Hogy én, hogy odavagyok ezekért a bulizni megyünk estékért, a sok nyálas képű ficsúrért, nézni, ahogy a macskák kerülgetik a forró kását többnyire sikertelenül, vagyis hát volt aki megért néhány alkalmat, hm pedig eggyel sem igazán váltottam szót, ezért érték meg azt a néhány alkalmat, Mr. Koroljov szerencsére nem tért ki külön Amira udvarlóira, ha lehet ezeket annak nevezni, persze nyilván, ha lenne bárki komoly, annak utánanéznék, de ahogy elnézem Amira se tartja őket túl érdemesnek bármire is, és ennyi magánéletet hagyjunk meg neki.
Khm, nem tudom mit értett azalatt, hogy oda illőbet az öltönynél, de igyekeztem, azért kikaptam a szekrényből egy dzsekit, ha később hűvösebb lenne, türelmesen várakoztam lent az előtérben, amíg a kisasszony is elkészül, hűha... kapartam meg a torkom, kinyitottam előtte az ajtót, beltem én is én indultunk a megadott cím felé, legalább már kinőttük a taxisofőr szerepet, amit a tini Amira játszott, nem egy óvodáscsoportért vagyok felelős, hanem érted és az életedért, amit fogalmam sincs mennyire fogott fel.
Leparkoltunk, komolyan direkt csinálja ez velem, na mindegy, menjünk.
- Menjen csak... - Nyeltem el a kisasszonyt. - Amira, majd szemmel tartom, itt leszek, ha kellenék. Mulasson jól. - Körbefont karokkal dőltem neki az oszlopnak és követtem pillantásommal a tömegben, gyűlölöm ezt, sötét, cikáznak a fények és majdnem lehetetlen bárkit is kiszúrni, főleg, ha nem tudod kit keress, tekintetem futtattam végig a helyiségen, éreztem minden rám szegeződő szempárt, de egyikkel sem törődtem, egyik miatt sem kell aggódnom, a többi meg nem igazán érdekel, felvont szemöldökkel nézek Amira-ra.
- Köszönöm Amira, de nekem nem lehet. - Sóhajtottam egyet, majd elvettem az üveget.
- Oké, rendben van. - Ott álltam egy bontott üveg sörrel, de legalább hideg, rezzenéstelen vonásokkal fürkésztem a tömeget és tértem vissza újra és újra Amira társaságára, láthatóan jól szórakozik.
- Hogyan, elnézést? - Kaptam el a tekintetem, ahogy észrevettem, hogy valaki megszólított, csinos volt, fiatal csak hát ez most nem az a kör.
- Igazán meghívhatnál egy italra... - Igazán? Akkor most mondjuk, hogy nem áttam véletlenül, ahogy a mielőbb tett le az egyik asztalra egy majdnem teli poharat, felismertem a kezét és a láncot a csuklóján, mit tesz az unalom?
- Hogyne, parancsoljon. - Nyomtam a kezébe, amit Amirától kaptam, majd kiegyenesedve kerestem Őt ismét, hunyorogva figyeltem a társaságot, de az egyből feltűnt, hogy nem látom, francba... a következő pillanatban pedig már a csupavigyor Amira állt előttem.
- Nem tudom, azt kérte hívjam meg egy italra... - Vontam meg a vállam.


KLIKK

Egyszerű szabályok szerint élek, erre tanítottak és azt is mondhatnám, sőt nem csak mondhatnám, ez lett az életem, fizetnek, én pedig elvégzem, amit kell, amire mások nem képesek, vagy nincs merszük bemocskolni a kezüket ilyen-olyan módon, ez itt nem volt benne a képletbe, de van ami többet ér annál, ami kötelez és amiről neki fogalma sincs, hisz nem emlékezhet, semmi emléke sincs, de talán így a legjobb.
- Nagyon köszönöm Amira, de nekem nem lehet. de Ön menjen csak és mulasson jól... - A lányához való simulásra és dörgölőzésre határozottan nem terjedt ki Mr. Koroljov utasítása Amirát illetően, és nem is igazán neki tartozom felelni vagy engedelmeskedni, hmm úgy látszik kezdek elpuhulni.
- Neem... - Szorítottam rá finoman a kezére, ahogy megfogta az enyémet és húzni próbált a parkett felé, határozott vonásaimmal néztem rá, nem fogod feladni, ugye? Nem, nem fogod, honnan is gondoltam, Koroljov.
- Jó, oké, egy dal, egy, Amira. - Bólintottam aprót jelentőségteljesen, amit szerintem nem igazán érzékelt a csupapofi örömittas vigyortól, így csak felsóhajtva adtam meg magam és engedem, hogy húzzon be a tömegbe, eeennek nem lesz jó vége, nagyon nem.
Megálltam, ahogy Ő is, finoman és tisztelettudóan csúsztattam a kezeimet az oldalára és engedtem had irányítsa a ritmust, amit szeretne, közben hiába emeltem fel a fejem, nem bírtam nem érezni haja illatát és Amira sem kifejezetten könnyítette, persze erre számíthattam volna. Lassan csúsztattam beljebb a kezem a hátára kicsit lejjebb, mint a dereka és fogalmam sincs hogy én húzhattam volna közelebb, vagy egyszerűen elvonta a figyelmem, de ezt a meccset most Ő nyerte. Izmaim megfeszülnek, ahogy ujjaim tapadnak ruhájára és érzem bőrének melegét és én magam is, hogy ennél tovább nem mehetek, pillantásom ejti rabul az övét, egy másodpercem elveszem a kezem, majd vissza, nem! Nem lehet!
- Vége van. - Tudom, hogy egy szavamat sem értette, csak abból, ahogy az ajkaimról leolvashatta.
- Miért játszik velem? - A környezet nem változott, de tudom, hogy ezt nagyon is jól értette, kezem csúsztattam a karjára, ami eddig a vállamon és a nyakamon nyugodott, egy teljesen egyszerű, őszinte és nagyon is helyénvaló kérdés volt, nem vagyok vak, sem idióta, mint a többi szerencsétlen balfék, akiket mellette láthatok.
- Khm, köszönöm, visszamegyek a helyemre, csak szóljon, ha menni szeretne. - Engedtem le a kezem, azt hiszem mára ennyi elég volt.


KLIKK

pokolba az egésszel Amira, engedd el szépen, csak engedd el, ne fogj engem, ne kapaszkodj belém, egyszerűen csak... engedd el! Nem fogod, igaz? Hát az szívás, baromi nagy szívás, de akkor sem lehet, nem tudom megadni neked, amire vágysz, hiába, soha. És tudom, hogy azon a napon, amikor kénytelen leszel felhagyni ezzel a butasággal ezek a ragyogó szemek még sosem látott szomorúsággal fognak megtelni, de muszáj. El van ez cseszve, tudom, és csak... Megmerevedek, ahogy közelebb lép, amint érzem bőrének illatát és melegét, néhány éve még csak simán meglógni próbált előlem, sőt azt egész ügyesen, de nem eléggé, most pedig hogy harcoljak ellene úgy, hogy közben meg is védem? Többször fordítom el a fejem, mint kéne és az ujjaim is legalább annyiszor hajlanak ökölbe, ez így nem lesz jó, meddig tart egy ilyen vacak?
Széttárt ujjaim lapulnak finoman a bőrébe, a ruha anyagán keresztül is érzem, ahogy elváló ajkai hajolnak felém, khm, francba, nem, nem lehet és ebből elég! Tenyereim csúsztatom végig a karján lefelé, többet nem engedhetlek közel!
Leejtettem a kezeim, majd hátat fordítva visszasétáltam az "őrhelyemre", tiszták, mi? Ó, máris? Rendben van...hogy ha ezt tudom, már hamarabb is táncoltam volna.
- Khm, hogyne. - Vágtam rá egyszerűen, határozottan és udvariasan, mintha mást nem is mondhatnék és hát, nem is mondhatnék, mondhatok, de annak sincs semmi értelme.
Mélyet sóhajtok, na pontosan ezért.
- Fogalmam sincs. - Löktem be a kocsi ajtaját, miután behuppant hátra, nagyszerű, mehetünk is.
- De igen, hol szeretné, hogy megálljak? - Pillantottam fel a tükörbe.
- Így kell szólítanom, tehát? Mihez lenne kedve? - Ujjaim halkan doboltak a kormányon, miközben az utat figyeltem, egész tűrhető, kifelé tartva pedig még csendesebb lesz.
- Miért? - Természetesen nem álltam meg, tovább gurultunk.
- Kisassz... Amira, haza kell vinnem. - Próbálkoztam mindezt olyan csendesen éss higgadtan közölni, mint egy halott EKG görbéje. Hát ezt nem hiszem el, élesen fordultam be és húzódtam le a parkolósávba.
- Megálltunk, és most? - Alakul az a görbe.
- Amira ne csinálja... - És persze már be is csapta a ajtót, levegő Nikolaj.
- Aa francba! - Hát ez nem jött össze, kirántottam az övemet és kiszálltam.
- Kisasszony, szálljon vissza. - Emeltem fel a kezem és mutattam a kocsi irányába, ezt még megismételtem kétszer, elhangzott az Amira, a meg kell kérnem, mert a jó fene tudja még mi, oké, ebből elég, egyszerűen elé kerültem, lehajoltam és feldobtam a vállamra, szépen visszasétáltam vele a kocsi elé, majd óvatosan letettem.
- Most megkérem, még egyszer, szálljon vissza. - Sose fogom megérteni, pedig a nők annyira értékelik a szép szavakat, különösen az olyanok, mint ők, aztán mégsem hallgatnak rá.
- Finom voltam, gyerünk. - Böktem a kocsi felé halkan, de erélyesebben hangon. Gyerünk Amira, had ne keljen...


