Még Vegashoz képest is túl nagy a nyüzsgés ma este. Nem bánom, sokkal egyszerűbb így dolgozni, mintha nem lenne meg a biztonságot nyújtó tömeg az esetleges meneküléshez. Nem mintha úgy gondolnám, hogy ma szükségem lenne rá. Nem, mindent elterveztem és az az ostoba kurafi pontosan úgy fog cselekedni, ahogyan kell. Még a hangtompítós mesterlövész puska távcsövére sincs szükségem ahhoz, hogy lássam a célpontot: a többemeletes parkolóházból kiváló rálátás nyílik a közeli luxusház kertjében folyó kisebb partira. Nem is party, sokkal inkább egy orgia előjátéka. Nyugodtan várakozok, kezemben a fegyverrel, a biztonsági kamerák vakfoltjában tartózkodok, melyeket a járművek felé irányoztak, hogy az autótolvajokat vegyék fel, én pedig ma kivételesen nem lopásra készülök.
Mikor úgy érzem, hogy eljött az idő, felemelem a fegyvert, a célkereszt pont a kerti Jacuzziban élvezkedő fiatal pasas fején van. Meleg ez az este, teljes szélcsend van, ideális egy ilyen lőgyakorlathoz. Más körülmények sem jelentenének sok gondot, még gyerekkoromban odahaza, Kolumbiában a drogháború kellős közepén tanultam meg lőni a legjobbaktól. Szegény anyám meg még azon sopánkodott, hogy mennyi feleselges dolgot tanulok a zene meg a művészetek helyett. Ha akkoriban rá hallgatok és nem nagyapát követem, akkor most maximum egy hegedűvel tudnám fejbevágni a célpontot. Látványnak mondjuk az sem lenne utolsó. A fegyvert lassan elmozdítom, nem akarom megölni a pasast, még nem. Emberünk ennek köszönheti, hogy a következő másodpercben nem a koponyája robban szilánkokra, hanem a kezében tartott pezsgőspohár. Fel sem fogja még mi történik, mikor az egyik testőre ráveti magát, majd kirángatja a vízből úgy, hogy közben védeni is próbálja. Az addig mellette vagy a közelben tartózkodó félig, esetleg teljesen meztelen csajok is visítva próbálják menteni a csontos kis irhájukat.
A golyó a Jacuzzi falába fúródik, ez alapján azonnal megállapítják honnan is érkezett a lövés. Én azonban nem tartok egyetlen kósza lövedéktől sem, biztos cél nélkül profi biztonságiak nem állnak neki csak úgy lövöldözni, én pedig nem ácsorgok ott tovább integető célpontként. Tudom, hogy körülbelül egy percem van a puskát motoron is szállítható állapotba hozni és kijutni a parkolóházból. Szerencsére a fegyver egyedi gyártmán, külön nekem készítették, a gyors össze- illetve szétszedés pedig az egyik elsődleges szempont volt (persze a pontosság mellett). Hamar végzek vele, elhelyezem a Honda Blackbird direkt erre kialakított tárolójában, és még az egy perces határt is sikerül tartanom, mikor a motoron kihajtok az épületből. Pont időben, mert a közeli ház kapuján ekkor gurul ki egy fekete sportautó. Látom, hogy a célpont ül az anyósülésen, elmosolyodok a látványra; az a marha még a biztonságos páncélozott autóját is képes hátrahagyni a gyorsaság kedvéért, remélve, hogy így előbb elkapja, aki rá mert lőni. Ha már tényleg akkora marha, hogy azután fusson, aki rálőtt… és tényleg! Pont erre számítottam. A bukósisakom ellenére is tudhatja, hogy kivel van dolga: ismeri ezt a szürke Hondát. Csak egy pillanatra fékezek le, hogy gúnyolódva szalutáláshoz emeljem a kezemet, majd a forgalomba hajtok. Nem félek a motoron, jól ismerem, szinte már hozzám nőtt, minden egyes mozdulatom a tökéletes irányítást szolgálja. Nem száguldok teljes sebességgel, egy azért, mert bőven lehagynám az üldözőmet, másodszor pedig a kelleténél nem is akarom jobban magamra vonni a figyelmet. A mögöttem levő idióta sem, aki ordítva próbálja rávenni a kormány mögött ülő testőrét, hogy haladjon gyorsabban, de fegyverrel ők sem lövöldöznek. Hiába Vegas, lenne itt nagy botrány meg esti híradó egy ilyen jelenet után. Ez a fajta rivaldafény pedig egyikünknek sem kell.
Nem mehetek végig tökéletesen, hiába egy vadbarom ez az ember, az még neki is feltűnhet, hogy pontosan az a célom, hogy kövessen. Tűnjön csak úgy neki, mintha nagy arroganciámban úgy gondoltam volna, legyűrhetek egy ilyen drogbárót, most meg az se tudom, hova meneküljek. Pedig kishal ez az igazi nagy játékosokhoz képest. Megszedte magát a dílerkedésben és annyira elszállt magától, hogy előbb-utóbb valaki a nagyok közül jól pofán vágta volna. Leginkább egy pisztolyból leadott lövéssel. Láttam nagyon sok ilyen embert odahaza: a Cali-kartell, melynek nagyapám oszlopos tagja volt, tele volt ilyen kis ficsúrokkal. Az öreg halála után anyám ezért is emigrált velem az Államokba, nem akarta, hogy esetleg még hozzá is menjek egy ilyen kis ki-ha-én-nemhez. Pf, ugyan már, nekem mindig volt izlésem. Férfiak és nők terén ugyanúgy, mint az üzletben, ezért nem is foglalkozok drogokkal sem.
A külváros felé veszem az irányt, figyelve rá, nehogy elvéthessenek egy kanyart. A raktárépület együttes, elég messze van a lakóházaktól és elég elhagyatott is ahhoz, hogy néhány lepukkant drogos és csöves kivételével ne zavarjunk senkit. Bekanyarodok két épület közé, majd lefékezek, mivel nem akarok a zsákutca végét jelentő téglafalra kenődni. A fekete járgány mögöttem csikorgó gumikkal fordul be, majd néhány méterre tőlem szintén lefékez. Akár el is üthetne, de ismerem annyira a pasast, hogy tudjam, előbb nagy fellengzősen előadná, hogy ő micsoda nagy ember és juj én milyen rossz kislány voltam. Aztán nagy színpadi dráma közepette fejbe lőne, vagy valami hasonló faszság. Istenkém, de letörölném azt a vigyort az önelégült képéről!
Még mielőtt azonban kiszállnának, vagy a testőr rám emelhetné a pisztolyát, két oldalról két-két felfegyverzett emberem lép elő az oszlopok takarásából. Teljesen egyértelmű, hogy bárki megmozdul, itt bizony lövöldözés lesz, a vesztes fél tagjai pedig hamar belátják, jobb, ha azt teszik, amit mondanak nekik. Szép kényelmes tempóban szállok le a motoromról, amíg a két delikvenst hangosan arra utasítják, szálljanak ki. A testőrtől elveszik a fegyverét, de felemelt kezével egyértelműen jelzi is, nem fizetnek neki annyit, hogy most minden józanságát és az életét is félredobva kezdjen itt hősködni. Őt természetesen nem akarom bántani, később még szükség lesz rá. A másikat ellenben… a sisakomat levéve húzom gúnyos mosolyra a számat, a látvány magáért beszél: a fürdőgatyája még mindig vizes, annyira el akart kapni, hogy a vízből egyenesen a kocsijába ugrott. Reszket, az egóját figyelembe véve nyilván a ruhák hiányára fogná, de ugyan már, egy ilyen meleg estén?
Két emberem egy székhez kíséri, amit a harmadik hoz elő az oszlopoktól, leültetik és megkötözik. A negyedik továbbra is a testőr mellett marad, nehogy annak egy kósza gondolata is legyen azzal kapcsolatban, hogy esetleg közbeavatkozik.
- Fogalmad sincs, hogy ki vagyok! – kezdi felém a kis drogbárócska, próbál úgy tenni, mintha csupán csak haragos lenne a kialakult helyzet miatt, de még egy siket is érzékelné a hangja remegését. Különösen, mikor elé sétálok és átveszem a felém nyújtott masszív vascsövet. – Bármit teszel, meg fogod bánni! Nem akarsz velük újat húzni, én fontos ember vagyok… - mondaná tovább is, de beléfojtja a többit fájdalmas ordítása, miután egy jól irányzott mozdulattal töröm szét a térdkalácsát a vascsővel. Talán senki ki nem nézné belőlem, hogy ilyesmire képes vagyok, de ahogy Kolumbiában tanították: az erő mellett a technika is fontos. Na meg az eszköz. Ezek pedig mind megvannak számomra.
- A helyzet az, hogy benned nem tudatosult, hogy én ki vagyok. – válaszolom neki nyugodt hangon, miután sikerül annyira lecsillapodnia, hogy fel is fogja, neki beszélek. Az arca könnyáztatta, nyöszörög még mindig, de ezt nem fogom neki felróni. Tudom én, hogy iszonyatos fájdalmat él át. – Érthetően megmondtam neked, hogy a határidőn túl, nincs több halogatás. Te pedig bőven túllépted ezt. – Ez a baj a szóbeli szerződésekkel, az egyik fél mindig úgy gondolja, hogy módosítgathatja azt.
- Dehát mondtam, hogy fizetek, holnapra megkapod a felét! – Emelt hangon (részben a fájdalom miatt is) próbálná védeni magát, de nem hagyom, hogy folytassa, az arca felé emelem a vascsövet.
- Az egészről volt szó, egyben! – Kicsit már láthatja rajtam, hogy kezdek mérges lenni, vagyis egy ideje az vagyok, csak most kezdem kimutatni. – Te talán adsz részletfizetési lehetőséget az ügyfeleidnek?! Holnapra akarom az egészet!
- De… - nincs de. Ezt egyértelművé is teszem neki, mikor az előzővel azonos mozdulattal lendületesen a másik térde felé irányzom a csövet. Itt a mellette álló testőrömnek már le kell fognia a vállánál fogva, mielőtt a nagy agonizálás közepette felborul a székkel és nagyobb kárt tesz magában, mint amit nekem köszönhet. Nem gondoltam volna, hogy képes hangosabban üvölteni az előzőnél, de sikerül meglepnie.
- Meghalt egy emberem, hogy leszállíthassák neked azt a Bugattit! – Nem várom meg, míg lenyugszik, nem érdekel, hogy hallja-e vagy sem, az arcába üvöltöm. Járulékos veszteség, sajnos előfordul, főleg egy olyan csúnya lopás esetén, mint amivel a Bugattit szereztük meg. Sajnálom a fiút, jó tolvaj lehetett volna belőle, de rossz időben volt rossz helyen. Ez is bosszant, de főleg az, hogy ezek után ez a görény még át is verne.
Amíg lenyugszik, én is veszek pár mély levegőt, semmi értelme nem lenne itt dühöngő fúriaként nekiesnem. A csövet eldobom, nem lesz már rá szükségem.
- Holnapra. – Ismétlem meg az előbb már közölt tényt, mikor a pasas végre újra kommunikatív állapotba kerül. Félig magán kívül van, szervezete próbálná megszabadítani a fájdalomtól, az ennek céljára termelődött hormonok pedig ájulás-közeli állapotba juttatják. – És enyém a sötétzöld Lamborghini is. – Tudom ám, hogy mi lapul a garázsában, és egy olyan kis gyémántnak nagyon is tudnék örülni. Úgy érzem elég fizetség lenne a mai estémért.
Nincs már vele több dolgom, hagyom hogy a testőre eloldozza, majd a fekete kocsiba tegye: járni egy darabig biztosan nem fog, utána is csak protézissel lesz képes rá. De örüljön neki, hogy ennyivel megúszta, tudom, hogy sokkal rosszabbakat tett azokkal, akik meglopták vagy nem tudták kifizetni neki a kért drogot. Nem félek attól, hogy a zsarukhoz rohanna panaszkodni, pont a saját ügyei miatt, ráadásul tudhatja, hogy csak azért mert ma nem öltem meg, még nagyon hamar utolérheti a végzete. A kórházban majd kitalál valamit, ha pedig a jófiúk valamiért mégis rákapnának az ügyre, nos, én állok elébe. Vegas előtt nem nagyon érdekeltek azon kívül, hogy elkerüljem őket, azonban az itteniek sokkal izgalmasabbak, mint bármely más város rendfenntartói. Ezekkel akár még a port is összerúgnám… de nem most. Hazaindulok, lassan hajnalodik, nekem pedig nap közben a legális munkámmal kellene foglalkozni: méregdrága bulikat szervezek, méregdrága embereknek. Hihetetlen, egyesek mennyit képesek fizetni azért, hogy más szerezze be nekik a szülinapi tortát. Legalább nem kell magyaráznom, honnan a pénzem. Nappal a saját vállalkozásom kreatív igazgatója vagyok, éjszaka pedig a másik szállítmányozási managere. Szép az életem.
|
Kezdőlap 
Tárgy: Skye Rivera 
02.01.17 19:50
