Hayley & Graham

Lassan az utolsó dobozok is kikerülnek a házból, azt hiszem mostanára sikerült egészen otthonosan berendezkednem, persze azért az agglegénylak feeling még így is látszik, nincs sok cuccom, és feleslegesem is érzem bezsúfolni az egész házat, amikor egyedül lakom. Nézzük a jó oldalát, még így is szokatlan nekem ez a ház, legalább annyival kisebb a sansza, hogy belerúgok valamibe, miközben botorkálok le az emeletről, majd végig a nappalin. Sőt, a nagytakarítás se az én műfajom, így legalább kevesebb cuccot kell emelgetnem, meg arrébb pakolgatnom. A dobozok meg költöznek ki a garázsba, ami még kész káosz. Át kellene néznem mi mindent hagytak itt az előző lakók, aztán szelektálni a sok lom között, ami így első ránézésre, kapásból egy egész napot igénybe fog venni. De bőven ráérek, és idővel minden a helyére fog kerülni, ugyanis határozatlan ideig nem áll szándékomban odébb állni, a környéket is kezdem megszokni, azt hiszem engem is kezdenek megkedvelni, főleg mióta Mrs. Mayers az utca végéről hirtelen rosszul lett és épp kapóra jött, hogy mentős lakik a szomszédban. Már az utolsó fordulókat pakoltam ki, mikor megláttam, hogy villog a mobilom a pulton, vagyis üzenetem érkezett. Túl sokat nem kellett találgatnom, még furcsálltam is kicsit, hogy Hayley eddig még nem robogott át, szabadnapos vagyok. Elolvastam az üzenetet, amit hagyott, és a szakmai ártalomnak köszönhetően már rohantam is az elsősegély táskámért. Jellemző, hogy azt azért már nem írta meg, hogy mégis mi van, szóval most akkor bibis lett valahol ,ert béna volt és megvágta vagy leesett valahonnan és mondjuk eltört a lába, nagyon nem mindegy.
- Hayley... - Kopogtam, vártam néhány másodpercet, majd miután nem nyitott ajtót, bementem, az ajtó szerencsére nyitva volt. Hamar meg is találtam a nappaliban, egyből a dagadó térdére néztem, nem is azon akadt meg a szemem, hogy egy szál törölközőben van, mondom, szakmai ártalom.
- Te meg mi az ördögöt csináltál? - Pakoltam le a cuccaimat. - Inkább nem kérdezem meg, hogy fáj-e, de mozgatni azért tudod? - El nem tudom képzelni mégis hogy a fenébe hozta ezt össze, na jó, azért van egy-két tippem, de remélhetőleg elfogja mesélni.  

Hayley & Graham

 - Oké, oké, ne mozogj, még ha csak ki is ment a helyéről, akkor is okozhatsz magadnak még ennél is nagyobb problémát, mondjuk egy szalagszakadást. - Mindenek előtt feltaláltam magam és kerítettem jeget a lábábra, már puszta ránézésből is látszik, hogy nincs eltörve, az csúnyább lenne és nem ennyire lenne feldagadva, hanem mondjuk kétszer ennyire, viszont elvan mozdulva. Őszintén, sok sztorit meghallgattam már, de elképzelni nem tudom ezt hogyan hozta össze és örülök, hogy engem hívott először, az rendben is van, csak hogy annyival nem lesz minden újra szép és jó, hogy a helyére rántom. Először is, az cefetül fájdalmas, utána is, és nem is szabad egyből a mindennapi rutin megterhelés alá vetni. Szóval, elintézett magának néhány hét nyugalmat, lekötözöm, ha kell.
- Tessék, ezt tedd rá. Én majd aztán kínozlak meg. Addig, ha megmondod hol találom, hozod neked egy köntöst. - Sőt, most egy határozatlan ideig a földszinten lesz kénytelen lakni, mert egy az, hogy nem is bírná a térde a megterhelést, hogy lépcsőzzön, kettő ha megbicsaklik a lába, megint, akkor nagy valószínűséggel ennél csúnyább sérüléseket is összeszedhet.
- Tudom, hogy az egész fáj, de próbálj meg figyelni. Érzed, hogy szúrnának apró darabkák? Mint az üvegszilánkok? - Mert, ha letörtek belőle apró darabkák, akkor azt nem elég visszatenni, sőt nem is igazán merném, mert azokat akkor ki kell szedni előbb, műtéttel, és csak utána illesztik vissza.
- És segítek lecuccolni. Lent fogsz lakni néhány hétig. - És mivel a szomszédja vagyok, ezt nem csak úgy javaslom neki, mint egy mentős vagy a barátja, amire aztán fütyülhet, ellenőrizni is fogom, az út másik oldalán vagyok. Még, ha átkiabál, is meghallom. Bár, hogy fogja kibírni, hogy nem ronthat csak úgy rám? Cukkolni később is ráérek, ha már úgy fog nézni, mint egy sérült őzike, hanem hozzám akar vágni valamit. Mert ezt bizony nem fogja elfelejteni.

