Vanessa & Alex

Cefetül fáj, ahogy húzódik a bőröm, kifogom repeszteni a varratot, ebbe szinte biztos vagyok. Nem kis erőfeszítéssel, de végül nagy nehezen sikerült kimásznom az ágyból, viszont kellett még pár perc, mire elviselhetőbbé vált a fájdalom, azért nem mondom, hogy közben nem szórtam el pár cifraságot, olyanokat, mint a rohadt kibaszott életbe... A lépteimet se siettem el, körülbelül megkockáztatom, hogy még járókerettel is gyorsabb lennék vagy valaki lekörözne. Ezért valószínűleg nagyon zabosak lesznek, de most akkor is kifogok menni rágyújtani. Minden egyes lépést intenzíven érzek minden apró porcikámban. Sziszegve összeszorítva a fogaim bújtam bele egy cipzáros pulcsiba, mert így azért nem fogok végigmászni a kórházon, le az udvarra. Igyekeztem a Tőlem telhető legcsöndesebben lépkedni és mozogni a folyosókon, de mivel a nővérpult előtt így is-úgy is el kell haladnom, szerintem kifognak akadni, legalábbis kétlem, hogy lenne olyan mázlim, hogy épp senki se legyen a pultnál,csak ne Vanessa, bár neki is szóltam előre, hogy nem leszek épp egy szófogadó nyugiban kussban ágyban fekvő beteg, de van egy olyan érzésem, hogy ezzel aztán kicsapnám a biztosítékot, mivel ez mégis csak a felelőssége. Lassan vonszoltam magam végig a folyosókon, gyorsabban nem is menne, megközelítőleg úgy érzem lerohad a lábam, legalább is a sebhely, mégis próbáltam halkan közlekedni. Távolról láttam már, hogy a nővérpultnál hárman is vannak. Naná, hogy Vanessa meg még kettő másik nővér.
- Szép estét a hölgyeknek. - Haladtam vagyis bicegtem el a pult előtt egyenesen az udvar felé, miközben már a cigis dobozomat kotortam ki a zsebemből meg az öngyújtómat, bár valamiért az az érzésem, hogy előbb még kapni fogok, hogy kijutnék és megmenekülnék a házsártos nővérek fejmosása elől.

Vanessa & Alex

- Fogalmam sincs miről beszélsz. - Vontam meg a vállam közömbösen, bár ebből aztán most nem húzom ki magam, a fenébe. Semmi kedvem a hisztit hallgatni. - Csak ráakarok gyújtani és mivel ez idebent nem kivitelezhető, ki kell mennem az udvarra. - Ez ennyire egyszerű. Én bent is rágyújtanék, akár az egyik nyitott ablaknál is, de attól biztosra veszem, hogy kitörne a frász, szóval inkább kimennék. Miért is reménykedtem abban, hogy megmenekülök a fejmosás alól, nem mintha különösebben érdekelne, mert azért annyi erő még van bennem, hogy arrébb pakoljam és gond nélkül kibicegjek az udvarra. Nem mondom, hogy fáj veszettül mindenem, de azért elviselhető, nem fogok nővér meg fájdalomcsillapító után sírni, pláne, ha ilyen morcos, akkor inkább hízelgek egy másik szép szemű ápolónál, akinek nagyobb eséllyel esne meg rajtam a szíve és belőne annyira, hogy legalább aludni bírjak mert ennél a kis boszorkánynál semmi esélyem, Ő akkor se sajnálna meg, ha úgy kúsznék a padlón visszafelé, inkább még akkor is a fejem mosná, hogy Ő aztán mennyire megmondta, hogy ez lesz, meg nem kellene ezt csinálnom, na nem!
- Pech. - Most komolyan ezt kell hallgatnom éjnek évadján? Fárasztó... Komolyan csak annyit akarok, hogy kimenni, helyesbítek kimászni az udvarra, leülni és nyugalomban elszívni egy-két szál cigit, azután pedig vissza bevonszolnám magam a kórtermembe.
- Ennyire a gyengéd vagyok? - Nyitottam fel a cigis dobozt, majd udvariasan felé tartottam előbb, bár kétlem, hogy dohányozna egy nővér, de ki tudja... - Nézd, csak nyugalomban elakarok színi egy-két szál cigit, miközben itt fogok ücsörögni ezen a padon a friss levegőn, azután meg szépen vissza bemegyek, szóval ha hisztizni akarsz, amiért nem vagyok engedelmes szófogadó kisfiú, inkább menj vissza a nővérpulthoz és nekik mond. Én meg majd jövök... - Mert tényleg semmi kedvem nem lenne húsz percig ezt hallgatni, akkor nincs kizárva, hogy elszívnám a fél dobozt is, úgy felhúzna.

