Az idő borús, akárcsak a hangulat. Az egybegyűltek közül néhányan lesütött fejjel vizslatják a talajt, miközben próbálják szipogásuk hangját elnyomni; páran a mellettük álló - talán ismeretlen - vállán sírják ki bánatukat. A környezet hatására talán mindenki elgondolkodik régmúlt elkövetett bűneit. Amik talán nem is valódi vétkek, mégis okoznak némi lelkiismeret-furdalást. A nálad tizenegy évvel fiatalabb öcséd görcsösen szorongatja a kezed, s felpillant rád hatalmas szemeivel. Tekintete sugallja: ,,ugye Te nem mész el, bátyó?”. Magadhoz öleled, mintha ez az ölelés jelentené Neki az örök biztonságot. Túl kicsi Ő ahhoz, hogy megértse mi a fene is folyik itt. Testvéred helyetted is lerója kegyeletét a sírnál, hisz’ legtöbben úgy tudják, hogy Mr. Flandin-nak csakis két fia volt…két különböző cafkától.

Benjamin és a kis Jason.

Családom akár egy velejéig romlott színjátszókör. Anyám - ha nevezhetem annak - egy ócska útszéli, akinek egy gyerek nem áldás, hanem átok volt. Kettő pedig a legrosszabb meglepetés. Túl késő volt már ahhoz, hogy megszabaduljon tőlünk.
Apám a világ legmagányosabb patológusa, akit alkoholproblémái miatt elbocsájtottak munkahelyéről, aztán az egyik bordélyház lelkes támogatójává vált. Az ital nem vette el annyira az eszét egykoron, mikor anyám a szülés után lemondott rólam, és a nálam negyed órával fiatalabb öcsémről. A szakmai ártalom szólhatott belőle, de úgy próbált meg nevelni minket, hogy állandó jelleggel azt szajkózta: a másokon való segítés egy idő után kifizetődő lesz. Ez a két szó a mai napig is kísért.
Az életünk pokolba illő. Sérülések borították testem egészét még gimnazista koromban is. Mintha ostorral csapkodták volna a hátam. A sebekből minden egyes görnyedés során némi vér csordogált; szörnyű, égésszerű fájdalmakat okozva.
Gimnáziumi éveim során elégeltem meg az évekig tartó agresszivitást, és apám szexuális közeledéseit. Tudtam mi történik immáron, tisztában voltam apám minden egyes tettével, csupán az okát nem tudtam felfogni. De kellőképp erős voltam, már-már lelkileg és testileg edzett ahhoz, én legyek az, aki kezet emel rá. A testvérem nem is sejt semmit igazándiból, mégis felnéz rám. Büszke, hogy ki merek állni az igazamért. Segítene, csak nem tudja miként és hogyan.

---

Egy szó, amitől egy család minden egyes tagja vérszemet kap; örökség. Harc a fődíjért; a pénzért, sokat érő giccses csecsebecsékért és egyéb családi relikviákért. Aki ügyesen játszik lapjaival, akár mindent vihet a végén.
Két ízig-vérig megegyező testvér máris ugyanarra gondoltak. El kell tenni az öreget láb alól úgy, hogy ne bukjanak le. A sors furcsa fintora, hogy Benji pszichiáterként tevékenykedett, magánpraxisban...

Kaptunk egy fülest arról, hogy az öreg egészségi állapota fokozatosan romlik. Ekkor felvillant az a bizonyos villanykörte a fejem felett. Kihasználva az egypetéjű ikrek adta áldást, és testvérem szaktudását; szerepcsere Flandin módra.

[...]

Benji régi álma volt, hogy Németországba utazhasson, éppen ezért is vett magának repülőjegyet a neten. Amint eljött az utazás napja, elballagott egy kacatokkal telepakolt üres bőrönddel a reptérre, becsekkolt...majd köddé vált. Pontosabban a berlini reptér helyett a munkahelyemen kötött ki, önmagát Maximilianként eladva. Csakis egyetlen délutánra, míg elkövettem azt, amit legtöbben kegyetlenségnek titulálnak.

[...]

Otthon feküdt. Amint meghallotta az ajtó nyikorgását, lassan ébredezni kezdett. Műmosollyal az arcomon, intettem neki, de egy szót sem szóltam. Fiamnak szólított, életében először. Kifejezte sajnálatát, hogy mégis mennyire szörnyű apa volt. Egy vadállat. Ha tudná, visszatekerné az időt, és mindent megváltoztatna. De már késő. Túl késő.
Erőtlen keze remegve nyúlt a karnyújtásnyira levő éjjeli szekrényhez, a vízzel teli pohárért, de az ereje elhagyta, s keze visszasimult mellkasára.
Tudtam, hogy ez az a pillanat, mikor cselekednem kell. Úgy tudta fájdalomcsillapítót hoztam neki, törődésem jeléül, holott a kedvelt barátomat, a KCl-t magas dózisban.

Elmúlás. Rengetegen tartanak ettől, engem viszont örömmel töltött el, mikor meghallottam; apám nem rendelkezett végrendelettel. Hiába a luvnyái, a futókalandjai; ők egy centet nem látnak. A legkissebb Flandin tudja miként zajlik az öröklés menete, hogy mekkora részt kapunk, mégis átverik őt ,,a nagyok”.
Úgy érzem nincs félnivalóm, hiszen bizonyítani tudják, hogy a halál napján dolgoztam. Benjinek hála. A törpe pedig az iskolapadot koptatta. A kálium-klorid pedig utólag nem mutatható ki. Ezért is szeretem oly’ sűrűn alkalmazni...legyen bármilyen nehéz is meglopni a kórházat, besunnyogva az egyes osztályok raktárába.

Az esőcseppek apró kövekként verdesik a sírköveket, a víz lassan mossa el a múltat, egy teljesen új jelent és jövőt adva. Nyugodt vagy, elvégre tudod, hogy tökéletes alibid van. Egy könnycseppet sem hullajtasz el. A pénz a Tied. A lakás is. A ringyó ügyvédhez fordulna, de Te csak a középső ujjad villantod felé, majd egy ,,Adieu!"-t intve neki nézed, ahogyan magában dühöngve lassan elsétál a sír mellől…

Győztem.