Én megértem, hogy nem lehet könnyű elfogadni, de felnőttük. Nincsen már olyan nagy szükségünk erre az egészre, ha pedig mégis lesz, akkor majd tudni fogjuk, hogy kihez forduljunk. Érzem, hogy nekünk is ugyanolyan nehéz lesz majd, ha a mieink is felnőnek egy napon és szeretnék majd a saját életüket élni. De ez így akkor sincsen rendjén. Sosem voltam az a típus, akkor egyszerűen elviselte ha valaki anyáskodni próbált fölötte, különösen ha az a valaki nem az anyám volt.
- Nehéz... - Csak már hozzászoktam, hogy mindig mindent egyedül oldottam meg. Nekünk pedig eddig még nem igazán voltak gondjaink, most viszont mondhatni, hogy rövid időn belül minden a nyakunkba szakadt. Én pedig mér rá is tettem egy lapáttal. Őszintén néha magam sem értem hogy vagyok képes nyugodtan aludni éjszakánként. Legfőképp mikor felébredek az éjszaka kellős közepén és arra eszmélek, hogy egyedül vagyok az ágyban, senki sem fekszik mellettem. Csend van a gyerekek sem sírnak. Nem okoz különösebben nagy fejtörést kitalálni, hogy miért van ez így. De mindeddig valahogy még nem akartam rákérdezni.
- Most menne? - Igen, túlságosan sok mindent kellett volna. De ezen most már kár is rágódni. Én viszont most is tudni akarom és akkor is tudni akartam.Van ami nem változik. Meghallgatnám, ha most már úgy érzi, hogy képes lenne erről beszélni. Az sem érdekel ha rám sem néz, mintha nem is velem, nem is hozzám beszélne, csak mondja el. Úgy talán valamival könnyebb lesz.
- Nekem az a Justice is tetszett, akit akkor pillantottam meg, amikor a tekintetünk először találkozott egymással. - Még ha nem is hiszek ebben a szerelem első látásra, meglátni és megszeretni maszlagban, akkor is fontos momentum volt. Mert valami szinten azonnal megfogott benne és többé el sem engedett. Én pedig mentem utána. Akkor még totál idiótának éreztem magam, amiért ezt az érzést követem. Bolondságnak tartottam. Ma már nem így van.
- Hidd el nekem nem a külsőddel van a probléma... - Sokkal inkább azzal, hogy már nem érzi szépnek magát. Ő maga már nem érzi, amivel egyben sok minden elveszett a kettőnk kapcsolatából.
- Még így sem lehet okom a panaszra. - Bevallom most nagy erőkkel próbálok mosolyt csalni az arcára, ha lehetséges akkor minél többször. Már csak hogy emlékezzünk rá, hogy milyen is az, hogyan kell mosolyogni. Hát valahogy így...
- Én ezennel megcáfolnám azt az állítást, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb. Persze átvitt értelemben a szomszéd problémáiból sem kérnék. De nekünk legalább nem azon kell veszekednünk nap mint nap, hogy semmire sem vagy hajlandó a házimunka tekintetében, csak azért mert évekkel ez előtt másképp volt. Ennek a munkának is megvannak az előnyei. Olyan ez mint egy pletykarovat, csak élőben megy. Én magam pedig nevetségesnek tartottam. - Nos, a szerencse forgandó. Azt hiszem valami ilyesmiről volt szó, még ha nem is ez volt a konkrét téma. Egy pasas mesélte - többeket is meghallgattak - hogy csak próbált mindent megadni a barátnőjének, amíg a szerencse nekik kedvezett. Megvolt az eljegyzés, az esküvő, gyerekek... Szóval minden. Még nem egy este azzal tért haza, hogy a szerencsétlen elveszített egy szép kerek összeget, hogy ezentúl majd dolgoznia kell, hogy legyen ismét tőke, hogy folytatni tudja. A csini kis felesége kiborult, akkor neki ezentúl dolgoznia kell majd? Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak nevessek.. Na ennyit a nagy szerelemről. Azt hiszem találóbb megfogalmazás lett volna a bankszámla és egy jó házasság vagy a pénz mindent megold és romba dönt?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 12.11.13 16:04

- Tudom... tudom én, hogy így van, és hidd el azon vagyok, hogy anyát leszoktassam a rossz szokásokról. Ha kell... ha az kell, megmondom neki, hogy nem jöhet hozzánk, ha így viselkedik. - mondom ki végül egész határozottan. Nehéz lenne és tuti, hogy baromi nagy sértődés lenne a vége, ha ilyesmit mondanék neki, de tényleg képes lennék megtenni, ha ez kellene ahhoz, hogy újra működjön, vagy legalább esély legyen rá, hogy működhet az, ami közöttünk van. Szeretném, ha lenne jövőnk, nagyon szeretném és sok mindent képes vagyok megtenni ezért, akár még az anyámmal is összerúgom a port. Hosszú távol talán megértené, hogy szükség volt erre miattunk volt szükség rá, mert másképp nem működhet ez az egész és azt ő sem akarja, hogy a házasságomnak válás legyen a vége, ebben biztos vagyok. Az fel sem merül bennem, hogy ez a harmadik személy még csak végül nem is az anyám lesz, aki közénk áll... miért is gondolnék ilyesmire? Sejtelmem sincs, hogy egy ilyen hírt hogy kezelek majd, mennyire fog kiborítani és az amúgy is csekély önbizalmamat majd mennyire rombolja szét.
- Lehet ám, hogy az ő életükbe is ugyanúgy beleszóltak anno a szüleik. - teszem még hozzá halkan. Persze értem, hogy miről beszél és igaza is van, de nem hiszem, hogy mi ne lennénk majd ugyanígy ezzel. Majd évek múlva - remélhetőleg lesz erre lehetőség - az orra alá dörgölhetem, hogy én megmondtam. Amikor majd a kicsik felnőnek és mi megpróbálunk beleszólni az életükbe, megóvni őket a hibáktól, helyettük dönteni és gondolkodni. Biztos vagyok benne, hogy erre is sor kerül majd, nehéz lenne elképzelni, hogy meg tudja majd állni szó nélkül, de ha mégis, hát majd nagyon fogok gratulálni, hogy mégis meg neki.
- Az se jó, ha minden csak benned gyűlik... az kikészít. - tudom én azt is, hogy nehéz kiönteni a szívét valakinek, de akkor is muszáj, én is nehezen teszem meg. Még anyának se mondok el mindent, mert van amit egyszerűen nem tudok, és ezek a dolgok nagyon tudnak rágni belülről. Néha rémesen nehéz, és magamat okolom, néha mást, és az ember ebbe szépen lassan teljesen bele tud rokkanni. Nem véletlenül vagyunk társas lények, egyedül nem tudjuk megoldani az életünket, az nem megy.
- Most? Én egyszerűen csak... csak tényleg úgy éreztem, hogy már nem igazán tetszem neked, hogy a szülés megváltoztatott, és... nem is tudom, a szex sem volt annyira jó, de... nem akartam ezt mondani neked, pedig tudom, kitalálhattunk volna valamit együtt. - butaság tudom én, mert az lett volna a cél, hogy megbeszéljünk mindent, hogy olyan megoldást találjunk, amitől újra élvezni tudom az együttléteket, mint előtte, hiszen az első szülésem előtt imádtam vele lenni, imádtam az érintését, mindent, ami együtt volt, viszont azzal, hogy elveszett az intimitás valahogy minden más is elveszett. Nem épület egy kapcsolat csak a szexre, ez tény, de attól még nagyon fontos tényező, és nálunk ez valahogy már nem működött utána igazán. Én nem mondtam el az okokat, csak nem volt jó, és egyre inkább nem hoztam fel én magam, és időnként el is utasítottam őt. Elmartam magamtól csak azért, mert képtelen voltam nyitni felé és megoldást keresni a bajra.
- Akkor talán még most is... még most is tetszem, csak... oh Devon, annyira nem tudom miért nem voltunk képesek megpróbálni sokkal korábban megbeszélni mindent! - szörnyű ez az egész, hogy idáig fajult a helyzet. Sokkal korábban kellett volna gondolkodni, sokkal korábban kellett volna átbeszélni, akkor most nem tartanánk itt. Így viszont teljesen eltávolodtunk, és végülis ez még csak nem is meglepő. Mégis úgy érzem, hogy nem tetszem már neki, nem kaptam meg a megerősítést, amire annyira szükségem volt, közben pedig nem vágytam rá, hogy együtt legyünk.. hülye ellentétes érzések.
- Reméltem is, hogy legalább a főztömmel nincs baj. - tényleg sikerül egy halvány mosolynak is megjelenni az arcomon. Nem egyszerű, de azért előbukkan végül, hála neki. Végülis szeretek főzni, és sokat gyakoroltam, hogy legalább ebben ne legyen hiba.
- Igen, e téren nem lehet okod panaszra, nem félek, hogy bármitől is letörik a körmöm. Reméltem, hogy nem olyan cicababára vágysz helyettem, aki csak bejárónővel képes élni az életét. - újabb halovány kis mosoly suhan át az arcomon. Végülis ha az olyan nők vonzották volna valaha is, akkor én nem érdekeltem volna soha igaz? Szóval ennek a résznek nagyon is örülök, nem tudnék olyanná válni még az ő kedvéért sem. - És minden rendben van neked odabent? Olyan rég meséltél a munkáról, a kollégákról. - tényleg alig tudok valamit arról az életről, amit nem velünk él, pedig régen mindent elmesélt, amikor hazajött az volt az első, hogy beszámolt minden apró momentumról, ma viszont ez már véletlenül sincs így soha.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 13.11.13 9:57

