welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Timur Theodor Volkov
Yesterday at 0:33
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Rebekah Walker
 
Lyna Frei
 
Zachary M. Boild
 
Jennifer Ariadne Lively
 
Austin Dawson
 
Logan Whitmore
 
Crystal Haynes
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Nappali pihenő szoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Nappali pihenő szoba 10.11.12 21:01

***
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba 10.11.12 21:38

Éppen az ajtóm előtt válok el alkalmi segítőtársamtól, és nem feledkezek meg a fegyveréről sem, így markolattal előre visszanyújtom neki, megköszönve a segítségét. Erről a lakásról nem tudnak, reggel nem innen indultam el, itt már Damien vár haza ha épp nem csavarog sehol, bevásárló körutakat téve. Figyelem az ideiglenes társam távolodását, és nekidőlök az ajtó mellett a falnak, és zsebembe nyúlva előhalászom a lakáskulcsom, és kissé remegő kezekkel illesztem a zárba. Leszívott ez a mai nap, a sebem is lüktet, az adrenalin is kezd kiszállni belőlem, és halálos fáradtság önti el a tagjaim. Érzem, ahogy szédelgek egy kicsit, jó hogy már gyakorlatilag egy lépéssel a cél előtt vagyok.

Egy örökkévalóságnak tűnik, míg kattan a zár az ajtóban, és kinyitom magam előtt, megtámaszkodok az ajtófélfába, és sikeresen benavigálom magam az előszobámba. A zajokból ítélve, itthon van a cicám, csak valahol épp zenét hallgat, vagy tévézik. Hiányt semmiben nem szenvedünk, és ez nem is lesz máshogy a jövőben sem. Szeretem ha mindig megvan mindenem, amire szükségem van, és ez vonatkozik az élettársamra, Damienre is. Hihetetlenül furcsa még mindig arra hazaérni, hogy nem vagyok egyedül és valaki vár, de valahol mélyen a lelkemben, örülök neki. Belépek hát, és hangos csattanással vágódik be mögöttem az ajtó, biztos nyitva van az ablak, és az csinál huzatot. Mindenesetre ez egy elég zajos jele annak, hogy hazaértem. Fáradtan nekidőlök az ajtónak, és egyszerűen lecsúszom mellette a földre, kezemben szorongatva a kulcsom, amin öt darab kulcson kívül más nincs. Egy motoros embléma, a kulcstartó és más semmi, nem is kell rá a sok kacat, nem férne bele a zsebembe. Az ajtónak döntöm a fejem, és kinyújtom a lábam, fájdalmas sziszegéssel kísérve, mert pokolian fáj, és annyira fáradtnak érzem magam...
- Megjöttem - szólalok meg végül, alig hallhatóan, amit biztos nem hallott meg, de az ajtót talán. elég zajos voltam, ahogy megérkeztem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba 11.11.12 1:01

