Amikor Francesca a diszpécserünk szólt, hogy befutott egy rendelés, Vegas egyik lepukkantabb moteljához, a szemem sem rebbent, közönséges péntek estének gondoltam, alkalmanként négy-öt is előfordul belőle ilyenkor. Betettem a dobozt a táskámba, majd felpattantam a motoromra és elindultam a kapott címre. Egész hamar, negyedóra alatt odaértem és leparkoltam, majd a dobozzal együtt megindultam a szoba felé. Kopogtattam majd a cédulára pillantottam, amin a megrendelő neve szerepelt. Marie Ruiz. Mikor az ajtó kinyílt már éppen köszöntem volna, ám amikor az ismerős hang megütötte a fülemet, azt hittem ott száll el az agyam együltő helyemben.

Ugye ez most csak egy kibaszott rossz vicc? Vettem egy mély lélegzetet és magamra erőltettem egy szemtelen félmosolyt.
- Életem szerelme, hát hogyne hiányoztál volna? Ébren hánykolódom minden éjjel, arra várva mikor törsz be ismét a lakásomba és a szívembe. – mivel túlságosan is feltűnő lett volna, ha tovább ácsorgom kint az ajtó előtt, így kikerültem és beléptem a szobába, hogy aztán a pizzás dobozt az asztalra dobva, karba font kézzel álljak meg előtte.
- Minden alkalommal ezt fogod eljátszani, ha már nem tudsz meglenni nélkülem? Kamu névvel, lepukkant motelekbe rángatsz? – érdeklődtem csak úgy mellékesen.
- Elég szar humorérzékre vall, csak mondom. Vagy te az a fajta kislány vagy, aki túl sok nevetséges szappanoperát nézett és onnan gyűjtögeti az ötleteket? – remélem nagyon hamar túlesünk ezen a kellemetlen találkozáson és mehetek vissza dolgozni, mert odabent nem tudják, hogy csak szivatás áldozata lettem.


 Outfit: Ben

Nagyon nehezemre esett, hogy ne válaszoljak őszinte szívből az üdvözlő csókos kérdésére, mert az nagyjából úgy hangzott volna, hogy: „Csókoljon meg téged a radai rosseb, a kétszázhúsz wolt, egy kéjgyilkos búcsúzóul…”, de végül csak mosolyogtam.
- Mindent a maga idejében Édesem. – feleltem. Reméltem, hogy lezárhatjuk a dolgot ennyivel, de nem, neki muszáj volt minden egyes szavamra replikáznia, már csak azért is.
- Minden vágyam, hogy ismét az ágyamban találjalak és egy még izgalmasabb éjszakát töltsünk együtt, mint a múltkori. – kacsintottam rá, ám a fehérneműs résznél már tényleg elpattant a cérnám.
- Felesleges ruhadarab, nélküle jobban szeretem a látványt. – mondom én, most már egészen biztos vagyok abban, hogy ez a csaj bolond. Vagy ő az vagy én, hogy még mindig itt vagyok és hagyom, hogy szórakozzon velem, ahelyett, hogy megölném és végre fellélegeznék…
- Milyen kár-milyen kár, te csak itt osztod a sziporkáidat és nincs, aki röhögjön rajtuk. – forgattam meg a szemeimet a börtönös filmek címeit hallva.
- Legalább már a Szökés Alcatrazbólt, a Csontdarálókat vagy a Monte Cristo grófját mondtad volna… de tényleg silány ízlésed van, nem okoztál csalódást. Sajnos. – sóhajtottam.
- Na, de mond, el akarsz még sütni néhány gyatra poént, kivárjam, vagy elmondod végre, hogy mégis mi a fenéért rángattál ide, hogy aztán mind a ketten mehessünk a dolgunkra? Mert bár nem tudom te hogy vagy vele, nekem van egy rendes állásom és egy elég veszélyes hobbim is, amit egy őrült szuka sózott a nyakamba… Szóval kezd tele lenni a naptáram.