Hayley & Graham

- Te csengettél be hozzám, rémlik? Ezek szerint akkor szeretsz veszélyesen élni. - Amit a mellékelt ábra meg a lüktető is térde is kiválóan ábrázol. Egy rekesz sörrel. Egy ideig biztosan emlékezetes lesz a környékre való beköltözés a számomra. Én leginkább ahhoz hasonlítanám a fennálló helyzetet, mint amikor a Jégkorszakban leszállnak a dögkeselyűk és elkezdik énekelni a csábító húst. Pontosan így éreztem magam, bár mostanára azért már kezd lecsengeni a dolog, hmm már nem leszek olyan izgi. Csak kiheverem valahogy. Legalább már nem kell azon agyalnom, hogy leszerelem az az átkozott csengőt, de minimum kikötöm az áramból, mert ha még egyszer megszólal, na abból senki sem kér.
Felrohantam az emeletre, egyenesen be a szobájába, ahol megtorpantam egy pillanatra. Hűha! Oké, köntös, köntös, kontos, ez az megvan. Levittem hozzá, majd segítettem is belebújni, bár rendesen felvenni most nem bírja, de azért összetudja húzni magán.
- Hát, az is valami, de megiszunk rá néhány sört, aztán nevetni fogunk rajta. - Engem pedig most csak a térde érdekel és próbálok is arra koncentrálni és nem gondolni semmi másra. Ha akart volna se tudott volna felöltözni, meg hát azzal sem számol az ember, hogy hamarabb leér a lépcsőn, mint ahogy szeretne.
- Amúgy mi a fene volt ilyen fontos? - Csak kíváncsi vagyok, mi lehetett annyira fontos, hogy rohanni kellett le a lépcsőn egy szál törölközőben. Sokkal rosszabbul is végződhetett volna ez a sztori. Még szerencsésnek érezheti magát, mert nagyon is jó pozícióban ért földet.
- Oké, oké, ne aggódj, meggyőztél. De még ma, lehetőleg. - Ebbe eddig igazán bele se gondoltam, valahogy nem ezzel voltam elfoglalva, hanem, hogy segítsek neki és összeszedjek mindent, ami kell, szóval ha muszáj lett volna bevállaltam volna azt a fehérneműs fiókot is, nem mást utána, néhány napig nem találkoztunk volna.
- Jól van, akkor most megkínozlak. - Essünk túl rajta. Először is, mert fáj neki, másodszor meg, hogy ne legyen ideje belegondolni, hogy majd mennyire fog, amikor visszaugrik a térde a helyére.
- Inkább ne nézz ide, csak meséld el mégis hogyan hoztad ezt össze, valamivel szekálnom kell öreg korodra. - Térdeltem le hozzá. Kíméletes akartam lenni, de ez úgysem fog összejönni. Tartottam vele a szemkontaktust, hogy rám figyeljen és ne arra, amit csinálok. Óvatosan kinyújtottam a lábát, értem én, hogy fáj, meg hogy ezt most nagyon nem akarja, de behajlítva nem férek hozzá, kitapogattam a kiugró részt, ezért nem lesz túl hálás... Egy határozott mozdulattal, szinte hallani lehetett, ahogy a térde visszaugrik a helyére. Mint amikor az embernek roppant egyet a térde, csak ez mocskosul fáj.