- Talán tényleg egyszerűbb lenne ha elvinnénk a gyerekeket, hogy a szüleiddel is lehessenek, hogy ne legyen már megint bűnbak közöttünk. Te is jobban levegőhöz tudnál jutni, nem? De azt is megértem ha nem akarsz egyedül lenni. Csak régen valahogy jobban tudtunk örülni egymásnak. Most pedig már régen nem azt jelenti, nem érzem azt amikor hazamehetek hozzátok. hogy feltétlenül örömmel töltene el. - Gondolom ez egyébként is eléggé nyilvánvaló. Ugyanúgy tehetek róla. De már nem áltatom magam. Belefáradtam már folyton csalódni, hogy sosem úgy alakulnak közöttünk, otthon a dolgok, ahogy szeretném, ahogy szeretnénk. Ez így már nem rólunk szól, csak a kicsikről. Fáraszt tud lenni, mikor mindenhez jó képet kell vágnunk még egymás előtt is, mikor egymás szemébe nézzünk, hogy rajtunk senki sem tudja meg, hogy mennyire nincs minden rendben, hol ott szerintem még a vak is látja, csak mi nem akarjuk. De meddig lehet ezt így folytatni? Mintha egész egyszerű már semmiben sem tudnánk szót érteni, mintha tényleg nem lennénk képesek megtalálni azt a bizonyos közös hangszínt. Mert ami nekem megfelelne azzal csak tovább bántanám. Ha mindene rábólintanék mint egy idióta, akkor csak magamat idegesíteném fel minden áldott nap, azért hogy neki jobb legyen. De nem hiszem, hogy sokkal jobban érezném magát, mikor látná rajta, hogy mennyire nincs ínyemre a dolog.
- Nem tudhatjuk, de akkor különösen érteniük kellene, hogy miért vagyunk bosszúsak. Lehetnének is kicsivel tapintatosabbak is a nem kívánatos megjegyzéseikkel. - Mert az is eléggé tud fájni. Jobban mint egy jól irányzott ütés. Talán inkább azt választanám. Könnyebben elviselném mint a folytonos felfordulást, hogy nekünk minden egyes napunk, legfeljebb másnapunk ugyan arról kell, hogy szóljon, mintha másképp már nem is alakulhatna.
- Túl még nem vagyok rajta, de jó úton halad. Napról napra egyre közelebb... - A tébolyhoz vagy nevezze ki minek akarja. Számomra a többi kifejezésnek is egy ugyanazon a jelentése tehát lényegtelen hogyan hívjuk. A lényeg, hogy ebbe szépen lassan mi fogunk tönkremenni, nem pedig mások. De azt nem fogom megengedni. Akkor inkább hagyom még egy kicsit, hogy az idegszálaimat tépkedjék, nyugodtan fogok mindenféle helyzetet kezelni, de csak a kellő pillanatra várva. Mindenki más a bolond, ha azt hiszik, hogy engedni fogom, hogy beleszóljanak, hogy irányítani próbálják az életünket. Ha kell mindenkit kiutasítok egy bizonytalan időre, de a legkevesebb, hogy határokat fogunk megszabni, ha továbbra is jó viszonyt szeretnének velünk ápolni, akkor egy bizonyos korláton belül lesznek kénytelen mozogni. Mert nekem ebből nagyon elegem van!
- Attól, hogy nem mondtad, még tudtam. - Lehet az ilyesmit nem észrevenni? Nem hiszem... Legalábbis akkor az illető személynek felső fokon kell figyelmen kívül hagyni partnerét, hogy ne tűnjön fel neki, hogy valami nem stimmel. Ennyire önzőnek nem képtelenség, csak én nem tudok lenni. De mégis mit kellett volna mondanom? Egy ideig vártam, hogy majd magától is elmondja, hogy mi a baj, hogy mi nem vagy inkább miért nem működik, de nemtette. Én pedig éppen emiatt nem kérdeztem. Ha egyszer láttam rajta, hogy nem akar erről beszélni, akkor mégis mit kellett volna tennem? Nem kényszeríthettem ki belőle a válaszokat.
- Ez nem olyan bonyolult... Azért mert egyre gyakrabban eltaszítottál magadtól, én pedig már végül belefáradtam és felhagytam a dologgal. - Tényleg nem tudom mi mást tehettem volna. egyáltalán nem úgy tűnt, mint ai csak arra várna, hogy rákérdezzek, hogy szóba hozzam a dolgot. Sokkal inkább mint aki tart attól a pillanattól.
- Nem hiszem, hogy túl sokáig bírtam volna egy cicababa mellett. Persze egy porcelánbaba mindig jól fest valakinek az oldalán, de hogy még azért is kérvényt nyújtsak be nála, hogy legyen szíves főzzön egy kávét, na azt nem! - Ezt a fajta életmódot mindig is nevetségesnek tartottam. Meg sem érné azért a hisztériáért cserébe, amit egy bögre kávéért végig kellett hallgatni. Addig szerintem megcsinálnám inkább magamnak, többször. Ő pedig még mindig a hisztinél tartana, hogy miért éppen neki kell azt megcsinálnia...
- Hosszú, mentálisan kimerítő és rettenetes unalmas... Azért nem. Amikor pedig végre hazaérek mindenre szeretnék gondolni csak a munkámra nem. De még jobban szeretnék arra nem gondolni, amíg dolgozom, hogy mire kell aznap hazaérnem. - Ezen a téren szinte sosem ért eddig még csalódás. De valahol jó lenne már ezt is elkezdeni.
- Tehát ha nem úgy kellene hazaérnem minden nap, mint aki előtte tíz perccel élete legrosszabb telefonhívását kapta az nagyban változtatna sok mindenen. - Ő is beláthatja, hogy régebben mennyire másképp volt. Most is lehetne úgy. Kivitelezhető, csak akarnunk kellene egy kicsit. Mert ebben aztán ketten maradtunk. ebben senkit sem tud segíteni. Magunknak kellene ezt megoldanunk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 13.11.13 13:05

