Elmosolyodok, mikor érdekesnek nevezi a melómat. Nem az, egyáltalán nem.
-Nem, nem érdekes. Igazából az első kb. egy hónapban az volt, de most már inkább undorodok tőle. Viszont az éjszakázáshoz hozzászoktam. Eleinte nekem is nehéz volt, de megszokható.
Igen, az első pár munkanapomon(vagy inkább munkaéjszakámon) majdnem elaludtam a pult mögött, állva, de aztán hozzászokott a szervezetem, átálltam és most már nem okoz gondot a fölborult napirend.
-Komolyan? Nekem is, kár hogy esélyem sincs, hogy itt dolgozhassak.
Annó elbaltáztam az iskolát, most meg már teljesen mindegy, hiába is vágyakozom utána. A macskám antiszociálisnak nevezésén elmosolyodok.
-Nem antiszociális, csak szabad szellemű.
Tényleg nem antiszociális, csak… nem az a tipikus figyelemért könyörgős típus. Mikor igent mond a meghívásomra, kicsit meglepődök, de azért örülök is neki, és már nyújtom is karomat, hogy aztán taxit hívjak, ami a lakásomig visz minket. Amint kinyitom a bejárati ajtót, már eszembe is jut, hogy azért nincs túl nagy tisztaság a lakásban. De ház ez van.
-Tessék, fáradj be. A cipődet ha nem akarod, nem fontos levenni. Ja és elnézést a rendetlenségért. Nem volt időm ma kitakarítani.
Invitálom be szabadkozva, majd a konyha felé mutatok.
-Tessék, foglalj helyet, én pedig már neki is állok a forró csokinak. Tejszínhabosat kérsz?
Mindezt már a konyhapult mellől kérdem, ahol már kapcsolom is be a tűzhelyet, hogy csokit olvasszak, melegítsek, keverjek, és a többi folyamatot elvégezzem.