Név: Sara B. Herrmann
Becenév: Sara, B.
Kor: 24 éves
Születése hely, idő: 1988. 01. 10. / Oroszország - Moszkva
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Elítélt
Anyagi háttér: Munkásosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Már fiatalabb koromban felfedezték, hogy egy betegségben szenvedek. Az pedig a tudathasadás, szóval több személyiségem van. Amiről azt hittem, hogy hátrány, de aztán meg tudtam benne látni a jó oldalát is. Alapjába véve kedves és elragadó személyiség vagyok, de a másik énem pont a fordítottja. Nem tehetek róla, de olykor agresszív és sértő vagyok. Olykor beképzelt és önimádó. Általában ilyenkor szoktam bajba kerülni, mikor a másik személyiségem legyőz és átveszi felettem az irányítást.

Külső: Imádok magammal foglalkozni, hiszen a mai világban sokat számít, hogy ki hogyan néz ki. Szőke hajkoronám derékközépig ér, de előszeretettel váltogatom hajam színét is. Szemöldököm ívelt, amihez hatalmas zöld szempárom párosul. Ajkaim teltek, található az alsó ajkam alatt kettő testékszer, valamint a felső ajkam felett is díszeleg egy piercing. Nőies, törékeny testalkatom van, mindössze úgy 170 centi és úgy 60 kiló lehetek. Mindenem a divat, ezért előszeretettel hordok trendi ruhákat a hozzá illő kiegészítőkkel.

Előtörténet: Mint az lenni szokott szüleim összeházasodtak, aztán pedig megszülettem, mint a Hermann család első és egyetlen gyermeke. Olyan volt az életem, mint a mesékben, vagy legalább is egy Hollywood-i sorozatban. Mindenem meg volt, amit csak akartam, barátok, család, szóval semmiben sem szenvedtem hiányt. Úgy tíz éves koromig lehetett idilli életem. Mikor apám bejelentette, hogy költözünk, akkor teljesen össze omlottam, hiszen nem akartam itt hagyni a barátaimat és egy teljesen új és még számomra ismeretlen városba költözni. De nem volt választásom, ezért Las Vegas -ba költöztünk. Számomra meglepő volt, hogy milyen gyorsan be tudtam illeszkedni, hiszen azt hittem, hogy kirekesztett leszek. Valami csoda folytán minden olyan jóra fordult, de ekkor mint lenni szokott újból beütött a mennykő. Megváltoztam, vagyis egy részem. Olyan dolgokat tettem, amit soha az életben nem követnék el. Úgy történt, hogy kamasz koromban lett pár piercingem. Persze még saját magam is furcsálltam a dolgokat, de szüleim még annál is jobban. Igazából erről senkinek sem beszéltem, hiszen azt hittem, hogy csak rontanék a helyzetemen, és nem is lett volna túlságosan hihető a történetem. De ami a legfurcsább volt az egészbe, hogy tetteim nagy részére nem emlékeztem. Volt olyan időszakom, mikor féltem elhagyni a házat, mert teljes képszakadásom volt, hogy kivel és merre jártam és arról főleg nem volt tudomásom, hogy mit tettem. Szüleim gyanakodni kezdtek, először azt hitték, hogy tudat módosító szereket használok és azért lettem ilyen, ezért el is vittek orvoshoz. Persze mindenféle drogra negatív lettek a tesztek, ezek után teljes kivizsgálásban vettem részt és, ahol pszichologikus is foglalkozott velem, ekkor derült ki, hogy hasadt a személyiségem. Egyelőre még csak egy énem van, ami elő törik belőlem, de nagy rá a valószínűség, hogy az idő folyamán több is előbukkanhat. Mivel nem volt más választásom ezért megtanultam így élni, már amennyire meglehet tanulni. Hiszen sok támadás ért, hogy csak azért teszem mindezt, mert feltűnési mániám van, erről szó sincs, az egészről nem tehetek, bármennyire is hihetetlennek hangzik. Egészen addig el voltam így, még nem előbukkant egy másik énem. Agresszív lettem, pedig sosem voltam az. Így történt, hogy egy ominózus napon bele keveredtem egy súlyos verekedésbe. Semmire sem emlékszek belőle, de a szemtanuk szerint egy pillanat alatt bekattantam valamiért, amit az nő mondott nekem. Szó szót követett, aztán ütés ütést és alaposan elláttam a baját. A kórházi jelentések szerint, eltörtem pár bordáját, na meg az orrát és belső vérzést is okoztam neki. Én bezzeg megúsztam kisebb sérülésekkel, meg egy évtől – három évig letöltendő börtönbüntetéssel. Bár a helyzetemet ítélve talán enyhített körülményekre alapozva kevesebbet kell töltenem, de még mindig várok a végső ítéletre, hogy pontosan mennyit is kell tetteimért fizetnem. Sosem hittem, hogy egyszer is valaha lesüllyedek erre a szinte, valójában az egyik felem örömtáncot jár, a másik pedig mélyen elásná magát a föld alá. Talán nincs mentség tetteimre, de még is miért kell valami olyasmiért fizetnem, amire még nem is emlékszem?

Sara B. Herrmann!
Hűha, ilyen történetet még nem olvastam, de ennek ellenére nagyon is tetszett.
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon, téged na meg a többi személyiségedet is.