Hayley & Graham

- Valld be, te sem hitted volna, hogy egyszer ennyire fogsz örülni az új szomszédodnak. - Hamar leesik az embernek, hogy errefelé nem igazán megszokott és nem is igazán kedvelik az újakat, megvan a is megszokott környezetünk, a jól megszokott emberekkel, a rutinos mindennapjaikkal, mindenki ismer mindenkit, kerti partikat tartanak, minden héten valakinél és mindenki ott van, erre most jön valaki, akit nem ismernek, bizalmatlanok, kíváncsiak, mindent tudni akarnak és rengeteg kérdést tesznek fel, mintha vallatáson lennél, aztán majd ők eldöntik hogyan fognak viszonyulni hozzád, kemény ez a kertvárosi élet.
- Pedig nagyon is szeretném, feleséggel, gyerekekkel. Lenne szíved ezt elvenni tőlem? - Lassan, de biztosan én is érzem, hogy ennek itt lenne az ideje, csak hát még azt nem tudom mikor és hogyan. Nem bővelkedek épp szabadidőben, sőt lehet már azt sem tudom hogy is kell ezt csinálni, randizni vagy udvarolni. Viszont nem is én akarok lenni az örök agglegény szomszéd, főleg nem egy ekkora házban, de majd lesz valami.
- Vodkát introvénásan, hogyne, mindjárt. - Nevettem el magam, bár nagyon is megtudom érteni, bár még sosem ugrott egyik csontom se a helyéről, de elég sokat raktam már vissza, férfiakat is láttam ennél sokkal rosszabbul viselni, szóval az teljesen jogos és helyénvaló, ha most akarata ellenére is záporoznak a könnyei, minimum arra számítottam, hogy a dobhártyám fog károsulni, akkorát fog sikítani.
- Még nincs vége. Inkább te csináld, mozgasd egy kicsit, hogy lássuk a helyén van és hajlik rendesen. - Ez is fájni fog, de úgy és nem annyira, mint, eddig. Bár már szabad szemmel is lehet látni, ha megnézzük a két térde alakját, de azért próbáljuk meg. - Csak óvatosan, ne olyan hirtelen, mintha leakarnál rúgni. - Pedig tudom, hogy most legszívesebben azt akarna.
- Inkább fájdalomcsillapító, jó? - Igen, az köztudott, hogy az alkohol fokozza a fájdalomcsillapítónak a hatását, de azt most nem akarjuk. Kivettem egy dobozzal a táskámból, majd felé nyújtottam. - Egyszerre csak egyet, nem mint a tik-tak-ot, világos? - Ez nem egy egyszerű 400mg-os fájdalomcsillapító fejfájásra, amit kettesével dobálhatunk be.
- Ha úgy jobb, akkor vegyél be lefekvés előtt, hogy tudj pihenni néhány órát. - Legalább valamiben jó vagyok.

Hayley & Graham

- Attól mentsen meg a jó Isten! - Nem vagyok a társkereső alkalmazások híve, nem hiszek az ilyesmiben, butaságnak is vélem. Talán régimódinak fog hangzani, de még mindig jobban kedvelem a szemtől szemben való ismerkedést, amikor látom, amit látok és tetszik, amit látok, akkor majd lépni fogok, ha úgy érzem, hogy a másik is ezt szeretné, plusz látom annak a személynek a reakcióit, a szemébe tudok nézni, amikor beszélek hozzá, ez azért nem kicsiben más, mint egy vacak mobilos applikáció.
- Te viszont szervezhetnél mondjuk egy bulit, meghívhatnád pár barátnődet, csak az utcabeli hárpiákat ne, mert akkor be is zárkózom. - Azok jönnek anélkül is, hogy hívnánk őket. Bár azért, ahogy múlik az idő egyre ritkábban zargatnak a vacsora meghívásokkal, stb, köszi, inkább rendelek. Persze, ezt sem gondoltam igazán komolyan, sőt ellenkezőleg, abból még soha nem sült ki semmi jó, amikor valaki önkéntes alapon játszott kerítőt, inkább csak heccelésnek szántam.
- Persze, mindjárt. - Álltam fel előle, mert hát eddig úgymond lábai előtt térdeltem, ahogy Ő is mondta, majd kimentem a konyhába és egy pohár vízzel a kezemben jöttem vissza. Odaadtam neki, majd ismét a táskámba kezdtem keresgélni, mert ha minden igaz van itt még valami.
- Ezzel pedig kenegesd, nyugodtan jó vastagon, ha már úgy érzed kezdesz bekattanni tőle. - Tettem le mellé az ágyra egy tégely kenőcsöt is, bár csodát nem művel a gél, de legalább elzsibbasztja egy kicsit. - Hát, ennyit tudtam rajtad segíteni. - A többi az már nem az én dolgom, egyelőre. Persze, majd néhány nap múlva, amikor már jobb lesz, azért nem fogom engedni, hogy egyből két lábra pattanjon, amikor már úgy érzi, hogy kicsit jobb, lassan, fokozatosan fogunk haladni. Igaz, hogy nem tudok minden nap odafigyelni rá, csak minden másnap, de mentős vagyok és elég meggyőző tudok lenni, amikor látom, hogy valaki nem akar rám hallgatni.
- Terveim? - Lássuk csak... - Nem igazán hinném, hogy volnának. - De valamiért az az érzésem, hogy mindjárt lesznek,