Eléggé unom magam, nem igazán tudok mit kezdeni magammal az üres lakásban. Túlzás, hogy félek, de ilyenkor minden apró zajra figyelek. Ez akkor is így volt, amikor nem éltem még olyan életet, hogy okom is legyen félni. Elgondolkodom rajta, hogy elmegyek valahova, beszerzek pár új cuccot és meglepem Ash-t, de annyira vele akarok már lenni, hogy nem akarom, hogy elkerüljük egymást. Különben is van elég dolgom, ha én nem teszem a helyükre a dolgokat, akkor még elég sokáig a dobozokat meg az üres bútorokat fogjuk nézni. Maguktól nem mennek a helyükre, Ash meg... hát ha rajta múlik, akkor sem. Elmosolyodom a gondolatra. Így szeretem, akkor is, ha nem lételeme a rendezkedés és a lakás szépítgetése. Mondjuk én szerettem az előzőt is, de nem maradhatunk hosszabb ideig egy helyen. Ez még inkább zavart, én egy lakáson belül is el tudok tévedni és minden annyira új, így üresen minden helyiség annyira egyforma. Ilyenkor persze nagyon lassan megy az idő. Kinyitom az első utamban levő dobozt és pakolgatni kezdek. Az egész napom így telik, de ezt nem tudom megunni, szeretek rendezkedni. Ash meg szeret morogni, mert semmit nem talál, de mindig ugrok az első szavára. Nem írtam rá egyik dobozra sem, hogy mi van benne, így meglepetés, mit bontok ki. Kicsomagolom a fürdőt, valahogy olyan jó érzés még mindig ránézni, hogy az én fogkefém mellett ott áll a pohárban Ash-é is. Szeretem az érzést, hogy hozzá tartozok. Kicsit elidőzök a tükör előtt, ahogy szoktam. Szűk farmer van rajtam, szintén szűk felső, ezek Ash kedvencei, érdekes módon elsőnek ezeket találtam meg a ruhák között, úgyhogy gyorsan magamra is kaptam. Rendezgetem a hajam, de most nem érek erre rá. Legalább a hálót be akarom még rendezni, mielőtt Ash hazaér. Ez a két legfontosabb hely. A következő dobozból elő is kerül a kedvenc ágyneműm, szeretem a színét, úgyhogy gyorsan fel is húzom. Kezdem már unni a házimunkát, nem magával a munkával van a bajom, csak szeretem, ha életem párja szórakoztat közben. Elég, ha itt van segítenie sem kell, de nem szeretek egyedül lenni. Eldőlök az ágyon és unalmamban bekapcsolom a tv-t. Persze egyből a zenecsatornára kapcsolok, nem bánom, hogy végre van valami zaj. Hol a fenében van már? Türelmetlenül tépek fel egy újabb dobozt, amikor hatalmas csattanást hallok, minden kiesik a kezemből, úgy megijedek. Megjött az én drágám, gondolom magamban, a szemem forgatva. Jó, talán a huzat volt, mert kinyitottam pár ablakot, hogy kiszellőztessek.
- Drágám, végre, hol voltál ennyi ideig? - kiáltottam a szobából, biztos voltam benne, hogy ő jött haza ilyen belépővel. Az ajtó felé sietek, de megtorpanok, amikor meglátom a földön ülve, véresen.
- Ne... Ash... - a számhoz kapom a kezem és ijedt tekintettel nézek rá. Megszédülök, valamiben meg kéne kapaszkodnom, kinyújtom a kezem a fal felé, de nem bizonyul elégnek, legszívesebben sikítanék, már a szemem is könnyes, szinte csípi. Úgy érzem, a földbe gyökerezett a lábam, majd amikor az első ijedtségből kicsit magamhoz térek, egyből letérdelek mellé és szemügyre veszem a sebet. Nem mintha sokat értenék hozzá, de lőtt sebnek tűnik. Most nem kérdezek semmit, ilyenkor utálom, hogy nem vagyok izmos, pedig Ash nem az a nagydarab fickó, akit ne lehetne valahogy elvinni az ágyig, de nekem nem megy. Nem akarok pánikba esni, ahogy a vér látványától szoktam, az most nagyon nem lenne jó.
- Fel tudsz állni? Segítek - felállok és megfogom a karját. Elég nehezen megy, amikor végre felkel valahogy, még csak akkor jön a neheze. Nincs olyan messze az ágy, de most minden lépés örökkévalóságnak tűnik. Fogalmam sincs, mihez kezdek vele. Egy lőtt sebbel viszont nem lehet orvoshoz rohanni, a mi helyzetünkben. Ahogy megérkezünk az ágyhoz és Ash szinte eldől rajta, már megyek is a fürdőbe és áldom a szerencsémet, hogy itt már végeztem a kipakolással. Azt sem tudom mit hova tettem, megtámaszkodom a mosdón és nagy levegőt veszek. Nem lehetek rosszul, ezt most nem engedhetem meg magamnak. Összekapom magam, végül a kezembe akad minden, ami kell. Az ágyra dobok mindent, ahogy visszamegyek a szobába és jobban szemügyre veszem a sebet. El van szorítva, de rendesen vérzik, jobban, mint amit bírok. Nagyot nyelek, ahogy feltűröm a nadrág szárát. Érezem, ahogy elsápadok, de próbálok arra koncentrálni, ami csinálok. Még jó, hogy annyira ügyetlen vagyok, hogy sokszor ejtek magamon valamilyen sebet, így aztán tudom, mit kell tennem. Vizes törölközővel kitisztítom a sebet, próbálok óvatos lenni, néha felpillantok Ash arcára és most nem tetszik, amit látok. Helyes arcát a fájdalom torzítja el.
- Tudom nem kellemes, de igyekszem, mindjárt végzünk - simítok végig a másik lábán, aztán megint csak a feladatra figyelek. Miután tiszta a seb, lefertőtlenítem, ez elvileg nem csíp, de ennyire nyílt sebnél fogalmam sincs, milyen hatása van. Végül egy krém állagú gyógyszerrel fejezem be, óvatosan kenem szét rajta, alig érintve, de így is párszor megrándul a lába érintésem nyomán. Vízálló, ezüstionos, hatalmas géz kerül a sebre, körbetekerem, alapjában véve elég profi munkának tűnik, de ezen kívül máshoz nem értek, nagyon remélem, hogy eláll a vérzés és nem fertőződik el. Eltűnök egy újabb pillanatra, pohárral és tablettával térek vissza, a tablettát egyenesen Ash szájába, a poharat meg a kezébe nyomom. Amíg az ijedtség okozta adrenalin dolgozott bennem, nem volt semmi gond, most mégis remegve bújok a páromhoz.
- Nagyon fáj? - teszem fel az egyik kérdést, ami foglalkoztat. Ez a legfontosabb, mégsem várom meg a választ, egyből felteszem a másik kérdést is.
- Ki tette ezt? - suttogom halkan és érzem, ahogy megy ki belőlem az erő. Soha nem bírtam se a vért, se a stresszhelyzetet. Igazából még nem is láttam lőtt sebet. Amióta együtt vagyunk, még egyszer sem sérült meg komolyan, ha vért folyt, az csak az enyém lehetett, mert én össze vissza töröm magam mindig. Aggódó pillantással nézek rá.
- Nem lesz semmi baj - nyugtattam inkább magam, abban sem voltam biztos, hogy kimondtam hangosan.
- Te csak pihenj - suttogtam és a vállára hajtottam a fejem, nem nehezedtem rá, csak érezni akartam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba 11.11.12 22:45