Vanessa & Alex

- Nem fogok meghalni. Különben is mit érdekel? Te csak a munkád végzed, nem? Egyáltalán nem kell törődnöd is velem, neked csak annyi a dolgod, hogy meglegyen a minden nap a gyógyszeradagom. - Tehát fel nem fogom most miért van úgy kiakadva, mikkor csak egy szál cigiről van szó. Tudom, hogy ez nem kimondottan jó ötlet, de ki van zárva, hogy beleüljek abba a számomra rettenetesen visszataszító székbe. Őszintén szólva inkább szenvedek és ha kell, akkor kimászok, kivonszolom magam a kórház kertbe azért, hogy rágyújthassak, nem érdekel.
- Ne felejtsd el, bármikor leléphetek saját felelősségre. Nem kell miattam idegeskedned... - Gondolkodtam is már rajta, de azt hiszem még nem lenne valami okos döntés, szóval még kibírom egy kicsit, amíg jobb színbe kerülök és már nem érzem úgy magam minden egyes lépésemnél vagy mozdulatomnál, hogy menten összecsinálom magam, mert most nagyjából ez a helyzet, de elviselem. És igen, miatta sem akarok még lelépni innen. Szimpatikus a kis hárpia. Azt hiszem tudnám kedvelni még ennél is jobban és van egy olyan érzésem, hogy Ő is tudna engem kedvelni.
- Elgondolkodtató. Talán, de még várok vele pár napot. - Cefetül fáj még ahhoz, meg amúgy sincs sok kedvem egyedül lenni, így legalább láthatok valami szemet gyönyörködtető is nap, mint nap.
- Fázol? - A szál cigivel a számban vetettem vagyis kínlódtam le magamról a pulcsim, Miközben nem egyszer meg nem kétszer nyílalt belém a fájdalom, ami szerint jól levehető volt az arcizmaim rándulásból, hogy aztán felé nyújtsam.
- Kín keservesen vetettem le. Vedd fel, légy szíves. - Még szép, hogy látom, hogy fázik. Történetesen már vacog abban a vékony ruhában. Most beköphetném, hogy igazán lehetett volna okosabb is, hogy hoz ki magával valami felsőt, mivel tudhatná, hogy nincs épp meleg, de inkább leszenvedtem magamról az enyémet, miközben igen intenzíven belehasított az oldalamba a fájdalom, de nem érdekelt.

