Megszülettem, mint Alice Hansson és élek, mint Sofie Lundell. Ennyivel le tudnám rendezni ezt az egészet. De ha már ennyire kíváncsi vagy, fogj egy sört, vagy ami jól esik, aztán hozz egyet nekem is, majd ülj le velem szemben és fülelj. Rövid leszek és talán kíméletes. Érezd magad megtisztelve.
Na lássuk csak;
Szüleimről sok infóm nincs, mivel csecsemőkoromba bedobtak egy kórház inkubátorába, majd bekerültem egy gyermekotthonba. Gondolom nemvárt gyerek voltam, vagy anyám egy nyomorult szajha volt, és nem akart egy kölyköt. Vagy nem tudta ki az apa. Én ebben a hitben élek és kész. Ha szidják az anyám, rohadtul hidegen hagy. Beletrafál az, aki azt hiszi az ilyennel vérig tud sérteni.
Az otthonnak voltak tanáraik, akik tanítottak minket, de csak az általános iskolai dolgokat. Sokan voltunk, nemigen lehetett jól tanulni, de állítólag nem voltam egy buta kölyök.
Viszont egy elég putri szakközépbe kerültem be. Nem meglepő, hogy trógerek közé jártam, ugyanis az iskolában csak gyermekotthonban levőket tanítottak. (Gondolom a támogatás nagy részét lenyúlta az igazgató. Kurvára okos fazon volt...)
Az ottani nagyfiúk kinéztek maguknak, és belevittek a rosszba. Nem nagyon kell ezt részletezni. Lógtam az órákról, megszöktem az otthonból, eljártam velük bandázni, bulizni mondhatni éjszakai bagollyá váltam. Azok a srácok fiúként kezeltek, nem látták bennem a nőt. Mondjuk nem voltam csajos akkor se (most meg pláne nem), és szerintem ez tetszett nekik a legjobban bennem.
Amikor épp szünet volt, vagy kijöhettünk az otthonból, mindig találkoztunk és elmentünk valahová. Persze nem a pláza közepére, vagy egy parkba piknikezni, hanem valami elhagyatott helyre, ahova nemigen járnak emberek. Olyankor ismerkedtem meg a különféle tömény piákkal és a keményebb drogokkal. Öten voltunk.
Rábeszéltek, nemigen tudtam ellenkezni. De a dolog (számodra talán) legszörnyűbb része most jön.
Az italt, amit hoztál nekem eldobom messzire, és az asztalra csapok. Egy nagy sóhaj után folytatom a mesém.
Szédültem, rosszul éreztem magam, mint akinek elszállt minden ereje. Tisztán emlékszem, hogy három srác végigment rajtam. Egyáltalán nem voltak finomak. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de képtelen voltak. Kihasználták, hogy nem tudok mit tenni.
Azt asztalra csapok ismét, szívem szerint rád borítanám azt. De nem. Nem tehetsz erről.
Miután kiélték magukat rajtam, otthagytak. Mire magamhoz tértem másnap, akkor fogtam fel igazán mi történt előtte levő nap velem. Mindössze 17 voltam. Akiket a barátaimnak mertem nevezni, ellenségekké váltak a szememben.
Elhatároztam, hogy megbosszulom, mindazt amit tettek. Annyira elöntött a düh, hogy a szemeim előtt láttam már sírjaikat. nagyon jól tudtam merre járnak.
Visszamentem az otthonba, próbáltam úgy tenni, mintha semmi bajom nem lenne. Faggattak a nevelők, de bementem a szobába, és bezártam az ajtót. Senki nem tudja mit tettek velem azon a faszfejek.
Bla bla bla, hadoválhatnék arról, hogy miket tervezgettem ellenük egyedül(!), de nem untatlak még ezzel is.
Lássuk azt a napot, mikor úgy döntöttem visszanyalom magam közéjük. Egy diszkóban találkoztam velük, hármójukkal, tettem-vettem magam, mint egy rossz riherongy. Hatott rájuk mindez, én pedig próbáltam nem kiesni a "szerepemből". Egyikőjüket becsábítottam a mosdóba, és mire hancurra került volna a sor, a srácot csók közben átöleltem a nyakánál...ő ölelésnek hitte az elején, aztán mikor egyre jobban szorítottam a nyakát, már nemigen tudott mit tenni. A földre esett, meghalt. És hogy biztosra menjek, és azt higgyék majd, hogy partibaleset volt, egy fejeget vágtam a fejéhez, és otthagytam.
A többi kettő ugyanígy végezte. Az egyik a másik klotyónál, a másik a diszkó mögötti sikátorban. Örömmel töltött el az, hogy látom, hogy már nem élnek.
Egy gond volt már csak; hova megyek? Biztosan keresnének. Előbb a nevelők, aztán a rendőrök. Pénzem nem volt, lopni kezdtem. Először a diszkóban levő, eléggé piás állapotban levők tárcáját nyúltam le. Gondolkoztam, hogy hova kéne mennem. Nézegettem a térképet, és ráböktem egy helyre. Las Vegas. Mintha csak Isten akarta volna, hogy oda bökjek. A bűn városa! Pont nekem találták ki.
Másnap fel is szálltam az első járatra. Minden cucc nélkül.
Miután megérkeztem Vegasba, az első utam egy ruhaboltba vezetett. Felpróbáltam egy-két ruhát ami megtetszett, és azokban hagytam el az üzletet. Fizetés nélkül. Hogy hogyan? Az titok.
Persze a következő dolgom az volt, hogy hamis papírokat szerezzek. nem lehettem az, aki otthon voltam. Bár az arcomon nem tudok változtatni, a nevemet mindenképp megváltoztattam.
Hogy keresnek-e? Lövésem nincs róla.
Látom az üccsid fogyóban van, nem is akarlak tovább feltartani. Már csak egy apróság van hátra. A jelenem. Tényleg rövid leszek.
Lopásokból, és vegyes munkákból dobom össze nagy nehezen a kenyérre valót. Egy bérházban élek a belvárosban. Kis lakás, de nekem bőven elég. Ott dolgozom, ahová épp felvesznek. Mindig kirúgnak általában egy héten belül, arra panaszkodva, hogy nem vagyok normális, félnek tőlem. De rossz napja mindenkinek van, nem? Igazából nekem csak rossz napjaim vannak, de nem fogadják el ezt. Parasztok.
Az éjszakai élet magával ragadott, sokszor járok kaszinókba, bárokba. Sokszor még kiállok a sarokra is. Nincs is jobb annál, ha önmagad stricije vagy.
Gondolom sok dolgod van még. Az üdítőd én állom, menj a dolgodra.
Örvendtem ~