welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Dylan & Minea
Minea Jade Weiss
30.07.23 19:29
Two against the world - Chase & Josie
Chase Hammond
07.04.23 12:31
Ben & Minea - Comatose
Ben Sullivan
25.03.23 22:48
Silly Cat - Alex & Vaughn
Alex Moore
25.03.23 10:59
Night Club
Sonia Lipinska
15.03.23 21:28
Hello Stranger - Minea & Ben
Ben Sullivan
14.03.23 22:01
Chippendale Club
Minea Jade Weiss
08.02.23 10:49
When It's All Over - Chase & Josie
Josie Harmon
28.01.23 12:52
Monsters - Ben & Minea
Ben Sullivan
21.01.23 0:28
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2202)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Lyna Hill (914)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Desmond Drescher (694)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Cassandra Drescher (640)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Charlotte Collins (501)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Jennifer Ariadne Lively (480)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Veronica Chloe Foster (455)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Aurora Rossum (430)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Minea Jade Weiss (349)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Dylan Hanning (330)
 I. színházterem ( nagyterem ) Vote_lcap I. színházterem ( nagyterem ) Voting_bar I. színházterem ( nagyterem ) Vote_rcap 
Top posting users this month
No user

Megosztás

I. színházterem ( nagyterem )

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?
Admin
Admin

Admin


TémanyitásTárgy: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime25.08.12 7:29

 I. színházterem ( nagyterem ) 765c63b5206401a15e3e0b38f51c6de1_2008_01_06__Bolsoj_www.kepfeltoltes.hu_

Ez a terem a színház legnagyobb előadó terme, 3000 ember befogadására alkalmas. Díszes, jó akusztikájú, a kiemelt előadásokat itt szokták lebonyolítani. Balett előadások, Musicalek, hangversenyek rendezésére van előállítva.
Vissza az elejére Go down
https://prison.serbianforum.info



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime27.12.12 14:14

Rachel

Az, hogy most itt állhatok Las Vegas leghíresebb színházának hatalmas terme vörös függönye mögött, szinte felfoghatatlan. Nem elég, hogy egy hónapja nem álltam nyilvánosan színpadon a betegségnek köszönhetően, de még azt is elmondhatom, hogy a terem színültig van. Egyetlen egy üres helyet nem látok se a páholyokban, se lent a földszinten. Mondjuk nem csoda, elég nagy nevek fordulnak ma itt meg, karácsony alkalmából, kiket a kulturált emberek nyilván nem fognak kihagyni. Ahogy elnézem jobbára a tehetősebb réteg az, aki itt ücsörög, már csak ha belegondolunk abba, hogy mennyit kérnek egy jegyért. Mondjuk, nekem egy szavam se lehet, nem a nézőtérről kell végighallgatnom, mind a huszon-harminc valahány előadót, sokkal inkább elénekelni egy dalt így utolsó, meglepetés produkcióként.
Ami a dal felvezetését illeti... már rég megszoktam, hogy akárhol fellépek, kihangsúlyozzák a koromat, a tizenhét elé mindig odateszik, hogy "csak". Nem tudom mi ezen a meglepő, számtalan jó hangú fiatal él a nagyvilágban, sőt, még olyanok is, kik felfedezésre várnak. Mielőtt még kilépnék a színpadra, énektanárom, Carmen mellém lép, s vállamat biztatóan megszorítva elmosolyodik.
- Minden rendben lesz?
- Persze - válaszolom enyhe Olasz akcentussal, majd egy sóhajt követően túlteszem magam az első "szívrohamon".
Tapsvihar közepette lépek a színpadra, üdvözölve az emberek sokaságát, s megcélozva a zongorát, megállok mellette. Egy pillanatra a színpad előtt álló karmesterre pillantok, ki várva jelzésemet, csillogó szemekkel ácsorog, kezében a pálcájával. Halvány mosollyal biccentek, jelezve, hogy készen állok, ha ők megvannak, felőlem kezdhetjük is. S ezzel már fel is csendül az oly ismerős dallam, E piú ti penso, amit utoljára két társammal énekeltem még odahaza, Olaszországban. Mikor is? Fél éve... régen volt, ennek ellenére mégis olyan, mintha csak tegnap énekeltük volna ki a tüdőnket azon az éjszakán.
Amilyen lassan telt az idő, míg eljutottunk két óra leforgása alatt idáig, olyan gyorsan rohan el most, hogy már élesben kell kiadnom magamból azt, amire várnak.
A dalt énekelve számtalan emlék jut eszembe, s akaratlanul, de a közönség soraiban üldögélő szőleimre pillantok, kik biztató mosollyal követik nyomon szereplésemet. Rengeteget köszönhetek nekik, egy kis panaszom se lehet, hisz megadnak mindent, amit tudnak. A legjobb orvost keresték meg nekem, s az ő érdemük az, hogy most itt lehetek. Baritonom az egész termet megtölti, majd négy perc múlva el is halkul, amit a hangszerek, hegedű, cselló, zongora némasága követ. Mint mindig, most is sikerül egy kis meglepettséget kiváltanom az emberekből, így a zene elhallgatása és a taps között megint eltelik öt másodperc. De mint általában, most se marad el, sőt, emberek sokasága emelkedik meg egyszerre, s állva tapsolnak, megköszönve ezzel az estét nem csak nekem, de az összes szereplőnek is.
Tíz perc elteltével, miután sorban meghajlunk, már a színpad mögötti kis szobában ücsörgök a lehető legeldugottabb pontban, miközben nagyokat kortyolok a forró teából. Meglehet, hogy gyorsan gyógyult a torkom, ennek ellenére mégis érzem, még mindig nem az igazi.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime27.12.12 16:10