Vanessa & Alex

- Ja meg meg kell igazgatnod a párnám, azt a részét mondjuk szeretem. - Nem bírtam megállni egy jól látható pofátlanul mosoly nélkül. Szerintem ez eddig i nyilvánvaló lehetett a számára, most pedig ki is mondtam, de szerintem erre még egyik férfi betege sem panaszkodhatott.
- Teljesen mindegy. Semmi kedvem ezen vitatkozni, még a végén felbosszantasz és felszökik a vérnyomásom, azért is Te felelsz akkor, nemde? - Tudom, hogy nem ártana kicsit vissza vennem, de nem megy. Mi mindig ilyenek vagyunk egymással és ha engem kérdezne valaki azt mondanám, hogy ez nem is fog már megváltozni, nagy mértékben legalábbis nem. Annyi ideig azért nem szándékozok idebent dekkolni. Én mosom kezeim, megpróbáltam kedves lenni, még flörtöltem is vele, de ha nem, hát nem.
- Vanessa, ha komolyan csak a fejem akarod mosni, akkor megkérnélek rá, hogy hagyd abba vagy folytasd valahol máshol, mert nagyon őszintén nem érdekel és hidegen hagy, de még plusz rettenetesen frusztrál is. - Komolyan, két perce se, hogy kint vagyok, de már a falnak mennék Tőle. Leszarom mi van, csak szeretném már elszívni nyugalomban ezt a tetves szál cigit és utána bemenni.. Ennyit a szép reményeimről meg arról, hogy észrevétlenül ki meg betudok osonni.
- Na jó, ha nem fogod be szándékoson felfogom szaggatni az összes varratot, mit szólsz? - Fordultam felé, kezd már idegesíteni és ez látszik is rajtam. Valahogy akkor is ráfogom venni, hogy maradjon már csendben pár percig.
- Fáztál és mivel gondoltam úgysem akarnál bemenni, én meg nem akarom nézni, ahogy vacogsz... - Röviden ennyi. Nincs semmi különösebb oka az egésznek, csak egy mondjuk úgy kedves gesztus volt a részemről. Ez most komolyan olyan meglepő lenne?

Vanessa & Alex

- Te most alkudozol velem? Oké. Talán jófiú leszek, ha a munkaidődben mindig benézel hozzám... Beszélgethetnénk. Rettenet unalmas. Főleg ilyenkor... Nem vagyok hétkor lefekvő típus. - Esetleg reggel hétkor. A fájdalomcsillapítók pedig körülbelül annyira hatásosak, mintha valakit nem pofán, hanem nyakon vágnék. El lehet aludni, amíg hatnak, de egy hirtelen mozdulat és egy kurva kibaszott élettel ébredsz fel a másodperc töredéke alatt ráeszmélve arra, hogy ez nagyon rossz ötlet volt és ott az alvásnak is lőttek.
- Ne gondolkozz most azon, hogy képes lennék-e megtenni, mert igen. - Biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen érzés lenne, de már csak azért is megtenném, hogy azzal bűntudatot keltsek benne és ha nekem mégsem sikerülne a főnővérnek biztosan fog, mert azért van egy olyan érzésem, hogy leszúrnák, amit gondolom nem akarja... Velem viszont nem lehet ilyen könnyű bírni, szóval úgy látszik még erre a kis időre kénytelenek leszünk ilyen kis alkukra.
- Hát ami azt illeti eszedbe juthatott volna, hogy idekint már meglehetősen hűvös lehet, a nővérruha pedig kevés lehet, de Téged jobban foglalkoztatott az, hogy kiselőadást tarts nekem, amit azután is megtehettél volna, hogy felveszel valamit és akkor nem vacogtál volna. Megfelel? Bocs, épp nem vagyok formában. - Ahogy a helyzet magaslatán sem. Remélem idebent senki sincs abban a naiv hitben, hogy ha kiengednek, akkor még hosszú hetekig az ágyat fogok nyomni, mert az ki van zárva.
- Igen, de akkor addig megtennéd, hogy nem mosod a fejem? - Mert azt a cigi mellé nem áll szándékomban hallgatni, azt később is megtehetem, ha már nem lesz más választásom.
- Tehát az életszemléletemre lennél kíváncsi. Szerintem a legtöbb ember hihetetlenül vak és ostoba, mert félnek a haláltól. Nem a haláltól kell félni, hanem attól, hogy igazából sosem kezdtek el élni és akkor annak igazán nincs semmi értelme. Én élek. És ha egyszer nem kelek fel és ennyi volt, akkor is éltem. Ez az, ami számít. - Tényleg nincs valami meleg ebben az időszakban, de inkább én fázok helyette és legalább kicsit azt is kihasználom, hogy épp megpróbálunk kommunikálni kicsit másképp, mint szoktunk.

