- Ellenállás? - kérdeztem vissza enyhén megemelt szemöldökkel, mert az már eleve nyilvánvaló volt hogy nem lesz könnyű menet, ha már engem kérnek, de mégis tudnom kell valamit még. Nem vagyok hülye. Ha tankkal jönnek nekem, a bőrömet mentem, nem egy rohadt.. konténert.. - fintorgok meg a gondolatra, de egyetlen további látszatot sem engedek. Higgye csak azt hogy tökéletesen érdekel. Még nem lefutott menet, de ha.. ha csak arra gondolok milyen könnyen otthagyott régen, nem biztos hogy pont vele kéne üzleteljek.

- Bővebb információra lesz szükségem. - közöltem vele, miközben lassan kiengedett a fotel támlájára feszülő kezem, de még mindig nem voltam nyugodt. Teljesen.. nem.
És ezen még az sem segített, amikor Rita hangját hallottam a háttérben.

Minden eszközzel.. - játszott vissza a fejemben, ami azt jelenti hogy minden eszközzel. Vagyis lehetnek kemény menetek.
Elhallgattam. Csendben voltam, mert azon kattogott a fejem, hogy érdemes e vásárra vinni a bőrömet. Mi van ha Nevilnek volt igaza? Ha felesleges kockázat, és bármikor beledögölhetek, a következő szavai viszont.. Megrázkódtam amikor Nevilt és engem említett. A Toretto-s ügyet, nem tetszett hogy ennyi mindent tud rólunk, hát még hogy ennyi mindenbe beleér a keze!
Fintorogtam.. megint, de Rita megmozdulása valahogy megtörte a csendet.

- És mi a biztosíték arról hogy nem végzem úgy mint nyolc éve!? A bankban.. - nem tudom honnan jött a kérdés, de mégis kicsúszott mielőtt ellenőrizhettem. Csak a szemeit néztem. Egyenesen bele. Hogy biztosítékot kérek? Nem hinném. Egyszerűen csak az orra alá dörgöltem, hogy igen.. jól tudom mennyire bízhatok benne.

- Arra hogy ha meleggé válik a helyzet, nem kapok egy golyót a fejembe és végzem kiterítve az árokparton. - résnyire húzott szemekkel méregettem, de nem is tudom hogy jött ez ide. Máskor, más esetben simán és dalolva bevállaltam a védelmet, de most.. így.. a múlt tekintetében valahogy minden annyira bonyolulttá vált. Veszélyessé... Ha őszintén fogalmazok.

Aztán mégis Rita szövege volt ami kirántott ahogy csak bámultam a fickó szemeibe, és a hirtelen becsapódó teste, némileg hátrálásra késztetett. Csak egyetlen.. apró.. lépés. De aztán...

- Ilyen feltételek mellett, benne vagyok. - hallottam a saját hangomat, és a dolog még engem is meglepett. Hülye vagyok? Hát hogy a fenébe bízhatok benne!?? Hogy a fenébe bízhatok Ritában!!? Hisz ééén vagyok az aki átvertem! Mégis azok a szemek.. elég volt csak egyetlen pillanat vagy tekintet és megadták nekem a kellő válaszokat. - Benne vagyok.. - ismételtem meg, de már visszafordulva a fickó szemeibe, és szigorú tartást vettem fel. Tartom magam a döntésemhez. Ebből mostantól nem engedek.

Nem tetszett. Ez az egész. Rita, és az a bizonyos.. Vincent. Ahogy bánik vele. Hogy bíztam e benne? Egy cseppet sem. Egy fikarcnyival se jobban mint mikor bejöttem, vagyis egyetlen percig sem. Ritában viszont bíztam. Valahol még abban is hogy tényleg kiállna értem, habár.. fogalmam sincs róla miért tette. A szemei viszont nem hazudtak. Elég volt csak egy pillanatra belenézzek ahhoz, hogy tudjam, tényleg komolyan gondolja.