Ahogy üldögélek az ajtónak dőlve, szinte érzem, hogy remegni kezd mindenem, túl sok volt a stressz, az adrenalin, és a feszültség, igazán most kezdem érezni, mennyire fáj a lábam, és milyen pokolian fáradt vagyok. Hihetetlenül zsong a fejem, ahogy próbálok fókuszálni, de kellemes érzés hogy jár a levegő, és friss szellő simogatja az arcomat. Nagyon jó. Már hallom is, hogy Damien itthon van, és épp a szokásos metódussal számon kéri rajtam merre jártam, és kijön elém, és hallom hogy elakad a lélegzete. Felé fordítom a fejem, és mikor mellém térdek megszólalok, kicsit rekedtesen.

- Vásárolni akartam...de lecsapott rám egy fejvadász - foglalom össze a lényeget, pár szóban, és ahogy mellettem térdel, megsimítom az arcát. Az aggodalom, és a könnyek a szemében, elég szívszaggatóak. Szinte az én szívem is elfacsarodik erre a kifejezésre, de inkább csak megerőltetem magam, és amikor felhúz, támasztom magam a fal mellett is, hogy ne az egész súlyom ő cipelje, és egy második örökkévalóságnak érem meg, amíg elérünk a szobáig. Közben csak kétszer tör rám a hányinger, amit komoly sikernek könyvelek el, bár őszintén szólva azon is csodálkozom, hogy még nem hánytam ki mindent. Orromat erősen facsarja a vérem szaga, így remélem hamarosan megszabadulok ezektől a véres rongyoktól. Az ágyig vezető úton morgok.

- Ch, rohadna meg...a kedvenc farmerem volt... - szitkozódom egy kicsit, amikor a vártnál jobban belehasít a fájdalom, és végigperzseli a lábam, egészen az idegközpontomig. Az ágyhoz érve, körül nézek a szobába, szóval a kiscicám már berendezkedett, és otthonosan érzi magát. Szinte elzuhanok az ágyon, és hanyatt fekvésben szemlélem a plafont, amin apró színes csillagok keringenek a szemem előtt. Hűha, csillagász leszek. Egy percig dermedten, néma csendben fekszek, és próbálok nem gondolkodni, és nem engedni hogy magába szippantson az ágy. Érzem, hogy Damien visszatér, és letisztogatja a sebem. Néha meg meg rándul a lábam, de panasz nélkül tűröm, tudom hogy csak jót akar nekem, nem is tudom mire mennék nélküle.
- Csináld csak, fáj már épp eléggé, ez már semmiség - nyögök fel mégis egy kicsit, mikor a fertőtlenítő marását érzem. Elhomályosul a látásom, egy pillanatra, de erőtlenül letörlöm a kibuggyanó könnycseppet. Ezt a szívást...

A következő pillanatban vagy percben (?) a fene se tudja már, egy tablettát nyom a számba, esélyt sem adva az ellenkezésre, és a kezembe meg egy pohár vizet ad. Elhúzom a szám, de feljebb emelem a fejem, és a vízzel együtt lenyelem a gyógyszert is. Azt sem tudom mi ez...
- Mit adtál te nekem? - kérdezem, és mikor mellém bújik, érzem hogy remeg, és fél egy kicsit. Megijedhetett rendesen.
- Naa, jól van, ne aggódj. Nem ebbe fogok meghalni, nem szabadulsz meg tőlem - eresztek meg egy elég vérszegény mosolyt, mert azért rendesen véreztem eddig is, csoda hogy még nem ájultam el. Erőt veszek magamon egy pillanatra, és megemelkedem, lehúzom magamról a koszos pólót, és félmeztelenül dőlök vissza az ágyra, a cicám mellé. Átkarolom, és magamhoz húzom, lágy csókot nyomok az ajkaira, amik olyan puhák és gyengédek, hogy az már lassan bűn.