- Hát akkor legyen így jó? Persze ünnepekkor meg ilyesmi lehetnek akár nálunk is, de csak úgy hétköznap elviszem őket anyáékhoz, és ennyi. Akkor nem kell arra hazajönnöd, hogy anya ott van és... talán idővel majd újra szívesen lépsz be a házba. - remélem, hogy így lesz, mert most tudom persze, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem leli örömét abban, ha hazaér. Bárki láthatná rajta ez nem kérdés, és szeretném, ha változna, ha tényleg örülne, amikor átlépi a küszöböt és nem csak annak, hogy a gyerekek kiszaladnak elé, hanem másnak is... nekem is. Annyira akarom, hogy működjön, talán a végén pont ez lesz a baj, hogy rágörcsölök, vagy már egy ideje ez a baj, hogy már nem természetesek a dolgok, hanem próbálunk tenni, kínlódni, és ez nem megoldás. Főleg úgy, hogy közben nem beszéljük meg a gondokat. Most legalább már eddig eljutottunk, hogy megpróbáljuk kiteregetni a szennyest, az érzéseinket, ezzel egy kicsit közelebb jutva a másikhoz.
- Persze, de mindig nehéz igazán felfogni a másik helyzetét. - teszem még hozzá. Komolyan lassan már én kezdem rosszul érezni magamat a szüleim helyett, mintha az én hibám lenne minden. Ez minden szavamból és gesztusomból látszik, ahogy próbálom megoldani az egészet, olyat kitalálni, amitől neki jobb lesz. Ez a mániám és néhol ez is a baj velem, hogy mindent meg akarok oldani és nem azt nézem elsősorban, ami nekem fontos, hanem már jó ideje csak azt, ami másnak, neki, vagy a gyerekeknek. Ezért szorítottam háttérbe mindent, ami gond volt és így ezek szép lassan felőröltek. Nem tudom, hogy ezen hogy lehet változtatni, hogy próbálhatnék meg jobban figyelni saját magamra is.
- Ne mondd ezt Devon, én igyekszem most is, de egy-egy szóval újra ellöksz magadtól. - egész este váltogatja a véleményét, egyszer úgy tűnik tenni szeretne ő is, máskor viszont újra csak a negatív véleményt hallom, hogy mennyire közel van ahhoz, hogy kikészüljön, hogy már mennyire nem bírja. Látom az arcán, hogy szenved és ez egyszerűen az én maradék életkedvemet is teljesen elveszi. Jó lenne, ha jobban érezném belőle, hogy ő is szeretne tenni kettőnkért, a kapcsolatunkért, de olyan, mintha egy nyomorult mérleghintán ülnék és folyton csak váltakozom a fent és a lent között. Végül csak kibököm neki az egészet, az elejét, vagy hogy is fogalmazzak. Valahol onnan indult minden, a szüléstől, azután kezdődött, én legalábbis így érzem. Szépen fokozatosan hidegültünk el egymástól. Persze tudhatta, érezhette, hogy mi a helyzet, csak az okokkal nem feltétlenül volt tisztában, hogy nem az a baj, hogy már nem szeretem, vagy hogy nem akarok vele lenni, sokkal inkább magammal volt bajom, magamtól féltem, és nem tudtam, hogy mit kezdjek azzal, hogy nem élvezem úgy az együttléteket, mint előtte. Nem tudtam, hogy ez miattam van, vagy miatta, vagy a szülés miatt, és egyszerűen csak megpróbáltam kizárni pedig ugyanolyan fontos lett volna mindkettőnknek, hogy én is jó érzéssel nyúljak el utána az ágyon, és ne csak úgy, mint aki végre túl van rajta.
- Pedig én nem akartam, legbelül sikítottam, hogy vedd észre, hogy nem vagyok képes kimondani, amit akarok, hogy tedd meg felém te a lépést. Butaság... tudom. - nekem kellett volna lépnem, elmondani neki, hogy mi bánt, közösen megoldást keresni, de mégsem ment. Maradtak a pocsék éjszakák és nappalok, amikor próbáltam erőt gyűjteni, hogy beszéljek vele, de aztán sosem ment, végül pedig már nem is volt fontos. Egyszerűen csak félretettem és elfelejtettem, hogy mi is volt a baj a legelejétől fogva. Inkább a munkájáról kérdezem, miközben besétálunk az étterembe és hamarosan az asztalunkat is megkapjuk. Hagyom, hogy ő rendeljen italt, tudja, hogy mit szeretek, miért ne bízhatnám rá? Az étlapot majd átnézem én, az már nem gond.
- Hidd el nekem sem jó ez így, engem is kikészít, hogy hiába várlak haza már nem olyan, mint volt, már néha nem is voltam biztos abban, hogy várom, hogy meggyere. - halkan sóhajtok egyet felpillantva az étlapból. Olyan jó lenne ezt hanyagolni, a negatívumokat. Tudjuk, hogy mi a rossz, akkor miért kell újra és újra elmondania?
- De most inkább kereshetnénk a megoldásokat nem gondolod? - teszem azt hozzá, újra elmerülve az étlapban. Ha még párszor elmondja, hogy mi mennyire rossz neki... én nem is tudom, egyszerűen csak nem tudom, hogy hányszor tudom még végighallgatni. Érdekel, hogy mit gondol, hogy mit érez, de azt ami nyilvánvaló, amit én is tudok, azt nem kell felhoznia megint, ezek tények, hogy pocsék az életünk, az estéink, de most azért vagyunk itt, hogy ez változzon, nem azért, hogy mindet felhánytorgassunk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 13.11.13 17:58

- Csak szeretném azt hinni, hogy tényleg csak az unokáit szeretné látni, amit egyszerűbben is megtudunk oldani, anélkül, hogy összevesznénk. - Anélkül, hogy összevesznénk valamin közvetlen miután kitette a lábát a házból, ami nekem sem feltett szándékom, de valahogy mindig összetudjuk hozni. Jó lenne már megtapasztalni azt is milyen amikor másképp alakulnak a dolgok, mint ahogyan azt elképzeltem. Mert lényegében nálunk napi szinten ugyanaz a forgatókönyv, az események változatlanok.. És ami azt illeti kezdem már egy kicsit unni. Mintha teljesen feleslegesen múlnának el a hétköznap estéink veszekedéssel, úgysincs semmi eredménye vagyis értelmetlen. Hogy akkor miért csináljuk?M Mert az utóbbi időben ebben vagyunk igazán jók, még ebben sem inkább. Szóval mindenekelőtt arra kellene rájönnünk, hogy egyáltalán képesek vagyunk-e még bármit is együtt jól csinálni. Régebben egészen könnyen ment, most viszont egyre nehezebben tudjuk megtalálni a közös hangszínt amellyel egyaránt megértenénk egymást. Én talán megérdemlem, ami velem történik, hogy a feleségemet is egyre inkább eltávolodni érzem magamtól, mert ez is történik kettőnkkel. De még ha nem is fogja elhinni nekem őt nem akartam bántani. A házasságunk jelenlegi állapotának pedig a családunk minden egyes tagja ugyanúgy szenvedő alanya. Mégis hogyan kellene eltitkolnunk...? Az sem lenne helyes. Még magunkkal sem tudjuk elhitetni, hogy minden újra rendben lehet, akkor hogy akarhatnánk másokkal?
- Én sajnálom, de nem tudom... Nem tudjuk a dolgokat meg nem történtté tenni. Attól, hogy elmúlt, attól még ugyanúgy érzem. De ha neked van valami ötleted arra hogyan tudnánk ezen változtatni, akkor ne tartsd magadban. Oszd meg velem... Mert így nem könnyű. - Hiába is szeretném, akarnám hogy a dolgaink rendeződjenek, ha egyszer nem érzem, hogy valójában megérdemelném. Még fogalma sincs róla, hogy mindenek előtt talán először meg kellene, hogy bocsásson nekem. Azt pedig még úgyszintén nem tudhassa, hogy miért. Így az sem biztos, hogy ha kiderül az igazság egyáltalán lesz még mit helyrehoznunk, hogy egyáltalán velem marad, hogy nem szeretné magát mihamarabb mentesíteni tőlem. Mert ha tényleg elválna szíve szerint mert nem képes elviselni, hogy megaláztam a női önbecsülését, akkor nem akadályozhatom meg ebben. Persze ha erre fog kérni, akkor nem fogok sokáig akadékoskodni. Én azt akarom, hogy a gyerekeim boldog, szerető családban nőjenek fel, nem pedig egy olyanban ahol nap mint hangos vitákat kell végighallgatniuk lefekvés után. Valószínűleg nekem sem tenne túl jót ha napi szinten felhánytorgatná  a házasságunk harmadik felét.
- Nem. Nem volt butaság! Csak próbáltam elfogadni, hogy nem lehet könnyű. Semmit sem akartam rád erőltetni. Azt sem akartam, hogy úgy érezd azt teszem, ami nem volna fair veled szemben. Őszintén szólva fogalmam se lett volna arról, hogy mit mondhatnék, hogy mit kellett volna mondanom. - Így inkább egész egyszerűen csak örültem annak, hogy apa lehettem. Amellett pedig próbáltam minden egyebet elfelejteni, talán csak hogy legyenek máris problémáink. Megértettem, hogy neki először is önmagával kellene megbirkózni majd megbékélnie a szülés után, mert kétségtelenül megváltozott. de ami még fontosabb, hogy anya lett.
Sosem értettem, hogy egy házasságban hogy tud két ember ennyire eltávolodni, elidegenülni egymástól. Nem mintha mióta én is egy férj vagyok okosabb lennék ezen a téren. Nekem fogalmam sincs, hogy mi történhetett. Jó, azt persze tudom, hogy minden hová vezetett, de hogy valójában mi volt a kiváltó oka. Mi... Mi ketten. ennyit én is tudok, de ez még nem túl sok. Mi az oka annak, hogy itt ülünk egy,mással szemben és képtelen vagyok megszólalni tanácstalanságomban, mintha nem is lenne mondanivalóm.
Az sem hiszem, hogy túl sok jóhoz vezetni, ha túlságosan rágörcsölnénk erre a dologra. Nem szeretem mikor valami túlságosan erőltetetten, vontatottan megy. Végül is nem olyan meglepő csak egy kicsit aggasztó, hogy képesek voltunk mindenféle gond nélkül végigülni a vacsora nagy részét. Egyikünk sem így tervezte, ha jól gondolom. De azért nem is volt akkora kudarc, mint amire számítottam, nem számítottunk... Vártunk, nem vártunk. Legalább most már tudjuk, hogy képesek vagyunk még szót érteni egymással normális, nyugodt körülmények között.