Csak megfintorogva az arcomon hogy elharapjam a hangomat, tértünk át az üzletre. Még mindig nem tetszett, de Rita visszavonulása sejtette hogy ez nem egyedi eset. Most viszont teljesen más miatt vagyunk itt!
A fickó belekezdett én meg igyekeztem feljegyezni fejben minden egyes percet, amikor hirtelen kopogás rázta meg a csendet. Nem tudtam ki a nő, de Rita reakciója egyből észre térített, és tudtam hogy itt valami nem stimmel.

- Üdv! - a felém nyújtott kézbe nyújtottam az enyémet, és csak egy fél pillantással követve ahogy Rita lelépett, igyekeztem visszatérni a célhoz. - Gabriel.
Nem véletlenül nem mutatkoztam be teljes névvel. Még mindig nem bíztam ebben a kettőben és amit Rita arcáról leolvastam útközben, nem is adott erre okot.

Vincent.. Még mindig ez a név kevert a fejemben, meg az a nézés, ahogy a kis barnára ránézett, aki tényleg nem volt rossz bőr.. már ha így közelebbről megnézem, de nagyon nem az én stílusom. A fickóé viszont igen! Nem kellett ezen gondolkoznom, és nem is igen töltöttem vele felesleges perceket, amikor meghallottam a nevemet és muszáj volt megszívni a fogamat. Az isten verje meg!

Biccentettem, mert mást nem tehetek. Vállaltam a munkát, és ebben benne van hogy ah fizetnek, rendelkeznek velem. De abban egy percig se vagyok benne hogy kiadjanak akárkinek, mégis.. a néma csend, talán elfeledteti a lényeget. Nem biztos hogy jelent neki valamit a nevem...
Az viszont meglepett ahogy a.. "főőőnök" kiállt értem, nem elhamarkodott egy kicsit ez a nagy bizalom?? Mégsem foglalkoztam vele. Igyekeztem hogy a munka, és a tervek töltsék ki minden figyelmemet, habár ez nem az én asztalom, én csak bevédek, de fél szemem mégis rajta volt az asztalon.

- Én.. - kezdtem volna aztán bele, a fickó mégis a szavamba vágott. Hogy tetszett e? Egyáltalán nem. Mégis egy szót se szóltam és figyeltem. Úgy néz ki ő ossza a szerepeket, és ennyi pénzért én hajlandó voltam hogy bólogassak és figyeljek. Amíg nem tesz nekem valamit keresztbe...

- Nem lesz gond. - motyogtam a háttérben, de tényleg nem. Ez az eddig volt két legjobb fegyverem és már átsegített kismillió helyzeten, soha nem kellett máshoz nyúlnom helyette.
Az viszont meglepett mikor a nő invitálni kezdett. Oké, ez nekem bűzlik, de rendesen, mégis uralkodtam az arcomon.

- Nem. A kamion tökéletes lesz. - bólintottam rá hideg fejjel, nem mert ránéztem a fickóra előttem, hanem mert ez a logikus lépés. Az árut nem hagyom el.. Ha már annak a megvédésére béreltek fel.

Minden egyes részletet figyeltem. Ki-mikor-hol lesz, hol és mi várható és sorra feljegyeztem az eseményeket. De nem szólaltam meg. Egész egyszerűen mert nem volt mit mondanom, az één szerepem itt másodlagos, láthatóan gyakorlott kezekben a tervek, az én feladatom meg csak figyelni.. és betartani mindent.

Az engem célzott szavakra egy bólintás kíséretében jeleztem hogy minden világos, itt leszek, és amint a közelembe kerültek a fegyverek, ugyanolyan óvatossággal nyúltam értük, mint ahogyan azt átnyújtotta nekem. A szemeibe néztem. Hogy lojalitás?? Hát azt majd meglátjuk. - pörgette a fejem, de az arcom bólintott, ismét, és az Eagle-ekre fontam a kezeimet. Viszketett a kezem a ravaszon.. ha most itt tehetném.. vajon érdemes lenne használnom? De aztán mégis a helyükre kerültek, vissza a két oldalamra simulva, és egyetlen perc gondolkodást se véve fordultam meg, és egy.. "akkor holnap.."-pal elhagytam a szobát.


Folyt. ITT..