Hayley & Graham

- Tudod mit? Inkább mégsem, rossz ötlet volt, egyenesen borzalmas. - Mindkét esetben. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy mindez megtörténik, minden szép és jó, aztán valahol mégis balul üt ki a lépés, de mi is jóban vagyunk, ahogy a barátainkkal, nem akarnám, hogy bármelyikünk is két tűz közé szoruljon, hiszen képtelenség minden félnek megfelelően oldalt választani. Plusz, ha esetleg mégis úgy alakulna, hogy kavarnának valamelyik kollégámmal esetleg, Hayley mindent kiszedne belőle, amit csak szekálhat engem, minden cikis munkahelyi sztorit, vagy elbaltázott esetet, na neem!
- Azzal, hogy hallgatsz rám, és maradsz a fenekeden néhány napig. - Nekem már annyi is elég volna, ha nem kellene folyton átszaladgálnom, hogy megnézzem mit csinál Nem arról van szó, hogy nem bízom benne, sőt ennek semmi köze ehhez, csak hát ugye a szakemberekre hallgatni mindig butaság, hiszen csak okoskodnak meg eltúlozzák a dolgokat. Nem akarom két nap múlva futkosni látni a lépcsőn, mert dühös leszek.
- Lerúgnál az ágyról, ha véletlenül hozzáérnék a lábadhoz. Te sem akarnád... - Értettem ezt arra, hogy ma senkivel sem szeretne aludni, még a plüss mackójával sem, higgyen neki. Mindenhogy kényelmetlen lesz, bosszantani fogja, hogy bárhogyan teszi a lábát, akkor is fáj, és ezen annyira felfogja húzni magát, hogy aludni sem fog bírni. Szóval, most nincs akkora és olyan kényelmes ágy, ami jó lenne neki.
- De szívesen átjövök. Rendelhetünk is valamit. - Hogy hol is fogunk aludni mindketten az még rejtély. Mert egyedül elférne a kanapén, de ketten már kétlem, hmm jobb ötlet híján, majd felviszem az emeletre és ma aludhatunk fent is.
- Itt van már az a barátnő? Vagy farkasszemet kell néznem a fehérneműiddel? - Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam. Ebben a szakmában egy idő után már nincs olyan, hogy kínos. Ha a hetven éves nagyinak segítettem összepakolni a dolgait, ahhoz hogy beszállíthassuk, attól szerintem csak nem lehet cikisebb.

