Név: Avalon Lyra Gabriele
Becenév: Avalon, Lyra
Kor: 16
Születése hely, idő: 1997. április 1. / Olaszország - Velence egyik árvaháza ( Bologna eredetileg)
Tartózkodási hely: Las Vegas és főként Ramon közelében
Csoport: művész
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem: Eleinte visszahúzódó, bizalmatlan, nem nagyon szereti az idegeneket maga körül. Mivel vak, az emberek olykor, vagy furán méregetik, vagy próbálják levegőnek nézni, ugyanis nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, ezért magányos is sokszor.
Ha megnyílik, mosolyog, és bár nem a szavak embere, sose fogják ráfogni, hogy bőbeszédű, elbeszélget másokkal. Látáshiánya ellenére is tehetségesen zongorázik, mert bár nem látja a billentyűket, hihetetlen érzéke van hozzá. Csak ezen keresztül képes kifejezni az érzéseit, még ha csupán a négy falnak is. Nem az a lázadó tini, jól el van a maga kis világában, ezért nyugodtan nevezhetjük álmodozónak is.
Külső: Hosszú, szőke, göndör haj, hatalmas kék szemek, amikben…. nincs semmi. Nem lehet bennük az érzelem leghalványabb árnyalatát se látni, Avalon se lát velük. Alig 165 centi, és bizton állítja, nem is nő tovább. Testalkata vékony, tipikusan elfújja a szél is kategória, de anorexiásnak nem lehet nevezni, a bordái se látszanak ki, hisz szeret enni, még ha az átlagosnak mondható szokás, számára kész tortúra. Folytonos kiegészítője egy fehér sétabot, csak azzal tud közlekedni, vagy Sparky, a Golden Retriver, akit még szülinapjára kapott, és direkt erre a célra képezték ki. Hogy mit vesz fel, ő sem tudja, eddig mindig segítettek neki, így a pontos stílusáról nem tud nyilatkozni.
Előtörténet: Az én történetem nem egy tündérmese, szőke herceg sincs benne, vagyis… lehet, szőke, csak nem látom. A Gabrielék családjába születtem bele, de valami oknál fogva a szüleim úgy döntöttek, nem kellek nekik, így kis vártatva egy árvaházban kötöttem ki, jobban mondva, annak a küszöbén. Az életem ott kezdődött el, bár az elejére nem igazán emlékszem, tegye fel a kezét az, aki el tudja regélni, mit csinált három évesen.
A hetedik életévem viszont rendesen beleivódott az agyamba. Augusztus 16-i napon történt. A barátnőimmel fogócskáztunk, bár kifejezetten meg volt tiltva, viszont kint meg cudar hideg volt, így ki se mehettünk. Én a szertárba rohantam, és mikor ki akartam kerülni a barátnőm, nekiütköztem a vegyszeres polcnak. Megijedtem, és felnézve próbáltam menteni a menthetőt, mert Miss Lacrosse kiabált volna, ha megtudja.
Az egyik vegyszeres flakonra nem volt rendesen rácsavarva kupak, így a tartalma egyenesen az arcomba borult, nem kímélve a szemeim. Hamar kórházba is szállítottak, de ott már nem tudtak rajtam segíteni, sőt csodaszámba ment, hogy nem marta ki teljesen az arcom. A látásom viszont elveszett.
Eleinte nehéz volt, nem akartam még felkelni se, hisz minek, semmit nem láttam volna. Akikkel addig játszottam, magasról tojtak rám, és új társ után kutattak, mivel velem már nem tudtak mit kezdeni. Rosszul éreztem magam, magányosnak, úgy éreztem, nem kellek senkinek, és nem is tévedtem nagyot.
Akárhányszor kivittek minket sétálni, rám az emberek furán néztek, éreztem a vizslató, olykor undorodó, vagy lesajnáló tekinteteket, és tényleg elhittem, hogy torzszülött lettem, egy baleset miatt.
A zongora mindig is vonzott, és mivel játszani még tudtam, így éjjel-nappal azon lógtam. Szerencsére a tehetségem még nem veszett el, mert az nyílt tény volt, hogy értek a zenéhez, nem is kicsit.
Tíz évesen kaptam meg Sparkyt. Dr. Madison , az orvos, aki rendszeresen felügyelt adta nekem szülinapomra. Sokkal könnyebb lett minden, és örültem, hogy nem csak egy bot jelenti számomra a társaságot. Éreztem, hogy nem vagyok már egyedül, persze a barátaimat nem tudta kárpótolni, mégis nagyon a szívemhez nőtt.
Jelenleg tizenhat vagyok, és Vegas egyik fényűző negyedében élek. A bátyám Ramon hozott ki az árvaházból, mihelyst megtudta, hogy létezek. Hálás vagyok neki, bár tartok tőle kicsit, hisz nem is ismerem, és mivel soha nem látom, mi van az arcára írva, nem tudom, hogy bírja feldolgozni a vakságom.