Név: Alison Anastasia Fitzgerald
Becenév: Ali, Ana
Kor: 21
Születése hely, idő: 1992. augusztus 16. - Las Vegas, USA  
Tartózkodási hely: Változó, anyámnak több országban is van villája
Csoport: Művész
Anyagi háttér: Felsőosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Egy igazi sznob, aki közkedvelten néz le másokat, és egy másodpercre sem rejti véka alá, hogy ő igenis felsőbbrendű. Neveltetése kifogástalan, több nyelven beszél perfektül, lovagol, táncol, zongorázik, fest. Maximalista, akár az anyja, tökéletesen eltanulta tőle a munkamániás ambiciózus nő szerepét. Remek viszonyt ápol az édesanyjával, akire példaképként tekint, és mondhatni, hogy ő az egyedüli, akit nem vet meg, hanem tisztel és felnéz rá. Apja nincs, nem is volt... Illetve biztosan volt valamikor, de a rejtélyes történet szerint még születése előtt elhagyta őket. Nem ostoba lány, mindig is érezte, hogy a sztori sántít, de nem különösebben foglalkoztatta a kérdés. Tökéletesen élnek kettesben az anyjával, nincs szüksége az apjára, soha nem is érezte hiányát. Talán ennek is köszönhető az, hogy a férfiakat semmibe veszi, sőt még inkább lenézi őket, mint a legtöbb embert. Úgy érzi, hogy a nőket több jog illeti meg, és a fejébe vette, hogy ezt be is bizonyítja. Tervei közt szerepel, hogy egyszer szenátor lesz, éppen ezért az egyetemen a politika irányában kezdte meg a tanulmányait. Ettől függetlenül érdekli őt a filozófia, a jog, a vallás, és végül de nem utolsó sorban: a pszichológia. Egy félig csiszolatlan gyémánt, aki tele van ambíciókkal és tehetséggel. Nem csoda, hogy a férfiak a lábai előtt hevernek, akiket legjobb esetben is csak kihasználni hajlandó, ezen felül nagy népszerűségnek örvend. Sokan szeretnének az ismeretségi körébe kerülni, ám ez nem egyszerű, elvégre nem akárki, hogy akárkikkel barátkozzon. Apropó... barátai egyáltalán nincsenek.

Külső: Tökéletes vagyok, ezen nincs mit ragozni. Porcelánbaba arcomat sötétbarna haj keretezi, amit szívesen viselek feltűzve és leengedve egyaránt. Szeretem a változatosságot, ezért loknijaim az egyik nap hullámosan, másik nap egyenesen verdesik a hátam közepét. Sőt, olykor szőkés tincseket is fel lehet fedezni a hajzuhatagomban, elvégre fő a változatosság!
Testalkatom kifogástalan, magas és vékony vagyok, ugyanakkor formás, ennek köszönhetően pedig az idomaim pont ott domborodnak, ahol egy nőnek kell. Semmiből sem szenvedek hiányt, mindenből bőven kaptam, amikor osztották.
Igéző jádezöld szemeim megtévesztőek lehetnek, de hiába pillogok rád sokszor ártatlanul, a szemem csücskében mindig ott van az a komisz csillogás, ami elárulja a valódi szándékomat.
A kisugárzásom erőteljes, domináns, tekintélyt parancsoló. Nem is mernek velem kekeckedni, és megsúgom: nem is ajánlatos.
Az elegáns viseletet helyezem előtérbe, ami kiemeli tökéletes alakomat. Szeretem mutogatni bájaimat, persze csak módjával. Nem preferálom a sportos öltözéket, az számomra túlságosan slampos. Ellenben majdnem mindig magassarkú cipőben vagyok látható, ami nélkül már-már nem is tudok létezni.

Előtörténet:
Nem hiszek a fülemnek, komolyan mondom. Persze nem teljesen egyértelmű, hogy az emberünk miről karattyol már vagy fél órája, ahelyett, hogy kibökné kerek perec a lényeget. Nem szeretem kerülgetni a forró kását, az igazság hidegen tálalva az igazi. Még ha fáj is. Na, nem mintha nekem bármi is fájna… Legalábbis nem az ilyen jellegű dolgok, mint az emberi kapcsolatok. Egy embert szeretek egyedül ezen a világon, az anyukámat, senki mást. Legjobb esetben is csak kedvelek néhány embert, többek közt ezt a palit is előttem, aki a fiúmnak adja ki magát. Igaz, már vagy másfél éve járunk, tehát hivatalosan tényleg a pasim, gyakorlatilag meg csak úgy van. Nem vagyok szerelmes belé, nem is voltam. Hogy akkor miért is álltam le vele hosszú távon? Hm, nagyon jó kérdés. Talán mert láttam benne valami kis pluszt, amit a legtöbb férfiban nem, továbbá az sem hátrány, hogy sokban hasonlítunk, például ő is tele van ambíciókkal a jövőjére nézve, akárcsak én. Ez azért számomra tetszetős egy hímnemű egyedben, de a szerelemhez még nem elég. Illetve talán elég lenne, de én köztudottan képtelen vagyok ilyen abszurd érzésekre. Számomra ez luxus, és a luxusnak ezt a fajtáját nem engedhetem meg magamnak. Ennyi.
- Várjunk csak… Te most szakítani akarsz velem? – húzom fel értetlenül a szemöldökömet, mert ez számomra tényleg rejtély. Ki akarna szakítani velem, amikor tökéletes vagyok? Nem értem.
- Nem tudom, hogy mit akarok. Teljesen össze vagyok zavarodva – hebegi tovább félszegen.
- Hm, akkor remélem, hogy ez majd kijózanít – lekeverek neki egy pofont. Nem túl erőset, de azért jól érezhetőt.
Zavarodottan kap az arcához, ami időközben kipirosodott az ütéstől.
- Egyáltalán nem értelek – közlöm vele az egyértelműt. Tényleg nem értem. Egyáltalán nem.
- Megismertem valakit… Valakit, aki képes kimutatni az érzéseit… Valakit, aki szeret…
- Szeret? – kerekednek el a szemeim, miközben gunyorosan ejtem ki a szavakat. Komolyan mondom, ez nevetséges.
- Igen, szeret.
Gúnyos mosoly ül ki arcomra, még csak meg sem próbálom leplezni a szánalmamat és a megvetésemet.
- Tudod – hajolok közelebb hozzá. – Én nem az a fajta lány vagyok, aki vár egy férfira – hajolok még közelebb hozzá, az ajkaim az ajkait súrolják. Mélyen a szemébe nézek, mintha valami szépet akarnék neki mondani. Mintha el akarnám őt csábítani, holott szó sincsen ilyesmiről. Csupán csak össze akarom zavarni, ami láthatólag sikerült is. – Én nem az a fajta lány vagyok, akit csak úgy választani lehet – búgom szájába a szavakat, mintha meg akarnám csókolni.
- Legyen szép életed azzal a senkivel! – húzódok el tőle az utolsó pillanatban, majd faképnél hagyom. Velem nem lehet szórakozni.