 Outfit: Ben

Hát, ha már ő nem zavartatja magát, akkor én sem fogom. Leültem szemközt vele egy fotelba és a dohányzóasztalra tettem a lábaimat, a karjaimat pedig összefontam magam előtt.
- Nincs túl sok mesélni valóm eddig. – vontam meg a vállam.
- Mondtam neked, hogy ez nem két perces feladat, hanem alapos előkészítést igényel, épp ezen dolgozom. – szerettem volna ennyivel rövidre zárni a történetet, de láttam rajta, hogy a részletekre is kíváncsi, így sóhajtva, a plafont bámulva kezdtem bele a dologba.
- Pár napja hazaugrottam a környékünkre látogatóba a családhoz, ahová elméletileg nem mehetnék, hála a szabályoknak, de sikerült leráznom a rám állított zsernyákot. Egy darabig elidőztem otthon, aztán beköszöntem pár régi havernak, ha már arra jártam. Faggattak mi van velem, hogy boldogulok és biztosítottak arról, hogy értékelik, amiért lojális voltam és nem dobtam fel őket. Elmondtam nekik, hogy próbálok jó útra térni és új környéken új életet kezdeni, de nem megy túl jól, mert priuszos munkaerő nem nagyon kell sehova, a pizzéria pedig nem fizet túl jól. Szóval elhintettem első körben, hogy szarban vagyok… - nem is hazudtam ezzel, hiszen minden szavam igaz volt.
- Hogy ne legyek feltűnő, nem sokat időztem a fiúkkal, hamar leléceltem és napokig fel sem bukkantam. Ők kérdezősködtek rólam az öcsémnél, hogy javult-e a helyzet. Aztán tegnap kaptam egy hívást, persze rejtett számról egy régi ismerőstől, hogy ugorjak le a raktárnegyedbe…. Ott találkoztam a régi főnökömmel. – szándékosan nem mondok neveket, hiszen az alkunk része volt, hogy a bandámat nem árulom el.
- Ő is hálálkodott a diszkréciómért és munkát ajánlott… olyat. Azt mondta, hogy bármikor „hazatérhetek”, ha rájövök arra hol is a valódi helyem. Ennyiben maradtunk. Kicsit kéretem magam, előadom, hogy még próbálkozom egy kicsit a tisztességes úttal, aztán majd jelentkezem nála, hogy nem megy és visszatérek… néhány nap. Ennyi a sztori.


 Outfit: Ben

- Kénytelen voltam, hiszen mégsem sétálhattam csak úgy vissza a semmiből, mikor a börtönben tett látogatásaik során világosan megmondtam, nem is egyszer, hogy ha szabadulok, nem térek vissza a régi életemhez. – komolyan is gondoltam, tiszta lapot akartam és egy esélyt, hogy tisztességes munkával tartsam el a családomat és magamat. Hát ennyit erről.
- Persze, hogy elhiszik, hiszen néhányuk szintén így csinálja. Akinek ott liheg egy felügyelőtiszt a nyomában vagy épp a családjának halvány sejtelme sincs róla, hogy miből keresi valójában a kenyérre valót, azok jobb híján bevállalnak valami szart, este pedig jön a valódi munka… - hazudnék, ha azt mondanám, hogy annak idején nem élveztem, amit csináltam. Profi voltam, óriási adrenalinlöketet kaptam minden alkalommal, ráadásul nem is fizetett a dolog rosszul, szóval… Persze mikor kezdtem fiatalabb voltam, vonzott a veszély, az akciózás és a gyors pénz, amire a családomnak szüksége volt. Mostani fejjel már nem biztos, hogy így csinálnám, bár ki tudja, ha a lány megkapja, amit akar, talán már nem tudok újra kiszállni és életem végéig maradnom kell…

- Wow, most már privát telefont is kapok? Nem semmi. De ugye nem fogsz az éjszaka közepén félmeztelen-meztelen képekkel bombázni? – szemét vagyok? Talán egy kicsit, de ha már egyszer így alakult, legalább mulassak is jól ezen a „meetingen”, nem? Gondosan eltettem a készüléket a kabátom belső zsebébe, majd ismét felé fordultam.
- Egy dolgot árulj el nekem, ha már ilyen jó barátok lettünk… - forgattam meg a szemeimet, de mégis a kíváncsiság felülkerekedett az iránta érzett undoromon – Egészen pontosan mit akarsz Cervantestől? Csak a pénzért csinálod vagy van valami más is? – úgy érzem, ha már kockára teszem érte a bőrömet, ennyit igazán tudhatok, megérdemlem.


 Outfit: Ben