- Még nincs olyan késő... Esetleg lenne kedved sétálni egyet? - Még szép, hogy nem akarom, hogy holnap az legyen a fejemhez vágva, hogy meg sem próbáltam megtenni az első lépéseket annak irányába, hogy egy kicsivel közelebb kerüljünk egymáshoz. Még tényleg nincs olyan késő. Holnap pedig egyáltalán nem is lenne muszáj annyira korán kelnünk, hiszen csak mi ketten leszünk. De azon sem lepődnék meg, ha megkérne, hogy inkább a kanapén töltsem az éjszakát vagy ő menne át a gyerekszobába...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 14.11.13 8:40

- Hát akkor legyen így. Én bármit megtennék, amitől úgy érzed, hogy változhat a helyzet. - igen azt hiszem tényleg így vagyok vele. Nem akarom, hogy zátonyra fusson a házasságunk és igenis küzdeni fogok azért, hogy ez ne történhessen meg. Szeretném, ha működne és ha ehhez az kell, hogy a szüleimet egy kicsit távol tartsuk magunktól, akkor meg fogom tenni ezt is, érte. Még mindig szeretem, ha talán nem is pontosan ugyanúgy, mint fiatal lelkes csitriként, de attól még így van, és remélem, hogy az a lelkesedés, az a tűz még valahogy feléleszthető. Mert ha nem... akkor nincs értelme kínozni egymást, akkor lehet, hogy tévedtünk, és mindenki másnak igaza volt, akit azt hangoztatta, hogy nem illünk össze, mert olyan nagyon mások vagyunk. Én mégis úgy érzem, hogy csiszolódtunk egymáshoz és hogy ő rengeteg jót kihozott belőlem, amit az utóbbi időben kezdek megint elveszíteni. Szeretném visszakapni őt, magamat... olyan jó lenne megint boldognak lenni, rettenetesen hiányzik.
- Tudom, nekem is fáj sok minden, de ha újra és újra felemlegetjük, attól nem lesz jobb. Úgy érzem egyszerűen talán csak meg kellene próbálni tiszta lappal kezdeni. Nem is tudom... valahogy. - annak nem látom értelmét, hogy folyton felhozzuk a hibákat, azt ami fájt, úgy nem lehet rajtuk tovább lépni. Nem forgathatom vissza az időt, nem tehetek dolgokat meg nem történtté, így hát nincs más, mint együtt élni velük, és elfogadni, hogy igenis ez van, de lehet jobb, ha megpróbálunk együtt tenni érte. Ha megpróbáljuk újra kicsit jobban megismerni egymást, újra nyitni a másik felé... beszélgetni normális emberek módjára viták nélkül. De azt nem lehet, hogy a sérelmek folyton a felszínre bukkannak, úgy nem hiszem, hogy menni fog.
- Pedig annyira jó lett volna valahogy megoldást keresni... egyedül nem ment, és rémesen hiányzott az, hogy jól érezzem magam veled. Tudom milyen volt a szülés előtt és rémes érzés, hogy elveszett. - aztán mivel már nem próbálkoztunk annyira... már végképp nem volt igazán jó. Pedig biztosan van megoldás, valami módon, akár segítséggel, vagy... nem tudom, de a mai napig is hiányzik az érintése, a csókjai, hogy esténként csak fekszünk egymás mellett, mint akik már nem is ismerik egymást. Szörnyű érzés volt, hogy ez az egész a szülés miatt történt, én pedig nem akartam ezt elfogadni, mert azzal úgy éreztem volna, hogy a gyerekeket hibáztatom. Nem akartam őket beállítani bűnbaknak, hiszen nekünk kellett volna a problémát megoldani valahogy. Ezért nyomtam el inkább magamban is idővel, hogy mi a baj, mi a gondok igazi forrása.
De legalább a vacsora idejére félre akarom tenni ezeket, egyszerűen csak beszélni semmitmondó témákról, kötetlenül. A legutóbbi filmről a moziban, vagy hogy elmehetnénk valamikor színházba, tudom is én. Csak, hogy ne folyton azon rágódjunk mi történt, vagy minek kellett volna máshogy történni. Nem javíthatunk meg mindent, csak megpróbálhatjuk a mostani helyzetet valahogy feltornászni, valahogy a családunkat újra egyesíteni, hogy ne csak a gyerekek kössenek össze minket és egy fogadalom évekkel ezelőtt, hanem tényleg akarjunk is együtt lenni. Nem tudom, hogy ez a vacsora változtat-e az életünkön, de azt igen, hogy talán egy lépés a szebb jövő felé, ahol végre egy kicsit talán újra boldogok lehetünk, valahogy.
- Persze, ha megkapom a zakódat... mint régen. - ejtek meg egy apró mosolyt. Szeretem az illatát és ha más nem, hát legalább így kicsit magamon érezhetem. És azért tény és való, hogy késő van már ahhoz, hogy egy ilyen semmi ruhában mászkáljak az utcán. De attól még nagyon is szívesen teszem. Azért az étterem mindenre nem megfelelő hely, inkább arra, hogy kizárjuk a gondokat és megpróbáljunk felnőttek módjára nyugodtan enni. Viszont én nem is tudom... ismerem már annyira, mintha valami lenne, ami... ami furcsa, amit egész este éreztem rajta, de nem tudnám megfogalmazni pontosan. Valamiféle feszélyezettség, vagy gond, amit el akar mondani, de valahogy nem jön a szájára a megfelelő kezdőszó. Ha megkapom a zakót, akkor összehúzom kicsit magamon és úgy pillantok rá oldalra, a tekintetem egyértelműen kérdő, egyszerűen csak érzem, hogy valamit mondani szeretne. Csak azt nem tudom, hogy ez vajon jó, vagy rossz rám nézve.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 15.11.13 19:40

Meddig lehet ezt így bírni mardosó bűntudattal? Úgy érzem, hogy napról napra egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy felemésszen. Én is tudom, hogy el kellett volna mondanom. Sőt, nem is kellett volna engednem, hogy megtörténjen, de ha belepusztulok sem tudom visszacsinálni. Sajnos, nem lehetséges. Az sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy most először érzem azt mióta a feleségem, hogy nem érdemlem meg. Eszméletlenül hiányzik a támogatása, de elképzelésem sincs róla hogy fogjuk ezen túltenni magunkat. Valószínűleg sehogy sem. Pedig hasonlóképp akármit, bármit megtennék azért, hogy megbocsásson, de legfőképp, hogy ezek után is képes legyen mellettem maradni, hogy ne úgy éljünk egymás mellett mint két idegen. Mondanom kellene valamit, de egyetlen szó, hang sem jön ki a torkomon. Rajtam viszont egyre inkább láthatóvá, közöttünk pedig egyre inkább érezhetővé válik, hogy valami nyomaszt. Ő mindenre képes lenne azért, hogy a dolgok megváltozzanak, hol ott a legfontosabb titkon köztünk még nem is tudja, ami talán mindennek a kulcsa. Persze ezenfelül is voltak kisebb-nagyobb problémáink, a kis hibám már csak a hab a tortán.
- Tiszta lappal... - Pontosan ez az ami nekem nem megy. Nem sikerülhet, amíg a tiszta lapom mocskos. A legszebb az egészben, hogy eddig sem egymással beszéltük a problémáinkat, ahogy kellett volna, akkor ezek után hogy fog lenni? Kihez kellene rohannunk panaszkodni? Hogy kellene csinálnunk mindezt, hogy a kicsik tényleg ne sejtsenek semmit? Meglehet, hogy kicsik, de nem ostobák. Sőt, talán még előbb feltűnik nekik, hogy anyu meg apu nem boldogok mint másoknak. Hm, a könnyebbnek tűnő út olykor a nehezebbet rejti magában. Eltitkoltam, nem mondtam el... Teljesen mindegy. De most már nem tudom magamban tartani. Nevezze ki minek akarja, de a legreálisabb kifejezés rá talán a bűntudat.
- De legalább most már tudjuk, hogy mi velünk van a probléma. A hiba nem másokban keresendő, hanem bennünk. De akkor sem értem... Ha nem álltál még készen arra, hogy ismét lefeküdjünk, akkor miért nem így mondtad? Könnyebb lett volna. Mert akkor csak ez volt a probléma most viszont már minden. Én voltam túl türelmetlen, nem tudtam eleget várni? - Egyáltalán mi volt a probléma? Talán férfi ésszel csak nekem ennyire magas ez? Én nagyon igyekeztem mindenre odafigyelni, de ez sem volt elég. Kétségtelen. Nekem észre kellett volna vennem. Persze mindketten éreztük, hogy valami nem stimmel velünk, közöttünk. De mégsem nekem kellett kipréselnem magamból egy három kilós gyereket. Őszintén akkor ott a szülészeten hát elképzeléseim sem lehettek arról, hogy miféle fájdalmai voltak, amit láttam és hallottam az is sok volt és egy kicsit sokk is. Mondhatta volna... Túl sok itt a feltételes mód az a legnagyobb baj. Igen, alakulhattak volna másképp is a dolgaink, de ez van. El kell fogadnunk, ha tudjuk.
- Hogyne... Máris. - Amint felálltunk az asztaltól rá is terítettem. Azért egy hatalmas kérdőjel az is, hogy ez az időhúzás - amit művelek - mennyire fog rajtam segíteni, mert a hallgatásban abban nagyon jók vagyunk. Viszont egyikünk sem szeretné órákig mély csendben és egyetértésbe burkolózva sétálgatni.
- Justice... Mondanom kell valamit. - Néztem rá komolyan, de alig tudtam a szemébe nézni és még az a tekintet is vészterhes volt. Miután kiértünk az étteremből egy padot találva le is ültünk. Azt hiszem jobb lesz ha ehhez mindketten leülünk. Azt hiszem soha életemben nem bántam még semmit sem ennyire.
- Én már jó ideje keresem a megfelelő szavakat és alkalmat, de azt hiszem, hogy ilyen nincsen. Ha tudnék mindent visszacsinálnék, de nem tudok a történteken változtatni. Viszont nem tudom így tovább folytatni... Én nem érdemlem meg, hogy éjszakánként miattam sírj. Nekem... Én lefeküdtem valakivel. - Ez most mindent megváltoztat kettőnk között. Most már inkább egyedül csak rajta múlik, hogy akarja-e még mindig helyrehozni a dolgokat. De legalább most már az a bizonyos lap az én részemről is tiszta. Most már tudja. Én sem vagyok olyan makulátlan ebben a dologban. ugyanúgy tehetek mindenről.
- Mondj valamit... Kérlek. - Igazság szerint hozzá sem merek nyúlni, mert attól tartok, hogy végképp kiborulni. Így is jó esély van rá. Akkor viszont fogalmam sincs mit fogok tenni. Valószínűleg az első kérdést lesz a legnehezebb megválaszolnom, már ha egyáltalán egyetlen kérdést is felfog tenni. De akkor az egész biztosan a miért fog lenni. Nem tudom. Egyszerűen csak nem voltam elég erős. Nem miatta volt, nem is magam miatt, csak úgy megtörtént. Mintha erre lenne elfogadható magyarázat.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 15.11.13 20:01

Nem is tudom, ahogy telik az idő egyre inkább érzem, hogy valami nincs rendben. Nem is tudom, talán már csak paranoia, legalábbis ezt próbálom bemagyarázni magamnak, hiszen egyértelmű, hogy nincs minden rendben közöttünk, de ez mégis valami más, mint lenne valami még a háttérben... női megérzés, hatodik érzék, vagy csak már ismerem eléggé a férjemet, hogy a szavai és a gesztusai erre mutassanak rá. Mégis beszélek tovább, próbálom meggyőzni, hogy én igazán igyekszem, hogy szeretnék mindent megtenni, hogy újra kezdjük, hogy megoldjuk ezt, hogy legyen jövőnk és ne külön, hanem együtt. Igen, kezdhetnénk tiszta lappal, elfelejtve a rossz dolgokat, valahogy újraindítani mindent, hogy megismerjük egymást és képesek legyünk újra szeretni. Hogy boldogan jöjjön haza, én pedig tényleg várjak rá. Szeretném, ha lenne rá esély, mégis frusztrál közben ez a furcsa érzés.
Tudom, hogy az én hibám az, hogy nem beszéltem neki a legelején arról, hogy mi a baj, de valahogy nem ment, nem akartam hogy folyton csak várjon, hiszen már a terhesség utolsó hónapjai sem voltak e téren túl könnyűek, aztán az első pár hét várakozása és nem akartam még tovább húzni, hiszen férfiből van, és vannak szükségletei... szerettem volna, ha jó neki, ha jól érzi magát és inkább kizártam azt, hogy nekem viszont egyáltalán nem jó.
- Én...én nem tudom Devon. Próbáltam, akartam mondani, de mégsem ment. Úgyis sokat vártál már, és féltem, hogy ha nem adom meg azt, amire szükséged van, akkor rossz lesz. Úgy voltam vele, hogy talán majd magától jobb lesz, majd egyszerűen csak megoldódik. - csak, hogy nem így lett. Mire talán már így lett volna, addigra pedig már nem számított, hiszen úton volt Sam és kezdődött minden előröl. Olvastam én arról, hogy vannak, akiknek hónap, akár egy év is kell, hogy rendbe jöjjenek normálisan a szülés után, de nekem mire már tényleg oké lett volna, addigra sikerült teljesen tönkremenni közöttünk mindennek és igenis erősen ez az alapja, hogy nem voltam képes ezt megbeszélni vele és közösen megoldást találni, vagy... új technikát, vagy nem is tudom. A séta pont ezért fog jót tenni, egy kicsit kiszellőztetni a fejem mindig jól jön és most talán főleg. A zakót meg is kapom, amit nem gondoltam, hogy ne így lenne. Összehúzom magamon és már-már aggodalmasan nézek rá, amikor megszólal, és látom is az arcán, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Mi a baj Devon? - leülök, ahogy kéri, de tényleg aggódom. Látom rajta, akkor hát tényleg eddig is jól láttam, hogy valami nagyon nincs rendben és nem csak azok a dolgok, amikről beszéltünk. Rémes képek zakatolnak a fejemben, mindenről, de ez, amit mondd fel sem merül bennem. Nem is tudom, nem tudtam elképzelni róla, hogy egy másik nő... Úgy nézek rá, mint aki szellemet lát, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy igazat mondd, hogy ezt titkolta és hagyta, hogy végigszenvedjem az egész estét, hogy magyarázkodjak, hogy magamat hibáztassam, hogy próbáljak megoldásokat keresni, miközben ő ezt végig tudta, kit tudja mi óta. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, képtelen vagyok megszólalni, talán percek is eltelnek mire sikerül. Az zökkent csak ki, amikor újra megszólal. Rá pillantok, de azt hiszem az arcom mindent tükröz, ami most bennem van.
- Mikor... miért... és kivel... hányszor? Ez... ezt tényleg komolyan mondod? Én... én... mégis hogy tehetted? - mardossa a torkomat a sírás, érzem, ahogy egyre inkább növekszik a gombóc a torkomban, de egyelőre még vissza tudom fogni. Görcsösen szorítom a zakóját, amit előzőleg húztam össze magamon, szinte lassan már elfehérednek az ujjaim. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni és felfogni ezt az egészet.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 22.11.13 22:55

- Egyszerűen csak megoldódik... Hát persze, mint minden más is az életükben. - Eleinte meglehet, hogy csak ez lett volna az egyedöli problémánk, de most már minden. Mondhatjuk, hogy csak csúnyán összecsaptak a fejünk fölött a hullámok és egyre nagyobb teherként zúdulnak a nyakunkba, mi pedig egyre nehezebben bírjuk. Természetesen semmi sem fog magától megoldódni, csak még bonyolultabb, átláthatatlanabb lesz minden. Egyre több és több megválaszolatlan kérdés, mi pedig csak állunk egymással szemben a válaszokra várva, de nincs aki megadja azokat, mert nekünk kellene, de nem megy, mert nem tudjuk. Igen, másképp is történhetett volna, de így alakult. Ebből kell valamit kihoznunk, eldöntenünk, hogy mit szeretnénk. Sokáig fogalmam se volt róla... Az persze mindig is egy biztos pont volt, hogy a családom nélkül semminek érzem magam, mintha már nem is lennék. Látok, de nem érzek. De minden más olyan zavaros volt, végeláthatatlan. Én pedig akárhányszor szerettem volna szóra nyitni a számat valahogy sosem jött ki hang a torkomon, sehogy sem tudtam belekezdeni, hát inkább csak lenyeltem az egészet már megint, mint mindig.
A problémák nem fogják önmagukat megoldani, de különösen ha időközben még csatakoznak a már meglévőkhöz további gondok is. Túlságosan arra fektettük a hangsúlyt, hogy kellett volna... Kicsit sok a feltétles mód a a kapcsolatunkban, aminek ha jól sejtem nem lenne ott a helyük. Neki szólnia kellett volna, hogy valami még mindig nem stimmel. Nekem nem kellett volna egy másik ágyban, egy másik nőnél keresni a boldogságot. Elejétől fogva meg kellett volna beszélnünk, hogy mi miért történik, mert oka természetesen mindennek van, ami könnyen lekövethető és visszavezethető. De akárhogy is volt, nem hiszem, hogy kizárólag ennek köszönhető, hogy másra vágytam. Nem ez volt az egyedüli problémánk. Eleinte pedig még egész jól viseltem, amíg nem adódtak más bajok is...

