Egyetlen hajszál, ennyi választott el csupán attól, hogy akkor éljek az ajánlatával. Bár napok teltek el azóta, mégis mintha csak másodpercek töredéke lett volna, azóta is magamon érzem az érintését, ahogy akkor tartott, a közelségét, a kihívó tekintetét. Elgyengültem. Mint azok az ostoba, szerencsétlen libák, akiket egyetlen mosolyával képes az ágyába csábítani, én is a hatása alá kerültem, néhány pillanatra pedig már azon járt az eszem, vajon milyen lehet Tyler Christenson csókja. Egyebekről nem is beszélve. Úgy éreztem magam, mint egy szaunában, a levegő izzott körülöttük, a szívverésem felgyorsult, a légzésem szaporább lett. Ezen pedig csak rontott, amikor még közelebb lépett hozzám, a testünk pedig teljesen összesimult. Egyetlen apró hajszál választott el attól, hogy elveszítsem a fejem és hagyjam, hogy magával sodorjon az ár, mikor egyszer csak kopogtattak és valóban megjelent a bejárónő a tiszta ruháimmal. Először úgy tűnt, Tyler nem akar elengedni, nem akarja, hogy magára hagyjam és hazamenjek, ám aztán végül mégis hátra lépett, majd elhagyta a szobát, hogy nyugodtan felöltözhessek. Furcsa volt, valahogy más, mint néhány perccel korábban, amikor még nagyképűen mondta a magáét. Nem tudtam mire vélni. Mire felöltöztem ő már valami fontos üzleti telefont intézett a dolgozószobájában, így hát megkértem a bejárónőt, hogy adja át a köszönetemet és az üdvözletemet, nem akartam megzavarni. Hazamentem, valahogy mégis olyan nehéz volt…

Most pedig újra itt vagyok. Istenem még mindig nem hiszem el, hogy mire készülök. Talán hiba, nagyobb annál is, amit néhány nappal korábban kis híján elkövettem, mégis… a lelkiismeretem azt diktálja, hogy figyelmeztessem. De vajon miért? Miért foglalkoztat engem, mi lesz vele? Miért érzem ezt a különös reszketést, valahányszor csak arra gondolok, hogy meghurcolhatják, és börtönbe csukhatják? Miért… miért aggódom érte? A rohadt életbe. Megtorpantam, pedig már csak néhány lépésre voltam a bejárati ajtótól. Visszafordultam az autóm irányába és elindultam, de aztán újra megálltam. A francba… Miért, miért kellett nekem akkor hallgatódzni? Ahogy régen, most is a kíváncsiságom okozza a vesztem. Ha akkor nem vagyok ott, nem hallom azt a telefonbeszélgetést… nem hallom, hogy apám mire készül Ellene, most továbbra is nyugodt lehetnék, élhetném az életem, mintha mi sem történt volna. De nem… itt vagyok, úgy érzem tartozom neki annyival, hogy figyelmeztessem, hiszen gyakorlatilag a múltkor vigyázott rám, mikor kiszolgáltatott helyzetben voltam és nem élt vissza vele. Viszonoznom kell. Persze csak azért, hogy többé ne legyek az adósa, semmi másért.

Végül összeszedtem magam és az ajtóhoz mentem majd bizonytalanul bár, de bekopogtam. Most már nem szabad megfutamodnom. Hiába az apám, akkor sem teheti ezt senkivel…
- Igen? – nyitott ajtót a múltkori bejárónő, én pedig hírtelen összerezzentem.
- Jó napot. Mr. Christensonhoz jöttem. Itthon van?
- Igen kisasszony, a nappaliban, fáradjon beljebb. – mondta majd miután beléptem becsukta mögöttem az ajtót. Előre sietett, hogy bejelenthessen, én pedig követtem, torkomban hatalmas gombóccal. Már megint itt… Mikor beléptem a nappaliba Tyler épp akkor fordult meg, a tekintetünk pedig azonnal találkozott.
- Hello. Elnézést… a váratlan látogatásért, de… beszélnünk kell. Sürgős… négyszemközt… - céloztam a bejárónőre, aki még mindig a szobában ácsorgott és várt a gazdája utasítására.