 I. színházterem ( nagyterem ) Tumblr_m0p23z0foh1r4kfic
Ramon & Rachel
No more tears, my heart is dry
Sokat köszönhetek a nagyimnak, többek közt azt is, hogy nem hagyott el, mint a szüleim, s felnevelt. Muszáj, volt valahogy megháláljam, s ezért elvittem a karácsonyi koncertre, amit annyian szerettek. Meg akartam neki köszönni, azt a sok évet, amit rám áldozott. Karácsony. Az az időszak, amit világ életemben utáltam, hisz amikor kicsi voltam sose kaptam semmit. Vagyis kaptam, de sose azt, amit igazából akartam. Nálunk a Karácsony abból állt, hogy a nagyi csinált egy kis vacsorát, amit a gyenge fa alatt ettünk meg, majd átadtuk az ajándékokat. Nem voltak rendes ajándékok, de akkor, abban a helyzetben ennyire futott. Nem tehettünk semmit, pedig akartunk volna, a nagyi szíve minden Karácsonykor megszakadt, mert nem adhatott nekem rendes ajándékot. Én elégedett voltam, mert ha a nagyszüleim nem lennének én az egész életemet egy árvaházban töltöttem volna. Hála a szüleimnek.
A főnököm ezer örömmel engedett el, s megkért, hogy hozzak aláírást a fellépőktől. Nagyon remek feladatot adott nekem a kedves főnök úr, a nagyimmal szeretném tölteni az időt, s erre meg. Mindegy, nem is eszem magam rajta. Majd koncert után mindenkit megkeresek és aláíratom, majd gyorsan visszafutok a nagymamámhoz. Mosolyogva ültünk az első sorban, s türelmetlenül vártuk a kezdést. Egész életemben erre vágytam, hogy egyszer én szerezzek örömet neki. S remélem sikerülni is fog, nem szeretnék elbukni.
A koncert iszonyatosan jól sikerült, remek volt a hangulat, s meglepődve néztem azt, hogy a nagyi minden számot ismer, még a legújabbakat is. Nem csoda, hisz egész nap otthon ül, olvasgat és tv-zik, jó nem csak azt, mert néha főz is és el szokott járni a barátaihoz. Meg ott vannak az alkalmazottak, akiket azért fizetek, hogy csináljanak meg mindent. Nem vagyunk gazdagok, de jól élünk. Nem kell nélkülöznünk semmiben, de nem is szórjuk két kézzel, a kemény munkával megkeresett pénzt.
-Mama, mindjárt jövök. Ha akarod Hector odakint vár, és hazavisz. Majd beszélünk később.-sugtam oda kedvesen fülébe, majd felálltam. Mindenki, aki számított hátrament az előadókhoz. S én, mint meghívott vendég, bemehettem.
Gyors megkerestem mindenkit és aláírattam, majd mikor távozni akartam nekimentem véletlenül valakinek. Nem akartam, nem volt szándékos, de a nagy sietségben bizony nekimentem. Zavart mosollyal arcomon kértem tőle elnézést, s ránézve arcára ugrott be. Ő is fellépő, s elfelejtettem tőle is kérne egy autogramot.
-Óh, bocsánat még egyszer, hogy önnek mentem. Nem volt szándékos, amúgy gratulálok az előadáshoz! Remek volt, kérhetnék egy autogramot?-kérdeztem mosolyogva, majd felé nyújtottam a nyitott kiskönyvet.




AMIT A KARAKTER VISEL
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime27.12.12 16:56


Kezdeti gyomorgörcsöm immár nem létezik. Azzal, hogy végigénekeltem a dalt, és már a színfalak mögött ücsöröghetek, nagy megkönnyebbülést jelent számomra. Az viszont koránt se tetszik, hogy hangom még csak véletlenül se olyan hatásos, mint lenni szokott, s csak reménykedhetek benne, hogy valaha az életben még visszakapom az eredetit.
Túlesve az első traumán, hogy mikor nekiáll a hangom mutálni, gyakorlatilag elbúcsúzhatok tőle, máris itt a következő, mi igen csak rányomja a bélyegét.
Hosszú percekig, közel fél órán keresztül csak ücsörgök radiátornak vetett háttal, mi mélyen el van rejtve a szobában ezzel én magam is. Kezemben illegeti magát egy nagy bögre tea, mi nem csak felmelegít, de még a torkomnak is jót tesz. Eddigi életemben, soha nem szerettem a teát. Ennek ellenére, mióta kénytelen vagyok inni, olyan szinten rászoktam, hogy teafüggő lettem. Már tudom, mit éreznek az emberek, mikor elvonási tünetekkel szenvednek. Sűrű gőzfelhőjén, amit magából ereget, résnyire szűkített szemekkel nézek keresztül, innen pásztázva a rajtam kívül, még itt tartózkodó más-más zeneszerző, zenész és énekes alakját. Vannak, kik cseverésznek egymással, vannak kik saját maguk szépítésével vannak elfoglalva valamint azzal, hogy gyakorolják a betanult szavak - nyilván a közönséghez való beszéd - , helyes kiejtésmódját. Igen, nem tagadom, rájuk fér, hisz a csapat nagy része francia, vagy olasz.
- Ramon? Rendben vagy? Torkod? Szíved? - érdeklődik Carmen egy ismeretlen férfi társaságában, én pedig csak határozottan bólogatva jelzem, hogy semmi gond, egyben vagyok még. Hogy miért érdeklődik a szívem után? Hát, a Diftéria szövődményei miatt, ami kialakult nálam.
- Akkor gyere csak, be szeretnék mutatni neked valakit - ezzel feltápászkodva lesöpröm fekete öltönyömet, és a férfi elé állva, gyermeki kíváncsisággal várom, hogy mondjanak valami érdekeset vele kapcsolatban.
- Ő itt Jonathan Edberg, a színház igazgatója és egyben produkciós rendezője, valamint operett énekes - a sok információba belezavarodva a mosoly rögtön eltűnik az arcomról. Kíváncsi lennék rá, hogy miért ilyen lényeges az, hogy bemutasson neki, mikor van itt rajtam kívül számtalan másik előadóművész, akit bemutathat. Végül elfogadva a férfi kézfogási lehetőségét, kezet rázunk. Enyémmel ellentétben az ő kézfogára határozott, és erős, arca tekintélyt parancsoló.
- Ramon Gabriele - nyögöm végül, majd eleresztve a férfi kezét, hátra húzódok, hogy a nálam jóval magasabb férfit rendesen láthassam. Egy bő tíz perc azzal telik el, hogy megbeszéljünk bizonyos dolgokat egészen addig, míg berekedve kénytelen vagyok tovább állni. Még mindig korlátozott a beszéd lehetőségem, szóval irány teáért! Viszont ahogy átlépném a nyitott ajtó küszöbét, beleütközök egy lányba, kinek reflexből kapom el a karját, az esés elkerülése végett. Egy ideig csak fürkészem az arcát, megadva neki amire szüksége van, végül visszaadva neki a tollat, megszólalok.
- Rachel? Te vagy az? - merem megkockáztatni a kérdést, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy vele hozott össze ismét a sors.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime28.12.12 20:21