- Számít ez? - Annyi kérdést tett fel, aminek már nincs értelme. De érthető, ha úgy érzi tudni szeretné. Csak ne esne olyan nehezemre megválaszolni őket. Még soha életemben semmi sem fájt ennyire, de ez még csak a kezdet. Az igazi pokol akkor fog majd leszállni rám, attól a pillanattól fogva, hogy képtelen lesz már hinni nekem, megbízni bennem. Azt hiszem most valahogy fog eljönni a tanácstalanságom mélypontja. Fogalmam sincs hogyan tovább, merre...
- Sok idő telt el... Hiányoztál, de nekem nem volt képem siettetni. Így csak tovább vártam, majd már nem is vártalak igazán, mert valahogy felhagytam ezzel. Tudom, hogy jobban kellett volna akarnom. - Én is tudom, hogy hatalmasat hibáztam, hogy ezzel most minden megváltozik kettőnk közözz, beleértve a mostani emígy sem könnyű helyzetünket. Azt hiszem ez lenne a válasz a miért kérdésre.
- Néhány hónapja... Már vége, de nem tudom meg nem történtté tenni a dolgokat. Megtörtént. Én nem hagyhattam, hogy úgy próbáld minden erőddel megmenteni a házasságunkat, hogy ezt nem tudod. Mert talán... Talán így már nem is akarod. - Egyszerűen muszáj volt erről tudnia. Inkább ez mint az örökös bűntudat, hogy nem voltam őszinte vele, hogy a hazugságomnak köszönhetem, hogy egyáltalán még együtt vagyunk?! Így nem működik. Most már tényleg semmi sincs rendben. Talán célszerű volna mindent a legelejétől kezdeni és onnan követni a szálakat tovább. Mert akárhogy is minden ott kezdődött, hogy egyre inkább eltávolodtunk egymástól, mert valami nem volt a régi közöttünk. Én komolyan nem tudtam mit tehetnék, hogy ez megváltozzon. Jó, egyértelműen nem ezt kellett volna... Nem is így értettem. De annak sem látom értelmét, hogy gyerekes magyarázkodásba kezdjek, hátha úgy kisebb lesz a büntetésem is. Felnőttek vagyunk. Az igazság is legyen felnőtt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 23.11.13 11:19

- Tudom, hogy butaság volt ebben reménykedni, de mégsem tudtam lépni feléd, aztán már még nehezebb lett és végül amikor próbáltam már észre sem vetted. - igen, túl sokáig húztam, meg kellett volna beszélni már az elején. Nem tudom, hogy miért nem voltam rá hajlandó, hiszen ismerem jól, és bízhattam volna benne ennyire, de mégsem ment. Mindennek ez a kiváltó oka és most szeretném, ha meg lehetne oldani valahogy, utólag. Valahogy újra építeni az egészet, muszáj hogy erre legyen lehetőség, a kicsik miatt, miattunk és úgy általában, hiszen olyan sok évet öltünk a kapcsolatunkba. Nem lehet csak így egyszerűen vége, ha van még értelme, akkor igenis küzdeni kell. Bár csak nem derülne ki ez a kis sötét folt, ami szinte letaglóz, amikor kimondja. Nem, ezt egyszerűen nem feltételeztem róla, még akkor sem, ha tudom hogy rosszul alakult minden és csak egyre több lett a probléma. Az én fejemben meg sem fordult, hogy más férfivel talán jobb lenne, soha egy pillanatra sem. Persze nem is volt olyan nagy igényem a testiségre, mint férfiként neki. De akkor is, hogy tehette? Hogy tehette ezt velem... velünk, miért nem volt több akaratereje, miért nem akart akkor inkább felém lépni és megpróbálni valahogy megoldani, vagy akkor rendezni az egészet és hagyni a fenébe. Miért volt ez így jobb? Döbbenet ül ki az arcomra, és csak úgy sorjáznak a kérdések a fejemben, amiből párat ki is mondok. Butaság, nem tudom miért érdekel, miért akarok ilyesmit tudni, talán jobb lenne nem is gondolni rá, de ez nem ilyen egyszerű.
- Nem tudom... nem tudom, de... mégis... - nem tudom, tényleg, hogy számít-e, hogy tényleg akarom-e tudni, hogy volt volt az, hogy mennyiben volt jobb, mint én. Biztosan fiatalabb és szebb és persze nem olyan lestrapált és... jó ég, ha eddig nem volt önbizalmam, ettől még a maradék is elszáll. Nem tudom, hogy fogom összekaparni a romjaimat ezek után, hiszen a férjem, akit még mindig ugyanúgy szeretek másnál keresett vigaszt és szeretetet, nem nálam, és... nem tudom, hogy mit kezdjek az egész helyzettel. Jobb lenne kiborulni, sírni és nekiesni, hogy egy szemét csaló? Csak hallgatom csendben, és az arcom azt hiszem sok mindent elárul. A csalódottság váltakozik az értetlenséggel, a döbbenettel és persze a mélységes fájdalommal.
- Jobb volt vele... úgy jobban érezted magad? - bukik ki belőlem a kérdés. Nem tudom, miért is akarok ilyesmit tudni, hogy az önbecsülésemet még inkább a földbe tiporjam. Egyszerűen most csak sejtelmem sincs, hogy mit akarok, még az sem világos számomra, amit a végén mondd, hogy arra mit felelhetnék. Hagyta, hogy próbálkozzam akkor este, hogy magyarázkodjak, hogy igyekezzek elnézést kérni tőle ma, hogy minden erőmmel azon legyek, hogy jobb legyen, miközben ő ezt végig tudta, miközben ő talán más valakire gondolt. Mi van, ha... ha vele jobb volt neki, csak a családja miatt nem akar kilépni ebből az egészből? Mi van, ha ez az egész tényleg felesleges, ha igazából azt a nőt szereti, csak még saját magában sem tisztázta ezt? Én meg itt töröm magam.
- Az a kérdés, hogy neked kellünk-e még... lehet, hogy jobban hiányzik a régi vad és szabad életed, mint ahogy azt te saját magadnak beismernéd. - kemény szavak, de most nem várhatja el tőlem, hogy együtt érző legyek, vagy akár csak megsajnáljam. Iszonyatosan fáj és csak egész kicsi választ el attól, hogy ne törjenek elő a könnyek a szememből. Utálnom kéne azért, amit tett, igazán nagyon utálnom, de mégsem megy, nem vagyok rá képes, de attól még megbántott, nagyon csúnyán és abban sem vagyok biztos, hogy ő akarja-e egyáltalán ezt az egészet. Hogy engem akar-e, és nem csak a családját, amit már megszokott.
- Hívok egy taxit. - állok végül fel és a zakóját is visszaadom neki. Nem érdekel, hogy hűvös van, nem zavar, talán most még jót is tesz. Remeg kissé a szám széle, de még mindig próbálom tartani magam. Nem akarom látni, most nem, és azt sem akarom, hogy ő vigyen haza. Nem fogom én direkt a kanapéra utasítani, de azt hiszem most tisztában van azzal, hogy nem akarom látni az ágyamban. Nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel, most ilyen hirtelen nem, át kell gondolnom tiszta fejjel, és az most nincs meg, most csak mindenféle zavaros gondolatok pörögnek a fejemben, amik néha ellent mondanak egymásnak. Mintha csak ülne a vállamon az a bizonyos kisördög és rossz dolgokat súgna folyamatosan. Hamarosan már a kezemben a telefon, az étterem elé hívom a taxit. Erős vagyok, ki fogom bírni, hogy majd csak otthon bőgjek... ki fogom bírni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 23.11.13 21:17

- Ahogy múlt az idő egyre kevésbé láttam értelmét a dolgoknak. - Mindketten megérdemeltük volna az igazságot, de most már nem teljesen mindegy? Nagyon remélem, hogy még nem. Hogy még azért érdekelni fogja annyira, hogy kiboruljon, hogy a fejemhez vágjon, szememre hányjon dolgokat... Mert mindenek ellenére én akarnék tudnia arról, ha mindez fordítva esett volna meg velünk. Oké, ez bonyolult, de attól még szeretnék válaszokat hallani, ezért sem fogok csak úgy kibújni a válaszadás alól. Nem csak azért mert ennyivel tartozom neki, hanem mert bolond módon még mindig hiszek valamiben. Nem most kellene ennyire bíznom, de akkor annyira nem ment. Nem is tudom már mi volt a nehezebb, egyszerűen csak összejöttek a dolgok. Meglehet, hogy tényleg nem vettem észre azokat a sokatmondó jeleket, amelyeket kellett volna, hogy nem figyeltem eléggé, hogy önző voltam, de a történtek már csak a hab a tortán, eggyel több indok... Egy lépéssel közelebb kerültünk valamihez, már csak azt kellene tudnunk, hogy ez a vége vagy a kezdete. Mert ha a vége, akkor nem töröm magam, elfogadom. De ha mégis észreveszem mondjuk a tekintetében, hogy bárcsak ne lenne még vége, akkor nem fogom engedni. Talán még tudnék bízni. Ez lenne a könnyebbik része a feladatomnak, de mégis hogy várhatnám el ezek után, hogy ő is megbízzon bennem? A probléma már csak az, hogy a saját kérdéseimet sem tudok megválaszolni, de azok csak egyre többen lesznek és mind ugyanarra várnak. Én ha tudom előre, hogy ennyire nehéz fog lenni, akkor... Akkor sem tudom mit tettem volna. Simán csak nem gondolkodtam. Fogalmam sincs mégis hogyan tudnám megmagyarázni, hogy higgyen nekem. Valószínűleg sehogyan.
- Mert ha igen, akkor az is számít, hogy sajnálom és visszacsinálnám ha tudnám? - De nem tudom, ahogy jelentősége sincsen. Talán csak annyi, hogy kimondtam, hogy nekem számított. Számomra ez is egy kis lépés volt, bár fogalmam sincs hogyan vagy merre tovább. Azt sem tudom öt perc múlva hol fogunk tartani...  Még sosem éreztem ilyet, de azt hiszem a legtöbb férfi nem ezt érzi miután megcsalja a feleségét. Iszonyatosan nehéz ez. Gondolom ezek után minden mindegy, ami elhangzott az este folyamán, hogy nekem még mindig kell, hogy fontos. Azt meg inkább tudni sem akarom, hogy most mit gondolhat rólam, de szerintem többször is fogom hallani mint szeretném, azoktól a személyektől is, akiktől a legkevésbé sem lennék kíváncsi rá. A legnehezebb lesz elhiteti velük, hogy nem érdekel. Nem érdekel a véleményük, nem érdekel hogy mit mondanak.
- Ez nem ilyen egyszerű... - Nem tudom, hogy jobb volt-e vele, hogy hogy éreztem magam. Most nagyon szánalmasan érzem magam, azt tudom. És még talán annyit, hogy soha egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy elhagynám a kis kalandom végett. Semmi olyasmit sem jelentett. Csak szex volt. Nem kerestem, nem akartam magamnak senkit sem. Persze nem csak úgy megtörtént, mert ez baromság semmi sem történik meg egyik pillanatról a másikra. Kétségtelen, hogy akartuk, akartam mert szükségem volt valakire, de elmúlt.
- Ha az érdekel, hogy megérte-e, akkor nem. Nem érte meg! - Őszintén számítottam, vártam erre a kérdésre, csak épp ez az egy nem hangzott el. De nem fontos... Hogy tehettem? Fogalmam sincs. Tudom, hogy gondolnom kellett volna erre, de akkor semmire sem akartam gondolni.
- Ha nem kellenétek mi értelme lett volna elmondanom neked? Mit számít, hogy tudod vagy sem, ha egyszer úgy is elakarlak hagyni titeket? - Nem igazán tudtam értelmezni a kérdést, de azért megpróbáltam értelmesen felelni rá. De erre még csak nem is gondoltam. De most az egyszer nincs igaza. Kinek ne hiányozna a fiatalsága? De az én életem vele lett más. És ez hiányzik borzalmasan. Ez az, amit visszaszeretnék kapni. Az érzést. Mert jó ideje nem érzem már, akkor sem ha velem van.
Csak bólintani tudtam egyet, de még csak fel sem álltam. Nyilvánvaló, hogy csak szeretne egyedül lenni. Én pedig még jó tizenöt percet üldögélhettem csendben egy magamban a padon, mire nagy nehezen rávettem magam, hogy beüljek a kocsiba... Mert nem tudom, hogy ahová tartok egyáltalán tekinthetem-e még az otthonomnak, az otthonunknak?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 24.11.13 6:54

