Muszáj volt úgy vigyorognom, mint a tejbetök. Imádom mikor zavarban van, tudtam, hogy érteni fogja a célzást. Persze nem kizárt, hogy túlzásba viszem hiszen jobb volna távol tartanom magam tőle, hogy boldog legyen és mert nem érdemlem meg Őt, de képtelen vagyok messze lenni tőle, egyszerűen nem megy, rosszabb, mint egy lőtt seb, ha nincs mellettem.
-Tudod Te, hogy miről beszélek, Én pedig tudom hol dugdosod. – Vontam vállat. Mindent tudok róla, egyszerűen mindent. Olyan számomra, mint egy nyitott könyv, kivéve persze, ha elvakít a féltékenység, akkor se látok se hallok és ez velem a baj. DE legalább rájöttem arra, hogy miért vagyok féltékeny, mert tudom, hogy ezer meg egy jobbat találhatna nálam, egyszerűen rettegek attól, hogy egyszer erre Ő maga is rájön és dobbant. Na persze, nem mintha most együtt lennénk, mert elszartam a dolgokat magunk között. Helyre tudom-e hozni azt nem tudom, de igyekszem, próbálkozom.
-Hát már hogy lett volna máshogy. – Hazug. De ezt persze már nem mondom ki hangosan, nem, megtartom magamnak a véleményem. De kezd bennem forrni valamiféle tűz. Hazudik, folyamatosan és ezzel csak azt éri el, hogy nem fogom sokáig türtőztetni magam és itt helyben megdugom, megérdemelné és nekem is jobb lenne.
Konyhában? Most komolyan végig akarja járatni velem a házat a kitalált pók nyomában? Fuh, már épp azon vagyok, hogy befejezem és elmegyek, mert ez így semmire sem jó, látni akar, de mondja meg mit akar pontosan és ezek az ürügyek szarnak sem elegek.
Elindultam kifelé a szobából majd megálltam egyenesen előtte.
-Simon, akkora egy kamugép vagy. – Közöltem rezzenéstelen arccal majd ajkaimat az Övéire tapasztottam és a falnak löktem, hogy teljesen hozzásimuljak, a rohadt életbe, nem ezt akartam, de kihozta belőlem.

A kétértelmű megjegyzéseivel megőrjít, de valamiért élvezem is, hogy ezt csinálja. Nagyon hiányzott már. Próbáltam önálló lenni, magamnak is bebizonyítani, hogy tudok nélküle élni. Tudok hát, csak nem akarok. Büszke vagyok magamra, amiért ilyen ügyesen kitaláltam ezt a pókos sztorit. Improvizálásból ötös! Mondhattam volna egeret, vagy patkányt, de jobb, hogy nem estem túlzásba.
Azért elég nagy köcsögség, hogy szerencsétlen megsérült, én meg elrángattam ide. Bár annyira azért nem kellett rángatni, szerencsére. Remélem nem lesz rosszabbul, mert felkötöm magam.
- Nem én szoktam dolgokat dugdosni. - Dugdosni. Khm. Szélesen mosolyogtam, miközben felnéztem rá. Kár is lenne tagadnom. Egyszer csinálok neki egy kérdőívet, ha kibékülünk, és ha az összes kérdésre jól válaszol, kap tőlem meglepetést. Én is jól ismerem őt, kivéve az agressziós részt. Jah, itt kicsit meginogtam azon a téren, hogy tudom-e egyáltalán kivel élek, éltem együtt. De mindezek ellenére szerintem mindent tudok Benről. Most már. Remélem.
- Így volt. Ez az igazság. Ott felejtettem őket. - Tudom, hogy tudja, hogy hazudok, de a büszkeségem nem engedi, hogy színt valljak. Mellesleg attól még, hogy kiderült a kamuzásom nem biztos, hogy azt is tudja miért vannak a ruhái az ágy alatt. Hm.
Figyeltem ahogy elindult, nem gondoltam volna, hogy tényleg meglesi a konyhát. De aztán megállt, közvetlen előttem, én pedig értetlenkedve néztem az arcát. A kamugépes rágalmára nem volt időm kiakadni, mert megcsókolt, azután pedig a falhoz nyomott. Most nem ellenkeztem. A kórházban ellöktem magamtól, de most átkaroltam a nyakát és viszonoztam a csókot. Mi az istent csinálok? A lábaimat automatikusan széjjelebb tettem, nagyon könnyűvérű vagyok. Ah, de olyan jó. Nem szakítottam meg a csókot, nem ment. Nem is akartam, hogy menjen.

-Én még úgy sem. - Vonok vállat, mostanában legalább is nem dugdostam semmit, hacsak a hajszárítóm zsinórja nem számít, amit rendszerint bedugtam a konnektorba.
Fogalmam sincs mit keresek itt, ennek az egésznek véget kellene vetni amíg még képesek vagyunk rá. Nem illünk össze, nagyon nem. Nekem meg fel kellene adnom magam a seregnél, egyszer úgyis bevarrnak. Simon-ra meg ráférne, ha végre önállósodna, megtanulna egyedól élni és kezdene magával valamit. Ehelyett itt vagyunk a hálószobában és egy nyamvadt nem létező pók után kutatunk mint két idióta, mennyire szuper, de most komolyan.
-Oké, ha te mondod. - Na persze, hazudós nyuszitappancs. Azok a ruhák tuti nem véletlenül landoltak odalent, de sebaj, nem fogom neki szóvá tenni. A lényeg, hogy Én tudom, hogy hazudik és ezzel Ő is tisztában van. Ismerem, mint a tenyerem és nem volt nehéz megismerni.
Sose tudott füllenteni vagy hazudni, ehhez nincs tehetsége.
Nem tudom miért, de képes volt úgy felhúzni, hogy nem tudtam megállni, csókolni akartam, leteperni és addig uralkodni rajta, míg nem érzem úgy, hogy nekem jobb. Önző dög vagyok, de szeretem.
A csókja még mindig pont olyan finom, mint amilyenre emlékszem és az, ahogy érzem felizgulva elégtétel a számomra. Megragadom a szerszámát nadrágon keresztül.
-Most hazudj, nem tudod letagadni, hogy kívánsz, elég a színjátékból, nincs pók, nincs kitérő, nyögd ki, hogyha akarsz engem vagy csak szólj és örökre eltűnök az életedből, te döntesz, de bármelyiket választod az végleges. - Testemmel a falhoz szorítottam továbbra is.