 


Outfit: Katt

Nem is értem tulajdonképpen mire számítottam, mikor úgy döntöttem idejövök és megpróbálom még idejében figyelmeztetni Tylert a rá leselkedő fenyegetésről. Hogy majd kivételesen nem azzal a bosszantóan egomán, perverz stílusával fogad majd? Hogy azok után, ami a múltkor történt valami esetleg megváltozott benne és képes lesz a normális, értelmes beszélgetésre? Kezdek rájönni, hogy tényleg óriási hiba volt idejönnöm, és miatta mindent kockára tennem.
- Tőlem akár a fürdőkádban is ülhetsz anyaszült meztelenül, ha képes leszek közben odafigyelni arra, amit mondani akarok és nem szakítasz félbe mindenféle hülye beszólással, mert ez most nagyon nem fér bele. – próbáltam megőrizni a nyugalmamat, mert ez most nem az a pillanat, amikor belebonyolódhatnék valami ostoba kis szócsatába, itt most minden perc számít, ha egyáltalán még esélye lesz cselekedni.

- Igen, itt felejtettem valamit… egy adósságot, ezt jöttem most törleszteni, te pedig azt kezdesz majd a kapott információval utána, amit csak akarsz, onnantól nem rám tartozik a dolog. – idegesen léptem közelebb, a szívem szinte már lassan a torkomban dobogott.
- Nem lenne szabad itt lennem… ha apám megtudja, hogy én voltam… vissza fog záratni… - csúszott ki a számon, de aztán gyorsan megráztam a fejem és elhallgattam. Nem, erről nem szabad tudnia. Erről sem. Basszus, voltaképpen a szabadságomat kockáztatom érte, és miért? Mert a lelkiismeretem nem hagyna élni ezek után, ha nem próbálnám meg figyelmeztetni.
- Bocs ez most kell… - ezzel kivettem a kezéből a poharat és felhajtottam a tartalmát, hogy egy kicsit meg tudjak nyugodni.

Néhány másodperccel később ismét összetalálkozott a tekintetünk, én pedig a poharat szorongatva igyekeztem összeszedni minden maradék lélekjelenlétem.
- Azért jöttem… hogy figyelmeztesselek. Nagyon nagy bajban vagy… legalábbis leszel, hacsak nem cselekedsz nagyon gyorsan. – vettem egy mély lélegzetet, ha már eddig eljutottam, most már nincs visszaút, beszélnem kell.
- Nem tudom, hogy milyen üzleteket bonyolítasz általában, talán jobb is, mert ügyvéd lesz belőlem hamarosan és kellemetlen lenne, ha tudomásom lenne bármi törvénytelenségről. Azt viszont most már sajnos tudom, hogy valami miatt nagyon szúrod az apám szemét, vagy az ügyfeleiét. – járkálni kezdtem a szobában fel és alá beszéd közben.

- Nagyjából egy órával ezelőtt meghallottam egy telefonbeszélgetést… apám beszélt egy Attkins nevű pasival… azt hiszem könyvelő… Arról beszéltek, legalábbis az apám, hogy reméli Attkins elintézte a hamis bizonylatokat és az utalásokat… fogalmam sincs hová, csak, hogy be akarnak vele sározni Téged. – egyre jobban szorítottam a poharat beszéd közben.
- Apa ügyvéd, az egyik legjobb, hisz tudod… úgy akar majd tenni, mintha egy informátortól kapott volna fülest és… tönkre tesz Téged. Legjobb esetben csődbe mész… és meghurcolnak… legrosszabb esetben pedig… le is csuknak. – suttogtam a végét.


 


Outfit: Katt

Éreztem, ahogy a félelem egyszeriben elkezd átalakulni bennem haraggá, jobban mondva inkább pokoli méreggé, miközben hallgattam Tyler mondandóját. Egyre csak közeledett és közeledett felém, én pedig már szinte láttam is magam előtt, ahogy egyszer csak elpattan a cérnám és irdatlanul képen törlöm a bunkóságáért.
- Komolyan Tyler? Hát beléd tényleg csak ennyi szorult? – egyszerűen fel s alá ingáztam a döbbenet és a düh között.
- Mond… te nem fogtad fel, amit az imént mondtam, hogy csak erre a gyermeteg bosszútervre futotta? Megpróbálom még egyszer, hátha most megérted. Ez nem pusztán egy vacak kis üzleti kavarás és nem csak az apámról szól. Itt nem a céged kerül leginkább bajba, hanem te! Valakit a jelek szerint sikerült annyira kiakasztanod… lehet épp egy féltékeny férjet vagy egy dúvad apát… – szúrtam oda azért egy kicsit, hátha végre észhez tér – hogy egészen odáig vetemedett, hogy le akarjon csukatni téged. Valaki, aki megbízva apámat megbújik és kivár, amíg te szép lassan eltűnsz a süllyesztőben! Tényleg azt gondolod, hogy erre válaszként tökéletes lépés, hogy megdugj és ezzel szúrj egyet apámon? Inkább erőltesd meg magad, kit sikerült annyira felhúznod, kinek szúrod annyira a szemét, hogy lefizesse a könyvelődet, megkörnyékezze ezzel az egésszel az apámat és tegyen róla, hogy neked véged legyen? – idegesen a hajamba túrtam, ám a kérdése egyszeriben belém fojtotta a szót.

Miért? Miért vagyok itt? Miért akarok neki segíteni? Jogos kérdés, viszont a helyzet az, hogy a választ igazán még én magam sem tudom.
- Mondtam már… ennyivel tartozom, amiért a múltkor segítettél rajtam. Nem hagyhatom, hogy veled is elbánjon… - megremegett a hangom, ahogy felidéződött bennem, mit tett ellenem annak idején.
- Beéred ennyivel?


 


Outfit: Katt

- Nos pontos adataim nincsenek, de vannak elképzeléseim. Nagyjából Vegas háromnegyedéről beszélgetünk, igaz? – vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
- Felszarvazott férjek, háborgó apák, bosszúszomjas testvérek, átvert és cserbenhagyott nők, és persze néhány féltékeny cégtulajdonos… elenyésző számban a többihez képest. – soroltam, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne. Most incselkedem vele? Bizony meglehet, de hát ő kezdte, nem én.
- És akkor ebbe még nem számoltuk a külföldi randalírozásaidat, csak az ittenieket… - tűnődtem tovább hangosan.
- Jesszus, könnyebb felsorolni a világon azt a kb három embert, aki kedvel téged, mint az ellenségeidet.

Nem hiszem el, hogy még mindig ezen a témán lovagol, amikor sokkal komolyabb problémákkal kellene most törődnie. Vagy ő tényleg egyáltalán nem fél a rá leselkedő veszélytől?
- Valóban az lehetne… egy horror regényhez. Szerintem hívd fel Stephen Kinget, ölne az ötletedért. – próbáltam összeszedni magam és határozottnak látszani, ám néhány megválaszolatlan kérdés azóta sem ment ki a fejemből. Miért akarok ennyire segíteni rajta? Miért nem hagyom, hogy apámék terve sikerrel járjon? Nem lenne tök mindegy számomra?

Meglepett a kijelentésével arról, hogy semmivel sem tartoztam neki, bevallom őszintén, tényleg nehezemre esik elhinni, hogy önzetlen jócselekedet volt részéről az az este.
- Szerintem pedig tévedsz, szó sincs ilyesmiről. Nem sok okot szolgáltatsz arra, hogy kedveljelek. Sőt, igazából egyet sem.


 


Outfit: Katt

- Ezredszerre mondom el, hogy azért vagyok itt, mert tartoztam Neked, és ezzel most egyenlítettem. Ez minden. – kit akarok valójában meggyőzni, őt vagy saját magamat? Őszintén szólva magam sem értem, tulajdonképpen miért is vagyok itt, miért vállaltam ekkora veszélyt, csak, hogy rajta segítsek. Talán azért, mert sosem bírtam elviselni az igazságtalanságot, azt pedig pláne nem, ha valaki ártatlanul került bajba, vagy szimplán csak a leendő ügyvéd énem kerekedett felül bennem, az nem hagyhatta, hogy némán figyeljem az eseményeket. Nem tudom. A lényegen mit sem változtat, hiszen itt vagyok, ő pedig már mindenről tud és még van ideje cselekedni, hogy elkerülje a katasztrófát.

- Ideje lenne mennem. – hisz apának bármelyik pillanatban feltűnhet, hogy egyszerűen csak felszívódtam otthonról, akkor pedig jönnek a telefonok, majd a számonkérés. Ha megsejti, hogy ide jöttem és figyelmeztettem Tylert, akkor pedig nekem végem. Őrjöngeni fog és biztos vagyok abban, hogy egy életre vissza zárat majd az intézetbe. Újra leszíjaznak majd, és teletömnek mindenféle nyugtatóval, amitől gondolkodni sem fogok tudni, nemhogy segítséget kérni. Nem tudnám még egyszer elviselni. Ez a gondolat hírtelenjében elsápasztott, a rémület pedig tisztán csillogott a szemeimben. Fogalma sincs, hogy mit kockáztatok miatta, de nekem sincs arról, vajon miért teszem.
- Meg… meg fogod tudni… oldani a dolgot? Nem… nem lesz bajod?


 


Outfit: Katt

Láttam, hogy ennek az egész témának csakis úgy tudunk véget vetni, ha beletörődőm abba, hogy ezúttal nagylelkű kíván lenni és eltekint az adósságomtól, így nem maradt más hátra, mint így cselekedni.
- Rendben, köszönöm, és igen, ezesetben akkor Te tartozol nekem. – végülis, ez sem rossz eshetőség, hiszen Ő egy befolyásos és gazdag ember, most az egyszer pedig ezt a hasznomra, pontosabban az ügyem hasznára is fordíthatom.
- Meg is mondom, hogy mivel tudnál törleszteni. Van egy alapítványom, a Második Esély Rehabilitációs Alapítvány, ami drogfüggőségben szenvedők leszoktatásán és pszichés utógondozásán dolgozik. Az a célunk, hogy miután végig csináltak egy elvonóprogramot az intézményünkben, ami ellentétben a többivel, humánus módszereket használ, nem pedig leszíjaz és elkábít… szóval azután egy pszichológus foglalkozik velük egyénileg és csoportosan is, hogy gyógyulhassanak a lelki sebeik is, aztán pedig segítünk a munkakeresésben, az önálló élet megkezdésében is. Egy éve alapítottam miután kieng… miután hazatértem külföldről. Ha törleszteni szeretnél, akkor támogasd az alapítványt, ahogyan csak akarod, pénzzel, felszereléssel, valami programmal, tudom is én. Ezzel te is egyenlítesz és a sajtóban is lejön, hogy mennyire jó ember is Tyler Christenson. Mindenki nyer. – vontam meg a vállam. Persze nem ragaszkodom hozzá, de ha már egyszer adva volt a lehetőség, akkor miért ne próbáljam meg?

A szörnyű emlékek hatására kezdett eluralkodni rajtam a pánik, éppen ezért szerettem volna minél hamarabb eltűnni a szeme elől, ám ő tartóztatni igyekezett.
- Nem… köszönöm nem, kocsival vagyok. – nem üthetem ki magam, a múltkor sem sült el valami jól.
- Ak… akkor jó. Reméltem, hogy… ezt mondod. – tényleg nem szeretném, ha baja esne, azt valahogy nem bírnám elnézni. Ezért is vagyok itt.
- Azzal neked nem kell törődnöd. – suttogtam lehajtva a fejem arra a kérdésére, hogy mi lesz velem, ha apám megtudja, hogy mit tettem. Pontosan tudom mi lesz, hogy hová fogok kerülni, neki azonban nem kell ezzel foglalkoznia.
- Tégy meg nekem annyit, hogy… változol, ne legyen hiába, hogy… - elharaptam a mondatom, majd gyorsan letettem a poharam az asztalra és szinte futva indultam kifelé a házból.


 


Outfit: Katt

Nem voltam elég elővigyázatos, most pedig aztán csak még jobban belesüllyedtem a slamasztikába, szinte már csak a homlokom látszik ki belőle. Nem elég, hogy kockára téve az egész hátralévő életemet, a szabadságomat és mindent, amit eddig sikerült elérnem, idejöttem, hogy még idejében figyelmeztetni tudjam a rá leselkedő veszélyről, szembe menve ezzel a tulajdon édesapám akaratával, most még ez is. Néhány másodpercig csak dermedten álltam előtte, próbálva kitalálni, mi volna most a legjobb lépés. Tagadhatnék, a képébe nevethetnék, hogy ennél sértőbb és ostobább feltételezéshez még nem volt szerencsém eddigi életem során, kikérhetném magamnak a vádaskodást, ám a tekintetéből úgy látom mindez felesleges volna. Tudja, még, ha nem is száz százalékosan biztos a dolgában, akkor is pontosan átlátna a színjátékomon, akkor pedig mi értelme az egésznek? És ha bevallom? Tökéletes ütőkártyát jelentene számára az apám és az egész családom ellen, pillanatok alatt elvehetné nem csak az ő, de az én jóhíremet is, ha kedve szottyan hozzá. Viszont, ha mégis bevallom neki… akkor legalább egyetlen ember lesz ezen a földön, akivel végre őszinte lehetek, aki megtudja mi történt velem, mit tettek apámék és aki talán, ha később bajom esne, vagy eltűnnék… talán tenne valamit. Vagy nem…
- Voltam… néhány hónapig… nagyjából egy évvel ezelőtt. – szólaltam meg végül halkan.
- Persze hivatalosan ez sosem történt meg. Sosem adagoltam túl magam, miután megtudtam, hogy az egész addigi életem hazugság, sosem kellett az életemért küzdenie egyetlen orvosnak sem, és sosem töltöttem hónapokat bezárva az elvonóra… - magamra erőltettem a tökéletes begyakorolt mosolyt, olyat, amilyet a szüleim mindig is elvártak tőlem.
- Külföldön voltam, tanultam és jótékonysági eseményeket szerveztem. – daráltam a már jól ismert szöveget.

Miután ólom súllyal ereszkedett rám a fájdalmas jövőkép, az, hogy mi minden vár majd rám, mikor apám megtudja mit tettem, egyszerűen csak el akartam menekülni, eltávolodni tőle amilyen messze csak lehet, ám Tyler ebbe nem nyugodott bele. Mire felocsúdtam a férfi utolért és a karomnál fogva maga felé fordított.
- Eressz el… kérlek eressz el… - próbáltam meg elhúzódni sikertelenül, közben pedig megjelentek arcomon az első könnycseppek.
- Ne nehezítsd meg még jobban… kérlek…


 


Outfit: Katt

Hogy meglepődtem-e? Nem is kicsit, hiszen legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Tyler Christenson csak úgy hagyja, hogy tovább lépjünk a drogos múltamon és úgy tegyünk, mintha soha meg sem történt volna, ő azonban mégis így cselekedett. Gyakorlatilag értésemre adta, hogy éljen továbbra is a hivatalos verzió, ezzel pedig sikerült teljesen megrengetnie bennem, az eddig róla kialakított képet. Lehetséges lenne, hogy félreismertem? Hogy sokkal, sokkal jobb ember annál, mint amilyennek általában mutatni szokta magát és amilyen hírek terjednek róla Vegas szerte? Valóban érdek nélkül cselekszik, és később nem fog majd emlékeztetni, hogy mivel tartozom neki cserébe a hallgatásáért? Nos, úgy hiszem ezt nem mostanában fogom majd megtudni, minden kérdésemre csakis az idő nyújthat majd megfelelő választ.
- Köszönöm. – motyogtam zavartan és talán egy egészen kicsit megkönnyebbülten is.

Hiába minden igyekezetem és kérésem, ahelyett, hogy elengedett volna, épp ellenkezőleg, Tyler váratlanul egészen közel vont magához és vigasztalóan átölelt. Más esetben egészen biztosan padlót fogtam volna a döbbenettől és fejtegetni kezdtem volna a miérteket és a hogyanokat, most azonban a félelem és a rettegés túl erős bennem ahhoz, hogy másra tudjak gondolni.
- Dehogynem… megoldom… kérlek… - hüppögtem erőtlenül, pillanatokkal később azonban már azon kaptam magam, hogy kétségbeesetten kapaszkodom belé és a mellkasába temetem az arcomat.
- Nem akarok visszakerülni… nem akarok – suttogtam remegve magam elé.
- Nem derülhet ki, hogy én szóltam…


 


Outfit: Katt

- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. – szipogtam, közben pedig csak még inkább erőt vett rajtam a remegés. A rettegés olyannyira eluralkodott felettem, hogy már nem voltam képes visszafogni magam, belegondolni a szavaim vagy épp a tetteim következményeibe, a gondolatok pedig szinte azonnal utat is törtek maguknak a felszínre.
- Nem tehetsz semmit… egyszer már bezárattak oda, bármikor újra megtehetik. Akkor a drogra fogták, holott csak attól rettegtek, hogy eljár a szám, hogy kitálalok a világnak a hazugságokról, amikben nyilvánosan élünk, képzelheted mi lenne most. Hisz már mióta ezzel tart sakkban az apám… hogy ha nem leszek jó kislány, nem tartom a látszatot, akkor visszakerülök és többé sosem jövök ki onnan. Gyámság alá helyeztet és örökre bezárva tart. – tessék, életem titka most bukott ki belőlem, mégsem voltam már képes tovább magamban tartani.
- Megint leszíjaznak majd…. és lenyugtatóznak… és elhitetik velem, hogy bolond vagyok. – újra zokogni kezdtem és még jobban kapaszkodtam belé.
- Nem tehetsz semmit… semmit…

Nem tudom miért meséltem el neki mindezt, hiszen pontosan tudom, hogy ugyan olyan tehetetlen az ügyben, mint én, és igazából nem is sok köze van hozzá, de valahogy mégis kijött minden.
- Ez csak akkor működne, ha a könyvelőre tudnánk fogni, akit megkent, hogy segítsen neki. Ha elhinné, hogy te fölé ígértél és visszaállt melléd… - istenem, ez undorító, kezdek olyanná válni, mint az apám.
- De ezt nem szabad. – nem, nem akarok ártani senkinek sem.

- Tényleg… tényleg mennem kellene… - nem tudom mikor tűnik fel otthon, hogy leléptem és mikor kezd el apám hívogatni vagy kerestetni az embereivel.
- Miért… miért vagy ilyen velem? – csak nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá. Továbbra is hozzá bújva néztem bele mélyen a szemeibe válasz után kutatva.



 


Outfit: Katt

- Apám befolyásos ember Tyler, és tudom, ne is kezdj bele, te magad is az vagy, viszont az ő kapcsolati hálója messzire elér. Pillanatok alatt képes ellehetetleníteni az egész életemet, ha úgy akarja, ebe pedig bele kellett törődnöm, hiszen sajnos már megtapasztaltam, hogy bármire képes. Ha nem játszom az ő szabályai szerint, egy csettintéssel képes elintézni, hogy újra bezárjanak, mondván, megint droghoz nyúltam. Elrejti a szobámban, vérmintát hamisít, lefizeti az orvosokat, akármi szóba jöhet. Akkor pedig többet nem fognak kiengedni. Megszerzi felettem a teljes gyámságot, az örökségemet, még azt is, amit a nagyiék hagytak rám, és eléri, hogy kivágjanak a jogi karról is, ahová annak idején épp miatta jelentkeztem. Mindenem odalenne Tyler, még az alapítvány is… - ezt pedig nem hagyhatom. Túl sokan függnek a segítségünktől ahhoz, hogy egyik pillanatról a másikra magukra hagyjam őket.
- Sokszor tettem már fel magamnak a kérdés, hogy vajon mi a hazugság ára, most viszont végre tudom a választ… pontosan ez.

- Csak kérlek, vigyázz magadra. – talán jobb is, ha nem tudom, hogy miként intézi el a dolgot, így is éppen eléggé belekeveredtem már a kettejük ügyébe, mégsem lettem volna képes csak úgy hallgatni az egészről. Vétkesek közt cinkos, aki néma, nekem pedig már így is épp elég dolog terheli a lelkem, nem bírtam volna el egy újabbal.

- Én is kedvellek téged. – magam is megdöbbentem a saját szavaimtól, de egyszerűen csak elő törtek belőlem. Nem értem miért, elvégre eddig nem sok okát adta annak, hogy így legyen, viszont azzal, hogy nemrég vigyázott rám és nem élt vissza a helyzetemmel, és a mostani viselkedésével, valamit elindított bennem.
- Többször kellene önmagadat adnod. – suttogtam, ám mielőtt még folytathattam volna megszólalt a telefonom, a kijelzőn pedig apám neve szerepelt.

Remegve vettem fel és szóltam bele.
- Szia papa… igen, bocsánat, de sürgősen be kellett mennem az alapítványhoz aláírni néhány papírt a jótékonysági esthez… persze semmi baj, csak megrendelő lapok és az engedélyek, amiket mondtál… igen, szerencse, hogy figyelmeztettél, különben el kellett volna halasszuk… A rendőrfőnök is eljön? Nahát, ez igazán jó hír… Igen, hazaviszek mindent, hogy át tudd nézni. Hamarosan otthon leszek. – lehunytam a szemeimet és próbáltam még nyugodtabb hangot magamra erőltetni.
- Én is szeretlek papa. – tettem le a telefont, amit aztán zsebre dugtam.
- Mennem kell… be kell menjek az irodába mielőtt még hazamennék… - hiszen kellenek azok a nyomorult alibi papírok.
- Légy óvatos. – valami felülkerekedett bennem és mielőtt még észbe kaphattam volna, apró puszit adtam az arcára. Utána összeszedtem magam és végül elhagytam a házat. Úgy érzem mi történetünknek még közel sincs vége.



 
Outfit: Katt