do you know who i am? 
|  Tárgy: Valahol a Semmi közepén. Owen & Carrie Anne  26.01.22 19:24 | |
|
Owen & Carrie Anne 
G
yerünk Carrie, lélegezz! Mély levegő, ki és be, ki és be, nem most, most nem, nem pánikolhatok be, egy emberi élet, egy beteg emberi élet, franc Martin, miért pont most, ez hülye kérdés, én nem vigyáztam rád eléggé, az év anyja vagyok, tudom, én csak meg akartam menteni a fiaim, jobb életet adni nekik annál, ami rájuk várt volna az utcákon, nem vagyok tehetős, soha nem is voltam az, és a szűzanyja látja lelkem akkor is igyekeztem mindent megadni a fiaimnak, a férjem, az olyan amilyen, én választottam, én döntésem, én vétkem, nekem kell magammal cipelnem ezt a terhet, azt, hogy egy naplopó idiótához mentem hozzá, aki nem tudom miben reménykedett egy óvónői fizetésből és két gyerekkel, dugni azt persze akart, csak nem tudott, de ez most nem ide tartozik, a macska rúgja meg Martin, egyre magasabb a lázad, ez így nem mehet tovább.
Azt szokták mondani ha kétségbe vagy esve az adrenalin segít, és egy kocsit is fel tudsz emelni, három napja nem aludtam, minden vizem és ételem a fiamnak adtam, jelenleg örülök ha annyi erőm van, hogy a kis testét biztonságos helyre tudjam vinni, amíg kitalálom mi legyen, mert így nem tudunk tovább menni, nem mehetünk így tovább.
Találtam egy hasadékot, egy kisebb barlang szerű valamit, a táskám a feje alá tettem, a plusz ruháimba tekertem és próbáltam lehűteni, de nem ment. Segítség kell.
- Maradj itt kicsim, a mami hoz segítséget, bármi is történjen a mami visszajön érted.
Könnyeimmel küzdve, remegő ajkakkal ejtettem ki minden szót, muszáj találnom valakit. De a semmi közepén, ugyan kit? Nem számít, valakit, bárkit!
Nem tudom mióta bolyongok, de tudom, hogy merre van a fiam, ezt az egyet szikla szilárdan, csak, le kell ülnöm egy kicsit, muszáj, érzem ahogy megremeg a térdem és csukódik a szemem, és azt is, hogy valaki elkapja a karom. Rémülten emeltem fel a tekintetem és csak rángatni a karom, hogy kiszabadítsam, de, mintha satuba fogták volna, fogalmam sincs mit mondott, egyáltalán nem figyeltem, és csak egy dolog járt a fejemben, hogy mi lesz a fiammal.
- Ne, kérem, engedjen el, a fiam, beteg, vissza kell mennem hozzá.
Érzem ahogy a sós könnyeim öntik el az arcom és csak kapálózom és könyörgöm, nem magamért, a fiamért!
|
|
Kezdőlap 
