August Mills vagyok. Azt szeretem, ha "A"-nak hívnak, de senki nem hív így, mert szerintük az hülyeség, hogy csak egy betűből áll a nevem. 'Az "A" nem név, az csak egy betű' - ezt hajtogatja mindenki. Hogy miért akarom, hogy "A"-nak hívjanak? Mert többet kifejez belőlem, mint az August. Mégis mit fejez ki a August? A nyár végét... Ja. A szüleim jól megkeserítették az életemet.
Amerikában születtem, de korántsem abban az Amerikában, amire gondoltok. Neeem, én Atlantában születtem, ami olyan, mintha csak Kanada pattanása lenne, egy kis dudor, ami kilóg a kontinensből, és az Államokhoz tartozik, de valahogy mégis olyan érzése van ott az embernek, mintha a másik országhoz tartozna. Miért? Tudjátok: medve, hó, nemzeti parkok. Ja, és rengeteg fenyő. És bokor. Igen, itt aztán hardcore-játék volt a bújócska, nem úgy mint Texasban - minden texasit leverek bújócskában.
Édesanyám, Joanne Mills eredetileg New Yorkban élt. Megismert egy nagyon menő férfit, akinek nagyon menő volt a foglalkozása, és menőn felcsinálta anyámat, majd otthagyta terhesen őt. Ezért hívnak August Millsnek és nem "August S*ggfejnek", ahogy anyám mondaná. De nem kellett félteni őt, felszívta magát rendesen a szomorúság mocsarából, majd kikelt onnan, és fogott egy férjet magának. Ez elég rosszul hangzik, de anyám nem csupán behálózta az új férjet magának; apát faragott belőle, és a mai napig boldog házasok: Aaron Warner és Joanne Mills. Igen, Aaron az én apám, akiben egyet utálok csak: hogy alaskai. Én már Alaskában jöttem világra, egy elég koszos kórházban, de arra jó volt, hogy császármetszéssel az oxigénbe lépjek a magzatvízből. Aaron miatt költözött anyám Alaskába, így megkeserítve egész gyermekkoromat.
Ne értsetek félre, Alaska nem a poklok pokla, nem a száműzetés és a nyomor állama, de valahol a zsigereimben én éreztem, hogy nem odavaló vagyok. Sose tetszett az eső, se a hó, se bármilyen más csapadékforma. Az emberek fehérek és szőrösek - ez elég sztereotipikus, de nem hiába sztereotípia a sztereotípia. Középiskolában is ugyanaz a gyerek voltam, mint általános iskoában, csak két fejjel magasabb. Szeretem az embereket, ők már kevésbé engem. Mindig azt mondták furcsa vagyok. Anyám arcán is sokszor láttam az aggodalmat, amikor a rajzaimat és festményeimet nézegette, amit órákon csináltam, vagy amikor a kertünk egyetlen fájának a kérgébe mintákat véstem, de úgy, mintha szegény fát megerőszakolták volna. Aaron sose mert szólni, de rajta is látszott a szeretetteljes "furcsánnézés". Még orvoshoz is elvittek, azt hitték, hogy autista vagyok. De ez badarság, én szerettem az embereket, próbáltam én a kapcsolatokat, csak nem jöttek össze nagyon... De nem várhattam el szüleimtől, hogy pontosan tudják, mi azaz autizmus. Az orvos megállapította, hogy egészséges vagyok, csak "nem áltagos". Na, a mai orvostudományban, ami nem Alaskában virágzott ki, ezt OCD-nek hívják. Állítólag OCD-hez hasonló tüneteket produkálok, de mégse annyira erősen, hogy azt kezelni kéne. Van, hogy egy mozdulatsort egy bizonyos ideig ismételgetek, amíg nem érzem, hogy elég - ha ez nem sikerül, a kétségbeesés kezd elhatalmasodni rajtam. Van úgy, hogy kényszert érzek valamire, hogy megcsináljam és addig nem nyugszom, amíg meg nem teszem. Nem kell semmi brutális dologra gondolni, de volt, hogy moziban majdnem elájultam az idegességtől, és a filmre se tudtam figyelni, mert a mellettem ülő hölgy farmeros combján volt egy nagyon hosszú szőke hajszál, és borzasztóan idegesített, hogy ott van, de tudtam, hogy a társadalom számára "furcsának" hat, ha megkérdem őt, hogy hadd vegyem már el, kezét csókolom! Szóval a tinédzserközösség nem nagyon szeretett bevonni a társas eseményekbe, mert zavaró voltam. Azért akadt egy-két barátom, de a késztetéseimet és gondolataimat le kellett vezetnem valahol. Rajzoltam és festettem. Néha faragtam, mert ugye Alaskában sok a fa, és abból célszerű faragni.
Most Las Vegasban élek. A lakásom a város szélén van, de jószerivel mindig a munkahelyemen dekkolok, vagy a városban. Na jó, otthon is, de az a lakás túl kicsi arra, hogy élvezzem. Nem vagyok én nagyravágyó, de ha nem tudom telerajzolni a fehér falat, elég rosszul érzem magam néha. Pláne, hogy zöld színű a falam. Középiskola után úgy döntöttem, hogy nem favágó vagy halász leszek, hanem pénzügyi szakember. Elég pocsékul hangzik, mi? Főleg, ha Anchorageben laksz. Otthon közöltem, hogy az "igazi Amerikába" megyek, egy nívós egyetemre, ahol játszhatok a számokkal, és ezzel pénzt is kereshetek. Miért a pénzügy? Nem tudom, igazándiból sose élveztem különösképpen a munkámat, de könnyű volt. A szakma evidens volt, mert kiemelkedő voltam matematikából, olyan számításokat végzek fejben, amiket mások egy A4-es oldalon tudnak csak levezetni. Sosem élveztem a számok világát, én nem "bizseregtem bele, ha számolhattam", mint az ilyen dilisek. Könnyen ment, egyszerűen, zsigerből, ezért olyan szakmát választottam, ami könnyű. Gyáva lennék? Lehet, de semmilyen elképzelésem nem volt az életem későbbi folyásáról, ezért valami alap kellett. Ez jó alap volt.
Vegasban az egyik szálloda- és kaszinólánc pénzügyeit intézem. Természetesen nem egyedül, van egy rakat beosztottam, és én velem egy szinten is dolgoznak páran, meg felettem is. Hogy, hogyan dolgozhatok ilyen helyen a betegségemmel? Passz. Talán itt lesz*rják, hogy háromszor megperdülök, mielőtt belépek az irodaajtón, ha tökéletesen végzem a munkám mellette. "Ez Vegas, babyyyy!" - vagy, hogy mondják... Ahol minden utcasarokra jut egy elszabadult csirke, egy cicibár és tíz transznemű személy, ott semmi sem gáz.
Amikor nem az irodában intézkedem és könyvelek, a Vegas utcáin sétálgatok, "művészkedem", vagy mi. Munkán kívül elég rapszodikus vagyok, néha graffityket készítek. Néha kiterítek egy fehér lepedőt a szoba közepére, bekenem magam festékkel és meghempergek a lepedőn, máskor tájképet festek vászonra, épp, amihez kedvem tartja, vagy kényszert érzek rá (mert az sem ritka).
Jelenleg egyedül élek, nem dohányzom, és van egy fehér egerem. Mosodában mosok, de saját mosóport viszek. Szeretem a kávé illatát, de sose iszom. Utálom, hogy zöld a falam, de mivel albérletben élek, nem festem át. Dúsgazdag vagyok, de mégis albérletben lakom. Aminek utálom a fala színét. A kedvenc színem a fehér. Vannak barátaim, és ha hiszitek, ha nem szűz se vagyok már. Mondjuk nem igazán emlékszem az első alkalomra... de ez már más történet.