- Kár. - Mármint nem az a kár, hogy nem dugott be másnak semmit sem, mert ez jó hír. Lehazudom a csillagokat az égről, annyi faszságot találtam ki az elmúlt egy fél órában. Ez van, nem mondhattam azt, hogy "gyere haza és béküljünk ki", mert nem. Ezt nem tehetem. Ilyen egyszerűen nem kaphat meg. Pff, tök mindegy, hogy milyen indokkal hívtam ide, a végen úgy is ugyanúgy lesz....talán...valószínűleg...fene tudja.
Tudtam, hogy nem hisz nekem. Rohadtul átlátszó vagyok. Kellemetlen a helyzet. Sok ruháján érezni lehet még az illatát, de amiket már halálra ölelgettem és hordtam, sajnos átmentek Simon illatúba. Szánalmas. Az itt hagyott tusfürdőjét használtam, már amikor sikerült rávennem magamat a fürdésre. Sokszor napokig nem is érte víz a testem. Ben rögtön undorodni kezdene tőlem, ha ezt megtudná. Meg is érteném, ennyire nem  kéne elhagynom magam.
A csóktól meglepődtem, ennek ellenére viszonoztam azt. Hagytam, hogy a falhoz passzírozzon, elszállt belőlem minden erő. Rácuppantam, majd amikor elhúzódott tőlem egy elégedetlen morranás hagyta el a számat. Döntés elé állított. Mintha joga lenne hozzá! Pfff. Ha az még nem lenne elég, megfogta a farkam. A morranás után egy nyögés is kiszaladt belőlem. Csodás.
- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak, de igazából már döntöttem. - A faszt, nem döntöttem. Nagyon nem, miről beszélek? Akarom Bent, nem akarom, hogy elmenjen, de még nem vagyok biztos ebben az egészben. - Maradhatsz és visszaköltözhetsz, de csak akkor, ha elmész egy pszichológushoz. Nem akarom, hogy eltűnj. Kurvára hiányzol. De khm, most már...elengednél? - Lenéztem, hogy értse mire célzok, miközben próbáltam fészkelődni egy kicsit ő és a fal közt. - Most megdughatsz ha akarsz, de ezután a nászéjszakáig nem lesz semmi. - Mégis döntöttem, úgy fest. Anyámék ki fognak borulni, már most látom.

-Kár? - Felvontam szőke szemöldököm és magamban vigyorogtam. Megtehettem volna, hogy megdugom a fél város, de nem tettem meg és azt hiszem már nem is lennék képes erre. Fel se állna basszus más pasitól vagy esetleg nőtől, isten ments. nekem végérvényesen ez a tisztaságot nem ismerő, igazán hazudós srác kell és akkor is, ha nem lehet az enyém. Bár van egy olyan érzésem, hogy már pedig az enyém lesz ismét. kíván engem ez látszik rajta, márpedig a kívánás majdhogynem egyesen út oda, hogy visszafogadjon és kapjak egy második esélyt is.
Nem terveztem, hogy megcsókolom, dehogyis, hagyni akartam, hogy Ő lépjen először, de egyszerűen be kellett tapasztanom azt a hazudós száját. És basszus, nagyon hiányzott, már, hogy csókoljam. Az, hogy a kezem közben tévútra vitt és megszorongattam kissé, az már más tészta.
-Nem, nem mondhatom meg mit csinálj, de előre tudom mit fogsz tenni. - Ismerem, nagyon jól és pont ezért szeretem, mert egy nyitott könyv.
Elengedtem a farkát és hátrébb léptem egy lépést.
-Nem, nem megyek pszichológushoz, nem fog senki az érzéseimben kóstolgatni. - Ráncoltam össze a homlokom.
-Majd meglátjuk elmegyek-e. - Tudom, hogy bele kellene egyeznem bármibe csak hogy visszakapjam, de nem fogok magamból kísérleti alanyt csinálni, soha.
-nem foglak most megdugni, bár szentisten, mennyire akarom, de nem. Menjünk igyunk kávét. - Úgy léptem el mellette mintha nem lennék teljesen felajzva, pedig Ó, istenem, nagyon is ott tartok.

- Eh, nem úgy kár, na. Tudod te, hogy értem. - Néztem rá szúrós szemekkel, adja itt nekem az ártatlant, de közben azért vigyorog. Phú! Örülök, hogy másnak nem tette be, legalábbis elvileg nem. Én se tettem semmi rosszat, ez a bosszúállósdi amúgy sem egy jó taktika. Egyenlíteni amúgy is csak azzal tudnék, ha én is megütném őt. De olyan nem lesz. Megnyugtató a jelenléte, valamiért olyan érzésem van, hogy nemsokára minden rendbe jön. Jó lenne, ha újra itt lakna. Nélküle kurva üres a ház. Igaz, általában én vagyok a hangosabb kettőnk közül, de az elmúlt hetekben nem beszéltem annyit, mint máskor egy nap alatt. Még a tengerimalacokkal is alig kommunikáltam, szerencsétlen bundások.
Nem tudom miért hagytam, de a keze a farkamon landolt. Milyen jó érzés. Ő is jól érzi magát odalent, túlságosan is jól. Ben mágikus erejű kezei.
- A jövőbe látsz? Ki tudja, lehet hogy a döntésemnek nem fogsz örülni. - Idegesít, hogy ennyire jól ismer. Meglepődtem, mikor elengedte a férfiasságom és hátrált egyet. Most meg mi van? Az egyik kezemmel az ágyékomat takarja, bár mindhiába hiszen érezhette és láthatta is, hogy mik zajlottak le ott.
- Inkább hagyod, hogy megint eluralkodjon rajtad a dühöd és megverj? - Elléptem a faltól, miután elengedett, majd nagyot sóhajtottam. - Ahogy akarod. A te döntésed. - Egy pszichológus segítene neki, megérhetné végre. Lehet, hogy úgy jön le csak magamra gondolok és magam miatt akarom elküldeni egy agyturkászhoz, hogy én biztonságban legyek. De Ben legyen boldog, ez a legfontosabb. És úgy nem lehet boldog ha mindig feszeng, féltékenykedik és dühös. Ezeket nem mondtam el neki, mert nem érzem szükségét. Ha ismer, akkor tudja az igazi okokat. És ismer, rohadt jól, ugyebár.
- Öhm oké, de akkor ennek az előbbinek mi értelme volt? Igyunk kávét. Miért is ne... - Csalódottan indultam el lefelé a lépcsőn, majd a konyha felé vettem az irányt. Elkezdtem csinálni a kávét, legalább nem piát kért.

-Nem is tudom, tudom? - Vigyorogtam, egyszerűen imádom mikor ki akarja magyarázni magát. Sose sikerül neki és ez valahol édes, lehet, hogy egy pasira nem mondjuk azt, hogy édes, de esküszöm, leszarom mit mondunk vagy mit nem.
Baromira hiányzott, ahogy ez a ház is, a környezet is, minden. Fogalmam sincs mi lett volna, ha nem látom egyhamar ismét, lehet nem csupán a kórházban kötöttem volna ki, de már halott lennék, ami különösebben nem is zavart volna, hiszen Simon nélkül az életem céltalan. És nem, nem vagyok szentimentalista, egyszerűen ez az igazság, pont.
-Lehet, azt nem tudom, hogy örülni fogok-e vagy sem, de tudom, hogy mit fogsz lépni. - Elengedtem a farkát pedig nagyon szívesen nyúltam volna a nadrágjába is és azon felül még sok mindent csinálnék vele, de nem, ez nem a megfelelő pillanat, ha egymásnak esünk attól még nem lesz jobb minden.
-Az nem fog még egyszer megtörténni. - Egy árnyék suhant át az arcomon és hirtelen semmihez nem volt már kedvem csak leinni magam. Ha folyton tüske lesz a kapcsolatunkban a verés és a félelem ettől, akkor jobb nem is újra kezdeni, az egyikünket sem tenné boldoggá.
-Ez az előbbi egy emlékeztető volt arra milyen jó is tudok lenni. - Kacsintottam rá és kilépkedtem a konyhába. Bár már viccelődtem még mindig úgy éreztem innom kellene, az lenyugtatna.
-Van akkor dugi ital a házban? Fel kellene turbózni azt a kávét. - Sóhajtottam és levetődtem egy konyhai székre a sok mosatlan mellé, ejj, de nagy a kupi.