- Valami túlságosan sok szabadidőben szenvedő fejvadász... - vonok vállat, és biccentek. Annyira jó lenne aludni, csak aludni, és semmi mást nem csinálni, de mégsem engedek a kényszernek még, hogy lecsukódjon a szemem. Inkább magamhoz húzom a már-már tulajdonom képző fiút.
- Köszönöm - jegyzem meg, az ápolásra utalva.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba 12.11.12 19:54

Ahogy végzek, nagyjából eljutok oda, hogy legyűröm a vérfóbiámat. Nem nagyon bírom az ilyesmit, de a muszáj nagy úr. Annál fontosabb pedig, hogy ellássam Ash sebét, nincs is. Elég jól tűri a megpróbáltatást, fogalmam sincs, mennyire fájhat neki, de azért el tudom képzelni.
- Ez csak egy farmer Ash, majd veszünk másikat. Ezért a szexi lábért viszont tényleg kár lenne – simítok végig az említett testrészén, kissé megkésve válaszolva a morgolódására, de szinte csak most jut el a tudatomig, mit is mondott. Az idegesség mindent kikapcsolt bennem, csak arra tudtam gondolni, hogy elállítsam valahogy a vérzést. Talán majd most, lefertőtlenítve és pihentetve a lábát jobb lesz a helyzet. Miután végzek, kinyomom a tv-t, már le volt halkítva, de a fénye sem kell most ide, aztán amikor ismét visszatérve a tablettát benyomom a szájába, kissé elhúzza azt. Bár lenyeli, mégis kérdőre von.
- Elhiheted, hogy nem én akarlak eltenni láb alól, nem akarlak megmérgezni – válaszolok és én is elhúzom a számat, egyrészt kicsit rosszul esik, hogy rákérdez, mintha nem bízna bennem, de másrészt megértem, én kényes vagyok az ilyenre, nem veszek be bármilyen gyógyszert.
- Csak egy fájdalomcsillapító, elég jó, de nem tudom, egy lőtt sebre mennyire használ. Talán valamennyire csillapítja a fájdalmad, ha nem is nagyon, de legalább alszol tőle egy jót – váltok vissza kedves és aggódó hangnemre. Nem a piszkálódásomra van most szüksége. Mellé bújok, ha eddig tudtam is, már nem lehet titkolni tovább, mennyire aggódok érte, remegésem elárul. Mosolya kicsit megnyugtat, de nagyon jól tudom, hogy ez nem egy kis karcolás. Felül, hogy ledobja pólóját, még az is koszos, kicsit zavarba jövök, hogy nekem ez nem jutott eszembe, de nem akartam ilyenekkel fárasztani. Ahogy félmeztelenül visszadől mellém, egyből magához húz és egy csókot nyom ajkaimra. Érintése nyomán mosolyra húzom a számat, nem csak azért, mert jólesik, hanem mert azt a kevés energiáját is erre fordítja. Magához húz és mintegy mellékesen megjegyzi, hogy egy fejvadásszal futott össze.
- Komolyan mindent harapófogóval kell kihúzni belőled? – húzódok el annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni, de egyből bújok is vissza hozzá.
- Ki sem foglak engedni a lakásból. Legalábbis egy ideig biztosan nem. Nem is tudnál meglógni – jelentem ki ellentmondást nem tűrően, ennek ellenére tudom, hogy úgyis az lesz, amit ő akar. Nem tudom, meg nem is akarom megakadályozni semmiben, mindenben támogatom.
- És mi lett a fejvadásszal? – kérdezem, miközben ujjaimmal mintákat rajzolok a meztelen mellkasára. Hazajutott, szóval feltehetően nem követte, de nem ártana tudni mi is történt pontosan. Ezzel a szűkszavú válasszal nem sokra megyek. Megköszöni az ápolást, válaszul finom puszit nyomok a meztelen bőrfelületre. Rájövök, hogy még mindig érzem a vérszagot, már azt is tudom, honnan. Csak a pólóját vette le, nekem meg teljesen kiment a fejemből, hogy a szétlőtt farmer még rajta van.
- Ettől is meg kéne szabadulni – jelentem ki, miközben ujjaim az övön és a farmer gombjain babrálnak. Korábban nem csináltam még ilyet, szinte mindenbe ő vezetett be, de mellette sokszor fordult elő ez a vetkőztetős jelenet. Ennek köszönhetően gyakorlottan és gyorsan végzek. Felülök és amikor kicsit megemeli magát, lecsúsztatom róla a farmert, a kötésen óvatosan bújtatom át és miután a cipőtől is megszabadítom, a zavaró ruhadarab landol valahol a szobában, ahol gondosan rendet raktam, de már nem érdekel. Ellenőrzöm a kötést, még nem vérezte át, ennek örülök.
- Eddig egész szép – jegyzem meg és visszabújok hozzá, cicásan simulok szinte meztelen testéhez. Fél kézzel magunkra ügyeskedem a takarót, bár én nem fázok, Ash a kimerültségtől lehet, hogy igen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba 14.11.12 20:06

