Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Név:Connor Cameron Myles Becenév: Connor, Cam Születése hely, idõ: 1996.06.22. / Egyesült Államok, San Jose Tartózkodási hely: Las Vegas Csoport: Városlakó Anyagi háttér: Középosztály Szexualitás: Heteroszexuális Avatar alany: Logan Lerman
Ki vagyok én...?!
Abszolút nyugodt ember vagyok az emberek szerint ehhez hozzáadódva még ráadásként birkatürelemmel megáldva. Mondhatjuk, hogy ennek megvannak a jó és a rossz oldalai is. A rossz az, hogy mindenáron kerülni próbálom a konfliktusokat, mert apámnak hála éppen elégben volt részem viszont emiatt sokaknak úgy tűnhet, hogy nem tudok kiállni magamért, ami nem teljesen igaz, mert mindössze csak a balhét próbálom elkerülni - többnyire sikerrel. Másfelől viszont jó, mert sok ember hülyeségét, nagyon türelmesen tudom kezelni, és úgy általában véve meglehetősen megértő vagyok az emberekkel, szívesen végighallgatom őket és a problémáikat, ha tudok, akkor segítek is nekik megoldani őket. Elég nehezen ismerkedem apámnak hála, de ha valakit megkedvelek, és jól kijövök vele, akkor odaadóan fogok bánni a barátságunkkal. A sok verés miatt van, hogy eléggé viszolygok az emberi érintéstől mindenesetre ezen igyekszek úrrá lenni. Lily az egyik mostohatesóm sokat segített ugyan, de még mindig van hová fejlődnöm e-téren. Élénk kék színű szemeim vannak, ovális arcom és viszonylag átlagos arcvonásaim. Sötétbarna hajam mindig rövidre vágva, míg az arcom többnyire frissen borotválva van. Átlagos testalkatom van kb. 178 cm magas vagyok és 80 kilogramm körül mozog a súlyom. Szoktam sportolni többnyire a futást részesítem előnyben, de a konditerembe is leugrok néha. Adok a megjelenésemre még, hogy ha nem is épp a legújabb divat szerint öltözködöm. A ruháim között elsősorban könnyebb darabok vannak farmer, póló, könnyű pulóver, sportcipő meg ilyesmi, de alkalmakkor persze én is kiöltözöm, amikor muszáj. Mindenesetre arra mindig törekszem, hogy a hátamat elcsúfító sebhelyeket igyekezzem minél jobban eltakarni így aztán az úszás meg a strand nem tartoznak a kedvenc elfoglaltságaim közé viszont szeretek olvasgatni vagy mondjuk alkalmanként kijárkálni a barátaimmal h van rá időm.
Életem, létem, világom
Hol is kezdhetné az ember? Azt hiszem az lenne a legjobb, hogy ha rögtön az elején tenném. San Jose-ban születtem, de maga a megfogantatásom nem volt több „apróbb” balesetnél amire az apám sosem győzött utólag elég sűrűn emlékeztetni főként, amikor a saját szavaival élve „nevelt” engem, hogy normális embert faragjon belőlem, és ne olyan senkiházi semmirekellő a társadalmon élősködő korcs legyek, mint ahogy az a „Förtelmes, ingyenélő, szajha” anyám volt. Gondolom nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy ha elárulom, hogy anyám a születésem után nem sokkal lelépett én pedig ott maradtam „apám nyakán”. Nem dugott árvaházba, mert az anyjáék nem engedték. Ő még fiatal volt alig 22 éves, amikor születtem, amivel persze tönkretettem az életét. Pontosan olya lelkesen vágott bele a nevelésembe, mint amilyen lelkesedéssel a fogantatásom hírét fogadta illetve a születésemét. Ha tippelnem kéne szerintem végig azért imádkozott, hogy az anyám vetéljen el, mielőtt kipottyantana. Ha így is volt, akkor sajnos nem jött neki össze a dolog. Hogy emiatt őt sajnáljam vagy éppenséggel magamat azt nehéz eldönteni. Gondolhatjátok, hogy milyen idilli családi fészekben nevelkedtem… Ne kérdezz, ne szólj, ne feleselj, a legjobb, ha úgy nagyjából teljesen észrevétlen maradsz. Ezek voltak a legeslegelső szabályok, amelyeket otthon megtanultam. Ha nem jött össze, akkor következett az erélyesebb nevelési módszer nevezetesen a testi fenyítés. Hogy éppen pusztakézzel vagy esetenként a szíjjal - aminek még a mai napig is viselem néhány nem éppen gusztusos nyomát - az erősen hangulatfüggő volt nála. Ha tippelnem kéne, akkor valószínűleg anyám is azért léphetett le, mert megismerte az apámnak ezt a másik nem túlságosan vonzó oldalát - mindenesetre kössz anyu, majd ha egyszer összefutunk, akkor megköszönöm. Mivel, hogy az öregem amúgy meglehetősen nyájas, gördülékeny modorú „úriember” volt a másik félről, aki után omlottak a nők Ő pedig ezt nem utasította el. Néha valamelyik a gyerekre izgult akkor éppen jó kellék voltam a betetetésnél, de amúgy sose felejtette el kihangsúlyozni a haszontalanságomat, és hogy milyen szinten vagyok a terhére. Valószínűleg nem szükséges érvelnem, hogy ez milyen szinten pozitív hatást gyakorolt a lelki fejlődésemre növekedésem során. Persze mondhatnánk, hogy na és a nagyszüleim? Egyszerű a sztori. Addig remekül működött a rendszer, amíg meg kellett győzni apámat, hogy ne adjon le a zaciban, de mivel ők kisnyugdíjasok ezért sajnos csak minimális anyagi támogatást tudtak prezentálni abban, hogy apámat támogassák a felnevelésemben, meg néha vigyáztak rám, de ezzel ki is merült a dolog. Mindenesetre ők legalább nem vertek vagy kiabáltak velem szóval ez, egész jó volt ennek hála szerettem náluk lenni, amikor apám lepasszolt oda. Nos erre általában akkor került sor, hogy ha nőügye volt éppen szóval azért elég sűrűn főleg a korai éveimben. Mindazonáltal a nagyszüleim számomra ismeretlen okokból nem szóltak bele apám nevelési módszereibe szóval a dolgok maradtak a régiben és én továbbra is apám legjobb módszere voltam a feszültség levezetésre rosszabbul sikerült napjain. A suliban az otthoni körülmények ellenére viszonylag jó tanulónak számítottam, valószínűleg, mert otthon egyből lapos kúszásban a szobám felé vettem az irányt és mivel a tanulás volt a legcsendesebb végezhet tevékenyég, vagyis ezzel hívhattam fel a legkevésbé magamra a figyelmet így sokat tanultam. Persze ez a módszer se vált be mindig, de túlnyomó többségében működött. Mindenesetre, ha nem is voltam egy géniusz, de így azért végiggürcöltem az általános sulit majd aztán a gimit is. Tipikusan csendes gyerek voltam, ritkán ismerkedtem, mert amúgy sem vihettem volna haza senkit - főleg nem lányokat egy olyan ember közelébe, mint amilyen az apám volt. De mielőtt bárki azt hinni, igenis voltak barátaim. Köztük, ha nem sok időre is, de felengedhettem, és jól éreztem magamat. Nagy becsben tartottam őket, és a velük eltöltött értékes időt, még ha sok mindenben le is voltam tőlük maradva szociális szinten hisz nálam nem nagyon voltak vad bulizások vagy nagy ivászatok se nőzések. Ez volt ezt kellett szeretnem. Akkor kezdtek javulni a dolgok, amikor apám megismerkedett egy nővel, és bár én azt hittem, hogy ez is hasonló szintű „kapcsolat” lesz, mint az eddigiek tévednem kellett. Körülbelül 1 év után összeházasodtak és a két „család” össze is költözött. Mert mint ugyanis kiderült a hölgynek volt két lánya is az előző házasságából. Mindenesetre én igazából a fiatalbbikkal Lily-vel ismerkedtem össze jobban, mert Ő velük élt, a nővéréről Chloe-ról főleg csak hírből hallottam, még ha nem is a legjobb dolgokat bár a Lily akivel nagyon jól kijöttem biztosított, hogy semmi gond nincs a nővérével, elég hasonló hozzá. Végre volt valaki, akivel jól kijöttem, és akivel otthon is jól érezhettem magamat. Meg aztán ki örülne nem egy, hanem ráadásul kettő aranyos, és szép mostohalánytesónak? Szerencsére apám mindenféle ócsároló szónoklata, és ármánykodása ellenére az anyjával is jól kijöttem a verések pedig egyre inkább megritkultak az összeköltözés után pedig többé-kevésbé meg is szűntek. Végül eljött az egyetemre menetel ideje is, én pedig Las Vegas-ba nyertem felvételt történelem szakra, vagyis el kellett költöznöm otthonról. Mivel az idősebbik lánytestvér az ottani nagybácsinál lakott így kézenfekvő volt, hogy én is odaköltözzek hozzájuk - függetlenül attól, hogy kollégista leszek. Bevallom kissé tartok a találkozástól, és Lily is hiányzik, de remélem, hogy az idősebbik Foster lánnyal is legalább olyan jól ki fogok jönni majd, mint a húgával.
do you know who i am?
Lyna Hill
Tárgy: Re: Connor Cameron Myles 17.07.16 15:54
Kedves Connor!
A Te életed sem volt épp piskóta, de talán mondhatjuk, hogy a nehezén már túl vagy, ahogy mondani szokás új város, új barátok, új élet, pont amire neked most szükséged van. Innentől ugyanis Te irányítasz mindent és senkitől sem kell félned, amíg betartod a szabályaidat. Ha bármiben segíthetek nyugodtan zaklass meg, addig is nincs más dolgod, mint avi alanyt foglalni és jól érezni magad, jó szórakozást kívánok!