 I. színházterem ( nagyterem ) Tumblr_m0p23z0foh1r4kfic
Ramon & Rachel
No more tears, my heart is dry
Annyi minden kavargott fejemben. Először is, hogy én miért is csinálom ezt? A főnököm miatt? Minek is? De utána rájöttem, hogy neki mindent megtennék, hisz több van köztünk, mint barátság. Igen, rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni, vagyis próbálnánk, de mégsem megy. Kicsit hülyeség, hogy két felnőtt ember úgy viselkedik, mint két lángoló tinédzser. Olyan se veled se nélküled alapú ez az egész, titokban vagyunk együtt, már amikor. Na, de mindegy, a lényeg, hogy megvannak az aláírások. Épp számoltam, amikor is nekimentem valakinek. Nem volt szándékos, de én mégis megtettem. Kicsit elkalandoztam, talán nem kéne ennyire sietnem vissza a nagyihoz. Haza vitte a sofőrünk, most biztos a tv-t nézi, vagy a barátjával telefonál. Igen, kicsit furcsa, hogy egy 70 éves néninek barátja van, s az még furcsább, hogy randira járnak. Mondjuk annyira nem, csak az, hogy sokszor úgy viselkednek, mint a tinédzserek. Könyörgöm, legalább ők ne legyenek azok, ha már mi azok vagyunk.
Ahogy jobban megnéztem az előttem álló férfit, hasonlított valakire. De nem tudtam megmondani, hogy kire, ezért elkezdtem jobban szemügyre venni. Nem volt szokványos arca, az a fajta, akit az ember nem felejt el egykönnyen, de nekem mégis sikerült. Majd mikor megkérdezte, hogy én vagyok-e, felismertem. A kis Ramon állt előttem, s már nem is volt olyan kicsi. Emlékszem, hogy ők laktak mellettünk, még anno. Csak ők elköltöztek, tovább mentek, mi meg maradtunk a helyünkön. Hát igen, ez a mi közös történetünk, ismerősök vagyunk régről, akik játszottak egymással. Mint minden jó gyerek az utcában, mi is barátok voltunk. Fájt mikor elment, mert őt tekintettem a barátomnak, bár megvolt köztünk a korkülönbség. De én úgy éreztem, hogy koromhoz képest kissé gyerek vagyok, de már nem gondolom így.
Szorosan öleltem magamhoz, arcára két puszit nyomva. Egyszerűen hihetetlen volt az, hogy én meg ő újra találkozunk, pont itt, pont Karácsony előtt. Ezt biztos odafent rendezte el valaki, s most k*vara örültem neki.
-Hát persze, hogy én vagyok Ramon! Ki más lenne?-mondtam mosolyogva, kissé könnybe lábadt szemekkel. Sose gondoltam volna, hogy itt Las Vegasban fogunk újra találkozni, bár terveztem azt, hogy egyszer megkeresem őt. Hisz a régi barátság sose veszhet el, ahhoz túl értékes, s felbecsülhetetlen értékű. Szorongattam, el se tudtam hinni, hogy itt van. Azt hittem álmodtam, s nem akartam, hogy felébredjek. Remélem nem fog szólni a vekker. Tévedtem, nagyon is valóságos volt, hogy Ő itt van. Iszonyatosan örültem neki.
-Mesélj, mi van veled? Olyan rég láttalak már! Elmondhatatlanul hiányoztál, s mennyit változtál.- mondtam gyorsan, hisz nem hittem a szememnek. Nagyon nagyon örültem neki, s hirtelen el is tűnt a sietési vágyam. Vele akartam tölteni egy kis időt, többet megtudni róla. Megismerni jobban, hisz eltelt legalább 10 év mióta nem láttam ezt a kisördögöt. Sokat változott, s érdekelt, milyen úton halad.





AMIT A KARAKTER VISEL
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime28.12.12 21:27


Kicsit sok volt nekem ez az este, nem tagadom. Az, hogy minden dicsérő szót lelkesen fogadjak, mindenkire rámosolyogjak, mikor gratulál, mikor valamit mond. Soha nem voltam oda a jó pofizásért, nem is hajlottam felé akkor pedig főleg nem, mikor a hülye torkom miatt nyűglődök. Olyan, mintha egy smirglit húznának végig rajta nem egyszer, nem kétszer, nem háromszor. Ezt pedig forró teával próbálom kicsit enyhíteni. Tudtam én, hogy nem jó idő előtt elfogadni bármit is, de ez csak egyszeri alkalom volt, megártani nem nagyon fog, maximum megmarad a kezdeti kellemetlenség, amit nem fogok tudni hamar lekaparni magamról.
Az idegen férfi hirtelen érkezése és ajánlatai a kelleténél jobban meglepnek, de válaszolni már nem is tudok tekintettel arra, hogy pillanatok leforgása alatt, némaságom szinte úgy csapott le rám, mintha kötelező volna. Így hát bocsánatot kérve az igazgatótól, megpaskolva a vállát vágtatok el mellette, ezzel abba a hibába esve, hogy beleszaladok egy lányba, kinek elkapva a karját lépek vissza mellé. Mikor a kezembe nyomja a tollat és a könyvet, meg adom neki amit kér, de nem tagadhatom le azt, hogy hosszú pillanatokig csak az arcát lesem. Szinte belefájdul a fejem, ahogy megerőltetem, jusson eszembe, honnan is tartom ennyire ismerősnek.
És akkor beugrik. A törékeny, könnyed, légies alkat, járásmód... a mosolya, a haja. Szeme, szája vonala...
Rachel!
És meg is említve a nevét, először még látom az arcán a kételkedést, de aztán ugyan azzal az erővel csap le rá a felismerés is. Meglepetésem akkor hág a tetőfokára, mikor magához húz, majd egy puszit nyom az arcomra, én pedig enyhén elnyílt ajkakkal próbálok akárcsak egy szót is kicsikarni magamból. Bevallom, arra ami hét éves koromban és az előtt történt, nem sokra emlékszek, sajnos még az együtt töltött játék időkre se és bár tényleg nem emlékszek sokra, valami mégis ott van a fejemben, ami talán igaz is lehetett. Ennek ellenére a képek amik rólunk készültek, ott vannak a fiókomban, most pedig a fejemben is. És abban is biztos vagyok, hogy múltkor volt szerencsém látni őt az utcán.
Kezemet az arcára csúsztatva vettem jobban szemügyre, s ekkor vált bizonyossá.
- Tényleg te vagy - sóhajtom elképedve, s legközelebb már csak az ő kérdésére tudok választ produkálni, de azt is csak nehezen.
- Amint látod megint itt vagyok... visszajöttünk Vegasba, bár nem kifejezetten azért, mert anyámék jókedvükben nem tudtak mit csinálni... meg kellett műteni - teszem hozzá mint egy mellékesen, s még mindig nem tudom elhinni, hogy Rachel áll velem szemben.
- Kérlek! Hogy a fenébe ne tettem volna, tíz év telt el azóta, de ne ácsorogj itt, gyere - biccentek a szoba vége felé, kezemet a hátára téve, így finoman terelve el az ajtóból. Remélem van rám pár perce, nem fog elrohanni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime30.12.12 19:58

 I. színházterem ( nagyterem ) Tumblr_m0p23z0foh1r4kfic
Ramon & Rachel
No more tears, my heart is dry
Nem tudom, kicsit nagyon elegem volt mostanában mindenből. Képes voltam a semmiért hisztizni, talán a menzeszem miatt volt, de az is lehet, hogy levegőváltozásra van szükségem. Mondjuk egy kis kikapcsolódás is megteszi. Legalább nem kell naphosszat a számítógép előtt ülnöm, arra várva, hogy mikor vehessem fel a telefont. Na, jó, nem csak ez a feladatom, de a napom 70%-a az így telik el. Számomra a legjobb munkanap az az, amikor kell, menjek valamerre, beszélhetek szemközt emberekkel, s nem kell az idegesítő kávékihordó fiú vicceit hallgatnom. Eleinte tűrtem, mert akkor még viccesek is voltak, de egész héten ugyanazokat hallgatni, s a végén mindig elhív randizni, de én kikosarazom őt. Vajon mikor fogja fel, hogy nem szeretnék elmenni vele sehová, hisz nekem nincs időm ilyesmire. Magamra alig van, meg a barátaimra. S az köztudott rólam, hogy imádok velük lenni, s néha már a lelkiismeret gyötör, hogy ma se látogattam meg őket. Szörnyű vagyok.
Egy dolog viszont van az egészben, ami miatt nem hagyom ott az irodát. Azon kívül, hogy megélhetést biztosít nekem és a nagyinak, remek társaság gyűlik ott össze. S még a főnök is egy arany ember, akit nem cserélnék le soha. Hogy miért? Talán hihetetlenül hangzik, de én szeretem a főnökömet, s nem csak, mint főnököt, hanem mint embert, s társat. Na, ezzel inkább nem szaladok előre, mert még csak bontakozóban van köztünk a dolog, s még a nagyinak se mondtam el.
Viszont annyi jó van ebben az egész színházas cuccban, hogy összetalálkozhattam Ramonnal. El se tudom mondani, hogy mennyire vágytam már arra, hogy találkozzak valakivel a múltból. Talán a Karácson az oka, de ilyenkor mindig olyanokat kérek, amit nem lehet megvenni pénzzel. Több időt szeretnék szentelni mindenkire, s ezért minden barátommal elmegyek valamerre az ünnepek alatt. S remekül jött az, hogy a koncerten megtaláltam Ramont. Hálás vagyok a fentieknek, hogy elküldtek erre az előadásra, s ebben a pillanatban még a főnökömnek is hálás vagyok, amiért autogramot akart az előadóktól. Figyeltem arcát, néztem minden rezdülését, hogy ejti, képzi a szavakat, hogy hányszor pislog 10 másodperc alatt. Mindent megnéztem, észrevettem, hogy magasabb is lett nálam. Lassan leeszi a fejemről a kását, pedig magas sarkú is volt, vagyis van rajtam. Szemébe néztem, s mosolyogtam.
-Úh, az nem jó. De most már jobban vagy, ugye? –kérdeztem aggódva, s lehervadt arcomról a mosoly. Sose szerettem, ha valamelyik szerettem beteg, vagy komoly műtéten esett keresztül.
-Menjünk, úgyis van időm annyi, mint a tenger.-válaszoltam, majd arra mentem amerre vezetett. Néhány ember megállított, köszönt nekem, kezet csókoltak, majd végre valahára beértünk az említett szobába. Leültem egy székre, összekulcsoltam lábamat, s mosolyogva néztem rá.
-Na de ne csigázz, mesélj mindent el. – mondtam olyan gyermeki lelkesedéssel, mint még soha.

AMIT A KARAKTER VISEL
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime02.01.13 1:40



Kelletlen elégedettséggel hagynám el a helyszínt, mikor egy rég nem látott, már már sajnálatos módon elfeledett ismerősbe botlok, ezzel felrúgva terveimet. De visszatérve a kelletlen elégedetlenséghez... első sorban az a gond, hogy nem gondoltam volna, hogy majd ilyen nagyszabású ajánlatot fogok kapni. Apropó, nem is gondoltam rá, hogy bármit is kapok, úgy könyveltem el magamban ezt az estét, hogy "műtét utáni első komoly megjelenésem, egy dal, és már hagyhatom is az egészet, mehetek vissza énektanároz hangfejlesztésre mert még mindig nem az igazi". Ezzel szemben nem egy ajánlatot kaptam, s nem győzöm elpakolni zsebeimbe a névjegyeket.
Rachel megjelenése az, ami segít a helyzetemen, s nem megint egy nagy bögre teához próbálok menekülni, hanem inkább ő az, aki leköti minden figyelmemet, s nem kell azzal foglalkoznom, hogy mikor ki ugrik a nyakamba és tesz fel kérdéseket.
Ha nem olyan régen találkoztunk volna utoljára, mikor még ki se látszottam a földből, akkor eddigi itt tartózkodásom ideje alatt gondoltam volna rá, hogy majd összefutok vele, elvégre nem lehet annyira nagy egy Vegas méretű város se, hogy két egykoron jó barátnak számító embert ne terelne egy útra valamilyen alkalommal.
Megemlítem neki, hogy miért is vagyunk itt valójában, mire menten lehervad az arcáról a mosoly, mi pillanatok alatt engem is jobb kedvre derített. Így elégedetlen sóhaj kíséretében biccentek.
- Jobban, bár sose lesz a régi - kocogtatom meg a mellkasomat ezzel is célozva a szívemre, mi a diftéria szövődménye miatt, folytonos ritmuszavaros lesz, amíg csak meg nem unja a dobogást. Akkor aztán leshetek. Épp ezért is kellett hanyagolnom valamilyen szinten a focit, ami mellesleg a kedvenceim közé tartozott. Így viszont minden időmet az éneklésnek szentelhetem, ami... ami most még pihentetve van, de majd idővel minden rendben lesz.
- Remek - széles vigyorral terelem egy, a szoba legtávolabbi zugába két méretes fotelhez, majd ledobva magam az egyikre, meglazítom mind a nyakkendőmet, mind pedig a nyakig begombolt, fehér inget. Mivel már nincs szükség az alkalomhoz illő öltözethez, így pont jó is lesz.
Kisfiús elégedettséggel figyelem a lány arcát, ahogy azon egymás után suhannak át az érzelmek.
- Mindent? - hüledezek - pontosabban mire vagy kíváncsi? - próbálom rávenni arra, hogy szűkítse a kört, ezzel nem csak a fejemet, de egyre inkább rekedt torkomat is kímélve. Tíz év mellesleg sok idő, s mire elmesélném...? Szerintem még hajnalban is itt ülnék, annyi minden kimaradt részletet mesélhetnék neki újra.
- Ramon? Hoztam egy kis teát, és a kedves partnernek is - áll meg mellettem Carmen két méretes, hófehér porcelánbögrével, egyet átadva nekem, másikat Rache felé nyújtva, miközben én az illem kedvéért felállok.
- Carmen, ő itt Rachel, gyerekkori barátok vagyunk. Rachel, Carmen. Az énektanárom - ejtek meg egy gyors bemutatást mind a két fél részéről.
- Nagyon örvendek - nyújtja Carmen Rachel felé a kezét, egy barátságos, széles vigyor kíséretében. Hihetetlen, hogy egy amúgy aggodalmas, komoly és határozott nő, milyen szelíd és barátságos tud lenni bizonyos alkalmak adatával.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime05.01.13 12:15

 I. színházterem ( nagyterem ) Tumblr_m0p23z0foh1r4kfic
Ramon & Rachel
No more tears, my heart is dry

Nem így képzeltem el az estémet, de ha már így alakult, akkor ki fogom élvezni. Hetek óta terveztem az estét. Vagyis a jól megérdemelt pihenés estéjét, mivel annyit güriztem az elmúlt hónapokban, hogy már azt se tudom, ki vagyok. Na, jó, azt azért még tudom, de minden este fáradtan estem be a lakásom küszöbén. A nagyival alig foglalkoztam, ami szerintem neki jó volt, mivel több időt tölthetett a barátjával. Azért irigylem a nagymamámat, mert neki van barátja, szerelme, én meg itt vagyok 23 évesen, egyedül. Hogy is van ez? Nem tudom, de szerintem nagyon igazságtalan, mert minden embernek szüksége van valakire, ahogy nekem is. Lehet, hogy munkamániás vagyok, de csak azért, hogy vissza tudjam adni mamának minden jót, amit ő meg a nagyapa adott nekem. Meg kell hálálnom valahogy, s azzal tudom a legjobban, hogy szeretem, tisztelem és mindent megadok neki, amit tudok. Remélem odafent a nagyapa büszke rám, s szüleimet épp átkozza. Na, jó, nem vagyok ennyire haragtartó, de amit ők tettek, az megbocsájthatatlan. Legalábbis számomra. Mindig belegondolok abba, hogy ha az ők sem fogadtak volna be, akkor most nem ilyen lennék, mint amilyen. Kíváncsi lennék, hogy milyen lenne az én másik énem, egy alternatív élet. Érdekesen hangzana, megnézném, de nem élném át.
Örültem annak, hogy összetalálkoztam Ramonnal, mivel rég nem láttam, s jól is jött a társasága. Nem sokszor megyek el otthonról, többnyire a főnököm hibája miatt, s már kezdtem kicsit túl sokat tudni a kötésről. A nagyival általában ilyenek a közös témáink. De jó volt végre valakivel beszélni, hiányzott a fiatalos légkör, már kezdtem magam öregnek érezni.
-Sajnos, de még lehet hasonló. Tudod, a műtétek sikeressége után se lesz ugyanolyan az a testrész, mint azelőtt. Ezt már megtanultam. – mondtam mosolyogva, s tapasztalatból beszélve. Ezelőtt másfél éve törtem el a bal karomat, amit meg is műtöttek, de sose lett olyan, mint régen. S nem is fog már olyan lenni. Nem úgy mozog, mint régen, s félve szoktam használni. De van mikor nem féltem, s olyankor mintha rendesen tenné a dolgát. Az is lehet, hogy csak beképzelem magamnak ezt a rosszul működést, s tényleg sikeres lett a műtét. Ki tudja? Elvégre minden betegség alapja az agyban történik, s ha ott arra gondolunk, hogy ez bizony nem fog működni, akkor nem is fog. Elmosolyodtam mikor levette nyakkendőjét, de végül is jól tette. Én sem szeretnék naphosszat egy olyanban ülni, ez idő alatt én szépen, gondosan veszem le kabátomat és terítem a karfára.
-Na, jó, ne mindent, de mesélj valamit. Régen beszéltünk, s meg szeretném tudni, mi volt veled. – mondtam még mindig mosolyogva, mert én más hogy nem tudok lenni. Mindig mosolygok, ha boldog vagyok, s nem tudom irányítani.
Mosolyogva veszem el a teát, és üdvözlöm a nőt, majd belekortyolok. Finom a tea, bár nem a kedvencem. A teák szempontjából igen válogatós vagyok, mivel a Brit szigetekről jöttem. Ott pedig mindenki válogatós tea szempontjából, nem iszunk meg akármit.

AMIT A KARAKTER VISEL
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime05.01.13 17:32


- Igen, ezzel tisztában vagyok, bár az a legnagyobb szerencsém, hogy nem egy hatalmas műtét volt, elég pihentetni, bár még mindig nem éri el számomra azt a hatást, amit kellene. Mondjuk ezt a különbséget csak én érzem és Carmen, a tanárom, de ez épp elég - persze ezzel nem azt mondom, hogy teljesen búcsút mondhatok az éneklésnek, mert olyan hangom lett, mint aki héliumos lufit szívott. A maga mélysége, rekedtsége és ereje megmaradt, csak teljesen más lejtésben. Valamivel lágyabb lett, talán ez az egy jó van benne. De akkor is, roppant nehéz ráismerni úgy, hogy tulajdonképpen az enyém.
- Ezzel tisztában vagyok, de ez leginkább az orvostól és a magunk akaraterejétől függ - magyarázom. Ebben teljesen biztos vagyok, hisz ha az orvos egy nagyon jó orvos, aki képes visszavarázsolni a helyére azt is, ami amúgy nem volt ott, akkor az már a felépülés egy legjobb jele. Viszont emellett szükségünk van a saját akaraterőnkre is, ami hajt minket előre, és tudja, meg kell gyógyulni. Ha ez a kettő együtt, kéz a kézben jár, akkor nincs is miről beszélni.
A fotelban üldögélve első sorban azzal vagyok elfoglalva, hogy megszabadítsam magam a nyakkendőtől, amit bár előszeretettel hordok, de a mai napra pont elég volt. Nyugdíjazni fogom szerencsétlent. Megigazítva rajta a csomót, egy laza mozdulattal a térdemre fektetem, majd a fotel egyik karfájára könyökölve hallgatom a lányt, ki első sorban mindenre kíváncsi az életemből, végül helyesbít, ezzel megkönnyítve a helyzetemet. De még mielőtt belefoghatnék a mesélésbe, megjelenik Carmen két bögre teával. Elégedetten figyelem a két hölgyet, ahogy azok üdvözlik egymást, majd tekintetem Carmenen állapodik be, mikor felém fordul.
- Vedd be ezeket - tesz a tenyerembe három gyógyszert. Tényleg... ha ő nem lenne, akkor nyilván nem szedném őket, és ott se tartanék, ahol most.
- Majd szeretnék még veled beszélni, szóval kérlek, ne rohanj majd el jó? - teszi a vállamra a kezét, mire én csak heves bólogatással jelzem, hogy megértettem, és kérése alapján fogok cselekedni.
Még utoljára Rachelre pillant, majd elhagyja a közvetlen környezetünket.
- Annak ellenére, hogy milyen fiatal, úgy érzem, mintha az anyám lenne - ingatom vigyorogva a fejem, végül belekortyolva a teába, elégedetten veszem tudomásul, hogy nem csak melengeti melegével a torkomat, de el is lazítja a hangszálaimat.
- Na szóval... annak az okát ne kérdezd, hogy miért mentünk el innen. Azt még nekem se mondták el a szüleim, bár nem tudom miért, már nem tíz éves vagyok, hogy ne értsem meg. Visszaköltöztünk az olaszországi házunkba, ott helyben pedig egy elit, magániskolába kezdtek el járatni. Ez persze most is így van. Tényleg nincs sok említésre méltó... Iskola, tanulás dögivel, különórák. Fiatalkori rakoncátlanságok, tipikus "rossz gyerek" hetek, hónapok. Nem voltam ám mindig olyan jó gyerek, mint most - vigyorodok el egy pillanatra.
- A középiskola ismét felső szinten zajlott, viszont az már a zene terén. Minden szép és jó volt, de mint mondani szokták, minden jót valami rossz követ. Két hónapja azt mondta a körzeti orvos, hogy torokgyulladásom van, ami végül olyan erős diftéria lett, ami megölt volna, ha tovább húzzuk. Nagyon ritka betegség fejlett országokban, mivel gyerekkorban megkapjuk a védőoltást. De úgy néz ki ez nálam elmaradt. Ezért jöttünk vissza ide itt van apám barátja aki tényleg egy remek orvos. Ő műtött meg - fejezem be végül a mondandómat, és egy nagyot kortyolok a teából.
- Ennyi nagyjából. De ne csak rólam legyen jó, veled mi újság? - érdeklődök gyermeki kíváncsisággal, ahogy hátradőlök a méretes fotelben.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime07.01.13 19:24

 I. színházterem ( nagyterem ) Tumblr_m0p23z0foh1r4kfic
Ramon & Rachel
No more tears, my heart is dry

-Minden rendben lesz, majd idővel hasonlítani fog az eredetire. Nekem, ha nem mondod, észre se vettem volna, hogy valami nincs rendben a hangoddal. Remek a hangod. – mondtam mosolyogva, majd megfogtam kezét nyugtatásképp. Tudom, hogy ilyenkor jól jön az embernek, ha valaki azt mondja, hogy jól csináltad, nem lesz semmi baj. Minden a régi lesz, még akkor is, ha ilyenről van szó. Tudtam, hogy jót tesz az, hogy ha megfogja valaki a kezed, bátorít, s ha az egy baráttól jött az még jobb.
-Sokat számít az akaraterő, na meg az orvos képzettsége, mert hiába az akarat, ha az orvos alaposan elcseszett valamit. – mondtam mosolyogva, de hangom nem volt ilyen vidám, inkább a komolyhoz közelített.
Elmosolyodtam mikor bejött a nő, akit Carmennak hívtak, és teát hozott nekünk. Ez a kis ital már sokszor hozott remek helyzetbe, na meg kínosba is, de még mindig imádtam. Élveztem a társaságát a nőnek, de úgy nézett rám mintha valami vírust hordoznék, vagy legalábbis tetves lennék. Nem esett jól, s magamban már imádkoztam, hogy menjen el. Ez nem volt szép tőlem tudom, de megrémített az a nő, hiába próbáltam nyugodt lenni. Tudom, hogy az a feladata, hogy vigyázzon Ramonra, meg minden, de attól még ijesztő. Mosolyogva ültem a kanapén, és teámat néztem. Közben hallgattam, mi megy le mellettem. Ez a nő tisztára olyan, mintha az anyja lenne, s abban a pillanatban elöntött az irigység. Neki két anyja is van, amit nem sajnálok tőle, sőt örülök, hogy ennyi ember szereti, de nekem egy anyám van, s nem is érdekli, mi van velem. Néha jó lenne találkozni velük, elmondani nekik mennyire fájt, hogy ők sose voltak mellettem, hogy odaadtak a nagyiéknak, hogy sose szeretném őket visszakapni. Gyerekes viselkedés tudom, de akkor is meg kell, tudják, mit tettek velem. Bár egy részem hálás érte, hisz ha nem lettek volna ennyire gyávák, hogy felneveljenek, nem kellett volna nélkülöznöm, de az is biztos, hogy nem lettem volna amilyen most, nem találkoztam volna ezekkel a csodás emberekkel. S az a sok szörnyűség, amit átéltem kártolva van a barátaim által, akiket az évek során ismertem meg.
S mikor a végére értem, már nem is tűnt annyira ijesztőnek Carmen, inkább tűnt egy olyan személynek, aki törődik a csemetéjével, még akkor is mikor nem az övé, hasonlított a nagyira jellemileg. Elmosolyodtam.
-Vigyázó típus, pont, mint a nagyim. Először nem tudtam kire hasonlít, de utána beugrott. –mondtam mosolyogva, majd kortyoltam egyet teámból, ami olyan jól esett kiszáradt számnak, torkomnak.
-Terjedelmesebben elmondtad az életedet, mint egy önéletrajzban. – mondtam kuncogva, majd elkomolyodtam mikor rólam kérdezett. Nagy levegőt vettem, majd belekezdtem.
-Velem nem sok történt, vagyis nem sok említésre méltó. Az egyik legmenőbb cégnél vagyok titkárnő, a főnököm egy tahó. Összetalálkoztam egy olyan ismerősömmel, akiről azt hittem már sose fogok találkozni, ez vagy te. – mosolyodtam el – A nagyi meg volt műtve ezelőtt 4 hónapja, meg én is. Egy daganatot távolítottak el belőle, amitől sokkal jobb kedve lett, s képzeld, randizik. Én eltörtem a bal csuklómat, elég vészesen, de amúgy semmi komoly. Akkor…mit meséljek még? Utálom a munkámat, na, jó ez nem igaz, mert szeretem, csak szeretnék már saját céget nyitni, de egyedül nem merek belekezdeni. Még nem vagyok benne biztos, hogy tudnék irányítani egy egész céget, ezért dolgozok ott Ernestnél. – mondtam mosolyogva, s nevénél kissé elpirultam. Azt viszont már nem mondtam, hogy több van köztünk, mint munkakapcsolat, hiszen mi a cégen kívül is találkozgatunk.