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.forumsr.com



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 30.11.13 11:35

Tom


Hangos, már-már fülsértő visítás töri meg a hajnal csendjét, én pedig a puszta szívinfarktusnak hála pördülök le az ágyról, teljesen belecsavarodva a pokrócba, amit éjjel futtában magamra terítettem. Vad rúgkapálás közepette próbálok megszabadulni tőle, hogy mihamarabb eljussak a csörgő telefonig, de az odáig való eljutás igen kellemetlen következményeket von maga után. Első körben megtaposom szerencsétlen Tiberius lábát, ki felmorranva kap utánam, de tekintettel jólneveltségére inkább visszahúzódik, és amint rászólok már el is iszkol, hogy az asztal alatt találjon magának menedéket. A fene se hinné, hogy egy ekkora kutya ilyen gyáva tud lenni.
Másodszor pedig sikerül belerúgnom a dohányzó asztal lábába, amit hangos káromkodások közepette veszek zokon.
- Ross! - szólok bele végül a vadul csörömpölő, zörgő telefonba, minek túloldaláról meghallom Sally szokásos unott és közömbös hangját.
- Action van Aaron. Várunk a Venetian hotelben - hosszú perceken keresztül magyarázza aztán, hogy miről is lenne szó valójában. Azt, hogy gyilkosságról van szó már akkor leszűrtem, mikor beleszólt a telefonba, mivel ilyen esetekben mindig ő hív.
Röpke tíz perc alatt összeszedem magam és már indulok is a helyszínre.
Megigazítva szürke zakómat és a bordó nyakkendőmet, a szemembe húzom a napszemüvegemet, hogy aztán az embereket kizáró kordon felé battyoghassak. A nap már ki-kikandikál a horizonton, de még a hajnali szürkeség bőven a vállunkra nehezedik. A hosszú feketét kortyolgatva állok az egyik ügynök elé, aki már egy ideje itt tartózkodhat.
- Zárjátok le az egész épületet miután kilakoltattátok, és az egész környéket zárjátok le száz méteres körzetben. A gyilkos még nem juthatott messzire, szóval minden felhajtóra és utcára állítsatok ki járőröket - adom neki az utasítást és ezzel meg is célzom az épületet minek hosszú lépcsősorán szökdécselve haladok felfelé. Soha nem szerettem azokat a gyilkosságokat, melyekhez, hajnalok hajnalán hívnak minket főleg nem akkor, ha előző nap egészen éjfélig melóztam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 30.11.13 12:02

Aron

Hajnali 4:50 van és ilyenkor riasztanak ki minket egy hotelhoz. Állítólag gyilkosság. Mint mindig. Szokáshoz híven az FBI ügynökök előtt érünk ki és ellepjük belül is,kívül is a területet. Először is mindenkit kitelepítünk a hotelból és a rendőrautókhoz vezényeljük őket. Miután üres az egész hely bemegyünk. Tíz perc után az ügynökök megérkeznek. Minden rendőr bent van már az épületben kivéve egy kettőt akik a civilekre vigyáznak. Az ügynökök is megérkeznek a helyszínre. Üdv. A nevem Tom Zecance rendőrtiszt. Kirendelték, hogy ön lesz a társam. Mondtam az egyik ügynöknek aki mellé kirendeltek. Ketten bementünk a szobába ahol a hulla van. Amint beértünk a rothadó szag megcsapott minket. Az egész szoba csupa vér volt. A hullának kint volt a bele és karjai megvoltak csonkolva. Ájj a rohadt életbe mindjárt ideokádok.... Mondtam és kimentem a szobából a szobaajtó elé. Halló Johnson..HALLÓ! Kiabáltam bele a Vokitokiba de semmi válasz. A vonal süket. Hé a vonal süket úgy, hogy... fejeztem volna be amikor az áram elment. Felkapcsoltam a zseblámpámat és odamentem az ablakhoz. Ó basszus! Mindenki eltűnt! Te jó ég. Mindenki eltűnt. Mi a fene folyik itt?! Az egész ház sötét és az emberek eltűntek. Mi a picsáért kellett bevállalnom ezt a rohadt riasztást?! Többhez is riasztottak de nekem ezt kellett elvállalnom! Mondtam magamban kiakadva. A rendőrautók is eltűntek, minden! Az ügynökkel lementünk a földszintre de ahol emberek álltak ott csak vérfoltok voltak. De ami a legiszonyúbb, hogy nem volt kijárati ajtó! Nem volt kijárat! Itt ragadtunk.  
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 30.11.13 12:37



Szemeim alatt szinte érzem a méretes fekete karikákat, melyeket a kialvatlanság és a fáradtság varázsolt oda. Az elmúlt hetekben igen kemény melókon vagyok túl, több sikeres és annál is több sikertelen akción, ami a keresztapámat illeti. Azt az embert lehetetlen elkapni. De ha egyszer eljutok oda, istenemre mondom, hogy azt nem fogja túl élni.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kávé semmit nem fog segíteni még akkor se, ha olyan szorgalmasan iszogatom a második nagy pohárra valót. Általában soha nem éri el a kelő hatást csak annyira, hogy később még fáradtabb legyek mert elhiteti velem hogy semmi bajom nincs, éber vagyok, és abban a kis idő intervallumban tovább tudom hajszolni magam és eddigi fáradtságomra ráteszek még egy jókora lapáttal. Hát köszönöm, de akkor ennyi erővel nem iszok kávét. Viszont függő vagyok, szóval lehetetlen lemondani róla még akkor is, ha muszáj lenne.
Az emberek meglehetősen furcsán viselkednek a környéken, mintha mind be lenne állva... mintha nem lennének normálisak. Meglehet, hogy hajnalok hajnalán robbantották ki őket a pihe ágyukból, de mintha a fátyolos tekintetek mögött nem lenne semmi. Mintha nem lenne semmi mögötte, csak robotok, élettelen bábuk volnának.
Ennek tudatában lépek oda a rendőrtiszt mellé, ki rögtön be is mutatkozik.
- Aaron Ross - nyújtok neki kezet, s ha fogadja kezet rázunk, de már fordulok is a széttrancsírozott hulla felé.
- Hát ebből aztán nem sokat hagytak nekünk - guggolok le a tetem mellé, kiről hirtelen meg se lehet állapítani, hogy férfi-e vagy nő. Gyakorlatilag nem sok maradt belőle ami az mellkasát és az arcát illeti.
- Azt mondanám, hogy nő, vagy egy fiatal, karcsú férfi. De nem tudom, egyikbe se vagyok teljesen biztos, amíg... - pillantok meg a lábánál valamit. Összevont szemöldökkel kapok ki a zakóm zsebéből egy magammal hozott orvosi kesztyűt, s annak segítségével ragadom meg a pénztárcát.
- Nő... - legalábbis ami a fényképet illeti. Se név, se már nincs a tárcából kihúzott igazolványon. De tényleg semmi!
- Nem vagyok szakértő ebben, de ami a szagot és a kinézetet illeti, nagyjából 2-3 napja lehet itt. Majd ezt a halottkém és a hozzáértők kiderítik - dörgölöm meg a szemeimet, és kezdek biztos lenni benne, hogy már nem csak az álmosság az, ami elkezdi lelombozni a hangulatomat. Magára a hullára se gyanakszok lévén, rengeteghez volt már szerencsém és ennél durvábbakat is megéltem már.
Amint felegyenesedek, sehol nem találom a zsarukát, így az ajtó felé veszem az irányt.
- Mi van, nem bírja a gyomrunk? - köpöm oda neki szigorúan, de ugyan akkor maró gúnnyal, szemrehányóan is.
Összevont szemöldökkel figyelem a férfit ahogy elindul egyenesen előre én pedig kénytelen vagyok követni. Talán észrevett valamit?
- Mit talált? - vonom kérdőre ahogy próbálok rájönni arra, hogy mi az, ami a földszint felé vonzza. Valami baj van itt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 30.11.13 13:00

Elmehet a fenébe Ross. Mondom neki a gúnyos megjegyzésére. Bizonyára maga is ilyen volt az első ilyen látványán. Mondom neki. A földszinten   elsuhanó árnyat látok ami nem kicsit aggaszt. Ross ne nézzen hülyének de nincs itt az ajtó! Mondom neki ledöbbenve és az ajtó helyére világítok. Az árny egyre közelebb ér hozzánk. A jelekből feltételezhetőleg ez az árny a halott nő lehet. Kiveszem a jelekből az egészet. A nő a hasán fekszik szóval hátulról támadták meg. Csak mi ketten voltunk a szobájában és a gyilkos akit nem látott. Vagyis azt hiszi mi öltük meg. gondoltam magamban. Ó a fenébe akkor ez azt jelenti, hogy...   Ross vigyázzon! üvöltök neki majd az árny neki dob a liftnek. Az áram visszajött, igaz időnként elmegy de visszajött. A dobástól elájultam. Amikor felébredtem Ross ügynök volt mellettem a halott nő szobájában. Felpattantam és megnéztem a nő tetemét. Ahogy gondoltam. A holttest eltűnt. Gyorsan bereteszeltem az ajtót és egy szekrényt toltam oda. Ross hülyének nézett de végül elmondtam neki, hogy mi a szitu. Megértettem, hogy nem hisz nekem, én sem hinnék magamnak ha nem a két szememmel láttam volna. Hirtelen egy nő és egy férfi jelent meg a szobában. Egy fekete ruhás férfi kinek arca nem látszódott. A férfi késsel leszúrt egy nőt és konkrétan felboncolja és karjait megcsonkítja. Majd eltűntek. Ross, ez a gyilkos és a nő. A nő fejében vagyunk! Ha túléljük akkor minden kis képvillanás mint az előbb elmondja ki a gyilkos és megoldhatjuk ezt az egészet. Mondtam neki.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 30.11.13 13:39



Hangja és szitkozódása hallatán csak elvigyorodok, és megdörzsölve a szemeimet, már ingatom is a fejem a furcsa sajgás csak nem akar múlni. Mintha megannyi kalapáccsal veregetnék a fejemet, én pedig próbálnék ellenállni neki.
- Tény, hogy nem vettem jó néven, de soha nem undorodtam az ilyen dolgoktól. De milyen kis suttyó rendőr maga, ha még nem látott ehhez hasonlót? Mióta van terepen? - érdeklődök. Lehet, hogy nem őt kell vallatnom, minden esetre furcsállom, hogy még nem volt terepen pedig nem húsz évesnek néz ki. Ha pedig nem volt terepen akkor miért őt rendelték ki ide? Hogy szépen feltartsa a munkánkat? Nem is értem. Minden esetre remélhetőleg kapok valami normális, érthető választ mind erre, vagy komolyan elkezdek gyanakodni. Na nem arról lenne szó, hogy talán ő lenne a gyilkos lévén, tényleg elég sápadtnak néz ki. Nem hiszem, hogy ő tette volna.
Miután követem őt, némi értetlenséggel figyelem őt, ahogy ide-oda pislog. Mikor az ajtót említi, szemöldököm a homlokomba szökik és megkeresem a hűlt helyét az ajtónak. A gond csak az, hogy én nagyon is jól látom.
- Miről beszél? - ingatom ide-oda a fejem és már meg is iramodok a tárgy felé, hogy megérintsem ezzel bebizonyítva neki, hogy nagyon is itt van. Fogalmam sincs, hogy mi üthetett belé. Sokkot nem kaphatott, hisz alig voltunk bent két-három percet a hullánál. A szag pedig nem szállhatott az agyába, hacsak nem arról van szó, amit én magam is érzek egy ideje a dögszag mellett. Furcsán émelyítő, mint a... mint a fertőtlenítő szerek a kórházban.
Értetlenül állok a dolog előtt, ahogy Zecance önkívületi állapotban kiabál. A fejemet fogva pillantok körbe és próbálok segítséget kérni a senkitől, mert tényleg nincs itt senki. Lehet, hogy "értek a hullák nyelvén" de az őrültekén már kevésbé.
Nagyjából tíz perc telik el és csak rázogatom az immáron eszméletlenül, a földön fekvő pasas.
- Hé, haver! Felóhajtasz kelni, vagy téged is zsákoljunk a szöszi mellé? - ez utóbbit csak akkor kérdezem tőle, mikor már nyitogatni kezdi a szemét. Egész életemben szkeptikus vagyok, így most se hiszem el, hogy itt valami szellemjárás lenne még akkor se, ha ez az egész annak hat.
Leesett állal figyelem ahogy felpattan és neki áll tologatni szekrényeket. Van egy olyan érzésem, hogy ezt soha nem fogom megérteni. Na nem baj, majd megbeszéljük ha már kijutottunk innen. A mellkasom szorítása viszont egyre erősebb, mintha már megfulladni készülnék.
- Aha, akkor most úgy kell ezt felfognom, mintha a Lostban lennénk? És mint ahogy ott a szigeten megjelentek a rohadt jegesmedvék, majd itt holmi kipurcant prostik szellemei fognak vágtázva. Megőrült Zecance? Ezt a legkomolyabban kérdezem! - vetek rá jelentőségteljes pillantást, hangom pedig zeng a hitetlenségtől és az értetlenségtől. Nem tudom mit akar ezzel elérni és egyáltalán nem is értem. Kezdünk meghülyülni, úgy érzem.
- És mégis hogy oldanánk ezt meg, ha eltorlaszolt az ajtót?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino 30.11.13 14:02

Figyeljen Ross ügynök. Nem vagyok hülye. Látom amit látok. Nézzen ki az ablakon! Nincs ott senki. Mondom neki majd beszélgetésünket megtöri egy fekete kör a falon. Közelebb megyek hozzá majd az csak tágul és tágul. Végül elborítom a szekrényt az ajtó elől kireteszelem, kidobom rajta Ross ügynököt és becsapom az ajtót. Feltápászkodunk a földről és benyitok a szobába. Csak vér és csontvázak vannak a szobában. Igen Ross ügynök. Pont mint a Lostban! Mondom neki gyúnosan cinikus mosollyal az arcomon. Furcsállja, hogy miért nem lettem ezúttal is rosszul a vértől. Meg is kérdezi. Nos Ross ügynök mivel biztos, hogy itt fogunk meghalni elmondom önnek, hogy nem vagyok egy tiszta zsaruféle ha érti. A rosszul lét pedig csak megjátszás volt.   Mondom neki cinikus halk nevetéssel. Most pedig Ross ügynök. Együttműködünk vagy megpróbálja egyedül túlélni egy halott nő elméjében? A válaszás az öné. Mondtam neki amikor egy olyan helyre értünk ami kétirányú lépcső elágazás volt. Az egyiken vér nyomok voltak a másikon csont nyomok. A vérnyom valószínűleg a halál estéje lehet. A csontok bizonyára a gyilkos lehet hiszen másképp nem jutott volna be a nő szobájába. Csak vártam, hogy Ross ügynök mihamarabb válasszon mivel a fekete kör már a fél folyosót benyelte. Mivel ugye ha utol ér minket a feketeség talán meghalunk. Sőt biztos. De a legbizarabb, hogy egyáltalán nem félek. A levegőben egy ismerős szag csapta meg az orromat. Mint a géz illata amit a kórházakban szoktak adni tetézve egy kis betadinnal. Mi lehet ez az egész ?  
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: The Venetian - Hotel, Étterem és Casino

Vissza az elejére Go down

The Venetian - Hotel, Étterem és Casino

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
4 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Similar topics

-
» Fáradt ninja étterem
» Uroniko étterem
» Paradise Casino

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Város :: Belváros :: Szórakozóhelyek, kaszinók-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához