Bevallom, óvodában nem maroklőfegyver volt a jelem és nem gyújtószerkezet, de még csak nem is üres töltényhüvely. Hanem cseresznye. Tudom, elég ciki, de nem én akartam. Minden gyereknek ilyen aranyos dolgokat adnak ovisként és akkor nem is zavart. Jól elvoltam a többiekkel. Húztam a lányok haját, futkároztunk, verekedtünk a fiúkkal, ugróiskoláztunk, stb. Minden szokásos gyerekdolgot átéltem. A rajzolgatást is, de ezzel keltettem fel a figyelmet vagy inkább sokkoltam mindenkit. Az a helyzet, hogy a szüleim sokat voltak távol. Apa egy személyzeti tanácsadó céget vezet, Anya pedig fürdőszoba-felszerelésekkel foglalkozik beszerzőként, mindketten sokat dolgoznak, tárgyalnak, utaznak, ez már akkor is így volt. Engedtek tévézni, nem is keveset. Már 6 évesen megnéztem A piszkos tizenkettőt, a Kelly hőseit meg még egy pár háborús filmet. Érdekelt az a világ, de főleg a sötét, kemény puskacsövek és a robbanóanyagok. Megfogott a varázsuk, az erejük, a csillogásuk. Akkor még nem fértem hozzá ilyesmihez, de sokat rajzolgattam. Az óvónéni szerint egész ügyesen, csak a témaválasztást nem szívlelte. Mások kiskutyát rajzoltak, én M-16 gépfegyvert. Elküldtek pszichológushoz, aki kiderítette, hogy én nem akarok senkinek se ártani, csak tévéfüggő vagyok és erősen műszaki érdeklődésű. Gonosz dolgot követett el azzal, hogy ezt elmondta a szüleimnek. Elvették a szobámból a tévét és náluk se nézhettem, kivéve a meséket és a híradót. Durciztam, hisztiztem, de hiába. Maradt a rajzolgatás és sokat fejlődtem benne, de mindig eldugtam a fegyverábrákat és hasonlókat.
Nyolc éves voltam, mikor megszületett a kishúgom. Onnantól minden más lett. Örültem, hogy lett kistesóm, de annak még jobban, hogy vele foglalkoznak többet. Tévét még mindig nem kaptam, de nem ellenőriztek annyira. Eljártam az iskolai könyvtárba és kettőt találhatsz, milyen könyveket nézegettem. Háborús, történelmi könyveket, amikben voltak fegyverek. Kikölcsönözni nem mertem egyet sem, de gyakorlatilag végigmentem az összes modern történelmi könyvön és a műszaki témákon is. Érdekeltek a számítógépek is és jól tudtam bánni velük. Volt programozó szakkör, arra be akartam iratkozni és a szüleim azt hitték, végre megtaláltam a célomat, ami kiváltja a militáris érdeklődést. Valójában mindkettő érdekelt. Vettek nekem saját számítógépet és kaptam rá internetet is. Tisztát, szülői irányítással, szóval a pornóoldalak, sörgyárak honlapja meg hasonlók automatikusan le voltak tiltva. Engem nem is ezek érdekeltek, hanem fegyveres honlapok. Sokat találtam, ami még így is elérhető volt. Csak feljött egy ablak, hogy "Elmúltál tizennyolc?" Naná, már rá is kattintottam és ahol nem kellett adatokat megadni, ott böngészgettem. Megtanultam, hogy rejtsem el a nyomaimat Apa elől. Kikutattam minden opciót és a szakkörön is sokat tanultam. Az iskola rendszergazdája volt a példaképem. Alig volt bent, de mindig mindent elintézett. Egyébként pedig érméket gyűjtött, nagy és drága gyűjteménye volt. Tetszett ez az életforma. Rájöttem, hogy nekem is ilyen állás kell kapok és mellette csinálhatok saját labort, lesz rá pénzem és időm. Szóval a szobám magányában kutatgattam és tanultam. A többi tantárgyat se hanyagoltam el, bár tesiből például sose voltam jó. Nem nekem találták ki a szekrényugrást, a futást. A labdajátékokkal még elvoltam, mert az poén volt. A reál ment nagyon, érdekelt is, meg a történelem, legalábis a hadtörténeti része. A politikai döntések, az uralkodók, a kultúrtörténet teljesen hidegen hagyott. Irodalomból egyszer meg is buktam, de a pótvizsgán átmentem és nem kellett évet ismételni. Ahogy a húgom cseperedett, segítenem kellett neki tanulni meg úgy általában mindenben. Persze voltak kis barátnői is, de más egy tesó. Én nem nagyon barátkoztam, inkább a gép előtt gubbasztottam és volt időm a kis Pearlre. Nagyon kedveltem, sokat játszottunk, színeztünk, kergetőztünk. A kerti medencében is lubickoltunk, hintáztattam, szóval rendes testvér voltam. A fegyverekről nem beszéltem neki. Nem hiszem, hogy ártottam volna Pearlnek, de eljárt volna a szája és akkor engem megint elővesznek.
A középsuli után egyetemre készültem. A szüleim hihetetlenül büszkék voltak rám. Úgy látták, beért a nevelés és biztos jövőm lesz. Én is így láttam, csak más volt az elképzelésünk. Az eredményeim jók voltak, informatikából, matekból és fizikából kitűnőek, a szüleim pedig segítettek pénzzel és bekerültem a Stanfordra. Hihetetlenül boldog voltam. Természetesen prog-mat szakra mentem és szorgalmasan tanultam. Át lehetett hallgatni másik szakokra és meg is tettem. Mechanika, energetika, vegyészet, hasonló órákon is résztvettem. Sok hozzám hasonló arc tanult ott és jól elvoltam velük. Sikerült eljutnom a fegyver- és robbanóanyagszobába, mert ilyen is volt. Orgazmust kaptam attól a sok csodától. A tanárok nem bánták, hogy érdekel. Nem voltam már gyerek és a saját szakomon elég jól tanultam, szóval miért ne foglalkoztak volna velem? Megtudtam, hol lehet hozzájutni alapanyagokhoz és elkezdtem robbanószereket készíteni. Alapos voltam, de egyszer mégis rádurrantottam a kezemre az asztalt. Pár hónap kiesett és utána már kicsit óvatosabb lettem. Voltak később is baleseteim, de fejlődtem. Az egyetemi életben nem vettem annyira részt. Nem jártam bulikra, csajozás is csak módjával ment, viszont lett pár haver, akikkel csináltunk egy saját labort. Elláttuk felszerelésekkel és készültek a csodák. Én egy puskát kezdtem extrákkal ellátni. Eszméletlenül örültem, madarat lehetett volna velem fogatni. Szóval kotyvasztottunk szabadidőnkben és építettünk. A közeli erdőkben próbáltuk ki az anyagokat. Ott lőttem, durrogtattam. Egyszer durva erdőtüzet csináltunk, utána kicsit meghúztuk magunkat. Szerencsére nem buktunk le. Időközben átiratkoztam az informatikus vegyész szakra és olyan sebességgel nyomultam, hogy nem vesztettem évet. A programozást nem felejtettem el, de inkább ezt a szakot választottam. A szüleim berzenkedtek és óva intettek, hogy megint a gyerekkori hülyeségekkel foglalkozzak. Én mondtam, hogy á, dehogyis, ez egész más. Mondhattam akármit, ők Michiganban voltak, én Kaliforniában. Azt csináltam, amit akartam és az eredményeimre nem volt panasz. Jó bizonyítvánnyal végeztem és megkaptam a jutalmat otthonról: saját autót. Keblemre öleltem a szülőket, meg persze Pearlt is, aki ekkorra már nagylány volt. Azon a nyáron elmentünk együtt a floridai tengerpartra és baromi jól éreztem magam. A kollégiumi évek alatt ugye lefoglalt a tanulás meg a sok "szorgalmi" feladat a laborunkban, de hiányzott a család, főleg a hugi. Az egyhetes ünneplés alatt sokat beszélgettünk, ettünk-ittunk, még táncolni is elvittek. Megismerkedtem egy csajjal, aki szintén itt nyaralt. Holly Hoskins Vegas-ban volt irodavezető egy nagy cégnél. Beszélgettünk és mikor elmondtam, mihez értek, szinte lecsapott rám. Azt mondta, a rendszergazdájuk most tölti a felmondási időszakot és ő el tudná intézni, hogy bekerüljek. Pofátlanul rákérdeztem, hogy mennyit adnának és kezdő fizetésként is olyat kínált fel, hogy tátva maradt a szám. Las Vegas-tól kicsit tartottam, mert a kaszinók világa nagyon nem az én világom, de gondoltam, nyakon kell csípni a szerencsét. Telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy küldöm az önéletrajzot. Minden flottul ment. Most végeztem és máris álmaim állása, jeee! És mellé talán egy csaj is, jeee! A szüleim kicsit kétkedve fogadták. Azt mondták, ne tegyek fel mindent egy lapra, mert ha szakítunk, a csaj kirúgat és ott leszek a semmi közepén. Azt vártam, hogy örülni fognak, helyette mindenfélét mondtak Holly-ról meg rólam és csúnyán összevesztünk. Összecsomagoltam, megöleltem a hugit, a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon magára és szóljon, ha valami segítség kell. A szüleimtől csak elköszöntem, aztán hazautaztam.
Holly-nak elküldtem a cv-t és bütyköltem egy automata gépfegyvert, amit épp fel akartam tuningolni. Öt perc nem telt el, csörgött a telefonom. Ruccanjak át Las Vegas-ba egy interjúra? Azért ez nem kis idő és pénz. Kicsit bizonytalan voltam és akármennyire hadakoztam is ellene, a szüleim beültették a fülembe a bogarat. A személyzetis azt mondta, térítik az utazást meg a szállást is. Ez tetszett. Belevágtam és megtettem első utamat az autóval. Már másnap hívtak, hogy fel vagyok véve és segítenek lakást találni, ha ide akarok költözni. Így kerültem Las Vegas-ba. A sors fintora, hogy egy héttel később Holly, akivel összejöttünk, ki lett rúgva. Nagy volt a szája és panaszt tett rá az egyik partner, már nem először. Tűkön ültem, hogy engem is kirúgnak-e, de szerencsére nem az számított, kinek a kije vagyok. Szóval ennél a Bronco Chem nevű vegyipari cégnél lettem rendszergazda. Már 2 éve csinálom, szeretem is, megy is és jól fizet. Vannak sűrűbb időszakok, de szabadidőben is bővelkedek. Holly-val összeköltöztem és a ház pincéjében berendeztem a laboromat. A leányzó messze talált munkát, alig van itthon. Neki is jó így, nekem is. A pincelaboromban van egy rakás drót, cső, fegyver, lőszer, robbanószer és alapanyag, meg minden öreg ördög, ami kell a gyártáshoz. Ja és persze talpig azbeszt, robbanás- és tűzálló az egész. Néha vannak balesetek, ilyenkor bekötözött kézzel járkálok vagy rosszabb esetben irány a baleseti sebészet, de komoly károsodást még nem okoztam magamnak. Szóval vidáman fejlesztgetek, építgetek, robbantgatok. Las Vegas jó hely ilyen szempontból. Vannak részei, ahol nem baj, ha lerobban egy fél fal vagy megsorozom az elhagyott gyártelep kerítését. A szüleim semmit nem tudnak az egészről, azt hiszik, végre megállapodtam és a komoly állással elhagytam a fegyvereket. A kapcsolatom velük még mindig hideg, nem nagyon keressük egymást. Mikor mégis beszélünk, akkor persze örülök és ők is. A hugi meg most végzett odahaza és éttermet akar nyitni. Vele szoktam többször levelet váltani. A drága kis Pearl. Rajtuk kívül aztán még néha felveszem a kapcsolatot az egyetemi társakkal. Van, aki elkallódott, más még többre vitte, mint én. A többi fegyvermániás, akikkel a labort csináltuk a Stanfordnál, sajnos rossz irányba ment el. Olyan alakoknak szállítanak, akikre én nem vagyok kíváncsi és velük már nem is beszélek. Vegas-ban nincs sok barátom. Sokszor mondják, hogy magányos vagyok, de én nem így érzem.
A hobbimat amúgy nem reklámozom. Néha mesélek róla, de megválogatom, kiknek. Ez ilyen magányos elfoglaltság. Én szerzem be az összetevőket, én csinálom meg a cuccot és én próbálom ki. Egy biztos: az alvilággal nem akarok üzletelni. Nem leszek fegyvercsempész, se bandaháborúkat támogató sötét alak. Csak egy srác, aki bütykölget és az új találmányait kipróbálja ott, ahol nem tesz nagy kárt. Na jó, azért mindig van nálam fegyver és robbanócucc is. Ha kedvem támad, kipróbálom, de ölni nem akarok. Ha megtámadnak, akkor is inkább elintézem úgy, hogy megijedjenek, megsérüljenek, de ne haljanak bele. Gyilkos nem vagyok, csak fegyver- és robbanóanyagmániás. Véletlenek persze mindig jöhetnek...