Hayley & Graham

- Szeretnéd, hogy segítsek ebben? Szívesen mesélek neked rémsztorikat, amikor a beteg nem hallgatott az okosabb szakemberre, aki csak jót akart, ne csinálj nagyobb kárt, mint hasznot, ez nem akkora kérés. - De mint mondtam, szívesen felhozok neki pár régi sztorit, amikor az emberek hihetetlen dolgokat tudtak művelni hihetetlen tudatlanságukból kifolyólag, vagy épp ellenkezőleg, mert a Google meg a Wikipédia szerint jó ötletnek tűnt, aztán kiderült, hogy mégsem volt az. Szóval, ezt kerüljük el, ha lehetséges. Hayley nem egy buta nő, így abban is merek reménykedni, hogy nem csinál semmi hülyeséget. Mindössze néhány napról van szó, ez nem az apokalipszis, ha meg mégis eljönne, akkor majd viszem a hátamon.
- Réd bízom a választást. - Ennyi jár neki, ha már így megkínoztam szegényt. De ha épp dolgoznék és bevittem volna sem járt volna sokkal jobban vagy kíméletesebben, sőt nem kizárt, hogy ilyen gyorsan ki sem engedték volna. A nővérek idegeire ment volna, na meg az enyémre is.
- Az ma nem. - Tudom, jobban értékelne most valami töményet, de sajnos kénytelen lesz beérni valami alkoholmentessel, és így én is, mivel van szívem és nem vagyok olyan gonosz, vagy mégis? Vajon a ballal is akkorát tud rúgni, mint a jobb lábával?
- Akkor itt az ideje megtenni. - Nekem teljesen mindegy ki lesz az áldozat, csak valaki legyen, akár az utcából valaki, aztán azt már nem fogom megvárni, bár lehet, hogy egyesen inkább hozzávágnák azt a fehérneműs fiókot, ha elmesélné mi történt és, hogy én siettem a segítségégre. Nem fogok zavarni, de nem szeretnék húsz percenként szaladgálni, szóval előbb rábíznám valakire, aztán ketten hát ha okosabbak lesznek.
- Szükséged van még valamire? - Mert, ha nincs akkor lassan magára hagynám, és folytatnám a romeltakarítást otthon, igen, azt hiszem tényleg kezd az otthonommá válni... - Majd elfelejtettem, akartalak kérdezni, hogy esetleg ismerted a régi lakókat? Mert elég sok minden maradt kint a garázsban.

Hayley & Graham

- Hát, ha legközelebb ügyetlen leszel és engem hívsz fel, akkor ha szeretnéd előbb kiszolgálom magam, főzök egy kávét, felrakom a lábam az asztalra, aztán tök lazán feléd fordulok, hogy mi legyen? Mit szólsz? - Szerény véleményem szerint ezzel választ kapott a kérdésére is. Igen. Én mindig ilyen határozott utasítgatásokat adok, nincs se időm, se módom arra, hogy eltöprengjek azon mi legyen a kaja, mikor hazaérek, amíg a szerencsétlen flótás elvérzik vagy belső vérzés esetén belefullad a saját vérébe, szóval elég határozott döntéseket kell hozni és gyorsan.
- Inkább örülj neki, hogy nem törted el és nem kell begipszelned, azt hat hétig kellene tűrnöd, gondolj csak bele, itt csak néhány napról van szó, nem akkora ár ez egy kis szerencséért. - Mert csúnyábban is végződhetett volna ez a sztori. Elég sokféleképpen lehet letaknyolni egy lépcsőről szerencsétől és balszerencsétől függően, lehetett volna agyrázkódása is, vagy törése vagy még rosszabb, nyakmerevítőben is ülhetne most itt.
- A hanglejtésedből ítélve, nem. - Sőt már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán szeretnék tudni róla, bármiről is legyen szó. Nagyon remélem, hogy ez csak a jól megszokott drámai hatás az arcán és nem komoly. Figyelmesen hallgattam végig a történetet, aminek a végénél csak nyeltem egy nagyot, mivel hang nem igazán jött ki a torkomon.
- Hát ezt a részt valahogy elfelejtette megemlíteni az ingatlanos hölgy. - Pedig kicsit sem úgy hangzott mintha ez már hosszú évekkel ez előtt esett volna meg, mert azt hiszem megvan mennyi időre visszamenőleg kötelesek az ilyesmit közölni a vevővel, hát ez a rész valahogy kimaradt.
- Telefonálj. Én pedig, ha nincs más, akkor most megyek, kell valami, egy sör, vagy egy rekesz, valamire szükségem van. - Fel is álltam, hogy visszapakoljak a táskámba. Kell most valami, csak még azt nem tudom, hogy mi, egy antidepresszáns vagy valami tömény. - Este jövök. Vigyázz magadra, lehetőleg. - Nyomtam egy gyors puszit az arcára és már távoztam is.