AMIT A KARAKTER VISEL
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime11.06.13 0:34

Lilween





Igaz még van bő fél nap a koncertig, mégis szeretek utómunkálatokat elvégezni ahhoz, hogy az amúgy tökéletes csapatomat még jobban összekovácsoljam. Igaz ehhez már nem kifejezetten én kellek, sokkal inkább nekik valami kis édesség vagy más egyéb finomság, aminek hála a tetőfokára hág majd a kedvük. De mivel soha nem voltam egy konyhatündér, ezt ne is várják el tőlem. Majd a saját szakácsuk megoldja ezt.
Különös elégedettség lesz úrrá rajtam ahogy a dal utolsó három-négy sorát végigéneklem, és tekintetem találkozik a színház vezetőjével, ki ugyan ezzel az elégedettséggel biccent is egyet.
- Jól van fiúk, tartsunk pár perc szünetet, utána összenézzünk az időbeosztásunkat. A végén úgy járunk, mint két hete... akkor is az utolsó pillanatban szúrtuk ki, hogy három teljesen más beosztás lett kiosztva, úgyhogy... - vigyorodok el, és már le is pattanok a színpadról, hogy felkapva egy újabb adag vizet, visszacsattoghassak ugyan oda. A zongora kényelmes székére telepedve megbontom az ásványvizes üveget, hogy pár kortyot már csak azért is leerőszakolhassak a torkomon. A pár csepp, bőrömre kicsorgó vizet farmeromba törlöm bele, s ezután már fordulok is a fekete-fehér billentyűzet felé. Lassan, de biztosan elkezdtem játszani az Awake felvezető részét, miből csak akkor kerekedik teljes éneklés, mikor megjelenik előttem Wanda arca. Volt barátnőm úgy tűnt el két éve az életemből, mintha akarattal szakították volna el tőlem, most pedig úgy bukkant fel ismételten, mint derült égből villámcsapás. Nem tudom mire vélni, és bár nem láthattam ez alatt a két év egymástól távol töltött idő alatt, mégis tudom, hogy nincs messze. Mintha valami azt súgná, hogy olyan közel van hozzám, hogy azt elhinni se lennék képes. És talán tényleg így van. Ám jobb most nem erre gondolni, a végén tényleg miattam fuccsolna be minden, amit eddig összeállítottunk a bandával.
Ujjaim úgy táncolnak a billentyűkön, mintha egész életemben ezt csináltam volna, és igen, már kicsi korom óta zongorázok, ami mind idáig kitartott, sőt, meg is erősödött. Ez a dal egy számomra nagyon kedves szerzeményem, ami közvetlenül hozzásegített ahhoz, hogy túl tudjam tenni magam Wanda elvesztésén...
Ahogy csukott szemmel éneklem a szövegét, szinte érzem, ahogy a csodálkozó tekintetek a színpad díszlete mögül, és az elől rám tapadnak, mintha legalábbis nem láttak volna fehér embert énekelni. Nem tudom mire vélni megdöbbenésüket még azok után se, hogy kinyitom a szememet, és tekintetem találkozik egyik-másik emberével. Vannak emberek, ki a hangszínemet csodálják meg... sokan mondták már azt is, hogy nem csak a hangom, de a lényem is segít abban, hogy az emberek tiszteletét kivívjam. Nem rockot vagy holmi pörgős disco zenét játszok, ennek ellenére szeretnek az emberek. Talán épp azért kedvelnek, mert egyedi a stílusom? Nem tudom...


A hozzászólást Aleksander Noel Iwanowski összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 11.06.13 12:01-kor.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime11.06.13 4:53



Aleksander& Lilween

A nagymamám mindig azt mondta/, hogy ha több van nekünk valamiből mint a másiknak akkor osszuk meg vele. Jóllehet ő nem így élt és a vendégeit is meglopta, ezen felül ha nem kapott borravalót dühbe gurult, de én próbálom eszerint élni az életemet, ezért is adományoztam némi pénzt az árva gyerekek alapítványának. Tudom milyen érzés az amikor az ember szülő nélkül nő fel bármilyen okból kifolyólag. Egy kiskorú gyermeket nem lehet némi apróval a zsebében útnak indítani miközben egyedül áll a világban mint az ujjam. Remélem összejön annyi pénz, hogy támogatni tudjuk őket, habár az estélyt nem én szerveztem még is szívemen viselem a sorsukat. Alekot én ajánlottam a szervező bizottság figyelmébe. Régen nem beszéltem vele, de azt tudtam, hogy kitűnő zenei képességei vannak habár jómagamnak még nem volt szerencsém őt élőben látni. Egy városban nőttünk fel, csak hogy is mondjam ő kicsit tehetősebb családba született mint én, mit is mondhatnék jobb volt a gólyája szárnya alatt a szél. Mindegy a lényeg, hogy nagyon várom, hogy újra találkozzam vele, lehet, hogy meg sem ismerne már, amikor utoljára találkoztam vele még fekete hajam volt. Azóta már kinőttem azt a stílust és elmondhatom magamról, hogy ilyen is volt az életemben.
Az elsők között érkezem meg a színházba ahol tartjuk a jótékonysági koncertet aminek logikus okokból kifolyólag ő az úgynevezett sztárvendége. Leveszem a kabátomat és a ruhatárba teszem, ránézek a pincérekre, hogy minden rendben van-e. A felszolgálókat ugyan is úgymond én adtam kölcsön a bárból, kellenek az ilyesfajta rendezvényekre a szép emberek. Az idősödő gazdag milliomosok odalesznek értük főleg az állófogadáson amit utána tartunk.
Az egyik teremből hallom kiszűrődni Alek játékát és nem tudtam megállni, hogy ne kukkantsak be. Valóban szépen játszott ahogyan a koncertfelvételen és a hangja is egészen rendkívüli. Mosolyogva figyelem ahogyan elmélyül a zenében és kicsit közelebb merészkedem hozzá a színfalak mögött amikor ugyan is befejezte a játékot és hátrafordult, pont engem bámult és nekem fogalmam sincsen arról, hogy felismert-e vagy sem. Lányos zavaromban eszembe sem jutott, hogy tapsolni kellene, csak mosolyogtam rá.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime11.06.13 12:23





Egész életemben hajszolva voltam. Kicsi koromtól kezdve... és bár tisztában voltak azzal a szüleim, hogy teszem én magamtól is azt, amit jónak érzek, ők mégis lökdöstek, bökdöstek, hogy csináljam gyorsabban, jobban, szebben és "ehetőbben". Igen, mert az embereknek szükségük volt arra, hogy az a zene amit játszok, úgy mond ehető legyen ahhoz, hogy felfigyeljenek rám, megkedveljenek, és hosszú, jó karriert tudhassak a magaménak. Tizenhét évesen, mikor az első igazi fellépésemet nevelgettem, már akkor kiszemeltek maguknak a szakmában jártas emberek. Ez volt az a visszajelzés, amikor tudtam, hogy mit akarok csinálni az életben, és mi lesz az, amit még a házasságnál, a család alapításnál is előbbre fogok tartani. Persze ott volt a félelmem is, hogy ebben a világban már nem fognak kelleni az én műfajomat művelő emberek. De azzal, hogy arénás koncerteket tatok heti szinten, segít, hogy elhitessem magammal, az embereknek szükségük van erre a zenére és ezzel együtt rám is.
A társaim már rég elhagyták a színpadot, és a hátsó teremben sziesztáznak, készülnek rá az estére, én viszont köztudott, hogy az ilyet nem csak, hogy nem szoktam, de nem is tudom megengedni magamnak. Általában egy meleg tea segít ellazulni, de jobb szeretek az utolsó pillanatokig résen lenni, hogy megnyugtassam magam, tényleg minden rendben lesz, a zongora jól van hangolva, a mikrofon a segítségemre lesz, úgy, ahogy a hangszálaim se fognak cserben hagyni. A srácok urai a saját hangszereiknek, így a hegedőknek, doboknak, gitároknak és csellóknak, így azok miatt nem kel aggódnom. Mellesleg nem is az én dolgom, hogy minden rendben legyen, nekem csak énekelnem kell, és zongoráznom. Még van négy óra az est kezdetéig, mi viszont már reggel óta itt vagyunk, hogy minden klappoljon, és bár csak öt szám erejéig ugrunk be, mégis szükségesnek láttuk azt, ha nem bízunk semmit a véletlenre.... mondjuk ez nem, mintha így túl értelmesen hangzana.
Amint leütöm a dal utolsó egy-két sorát vezető zeneszót, már fordulok is a színfalak felé, mikor is a meglepettségtől és a látványtól megilletődve, leesett állakkal figyelem azt a lányt, akit már lassan évek óta nem láttam. Akkor még teljesen máshogy nézett ki, s ezt a megállapítást csak akkor tudom levonni, mikor szép arcát keretező hajára pillantok, mi annak idején fekete volt. Felpattanva a zongora fekete bársonnyal bevont székéről, már indulok is felé.
- Édes Istenem! - sóhajtom vigyorogva, majd megállva előtte végignézek rajta... - ez hihetetlen - dörzsölöm meg a számat. Hát, igen... emberek jönnek mennek, változnak és voilá!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime11.06.13 23:58



Aleksander& Lilween

Nem is tudom, hogy mit kellene éreznem, hogy egy ilyen híres művész megismert, hiszen annyi emberrel van dolga nap mint nap, azt csodálom, hogy a saját arcát felismeri a tükörben. Ráadásul oda jön hozzám és szemmel láthatóan tetszett neki amit lát. Csak mosolyogni tudok egyenlőre, mivel ő semmit sem változott az elmúlt években, ugyan olyan káprázatos a hangja és lenyűgöző a tehetsége mint annak idején. Talán egy kicsit karakteresebb lett az arca, már akár jóképűnek is nevezhetném. Hát igen, mind a ketten sokat változtunk talán én egy kicsit többet, azt hiszem felnőttem és megkomolyodtam, már nem lázadozom annyit, mondjuk nincs is ki ellen, a nagymamám meghalt és ezzel a lázadó korszakomnak is befellegzett. A halála után már egész egyszerűen nem volt értelme, ha egyedül marad az ember ebben a világban akkor nem lázadhat más ellen csak a világgal szemben, de az meg magasról letojja mi baja van attól még forog tovább és az emberek ugyan úgy élik tovább az életüket. Ez fájt a legjobban Derek halála után, mindenki azt gondolta ne még egy bűnözővel kevesebb, fellélegeztek és megették a reggelijüket és elmentek dolgozni. Számomra viszont nem csak egy maffiózó volt, hanem annál sokkal több, a társam és én szerettem őt ahogyan ő is engem. Ahogy Alekre néztem eszembe jutottak azok az idők amikor még Oroszországban éltem, milyen régen is volt el sem akarom hinné és azóta mennyi minden történt velünk. Alek híres lett és pedig megnyitottam a saját klubomat habár nem vagyok olyan elismert mint Alek, de én sem panaszkodhatom.
- Алек никогда этого сюрприза давно не виделись!* Hát igen miből lesz a cserebogár nem igaz? Azért te sem panaszkodhatsz.
Odaér hozzám én pedig üdvözlésképpen megölelem és két puszit nyomok az arcára, közben biztosan sokan néznek bennünket mert oroszul beszélünk a másikhoz, de mivel mindketten azok vagyunk ezért megértjük a másikat, a többieknek meg nem kell tudnia miről társalkodunk.

//*Alek ezt a meglepetést régen nem láttalak!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
Admin
Admin

Admin


TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime19.07.13 15:31

Szabad játéktér!
Vissza az elejére Go down
https://prison.serbianforum.info



do you know who i am?

Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: I. színházterem ( nagyterem )  I. színházterem ( nagyterem ) I_icon_minitime

Vissza az elejére Go down

I. színházterem ( nagyterem )

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» II. színházterem
» Elhagyatott színházterem

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Színház-