Zsepi. Orrcsepp. Még három takaró. Gyógyszerek. Tea. Sírkő, ja ez nem kell. A dolgok túldramatizálása inkább rám szokott vallani, de most Ben csinál úgy, mintha haldokolni. Pedig csak beteg, és nem, nem kanyarója van. Ez nem több egy megfázásnál, persze ő ezt máshogy látja. A mai nap folyamán többet rohangáltam a gyógyszertárba, mint egész hónapban.
- Jövök... - morogtam, és a lábammal berúgtam az ajtót. A kezem tele volt a hülye cuccaival, amiket őfelsége kért. Egy éve ilyenkor a kórházban feküdtem, de azóta szerencsére minden megoldódott. Magam helyett csak az egyetemmel végeztem, és most pultosként dolgozom. Valójában a diplomámmal kitörölhetem a seggem, de ez a kocsmai meló még mindig jobb az előző munkámnál. Egy irodában ültem egész nap, azt hittem, hogy ott kötöm fel magam.
- Mikor tervezel feltámadni? Lejártam a lábam. - Közben mindent felpakoltam az éjjeliszekrényre, ott már csak eléri.
- Megetesselek? - kérdeztem, de erre nem akartam választ kapni. A takarókat rádobáltam, aztán leültem a halálos ágyra. Az agyfasz kerülget, utálom amikor nem lehet vele semmit kezdeni. Csak úgy...van. Létezik. De basszus, még sajnálni sem tudom, mert ez egy MEGFÁZÁS! Félek, hogy nemsokára elkezdi bediagnosztizálni magát, de akkor esküszöm, hogy beveszek egy doboznyi Xanaxot.
Szeretem (le)ápolni, de most túlzásba esik ezzel a nagy szenvedéssel. Remélem, hogy hamar meggyógyul, mert ezt már nem bírom sokáig. Hozzábújni nem lehet, mert nem akarom, hogy belém szálljanak a hülye bacik. Igen, sajnos napok óta teljesen használhatatlan a férjem, talán ez is közrejátszhat abban, hogy miért vagyok ilyen ingerült.

Minden férfi életébe eljön az a pillanat, ami megváltoztatja az életét, ami olyan sorsdöntő, olyan lényeges, hogy képtelenség mellette elmenni ez pedig nem más, mint: A férfi nátha!
Úgy három napja tüsszentettem elsőre, majd rá másnap már a torkom is kapart, most meg 37 fokos lázzal nyomom az ágyat, úgy érzem utolér a pusztulat. Így hallhattak ki a dinoszauruszok is, elkaptak valami őskövület náthát, a férfi egyedek kihaltak aztán a nők, magukkal nem tudván mit kezdjenek haltak utánuk.
Már két napja a fürdőig se jutottam el csak ha sürgős, tovább nem halasztható problémába ütköztem, a zuhany egyértelműen nem ehhez tartozik. Valószínűleg bűzlöm, mint a pöcegödör, szerencsére nem érzek belőle semmit, mert be van dugulva az orrom. Másra sem vágyom, mint egy nagy tál csirkehús levesre, néhány takonyirtó pirulára és arra, hogy aludhassak, reggeltől estig és fordítva. Simon már most nehezményezi a betegségemet, szerinte szimulálok. Bezzeg, amikor Ő beteg, már papot hívat az utolsó kenetre.
- Feltámadni? Már itt a vég, fél fokkal magasabb a lázam, belülről égek ki, mint  egy villanykörte. - krákogom és egy jó adag szamárköhögésbe kezdek, ami csak nem akar elmúlni.
- Megtennéd? Meleg levest kérek, olyan aranyos csavart tésztával és sok-sok répával, de karalábét nem kérek, azt nem szeretem, köszi. - adom le a rendelést és kifújom az orromat. Egy egész rakat gyógyszert pakolt az éjjeli szekrényemre. A felét még életemben nem hallottam, a nevük valami kínai kiejtéssel vannak kitalálva, de mindegy, beveszek én mindent, csak ne purcanjak ki. Legszívesebben még kérnék egy plusz takarót, de már így is három van rajtam meg egy pokróc. A férfináthát nem szabad félvállról venni, igenis komoly dolog.
Melóba sem tudok menni pedig szeretnék, de ha már a fürdőig elvonszolni magam is kész küldetés, akkor dolgozni már egyenesen lehetetlen. Kutya a lábamnál szuszmákól és néha röfög álmában. Mióta ágynak dőltem azóta el se mozdult mellőlem. Nem vitás, a kutya az ember legjobb barátja, vagy Kutya is beteg lett és kidőlt, mint én.
- Úgy érzem magam, mint egy több napos vízi hulla.

Az elmúlt hetekben többször gondoltam már rá, hogy szétvarrathatnám a csuklóimat, és úgy nem látszanának a vagdosás nyomai. Csak hát lehet, hogy pont az ellenkezőjét érném el vele, mert a minták miatt mindenki a csuklóimat vizslatná. Ben-t még nem akartam erről kérdezni, mert igaz, hogy már jó sok idő eltelt, de ég a pofám, ha belegondolok, hogy mennyi idiótaságot műveltem akkor. Ég és föld amikor akkor volt, és ami most van. Remélem, hogy ez még sokáig így is marad.
- Te szegény, mindig is tudtam, hogy a férjem egy gyenge alomból került ki. - cukkoltam egy kicsit. - Megtarthatom a blökit? Vagy másra száll az örökség? - Még jó, hogy engem nem lehet megörökölni.
- Én meg csak egy répát akartam, de azt se kapom meg... - morogtam az orrom alatt. - Még valamit az úrnak? Kávé, tea, esetleg egy ágytál? - Persze az utolsó csak vicc volt, nem akarok neki ötleteket adni. A blöki természetesen most is vele van, ami több okból kifolyólag is szar ötlet. Egy, ezt asszem az állatok is elkaphatják, kettő, a kutyaszőrtől csak még jobban bedugul az orra. Dehát Ben mindig mindent jobban tud, ő a nagyokos. Ilyenkor olyan kurva hisztis, teljesen elBentelenesedik.
- Nekem mondod? A sok lépcsőzéstől olyan izmos combom lett, mint egy zsokénak. Mondjuk mindig is jó lábaim voltak. - vontam vállat vigyorogva. - Mindjárt jövök. - És ezzel el is indultam, vissza lefelé a konyhába.  Még most sem tudok valami jól főzni, de valamelyest sikerült azért fejlődnöm. A csavart tésztát én kiskorom óta rugótésztának hívom, mert úgy néz ki. Amikor legelőször említettem Bennek nem nagyon értette, hogy mi az istenről beszélek. A tészta mellett a répákat is gyorsan előkotortam, majd megcsináltam a levest. Szerintem tök jó lett, többször is megkóstoltam. Szokásom szarrá sózni, fűszerezni a kajákat, de most direkt ügyeltem Ben érzékeny ízlelőbimbóira. Kivettem a szekrényből a kedvenc tálcámat, hogy lássa milyen jószívű vagyok. Ezután pedig visszavánszorogtam az emeletre, néha majdnem orra esve a saját lábamban.
- Itt is vagyok. - Nem néztem az időt, de csak nem szerencsétlenkedtem túl sokáig. Ha valami innivalót is kért, akkor azt is hoztam a kaja mellé. Mindent lepakoltam az ágyra, majd bemásztam a beteghez.
- Szegény kicsi Benjamin. - vigyorogtam, miközben beletúrtam az izzadságtól összeragadt hajába. Ez más helyzetben még izgató is tudna lenni, de a taknyosság elég lohasztó látvány. Mindezek ellenére adtam egy puszit az arcára, de utána direkt, feltűnően megtöröltem a számat. - Fúúúj. - Még meg is borzongtam, s egyre nehezebb volt visszatartanom a röhögést.

Tudom, hogy csak cukkol, mindig azt teszi, bezzeg amikor ő haldoklik a náthától, akkor én hallgassak. Mondjuk vele ellentétben én meg is teszem ezt és ápolgatom lelkiismeretesen. Még akkor is amikor a takonytól már be se lehetett lépni a szobába. Az egész helyiség egy nagy bacitelep volt, de én mégis ott strázsáltam és lestem minden kívánságát. Ő meg mindent nehezményez, amikor a halálos ágyamnál egy kis adag levest kérek, cöh.
-A legkisebb nővéredre hagyom, okos is, szép is, jelenleg válófélben áll a férjével, kell majd neki egy kutya, megérdemli. - szúrok vissza én is kicsit. Azért a válóper kissé eltúlzott, mert nem áll ott a helyzet, csupán sok a feszkó, de minden házasságban van ilyen. Nálunk 0-24-ben megy a fesztivál, ez a normális, mármint a mi részünkről. Ha egy napig nem veszekszünk, akkor ott már komolyabb baj van.
-Ebben a sorrendben jöhet minden, bár az ágytál azt hiszem még korai, MÉG. - Köhögöm és közben trombitálva orrot fújok. Utálok beteg lenni, ez valami förtelmes időszak, tartson egy-két napig vagy egy hétig. Tök mindegy, mert szar így is, szar úgy is.
-Akkor a szexi, izmos virgácsaiddal hozhatsz is nekem levest - vigyorodom el. Bár a pimasz vigyor most inkább had ne mondjam meg milyen hatást kell feldagadt, vörös orral, könnyes szemekkel. Még jó, hogy nincs tükör a szobában. Az kéne még, hogy egész nap nézhessem a totál lestrapált fejemet. Bár türelmes vagyok, mint egy birka, de azért csipkedhetné magát azzal a levessel. Mire végleg elunom a várakozást és lassan bekómálok a gyengeségtől megérkezik a gőzölgő levessel, aminek sajnos nem érezhetem az illatát. Bár Simon főztjeire emlékezve lehet jobb is, hogy nem nagyon érzek ízeket, szagokat meg pláne nem. A lényeg hogy hasson és kikerüljek ebből az állapotból.
- Még, hogy fúj, hah, még így is lehengerlően jóképű vagyok - fintorgok és kanalazni kezdem a levest, ami lehet akár iszapízű is, én nem érzek belőle semmit, csak azt a kellemes meleget a gyomromban az első pár kanál után.
- Majd akkor fújogj, ha te is megfertőződsz és eszembe se jut majd puszit osztogatni - mormogom. - Egyébként meg van kedved megnézni velem egy filmet? - kérdezem meg váratlanul. De nem csoda, ha beteg vagyok akkor csaponganak a gondolataim, nulla értelemet lehet bennük találni.

Ilyenkor mindig elunom az életem, mert amikor Ben beteg, semmit se lehet kezdeni vele. Hisztis, fáradt, és átmegy rabszolgahajcsárba. Ördögi kör ez, mert így nem nem tud megtudni, amitől én leszek elviselhetetlen, és ez veszekedésekhez vezet. Igaz, hogy fordított helyzetben én még jobban ugráltatnám, de az teljesen más. Bennek hosszabbak a lábai, ergo ugyanazt a idő alatt teszi meg, és kevésbé fárad el.
- Legalább náluk még áll valami... - sóhajtottam. - Amúgy ők még mindig ikrek, és kiakadna, ha a kisebbik nővérnek neveznéd. Szerintem neki nem egy kutya, hanem egy jó nagy adag whisky kéne. - Lehet, hogy köcsögség, de egy kicsit jó érzés, hogy most nem az én életem van romokban, hanem a nővéremé. Örülök a tökéletességnek, a békének, és hogy most kivételesen nem minket kell sajnálni.
- Eeeeeh, várd már meg amíg kimegyek. - Teleköhögi a szobát bacikkal, erre a testnedvére most egyáltalán nincs szükségem. Inkább gyorsan ott is hagytam Bent, és megcsináltam a levesét. Régebben azzal akartam megszívatni, hogy a kajáját teleszórom csípőspaprikával, de összekevertem az adagokat, és végül én ettem belőle. Ja, karma.
- Nem rossz, de lehetne jobb is. - cukkoltam. Igen, még ilyenkor is rohadt helyes, és rá is másznék, de akkor meg az lenne a baja. Vagy nem, ki tudja...néha olyan perverz.
- Jól van már. De az teljesen más helyzet, olyankor legalább tudod, hogy hol a helyed. - vigyorogtam. - És egyébként se bírnád ki, hogy ne érj hozzám. - vontam vállat. - Aha, de nehogy bealudj. - Általában én alszom el hamarabb, de ez most nem számít. - Remélem a filmnézéstől hamarabb meggyógyulsz, és utána csinálhatunk valami izgalmasat, mondjuk gyereket meg ilyenek. - Közben felkaptam a laptopomat a földről, remélve hogy ez a képernyőméret megfelel őfelségének. - Mit nézzünk? Bármi lehet, kivéve horror. - Igen, mert most beteg, és nem tudnék hozzábújni. Odatoltam neki a laptopot, válasszon ő. Én meg Ben-től a lehető legtávolabb dőltem el. Tényleg jó lesz, ha nem alszom el, mert akkor automatikusan a karjaiban végzem, és arra kelnék, hogy ott liheg, mármint köhög a nyakamban.[/color]

A kutyás dolog egyértelműen poén. Sajnálom a nővérét és teljesen át tudom érezni, amin keresztül megy. Ez a hülye a poklok poklát is megjáratta velem. Azt hittem megfog halni, hogy abból nincs kiút, aztán újra kellett dolgoznunk a házasságunkon. Persze az elején azt se tudtam, hogy ez valaha is újra működhet. De működik és nincs nap, hogy ezt ne érezném. Bár az őrületbe tudjuk egymást kergetni, de ez mindig is jellemezte a kapcsolatunkat.
- Szerintem oda a jó nagy adagnál több kell, egy whiskey üzem - gondolkodom el, de köhögésbe fullad a nagy elmélkedés. Hurutka nem hajlandó elengedni pedig én igazán szívesen megválnék tőle.
Már pár napja leverten fetrengek és azt várom, hogy Simon mikor jön be szkafanderben, hogy úgy hozza a leveseimet és gyógyszereimet. Irtózik attól, hogy elkapja a nyavajámat.
-Ennél jobb? - mutatok a testemre, ami persze nem csoffadt össze attól, hogy bacik százai kínoznak belülről.
- Én ne bírnám ki? Jusson csak eszedbe, hogy simán önmegtartóztatom magam, már volt rá példa és királyul helyt álltam.
Azért annyira királyul nem, de, amíg Simon irtózott attól, hogy megérintsék, nem volt más választásom, mint a sok hideg zuhany, a zsebhoki és az, hogy emellett egy igazán jó támasz legyek a számára.
- Persze, mert az úgy működik, hogy az ember megnéz egy filmet és bamm, már semmi baja - forgatom a szemeimet. - Nehogy vígjátékot keress, a röhögéstől köhögő rohamot kapok. Legyen inkább valami sci-fi, azok jók.
Legszívesebben horrort nézetnék vele, csak, hogy lássam amikor betojik valamitől. De azt hiszem most még ez se szórakoztatna igazán. Jó lenne ha a nyavajám visszavonulna végre.
- Kérsz levest? - kínálom fel a bacilusokkal teleköpködött löttyöt a számára, de már előre látom, hogy grimaszolni fog. Bezzeg Kutya, na ő azonnal felkel, hogy éljen az ajánlattal.
- Te nem kapsz, már így is dagi vagy - nézek a kutyára, de az tovább könyörög. - Nesze, te. - Ledobok a számára egy répát, amit fura mód imád.

- Az másra is ráférne. - most kivételesen nem magamra gondoltam. - Talán fertőtlenítené a torkod, de asszem csak bor van a hűtőben. - Esetleg pezsgő, passz. Amióta visszataláltam önmagamhoz, már nem veszek olyan sűrűn piát. Ez nem azt jelenti, hogy sosem iszom, csak ritkábban. Bárcsak tényleg egy pohár whiskey-től meggyógyulna Ben, és végre kikelne az ágyból. Nem a helyszínnel van a probléma, hanem az állapotával. Isten irgalmazzon neki, ha elkapom tőle a betegséget, mert akkor kinyírom.
- Ennél nincs jobb. - mértem végig, majd drámaian felsóhajtottam. Igen, és nem kezdhetek vele semmit, ezt a szívást. - Mindig fel fogod hozni, ugye? - Nem ér ezzel jönni, de végül is igaza van. Jó, ő tovább bírná, mint én. - Legközelebb meghalok és rámászhatsz a hullámra. - kacsintottam rá vigyorogva. Tudom, hogy nem szereti ha ilyennel viccelek, de az ágyon haldokolva nem tehet ellene semmit. Ez az egyetlen előnye a betegségének. Bármit mondok vagy teszek, büntetlenül marad. Persze csak akkor, ha nem megyek túl közel, hm.
- Nem, nem így működik, de addig sem a krákogásra és a taknyodra gondolsz. - vontam meg a vállam. - Akkor Star Wars! Ahh, melyikben vannak azok a hörcsögkacsák?! A Jedi visszatér? Imádom azokat is szarokat, bárcsak léteznének. - Porg, porg, ez lett az életem. Imádom őket. - És már meg is kerestem a filmet, amit a nagy kapkodásban alig bírtam elindítani.  
- Brrr, nem! - még öklendezést is szimuláltam, hogy lássa az undorom. Inkább hamburgert ennék, de nincs kedvem rendelni. Helyette Ben mellé kuporodtam, így a laptop az ő lábára került.
- Ben! Tényleg túl húsos, ne etesd. - szóltam a debilre. Persze azt nem tettem hozzá, hogy én ma már egy egész szendvicset adtam Kutyának. Jobb, ha nem tud róla.
- Remélem hamar meggyógyulsz, mert vettem neked valamit, de amíg zombi vagy nem kaphatod meg. - próbáltam a filmre is figyelni, de Ben nyakának a csókolgatása most eléggé lefoglalt. - Tuti, hogy tetszeni fog, de nem árulom el, hogy mi az. - Megérdemli, mert simán elhagyhatott volna a hülyeségeim miatt, de nem tette, és ezt sose fogom tudni neki eléggé megköszönni.

Magamban fontolgatni kezdtem a szeszes kúrát, de végül elvetettem. A bor ide nem valószínű, hogy jó lenne, és azért már nem fogom Simon-t futárnak nézni, hogy hozzon egy jó erős gin-t vagy whiskey-t.
- Majd magától távozik a göthösség - legyintettem, de végszóra szamárköhögésbe kezdtem és vagy egy percig az oxigén után rimánkodtam két fulladás között.
- Vagy mégse... - dörmögöm csalódottan. Ez a vírusos baci úgy ragaszkodik hozzám, mint Simon a jobb napjain, csak ez inkább megfojtani akar, Simon meg...de nem, legtöbb esetben ő is fojtogatni akar.
Már majdnem nevetésben török ki, pedig tiltom magamtól a tevékenységet, hisz rögtön köhögéssel folytatom. Most viszont mire nevetnék sikerül elkomorodnom. Rendben, én hoztam fel a témát, de a halála nem játék, nagyon nem. Szenvedett és én vele szenvedtem. Amikor az ürességen kívül nem érzett semmit, akkor belül kissé én is vele haltam.
- Rohadtul nem vagy vicces - morgom. Azt hittem akkor végérvényesen elveszítem és az életem többé fabatkát se ér majd.
A film választásától felnyögök, bármit csak a Star Wars-t ne, de amikor felcsillan a szeme a bugyuta kis dögök említésétől, megenyhülök és beleegyezem a filmbe. Oda vackolódom szorosan hozzá. Meleg a bőre és kellemes illata elbódít.
- De hát nézd meg hogy néz rám, van szíved nem tele zabáltatni? - szörcsögök egyet. Ez a kutya szerintem feneketlen gyomorral rendelkezik. Simon meg hiába adja az ártatlant, hogy ő nem eteti semmivel, mert ma is egy akkora szendviccsel trappolt be a kutya, hogy nem látszott tőle a feje.
-Ajándék? Kérem, kéreeeem. - dörgöltem az orromat borostás arcához. A csókokat halk, szörcsögéssel vegyülő nyögéssel fogadom. Bár én benne lennék a buliban, kicsi Ben-t kiütötte a nátha. Ettől viszont a kényeztetést még nem kell megvetnem.
-Benned egy egész gonoszok szövetsége bújt meg, tudod, hogy nem vagyok türelmes típus, mondd el! - böktem meg az oldalát az ujjammal. Szeretem a meglepetéseket, amiket tőle kapok, megtanultam értékelni az efajta gesztusokat mióta mellette élek.

Épp vitába szálltam volna vele, mert a 'magától elmúlik' jó nagy faszság, de Ben megelőzött. Vagyis inkább a köhögése. Már komolyan azon gondolkoztam, hogy beviszem a kórházba. Nemrég tettem le a jogsit, és bár próbálom titkolni, de még mindig be vagyok fosva a vezetéstől. Nem baleseteztem, de a nagy forgalomban néha szoktam bizonytalankodni. Sajnos Las Vegasban kevés olyan hely van, ami nincs zsúfolásig tele autókkal. Saját kocsim még nincs, néha Grace kölcsönadja a sajátját. Akarok majd venni egyet, de azt is titokban, mert félő, hogy Ben beakarna szállni a fizetésbe.
- Ehmm...ja, látom. Nem vágom, hogy ezt hol nyelted be. - Én sokszor félmeztelenül mászkálok az udvaron - télen -, és nincs semmi bajom. Jó, máskor meg remegek a láztól, de az már egy másik történet.
Ahogyan arra számítottam is, Ben nem igazán vette a poént, amire először csak egy nagy sóhajjal reagáltam. Nekem is rohadt nehéz volt, mire kimásztam a gödörből. Először azért utáltam magam amit magammal tettem, aztán meg amiért Ben-t is megbántottam. Jó sokáig nem is értettem, hogy miért nem lép le, keres valaki olyat magának, aki nem ennyire balhés, és meg is érdemli őt. Biztos voltam benne, hogy megbánta amiért rossz emberhez ment hozzá. A nővéreim és a haverjaim végül az agyamba verték, hogy ezt Ben is akarta. Mármint ő döntötte el, hogy marad, senki se szorított pisztolyt a fejéhez. De ez már a múlt. Megtanultam róla beszélni, mégha ezen a fura, morbid módon is. Igyekszem elérni, hogy Ben is valahogy...lazább legyen, amikor előkerül a téma, de nem eddig nem jártam túl sok sikerrel.
- Egy kicsit sem? - kérdeztem, de közben bocsánatkérően néztem rá. Az elégedetlenkedésén elvigyorodtam, ez van. A Star Wars a legjobb, lehet egy porg plüssállatot kellett volna neki vennem.
- Igen, mert a leves tele van mindenféle biszbasszal, ami rámegy a répára. - Az én szendvicsem az más, meg hát én akarok lenni a jó gazdi, aki mindent megenged. Ben maradjon csak a szigorú, béna fajta.
Talán nem kéne csókolgatnom, mert én is megbetegszem, plusz most az illata sem a legjobb, de nem bírtam ki.
- És mi lesz, ha mégsem? - vigyorogtam. Már az első porg jeleneteknél jártunk, olyankor azért a filmre is ránéztem. - Nem árulom el. Ha meggyógyultál megtudod. Most én vagyok az ajándék, kibonthatsz. - böktem vissza.

- Iszonyat finnyás vagy, mondtam már? - nevetek fel szörcsögve, hörögve. Most már aztán tényleg rendbe kell jönnöm, mert ez nem állapot. Egy jóízűt sem tudok nevetni anélkül, hogy fulladás veszély ne fenyegetne. Azt mondják a nevetés gyógyír, hát én úgy érzem inkább valami gyilkos kapszula.
A film nem igazán köt le, szeretem a sci-fit, tényleg, de ezt az egyet nem, ennél még a Star Trek is jobb.
- Ne csináld már, itt fekszem a halálos ágyamon egy csomó porggal a képernyőn pornó helyett és még az ajándékomat sem kapom meg? Te tényleg kegyetlen vagy - szörtyintek és duzzogást mímelve elfordulok tőle. Még arra sem reagálok azonnal, hogy őt kibonthatom. A csomagolása nem túl extra és kibontanom sem volna túl nagy feladat, de még lehet belefulladnék az akció közepébe, az meg aztán szégyen lenne a férfiasságomra.
- Szíves örömest kibontanálak szívem, de azt hiszem ez is marad gyógyulás utánra - fintorgok.
Voltam orvosnál, felírt minden vackot, amit lehetett és nem volt éppen betiltott cucc, de eddig nem sokat segítettek. Dokihoz is csak azért mentem el, mert Simon elráncigált. Azt mondta, hogy már nem bírja nézni a csoffatt képemet, ahogy pörkölődöm a láztól. Valahol megtudom érteni, ha ez a jobbik profilom, akkor milyen lehetett a korábbi? Fúj!
- De te kibonthatsz engem, csak szólok, kb semmi sincs rajtam - húzogattam a szemöldökömet incselkedően. Rohadt önző dolog lenne azok után, hogy levest készített, furikázott, leste majdnem minden kívánságomat, még arra is megkérni, hogy vegye már kezelésbe a sajgó részeimet. De önző rohadék vagyok és ezért mégiscsak felvetettem az ötletet. Tudja, hogy fordított esetben én magam is körbeugrálnám. Ezért egy kicsit még a bűntudatom is csökken a kihasználásától.
- Ezek a kis szütymütyök - mutatok a képernyőre. - Nem is aranyosak, egész bizarr a szemük. Kapcsoljunk el vagy tegyük izgalmasabbá a filmezést vagy esetleeeeg....add ide az ajándékomat! - nézek rá szépen pillogva, mint ahogy Kutya szokott kunyerálni a bolognaimból. Bár a táskás szemeim és madárfészek hajam nem biztos, hogy az én javamra billentik majd a mérleget.

- Hááát...úgy vagy százszor? De ez hülyeség, mert ha finnyás lennék, akkor nem mentem volna hozzá egy ex-katonához, akinek az öldöklés volt a dolga. - közben fintorogva hallgattam a nevetését, várva, hogy mikor csap arcon egy köhögőroham. Néha, na jó, általában túlreagálom a dolgokat, mert valójában sose tudnék undorodni. Bentől. Sokszor megfojtanám, lerúgnám az emeletről és a többi, de alapjáraton imádom. Még így, taknyosan is.
- Pornó, mih? Majd azt nézek este, de egyedül. Te megfulladnál, na meg nem bírnám ki, hogy ne másszak rád. Sajnálom. - sóhajtottam a számat lebiggyesztve. - De legalább jóképű kegyetlen. - tettem hozzá vigyorogva. Türelmetlen vagyok, nehéz megállnom, hogy ne áruljak el valamit az ajándékáról, de nem szabad. Jobban fog neki örülni, ha az elején titkolózom. - Naaa. - jó sokszor megbökdöstem, hátha újra felém fordul.
- Milyen kár, de én járok vele a legjobban. Rám csöpögne a sok takony, miközben felettem hörögsz. - Kivéve, ha én lennék felül. Ah, szép álmok, amik most olyan messzinek tűnnek.
- Lássuk csak...mit szólnál ahhoz, hogy nem? - vigyorogtam. Így is eléggé haldokol, és bár szívesen ráugranék, várnom kell. Ennek ellenére a kezem már a hasát simogatta, ennyi azért belefér, nem lesz tőle nagyobb baja.
- Baszki, ilyenkor hisztisebb vagy, mint én. Pont ez az aranyos bennük, a szemük! Az ajándékod nincs a házban, nem is tudnám most odaadni, szívás, Bencica. - De ha itt lenne, akkor se hoznám be a szobába. - Betehetek más filmet, vagy nézheted ahogy kiverem magamnak, de te maradsz a helyeden. - Szeretek főnökösködni, és még jobban élvezem amikor Ben nem tehet ellene semmit. - Vagy megmasszírozhatlak, biztosan fáj a hátad a sok fekvéstől...és rinyálástól. - a nyakát eleget zaklattam, ezért most áttértem a fülcimpájára, amit megharaptam. A fülétől talán nem kapom el a betegséget. - Van még egy másik ötletem, ha esetleg az előbbiek nem elégítenék ki az igényeidet. - Csak ahhoz fel kell kelnem, de belustultam.

- Azt hittem buksz a katonákra, tudod, szexi, kigyúrt felsőtest, erős akarat - kacsintok rá vigyorogva. Bár nem szívesen emlékszem a katona éveimre, de tény, hogy sok mindent megváltoztattak bennem. Talán, ha nem mentem volna "öldökölni", ahogy Simon mondja, már nem is lennénk együtt, nem kértem volna meg a kezét és most valahol teljesen más helyen lennénk mindketten. Anyám kedvenc mondata, minden okkal történik. Valahol talán igaza is van, Simonnal találkoznunk kellett és muszáj volt, hogy elmenjek, a magam és az ő érdekében is.
- Önző vagy és egy percig se reméld, hogyha elkapod ezt a szart, akkor majd megkegyelmezek neked, cölibátusban fogsz kinyiffanni, nem pedig nátha által - húzom fel az orromat sértődötten.
- Igen, ez az egy a te oldaladon áll, ennyi év után se tudom levenni rólad a szemem.
Ez pedig mondhatom, hihetetlen. Azt mondják a házasság tönkre teszi a kapcsolatot, én valahogy nem így tapasztaltam. Csak még inkább megőrülök érte.
- Még akkor is kívánni foglak ha szottyadt, ráncos mazsola segged lesz - vigyorgok rá, mert tudom, ez biztos felbosszantja majd. Simon kissé hiú, még ha tagadja is.
- A takony csak járulékos mellékhatás - szortyintom. - Beteg vagyok és még csak nem is akarod, hogy egy kicsit élvezzem bacikóros pillanataimat.
De szavai ellenére kezei útnak indulnak, amitől életre kell bennem az ösztön, hogy leteperjem. Mit tehetek ellene? Az ősember már csak ősember marad, Simon egyetlen szerencséje, hogy ma már bunkós bot helyett mobiltelefonnal járkálnak a szerelmes férjek.
Látványosan duzzogok, de nem húzódom el a kutakodó kezeitől. Forró leheletétől megborzongok. Betegség ide, betegség oda, rohadtul nem lettem kevésbé kanos. Simon olyan hatással van rám, mint valami erős drog. De ebben az esetben nem kell és nem is akarok leszokni róla.
- Azt csinálsz amit akarsz, nézni is szívesen nézem, de ha van valami, ami nekem is élvezetes, akkor ki vele, ne tartsd magadban.
A kezem kutakodva a mellkasára simul és közelebb húzom magamhoz. az illata kellemes, férfias. Még a bedugult orromon keresztül is bizsergeti az érzékeimet. Remélem én nem vagyok eléggé leharcolt ahhoz, hogy elmenjen a kedve tőlem.
- Újra el akarlak venni - csúszik ki a számon. Ezzel már többször is eljátszottam, de eddig még soha nem mondtam el Simon-nak. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy ha lehetne minden évben elvenném újra és újra.
- Hozzám jönnél megint?
Komollyá válik a hangom. Rohadtul szívesen átélném újra amikor igent mond nekem, és a nászéjszaka se volt kutya, khm.

- Ahh, az egyenruha kurva izgató, meg az is, hogy tudsz verekedni stb, de a gyilkolós rész nagyon nem indít be. És az izmok...kissé elpuhultál, amióta nem a terroristákat, hanem Kutyát kergeted. -  vigyorogtam és belecsíptem a bicepszébe. Természetesen nem lötyög rajta a bőr, Ben ugyanolyan izmos, mint régen. Csak hát az egója. Asszem rossz hatással vagyok rá, eltanulta tőlem a nagyképűséget. - Nem mehetek hetente edzeni, mert akkor izmosabb lennék nálad. - Áh ennek nem áll fenn a veszélye. Úgy néznék ki mellette, mint egy szétkokszolt Törpapa.
- Nem hőmérőznél meg? Mint ahogy a kutyákat is szokták? - vonogattam a szemöldököm vigyorogva. Ehehehe, tudom hogy hazudik - Én, veled ellentétben, tudom, hogy hogyan vegyelek rá dolgokra. Meztelenül mászkálnék egész nap a házban, aztán rögtön nem bírnál magaddal. Egyszerű lélek. - Nem hibáztathatom, túl jó és ellenálhatatlan a seggem.
- Aww, Ben. Így nem fogom kibírni... - pedig meghalna, ha most ráugranék. - Mazsola?! - na, ennyit erről. - Sose lesz "mazsola", majd botoxoltatom. Pff. - Csináltatok új segget, nem érdekel. Mindjárt ráülök az arcára és meglátjuk, hogy akkor mennyire fog mazsolázni.
- Ne beszélj takonyról az ágyban. Már elnézést, de tettem be filmet, főztem neked levest, egész nap fel-le járkálok a házban, teljesen beálltak a lábaim. - Ez az, Ben olyan hálátlan és kielégíthetetlen. Szerencsére a simo(n)gatást hagyta, és nem hisztizett tovább. Mivel a film valószínűleg off, őfelségének köszönhetően, így nem is törődtem vele. Csak egy pillanatra csúsztattam az ujjaimat a nadrágjába, aztán rögtön ki is húztam őket, miközben folyamatosan vigyorogtam.
- Oh, pedig pont az a lényege, hogy magamban tartsam és csak néha húzzam ki. - és már el is kezdtem felülni, hogy megkeressem a fiókot, de Ben újabb megszólalása szószerint visszarántott az ágyra. - Ez..ez gyors váltás. - Enyhén szólva meglepődtem.
- Ez lehetséges egyáltalán? Nem kell ahhoz először elválnunk, hogy újra összeházasodjunk? - értetlenkedtem, mert ez rohadtul nem az én asztalom.
- Bárhol és bármikor. - közöltem végül mosolyogva. - Meghívhatnánk most a te rokonaidat is, úgy is hiányzik már egy jó kis tömegverekedés. Téged is simán lenyomnálak. - És ezzel rá is feküdtem Benre, győzedelemittasan vigyorogva, mintha nagy eredmény lenne az ágyra nyomni egy olyan embert, aki alapból fekszik. A mozdulat következménye az volt, hogy konkrétan lerúgtam a laptopot az ágyról. Sebaj, veszünk újat. - Tanultam a hibáimból, most olyan bilincset kapsz, ami a helyeden tart. - Ja, mert Bennek szokása minden jó dolgot eltörni vagy szétszakítani. - Az volt a tervem, hogy keresek valamit a fiókban, ha már te használhatatlan vagy, de ez az esküvő dolog elbizonytalanított. - Két dolog van amitől rögtön feláll: Ben random kedvességei, és ha agresszív. Szóval a két véglet. Nem is értem, hogy hogy csinálja.

Felháborodást színlelek, de azért tagadni nem tudnám. Már nem nézek ki úgy, mint régen. Nem rohan a sarkamban a halál, nem robbantják szét a fejem, ha nem figyelek oda ez pedig adott annyi nyugalmat, hogy ne minden nap járjak edzőterembe. Hetente egyszer-kétszer, ha kedvem támad el megyek. De nem hajt túlzottan a tettvágy, hogy agyon gyúrjam magamat. Viszont még így sem nézek ki puhánynak. Az kéne még!
- Ez kérlek, apu test, harminchoz közel, sok férfi szenved ebben a kórságban - forgatom a szememet szórakozottan. Igen, lassan közelítek a harminchoz, de azért a sörhas nem fenyeget. Ha annyira elhanyagolnám magamat, én kérném, hogy lőjenek le de mihamarabb.
-Dugjak fel neked egy botot a seggedbe? - vigyorgok rá kajánul.
- Nem vagy te kicsit elszállva magadtól? - vigyorgok. De tény, ami tény, van mire elbíznia magát. Napról-napra egyre szexibb. Imádom minden porcikáját, és az évek alatt, amiket együtt töltöttünk, ez az érzés semmivel sem lett kevesebb. Lehet nincs sok olyan pár, akik házasság után is úgy oda vannak a másikért és kívánják egymást, mint mi, de ez pont így jó.
- Botox? - fintorgok. - Én aztán nem harapok bele egy mű seggbe! - háborodok fel Az eszünkbe sem jut, hogy milyen abszurd dolgokon veszekszünk. Ha lenne annyi eszem, már röhögnék, de nincs, mint tudjuk, így durcás képet vágok és Simon ugyanígy. Még, hogy botox, hah!
- Jaj te szegény, gondoskodnod kell a beteg férjedről, hogy meg ne sajnáljalak - nyújtom ki rá a nyelvem. Igen, én is tudom, ő is tudja, hogy marhára hálás vagyok azért, amit eddig tett értem. De jó szívni egy kicsit egymás vérét. Nálunk ez mindig így ment. Sosem a békés, aranyos, cuki-muki párkapcsolat minta példányai voltunk.
A filmet már egyikünk sem nézi, de nem véletlen, engem eddig sem érdekelt, Simon figyelme pedig igen könnyen elterelhető a megfelelő módszerekkel.
A kétértelmű szócsatát elég hamar felváltom egy képtelen ötlettel, ami láthatólag durván meglepi őt. De most mit csináljak? A meglepetések embere vagyok és a hülye helyzeteké is. Hibáztassa a szüleimet, akik megcsináltak.
Megrántom a vállam.
- Fogalmam sincs, de úgy tudom házasság megújítás létezik - gondolkodom el. - És én minden évben megakarom újítani, tudatni akarom veled, hogy tudom, hogy a legjobb döntést hoztam meg, amikor megkértem a kezed - mosolygok Hát ez durván nyálasra sikeredett, ezért később halálra fog cikizni, de most gondolom nem ez az első dolog, ami az eszébe jut.
- Tömegverekedésre vágysz? - röhögök fel és magamra rántom.- Ha arra vágysz, hogy lenyomhass, ahhoz kelj fel korábban, drágám - nyújtom ki rá a nyelvem.
A családom meghívása nem a legbriliánsabb ötlet, ami kipattanhatott a fejéből, de végül is a nővéreim talán eljönnének, még anyámat is megkockáztatom, végül is ki tudja. Talán már túllépett azon hogy mennyire nem voltam az a tökéletes fiú gyerek, akire annyira vártak apámmal.
-Te és egy bilincs meg egy ágy, ha tovább folytatod, takony ide, takony oda, leteperlek - közlöm vele komolyan, mert így is van. Rohadtul nem az önuralmamról és türelmemről vagyok híres. Hogy megvárjam a gyógyulást miközben itt fekszik rajtam és piszkál, ugyan, ezt nem lehet sokáig bírni basszus!
- Keress a takaró alatt, biztos vagyok benne, hogy találsz ott valamit, ami rohadtul a segítségedre lesz - fújok ki egy visszatartott levegőt. Rohadtul beindít ez a srác, amikor ilyen édes. Bárhol és bármikor újra hozzám jönne..Azt hiszem annál már lehetetlen valakit jobban szeretni, mint amennyire én szeretem őt. Magamhoz rántom és megcsókolom. A francba a bacikkal ha kell egy hónapig ugrálok körülötte, csak csókoljon vissza!

Hiába az egyenruhák iránti vágyam, az lett volna a legjobb, ha Ben sose megy el katonának. Féltem, hogy meghal, na meg azóta rohadt nagy lett az egója. Mintha én nem is tudnék verekedni, hö. Mondjuk a seregbe akkor se lépnék be, ha muszáj lenne. Ez a halál dolog nekem nagyon nem pálya, valószínűleg az első öt másodpercben lelőnének.
- És most szólítsalak apunak? Ez nagyon perverz. - vigyorogtam. - Ha lassan úgy fogsz kinézni, mint egy terhes nő, akkor szólíthatlak a feleségemnek? - Hülyeség, Ben egyáltalán nem kövér, de ha még az is lenne az se bánnám. Végül is sok zsírban sül a jó virsli. Egyébként is, én akkor vagyok boldog ha ő is az. Szóval ha medvéskedni akar, akkor hajrá.
- Ha már mást nem tudsz... - sóhajtottam szomorúan. Idő közben elkezdett egy nagyon jó kis terv megszületni a fejemben, habár ennek ő annyira nem fog örülni. Ehehe. - De, igen. Jó a testem, a házam és a nőm is. - röhögtem fel. Gonosz dolog ilyenkor basztatni, de ő kezdte. Vagy talán nem is, de ez most nem számít. Legalább elterelődik a figyelme a betegségről, és ezzel együtt a drámázásról is.
- De gondolj beleeee. Még nagyobb és keményebb lenne. A számat is feltölthetném. Na? - Tudom, hogy így is tök jól nézek ki, és amúgy is csak hülyülök. Ben most rinyál, de szerintem fel se tűnne neki a különbség. - A-a. Nem gondoskodnom kell róla, hanem babusgatnom. Óriásbébi vagy. - Akit szeretek, de ilyenkor szörnyű tud lenni. A könnyű beszélgetés hamar valami egészen másba fordult, de nem bántam. Meglepődtem, az igaz, mert mindenre számítottam, csak erre nem. Jó volt az esküvő, de a nászút volt a kedvencem.
- Mert te ilyen okos vagy. - mosolyogtam. - Jó, akkor az elkövetkezendő öt évben próbálok nem öngyilkos lenni, hogy ne egy hulla ácsorogjon...feküdjön melletted. - Egy kis időre arrébb csusszantam, félve Ben bosszújától. Én benne vagyok ebben a megújítósdiban, jól hangzik, pénzünk meg úgy is van rá.
- Mi van? Most annyi erő sincs benned, hogy lezuhanyozz. Pff! - pöcköltem meg a nyelvét, amit egész nap itt nyújtogat. - Húú, de félek. A zsepiket teperjed. - Áh, Ben mozogni is alig tud. Legalábbis remélem, mert amit most tervezek, azért hisztizni fog. - Szóval a takaró alatt? Oookééé. - vigyorogtam gonoszul, de előbb elmásztam a fiókhoz. Kidobáltam körülbelül az összes zoknimat, de végül megtaláltam a fekete dildót amit kerestem. Ezt magamnak akartam mielőtt Ben bedobta a házasságot, de most egy sokkal jobb ötletem támadt. - Jövök. - Tudom, hogy ő sose akarná hogy a seggébe kerüljön bármiféle tárgy, de pont ezért vicces ez az egész. Lerántottam róla a takarót, majd megcsapkodtam a dildóval a combját. Próbáltam nem elröhögni magam, ami rohadt nehezen ment.
- Hová dugjam? Hm-hm? - nevettem fel végül, miközben Ben szájához illesztettem a segédeszközt. Ezután jól körbenyomorgattam vele az arcát.

Oké, az életben nem lesz apa testem és ezt ő is pontosan jól tudja, mint ahogyan azt is, hogy a botox ki van zárva, mert én pont úgy szeretem, ahogy van.
-Feleség, nő...ma nagyon, de nagyon ki akarod húzni azt az utolsó kis gyufaszálat is, drágám - gúnyolódva, hosszan elnyújtva mondom ki, hogy az utolsó szót.
Nem emlékszem egyetlen egy alkalomra sem, amikor ne cukkoltuk volna egymást. Szerintem még akkor is így volt ez, amikor megismerkedtünk. Ha egy vadidegen fogadni akarna a kapcsolatunk hosszát illetően, két hétre tippelne.
- Nem vagyok óriásbébi - pislogok nagyokat. - Az éppenséggel te szoktál lenni, Mr. Hattyúk halála. Csoda, hogy el nem sírod magad amikor kipirosodik az orrod - vigyorodok el. Bár mind a ketten eléggé el tudjuk játszani az " itt a vég" dráma előadást. De azért az óriásbébi jelző nonszensz.
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon megélem a szenvedésem.
Persze az aranyos évődés mellé megint fel tudja hozni azt, amitől azonnal elkomorodom.
- Simon Whitlock-Hunter, ha még egyszer kiejted a szádon, hogy öngyilkosság, megetetem veled Kutya agyon csócsált, levizelt plüss állatát. Nem akarom ezt még egyszer...
Bár poénra veszem a figurát, nagyon is láthatja az arcomon, hogy nem viccelek. Nem akarom ezt többet hallani, átélni meg pláne nem. Az életben soha nem fogja megtudni mit éreztem akkor, amikor rátaláltam és már alig élt, vagy ahogy nem akart küzdeni azért, hogy éljen. A francba is, majdnem vele haltam én is.
Csak figyelem ahogy átmászik rajtam és keresgélni kezd a fiókban. A zsepis megjegyzésre nem mondok vagy teszek semmit, de azért van pár ötletem, hogy torlom meg rajta a megjegyzéseit.
Ledöbbenek a dildó láttán így egy ideig csak bámulom ahogy egyre közelít vele hozzám.
- Te megbolondultál - mordulok fel aztán elkapom a segédeszközt és az ágy túloldalára dobom. Rögtön ezután elkapom Simon mindkét csuklóját és magam felé húzva átgördülök, hogy rajta legyek. Még mindig leszorítom a két karját.
- Ugye tudod, hogy most pipa vagyok rád és nagyon, de nagyon fel is izgattál - vigyorgok rá. - Ha jó fiú leszel akkor nem azzal a haszontalan játékkal kell majd pótolnod a hiányomat.
Megcsókolom, közben az egyik kezemet kiszabadítom és most már csak egy kézzel tartom a karjait a feje fölött. A szabad kezem végig siklik az oldalán, ott, ahol tudom, hogy piszok csiklandós.
- Tudod mit? Van egy jobb ötletem...
Mégiscsak magamhoz veszem a dildót és az ajkához érintem, pont úgy, ahogy azt ő tette az imént velem.
- Vedd a szádba és szopd, a saját érdekedben - vigyorgok és neki nyomom az eszközt az ajkának.

Bencica bajszát jó húzogatni, mert utána mindig megkapom amit akarok. Most is ez volt a tervem, vagyis csak részben. Szívesen cukkolnám a halálba, mert szerintem semmi ereje cselekedni. Hát annyira beteg, hogy mindjárt eltávozik, nem?
- Nem tudom, hogy miről beszélsz. Az agyadra ment a sok takony. - vigyorogtam, majd a "drágám" szó hallatán az alsó ajkamba haraptam. Igen, asszem célegyenesben vagyok. Hiába a sok zsepi, orrcsepp és köhögés, még így is be tudok tőle indulni. Nem is kell feltétlenül hozzám érnie, mert sokszor az is elég amit mond.
- Csak akkor sírok, amikor a seggem pirosodik ki. - kacsintottam rá. - És de igen, óriásbébi vagy. - Nem óriásbébi, de az tény, hogy most túltolja a nagy beteget. Amikor én vagyok influenzás azért szoktam egy "kicsit" rájátszani, hogy én legyek a középpontban, és Ben csak velem foglalkozzon. Imádom, amikor csak rám figyel, és...kényeztet.
- Ahh, istenem... - a hülye fenyegetése egyáltalán nem érdekelt, de ahogy kimondta a teljes nevem arra már a farkam is reagált. Elég beteg, hogy azokután amik történtek attól indulok be, ha mérges, de egyszerűen megőrülök ettől. Gonosz dolog tőlem, hogy amíg ő itt fürdik a bacikban, én már megint nem bírok a véremmel, de leszarom.
A dildó nagyon jó ötletnek tűnt, de Ben hamar elrontotta az örömöm. - Hé! Takonyfej! Drága volt! - szóltam rá, amikor a debilke elhajította a dildómat. - Mi a f...- ééés már az ágyon is voltam. Annyira meglepődtem, hogy pár másodpercig csak nagyokat pislogtam a fölém tornyusoló Ben-re. Egy szörnyet teremtettem. Próbáltam visszafojtani egy hangos nyögést, ami nem nagyon sikerült. A farkam ekkorra már mereven állt. Nem számítottam rá, hogy Ben ennyire az ereje teljében van. Tudtam, hogy drámázik, közben meg valójában pörög, mint a villanyóra!
- Tudom és látom is. Nagyon könnyű téged manipulálni. - dörgöltem hozzá a csipőm, miközben a számat nyalogattam. - Kérlek, kérlek, kérlek... - már nem érdekelt, hogy mennyire beteg, csak azt akartam, hogy megdugjon. Kinek kell már az a dildó. A csókot rögtön viszonoztam, majd elégedetlenül morrantam amikor elhúzódott. - Ben, én ezt nem bírom tovább... - nyöszörögtem és próbáltam elhúzódni az ujjaitól, mert baromi csikis vagyok.
- Ne is álmodj róla. - jelentettem ki határozottan, de aztán meggondoltam magam. Lassan kinyitottam a szám, persze közben szúrósan néztem a perverzre. A számba vettem a dildót, és engedelmesen szopni kezdtem. Egy pillanatra se vettem le a szemem Ben-ről. Igen, koncentráljon csak a számra, így könnyedén kiszabadulhatok. Direkt hatalmas beleéléssel dolgoztam az eszközön, nagyokat nyögve, mint aki mindjárt elélvez. Mikor úgy gondoltam, hogy Ben figyelme elterelődött, megpróbáltam kirántani a kezemet a szorításából. Chh hát eljárok gyúrni, nem győzhet le. A lábaimat a dereka köré fontam, hogy két frontról támadhassak. - Akkora...egy...fasz..vagy! - reméltem, hogy minden egyes szót ért annak ellenére, hogy tele a szám. Phúúú. Nagyon küzdöttem azért, hogy kiszabaduljak. Persze ettől még jobban felizgultam, és szinte már fájt minden mozdulat, amit Ben farka nélkül végeztem.

Mindig idegesít, de egyszer már elárulta miért teszi, imádja ha mérges vagyok illetve ideges, mert a szex akkor sokkal jobb. Hát ebben kétségtelen, hogy egyet kell értenem. Imádom megadni neki amire vágyik, ilyenkor pedig főleg. Elengedem minden gátlásomat és élvezem a vele töltött perceket. Rohadtul be tud indítani a dumájával. És a bosszús szexnél már csak a békülős szexet imádom jobban.
- Persze, az én agyamra ment a takony, és nem a tiedre a kufirc hiány - vonom fel a szemöldökömet. Igaz, ami igaz, mióta itt tespedek, nem nagyon kerültünk közelebbi viszonyba és már nekem is rohadtul megjelentek a kínzó szükségleteim. Képtelen vagyok betelni a mocskos szájával.
- Ha így folytatod az a formás segged tűzpiros lesz, és az ülés közben majd pityereghetsz - vigyorodtam el. Nos nem gyakran kerül sor fenekelésre, de Simon-nak már igazán érik egy e fajta megregulázás. Elkanászodott őkelme és a cukkolásai állandósultak. Amit egyben imádok és utálok is, majd megőrjít. Most is, áll a cerkám a takaró alatt, mint a cövek és ő folytatja az ingerlésem. A határán táncolok az önuralmamnak, de sanszos, hogy át fog billenni az a határ és úgy meg rakom, hogy egy hang se jöjjön ki a száján egy darabig.  Oh, a szája, azzal is vannak terveim, basszus, totál elvesztem.
Látom milyen hatással van rá, ahogy a teljes nevén szólítom. Tetszik, engem is beindít ahogy az a bizonyos Hunter szócska ott fityeg a végén. Rohadtul imádom, hogy viseli a nevemet, az enyém, örökre.
-Nem fog baja esni a kis haverodnak... - súgom a fülébe miközben leszorítom az ágyra a testemmel. Érzem ahogy merev farka nekem feszül, basszus, imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá. Ez remélem az életben nem változik meg.
- Imádom amikor könyörögsz - vigyorodom el gonoszkásan és megharapom az alsó ajkát, nem túl erősen, hogy megsebezzem, de épp eléggé, hogy jól eső fájdalmat érezzen. Az egyik kezem még mindig a két karját tartja a másik azonban már elkezdi lehúzni róla a felsőjét. Átbújtatom a fején, a két karján és a földre hajítom. Most már szabad a pálya, hogy bebarangoljam egyre izmosabb mellkasát. Igen, a drága jó férjem edzegetni jár és ez rohadt vadító. Bár amilyen esetlen kissé féltem, hogy kiüti magát a 10 kg-os rúddal. De eddig ügyesen helyt állt és imádom látni rajta az eredményét.
Ugyan tiltakozik de végül a szájába veszi a dildót és olyan élvezettel, kéjesen munkálkodik rajta, hogy megrándul a farkam. A francba, ha ezt tovább folytatja elsülök menten. Megpróbál leszorítani, amin jót heherészek aztán kikapom a kezéből azt a mű szart, mert rohadtul nem fogom úgy bírni, ha azt látom, hogy ezt műveli a szemem láttára. Naná, hogy lelki szemeim előtt már az én farkamon munkálkodik. Egy előnye van annak, ha az ember konkrétan pucér a betegsége alatt, hogy könnyen megoldja a ruha problémát. ami rajtam van azt mind egy szálig lehámozom magamról. Most már Simon hasának feszül a merevedésem ahogy fölébe kerülök újra.
- Ez után a kis műsorod után azt akarom, hogy leszopj - csókolom meg a szája sarkát. A francba, ha azt mondja rohadtul nincs kedve hozzá, akkor irgalmazzon nekem az atyaúristen, mert biztos görcs megy a farkamba.
-Ha jól csinálod, viszonzom a kedvességet, de csak akkor... - vigyorgok rá aztán lejjebb siklok és a számba veszem az egyik mellbimbóját és megharapom. Ma rohadtul harapdálós kedvem kerekedett és élvezem, hogy a kedvenc játékomon élhetem ki ezt hirtelen jött játékkedvem.

- Chhh. Én bírok magammal, te vagy az akinek már attól is feláll, ha megtörlöm az orrát, Bencica. Nem is mertem hozzád érni, nehogy eldurranj itt nekem. - Istenem, hogy mennyire igaza van. Teljesen ki vagyok rá éhezve, gyűlölöm amikor beteg. Olyankor nincs szívem az egekbe hergelni, amit egyébként rohadtul élvezek. Valahogy éreztem, hogy ez a filmezés nem jó ötlet, mert legyen Ben bármilyen beteg is, ha egy ágyban kötünk ki, abból bizony kúrás lesz.
- Jól hangzik, de mostanában csak a szád jár, lehet téged kéne inkább elseggelni. - vigyorogtam. Már a gondolattól is rendesen kimelegedtem. A haverjaim kiröhögnének, ha megtudnák, hogy az ágyban így alárendelem magam Bennek. Szeretem kéretni magam, de ez nehéz, amikor ilyeneket mond. Imádnám, ha elfenekelne, de ezt nem fogom hangosan kimondani. Közben a farka már sátrat épített a takaró alatt, ennyit a nagy önuralmáról. Néha sajnálom, hogy nem egy irodában dolgozik, mert milyen izgató lenne bemászni az asztala alá, hmm.
- Azt melegen ajánlom. - morogtam fenyegetően. Látványosan szenvedtem a szorításában, mint aki aaaaannyira nem élvezi ezt az egészet. - Kapd be. - folytattam volna, de ehelyett élveztem a harapdálást. Hagytam, hogy elkezdjen levetkőztetni, és kegyes módon nem is rángatóztam már annyira.
A dildó helyett mást képzeltem a számba, valami forróbbat, nagyobbat, keményebbet. Nem, nem egy kandallót. Ezután akcióba lendültem, és megpróbáltam magam alá gyűrni Ben-t, vagy legalábbis eltávolítani magamról. Sok mindent nem értem el vele, de legalább a dildó eltűnt, ahogyan Ben ruhája is. A számat nyalogatva figyeltem az eseményeket, majd nagyot nyeltem, amikor megláttam a farkát és felnyögtem, mikor hozzám ért vele.
- MINDIG jól csinálom. - nyomtam meg az első szót, szinte már sértődötten. Hogy volt mersze? - Áu! - nyöszörögtem a harapás miatt. Mielőtt még nekiláttam volna a munkának, gyorsan ledobáltam magamról a gatyámat és a boxeremet. Így már sokkal kényelmesebb. - Na jó, vége az amatőr szarakodásnak, megmutatom hogy kell ezt csinálni. - És ezzel hanyatt döntöttem Ben-t, majd lejjebb csusszantam, hogy a farka szemmagasságban legyen. Nem szórakoztam, nem húztam az időt. Rögtön szopni kezdtem, mert most csakis a saját kielégülésem érdekelt, túl önző voltam ahhoz, hogy az ő igényeit nézzem. Egyik kezemmel a golyóit masszíroztam, miközben egyre gyorsabban mozogtam rajta a számmal. Azt akartam, hogy ne a számban menjen el. Mikor már nem bírtam tovább abbahagytam a mozgást, s most én próbáltam meg lefogni a szöszit. Nehéz volt egyszerre a mancsai után kutatni, és magamba fogadni az erekcióját.

18+

Felcöcögök, mint egy rozsdás ezer éves mozdony. Jó, van benne igazságtartalom, na de azért, ha olyan gyorsan eldurrannék, akkor már megkaptam volna, hogy nem elégítem ki azokat a telhetetlen igényeit. Márpedig úgy tudom ebben azért nincsen hiba. Sőt.
- Még, hogy te bírsz magaddal..ne nevettess édes, a legtöbb esetben egy begerjedt kandúr vagy csak éppen nem nyávogsz...bááár - ütögetem meg az államat elgondolkodva aztán elvigyorodom.
Szeret hangot adni a kívánságainak én pedig imádom, amikor könyörög azért, hogy megdugjam. Az biztos, hogy a szexuális életünk nem unalmas és azt hiszem soha nem is lesz az, ha rajtam múlik biztosan.
- Beteg voltam - tátom el a számat és sértődést mímelek. Azért az nem teljesen igaz, hogy a szám jár, legtöbb esetben ő az, aki inkább pihenni hagy, mint, hogy rám másszon. Ha beteg vagyok - bár nem vallaná be - jobbára inkább pátyolgat, mint valami törékeny csirke tojást. Én azért nem pont erre vágyom, bár jól esik és ki is harcolom, hogy babusgasson.
- Oh, befogom kapni és abban is biztos lehetsz, hogy te is - vigyorodom el és magam alá szorítom. Élvezem ahogy ficánkol és minden egyes mozdulattal a legjobb helyen dörzsöl. A ruhanemű olyan ebben a pillanatban, mint valami rohadt nagy akadály. Nem hiába szabadulok meg tőle a lehető leghamarabb és ezután Simon sem maradhatott felöltözve. Ahogy összesimulunk felnyögök. A legjobb gyógyszer az ember bajára, ha jól kidughatja magából. Vagy nem? De. A dildós dologgal terveztem, de aztán rohadtul keresztül szúrta a számításaimat, mert ahogy a szája körbe fogta a játékszert megrándult a farkam magának követelve ezt az igényes munkát. Megtudtam érteni.
Felröhögtem amikor kikérte magának, hogy mindig jól csinálja. Igaz, ebben nincsen hiba. Imádom amikor leszop, van hozzá tehetsége, nem is kevés.
Hagyom, hogy hanyatt döntsön, mert rohadtul begerjeszt ahogy főnökösködni kezd. Hát akkor mutassad csak mit tudsz! Ahogy a szájába vesz majdnem igazat kell adnom az első sértő, de igaz kijelentésének, kis híján valóban elsülök. De ebben az esetben azt hiszem elnézhető, mert kiváló munkát végez. Ha díjaznák a szopást, Simon Nobel-díjas lenne, az hétszentség!
Nem küzdök a szorítása ellen és türelmetlenül várom, hogy benne legyek.
- Ha nem igyekszel, csessze meg, akkor én fogok - dörmögöm, szűröm a fogaim között. Nem vagyok türelmes szerető, az önző és a rohadtul türelmetlen a rám jellemző. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szánok elég időt Simon igényeire vagy a sajátomra.
Végül megmozdítom a csípőmet és hála a jó égnek tökéletesen passzolunk. Fellököm a csípőmet és rohadtul remélem, hogy Simon végre akcióba lép, mert a türelmem fogytán.
- Imádom, ha irányítani akarsz, de ha nem kezdesz el azonnal mozogni akkor két másodperc és alattam találod magad... - mormogom és egy csókra magamhoz húzom a fejét. Érzem az ajkain a saját ízemet, ettől csak még inkább kívánom, a francba is! Nem lehet betelni Simon-nal. Megharapom az ajkát és megszívom.

- Ha én macska vagyok, akkor te kutya. Kergeted a farkad és még szolgalelkű is vagy. - vigyorogtam gonoszul, majd megharaptam az állát, amit olyan bőszen matatatott. Részben, na jóóó, teljesen igaza van, de ettől függetlenül ő sem az önkontroll bajnoka. Ez nem akkora probléma, mert legalább ebből is látom, hogy még be tud rám gerjedni. Pár évtized múlva már csak cölöpökkel tudjuk felállítani a farkunkat. Egyszer még egymás protkóit fogjuk tisztogatni, ahh az édes öregkor.
- Mindig csak a kifogások...c-c. - folytattam a vigyorgást. Elhiszem, hogy beteg volt, de a mostani esetből is látszik, hogy van azért khm erő benne. Ha megfertőz, akkor mehet a vendégszobába aludni. Mondjuk akkor tényleg úgy nyüszítene, mint egy kiskutya, aminek nem tudnék ellenállni. Amikor Benről van szó, elgyengülök. Ezt ő nagyon jól tudja, ami kurvára idegesít.
-  Mmm. Legalább tele lesz a szád, és nem fogsz hülyeségeket beszélni. - kacsintottam rá. Figyeltem a reakcióit, magamban nagyon vigyorogtam szegény szenvedésén. Azt hitte, hogy ezzel a dildózással engem fog büntetni? Pff, ahhoz előbb kéne felkelnie. Szegény Benci, a saját dugájába dőlt.
Miután megtettem amit kért, nem túl óvatosan el is helyezkedtem rajta, de ez volt a tervem, hogy még egy kicsit kínozni fogom.
- Na persz.. - folytattam volna a mondatot, de Ben előbb mozdult, mint én. Elkerekedett szemekkel néztem rá, miközben hangosan felnyögtem. Utána morogva rácsaptam a mellkasára, mint aki nem élvezi, hogy épp beléhatoltak.
- Hajrá, de abban a pózban is tudlak majd kínozni. - motyogtam bele a csókba, majd mozgatni kezdtem a csípőmet. Először csak lassan lovagoltam rajta, de utána fokozatosan gyorsítottam a tempón. Közben egyfolytában csókolgattam, mert hiába náthás, akkor is imádom. Éreztem, hogy nemsokára elmegyek, köszönhetően Ben hirtelen hangulat váltásának, amitől nagyon-nagyon felizgultam.

- Majdnem...de jobbára a te farkadat kergetem - vonom fel az egyik szemöldököm.
Mondhatunk akármit, a lényeg úgy is ugyanaz, rá vagyunk gerjedve egymásra és kész. Más házasság nem hiszem, hogy még ennyi ballépés, tragédia és veszekedés után is működne. A miénk azonban működik, ingatag, folyamatosan, de még is áll még. Azt hiszem sosem leszünk teljesen szilárdak, de pont így vagyunk jól. Úgy tűnik, nekünk szükségünk van a szakadék szélére, hogy visszataláljunk egymáshoz. Bár szívesen kihagyhatná a sors az afféle történéseket, mint amikor Simon-t megerőszakolták és aztán véget akart vetni az életének... Abból köszi, nem kérünk folytatást, de ráadást sem!
Megharapja az állam, amitől egy torokhangú nyögés szakad fel belőlem. A francba, tényleg egy igazi macska, egy ragadozó, játszmázó kis dög. Olyan mintha én irányítanék,d e mindig is az ő kezében volt a gyeplő.
- Ha nem kelletném magam egy kicsit még rám unnál - vigyorgok.
Oké-oké, a betegség, mint kifogás elég gyenge lábakon áll. Én, ha eltörném mindkét lábam, akkor is képes volnék dugni, körülményes lenne, de megoldanánk!
- Hülyeségekben te vezetsz, de igazad van, ilyen esetekben szívesen művelek mást a számmal.
Saját magam alatt vágtam a fát azzal, hogy bevettem a dildót a kettős játékunkba. Ez a harmadik szereplő csak még inkább kínzott és nem azt a célt értem el vele, amit szerettem volna.
Láttam rajta, hogy remekül szórakozik a szenvedésemen, mekkora kis dög. De addig élvezkedjen, amíg teheti, mert amint megdugom még lélegezni is elfelejt, nem hogy kárörömködni.
Kínozni próbál azzal, hogy csak dörgölőzik hozzám, csak hát nem vagyok türelmes fajta. Elég hamar vissza veszem az irányítást és amint végre benne vagyok felnyögök a megkönnyebbüléstől. De szinte rögtön jön a sürgető érzés, hogy addig dugjam, míg mindketten ki nem dőlünk a kimerültségtől. Ez a terv tetszik, sőt, mi több, imádom még a gondolatát is!
Felnevetek amikor dühös lesz.
- Imádom, amikor harciaskodsz - kacsintok rá.
Lassú mozgásától morogni támad kedvem, de szerencsére nem tart sokáig és végre meglovagol úgy, ahogy vágyom rá és ahogy - sóhajaiból hallom -, ő is vágyik rá.
- Ilyenkor kurvára cuki tudsz lenni - csókolom meg -  Máskor meg egy házsártos kis pukkancs vagy - harapdálom meg az ajkát. Közel vagyok ahhoz, hogy elmenjek és nagy valószínűséggel ő is. Egy csókot követően magam alá fordítom és én diktálom a folytatást. Néhány gyors, erőteljes lökés után elmegyek. Még, hogy gyógyszer náthára? Ugyan, egy jó dugás és kurvára nem fog érdekelni senkit a nátha...
Mielőtt elmehetne ő is, kihúzódom belőle és ígéretemhez híven elfoglalom a számat valami sokkal jobb tevékenységgel...

- Ez jó volt. - ismertem be vigyorogva. - És én nagyon örülök neki. - tettem hozzá, mellékelve egy kacsintással. Imádom, hogy még ennyire tetszem neki, ezt sose fogom tudni megunni. Lehet, hogy sokszor vágok pofákat és rinyálok amikor Ben beteg, de ha muszáj lenne akkor hónapokig is ápolnám. Felőlem az őrületbe kerget, ha az azt jelenti, hogy utána meggyógyul.
- Hmm talán, de akkor beöltöztetnélek, kapnál harisnyát és parókát. Máris kész az izgalom. - utaltam ezzel a nászútra. Ja, akkor én kaptam magamra ezeket, és Ben annyira imádta az előadást, hogy el is szakította a harisnyát. Ennyit erről. Mindent tönkretesz, amikor kanos. Mint egy ló, aki naponta akar párzani.
- Volt kitől tanulnom. - vontam vállat. - Én is, amikor durvulsz. - feleltem zihálva, nem megszakítva a tempót. Csoda, hogy a szomszédok nem kopognak át ilyenkor, de szerintem már megszokták az ingyen fülpornót. Hangosan nyögdécselve lovagoltam Bent, egészen addig, amíg el nem hangzott a tiltott szó. Ekkor mérgesen pillantottam rá. - Nem vagyok cuki! És az sem! - elégedetlenkedtem, de nem volt időm a besértődésre. Csak az foglalkozatott, hogy végre elmehessek.
Majdnem elkiáltottam magam, amikor Ben alá kerültem. Ma tele van meglepetésekkel. Nem elleneztem, sőt. A nyakát csókolgatva vártam, hogy elélvezzen, s ez mikor megtörtént, vártam, hogy én is a csúcsra jussak. - Hé! - szóltam rá, félve hogy engem így hagy, de feleslegesen aggódtam. Csak pár másodpercig bírtam tovább Bennél, majd én is elmentem, nem foglalkoztam azzal, hogy esetleg figyelmeztetnem kéne rá.
- Máskor is lehetnél ilyen beteg. - szólaltam meg, miután újra képes voltam a normális légzésre. Ezután hamar be is aludtam, kimerített ez a kör. Ha nála ez a betegség, akkor bassza meg, legyen egész életében ilyen náthás, hehehe.


Nem feledkeztem meg Benci meglepetéséről, csupán csak vártam, hogy ténylegesen meggyógyuljon. Már alig vártam, hogy átadhassam neki az ajándékát. Kora délután állítottam be a nappaliba, kezemmel az említett hordozóval, ami a meglepit rejtette. Letettem a földre, s miután kinyitottam, a karjaimba vettem a fehér szőrpamacsot.
- Ő itt Hógolyó. - tartottam fel a cicát, de ez nem tetszett neki, így inkább letettem a földre. - Egy norvég erdei macska, a menhelyről. Igazából rohadt drágák, senki se tudta, hogy miért került egyáltalán be, de gyorsan lecsaptam rá. Tudom, hogy te a vak, háromlábú, öreg állatok híve vagy, de én valami tökéleteset kerestem, mint amilyen te is vagy. - meséltem a választásom okát. - Fiú cica, két éves, és Kutya sem fogja megenni. Titokban jó sok macsekkal szoktattam össze. Szerintem Hógolyó nagyobb veszélyt fog jelenti rá, mint fordítva. Átnevezheted, tudom, nem a legkreatívabb nevet adták neki. - mosolyogtam.

-Nekem még ezek is jól állnának - vigyorodom el önelégülten. Bár azért nem igaz az, hogy ennyire el lennék szállva magamtól, sőt, épp ellenkezőleg. De a közös éveink alatt azért Simon-nak sikerült dolgoznia azon, hogy az egészségtelen önutálatból azért egy pár szinttel feljebb lépjek.
- Tudom, hogy imádod, ha durva vagyok és rohadtul cuki vagy, akkor is.
Ahogy sikerül elmennem a számmal veszem kezelésbe. Nem kell sokat várni arra, hogy utánam ő is elélvezzen.
Felröhögök.
- Majd dolgozom rajta - dőlök oldalra és a karommal a mellkasomhoz húzom és magunkra rántom a takarót. Percek múltán már egyenletesen szuszog és én is csatlakozom hozzá. Hogy én mennyire kibaszottul szerencsés ember vagyok.


Napokkal később már kutya bajom sincsen. szerencsére Simon nem esett ágynak, így most viszonylagos nyugalommal éljük a mindennapjainkat. Ma szabadnapom van és még igazán fel sem ébredtem, de Simon helye az ágy túloldalán már üres mire felébredek. Letámolygok a nappaliba és akkor robban be az ajtón olyan energikusan, hogy irigykedni kezdek rá. Bárcsak én is ilyen könnyedén ébrednék.
Egy pillanatig nem veszem csak észre a hordozót, de aztán megakad a szemem rajta majd szinte rögtön a most már Simon kezében lévő óriás, szőrős macsekot.
- Őt nekem hoztad? - lepődöm meg és szemmel követem az idegesen a földön mászkáló, szimatoló macskát. Az apró rózsaszín orra fel-le járkál és amikor észre veszi Kutyát a konyha küszöbén, a szőrét felborzolva mered szerencsétlenre.
- A hógolyó tökéletes név, Veszett hógolyó - vigyorodom el. Szegény Kutya még a farkát is csóválja a szőrgombócnak, de az nem tágít az ellenségeskedésből.
- Ne aggódj, pajtás, majd megbékél és halálra nyalogathatod - nyugtatgatom a kutyánkat.
Simon-hoz fordulok és odalépek közvetlenül elé.
- Köszi, klassz meglepetés - csókolom meg. - Na gyere, haverkodjunk össze az újonccal.