- Kikészítesz. - Mondtam tettetett komolysággal. Dehogy készít ki, bár még mindig nem tudom, hogy most hogyan is kéne beszélnem vele. Mert hát ha megbocsátok neki, akkor el kell hagynom ezt a szigorú hangnemet. Csak az a bökkenő, hogy nem tudok egy csettintésre kedves lenni vele. Egy bazi nagy káosz vagyok.
- Miért érzem úgy, hogy elbízod magad? De ha ennyire gondolatolvasó vagy, akkor találd ki, hogy mit ennék most. - Ez nem nehéz, gyorskaja mániás vagyok, még szerencse, hogy eddig nem híztam el. Ben sajnos már sehol sem fogott, pedig élveztem, jobban, mint kellett volna. Igyekeztem takarni magam, ami úgy is hiábavaló, hiszen valószínűleg mindent látott.
- Reméljük. - Látszott rajta, hogy szarul esett neki amit mondtam. Ha kibékülünk többé nem emlegethetem ezt fel, de még semmi sem száz százalék, szóval megtehetem. Egyébként is megérdemli.
- Pff, bárki rámarkolhatna, akkor is felállna. - Megvontam a vállamat, aztán lesétáltam a konyhába. Nekiálltam a kávénak, közben néztem Bent, ahogy helyet foglal a ruhakupac mellett. Lassan az is egy külön személyiség lesz, ő is kaphatna kávét. Halványan mosolyogtam, ez Ben következő megszólalását követően el is tűnt az arcomról.
- Ott van a hűtőben, emeld fel a segged, ha annyira kell. Nem tudom, hogy mit vársz tőlem, de én nem fogom az anyádat játszani, ha inni akarsz igyál. A te életed. - A kávé elkészült, amit nagyon kedvesen odabasztam elé az asztalra, majd leültem én is. Nekem elment a kedvem a fekete löttytől. - Mi lesz a kutyáddal? - Inkább témát váltottam, Ben hülye beszólásainak köszönhetően legalább lelankadok. - Ő is jöhetne ide, csak vigyük el dokihoz, hogy ne bolházzon össze mindent. - Főleg a malacokat ne.

-Én téged? Fordítva. – Villantottam rá egy elbűvölő mosolyt. Még mindig fogalmam sincs van-e értelme itt lennem, de talán van, újrakezdés sem teljesen garantál mindent, hiszen ismét elromolhat valami, bepöccenhetek vagy esetleg Simon unja majd meg a viselkedésem, valamelyik biztosan be fog a jövőben is következni, sajnos, ez elkerülhetetlen.
-Mit ennél most? Csupa egészségtelen vackot, hamburger, hot dog, sült krumpli, minden olyan, amit Én nem. – Röhögtem fel, mert egyszerűen képtelen voltam visszatartani a vihogást. Aztán gyorsan leolvadt a vigyor a képemről, még csak emléke sem maradt.
-Ja, reméljük. – Mormogtam. Azt hiszem ez az a bizonyos második ék, ami mindig a kapcsolatunk árnyékában marad majd. Az első a Greggel kapcsolatos kis afférja, a második pedig a düh kitörésem, mennyire jó, hogy egymásra találtunk, okozunk egymásnak némi fejfájást.
-Igen? Hát akkor menj és illegesd magad. – Morcosan néztem rá, hazug kurafi. Csak akkor áll a farka úgy, mint a cövek, ha Én szorongatom. Ezt pedig mind a ketten nagyon is jól tudjuk.
Lent a konyhában gondoltam visszavágok az előbbiért és piát kérek.
-Értettem anyuci. – Felkeltem és csak azért is elővettem a hűtőből az italt, ha Ő megteheti és lebecsméreli a rá való hatásomat hát akkor Én is felbosszanthatom, ennyi.
-Nincs bolhája, van valami nyakörv izéje. De előre szólok a díszpárnákat megeszi, imádja a műanyag cuccokat, a valódi bőr cuccokat és ha hiszed ha nem még az ajtókat is. – Kutya nem éppen jól nevelt egyed és a hálája sem kimondottan észrevehető, amiért befogadtam, tombol, rág és olyan rossz, mint a bűn.

- Akkor miért akartál összeházasodni velem? Annyira nem készíthetlek ki, ha meggyűrűztél. - Gonoszul vigyorogtam rá, kissé félrebillentett  fejjel. Tény, sokszor én is az agyára megyek, de ő is fel tud idegesíteni. Milyen jó a kapcsolatunk. Bár, ha egész nap néznénk a sorozatainkat és nem lenne semmi balhé hamar megunnánk az egészet. Hiába a szerelem, ha sivárság van akkor ott annak egy idő után vége. Mondjuk ezalatt nem azt értem, hogy veréssel kell feldobni a hétköznapjainkat. De nem szabad túl negatívnak lennem, ha azon parázok, hogy megint megteszi azzal csak a saját életemet keserítem meg, plusz Bent is tönkreteszem.
- Tényleg túl jól ismersz, kezdek aggódni. Ne add az ártatlant, csomószor hagyod, hogy azokkal a szarokkal etesselek. Legalább én férfiasan táplálkozom, mert én sok mindent bekapok, amit te nem. - Direkt fogalmaztam ilyen kétértelműen, aztán a fejemet csóválva hallgattam Ben röhögését. Olyan hülye. Az én hülyém. Tuti, hogy ez lenne az esküvői beszédem: "Azért szeretlek, mert hülye vagy." Szegény szöszi.
- Ne duzzogj, te hagytad abba, szóval megérdemelted. - Engem ne fogdosson más, csak Ben. Nem fogom másnak "illegetni" magam.
A pia téma enyhén szólva kiborított, holott azt mondtam, hogy engem nem érdekel, ez az ő élete. Az anyucis megjegyzésére csak egy szemforgatással reagáltam, majd néztem ahogy kiszolgálja magát. - Ha összeszarod a házat a kávé pia kombináció miatt, akkor te fogod feltakarítani. - Jelentettem ki közömbösen.
- Én is imádom a valódi bőr dolgokat. - Megint elvigyorodtam, még a számat is beharaptam, mikor kicsit...elkalandoztam. - Meg kell nevelni és kész. Ha az utcáról jött nem is csoda, hogy igen. Elvihetnénk kutyaoviba...vagy suliba, elfelejtettem, hogy mennyi idős. - Aranyos eb lehet.
Úgy tűnik ez a délután a bosszúké, nem hagyom annyiban, hogy az alkoholizmusával idegeljen. Most visszakapja.
- Na ha már újra itthon vagy elmegyek zuhanyozni, szolgáld ki magad. - Ezután fogtam magam és levetkőztem a konyhába, a ruhákat rádobtam a szennyes kupacra, majd az egészet felkaptam és elindultam vele a fürdőbe, Ben szavaival élve illegetve magamat. A cuccokat bevágtam a szennyes tartóba, magamat pedig a zuhany alá.

-Akkor te miért akartál hozzám jönni és elfogadni a gyűrűt, ha annyira kikészítelek? – Felvontam a szemöldököm és elmosolyodtam. A mi kapcsolatunk sosem volt szokványos, hogy is ne, az már nem szokványos, hogy pasik vagyunk, na de hogy emellett olyan vérmérséklettel, hogy a ház olykor zeng a veszekedéseinktől, mondhatom szép. De legalább sosem laposodott el köztünk a viszony. Igaz voltak gondolataim a seregben is, hogy mostanra bizonyára már lassan érkezik a elvés, hogy elhagy, ez nem történt meg.
-Bekapok Én is sok mindent, de tény, hogy te jobban csinálod. – Vigyorogtam, kétértelműen játszunk, rendben van, Én benne vagyok a játékban. Imádom mikor élese vág az esze és mellé a csípős nyelve, egyszerűen egyedülálló alakítás. Nem hiába keltette fel az érdeklődésem akkor abban a bárban.
-Ha nem hagyom abba alighanem nem beszéljük meg a dolgokat csak dugunk egyet és vége, elmentem volna, szerinted ez megoldás? – Mert szerintem nem. Nem csak dugni jöttem, szent ég, épp, hogy csak megfordult a fejemben ez a lehetőség, de leginkább tisztázni akartam a dolgokat.
Öntöttem piát a kávéba és még izlett is az eredmény, igaz majdnem félrenyeltem a beszólásán röhögés közben.
-Rendben van, takarítani úgyis csak Én tudok kettőnk közül. – Néztem végig a rendetlenségen, ritka szarul fest a ház. De azért nevethetnékem támadt majdnem azon, hogy Simon életképtelen nélkülem, ez valahol tetszett, valahol meg is ijesztett.
-Fogalmam sincs mennyi idős, elég játékos, szóval öreg kutya nem lehet. – Kortyolt ismét a kevertemből egyet. Nem tudom jó ötlet-e azt a kutyát idehozni,d e azért megkedveltem már, igaz, hogy eleinte bosszantott, akárcsak Simon, de szerintem pont ezért kedveltem meg azt a dögöt.
A vetkőzős show igazán megmozgatta bizonyos dolgaimat a fantáziámon kívül is. Két percembe került, hogy a széken tudjam tartani magam aztán utána siettem, az út közben a ruháim ledobáltam magamról, hogy a tus alá siessek.

- Mert szeretem azt a hülye fejedet, és szívesen dugnék csak veled életem végéig. - Nem tudtam nem mosolyogni, kikészíthet bármikor, én akkor is összeházasodnék vele. A családom ezzel nem ért egyet, jelenleg nem a szívük csücske szegény Ben, és nem is biztos, hogy képes leszek-e meggyőzni őket. De ha nem lépnek túl rajta akkor itt a vége, az esküvő nélkülük is baromi jó lesz. Remélem, hogy az a nap normális lesz, és nem fogjuk Bennel egymás vérét szívni. Azt majd a nászúton, és amit szívni fogunk az nem vér lesz.
- Ez igaz, mivel én jóval tapasztaltabb vagyok nálad. De azért a te bekapásaid is jók, mondjuk nem ezen a téren vagy a legjobb. - Hát nem, Ben szakterülete a berakás, de a bekapással sincs semmi bajom, nem lehet egy rossz szavam se rá.
- Nem, de a dugással le lehet vezetni a feszültséget, és utána nyugodtabban beszéltük volna meg a dolgokat. Az még nem jelentette volna azt, hogy megraksz és le is kell lépned. Nem baj, most már nem számít, de az esküvőig nincs szex. - Én ezt nem fogom kibírni, miért találok ki ilyen faszságokat? Értelmetlen.
Szerintem nem lett volna baj azzal, ha valami kellemesebbel kezdünk bele a kibékülésbe. Egyáltalán hogy volt képe rám markolni, aztán meg ott hagyni? Szégyentelen.
- Ez nem igaz, én is tudok takarítani, csak lusta vagyok hozzá. Sőt, még a csapot is meg tudom szerelni. - Jah, egy másik bolygón talán, de nem jutott más eszembe. Takarítani meg igenis tudok, csak nem szeretek és nem is szoktam.
- Te is öreg vagy, mégis játékos. - Gonoszul vigyorogtam rá, majd ledobtam magamról a ruháimat és elmentem zuhanyozni. Sejtettem, hogy Ben utánam fog jönni, és amikor tényleg megjelent elégedetten vigyorogtam magam elé. Nem fordultam meg, csak háttal nekidőltem mikor belépett a zuhanykabinba. Végül is nincs minden veszve, ha a kávé-pia lötty helyett engem választott. Milyen romantikus.
- Mi az, meg akarod mosni a hátamat? - Kérdeztem ártatlanul. - Majd pihenned is kéne. - Nemrég jöttünk ki a kórházból, de igaz, én hergelem megint. Uppsz.
- Miért érzem úgy, hogy itt megint izgatott állapotban vagy? - És ez még csak enyhe kifejezés, valami böki a seggem.

Na igen, ez a kettő nálam is életben van, mind a dugás, mind az, hogy szeretem az a lökött fejét. Mert tény, Ő hozzám való, tegyek bármit, történjen bármi, Ő az enyém, még akkor is, ha elveszítem. Jó, ez kissé furán hangzik, de így van, nem lehet senki más teljesen, csak az enyém.
-Oh, tudom Én, hogy hol vagyok maximálisan verhetetlen. – Rendesen kihangsúlyozom a mondanivalóm végét. Imádom mikor kétértelműen játszik, mert akkor aztán beindul a fantáziám, jó, vele kapcsolatban állandóan ez a helyzet, nincs mit tenni.
-Mintha kibírnád addig, pont Te! Ebből esküvőig garantáltan minimum 18 szex lesz, ha nem több, fogadni is mernék rá. – Vihogok. Már nem azért mondom ezt, mert heccelni akarom, ez tény, ha meg kellene vonnia a szexet magától, hát lássuk csak, a végén úgy dörgölőzne, mint valami kiscica.
-Nem is tudod megszerelni a csapot, emlékszem, hogy mikor összejöttünk az albérletemben csőtörés volt, kb úgy ugráltál, mintha a víz égetne, nem hozakodtál elő csőszerelési tudományoddal. – Na, lebuktál. A takarítással kapcsolatban meg csak annyi, hogy mese habbal és tejszínnel. Nem csak annyi, hogy nem akar takarítani, ha takarít is inkább eltűnnek a dolgok mint hogy helyre kerülnének.
-Öregnek tartasz? Na szép, mikor ágyban vagyunk ott bezzeg nem ezt mondod! – A ruha ledobás ért egy gigamega pirospontot és mindenképp megakartam heccelni egy kicsit, ezért nem telt bele két percbe, hogy mellette kössek ki.
-Oh, én mindig izgalmi állapotban vagyok, de tudod, nincs szex esküvőig. – Hozzá dörgöltem a csípőmet majd arrébb léptem és nyúltam a szappanért, hogy elkezdjek mosakodni, jóóóó lassan.

- Na szerinted hol? Senki sem verhetetlen, mindenkinek van egy határa, mikor elmegy...mármint mikor veszít. - Ben területe a szobánkban van, na meg a konyhában, fürdőben, nappaliban és mindenhol máshol, ahol szoktunk szexelni. Ott ő a legjobb. Nem mintha kipróbáltam volna már a világ összes csávóját, mert nem. De akkor is a szöszi a legjobb. Nyilvánvalóan tudom, hogy ő mire célzott, és ő is tudja, hogy tudom. Mindent tudunk. Ha valaki kívülállóként hallana minket nem értené, hogy mi az istenről dumálunk itt.
- Simán kibírnám. Vannak ujjaim, és feltalálták már a dildókat is. Te nem bírnád ki, fel lenne vonva a zászló egész nap. - Gonoszul vigyorogtam rá, nem vagyok biztos abban, hogy én tovább bírnám nála. Hiába a segédeszközök, ha ebből indulunk ki akkor neki is van keze. Én és a hülye nem szexelünk az esküvőig kijelentéseim. Ben nélkül nem bírom. Két hónapig nem tette be. Két hónap. Kettő! Úgy érzem magam, mint valami tüzelő macska.
- Mikre nem emlékszel. Igaz, belátom, én másféle csövekhez értek, de azok is spriccelni szoktak ha hozzájuk érek, szóval ez nézőpont kérdése. Amúgy meg nem azért ugráltam, csak nem akartam, hogy vizes legyen a zoknim. - Én ezt már el is felejtettem. Elég vicces volt, nálunk otthon nem igazán voltak csőtörések, így kissé bepánikoltam Ben albérletében. Nem értettem, hogy ő min röhög annyira, azt hittem eláraszt minket a víz és megfulladunk.
- Az ágy az más, ott újjászületsz. - Hm, hagyjuk az ágyat. Túl rossz dolgok járnak a fejemben, és ha így folytatjuk nem csak a fejemben fognak dolgok járni.
- De mondom én, hogy nem fogod kibírni addig. Inkább add meg magad, és engedékeny leszek. - Nagyot nyeltem, mikor hozzám dörgölőzött hátulról. Már nem csak ő van harci készültségben odalent, nagyon jó. Morcosan pillantottam rá, miután arrébb lépett. Pár másodpercig néztem ahogy szappanozza magát, majd "véletlenül" lelöktem a tusfürdőmet a helyéről. - Hoppá. - Terpeszben lehajoltam érte, majdnem elröhögtem magam, ez elmehetne egy ZS kategóriás pornófilmnek is. Na nem baj, Ben akkor sem győzhet.

-Nekem nincsenek határaim, feszegetheted, de úgysem akadsz rájuk. – Kacsintok. Ha lehet rendesen megkeményítettem magam, a hátrányok, határok csak gyengítik az embert, annál jobb, ha ezeket csökkenti vagy meg is szünteti.
Természetesen az erősségem az ágyban mutatkozik meg leginkább, ott aztán elememben vagyok és igazán úgy érzem, hogy a helyzet magaslatán helyezkedem el, ez pedig jó érzéssel tölt el.
-Én ne bírnám ki? Szerinted nekem nincs kezem? Mégis mit gondolsz, képes vagyok kiverni, nem a legjobb, nem adja vissza azt az extázist, de nem is utolsó. – Kajánul vigyorgok, Én biztosan nem fogok szexért könyörögni, majd Ő, határozottan tudom, hogy Ő lesz az, aki majd könyörög érte, haha.
-Hogy vizes legyen a zoknid? Ez úgy hangzott, mintha egy plázacica mondta volna. - Felvonom a szemöldököm incselkedően és vigyorgok. Szeretem húzni az agyát, vicces mikor puffog, mint egy sárkány.
-Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos csövekhez kiválóan értesz. – De még, hogy, az agyam eldobom! Voltam már nőkkel, nem is kevéssel, de egy se volt képes így kielégíteni.
-Oh, az biztos, az ágy az Én felségterületem. – És alig várom, hogy összeadjanak minket, egy kibaszott hétig nem fogsz ki kelni az ágyból, az biztos.
-Nem adom meg magam. – Bár tény, a tusfürdős mutatványa hirtelen igazán késztetést ébreszt bennem, de végül összeszorítom a fogsorom és közel rántom magamhoz, beleharapok a fülcimpájába.
-Tudom miben mesterkedsz, felejtsd el, nem adom magam. – Megharapom a nyakán és a nyelvemmel végig szántok a harapásnyomon.

- Mindenkinek vannak határai. Kihívás elfogadva. - Megvonogattam a szemöldököm, Ben nagyon magabiztos, de téved. De inkább legyen nagyra magával, mintsem depizzen a sarokban. Én mindkét végletet szeretem, csak hát ugye míg az előbbit túlélni, az utóbbit vigasztalni kell. Én nem vagyok egoista, hiába vannak olyan megnyilvánulásaim. Ben egyszerre optimista és pesszimista, így nekem a realizmus maradt. Tökéletesen kiegészítjük egymást.
- Igen, neked is vannak kezeid, de még azokkal sem fogod sokáig bírni. Te sokkal kanosabb vagy, mint én. Éjjel-nappal bennem lennél. - Feleltem teljes komolysággal, de közben majdnem elröhögtem magam. Nem vagyok benne biztos, hogy ő a szexmániásabb típus, de jó érzés piszkálni. Ha már kibékültünk be kell hoznunk a két hónap lemaradást idegesítés terén is.
- Senki se szereti a vizes zoknit. Bekaphatod. - Még hogy plázacica. Erre nem tudtam mit visszavágni, ezért csak szúrósan néztem a szöszit. Ki szeret zokniban belelépni a vízbe? Senki. Ez ne plázacicaság, ez pusztán igényesség.
- Erre most mit mondhatnék, a tények magukért beszélnek. - Elégedetten elvigyorodtam, ehhez legalább értek, ha már a villanyszereléshez és más alap férfi munkákhoz nem. Szánalmas, égő, de minek tanuljam meg, ha Ben úgyis megcsinálja? Teljesen elkényelmesedek mellette, de ha ő se bánja akkor kit érdekel? A cső szakértelmemmel megjutalmazom utána.
Egyetértően bólintottam. - De a hálószobán kívül én vagyok a főnök. - Ez változó, de általában Ben hagyja, hogy én az akaratom érvényesüljön. Hát nem édes?
- Dehogynem. - Ahogy magához rántott akaratlanul is felnyögtem, és beharaptam a számat, mikor megéreztem a fogait a fülcimpámon. Már ettől zihálni kezdtem, két hónap az sok idő, de akkor is tartanom kell magam.
- A farkad valamiért máshogy gondolja... - A harapás és a nyelves akciója után megfordultam, és az egyik habos kezemmel végig simítottam a férfiasságán. A nyakam a második legérzékenyebb pontom, nem hagyom, hogy ezt csinálja...

-Majd meglátjuk, rájössz te is, hogy nekem nincsenek. – Legalább is olyan határaim nincsenek, amiket át ne tudnék lépni, ha valamit akar az ember, akkor képes rá, ennyire egyszerű.
Régen annyi minden meghátráltatott, manapság igyekszem a legminimálisabbra csökkenteni a bajos tényezőket, aztán vagy sikerül vagy nem, de határok? Azok nincsenek.
-Oké, ez tény, de három évig kibírtam, csak a kezem volt, de azt se használhattam gyakran, mert azért elég ferdén néztek volna rám, és lám, még mindig élek. – Röhögöm el magam. Oké, tény, hogy elég kanos tudok lenni, de szerintem Simon se semmi, komolyan. Éjszakánként van, hogy csak azért ébreszt fel, mert neki kedve volna hozzá, agybaj, este alszunk, nem szexelünk, ez elvi kérdés, na nála nem.
-Bekapom majd, az esküvő után, a jóóóó hosszú nászéjszakán. – Úgy nyivákolt a vizes zokni miatt, mint valami ázott kismacska, istenem, iszonyat jó röhögtem akkor, még ilyen jót soha nem röhögtem rajta. DE így szeretem, így amilyen lüke, ez vonz benne, hogy olyan esetlen.
-Te, mint főnök? Elismerem, parancsolgatni azt tudsz. – Legyintek, na, de hogy főnök? Ugyan miben? Ha valamit venni kell megkérdezi, ha valamit tenni kell megkérdezi, vicces, de szerintem egyikünk sem főnök, egymásra vagyunk utalva, ez van, két hülye a világ ellen.
-A farkam mindig máshogy gondolja, ne is foglalkozz vele. – DE mégis foglalkozik vele, fel kell szisszenem ahogy végig simít rajta, az a francos önmegtartóztatás, de nem fogom feladni, a-a, vagy házasodjunk össze már holnap vagy vegye el a kezeit,d e sürgősen.
-Házasodjunk össze, itt Vegasban, holnap.

- Legyen úgy. - Bennel nem nehéz vitát nyerni, hamar feladja, de ha a saját dolgairól van szó, akkor mondhatok bármit, ő a saját igazát nyomja. Igazából én is ilyen vagyok, nem is értem hogy bírjuk ki egymást. Nem tudom, hogy melyik szülőjétől örökölte ezt a makacsságot, én az anyámtól, az biztos. A fő ok, amiért nehéz lesz elérnem, hogy ne haragudjon Benre. Nem fogok neki könyörögni, ez nem az ő élete, hanem az enyém. Ha tovább akar mérgelődni lelke rajta, de ebben az esetben nem jöhet el az esküvőre. Ahogyan apám sem. A nővéreim túlteszik magukat a történteken, jól ismerem már őket. Ettől függetlenül megeshet, hogy beszólnak párszor a szöszinek. A nagyfatert is elhívnám, de ő fix, hogy nem tudná lenyelni a tényt, hogy férjem lesz és nem feleségem. Ő más időkben született, nem hibáztatom azért, hogy nem tudja elfogadni. A nagyanyám meg már nem él, sajnos.
- De amikor aludni mentetek biztos sokan..öhm...kezelésbe vették magukat. A katonás pornókban legalábbis ez van. - Jah, mert a pornó és a valóság ugyanaz. Én is tudok nagyoooon kanos lenni, sokszor rossz pillanatokban is, mint például amikor Ben aludni szeretne. Vagy pihenni, vagy fürödni, vagy filmet nézni. Ha kutya lennék egész évben tüzelnék, eh. De Benjamin se ártatlan, ő is szokott engem zaklatni.
- Ezt el is várom. Az egész emeletet meg kell majd vennünk, hogy ne zavarjunk senkit. Khm, hogy a te hangoskodásaid ne zavarjanak senkit. - Gonoszul vigyorogtam Benre, tudja ő, hogy hangos. Ahogyan én is, de Ben morgásait nem lehet felülmúlni.
- Nem élvezed a parancsolgatásaimat? Ch, tökéletes főnök vagyok, lehet alapítok is egy saját céget. - Miért is ne? Anyámék pénzét kéne felhasználnom hozzá, de a ház is abból van, a kaja amit eszünk szintén, szóval ez már igazán nem számít.
- Hogy ne foglalkoznék, amikor hátulról bökdös? - Lassan belülről is fog, ha így haladunk, amit én egyáltalán nem bánok, hehe.
- És vegyünk egy csillámfaszlámát. Remélem csak vicceltél, holnap biztosan nem fogunk összeházasodni. - Néztem rá komolyan, nem értettem, hogy ezt most hogy gondolja.

Én hamar feladom a dolgokat csak, hogy vita ne kerekedjen belőle, persze nincs az az isten, ha az én dolgaimról van szó, hogy feladjam. De ilyen csipp-csupp semmiségeken már nem akadom fenn. Most, hogy ismét együtt vagyunk sokkal stabilabbra kell építenünk a kapcsolatunkat, heh, már, ha ez sikerülhet.
-Nem, erre még csak időnk és energiánk sem volt, reggel vagyis hajnalkor edzés, aztán gyakorlat estig és mire ágyhoz értünk az alvás volt a legelős gondolat, a kanosság mintha sose létezett volna. – Persze akadt pillanat mikor volt egy kis szabad óránk és nem volt reggeltől estig gyakorlatozás. De ez olyan ritka volt, mint a fehér holló. A sok borzalom mellé már nem fért be az élvezet vagy egy lagymatag gondolat, annyi undorító és szörnyű dolgot kellett látnunk, hogy még most is megborzongom.
-Én hangoskodom? Akkor Te meg se szólalj, sikongatsz itt össze-vissza. – Vigyorgok kajánul. Tény, hogy nem vagyunk csendes szeretők, dehogyis, szeretjük megélni a dolgokat teljes egészében.
-Céget alapítani? Egy hörcsögöt alig tudsz életben tartani, nem hiszem, hogy egy cég jó ötlet lenne. – Nem akarom megbántani sem veszekedni, de nincs erre felkészülve még Én se lennék pedig szorult belém némi üzleti érzék.
-Bökdös? Ejnye, hát igen, önálló élete van. – Vigyorgok és arrébb lépek, nehéz visszafogni magam, de amíg nem esküdünk addig semmi, még csak hozzá sem érek, meglátjuk mikor kezd majd könyörögni, mókás lesz.
-Miért? Egy igenről van szó és ennyi, semmi extra, szerintem esküdjünk meg holnap, na? – Látom, hogy ez bosszantja, naná, mókás ez is, hogy húzhatom az agyát. Bár tényleg, simán kész lennék már holnap esküdni, a papír a lényeg nem a cicoma, szerintem.

Velem vitázni nem jó döntés mert mindenkinek simán visszaordítom a fejét az anyjába. Ben sokszor bírja a strapát, de általában tudja, hogy jobb, ha visszavonul, mert ha nincs is igazam akkor is nekem lesz igazam. Szörnyű vagyok, tudom.
- Azért három év alatt csak volt néhány szabad perced, amikor nem voltál hulla fáradt és elővetted. - Szélesen vigyorogtam Benre, ez nem vicces, tök nehéz élete volt, de na. Biztos csinált olyan dolgokat is a kezével. Én nem lennék jó katona, valószínűleg a nehezebb fegyvereket el se bírnám, és ha meglátnék egy hullát elájulnék. Na meg embert se tudnék ölni, még önvédelemből sem. Valószínűleg sokkot kapnék és hagynám, hogy főbe lőjenek. Ben nem ilyen, ő végigcsinálta, ő sokkal életrevalóbb, talpraesettebb és mindent jobban bír.
- Nem szoktam sikongatni, nem vagyok lány...tény, hogy néha az én hangom is nagy, de ne essünk túlzásokba. - Felháborító! Sikongatni? Mi vagyok én, valami koca? Mindketten hangosak vagyunk, na. De én nem sikongatok.
- Most miért kell leszólni, he? Nem lehetnek álmaim? A malacokat is életben tartom. Szerintem meg fasza főnök lennék, megvan a pénz is hozzá, hogy alapítsak egy céget. - Azt se tudja milyen cége gondoltam, de már szapul. Milyen kedves vőlegényem van, pfff. Csak azért is meg fogom csinálni, muszáj lesz valakinek végre elkezdenie pénzt keresni közülünk, a szüleim nem fognak örökké adakozni.
- Eléggé. - Én mindjárt késsel fogom megbökdösni Bent, amiért leszólt. - Nem, és nem is kéne Vegasban összeházasodnunk. Tudod, hogy a vegasi esküvőknek mi lesz a sorsa...válás. Rossz ómen. Szóval máshol lesz az esküvő, valamelyik szomszédos városban. - Jelentettem ki határozottan, nem akarok holnap összeházasodni, megint agyára ment a pia?

Simonnal vitába szállni olyan, mint kutyát arra kérni, hogy nyávogjon, lehetetlen. Néha mégis buta mód bele megyek és veszekedem vele. Valami borzalom az egész, esélytelen. Szeretrm Simont, Isten a megmondhatója mennyire, de néha olyan, mint egy öt éves kisgyerek.
-Persze akadt. Azért éppen nem lettem UFO. - Vágok sértődött képet, de magamban röhögök. Borzasztóan hiányzott míg távol voltam, de valahogy mindig úgy gondoltam eleve nem rendeltetik nekünk hosszú közös élet. Azt hittem egyszer megszűnnek a levelek vagy éppen olyan érkezik amiben vége mindennek. De nem ez lett szerencsére megírva nekünk.
-Jól van bocs, ezt a szomszéd mondta nekem. - Blöffölök kicsit és jókat nevetek magamban. Szeretem ha alkalmam nyílik cukkolni Őt. Az igazság az, hogy szeretem ha zajong közben, de semmi pénzért be nem vallanám.
-Belevágnál egy olyanba amihez nem értesz, nem csak ülsz egy szép irodában Simon, ennek előtte utána kellene nézned. - Dorgálom meg, mint egy gyereket. Nem tartom életképtelennek, de egy cég irányítása nem egy mese, kemé meló és szerintem erre még nem áll készen.
-Nem minden Vegasi esküvő válás, de ha nem itt akarod nekem rendben, de nincs sok pénzem szóval ne akarj repülő jacktot, mert arra nem telne és természetesen te nem fizethetsz és a szüleid sem. - Ez kikötés. Én állom az esküvőnket, van egy kis pénzem vészhelyzet esetére. Egy esküvő annak számít nem? Szeretném ha nem kellene könyöradományból eltartanunk magunkat, az valahogy bemocskolná az egész életünket.

- Szerencsés voltam, hogy nekem többi időm jutott erre. Egyedül ebben a nagy házban, csak a malacok csipogtak...hm, mindent ment max hangerőn. - Elvigyorodtam Ben sértődött arcának a láttán. Nem mondanám, hogy régi szép idők, mert nem voltak azok. Egyfolytában azon aggódtam, hogy mikor hívnak fel Ben halálának a hírével. Mikor nagy nehezen sikerült beszélnem vele telefonon, vagy esetleg Skype-on, az felért ezer szülinapi ajándékkal. Az első hónapokban már attól majdnem elbőgtem magam, ha meghallottam a hangját. Inkább üssön meg többször, de azt nem bírnám elviselni, ha megint el kéne mennie, ha életveszélyben lenne. Nem tudnám kibírni.
- Ahaaaa, hogyne. Nem élne már a szomszédunk, utálod amikor rosszakat mondanak rólam. - Nem dőlök be neki, igaz már mondták hogy hangosan vagyunk, de így külön, hogy én sikongatok..nem lehetséges. Tény, szeretem élvezni, hangosan élvezni minden egyes percét annak amikor Ben bennem van.
- Én ezt tudom, figyelnem kell arra hogy ne menjünk csődbe, hogy az embereim rendesen dolgozzanak, a cégvezetőknek is csomó dolguk van. Ne csinálj úgy, mintha egy idióta lennék, van diplomán. - Jó, ez kicsit egoistára sikeredett, de nem szeretem, hogy úgy kezel mint egy gyereket, aki nem ért semmihez. Inkább lenne rám büszke amiért van egy célom, és már nem akarok egész nap itthon ülni. Eh, tipikus Benjamin.
- Tudom, de Vegas a szerencsejátékokról szól, nem a szerelemről és esküvőkről. Ha össze is házasodik valaki itt, az valószínűleg másnap már el is válik. Ne kezdd megint. Elmegyünk Phoenix-be, az repülővel egy óra. Anyámék fizetik majd az egészet, ez lesz az ő nászajándékuk. Még szexibbnek tartanálak, ha lenne bátorságod elhagyni néha ezt a hülye büszkeségedet. - Adtam neki egy csókot, majd kiszálltam a zuhanykabinból, egy törölközőt tekertem a derekamra és vártam Bent. Megint a pénz. - Most az egyszer ne akadj fent ezen, légyszíves. - Tettem hozzá még ezt halkan.

Gunyoros vigyor ült ki az arcomra a megjegyzése hallatán.
-Sok idő mi? Meghiszem azt, a takarítás helyett is ezzel voltál elfoglalva. - Vigyorogtam, mint a vadalma. Nekem két edzés között levegőt venni se volt időm. Ha pedig valóban harcra került a sor akkor ez volt az utolsó amire a fronton gondoltam. A társaim mellettem kaptak golyót a mellkasukba, lábukba, csak arra tudtam gondolni éljem túl, mert muszáj. Hiányzott Simon, az a kevés lehetőség mikor beszélhettünk nem elégített ki. De nem csak nekem volt ennyire rossz, a társaim a családjukat hagyták otthon, feleségeket, gyerekeket. Minden pillanatban tapintható volt a feszültség és az aggodalom. Emlékszem, hogy Gerard az egyik katona a bevetést megelőző napon beszélt skypeon a kislányával és a feleségével. Megígérte nekik, hogy hamarosan hazatér. Másnap fejbelőtték és meghalt a szemem láttára. Akkor ott csak arra tudtam gondolni haza kell jutnom Simonhoz, de nem kopórsóban.
-Nem is mondtam, hogy még életben van. - Vágok faarcot, de sokáig nem bírom és elnevetem magam. Igaza van, nem szeretném, ha bárki hallana mikor szeretkezünk, ez a mi magánügyünk, Simon meg az enyém, kizárólagosan az enyém.
-Na már megint a diploma, csak mert nekem nincsen és neked van, még nem jelenti, hogy értesz hozzá, a gyakorlat más, mint az elmélet. Mellesleg tudod, hogy nem bírom, ha te "tartassz" el. - Részemről a vitát itt le is zártam, de tudom, hogy ennek még lesz folytatása, ha akarom, ha nem. Majd keresek valami állást, mert nem akarok a pénzéből élni, nem ezért akarom elvenni.
-Az rendben, ha vesznek egy repjegyet, de nem fogják fizetni az esküvőt, ebbe nem megyek bele. Nem akarok én lenni az, akii a vagyon miatt házasodik, mert amúgy egy garasa sincsen. - Durcásan viszonoztam a csókot. Dúltam-fúltam magamban és én is kiléptem a zuhany alól, de Simonnal ellentétben én nem tekertem magam köré semmit. A telefonom csörgésére a konyhába mentem és felvettem.
,-Halló tessék! Szia Izzy, nem, aha, értem, rendben, ott leszek, szia.- Remegve tettem le a telefont az asztalra. Simon felé fordultam.
-Anyám meghalt. - Csak ennyit mondtam, mert ennyit tudok én is. A lrgidősebb nővérem hívott, hogy elmondja a temetés helyét, idejét.Anyám sose szeretett igazán vagy csak nem mutatta ki, a halála azonban egyet jelentett. Végérvényesen is felnőtt lettem, mert míg él valamelyik szülő nem szűnik meg az ember gyereknek lenni.

- A férfiak nem tudnak takarítani. A pornó fontosabb. - Feleltem, miközben megvontam a vállamat. Ben vigyorgása engem is mosolygásra késztetett. Na igen, az akkori állapotok még ennél is sokkal rosszabbak voltak. Rohadt kajamaradékok, koszos ruhák mindenütt, a malacok forgácsa az ágyunkon, tányérok és poharak tömkelege a mosogatóban. Lehet, hogy otthon elkényeztettek. Valószínű. Anyáméknál sosem kellett takarítanom, mert volt takarítónőnk. Egy ötven éves mexikói néni, Teresa. Csomó mesélt az unokáiról, meg hogy mekkora különbségek vannak Mexikó és az USA között. Úgy egy éve elköltözött Okhalomába, azóta nem hallottam felőle. Azt se tudom melyik városban él. Na mindegy, ő takarított nálunk, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy felemeljem a lábam, mikor épp alattam söpört fel. Örülök, hogy Ben nem ilyen. Ő talpraesett, önállóbb, érettebb, nem olyan lusta kis szar, mint én.
Választhatott volna egy kevésbé trehány vőlegényt, hehe. Legkésőbb holnap rendet kell tennem, mert így elég gáz, Ben mindent lát. Azért remélem, hogy segíteni fog kitakarítani, egyedül nagyon nehéz. Hatalmas ház, nem megy az könnyen.
- Mi? - Ijedt arccal néztem rá, egy pillanatra elhittem amit mondott. - Hülye. - A szemeimet forgattam, miközben ő nevetett. Jól van, ezt megbosszulom valamikor. Amúgy pont leszarnám, ha a szomszédok nyivákolnának és rinyálnának. Nincs életük, senkibe se tudják betenni, beléjük se teszi senki, és ezért szívatják azokat, akiknek van szexuális életük. Féltékeny idióták.
- Tudom, hogy nem azt jelenti. Azért mondtam, mert úgy csinálsz, mintha valami retardált lennék. Ezzel nem én tartanálak el, mire megalapítanám a céget már neked is lenne melód. - Ha az lenne amit Ben akar, és nem dolgoznék, nem kérnék a szüleimtől pénzt, egy híd alatt koldulnánk pár száraz kifliért. Fogalma sincs mennyire megbánt ezzel, és felkúrja az agyamat.
- Jó, akkor fizeted te? És miből? Mert így egy kartondoboz alatt fogunk összeházasodni maximum. Ez tudod milyen szarul esik? Egyszer az életben fogadnád el amit adok. Ismerlek, tudom hogy nem a pénzemért vagy velem, ami mellesleg nem is az enyém, hanem a szüleimé. - Miért nem érti meg? Miért kell elmondanom százszor? Már épp kezdtem volna bele az újabb kiakadásba, de Ben telefonja csörögni kezdett. Türelmesen vártam, amíg leteszi, de arra amit mondott egyáltalán nem számítottam.
- Sajnálom. - Nem volt vele valami jó viszonyban, de mégis a rokona...volt. Közelebb léptem hozzá és átöleltem. - Minden rendben lesz. - Ezután elengedtem és rátettem az egyik köntöst, majd kivezettem a nappaliba ha engedte, hogy leüljünk a kanapéra - És..hogyan? - Kérdeztem halkan.

-Akkor biztos nem vagyok pasi, de tudok takarítani. - Vigyorogtam. Mindig is Én takarítottam magam után, ez afféle alap volt, de úgy látszik Simon más neveltetést kapott. Nálunk minden testvérem és Én is korán önállósodni kezdtünk és érvényesülni. A szüleink ezt meg is követelték. Simon más világban, más életben nevelkedett, amiért nem irigykedem rá, sőt, örülök neki, hogy számára jobban alakult, ettől azonban még komolyan örülnék neki, ha megtanulna lomtalanítani maga után. De igazából így szeretem, rendetlenül, bolondosan, Ez Ő, és ha megváltozna talán nem lennénk együtt, mert mind a ketten azt szeretjük a másikban amilyen.
-Komolyan elhitted, hogy megöltem a szomszédot? - Oké, követtem el egy fatális hibát ettől azért még nem válok éppen gyilkossá, szegény öreg 90 éves fogatlan vén szomszédunk már így is fél lábbal a sírban van, sértés azt feltételezni, hogy megöltem.
-Nem vagy retardált, és sosem mondtam ezt, egyszerűen csak...tudod mit mindegy, ha akarod hajrá, én maradok a takarításnál, ahhoz értek. - Kacsintok rá. Ha céget akar legyen, csináljon egyet, ha elbukik tanul belőle, ha nem akkor pedig nyer, egyre megy. Ha leakarja foglalni magát ahhoz jó lesz, de nem tudom, hogy fogja bírni mikor két percig sem tudja ugyanazt csinálni anélkül,hogy megunná azt, na jó, kivéve ez alól a szex, azt éjjel nappal tudná csinálni, na de Én is!
-Nem akarok a szüleidnek tartozni pénzzel, főleg úgy nem, hogy utálnak, de te egyszer sem vagy képes megérteni ezt! Tudod mit, legyen, szervezd ahogy szeretnéd. - Legyintek lemondóan, tegyen úgy ahogy jónak látja, úgysem az esküvő számít hanem a házas élet, ami így előre vetítve veszekedésekkel lesz telt.
A telefonhívás váratlanul ér és letaglóz, de fogalmam sincs mit kéne ebben a helyzetben tennem, sírni? megkönnyebbülni? Szenvedni?
-Semmi gond, tudod fogalmam sincs mit érzek ezzel kapcsolatban. - Vonom meg a vállam. - Nem tudom Lizzy nem mondta, biztosan tudni fogom ha elmegyek a temetésre. Jössz velem? - Kérdezem, mert a támogatás éppen nem esne rosszul mikor a családom körébe tévedek, egy verembe ahol élve fognak felfalni.