KLIKK

Dühösen sóhajtok fel, hogy miért is nem jó, ha valamit higgadtan és csendben mondok, sőt kérek, többször is, ezt sem szokásom, egyszer mondok el mindent, van amikor annyiszor se, Amira kisasszony viszont sokszorosan kikezdte már a türelmem az évek alatt és nem mondanám fáradékonynak ebben a küldetésben, figyelmeztetném, hogy nem kéne, de arra is valami olyan válasz jönne, hogy miért, mi fog történni? Na és ez az, amit Ő nem szeretne meglátni.
Ez most mi volt? Tudod mit, nem érdekes, de fogsz. Meg se rezdültem, ahogy megpróbált ellökni, kék szemeim villantak meg az övében, elég a szarakodásból.
- Hát jó. - Azzal kirántottam a kocsi hátsó ajtaját, a karomba vettem és szépen betessékeltem hátra, beszálltam, le az ajtózárakat és indítottam a kocsit. Mi a...hogy az a, legközelebb istenemre vagy inkább a tiédre lekötözlek, próbáltam elhajolni és az utat figyelni, a szememet is kiakarod kaparni, vagy mi a franc lesz?
- Amira, Amira, neki fogunk menni valaminek. - Végig próbáltam egyeneseben tartani magunkat és megfeszítve magam ellökni vagyis annyira távol tartani, hogy legalább az úton maradjunk, jó oké, akkor... hirtelen rántottam el a kormányt élesen kanyarodva, hoppá, nem szóltam volna? Ezer bocsánat.
- Ó bassza meg! - Fordultam felé, amint megláttam a véres ujjait, majd a tükörből figyeltem mennyire hasadt fel a bőre, belelógott a haja, így elkapva az állát nem túl erősen, csak annyira, hogy ha tetszik, ha nem,  felém fordítsa az arcát vettem jobban szemügyre, oké, ez rendben lesz.
- Ezt többé ne csinálja és akkor nekem se kell. - Háát, ezért holnap reggel lehet, hogy beszélgetésre mész Nikolaj, francba. Nem akart velem jönni, de egyben van, jól van, a jó életbe már nem az óvodában vagyunk. Elnyúltam az övért és becsatoltam, ha már elöl szeretne ülni, legalább legyen bekötve arra az esetre, ha újból nekem akarna esni. Mereven fogtam a kormányt és egyetlen szó nélkül vezettem haza és kanyarodtunk be a birtokra, persze ahogy megálltunk Amira kipattant, becsapta az ajtót és beviharzott a házba, jó éjt kisasszony.

KLIKK