Vanessa & Alex

- Szerintem meg az nem menne az orvosom nélkül, Te pedig nem az vagy, ha jól emlékszem, szóval legfeljebb kicsit eljátszadozhatsz a gyógyszeradagommal, de ami azt illeti azt nem is bánnám annyira, szerinted lehet ezekkel aludni? Kb. húsz percenként ébredek arra összeszorított fogakkal, hogy a rohadt életbe, szóval abszolút megengedem, hogy néha kiüssél. - De legalább, mint egy lovat vagy egy elefántot, bár ha ezt eddig is sejtettem volna, hogy mindehhez csak alaposan fel kell húznom már megtettem volna és akkor lennének is olyan éjszakáim, amik alvással múlnak el, nem pedig szenvedéssel, bár amennyire nem bír azt biztosan élvezettel nézné végig.
- Minek nézel Te engem? Felőlem nézhetsz olyan csúnyán amennyire csak akarsz, a gyerekosztályon lehet be is válik, de én elég nagyfiú vagyok már ehhez... - Úgy is fogalmazhatnék, hogy igen, eléggé nagyfiú vagyok már, sőt azt is megtanultam már mihez is lehet kezdni egy dühös nővel, szóval a helyében nem próbálkoznék, mert szerintem nem a várt eredményt fogja elérni, hanem valami nagyon, egészen mást, amire nem számítanánk, egyikünk sem.
- Most aztán berezeltem. - Nevetve fújtam ki a füstöt. Oké, mégis van valami jó is abban, hogy inkább velem jött, persze gondolom csak azért, hogy addig is szem előtt legyek, de legalább kiderült, hogy képes néha szórakoztató is lenni. Hmm, megígérem nem árulom el senkinek.
- Azt nem mondtam, de éltem... - Úgy nézhetnék vissza, hogy megérte megélni, nem pedig úgy, hogy mi lett volna, ha lett volna hozzá elég bátorságom, ha akkor másképp döntök. Az emberek nagy részével az a probléma, hogy alapból nem mernek, félnek élni is, de akkor meg mi értelme?
- Nem tudom. - Vontam meg a vállam. Ezt honnan is tudhatnám? - A napok csak úgy elmúlnak és jönnek egyik a másik után? Akkor nem... Minden egyes nap, amit nem élsz elpocsékolt idő, csak arról feledkezik meg mindenki, hogy sosem fogjuk visszakapni azt az időt. Még mindig őrültnek gondolsz?

Vanessa & Alex

- Túlélem. - Vontam meg a vállam kissé hanyagul. Fogalmam sincs honnan ez a hirtelen jött kedvesség, figyelmesség és aggódás, de nincs rá szükségem, eddig sem volt. Kibírom. Én ültem azon a motoron, én vezettem, a sebességre is én húztam rá, szóval nem kell senki sem, hogy sajnáljon, vagy bármi ehhez hasonló, inkább a fájdalmat viselem el, de abból nem kérek, mivel valószínűleg nem bántam meg és mindenképp itt kötöttem volna ki fölösleges így néznie rám, nem hat meg.
- Ne haragudj Vanessa, ez nagyon vonzó ajánlatnak hangzik, de nem vagyok épp akcióképes hangulatban, sem pedig állapotban, de később még visszatérhetünk rá. - Erre viszont nem számítottam, de azt hiszem, hogy vettem lapot, még nem is erre számított, ez van. A humorérzékem épp szenved, az pedig, hogy én is férfiból vagyok, attól még momentán kétlem, hogy sokra menne vele, azt azért még nem vállalnám be, irgalmatlanul fájna és nem neki, hanem nekem.
- Egész nyugodtan... Nem zavar. - Sőt nem is igazán érdekel, hogy minek gondol, elvégre nem vagyunk abban a viszonyban és gondolom nem is leszünk, szóval nem kell már olyan nagyon sokáig elviselnie, amint az lehetséges kimászok innen saját felelősségre.
- Én nem erről beszélek. Az én zsebembe se szórják csak úgy a pénzt, de valószínűleg van életed a kórházon kívül is. - Tudom ki sem nézné belőlem, hogy bármit is csinálok, de ez sem lényeges, mint mondtam nem igazán foglalkoztat mit gondolnak rólam mások vagy arról hogy hogyan is élem az életem.
- Mondja ezt az, aki a pulcsimba van, én pedig ebbe az eléggé huzatos kórházi hálóruhába. - Néztem fel rá egy szemtelen mosollyal. - Vagy esetleg mástól lenne szó? - Lassan felálltam a padról, ami nem volt épp egy fájdalommentes mozdulat, a szemeteshez sétáltam, hogy elnyomjam és eldobjam a cigicsikket.
- Hölgyeké az elsőbbség. - Van egy olyan érzésem, hogy holnap ennél nehezebb dolgom lesz, mivel nem Vanessát kell megkerülnöm, hanem azt a zsémbes rikácsoló vén hárpiát.