Szédülve heverek az ágyon, és hagyom hogy Damien ténykedjen körülöttem. Nem is értem miért ennyire aktív, tudtommal rosszul van a vértől, de valahogy nem értem miért pont most kezdek el ezen filozofálni. Egy pillanatra elönt a hányinger, és veszek két mély levegőt, nem akarom kidobni a taccsot, az valahogy annyira nem lenne jó, utálok hányni, főleg az utóíze miatt. Megborzongok egy kicsit.
- Jó, de akkor is a kedvenc kőmosott farmerem volt. A lábam nekem is hiányoznak elhiszed? - mosolyodom el, és hagyom hogy hatni kezdjen a fájdalomcsillapító, amit belém tuszkolt, hogy egyem meg. Még nem érzem hogy jobb lenne, lehet hogy azért mert túl nagy a seb? Nem tudom, kissé érdeklődve pillantok oda, mikor lekapcsolja a tévét, szóval jó volt a tippem, hogy valami zenecsatornát bámult éppen lelkesen, amíg rám várt, na meg ahogy elnézem, berendezte a lakást is, legalábbis a szobát. Az egyik kedvenc színes ágyneműje díszeleg alattam, és lelógatom róla a lábam hogy ne vérezzem össze, ha esetleg átázna a kötés. Lustán megsimítom az én kis házimacskám arcát, mikor morogni kezd hogy meg akar mérgezni.

- Úgy értettem, milyen fájdalomcsillapítót adtál. Advil, kataflan, donalgin? - sorolok pár példát, mert tudom hogy ő sosem tudna nekem ártani, és nem is akarna. Én jelentem számára az életet, most, hogy a szüleitől távol él, már lassan egy éve, vagy talán kicsivel több is mint egy éve. Én nem bánom, mert mindig akad valaki, aki hazavár, és jól esik hogy van aki aggódik értem, mint mondjuk most is, nem tudom mi lenne velem, ha nem lenne itt.
- Ahh, alvás, az azt hiszem jó volna, de még annyira fáj, hogy nem bírnék elaludni. Mindegy, legrosszabb esetben nyomj belém egy donalgint, azt hiszem még van a patika táskában - sóhajtok fel, és ahogy mellém bújik, jól esik a közelsége, és hogy velem van, még most is. Nem hiszem hogy sokáig ébren fogok maradni, eléggé kimerített ez a nap. Csak hatna már az a rohadt tabletta, legközelebb lehet hogy intravénásan kellene kérnem a fájdalomcsillapítót? Akárhogyan is, de megveszek mindjárt úgy fáj.

- Ehh, nem vagyok beszédes. Mentem át a parkon, még a régi lakásból elhoztam pár papírt, és a parkban csapott le rám, de szerencsére egy alak segített és neki köszönhető hogy itt vagyok - sóhajtok fel, és kicsit fészkelődök hogy Damien felé forduljak és át tudjam ölelni a cicámat. Annyira cicás néha, hogy akaratlanul is annak hívom, ezekkel a nagy, babakék szemeivel...Istenem de szexi.
- A fejvadász épp a sebeit nyalogatja, átszúrtam a karját teljesen az egyik késemmel, azt is le kell majd mosnom... Kés, hol van a késem?! Hová tettem?! Miért nincs a zsebembe? ?! - mordulok fel, kissé talán már hisztérikusan magas hangon, de hát egész eddig nyugodt voltam, valamikor nekem is szabad pánikba esnem nem? Kicsit feljebb megy a vérnyomásom, ahogy kijön rajtam az átélt stressz hatás, még jó hogy nem a parkban kapott el az a roham. Vacogni kezdek, alighanem lázam lesz, gyönyörűűű.

Mocorogva próbálok segíteni a cicusomnak, hogy leszedje rólam a nadrágot, és közben lassan megnyugszom. Itt már nem érhet baj, nem törhet be ide senki, főleg nem az a rusnya fejvadász. Nyugodtan alhatok, és nem kell aggódnom, mert van aki vigyáz rám. A megjegyzésére kinyitom a szemeim, és bágyadtan bólintok. Ha ő mondja, neki elhiszem hogy szép. Bár egy lőtt seben mi legyen szép? Pokolian fááj.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba 15.11.12 23:24

Egészen kicsit szégyenlem csak magam. Rossz érzés, hogy úgy ráförmedtem a tabletta miatt, de hát mit csináljak, nem gondoltam, hogy egy márkanév ennyire fontos. Csak hasson, a többi nem számít. Tű végülis van, de az biztos, hogy én nem bököm meg. Hatásosabb lenne valami, ami egyből a vérébe jut, de nem lennék rá képes, a sebet sem tudnám összevarrni és nem csak a szaktudás hiánya miatt, egyszerűen az már erőn felüli lenne. Persze ki tudja... a vért sem bírom, a stresszhelyzet mégis megoldotta. Utólag kezd kirázni a hideg attól, amit az imént láttam, Ash meg csak a farmeren morog. Jellemző.
- Komolyan mondom, veszek neked egy másikat. Hátha találok valahol ugyanilyet - mondom elgondolkodva, ez eddig nem jelentett problémát, rosszabb vagyok, mint egy nő, ha vásárlásról van szó. Nagyon el tudok szórakozni vele és nehezen unom meg, de ha megunom, akkor hisztizni kezdek és azonnal haza akarok menni. Rájövök, hogy kicsit elkalandoztam, így inkább visszatérek a gyógyszer témához röviden.
- Nem, ez nem recept nélkül kapható cukorka, hanem rendes fájdalomcsillapító. Csak kicsit türelmesnek kell lenni... - kezdek bele, de nem morgok, tudom, hogy bízik bennem, ő az egyetlen, akiben én is és ez így van jól. Lelógatja a lábát az ágyról, talán kényelmesebb vagy észreveszi az ágyneműt, nem tudom, csak azt, hogy ezt nem kéne hagynom.
- Ne lógasd, akkor soha nem fog elállni a vérzés. Inkább tedd fel - magyarázom, de meg sem várom, amíg megmozdul, inkább én nyúlok a bekötözött lába után és finoman visszahúzom az ágyra.
- Mosni lehet, de így kisebb az esély, hogy vörös színben fog pompázni a kötésed - teszem hozzá, miközben megint kényelmesen elhelyezkedek. Beleborzongok az érintéseibe, jó értelemben, ahogy az arcomhoz ér, minden létező és nem létező szőrszálam az ég felé meredezik. Miután kioktat, hogy milyen tablettát nyomjak a szájába, ha kell, végre belekezd abba is, hogy mi történt.
- Megértem, hogy nem vagy beszédes kedvedben, de azért ezt mégiscsak tudnom kéne. Fontos vagy, nem érted? - a hangom most sem számon kérő, inkább csak gyengéd, azt akarom, hogy tudja, milyen sokat jelent nekem. Még magamnak sem tudom rendesen megfogalmazni. A kést keresi, szinte már hisztérikusan, nem hagyhatom, hogy ez eluralkodjon rajta, már remeg, vacog, ebből láz lesz, nem csodálom, hatalmas a seb. Várom, mikor üti ki a gyógyszer, nem ezt akarom, de neki most aludni kell, akkor gyorsabban gyógyul és addig sem fáj neki annyira.
- Majd meglesz az is - zárom rövidre, miután lehúztam róla a nadrágot, megint mellé bújok, cicásan simulok hozzá, felhevült testemmel melegítem, közben beburkolom a takarónkkal. Igen, a mi takarónk. Szeretem ezeket az apróságokat, amik azt mutatják, hogy mindenünk közös, összetartozunk. Ash-t elnyomja az álom, ahogy gondoltam, óvatosan kinyújtom a kezem, hogy ne ébresszem fel és lekapcsolom a lámpát. Annyi fény beszűrődik kintről, hogy nézhessem az arcát, ahogy alszik. Ettől kisimulnak a vonásai, nyoma sincs már rajta a fájdalomnak, csak a gondtalan arcát látom, ahogy éppen álomvilágban jár. Néha még mosolyogni is szokott álmában, most éppen nem, de olyan nyugodt. Nem először figyelem, szeretem nézni, nem is tud róla, legalábbis eddig még nem buktam le. Nem tudom mikor nyom el az álom karjaiban, de jót alszom, mint mindig, mert a karjaiba zár. Persze kicsit éber az álom, figyelem minden rezdülését, félálomban ellenőrzöm a lázát, vigyázok, nehogy hozzáérjek a lábához. Kialvatlanul ér a reggel, de boldogan. Előbb ébredek, mint általában és figyelem a szuszogását. Olyan édes, hogy akaratlanul is mosolyt csal álmos arcomra. Tekintetem elkalandozik a testén, alvás közben kissé lecsúszott a takaró, így látni engedi meztelen mellkasát. Illetlen gondolatok jutnak eszembe, elkapom onnan a tekintetem, de akaratlanul vagy talán inkább direkt visszatalál oda, így engedek az édes kényszernek, hogy meg is érintsem finoman. Mocorogni kezd, pedig nem akartam felébreszteni. A bűnös gondolatoktól arcom kipirult, nem nagyon tudom titkolni előtte az érzéseimet, de nem is akarom. Ahogy rám emeli gyönyörű szemeit, zavartan kapom el a tekintetem, mert az is elég beszédes.
- Jó reggelt édes, jól aludtál? Hogy van a lábad? - köszöntöm kedvesen és egy finom puszit nyomok ajkaira, szégyenlős mosoly kíséretében. Őrülten vágyok rá, de most az a legfontosabb, hogy leellenőrizzem azt a kicsit sem veszélytelen sebet a lábán. Mégsem moccanok, képtelen vagyok rá, ahogy álmos tekintettel rám néz. Ajkaim súrolják puha száját.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba 13.02.13 20:37

Jellemző hát, hogy ezen morgok, akkor is csak a kedvencem volt, amiből nincs még egy, mert akkor nem lenne kedvenc. Amíg elhelyezkedek, hallgatom hogy a cicám mit morog, sejtem hogy megijeszthettem, nem is kicsit, végül is én is enyhe szívrohamot kapnék ha ő állítana haza ilyen véres és szétlőtt lábbal...
Felsóhajtok, és hátradőlök, kezd mérséklődni a fájdalom, nem is tudom hogy a francba bírom ki egyáltalán. Az biztos, hogy nehezen.
- Körülnézhetsz majd, de annyira nem fontos. Csak bosszantó, hogy ilyen veszett korcsok lődörögnek az utcán, ha most nem vigyázok, és nem akad segítségem, már rács mögött lennék... - sóhajtok fel, és helyezkedek kicsit, és csak felszisszenek. Szokni kell majd, ezt a fajta fájdalmat.

- Ja, értem. Hát nem bánnám ha hatna hamar, majd leszakad a lábam... de legalább tudom, hogy benned egy orvos veszett el - sóhajtom, és megsimogatom az arcát, mi lenne velem néha nélküle? Ha ma nincs itt... Könnyedén elvérezhettem volna, mielőtt eljutok a fürdőbe a gyógyszeres/kötszeres kis ládikáért. Ahogy lelógatom a lábam, rám szól, pedig én csak nem akarom összevérezni a kedvenc ágyneműjét, nehézkes lenne kimosni géppel....
- A Ahha - erőltetem meg magam és feljebb csúszok, míg ő segít elrendezni a sebesült, és szorosan bekötözött lábam. Biztos hogy nem volt valaha mentős? Ch, komolyan eljátszok a gondolattal.

- Remélem igazad lesz, és nem ázik át, majd próbálok nem nagyon mocorogni. Tudom, te is fontos vagy nekem, de majd alvás után elmesélem, most nagyon fáradtnak érzem magam. Addigra szerzel majd valami kaját? - kérdezem még, és a nyakam alá szuszkolok egy párnát, tényleg mindjárt leragadnak a szemeim, és elnyom az álom, most, hogy végre biztonságban vagyok, a cicámmal...
Mielőtt elaludnék, azért még osztok neki némi feladatot, mert a végén azt hiszi még, hogy teljesen megzavart ez a seb, és már nem igen látom, hogy lekapcsolja a lámpát. Totális sötétség zuhan rám, magába szippant, meghatározhatatlan időre.

Ahogy reggel felébredek, máris égető, lüktető éles fájdalom jelentkezik, de még tartom magam, hogy nem nyitom ki a szemem. Érzem magam mellett Damient is még, ezek szerint ő sem kelt fel. Félálomban tapogatózok felé, és húzom magamhoz, most nagyon kell, hogy itt legyen. Ha idefészkelődik, kicsit még szundikálok a nyakába temetkezve, de a kegyetlen fájdalom csak nem csihad, muszáj kell gyógyszert találnom.
- Éget mint a pokol, szóval kérek valami fájdalomcsillapítót, de aludni jól aludtam... - jegyzem meg, és kicsit még fészkelődök, mielőtt kinyitnám a szemem, és máris az arcát látom magam előtt. Lehúzom egy jóreggelt csókra.
- Te viszont nem aludtál sokat...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba 14.02.13 13:07

Eléggé eseménytelenül zajlik az éjszaka hátralevő része szerencsére. Persze aludni azt nem tudok, legalábbis úgy érzem, semmit nem alszok, néha kicsit elbóbiskolok, de aztán felriadok, hogy leellenőrizzem, minden rendben van. Ez még fárasztóbb, mintha tényleg ébren lettem volna egész éjszaka, de Ash-ért mindent megteszek, még ennél többre is hajlandó lennék. Már világos van, amikor úgy döntök, nem is próbálkozok alvással, gyönyörködök inkább a mellettem fekvő Ash-ben. Ez amúgy is szokásom, hiszen ő mindig később kel, mint én, de nem tudok betelni a látvánnyal. Nem nyitja még ki a szemét, de utánam tapogat, ezt úgy szeretem, értem is a célzást és közelebb húzódok hozzá. Nem szól semmit, csak a nyakamhoz bújik, én meg hagyom, sőt élvezem. Nem is bírom ki, hogy ne érjek hozzá még ennél is jobban, ujjaim megindulnak és csak úgy, ahol éppen érem, simogatom. Tudom én, hogy lenne dolgom, hiszen reggelit kért, nem felejtettem el, csak jólesik hozzábújni, végre nem rohan, bár nem is tudna, ennek viszont nagyon nem örülök. Egyszercsak megtöri a csendet, mintha tudná, hogy mire gondolok, egyből a fájdalom kerül szóba. Már éppen indulnék, amikor kinyitja a szemét és lehúz egy csókra. Kicsit jobban elmerülök benne, mint kellene egy ilyen helyzetben, de nem tehetek róla, ha ő érint, megőrülök, korábban még nem éreztem ilyet, a testem minden pontja azonnal válaszol a csókra, jóleső bizsgergés fut végig rajtam. Kezemet az arcára csúsztatom csók közben, finoman végigsimítok rajta.
- Tényleg nem, de nem számít. Képtelen lettem volna aludni úgy, hogy te itt fekszel mellettem vérző lábbal, valakinek vigyázni is kell rád – húzódok el mosolyogva és kikászálódok az ágyból.
- Megyek, csinálok reggelit. Ne mozdulj… nem kell játszani a nagyfiút, én tudom, mennyire kemény vagy, de a pihenés most célravezetőbb – visszahajolok, megtámaszkodok az ágyon és egy futó csókot követően elindulok a konyha felé.
- Mit ennél? – kérdezem, közben lepillantok a lábára. Még így is kicsit összevérezte a kötést, mi lett volna, ha lelógatja az ágyról, ahogy akarta. Mindenesetre az ágynemű nem lett véres szerintem, de nem is érdekel, az pótolható, hiába a kedvencem.
- Reggeli után átkötöm a sebed, át is vérezte kicsit a kötést és meg is akarom nézni – jelentem ki és eltűnök. Nem szórakozok sokáig a konyhában, jól elvagyok ott máskor, de most sietek, összedobok egy gyors reggelit és tálcán viszem az én egyetlenemnek. Még jó, hogy tegnap ennyi mindent kipakoltam, így a tálcát is megtaláltam. Leteszem az ágy mellé, segítek neki felülni, még így is fájdalmasan szisszen fel. Elhelyezkedek Mellette a tálcával az ölemben és etetni kezdem.
- Hoztam gyógyszert is, de előbb a reggeli, különben viszontlátod a gyógyszert, ha azzal kezded. Aztán pedig mesélsz – emlékeztetem arra, hogy mit ígért és felsóhajtok, magam sem értem, honnan tudok ennyi mindent, eddig nem foglalkoztatott az ilyesmi és nem is bírom a vért. Tegnap viszont semmi bajom nem volt, talán az ijedtség miatt nem tudtam erre gondolni, időm sem volt felfogni, hogy Ash vére folyik rajtam is. Annyira elgondolkodok, hogy összekenem magam vajjal, így aztán az ujjamat lassan a számba csúsztatom nagyobb beleéléssel szopogatom, mint kéne, miközben pillantásom az én egyetlenemre téved, persze teljesen véletlen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Nappali pihenő szoba

Vissza az elejére Go down

Nappali pihenő szoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Asher Maron lakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához