Név: Zoe Mildred Bayle
Becenév: Zoe, Bayle, Ma’am
Kor: 28
Születése hely, idő: 1984-július- 01 / Nevada – Las Vegas
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Mint volt feleség és egygyermekes anyuka, emellett főállású bűnüldöző szerv, megvan az a különlegesen hasznos tulajdonságom, hogy egyszerre két-három esetleg négyfelé szakadjak. A figyelmem rengeteg minden között oszlik meg, így néha szétszórtnak, szórakozottnak tűnhetek, de mindig képben vagyok. Még akkor is ha éppen a spenótfoltot mosom ki a gyerekingből.
Nagyon könnyű kihozni a sodromból, az igazságérzetem túlteng az átlagon, makacs vagyok, rendkívül nyakas. És kitartó, ha látok egy célt magam előtt, igyekszem minden óton-módon megvalósítani. Ám nem vallom a „cél szentesíti az eszközt” alapelvet.
Gyakorlatias gondolkodásúnak mondom magam, de néha elszalad velem is a ló. Nehezen bízom meg az emberekben, gyakorlatilag két ujjamon megtudom számolni kiket engedtem eddig közel magamhoz. Maximalista vagyok, ugyanakkor hajlamos a lustaságra. Kiállok a saját igazam mellett, és nem adom fel magam. Ész érvekkel viszont meggyőzhető vagyok.
Szeretem élvezni az életet, bár egy gyerek mellett néha nehéz megőrizni a hidegvért és az optimizmust. A fiamat anyatigrisként védem, ugyanez igaz az ismerőseimre és a barátaimra is. Lendületes vagyok, és gyakran pimasz is, gyakran gúnyos. Hirtelen vagyok, jövök és megyek, a saját dolgommal foglalkozom, de szívesen segítek másoknak is.
De néha leállok a pörgéssel, és bár nem szeretek egyedül lenni, néha mégis jól jön a magány.


Külső: Középhosszú, hirtelen szőke haj, többnyire összefogva. Ehhez természetesen, és klisészerűen kék szemek társulnak, baba arc, hibátlan fehér bőr. Nincs tetoválásom, de pár sebhelyet azért sikerült összeszedni az évek alatt. Alkatom karcsú és nőies. A kilókkal nincsenek problémáim, lévén állandóan mozgásban vagyok, és bár mániám a főzés és mindenfélét összeeszek, mégsem látszik meg rajtam. Szeretem a munkám, annak ellenére is (vagy éppen amiatt), hogy nem hordhatok mindennap magas sarkút és feszülős ceruzaszoknyát. A kényelmes, de nőies holmikat részesítem előnyben, ami egy hiperaktív gyerekkel az oldalamon nagyon is előnyös választás.  

Előtörténet:  

- Anyaaaaa. – hosszú, elnyújtott visítás zengte be a lakást teljes hosszában. Kiszűrődött a nyitott ablakon, megtorpanásra késztette az utcán elhaladókat, megrepesztette a kocsik szélvédőjét.
Egy szülőnek kötelessége aggódni a gyerekéért. De minekutána minden hatodik percben hiszti és könnyek zivatara tör ki, nehezen tudom komolyan venni a kis ördögöt.
- De anyaaaaa!
- Nem, hatezredjére is nem. –türelmesen kevergettem meg a piskóta tésztáját, a receptkönyv sorait böngészve.
- Anyaaa…- csimpaszkodott a lábszáramba. – Csak most…csak ezt…
- Ki van zárva. Nem nézhetsz ilyesmit. – lapoztam.
- De nem egyedül…Melissával…
- Melissa ilyesmit nézet veled? – meredtem le rá döbbenten.
- Neeeem…- harmatos hazugság. Aha. Kell egy új gyerek felvigyázót keresnem. Melyik ép lelkű nagykorú nézet egy hatévessel tocsogós horrort?
Nagyjából három percig néztünk farkasszemet. Egy hatéves, ügyvéd nevelte makacs kisfiúval szemben igenis kihívás érvényre juttatni a szülői szent akaratot. A nyugalom kb eddig tartott, ismét felüvöltött. A szomszéd épp ekkor döntött úgy, hogy becsönget, hogy megnézze minden rendben van-e, a pulyka a sütőben épp most akart szénné sülni, és a telefon is most csörrent meg. Haha, én pedig majdnem unatkozni kezdtem az egyetlen szabadnapomon.
Lábamon a kapaszkodó kölyökkel, egyik kezemben a sütikrémmel, vállammal a fülemre szorított telefonnal nyitottam ajtót.
- Nyugalom, Mrs Hudson, minden rendben… Nem hozzád beszélek Silas… Ben egy pillanatra abbahagynád kérlek? Nem nézheted meg a filmet, elég a hisztiből. Nem hallom amit ez az ökör magyaráz a tele…igen Silas, te vagy az ökör. Meg ne sértődj már, nem tudod egyedül elintézni? – kínomban szélesre tártam az ajtót és a szomszéd nőre bíztam a gyereket, aki persze körmeszakadtáig kapaszkodott a skótkockás kötényem szélébe.
- Okvetlen be kell menjek? Szabadnapom van, és…Jézusmária! – üvöltöttem fel, mikor a sütő, a pulykával együtt kigyulladt.


Tehát akkor vissza az őrsre. Gyereket Mrs Hudson gondjaira bíztuk, és most, lerendezünk egy kínos beszélgetést az exünkkel, aki minden egyes ilyen alkalommal képes és megkérdőjelezi, hogy valóban én vagyok a megfelelő ember Benjamin felnevelésére, és nem ő.
Könyörgöm, én hoztam a világra, a klórszagú kórteremben anno, míg ő elájult pár deci vértől, ami ráadásul nem is az enyém volt…
- Igen Owen…ez az utolsó alkalom.
- A következőig?
- Ne szívózz, te vagy a munkamániás nem én…
- Ez egészen addig igaz volt, amíg kettőnk fizetéséből éltünk…
- Hé-hé. Nincsenek anyagi gondjaink. Csak az időből szaladok ki néha, az meg nem…
- Mit kapok cserébe?
- Egy délutánt Bennel.
- Gondolod megelégszem ezzel?
Smucig disznó. Alkudozik a gyerekére…
- Mit szeretnél? – sóhajtottam fel végül, megtorpanva Silas asztala előtt. Valami hülyeséggel szórakozott a gépén, csak akkor pillantott fel, mikor meghallotta a hangom.
- Segítek…vacsora, gyertyafény, te meg én…
- Áh, felejtsd el.. – csaptam le undorodva a telefont. – Na? Mi volt az a halaszthatatlanul sürgős ügy? Ha csak ürügyet kerestél, hogy láthass, elég lett volna egy napot várnod…
- Ne szállj el Bayle. Megtaláltuk annak a drogegyletnek a központját, amiért úgy hisztiztél hónapokig.
- Hiszti mi? És amiket te lerendeztél minek hívod? Kangörcsnek? Na. Hol vannak? – tereltem gyorsan a témát, még mielőtt eszébe jutna egy frappáns válasz, amit én egy hasonlóval reagálnék le és ez mehetne a végtelenségig. Csak a dolog, az dolog…


Nesztelenül lopakodtunk közelebb a gyárépülethez. Igazából fogalmunk sem volt mivel állunk szemben, azt tudjuk egyedül, hogy újabban ők a legmenőbb drogszállítók a városban. Elég vakmerő egy teljesen ismeretlen terepre tévedni, de ugyan már, Silas „Atyaúristen” Flynnek ez sem jelenthet akadályt.
Betörünk oda, kérdés sem volt.
- Oké. Bemegyek.
- Egyedül?
- Te hívod majd az erősítést, és őrködsz, nehogy…
- Aha, meg ahogy ezt elképzeled. Én elölről megyek.
Szemforgatás volt a válasz. Nem tud velem vitatkozni, már csak azért sem, mert ezeket a vitákat jó párszor lemeccseltük az első közös hónapokban, és rájöttük, teljesen felesleges.
- Ha meghalsz, oltári dühös leszek… - pillantottam rá komolyan. Most egy szülői értekezleten kéne ücsörögnöm, a többi anyukával. Most a jegyekről és a magatartásról kellene beszélgetnem az osztályfőnökkel. Oh, bárcsak…
- Ezzel nem vagy egyedül…- vigyorodott el kajánul.

Zoe M. Bayle!
Történeted nagyon kreatív volt, személy szerint nekem nagyon tetszett. Mivel mindent rendben találtam, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Zoe, innentől már csak annyi dolgod van, hogy a játékteret is elfoglald!