A jellemem igen nehéz,
egykor könnyű, máskor merész,
váratlan mint egy betegség,
de körülleng a melegség.
Halálos és éltető,
lelkem szinte égető,
láng és fagy egyszerre,
emlékeztet egy fegyverre.

Az életem nem túl fényes,
nem túlzottan édes, mézes,
inkább olyan mint egy thriller,
hol szomorú, vagy olyan mint egy ékszer.
Csillog-villog, ékesen,
mosolyog oly nagyon édesen.
Pedig hazug, mocskos rémesen,
sorsom, hogy alakult: tévesen.

Úgy kezdődött minden, ahogy kellene,
nem volt senki ellenem.
Boldog voltam, mint minden kisgyerek,
olyan mint Tony, akit én jól ismerek.
Hétéves voltam hajdanán,
mintha apám hangját hallanám,
ahogy anyám hajtja már.
Ő pedig csak ennyit mond:
"Isten veled kisfiam,
engem már vár a front."


Négy hónap alig telt el, mikor kaptunk levelet,
amiben nekünk azt írták:
"Sajnáljuk, a férje elesett."
Depresszió, drog és szex,
mögöttem maradt nemsokára,
sok férfi és női ex.
Összedőlt bennem minden,
érzelem és fájdalom,
sok dolog ért engem,
legtöbbször bántalom.


Elfordultak tőlem sokan,
az év pedig egyre rohan,
nem várok én melegséget,
nem is kevés betegséget,
s bár a könnyeim nem folynak,
a lelkemet nem nevezem holtnak.