Vanessa & Alex

- Nem vonz különösebben az ilyesmi. Túlságosan önző vagyok ahhoz, hogy bárkivel is hajlandó legyek osztozni a látványban. Szóval nem nagyon érdekelnek a sztriptíztáncosnők, az ápolónők annál inkább. - Hűha, de őszinte voltam. Talán sokatmondóbb a kelleténél, de Ő akarta hallani.
- De ezek szerint azt is kinézed belőlem, hogy sztriptízbáróba járok? - Tulajdonképp megtehetném, de mint mondtam nem érdekel különösebben, ezzel nem azt mondom, hogy nem fordul elő, de nem bármiféle rendszerességgel.
- Mások ezt izgalmasnak nevezik, de úgy látszik számodra minden veszélyes. Őszintén szólva szerintem nagyon unalmas lehet így élni... Én mindenesetre nem változtatnék és nem is fogok, ezért biztosan nem, mert kórházba kerültem, na és? Legalább ilyenkor érzem, hogy élek, nem csak létezem. - Nem meggyőzni akarom bármiről is, de véleményem szerint szörnyen unalmas élete lehet már a munkája mellett, amit én soha semmilyen körülmények között nem vállalnék be vagy fogadnék el.
- Örököltem... Elég szépen. Jelenleg ezt a pénzt próbálom minél hasznosabban befektetni... Valamiből kell egy új motor is, gondolom ez totálkáros. - Legalábbis amennyit bele kellene ruháznom, hogy kipofozzák, inkább teszek még hozzá és veszek egy újat.
- Emlékszem, mert vacogtál. - Nem bírtam már nézni. Egyébként is nem csak bunkó tudok lenni, de neki erről nem fontos tudnia.
- Csak menjél már... - Esküszöm nekem nem állt szándékomban a fenekét bámulni, vagyis eddig nem, de most így mondja és ha már még előre is ment kár lenne kihagyni ezt a kínálkozó alkalmat.
- Talán nem vagyok elég jóképű, hogy pletykáljanak rólunk? - Csak egy egészen kicsikét akarom cukkolni csak és már amennyire eddig tapasztaltam általában sikerül is.

Vanessa & Alex

- Aminek csak akarod... - Nem célozgattam, őszinte voltam, azt hiszem ez egy lényeges különbség. Abban is igazat mondtam, hogy egy ilyen csinos nő mellett, aki mellé még ápoló is egész biztosan jobban lennék és hamarabb felépülnék, de persze tisztában vagyok vele, hogy nem várhatom el Tőle, hogy csak velem foglalkozzon, még ha nagyon szeretném is. - Mond csak, biztosan nem lehetne Téged valahogyan kiváltani, amíg ismét a régi leszek? - Mert megtenném, van az a pénz, amit megadnék a kiváltságos helyzetemért. Na jó, nem volt egészen komoly, de azért azt bevallom, hogy belegondoltam mi lenne, ha mégis. Végül is nem lenne az olyan rossz. Tudok kevésbé elviselhetetlen is lenni.
- Persze, voltam. De e még nem azt jelenti, hogy rendszeresen visszajáró vendég is vagyok. Különben is, számodra kielégítő, ha valamit csak nézhetsz, viszont tudván tudod, hogy nem érintheted meg? - Miért is kínoznám magam ilyesmivel, ha annál olcsóbban is megkaphatom, amit akarok? Nem ment el az eszem. Teljesen legalábbis még nem. A sztriptízbárban szedjünk fel egy rongyod kurvát különben sem az én stílusom.
- Hát ami igaz, az igaz. Ez is egy nézőpont. Ugyanakkor viszont Te itt másokért vagy, mi lesz így önmagaddal? Nem feledkezhetsz meg mindig magadról másokért, mert az élet nem fog megvárni, ha egyszer lemaradsz, nem biztos, hogy lesz mindig újabb kör. - Pláne, ha időközben mondjuk azon kapja magát, hogy eltelt tíz év, Ő pedig pontosan ugyanott van és ugyanazt csinálja, mint tíz évvel korábban. Szerintem ez egy óriási hiba a legtöbb ember életében, mégis csak nagyon, elkeserítően kevesen ébrednek rá erre.
- Tessék? Te most becsmérelsz? Mennyit is keresel egy hónapban? - Mert fogadni mernék rá, hogy nevetségesen keveset azért a munkáért vagyis inkább önfeláldozásért, amit a munkájába fektet nap, mint nap, mert akárhogy is nézzük ezt csinálja, mindenki mást önmaga elé helyez.
- Nem, nem kellett. - Mondtam, hogy csak rágyújtani megyek ki, mert a kórházon belül ugye szigorúan tilos, így nem maradt más választása, de neki senki sem mondta, hogy ki is kell jönnie utánam.
- Túlmagyarázod... De ezt valaki be is veszi? - Amennyire járatos vagyok az ilyesmiben szerintem erre nem tér ki a szabályzat, orvosa és betege között igen, de Ő csak egy nővér, én pedig nem fogok már sokáig bent maradni, ergo ezek csak kifogások és azokból sem a jobbak vagy a hihetőbbek.
- Ha ennyire ragaszkosz a meztelen testem látványához, hogy is ellenkezhetnék? - Nevettem fel halkan. Ezt egyszerűen képtelen voltam kihagyni. Cukkolhatom és ezt imádom benne.

Vanessa & Alex

- Ó igen. Biztosan izgalmas lehet egy dédapánk korabeli férfi, nő látványa, főleg pelenkázni, kivételek pedig nincsenek. Jesszusom, Te komolyan erre vágytál? Másokra áldozni az egész életed? Dögöljek meg, ha értelek, vagy bárki mást, aki ugyanebben a helyzetben van. Túlságosan sokat áldoztok másokért, magatokért meg semmit. - Nem akarok nagyon okosnak, se bölcsnek látszani, csak a végén nehogy késő legyen már, amikor ráébred, hogy valamiben mégis csak igaza volt másoknak, mégpedig abban, hogy önmagáról megfeledkezett, amíg másokon segített és, hogy Ő közben elfelejtett élni, de persze erre nem az én posztom rávilágítani számára, inkább meghagyom ezt neki, biztos szar lesz.
- Szó sincs róla. Csupán egy észrevétel. Nevezz önzőnek, féleszűnek vagy aminek csak akarsz, de annyival mindenki tisztában lehet, hogy nem születünk újra, senki sem, nem lesz még egy dobásunk. Én nem fogom az életem értékes napjait idegenekre pocsékolni, mert nem kapod vissza és neked sem kellene. - Ez is csak az én vélemény és bár valószínűleg neki ez kevésbé fog tetszeni, attól még az is marad. Ez az én álláspontom. - Szóval neked nem kellene aggódnod értem. - Forgattam ki a szavait visszafelé.
- Azaz nevetségesen keveset. Világos... Csak egy kérdés volt. - Igazából válaszolnia sem kellett volna, mivel ez egy köztudott információ. Tekintsük költői kérdésnek.
- Jó tudni. - Vontam meg a vállam. Nem különösebben érdekel egyik nővérke se, ezt az egyet leszámítva.
- Azt hiszem hozzá vagyok már szokva, hogy a nők segítenek megszabadulni a ruháimtól... - Ez egy nem túl burkolt célzás volt a részemről arra, hogy segítsen, bár most nem abból a szándékból, mint általában. Ez most nem lesz valami kellemes. Konkrétan minden egyes mozzanatot eléggé intenzíven érzek ahhoz, hogy az éjszaka hátralévő részében már ne akarjak nagyon mocorogni, bár a jelenleg megengedhető pozícióban sem tudok valami jól aludni.

Vanessa & Alex

- Kezdesz érteni. Pontosan. Ez az idő is időpocsékolás, plusz, ha jól gondolom az esetek kilencvenöt százalékában nem valami hálásak az emberek, amiért értük ugrálsz, szóval dögöljek meg, akkor sem vagyok képes ezt megérteni, mert amíg Te odateszed magad, mások csak legyintenek egyet, hogy neki ez a dolga, szóval végezze csak... Tényleg megéri. Nem hinném, de nem az én életem. - Talán, ha végre valahára kisétálok innen megerőltetem magam és küldök neki egy csokor virágot egy köszönő kártyával. Végül is engem amellett, hogy a munkáját végezte el is kellett, hogy viseljen, sőt még el is kell neki egy ideig, remélhetőleg már csak rövid ideig. Tényleg csak addig vagyok hajlandó idebent penészedni, ameddig feltétlenül szükséges, amint az lehetséges itt sem vagyok.
- Akkor rossz helyen dolgozol. A jóképű és gazdag idióta pasasok nem kórházakba járnak, hanem bárokba, kaszinókba, szóval, ha Te is egy ilyen fószert akarsz magadnak, akkor esetleg próbálkozz drága hotelek bárjaiban, ott előbb horogra akad egy, a kaszinókat nem javasolnám, mert ahhoz pénz is kell, méghozzá nem kevés és mire elkezdene érdeklődni egy pasas, addigra a bugyidat is elveszítenéd kártyán... De ha esetleg így lenne majd szólj... - A gúnyos mosolyra én újfent csak egy örömittas mosollyal válaszoltam, mivel szerintem ezt a kört is megint csak én nyertem.
- Már kezdek hozzászokni, hogy cefetül fáj bármit is csinálok. - Gyakorlatilag, ha megvonom a vállam már az is fáj, a többi mozdulat mentről meg már inkább ne is beszéljünk. Összeszorítva a fogam próbáltam felkészülni az utolsó körre, mert marhára nem lesz kellemes érzés. Tudom, mivel volt már átkötözve párszor és konkrétan sírni tudtam volna. A következő pillanatban pedig ahelyett, hogy kicsordult volna a könnyem majd elnevettem magam, amikor az a fránya felső gomb megint csak szétpattant az egyenruháján.
- Szeret engem ez az egyenruha. - Bevallom nevetni nem mertem, először is, mert az is fáj eléggé intenzíven, kettő, akkor valamiért az az érzésem, hogy nem lenne ilyen finom.

Vanessa & Alex

- Szóval azért csak kedvelsz valamennyire... Csak kimondtad. - Pedig kivételesen nem állt szándékomban bármit kis kihúzni belőle, így azt sem akartam kimondatni vele, hogy kedvel, mégis összejött. - Nem is fájt annyira, igaz? - De ez még nem azt jelenti, hogy a kínálkozó alkalmat nem fogom kihasználni, hogy cukkoljam vele egy kicsit. Szóval jobban kedvel, amikor alszom. Tudom, hogy olykor, na jó sokszor nagyképű vagyok, de ha még ennek ellenére is képes kedvelni valamilyen szinten az már eredmény.
- Ez még nem jutott az eszembe, de most így mondod jobban belegondolva van benne logika... Igen, végül is igen. Ez is egy lehetséges alternatíva, de nem a bugyidat kellene ennyire féltened. - Húzódtak egy gonosz kis félmosolya ajkaim. Hanem inkább attól, hogy lecsusszan és ha még nincs is rajta, úgy még könnyebb. - Még jó, nem is mutatnál jól valami negyvenes, ötvenes éveiben járó pasas mellett. Az felér egy öngyilkosságra magadra nézve. Butaság is lenne. - Igen, hasonlóképp gondolkodunk bizonyos esetekben bármilyen meglepő is, hiszen azt nézzük azzal hozzákötné magát egy húsz-harminc évvel idősebb pasashoz, akinek már nem lenne túl sok szép éve, na jó lenne még pár, de neki még túl sok van ahhoz, hogy ilyen alakokra pocsékolja, szóval ebben még egyet is értünk, többé-kevésbé.
- Vigyázz a szavakkal, még a végén magamra veszem, hogy ennyire aggódsz a hogy létem meg a fájdalmaim miatt. - Túl sokszor említi meg, meglepően és feltűnően sokszor, ezen pedig lassan már nem lesz mit félreérteni, mert egyértelmű és nyilvánvaló és még kedvel is. Ez már lassan tagadhatatlanná válik.
- Mondom, szeret engem ez az egyenruha, más mivel magyaráznád? - Épp az imént mondta, hogy csak az én közelemben, jelenlétemben történik ez. Azt hiszem nem csak ez az egyenruha szeret engem, de én is kezdem megkedvelni. - De ha már itt tartunk csak a Te felsőd szokott szétpattanni... - Mondjuk nem is bánom annyira, hogy a másik műszakban dolgozó középkorú hölgy egyenruhája bír magával és megkímél a nem kívánt látványtól, azt inkább meghagyom a férjének, nekem már túl sok is lenne.
- Pedig mindeddig határozottan elterelte a figyelmem arról, hogy milyen piszkosul fáj, de csináld csak. - Az utolsó köröknél rendesen összeszorítottam a fogaim, mivel nem épp kellemes, sőt ha csak rálehelne valaki, már arra is összerezzennék, hát még ha valaki hozzáér. Kész öröm az alvás, mondhatom.

Vanessa & Alex

- A főnővérnek mi köze a bugyidhoz? - Semmi, ahogy nekem se. Valami ilyesféle válaszra számítok, de igaz is. Tényleg semmi. Egyelőre, de ugyanakkor nem tagadom, hogy szeretném, ha ez a jövőben megváltozna. Nem vagyok mindig ilyen elviselhetetlen, egyszerűen csak szörnyű beteg vagyok, de nem fogok már sokáig itt maradni. Akkor esetleg megpróbálhatnánk újból belevágni a dolgokba, elölről kezdeni.
- Hát... Azért, ha mondjuk kopaszodna és protézist hordana, erősen kétlem, hogy eszembe jutna, hogy nem a pénze kell, hanem valami más. - Ezt még én sem tudtam megállni nevetés nélkül. - De most őszintén? Nem, valahogy nem tudom elképzelni, viszont köszönöm. Igaz, még az is fájt, hogy nevetek, de azért jót szórakoztam rajta.
- Ó, dehogyis. - Emeltem fel mindkét kezem szabadkozva. - Ellenkezőleg, milyen szerencsés vagyok, csak ne lennél néha olyan zsémbes. Egyébként nem is áll jól, bár az igen, amikor olyan morcosan nézel csípőre tett kezekkel, az nagyon vicces. - Szerintem Ő nem szórakozik ezen olyan jól és még fog ez nekem fájni, nagyon is, de egye fene, kivételesen mondhatni jó kedvem van. Nem szeretném kihagyni belőle. - Ezek szerint akkor később betakargatsz, megigazítod a párnám... És jó éjt puszit is kapok? - Néztem rá nagy boci szemekkel. Nem fogom feladni. Előbb-utóbb akkor is kifogom harcolni magamnak, hogy engedjen, legalább egy kicsit. Kezdetnek az is elég lesz.
- Igaz is, ha már mindent a szemnek... - Bár kivételesen mosom kezeimet, nem csináltam semmit. Tényleg. Nem. - Várjunk, ezt minden nap át kell kötözni, ugye? - Kúszott sunyi vigyor a képemre.
- De akkor annyit, amennyi egy lovat is kiütne. - Így azért még az alvás is elég nehezen kivitelezhető, még ha jó és szófogadó beteg módjára ágyban is maradnék, akkor sem tudok aludni, mert cefetül fáj minden porcikám.